Jézus kenyeret eszik és a Szentírást magyarázza feltámadása után

Lukács 24:30-32 És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, Ő azonban eltűnt előlük. Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?

A tanítványok sült halat adnak enni Jézusnak

Lukács 24:36-43 Miközben ezekről beszélgettek, Maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek! Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban Én vagyok! Tapintsatok meg, és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, Nekem van. És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezeit és a lábait. Amikor pedig még mindig hitetlenkedtek örömükben, és csodálkoztak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? Ők pedig adtak Neki egy darab sült halat. Elvette, és szemük láttára megette.

Ezután vessünk egy pillantást a Szentírás fenti passzusaira. Az első passzus arról szól, hogy az Úr Jézus a feltámadása után kenyeret evett és a Szentírást magyarázta, a második passzus pedig arról szól, hogy az Úr Jézus sült halat evett. Hogyan segít ez a két passzus abban, hogy megismerd Isten természetét? El tudjátok képzelni, milyen képet kaptok ezekből a leírásokból a kenyeret, majd sült halat evő Úr Jézusról? El tudjátok képzelni, hogy ha az Úr Jézus előttetek állna, és kenyeret enne, hogyan éreznétek magatokat? Vagy ha egy asztalnál enne veletek, halat és kenyeret enne az emberekkel, milyen érzés lenne benned abban a pillanatban? Ha úgy éreznéd, hogy nagyon közel vagy az Úrhoz, és Ő nagyon bizalmas veled, akkor ez az érzés helytálló. Pontosan ezt az eredményt akarta elérni az Úr Jézus azzal, hogy a feltámadása után kenyeret és halat evett az összegyűlt emberek előtt. Ha az Úr Jézus csak a feltámadása után csak beszélt volna az emberekkel, ha nem érezték volna a húsát és a csontjait, hanem egy elérhetetlen Szellemnek érzékelték volna, hogyan érezték volna magukat? Vajon nem lettek volna csalódottak? Ha csalódottak lettek volna, nem érezték volna magukat elhagyatottnak az emberek? Nem éreztek volna távolságot maguk és az Úr Jézus Krisztus között? Milyen negatív hatást gyakorolt volna ez a távolság az emberek Istennel való kapcsolatára? Az emberek bizonyára féltek volna, nem mertek volna közel jönni Hozzá, ezért tiszteletteljes távolságtartással viszonyultak volna Hozzá. Ettől kezdve megszakították volna az Úr Jézus Krisztussal való bensőséges kapcsolatukat, és visszatértek volna az emberiség és a mennyei Isten közötti kapcsolathoz, ahogy az a Kegyelem Kora előtt volt. A szellemi test, amelyet az emberek nem tudtak megérinteni vagy érezni, az Istennel való bensőséges kapcsolatuk megszűnését eredményezte volna, továbbá azt, hogy a bensőséges kapcsolat, amely az Úr Jézus Krisztus testben töltött ideje alatt kialakult – amikor nem volt távolság közte és az emberek között –, megszűnt volna létezni. A spirituális test mindössze félelmet, elkerülést és szótlan bámulást váltott volna ki az emberekből. Nem mertek volna közel menni Hozzá, vagy beszédbe elegyedni Vele, nemhogy követni Őt, megbízni Benne vagy felnézni Rá. Isten nem kívánta látni az emberek effajta érzését Iránta. Nem akarta látni, ahogy az emberek elkerülik Őt vagy eltávolodnak Tőle; csak azt akarta, hogy az emberek megértsék Őt, közel kerüljenek Hozzá, és az Ő családját alkossák. Ha a saját családod, a gyermekeid látnának téged, de nem ismernének fel és nem mernének közeledni hozzád, hanem folyton kerülnének téged, és ha nem tudnád elnyerni a megértésüket mindazért, amit értük tettél, mit éreznél? Hát nem lenne fájdalmas? Nem szakadna meg a szíved? Pontosan ezt érzi Isten, amikor az emberek kerülik Őt. Az Úr Jézus ezért a feltámadása után továbbra is megjelent az embereknek hús-vér alakjában, és továbbra is evett s ivott velük. Isten családként tekint az emberekre, és azt akarja, hogy az emberiség is úgy tekintsen Rá, mint a számára legkedvesebbre; csak így nyerheti meg Isten igazán az embereket, és csak így szerethetik és imádhatják az emberek igazán Istent. Most már értitek a szándékomat, hogy a Szentírásnak miért e két passzusát vettem elő, amelyben az Úr Jézus a feltámadása után kenyeret eszik és a Szentírást magyarázza, illetve amelyben a tanítványok sült halat adnak neki enni?

