Szavak a Bibliából

„Igazságot szolgáltat a nemzetek között, ítéletet hoz minden nép ügyében.” (Ézsaiás 2:4)

„Amikor eljön, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket.” (Zsoltárok 96:13)

„Ha valaki hallja az Én beszédeimet, de nem tartja meg azokat, Én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Aki elvet Engem, és nem fogadja el az Én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.” (János 12:47-48)

„Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; amikor azonban eljön Ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem Önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.” (János 16:12-13)

„Mert itt van az idő, amikor elkezdődik az ítélet Isten háza népén.” (1Péter 4:17)

„És hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok Neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája.” (Jelenések 14:7)

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Bár Jézus eljött az emberek közé és sok munkát végzett, Ő csak az egész emberiség megváltásának munkáját teljesítette, és az ember vétekáldozataként szolgált; nem szabadította meg az embert minden romlott beállítottságától. Az embernek a Sátán befolyásától való teljes megmentéséhez nemcsak arra volt szükség, hogy Jézus vétekáldozattá váljon, és magára vegye az ember bűneit, hanem arra is, hogy Isten még nagyobb munkát végezzen, hogy az embert teljesen megszabadítsa sátánian romlott beállítottságától. Így miután az ember bűnei megbocsátást nyertek, Isten ismét testet öltött, hogy az embert az új korba vezesse, és megkezdte a fenyítés és az ítélet munkáját. Ez a munka az embert egy magasabb birodalomba vezette. Mindazok, akik alávetik magukat az Ő uralmának, magasabb igazságot fognak élvezni és nagyobb áldásokban részesülnek. Valóban a világosságban fognak élni, és elnyerik az igazságot, az utat és az életet.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Előszó)

Te csak azt tudod, hogy Jézus az utolsó napokban fog alászállni, de pontosan hogyan száll majd alá? Egy olyan vétkes, mint ti, aki csak most lett megváltva, és még nem lett megváltoztatva és tökéletesítve Isten által – vajon igazodhatsz Isten szándékaihoz? Ami téged illet, téged, aki még mindig a régi énedhez tartozol, igaz, hogy Jézus megmentett, és Isten üdvössége miatt nem vagy bűntől való, de ez nem bizonyítja, hogy bűn vagy tisztátalanság nélkül való vagy. Hogyan lehetsz megszentelve, ha nem lettél megváltoztatva? Belül tele vagy tisztátalansággal, önző vagy és alantas, mégis alá szeretnél szállni Jézussal – hogy lehetnél ilyen szerencsés? Elmulasztottál egy lépést az Istenbe vetett hitedben: csak átestél a megváltáson, de nem lettél megváltoztatva. Ahhoz, hogy igazodj Isten szándékaihoz, Istennek személyesen kell elvégeznie a munkát, hogy megváltoztasson és megtisztítson téged; különben lehetetlen volna számodra, hogy megszentelődj, mivel csak a megváltáson estél át. Ily módon nem leszel alkalmas arra, hogy Istennel együtt élvezd a jó áldásokat, mert kihagytál egy lépést Isten embert irányító munkájából, ami a változás és a tökéletesedés kulcsfontosságú lépése. Te, egy épphogy megváltott bűnös, ezért nem vagy képes közvetlenül örökölni Isten hagyatékát.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Elnevezésekről és identitásról)

