Amikor kinyilatkoztatásaim elérik tetőpontjukat, és amikor ítéletem véget ér, az lesz az idő, amikor az Én összes népem feltárul és teljessé lesz. A világmindenség összes szegletét bejárom, szüntelen keresve azokat, akik igazodnak az Én szándékaimhoz és alkalmasak arra, hogy használjam őket. Ki tud felemelkedni és együttműködni Velem? Az emberek Irántam tanúsított szeretete apró, és a hitük Bennem hasonlóképp szánalmasan kicsi. Ha szavaim súlyát nem az emberek gyengeségeire irányítanám, kérkednének és túloznának, nagyképűsködnének és fellengzős elméletekkel állnának elő, mintha mindentudók és mindenhez értők lennének a földi ügyeket illetően. Azok közül, akik „hűségesek” voltak Hozzám a múltban, és azok közül, akik ma „szilárdan állnak” Előttem, ki merészel még mindig kérkedőn beszélni? Ki nem örvendezik titokban saját kilátásainak? Amikor nem lepleztem le az embereket közvetlenül, nem volt hová bújniuk és szégyen gyötörte őket. Mennyivel inkább így lenne, ha másként beszélnék? Az emberek még inkább lekötelezve éreznék magukat, úgy vélnék, hogy semmi sem gyógyíthatja meg őket, és mindannyiukat szorosan kötné negativitása. Amikor az emberek elveszítik a reményt, a királyság köszöntése hivatalosan felharsan, ami, ahogyan az emberek mondták, „az idő, amikor a hétszeresen felerősödött Lélek dolgozni kezd”. Más szóval, ez az, amikor a királysági élet hivatalosan elkezdődik a földön; ez az, amikor az Én isteni mivoltom előlép, hogy közvetlenül cselekedjen (mindenféle szellemi „feldolgozás” nélkül). Minden ember buzgón siet, mintha feléledt volna, vagy álmából riadt volna fel, és az ébredéskor meglepve találja magát efféle körülmények között. A múltban sokat beszéltem a gyülekezet építéséről; számos misztériumot feltártam, amikor azonban az a munka elérte csúcsát, hirtelen véget ért. A királyság építése ugyanakkor más. Csak amikor a szellemi világban zajló háború a végső szakaszába jut, akkor kezdem újra munkámat a földön. Vagyis, hivatalosan csak akkor kezdem és lendítem előre az új munkámat, amikor minden ember a visszavonulás küszöbén áll. A királyság építése és a gyülekezet építése közötti különbség az, hogy a gyülekezet építésében olyan emberi természeten keresztül tevékenykedtem, amelyet az isteni természet vezetett; közvetlenül az emberek régi természetét metszettem meg, közvetlenül feltárva rút énjüket és leleplezve lényegüket. Következésképp, ezen az alapon ismerték meg önmagukat, és erről győződtek meg szívükben és szavaikban. A királyság építésében közvetlenül isteni mivoltomon keresztül cselekszem, és megengedem, hogy mindenki az Én szavaimról való tudása alapján ismerje meg, mim van és mi vagyok, végül lehetővé téve számára, hogy testet öltöttként szerezzen tudást Rólam. Ezzel véget ér az egész emberiség homályos Istent keresése, és ezzel megszűnik helyet fenntartani a szívében a mennybéli Istennek; azaz, megismertetem az emberiséget azokkal a tettekkel, amelyeket testet öltött mivoltom alatt végzek, és ezzel fejeződik be az Én időm a földön.

A királyság építése közvetlenül a szellemi világra irányul. Azaz, a szellemi világ harci helyzete közvetlenül világossá válik az egész népem között, és ez elegendő annak tanúsítására, hogy nem csupán a gyülekezeten belül, hanem, és még inkább a Királyság Korában, minden ember szüntelenül háborúban áll. Fizikai testük ellenére a szellemi világ közvetlenül tárul fel, és kapcsolatba kerülnek a szellemi világ életével. Így, amikor elkezdtek hűségesek lenni, megfelelően fel kell készülnötök az Én munkám következő részére. Szívetek teljes egészét át kell adnotok; csak akkor tudjátok megelégíteni az Én szívemet. Egyáltalán nem érdekel, mi történt korábban a gyülekezetben; ma a királyságban történik. A tervemben a Sátán mindvégig leselkedett minden egyes lépés után, és mint a bölcsességem ellenpontja, mindig megpróbált utakat és eszközöket találni, hogy megzavarja eredeti tervemet. Mégis, engedhettem álnok mesterkedéseinek? A mennyben és a földön minden dolog a Nekem végzett szolgálat tárgyának minősül; lehetne ez másként a Sátán álnok mesterkedéseivel? Pontosan ez az, ahol az Én bölcsességem közbeszól; pontosan ez az, ami csodálatos az Én tetteimben, és ez az Én teljes irányítási tervem működésének alapelve. A királyság építésének korában továbbra sem kerülöm a Sátán álnok mesterkedéseit, hanem folytatom a munkát, amelyet el kell végeznem. A világegyetem és minden dolog között, a Sátán tetteit választottam ellenpontomnak. Nem a bölcsességem megnyilvánulása ez? Nem épp ez az, ami csodálatos az Én munkámban? A Királyság Korába lépés alkalmával a mennyben és a földön minden dolog gyökerestül átalakul, és ünnepel és örvendezik. Ti talán mások vagytok? Kinek a szívében nincs ott a méz édessége? Ki nem repes az örömtől? Ki nem táncol gyönyörűséggel? Ki nem szól dicsérő szavakat?

