János 20:26-29 Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek! Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem! Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz Engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek.

János 21:16-17 Másodszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e Engem? Ő ismét így válaszolt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek Téged. Jézus erre ezt mondta neki: Őrizd az Én juhaimat! Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e Engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: Szeretsz-e Engem? Ezért ezt mondta Neki: Uram, Te mindent tudsz, Te tudod, hogy szeretlek Téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az Én juhaimat!

Ezek a passzusok bizonyos dolgokról számolnak be, amelyeket az Úr Jézus a feltámadása után tett és mondott a tanítványainak. Először is nézzük meg, miben különbözhetett az Úr Jézus a feltámadása előtt és után. Vajon még mindig ugyanaz az Úr Jézus volt, mint az elmúlt napokban? A Szentírásban a következő sorok jellemzik az Úr Jézust a feltámadás után: „Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek!” Nagyon világos, hogy az Úr Jézus abban az időben már nem hús-vér testben élt, hanem szellemi testben. Ez azért volt így, mert túllépett a test korlátain; bár az ajtó zárva volt, mégis el tudott jönni az emberek közé, és lehetővé tenni számukra, hogy lássák Őt. Ez a legnagyobb különbség a feltámadás utáni Úr Jézus és a feltámadás előtt testben élő Úr Jézus között. Annak ellenére, hogy nem volt különbség az akkori szellemi test megjelenése és az Úr Jézus korábbi megjelenése között, az Úr Jézus abban a pillanatban olyanná vált, akit az emberek idegennek éreztek, mert a halálból való feltámadása után szellemi testet öltött, és az emberek számára a korábbi testéhez képest ez a szellemi test sokkal rejtélyesebb és zavarba ejtőbb volt. Ez nagyobb távolságot is teremtett az Úr Jézus és az emberek között, és az emberek úgy érezték a szívükben, hogy az Úr Jézus abban a pillanatban titokzatosabbá vált. Az emberek ezen észlelései és érzései hirtelen visszavitték őket abba a korba, amikor még egy olyan Istenben hittek, akit nem lehetett látni vagy megérinteni. Tehát az első dolog, amit az Úr Jézus a feltámadása után csinált, az volt, hogy lehetővé tette mindenkinek, hogy lássák Őt, megerősítendő az Ő létezését és feltámadásának tényét. Ráadásul ez a cselekedet visszaállította a kapcsolatát az emberekkel olyanná, mint amikor testben munkálkodott, amikor Ő volt a Krisztus, akit láthattak és megérinthettek. Ennek egyik eredménye az volt, hogy az embereknek nem volt semmi kétségük afelől, hogy az Úr Jézus feltámadt a halálból, miután a keresztre szegezték, és nem kételkedtek az Úr Jézusnak az emberiség megváltásáért végzett munkájában sem. A másik eredmény, hogy az a tény, hogy az Úr Jézus a feltámadása után megjelent az embereknek és lehetővé tette, hogy az emberek lássák és megérintsék Őt, megszilárdította az emberiséget a Kegyelem Korában, biztosítva, hogy innentől kezdve az emberek nem fognak visszatérni a korábbi Törvény Korába azon a feltételezett alapon, hogy az Úr Jézus „eltűnt” vagy hogy „szó nélkül távozott”. Ezzel biztosította, hogy az Úr Jézus tanításait és az Általa végzett munkát követve haladjanak tovább. Így a munka egy új szakasza a Kegyelem Korában hivatalosan is megkezdődött, és ettől a pillanattól kezdve a törvény szerint élő emberek hivatalosan is kiléptek a törvény alól, és beléptek egy új korszakba, egy új kezdetbe. Ez a sokrétű jelentése annak, hogy az Úr Jézus megjelent az emberiségnek a feltámadás után.

