Egy kis időt töltöttünk azzal, hogy beszélgettünk az erkölcsi magatartásra vonatkozó állítások kérdéséről a hagyományos kultúrában, és boncolgattuk azokat – van-e erről bármilyen valós tapasztalatotok? (Korábban csak azt ismertem fel, hogy ezek az erkölcsi magatartásra vonatkozó kijelentések nem az igazságot jelentik, de azt nem vettem észre, hogy milyen mélyen megrontották az emberiséget. Csak a Te közlésed és boncolgatásod révén jöttem rá, hogy az erkölcsi magatartásról szóló különféle kijelentések, amelyeket a Sátán olt az emberekbe, az emberek szemében helyesnek és jónak tűnnek, de megrontották, megbénították és foglyul ejtették az emberek gondolatait, ami miatt az emberek megtagadják Istent és ellenállnak neki, ezért egyre távolabb és távolabb kerülnek Tőle. Így rontotta meg a Sátán lépésről lépésre az emberiséget mind a mai napig.) Ha nem beszélnék részletesen ezekről a dolgokról, vajon az emberek képesek lennének-e ezt önmaguktól felismerni? Tudnák-e boncolgatni ezeknek az erkölcsi magatartásra vonatkozó kijelentéseknek a lényegét? (Az emberek nem tudnák boncolgatni vagy átlátni az erkölcsi magatartásról szóló ezen kijelentések lényegét.) Hogy áll a helyzet hosszan tartó tapasztalatszerzés után? (Az emberek képesek lennének felismerni az erkölcsi magatartásról szóló egyes kijelentésekkel kapcsolatos problémákat, de nem lennének képesek világosan elemezni azok lényegét.) Az emberek gyakran szeretik a hagyományos kultúrából származó híres mondásokat és az igazságot egyenrangúként kezelni, és összekeverni őket, különösen, ha olyanokról van szó, amelyek külsőleg hasonlítanak az igazságra, vagy amelyek látszólag megfelelnek az emberi erkölcsnek, a lelkiismeretük mércéinek és az emberi érzéseknek. Mindenki azt hiszi, hogy ezek a dolgok pozitívak és az igazsághoz igazodnak, de azt senki sem látja, hogy a Sátántól származnak, és hogy valójában negatív dolgok. Nos, pozitív-e bármi, amit a Sátán az emberbe olt? (Nem.) Egyáltalán semmi pozitív nincs ezekben a dolgokban. Ellenkezőleg, ezek mind negatív dolgok és sátáni mérgek. Ez kétségtelenül így van. Tehát megismertétek-e és felszínre hoztátok-e ezeket a negatív dolgokat és sátáni mérgeket? Maradt-e valami az elmétekben, ami hasonlít ezekre a dolgokra a hagyományos kultúrából, amit helyesnek tartotok? Ha igen, akkor az egy veszedelem, egy rákos daganat! Ezen most jobban el kellene gondolkodnotok, és gondosan oda kellene figyelnetek erre a mindennapi életetekben. Figyeljétek meg, hogy van-e bármi, a hagyományos kultúra által szorgalmazott dolgokhoz hasonló abban, amit mások mondanak és amit hallotok, vagy abban, ami hatással van rátok, amire emlékeztek, vagy abban, amit a szívetekbe fogadtok és értékesnek tartotok. Ha van ilyen, akkor azt fel kell ismernetek és elemeznetek kell, majd teljesen el kell hagynotok. Ez hasznos lesz az igazságra való törekvésetek szempontjából.

Néhányan amikor tapasztalati bizonyságtételről írnak cikkeket, felemlegetik azt a mondást, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik”. Meg kell állapítanotok, hogy ez a kijelentés helyes vagy helytelen, hogy pozitív vagy negatív-e, és hogy az igazsághoz, Isten követelményeihez és azokhoz az alapelvekhez kapcsolódik-e, amelyekkel az embereknek rendelkezniük kell az ügyek intézése során. Igaz az a kijelentés, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik”? Összhangban van az igazsággal? Olyasmi ez, amit az Isten által meghatározott törvények és előírások eredményeznek? Van-e bármi köze ahhoz a tényhez, hogy Isten mindenek felett szuverén Úr? Rajta, osszátok meg ismereteiteket és megértéseteket erről az állításról. (Én is mondtam már ezt korábban, különösen a gyülekezeti munka szervezésekor. Ha a személyzetet nem az alapelveknek megfelelően osztják be, akkor ez néha összezavarja a munkát. Ha a személyzetet az alapelvek szerint osztják be, akkor a munkát jól lehet végezni. Akkoriban nagyon fontosnak és jelentősnek láttam az emberek szerepét, ezért idéztem a következő mondatot: „A dolgok sikere és kudarca az embereken múlik.” Most már rájöttem, hogy nem értettem meg Isten szuverenitását és mindenhatóságát. Mindig az emberek szerepére összpontosítottam, és Isten egyáltalán nem kapott helyet a szívemben.) Ki szeretné még megosztani a gondolatait? (A kijelentés, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik” nem Istenről való bizonyságtétel, hanem az emberekről való bizonyságtétel, mintha a siker az emberi erőfeszítéseken múlna. Ez Isten szuverenitásának tagadása, és egyenértékű a Sátán mellett való tanúskodással. Ha ezt a kijelentést az emberek szívébe ültetik, akkor idővel, amikor problémákkal szembesülnek, azt fogják gondolni, hogy csak a megfelelő embereket kell megtalálniuk ahhoz, hogy sikeresek legyenek, és nem fognak hinni Istenben, vagy nem fognak rá támaszkodni. Ezért ez egy különösen eltorzult kijelentés.) A ti megértésetek szerint ez a kijelentés lényegét tekintve nem helyes vagy pozitív, és biztosan nem az igazság. Akkor miért használjátok? És ha használjátok, akkor ez milyen problémáról árulkodik? (Hogy híján vagyunk a tisztánlátásnak ezzel a kijelentéssel kapcsolatban.) Mi az oka annak, hogy híján vagytok a tisztánlátásnak? Talán az, hogy még mindig azt hiszitek, hogy ennek a kijelentésnek van egy helyes és érvényes aspektusa? (Igen.) Akkor mi a baj ezzel a kijelentéssel? Miért mondjátok, hogy ez nem helyes vagy pozitív? Először is nézzük meg, hogy megfelel-e a dolgok objektív törvényeinek. A felszínen úgy tűnik, hogy az emberek azok, akik bármilyen feladatot elvégeznek. Megszervezik a munkát, elvégzik a munkát, és nyomon követik azt. Minden egyes lépésben döntő szerepet játszanak, és végső soron ők határozzák meg az adott munka eredményét és előrehaladását. Kívülről úgy tűnik, hogy az okokat, a dolgok alakulásának folyamatát és eredményeit az emberek határozzák meg. De valójában ki az, aki mindezt irányítja, szervezi és elrendezi? Van-e bármi köze az emberekhez? Vajon az emberek passzívan elfogadják a sors és a Legfőbb Úr irányítását, vagy ők maguk veszik kézbe aktívan az irányítást minden felett? (Passzívan elfogadják.) Az emberek mind passzívan elfogadják Isten szuverenitását, vezénylését és intézkedéseit. Milyen szerepet játszanak ebben az emberek? Nem bábok-e ők Isten kezében? (De igen.) Az emberek olyanok, mint a bábok, amelyeket zsinóron mozgatnak. A meghúzott zsinór határozza meg, hogy milyen cselekedetet hajtanak végre, és milyen kifejezést tesznek. Az, hogy az emberek hová mennek, mit mondanak és mit tesznek nap mint nap – mindez kinek a kezében van? (Isten kezében.) Minden Isten kezében van. Az emberek passzívan elfogadják Isten szuverenitását. Az egész folyamat során Isten határozza meg, hogy mit fog tenni, hogy leleplez-e valakit, hogy milyen változásokat és előrelépést fog elérni ebben az ügyben és mikor, hogy mi lesz a végeredmény, és hogy kit fog leleplezni vagy kiiktatni; Ő határozza meg, hogy az emberek milyen tanulságokat fognak levonni ezen az ügyön keresztül, milyen igazságokat fognak megérteni, és milyen ismereteket fognak szerezni Istenről ebben, milyen nézetek megfordítására és milyen elképzelések elengedésére fogja rávenni Ő az embereket. Vajon az emberek képesek megvalósítani mindezeket a dolgokat, amelyeket Isten tesz? Képesek rá? (Nem.) Az emberek nem képesek erre. Nem tudják megvalósítani ezeket a dolgokat. Bármely ügy egészének alakulása során az emberek csak passzívan, tudatosan vagy tudattalanul tesznek dolgokat, de egyetlen ember sem képes előre látni az egész ügy okait, folyamatát, végeredményét és elért kimenetelét, és egyetlen ember sem képes irányítani ezek közül egyiket sem. Ki látja előre és ki irányítja mindezt? Csak Isten! Akár az univerzumban bekövetkező jelentős eseményről, akár bármely bolygó bármely szegletében bekövetkező apró eseményről van szó, ez nem az embereken múlik. Egyetlen ember sem tudja irányítani a mindent igazgató törvényeket, vagy minden dolog fejlődésének folyamatát és végső eredményeit. Senki sem képes előre látni minden dolog jövőjét, vagy megjósolni, hogy mi fog történni, nemhogy irányítani minden dolog végső eredményét. Egyedül Isten, aki mindenek felett szuverén Úr, irányítja és szabályozza mindezt. Az egyetlen hatás, amit az emberek gyakorolhatnak, hogy különböző szerepeket játszhatnak, amelyek lehetnek pozitívak vagy negatívak, tágabb és szűkebb környezetekben, valamint különböző típusú emberek, események és dolgok mellett, amelyeket Isten irányít, vezényel és intéz. Ez az a hatás, amivel az emberek rendelkeznek, és az a szerep, amit játszanak. Amikor valami nem sikerül, vagy amikor az eredmény nem tűnik olyan jónak, mint amilyenre számítottak, és az eredmény nem olyan, amilyennek az emberek látni szeretnék, amikor az eredmény még nagy szomorúságot és bánatot is okoz nekik, ezek is olyan dolgok, amelyek felett az emberek nem gyakorolnak szuverenitást, az emberek ezeket nem láthatják előre, és semmiképpen sem irányíthatják. Ha valaminek a végkifejlete nagyon jó, ha nagyon pozitív és aktív hatása van, ha nagyon építőleg hat az emberekre, és mély hatást gyakorol rájuk, akkor az Istentől van. Ha valami nem éri el a kívánt eredményt, ha az eredmény nem nagyon jó vagy nem ad okot optimizmusra, és ha kiderül, hogy pozitív és aktív hatás helyett negatív hatással van az emberekre, akkor annak az ügynek az egész folyamatát szintén Isten vezényli és intézi. Nem irányítja senki más. Ám ne beszéljünk távoli dolgokról; beszéljünk arról, ami a gyülekezetben megfigyelhető, mint például az antikrisztusok megjelenése. Attól a pillanattól kezdve, hogy egy antikrisztus felbukkan és elkezd tevékenykedni, és vezetői vagy dolgozói pozícióba kerül, és fontos munkát vállal az egyházban, egészen addig a pontig, amikor felfedik, mint antikrisztust, amikor a testvérek felismerik és leleplezik, és végül ki lesz iktatva és vissza lesz utasítva – az egész folyamat során sok embert félrevezet, néhányan még követik is az antikrisztust, és egyesek veszteségeket tapasztalnak belépésükben az életbe az antikrisztus befolyása miatt, és így tovább. Bár mindez a Sátán zavarásaiból ered, és mindez a Sátán szolgáinak a műve, vajon azt jelenti ez, hogy Isten nem látja mindezek bekövetkeztét és kialakulását? Vajon nem tudja Isten, hogy egy antikrisztus megjelenésének milyen következményei lesznek? Vajon nem tudja Isten, hogy egy antikrisztus milyen hatással lesz a gyülekezetre és a testvérekre? Vajon mindez egyszerűen az emberek által okozott kudarc eredménye? Az emberek, amikor ilyen negatív dolgok megjelenésével szembesülnek, gyakran azt gondolják: „Jaj, ne, a Sátán kihasználta ezt a vakfoltot, a Sátán volt az, aki megzavarta a dolgokat.” Burkoltan azt mondják ezzel: „Miért nem tartotta Isten szemmel a dolgokat? Hát nem vizsgál át Isten mindent? Hát nem mindenütt jelenvaló Isten? Nem mindenható Isten? Hol volt Isten hatalma és ereje?” Kétségek merülnek fel az emberek szívében. Mi a forrása ezeknek a kételyeknek? Mivel az esemény kimenetele negatív, nem kívánatos, és nem az, amit az emberek látni szeretnének, sőt még kevésbé egyezik az elképzeléseikkel és képzelgéseikkel, ez csapást mér az Istenbe vetett szent hitükre. Az emberek nem tudják ezt megérteni, és azt gondolják: „Ha Isten szuverén mindenek felett és mindent Ő irányít, akkor miért történne meg a szemünk előtt olyasmi, hogy egy antikrisztus félrevezeti az embereket? Miért történne egy ilyen nemkívánatos dolog a gyülekezetben, a testvérek között?” Kétségek merülnek fel az emberek szívében, és a hitük, hogy „Isten mindenható és mindenütt jelenlévő”, megkérdőjeleződik. Amikor az emberek Istenbe vetett hite megkérdőjeleződik, ha megkérdezed tőlük: „Ki a hibás azért, hogy elképzeléseket alakítasz ki Istenről?” Azt fogják mondani: „A Sátán a hibás.” De mivel a Sátánt az ember nem láthatja, végső soron kire kellene, hogy háruljon ez a felelősség? Az antikrisztusra vagy az antikrisztusok csoportjára kell hárulnia. Az emberek azt fogják mondani, hogy azok, akiket az antikrisztus félrevezetett, és akiknek az élete veszteségeket szenvedett, megérdemelték, hogy az antikrisztus félrevezesse őket. Végül is, milyen megállapításra jut az emberek megértése az egész ügyről? „A dolgok sikere és kudarca az embereken múlik.” Erre a következtetésre jutnak. Hova helyezik ebben Istent? Nem értik meg, hogy Isten szuverén mindenek felett, ezért mindent, ami történik, ehelyett annak az üres elméletnek tulajdonítanak, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik”.

