Mit jelent az igazságra törekedni? (11.)

Minden időszakban és minden szakaszban történnek a gyülekezetben bizonyos konkrét dolgok, amelyek ellentétben állnak az emberek elképzeléseivel. Például egyesek megbetegednek, egyes vezetőket vagy dolgozókat lecserélnek, más embereket lelepleznek és kiiktatnak, van, aki élet és halál próbatételével néz szembe, sőt, egyes gyülekezetekben akár gonosz emberek és antikrisztusok is támadhatnak, akik zavart keltenek, és így tovább. Ilyesmik előfordulnak időnként, de egyáltalán nem véletlenül. Mindezek a dolgok Isten szuverenitásának és rendelkezéseinek eredményei. Egy nagyon békés időszakot hirtelen több incidens vagy szokatlan esemény is félbeszakíthat, amelyek vagy a környezetetekben, vagy személy szerint veletek történnek, és ezeknek a dolgoknak az előfordulása megtöri az emberek életének normális rendjét és normalitását. Kívülről nézve ezek a dolgok nem felelnek meg az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek; olyan dolgok ezek, amelyeket az emberek nem akarnak átélni vagy végignézni. Akkor hát az ilyen dolgok előfordulása hasznára van-e az embereknek? Hogyan kezeljék, tapasztalják meg és értsék meg ezeket az emberek? Gondolkozott már ezen bármelyikőtök? (Meg kell értenünk, hogy ez Isten szuverenitásának eredménye.) Annyi az egész, hogy megértitek, hogy mindez Isten szuverenitásának eredménye? Levontatok ebből bármilyen tanulságot? Képesek vagytok mélyebben megérteni, hogyan gyakorol Isten szuverén hatalmat mindezen dolgok fölött? Mit tartalmaz konkrétan Isten szuverenitása? Milyen konkrét dolgok nyilvánulnak meg az emberekben, amelyeket ismerniük és érteniük kellene? Levontatok bármilyen tanulságot a körülöttetek történő dolgokból? El tudjátok őket fogadni Istentől, aztán képesek vagytok nyerni ebből valamit? Vagy csak botorkáltok a ködben, ezt gondolva magatokban: „Mindez Isten szuverenitásának eredménye, csak vesd alá magad Istennek, nincs itt semmi, amin el kellene gondolkodni” – és miközben ilyen egyszerű gondolatok járnak a fejetekben, hagyjátok, hogy elkerülje a figyelmeteket a lényeg? Ezek közül a szituációk közül melyik illik rátok? Néha fontos események történnek a gyülekezetben, például az evangélium munkájának terjesztésében váratlanul jó eredményeket sikerül elérni, vagy váratlan nehézségek, kedvezőtlen fordulatok, akadályok, sőt, akár külső erőktől származó félbeszakítás és pusztítás adódik elő. Néha valami szokatlan történik egy bizonyos gyülekezetben vagy a kötelességeiket teljesítő emberek között. Akár hétköznapi, akár szokatlan időkben fontolóra vettétek-e valaha ezeket a rendkívüli történéseket? Milyen végkövetkeztetésre jutottatok? Vagy arról van szó, hogy legtöbbször egyáltalán nincs megértésetek? Egyesek csak belül gondolkodnak el ezen, aztán csak elmondanak egy rövid imát, és még az igazságot sem keresik, hogy némi megértést nyerjenek ezekről a dolgokról. Csak elismerik, hogy ezek a dolgok Istentől valók, és ennyi. Ez nem megjátszás? A legtöbb ember csak botorkál a ködben. Amikor pedig rendkívül gyenge képességű emberek találkoznak ilyen dolgokkal, ezekben az emberekben rengeteg értetlenség és zavarodottság alakul ki, és könnyen elképzeléseik és félreértéseik támadhatnak Istennel kapcsolatban, valamint kétségeik lehetnek Isten szuverenitásáról és irányításáról. Az embereknek nem volt megértésük Istenről, amelyből kiindulhattak volna, és amikor olyan dolgokkal szembesülnek, amelyek ellentétben állnak az elképzeléseikkel, nem keresik az igazságot vagy olyan embereket, akikkel beszélgethetnének, hanem csak az elképzeléseik és képzelődéseik alapján kezelik ezeket, míg végül arra a következtetésre jutnak, hogy „továbbra is bizonytalan, hogy ezek a dolgok Istentől származnak-e vagy sem”, és aggályaik támadnak Istennel kapcsolatban, sőt, akár kétségbe is vonják az Ő szavait. Ennek eredményeként az Istennel kapcsolatos kétségeik, spekulációik és gyanakvásuk egyre komolyabbá válik, és elveszítik a motivációt kötelességeik teljesítésére. Nem hajlandók szenvedni és áldozatokat hozni, hanem csak lógnak, vacakolnak egyik napról a másikra. Miután megtapasztaltak néhány konkrét incidenst, elhagyta őket és tovatűnt még az a kis lelkesedés, elhatározás és vágy is, amely korábban élt bennük, és mindössze arra vonatkozó gondolataik maradtak, hogy miként tervezzék meg saját jövőjüket és keressék meg a kiutat. Az ilyen emberek nincsenek kisebbségben. Mivel az emberek nem szeretik és nem keresik az igazságot, ezért amikor valami történik velük, azt a saját szemükkel nézik, anélkül, hogy valaha is megtanulnák Istentől elfogadni. Nem keresik az igazságot Isten szavaiban, hogy megtalálják a válaszokat, és nem keresik fel az igazságot értő embereket, hogy beszélgessenek velük és megoldják ezeket a dolgokat. Ehelyett mindig a világgal való bánásmódról szerzett saját tudásukat és tapasztalatukat használják arra, hogy az őket érő dolgokat elemezzék és megítéljék. És mi ennek a végeredménye? Csapdába ejtik magukat egy kínos helyzetben, ahonnan nincs kiút – ez a következménye annak, hogy nem keresik az igazságot. Semmi nem véletlenül történik, minden fölött Isten uralkodik. Bár az emberek elméletben képesek ezt megérteni és elfogadni, de hogyan kezeljék Isten szuverenitását? Ez az az igazság, amelyre az embereknek törekedniük kell, amelyet meg kell érteniük és konkrétan gyakorolniuk kell. Ha az emberek csak elméletben ismerik el Isten szuverenitását, de nincs róla valódi megértésük, és saját elképzeléseik és képzelődéseik nem lettek megoldva, akkor mindegy, hány éve hisznek Istenben, és hány dolgot tapasztalnak meg, akkor sem lesznek képesek a végén elnyerni az igazságot. Ha az emberek nem törekednek az igazságra, nem ismerhetik meg Isten munkáját. Minél több dolgot tapasztalnak meg, annál több elképzelésük lesz Istenről, annál inkább megkérdőjelezik Őt, és természetesen az Istennel kapcsolatos spekulációik, félreértéseik és gyanakvásuk annál komolyabbá válik. Tény, hogy minden, ami történik, Isten szuverenitásának és rendelkezéseinek eredménye. Annak célja és jelentősége, hogy Isten mindezt megteszi, nem az, hogy fokozza a Vele kapcsolatos félreértelmezésedet és kétségeidet, hanem hogy kitisztítsa és megoldja belső elképzeléseidet és képzelődéseidet, valamint Istennel kapcsolatos kétségeidet, félreértéseidet, gyanakvásodat és egyéb ilyen negatív dolgokat. Ha nem oldod meg a problémákat idejében, amikor felmerülnek, miután ezek a benned lévő problémák felhalmozódnak, és egyre komolyabbá válnak, lelkesedésed vagy elhatározásod pedig már nem elegendő, hogy támogasson téged kötelességeid teljesítésében, akkor belezuhansz a negativitásba, akár olyannyira is, hogy fennáll a veszélye, hogy elhagyod Istent, de szilárdan állni semmiképpen nem tudsz. Most egyesek vonakodva tesznek jelképes erőfeszítést a kötelességeik teljesítése során, de csak azért, hogy áldásokat nyerjenek, anélkül, hogy bármennyire is törekednének az igazságra, amikor pedig valami nehézség éri őket, negatívvá válnak. Ilyenek azok az emberek, akik nem törekednek az igazságra. Mivel nincsenek egészen tisztában a látomások igazságával, és nincs igaz megértésük Isten munkájáról, ezért még ha teljesítik is a kötelességeiket és feláldozzák magukat Istenért, akkor sincs erő a szívükben, és az a kevés doktrína, amit értenek, nem sokáig képes fenntartani őket, mielőtt elbuknak. Ha az emberek nem gyűlnek össze rendszeresen, nem hallgatnak prédikációkat, nem keresik az igazságot, hogy megoldják a problémáikat, akkor képtelenek szilárdan állni. Ezért azoknak, akik kötelességeket teljesítenek, rendszeresen beszélgetniük kell az igazságról, valahányszor pedig bizonyos dolgok történnek velük, és elképzelések alakulnak ki bennük, ezt azáltal kell helyrehozniuk, hogy idejében keresik az igazságot. Csak így lehetnek biztosak abban, hogy hűek maradnak kötelességük teljesítésében, és képesek lesznek mindvégig követni Istent.

