A farizeusok ítélete Jézus felett

Márk 3:21-22 Amikor ezt meghallották a rokonai, odamentek, hogy megfogják Őt, mivel azt mondták: megzavarodott. A Jeruzsálemből érkező írástudók pedig azt mondták, hogy Belzebub van Benne, és hogy az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket.

Jézus megrója a farizeusokat

Máté 12:31-32 Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás megbocsáttatik majd az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg. Aki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.

Máté 23:13-15 Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színlelésből mégis hosszasan imádkoztok: ezzel súlyosabb ítéletet vontok magatokra. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, akkor a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál.

A fenti két passzus tartalma különbözik egymástól. Nézzük először az első passzust: A farizeusok ítélete Jézus felett.

A Bibliában a farizeusok így értékelték Magát Jézust és a cselekedeteit: „[...] azt mondták: megzavarodott. [...] Belzebub van Benne, és hogy az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket” (Márk 3:21-22). Az írástudók és a farizeusok ítélete az Úr Jézusról nem olyan volt, hogy csupán mások szavait szajkózták, és nem is alaptalan feltételezés volt, hanem az a következtetés, amelyet abból vontak le az Úr Jézusról, amit láttak és hallottak a tetteiről. Bár a következtetésüket látszólag az igazság nevében vonták le, és az emberek számára megalapozottnak tűnt, azt az arroganciát, amellyel az Úr Jézust megítélték, még ők is nehezen viselték el. Az Úr Jézus iránti gyűlöletük tomboló energiája leleplezte saját vad ambícióikat és gonosz, sátáni arcukat, valamint rosszindulatú természetüket, amellyel ellenálltak Istennek. E dolgokat, amelyeket az Úr Jézus megítélésekor mondtak, vad ambícióik, féltékenységük, valamint az Istennel és az igazsággal szembeni ellenséges és rosszindulatú természetük vezérelte. Nem vizsgálták az Úr Jézus cselekedeteinek forrását, és nem vizsgálták annak lényegét, amit mondott vagy tett. Inkább vakon, őrült izgatottsággal és szándékos rosszindulattal megtámadták és lejáratták azt, amit Ő tett. Odáig mentek, hogy szándékosan lejáratták az Ő Lelkét, vagyis a Szentlelket, ami Isten Lelke. Erre gondoltak, amikor azt mondták: „megzavarodott [...] Belzebub” és „az ördögök fejedelme”. Vagyis azt mondták, hogy Isten Lelke Belzebub és az ördögök fejedelme. Őrültségnek minősítették a testet öltött, megtestesült Isten Lelkének a munkáját. Nemcsak Isten Lelkét káromolták Belzebubként és az ördögök fejedelmeként, hanem Isten munkáját is elítélték, és az Úr Jézus Krisztust is elítélték és káromolták. Istennel szembeni ellenállásuk és istenkáromlásuk lényege teljesen megegyezett a Sátántól és a démonoktól származó Istennel szembeni ellenállásnak és istenkáromlásnak a lényegével. Nemcsak a romlott emberek képviselői voltak, hanem sokkal inkább a Sátán megtestesítői. Ők voltak a Sátán csatornája az emberiség körében, és ők voltak a Sátán cinkosai és lakájai. Istenkáromlásuk és az Úr Jézus Krisztus becsmérlésének lényege az volt, hogy harcoltak Istennel a státuszért, versengtek Vele és vég nélkül próbára tették Őt. Az Istennel szembeni ellenállásuk és a Vele szembeni ellenséges hozzáállásuk, valamint szavaik és gondolataik lényege közvetlenül Isten Lelkét káromolta és dühítette. Ezért Isten észszerű ítéletet hozott az alapján, amit mondtak és tettek, és Isten a tetteiket a Szentlélek elleni káromlás bűnének minősítette. Ez a bűn megbocsáthatatlan mind ebben a világban, mind az eljövendő világban, amint azt a Szentírás következő passzusa is alátámasztja: „A Lélek káromlása nem bocsáttatik meg” és „aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben”. Ma beszéljünk Isten e szavainak valódi jelentéséről: „annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben”. Azaz, tisztázzuk, hogyan teljesíti be Isten a szavakat: „annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben”.