Mivel az Úr Jézus most már szellemi testben lakozott, hogyan tudták az emberek megérinteni és látni Őt? Ez a kérdés annak jelentőségére vonatkozik, hogy az Úr Jézus megjelent az emberiségnek. Észrevettetek valamit a Szentírás imént olvasott passzusaiban? Általában a szellemi testeket nem lehet látni vagy megérinteni, és a feltámadás után az Úr Jézus által vállalt munka már befejeződött. Elméletileg tehát egyáltalán nem volt szükség arra, hogy visszatérjen eredeti képében az emberek közé, hogy találkozzon velük, de az Úr Jézus szellemi testének megjelenése az olyan embereknek, mint Tamás, konkrétabbá tette megjelenésének jelentőségét, így az mélyebben behatolt az emberek szívébe. Amikor Tamáshoz lépett, megengedte Tamásnak, a kétkedőnek, hogy megérintse a kezét, és így szólt hozzá: „Nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” Ezeket a szavakat és cselekedeteket az Úr Jézus nem csak a feltámadása után akarta mondani és tenni, sőt, ezeket még azelőtt el akarta mondani és meg akarta tenni, mielőtt a keresztre szegezték volna, ugyanis Tamás kételyei nem csak ekkor kezdődtek, hanem egész idő alatt vele voltak, amíg az Úr Jézust követte. Nyilvánvaló, hogy az Úr Jézus már azelőtt, hogy a keresztre szegezték volna, megértette az olyan embereket, mint Tamás. Mit láthatunk tehát ebből? Feltámadása után Ő még mindig ugyanaz az Úr Jézus volt. A lényege nem változott. Itt volt azonban az Úr Jézus, aki feltámadt a halálból és visszatért a szellemi világból az Ő eredeti képében, eredeti természetével és megértésével az emberiségről abból az időből, amit a testben töltött, ezért először Tamáshoz ment, és hagyta, hogy Tamás megérintse a bordáját, nemcsak azért, hogy Tamás láthassa a szellemi testét a feltámadás után, hanem azért is, hogy Tamás megérinthesse és érezhesse az Ő szellemi testének létezését, és teljesen elengedje a kételyeit. Mielőtt az Úr Jézust a keresztre szegezték, Tamás mindig kételkedett abban, hogy Ő Krisztus, és képtelen volt hinni. Istenbe vetett hitét csak az alapozta meg, amit a saját szemével láthatott, amit a saját kezével érinthetett. Az Úr Jézus jól ismerte az ilyen típusú emberek hitét. Ők csak a mennyei Istenben hittek, és egyáltalán nem hittek az Egyetlenben, akit Isten küldött, vagy a testet öltött Krisztusban, és nem is fogadták Őt el. Annak érdekében, hogy Tamás elismerje az Úr Jézus létezését és higgyen a létezésében, továbbá abban, hogy Ő valóban a megtestesült Isten, megengedte Tamásnak, hogy kinyújtsa a kezét és megérintse a bordáját. Vajon Tamás kételkedése eltérő volt az Úr Jézus feltámadása előtt és után? Mindig is kételkedett, és ha az Úr Jézus szellemi teste nem jelent volna meg neki személyesen, és nem engedte volna meg, hogy megérintse a testén lévő szögnyomokat, senki sem tudta volna feloldani a kétségeit, és rávenni, hogy elengedje őket. Attól kezdve tehát, hogy az Úr Jézus megengedte Tamásnak, hogy megérintse a bordáját és valóban érezze a szögek nyomainak létezését, Tamás kétsége eltűn, és már tudta, hogy az Úr Jézus feltámadt, valamint elismerte és elhitte, hogy az Úr Jézus az igazi Krisztus és a megtestesült Isten. Bár Tamás ekkor már nem kételkedett, örökre elvesztette a lehetőséget, hogy találkozzon Krisztussal. Örökre elvesztette az esélyt, hogy együtt legyen Vele, hogy kövesse és megismerje Őt. Elvesztette az esélyt, hogy Krisztus tökéletesítse őt. Az Úr Jézus megjelenése és szavai lezárást és ítéletet adtak azoknak a hitéről, akik tele voltak kételyekkel. Tényleges szavait és tetteit arra használta, hogy megmondja a kétkedőknek és azoknak, akik csak a mennyei Istenben hittek, de Krisztusban nem, hogy Isten nem dicsérte a hitüket, és nem dicsérte őket azért, mert követték Őt, miközben kételkedtek Benne. Az a nap, amikor teljesen hittek Istenben és Krisztusban, csak az a nap lehetett, amikor Isten befejezte a nagy