Mielőtt az ember megváltására sor került, a Sátán számos mérge el volt már benne ültetve, és miután a Sátán évezredeken át megrontotta, olyan berögződött természetet hordoz magában, amely ellenáll Istennek. Ezért, amikor az ember megváltást nyert, az nem több egy olyan megváltásnál, ahol az embert magas áron megvásárolták, de a benne lévő mérgező természetet nem számolták fel. Az így beszennyezett embernek változáson kell átesnie, mielőtt méltóvá válhat Isten szolgálatára. Az ítélet és a fenyítés e munkája révén az ember teljesen megismeri a saját magában rejlő szennyes és romlott lényeget, és képes lesz teljesen megváltozni és megtisztítottá válni. Csak így válhat az ember méltóvá arra, hogy visszatérjen Isten trónja elé. Minden ma végzett munka azért van, hogy az ember megtisztulhasson és megváltozhasson; az ige által hozott ítélet és fenyítés, valamint a finomítás révén az ember le tudja vetni a romlottságát és megtisztulhat. Ahelyett, hogy ezt a munkafázist az üdvösség munkájának tartaná valaki, helyesebb lenne azt mondani, hogy ez a megtisztítás munkája. Valójában ez a szakasz a hódítás szakasza, valamint az üdvösség munkájának második szakasza. Az embert az ige általi ítélet és fenyítés révén nyeri meg Isten, továbbá az ige általi finomítás, megítélés és feltárás által tárul fel teljesen az ember szívében lévő összes tisztátalanság, elképzelés, indíték és személyes reménység. Mindaz, hogy az ember megváltást és bűnbocsánatot nyert, csak úgy tekinthető, hogy Isten nem emlékszik az ember vétkeire, és nem bánik az emberrel vétkei szerint. Ha azonban a hús-vér testben élő ember nem szabadult meg a bűntől, akkor csak folytatni tudja a vétkezést, végeérhetetlenül feltárva romlott sátáni hajlamát. Ilyen életet él az ember: bűn és bűnbocsánat végtelen körforgását. Az emberiség többsége nappal vétkezik, hogy aztán este meggyónjon. Így, bár a vétekáldozat örökké hatékony az ember számára, nem lesz képes megmenteni az embert a bűntől. Az üdvösség munkájának csak a fele van elvégezve, mivel az ember beállítottsága még mindig romlott. Amikor például az emberek rájöttek, hogy Móáb leszármazottai, panaszos szavakkal álltak elő, felhagytak az élet hajszolásával, és teljesen negatívvá váltak. Vajon nem azt mutatja ez, hogy az emberiség még mindig képtelen teljesen alávetni magát Isten uralmának? Nem éppen ez az ő romlott sátáni hajlamuk? Amikor nem voltál fenyítésnek kitéve, a kezedet mindenki másnál, még Jézusnál is magasabbra emelted. És hangosan kiáltottad: „Légy Isten szeretett fia! Légy Isten bizalmasa! Inkább meghalunk, minthogy meghajoljunk a Sátán előtt! Lázadj fel a vén Sátán ellen! Lázadj fel a nagy vörös sárkány ellen! A nagy vörös sárkány szánalmasan veszítse el a hatalmát! Isten tegyen minket teljessé!” A kiáltásod hangosabb volt minden másnál. De aztán eljött a fenyítés ideje, és ismét kiderült az emberiség romlott beállítottsága. Ekkor elhallgattak kiáltásaik, és elhatározásuk kudarcot vallott. Ez az ember romlottsága; mélyebbre hatol, mint a bűn, ez olyasmi, amit a Sátán ültetett el, és mélyen gyökerezik az emberben. Az embernek nem könnyű tudatára ébrednie bűneinek; nem áll módjában felismerni saját mélyen gyökerező természetét, és az ige ítéletére kell támaszkodnia ahhoz, hogy ezt az eredményt elérje. Csak így változhat meg az ember ettől kezdve fokozatosan.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (4.))