Minden, amiről beszéltünk, Isten természetével és az emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz való hozzáállásával kapcsolatos. Természetesen a fenti két passzus sem kivétel ez alól. Észrevettetek valamit a Szentírás e két passzusában? Egyesek azt mondják, hogy Isten haragját látják bennük. Vannak, akik azt mondják, hogy Isten természetének azt az oldalát látják, amely nem tűri az emberiség sértéseit, és ha az emberek olyasmit tesznek, ami Istent káromolja, akkor nem nyerik el az Ő bocsánatát. Annak ellenére, hogy az emberek látják és érzékelik ebben a két passzusban Isten haragját és intoleranciáját az emberiség sértéseivel szemben, továbbra se igazán értik az Ő hozzáállását. E két passzus rejtett utalásokat tartalmaz Isten valódi hozzáállására és megközelítésére azokkal szemben, akik káromolják és feldühítik Őt. Az Ő hozzáállása és megközelítése szemlélteti a következő passzus valódi jelentését: „Aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.” Amikor az emberek káromolják és feldühítik Istent, Ő hoz egy ítéletet, és ez az ítélet egy Általa megadott kimenetel. Ezt így írja le a Biblia: „Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás megbocsáttatik majd az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg” (Máté 12:31), és „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok!” (Máté 23:13). De vajon le van írva a Bibliában, hogy miután Ő mindezt elmondta, mi lett a kimenetele azoknak az írástudóknak és farizeusoknak, illetve azoknak az embereknek, akik azt mondták, hogy az Úr Jézus őrült? Feljegyezték, hogy elszenvedtek valamilyen büntetést? Nem – ez biztosan kijelenthető. A „nem” itt nem azt jelenti, hogy nem volt ilyen feljegyzés, hanem valójában csak azt, hogy nem volt emberi szemmel látható kimenetel. Ha azt mondjuk, hogy „nem lett feljegyezve”, az megvilágítja Isten hozzáállásának és bizonyos dolgok kezelésére vonatkozó alapelveinek kérdését. Isten nem csukja be a szemét vagy a fülét az Őt káromló vagy Neki ellenálló emberek előtt, sőt még azok előtt sem, akik ócsárolják Őt – akik szándékosan támadják, ócsárolják és átkozzák őt –, hanem egyértelműen viszonyul hozzájuk. Megveti ezeket az embereket és a szívében elítéli őket. Még azt is nyíltan kijelenti, hogy mi lesz a kimenetelük, azért, hogy az emberek tudják, hogy Ő egyértelműen viszonyul azokhoz, akik káromolják Őt, illetve hogy tudják, miként fogja meghatározni a kimenetelüket. Miután azonban Isten ezeket a dolgokat elmondta, az emberek ritkán láthatták meg annak igazságát, hogy Isten miként bánik ezekkel az emberekkel, és nem értették meg az Isten által rájuk szabott kimenetel és ítélet mögött álló alapelveket. Ez azt jelenti, hogy az emberek nem látják azt a sajátos megközelítést és módszert, amellyel Isten bánik velük. Ez Isten azon alapelveivel kapcsolatos, ahogyan a dolgokat intézi. Isten a tények bekövetkeztét használja arra, hogy egyes emberek gonosz viselkedésével foglalkozzon. Vagyis nem közli a bűnüket és nem határozza meg a kimenetelüket, hanem inkább közvetlenül a tények bekövetkeztét használja fel büntetésük és igazságos megtorlásuk kiosztására. Amikor ezek a tények megtörténnek, az emberek teste szenved el büntetést, vagyis a büntetés olyasmi, ami emberi szemmel látható. Amikor Isten egyes emberek gonosz viselkedésével foglalkozik, csak megátkozza őket szavakkal, és rájuk száll a haragja is, de a büntetés, amit kapnak, lehet, hogy olyasmi, amit az emberek nem láthatnak. Mindazonáltal az ilyen típusú kimenetel még súlyosabb lehet, mint az emberek által látható kimenetelek, például a büntetés vagy a halál. Ez azért van így, mert azon körülmények között, amikor Isten úgy döntött, hogy nem menti meg az efféle embereket, nem mutat többé irgalmat vagy elfogadást irántuk, és nem biztosít számukra több lehetőséget, akkor a velük szemben tanúsított hozzáállás az, hogy félreteszi őket. Mit jelent itt a „félretevés”? E kifejezés alapjelentése az, hogy félreteszünk valamit, figyelmen kívül hagyjuk és többé nem fordítunk rá figyelmet. Itt azonban, amikor Isten félretesz valakit, a jelentésének két különböző magyarázata van: az első magyarázat az, hogy átadta annak az embernek az életét és minden, vele kapcsolatos dolgot a Sátánnak, hogy ő