Az Istenben való hit útja rögös és hepehupás. Ezt Isten rendelte így. Bármi történjék is, függetlenül attól, hogy úgy van-e, ahogy az emberek kívánják, vagy egybevág-e az elképzeléseikkel és képzelődéseikkel, vagy hogy előre látható-e számukra, megtörténte nem választható el Isten szuverenitásától és vezénylésétől. Annak, hogy Isten teszi mindazt, amit tesz, az a jelentősége, hogy lehetővé teszi az emberek számára, hogy levonják belőle a tanulságot és megismerjék Isten szuverenitását. Isten szuverenitása megismerésének célja nem az, hogy az emberek ellenálljanak Istennek, nem is az, hogy az emberek, miután megértették Istent, nagyobb erővel és tőkével rendelkezzenek a Vele való versengéshez, hanem az, hogy amikor valami történik velük, az emberek megtanulják ezt elfogadni Istentől, keresni az igazságot ennek megértése érdekében, majd gyakorolni az igazságot, hogy elérjék az igazi alávetettséget, és kialakuljon bennük az Őbelé vetett igaz hit. Értitek ezt? (Igen.) Nos, akkor hogyan ültetitek át a gyakorlatba? Helyes a gyakorlásotok útja az ilyesmikkel kapcsolatban? Mindent, ami történik veletek, alávetett szívvel és az igazságkeresés hozzáállásával kezeltek? Ha olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik, akkor ilyen gondolkodásmóddal fogsz rendelkezni. Bármi is történik veled, elfogadod Istentől, és továbblépsz, hogy az igazságot keresd, megértsd az Ő szándékát, és az embereket és dolgokat az Ő szavai alapján szemléld. Mindazokban a dolgokban, amelyek történnek veled, képes leszel megtapasztalni és megismerni Isten munkáját, és képes leszel alávetni magad Neki. Ha nem vagy olyasvalaki, aki az igazságra törekszik, akkor bármi is történik veled, te nem Isten szavai szerint fogsz bánni vele, és az igazságot sem fogod keresni. Csak botorkálsz majd a ködben, anélkül, hogy ennek eredményeként bármilyen igazságot elnyernél. Isten úgy teszi tökéletessé az embereket, hogy sok mindent elrendel, ami nem egyezik meg az elképzeléseikkel, hogy arra eddze őket, hogy az igazságot keressék, megértést nyerjenek az Ő tetteiről, és meglássák az Ő mindenhatóságát és bölcsességét, életük pedig fokozatosan növekedjen. Miért van, hogy azok, akik az igazságra törekednek, megtapasztalják Isten munkáját, elnyerik az igazságot, és Isten tökéletessé teszi őket, azok pedig, akik nem teszik, ki lesznek iktatva? Azért, mert azok, akik az igazságra törekednek, képesek azt keresni, bármi is történik velük, ezért megvan bennük a Szentlélek munkája és megvilágosítása, ezért képesek gyakorolni az igazságot, belépni Isten szavainak valóságába, és tökéletessé válni Általa; míg azok, akik nem szeretik az igazságot, látják, hogy Isten munkája nem felel meg az ő elképzeléseiknek, mégsem hozzák ezt helyre azáltal, hogy az igazságot keresik, sőt, akár negatívvá is válhatnak és panaszkodhatnak. Idővel az Istenről alkotott elképzeléseik gyarapodnak, ők pedig elkezdenek kételkedni Benne és megtagadni Őt. Ennek eredményeként Isten munkája lerázza és kiiktatja őket. Ezért kell az embereknek úgy hozzáállniuk az igazsághoz, hogy keresik azt, gyakorolják azt, és igyekeznek megfelelni Isten követelményeinek, ahelyett hogy negatívak és passzívak lennének. Ahhoz, hogy megtapasztalják Isten munkáját, sok mindennel kell szembenézniük, és mindezt Isten szavai szerint kell szemlélniük, továbbá több időt kell elmélkedéssel, az igazság keresésével és az erről való beszélgetéssel tölteniük, hogy megismerjék Isten munkáját, és lépést tudjanak tartani vele. Csak így érthetik meg az igazságot és hatolhatnak benne mélyebbre napról napra, és csak így verhetnek gyökeret az emberekben Isten szavai és az igazság minden egyes aspektusa. Isten munkájának megtapasztalása nem választható el a való élettől, még kevésbé az Isten által elrendezett különféle emberek, ügyek és dolgok környezetétől, máskülönben az emberek nem lennének képesek megérteni és elnyerni az igazságot. A legtöbb ember nem tudja, hogyan tapasztalja meg Isten munkáját, amikor problémája támad. Nem tudják, hogyan keressék az igazságot elképzeléseik és képzelődéseik megoldása érdekében, vagy hogyan javítsák ki téves megértéseiket és képtelen nézeteiket. Ennek eredményeként, noha sok mindent megtapasztalnak, képtelenek megérteni az igazságot, és ehelyett nem nyernek semmit – ez időpazarlás. Bármi is éri őket, végső soron az embereknek azt kellene gyakorolniuk, hogy alávessék magukat Isten irányításának és rendelkezéseinek. Ez az alávetettség nem azt jelenti, hogy az emberek negatívan, passzívan vagy végső megoldásként vessék alá magukat, hanem azt, hogy pozitív, proaktív szándék van bennük, és van útjuk az igazság gyakorlására. Mit jelent alávetni magunkat Isten irányításának és rendelkezéseinek? Azt jelenti, hogy bármit is rendez el Isten, bármi is ér téged, hagyd, hogy Isten csinálja, és tanuld meg alávetni magad Neki. Ne legyenek vágyaid vagy személyes terveid, és ne próbálj a magad módján csinálni dolgokat. Minden, amit az emberek szeretnek, amire törekednek és vágynak, képtelen és abszurd. Az emberek túl sokszor lázadnak Isten ellen. Ő azt kéri az emberektől, hogy menjenek kelet felé, de ők nem akarnak kelet felé menni. Még ha nagy vonakodva alá is vetik magukat, belül továbbra is azon törik a fejüket, hogy nyugat felé kellene menni. Ez nem igazi alávetettség. Az igazi alávetettség azt jelenti, hogy amikor Isten azt mondja neked, hogy menj kelet felé, akkor kelet felé mész, elhagysz és elhessegetsz minden gondolatot, amely szerint dél, észak vagy nyugat felé kellene menned, képes vagy lázadni a hús-vér test akarata ellen, aztán pedig elindulsz és gyakorolsz azáltal, hogy az Isten által neked mutatott utat és irányt követed. Ezt jelenti az alávetettség. Melyek az alávetettség gyakorlásának alapelvei? Az, hogy hallgass Isten szavaira és vesd alá magad, és gyakorolj aszerint, amit Isten mond. Ne dédelgesd a saját szándékaidat, és önfejű sem lehetsz. Akár világosan érted Isten szavait, akár nem, alázatosan dolgoznod kell azon, hogy a gyakorlatba ültesd őket és az Ő követelményei szerint csináld a dolgokat. A gyakorlás és tapasztalás folyamatából öntudatlanul is megérted az igazságot. Ha a szád azt mondja, hogy aláveted magad Istennek, de soha nem engeded el és nem lázadsz belső terveid és vágyaid ellen, ez nem annyit tesz, hogy mást mondasz, mint amit gondolsz? (De igen.) Ez nem igazi alávetettség. Ha nem veted alá magad valóban, akkor sok követelményed lesz Istennel szemben, amikor dolgok történnek veled, és a bensődben türelmetlen leszel Istennel szemben, várva, hogy teljesítse a követelményeidet. Ha Isten nem tesz úgy, ahogy te szeretnéd, súlyos gyötrelmet és zaklatottságot élsz majd át, sokat fogsz szenvedni, és nem fogod tudni alávetni magad Isten szuverenitásának és rendelkezéseinek, valamint az Isten által számodra elrendezett környezeteknek. Miért van ez így? Mert mindig megvannak a magad követelményei és kívánságai, nem tudod elengedni saját személyes gondolataidat, és te akarsz irányítani. Ezért, valahányszor olyasmikkel találkozol, amik ellentétben állnak az elképzeléseiddel, nem tudod alávetni magad, és nehezedre esik alávetni magad Istennek. Bár az emberek elméletileg tudják, hogy alá kellene vetniük magukat Istennek, és el kellene engedniük saját gondolataikat, mégis képtelenek elengedni azokat, folyamatosan attól félve, hogy hátrányos helyzetbe fognak kerülni és veszteségek érik őket. Mondjátok meg Nekem, nem kerülnek emiatt nagyon nehéz helyzetbe? Nem fognak akkor fokozódni a gyötrelmeik? (De igen.) Ha képes vagy mindent feladni, elengedni azokat a dolgokat, amiket szeretsz és követelsz, de ellentétesek Isten szándékaival, ha képes vagy proaktívan és önként elengedni ezeket, és nem támasztani feltételeket Istennel szemben, hanem hajlandó vagy megtenni, amit Isten kíván, akkor a benned lévő nehézség és az akadályok is sokkal kisebbek lesznek. Ha csökkennek az akadályok egy személy Istennek való alávetettsége előtt, nem fog a gyötrődése is csökkenni? Ahogy a gyötrelmei csökkennek, a szenvedés, amelyet szükségtelenül él át, szintén drámai mértékben csökken. Elindultok majd, hogy így tapasztaljatok? Valószínűleg még nem. Amikor egyesek azt látják, hogy valaki nehézségekkel küzd, azonnal elkezdenek gondoskodni magukról azáltal, hogy beleélik magukat az illető helyzetébe. Valahányszor azt látják, hogy valaki valamiféle gyötrelemmel, betegséggel, megpróbáltatással vagy csapással kerül szembe, rögtön saját magukra gondolnak, és így töprengenek: „Ha ez velem történne, mitévő lennék? Kiderül, hogy még hívők is szembekerülhetnek ilyen dolgokkal és elszenvedhetik ezeket a kínokat. Akkor hát miféle Isten Ő valójában? Ha Isten ennyire nincs tekintettel annak a fickónak az érzéseire, vajon velem is így fog bánni? Ez azt mutatja, hogy Isten megbízhatatlan. Ő bárhol és bármikor felállíthat egy váratlan környezetet az emberek számára, és folyamatosan, mindenféle körülmények között kínos helyzetekbe hozhatja őket.” Félnek, hogy ha nem hisznek, nem fognak áldásokat nyerni, de ha továbbra is hisznek, katasztrófa éri őket. Így hát egyesek, amikor Isten előtt imádkoznak, csak ezt mondják: „Istenem, könyörgök Neked, hogy áldj meg” – és nem merik ezt mondani: „Istenem, arra kérlek, hogy tégy próbára engem, fegyelmezz meg engem, és tégy, ahogyan Te akarsz, kész vagyok elfogadni.” Nem mernek így imádkozni. Miután megtapasztaltak néhány visszaesést és kudarcot, az emberek elhatározása és bátorsága csökken, és más „megértésük” lesz Isten igazságos természetéről, fenyítéséről, ítéletéről és szuverenitásáról, valamint kialakul bennük egyfajta gyanakvás Istennel szemben. Ezáltal egy fal, egyfajta elidegenedés keletkezik az emberek és Isten között. Rendben van az, ha az embereknek ilyen állapotaik vannak? (Nincs.) Nos hát, bennetek hajlamosak kialakulni ezek az állapotok? Előfordul, hogy ilyen állapotokban éltek? (Igen.) Hogyan kellene ezeket a problémákat megoldani? Rendben van nem keresni az igazságot? Ha nem értitek az igazságot, és nincs hitetek, nehéz lesz mindvégig követnetek Istent, és valahányszor katasztrófákkal és csapásokkal találkoztok, legyenek azok természeti vagy emberi eredetűek, el fogtok bukni.

