Amióta az emberek elkezdtek az Istenbe vetett hit helyes útján járni, sok minden akadt, amivel még mindig nincsenek tisztában. Továbbra is teljes zavar van a fejükben Isten munkájával, valamint annak a munkának nagy részével kapcsolatban, amelyet végezniük kell. Ennek oka egyfelől a tapasztalatuk torzulása és a felfogóképességük korlátoltsága, másfelől pedig az, hogy Isten munkája még nem juttatta el az embereket ebbe a szakaszba. Így a legtöbb szellemi dologgal kapcsolatban mindenki kétségek között van. Nemcsak azzal nem vagytok tisztában, hogy mibe kell belépnetek, hanem még inkább tudatlanok vagytok Isten munkáját illetően. Ez több, mint pusztán a bennetek lévő hiányosságok kérdése: ez egy nagy hiba, amely a vallásos világ minden résztvevőjét egyaránt érinti. Ebben rejlik a kulcsa annak, hogy miért nem ismerik Istent az emberek, így hát ez a hiba egy általános hiányosság, amelyben mindenki osztozik, aki Őt keresi. Soha egyetlen személy sem ismerte Istent, és nem látta az Ő igazi arcát. Emiatt lesz Isten munkája olyan nehéz, mint egy hegy elmozdítása vagy a tenger lecsapolása. Oly sok ember áldozta fel az életét Isten munkájáért; oly sokan váltak kirekesztetté az Ő munkája miatt; oly sokakat kínoztak halálra az Ő munkájáért; oly sokan haltak meg igazságtalanul, szemükben az Isten iránti szeretet könnyeivel; oly sokakat ért kegyetlen és embertelen üldöztetés... Hogy ezek a tragédiák megtörténnek – vajon mindez nem amiatt van, hogy az emberekből hiányzik Isten ismerete? Aki nem ismeri Istent, hogy merészelt az Ő színe elé járulni? Aki hisz Istenben és mégis üldözi Őt, hogy merészelt az Ő színe elé járulni? Ezek nem pusztán a vallásos világ szereplőinek elégtelenségei, hanem egyaránt érintenek benneteket és őket. Az emberek anélkül hisznek Istenben, hogy ismernék Őt; ez az egyedüli oka annak, hogy nincs istenfélő szívük és nem rettegnek Tőle a szívükben. Még olyanok is vannak, akik ezen az áramlaton belül nyíltan és szégyentelenül azt a munkát végzik, amelyet ők maguk elképzelnek, és az Isten által rájuk bízott munkához a saját igényeik és mértéktelen vágyaik szerint állnak hozzá. Sok ember féktelenül cselekszik, semmire nem becsülve Istent, csak a saját akaratát követve. Ezek a példák talán nem tökéletes megnyilvánulásai az emberek önző szívének? Ezekben a példákban talán nem a megtévesztés eleme nyilvánul meg, amely túlzott mértékben jelen van az emberekben? Az emberek talán valóban rendkívül intelligensek, de hogyan vehetnék át az ő adottságaik Isten munkájának helyét? Az emberek talán valóban törődnek Isten ügyével, de nem cselekedhetnek túlságosan önző módon. Vajon az emberek tettei valóban Istenéihez hasonlók? Lehet-e bárki száz százalékig biztos magában? Bizonyságot tenni Istenről, örökölni az Ő dicsőségét – ez azt jelenti, hogy Isten kivételt tesz, és felemeli az embereket; hogyan lehetnének az emberek méltók? Isten munkája épp csak elkezdődött, és az Ő szavai épp csak elkezdtek elhangozni. Ezen a ponton az emberek meg vannak elégedve magukkal, de ez vajon nem azt jelenti, hogy egyszerűen keresik a megaláztatást? Túlságosan keveset értenek. Még a legtehetségesebb elméleti tudós, a legmézesebb szavú szónok sem tudja leírni Isten teljes bőségét, akkor hát mennyivel kevésbé tudjátok ti? Nem kellene saját értéketeket az egeknél magasabbra tartanotok, hanem alacsonyabb rendűnek kellene tekintsétek magatokat, mint akik, mint bármelyik értelmes ember, aki az Isten iránti szeretetre törekszik. Ez az az út, amelyen át be fogtok lépni: úgy látni magatokat, mint akik jelentősen alacsonyabb rendűek mindenki másnál. Miért gondoltok ilyen sokat magatokról? Miért tartjátok ilyen nagy becsben magatokat? Az élet hosszú útján csupán az első néhány lépést tettétek meg. Mindössze Isten karját látjátok, nem Isten egészét. Arra van szükségetek, hogy többet lássatok Isten munkájából, hogy többet fedezzetek fel abból, amibe be kell lépnetek, mert túl keveset változtatok.

