Isten sokat bízott az emberekre, és számtalan módon gondoskodott belépésükről. De mivel az emberek képessége meglehetősen gyenge, Isten sok szava nem vert gyökeret. Ennek a gyenge képességnek különféle okai vannak, például az emberi gondolkodás és erkölcsiség romlottsága, valamint a megfelelő neveltetés hiánya; feudális babonák, amelyek erősen meggyökereztek az ember szívében; torz és dekadens életmódok, amelyekből sok rossz rakódott le az emberi szív legmélyebb szögleteiben; a kulturális műveltség felszínes megértése, miközben az embereknek közel 98%-ának kulturális műveltsége hiányos, sőt, mi több, nagyon kevesen részesülnek magasabb szintű kulturális oktatásban. Ezért az embereknek alapvetően fogalmuk sincs, mit jelent az, hogy Isten vagy a Lélek, hanem csak bizonytalan és homályos képük van Istenről, amelyet a feudális babonaságokból szereztek. A káros befolyások, amelyeket több ezer év során „a nacionalizmus magasztos szelleme” hagyott hátra az emberi szív mélyén, továbbá az embereket megkötöző és láncra verő feudális gondolkodásmód, amely egy csepp szabadságot sem enged, sem akaratot célok felé törni vagy kitartani, sem vágyat az előrehaladásra, úgyhogy az ember inkább passzív marad és visszafejlődik, rabszolga-mentalitásba betonozva be magát, és így tovább – ezek az objektív tényezők kitörölhetetlenül mocskos és rút külsőt kölcsönöztek az emberiség ideológiai kilátásainak, ideáljainak, erkölcsiségének és beállítottságának. Már-már úgy tűnik, az emberek a terrorizmus sötét világában élnek, amelyből egyikük sem igyekszik kiemelkedni, és egyikük sem gondol arra, hogy továbbléphetne egy ideális világ felé; hanem meg vannak elégedve a maguk osztályrészével, hogy azzal telnek a napjaik, hogy gyerekeket szülnek és nevelnek, küszködnek, izzadnak, intézik a tennivalóikat, kényelmes és boldog családról álmodoznak, hitvesi ragaszkodásról, szerető gyermekekről, örömről életük alkonyán, miközben békésen leélik az életüket... Évtizedek, évezredek és több tízezer év óta mindmáig így tékozolják az emberek az idejüket, miközben egyikük sem teremt tökéletes életet, hanem mindannyian csakis azzal törődnek ebben a sötét világban, hogy egymást mészárolják, versenyt fussanak a hírnévért és vagyonért, és áskálódjanak egymás ellen. Ki kereste valaha Isten akaratát? Figyelt-e bárki Isten munkájára valaha is? Az emberiség minden része, amelyet a sötétség befolyása elfoglalt, már régen emberi természetté vált, ezért elég nehéz véghezvinni Isten munkáját, és az emberek szíve még kevésbé képes odafigyelni arra, amit Isten ma rájuk bízott. Mindenesetre azt hiszem, az emberek nem bánják majd, ha Én kimondom ezeket a szavakat, hiszen több ezer év történelméről beszélek. Történelemről beszélni annyit tesz, mint olyan tényekről, sőt, botrányokról beszélni, amelyek mindenki számára nyilvánvalóak – akkor hát mi értelme olyasmit mondani, ami ellentétben áll a tényekkel? De Én azt is hiszem, hogy az értelmes emberek e szavak láttán felébrednek majd, és törekedni fognak a fejlődésre. Isten reméli, hogy az emberek képesek békében és elégedettségben élni és dolgozni, ugyanakkor szeretni Istent. Isten akarata az, hogy az egész emberiség belépjen a nyugalomba; sőt, mi több, Isten nagy vágya az, hogy az egész föld beteljen Isten dicsőségével. Nagy kár, hogy az emberi lények továbbra is a feledésbe süllyednek és nem ébrednek fel, mert olyan súlyosan megrontotta őket a Sátán, hogy már nem is hasonlítanak az emberekre. Tehát az emberi gondolkodás, erkölcsiség és oktatás fontos láncszemet képeznek, a második láncszemet pedig a kulturális műveltségre való képzés alkotja, amelynek célja megnövelni az emberi lények kulturális képességét és megváltoztatni szellemi látásmódjukat.

Valójában Isten követelményei az emberiséggel szemben nem túl magasak, de mivel olyan nagy a szakadék az emberek képessége és az Isten által felállított mérce között, a legtöbb ember csak felemeli a fejét és felnéz Isten követelményei felé, de nincs meg bennük a képesség, hogy teljesítsék is azokat. Az emberek veleszületett adottságai azzal együtt, amivel születésük után szerelkeznek fel, távolról sem elegendőek ahhoz, hogy megfeleljenek Isten követelményeinek. De egyszerűen felismerni ezt a problémát még nem bombabiztos megoldás. A távoli víz nem olthatja a jelen szomjúságát. Még ha az emberek tudják is magukról, hogy a pornál is alacsonyabb rendűek – ha nincs meg bennük az elhatározás, hogy megelégítsék Isten szívét, és még kevésbé lépnek rá a haladó szintű útra, hogy megfeleljenek Isten követelményeinek, akkor milyen értéke van az effajta tudásnak? Hát nem olyan ez, mint bambuszkosárral vizet merni – teljesen hiábavaló? A mondandóm lényege a belépéshez kapcsolódik; ez a fő téma.

Az ember belépése folyamán az élet mindig unalmas, tele a lelki élet monoton elemeivel, mint imádság, Isten szavainak evése és ivása, összejövetelek, így hát az emberek mindig úgy érzik, hogy az Istenben való hit nem sok élvezetet jelent. Az ilyen lelki tevékenységek mindig az emberiség eredeti beállítottságának alapján történnek, amelyet azonban megrontott a Sátán. Bár az emberek elnyerhetik néha a Szentlélek megvilágosítását, de eredeti gondolkodásuk, beállítottságuk, életmódjaik és szokásaik még mindig beléjük vannak gyökerezve, így természetük változatlan marad. Isten a legjobban az emberek által folytatott babonás tevékenységeket gyűlöli, de sok ember továbbra sem tudja elengedni ezeket, gondolván, hogy ezeket a babonás tevékenységeket Isten rendeli el, és még ma sem vetkőzték le ezeket teljesen. Olyasmik, mint a fiatalok előkészületei a lakodalomra, a menyasszony hozománya, pénzadományok, díszvacsorák és az örömteli alkalmak megünneplésének hasonló módjai; hagyományozott ősi minták, a halottak végtisztessége és az értük végzett összes értelmetlen, babonás tevékenység – mindezek még gyűlöletesebbek Isten előtt. Még az istentiszteleti nap (beleértve a szombatot is, ahogy a vallásos világ megüli) is gyűlöletes Előtte; az ember és ember közötti társadalmi kapcsolatokat és világi interakciókat pedig még inkább utálja és elutasítja Isten. Még a mindenki számára ismert tavaszünnepet és karácsonyt sem Isten rendeli el, nem beszélve az ezekhez a vidám ünnepekhez kapcsolódó játékokról és dekorációkról, mint például versikék, csillagszórók, lampionok, szentáldozás, karácsonyi ajándékok, karácsonyi ünnepségek – nem bálványok-e ezek az emberek elméjében? A szombati kenyértörés, bor és finom vászon még hangsúlyosabban bálványnak minősül. A Kínában népszerű összes hagyományos ünnepnap, mint például a sárkányünnep, a sárkányhajó ünnepe, az őszközépünnep, a Laba-ünnep és a holdújév, valamint a vallásos világ ünnepei, mint a húsvét, a vízkereszt és a karácsony, mindezeket az indokolatlan ünnepeket ősidőktől fogva mindmáig sokan ünnepelik és adják tovább nemzedékről nemzedékre. Az emberiség gazdag fantáziája és szellemes elgondolása tette lehetővé, hogy ezek mindmáig fennmaradjanak. Kifogástalannak tűnnek, pedig valójában a Sátán trükkjei az emberiség ellen. Minél inkább hemzsegnek valahol a Sátánok, és minél inkább elavult és elmaradott az a hely, annál mélyebben be vannak betonozva az ottani feudális szokások. Ezek szorosan kötik az embereket, és egyáltalán semmi mozgásteret nem engednek számukra. A vallásos világ számos ünnepe látszólag nagy eredetiséggel büszkélkedhet, és hidat épít Isten munkája felé, pedig valójában ezek azok a láthatatlan kötelékek, amelyekkel a Sátán megkötözi az embereket, és megakadályozza őket Isten megismerésében – ezek mind a Sátán ravasz fortélyai. Valójában, mire Isten munkájának egy szakasza befejeződik, Ő már nyomtalanul meg is semmisítette annak az időszaknak az eszközeit és stílusát. Az „ájtatos hívők” azonban továbbra is imádják ezeket a kézzelfogható anyagi tárgyakat; közben az elméjük legrejtettebb zugába száműzik azt, amivel Isten rendelkezik, nem is tanulmányozzák tovább, és úgy tűnik, mintha tele volnának Isten iránti szeretettel, holott valójában már régen kiszorították Őt a házból, és a Sátánt helyezték az asztalra, hogy őt imádják. Jézus képmásai, a kereszt, Mária, Jézus megkeresztelése és az utolsó vacsora – az emberek ezeket úgy tisztelik, mint az Egek Urát, miközben újra meg újra így kiáltanak: „Uram, mennyei Atyám!” Hát nem egy vicc az egész? A mai napig sok hasonló mondás és gyakorlat létezik, amely az emberiség körébenátöröklődött, és gyűlöletes Isten számára; ezek komolyan eltorlaszolják az utat Isten előtt, továbbá nagymértékben visszavetik az emberiség belépését. Nem számítva azt, hogy mennyire megrontotta a Sátán az emberiséget, az emberek bensejét teljesen betöltik az olyan dolgok, mint Witness Lee törvénye, Lawrence tapasztalásai, Watchman Nee kutatásai és Pál munkássága. Isten már egyszerűen nem is talál módot arra, hogy az emberi lényeken munkát végezzen, mert túl sok bennük az individualizmus, törvények, szabályok, előírások, rendszerek és így tovább; mindez, ráadásként az emberek feudális babonás hajlamai mellé, foglyul ejtette és felfalta az emberiséget. Mintha az emberek gondolatai egy érdekes, színes film volna, amely egy tündérmesét beszél el, a felhőkön lovagló fantasztikus lényekkel, olyan fantáziadús, hogy lenyűgözi az embereket, akik elkápráztatva, lélegzet-visszafojtva nézik. Az igazat megvallva az a munka, amelynek elvégzéséért Isten ma eljön, főként abból áll, hogy az emberi lények babonás tulajdonságaival foglalkozik, eloszlatja azokat, és teljesen átalakítja szellemi szemléletüket. Isten munkája nem az emberiség által nemzedékről nemzedékre továbbadott örökség miatt tart mind a mai napig; olyan munka ez, amelyet Ő személyesen kezdeményezett és Ő fejez be, és semmi szüksége nincs arra, hogy egy bizonyos nagy szellemi ember örökébe lépjen, vagy Isten által egy másik korban végzett reprezentatív természetű munkát megörököljön. Az emberi lényeknek semmi ilyesmivel nem kell törődniük. Isten ma más stílusban beszél és munkálkodik – akkor hát miért kellene az embereknek aggódniuk? Ha az emberek a jelenlegi áramlaton belül a mai úton járnak, miközben „őseik” hagyatékát viszik tovább, nem fogják elérni rendeltetési helyüket. Isten mélységes ellenszenvet érez az emberi viselkedésnek e konkrét módja ellen, éppúgy, ahogy az emberi világ éveit, hónapjait és napjait is utálja.

Az emberi beállítottság megváltoztatásának legjobb módja az, hogy orvosoljuk az emberek szíve mélyének azokat a részeit, amelyekben mélyre hatolt a méreg, így lehetővé réve, hogy az emberek megváltoztassák gondolkodásukat és erkölcsiségüket. Először is, az embereknek tisztán kell látniuk, hogy ezek a vallási szertartások, vallásos tevékenységek, évek, hónapok, ünnepek mind gyűlöletesek Isten előtt. Fel kell szabadulniuk a feudális gondolkodás e kötelékeiből, és nyomtalanul ki kell irtaniuk magukból a mélyen gyökerező babonás hajlamot. Ez mind beletartozik az emberiség belépésébe. Meg kell értenetek, miért vezeti ki Isten az emberiséget a szekuláris világból, és miért távolítja el az emberiséget a szabályoktól és előírásoktól. Ez az a kapu, amelyen keresztül be fogtok lépni, és bár ezeknek semmi közük a ti szellemi tapasztalásotokhoz, ezek a legnagyobb akadályok a belépésetek útjában, amelyek meggátolják, hogy megismerjétek Istent. Ezek hálót alkotnak, amelybe az emberek belegabalyodnak. Sok ember túl sokat olvassa a Bibliát, sőt, számos részletet emlékezetből is tud idézni belőle. Mai belépésük során az