b. Isten juhai hallják az Ő hangját, és csak Isten hangjának hallása révén lehet fogadni az Urat

Isten szavai a Bibliából

„Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; amikor azonban eljön Ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem Önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.” (János 16:12-13)

„Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek!” (Jelenések 2:7).

„Éjfélkor pedig kiáltás hangzott: Íme, jön a vőlegény; menjetek ki eléje.” (Máté 25:6)

„Az Én juhaim hallgatnak a hangomra, és Én ismerem őket, ők pedig követnek Engem.” (János 10:27)

„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig Énvelem.” (Jelenések 3:20)

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Mivel Isten lépteit keressük, Isten szándékait, szavait és Isten kijelentéseit kell keresnünk. Ez azért van, mert ahol Isten által mondott új szavak vannak, ott Isten hangja van, és ahol Isten léptei vannak, ott vannak Isten tettei; ahol Isten kifejeződése van, ott Isten megjelenik, és ahol Isten megjelenik, ott van az igazság, az út és az élet. Isten lépteit keresve figyelmen kívül hagytátok a szavakat: „Isten az igazság, az út, és az élet.” És így sokan, még ha el is nyerik az igazságot, nem hiszik, hogy megtalálták Isten lépteit, még kevésbé ismerik el Isten megjelenését. Micsoda súlyos tévedés! Isten megjelenése nem felelhet meg az ember elképzeléseinek, még kevésbé jelenhet meg Isten oly módon, ahogyan az ember követeli Tőle. Isten a saját döntései és az Ő saját tervei alapján végzi a munkáját; továbbá, Neki megvannak a saját céljai és az Ő saját módszerei. Bármilyen munkát is végez Ő, nincs szüksége arra, hogy megbeszélje azt az emberrel, vagy tanácsot kérjen tőle, még kevésbé arra, hogy minden egyes embert értesítsen az Ő munkájáról. Ez Isten természete, és ezt egyébként mindenkinek fel kell ismernie. Ha szeretnétek Isten megjelenésének tanúi lenni, Isten nyomdokait követni, akkor először is el kell távolodnotok a saját elképzeléseitektől. Nem szabad követelned, hogy Isten ezt vagy azt tegye, még kevésbé szabad Őt a saját korlátaid közé helyezned, és a saját elképzeléseidre korlátoznod. Ehelyett azt kell megkövetelnetek magatoktól, hogy miként kellene keresnetek Isten lépteit, hogyan kellene fogadnotok Isten megjelenését, és hogyan kellene alávetnetek magatokat Isten új munkájának: Ezt kellene tennie az embernek. Mivel az ember nem az igazság, és nincs az igazság birtokában, ezért keresnie kellene, el kellene fogadnia és alá kellene vetnie magát.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. 1. függelék: Isten megjelenése új korszakot nyitott)

Az egész világegyetemben végzem a munkámat, és keleten végtelenül dübörgő robaj hallatszik, megrázva minden nemzetet és felekezetet. Az Én kijelentéseim vezettek el a mai napig minden embert. Minden embert meghódítok kijelentéseim által, hogy belezuhanjon ebbe az áramlatba, és megadja magát Előttem, mert már régen visszavontam dicsőségemet az egész földről, és újból kibocsátottam azt keleten. Ki ne vágyna arra, hogy láthassa dicsőségemet? Ki ne várná türelmetlenül visszatérésemet? Ki ne szomjazna újbóli megjelenésemre? Ki ne sóvárogna szeretetreméltóságom után? Ki ne jönne a fényre? Ki ne szemlélné Kánaán gazdagságát? Ki ne vágyakozna a Megváltó visszatérésére? Ki ne csodálná Őt, aki nagy hatalommal bír? Kijelentéseimet az egész földön népszerűsítik majd; választott népem számára még több szót szólok és jelentek majd ki, mint egy hatalmas mennydörgés, amely megrázza a hegyeket és a folyókat. Az egész világegyetemnek és az emberiségnek mondom szavaimat. Ezért a számból elhangzó szavak az emberek kincsévé váltak, és minden ember becsben tartja szavaimat. A villám kelettől egészen nyugatig villámlik. Szavaim olyanok, hogy az ember nem szívesen válik meg tőlük, ugyanakkor kifürkészhetetlenek az ember számára, és még inkább örömet szereznek az embernek. Mint az újszülött csecsemők, minden ember örül és boldog, és ünnepli az Én eljövetelemet. Kijelentéseim által minden embert Magam elé hozok majd. Ezentúl hivatalosan belépek az emberek közé, és elérem, hogy eljöjjenek hódolni Nekem. Az Általam sugárzott dicsőséggel és a számból elhangzó szavakkal elérem, hogy minden ember Elém járuljon, és lássa, hogy a villám keletről villámlik, hogy leszálltam a keleti „Olajfák hegyére”, hogy már régen eljöttem a földre, és hogy már nem a zsidók Fia vagyok, hanem a Kelet Villámaként. Mert Én már régen feltámadtam, és eltávoztam az emberek közül, majd dicsőséggel újra megjelentem közöttük. Én vagyok az, akit számtalan korszakkal ezelőtt imádtak, és Én vagyok az izráeliták által számtalan korszakkal ezelőtt elhagyott csecsemő is. Még inkább Én vagyok a jelenkor dicsőséggel teljes Mindenható Istene! Járuljon mindenki trónom elé, és lássa dicsőséges ábrázatomat, hallja kijelentéseimet, és szemlélje tetteimet! Ez az Én szándékom teljessége; ez a tervem vége és csúcspontja, valamint irányításom célja: hogy a rengeteg nemzet Nekem hódoljon, a rengeteg száj Engem ismerjen el, a rengeteg ember vesse Belém bizalmát, és választott népem sokasága adja meg magát Nekem!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Zeng a hét mennydörgés – azt jövendöli, hogy a királyság evangéliuma elterjed majd az egész világegyetemben)