Értitek mindannak a célját és eredetét, amiről fentebb beszéltem és amit fejtegettem, vagy sem? Ha nem kérdezném ezt, a legtöbb ember azt hinné, csupán fecsegek, és képtelen lenne felfogni szavaim forrását. Ha alaposan fontolóra veszitek őket, felismeritek jelentőségüket. Jobban teszed, ha figyelmesen olvasod őket: szavaim melyike nem szolgálja javadat? Melyek nem arra hivatottak, hogy életed gyarapodjon általuk? Melyek nem a szellemi világ valóságáról szólnak? A legtöbb ember úgy hiszi, szavaimban nincs logika vagy összefüggés, hogy nélkülözik a magyarázatot és az értelmezést. Valóban oly elvontak és kifürkészhetetlenek az Én szavaim? Valóban fejet hajtotok az Én szavaim előtt? Valóban elfogadjátok az Én szavaimat? Nem játékként kezelitek őket? Nem gúnyaként használod őket, hogy elfedd rút külsődet? Ezen a széles világon, kit vizsgáltam Én személyesen? Ki hallotta személyesen az Én Lelkem szavát? Oly sok ember botorkál és kutat a sötétben; oly sokan imádkoznak nehézségek közepette; oly sokan, éhesen és fázva, néznek reménykedve; és oly sokakat tart gúzsba kötve a Sátán; oly sokan mégsem tudják, hová forduljanak, oly sokan elárulnak Engem boldogságuk közepette, oly sokan hálátlanok, és oly sokan hűségesek a Sátán álnok mesterkedéseihez. Ki Jób közületek? Ki Péter? Miért emlegetem ismételten Jóbot? Miért utaltam oly sokszor Péterre? Megbizonyosodtatok valaha róla, hogy milyen reményeim vannak titeket illetően? Több időt kellene töltenetek efféle dolgokról elmélkedve.

Péter sok éven át hűséges volt Hozzám, mégsem zúgolódott sosem, sem panasza nem volt; még Jób sem ért fel hozzá, és az idők során, a szentek mindegyike elmaradt Péter mögött. Ő nem csupán törekedett megismerni Engem, hanem olyan időkben ismert meg Engem, amikor a Sátán az álnok mesterkedésein dolgozott. Ez vezette Pétert arra, hogy szolgáljon Engem sok éven át, mindenkor a szándékaimmal egyezően, és ezen okból a Sátán soha nem használta ki őt. Péter tanult Jób hitéből, ugyanakkor világosan érzékelte Jób hiányosságait. Bár Jóbnak nagy hite volt, nélkülözte a szellemi világ dolgairól való tudást, így sok olyasmit mondott, ami nem felelt meg a valóságnak; ez mutatja, hogy Jób ismerete sekélyes volt, és alkalmatlan a tökéletesedésre. Ezért Péter mindig a szellem értelmének megragadására összpontosított, és mindig ügyelt rá, hogy megfigyelje a szellemi világ dinamikáját. Ennek eredményeképp nem csupán arra volt képes, hogy megtudjon valamit az Én szándékaimról, hanem a Sátán álnok mesterkedéseiről is volt egy csöppnyi tudása. Emiatt a Rólam való ismerete nagyobbá nőtt, mint bárki másé az idők során.

Péter tapasztalatából nem nehéz meglátni, hogy ha az emberek meg akarnak ismerni Engem, arra kell figyelniük, hogy alaposan fontolóra vegyenek a szellemükben. Nem kérem, hogy „szentelj” egy bizonyos mennyiséget Nekem külsőleg; ez másodlagos ügy. Ha nem ismersz Engem, akkor minden hit, szeretet és hűség, amiről beszélsz nem más, mint illúzió; üres fecsegés, és egész bizonyosan olyanná leszel, aki nagyokat mond Előttem, ám nem ismeri önmagát. Ilyenként a Sátán még egyszer kelepcébe csal, és képtelen leszel kiszabadítani magad; a kárhozat fiává és pusztulás tárgyává leszel. Ugyanakkor, ha hűvös és érdektelen maradsz a szavaimmal szemben, kétségkívül szembeszegülsz Velem. Ez tény, és jobban tennéd, ha áttekintenél a szellemi világ kapuján a sok és sokféle lélekre, akiket megfenyítettem. Szavaimmal szembesülve melyikük nem volt negatív, érdektelen és elutasító? Melyikük nem volt cinikus a szavaimat illetően? Melyikük nem próbált hibát keresni a szavaimban? Melyikük nem használta szavaimat „védőfegyverekként”, hogy azokkal „fedezze” magát? Szavaim tartalmát nem arra használták, hogy megismerjenek Engem, hanem csupán játékszernek, amivel szórakozni lehet. Mindebben nem követlenül szegültek-e szembe Velem? Kik az Én szavaim? Ki az Én Lelkem? Oly sokszor tettem fel nektek ilyen kérdéseket, de nyertetek valaha magasabb és világosabb felismerést róluk? Megtapasztaltátok őket valaha is igazán? Még egyszer emlékeztetlek titeket: Ha nem ismeritek meg a szavaimat, nem fogadjátok el őket, és nem ültetitek gyakorlatba, akkor elkerülhetetlenül a fenyítésem tárgyává váltok! Biztosan a Sátán áldozatai lesztek!

1992. február 29.