Megérteni Isten munkájának célját, a hatást, amit az Ő munkája az emberben elér, és hogy pontosan melyek az Ő szándékai az ember vonatkozásában: ide kellene minden Istent követő embernek eljutnia. Manapság éppen Isten munkájának ismerete az, ami minden emberből hiányzik. Isten tettei, amelyeket az embereken végzett, Isten munkájának egésze, és hogy pontosan melyek Isten szándékai az ember vonatkozásában a világ teremtésétől kezdve egészen napjainkig – ezeket a dolgokat az ember nem ismeri és nem is érti. Ez a hiányosság nemcsak a vallásos világban mutatkozik meg, hanem mindazokban is, akik hisznek Istenben. Ha eljön a nap, amikor valóban meglátod Istent, amikor valóban értékeled a bölcsességét, amikor meglátod mindazokat a tetteket, amelyeket Isten véghez vitt, amikor felismered, hogy Isten micsoda és mivel rendelkezik – amikor láttad a bőkezűségét, bölcsességét, csodáját és mindazt, amit az embereken elvégzett – akkor lesz igaz rád, hogy sikert értél el az Istenbe vetett hitedben. Amikor azt mondják, hogy Isten mindent körülölelő és mindenben bővelkedő, akkor pontosan milyen értelemben mindent körülölelő, és milyen értelemben mindenben bővelkedő? Ha ezt nem érted, akkor nem vagy istenhívőnek tekinthető. Miért mondom azt, hogy a vallásos világban élők nem istenhívők, hanem az ördögök fajtájából való gonosztevők? Azért mondom azt, hogy gonosztevők, mert nem értik Isten szándékait, és képtelenek meglátni az Ő bölcsességét. Isten sohasem tárja fel előttük a munkáját. Ők vakok; nem látják Isten cselekedeteit, Isten elhagyta őket, és teljesen nélkülözik Isten gondviselését és oltalmát, nem beszélve a Szentlélek munkájáról. Akikben nincs meg Isten munkája, mind gonosztevők és Isten ellenfelei. Isten ellenfelei, akikről beszélek, azok, akik nem ismerik Istent, akik ajkukkal elismerik Istent, mégsem ismerik Őt, akik követik Istent, mégsem vetik alá magukat Neki, és akik tobzódnak Isten kegyelmében, mégsem képesek tanúságot tenni Mellette. Ha az ember nem érti Isten munkájának célját, vagy nem érti azt a munkát, amelyet Isten az emberben végez, akkor nem lehet összhangban Isten szándékaival, és nem is tud tanúságot tenni Isten mellett. Az ok, amiért az ember szembehelyezkedik Istennel egyrészt romlott beállítottságából ered, másrészt pedig abból, hogy nem ismeri Istent, és nem érti azokat az alapelveket, amelyek alapján Isten munkálkodik, továbbá nem érti az Ő emberre vonatkozó szándékait. E két szempont együttesen alkotja az ember Istennel szembeni ellenállásának történetét. Az újdonsült hívők azért helyezkednek szembe Istennel, mert ez az ellenkezés a természetükben rejlik, míg a hitben sok évet eltöltött emberek Istennel szembeni ellenkezése – romlott beállítottságuk mellett – a Vele kapcsolatos tudatlanságukból fakad. Abban az időben, mielőtt Isten testet öltött, egy ember Istennel szembeni ellenkezésének az volt a mércéje, hogy betartotta-e a mennyei Isten által hozott rendeleteket. Például a Törvény Korában, aki nem tartotta be Jahve törvényeit, azt úgy tekintették, mint aki ellenszegült Istennek; aki ellopta a Jahvénak szánt áldozatokat, vagy aki szembefordult Jahve kegyeltjeivel, azt úgy tekintették, mint aki ellenszegült Istennek, és halálra kövezték; aki nem tisztelte apját és anyját, és aki megütött vagy megátkozott valaki mást, azt úgy tekintették, mint aki nem tartotta be a törvényeket. És mindazokra, akik nem tartották be Jahve törvényeit, úgy tekintettek, mint akik szembeszálltak Vele. A Kegyelem Korában ez már nem így volt: ha valaki akkor szembeszállt Jézussal, azt úgy tekintették, mint aki Istennel szállt szembe, és aki nem vetette alá magát a Jézus által kimondott szavaknak, azt úgy tekintették, mint aki szembeszállt Istennel. Ebben az időben az Istennek való ellenszegülés meghatározása pontosabbá és gyakorlatiasabbá vált. Abban az időben, amikor