A Lelkem hangja a természetem egészének kifejezése. Értitek-e? Ha ez a dolog nem világos, az egyenlő a Nekem való közvetlen ellenállással. Megláttátok-e valóban az ebben rejlő fontosságot? Tudjátok-e valójában, mennyi erőfeszítést, mennyi energiát fordítok rátok? Fel meritek-e tárni, amit Előttem cselekedtetek, és ahogyan viselkedtetek? És még van merszetek az Én népemnek nevezni magatokat a szemembe – nincs bennetek szégyenérzet, értelem pedig még annyi se! A hozzátok hasonló emberek előbb-utóbb kivettetnek az Én házamból! Ne játsszátok a vén bakát Nekem, azt feltételezve, hogy tanúságot tettetek Mellettem! Hát olyasmi ez, amire képes az emberiség? Ha semmi nem maradt volna a szándékaidból és a céljaidból, már rég más úton indultál volna el. Azt gondolod, hogy Én nem tudom, mennyit bír el az emberi szív? Mostantól kezdve minden dologban a gyakorlat valóságába kell belépned; pusztán szájtépéssel, ahogyan a múltban tetted, nem fogsz többé boldogulni. A múltban legtöbbeteknek sikerült ingyen megélni a tetőm alatt; az, hogy ma képesek vagytok szilárdan állni, kizárólag az Én szavaim szigorúságának köszönhető. Azt gondolod, hogy összevissza és cél nélkül beszélek? Lehetetlen! Letekintek mindenre a magasból, és uralmat gyakorlok minden dolog fölött a magasból. Hasonlóképpen, meghonosítottam az üdvösségemet a földön. Soha nincs olyan pillanat, hogy titkos helyemről ne figyelném az emberek minden mozdulatát és mindent, amit mondanak és tesznek. Számomra az emberek nyitott könyvek: mindegyiket látom és ismerem közülük. A titkos hely a hajlékom, a mennybolt pedig az az ágy, amelyen fekszem. A Sátán erői nem érhetnek el, mivel túlárad Bennem a fenség, az igazságosság és az ítélet. Kimondhatatlan misztérium rejlik a szavaimban. Amikor beszélek, olyanná váltok, mint a madarak, amiket épp most dobtak a vízbe, teljesen összezavarodva, vagy mint a kisbabák, akik épp megrémültek, látszólag semmit sem tudva, mivel a szellemetek kábulatba esett. Miért mondom azt, hogy a titkos helyem a hajlékom? Ismered-e a szavaim mélyebb jelentését? Az emberek közül kik képesek Engem megismerni? Kik képesek úgy ismerni Engem, ahogy a saját apjukat és anyjukat ismerik? A hajlékomban pihenve alaposan megfigyelem: a földön minden ember nyüzsög, „körbeutazza a világot”, és ide-oda szaladgál – mindezt a sorsa és a jövője érdekében. De egyiküknek sincs energiája arra, hogy az Én országomat építse, még annyi sem, mint amennyi a levegővételhez kell. Én teremtettem az embereket, és sokszor megmentettem őket a nyomorúságból, ezek az emberek azonban mind hálátlanok. Egyetlenegy sem képes közülük arra, hogy felsorolja az üdvösségem összes példáját. Oly sok év, oly sok évszázad telt már el a világ teremtése óta napjainkig; oly sok csodát tettem, és oly sokszor kinyilvánítottam bölcsességemet. Az emberek mégis olyan tébolyultak és zsibbadtak, mint az elmebetegek, sőt néha olyanok, mint az erdőben csapongó vadállatok, a legcsekélyebb szándék nélkül arra, hogy odafigyeljenek az Én ügyeimre. Sokszor mondtam már ki a halálos ítéletet az emberek felett, és halálra ítéltem őket, de az irányítási tervemet senki sem változtathatja meg. Így aztán az emberek az Én kezemben továbbra is felfedik azokat a régi dolgokat, amelyekhez ragaszkodnak. A munkám lépései révén ismét megmentettelek titeket, emberi lényeket, akik egy olyan nagycsaládba születtetek bele, amely degenerált, romlott, mocskos és aljas.

Az eltervezett munkám pillanatnyi szünet nélkül halad előre. Miután beléptünk a Királyság Korába, és népemként bevittelek titeket a királyságomba, más követeléseim is lesznek veletek szemben; azaz elkezdem kihirdetni előttetek azt az alkotmányt, amellyel ezt a korszakot kormányozni fogom.