Amikor az emberek azt látják, hogy viszonylag jó és pozitív dolgok történnek körülöttük, például amikor a Szentlélek erőteljes munkát végez, és mindenkinek bőséges hite van, amikor az emberek az üldöztetés és a megpróbáltatások közepette is szilárdan állnak, anélkül, hogy bárki is Júdássá válna, és amikor Isten házának vagyona és a testvérek élete nem szenved veszteséget, akkor az emberek azt mondják: „Ez Isten oltalma. Ezt a sikert nem emberek idézték elő; ez kétségtelenül Isten műve.” Tegyük fel, hogy az emberek olyan dolgokat látnak maguk körül történni, amelyek nemkívánatosak, például az egyház a nagy vörös sárkány általi elnyomással és letartóztatással szembesül, és az egyház vagyonát a Sátán lefoglalja. Tegyük fel, hogy a testvérek élete veszteségeket szenved, és Isten választott népe mindenfelé szétszóródik, elüldözik, és nem tud hazatérni. Tegyük fel, hogy a gyülekezeti élet megsemmisül, és a gyülekezeti tagok nem élhetik többé ugyanazt a gyülekezeti életet, mint korábban. Képzeljük el, hogy nem tudnak többé örömteli, boldog életet élni, békés együttélésben a testvéreikkel, nem gyűlhetnek össze, hogy együtt egyék és igyák Isten szavait, és nem végezhetik kötelességeiket, és néhány gonosz, álhívő ember elkezd elképzeléseket terjeszteni, hogy félrevezessen másokat, ami miatt elveszítik az Istenbe vetett hitüket, így lemondóvá és gyengévé válnak. Ilyenkor az emberek csak panaszkodni tudnak. Isten ellen nem mernek panaszkodni, ezért így panaszkodnak: „Ilyen és ilyen egy gonosz ember, ilyen és ilyen a Sátán, ilyen és ilyen az ördög. Ha ők nem lettek volna vigyázatlanok az összejöveteleken, és nem tartóztatták volna le őket, akkor nem kerültünk volna ebbe a helyzetbe, hogy nem tudunk hazatérni. Ha ők nem lennének, akkor még mindig boldogan élnénk a gyülekezeti életet, ennénk és innánk Isten szavait, és normálisan tennénk a kötelességeinket. Mindez egy bizonyos személynek, egy bizonyos ördögnek, egy bizonyos Sátánnak vagy egy bizonyos sátáni rezsimnek köszönhető.” Bár az emberek nem mernek semmilyen sérelmet táplálni Isten ellen, vagy az egész helyzet felelősségét Istenre hárítani, abban a pillanatban mégis kialakul bennük egy se nem nagy, se nem jelentéktelen, megmagyarázhatatlan bizalmatlanság Isten iránt. Milyen dolgok fognak kialakulni ezekből a bizalmatlan gondolatokból? Az emberek azt fogják mondani: „Megtanultam a leckét ebből a tapasztalatból. Mostantól kezdve mindent alaposan megfontolok, amivel találkozom, és kétszer is meggondolom, mielőtt cselekednék. Nem leszek meggondolatlan, és nem fogok könnyen megbízni senkiben. Rendkívül óvatos leszek minden helyzetben, és megtanulom megvédeni magam.” Vajon ott van-e még Isten a szívükben? Ráhagyatkoznak-e továbbra is Istenre és hisznek-e benne? Vannak, akik azt mondják: „Hogyne hinnék? A szívem mélyén még mindig hiszek Istenben, és még mindig őszintén Rá hagyatkozom.” De titokban azt mondják maguknak: „Ne bízz olyan könnyen Isten szavaiban. Isten mindig próbára teszi és finomítja az embereket. Istenre nem lehet ráhagyatkozni! Nézd csak meg, mi történt itt a szemünk előtt. A gyülekezetünk tagjait letartóztatta a nagy vörös sárkány. Miért nem óvott meg minket Isten? Vajon Isten azt akarja, hogy az Ő házának érdekei sérüljenek? Vajon Isten közönnyel szemléli, hogy az álhívők félrevezetik az embereket? Ha Isten valóban látja ezt, miért nem törődik vele? Miért nem előzi vagy gátolja meg? Miért nem világosít meg minket, hogy tisztán láthassuk, hogy az a személy, aki félrevezet minket, gonosz ember és álhívő, hogy minél előbb elhatárolódjunk tőle, és elkerüljük mindezeket a következményeket? Amikor az álhívő félrevezeti az embereket, miért nem óv meg minket Isten? Elegendő lenne egy gyors figyelmeztetés is!” Mindezekre a „miértekre” nem kapnak választ, és nem is kaphatnak. Végül, miután mindezt megtapasztalták, a következtetés, amire jutnak, a következő: „Istenre hagyatkozom azokban a kérdésekben, ahol Rá kell hagyatkoznom, és magamra hagyatkozom azokban a kérdésekben, ahol nem kell Istenre hagyatkoznom. Nem lehetek ostoba. Nekünk, testvéreknek meg kell tanulnunk összefogni a meghittség érdekében, és segítenünk kell egymást. Ami pedig minden mást illeti, tegyen Isten úgy, ahogyan Neki tetszik. Azt mi nem tudjuk irányítani.” Ha a nagy vörös sárkány letartóztatja Isten választott népét, akkor az egyház munkája és a gyülekezeti élet nagymértékben akadályozva lesz, és ez jelentősen befolyásolja a testvérek kötelességeinek végzését. Ilyenkor álhívők és antikrisztusok fognak megjelenni, hogy megzavarjanak és félrevezessenek, eretnekségeket és téveszméket terjesztenek, azt állítva, hogy a letartóztatások azért történtek, mert a vezetők és a dolgozók szembementek Isten szándékaival, és az embereket félrevezetik ezek az antikrisztusok és gonosz emberek. Amikor megtörténnek ezek az események, amelyek nem felelnek meg az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek, sem az emberi érzéseknek, az emberek soha nem vonják le belőlük a tanulságot. Az emberek soha nem értik meg Isten szuverenitását, vezénylését és természetét ezekből az eseményekből. Az emberek soha nem fogják fel Isten szándékait, és nem értik meg, hogy Isten milyen leckéket akar tanítani nekik, hogy milyen tanulságra és belátásra akarja rávezetni őket, amit ezekből az eseményekből nyerhetnek. Az emberek nem ismerik ezeket a dolgokat, és nem tudják, hogyan tapasztalják meg ezeket. Ezért mindazokat a dolgokat illetően, amit az emberek látnak maguk körül történni, az emberek valóban azt hiszik, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik” mondás helytálló, és hogy ez megbízhatóbb és valóságosabb, mint az a tény, hogy „Isten szuverén mindenek felett, Isten mindenütt jelenvaló, és Isten mindent átvizsgál”. Valójában mélyen legbelül még mindig úgy gondoljátok, hogy a mondás, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik” valóságosabb, hogy az emberek határoznak meg mindent, és azt mondani, hogy Isten dönt mindenről, kissé homályosnak tűnik. Miért gondolják az emberek, hogy ez homályos? Miért gondolják az emberek, hogy az „Isten dönt mindenről” kijelentés megbízhatatlan? Elméletileg azért, mert az emberek nem értik az igazságot, és nem ismerik Istent, de a valóságban mi az oka? (A valóságban az emberek nem ismerik el vagy nem hiszik el, hogy Isten szuverén mindenek felett.) Azt mondani, hogy az emberek nem hisznek abban, vagy nem ismerik el, hogy Isten szuverén mindenek felett, igaz, de van egy konkrétabb ok is, mégpedig, hogy az a mondat, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik” felfedi az emberek hibás perspektíváját azt illetően, hogy miként látják a jó és a rossz dolgokat. Az emberek azt hiszik, hogy azok a dolgok, amelyek békét, örömöt, kényelmet és boldogságot hoznak számukra, azok jók, és Istentől származnak. Vannak dolgok, amelyek nyugtalanítják vagy megrémítik az embereket, amelyek sírásra, szenvedésre késztetik az embereket, vagy olyan nagy bánattal töltik el őket, hogy azt kívánják, bárcsak meghaltak volna – egyes dolgok még azt is lehetetlenné teszik, hogy az emberek normális gyülekezeti életet és normális környezetet biztosítsanak maguknak a kötelességeik végzéséhez. Az ilyen típusú dolgokat az emberek „rossz dolgoknak” tekintik. A „rossz dolgok” kifejezést idézőjelbe kell tenni. Lehet a „rossz dolgoknak” jó hatása az emberekre? Az emberek nem látják vagy érzik ezeket a jó hatásokat, ezért az ő fejükben a „minden”, ami felett Isten szuverén, csak olyan dolgokat foglal magában, amelyek békét, örömöt, elégedettséget, hasznot, épülést és nyereséget hoznak számukra, valamint olyan dolgokat, amelyek megerősítik az Istenbe vetett hitüket. Ezek azok a dolgok, amelyekről az emberek azt hiszik, hogy Isten mindenek feletti szuverenitásához tartoznak. Ezzel szemben, ha a felszínen úgy tűnik, hogy bizonyos dolgok szenvedést okoznak az emberek életében, kárt okoznak az egyház érdekeinek, és ha néhány embert félrevezetnek, sőt egyeseket ki is iktatnak, és ha néhányan szerencsétlen eseményekkel és fájdalmakkal találkoznak, az emberek azt hiszik, hogy ezeknek a dolgoknak semmi közük Isten szuverenitásához, és hogy ez a Sátán munkája. Az emberek azt hiszik, hogy ha ez Isten munkája lenne, akkor ezek a negatív dolgok nem jelennének meg, vagy nem léteznének – így állapították ezt meg az emberek. Ezért az emberek megértése azzal a kifejezéssel kapcsolatban, hogy „Isten szuverén mindenek felett”, nagyon egyoldalú és sekélyes. Emberi elképzelésekre korlátozódik, emberi érzelmekkel terhelt, és nem felel meg a tényeknek. Hadd mondjak egy példát. Isten mindenféle rovart és madarat teremtett. Egyesek azt mondják: „Hiszem, hogy minden dolog, amit Isten teremtett, fontos, és minden rovar hasznos és jó. A méheket Isten teremtette, és mindenféle jó madarat Isten teremtett. A szúnyogok mindig megcsípik az embereket és betegségeket terjesztenek, ezért a szúnyogok nem jók. Lehet, hogy a szúnyogokat nem Isten teremtette.” Hát nem egy eltorzult felfogás ez? A valóságban minden dolgot Isten teremtett. Csak egy Isten van, a Teremtő, és minden, ami élő és ami nem élő, Istentől származik. Az emberek elképzelései szerint csak a különböző hasznos rovarok, madarak és más hasznos teremtmények származnak Istentől – ami a legyeket, szúnyogokat, poloskákat és néhány húsevő állatot illeti, amelyeket az ember különösen erőszakosnak tart, úgy vélik, hogy ezek a teremtmények nem Istentől származnak, és még ha így is van, nem jó dolgok. Hát nem emberi elképzelés ez? Az emberek gondolataiban és elképzeléseiben ezek a dolgok fokozatosan szisztematikusan kategorizálódtak. Az emberek mindenről, amit szeretnek, vagy ami hasznukra válik, úgy tartják, hogy pozitív, és Isten teremtette, míg mindenről, amit nem szeretnek, vagy ami árt nekik, úgy tartják, hogy negatív, és nem Isten teremtette, és lehet, hogy a Sátán teremtette, vagy a természet hozta létre. Az emberek öntudatlanul is gyakran azt hiszik, hogy: „a legyek, szúnyogok és poloskák nem jó dolgok, nem Isten teremtette őket. Isten biztosan nem hozna létre ilyen dolgokat”. Vagy azt gondolják: „Az oroszlánok és a tigrisek mindig megeszik a juhokat és a zebrákat, túl kegyetlenek. Ezek nem jó dolgok. A farkasok fenyegetőek, ravaszak, vadak, erőszakosak és kegyetlenek. A farkasok rosszak, a tehenek és a juhok viszont jók, a kutyák pedig még jobbak.” Azt, hogy valami, amit Isten teremtett, jó-e vagy sem, nem az ember érzelmi szükségletei vagy ízlése alapján mérik – ezeket a dolgokat nem így kell mérni. Isten teremtett mindenféle állatot, köztük zebrákat, szarvasokat és különféle növényevő állatokat, valamint olyan kegyetlen ragadozókat, mint az oroszlánok, tigrisek, leopárdok és krokodilok, amelyek különösen erőszakosak, sőt olyan ragadozókat is, amelyek egyetlen harapással képesek megölni a zsákmányukat. Függetlenül attól, hogy ezek az állatok az emberek szemében jók vagy rosszak, mindannyiukat Isten teremtette. Néhányan látják, hogy az oroszlánok felfalják a zebrákat, és azt gondolják: „Jaj, ne, szegény zebra. Az oroszlánok olyan kegyetlenek, hogy zebrákat esznek.” Amikor látják, hogy egy farkas felfal egy bárányt, azt gondolják: „A farkasok olyan kegyetlenek és alattomosak. Miért teremtett Isten farkasokat? A juhok olyan aranyosak, kedvesek és szelídek. Miért nem teremtett Isten csak szelíd állatokat? A farkasok a juhok természetes ellenségei, miért teremtett Isten farkasokat és juhokat egyaránt?” Nem értik a mögötte rejlő misztériumot, és mindig emberi elképzeléseket és képzelődéseket táplálnak. Amikor a gyülekezetben előfordul, hogy az antikrisztusok félrevezetik az embereket, egyesek azt mondják: „Ha Isten könyörületes ehhez az emberiséghez, miért teremtett Sátánt? Miért engedi, hogy a Sátán megrontsa az emberiséget? Ha Isten kiválasztott minket, miért engedi meg, hogy antikrisztusok jelenjenek meg az egyházban?” Ugye nem értitek? Ez Isten szuverenitása. Így uralkodik Isten minden dolog felett, és csak ha így uralkodik, akkor tud minden dolog normálisan létezni az általa elrendelt szabályok és törvények szerint. Ha Isten megóvna téged, és megakadályozná, hogy antikrisztusok jelenjenek meg az egyházban, vajon tudnád-e, hogy mi az, hogy antikrisztus? Tudnád-e, milyen egy antikrisztus beállítottsága? Ha csak néhány szót és doktrínát mondanának neked az antikrisztusok felismeréséről, anélkül, hogy valaha is találkoznál eggyel, képes lennél-e felismerni az antikrisztusokat? (Nem.) Határozottan nem. Ha az antikrisztusok és a gonosz emberek nem jelenhetnének meg, akkor mindig olyan lennél, mint egy virág az üvegházban: amint hirtelen megváltozik a hőmérséklet, elhervadnál a hirtelen jött hidegben, és nem bírnád ki. Ezért, ha az emberek meg akarják érteni az igazságot, el kell fogadniuk és alá kell vetniük magukat minden körülménynek, minden embernek, eseménynek és dolognak, amelyek felett Isten gyakorol szuverenitást és amelyeket Ő vezényel. A „minden ember, esemény és dolog” magában foglalja a pozitív és a negatív dolgokat, magában foglalja azokat a dolgokat, amelyek összhangban vannak az elképzeléseiddel és képzelődéseiddel, és azokat is, amelyek nem. Tartalmazza azokat a dolgokat, amelyeket pozitívnak tartasz, és a negatív dolgokat, amelyeket nem kedvelsz, magában foglalja azokat a dolgokat, amelyek összhangban vannak az érzéseiddel, és magában foglalja azokat a dolgokat, amelyek nem felelnek meg az érzéseidnek vagy az ízlésednek. El kell fogadnod mindezeket a dolgokat. Mi a célja mindezek elfogadásának? Nem csak az, hogy gyarapítsd a tudásodat és növeld a tapasztalataidat, hanem az, hogy lehetővé tegye számodra, hogy gyakorlatiasabban és konkrétabban megismerd Isten szavait, hogy megértsd az igazságot, és hogy ezeken a tényeken keresztül megtapasztald Isten szavainak valódiságát és pontosságát. Végső soron megerősödsz abban, hogy Isten szava az igazság, tanulságokat vonsz le különböző emberek, események és dolgok alapján, lehetővé téve számodra, hogy több igazságot megérts, sok mindent átláss, és tovább gazdagodj. Az így elért végeredmény az, hogy a különböző emberek, események és dolgok megjelenése és alakulása révén ismereteket szerezhetsz a Teremtőről, megérted az Ő természetét és lényegét, és megtanulod, hogy Ő gyakorol szuverenitást minden felett, és Ő vezényel mindent.