Isten még nem öltött testet, annak mércéje, hogy az ember ellenszegül-e Istennek, azon alapult, hogy az ember imádta-e a láthatatlan mennyei Istent, és felnézett-e Rá. Az Istennek való ellenszegülés meghatározása abban az időben nem volt annyira gyakorlatias, mivel az ember nem láthatta Istent, és nem tudta, milyen az Isten képmása, vagy azt, hogy Ő miként munkálkodik és beszél. Az embernek semmiféle elképzelése nem volt Istenről, és csak homályosan hitt Istenben, mert Isten még nem jelent meg az embernek. Ezért bármennyire is hitt az ember a képzeletében Istenben, Isten nem ítélte el az embert, és nem támasztott vele szemben túlságosan magas követelményeket, mert az ember teljesen képtelen volt látni Istent. Amikor Isten testet ölt, és eljön, hogy az emberek között munkálkodjon, mindenki látja Őt, és hallja a szavait, és mindenki látja a tetteket, amelyeket Isten a húsvér testében cselekszik. Abban a pillanatban az ember minden elképzelése elillan. Ami azokat illeti, akik látták Istent testben megjelenni, nem ítéltetnek el, ha önként vetik alá magukat Neki, míg azok, akik szándékosan Ellene szegülnek, Isten ellenfelének tekintendők. Az ilyen emberek antikrisztusok, ellenségek, akik szándékosan szállnak szembe Istennel. Azok, akik elképzeléseket dédelgetnek Istenről, de mégis készek és hajlandóak alávetni magukat Neki, nem lesznek elítélve. Isten az embert a szándékai és cselekedetei alapján ítéli el, soha nem a gondolatai és eszméi miatt. Ha az embert gondolatai és eszméi alapján ítélné el, akkor egyetlen ember sem menekülhetne Isten haragos keze elől. Azok, akik szándékosan szállnak szembe a megtestesült Istennel, bűnhődni fognak engedetlenségükért. Az Istennel szándékosan szembeszálló emberek ellenállása abból a tényből fakad, hogy elképzeléseket dédelgetnek Istenről, ami viszont olyan cselekedetekre sarkallja őket, amelyek megzavarják Isten munkáját. Ezek az emberek szándékosan ellenállnak Isten munkájának, és elpusztítják azt. Nem csupán elképzeléseik vannak Istenről, hanem olyan tevékenységeket is folytatnak, amelyek megzavarják az Ő munkáját, ezért az ilyen embereket el kell ítélni. Azok, akik nem zavarják meg szándékosan Isten munkáját, nem lesznek bűnösként elítélve, mert képesek önként alávetni magukat, és nem vesznek részt olyan tevékenységekben, amelyek bomlást és zavart okoznak. Az ilyen emberek nem lesznek elítélve. Azonban, ha az emberek sok éven át megtapasztalták Isten munkáját, és ha továbbra is elképzeléseket táplálnak Istenről, és továbbra sem képesek megismerni a megtestesült Isten munkáját, és ha – függetlenül attól, hogy hány éven át tapasztalták meg az Ő munkáját – továbbra is tele vannak elképzelésekkel Istenről, és még mindig nem képesek megismerni Őt, akkor, még ha nem is vesznek részt zavaró tevékenységekben, a szívük mégis tele van számos elképzeléssel Istenről, és még ha ezek az elképzelések nem is válnak nyilvánvalóvá, az ilyen emberek semmiféle segítséget nem jelentenek Isten munkájához. Képtelenek az evangéliumot Istenért hirdetni, vagy tanúságot tenni Mellette. Az ilyen emberek semmirekellők és ostobák. Mivel nem ismerik Istent, ráadásul teljesen képtelenek arra, hogy elvessék a Róla alkotott elképzeléseiket, ezért elítéltetnek. Így is mondhatjuk: az újdonsült hívők számára normális, hogy elképzeléseik legyenek Istenről, vagy semmit ne tudjanak Róla, de egy olyan ember számára, aki már sok éve hisz Istenben és sokat megtapasztalt az Ő munkájából, nem lenne normális, ha továbbra is elképzelései lennének, és még kevésbé lenne normális, ha egy ilyen személynek semmilyen ismerete nem lenne Istenről. Azért ítélik el őket, mert ez nem egy normális állapot. Ezek az abnormális emberek mind selejtek; ők azok, akik a legjobban ellenkeznek Istennel, és akik a semmiért élvezték Isten kegyelmét. A végén minden ilyen ember ki lesz vetve!

