Légy érzékeny a lélek dolgai iránt, figyelmes a szavam iránt, és valóban képes figyelembe venni az Én Lelkemet és az Én lényemet, valamint az Én szavamat és az Én lényemet, mint szerves egészet, hogy minden ember megelégíthessen Engem az Én jelenlétemben. Minden létezőn megvetettem a lábam, végigtekintettem a világegyetem végtelen kiterjedésén, és jártam minden nép között, ízlelvén az édességet és a keserűséget az emberek között – az ember mégsem ismert soha igazán Engem, utazásaim során soha ügyet sem vetett rám. Mivel csendben voltam, és sosem vittem végbe természetfeletti tetteket, sohasem látott senki igazán engem. A ma más, mint a múlt: olyan dolgokat teszek, amilyeneket a teremtés ideje óta sosem láttak, olyan szavakat szólok, amelyeket évszázadokon át sosem hallottak, ugyanis azt kérem, hogy minden ember megismerjen Engem a testben. Ezek az Én irányításom lépései, ám az embernek erről halvány sejtelme sincs. Bár egyszerűen beszéltem, az emberek értetlenek maradnak; nehéz eljutni hozzájuk. Nem az ember alacsonyrendűsége ez? Nem pontosan ez az, amit orvosolni kívánok? Éveken át, semmit sem tettem az emberben; éveken át, annak ellenére, hogy közvetlen kapcsolatban volt megtestesült testemmel, soha senki sem hallotta a hangot, amely közvetlenül isteni mivoltomból szólt. Így van az, hogy az embereknek szükségszerűen hiányzik a tudása Rólam, bár, ez nem rendítette meg szeretetüket Irántam az évszázadok során. Ma ugyanakkor csodálatos munkát végeztem bennetek, munkát, amely felfoghatatlan és nem mérhető, és sok szót szóltam. És mégis, ilyen körülmények között is, még mindig sokan vannak, akik nyíltan ellenállnak Nekem az Én jelenlétemben. Hadd említsek most neked pár példát.

Naponta imádkoztok egy homályos Istenhez, próbálva megragadni akaratomat és értelmet találni az életnek. Mégis, amikor szembesültök a szavaimmal, máshogyan tekintetek rájuk; a szavaimat és a Lelkemet egy egésznek tekintitek, ugyanakkor félredobjátok az Én lényemet, azt gondolva személyemről, hogy Én alapvetően képtelen vagyok ilyen szavakat szólni, hogy azokat az Én Lelkem irányítja. Mi a helyzet a te tudásoddal ilyen helyzetben? Hiszel a szavaimban egy pontig, ugyanakkor változó komolyságú elképzeléseid vannak a testről, amelyet Magamra öltök. Minden napot ennek tanulmányozásával töltesz, és azt mondod: „Isten miért úgy tesz dolgokat? Ezek valóban Istentől erednek? Lehetetlen! Ő nem sokban különbözik tőlem – Ő is normális, hétköznapi ember.” Hogyan magyarázhatók az efféle esetek?

Közületek kiben nincsenek meg a fentiek? Kit nem foglalkoztatnak efféle dolgok? Olyan dolgoknak tűnnek, amelyekbe személyes tulajdonodként kapaszkodsz, sosem akarván elengedni őket. Még kevésbé teszel saját erőfeszítéseket; ehelyett azt várod Tőlem, hogy Magam tegyem meg. Az igazat megvallva senki, aki nem keres, nem könnyen ismer meg Engem. Ezek nem semmitmondó szavak, amelyeket tanítok nektek. Egy másik példát is tudok mondani neked, egy másik szempontból, hogy lásd.