Függetlenül attól, hogy a körülötted zajló eseményeket az emberek jónak vagy rossznak tartják-e, hogy azok olyanok-e, amilyeneket szeretnél vagy sem, hogy örömet és boldogságot vagy bánatot és fájdalmat okoznak-e neked, úgy kell tekintened rájuk, mint olyan emberekre, eseményekre és dolgokra, amelyek tanulságokat tartalmaznak, valamint igazságokat, amelyeket keresned kell, és úgy kell tekintened azokra, mint amelyek Istentől származnak. Ezek nem véletlenül történnek, nem az emberek miatt vannak, nem egy személy okozza őket, és nem olyasvalami, amit egy személy irányíthat. Inkább Isten az, aki mindezek felett uralkodik; Isten vezényli és rendezi mindezeket a dolgokat. Egyetlen esemény létrejötte sem függ az emberi akarattól, nem úgy van, hogy bármely személy irányíthat egy eseményt, csak azért, mert úgy akarja. Isten uralja és vezényli minden ember, esemény és dolog megjelenésének, fejlődésének és átalakulásának egész folyamatát, amíg azok el nem érik végső kimenetelüket. Ha ezt nem hiszed, akkor próbáld meg megtapasztalni és megfigyelni a dolgokat az általam elmondott szavak és elvek szerint. Figyeld meg, hogy igaz-e, amit mondok. Nézd meg, hogy helyes-e az a kijelentés, amelyben hisztek, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik”, vagy helyes-e az a kijelentés, hogy „Isten uralja és vezényli minden ember, esemény és dolog megjelenését és fejlődését, amíg azok el nem érik végső kimenetelüket”. Nézd meg, hogy a két állítás közül melyik a helyes, melyik felel meg a tényeknek, melyik segíti hozzá az embereket, hogy épüljenek és hasznuk legyen belőle, és melyik teszi lehetővé, hogy az emberek megismerjék Istent és valóban higgyenek Benne. Amikor mindent, ami körülötted történik, azzal a szemlélettel és hozzáállással tapasztalsz meg, hogy Isten ural és vezényel mindent, akkor a látásmódod és perspektívád teljesen más lesz. Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy minden dolgot és ügyet annak a mondásnak a szemszögéből nézz, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik”, akkor enyhén szólva, amikor valami történik veled, természetesen és önkéntelenül belegabalyodsz a helyes és helytelen gondolatába, megpróbálod az embereket felelősségre vonni, és elemezni fogod a különböző esetek okait, a tényezőket, amelyek különböző ügyekben kedvezőtlen következményekhez vezettek és így tovább, ahelyett, hogy az igazságalapelveket és Isten szándékait keresnéd az Ő szavai alapján. Minél inkább hiszel abban a mondásban, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik”, annál inkább uralni fognak téged az álhívők nézetei. Akkor mindannak a végeredménye, amit megtapasztalsz, egyre inkább ellentmond majd az igazságnak, és az Istenbe vetett hited pusztán doktrínává vagy szlogenné válik. Ekkorra teljes mértékben álhívővé válsz majd. Más szóval, minél inkább hiszel abban az állításban, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik”, annál inkább bebizonyosodik, hogy álhívő vagy. Ha nincs a szívedben Isten vagy Isten szava, ha egyáltalán nem ismered el vagy fogadod el Isten egyetlen szavát, igazságát vagy pozitív dolgát sem, ha ezeknek egyáltalán nincs helyük a szívedben, akkor a lelked mélyét teljesen elfoglalta a Sátán, megtelt az evolúció és a materializmus gondolataival és eszméivel, amelyek mind az ördögök és a Sátán ördögi szavai. Hiszel minden tényben, amit a szemeddel látsz, de nem hiszed el, hogy az, Aki a világegyetemben mindenek felett uralkodik, Akit egyetlen ember sem láthat, valóban létezik. Ha mindent abból a szemszögből nézel, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik”, akkor nem vagy különb a Sátántól és a materialistáktól. De ha mindent abból a nézőpontból szemlélsz, hogy „a világon minden felett Isten uralkodik, és mindent Ő rendez”, akkor, még ha néhány dolgot nem is fogsz tudni tisztán látni, képes leszel válaszokat keresni a konkrét eseményekre, amelyeket magad körül látsz, képes leszel megkeresni a dolgok gyökerét, és Isten szavaiban keresni a probléma lényegét és igazságát. Nem azt fogod vizsgálni, hogy kinek volt igaza és ki tévedett, nem próbálsz majd csupán felelősségre vonni valakit; ehelyett képes leszel az ügyet összehasonlítani Isten szavaival, keresni a probléma gyökerét, azonosítani a probléma lényegét, és fel fogod tárni, hogy az emberek hol vallottak kudarcot, mi hiányzott belőlük, milyen romlott beállítottságot mutattak, miként voltak lázadóak, és milyen tulajdonságaik voltak összeegyeztethetetlenek Istennel az egész ügy folyamán. Képes leszel kikutatni, hogy melyek voltak Isten szándékai és céljai, amikor ezeket a dolgokat tette, mit akart megvalósítani az emberekben, milyen eredményeket akart elérni, milyen előnyöket szeretett volna, hogy az emberek elnyerjenek, és milyen elveket kellett volna betartaniuk az embereknek. Amikor ezekből a perspektívákból vizsgálsz meg és tekintesz egy adott eseményre, a belső állapotod meg fog változni. A dolgokról alkotott nézőpontodat tudattalanul Isten szavai fogják vezetni és irányítani. Tudat alatt megvilágosodsz és útmutatást kapsz Isten szavaiból, valamint az igazságalapelvekből, amelyeket be kell tartanod és gyakorolnod kell, amikor ilyen dolgok érnek. Amikor valóban belépsz ezekbe az igazságalapelvekbe, valódi hited és bizalmad lesz Istenben, őszintén fogsz imádkozni és könyörögni, az alávetettséged valódi lesz, és képes leszel az igazságalapelvek szerint gyakorolni – mi lesz ennek a végső eredménye? Az egész esemény során világosan látni fogod az igazságot, tanulságokat fogsz levonni, képes leszel helyesen megérteni mindent, ami veled történik, és képes leszel látni, hogy mindez Isten intézkedéseiből származik, és Isten jóakaratát tartalmazza. Így pedig, ahogy az emberek gyakran mondják, „a rosszból jót fogsz kihozni”, természetes módon képes leszel minden olyan eseményt, amelyet az emberek elítélnek, utálnak és gyűlölnek, pozitív dologként kezelni, és képes leszel elismerni, hogy ezek fölött Isten uralkodik, Ő rendezi ezeket, és ezeket Istentől kell elfogadnod. Úgy fogod látni ezeket, mint valami olyasmit, ami Isten fáradságos erőfeszítéseit, szándékait és elvárásait tartalmazza. Ennek megtapasztalása során tudattalanul is meg fogod érteni, hogy mik voltak Isten szándékai az egész ügy vezénylésével. Anélkül, hogy ennek tudatában lennél, megérted és felfogod az Ő szándékait, és amint ez megtörténik, akaratlanul is megérted az ebben rejlő igazságokat, és képes leszel felismerni az egész eseményben részt vevő összes embert és kérdést. Ha az egész esemény során abból a szemszögből tekintesz a problémára, hogy „a világon minden felett Isten uralkodik, és mindent Ő rendez”, akkor nagyon sokat fogsz nyerni belőle. Elnyered az igazságot, az Istenbe vetett őszinte hitet és Isten minden dolgok feletti szuverenitásának megértését. Meg fogod érteni Isten szándékait és aprólékos gondolatait ebben a kérdésben. Természetesen meg fogod érteni és meg fogod tapasztalni azt a kifejezést is, hogy „Isten mindenütt jelenvaló”, amely korábban csak a tudatodban létezett. Ha az egész esemény során abból a perspektívából tekintesz a problémára, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik”, akkor panaszkodni fogsz, figyelmen kívül hagyod Istent, és úgy fogod érezni, hogy Isten nagyon távoli és homályos. Az „Isten” szó, Isten identitása, Isten lényege és minden, ami Istennel kapcsolatos, rendkívül távolinak és üresnek fog tűnni. Azt fogod hinni, hogy az egész esemény bekövetkezése, kialakulása és kimenetele emberi manipulációktól függött, és hogy emberi tényezők hatják át az egész ügyet. Ezért folyamatosan ezeken a dolgokon fogsz töprengeni, és arra fogsz gondolni: „Ki követte el a hibát ebben a szakaszban? Kinek a gondatlansága okozta a veszteséget ebben a szakaszban? Ki szakította félbe, zavarta meg és tette tönkre ezt a szakaszt? Gondoskodni fogok róla, hogy megfizessenek ezért.” Az egyénekre és az ügyekre fogsz fókuszálni, állandóan a jó és a rossz birodalmában fogsz élni, miközben teljesen figyelmen kívül hagyod Isten szavait, az igazságot, a felelősségeket, a kötelességeket és a kötelezettségeket, amelyeket a teremtett lényeknek teljesíteniük kell, valamint azokat a szempontokat és álláspontokat, amelyeket képviselned kell. Istennek többé egyáltalán nem lesz helye a szívedben. Az egész folyamat során nem lesz kapcsolat közted és Isten között, sem közted és Isten szavai között. Azaz, amikor szembesülsz egy helyzettel, csak az emberekre és a dolgokra fogsz koncentrálni. Nem leszel képes egyetlen olyan szóval sem előállni, amely összhangban van az igazsággal, vagy az igazságnak egy olyan kijelentésével, amely Istentől származik, hogy összehasonlításként szembe tudd állítani a kérdéssel, nem leszel képes azt a helyzet boncolgatásának alapjául használni, nem fogsz tanulságokat levonni a helyzetből, vagy nem fogsz belátásra szert tenni, nem fogod megerősíteni a hitedet, és nem fogod megismerni Istent. Ezek közül egyiket sem fogod megtenni. Az egész esemény során ragaszkodni fogsz ahhoz a népszerű mondáshoz, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik”, ami, hogy pontosabban fogalmazzak, az álhívők érvelése és nézőpontja. Ezzel szemben mondjuk, hogy az eseményt a kezdetétől fogva el tudod fogadni egy teremtett lény szemszögéből, anélkül, hogy azt vizsgálnád, hogy bármely egyénnek igaza van-e vagy sem, anélkül, hogy túlelemeznél bármely személyt vagy dolgot, és anélkül, hogy az emberekre vagy dolgokra összpontosítanál. Mondjuk, hogy ehelyett aktívan keresed a válaszokat Isten szavaiban, proaktívan Isten színe elé járulsz, hogy imádkozz és rá támaszkodj, és keresd Isten megvilágosítását és vezetését, hagyva, hogy Isten munkálkodjon és vezényeljen. Tegyük fel, hogy a hozzáállásod az Isten iránti félelem és alávetettség, az igazságra való szomjúhozás és az Istennel való aktív együttműködés – ez nem egy álhívő nézőpontja és hozzáállása, hanem inkább az a nézőpont és hozzáállás, amelyet Isten igazi követőjének kell képviselnie. Egy ilyen szemlélettel és állásponttal tudtodon kívül elnyered azt, amit korábban soha nem tapasztaltál, vagyis olyan igazságvalóságokat, amelyekkel korábban nem rendelkeztél. Ezek az igazságvalóságok valójában azok a hatások, amelyeket Isten az egész esemény feletti szuverenitása révén akar megvalósítani és elérni benned. Ha Isten végrehajtja azt, amit el akar érni, akkor nem cselekedett hiába, mert elérte benned az Általa kívánt hatásokat. Mik ezek a hatások? Isten azt akarja, hogy lásd, mi történik valójában, hogy semmi sem történik véletlenül, és semmi sem az emberek miatt történik, hanem Isten tartja kézben az irányítást. Isten azt akarja, hogy megtapasztald az Ő valódi létezését, megértsd az Ő szuverenitásának tényét, valamint azt, hogy Ő vezényli minden dolog sorsát, és hogy ez tény, nem pedig üres állítás.

Ha a tapasztalataid révén valóban rájössz arra, hogy Isten uralkodik mindenek felett, és hogy minden dolog sorsát Ő vezényli, akkor képes leszel olyan kijelentést tenni, mint Jób: „Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért gyűlölöm magamat, s porban és hamuban térek meg” (Jób 42:5-6). Jó kijelentés ez? (Igen.) Nagyon jó érzés ezt a kijelentést hallani, és nagyon megható. Szeretnétek-e megtapasztalni ennek a kijelentésnek az igazságtartalmát? Szeretnétek-e megérteni, mit érzett Jób, amikor ezeket a szavakat mondta? (Igen.) Csak egy átlagos vágy ez, vagy pedig egy erős vágy? (Erős.) Röviden: valóban megvan bennetek ez a fajta elhatározás és vágy. Hogyan lehet tehát ezt a vágyat beteljesíteni? Ahogyan már korábban is mondtam. Egy teremtett lény perspektívájában kell látnod, és az összes emberhez, eseményhez és dologhoz, ami veled történik, annak a felismerésnek a szempontjából kell közelítened, hogy Isten az Uralkodó mindenek felett, és mindent Ő irányít és vezényel. Ebből le kell vonnod a tanulságokat, meg kell értened Isten szándékait mindenben, amit tesz, és fel kell ismerned, hogy Isten mit akar elérni és véghezvinni benned. Ha így teszel, akkor hamarosan, egy napon, a nem túl távoli jövőben ugyanúgy fogsz érezni, mint Jób, amikor kimondta ezeket a szavakat. Amikor azt hallom tőletek, hogy nagyon szeretnétek átélni, amit Jób érzett, amikor kimondta azokat a szavakat, akkor tudom, hogy az emberek több mint 99 százaléka még soha nem tapasztalt ilyen érzéseket. Miért van ez? Azért, mert még soha nem láttatok egy teremtett lény perspektívájában, és nem tapasztaltátok meg a tényt, hogy a Teremtő uralkodik minden dolgok felett és irányít mindent, ahogyan Jób tapasztalta. Mindez az emberi tudatlanságnak, ostobaságnak és lázadó mivoltnak köszönhető, valamint a Sátán által okozott félrevezetésnek és romlottságnak, ami arra készteti az embereket, hogy önkéntelenül is egy álhívő szemszögéből mérjenek és közelítsenek meg mindent, ami velük történik, sőt, hogy mindent, ami körülöttük történik, azokkal a módszerekkel és elméleti alapokkal azonosítsanak és közelítsenek meg, amelyeket általában a nem hívők használnak. A következtetéseknek, amelyekre végül jutnak, semmi közük az igazsághoz, sőt némelyikük még ellentétes is az igazsággal. Ez hosszú távon megakadályozza az embereket abban, hogy megtapasztalják azt a tényt, hogy a Teremtő mindenek felett uralkodik és mindent irányít, és azt az érzést, amit Jób érzett, amikor kimondta ezeket a szavakat. Ha már átmentél olyan próbatételeken, mint Jób, függetlenül attól, hogy kisebbek vagy nagyobbak voltak, és már érezted Isten munkálkodó kezét, és ezeken keresztül Isten szuverenitásának tényét, ha már felismerted Isten konkrét szándékait is abban, ahogyan uralkodik és vezényli ezeket a dolgokat, valamint felismerted az utat, amit az embereknek követniük kell, akkor végül megtapasztalhatod azokat a pozitív hatásokat, amelyeket Isten az egész eseménysorozat során el akart érni benned – többek között Isten jó szándékait és elvárásait veled szemben. Mindezt meg fogod tapasztalni. Amikor mindezt megtapasztalod, többé már nem csak abban fogsz hinni, hogy Isten képes az igazságot szólni és élettel ellátni téged, hanem kézzelfogható módon fogod felismerni, hogy a Teremtő valóban létezik, és azt a tényt is fel fogod ismerni, hogy a Teremtő alkotott mindent és uralkodik mindenek felett. Miközben mindezeket a dolgokat megtapasztalod, az Istenbe vetett hited és a Teremtőbe vetett hited növekedni fog. Ugyanakkor ez ráébreszt majd arra a tényre, hogy valódi kölcsönhatásba léptél a Teremtővel, ez pedig kézzelfoghatóan és teljes mértékben megerősíti az Istenbe vetett hitedet, az Istenbe vetett bizalmadat, azt, ahogyan Istent követed, valamint azt a tényt, hogy Isten uralkodik mindenek felett és mindenütt jelenvaló. Amikor megkapod ezt a megerősítést és felismerést, mit gondolsz, örömmel és boldogsággal vagy fájdalommal és szomorúsággal lesz tele a szíved? (Örömmel és boldogsággal.) Minden bizonnyal öröm és boldogság lesz! Nem számít, mennyi fájdalmat és bánatot tapasztaltál korábban, el fog oszlani, mint egy füstkarika, és a szíved repesni fog az örömtől, örülni és ugrálni fogsz a boldogságtól. Amikor azt látod, hogy Isten mindenek feletti szuverenitásának ténye valóban megerősítést nyert és megtapasztaltad magadban, ez egyenlő azzal, hogy valóban találkozol Istennel, és szemtől szembe érintkezel vele. Ekkor ugyanúgy fogsz érezni, mint Jób. Mit mondott akkor Jób? („Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért gyűlölöm magamat, s porban és hamuban térek meg.”) Jób az önmagától való irtózás és a bűnbánat viselkedését és cselekedeteit látszólag arra használta, hogy kifejezze a múlt iránti gyűlöletét, de valójában a szíve mélyén örült és boldog volt. Hogy miért? Mert váratlanul meglátta a Teremtő arcát, szemtől szembe került Vele, és találkozott Istennel egy esemény során, egy jelentéktelen és véletlen esemény során. Mondd meg Nekem, melyik teremtett lény, Isten melyik követője nem vágyik arra, hogy lássa Istent? Amikor ilyen helyzet áll elő, amikor ilyen dolog történik, ki ne lenne boldog, ki ne lenne izgatott? Bárki izgatott lenne; izgalmat és örömöt érezne. Ez olyasmi lenne, amit soha nem felejtene el, amíg él, és olyasmi, amire érdemes emlékezni. Gondoljatok bele, hát nem csupa előny ez? Remélem, hogy a jövőben valóban meg fogjátok tapasztalni ezt az érzést, rendelkezni fogtok ilyen tapasztalattal, és lesz részetek ilyen találkozásokban. Amikor valaki valóban meglátja Isten arcát, és őszintén képes átélni ugyanazokat az érzéseket, amelyeket Jób érzett, amikor találkozott Jahve Istennel, az mérföldkő lesz az Istenbe vetett hitében. Olyan csodálatos dolog ez! Minden ember várja az ilyen eredményt és az ilyen helyzetet, és mindenki reméli, hogy megtapasztalhatja és átélheti ezt a fajta találkozást. Mivel ilyen reményeid vannak, helyes nézőponttal és állásponttal kell rendelkezned, miközben mindazt megtapasztalod, ami körülötted történik, mindent úgy tapasztalsz meg és értesz meg, ahogyan Isten tanít és utasít, megtanulsz mindent Istentől elfogadni, és mindent Isten szavai szerint szemlélni, az igazságot tekintve kritériumodnak. Ily módon a hited egyre nagyobb és nagyobb lesz anélkül, hogy észrevennéd, és az a tény, hogy Isten mindenek felett szuverén és minden felett uralkodik, fokozatosan megerősödik és igazolódik a szívedben. Amikor mindez megerősödik benned, aggódni fogsz-e még amiatt, hogy nem növekszik az érettséged? (Nem.) De normális, hogy most egy kicsit aggódsz, mert olyan csekély az érettséged, és sok olyan dolog van, amit nem tudsz átlátni – lehetetlen lenne, hogy ne aggódj. Ez olyasmi, amit nem tudsz elkerülni. Ez azért van, mert sok minden van az emberekben, ami a tudásból és az emberektől származik, vagy a Sátántól, a társadalomtól, és így tovább. Mindezek a dolgok mélyen befolyásolják a nézőpontokat, ahonnan az emberek megközelítik Istent, valamint azt a szempontot és álláspontot, amelyet a különböző dolgok megtapasztalásakor kell elfoglalniuk. Ezért nem könnyű feladat képesnek lenni arra, hogy a helyes álláspontot és szempontot alkalmazza, amikor különféle dolgok érik az embert, nem könnyű feladat. Ehhez nem csak pozitív dolgokat kell megtapasztalni, hanem negatív dolgokat is. Azáltal, hogy tisztán látod és megérted ezeknek a negatív dolgoknak a lényegét, több tanulságot meg fogsz érteni, és meg fogod érteni Isten cselekedeteit, valamint az Ő mindenhatóságát és bölcsességét, amellyel mindenek felett uralkodik.