Elmondható, hogy komolyan átgondolt volt mindazon dolgok sorozata, melyeket az Úr Jézus a feltámadása után mondott és tett. Ezek a dolgok tele voltak a kedvességgel és a szeretettel, amelyet Isten az emberiség iránt érzett, és tele voltak a dédelgetéssel és az aprólékos gondoskodással is, amelyet az emberiséggel a testben töltött ideje alatt kialakított bensőséges kapcsolata iránt érzett. Sőt, tele voltak a nosztalgiával és a vágyakozással is, amelyet az akkori élete iránt érzett, amikor követőivel együtt evett és élt a testben töltött ideje alatt. Isten tehát nem akarta, hogy az emberek távolságot érezzenek Isten és az ember között, és azt sem akarta, hogy az emberiség eltávolodjon Istentől. Sőt, nem akarta, hogy az emberiség úgy érezze, hogy feltámadása után az Úr Jézus már nem az az Úr volt, aki olyan bizalmas volt az emberekkel, vagy hogy már nem volt együtt az emberiséggel, mert visszatért a szellemi világba, visszatért az Atyához, akit az emberek soha nem láthatnak és nem érhetnek el. Nem akarta, hogy az emberek úgy érezzék, hogy bármilyen státuszbeli különbség keletkezett Közte és az emberiség között. Amikor Isten olyan embereket lát, akik követni akarják Őt, de tiszteletteljes távolságot tartanak Tőle, fáj a szíve, mert ez azt jelenti, hogy a szívük nagyon messze van Tőle, és nagyon nehéz lesz megnyernie a szívüket. Ha tehát szellemi testben jelent volna meg az embereknek, amelyet nem láthattak és nem érinthettek volna meg, az ismét eltávolította volna az embert Istentől, ami miatt az emberiség a feltámadása után tévesen úgy tekintett volna Krisztusra, mint aki magasztossá, az emberektől eltérővévált, és aki többé nem ülhet velük egy asztalhoz és nem étkezhet velük, mivel az emberek bűnösek, mocskosak, és soha nem kerülhetnek közel Istenhez. Az emberiség e félreértéseinek eloszlatása érdekében az Úr Jézus számos olyan dolgot tett, amit a Bibliában leírtak szerint korábban a testben is tett: „Vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta.” A Szentírást is magyarázta nekik, ahogy a múltban is tette. Mindezen dolgok, melyeket az Úr Jézus tett, éreztették minden emberrel, aki látta Őt, hogy az Úr nem változott, hogy Ő még mindig ugyanaz az Úr Jézus. Bár a keresztre szögezték és átélte a halált, feltámadt és nem hagyta el az emberiséget. Visszatért, hogy az emberek között legyen, és semmiben nem változott meg. Az emberek előtt álló Emberfia még mindig ugyanaz az Úr Jézus volt. A viselkedése és az, ahogy az emberekkel beszélgetett, nagyon ismerősnek tetszett. Még mindig tele volt szerető kedvességgel, kegyelemmel és elfogadással – még mindig ugyanaz az Úr Jézus volt, aki úgy szeretett másokat, mint saját Magát, aki hetvenszer hétszer képes volt megbocsátani az emberiségnek. Mint korábban mindig, most is együtt evett az emberekkel, beszélgetett velük a Szentírásról, és ami még fontosabb, most is húsból és vérből volt, akárcsak korábban, és érinthették és láthatták. Az Emberfia olyan volt, hogy lehetővé tette az emberek számára, hogy érezzék a meghittséget, hogy nyugalmat érezzenek és érezzék annak örömét, hogy visszanyertek valamit, ami elveszett. Nagy könnyedséggel, bátran és magabiztosan kezdtek el bízni ebben az Emberfiában és felnézni Rá, aki meg tudta bocsátani az emberiség bűneit. Habozás nélkül elkezdtek imádkozni is az Úr Jézus nevében, hogy elnyerjék a kegyelmét, az áldását, hogy békét és örömöt nyerjenek Tőle, hogy gondoskodást és védelmet nyerjenek Tőle, valamint az Úr Jézus nevében elkezdték gyógyítani a betegeket és kiűzni a démonokat.