Amikor az egész világegyetemnek beszélek, minden ember hallja a hangomat, vagyis minden ember látja mindazokat a tetteket, amelyeket a világegyetemben véghezvittem. Azok, akik a szándékaimmal szembemennek, vagyis akik ellenszegülnek Nekem az ember cselekedeteivel, azokra fenyítésem sújt le. Megújítom az égbolt csillagainak sokaságát; hála Nekem, a nap és a hold megújul, az égbolt nem lesz többé olyan, mint volt; és minden dolog megújul a földön – ez mind a szavaim által válik teljessé. A világegyetem minden országát újra felosztják, és a királyságom lép a helyükre, úgy, hogy a föld országai örökre eltűnnek, és csak az a királyság lesz, amely Engem imád; a föld minden országa elpusztul és megszűnik létezni. A világegyetem emberi lényei közül mindazok, akik az ördögből vannak, meg fognak semmisülni. Mindazok, akik a Sátánt imádják, égő tüzem közepette fognak elpusztulni – vagyis, kivéve azokat, akik most az áramlaton belül vannak, mind hamuvá lesznek. Amikor megfenyítem egyesével a népeket, a vallásos közösségek különböző mértékben visszatérnek királyságomba, és cselekedeteim meghódítják őket, mert látták „a fehér felhőn lovagló Szent eljövetelét”. Minden ember a fajtája szerint lesz besorolva, és tetteinek megfelelő különféle fenyítésekben részesül; mindazok, akik ellenálltak Nekem, elpusztulnak, ami pedig azokat illeti, akiknek földi tetteiben Én nem szerepeltem, ők – annak alapján, ahogyan viselkedtek – továbbra is létezni fognak a földön, fiaim és népem kormányzása alatt. Meg fogok jelenni az országok és népes sokaságának, és ki fogom fejezni a saját hangomat a földön, hirdetve nagy munkám befejezését, lehetővé téve, hogy azt minden ember a saját szemével láthassa.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 26. fejezet)

„Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek!” Hallottátok-e már a Szentlélek szavait? Isten szavai rátok szálltak. Halljátok őket? Isten a szavak munkáját végzi az utolsó napokban, és ezek a szavak a Szentlélek szavai, mert Isten a Szentlélek, és testet is tud ölteni; ezért a Szentlélek szavai, amelyekről a múltban beszéltek, a ma megtestesült Isten szavai. Sok értetlen ember van, aki azt hiszi, hogy mivel a Szentlélek beszél, az Ő hangjának a mennyekből kell szólnia, hogy az emberek meghallják. Aki így gondolkodik, az nem ismeri Isten munkáját. Valójában a Szentlélek által mondott szavak a megtestesült Isten szavai. A Szentlélek nem tud közvetlenül az emberhez szólni; még a Törvény Korában sem beszélt Jahve közvetlenül az emberekhez. Nem lenne-e sokkal kevésbé valószínű, hogy ezt ma, ebben a korban is így tenné? Ahhoz, hogy Isten kijelentéseket tehessen a munka elvégzése érdekében, meg kell testesülnie; máskülönben a munkája nem lenne képes elérni a céljait. Akik tagadják a megtestesült Istent, azok nem ismerik a Lelket vagy azokat az elveket, amelyek szerint Isten munkálkodik. Azok, akik hiszik, hogy most van a Szentlélek Kora, de mégsem fogadják el az Ő új munkáját, azok homályos és elvont hitben élnek. Az ilyen emberek soha nem részesülhetnek a Szentlélek munkájában. Azok, akik csak azt kérik, hogy a Szentlélek közvetlenül szóljon és végezze el a munkáját, és nem fogadják el a megtestesült Isten szavait vagy munkáját, sohasem lesznek képesek belépni az új korba, és soha nem kapnak teljes üdvösséget Istentől!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan kaphatja meg Isten kinyilatkoztatásait az ember, aki saját elképzelései szerint behatárolta Istent?)