Értitek-e most már egészen, hogy a kijelentés, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik” nem helytálló? (Igen, értjük.) Vannak-e helyes aspektusai ennek a kijelentésnek? Vannak-e érvényes elemei? (Nincsenek.) Egyáltalán nincsenek? (Nincs egy sem.) Helyes úgy érteni, hogy egyáltalán nincsenek. Ez egy elméleti megértés. Aztán a való életben, megfigyelés és tapasztalat útján meglátod, hogy a kijelentés, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik” téves, abszurd, és az álhívők nézőpontja. Amikor felfedezed ezt a tényt, és tényekkel tudod bizonyítani ennek az állításnak a hibáját, akkor teljesen el fogod hagyni és el fogod vetni, és többé nem fogod használni. Te még nem jutottál el erre a pontra. Bár elfogadtad, amit mondtam, később, amikor különféle helyzetekkel szembesülsz, így fogsz töprengeni: „Annak idején úgy gondoltam, hogy semmi helyes nincs abban az állításban, hogy »a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik«, akkor most miért gondolom úgy, hogy egy kicsit helyes?” Bensődben küszködni kezdesz, és ismét ellentmondásokat tapasztalsz. Akkor tehát mit kellene tenned? Először is meg kell változtatnod a nézőpontodat. Engedd el az összes olyan gondolatot és nézőpontot, amely abból ered, hogy ragaszkodsz ehhez az állításhoz. Engedj el minden olyan cselekvést, amely ebből az állításból fakad. Ne az emberekre vagy dolgokra összpontosíts. Először is járulj Isten színe elé imádságban, majd keresd az alapot és az elveket Isten szavaiban. A keresés során tudtodon kívül megvilágosodást fogsz nyerni, és megérted az igazságot. Lehet, hogy kihívást jelenthet számodra, hogy egyedül kutasd az alapelveket, ezért hívj össze mindenkit, aki érintett az ügyben, és keressétek együtt az alapot és az igazságalapelveket Isten szavaiban. Ezután imádkozzatok és olvassatok, kapcsolódjatok Isten vonatkozó szavaival, és vizsgáljátok meg azokat összehasonlítás céljából. Az Isten szavaival való összehasonlítást követően fogadjátok el a helyes nézőpontokat, a helyteleneket pedig természetesen engedjétek el. Ettől kezdve oldd meg és kezeld a kérdéseket ezen alapelvek szerint. Milyennek hangzik ez a módszer? (Jónak.) Az igazság keresése során el kell engedned azokat a cselekedeteket, amelyek abból a nézőpontból fakadnak, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik”. Keresd meg Isten vonatkozó szavait, és Isten szavai alapján oldd meg és kezeld a problémákat. Azzal, hogy ily módon keresed az igazságot, és oldod meg a problémákat a téves nézeteid megszűnnek. Ha Isten szavai és az igazságalapelvek szerint kezeled a dolgokat, akkor az, ahogy az ügyeket kezeled, és a hozzáállásod is ennek megfelelően fog változni. Ennek eredményeként az ügy kimenetele kedvező irányba fog alakulni. Ha azonban az ügyek megoldására és kezelésére azt a perspektívát és nézőpontot alkalmazod, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik”, akkor a problémák kedvezőtlen irányba fognak fejlődni. Például amikor az antikrisztusok félrevezetik az embereket a gyülekezetben, ha az emberek nem keresik az igazságot, hanem csak az emberekre és az ügyekre összpontosítanak, megvitatják a helyes és helytelen dolgokat, és az embereket vonják felelősségre, akkor a végeredmény az lesz, hogy foglalkoznak néhány emberrel, és az ügyet megoldottnak tekintik. Egyesek azt mondhatják: „Azt mondtad, hogy kedvezőtlen irányba fejlődik, de én nem láttam kedvezőtlen irányú eredményeket. Az antikrisztusokat kizárták, nincs tehát megoldva a probléma? Hol van itt kedvezőtlen kimenetel?” Levonta vajon mindenki a tanulságot ebből a tapasztalatból? Megértették belőle az igazságot? Meg tudják különböztetni az antikrisztusokat? Megértették Isten szándékait? Felismerték Isten szuverenitását? Ezek közül a pozitív hatások közül egyik sem következett be. Ellenkezőleg, az emberek továbbra is sátáni filozófiák szerint élnek, bizalmatlanok és elővigyázatosak egymással szemben, és egymásra hárítják a felelősséget. Amikor szembesülnek egy helyzettel, azonnal magukat óvják, és csak az önfenntartásra törekednek. Félnek a felelősségvállalástól és attól, hogy foglalkozzanak velük. Nem vonnak le semmilyen tanulságot, és nem fogadnak el semmit Istentől, még kevésbé keresik Isten szándékait. Fejlődhetnek-e így az emberek az életben? Végső soron az emberek csak azt tudják, hogy mit tehetnek és mit nem tehetnek a vezetőik előtt, hogy mit kell mondaniuk és tenniük, hogy a vezetőiket boldoggá tegyék, és hogy milyen szavak és cselekedetek miatt fognak a vezetőik neheztelni rájuk és nem kedvelni őket. Ennek eredményeképpen az emberek óvatossá válnak egymással szemben, önmagukba zárkóznak, álruhába burkolóznak, és senki sem nyílik meg. Így beburkolózva, óvakodva és álcázva vajon eljutottak-e az emberek Isten elé? Nem, nem jutottak el. Miután sok mindent megtapasztaltak, az emberek megtanulják elkerülni a helyzeteket, és félnek a másokkal való érintkezéstől és a problémákkal való találkozástól. Végül teljesen bezárkóznak, senki előtt nem nyílnak meg, és a szívükből hiányzik Isten. Így hinni Istenben teljes mértékben sátáni filozófián alapul. Bármennyi tapasztalaton is mennek keresztül, nem tudnak semmilyen tanulságot levonni, és nem tudják megismerni önmagukat, nemhogy levetni romlott beállítottságukat. Megérthetik-e az igazságot és megismerhetik-e Istent ilyen módon? Érezhetnek-e valódi bűnbánatot? Nem. Ehelyett megtanulnak másoktól óvakodni, megtanulják magukat óvni, mások szavait és kifejezéseit gondosan megfigyelni, és a széljárás szerint kormányozni. Megtanulnak trükköket alkalmazni, tapintatosabbá válni, és megtanulják jobban kezelni a harcokat és a veszekedéseket. Amikor problémákkal szembesülnek, kerülik a felelősségvállalást, és inkább másokra hárítják azt. Nincs többé semmilyen kapcsolatuk Istennel, az Ő szavaival vagy az igazsággal. A szívük csak egyre távolabb sodródik Istentől. Hát nem kedvezőtlen irányú fejlődés ez? (De igen.) Hogyan alakult ki ez a kedvezőtlen fejlődési irány? Ha valaki Isten szavai szerint tekintene az emberekre és a dolgokra, azok szerint viselkedne és cselekedne, és az igazságot tekintené alapelvének; ha Isten szavait keresné alapként, amikor problémával találkozik, az Ő szavaiban keresné a válaszokat, abból azonosítaná a probléma gyökerét, és azzal hasonlítaná össze magát, és az Ő szavait használná minden kérdés és nehézség megoldására, akkor Isten szavai biztosítanának egy előre vezető utat, hogy az illetőnek ezek a problémák ne jelentsenek akadályt, buktatót vagy csapdát. Végül megértenék a gyakorlati alapelveket, amelyeket Isten megkövetel az ilyen ügyekben, és lenne egy út, amelyet követhetnének. Ha mindenki Isten színe elé járulna, amikor kihívásokkal szembesül, mindent elfogadna Istentől, megtanulna Istenre hagyatkozni, és megtalálná az igazságalapelveket, mint alapot a keresés folyamatában, vajon az emberek akkor is óvakodnának egymástól? Követné-e akkor bárki is a jót és a rosszat anélkül, hogy a probléma gyökerével foglalkozna? (Nem, nem követné.) Még ha van is valaki, aki nem gyakorolja az igazságot, és mégis ilyen dolgokat művel, ő kívülálló, akit mindenki elutasít. Ha az emberek képesek elfogadni az Istentől származó dolgokat, amikor találkoznak velük, akkor a helyzet kedvező irányba fog fejlődni. Az emberek végül megértik és megismerik Isten szavait, és elnyerik az igazságot. Amit az emberek gyakorolnak, az az igazság, és amit elérnek, az a helyes cél, hogy elnyerjék az igazságot, és képesek legyenek tanúságot tenni Istenről. Hitük növekedni fog, Istenről való megértésük növekedi fog, és Istent félő szív alakul ki bennük. Hát nem kedvező fejlődési irány ez? (De igen.) Mi vezet ilyen eredményekhez? Vajon az, hogy az emberek perspektívája és álláspontja minden kérdésben helyes és igazodik az igazsághoz? (Igen.) Egyszerűen és egyenesen fogalmazva, ez a perspektíva és álláspont azt jelenti, hogy elfogadják Istentől a dolgokat, ami természetesen kedvező fejlődési irányhoz és kedvező fejlődési lépésekhez vezet, és természetesen eléri az igazság megértésének és Isten megismerésének eredményét. Ha azonban az emberek nem fogadják el Istentől a dolgokat, hanem ehelyett az emberi perspektívából és sátáni filozófiák felől közelítik meg azokat, továbbra is a sátáni filozófiára hagyatkozva szemlélik a dolgokat, és emberekre és dolgokra összpontosítanak, akkor minden, ami keletkezik, kedvezőtlen lesz. A végső következmény az, hogy senki sem fogja megérteni az igazságot és senkinek nem lesz hasznára. Ez az eredménye annak, hogy nem tudják, hogyan kell megtapasztalni Isten munkáját. Ezért van az, hogy egyes gyülekezetekben nem harmonikus a légkör egyes kötelességeket végző emberek között. Mindig gyanakodnak egymásra, óvakodnak egymástól, hibáztatják egymást, versengenek és vitatkoznak egymással. A szívük mélyén titokban harcolnak. Ez egy dolgot igazol: ebben a csoportban senki sincs, aki az igazságot keresi, senki sincs, aki elfogadja az Istentől származó dolgokat, amikor szembesül velük. Ők mindannyian álhívők, és nem törekszenek az igazságra. Ezzel szemben egyes gyülekezetekben vannak olyanok, akik annak ellenére, hogy érettségük csekély, és nem sok igazságot értenek, képesek arra, hogy minden helyzetben – legyen az kicsi vagy nagy – őszintén elfogadják az Istentől jövő dolgokat, és aztán Isten szavai szerint gyakoroljanak és tapasztaljanak, és így lépjenek be Isten szavainak valóságába. Bár ezek az emberek, akik együtt végzik a feladataikat, néha civakodnak, vitatkoznak és veszekednek, mégis van közöttük egy olyan légkör, amely nem található meg a nem hívők között. Amikor összejönnek, hogy együtt tegyenek valamit, az különösen harmonikus, mint a család vagy a rokonság, nincs szakadék a szívük között, és a munkájukban összetartanak. Az ilyen harmonikus légkör megléte azt mutatja, hogy legalább a vezetők vagy néhány kulcsember keresi az igazságot, és helyesen kezeli az ügyeket, amikor problémákkal találkozik, és valóban eredményeket értek el a „mindent elfogadni Istentől” alapelvnek a megvalósításában. Sokan vannak, akik hisznek Istenben, de mivel nem keresik az igazságot, és nem veszik komolyan Isten szavait, sok éve hisznek Istenben életbe való belépés nélkül. Nem számít, mi történik velük, nem fogadják azt el Istentől, ehelyett mindig az emberi elképzelésekre és képzelődésekre hagyatkoznak a dolgok érzékelésében. Nem képesek megtapasztalni Isten munkáját. Ha egy gyülekezetben van néhány olyan személy, akinek van lelki megértése, és látja, hogy sok mindent Isten intézett és rendelt el, akkor ők képesek Istenre hagyatkozni, aktívan keresni az igazságot, gyakorolni az igazságot, és az igazságalapelvek szerint kezelni a dolgokat. Egy ilyen gyülekezetben kialakul a Szentlélek munkájának légköre. Az biztos, hogy az emberek érzik ezt a különösen kellemes, harmonikus légkört, és a gondolkodásmódjuk természetszerűleg a legjobb állapotban van. Pontosabban, az emberek között kölcsönös megértés van, a szívük mélyén közös igyekezet, cél és motiváció van a törekvésre. Ezért képesek összefogni egymással. Egy ilyen gyülekezetben különösen harmonikus légkört tapasztalhatsz. Ez a légkör bizalommal tölti el az embereket, és motiválja őket, hogy törekedjenek a fejlődésre. Úgy érzik, hogy szívükben megerősödtek, és mintha kimeríthetetlen erővel rendelkeznének arra, hogy áldozatot hozzanak Istenért. Ez az érzés hihetetlenül élvezetes. Bárki, aki részt vesz az összejöveteleken ebben a gyülekezetben, élvezheti ezt a légkört és élvezheti a bizalom érzését. Ilyenkor az emberek úgy érzik, mintha Isten ölelésében élnének, mintha minden nap az Ő jelenlétében lennének. Ez egy igazán másfajta élmény. Azokban a gyülekezetekben, ahol a Szentlélek nem munkálkodik, az emberek többsége nem igazságra törekvő. Nem tudnak elfogadni dolgokat Istentől, amikor különféle helyzetekkel szembesülnek, és emberi módszerekre és eszközökre hagyatkoznak, hogy mindent irányítsanak. Egy ilyen gyülekezetben eltérőek az emberek közötti érzések, és az emberek közötti kapcsolatok és a kialakult légkör is más. Egyáltalán nem érzed a Szentlélek munkájának légkörét vagy az egymás iránti szeretet légkörét. Ehelyett csak hidegséget érzel. Vagyis az emberek hidegek egymás iránt. Mindannyian óvakodnak egymástól, vitatkoznak egymással, titokban versenyeznek egymással, és arra törekszenek, hogy felülmúlják egymást. Senki sem veti alá magát a másiknak, sőt elnyomják, kirekesztik és büntetik egymást. Olyanok, mint a nem hívők a munkahelyen, az üzleti világban és a politikában, undort, gyűlöletet és félelmet keltenek benned, és biztonságérzet nélkül hagynak. Ha ilyen érzéseket tapasztalsz emberek bármely csoportjában, látni fogod annak a kijelentésnek a helyességét, hogy „az emberiséget mélységesen megrontotta a Sátán”, és ez még inkább megszeretteti veled a Szentlélek munkáját. A Szentlélek munkája nélkül, vagyis amikor az emberek, a Sátán, a tudomány vagy az álhívők uralkodnak, teljesen más a légkör. Ennek hatására kellemetlen és örömtelen érzés tölt el, és hamarosan feszélyezve és lehangoltan fogod érezni magad. Ez az érzés a Sátántól és a romlott emberiségtől származik, ez pontosan így van. Ezzel befejezzük a beszélgetést erről a témáról.