Jób, miután próbatételen esett át, e szavakat mondta: „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve” (Jób 1:21). Manapság sokan tanulják meg idézni ezt a mondatot, és nagyon szépen formálják a szavakat. De valahányszor idézik, mindössze arra gondolnak, hogy Jahve ad, arra viszont sohasem gondolnak, milyen lesz majd, amikor Jahve elvesz, és miféle gyötrelmet, nehézséget és kínos helyzetet fognak akkor megtapasztalni az emberek, illetve hogyan fog a környezettel együtt az emberek szíve is megváltozni. Soha nem gondoltak bele mélyebben, csak idézik folyton, hogy „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve”, olyannyira, hogy ezt a mondatot szlogenként és doktrínaként használják, amelyet minden adandó alkalommal előkapnak. Elméjében mindenki csak a sok kegyelemre, áldásra és ígéretre tud gondolni, amelyekkel Jahve megajándékozza az embereket, de sohasem gondolnak arra – vagy nem tudják elképzelni –, miféle jelenet következik akkor, amikor Jahve mindezt elveszi tőlük. Mindenki, aki elkezd hinni Istenben, csak Isten kegyelmét, áldásait és ígéreteit kész elfogadni, és csak az Ő kedvességét és könyörületét hajlandó elfogadni. Arra azonban senki nem vár vagy készül, hogy elfogadja Isten fenyítését és ítéletét, az Ő próbatételeit és finomítását, vagy az Ő megfosztását, és egyetlen ember sem tesz előkészületeket arra, hogy elfogadja Isten ítéletét és fenyítését, az Ő megfosztását vagy az Ő átkait. Ez a kapcsolat az emberek és Isten között normális vagy abnormális? (Abnormális.) Miért mondjátok, hogy abnormális? Miért nem kielégítő? Azért nem kielégítő, mert az emberek nem rendelkeznek az igazsággal. Ez azért van, mert az embereknek túl sok elképzelésük és képzelődésük van, folyton félreértik Istent, és mindezt nem hozzák helyre azáltal, hogy az igazságot keresik – ez az oka annak, hogy nagy valószínűséggel fordulnak elő problémák. Konkrétan az emberek csak azért hisznek Istenben, hogy áldásban részesüljenek. Csak alkut akarnak kötni Istennel, és követelni akarnak Tőle dolgokat, de nem törekednek az igazságra. Ez nagyon veszélyes. Mihelyt olyasmivel szembesülnek, ami ellentmond az elképzeléseiknek, azonnal elképzelések, sérelmek és félreértések alakulnak ki bennük Istennel kapcsolatban, sőt, még odáig is elmehetnek, hogy elárulják Őt. Súlyosak ennek a következményei? Milyen úton jár Istenbe vetett hitében a legtöbb ember? Bár valószínűleg már sok prédikációt meghallgattatok, és úgy érzitek, megértettetek jó néhány igazságot, valójában még mindig csak azért járjátok az Istenbe vetett hit útját, hogy jóllakjatok cipókkal. Ha az elméd már készen áll arra, hogy elfogadja az ítéletet és fenyítést, a próbatételeket és a finomítást, és mentálisan felkészültél arra is, hogy katasztrófát szenvedj el, és ha – bármennyit is áldozol Istenért, és bármekkora áldozatot is hozol a kötelességed teljesítése során – valóban Jób próbatételeivel kellene szembenézned, és Isten megfosztana minden vagyonodtól, olyannyira, hogy az életed már-már véget érne, mit tennél akkor? Hogyan kezeld Isten szuverenitását és rendelkezéseit? Hogyan kezeld a kötelességedet? Hogyan kezeld azt, amit Isten rád bízott? Megvan a megfelelő megértésed és a helyes hozzáállásod? Könnyű megválaszolni ezeket a kérdéseket vagy sem? Ez egy nagy akadály előttetek. Ha egyszer ez akadály és probléma, nem kellene megoldani? (De igen.) Hogyan kell megoldani? Könnyű megoldani? Feltéve, hogy miután oly sok éve hiszel Istenben, oly sokat olvastál Isten szavaiból, oly sok prédikációt meghallgattál, oly sok igazságot megértettél, már fel vagy készülve arra, hogy hagyd, hogy Isten irányítson mindent, legyen az áldás vagy katasztrófa. És feltéve, hogy annak ellenére, hogy lemondasz magadról és feláldozod magad, az általad hozott áldozatok és egy élet energiája ellenére mindössze annyit kapsz cserébe, hogy Isten átkokat szór rád vagy megfoszt téged valamitől. Ha még ekkor sincs panaszszavad, nincsenek saját vágyaid vagy követelményeid, hanem csak arra törekszel, hogy alávesd magad Istennek, és kiszolgáltasd magad az Ő irányításának, és úgy érzed, hogy mivel képes vagy akár csak egy kicsit is megérteni Isten szuverenitását és alávetni magad annak, ezért az életed mégiscsak ér valamit – ha ilyen helyes hozzáállással rendelkezel, akkor vajon nem könnyű a nehézségek egy részét megoldani? Most már van igazi megértésetek Isten szuverenitásáról és rendelkezéseiről? Vannak még a szívetek mélyén a személyes jövőtökre és sorsotokra vonatkozó terveitek? Hátra tudtok hagyni mindent, és őszintén fel tudjátok áldozni magatokat Istenért? Szántatok időt és energiát arra, hogy alaposan végigelmélkedjétek és átgondoljátok ezeket a problémákat? Vagy megtapasztaltatok néhány dolgot, hogy elérjétek néhány igazság megértését és megismerjétek Isten szuverenitását? Ha soha még bele sem gondoltatok egy olyan gyakorlati problémába, amilyen az, hogy az Istent követő embereknek hogyan kell kezelniük az Ő szuverenitását és a Teremtő irányítását és rendelkezéseit, amely egyúttal a legnagyobb probléma számotokra, és ti nem fogjátok fel, hogy ez a látomások legnagyobb igazsága, akkor, ha egy nap súlyos esemény vagy katasztrófa történne, képes lennél szilárdan állni a bizonyságodban? Nehéz megmondani, és ez még mindig ismeretlen tényező, nem igaz? (De igen.) Nem kellene alaposan elgondolkodni ezen a kérdésen? (De igen.) Akkor hát hogyan lehet elegendő érettséged ahhoz, hogy szembenézz egy olyan jövővel, amelyet nem láthatsz előre? Hogyan állhatsz szilárdan a bizonyságodban az Isten által felállított környezetekben? Nem olyan kérdés ez, amelyet komolyan fontolóra kellene venni és eltöprengeni rajta? Ha folyamatosan ezt gondolod: „Én természettől fogva jó ember vagyok, és Isten sok kegyelmében, áldásában és oltalmában részesültem. Amikor mások nehézségbe ütköznek, tehetetlen helyzetben vannak, de amikor én ütközöm nehézségbe, nekem ott van Isten gondviselése, útmutatása és segítsége. Most képes vagyok eltűrni a nehézségeket és áldozatokat hozni a kötelességem teljesítése során, Istenbe vetett hitem megerősödött, és ráadásul fontos kötelességet végzek. Látom, hogy Isten különösen kegyes hozzám, és rendelkezem az Ő oltalmával és áldásával. Ha így folytatom, még ha a jövőben némi fenyítést, ítéletet, próbatételt és finomítást kell is elszenvednem, bizonyára képes leszek felülkerekedni rajtuk. Végül bizonyosan egy leszek az áldottak közül, Isten bizonyosan bejuttat a királyságba, és bizonyosan meglátom Isten megdicsőülésének napját!” Mit szóltok ehhez a gondolkodásmódhoz? Azt hiszed, hogy te más vagy, hogy Isten különleges kegyet tanúsít irántad, és hogy ha Isten kiiktat vagy elhagy valakit, az nem te leszel. Helyesek ezek a gondolatok? (Nem.) Miért nem helyesek? (Így gondolkodni nem objektív.) Ezek a szavak igaz istenismeretet jelentenek? Vagy azt jelzik, hogy az illető túlságosan szubjektív és spekulatív? Azok az emberek, akikben ilyen gondolatok vannak, olyanok, akik az igazságra törekednek? (Nem.) Akkor hát képesek valóban alávetni magukat Istennek? (Nem.) Készen állnak elfogadni Isten fenyítését, ítéletét, próbatételeit és finomítását, sőt, az Ő átkait is? (Nem.) Mit fognak hát tenni, amikor Isten fenyítése és ítélete, próbatételei és finomítása valóban utoléri őket? Elképzeléseik támadnak, vagy panaszkodni fognak Istenről? Képesek lesznek elfogadni mindezt Istentől, és valóban alávetni magukat? (Nem.) Enyhén szólva nehéz lenne ezt elérni. Ez azért van, mert csak azért hisznek Istenben, hogy a kegyelmét keressék, vagy jóllakjanak cipókkal. Nem tudják, hogy Istennek haragja és fensége is van, és hogy Isten természetét nem lehet megsérteni. Isten mindenkivel méltányosan bánik, és ami a teremtett lényeket illeti, Isten természete könyörület és szeretet, de egyúttal fenség és harag is. Amikor Isten egy-egy emberrel foglalkozik, az Ő igazságos természetében rejlő könyörület, szeretet, fenség és harag változatlan. Isten soha nem csak néhány ember iránt tanúsít könyörületet és szeretetet, míg fenségét és haragját csak másoknak tartogatja. Isten soha nem tesz így, mert Ő igazságos Isten, és mindenkivel szemben méltányos. Isten könyörülete, szeretete, fensége és haragja minden személy számára létezik. Ő képes kegyelmet és áldásokat ajándékozni az embereknek, valamint az oltalmába venni őket. Ugyanakkor Isten szintén képes megítélni és megfenyíteni az embereket, megátkozni őket és elvenni mindazt, amit adott nekik. Isten adhat az embereknek, de el is vehet tőlük mindent. Ez Isten természete, és ezt kell tennie minden emberrel. Ezért, ha azt gondolod: „Én olyan becses vagyok Isten számára, mint az Ő szeme világa. Ő