Miközben Isten tökéletessé teszi az embert, és átformálja annak beállítottságát, az Ő munkája soha nem szűnik meg, mert az ember túl sok szempontból hiányos, és túlságosan elmarad az Általa megszabott mértéktől. Ezért azt lehet mondani, hogy Isten szemében ti mindörökre újszülött csecsemők lesztek, akikben nagyon kevés van meg azokból az elemekből, amelyekben Ő kedvét leli, mivel nem vagytok semmi egyebek, mint teremtmények Isten kezében. Ha valaki önelégültségbe esik, azt vajon nem utálná meg Isten? Ha azt mondjátok, képesek vagytok ma megelégíteni Istent, akkor hús-vér testetek korlátozott perspektívájából beszéltek; ha valóban Isten ellen kellene kiállnotok, örökre vereséget szenvednétek az arénában. Az emberi test sohasem ismert győzelmet. Csak a Szentlélek munkája révén lehetnek az embernek megváltó tulajdonságai. Igazság szerint Isten teremtett világának tízezernyi dolga közül az ember a legalacsonyabb rendű. Bár ő minden dolog ura, mégis az ember az egyetlen közöttük, aki alá van vetve a Sátán trükkjeinek, az egyetlen, aki az ő megrontásának számtalan módon áldozatául esik. Az ember sohasem rendelkezett szuverenitással önmaga fölött. A legtöbb ember a Sátán rút birodalmában él és annak gúnyolódását szenvedi; az mindenféle módon csúfot űz belőlük, míg végül már csak félig élnek, mindenféle hányattatást és nehézséget tűrve az emberi világban. Amikor pedig már kijátszotta magát velük, a Sátán pontot tesz a sorsuk végére. Így az emberek a zavarodottság ködében élik le egész életüket, miközben egyszer sem élvezik mindazt a jót, amit Isten készített nekik, hanem folyamatosan a Sátán ártalmait szenvedik, és végül ott maradnak kisemmizve. Mára már annyira elkínzottak és közönyösek lettek, hogy semmi hajlandóság nincs bennük tudomást venni Isten munkájáról. Ha az emberekben nincs hajlandóság tudomást venni Isten munkájáról, tapasztalatuk arra ítéltetett, hogy mindörökre töredékes és hiányos maradjon, és belépésük mindörökre üres hely marad. A több ezer év folyamán, amióta Isten a világba jött, számtalan ember akadt magasztos ideálokkal, akiket Isten felhasznált, hogy Érte munkálkodjanak éveken át; azok viszont, akik ismerik az Ő munkáját, olyan kevesek vannak, mintha nem is léteznének. Ezért megszámlálhatatlan ember vállalja fel az Istennel szembeni ellenállás szerepét, miközben Érte munkálkodnak, mert ahelyett, hogy az Ő munkáját végeznék, valójában emberi munkát végeznek egy Isten által rájuk ruházott pozícióban. Munkának lehet ezt nevezni? Hogyan léphetnek ők be? Az emberiség fogta és eltemette Isten kegyelmét. Ezért azok, akik az Ő munkáját végzik, az elmúlt generációk során kevés belépést nyertek. Egyszerűen nem beszélnek arról, hogy ismerik Isten munkáját, mivel túl keveset értenek Isten bölcsességéből. Mondhatjuk, hogy bár sokan vannak, akik Istent szolgálják, nem sikerült meglátniuk, milyen fenséges Ő, és ezért mindannyian Istenné tették magukat, hogy mások imádják őket.

Oly sok éven át maradt Isten rejtve a teremtésen belül; oly sok tavaszon és őszön át figyelt a ködfátyol mögül; oly sok napon és éjszakán tekintett le a harmadik égből; oly sok hónapon és éven át járt az emberek között. Ott ült minden ember fölött, csendben várakozva sok hideg télen át. Egyszer sem mutatkozott meg nyíltan senkinek, egy hangot sem szólt; észrevétlenül távozik, majd éppoly csendesen visszatér. Ki ismerheti az Ő igazi arcát? Ő egyszer sem szólt az emberhez, egyszer sem jelent meg az embernek. Mennyire könnyű az embereknek elvégezniük az Isten által rájuk bízott munkát? Fogalmuk sincs arról, hogy Őt ismerni a legnehezebb minden dolog közül. Ma Isten szólt az emberhez, de az ember soha nem ismerte Őt, mivel az életbe való belépése túlságosan korlátozott és sekély. Az Ő szemszögéből nézve az emberek teljesen alkalmatlanok arra, hogy megjelenjenek Isten színe előtt. Nem igazán értik Istent, és túlságosan elidegenedtek Tőle. Továbbá a szív, amellyel Istenben hisznek, túlságosan bonyolult, és szívük mélyén egyszerűen nem őrzik Isten képmását. Ebből az következik, hogy Isten fáradságos erőfeszítése és munkája éppúgy nem csillanhat fel, mint a homok alá temetett arany. Isten számára ezeknek az embereknek a képessége, indítékai és nézetei rendkívül utálatosak. Felfogóképességük elszegényedett, az érzéketlenségig tompák, lealacsonyodottak és elfajzottak, túlságosan szolgalelkűek, gyengék, nincs bennük akaraterő, úgy kell vezetni őket, mint a marhákat és lovakat. Ami a szellemi belépésüket vagy Isten munkájába való belépésüket illeti, arra rá sem hederítenek, mert nincs bennük szikrányi elhatározás sem, hogy az igazságért szenvedjenek. Nem könnyű feladat, hogy az ilyen embert Isten teljessé tegye. Ezért létfontosságú, hogy ebből a szemszögből kezdjétek meg belépéseteket – hogy munkátok és belépésetek által elkezdjétek megismerni Isten munkáját.