Ami az erkölcsi magatartásról szóló kijelentéseket illeti a hagyományos kultúrában, legutóbb arról beszéltem, hogy „minden ember felelős a hazája sorsáért”. Ma a következőkben arról fogok beszélni, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”. Akárcsak az előző mondat, hogy „a dolgok sikere és kudarca az embereken múlik”, amelyről már beszéltem, ez a mondat is nyilvánvalóan az álhívők nézőpontja. Az álhívők nézőpontja gyakori az emberek között, és mindenhol hallani lehet. Attól a pillanattól kezdve, hogy az emberek beszélni kezdenek, mindenféle mondásokat tanulnak az emberektől, az álhívőktől, a Sátántól és a világtól. Ez a korai neveléssel kezdődik, amelynek során az embereket a szüleik és a családjuk megtanítják arra, hogy hogyan viselkedjenek, mit mondjanak, milyen erkölcsökkel rendelkezzenek, milyen gondolatokaik és jellemük legyen, és így tovább. Az egyének még a társadalomba való belépés után is tudattalanul elfogadják, hogy beléjük nevelnek a Sátántól származó különböző tanokat és elméleteket. A család vagy a társadalom minden emberbe beoltja a mondást, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, mint egy olyan erkölcsi magatartást, amellyel az embereknek rendelkezniük kell. Ha rendelkezel ezzel az erkölcsi magatartással, az emberek azt mondják, hogy nemes, becsületes, tisztességes vagy, és hogy a társadalom értékel és nagyra becsül. Mivel a mondás, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, az emberektől és a Sátántól származik, ez lesz az a tárgya annak, amit boncolgatunk és megvizsgálunk, továbbá pedig az, amiről lemondunk. Miért vizsgáljuk meg ezt a mondatot, és miért mondunk le róla? Először is vizsgáljuk meg, hogy helyes-e ez a mondat, és hogy helyesen cselekszik-e az, aki ezt követi. Valóban nemes dolog-e olyan embernek lenni, aki azzal az erkölcsi jellemzővel rendelkezik, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”? Vajon az ilyen személy rendelkezik-e az igazságvalósággal? Rendelkezik-e olyan emberi mivolttal és viselkedési elvekkel, amelyekkel Isten szerint a teremtett lényeknek rendelkezniük kell? Értitek-e mindannyian a mondatot, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”? Először magyarázzátok el saját szavaitokkal, hogy mit jelent ez a mondat. (Azt jelenti, hogy ha valaki rád bíz egy feladatot, akkor ne sajnáld az energiát, hogy elvégezd.) Hát nem így kellene ennek lennie? Ha valaki rád bíz egy feladatot, vajon nem tart-e nagyra téged? Nagyra tart téged, hisz benned, és úgy gondolja, hogy megbízható vagy. Tehát bármit is kérnek tőled mások, hogy megtedd, bele kell egyezned, majd jól és egészen el kell végezned az elvárásaiknak megfelelően, hogy boldogok és elégedettek legyenek. Ha így teszel, akkor jó ember vagy. Ebből az következik, hogy annak a személynek az elégedettsége, aki rád bízta a feladatot, meghatározza, hogy jó embernek tartanak-e téged. Lehet ezt így magyarázni? (Igen.) Tehát nem könnyű-e mások szemében jó embernek lenni, és a társadalom által elismertnek lenni? (De igen.) Mit jelent az, hogy ez „könnyű”? Azt jelenti, hogy a mérce nagyon alacsony és egyáltalán nem előkelő. Ha megfelelsz annak az erkölcsi mércének, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, akkor ilyen ügyekben erkölcsös magatartású embernek számítasz. Implicit módon ez azt jelenti, hogy megérdemled az emberek bizalmát, hogy rád bízzák a feladatok kezelését, hogy jó hírű ember vagy, és hogy jó ember vagy. Ez az értelme ennek a kijelentésnek. Nem így gondoljátok? Van bármilyen ellenvetésetek annak a mondatnak az ítéletalkotási és értékelési mércéjével kapcsolatban, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”? Ha tudtok egy olyan példát mondani, amely megcáfolja ezt az állítást, és leleplezi a téves voltát, vagyis egy tényleges esettel bizonyítani tudjátok a helytelenségét, akkor ez a kijelentés nem állja meg a helyét. Elméletben lehet, hogy már most úgy gondoljátok, hogy ez a kijelentés határozottan helytelen, mert nem az igazság, és nem Istentől származik. Hogyan tudnátok tényekkel megdönteni ezt a kijelentést? Például, ha ma túl elfoglalt vagy ahhoz, hogy bevásárolj, akkor megbízhatod a szomszédodat, hogy tegye meg helyetted. Megmondhatod neki, hogy pontosan milyen élelmiszert vegyen, mennyit vegyen, és mikor vegye meg. Ezután a szomszéd a kérésednek megfelelően megveszi az élelmiszert, és időben leszállítja neked. Vajon tekinthető ez úgy, hogy „mindent megtesz, hogy hűségesen kezelje mindazt, amit mások rábíztak”? Tekinthető úgy, hogy jó hírnévvel rendelkezik? Ezzel még az ujját is alig mozdítja meg. Vajon az, hogy képes segíteni valakinek vásárolni valamit, magas erkölcsi jellemvonásnak minősül? (Nem.) Ami azt illeti, hogy rossz dolgokat tesz-e vagy sem, és hogy milyen a jelleme, van-e ezeknek a legcsekélyebb köze ahhoz a képességéhez, hogy „mindent megtesz, hogy hűségesen kezelje mindazt, amit mások rábíztak”? Ha valaki képes mindent megtenni egy apró dolog elvégzéséért, amit mások rábíztak, akkor vajon rendelkezik-e az erkölcsi magatartás mércéjével? Vajon az, hogy képes egy ilyen kis feladatot elvégezni, azt bizonyítja, hogy valóban kiváló erkölcsű ember? Egyesek azt mondják: „Ez a személy nagyon megbízható. Bármikor megkérik, hogy hozzon valamit, nem számít, hogy mi az, vagy mennyi, mindig meghozza. Ő megbízható, és jó az erkölcsi magatartása.” Így érzékelik és értékelik őket mások. Helyes-e egy ilyen értékelés? (Nem, nem az.) Ti ketten szomszédok vagytok. A szomszédok általában nem fordulnak egymás ellen, vagy nem ártanak egymásnak, mert rendszerint összetalálkoznak. Ha konfliktusaik vannak, akkor később nehéz lesz kapcsolatba lépni egymással. Lehetséges, hogy a szomszéd ebből a megfontolásból segített neked. Az is lehet, hogy ezt a kis szívességet megtette, mert kényelmes volt számára, nem volt nehéz feladat, és nem érte veszteség. Ráadásul segített abban, hogy jó benyomást keltsen, és jó hírnevet szerezzen, ami előnyös számára. Ráadásul azzal, hogy apró szívességekkel segített, nem jön-e neki is jól, ha a jövőben ő is szívességet kérjen tőled? Lehet, hogy a jövőben nagy szívességet kér majd tőled, és neked kötelességed lesz azt megtenni. Vajon ez a személy nyitva tartja a lehetőségeit? Amikor az emberek segítenek egymásnak, kapcsolatba lépnek egymással, és tárgyalnak egymással, annak célja van. Ha úgy látják, hogy nem válsz hasznukra, és később sem kérik a segítségedet, akkor lehet, hogy nem segítenek, és nem tesznek neked szívességet. Lehetséges, hogy a családodban vannak orvosok, ügyvédek, kormánytisztviselők vagy társadalmi pozícióban lévők, akik valamilyen módon hasznosak az adott személy számára. Lehet, hogy segítenek neked azért, hogy nyitva tartsák a saját lehetőségeiket. Talán a jövőben valamikor hasznodat veszik, vagy legalábbis alkalom adódik, hogy szerszámokat kölcsönözzenek tőled. Előfordul, hogy kisebb szívességekkel bízod meg őket, és néhány nap múlva hozzád jönnek, hogy kölcsönkérjenek dolgokat. Az emberek a kisujjukat sem mozdítják, hacsak nincs benne valami a számukra! Figyeld csak meg, hogy amikor szívességet kértél tőlük, ők egészen készségesen, mosollyal az arcukon és látszólag gondolkodás nélkül beleegyeztek; de valójában alapos számítások voltak a fejükben, hiszen senkinek sem egyszerűek a gondolatai. Egyszer elmentem egy helyre, hogy megjavíttassam a ruháimat. Az idős hölgynek, aki a ruhákat javította, volt egy lánya, aki hazatérőben volt a szülőföldjére. A szomszédjának volt autója, ezért az idős hölgy megbízta ezt a szomszédot, hogy vigye ki a lányát a repülőtérre, hogy ne kelljen taxit fizetnie. A szomszéd beleegyezett, és az idős hölgy nagyon örült. Ez a szomszéd azonban nem volt egy egyszerű ember. Nem akarta ingyen megtenni. Miután beleegyezett, ott maradt, lassan elővett egy ruhadarabot, és azt kérdezte: „Gondolja, hogy meg lehet javítani a ruhámat?” Az idős hölgy meglepődött, és az arckifejezése mintha azt mondta volna: „Miért használ ki ez az ember egy ilyen apróságot? Oly készségesen beleegyezett, de kiderült, hogy nem akarja ingyen megtenni.” Az idős hölgy gyorsan reagált, és egy-két másodperc múlva azt mondta: „Oké, tedd oda, és megjavítom neked.” Pénzről szó sem esett. Lássuk, hogyan ellensúlyoz egy egyszerű megbízást egy ruhadarab megjavítása. Hát nem azt jelenti ez, hogy senki sem veszít? Egyszerű-e az interperszonális interakció? (Nem, nem az.) Semmi sem egyszerű. Ebben az emberi társadalomban minden személynek tranzakciós gondolkodásmódja van, és mindenki tranzakciókban vesz részt. Mindenki követeléseket támaszt másokkal szemben, és mindannyian hasznot akarnak húzni mások kárára anélkül, hogy maguk veszteséget szenvednének. Egyesek azt mondják: „Azok között, akik »mindent megtesznek, hogy hűségesen kezeljék mindazt, amit mások rájuk bíztak«, sokan vannak olyanok is, akik nem akarnak mások kárára hasznot húzni. Egyszerűen csak arra törekednek, hogy mindent megtegyenek, hogy jól kezeljék a dolgokat, ezek az emberek valóban rendelkeznek ezzel az erkölcsi magatartással.” Ez az állítás helytelen. Még ha nem is törekszenek gazdagságra, anyagi javakra vagy bármilyen előnyre, a hírnévre igenis törekszenek. Mi ez a „hírnév”? Azt jelenti: „Elfogadtam az emberek bizalmát, hogy kezeljem a feladataikat. Függetlenül attól, hogy a személy, aki megbízott, jelen van-e vagy sem, amíg mindent megteszek, hogy jól kezeljem az ügyet, addig jó hírnevem lesz. Legalább néhány ember tudni fogja, hogy jó ember vagyok, kiváló erkölcsű személyiség, és olyan valaki, akit érdemes utánozni. Jó pozíciót foglalhatok el az emberek között, és jó hírnevet hagyhatok magam után egy embercsoportban. Ez is megéri!” Mások azt mondják: „»Tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak«, és mivel az emberek ránk bízták, akár jelen vannak, akár nem, jól kell kezelnünk a feladataikat, és a végsőkig kitartani mellette. Még ha nem is tudunk maradandó örökséget hagyni, legalább nem kritizálhatnak minket a hátunk mögött azzal, hogy nem vagyunk megbízhatóak. Nem hagyhatjuk, hogy a jövő generációit diszkriminálják, és ilyen durva igazságtalanságot szenvedjenek el.” Mit keresnek ezek az emberek? Továbbra is a hírnevet keresik. Egyesek nagy jelentőséget tulajdonítanak a gazdagságnak és a vagyonnak, míg másoknak a hírnév a fontos. Mit jelent a „hírnév”? Milyen konkrét kifejeződései vannak a „hírnévnek” az emberek között? Azt jelenti, hogy jó embernek és kiváló erkölcsű személynek, mintaképnek, erényes embernek vagy szentnek nevezik őket. Sőt, vannak olyan emberek is, akiknek, mivel egy dologban sikerült „mindent megtenniük, hogy hűségesen kezeljék mindazt, amit mások rájuk bíztak”, és ilyen erkölcsi jellemmel rendelkeznek, örökké dicsérik őket, és az utódaiknak is hasznára válik a hírnevük. Látjátok, ez sokkal értékesebb, mint az a kevés haszon, amit jelenleg kaphatnak. Ezért nem ilyen egyszerű a kiindulópont mindazok számára, akik ahhoz az úgynevezett erkölcsi mércéhez tartják magukat, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”. Ők nem csupán arra törekednek, hogy teljesítsék az egyéni kötelezettségeiket és felelősségüket, hanem vagy a személyes haszon, vagy a jó hírnév érdekében tartják magukat ahhoz, akár ebben az életben, akár a következő életben. Természetesen vannak olyanok is, akik szeretnék elkerülni, hogy a hátuk mögött kritizálják őket, és hogy elkerüljék a gyalázatot. Egyszóval, az emberek kiindulópontja az ilyesmihez nem egyszerű, nem igazán az emberiség szemszögéből történik, és nem is az emberiség társadalmi felelősségvállalásából indul ki. Ha a szándék és a kiindulópont felől nézzük az embereket, akik ilyen dolgokat tesznek, akkor azoknak, akik ragaszkodnak a mondáshoz, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, egyáltalán nem egyszerű a céljuk.

Az imént azt az erkölcsi magatartásról szóló kijelentést, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, az emberek szándékai és céljai, valamint az emberek ambíciói és vágyai szempontjából boncolgattuk. Ez az egyik aspektus. Egy másik aspektusból nézve, a mondás, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, egy másik hibát tartalmaz. Mi az? Az emberek végtelenül nemesnek tartják a „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak” magatartást, de nem tudják, hogy nem képesek megkülönböztetni, hogy a dolgok, amiket mások rájuk bíztak, igazságosak vagy igazságtalanok. Ha a feladat, amit valaki rád bíz, nagyon hétköznapi, könnyen elvégezhető, említésre sem méltó, akkor a hűség nem jön szóba, mert amikor az emberek egymással foglalkoznak és jól kijönnek egymással, akkor normális dolog, hogy feladatokat bíznak egymásra. Olyan egyszerű ez, mint egy ujjmozdulat. Az már nem kérdés, hogy valakinek az erkölcsi jelleme nemes, vagy alacsony rendű. Ez nem éri el ezt a szintet. Ha azonban a feladat, amit valaki rád bíz, nagy jelentőségű, nagy feladat, például olyan, amely élet-halál, sors vagy jövő kérdése, és te mégis ugyanúgy kezeled, mint egy hétköznapi ügyet, és mindent megteszel, hogy jól kezeld, megkülönböztetés nélkül, akkor itt problémák merülhetnek fel. Miféle problémák? Ha a rád bízott feladat helyénvaló, észszerű, igazságos, pozitív, és nem okoz kárt vagy veszteséget másoknak, vagy nincs negatív hatása az emberiségre, akkor a feladat elfogadása és legjobb tudásod szerint való hűséges kezelése rendben van. Ez egy felelősség, amelyet teljesítened kell, és egy alapelv, amelyhez ragaszkodnod kell. Ha azonban a feladat, amit elfogadsz, igazságtalan, és kárt, zavart, pusztulást, vagy akár életveszélyt okoz másoknak vagy az emberiségnek, és te mégis mindent megteszel, hogy hűségesen kezeld, akkor mi mindent mond ez a te erkölcsi jellemedről? Jót vagy rosszat? (Rosszat.) Milyen értelemben rossz ez? Vannak, akik követnek egy tisztességtelen embert, vagy összebarátkoznak vele, és kölcsönösen közeli barátoknak tekintik egymást. Nem érdekli őket, hogy ez a barátjuk jó vagy rossz; amíg a barátjuk rájuk bízza a feladatot, addig mindent megtesznek, hogy jól kezeljék. Ha a barát arra kéri őket, hogy öljenek meg valakit, akkor megölik, ha arra kéri őket, hogy bántsanak valakit, akkor bántani fogják, ha pedig arra kéri őket, hogy pusztítsanak el valamit, akkor megteszik. Amíg a barátjuk bízza rájuk a feladatot, addig mérlegelés és megfontolás nélkül megteszik. Azt hiszik, hogy teljesítik azt az állítást, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”. Mit mond ez az emberi mivoltukról és erkölcsi jellemükről? Jót vagy rosszat? (Rosszat.) Még a rossz emberek is képesek „megtenni mindent, hogy hűségesen kezeljék mindazt, amit mások rájuk bíztak”, de azok a fajta feladatok, amelyeket mások rájuk bíztak, és amelyekben ők mindent megtesznek, hogy jól kezeljék, mind gonosz és negatív dolgok. Ha mások azt bízták rád, hogy embereket bánts, embereket ölj, mások tulajdonát ellopd, bosszút állj, vagy megszegd a törvényt, az vajon helyes? (Nem, nem helyes.) Ezek mind olyan dolgok, amelyek ártanak az embereknek, ezek gonosz tettek és bűnök. Ha valaki gonosz feladatot bíz rád, és te mégis ragaszkodsz a hagyományos kultúra elvéhez, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, mondván: „Mivel rám bíztad, ez azt jelenti, hogy megbízol bennem, nagyra tartasz, és úgy bánsz velem, mint a sajátjaiddal, mint barátoddal, és nem úgy, mint kívülállóval. Ezért mindent megteszek, hogy hűségesen bánjak azzal, amit rám bíztál. Az életemre esküszöm, hogy jól kezelem, amit rám bízol, és soha nem fogom visszavonni a szavamat.” Akkor ez miféle ember? Hát nem egy igazi gazember? (De igen.) Ez egy nagy gazember. Hogyan kellene tehát kezelned a „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak” típusú dolgokat? Ha valaki egy egyszerű feladattal bíz meg, ami nagyon gyakori az emberekkel való kapcsolatban, akkor még ha meg is teszed, akkor sem lehet megmondani, hogy erkölcsileg nemes-e a jellemed vagy sem. Ha valaki egy nagyon fontos és nagy feladatot bíz rád, akkor meg kell állapítanod, hogy ez pozitív-e vagy negatív, és hogy ez olyasmi-e, amit a képességed képes megvalósítani. Ha nem olyasmi, amit meg tudsz valósítani, akkor megteszed, amire képes vagy. Ha negatív feladatról van szó, olyan feladatról, amely törvényt sért, mások érdekeit vagy életét károsítja, vagy akár mások kilátásait és jövőjét is tönkreteszi, és te mégis ragaszkodsz az erkölcsi normához, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, akkor gazember vagy. E szempontok alapján az alapelv, amelyet az embereknek követniük kellene a rájuk bízott feladatok elfogadásakor, nem annak kellene lennie, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”. Ez az állítás nem pontos, jelentős kiskapuk és problémák vannak benne, és nagymértékben félrevezeti az embereket. Miután elfogadták ezt a kijelentést, sokan kérdés nélkül használják majd mások erkölcsi magatartásának értékelésére, és természetesen arra is, hogy saját magukat mérjék és behatárolják saját erkölcsüket. Ugyanakkor nem tudják, hogy a világon ki az, aki méltó arra, hogy feladatokat bízzon másokra, és nagyon kevesen bíznak meg másokat olyan feladatokkal, amelyek igazságosak, pozitívak, mások számára hasznosak, értékesek és jólétet hoznak az emberiségnek. Nincsenek ilyenek. Ezért, ha a „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak” mércét használod egy ember erkölcsi minőségének mérésére, akkor nem csak túl sok kétség és probléma merül fel, ami nem állja ki az átvizsgálást, de ez rossz koncepciókat is ültet az emberekbe, valamint rossz elveket és rossz irányt az ilyen ügyek kezeléséhez, félrevezeti és megbénítja az emberek gondolkodását. Ezért akárhogyan is elemezzük vagy boncolgatjuk ezt a kijelentést, létezésének nincs értéke, nem olyasmi, amit az embereknek gyakorolniuk kellene, és semmilyen módon nem használ az embereknek.