egyáltalán nem tudná elviselni, hogy megfenyítsen és megítéljen engem, és egyáltalán nem lesz szíve visszavenni mindazt, amit Ő adott nekem, különben feldúlt leszek és elcsüggedek” – nem téves ez a gondolkodásmód? Ez nem egy elképzelés Istennel kapcsolatban? (De igen.) Tehát, mielőtt megértenéd ezeket az igazságokat, nem csak Isten kegyelmének, könyörületének és szeretetének élvezetére gondolsz? Ennek következményeként folyton elfelejted, hogy Istennek fensége és haragja is van. Bár az ajkad azt mondja, hogy Isten igazságos, és képes vagy köszönetet mondani Istennek és dicsőíteni Őt, amikor könyörületet és szeretetet tanúsít irántad, de amikor Isten a fenségét és a haragját mutatja meg, megfenyítve és megítélve téged, nagyon feldúltnak érzed magad. „Bárcsak ne létezne ilyen Isten – gondolod. – Bárcsak ne Isten tette volna ezt, bárcsak ne engem venne célba Isten, bárcsak ne ez lenne Isten szándéka, bárcsak másokkal történne mindez! Mivel én jószívű ember vagyok, semmi rosszat nem tettem, és súlyos árat fizettem, amiért évek óta hiszek Istenben, ezért Istennek nem lenne szabad ilyen könyörtelennek lennie. Nekem jogosultnak és alkalmasnak kellene lennem arra, hogy Isten könyörületét és szeretetét, valamint Isten bőséges kegyelmét és áldásait élvezzem. Isten nem fog engem megítélni vagy megfenyíteni, és nincs is szíve így tenni.” Ez csupán vágyálom és helytelen gondolkodásmód? (Igen.) Milyen szempontból helytelen? Az benne a helytelen, hogy teremtett lényként, a teremtett emberiség tagjaként tekintesz magadra. Tévesen leválasztod magad a teremtett emberiségről, és a teremtmények egy különleges csoportjához vagy típusához tartozóként tekintesz magadra, különleges státuszt adományozva saját magadnak. Hát nem arrogáns és önelégült dolog ez? Nem észszerűtlen? Olyan ember ez, aki valóban aláveti magát Istennek? (Nem.) Egyáltalán nem.

Isten családjában, a testvérek között, bármilyen magas is a státuszod vagy a helyzeted, bármilyen fontos is a kötelességed, bármilyen nagy is a tehetséged és a hozzájárulásaid, bármilyen régóta hiszel Istenben, Isten szemében teremtmény vagy, hétköznapi teremtmény, és a magad által magadra ruházott előkelő címek és megszólítások nem léteznek. Ha ezeket mindig koronáknak tekinted, vagy olyan tőkének, amely lehetővé teszi számodra, hogy egy különleges csoporthoz tartozz vagy különleges személyiség légy, akkor ezáltal ellenszegülsz Isten nézeteinek, ellentétbe kerülsz azokkal, és összeegyeztethetetlen vagy Istennel. Mik lesznek ennek a következményei? Az, hogy ellenállsz a kötelességeknek, amelyeket egy teremtménynek teljesítenie kellene? Isten szemében csak teremtmény vagy, de te nem tekinted magad annak. Ilyen gondolkodásmóddal vajon képes vagy valóban alávetni magad Istennek? Mindig így gondolkodsz vágyakozva: „Istennek nem lenne szabad így bánnia velem, Ő soha nem lenne képes így bánni velem.” Ez nem teremt összeütközést Istennel? Amikor Isten a te elképzeléseiddel, mentalitásoddal és szükségleteiddel ellentétes módon cselekszik, mit fogsz gondolni a szívedben? Hogyan birkózol majd meg a környezetekkel, amelyeket Isten elrendezett a számodra? Aláveted magad? (Nem.) Nem fogod alávetni magad, és bizonyosan ellen fogsz állni, ellenszegülsz, morgolódsz és panaszkodsz majd, újra és újra ezen töprengve a szívedben, ezt gondolva: „De hát Isten azelőtt oltalmazott engem, és kegyesen bánt velem. Miért változott meg most? Már élni is képtelen vagyok!” Ezért dacolni és rendetlenkedni kezdesz. Ha otthon a szüleiddel szemben viselkednél így, az még menthető lenne, és ők nem tennének veled semmit. Isten házában azonban ez nem elfogadható. Mivel felnőtt vagy és hívő, még más emberek sem viselik el az ostobaságaidat – gondolod, hogy Isten eltűrné az ilyen viselkedést? Ő el fogja nézni, hogy ezt teszed Vele? Nem, nem fogja elnézni. Miért nem? Isten nem a szülőd, Ő Isten, Ő a Teremtő, és a Teremtő soha nem engedné meg egy teremtménynek, hogy dacos és esztelen legyen, vagy hogy hisztériázzon az Ő színe előtt. Amikor Isten megfenyít és megítél téged, próbára tesz, vagy elvesz tőled dolgokat, amikor viszontagságok közé helyez, akkor egy teremtett lény hozzáállását akarja látni abban, ahogy az a Teremtőt kezeli, azt akarja látni, miféle utat választ a teremtmény, és Ő soha nem fogja megengedni neked, hogy dacos és esztelen légy, vagy hogy ostoba magyarázkodással állj elő. Miután megértették ezeket a dolgokat, nem kellene az embereknek elgondolkodniuk azon, hogy miként kellene kezelniük mindazt, amit a Teremtő tesz? Először is, az embereknek el kell fogadniuk a maguk helyét teremtményekként, és el kell ismerniük teremtményi identitásukat. Te el tudod ismerni, hogy teremtmény vagy? Ha el tudod ismerni, akkor el kell foglalnod a magad helyét teremtményként, alá kell vetned magad a Teremtő rendelkezéseinek, és még ha szenvedsz is egy kicsit, zokszó nélkül teszed. Ezt jelenti az, hogy valaki értelmes. Ha nem gondolod, hogy teremtmény vagy, hanem úgy véled, címeid vannak és glória a fejed körül, magas státuszú ember vagy, nagyszerű vezető, karmester, szerkesztő vagy rendező Isten családjában, olyasvalaki, aki értékes hozzájárulásokkal segítette elő Isten családjának munkáját – ha ezt gondolod, akkor rendkívül esztelen és pimaszul szégyentelen ember vagy. Magas státuszú, helyzetű és értékű emberek vagytok? (Nem vagyunk azok.) Akkor mi vagy te? (Teremtmény vagyok.) Így igaz, csak egy hétköznapi teremtmény vagy. Az emberek között hivalkodhatsz a képesítéseiddel, kijátszhatod a rangidőskártyát, dicsekedhetsz a hozzájárulásaiddal, vagy mesélhetsz a hőstetteidről. Isten előtt azonban ezek a dolgok nem léteznek, és sohasem szabad ezekről beszélned vagy ezeket fitogtatnod, vagy megjátszanod, hogy vén róka vagy. Ha a képesítéseiddel hivalkodsz, félre fognak menni a dolgok. Isten teljesen esztelen és rendkívül arrogáns embernek fog tartani. Elborzad és undorodik majd tőled, félreállít, és akkor bizony bajban leszel. Először el kell ismerned teremtményi identitásodat és helyzetedet. Nem számít, mi a státuszod a többiek között, milyen megkülönböztetett a helyzeted, milyen előnyökkel rendelkezel, adott-e neked Isten valami különleges tehetséget, hogy bőven élvezhesd a felsőbbrendűség érzését az emberek között – amikor Isten elé járulsz, ezeknek a dolgoknak nincs sem értékük, sem jelentőségük. Ezért nem szabad hivalkodnod, hanem alázatosan teremtménynek kell lenned Isten előtt. Isten előtt csak a teremtett emberiség egy tagja vagy. Nem számít, milyen híres vagy, milyen tehetséges vagy rátermett vagy, és nem számít, milyen nagy dolgokat vittél véghez az emberek között – ezek a dolgok Isten előtt említésre sem méltók, nemhogy hivalkodásra, ezért inkább csak foglald el a magad helyét teremtményként. Ez az első dolog. A második az, hogy ne törekedj arra, hogy csak Isten kegyelmét és áldásait élvezd, míg bensődben ellenállsz és elutasítod Isten fenyítését és ítéletét, vagy rettegsz Isten neked szánt próbatételeitől és finomításától. Ezek a félelmek és ellenszegülés mind hiábavalók. Egyesek azt mondják: „Ha hajlandó vagyok elfogadni Isten ítéletét, fenyítését, próbatételeit és finomítását, akkor elkerülhetem ezeket a szenvedéseket?” Isten mindezeket a dolgokat nem aszerint teszi, hogy neked tetszenek vagy sem, és nem is a te szubjektív kívánságod vagy választásod szerint, hanem az Ő kívánságai, az Ő gondolatai és az Ő tervei szerint. Ezért neked mint teremtménynek azon túlmenően, hogy elfogadod Isten kegyelmét és áldásait, arra is képesnek kell lenned, hogy szívedben valóban elfogadd és megtapasztald Isten szavainak fenyítését, ítéletét, próbatételeit és finomítását. Vannak, akik azt mondják majd: „Úgy érted, hogy Isten kegyelme bárhol és bármikor az embereknek ajándékozható, de Isten fenyítése, ítélete, próbatételei, finomítása és csapásai szintén bárhol és bármikor utolérhetik az embereket?” Úgy gondoljátok, hogy Isten fenyítése, ítélete, próbatételei és finomítása véletlenszerűen éri el az embereket, ezért lehetetlen védekezniük ezek ellen? (Ez nem így van.) Egyáltalán nem, a legkevésbé sincs így. A romlott emberek nem méltók Isten ítéletére és fenyítésére – ez olyasmi, aminek tudatában kell lennetek. De meg kell értened, hogy az, hogy Isten felfed és leleplez téged, megfegyelmez, megró és megfenyít téged, valamint az Ő ítélete, próbatételei és finomítása, sőt az is, hogy megátkoz téged, a te érettségeden, körülményeiden és természetesen a személyes törekvéseiden alapul. Ha Isten jóváhagy téged, akkor az Ő ítélete, fenyítése, próbatételei és finomítása a megfelelő időben érnek téged utol. Istenben való hited folyamán az Ő áldásai és kegyelme