munkáját. Természetesen ez a nap volt az a nap is, amikor ítéletet született a kételyeikről. A Krisztushoz való hozzáállásuk meghatározta a sorsukat, és makacs kételyük azt jelentette, hogy a hitük nem hozott gyümölcsöt, a keménységük pedig azt, hogy reményeik hiábavalóak voltak. Mivel a mennyei Istenbe vetett hitük illúziókból táplálkozott, és a Krisztussal szembeni kételyük valójában az Istennel szembeni valódi hozzáállásuk volt, bár megérintették a szögek nyomait az Úr Jézus testén, a hitük továbbra is haszontalan volt, a kimenetelüket pedig csak azzal lehetett jellemezni, hogy szitával merik a vizet – teljesen hiábavaló. Amit az Úr Jézus mondott Tamásnak, azt ugyanúgy világosan elmondta minden embernek: a feltámadott Úr Jézus az az Úr Jézus, aki harminchárom és fél évig munkálkodott az emberiség körében. Bár keresztre szegezték, és megtapasztalta a halál árnyékának völgyét és a feltámadást, semmilyen szempontból nem változott meg. Bár most már szögek nyomai voltak a testén, és bár feltámadt és kisétált a sírból, a természete, az emberiséggel kapcsolatos felfogása és az emberiséggel kapcsolatos szándékai a legcsekélyebb mértékben sem változtak. Azt is elmondta az embereknek, hogy leszállt a keresztről, győzedelmeskedett a bűn felett, leküzdötte a nehézségeket és győzedelmeskedett a halál felett. A szögek nyomai csak a bizonyítékai voltak a Sátán feletti győzelmének, bizonyítékai annak, hogy vétekáldozatként sikeresen megváltotta az egész emberiséget. Elmondta az embereknek, hogy Ő már Magára vette az emberiség bűneit, és befejezte a megváltás munkáját. Amikor visszatért, hogy meglátogassa tanítványait, ezt az üzenetet közölte velük megjelenése révén: „Még mindig élek, még mindig létezem; ma valóban előttetek állok, hogy láthassatok és megérinthessetek Engem. Mindig veletek leszek.” Az Úr Jézus fel akarta használni Tamás esetét is figyelmeztetésként a jövő emberei számára: bár nem láthatod és nem érintheted meg az Úr Jézust a belé vetett hitedben, áldott vagy igaz hited miatt, és láthatod az Úr Jézust igaz hited miatt, az ilyen ember pedig áldott.

Ezek a Bibliában leírt szavak, amelyeket az Úr Jézus mondott, amikor megjelent Tamásnak, nagy segítséget jelentenek minden embernek a Kegyelem Korában. Az Ő megjelenése Tamásnak és a szavak, amelyeket hozzá intézett, mély hatást gyakoroltak az utána jövő nemzedékekre; örökké tartó jelentőséggel bírnak. Tamás egy olyan embertípust képvisel, aki hisz Istenben, mégis kételkedik Istenben. Gyanakvó természetűek, baljós szívűek, álnokok, és nem hisznek azokban a dolgokban, amelyeket Isten képes véghezvinni. Nem hisznek Isten mindenhatóságában és szuverenitásában, és nem hisznek a megtestesült Istenben sem. Az Úr Jézus feltámadása azonban szembement ezekkel a jellemvonásaikkal, és arra is lehetőséget adott nekik, hogy felfedezzék saját kételyeiket, felismerjék saját kételyeiket és elismerjék saját árulásukat, így valóban hinni kezdjenek az Úr Jézus létezésében és feltámadásában. Ami Tamással történt, az figyelmeztetés és óva intés volt a későbbi nemzedékek számára, hogy több ember figyelmeztesse magát, hogy ne legyen olyan kétkedő, mint Tamás, ha pedig mégis elöntené őket a kétely, akkor a sötétségbe süllyednének. Ha követed Istent, de Tamáshoz hasonlóan mindig meg akarod érinteni az Úr bordáját és érezni akarod a szögek nyomát, hogy megerősítsd, ellenőrizd és spekulálj, hogy létezik-e Isten vagy sem, akkor Isten el fog téged hagyni. Az Úr Jézus tehát azt kéri az emberektől, hogy ne legyenek olyanok, mint Tamás, ne csak azt higgyék el, amit a saját szemükkel látnak, hanem legyenek tiszta, őszinte emberek, ne tápláljanak kételyeket Istennel szemben, hanem egyszerűen higgyenek Benne és kövessék Őt. Az ilyen emberek áldottak. Ez egy nagyon kicsi követelmény, amelyet az Úr Jézus támaszt az emberekkel szemben, és egy figyelmeztetés az Ő követőinek.