A mondatban, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak” van egy másik hiba is. Más szempontból nézve, azoknak a gonosz embereknek, akik másokat ki akarnak használni, manipulálni és irányítani, azoknak, akiknek érdekeik vannak, és azoknak, akik státusszal és hatalommal rendelkeznek a társadalomban, ez a kijelentés lehetőséget ad arra, hogy kihasználjanak másokat, és ürügyet arra, hogy felhasználjanak, manipuláljanak és irányítsanak másokat. Ez lehetővé teszi, hogy stratégiailag felhasználják az embereket arra, hogy feladatokat végezzenek el nekik. Azokat, akik nem intézik helyettük a feladatokat, vagy nem tesznek meg mindent értük, olyan emberekként határozzák meg, akikben nem lehet megbízni, és akik nem tudnak mindent megtenni, hogy hűségesen kezeljék a feladatokat. Megbélyegzik őket, mint alacsonyabb rendű erkölcsi magatartással rendelkező egyéneket, akik nem érdemlik meg a bizalmat, nem érdemlik meg, hogy nagyra értékeljék vagy tiszteljék őket, és akik a társadalom alantas tagjai. Az ilyen embereket félredobják. Például, ha a főnököd megbíz egy feladattal, és te úgy gondolkodsz: „Mivel a főnököm hozta fel, bele kell egyeznem, bármi legyen is az. Nem számít, milyen nehéz, még ha tűzön-vízen is kell átmennem, meg kell tennem”, tehát beleegyezel. Egyrészt, mert ő a főnököd, és nem mered visszautasítani, másrészt gyakran nyomást gyakorol rád, mondván: „csak az a jó kolléga, aki mindent megtesz, hogy hűségesen kezelje mindazt, amit mások rábíztak”. Ezt a felfogást már korán beléd sulykolta, előre beoltva téged, hogy lelkileg felkészülj. Ha egyszer bármilyen kérést megfogalmaz, neked becsületbeli kötelességed betartani, és nem utasíthatod vissza, különben nem lesz jó vége. Ezért minden energiádat arra kell fordítanod, hogy megtegyél neki dolgokat. Még ha nem is könnyen kezelhető, akkor is meg kell találnod a módját, hogy elvégezd. Kapcsolatokat kell felhasználnod, a hátsó ajtón át kell bejutnod, és pénzt kell költened ajándékokra. A végén, amikor a feladatot elvégezted, nem említheted a ráfordított pénzt, és nem is követelhetsz semmit. És azt kell mondanod: „»Az embereknek mindent meg kell tenniük, hogy hűségesen kezeljék mindazt, amit mások rájuk bíztak.« Te nagyra tartasz és nagyra értékelsz engem, ezért mindent meg kell tennem, hogy ezt a feladatot jól kezeljem.” A valóságban csak te tudod, hogy mennyi nehézségen és bajon mentél keresztül. Ha ez sikerül, az emberek azt fogják mondani, hogy nemes az erkölcsi magatartásod. Ha azonban kudarcot vallasz, az emberek lenéznek, megvetnek, és te elszenveded a gúnyolódásukat. Nem számít, hogy milyen társadalmi osztályhoz vagy etnikai csoporthoz tartozol, amíg valaki megbíz téged egy feladattal, a legjobbat kell nyújtanod, fáradságot nem kímélve, és nem utasíthatod vissza. Miért van ez így? Ahogy a mondás tartja: „Tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak.” Mivel elfogadtad valakinek a megbízását, hűségesen kell kezelned azt a végsőkig, és gondoskodnod kell arról, hogy a feladatot sikeresen, jól, teljes egészében és a másik ember jóváhagyásával végezd el, majd pedig számolj be róla. Még ha nem is érdeklődnek utána, akkor is fáradságot nem kímélve kell kezelned a dolgot. Vannak olyan emberek, akikkel alapvetően nincs valódi kapcsolatod, például távoli rokonok a tágabb családodban. Látják, hogy jó állásod van a társadalomban, vagy státuszod és tekintélyed, esetleg valamilyen tehetséged van, ezért rád bíznak ezt vagy azt. Vajon rendben van-e, ha visszautasítod? Valójában teljesen rendben van, de az emberek közötti bonyolult társadalmi kapcsolatok és a közvélemény nyomása miatt, amelyet az a gondolat befolyásol, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, amikor az ilyen emberek, akikkel alapvetően nincs kapcsolatod, arra kérnek, hogy tegyél meg nekik dolgokat, akkor mindent meg kell tenned. Természetesen választhatod azt is, hogy nem teszed meg. Így csak egy embert bántasz meg, vagy egy-két rokonoddal veszíted el a kapcsolatot, esetleg egy-két rokon kiközösít. De még egyszer mondom, mit számít ez? Valójában nem számít. Nem velük élsz együtt, és a sorsod nem az ő kezükben van. Akkor miért nem utasíthatod el egyszerűen? Az egyik megkerülhetetlen ok az, hogy a közvélemény, amely azt mondja, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, kötelez és elnyom. Vagyis bármely társadalmi közösségben gyakran fogva tartanak az erkölcsi normák és az a közvélekedés, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”. Az, hogy mindent megteszel azért, hogy hűségesen kezeld a feladatokat, nem a társadalmi felelősségvállalásról vagy egy teremtett lény kötelességeinek és felelősségének jó végzéséről szól. Ehelyett az erkölcsi normák kijelentései és a társadalmi közvélekedés láthatatlan láncai tartanak fogva. Miért vagy fogékony arra, hogy ezek fogva tartsanak? Az egyik szempont az, hogy nem tudod megkülönböztetni, hogy ezek az őseidtől átörökített erkölcsi kijelentések helyesek-e, és hogy az embereknek be kell-e tartaniuk őket. A másik szempont az, hogy nincs elég erőd és bátorságod ahhoz, hogy kitörj e hagyományos kultúra által kifejtett társadalmi nyomásból és közvéleményből. Ennek eredményeképpen nem tudsz megszabadulni a láncaitól és a rád gyakorolt hatásától. A másik ok az, hogy a társadalom bármely közösségében vagy csoportjában az emberek azt szeretnék, hogy mások úgy tekintsék őket, mint akik kiváló erkölcsűek, jó emberek, megbízhatóak, és akik méltóak arra, hogy rájuk bízzák a feladatokat. Mindannyian olyan képet akarnak kialakítani, amely tiszteletet érdemel, és elhiteti másokkal, hogy ők méltóságteljes hús-vér emberek érzésekkel és hűséggel, és nem hidegvérűek vagy idegenek. Ha be akarsz illeszkedni a társadalomba, és azt akarod, hogy elfogadjanak és elismerjenek, akkor először is el kell érned, hogy jó erkölcsű, feddhetetlen és hiteles emberként ismerjenek el téged. Tehát, függetlenül attól, hogy milyen kéréseket intéznek hozzád, igyekezel a lehető legjobban eleget tenni nekik, boldoggá tenni őket, és akkor dicsérni fognak, hogy jó erkölcsű, megbízható személy vagy, és hogy az emberek szívesen társulnak veled. Ily módon úgy érzed, hogy tudatosan jelen vagy az életedben. Ha a társadalom, a tömegek, a munkatársaid és a barátaid elfogadnak téged, akkor különösen tápláló és kielégítő életet élhetsz. Ha azonban tőlük eltérően élsz, ha gondolataid és nézeteid eltérnek az övéktől, ha életutad eltér az övéktől, ha senki sem mondja, hogy kiváló erkölcsű vagy, hogy megbízható vagy, hogy méltó vagy arra, hogy rád bízzanak ügyeket, vagy hogy méltóságod van, és ha mindannyian lemondanak rólad és elszigetelnek, akkor lehangolt és szomorú életet fogsz élni. Miért érzed magad lehangoltnak és szomorúnak? Azért, mert az önbecsülésed csorbát szenved. Honnan származik az önbecsülésed? A társadalom és a tömegek elismeréséből és elfogadásából származik. Ha nem fogadnak el téged, ha nem értenek egyet veled, ha nem dicsérnek vagy értékelnek, és ha nem vetnek rád csodáló, szerető vagy megbecsülő pillantásokat, akkor úgy érzed, hogy nincs méltóságod az életben. Nagyon értéktelennek érzed magad és nincs jelenlétérzésed. Nem tudod, hogy hol miben rejlik az értéked, és végül azt sem tudod, hogyan élj. Az életed lehangolttá és gyötrelmessé válik. Állandóan próbálod elérni, hogy az emberek elfogadjanak, próbálsz beilleszkedni a tömegbe és a társadalomba. Ezért mindazoknak, akik ilyen társadalmi környezetben élnek, nagyon fontos dolog betartani azt az erkölcsi normát, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”. Ez egyúttal fontos mutató, amellyel egy személy erkölcsi jelleme mérhető, és az, hogy mások elfogadják-e őt. De vajon helyes-e ez a mérce? Egyértelműen nem. Sőt, akár abszurdnak is nevezhető.

Annak az erkölcsi kijelentésnek, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, van egy másik aspektusa is, amelyet meg kell vizsgálnunk. Ha a rád bízott feladat nem emészti fel túlságosan az idődet és az energiádat, és a képességed keretei között van, vagy ha a környezeted és a körülményeid megfelelőek, akkor emberi lelkiismeretből és észérvekből kifolyólag a legjobb tudásod szerint megtehetsz bizonyos dolgokat másokért, és eleget tehetsz az észszerű és megfelelő elvárásaiknak. Ha azonban a rád bízott feladat jelentős időt és energiát vesz igénybe, és az időd nagy részét elveszi, oly mértékben, hogy az már az életed feláldozását jelenti, és az életben vállalt felelősségeid és kötelezettségeid, valamint a teremtett lényként vállalt kötelességeid semmivé válnak, és felcserélődnek, akkor mit fogsz tenni? Vissza kell utasítanod, mert ez nem a te felelősséged vagy kötelezettséged. Ami az ember életének felelősségeit és kötelezettségeit illeti, azon kívül, hogy gondoskodsz a szülőkről és a gyermekek neveléséről, valamint a társadalomban és a törvény keretein belül a szociális felelősségek teljesítéséről, a legfontosabb dolog az, hogy az ember energiáját és idejét, valamint életét teremtett lényi kötelességének végrehajtására fordítsa, és ne arra, hogy valaki más bízza meg egy feladattal, ami elveszi az idejét és az energiáját. Ez azért van így, mert Isten teremti meg az embert, ad neki életet, és hozza erre a világra, és az ember dolga nem az, hogy mások számára megtegyen dolgokat és feladatokat teljesítsen. Amit az embereknek leginkább el kell fogadniuk, az Isten megbízatása. Csak az Isten általi megbízatás valódi megbízatás, és az ember általi megbízatás elfogadása azt jelenti, hogy nem törődnek a tulajdonképpeni kötelességeikkel. Senkinek sem áll jogában arra kérni téged, hogy hűségedet, energiádat, idődet, vagy akár fiatalságodat és egész életedet az általuk rád bízott feladatokra fordítsd. Egyedül Isten jogosult arra, hogy az embereket arra kérje, hogy tegyék a kötelességüket, mint teremtett lények. Miért van ez így? Ha bármilyen rád bízott feladat jelentős mennyiségű időt és energiát igényel, az akadályozni fog téged abban, hogy megtedd teremtett lényi kötelességedet, sőt abban is, hogy a helyes utat kövesd az életben. Ez megváltoztatja az életed irányát és céljait. Ez nem jó dolog, ez átok. Ha az időd és energiád jelentős részét felemészti, sőt még a fiatalságodat is elveszi, megfosztva az igazság és az élet elnyerésének lehetőségeitől, akkor minden ilyen természetű megbízás a Sátántól származik, és nem egyszerűen egy személytől. Ez egy másik módja a dolog megértésének. Ha valaki olyan feladatot bíz rád, amely az idődből és az energiádból sokat felemészt és elpazarol, sőt arra késztet, hogy feláldozd a fiatalságodat és az egész életedet, elvéve azt az időt, amelyet a teremtett lényként való kötelességed végzésére kellene fordítanod, akkor az a személy nem csak hogy nem a barátod, hanem akár az ellenségednek is tekinthető. Az életedben, amellett, hogy teljesíted a szüleiddel, gyermekeiddel és családoddal szembeni felelősségedet és kötelességeidet, amelyeket Isten ruházott rád, minden idődet és energiádat a teremtett lényként való kötelességed végzésére kell fordítanod és áldoznod. Senki sem jogosult arra, hogy lefoglalja vagy elvegye az idődet és az energiádat azzal az ürüggyel, hogy valamivel megbíz. Ha nem fogadod meg a tanácsot, és elfogadod valakinek a megbízatását, ami időd és energiád jelentős részét lefoglalja, akkor a teremtett lényként való kötelességed végzésére rendelkezésre álló időd viszonylag lecsökken, sőt megfosztottá és elfoglalttá válsz. Mit jelent az, ha megfosztanak a kötelességed végzéséhez szükséges időtől és energiától? Azt jelenti, hogy csökken a lehetőséged az igazságra való törekvésre. Amikor az igazságra való törekvés lehetősége beszűkül, nem jelenti-e ez azt is, hogy kisebb az esélyed az üdvösségre? (De igen.) Ez áldás vagy átok számodra? (Átok.) Kétségtelenül átok. Olyan ez, mint egy lány, akinek van egy barátja, aki azt mondja neki: „Hihetsz Istenben, de várnod kell rám, amíg sikeres, gazdag és befolyásos leszek, és amíg tudok venni neked egy autót, egy házat és egy nagy gyémántgyűrűt, aztán elveszlek feleségül.” A lány pedig azt mondja: „Akkor ebben a néhány évben nem fogok hinni Istenben, és nem fogom végezni a kötelességeimet. Először keményen dolgozom veled, és várom, hogy meggazdagodj, vezető beosztásba kerülj, teljesüljenek a kívánságaid, és utána majd végzem a kötelességeimet.” Okos vagy bolond ez a lány? (Bolond.) Annyira bolond! Segítesz neki sikeressé, gazdaggá és hatalmassá válni, hírnévre és vagyonra szert tenni, de vajon ki fogja pótolni az időt, amit elvesztettél? Nem teljesítetted jól a kötelességedet, mint teremtett lény, ki fogja ezt a veszteséget pótolni; ki fogja visszafizetni? Azért a néhány évért, amíg hittél Istenben, nem nyerted el azt az igazságot, amit kellett volna, és nem nyerted el azt az életet, amit kellett volna. Ki fogja kárpótolni ezt az igazságot és ezt az életet? Vannak, akik hisznek Istenben, de nem törekszenek az igazságra. Ehelyett több évüket arra fordítják, hogy egy rájuk bízott feladatot, kívánságot vagy más emberek követelését teljesítsék. Végül nemcsak, hogy nem nyernek semmit, de elszalasztják a lehetőséget is, hogy megtegyék az igazság megszerzésére irányuló kötelességüket. Nem kapják meg Isten elismerését; a veszteség túl nagy, és az ár túl magas! Hát nem ostobaság feladni az Istenben való hitet és a teremtett lény kötelességének végzését csak azért, hogy ne sértsék