Az utolsó napok munkája szavak kimondásából áll. Nagy változásokat lehet elérni az emberben a szavak segítségével. A változások, amelyek most ezekben az emberekben végbemennek e szavak elfogadásakor, sokkal nagyobbak, mint azok, amelyek a Kegyelem Kora jeleinek és csodáinak elfogadásakor következtek be az emberekben. A Kegyelem Korában ugyanis a démonokat kézrátétellel és imádsággal kiűzték az emberből, de a benne lévő romlott beállítottság továbbra is megmaradt. Az ember meggyógyult betegségéből és bűneit megbocsátották, de ami azt illeti, hogy hogyan tisztuljon meg az ember a benne lévő romlott sátáni hajlamoktól, azt a munkát még el kellett végezni. Az ember csak meg lett mentve és bocsánatot nyert bűneiért a hite miatt, de az ember bűnös természete nem lett kiirtva, hanem továbbra is benne maradt. Az ember bűnei Isten megtestesülésének közvetítésével megbocsátást nyertek, de ez nem jelentette azt, hogy az emberben nincs többé bűn. Az ember bűnei a vétekáldozat révén bocsánatot nyerhettek, de arra vonatkozóan, hogy miként lehet az embert rábírni, hogy többé ne vétkezzen, és hogyan lehet bűnös természetét teljesen kiirtani és átalakítani, nincs rá módja, hogy ezt a problémát megoldja. Az ember bűnei megbocsáttattak, ami Isten keresztre feszítése munkájának köszönhető, ám az ember továbbra is régi romlott sátáni hajlama szerint élt. Mivel ez így van, az embert teljesen meg kell menteni romlott sátáni hajlamától, hogy bűnös természete gyökerestől kiirtódjon, soha többé ne alakuljon ki, és így lehetővé váljon az ember beállítottságának átalakulása. Ehhez az embernek meg kellene értenie az életben való növekedés útját, meg kellene értenie az élet útját, és meg kellene értenie beállítottsága megváltoztatásának módját. Továbbá, az embernek eme útnak megfelelően kellene cselekednie, hogy beállítottsága fokozatosan megváltozhasson, és a fény ragyogása alatt élhessen, hogy minden, amit tesz, összhangban legyen Isten szándékaival, hogy elvethesse romlott sátáni beállítottságát, és kiszabadulhasson a sötétség sátáni befolyása alól, ezáltal teljesen kiemelkedve a bűnből. Csak akkor fogja megkapni az ember a teljes üdvösséget. Abban az időben, amikor Jézus végezte a munkáját, az ember tudása Őróla még homályos és tisztázatlan volt. Az emberek mindig úgy hitték, hogy Ő Dávid fia, és azt hirdették, hogy Ő egy nagy próféta, a jóindulatú Úr, aki megváltotta az ember bűneit. Néhányan saját hitük erejéből meggyógyultak, ha csak a ruhája szélét megérintették; a vakok láttak, és még a halottakat is vissza tudták hozni az életbe. Az ember azonban képtelen volt felfedezni a mélyen önmagában gyökerező romlott sátáni beállítottságot, és azt sem tudta, hogy dobhatja azt el. Az ember sok kegyelmet kapott, például a test békéjét és boldogságát, azt, hogy egy családtag hite áldást hoz az egész családra, a betegségek gyógyulását, és így tovább. A többi az ember jó cselekedetei és istenfélő megjelenése volt; ha valaki ezek alapján tudott élni, akkor elfogadható hívőnek számított. Csak az ilyen hívők léphettek be a mennybe a halál után, ami azt jelentette, hogy megmenekültek. De életük során ezek az emberek egyáltalán nem értették az élet útját. Mindössze annyit tettek, hogy bűnöket követtek el, majd megvallották bűneiket egy állandó körforgásban, anélkül, hogy bármilyen módon megváltoztathatták volna a beállítottságukat: ilyen volt az ember állapota a Kegyelem Korában. Megkapta-e az ember a teljes üdvösséget? Nem! Ezért a munka e szakaszának befejezése után még mindig hátra volt az ítélet és a fenyítés munkája. Ennek a szakasznak az a célja, hogy az embert az ige által megtisztítsa, és ezáltal utat biztosítson neki, amelyet követhet. Ez a szakasz nem lenne gyümölcsöző és értelmes, ha a démonok kiűzésével folytatódna, mivel nem tudná kiirtani az ember bűnös természetét, és az ember megrekedne ott, hogy bűnei megbocsátás nyertek. A vétekáldozat révén az ember bűnei megbocsáttattak, mivel a keresztre feszítés munkája már véget ért, és Isten győzedelmeskedett a Sátán felett. De az emberben továbbra is benne maradt romlott beállítottsága, az ember még mindig vétkezhet és ellenállhat Istennek, és Isten nem nyerte meg az emberiséget. Ezért a munkának ebben a szakaszában Isten arra használja az igét, hogy leleplezze az ember romlott beállítottságát, és arra késztesse, hogy a helyes útnak megfelelően járjon el. Ennek a szakasznak a munkája jelentőségteljesebb, mint az előző, és gyümölcsözőbb is, mivel most az ige látja el közvetlenül az ember életét, és lehetővé teszi az ember beállítottságának teljes megújulását; ez sokkal alaposabb szakasza a munkának. Ezért a megtestesülés az utolsó napokban kiteljesítette Isten testet öltésének jelentőségét, és teljesen befejezte Isten irányítási tervét az ember üdvösségére vonatkozóan.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (4.))