A fentiek leírták az Úr Jézus hozzáállását azokhoz, akik tele vannak kételyekkel. Tehát mit mondott az Úr Jézus azoknak, és mit tett azokért, akik képesek őszintén hinni Benne és követni Őt? Ezt fogjuk a következőkben megvizsgálni az Úr Jézus és Péter párbeszédén keresztül.

Ebben a beszélgetésben az Úr Jézus egy valamit többször is megkérdezett Pétertől: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e Engem?” Ez egy magasabb norma, amit az Úr Jézus a feltámadása után megkövetelt az olyan emberektől, mint Péter, olyan emberektől, akik valóban hisznek Krisztusban és igyekeznek szeretni az Urat. Ez a kérdés egyfajta vizsgálat és kihallgatás volt, de még inkább követelmény és elvárás a Péterhez hasonló emberekkel szemben. Az Úr Jézus azért használta ezt a kérdezési módszert, hogy az emberek elgondolkodjanak önmagukon, magukba nézzenek és feltegyék a kérdést: milyen követelményeket támaszt az Úr Jézus az emberekkel szemben? Vajon szeretem az Urat? Olyan ember vagyok, aki szereti Istent? Hogyan kellene szeretnem Istent? Bár az Úr Jézus csak Péternek tette fel ezt a kérdést, az az igazság, hogy a szíve mélyén azzal, hogy feltette Péternek e kérdéseket, arra akarta felhasználni ezt a lehetőséget, hogy ugyanilyen típusú kérdést tegyen fel több olyan embernek, akik igyekeznek szeretni Istent. Csakhogy Péter meg volt áldva azzal, hogy az efféle emberek képviselőjeként járjon el, és hogy ezt a kikérdezést az Úr Jézus saját szájából hallja.

A következő szavakhoz képest, amelyeket az Úr Jézus mondott Tamásnak a feltámadása után: „Nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!”, Péter háromszor megismételt kikérdezése: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e Engem?” lehetővé teszi az emberek számára, hogy jobban átérezzék az Úr Jézus szigorát és a sürgetést, amelyet a kikérdezés során érzett. Ami Tamást, a csalárd természetű kétkedőt illeti, az Úr Jézus megengedte neki, hogy kinyújtsa a kezét és megérintse a testén lévő szögnyomokat, ami oda vezetett, hogy elhitte, hogy az Úr Jézus a feltámadott Emberfia, és elismerte az Úr Jézus krisztusi azonosságát. És bár az Úr Jézus nem dorgálta meg Tamást szigorúan, és szóban sem juttatott kifejezésre egyértelmű ítéletet róla, mindazonáltal gyakorlati tettekkel tudtára adta Tamásnak, hogy megérti őt, miközben megmutatta az efféle emberekkel szembeni hozzáállását és eltökéltségét is. Az Úr Jézus követelményei és elvárásai az ilyen típusú emberekkel szemben nem derülnek ki abból, amit mondott, mert a Tamáshoz hasonló emberekben egyszerűen nincs meg az igaz hitnek a foszlánya sem. Az Úr Jézus velük szemben támasztott követelményei csak eddig terjednek, de a Péterhez hasonló emberekkel szemben kinyilatkoztatott hozzáállása teljesen más. Nem követelte meg Pétertől, hogy nyújtsa ki a kezét és érintse meg a szögnyomokat, és