Mivel az Én népemnek neveznek titeket, képesnek kell lennetek arra, hogy dicsőítsétek a nevemet; azaz arra, hogy tanúságot tegyetek a megpróbáltatások közepette. Ha valaki megpróbál Nekem hízelegni, és megpróbálja eltitkolni Előlem az igazságot, vagy tisztességtelen ügyleteket folytat a hátam mögött, az ilyen embereket kivétel nélkül kiűzöm és eltávolítom a házamból, hogy ott várják meg, amíg foglalkozom velük. Azok, akik a múltban hűtlenek voltak Hozzám és tiszteletlenek, és akik ma újra felemelkednek, hogy nyíltan ítélkezzenek Felettem – ők is kiűzetnek majd a házamból. Azoknak, akik az Én népemhez tartoznak, folyamatosan tekintettel kell lenniük terheimre, és igyekezniük kell megismerni a szavaimat. Csak az ilyen embereket fogom megvilágosítani, és ők bizonyosan vezetésem és megvilágosításom alatt fognak élni, és soha nem találkoznak majd büntetéssel. Azokat a koldusszerű teremtményeket, akik nincsenek tekintettel az Én terheimre, hanem a saját jövőjük megtervezésére koncentrálnak – vagyis azokat, akik cselekedeteikkel nem arra törekednek, hogy kielégítsék a szívemet, hanem inkább alamizsnát keresnek –, egyáltalán nem vagyok hajlandó használni, mivel születésüktől fogva semmit sem tudnak arról, hogy mit jelent tekintettel lenni az Én terheimre. Ők olyan emberek, akikből hiányzik a normális értelem; az ilyen emberek agyi „alultápláltságban” szenvednek, és haza kell menniük némi „táplálékért”. Az ilyen embernek semmilyen hasznát nem látom. Az Én népem körében mindenkinek kötelező feladatként kell majd tekintenie az Én megismerésemre, amelyet a végsőkig végezni kell, akárcsak az evést, az öltözködést és az alvást, mint olyasmit, amiről az ember egy pillanatra sem feledkezik meg, hogy végül az Én megismerésem olyan megszokottá váljon, mint az evés – olyasvalamivé, amit könnyedén, gyakorlott kézzel csinálsz. Ami az Általam mondott szavakat illeti, minden egyes szavamat a legnagyobb hittel kell elfogadni, és teljesen el kell sajátítani; nem lehetnek felületes félmegoldások. Bárki, aki nem figyel a szavaimra, úgy tekintendő, mint aki egyenesen ellenáll Nekem; bárki, aki nem eszik a szavaimból, vagy nem törekszik megismerni azokat, úgy tekintendő, mint aki nem figyel Rám, és egyenesen ki lesz tessékelve a házam ajtaján. Ez azért van, mert – ahogyan már régen is mondtam – nem nagyszámú embert akarok, hanem kiválóságot. Ha száz ember közül csak egy képes Engem megismerni a szavaimon keresztül, akkor szívesen kivetem az összes többit, hogy ennek az egyetlen embernek a megvilágosítására és megvilágítására összpontosítsak. Ebből is láthatod, hogy nem feltétlenül igaz, hogy csak a nagyobb számok képesek Engem nyilvánvalóvá tenni és megélni. Én búzát akarok (még ha a magok nem is teltek) és nem konkolyt (még ha a magok csodálatra méltóan teltek is). Ami pedig azokat illeti, akik nem törődnek a kereséssel, hanem ehelyett hanyagul viselkednek, ők távozzanak önszántukból; őket nem akarom többé látni, nehogy továbbra is szégyent hozzanak a nevemre. Arra vonatkozóan, hogy mit követelek meg a népemtől, egyelőre megállok ezeknél az előírásoknál, és várni fogok a további szankciókkal annak függvényében, hogy hogyan változnak a körülmények.

A régi időkben az emberek nagy többsége azt hitte, hogy Én vagyok Maga a bölcsesség Istene, hogy Én vagyok az az Isten, aki mélyen belelát az emberek szívébe; ez azonban csak felszínes beszéd volt. Ha az emberek valóban ismertek volna Engem, nem vontak volna le elhamarkodott következtetéseket, hanem tovább próbálkoztak volna azzal, hogy a szavaimon keresztül megismerjenek Engem. Csak miután eljutottak volna arra a szintre, hogy valóban lássák tetteimet, akkor lettek volna méltók arra, hogy Bölcsnek és Csodálatosnak nevezzenek Engem. A Rólam való ismeretetek túlságosan sekélyes. Az idők folyamán oly sok ember szolgált Engem oly sok éven át, és miután látták tetteimet, valóban megismertek valamennyit Belőlem. Emiatt mindig alázatos szívvel viseltettek Irántam, és a legkevésbé sem állt szándékukban szembeszállni Velem, mivel igen nehéz az Én lábnyomaimat keresni. Ha a vezetésem hiányozna ezek között az emberek között, nem mernének meggondolatlanul cselekedni. Ezért, miután sok évnyi tapasztalatot megéltek, végül általánosították a Velem kapcsolatos ismeretek egy részét, Bölcsnek, Csodálatosnak és Tanácsadónak nevezve Engem; azt mondták, hogy szavaim olyanok, mint a kétélű kard, hogy tetteim nagyok, lenyűgözőek és csodálatosak, hogy fenségességbe burkolózom, hogy bölcsességem magasabbra nyúlik, mint az égbolt, és egyéb meglátásokat. Ma azonban a Rólam való tudásotok csupán az általuk lefektetett alapokon nyugszik, így a nagy többségetek – akár a papagájok – csak utánozza az általuk kimondott szavakat. Csak azért kíméltelek meg titeket oly sok büntetéstől, mert figyelembe veszem, hogy milyen sekélyes módon ismertek Engem, és milyen szegényes a „neveltetésetek”. Ennek ellenére a nagy többségetek még mindig nem ismeri önmagát, vagy azt hiszi, hogy tetteiben már eleget tett az Én szándékaimnak, és ezért megmenekült az ítélet alól; vagy hogy miután testté lettem, teljesen elvesztettem a fonalat az emberiség cselekedeteit illetően, és hogy ezért is menekültetek meg a büntetéstől; vagy hogy az Isten, akiben hisztek, nem létezik a világegyetem tágas tereiben, és ezért az Isten megismerését inkább egy szabadidőben elvégzendő feladatnak tekintettétek, mint olyasvalaminek, amit a szívetekben teljesítendő kötelességként kell megtartanotok, az Istenbe vetett hiteteket használva annak az időnek a kellemes eltöltésére, amely különben tétlenségben telne. Ha nem könyörülnék meg képzettségetek, értelmetek és belátásotok hiányán, akkor mindannyian elpusztulnátok a fenyítésem közepette, eltöröltetnétek a létezésből. Amíg azonban földi munkám be nem fejeződik, elnéző maradok az emberiséggel szemben. Ezt mindannyiótoknak tudnotok kell, és abba kell hagynotok a jó és a rossz összekeverését.

1992. február 25.