Bárki, aki nem érti meg Isten munkájának célját, az Ellene van, aki pedig megértette Isten munkájának célját, mégsem törekszik arra, hogy megfeleljen Istennek, az még inkább Isten ellenfelének tekintendő. Vannak olyanok, akik nagy templomokban olvassák a Bibliát, és egész nap azt szavalják, de közülük egy sem érti Isten munkájának célját. Közülük egyik sem képes megismerni Istent; még kevésbé képes közülük bárki is összhangba kerülni Isten szándékaival. Ők mind értéktelen, hitvány emberek, akik mindannyian magas lóról oktatják ki Istent. Szándékosan szembeszállnak Istennel, még akkor is, ha az Ő zászlaját viszik. Istenbe vetett hitüket hangoztatják, mégis az ember húsát eszik és vérét isszák. Minden ilyen ember ördög, aki felfalja az ember lelkét, fő démon, aki szándékosan megzavarja azokat, akik a helyes útra próbálnak lépni, és botránykő, ami akadályozza az Istent keresőket. Lehet, hogy „szilárd alkatnak” tűnnek, de honnan tudhatják követőik, hogy ők nem mások, mint antikrisztusok, akik arra vezetik az embereket, hogy szembeszálljanak Istennel? Honnan tudhatják a követőik, hogy ők eleven ördögök, akik az emberi lelkek felfalásának szentelik magukat? Azok, akik Isten jelenlétében nagyra tartják magukat, a legszánalmasabb emberek, míg azok, akik egyszerűnek tartják magukat, a leginkább megbecsültek. És azok, akik azt hiszik, hogy ismerik Isten munkáját, ráadásul képesek nagy harsánysággal hirdetni másoknak Isten munkáját, még akkor is, ha közvetlenül Őrá tekintenek – ők a legtudatlanabb emberek. Az ilyen emberek nincsenek birtokában Isten bizonyságtételének, arrogánsak és önhittek. Akik azt hiszik, hogy túl keveset tudnak Istenről, annak ellenére, hogy tényleges tapasztalattal és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek Róla – ők azok, akiket Ő a legjobban szeret. Csak az ilyen emberek vannak valóban birtokában a bizonyságtételnek, és igazán csak ők képesek Isten által tökéletesedni. Akik nem értik Isten szándékait, azok Isten ellenfelei; akik értik Isten szándékait, de nem gyakorolják az igazságot, azok Isten ellenfelei; akik eszik és isszák Isten szavait, mégis szembe mennek Isten szavainak lényegével, azok Isten ellenfelei; akiknek elképzeléseik vannak a megtestesült Istenről, ráadásul hajlanak a lázadásra, azok Isten ellenfelei; akik ítéletet mondanak Isten felett, azok Isten ellenfelei; és aki nem képes megismerni Istent vagy tanúságot tenni Róla, az Isten ellenfele. Ezért nógatlak benneteket: ha tényleg hisztek abban, hogy képesek vagytok