nem is mondta azt Péternek: „Ne légy hitetlen, hanem hívő.” Ehelyett ismételten ugyanazt a kérdést tette fel Péternek. A kérdés elgondolkodtató és jelentőségteljes volt, olyan kérdés, amely akaratlanul is lelkiismeret-furdalást és félelmet kelt Krisztus minden követőjében, de érezteti az Úr Jézus aggódó, szomorú hangulatát is. És amikor nagy fájdalmat és szenvedést éreznek, jobban meg tudják érteni az Úr Jézus Krisztus aggodalmát és gondoskodását; felismerik a tiszta, becsületes embereknek szóló komoly tanítását és szigorú követelményeit. Az Úr Jézus kérdése révén az emberek átérezhetik, hogy az Úr emberekkel szembeni elvárásai, amelyek ezekben az egyszerű szavakban megnyilatkoznak, nem csak azért vannak, hogy higgyenek Őbenne és kövessék Őt, hanem azért is, hogy elérjék, hogy legyen szeretet, hogy szeresd az Uradat és Istenedet. Ez a fajta szeretet gondoskodó és engedelmes. Istenért élő és meghaló emberek, akik mindent Istennek szentelnek, mindent Istennek áldoznak és adnak. Ez a fajta szeretet Istennek is vigaszt nyújt, lehetővé teszi számára, hogy élvezze a tanúságtételt és megpihenjen. Ez az emberiség törlesztése Istennek, az ember felelőssége, kötelessége és feladata, és olyan út, amelyet az embereknek egész életükben követniük kell. E három kérdés olyan követelmény és intés volt, amelyet az Úr Jézus Péterrel és minden olyan emberrel szemben támasztott, akik tökéletessé lettek téve. Ez a három kérdés vezette és ösztönözte Pétert, hogy mindvégig kövesse az életútját, és ezek a kérdések vezették Pétert az Úr Jézus búcsújánál arra, hogy elinduljon a tökéletessé válás útján, és az Úr iránti szeretete miatt ezek a kérdések vezették, hogy törődjön az Úr szívével, engedelmeskedjen az Úrnak, vigaszt nyújtson az Úrnak és felajánlja egész életét és lényét e szeretet miatt.

A Kegyelem Korában Isten munkája elsősorban kétféle emberre irányult. Az első az a fajta ember volt, aki hitt Benne és követte Őt, aki meg tudta tartani a parancsolatait, el tudta viselni a keresztet és ki tudott tartani a Kegyelem Korának útján. Az ilyen típusú ember elnyeri Isten áldását és élvezi Isten kegyelmét. A másik féle ember olyan volt, mint Péter, olyasvalaki, akit tökéletessé lehetett tenni. Miután tehát az Úr Jézus feltámadt, először ezt a két legjelentősebb dolgot tette. Az egyiket Tamással, a másikat Péterrel. Mit képvisel ez a két dolog? Vajon ezek Isten valódi szándékait képviselik az emberiség megmentésére? Isten emberiséggel szembeni őszinteségét képviselik? A Tamással végzett munkája az volt, hogy figyelmeztesse az embereket, hogy ne legyenek kétkedők, hanem egyszerűen csak higgyenek. A Péterrel végzett munkája az volt, hogy megerősítse a Péterhez hasonló emberek hitét, és világossá tegye az efféle emberekkel szemben támasztott követelményeit, hogy megmutassa, milyen célokat kell követniük.