Isten megjelenésének célja, amely nem korlátozódik semmilyen formára vagy nemzetre az, hogy lehetővé tegye számára, hogy elvégezze művét, ahogyan azt eltervezte. Éppen úgy, mint amikor Isten testté lett Júdeában: az volt a célja, hogy elvégezze a keresztrefeszítés munkáját az egész emberi faj megváltására. A zsidók azonban azt hitték, hogy Isten számára lehetetlen, hogy ezt megtegye, és lehetetlennek tartották, hogy Isten megtestesüljön és felvegye az Úr Jézus alakját. Az ő „lehetetlenségük” lett az alap, amelyre építve elítélték Istent és szembefordultak vele, és amely végül Izráel pusztulásához vezetett. Manapság sokan követnek el hasonló hibát. Minden erejükkel Isten közelgő megjelenését hirdetik, ugyanakkor elítélik megjelenését; a „lehetetlen” ismét a képzeletük korlátai közé szorítja Isten megjelenését. Így láttam sok embert vad és harsány nevetésben kitörni, miután Isten szavaival találkoztak. De vajon különbözik-e ez a nevetés attól a kárhoztatástól és káromlástól, amit a zsidók műveltek? Nem vagytok ájtatosak az igazság jelenlétében, még kevésbé van bennetek vágyakozó magatartás. Mindössze válogatás nélkül tanultok és meggondolatlan közönyösséggel várakoztok. Mit nyerhettek az ilyen tanulmányozással és várakozással? Azt hiszitek, hogy személyes útmutatást kaptok Istentől? Ha nem tudod megkülönböztetni Isten kijelentéseit, akkor mi módon vagy alkalmas arra, hogy tanúja légy Isten megjelenésének? Ahol Isten megjelenik, ott kifejezésre fog jutni az igazság, és ott lesz Isten hangja. Csak azok lesznek képesek meghallani Isten hangját, akik el tudják fogadni az igazságot, és csak az ilyen emberek alkalmasak arra, hogy tanúi legyenek Isten megjelenésének. Engedd el az elképzeléseidet! Csendesedj el, és olvasd figyelmesen ezeket a szavakat. Amíg a szíved olyan, amely az igazságra vágyakozik, Isten megvilágosít majd, hogy megértsd az Ő szándékait és szavait. Engedjétek el a „lehetetlenségről” alkotott érveiteket! Minél inkább azt hiszik az emberek, hogy valami lehetetlen, annál valószínűbb, hogy megtörténik, mert Isten bölcsessége magasabb az égnél, Isten gondolatai magasabbak az ember gondolatainál, és Isten az ember gondolkodásának és elképzeléseinek határain túl végzi a munkáját. Minél inkább lehetetlen valami, annál inkább van benne keresendő igazság; minél inkább elképzelhetetlen valami az ember elképzeléseiben, annál inkább tartalmazza Isten szándékait. Ennek az az oka, hogy Isten – függetlenül attól, hogy hol jelenik meg – még mindig Isten, és a lényege biztosan nem fog megváltozni a megjelenésének helye vagy módja szerint. Isten természete nem fog változni, függetlenül attól, hogy hol vannak a léptei, és bárhol is legyenek a léptei, Ő az egész emberiség Istene, ahogyan az Úr Jézus nemcsak az izráeliták Istene, hanem Ázsia, Európa és Amerika összes népének Istene, sőt mi több, Ő az egyetlen Isten az egész világegyetemben. Keressük tehát Isten szándékait, fedezzük fel az Ő megjelenését az Ő kijelentéseiben és szavaiban, és tartsunk lépést az Ő lábnyomaival! Isten az igazság, az út és az élet. Az Ő szavai és az Ő megjelenése párhuzamosan léteznek, és az Ő természete és léptei mindenkor nyilvánosan láthatók az emberiség számára. Kedves testvéreim, remélem, hogy mind meglátjátok Isten megjelenését ezekben a szavakban, elkezdtek lépést tartani az Ő nyomdokaival, és egy új korszak felé lépdeltek, és bejuttok a gyönyörű új égbe és földre, amelyet Isten készített azok számára, akik várják az Ő megjelenését!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. 1. függelék: Isten megjelenése új korszakot nyitott)

Kapcsolódi filmrészletek

Hogyan ismerjük fel Isten hangját?

Kapcsolódó prédikációk

Miért csak úgy fogadhatjuk az Urat, ha hallgatunk Isten hangjára?

Hallottad-e már Isten hangját?

Kapcsolódó himnuszok

Isten juhai hallják az Ő hangját

Előző: a. Kik a bölcs és a balga szüzek?

Következő: c. Miért lesznek kirekesztve azok, akik csak jeleket és csodákat kívánnak látni?

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren