Munkátok és belépésetek elég szegényes; az ember nem tulajdonít jelentőséget annak, hogyan munkálkodjon, az életre való bemenetelhez pedig még kevésbé átgondoltan áll hozzá. Az ember mindezt nem úgy tekinti, mint leckéket, amelyekbe be kell lépnie; ezért a ti tapasztalatotok szerint az ember jóformán csak üres délibábokat lát. Ami a munkát illeti, nem túl magasak az elvárások veletek szemben, de mint olyanoknak, akiket Isten tökéletessé kíván tenni, meg kell tanulnotok a leckéiteket az Istenért végzett munkáról, hogy hamarosan megfelelhessetek Isten akaratának. Az idők folyamán azokat, akik munkát végeztek, munkásoknak vagy apostoloknak nevezték; ezek a szavak az emberek egy kis csoportját jelentik, akiket Isten használ. Az a munka azonban, amelyről ma beszélek, nem csupán ezekre a munkásokra vagy apostolokra vonatkozik, hanem mindazokra irányul, akiket Isten tökéletessé tesz. Talán sokan vannak, akiket ez nem nagyon érdekel, de a belépés érdekében az lenne a legjobb, ha beszélnénk az igazságról ezzel kapcsolatban.

Ami a munkát illeti, az ember azt hiszi, a munka annyit tesz, hogy sürgölődni kell Istenért, mindenhol hirdetni kell az igét, és fel kell áldozni magunkat Érte. Ez a hit helyes ugyan, de túlságosan egyoldalú; Isten nem csupán azt kéri az embertől, hogy sürögjön-forogjon Érte; ezen túlmenően a jelenlegi munka a lélekben való szolgálattal és ellátással kapcsolatos. Sok testvér még a tapasztalás sok-sok éve után sem gondolt soha az Istenért végzett munkára, mert a munka abban a formában, ahogy az ember elképzeli, nem összeegyeztethető azzal, amit Isten kér. Ezért az embert a munka kérdése egyáltalán nem érdekli, és pontosan ez az oka annak, hogy az ember belépése is meglehetősen egyoldalú. Mindannyiótoknak azzal kellene kezdenetek a belépéseteket, hogy Istenért munkálkodtok, hogy jobban át tudjátok élni a tapasztalás minden egyes aspektusát. Ebbe kellene belépnetek. A munka nem azt jelenti, hogy sürgölődünk Istenért, hanem azt, hogy az ember élete és az, amit az ember megél, képes örömet szerezni Istennek. A munka azt jelenti, hogy az emberek Isten iránti áhítatuk és Istenről való ismeretük felhasználásával bizonyságot tesznek Istenről, valamint szolgálatot tesznek az embereknek. Ez az ember felelőssége, és ez az, amit minden embernek meg kell értenie. Azt mondhatnánk, hogy a belépésetek a munkátok, és hogy az Istenért végzett munka folyamán törekedtek a belépésre. Isten munkájának megtapasztalása nem pusztán azt jelenti, hogy tudjátok, hogyan kell az Ő szavát enni és inni; még fontosabb, hogy tudnotok kell, miként kell bizonyságot tenni Istenről, továbbá képesnek kell lennetek Istent szolgálni, valamint az embernek szolgálatára lenni és gondoskodni róla. Ez munka, de egyúttal a belépésetek is; minden embernek ezt kellene megvalósítania. Sokan vannak, akik csak arra koncentrálnak, hogy sürgölődjenek Istenért és mindenütt hirdessék az igét, de nem törődnek egyéni tapasztalásukkal, és elhanyagolják belépésüket a szellemi életbe. Ez vezetett ahhoz, hogy akik Istent szolgálják, olyan emberekké váltak, akik ellenállnak Istennek. Ezek az emberek, akik mindezen évek során Istent szolgálták és szolgálatára voltak az embernek, egyszerűen a munkavégzést és az igehirdetést tekintették belépésnek, és egyikük sem tartotta fontos belépésnek saját egyéni szellemi tapasztalását. Ehelyett a Szentlélek munkájából származtatott megvilágosodást tekintették olyan tőkének, amelyből másokat taníthatnak. Igehirdetés közben sok terhet hordoznak, részesülnek a Szentlélek munkájában, és ezáltal szabadjára engedik a Szentlélek hangját. Ilyenkor a munkálkodókat önelégültség tölti el, mintha a Szentlélek munkája az ő egyéni szellemi tapasztalásukká vált volna; úgy érzik, minden szó, amelyet kimondanak, az ő egyéni lényükhöz tartozik, másrészt viszont mintha a saját tapasztalásuk nem lenne olyan világos, mint ahogy ők leírták. Sőt, mi több: mielőtt beszélni kezdenének, még fogalmuk sincs, mit fognak mondani, amikor azonban a Szentlélek munkálkodik bennük, a szavak végeérhetetlen folyamként áradnak belőlük. Miután egyszer így hirdetted az igét, úgy érzed, saját tényleges érettséged nem olyan alacsony, mint hitted, és mivel olyan helyzetben vagy, amelyben a Szentlélek többször is munkálkodott benned, ezek után megállapítod, hogy már van érettséged, és tévesen azt hiszed, hogy a Szentlélek munkája a te saját belépésed és a te saját lényed. Amikor folyamatosan így tapasztalsz, hanyaggá válsz a saját belépéseddel kapcsolatban, észrevétlenül belecsúszol a lustaságba, és többé nem tulajdonítasz jelentőséget egyéni belépésednek. Ezért, amikor másoknak szolgálsz, világosan különbséget kell tenned saját érettséged és a Szentlélek munkája között. Ez jobban elősegítheti belépésedet, és hasznosabb lehet tapasztalatod számára. Amikor az ember a Szentlélek munkáját saját egyéni tapasztalataként fogja fel, ez a romlottság forrása lesz. Ezért mondom, hogy bármilyen kötelességet végeztek is, belépéseteket létfontosságú leckének kell tekintenetek.

Azért dolgozunk, hogy megelégítsük Isten akaratát, hogy mindazokat, akik Isten szíve szerint valók, elhozzuk Isten színe elé, hogy elhozzuk az embert Istenhez, és hogy bemutassuk az embernek a Szentlélek munkáját és Isten útmutatását, ezáltal tökéletesítve Isten munkájának gyümölcseit. Ezért rendkívül fontos, hogy teljesen tisztában legyetek a munka lényegével. Mint olyasvalaki, akit Isten használ, minden ember méltó arra, hogy Istenért munkálkodjon, vagyis mindenkinek lehetősége van rá, hogy a Szentlélek használja őt. Van azonban egyvalami, amit fel kell ismernetek. Amikor az ember az Isten által rábízott munkát végzi, az ember megkapja a lehetőséget, hogy Isten használja őt, de amit az ember mond és tud, az nem teljesen az ember érettsége. Csak annyit tehettek, hogy munkátok során jobban megismeritek saját hiányosságaitokat, és nagyobb megvilágosodás birtokába juttok a Szentlélektől. Így munkátok folyamán képessé váltok jobb belépést nyerni. Ha az ember az Istentől származó útmutatást saját belépésének és olyasminek tekinti, ami eredendően megvan benne, akkor az ember érettségének nincs növekedési potenciálja. A megvilágosodás, amelyet a Szentlélek megvalósít az emberben, akkor következik be, amikor az ember normális állapotban van; ilyenkor az emberek gyakran összetévesztik a kapott megvilágosodást saját tényleges érettségükkel, mert a Szentlélek kivételesen normális módon világosít meg, és azt használja fel, ami az emberben eredendően megvan. Amikor az emberek munkálkodnak és beszélnek, vagy amikor imádkoznak és lelki csendességet tartanak, hirtelen világossá válhat számukra egy-egy igazság. A valóságban azonban, amit az ember meglát, az csak a Szentlélek általi megvilágosítás (természetesen ez a megvilágosítás az ember együttműködéséhez kapcsolódik), és nem az ember igazi érettségét képviseli. Egy tapasztalási időszak után, amelyben az ember néhány nehézséggel és megpróbáltatással találja szembe magát, az ember igazi érettsége ilyen körülmények között válik nyilvánvalóvá. Csak ekkor fedezi fel az ember, hogy érettsége nem is olyan nagy, és az ember önzése, személyes megfontolásai és mohósága mind a felszínre bukkannak. Csak több ilyen tapasztalási ciklus után fognak azok közül, akik szellemükben felébredtek, sokan ráébredni, hogy amit a múltban tapasztaltak, az nem a saját egyéni valóságuk volt, hanem a Szentlélektől származó pillanatnyi megvilágítás, és hogy az ember ennek a fénynek csak befogadója volt. Amikor a Szentlélek megvilágosítja az embert, hogy az megértse az igazságot, ez gyakran világos és jól felismerhető módon történik, anélkül, hogy megmagyarázná, hogyan jöttek létre vagy hová tartanak a dolgok. Vagyis Ő ahelyett, hogy ebbe a kinyilatkoztatásba belefoglalná az ember nehézségeit, közvetlenül tárja fel az igazságot. Amikor az ember a belépés folyamata során nehézségekbe ütközik, és azután beépíti a Szentlélek megvilágosítását, akkor ez az ember tényleges tapasztalatává válik. Például egy hajadon nővér így beszélt egy közösség alkalmával: „Mi nem a dicsőséget és gazdagságot keressük, és nem a férj és feleség közötti szeretet boldogságára pályázunk; mi csak arra törekszünk, hogy tiszta és céltudatos szívünket Istennek szenteljük.” Így folytatta: „Miután az emberek megházasodnak, sok minden lefoglalja őket, és istenszerető szívük már nem hiteles. Szívük mindig a családjukkal és a házastársukkal törődik, így belső világuk sokkal bonyolultabb lesz...” Miközben beszélt, olyan volt, mintha az jönne a szájából, amit a szívében gondolt; szavai messze hangzóak és erőteljesek voltak, mintha minden, amit mondott, a szíve legmélyéből fakadt volna, és mintha buzgó vágya lett volna, hogy teljesen Istennek szentelje magát, remélve, hogy a hozzá hasonló testvérek is osztoznak ebben az elhatározásban. Mondhatjuk, hogy ebben a pillanatban az elhatározás és a megindultság, amit érzel, teljesen a Szentlélek munkájából származik. Amikor Isten munkájának módszere változik, addigra te is néhány évvel idősebb leszel; látod, hogy az összes veled egykorú osztálytársad és barátod házasságot kötött, vagy hallod, hogy miután XY férjhez ment, a házastársával a városba költöztek, és ott talált állást. Amikor látod őt, irigykedni kezdesz, látva, hogy mennyire elbűvölő és tetőtől talpig kiegyensúlyozott, és hogy amikor veled beszél, igazi nagyvárosi nő benyomását kelti, és többé nyoma sincs benne az egykori vidéki bugrisnak. Ha ezt látod, az érzéseket kavar fel benned. Neked, miután mindvégig Istennek áldoztad magad, nincs sem családod, sem karriered, és sokszor tűrted el, hogy foglalkoznak veled; egy ideje középkorúnak számítasz, a fiatalságod pedig már rég tovaillant csendesen, mintha egy álomban élnél. Most, hogy eljutottál egészen a jelenig, nem tudod, hol állapodhatnál meg. Ebben a pillanatban elkap a gondolatok forgószele, mintha elvesztetted volna az eszed. Teljesen egyedül vagy, képtelen arra, hogy lecsillapodj és elaludj, álmatlanul forgolódsz egész éjszaka, és észre sem veszed, hogy elkezdtél az Istennek tett elhatározásodról és ünnepélyes fogadalmaidról gondolkodni, és arról, hogy ennek ellenére miért süllyedtél ilyen szánalmas állapotba. Tudtodon kívül néma könnyeket hullatsz és szívfacsaró fájdalmat érzel. Amikor Isten elé járulsz imádkozni, újra eszedbe jut, hogy azokban a napokban, amikor együtt voltál Istennel, milyen bensőségesen és elválaszthatatlanul közel voltatok egymáshoz. Jelenetek úsznak el a szemed előtt, egyik a másik után, és az eskü, amelyet aznap tettél, újra a füledbe cseng: „Hát nem Isten az egyetlen bensőséges társam?” Ekkor már ráz téged a zokogás: „Isten! Szeretett Istenem! Már teljesen Neked adtam a szívemet. Azt kívánom, hogy mindörökre Neked legyek ígérve, és egész életemben rendíthetetlenül szeretni foglak...” Amikor ebben az intenzív szenvedésben gyötrődsz, csak akkor érzékeled igazán, milyen szeretetre méltó Isten, és csak akkor ismered fel világosan: már régen Istennek adtam mindenemet. Miután kiálltál egy ilyen csapást, sokkal érettebbé válsz ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, és meglátod, hogy a Szentlélek akkori munkája nem olyasmi volt, amit az ember birtokolt. Ezutáni tapasztalásaidban többé nem leszel korlátozva a belépésnek ebben az aspektusában; mintha a régi sebeid után maradt sebhelyek nagy hasznára váltak volna belépésednek. Valahányszor ilyen helyzettel találod szembe magad, azonnal vissza fogsz emlékezni aznap ontott könnyeidre, mintha távolléted után újra találkoztál volna Istennel, és állandó félelemben lennél, hogy Istenhez fűződő kapcsolatod egyszer újra megszakadhat, és megsérülhet az érzelmi kötődés (normális kapcsolat) közted és Isten között. Ez a te munkád és belépésed. Ezért ugyanakkor, amikor a Szentlélek munkájában részesültök, még nagyobb hangsúlyt kell fektetnetek belépésetekre, látva, hogy pontosan mi is a Szentlélek munkája, és mi a ti belépésetek, továbbá belépésetekbe beépítve a Szentlélek munkáját, hogy a Szentlélek még többféleképpen tökéletessé tehessen benneteket, és hogy a Szentlélek munkájának lényege megvalósulhasson bennetek. Miközben megtapasztaljátok a Szentlélek munkáját, megismeritek majd a Szentlelket és önmagatokat, sőt, mi több, ki tudja, hány intenzív szenvedésroham közepette normális kapcsolatot fogtok kialakítani Istennel, és a kapcsolat köztetek és Isten között napról napra szorosabbá válik majd. A metszés és finomítás számtalan alkalma után igaz szeretet alakul ki bennetek Isten iránt. Ezért kell ráébrednetek, hogy a szenvedéstől, a csapásoktól és a megpróbáltatásoktól nem kell félni; inkább az a rémisztő, ha csak a Szentlélek munkájával rendelkeztek, de a belépésetek nem valósul meg. Amikor eljön a nap, amelyen Isten munkája befejeződik, kiderül majd, hogy a semmiért dolgoztatok; bár megtapasztaltátok Isten munkáját, nem ismertétek meg a Szentlelket, és a saját belépésetek nem valósult meg. A megvilágosítás, amelyet a Szentlélek okoz az emberben, nem arra való, hogy fenntartsa az ember szenvedélyét, hanem arra, hogy utat nyisson az ember belépéséhez, valamint hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy megismerje a Szentlelket, és ettől kezdve Istent félő és imádó szív alakuljon ki benne.