A kort lezáró végső munkájában Isten természetét a fenyítés és az ítélet jellemzi, amelyben feltárja mindazt, ami igazságtalan, hogy nyilvánosan megítéljen minden embert, és tökéletessé tegye azokat, akik őszintén szeretik Őt. Csak egy ilyen természet képes véget vetni a kornak. Az utolsó napok már elérkeztek. Minden dolog fajtája szerint lesz elkülönítve és különböző minőségei alapján lesz különböző osztályokba sorolva. Ez pontosan az az idő, amikor Isten feltárja az emberek sorsát és rendeltetési helyét. Ha az emberek nem tapasztalják meg a fenyítést és az ítéletet, akkor nem lesz mód arra, hogy lázadó mivoltuk és igazságtalanságuk lelepleződjön. Csak a fenyítés és az ítélet révén tárulhat fel mindennek a sorsa. Az emberek csak akkor mutatják meg valódi arcukat, amikor megfenyítik és megítélik őket. A gonosz a gonosz mellé, a jó a jó mellé kerül, és minden ember fajtája szerint lesz különválasztva. A fenyítés és az ítélet által tárul fel mindennek a sorsa, hogy a rossz megbűnhődjön, a jó pedig jutalmat kapjon, és minden ember megadja magát Isten uralmának. Mindezt a munkát igazságos fenyítés és ítélet révén kell elérni. Mivel az ember romlottsága elérte a csúcspontját, és lázadó mivolta rendkívül súlyossá vált, csak Isten igazságos természete – amely főként fenyítésből és ítéletből áll, és amely az utolsó napokban tárul fel – képes az embereket teljesen átalakítani és teljessé tenni, és ez képes feltárni a gonoszságot, és így az igazságtalanok szigorúan meg lesznek büntetve. Ezért az ilyen természet a kor jelentőségével van átitatva. Isten természete az egyes új korszakok munkája érdekében tárul fel és mutatkozik meg. Nem arról van szó, hogy Isten önkényesen és értelmetlenül fedi fel természetét. Tegyük fel, hogy Isten az utolsó napokban az emberek sorsának felfedése során még mindig végtelen irgalommal és szerető kedvességgel szereti az embereket, és továbbra is szeretetteljes marad velük szemben, nem vetve alá őket az igazságos ítéletnek, hanem inkább toleranciát, türelmet és megbocsátást tanúsítva irántuk, és megbocsátva nekik, bármilyen súlyosak is legyenek a bűneik, egy jottányi igazságos ítélet nélkül. Mikor érne hát véget valaha is Isten egész irányítása? Mikor lenne képes egy ilyen természet arra, hogy elvezesse az embereket az emberiség megfelelő rendeltetési helyére? Vegyünk például egy bírót, aki az emberek felé mindig szeretetteljes, egy szeretetteljes, kedves arcú és szelíd szívű bírót. Szereti az embereket, bármilyen bűncselekményeket is követtek el, és szeretetteljes és elnéző az emberekkel, bárkik is legyenek. Ebben az esetben mikor lesz képes valaha is igazságos ítéletet hozni? Az utolsó napokban csak az igazságos ítélet sorolhatja osztályokba az embereket fajtájuk szerint, és viheti el őket egy új birodalomba. Ily módon Isten ítélő és fenyítő igazságos természet az egész kornak véget vet.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkájának látomása (3.))