kísérnek téged mindenkor és mindenütt, valamint az Ő kinyilatkoztatásai, megrovása, fegyelmezése, fenyítése és ítélete, próbatételei és finomítása, és így tovább. Természetesen a „mindenkor és mindenütt” azt jelenti, hogy a helyes mértékben, a megfelelő időben és Isten terve alapján. Ez nem véletlenszerűen történik az emberekkel, és nem jelenti azt, hogy mihelyt az emberek már nem óvatosak, máris hirtelen rájuk zúdul egy súlyos csapás. Ez egyáltalán nem így van. Ha nincs egy bizonyos érettséged, és Isten még nem tervezett semmit veled, akkor ne aggódj, lehetséges, hogy csak Isten kegyelme, áldása és jelenléte fog kísérni az életedben. Ha nincs elegendő érettséged, vagy különösen ellenszegülsz és félsz Isten fenyítésétől, ítéletétől, próbatételeitől és finomításától, akkor Isten nem fog akaratod ellenére rád erőltetni semmit, ezért nem kell emiatt aggódnod. Függetlenül attól, hogy ezek a dolgok megtörténnek-e vagy sem, az embereknek ismerniük kell Isten munkáját, és meg kell érteniük az Ő szándékát. Az embereknek csak akkor lehet helyes hozzáállásuk, normális állapotuk, és akkor lehetnek képesek megfelelően szembenézni bármivel, ami történik velük, ha pontos ismerettel rendelkeznek Isten szavairól. Most már készen álltok elfogadni Isten fenyítését, ítéletét, próbatételeit és finomítását? Hajlandók vagytok elfogadni? (Igen.) A szátok igent mond, de szívetekben még mindig nagyon rémültek vagytok. Ha rögtön azután, hogy kimondtátok az igent, derült égből villámcsapásként lesújtana rátok egy katasztrófa, hogyan birkóznátok meg vele? Könnyekben törnétek ki? Félnétek a haláltól? Aggódnátok, hogy nem lesztek áldottak? Aggódnátok, hogy nem láthatjátok majd meg Isten megdicsőülésének napját? Ezek mind olyan problémák, amelyekkel az embereknek szembe kell nézniük, amikor történik velük valami. Röviden, ha valaki szilárdan akar állni a próbatételek és megpróbáltatások közepette, két dolognak kell birtokában lennie. Először is foglald el a magad helyét teremtményként. A szívedben tisztában kell lenned azzal, hogy hétköznapi teremtmény vagy, hétköznapi ember a romlott emberiség között, semmi különös vagy rendkívüli, és el kell foglalnod a magad helyét teremtményként. Másodszor: legyen őszinte szíved, amely aláveti magát Istennek, és állj mindenkor készen arra, hogy áldásokat és kegyelmet fogadj el Istentől, éppúgy, ahogy elfogadod Tőle a fenyítést, ítéletet, próbatételeket és finomítást is. Ahogy Jób mondta: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk” (Jób 2:10), valamint „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve” (Jób 1:21). Ez tény, méghozzá olyan tény, amely sohasem változik. Érted, nem igaz? (Igen.) Ha ezzel a két dologgal rendelkezel, akkor alapvetően képes leszel szilárdan állni és átvészelni az általános csapásokat és megpróbáltatásokat. Bár talán nem vagy képes erős és hangzatos bizonyságot tenni, de legalább nem valószínű, hogy eltévelyedsz, megbotlasz vagy valami árulást követsz el. Akkor nem vagy biztonságban? (De igen.) Akkor e két dolog szerint kell gyakorolnotok, és meglátjátok, könnyű-e ezt elérni, és el tudjátok-e ezeket fogadni a szívetek mélyén. Attól kezdve, hogy tudod ezeket a dolgokat, amikor próbatételekkel találkozol, hogy mennyire másként fogod azokat látni és érteni, az a ti saját dolgotok. Itt a vége ezzel a témával kapcsolatos közlésünknek.

Ami a hagyományos kultúra erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásait illeti, mely mondásokról beszélgettünk legutóbb? (Három mondásról beszélgettünk: „Egy vízcseppnyi kedvességet bugyogó forrással kell viszonozni”, „Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz” és „Egy barátért bevállalnék egy golyót.”) Legutóbb erről a három, erkölcsi magatartással kapcsolatos követelményről és mondásról beszélgettünk, valamint az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások lényegéről. Miről beszélgettünk az erkölcsi magatartásról szóló mondások lényegével kapcsolatban? (Isten az erkölcsi magatartásról szóló mondások és az igazság közötti különbségekről beszélt. Az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások csak az emberek magatartását korlátozzák, és csak szabályok betartására veszik rá őket, míg Isten szavainak igazsága az igazságalapelveket mondja el az embereknek, amelyeket meg kell érteniük, és gyakorlási utakat mutat nekik, hogy gyakorlatuknak alapelvei és iránya legyen, amikor valami történik velük. Ezek azok a szempontok, amelyekben az erkölcsi magatartásról szóló mondások különböznek az igazságtól.) Legutóbb azt közöltük, hogy az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások főleg bizonyos gyakorlatok és szabályok betartását követelik meg az emberektől, és nagyobb hangsúlyt fektetnek az emberek magatartásának szabályokkal való korlátozására. Ezzel ellentétben Isten követelményei az emberekkel szemben főleg gyakorlási utakat mutatnak nekik, annak alapján, amit a normális emberi mivolt képes elérni, és ezeket a széles körű gyakorlási utakat nevezzük alapelveknek. Ez azt jelenti, hogy valahányszor problémád adódik, Isten elmondja neked a gyakorlat pontos és pozitív útját, továbbá a gyakorlatod alapelveit, céljait és irányát. Ő nem azt akarja, hogy szabályokat tarts be, hanem hogy ezekhez az alapelvekhez ragaszkodj. Így az emberek az igazságvalóságot élik meg, és az út, amelyen járnak, helyes lesz. Ma vizsgáljuk tovább, milyen alapvető természetű problémák vannak az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásokkal. Sok erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás nem csupán behatárolja az emberek gondolatait, hanem a gondolkodásukat is félrevezeti és eltompítja. Ugyanakkor van néhány radikálisabb mondás is, amely az emberek életére tör. Például a legutóbbi közösségünk alkalmával tárgyalt rettenetes mondás: „Egy barátért bevállalnék egy golyót” – nemcsak irányítja és behatárolja az emberek gondolatait, hanem egyenesen az életükre tör: e mondás miatt az emberek nemcsak képtelenek lesznek megbecsülni a saját életüket, hanem hajlamossá válnak arra is, hogy hirtelen felindulásból tetszőleges okok miatt, indulatvezérelt módon, hebehurgyán lemondjanak az életükről. Ez nem annyit tesz, mint az emberek életére törni? (De igen.) Még mielőtt az emberek egyáltalán megértették volna, miről szól az élet, és megtalálták volna a helyes utat az életben, önkényesen lemondanak arról egy úgynevezett barátjukért, a legcsekélyebb kedvességért cserébe, és ennyire alantasnak és értéktelennek tekintik a saját életüket. Ez a következménye egyfajta gondolkodásmódnak, amelyre a hagyományos kultúra tanítja az embereket. Tekintve, hogy az erkölcsi magatartásról szóló mondások behatárolhatják az emberek gondolatait, semmi pozitív nincs bennük, és tekintve, hogy önkényesen elvehetik emberek életét, bizonyosan nincsenek pozitív vagy hasznos hatásaik az emberekre. Ráadásul az embereket félrevezetik és elkábítják ezek az eszmék. Saját hiúságuk és büszkeségük kedvéért, valamint azért, hogy a közvélemény ne kárhoztassa őket, arra kényszerülnek, hogy az erkölcsi magatartás követelményei szerint cselekedjenek. Az embereket már teljesen gúzsba kötötték, korlátozták és megbéklyózták ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos különféle mondások és eszmék, nem hagyva számukra más választást. Az emberiség hajlandó az erkölcsi magatartásról szóló mondások béklyóiban élni, és nincs szabad választási lehetősége pusztán azért, hogy tiszteletre méltóbb életet éljen, hogy jó színben tűnjön fel mások előtt, hogy mások nagyrabecsülésében részesüljön és elismerő megjegyzéseket kapjon tőlük, valamint hogy ne beszéljék ki a háta mögött, és öregbítse a családja jó hírnevét. Az embereknek ezeket az eszméit és nézeteit, valamint ezeket a jelenségeket tekintve, nevezetesen hogy az erkölcsi magatartásról szóló mondások irányítják őket, bár ezek a mondások bizonyos mértékig korlátozzák és behatárolják az emberi magatartást, jelentős mértékben azt a tényt leplezik, hogy a Sátán megrontja az embereket, valamint hogy az embereknek romlott beállítottságaik és sátáni természetük van. A kifelé mutatott magatartás segítségével álcázzák az embereket, akik így kifelé tiszteletre méltó, kulturált, elegáns, jóságos, megkülönböztetett, tisztességes életet élnek. Ezért mások csak a kifelé mutatott magatartásból tudják megállapítani, milyen ember az illető: tisztességes vagy aljas, jó vagy gonosz. Ilyen körülmények között mindenki az erkölcsi magatartással kapcsolatos különféle követelmények alapján méri fel és ítéli meg, hogy jó vagy rossz valaki, de senki nem képes átlátni az emberek felszínes erkölcsi magatartásán a romlott