Abban az időben, amikor az Úr Jézus a testben munkálkodott, követőinek többsége nem tudta teljes mértékben ellenőrizni a kilétét és az Általa mondott dolgokat. Amikor a kereszthez közeledett, követőinek hozzáállása a megfigyelés volt. Aztán attól kezdve, hogy a keresztre szegezték, egészen addig, amíg a sírba tették, az emberek hozzáállása a csalódás volt. Ez idő alatt az emberek a szívükben lassan már nemcsak kételkedtek azokban a dolgokban, amelyeket az Úr Jézus a testben töltött ideje alatt mondott, hanem elkezdték egy az egyben tagadni azokat. Aztán, amikor kisétált a sírból, és egyenként megjelent az embereknek, azok többsége, akik saját szemükkel látták Őt, vagy hallották a feltámadásáról szóló híreket, hozzállásukat a tagadásról fokozatosan a szkepticizmusra változtatták. Csak akkor fogadták el igazán azt a tényt, hogy az Úr Jézus a testet öltött Krisztus, amikor Tamással az oldalára tetette a kezét, és amikor feltámadása után a tömeg előtt megtörte és megette a kenyeret, majd sült halat evett előttük. Úgy is mondhatnánk, hogy olyan volt, mintha ez a hús-vér szellemi test, amely ott állt az emberek előtt, mindannyiukat felébresztette volna egy álomból: az előttük álló Emberfia az ősidők óta létező Egyetlen volt. Volt alakja, volt teste és csontjai, és már régóta élt és evett együtt az emberiséggel... Ebben az időben az emberek úgy érezték, hogy az Ő létezése nagyon valóságos és csodálatos. Ugyanakkor nagyon vidámak és boldogok voltak, tele voltak érzelmekkel. Újbóli megjelenése lehetővé tette az emberek számára, hogy valóban lássák alázatát, érezzék közelségét és ragaszkodását az emberiséghez, és érezzék, hogy milyen sokat gondolt rájuk. Ez a rövid találkozás olyan érzést keltett az Úr Jézust látó emberekben, mintha egy egész élet telt volna el. Elveszett, zavarodott, félő, szorongó, vágyakozó és zsibbadt szívük vigaszt talált. Nem voltak többé kétkedők vagy csalódottak, mert érezték, hogy most már van remény és van mire támaszkodniuk. Az Emberfia, aki akkor előttük állt, minden időkre a hátvédjük lesz; erős bástyájuk és menedékük az örökkévalóságig.

Bár az Úr Jézus feltámadt, szíve és munkája nem hagyta el az emberiséget. Azáltal, hogy megjelent az embereknek, azt üzente nekik, hogy függetlenül attól, hogy milyen formában létezik, kíséri az embereket, mellettük jár és velük lesz minden időben és minden helyen. Elmondta nekik, hogy minden időben és minden helyen gondoskodni fog az emberiségről és pásztorolni fogja őket, lehetővé teszi számukra, hogy lássák és megérintsék Őt, továbbá ügyel rá, hogy soha többé ne érezzék magukat gyámoltalannak. Az Úr Jézus azt is szerette volna, hogy az emberek tudják, hogy nem egyedül élnek ezen a világon. Isten gondját viseli az emberiségnek, Isten velük van. Mindig támaszkodhatnak Istenre, és Ő minden egyes követőjének családtagja. Azzal, hogy Istenre támaszkodhat, az emberiség többé nem lesz magányos vagy gyámoltalan, és akik elfogadják Őt vétekáldozatuknak, azokat többé nem köti gúzsba a bűn. Emberi szemmel nézve az Úr Jézus munkájának ezek a részei, amelyeket a feltámadása után végzett, nagyon apró dolgok voltak, de ahogy én látom, minden egyes dolog, amit tett, nagyon értelmes, nagyon értékes, nagyon fontos és rendkívül jelentőségteljes volt.

Bár az Úr Jézus testben való munkálkodásának időszaka tele volt nehézségekkel és szenvedéssel, teljesen és tökéletesen elvégezte akkori munkáját a testben, hogy megváltsa az emberiséget hús-vér szellemi testében való megjelenése révén. Azzal kezdte a szolgálatát, hogy testet öltött, és azzal fejezte be a szolgálatát, hogy megjelent hús-vér alakjában az emberiségnek. Meghirdette a Kegyelem Korát, megkezdve az új kort Krisztus kilétén keresztül. Krisztusi kiléte révén végzett munkát a Kegyelem Korában, és erősítette meg és vezette valamennyi követőjét a Kegyelem Korában. Isten munkájáról elmondható, hogy amit elkezd, azt valóban befejezi. Vannak lépések és terv, a munka pedig tele van az Ő bölcsességével, mindenhatóságával, csodálatos tetteivel, szeretetével és irgalmával. Természetesen a fő szál, amely Isten minden munkáján végigvonul, az emberiséggel való törődése; az egészet áthatja az aggódás érzése, amit soha nem tud félretenni. A Biblia e verseiben minden dologban, amit az Úr Jézus a feltámadása után tett, Isten változatlan reményei és emberiség iránti aggodalma, valamint az emberiséget illető aprólékos törődése és dédelgetése mutatkozik meg. Mindez soha nem változott, egészen a mai napig – látjátok? Amikor ezt látjátok, nem húzódik a szívetek öntudatlanul is közelebb Istenhez? Ha abban a korban élnétek, és az Úr Jézus feltámadása után kézzelfogható formában megjelenne nektek, hogy lássátok, és leülne elétek, kenyeret és halat enne, magyarázná nektek a Szentírást és beszélne veletek, akkor mit éreznétek? Boldognak éreznétek magatokat? Vagy bűntudatot éreznétek? A korábbi félreértések és Isten kerülése, az Istennel kapcsolatos konfliktusok és kétségek – vajon nem tűnnének el? Nem válna normálisabbá és megfelelőbbé az Isten és az ember közötti kapcsolat?