Amikor Pétert említik, az emberek ki nem fogynak a jó dolgokból, amiket elmondhatnak róla. Azonnal felidézik a három alkalmat, amikor megtagadta Istent, hogyan tette próbára Istent azzal, hogy a Sátánt szolgálta, és végül hogyan feszítették keresztre fejjel lefelé Istenért, és hasonlók. Most arra helyezem a hangsúlyt, hogy leírjam nektek, hogyan ismert Péter Engem és végül milyen véget ért. Péter jó képességű volt, körülményei azonban nem hasonlítottak Pál körülményeihez: a szülei üldöztek Engem, démonok voltak, akiket a Sátán a hatalmába kerített, és ennek eredményeképp semmit sem tanítottak Péternek Istenről. Péter okos és tehetséges volt, és fiatal korától rajongtak érte a szülei. Felnőttként azonban ellenségükké vált, mivel sosem szűnt meg törekedni, hogy tudást szerezzen Rólam, és végezetül hátat fordított nekik. Ez azért volt, mert mindenekfelett úgy hitte, hogy a menny és a föld és minden dolog a Mindenható kezében van, és hogy minden jó dolog Istentől ered és közvetlenül Belőle fakad, anélkül, hogy a Sátán megdolgozná. Szüleinek ellenkezősége nagyobb tudást adott Péternek az Én kegyelmemről és irgalmamról, ezzel szítva vágyát, hogy keressen Engem. Nem csupán arra összpontosított, hogy egye és igya szavaimat, hanem arra is, hogy megértse akaratomat, és szívében örökké éber volt. Következésképp, mindig érzékeny volt lelkében, ezért mindenben, amit tett, a szívem szerinti ember volt. Állandóan szem előtt tartotta az emberek múltbéli hibáit, hogy ösztökélje magát, mélységesen félve attól, hogy kudarcot vall. Hasonlóképp összpontosított arra, hogy magába szívja mindazok hitét és szeretetét, akik évszázadokon át szerették Istent. Ily módon – nem csupán negatív szempontból, hanem ami sokkal fontosabb, pozitív szempontból – gyorsabban fejlődött, olyannyira, hogy tudása a legnagyobb lett mind közül az Én jelenlétemben. Ezután nem nehéz elképzelni, hogyan tette mindenét, amije volt, az Én kezembe, sőt még az élelemről, ruházatról, alvásról és lakóhelyről való döntések meghozataláról is lemondott, és ehelyett az Én kincseimet élvezte, arra alapozva, hogy mindenben megelégítsen Engem. Számtalan próbának vetettem alá – próbáknak, természetesen, amelyek félholtan hagyták – ám e próbák százai között egyetlenegyszer sem veszítette el hitét Bennem, vagy nem érezte, hogy csalódott Bennem. Még amikor azt mondtam, hogy elhagytam őt, akkor sem tántorodott el, és egy gyakorlatias módon továbbra is szeretett Engem, a gyakorlat múltbéli elvei szerint. Azt mondtam neki, nem fogom méltatni, akkor sem, ha szeret Engem, hogy végül a Sátán kezébe vetem. Ám efféle, nem a testét érő, hanem szavak alkotta próbák közepette, továbbra is imádkozott Hozzám, és azt mondta: „Ó, Isten! A menny és a föld és minden dolog közepette van-e olyan ember, teremtmény vagy bármi, ami nem Neked, a Mindenhatónak a kezében van? Amikor Te irgalmas vagy hozzám, a szívem igen örvendezik a Te kegyelmednek. Amikor megítélsz engem, bár nem vagyok méltó, jobban felfogom a Te tetteid mérhetetlenségét, mivel Te hatalommal és bölcsességgel telve vagy. Bár a testem nehézséget szenved, a lelkem vigaszt talál. Hogyan ne dicsérném a Te bölcsességedet és tetteidet? Még ha meg is kellene halnom, miután megismertelek, hogy ne tenném örömmel és boldogan? Ó, Mindenható! Valóban nem kívánod, hogy láthassalak Téged? Valóban alkalmatlan vagyok, hogy részesüljek ítéletedben? Talán van valami bennem, amit nem kívánsz látni?” Az efféle próbák során, még ha Péter nem is tudta pontosan megragadni akaratomat, nyilvánvalóan büszkeséggel töltötte el, és megtisztelő volt számára, hogy használom őt (még ha meg is kapta ítéletemet, hogy az emberiség láthassa fenségemet és haragomat), és hogy ezek a próbák nem gyötörték meg. Az Előttem tanúsított hűsége és az őt ért áldásom miatt, évezredeken át példa és mintakép volt az embernek. Nem pontosan ez az, amit utánoznotok kellene? Gondolkodjatok el hosszan és komolyan, miért tartottam ily hosszas beszámolót Péterről; ezen elvek szerint kellene cselekednetek.

Bár kevesen ismernek Engem, nem zúdítom haragomat az emberre, hiszen az emberek túlságosan tökéletlenek, és nehéz elérniük azt a szintet, amit kérek tőlük. Így hát elnéző voltam az emberrel évezredeken át, egészen mindmáig, ugyanakkor remélem, nem lesztek túl kíméletesek magatokkal az Én türelmem következtében. Péteren keresztül, meg kellene ismernetek Engem és keresnetek kellene Engem; az ő összes hőstettéből eredően meg kellene világosodnotok, mint még sosem, és így elérni az ember által eddig soha el nem ért világokat. Az egész világegyetemben és az égbolton, mindenütt a mennyben és a földön, minden dolog a földön és a mennyben minden erőfeszítését az Én munkám végső szakaszának szenteli. Biztosan nem kívántok nézők lenni, a Sátán erői által utasítgatva? A Sátán mindig jelen van, elnyelve a Rólam való tudást az emberek szívében, fogát csikorgatva és karmait nyújtogatva végső haláltusájában. Ez alkalommal áldozatul akartok esni ravasz cselszövésének? Romba akarjátok dönteni életeteket, amikor az Én munkám végre beteljesedik? Azt várjátok Tőlem, hogy még egyszer megmutassam türelmemet? A megismerésemre való törekvés kulcsfontosságú, de a gyakorlatra összpontosítani nélkülözhetetlen. A szavaimat közvetlenül hozzátok intézem, és remélem, tudjátok követni útmutatásomat, és többé nem magatok számára lesznek terveitek és törekvéseitek.

1992. február 27.