emberek tudtukon kívül a Bibliát használják Isten munkájának mércéjéül, mintha Isten munkájának ez a szakasza a Biblián alapulna, és forrása a Biblia lenne. Amikor Isten munkája összhangban van a Bibliával, az emberek erősen támogatják Isten munkáját, és újonnan felfedezett nagyrabecsüléssel tekintenek Rá; amikor azonban Isten munkája ellentétben áll a Bibliával, az embereken olyan szorongás vesz erőt, hogy beleizzadnak, miközben a Bibliában kutatnak Isten munkájának alapja után; és ha Isten munkáját nem említi a Biblia, az emberek nem vesznek tudomást Istenről. Azt lehet mondani, hogy Isten mai munkáját a legtöbb ember csak félénken és óvatosan fogadja el, szelektív engedelmességgel fordul felé, és közömbösen viszonyul a megismeréséhez; a múltbeli dolgoknak pedig az egyik feléhez ragaszkodnak az emberek, a másik felétől elfordulnak. Belépésnek lehet ezt nevezni? Az emberek, miközben mások könyveit kincsnek tartják és úgy kezelik, mint a királyság kapujának aranykulcsát, egyszerűen semmi érdeklődést nem mutatnak aziránt, hogy mit követel meg tőlük ma Isten. Sőt, sok „intelligens szakértő” a bal kezében Isten szavait tartja, a jobb kezében mások „mesterműveit”, mintha Isten mai szavainak alapját ezekben a mesterművekben akarnák megtalálni, hogy teljesen bebizonyítsák Isten szavainak helyességét, sőt másoknak is úgy magyarázzák Isten szavait, hogy összedolgozzák őket a mesterművekkel, mintha azok végeznék a munkát. Az igazat megvallva az emberiség körében sok olyan „tudományos kutató” akad, aki soha nem tartotta túl sokra napjaink legújabb tudományos eredményeit, e precedens nélkül álló tudományos eredményeket (vagyis Isten munkáját, Isten szavait és az életbe való belépés útját), ezért az emberek mind „a saját lábukon állnak”, széltében-hosszában „hirdetik az igét” saját mézes szavaik erejével, és „Isten jó nevével” hivalkodnak. Közben a saját belépésük veszélyben forog, és úgy tűnik, olyan messze vannak Isten követelményeitől, mint a teremtés ettől a pillanattól. Mennyire könnyű Isten munkáját végezni? Úgy tűnik, az emberek már eldöntötték, hogy önmaguk egyik felét meghagyják a tegnapnak, a másik felét elhozzák a mába, az egyik felét átadják a Sátánnak, a másik felét Istennek ajándékozzák, mintha így könnyíthetnének lelkiismeretükön és némi vigaszt érezhetnének. Az emberek belső világa oly alattomos: félnek attól, hogy elveszítik nemcsak a holnapot, de a tegnapot is, mélységesen félnek attól, hogy megsértik mind a Sátánt, mind a mai Istent, aki úgy tűnik, hogy van, de még sincs. Mivel az emberek elmulasztották megfelelően kiművelni gondolkodásukat és erkölcsiségüket, éleslátásuk rendkívül hiányos, és egyszerűen nem tudják megállapítani, hogy a mai munka Isten munkája-e vagy sem. Talán ez azért van, mert az emberek feudális és babonás gondolkodása olyan mély, hogy már régóta ugyanabba a kategóriába sorolják a babonát és az igazságot, Istent és a bálványokat, nem véve a fáradságot, hogy ezek között különbséget tegyenek, és úgy tűnik, hiába erőltetik az agyukat, képtelenek világosan megkülönböztetni ezeket egymástól. Ez az oka annak, hogy az emberek megálltak, és többé nem haladnak előre. Mindezek a problémák abból fakadnak, hogy az emberek nem rendelkeznek a megfelelő ideológiai képzettséggel, ami nagymértékben megnehezíti belépésüket. Ennek eredményeként az emberek soha semmi érdeklődést nem éreznek az igaz Isten munkája iránt, de foggal-körömmel ragaszkodnak^[1] az ember munkájához (például azokéhoz, akiket nagy embereknek tartanak), mintha ezzel bélyegezték volna meg őket. Hát nem ezek a legújabb témák, amelyekbe az emberiségnek be kellene lépnie?

Lábjegyzet:

1. „Foggal-körömmel ragaszkodnak” – gúnyos értelemben. Ez a megfogalmazás azt jelenti, hogy az emberek csökönyösen és hajthatatlanul ragaszkodnak elavult dolgokhoz, és nem hajlandók azokat elengedni.