lényegükig, és arra sem képes, hogy világosan lássa az erkölcsi magatartás álarca mögött rejtőző álnokság és elvetemültség sokféleségét. Így az emberek köpönyegként használják az erkölcsi magatartást, hogy jobban elrejtsék romlott lényegüket. Vegyünk például egy nőt, aki külsőre erényes, kedves, gyengéd és erkölcsös, így a környezete részéről dicséret és csodálat övezi. Megfelelő a viselkedése, jó modorú, a másokkal való érintkezésében különösen visszafogott, nem haragtartó, kötelességtudó a szüleivel szemben, gondját viseli a férjének és neveli a gyermekeit, képes eltűrni a nehézségeket, és példaképnek számít más nők számára. Külső megjelenése alapján nem fedezhető fel probléma, de senki nem tudja, hogy a szíve mélyén mit gondol vagy hogyan gondolkodik. Soha nem mondja ki, nem is meri kimondani, milyen vágyai és ambíciói vannak. Miért nem meri kimondani? Mert olyan nő módjára akar viselkedni, aki erényes, kedves, gyengéd és erkölcsös. Ha valóban megnyílik, és leleplezi szívét és rútságát, akkor nem lehet többé erényes, kedves, gyengéd és erkölcsös nő, sőt, mások kritizálják és megvetik majd, ezért nem tehet mást, mint álcázza magát és fenntartja a látszatot. Ennek az erényes, kedves, gyengéd és erkölcsös külsődleges magatartásnak a leple alatt élni azt jelenti, hogy az emberek csak a jó tetteit látják, dicsérik őt, és ezzel ő elérte a célját. De akárhogyan is álcázza magát és téveszt meg másokat, valóban olyan jó ő, amilyennek az emberek tartják? Egyáltalán nem. Valójában romlott beállítottsága van? Megvan benne a romlottság lényege? Csalárd ő? Arrogáns? Hajthatatlan? Alávaló? (Igen.) Ez bizonyosan mind igaz rá, de ez mind leplezve van – ez tény. A kínai történelem egyes alakjait régi szentekként és bölcsekként tisztelik. Mi ennek az állításnak az alapja? Pusztán néhány korlátozott, bizonyíthatatlan feljegyzés és legenda alapján dicsőítik őket szentekként és bölcsekként. Valójában senki nem tudja, hogy emögött pontosan milyen cselekedetek és magatartás húzódott meg. Most már alapos megértésetek van ezekről a problémákról? Egyeseknek közületek valamennyire alapos megértéssel kellene rendelkezniük, mivel már oly sok prédikációt hallgattatok, és egészen világosan láttátok az emberi romlottság lényegét és igazságát. Ameddig az emberek felfognak néhány igazságot, képesek alapos megértést nyerni egyes emberekről, ügyekről és dolgokról. Vajon egy erényes, kedves, gyengéd és erkölcsös nő – bármilyen példamutató is a külsődleges viselkedése és az erkölcsi magatartása, és bármilyen jól álcázza magát és tartja fenn a látszatot – fel fogja fedni az arrogáns beállítottságát? (Igen.) Minden bizonnyal. Tehát hajthatatlan beállítottsága van? (Igen.) Úgy gondolja, helyesen cselekszik, és úgy érzi, hogy ő erényes, kedves, gyengéd és erkölcsös, és hogy jó ember, ami azt bizonyítja, hogy nagyon önelégült és nagyon hajthatatlan is. Valójában a szíve mélyén felismeri a valódi énjét és hogy milyen hiányosságai vannak, de ettől még fennen hirdetheti a saját erényeit. Nem hajthatatlanság ez? Nem arrogancia? Ráadásul az, hogy erényes, kedves, gyengéd és erkölcsös személynek nyilvánítja magát, kizárólag annak érdekében történik, hogy jó hírnevet hagyjon hátra és tisztességet hozzon a családjára. Hát nem ostobák és alávalóak az ilyen gondolatok és törekvések? Az emberek bókolnak neki, ő pedig jó hírnévre tesz szert, de a szíve mélyén folyamatosan rejtegeti a szándékait, gondolatait és szégyenletes tetteit, és nem szól róluk senkinek. Fél, hogy ha egyszer az emberek átlátnak rajta, megjegyzéseket fognak rá tenni, megítélik és elutasítják őt. Milyen beállítottság ez? Nem csalárd? (De igen.) Tehát bármilyen helyénvaló és tiszteletre méltó is a külsődleges viselkedése, akármilyen tisztességes is az erkölcsi magatartása, romlott beállítottsága attól még valóban létezik, csak épp a nem hívők, akik sohasem hallották Isten szavait és nem értik az igazságot, ezt nem képesek észrevenni és nem tudhatják. A nem hívőket talán meg tudja téveszteni, azokat viszont nem, akik hisznek Istenben és értik az igazságot. Nem így van? (De igen.) Azért van ez így, mert ő is átesett a Sátán megrontásán, így romlott beállítottsága és romlott lényege van. Ez tény. Bármilyen példás is az erkölcsi magatartása, bármilyen magas szintű normákat is teljesít, a tény, hogy romlott beállítottsága van, tagadhatatlan és megváltoztathatatlan. Mihelyt az emberek megértik az igazságot, képesek lesznek meglátni, mi is ő valójában. A Sátán azonban kihasználja ezeket az erkölcsi magatartásról szóló mondásokat, hogy félrevezesse az embereket, és természetesen arra is, hogy eltompítsa és korlátozza a gondolataikat, azt a téves gondolatot ébresztve bennük, hogy ha megfelelnek az erkölcsi magatartás e követelményeinek és normáinak, akkor jó emberek és a helyes úton járnak. Valójában ennek az ellenkezője igaz. Ha egyesek néhány jó magatartásformát tanúsítanak, amelyek összhangban vannak az erkölcsi magatartásról szóló mondásokkal, attól még nem indultak el az élet helyes útján. Ehelyett a rossz úton indultak el, és bűnben élnek. A képmutatás útján indultak el, és a Sátán hálójába kerültek. Ez azért van, mert az emberek romlott beállítottságai és romlott lényege a legkevésbé sem fog megváltozni pusztán attól, hogy van némi jó erkölcsi magatartásuk. A külső erkölcsi magatartás csak dekoráció, csak mutogatni való; igazi természetük és igazi beállítottságuk ettől még fel fog tárulni. A Sátán azon van, hogy az embereket a magatartásukon és a külső megjelenésükön keresztül korlátozza és irányítsa, arra véve rá az embereket, hogy álcázzák magukat és tartsák fenn a látszatot jó magatartással, míg ezzel egyidőben az emberek jó magatartásával azt a tényt leplezi, hogy a Sátán megrontotta az emberiséget, és természetesen azt a tényt is, hogy az embereknek romlott beállítottságaik vannak. A Sátán célja egyrészt az, hogy az embereket ezen erkölcsi magatartásról szóló mondások irányításának vesse alá, hogy elérje, hogy több jó cselekedetet és kevesebb rossz cselekedetet hajtsanak végre, és semmiképpen ne tegyenek olyasmit, ami az uralkodó osztálynak ellenére van. Ez további hasznot hajt az uralkodó osztály uralmának és ellenőrzésének az emberiség fölött. Másrészt, miután az emberek elfogadják ezeket az erkölcsi magatartásról szóló mondásokat a viselkedésük és a cselekedeteik elméleti alapjaként, hajlamosak elhatárolódni az igazságtól és a pozitív dolgoktól, és ellenállni azoknak. Természetesen, ami az Isten által mondott szavakat illeti, valamint a pozitív dolgokat vagy igazságokat, amelyeket Isten tanít az embereknek, ezután ezek megértése és felfogása valóságos kínszenvedés lesz számukra, vagy pedig mindenféle ellenállást és elképzelést alakíthatnak ki magukban. Ha egyszer az emberek ezen erkölcsi magatartással kapcsolatos eszmék birtokába jutottak, általában nehezebb lesz számukra elfogadni Isten szavait és az igazságot, és természetesen az is nehezebb lesz számukra, hogy megértsék és megváltoztassák a romlott beállítottságokat. Ezért az erkölcsi magatartásról szóló valamennyi különböző mondás és eszme jelentős mértékben gátolta Isten szavainak elfogadását és megértését az emberek által, és természetesen hatással voltak arra is, hogy mennyire fogadják el az emberek az igazságot. A Sátán azt a módszert használja, hogy erkölcsi magatartásról szóló mondásokat sulykol az emberekbe, így elérve, hogy mindenféle helytelen és negatív eszmével és nézettel álljanak elő, hogy ezen eszmék és nézetek alapján szemléljék az embereket és a dolgokat, valamint azok szerint viselkedjenek és cselekedjenek. Amikor az emberek az erkölcsi magatartásról szóló e mondások mögött meghúzódó eszméket átveszik mint az emberekről és dolgokról alkotott szemléletük, valamint viselkedésük és cselekedeteik elméleti alapját és mércéjét, akkor romlott beállítottságaikat nemcsak hogy nem lehet csillapítani vagy megváltoztatni, hanem épp ellenkezőleg, azok bizonyos mértékig még súlyosabbá válnak, és az Istennel szembeni lázadásuk és ellenállásuk még rosszabb lesz. Ezért, amikor Isten embereket ment meg, amikor azok megkapják Isten szavait, a legnagyobb akadályt nem az emberek romlott beállítottságai jelentik, hanem a különféle sátáni filozófiák, az erkölcsi magatartásról szóló mondások, valamint a Sátántól származó különféle sátáni eszmék és nézetek. Ez az emberiség Sátán általi megrontásának következménye, és egyúttal az a negatív hatás, amelyet az erkölcsi magatartásról szóló különféle mondások gyakorolnak a romlott emberekre. Ez a valódi cél, amelyet a Sátán el akar érni az erkölcsi magatartásról szóló mondások prédikálásával és pártolásával.