Miután az Úr Jézus feltámadt, megjelent az Általa szükségesnek tartott embereknek, beszélt velük és követelményeket támasztott velük szemben, hátrahagyva az emberekre vonatkozó szándékait és elvárásait. Ez azt jelenti, hogy megtestesült Istenként az emberiség iránti aggodalma és az emberekkel szemben támasztott követelményei soha nem változtak meg; ugyanazok maradtak, mint amikor testben élt és amikor a szellemi testében élt, miután a keresztre szögezték és feltámadt. Aggódott ezekért a tanítványokért, mielőtt a keresztre került, és a szívében tisztában volt minden egyes ember állapotával, és megértette minden ember hiányosságait, továbbá a halála, feltámadása és szellemi testté válása után természetesen ugyanolyan megértéssel rendelkezett minden egyes emberről, mint amikor még testben volt. Tudta, hogy az emberek nem voltak teljesen biztosak az Ő krisztusi kilétében, de a testben töltött ideje alatt nem támasztott szigorú követelményeket az emberekkel szemben. Feltámadása után azonban megjelent nekik, és teljesen bizonyossá tette számukra, hogy az Úr Jézus Istentől jött, és hogy Ő a megtestesült Isten, továbbá megjelenésének és feltámadásának tényét az emberiség élethosszig tartó törekvésének legnagyobb víziójaként és ösztönzőjeként használta. A halálból való feltámadása nemcsak megerősítette mindazokat, akik követték Őt, hanem alaposan foganatosította is a Kegyelem Korának munkáját az emberiség körében, így az Úr Jézus üdvösségének evangéliuma a Kegyelem Korában fokozatosan elterjedt az emberiség minden szegletében. Kijelentenéd, hogy az Úr Jézus feltámadás utáni megjelenésének volt bármilyen jelentősége? Ha abban az időben Tamás vagy Péter helyében lennél, és ezzel az egy dologgal találkoznál az életedben, ami ilyen jelentőséggel bír, milyen hatással lett volna rád? Istenben hívő életed legjobb és legnagyobb látomásaként tekintetted volna? Hajtóerőnek láttad volna, miközben követed Istent, igyekszel megfelelni Neki és törekszel Isten szeretetére egész életedben? Fordítottál volna egy egész életnyi erőfeszítést arra, hogy terjeszd ezt a legnagyobb látomást? Elfogadtad volna az Úr Jézus üdvösségének terjesztését Isten megbízásaként? Még ha nem is éltétek ezt át, Tamás és Péter két példája már elég ahhoz, hogy a mai ember világos megértést nyerjen Istenről és az Ő akaratáról. Mondhatjuk, hogy miután Isten testet öltött, miután személyesen megtapasztalta az életet az emberiség körében és személyesen megtapasztalta az emberi életet, illetve miután látta az emberiség romlottságát és az emberi élet akkori helyzetét, a testet öltött Isten még mélyebben érezte, hogy az emberiség mennyire tehetetlen, siralmas és szánalmas. Emberi mivoltából kifolyólag – aminek birtokában volt, amikor testben élt – Isten több empátiára tett szert az emberek állapota iránt, testi ösztönei miatt. Ennek révén nagyobb aggodalmat érzett követői iránt. Ezek valószínűleg olyan dolgok, amelyeket nem tudtok megérteni, de az aggodalmat és gondoskodást, amit Isten a testben minden egyes követője iránt érzett, mindössze két szóval le tudom írni: „intenzív aggodalom”. Bár ez a kifejezés az emberi nyelvből származik, és bár nagyon emberi, mégis igazán kifejezi és leírja Isten érzéseit a követői iránt. Ami Isten emberek iránti intenzív aggodalmát illeti, a tapasztalataitok során fokozatosan érezni fogjátok, és ízelítőt kaptok belőle. Ezt azonban csak úgy lehet elérni, ha a saját beállítottságod megváltoztatására való törekvés alapján fokozatosan megérted Isten természetét. Az Úr Jézus e megjelenése azt váltotta ki, hogy követői iránti intenzív aggodalma az emberi mivoltban materializálódott, és átkerült a szellemi testébe, vagy mondhatnánk, isteni mivoltába. A megjelenése lehetővé tette, hogy az emberek még egyszer megtapasztalják és érezzék Isten gondoskodását és törődését, miközben erőteljesen bizonyította azt is, hogy Isten az Egyetlen, aki elindít egy kort, aki kibontakoztat egy kort, és aki véget vet egy kornak. Megjelenése által megerősítette minden ember hitét, és bebizonyította a világnak a tényt, hogy Ő Maga Isten. Ez örökre szóló megerősítést adott követőinek, és megjelenésével elindította munkájának egy szakaszát is az új korban.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga III.)