A Biblia e néhány fejezetét értelmezve találtok hibát Isten természetében? Ráleltek Isten szeretetének bármilyen meghamisítására? Láttok bármilyen csalást vagy gonoszságot Isten mindenhatóságában vagy bölcsességében? Biztosan nem! Most már ki tudjátok biztosan jelenteni, hogy Isten szent? Tudjátok biztosan állítani, hogy Isten minden egyes érzelme az Ő lényegének és természetének kinyilatkoztatása? Remélem, hogy miután elolvastátok ezeket a szavakat, a belőlük nyert megértés segíteni fog nektek, és hasznotokra válik a beállítottságotok megváltoztatására és az istenfélelemre való törekvésetekben, és hogy gyümölcsöt terem bennetek, olyan gyümölcsöt, amely napról napra növekszik, így e törekvésetek során egyre közelebb kerültök Istenhez, egyre közelebb kerültök az Isten által megkövetelt mércéhez. Nem fogjátok többé unni az igazság keresését, és nem fogjátok többé úgy érezni, hogy az igazság keresése és a beállítottság megváltoztatása kellemetlen vagy felesleges dolog. Inkább Isten igaz természetének és Isten szent lényegének kifejeződésétől ösztönözve, vágyakozni fogtok a fény után, vágyakozni fogtok az igazság után, törekedni fogtok az igazságra, az Isten akaratának való megfelelésre, és Isten által megnyert emberré, valódi emberré váltok.

Ma beszéltünk bizonyos dolgokról, amelyeket Isten a Kegyelem Korában tett, amikor először testet öltött. Ezekből a dolgokból láttuk azt a természetet, amit Ő testben kifejezésre juttatott és kinyilatkoztatott, valamint annak minden aspektusát, amivel Ő rendelkezik és ami Ő. Mindezen aspektusai az Ő tulajdonainak és lényének nagyon emberiesnek tűnnek, de a valóság az, hogy mindannak a lényege, amit Ő kinyilatkoztatott és kifejezésre juttatott, elválaszthatatlan az Ő saját természetétől. A megtestesült Istennek az Ő természetét emberi mivoltban kifejező összes módszere és aspektusaelválaszthatatlanul kapcsolódik az Ő saját lényegéhez. Ezért nagyon fontos, hogy Isten a megtestesülés segítségével jött el az emberiséghez. Szintén fontos az a munka, amelyet a testben végzett, de még fontosabb minden testben élő ember számára, minden romlottságban élő ember számára az a természet, amelyet kinyilatkoztatott, és az akarat, amelyet kifejezésre juttatott. Olyasvalami ez, amit képesek vagytok megérteni? Miután megértettétek Isten természetét és azt, hogy mije van és mi Ő, levontatok valamilyen következtetést arra vonatkozóan, hogy miként kellene bánnotok Istennel? Végezetül, válaszul erre a kérdésre, három tanácsot szeretnék nektek adni: először is, ne tegyétek próbára Istent. Nem számít, mennyit értesz Istenből, nem számít, mennyit tudsz az Ő természetéről, semmiképpen se tedd próbára Őt. Másodszor, ne harcolj Istennel a státuszért. Nem számít, milyen státuszt ad neked Isten, vagy milyen munkával bíz meg, nem számít, milyen feladatra nevel téged, és nem számít, mennyire szentelted magad Istennek és áldoztad fel magad Neki, semmiképpen ne versenyezz Vele a státuszért. Harmadszor, ne versenyezz Istennel. Függetlenül attól, hogy megérted-e azt, vagy alá tudod-e vetni magad annak, amit Isten tesz veled, amit elrendez neked, és függetlenül a dolgoktól, melyeket hoz neked, semmiképpen ne versenyezz Istennel. Ha tartani tudod magad ehhez a három tanácshoz, akkor meglehetős biztonságban leszel, és nem leszel hajlamos arra, hogy feldühítsd Istent. Itt fejezzük be a mai közös beszélgetést.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga III.)