foglalkozzon vele, Isten pedig többé nem felelős azért az emberért és nem irányítja őt. Akár őrült, akár ostoba az illető, akár halott, akár él, akár alászállt a pokolba a büntetésért, mindennek semmi köze nem lenne Istenhez. Ez azt jelentené, hogy egy ilyen teremtménynek nem lenne kapcsolata a Teremtővel. A második magyarázat az, hogy Isten elhatározta, hogy Ő Maga akar csinálni valamit ezzel az emberrel, a saját kezével. Lehetséges, hogy hasznosítani fogja ennek az embernek a szolgálatát, vagy ellenpontként fogja használni. Lehetséges, hogy különleges módon fog foglalkozni az efféle emberrel, különleges módon fog bánni vele, mint például Pállal. Ez az az alapelv és hozzáállás Isten szívében, amely alapján eldöntötte, hogy fog bánni az ilyen emberekkel. Amikor tehát az emberek ellenállnak Istennek, ócsárolják és káromolják Őt, ha felbosszantják a természetét, vagy ha túllépik Isten tűrőképességének határát, akkor a következményekre jobb nem is gondolni. A legsúlyosabb következmény az, ha Isten egyszer s mindenkorra átadja az életüket és minden velük kapcsolatos dolgot a Sátánnak. Az örökkévalóságig nem nyernek bocsánatot. Ez azt jelenti, hogy ez az ember táplálékká vált a Sátán szájában, játékszerré a kezében, és onnantól kezdve Istennek semmi köze sincs többé hozzá. El tudjátok képzelni, micsoda nyomorúság volt, amikor a Sátán megkísértette Jóbot? Még azzal a kitétellel is, hogy a Sátán nem tehetett kárt Jób életében, Jób nagyon szenvedett. Vajon nem még nehezebb elképzelni, hogy milyen pusztítást végez a Sátán olyasvalakin, akit teljesen átadtak neki, aki teljesen a Sátán markában van, aki teljesen elveszítette Isten gondviselését és irgalmát, aki már nem áll a Teremtő uralma alatt, akit megfosztottak az Ő imádatának jogától, valamint attól a jogától, hogy Isten uralma alatt álló teremtmény legyen, és akinek kapcsolata a teremtés Urával teljesen megszakadt? Az, hogy a Sátán üldözte Jóbot, emberi szemmel látható volt, de ha Isten átadja egy ember életét a Sátánnak, annak következményei meghaladják az emberi képzeletet. Például egyes emberek tehénként vagy szamárként születhetnek újjá, míg másokat tisztátalan, gonosz szellemek foglalhatnak el és szállhatnak meg, és így tovább. Ilyen a kimenetele néhány olyan embernek, akit Isten átadott a Sátánnak. Kívülről úgy tűnik, hogy azok az emberek, akik gúnyolták, ócsárolták, elítélték és káromolták az Úr Jézust, nem szenvedtek el semmilyen következményt. Az igazság azonban az, hogy Istennek minden dolog intézéséhez van egy megközelítése. Lehet, hogy nem használ egyértelmű nyelvezetet, hogy megmondja az embereknek annak kimenetelét, ahogy mindenféle emberrel foglalkozik. Néha nem közvetlenül beszél, hanem inkább közvetlenül cselekszik. Az, hogy nem beszél róla, nem jelenti azt, hogy nincs kimenetel – valójában lehet, hogy ilyen esetben a kimenetel még súlyosabb. Kívülről nézve úgy tűnhet, hogy egyesekhez Isten nem beszél világosan a hozzáállásáról, ám valójában Isten már régóta nem akar velük törődni. Nem akarja többé látni őket. Tetteik és viselkedésük, természetlényegük miatt Isten csak azt akarja, hogy tűnjenek el a szeme elől, át akarja nyújtani őket egyenesen a Sátánnak, hogy szellemüket, lelküket és testüket a Sátánnak adja, és lehetővé tegye a Sátán számára, hogy azt tegyen velük, amit akar. Világos, hogy Isten milyen mértékben gyűlöli őket, milyen mértékben undorodik tőlük. Ha egy ember annyira feldühíti Istent, hogy Isten még csak látni sem akarja többé, és kész teljesen lemondani róla, olyannyira, hogy még foglalkozni sem akar vele Ő Maga – ha odáig fajul a dolog, hogy átadja a Sátánnak, hogy tegye, amit akar, továbbá hogy lehetővé tegye a Sátánnak, hogy irányítsa, felfalja és úgy bánjon vele, ahogy neki tetszik –, akkor ennek az embernek teljesen vége. Az emberi léthez való joga végérvényesen vissza lett vonva, és megszűnt az a joga, hogy Isten teremtménye legyen. Vajon nem ez a legsúlyosabb büntetés?

A fentiek teljes magyarázatot adnak e szavakra: „annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben”, egyúttal egyszerű kommentárként is szolgálnak a Szentírás ezen passzusaihoz. Azt hiszem, most már mindannyian értitek.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga III.)