meg mások bizalmát, hogy az emberek jót mondjanak róluk, hogy magas erkölcsű, jó hírű és megbízható embernek tekintsék őket, és hogy sikeresen „megtegyenek mindent, hogy hűségesen kezeljék mindazt, amit mások rájuk bíztak”? Vannak olyanok is, akik megpróbálják mindkettőt elérni, egyik oldalon az embereknek megfelelni, miközben energiát fordítanak valamilyen kötelesség végzésére, és másoknak is meg akarnak felelni amellett, hogy Istennek is tetszeni akarnak. Mi történik végül? Lehet, hogy az embereknek tetszeni fogsz, de a teremtett lényi kötelességed nem jól lesz elvégezve, egyáltalán nem érted meg az igazságot, és nagyon sokat veszítesz! Bár mindent megtettél, hogy hűségesen intézd a dolgokat az emberek számára, dicséretet kaptál tőlük, mondván, hogy megtartod a szavadat, és nemes az erkölcsi magatartásod, nem nyerted el az igazságot Istentől, és nem kaptad meg Isten elismerését vagy elfogadását. Ez azért van, mert az, hogy mindent megteszel azért, hogy hűségesen kezeld a dolgokat az emberek számára, nem az, amit Isten megkövetel az emberiségtől, és nem is olyan feladat, amelyet Isten bízott rád. Az, hogy mindent megteszel azért, hogy hűségesen kezeld a dolgokat az emberek számára, félresiklás, azt jelenti, hogy nem figyelsz oda a tulajdonképpeni kötelességeidre, ugyanakkor semmilyen értéke vagy jelentősége nincs. Ez egyáltalán nem olyan jócselekedet, amelyről érdemes lenne megemlékezni. Rengeteg energiát és időt fektettél másokba, és ezzel nemcsak Isten nem emlékszik meg rólad, hanem elvesztetted a legjobb lehetőséget az igazság követésére, és az értékes időt arra, hogy végrehajtsd teremtett lényi kötelességedet. Amikor visszafordulsz, és az igazságra akarsz törekedni és jól végezni a kötelességedet, már öreg vagy, hiányzik belőled az energia, a fizikai erő, és betegségek gyötörnek. Vajon megéri ez? Hogyan áldozhatod fel magad Istenért? A fennmaradó időt az igazság követésére és a teremtett lényként való kötelességed végzésére fordítani kimerítő. A fizikai erőd nem bírja a tempót, a memóriád romlik, és az energiád sem jó. Gyakran elbóbiskolsz az összejöveteleken, és a testednek mindig nehézségei és betegségei vannak, amikor megpróbálod végezni a kötelességeidet. Addigra már megbánod a dolgot. Azzal, hogy „mindent megteszel, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, mit nyertél? Legfeljebb megvesztegethetsz másokat, és bókokat kaphatsz tőlük. De mi haszna van az emberektől kapott dicséretnek? Képviselheti-e Isten jóváhagyását? A legkevésbé sem képviseli azt. Ebben az esetben az embertől kapott dicsérő mondat értéktelen. Megéri-e ilyen nagy fájdalmat elviselni azért, hogy dicséretet kapjunk, miközben elveszítjük az üdvösség lehetőségét? Mit kell tehát most az embereknek megérteniük? Ha valaki megbíz egy feladattal, mindegy, hogy mi az, amíg nem a teremtett lényként való kötelességed végzéséről van szó, vagy valamiről, amit Isten bízott rád, jogod van visszautasítani, mert ez nem a te kötelességed, és pláne nem a felelősséged. Lehet, hogy néhányan azt mondják: „Ha visszautasítom, mások azt fogják mondani, hogy rossz erkölcsű vagyok, vagy azt fogják mondani, hogy nem vagyok elég jó barát vagy elég hűséges.” Ha emiatt aggódsz, akkor tedd csak meg, és utána nézd meg, milyen következményekkel jár. Vannak olyan emberek is, akik még nem fejezték be a mások számára végzett dolgokat, és a kötelességeik végzése miatt nem tudják azt folytatni. Elgondolkodnak: „Nem jó, hogy ezt a feladatot félbehagyom. Mint embernek, hitelesnek kellene lennem. A dolgokat az elejétől a végéig kell csinálni, és nem erősen kezdeni és gyengén befejezni. Ha a feladatokat, amelyeket másoknak ígérek, félig végzem el, a többit pedig nem teszem meg, akkor ezt nem tudom mások előtt igazolni, hiányzik ebből a tisztesség!” Ha ilyen gondolatok járnak a fejedben, és nem tudod elengedni a büszkeségedet, akkor rajta, végezd a feladatokat mások számára, és amikor végeztél, nézd meg, hogy mit nyertél, és hogy a szavad megtartása és ez a fajta tisztesség képvisel-e bármiféle értéket. Nem késleltet vajon egy fontos dolgot? Ha késleltetheti a kötelességeid elvégzését, és befolyásolhat az igazság elnyerésében, akkor ez egyenértékű az életed kockáztatásával, nem igaz? Ha ezeket az erkölcsi magatartásra vonatkozó kijelentéseket és követelményeket fontosabbnak tartod, mint a teremtett lényként való kötelességed végzését és az igazságra való törekvést, akkor nem tudsz megszabadulni attól, hogy ezek a kijelentések fogva tartsanak és gúzsba kössenek. Ha képes vagy felismerni őket és tisztán látni a valódi lényegüket, ha elhatározod, hogy lemondasz róluk, és nem e dolgok szerint élsz, akkor van reményed arra, hogy kiszabadulj ezeknek az erkölcsi magatartásra vonatkozó kijelentéseknek a fogságából és szorításából. Arra is van reményed, hogy teremtett lényként jól végezd a kötelességedet, és elnyerd az igazságot.

Miután ennyi mindenről beszéltem, van-e már némi tisztánlátásotok azt az emberek erkölcsiségét megítélő kijelentést és mércét illetően, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”? (Igen.) Összefoglalva tehát, hány aspektusból kell megítélnünk, hogy ez a mondat helyes vagy helytelen? Először is, egyértelmű, hogy ez a kijelentés nem felel meg az igazságnak vagy Isten szavainak, és nem olyan igazságalapelv, amelyet az embereknek be kellene tartaniuk. Hogyan kell tehát kezelni ezt a kérdést? Nem számít, ki bíz meg téged egy feladattal, neked jogod van azt visszautasítani, és azt mondani: „Nem akarok segíteni neked; nem vagyok köteles hűséges lenni hozzád.” Ha annak idején elfogadtad a megbízásukat, de most, hogy megértetted a dolgot, nem akarsz segíteni, és úgy érzed, hogy nem szükséges és nem kötelező, akkor az ügy itt véget ér. A gyakorlás egy alapelve ez? (Igen.) Nemet mondhatsz és visszautasíthatod. Másodszor, mi a baj azzal a kijelentéssel, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”? Ha valaki megbíz egy egyszerű feladattal, amit kényelmesen elvégzel, az csak egy normális dolog az emberek közötti interakcióban és érintkezésben. Nem lehet megmondani, hogy hűséges vagy jó erkölcsű vagy-e, ezt nem lehet mérceként használni egy személy erkölcsösségének mérésére. Vajon az, hogy valaki segít valakinek egy csekély erőfeszítést igénylő feladatban, azt jelzi, hogy az illető erkölcsös és hiteles? Nem feltétlenül, hiszen az a személy a színfalak mögött sok rossz dolgot is elkövethetett. Ha sok rossz dolgot tett, de tett valamit, hogy segítsen másokon csekély erőfeszítéssel, akkor ez magas erkölcsi jellemnek számít? (Nem, nem az.) Tehát ez a példa megdönti azt a kijelentést, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”. Ez nem helyes, és nem használható mérceként egy személy erkölcsi magatartásának mérésére. Így kell kezelni a hétköznapi dolgokat. Hogyan kell akkor eljárni a különleges esetekben? Ha valaki egy különlegesen fontos feladattal bíz meg, amely meghaladja a képességeidet, és úgy találod, hogy az fárasztó és megerőltető, és képtelen vagy elvégezni, akkor visszautasíthatod anélkül, hogy rosszul éreznéd magad. Ezenkívül, ha valaki olyan feladatot bíz rád, amely észszerűtlen, törvénytelen vagy mások érdekeit sérti, azt különösen nem szabad elvégezned az illető számára. Tehát, amikor valaki megbíz egy feladattal, mi a legfontosabb dolog, amit fel kell ismerned? Először is, fel kell ismerned, hogy a rád bízott feladat a te felelősséged vagy kötelességed-e, és hogy el kell-e azt fogadnod. Másrészt, miután elvállaltad, akár megcsinálod, akár nem, és akár jól, akár rosszul kezeled, van-e köze a hűséghez és az ember erkölcsösségéhez? Ez a felismerés központi kérdése. Egy másik szempont, amit fel kell ismerned, a rád bízott feladat jellege, hogy vajon az észszerű, törvényes, pozitív vagy negatív. E három aspektus alapján lehet felismerni ezt. Most pedig gondoljátok át és foglaljátok össze az előbb közölteket, és beszéljétek meg a véleményeteket és nézeteiteket. (Ami azt az erkölcsi kijelentést illeti, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, először is, az emberek nem kötelesek másoknak elvégezni dolgokat, visszautasíthatják, ez mindenkinek jogában áll. Másodszor, még ha el is fogadnak egy mások által rájuk bízott feladatot, az, hogy elvégzik-e vagy sem, és hogy jól vagy rosszul végzik-e, nem érinti az erkölcsiségüket, és ez nem használható mérceként egy személy erkölcsi jellemének mérésére. Továbbá, ha a valakire bízott feladat törvénytelen és bűncselekmény, akkor azt valóban nem szabad elvégeznie. Ha mégis megteszi, akkor az gonosz cselekedet, és büntetésre számíthat. Ezeknek a pontoknak a segítségével valóban megdönthetjük azt a nézőpontot, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”.) A legfontosabb pont az, hogy ez az állítás helytelen. Hol helytelen? Először is, az alapelv, amelyet az ilyen ügyek kezelésére vonatkozóan előír, helytelen. Továbbá, ha ezt a kijelentést arra használjuk, hogy megítéljük egy személy erkölcsi magatartását, az is helytelen. Ezenkívül ezt a kijelentést arra használni, hogy egy személy erkölcsi magatartását mérjük, hogy megkötözzük és korlátozzuk, hogy felhasználjuk dolgok elvégzésére, és hogy olyan felelősségek teljesítésére fordítsa az idejét és energiáját, amelyeket nem kellene vállalnia, vagy nem akarja vállalni, egyfajta félresiklatás, és ez szintén helytelen. Ez a néhány hiba elég ahhoz, hogy megdöntse annak a kijelentésnek az értékét és helyességét, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”. Foglaljuk össze röviden. Először is, a kijelentés, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, azt mondja el az embereknek, hogy hogyan kezeljék a rájuk bízott feladatokat. Azt jelenti, hogy ha valaki megbíz egy feladattal, függetlenül attól, hogy az észszerű vagy sem, jó vagy rossz, pozitív vagy negatív, amíg a feladatot rád bízták, meg kell tartanod a szavadat. Köteles vagy a feladatot jól és maradéktalanul elvégezni, hogy elégedetté tedd őket. Csak az ilyen ember lehet hiteles. Ez arra készteti az embereket, hogy megkülönböztetés nélkül végezzék el a feladatot, ami mindenekelőtt helytelen és az alapelvekkel ellentétes. Másodszor, az a mérce, hogy az emberek képesek-e „mindent megtenni, hogy hűségesen kezeljék mindazt, amit mások rájuk bíztak”, az erkölcsi magatartásuk mérésének alapjául szolgál. Nem követ-e el ez a mérce egy másik hibát? Ha mindenki mindent megtenne azért, hogy hűségesen kezelje a rábízott rossz vagy bűnös feladatokat, nem állna-e a feje tetejére ez a társadalom? Ráadásul, ha ezt a kijelentést mindig az emberek erkölcsi magatartásának mércéjeként használják, akkor természetesen egy olyan társadalmi légkört, közvéleményt és társadalmi nyomást fog teremteni, amely megköti és korlátozza az emberek gondolatait. Milyen következményekkel fog ez járni? A „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak” kijelentés létezése miatt és az ilyen közvélemény társadalomban való jelenléte miatt társadalmi nyomás alatt állsz, és kénytelen vagy ilyen helyzetekben így cselekedni. Az a mód, ahogyan cselekszel, nem önkéntes, nem a saját képességeid határain belül van, és nem a kötelezettségeid teljesítése. Kénytelen vagy megtenni, és ez nem a szíved mélyéről fakadó igény, nem a normális emberi mivoltodból fakadó igény, és nem az érzelmi kapcsolataid fenntartására irányuló igény. A társadalmi nyomás okozza, ami felér egy erkölcsi félresiklással. Ha nem teszed meg azokat a feladatokat, amelyeket másokért vállaltál, a szüleid, a családod, a kollégáid és a barátaid kritizálni fognak, mondván: „Mit gondolsz, mit csinálsz? Ahogy a mondás tartja: »tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak«. Mivel beleegyeztél, miért nem tartottad magad hozzá? Ha beleegyeztél, akkor jól el kellett volna végezned!” Miután ezt hallod, úgy érzed, hogy hibáztál, ezért engedelmesen végrehajtod a feladatot. Miközben csinálod, mégsem akarod; nincs meg hozzá a képességed, és nem is tudod megoldani, mégis összeszorítod a fogadat, és megcsinálod. A végén az egész családod segít neked megcsinálni, és ez rengeteg pénzbe, energiába és szenvedésbe kerül, és épphogy csak sikerül. Az, aki megbízott téged, boldog, de te a szívedben sokat szenvedtél, és kimerültél. Annak ellenére, hogy mindezt békétlen szívvel és nem akaró érzéssel teszed, nem adod fel, és legközelebb, amikor ilyen helyzetbe kerülsz, újra megteszed ugyanazt a dolgot. Miért van ez így? Mert önbecsülésre vágysz, szereted a hiúságot, ugyanakkor képtelen vagy elviselni a közvélemény nyomását. Még ha senki sem talál hibát benned, akkor is kritizálni fogod magad, mondván: „Nem tettem meg azt, amit vállaltam másokért. Mit is cselekszem én? Még önmagamat is megvetem. Hát nem erkölcstelen ez?” Még te is félresiklatod önmagadat; vajon már az elméd is fogságba került? (Igen.) Valójában ennek a feladatnak a legcsekélyebb köze sincs hozzád. Semmi hasznod vagy épülésed nem származik belőle. Teljesen rendben van, ha nem teszed meg, és csak néhány személy fog kritizálni ezért. De mit számít ez? A legkevésbé sem fogja megváltoztatni a végzetedet. Nem számít, hogy az emberek mit kérnek tőled, amennyiben az nem felel meg Isten követelményeinek, visszautasíthatod. Ha e három pont alapján boncolgatod a kijelentést, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, megérted-e ennek a kijelentésnek a lényegét? (Igen.)