Utolsó összejövetelünkön főként három, erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásról beszélgettünk, nevezetesen: „Egy vízcseppnyi kedvességet bugyogó forrással kell viszonozni”, „Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz” és „Egy barátért bevállalnék egy golyót.” Ma erről fogunk beszélgetni: „Soha nem szabad, hogy a gazdagság megrontsa, a szegénység megváltoztassa, vagy az erő meghajlítsa az embert.” Ez az erkölcsi magatartásról szóló mondás, amely a romlott emberek eszméiből és nézeteiből ered, szintén megjelent az emberiség körében. Természetesen pontosabban az emberiségnek a Sátán általi megrontásából és félrevezetéséből ered. A hatása és a természete ugyanaz, mint a korábban tárgyalt erkölcsi magatartásról szóló mondásoknak, bár másmilyen megközelítéssel. Ezek hasonlóan merész és nagyszabású kijelentések, nagyon lelkesítőek, szenvedélyesek és hősiesek. Ha az emberek sohasem hallották volna Isten szavait és nem értenék az igazságot, úgy éreznék, hogy ezek a kijelentések rendkívül felkavarják a lelküket és még a vérüket is felpezsdítik. E szavak hallatán azonnal erővel töltődnének fel és ökölbe szorulna a kezük. Nem bírnának többé egy helyben ülni vagy féken tartani a belső izgatottság hangulatát, és úgy éreznék, hogy pontosan erről szól a kínai kultúra és a sárkányok szellemisége. Még most is így éreztek? (Nem.) Most mit éreztek e szavakat hallatán? (Most úgy érzem, hogy ezek a szavak nem jók vagy pozitívak.) Miért éreztek most másként, mint korábban? Azért, mert amikor az emberek idősebbek lesznek, és már sok szenvedésen mentek keresztül, elveszítik fiatalos, vakmerő életerejüket? Vagy mert miután az emberek megértettek néhány igazságot, fel tudják ismerni, hogy ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások túlságosan üresek, életszerűtlenek és haszontalanok? (Főleg azért, mert ezek a mondások nincsenek összhangban az igazsággal, és nem gyakorlatiasak.) Valóban, ezek az erkölcsi magatartásról szóló mondások túlságosan üresek és életszerűtlenek. Tehát, ami ezt az erkölcsi magatartásról szóló mondást illeti: „Soha nem szabad, hogy a gazdagság megrontsa, a szegénység megváltoztassa, vagy az erő meghajlítsa az embert” – elemezzük és boncolgassuk, mi a gond vele, tekintetbe véve a közösségben korábban tárgyalt alapelveket, hogy konkrétan leleplezzük ennek a mondásnak a képtelenségét és a Sátán benne rejlő agyafúrt ármányait. Tudjátok, hogyan kell ezt boncolgatni? Mondjátok meg Nekem, hogy pontosan mit jelent ez a mondat! (Ez a Menciusz által előterjesztett három kritériuma annak, hogyan váljon valaki kemény, férfias férfivá. Modern értelmezése a következő: a dicsőség és az anyagi javak nem zavarhatják meg az ember elhatározását, a szegénység és a szerény körülmények nem változtathatják meg az ember erős akaratát, a kényszer és erőszak fenyegetése pedig nem kényszerítheti az embert behódolásra.) Az előbb említett, erkölcsi magatartásról szóló mondás – „Egy nőnek erényesnek, kedvesnek, gyengédnek és erkölcsösnek kell lennie” – nőknek szól, ez azonban nyilvánvalóan férfiaknak van címezve. Legyen szó akár dicsőségben és anyagi javakban gazdag életről, akár szegényes körülményekről, akár a kényszerrel és erőszakkal való szembekerülésről, a férfiakra mindenféle környezetben követelmények nehezednek. Összesen hány követelmény nehezedik a férfiakra? A férfiakkal szemben követelmény, hogy erős akaratúak és megingathatatlanul elszántak legyenek, és ne engedjenek a kényszernek és erőszaknak. Gondolkodjatok el azon, hogy ezek az előírt követelmények tekintetbe veszik-e a normális emberi mivoltot, és tekintetbe veszik-e a valós környezeteket, amelyekben az emberek élnek. Más szóval: gondolkodjatok el azon, hogy ezek a férfiakra rótt követelmények nem üresek és életszerűtlenek-e. A hagyományos kultúra követelményei a nők erkölcsi magatartásával szemben azok, hogy egy nőnek erényesnek, kedvesnek, gyengédnek és erkölcsösnek kell lennie; az „erényes” azt jelenti, hogy női erényei vannak, a „kedves” azt, hogy jószívű, a „gyengéd” azt, hogy úrinő, az „erkölcsös” pedig azt, hogy erkölcsös ember, aki jó erkölcsi magatartással rendelkezik. Ezen követelmények mindegyike nagyon visszafogott. A férfiaknak nem kell erényesnek, kedvesnek, gyengédnek vagy erkölcsösnek lenniük, a nőknek pedig nem kell erős akarat és megingathatatlan elszántság, amikor pedig kényszerrel és erőszakkal kerülnek szembe, engedhetnek neki. Ez annyit tesz, hogy ez az erkölcsi magatartással kapcsolatos követelmény: „Soha nem szabad, hogy a gazdagság megrontsa, a szegénység megváltoztassa, vagy az erő meghajlítsa az embert”, elég mozgásteret ad a nőknek, vagyis különösen toleráns és figyelmes velük szemben. Mit jelent ez a tolerancia és figyelmesség? Lehet ezeket másként értelmezni? (Ez a diszkrimináció egy formája.) Szerintem is. Valójában ez diszkrimináció a nőkkel szemben, az a hiedelem, hogy a nőknek nincs akaraterejük, hogy gyáva kis mimózák, akiktől elég annyit elvárni, hogy gyermekeket szüljenek, gondját viseljék a férjüknek és neveljék a gyermekeiket, végezzék a házimunkát, ne veszekedjenek másokkal, és ne pletykáljanak. Lehetetlen volna megkövetelni tőlük, hogy csináljanak karriert és legyen erős akaratuk – erre ugyanis képtelenek. Tehát más perspektívából nézve ezek a követelmények a nőkkel szemben kifejezetten diszkriminatívak és megalázóak. Ez az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás: „Soha nem szabad, hogy a gazdagság megrontsa, a szegénység megváltoztassa, vagy az erő meghajlítsa az embert”, a férfiaknak szól. Megköveteli a férfiaktól, hogy erős akaratuk és megállíthatatlan elszántságuk legyen, valamint kemény, férfias lelkületük, amely nem enged a kényszernek és erőszaknak. Helyes ez a követelmény? Észszerű? Ezek a férfiakkal szembeni követelmények azt mutatják, hogy az az ember, aki ezzel az erkölcsi magatartásról szóló mondással előállt, nagyra tartja a férfiakat, mert a férfiakkal szembeni követelményei magasabbak, mint a nőkkel szembeniek. Ez úgy is érthető, hogy mind a társadalmi nemük lényegének, mind társadalmi státuszuk és férfias ösztöneik fényében a férfiaknak a nők fölött kell állniuk. Ezt az erkölcsi magatartásról szóló mondást ebből a perspektívából fogalmazták meg? (Igen.) Világos, hogy ez egy olyan társadalom terméke, amelyben a férfiak és a nők nem egyenlőek. Ebben a társadalomban a férfiak továbbra is hátrányos megkülönböztetéssel sújtják és lekicsinylik a nőket, leszűkítik a nők életterét, semmibe veszik a nők létezésének értékét, folyamatosan eltúlozzák a saját értéküket, a saját társadalmi státuszukat emelik, és a saját jogaikkal felülírják a nők jogait. Mik ennek a hatásai és következményei a társadalomban? Ezt a társadalmat férfiak uralják és irányítják. Patriarchális társadalom, amelyben a nők helye a férfiak vezetése, elnyomása és ellenőrzése alatt van. Ugyanakkor a férfiak mindenféle munkát végezhetnek, míg a nők számára elérhető foglalkozások skálája korlátozott és mérsékelt. A férfiak teljes mértékben élvezhetnek minden jogot a társadalomban, míg a nők által élvezett jogok terjedelme kimondottan korlátozott. Azok a munkák maradhatnak meg a nők számára, amelyeket a férfiak nem akarnak elvégezni, inkább nem végeznek el, vagy amelyek elvégzéséért hátrányos megkülönböztetés érné őket. Például nőknek van fenntartva a mosás, a főzés, a szolgáltatóipar egyes részei, valamint néhány olyan foglalkozás, amely elég kevés jövedelemmel és alacsony társadalmi státusszal jár, vagy amelyeket az emberek hátrányos megkülönböztetéssel sújtanak. Más szóval: a férfiak férfiúi jogaikat teljes mértékben élvezhetik, ami a pályaválasztást és a társadalmi státuszt illeti, és részesülhetnek a különleges jogokban, amelyeket a társadalom a férfiakra ruház. Egy ilyen