ezen az úton járni, akkor kövessétek tovább. De ha képtelenek vagytok tartózkodni az Istennel való szembeszegüléstől, akkor jobb, ha elsétáltok, mielőtt túl késő lenne. Ellenkező esetben rendkívül nagy az esélye annak, hogy a dolgok rosszul alakulnak számotokra, mert a természetetek egyszerűen túlságosan romlott. Hűségből vagy alávetettségből, igazságra és igazságosságra szomjazó szívből vagy Isten iránti szeretetből egy fikarcnyival sem rendelkeztek. Azt lehet mondani, hogy a helyzetetek Isten előtt egy romhalmaz. Nem tudjátok betartani azt, amit be kellene tartanotok, és képtelenek vagytok kimondani azt, amit ki kellene mondani. Amit a gyakorlatba kellene ültetnetek, azt nem sikerült megvalósítanotok; és azt a feladatot, amit be kellene töltenetek, képtelenek voltatok betölteni. Nincs meg bennetek az a hűség, lelkiismeret, alávetettség és elszántság, aminek meg kellene lennie. Nem viseltétek el azt a szenvedést, amit el kellene viselnetek, és nincs meg bennetek az a hit, aminek meg kellene lennie. Egész egyszerűen teljes mértékben nélkülöztök minden érdemet: nem szégyellitek magatokat, hogy tovább éltek? Hadd győzzelek meg titeket arról, hogy jobb lenne, ha örök nyugalomra hajtanátok fejeteket, így megkímélnétek Istent attól, hogy miattatok aggódjon és szenvedjen. Hisztek Istenben, mégsem ismeritek az Ő szándékait; eszitek és isszátok Isten szavait, mégis képtelenek vagytok betartani azt, amit Isten megkövetel az embertől. Hisztek Istenben, mégsem ismeritek Őt, és életben maradtok cél nélkül, amelyre törekedhettek, értékek nélkül, értelem nélkül. Emberi lényként éltek, mégis a legcsekélyebb mértékben sincs lelkiismeretetek, tisztességetek vagy hitelességetek – vajon emberi lényeknek nevezhetitek még magatokat? Hisztek Istenben, mégis becsapjátok Őt; sőt mi több, elveszitek Isten pénzét, és felfaljátok a Neki szánt áldozatokat. És végül mégsem mutatjátok a legcsekélyebb tiszteletet sem Isten érzései iránt, vagy a leghalványabb lelkiismeret-furdalást sem tanúsítjátok Iránta. Isten legcsekélyebb elvárásait sem tudjátok teljesíteni. Vajon nevezhetitek még magatokat emberi lénynek? Megeszitek az ételt, amit Isten ad nektek, és belélegzitek az oxigént, amit ad nektek, élvezitek az Ő kegyelmét, de végül a legcsekélyebb tudással sem rendelkeztek Istenről. Éppen ellenkezőleg, semmirekellőkké váltatok, akik szembeszállnak Istennel. Nem tesz ez titeket még a kutyánál is alacsonyabb rendű vadállattá? Vajon van az állatok között olyan, amelyik rosszindulatúbb nálatok?