Amikor valaki megbíz téged egy feladattal, milyen alapelveket kell követned? Nem kellene-e, hogy legyenek alapelvek annak elvégzéséhez? Mi ennek az alapja az igazság szempontjából? Az imént említettem a legfontosabb pontot, ami az, hogy az ember életében azon kívül, hogy támogatja a szüleit, neveli a gyermekeit, és a törvény keretein belül teljesíti társadalmi kötelezettségeit, nem köteles elfogadni senki megbízatását vagy dolgozni senkinek, és nem kell senki ügyeiért vagy megbízásáért élnie. Az emberi élet értéke és értelme egyedül a teremtett lény kötelességének végzésében rejlik. Ezen kívül bárkiért dolgokat tenni a legcsekélyebb értelemmel sem bír; ez mind haszontalan munka. Ezért a kijelentés, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, olyasmi, amit emberek kényszerítenek az emberekre, és semmi köze nincs Istenhez. Ez a kijelentés egyáltalán nem Istennek az emberekkel szemben támasztott követelménye. Abból ered, hogy mások kihasználnak téged, erkölcsileg félresiklatnak, irányítanak és gúzsba kötnek. Ennek a legcsekélyebb köze sincs Isten megbízatásához vagy a teremtett lényként való kötelességed végzéséhez. Értitek? (Igen.) Ebben a világban, az egész világegyetemben, teremtett lényként, azon kívül, hogy hűséges vagy Istenhez és Isten megbízásához, és hűséges vagy az emberi kötelességedhez, semmi és senki sem méltó a te hűségedre. Világos tehát, hogy a mondás, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak” nem egy magatartási alapelv. Ez helytelen, és megsérti az alapelveket. Ha valaki megbíz téged egy feladattal, mit kell tenned? Ha a rád bízott feladat olyasmi, ami csak nagyon csekély erőfeszítést igényel, ahol csak egyszerűen beszélned kell, vagy egy apró cselekedetet kell elvégezned, és rendelkezel a megfelelő képességgel, segíthetsz emberségből és együttérzésből; ezt nem tekintjük helytelennek. Ez egy alapelv. Ha azonban a rád bízott feladat az időd és energiád jelentős részét felemésztené, vagy akár az időd jelentős részét elpazarolná, jogod van azt visszautasítani. Még ha a szüleidről van szó, akkor is jogod van visszautasítani. Nem kell hűségesnek lenned hozzájuk, vagy elfogadnod a megbízatásukat, ez a te jogod. Honnan ered ez a jog? Isten adományozta neked. Ez a második alapelv. A harmadik alapelv az, hogy ha valaki megbíz téged valamilyen feladattal, még ha az nem is emészt fel jelentős mennyiségű időt és energiát, de megzavarhatja vagy befolyásolhatja a kötelességed végzését, vagy lerombolhatja a kötelességed végzésére irányuló akaratodat, valamint az Isten iránti hűségedet, akkor azt is vissza kell utasítanod. Ha valaki olyasmit bíz rád, ami befolyásolhatja az igazságra való törekvésedet, megzavarhatja az akaratodat az igazságra való törekvésben, valamint az igazságra való törekvésed ütemét, és arra késztethet, hogy félúton feladd, akkor még inkább vissza kell utasítanod. Vissza kell utasítanod mindent, ami befolyásolja a kötelességed végzését vagy az igazságra való törekvésedet. Ez a te jogod; jogod van nemet mondani. Nincs szükség arra, hogy időt és energiát fektess bele. Visszautasíthatsz minden olyan dolgot, ami nem bír jelentőséggel, értékkel, épüléssel és segítséggel vagy nincs haszna a kötelességed végzése, az igazságra való törekvés vagy az üdvösséged szempontjából. Lehet-e ezt alapelvnek tekinteni? Igen, ez egy alapelv. Ha tehát ezen alapelvek szerint mértek, akkor honnan származhatnak azok a kiosztott feladatok, amelyeket az embereknek el kell fogadniuk az életükben? (Istentől.) Így van, csakis Istentől származhatnak. Ez a szó, hogy „Istentől”, viszonylag üres és távoli, tehát mi is kellene, hogy legyen valójában ez a megbízatás? (A kötelességünk végzése.) Így van, ez azt jelenti, hogy végzed a kötelességedet a gyülekezetben. Lehetetlen, hogy Isten személyesen azt mondja neked: „Menj, terjeszd az evangéliumot” „Menj, vezesd a gyülekezetet”, vagy „Menj, végezz szövegalapú munkát.” Lehetetlen, hogy Isten személyesen mondja neked, de Isten bízta rád a kötelességedet Isten házának szervezésén keresztül. Isten házának minden intézkedése Istentől ered és Istentől jön, tehát szükséged van-e arra, hogy Isten személyesen mondja meg neked? Te már megtapasztaltad az összes embert, eseményt és dolgot, amely Isten szuverenitásából és vezényléséből származik, és vannak valódi érzéseid. Amit megtapasztaltál, az Isten munkájához, az igazsághoz és az Ő irányítási tervéhez kapcsolódik. Hát nem ez a teremtett lény kötelességének teljesítése? A megbízatás elfogadásának a szempontjából nézve igen, az. Egy másik dolog, hogy azon kívül, amit Isten bízott ránk, nincs más, amihez az embereknek hűségesnek kellene lenniük. Csak Isten érdemli meg a rendíthetetlen hűséget; az emberek nem méltóak rá. Senki, beleértve az őseiteket, szüleiteket vagy feljebbvalóitokat, nem méltó rá. Hogy miért? A legfőbb igazság az, hogy tökéletesen természetes és indokolt, hogy a teremtett lények hűségesek legyenek a Teremtőhöz. Szükséges-e elemeznetek ezt az igazságot? Nem, mert mivel minden, ami az emberekkel kapcsolatos, Istentől származik, tökéletesen természetes és indokolt, hogy a teremtett lények hűségesek legyenek a Teremtőhöz. Ez egy olyan legfőbb igazság, amit az embereknek mindig szem előtt kell tartaniuk! A második igazság, amit az embereknek meg kell érteniük, hogy azáltal, hogy hűségesek Istenhez, minden, amit az emberek Istentől nyernek, az az igazság, az élet és az út. A nyereségük igen bőséges, különösen gazdag és túláradó. Amikor az emberek elnyerik az igazságot, az életet és az utat, az életük értékessé válik. Ezért, ha hűségesek vagytok Istenhez, az időtök, energiátok és az áldozatul hozott költségeitek pozitívan megtérülnek, és soha nem fogjátok megbánni. Eddig egyesek húsz vagy harminc évig követték Istent, mások pedig három-öt évig vagy tíz évig. Hiszem, hogy a legtöbbjük nem bánta meg, és bizonyos mértékig nyereséget értek el. Azok számára, akik szeretik az igazságot, minél inkább követik Istent, annál inkább érzik, hogy túl sok mindennek híján vannak, és hogy az igazság értékes. Növekszik az elhatározásuk az igazság követésére, és úgy érzik, hogy túl későn fogadták el Istent, és hogy ha három-öt vagy tíz évvel korábban fogadták volna el Őt, mennyivel több igazságot értettek volna meg! Most néhányan bánják, hogy túl későn fogadták el Istent, bánják, hogy több évig hittek Istenben anélkül, hogy az igazságot követték volna, elvesztegetve az idejüket, és bánják, hogy több évig hittek Istenben anélkül, hogy jól végezték volna a kötelességüket. Röviden, függetlenül attól, hogy az ember mennyi ideig hisz Istenben, mindenki nyer valamit, és úgy érzi, hogy az igazság követése hihetetlenül fontos. Ez a második igazság: azáltal, hogy hűségesek Istenhez, minden, amit az emberek Istentől nyernek, az az igazság, az út és az élet, így meg lehetnek mentve, és nem élnek többé a Sátán hatalma alatt. A harmadik igazság az, hogy ha az emberek el tudják érni az örök hűséget Isten iránt, akkor mi lesz a végső rendeltetési helyük? (Meg lesznek mentve és megmaradnak, hogy belépjenek Isten királyságába.) Ha az emberek Istent követik és végül meg lesznek mentve, akkor nem az lesz a rendeltetési helyük, hogy a kárhozatra jutnak és elpusztulnak, hanem új emberként megmaradnak, és képesek lesznek tovább élni. Ha az emberek tovább élnek, akkor van reményük arra, hogy meglátják Istent. Micsoda áldás ez! Az Istenhez való hűség kérdésében elég-e, ha az emberek megértik ezt a három igazságot? (Igen.) Milyen előnyökkel jár, ha az emberek másokat követnek és hozzájuk hűségesek? Ha hűséges vagy másokhoz, az emberek azt mondják, hogy jó erkölcsű vagy. Jó hírneved van, és csak ez a kevés előnyöd származik belőle. Elnyered-e az igazságot és életet? Egyáltalán nem nyered el. Mit adhat neked bárki, ha hűséges vagy hozzá? Legfeljebb kihasználhatod, hogy az illető karrierének gyors sikere idején társulsz vele, ennyi az egész. Mi ennek az értéke? Nem üres dolog ez? Az igazsághoz nem kapcsolódó dolgok haszontalanok, bármennyit is szerzel belőlük. Továbbá, ha embereket követsz, és hozzájuk vagy hűséges, annak következménye lehet. Lehet, hogy áldozattá válsz és feláldoznak. Ha az a személy, akihez hűséges vagy, nem a helyes úton jár, akkor mi történik, ha követed őt? A helyes úton fogsz járni? (Nem.) Ha követed őt, te sem fogsz a helyes úton járni, sőt, még a rossz cselekedetekben is alkalmazkodni fogsz hozzá, és a pokolba kerülsz, hogy megbűnhődj, akkor pedig véged van. Ha egy emberhez vagy hűséges, még ha sok jócselekedetet is teszel, akkor sem fogod elnyerni Isten elismerését. Ha az ördögkirályokhoz, a Sátánhoz vagy az antikrisztusokhoz vagy hűséges, akkor a Sátán cinkosává és csatlósává válsz. A sorsod csak az lehet, hogy a Sátán mellé temetnek, mint a Sátán áldozatát. A nem hívők azt mondják: „A király közelében lenni éppoly veszélyes, mint tigris mellé feküdni.” Nem számít, hogy mennyire vagy hűséges az ördögkirályokhoz, a végén, amint elhasználtak, felfalnak, és áldozattá tesznek. Az életed állandóan veszélyben lesz. Ez a végzete annak, ha az ördögkirályokhoz és a Sátánhoz vagy hűséges. Az ördögkirályok és a Sátán soha nem fogják megmutatni neked az életed helyes irányát és célját, és nem fognak az élet helyes útjára terelni. Soha nem fogod tőlük elnyerni az igazságot vagy az életet. A hozzájuk való hűséged vége az lesz, hogy vagy velük együtt pusztulsz el és az áldozatuk leszel, vagy pedig a csapdájukba esel, megcsonkítanak és felfalnak; mindez pedig a pokolba jutás végeredménye. Ez tagadhatatlan tény. Ezért egyetlen személy, legyen az bármilyen híres és jeles személy vagy nagymenő, sem érdemli meg, hogy hűséges legyél hozzá és feláldozd érte az egész életedet. Nem méltóak, és nincs hatalmuk arra, hogy rendezzék vagy manipulálják a sorsodat. Elég-e ennek az igazságalapelvnek megértése az olyan problémák megoldásához, mint az emberek követése és az emberekhez való hűség? (Igen.) Van három alapelv, amelyet követni kell, amikor a mások által rád bízott feladatokkal foglalkozol, és három alapelvet közöltünk az emberek Isten iránti hűségének értékéről és jelentőségéről – értitek-e világosan mindezeket az alapelveket? (Igen.) Röviden, a „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak” kijelentés boncolgatásának célja, hogy segítsek világosan látni annak abszurditását és hamisságát, hogy el tudd engedni azt. Az elengedés azonban nem elég; meg kell értened és fel kell fognod az emberek gyakorlásának alapelveit is, amelyekkel rendelkezniük kell, valamint Isten szándékait az ilyen ügyekben. Ami azt az erkölcsi kijelentést illeti, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, alapvetően ez a fő tartalma. Én csak különböző szempontokból és nézőpontokból boncolgattam, majd kifejezetten beszéltem azokról a gyakorlási elvekről, amelyeket Isten kinyilatkoztatott az embereknek, arról, hogy mik Isten szándékai, és milyen igazságokat kell megérteniük az embereknek. Ezeknek a pontoknak a megértése után az embereknek alapjaiban fel kell fogniuk, hogyan lássák tisztán azt az erkölcsi kijelentést, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”.

Annak a témának a boncolgatása, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, valójában nagyon egyszerű, és az emberek könnyen felfoghatják és megérthetik. Ez a mondat is egy olyan kijelentés, amelyet a moralisták azért hoztak fel, hogy megbénítsák az embereket, félrevezessék a gondolataikat, és megszakítsák a normális gondolkodást, ez pedig nem a normális emberi lelkiismereten, értelmen vagy normális emberi szükségleteken alapul. Az ilyen eszméket úgynevezett gondolkodók és moralisták találják ki, erényesnek állítva be őket. Ezek nemcsak alaptalanok és értelmetlenek, hanem erkölcstelenek is. Miért tekinthető erkölcstelennek? Mert nem a normális emberi mivolt szükségleteiből fakad, nem valósítható meg az emberi képesség keretein belül, és nem olyan kötelezettség vagy kötelesség, amelyet az embereknek végre kellene hajtaniuk. Ezek az úgynevezett moralisták azt a mondatot, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak”, a magatartás mércéjének tekintik, amit szigorúan megkövetelnek az emberektől, és ezzel egyfajta társadalmi légkört és közvéleményt alakítanak ki. Azután az emberek ennek a közvéleménynek a nyomása alá kerülnek, és arra kényszerülnek, hogy így éljenek. Ily módon az emberek gondolatait észrevétlenül gúzsba köti ez a fajta sátáni gondolkodás. Amint az ember gondolatait gúzsba köti ez az állítás és közvélemény, nyilvánvalóan a cselekedetei is kötve vannak hozzá. Mit jelent az, hogy kötve vannak? Azt jelenti, hogy az emberek nem választhatják meg, hogy mit tesznek, nem követhetik szabadon az emberi természet vágyait és igényeit, és nem követhetik a lelkiismeretük és az értelmük követeléseit, hogy azt tegyék, amit tenni akarnak. Ehelyett egy torz gondolkodás, egyfajta ideológikus elmélet és társadalmi vélekedés korlátozza és köti gúzsba őket, amelyet az emberek nem tudnak megkülönböztetni, és nem tudnak kitörni belőle. Az emberek tudattalanul ilyen társadalmi környezetben és légkörben élnek, és nem tudnak kitörni belőle. Ha az emberek nem értik meg az igazságot, ha nem képesek világosan megérteni az ezekben a kijelentésekben rejlő torzításokat és hibákat, és ha nem képesek felismerni a kárt és a következményeket, amelyeket ezek a gondolataikat gúzsba kötő kijelentések okoznak, akkor soha nem lesznek képesek kitörni a hagyományos kultúra és a társadalmi vélekedés által rájuk rótt korlátokból, kötöttségekből és nyomásból. Csak ezekre hagyatkozva lesznek képesek élni. Azért élnek az emberek ezekre a dolgokra hagyatkozva, mert nem tudják, mi a helyes út, mi a viselkedésük iránya és célja, és nem ismerik a viselkedésük alapelveit sem. A hagyományos kultúra különböző erkölcsi kijelentései természetszerűleg és passzívan félrevezetik őket, ezek a téves elméletek félrevezetik és irányítják őket. Amikor az emberek megértik az igazságot, akkor könnyűvé válik számukra, hogy felismerjék és elutasítsák ezeket az eretnekségeket és téveszméket. Többé nem köti, nem siklatja félre vagy nem használja ki őket a közvélemény, a társadalmi légkör és környezet, amelyet a Sátán teremtett. Így életük iránya és célja teljesen átalakul, és Isten követelményei és Isten szavai szerint élhetnek és létezhetnek. Többé nem vezetik félre és nem kötik gúzsba őket a különböző sátáni elméletek és a hagyományos kultúra különböző téveszméi. Amikor az emberek teljesen elhagyják a hagyományos kultúra különböző kijelentéseit az erkölcsi magatartásról, az az a pillanat, amikor teljesen megszabadulnak a Sátán romlottságától, félrevezetésétől és kötelékeitől. Ezen az alapon, amikor megértik az igazságot, és amikor megértik azokat a gyakorlási alapelveket, amelyeket Isten megkövetel és ad az embereknek, akkor az életcéljuk alaposan átalakul, és új életük lesz. Ha új életük van, akkor újjászületett emberek, és új emberek. Mivel az elméjükben tárolt gondolatok már nem a Sátán által beléjük oltott különféle eretnekségekkel és téveszmékkel vannak tele, hanem az igazság lépett e sátáni dolgok helyébe. Ezt követően Isten szavainak vezetése alatt az igazság életté válik bennük, irányítva és szabályozva azt, ahogyan szemlélik az embereket és a dolgokat, valamint azt, ahogyan viselkednek és cselekszenek. Az emberi élet helyes útját járják, és képesek a világosságban élni. Hát nem olyan ez, mintha Isten szavai által újjászületnének? Rendben, fejezzük be itt a mai közlést.

2022. július 2.