Azok, akik Isten ítélő és fenyítő munkája során az utolsó napokban – vagyis a megtisztítás végső munkája során – képesek szilárdan kitartani, lesznek azok, akik bemennek a végső nyugalomba Istennel; mint ilyenek, mindazok, akik bemennek a nyugalomba, megszabadulnak majd a Sátán befolyásától, és megnyeri őket Isten, miután átmentek az Ő végső tisztító munkáján. Ezek az emberek, akiket Isten végül majd megszerez, mennek be a végső nyugalomba. Isten fenyítő és ítélő munkájának célja lényegében az emberiség megtisztítása a végső nyugalom érdekében; másképpen az emberiség egyetlen tagját sem lehetne fajtája szerint különböző kategóriákba sorolni, és nem tudna bemenni a nyugalomba. Ez a munka az emberiség egyetlen útja ahhoz, hogy bemenjen a nyugalomba. Csak Isten tisztító munkája fogja megtisztítani az embereket igaztalanságuktól, és csak az Ő fenyítő és ítélő munkája fogja felszínre hozni az emberiség lázadó elemeit, ezáltal különválasztva azokat, akik megszabadíthatók, azoktól, akik nem, és azokat, akik megmaradnak, azoktól, akik nem. Amikor ez a munka véget ér, azok az emberek, akik maradhatnak, mind megtisztíttatnak, és az emberi mivolt egy magasabb állapotába lépnek, amelyben egy csodálatosabb második emberi életet élveznek majd a földön; más szóval, megkezdik emberi pihenésük napját, és együtt élnek Istennel. Miután megfenyítették és megítélték azokat, akik nem maradhatnak, igazi arcuk teljesen lelepleződik, majd ezt követően mindannyian elpusztulnak, és a Sátánhoz hasonlóan többé nem élhetnek túl a földön. A jövő emberiségében többé nem lesznek ilyen típusú emberek; az ilyen emberek nem alkalmasak arra, hogy belépjenek a végső nyugalom földjére, és arra sem alkalmasak, hogy részt vegyenek a nyugalom napján, amelyen Isten és az emberiség osztozni fog, mivel ők a büntetés célpontjai, és gonosz, igaztalan emberek. Egyszer már megváltották őket, és ők is megítéltettek és megfenyíttettek; valaha ők is munkát végeztek Istennek. Amikor azonban eljön az utolsó nap, gonoszságuk miatt, valamint lázadó mivoltuk és megváltásra való képtelenségük következtében mégis kiiktatják és elpusztítják őket; soha többé nem fognak a jövő világában életre kelni, és nem fognak többé a jövő emberisége között élni. Akár a halottak szellemei, akár még hús-vér testben élő emberek, minden gonosztevő és mindazok, akik nem szabadultak meg, pusztulásra jut, amint a szentek az emberiség között nyugalomra térnek. Ami ezeket a gonosztevő szellemeket és embereket illeti, vagy az igaz emberek lelkét és azokat, akik igazat cselekszenek, függetlenül attól, hogy melyik korszakban vannak, mindazok, akik gonoszak, végül elpusztulnak, és mindazok, akik igazak, túlélnek majd. Az, hogy egy ember vagy egy lélek elnyeri-e az üdvösséget, nem teljesen a végső korszak munkája alapján dől el, inkább az határozza meg, hogy ellenállt-e vagy fellázadt-e Isten ellen vagy sem. Azok az emberek, akik az előző korszakban gonoszságot követtek el, és nem tudták elérni az üdvösséget, kétségtelenül büntetés célpontjai lesznek, és azok, akik a jelen korszakban gonoszságot követnek el, és nem menthetők meg, bizonyosan szintén büntetés célpontjai lesznek. Az embereket a jó és a rossz alapján csoportosítják, nem pedig aszerint, hogy melyik korszakban élnek. Miután így besorolták őket, nem kapnak azonnal büntetést vagy jutalmat, hanem Isten csak azután fogja elvégezni a gonosz büntetését és a jó jutalmazását, miután befejezte a hódító munkáját az utolsó napokban. Valójában azóta választja szét az embereket jóra és rosszra, amióta az emberiség megmentésének munkájához hozzákezdett. Éppen az a helyzet, hogy az igazakat csak azután fogja megjutalmazni, a gonoszokat pedig megbüntetni, miután munkája véget ért; nem arról van szó, hogy munkája befejeztével csoportokba válogatja őket, és utána azonnal nekilát a gonosz megbüntetésének és a jó jutalmazásának. E feladatot inkább csak akkor fogja elvégezni, amikor az Ő munkája teljesen befejeződött. Isten végső munkája, a gonosz megbüntetése és a jó jutalmazása mögött álló teljes cél az, hogy minden embert alaposan megtisztítson, hogy egy tisztán szent emberiséget juttathasson el az örök nyugalomba. Az Ő munkájának e szakasza a leginkább létfontosságú; ez a végső szakasza az Ő egész irányítási munkájának. Ha Isten nem pusztítaná el a gonoszokat, hanem hagyná, hogy megmaradjanak, akkor továbbra is minden ember képtelen volna bemenni a nyugalomba, és Isten nem tudná az egész emberiséget egy jobb világba vinni. Az ilyen munka nem lenne teljes. Amikor az Ő munkája befejeződik, az egész emberiség teljesen szent lesz; csak így lesz képes Isten békésen nyugalomban élni.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba)

Kapcsolódi filmrészletek

Bűneink megbocsáttatnak – Vajon az Úr egyenesen az Ő királyságába visz minket, amikor visszatér?

Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek

Végre megtaláltam az utat a megtisztuláshoz

Kapcsolódó prédikációk

Az Úr Jézus megváltotta az emberiséget, miért végezne hát ítélő munkát, amikor visszatér az utolsó napokban?

Bűneink megbocsáttatnak – Vajon az Úr egyenesen az Ő királyságába visz minket, amikor visszatér?

Kapcsolódó himnuszok

Akik nem tétetnek tökéletessé, azok nem örökölhetik Isten örökségét