Azok a lelkipásztorok és vének, akik a magas szószéken állnak és másokat tanítanak, Isten ellenfelei és a Sátán szövetségesei; vajon nem lennének közületek még nagyobb ellenfelei Istennek azok, akik nem állnak a magas szószéken és nem tanítanak másokat? Nem vagytok ti még náluk is jobb cimborái a Sátánnak? Azok, akik nem értik Isten munkájának célját, nem tudják, hogyan legyenek összhangbanIsten szándékaival. Bizonyára nem lehet, hogy azok, akik megértik az Ő munkájának célját, ne tudnák, hogyan legyenek összhangban Isten szándékaival. Isten munkája sohasem téves; inkább az ember törekvése az, ami hibás. Vajon azok az elfajzottak, akik szándékosan szembeszállnak Istennel, nem még gonoszabbak és rosszindulatúbbak, mint azok a pásztorok és vének? Sokan vannak azok, akik szembeszállnak Istennel, de ők is sokféle módon szállnak szembe Istennel. Ahogyan a hívők sokfélék, úgy sokfélék azok is, akik szembeszállnak Istennel, mindegyik másként. Egyetlen egy sem üdvözülhet azok közül, akik nem ismerik fel világosan Isten munkájának célját. Függetlenül attól, hogy az ember a múltban hogyan szállt szembe Istennel, amikor az ember megérti Isten munkájának célját, és erőfeszítéseit annak szenteli, hogy megfeleljen Istennek, Ő eltörli majd minden korábbi bűnét. Amíg az ember az igazságot keresi és az igazságot gyakorolja, addig Isten nem fogja észben tartani azt, amit tett. Sőt, Isten az alapján igazítja meg az embert, hogy az ember hogyan gyakorolja az igazságot. Ez Isten igazságossága. Mielőtt az ember látta volna Istent vagy megtapasztalta volna az Ő munkáját, függetlenül attól, hogy miként cselekszik Istennel szemben, Ő ezt nem tartja észben. Azonban amint az ember meglátta Istent és megtapasztalta a munkáját, Isten az ember minden tettét és cselekedetét beírja az „évkönyvekbe”, mert az ember meglátta Istent és az Ő munkálkodása közepette élt.

Amikor az ember valóban meglátja, hogy Isten micsoda és mivel rendelkezik, amikor meglátja az Ő felsőbbrendűségét, és amikor valóban megismeri Isten munkáját, továbbá amikor az ember régi beállítottsága megváltozik, akkor majd az ember teljesen elveti lázadó, Istennek ellenszegülő beállítottságát. Elmondható, hogy valamikor mindenki szembeszállt Istennel, és valamikor mindenki lázadt Isten ellen. Ha azonban készséggel aláveted magad a megtestesült Istennek, és ettől kezdve hűségeddel eleget teszel Isten szívének, gyakorlod az igazságot, amit kell, teljesíted a kötelességedet, ahogyan kell, és betartod a szabályokat, amelyeket be kell, akkor olyasvalaki vagy, aki kész elvetni a lázadást, hogy megfeleljen Istennek, és akit Isten tökéletessé tehet. Ha makacsul megtagadod, hogy belásd a hibáidat, és nem áll szándékodban megbánást tanúsítani, ha kitartasz lázadó magatartásod mellett anélkül, hogy akár a legkevésbé is szándékodban állna együttműködni Istennel és eleget tenni Neki, akkor egy ilyen csökönyös és javíthatatlan személy, mint te, minden bizonnyal büntetést fog kapni, és minden bizonnyal soha nem lesz olyasvalaki, akit Isten tökéletessé tesz. Mivel ez így van, te ma Isten ellensége vagy, és holnap is Isten ellensége leszel, és holnapután is Isten ellensége maradsz; örökké Isten ellenfele és Isten ellensége leszel. Ebben az esetben hogyan ereszthetne el téged Isten? Az ember természetéből fakad, hogy szembeszáll Istennel, de az embernek nem szabad szándékosan keresnie az Istennel való szembeszállás „titkát” csak azért, mert természetének megváltoztatása megoldhatatlan feladat. Ha ez lenne a helyzet, akkor jobban tennéd, ha elmennél, mielőtt túl késő lesz, nehogy a jövőben még súlyosabb fenyítést kapj, és nehogy az állatias természeted előtörjön és irányíthatatlanná váljon, míg végül Isten el nem pusztítja húsvér testedet. Azért hiszel Istenben, hogy áldásokban részesülj; de ha a végén csak szerencsétlenség érne téged, vajon nem lenne az szégyen? Arra buzdítalak, hogy készítsetek más tervet. Bármi, amit tehettek, jobb lenne, mint Istenben hinni: az bizonyára nem lehet, hogy csak ez az egy út létezik. Vajon nem élnétek tovább, ha nem keresnétek az igazságot? Miért kell így hadilábon állnotok Istennel?