társadalomban a férfiaké az elsőség, míg a nők másodosztályú polgárok, olyannyira, hogy egyáltalán nincs mozgásterük a döntéshozatalban, sőt, joguk sincs döntést hozni. Csak annyit tehetnek, hogy passzívan várják, hogy kiválasszák őket, végül pedig ez a társadalom kiiktatja és eldobja őket. Ezért ennek a társadalomnak a nőkkel szembeni követelményei viszonylag mérsékeltek, míg a férfiakkal szembeni követelmények viszonylag szigorúak és kemények. Viszont akár a férfiakra, akár a nőkre irányulnak ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos követelmények, az előterjesztésük oka és célja annak elérése, hogy az emberek jobban szolgálják a társadalmat, a nemzetet, az országot, és természetesen végső soron az uralkodó osztályt és az uralkodókat. Ebből a mondásból: „Soha nem szabad, hogy a gazdagság megrontsa, a szegénység megváltoztassa, vagy az erő meghajlítsa az embert”, könnyen látható, hogy az a személy, aki ezt az erkölcsi magatartással kapcsolatos követelményt előterjesztette, elfogult a férfiakkal szemben. Ennek az embernek a szemében a férfiaknak erős akarattal, megingathatatlan elszántsággal, valamint kényszernek és erőszaknak nem engedő lelkülettel kell rendelkezniük. Látjátok ezekből a követelményekből, hogy mi volt a célja annak a személynek, aki előállt ezzel a mondással? Annak elérése, hogy a társadalom hasznos és erős akaratú férfiait nagyobb mértékben képessé tegye a társadalom, a nemzet és az ország szolgálatára, végső soron pedig arra, hogy jobban szolgálják a hatalmon lévőket, és hogy kiaknázza a társadalom férfiainak értékét és funkcióját. Csak az ilyen férfiak nevezhetők keménynek és férfiasnak. Ha a férfiak nem felelnek meg ezeknek a követelményeknek, akkor e moralisták és uralkodók szemében nem nevezhetők keménynek és férfiasnak, csak középszerű embereknek, páriáknak, és hátrányos megkülönböztetés éri őket. Ez annyit tesz, hogy ha egy férfinak nincs erős akarata, megingathatatlan elszántsága, kényszernek és erőszaknak nem engedő lelkülete, ahogy megkövetelik tőle, hanem csak egy hétköznapi, középszerű ember, aki nem vitt véghez semmi különöset, csak a saját életét tudja élni, nem tud értéket hozzáadni a társadalomhoz, a nemzethez és az országhoz, és az uralkodók, az ország vagy a nemzet nem jelölheti ki valami fontos pozícióra, akkor ezt az embert a társadalom nem fogja elfogadni és értékelni, a hatalmon lévők sem fogják értékelni, és az uralkodók vagy ezek a moralisták középszerű embernek, páriának, elfajzottnak fogják tartani a férfiak között. Nem így van? (De igen.) Egyetértetek ezzel a mondással? Helyénvaló ez a mondás? Méltányos a férfiakkal szemben? (Nem, nem méltányos.) Muszáj, hogy a férfiak az egész világot, az országot akarják birtokukba venni, és nagy vállalkozásokba fogjanak a nemzetért? Nem lehetnek csupán hétköznapi, kötelességtudó emberek? Nem sírhatnak, nem szenvedhetnek szerelmi bánatban, nem lehetnek kicsiben önző indítékaik, nem élhetnek egyszerű életet a szeretteik társaságában? Muszáj az egész világot akarniuk ahhoz, hogy keményként és férfiasként jellemezzék őket? Muszáj, hogy keménynek és férfiasnak nevezzék őket ahhoz, hogy egyáltalán férfinak számítsanak? Az a férfi definíciója, hogy keménynek és férfiasnak kell lenned? (Nem.) Ezek az eszmék sértőek a férfiak számára, a férfiak elleni személyes támadásnak felelnek meg. Így érzi bármelyikőtök? (Igen.) Rendben van, ha a férfiaknak nincs erős akaratuk? Rendben van, ha a férfiakban nincs megingathatatlan elszántság? Amikor a férfiak kényszerrel és erőszakkal szembesülnek, rendben van, ha meghunyászkodnak és megalkusznak a túlélés érdekében? (Igen, rendben van.) Az is rendben van, ha a férfiak sem rendelkeznek azzal, amivel a nők nem rendelkeznek? Rendben van, ha a férfiak megengedik maguknak, hogy ne legyenek kemények és férfiasak, csak hétköznapi emberek? (Igen, rendben van.) Ily módon az emberek felszabadulnak, a férfiúi léthez vezető út kiszélesedik, és a férfiak nem lesznek olyan megfáradtak az életben, hanem normálisan élhetnek.

Még mindig van jó néhány ország, ahol a hagyományos kultúra eszméi korlátozzák az embereket, mint ez: „Soha nem szabad, hogy a gazdagság megrontsa, a szegénység megváltoztassa, vagy az erő meghajlítsa az embert.” Ezek az országok még mindig patriarchális társadalmak, amelyekben a férfiak diktálnak, ők gyakorolnak főhatalmat a családtól a társadalomig és az egész országig, mindenütt ők élveznek elsőbbséget, minden szituációból ők kerülnek ki győztesen, és általános felsőbbrendűségi érzés jellemzi őket. Az ilyen társadalmak, nemzetek és országok ugyanakkor magas követelményeket támasztanak a férfiakkal szemben, ami nagy nyomásként nehezedik rájuk, és számos kedvezőtlen következménnyel jár. Egyes férfiak, ha elveszítik a munkájukat, még a családjukkal sem merik közölni ezt. Napról napra vállukra veszik a táskájukat és úgy tesznek, mintha munkába indulnának, de valójában csak elmennek otthonról és az utcákat róják. Néha késő este érnek haza, és azt hazudják a családtagjaiknak, hogy túlórázniuk kellett az irodában. Aztán másnap, hogy fenntartsák a látszatot, újra kimennek, hogy az utcán mászkáljanak. A hagyományos kultúrának ezek az eszméi éppúgy, mint a férfiak társadalmi felelősségei és a társadalomban elfoglalt helye, nyomás, sőt megaláztatás forrásai, továbbá eltorzítják a férfiak emberi mivoltát, aminek eredményeként sok férfi nyughatatlannak, lehangoltnak érzi magát, sőt, sokszor az ideg-összeroppanás szélére kerül, valahányszor nehézségek gyötrik. Miért van ez így? Mert úgy gondolják, hogy ők férfiak, a férfiaknak pedig pénzt kell keresniük, hogy eltartsák a családjukat, eleget kell tenniük férfiúi kötelességeiknek, nem sírhatnak, nem lehetnek szomorúak, nem lehetnek munkanélküliek, hanem a társadalom pilléreinek és a család gerincének kell lenniük. Ahogy a nem hívők mondják: „A férfiak nem könnyen ejtenek könnyeket”, egy férfinak nem lehetnek gyengeségei, sem hiányosságai. Ezeknek az eszméknek és nézeteknek a hátterében az áll, hogy a moralisták helytelenül beskatulyázzák a férfiakat, és folyamatosan piedesztálra emelik őket. Ezek az eszmék és nézetek nemcsak mindenféle bajnak, gyötrelemnek és szenvedésnek teszik ki a férfiakat, hanem bilincsekké is válnak az elméjükben, amelyek egyre kínosabbá teszik a helyzetüket, szituációjukat és találkozásaikat a társadalomban. Ahogy a férfiakra nehezedő nyomás növekszik, úgy súlyosbodnak ezeknek az eszméknek és nézeteknek a férfiakra gyakorolt negatív hatásai is. Sőt, a férfiak társadalmi helyzetének félreértelmezése miatt egyes férfiak nagyszerű emberekként kategorizálják magukat, azt gondolva, hogy a férfiak nagy, a nők pedig jelentéktelen kis emberek, ezért mindenben a férfiaknak kell magukhoz ragadniuk a vezető szerepet, nekik kell a ház urának lenni, amikor pedig nem működnek a dolgok, családon belüli erőszakot követhetnek el a nők ellen. Ezek a problémák mind ahhoz kapcsolódnak, ahogyan az emberiség helytelenül beskatulyázza a férfiakat, nem igaz? (De igen.) Láthatod, hogy a világ legtöbb országában a férfiak társadalmi státusza magasabb, mint a nőké, különösen a családban. A férfiaknak semmi mást nem kell csinálniuk, csak munkába járni és pénzt keresni, míg a nők végzik az összes házimunkát, és nem vitatkozhatnak, nem panaszkodhatnak, nem merészelhetnek másoknak beszélni erről, bármilyen fárasztó vagy nehéz is. Mennyire alacsony a nők státusza? Például az étkezőasztalról először a férfiak választhatják ki a legízletesebb falatokat, míg a nők csak másodsorban következhetnek, a háztartás-nyilvántartási igazolványban pedig a férfi van megjelölve a háztartás fejeként, a nő pedig csak családtagként. Már ezekből a triviális dolgokból is láthatjuk a férfiak és nők státuszának egyenlőtlenségét. A munkamegosztás férfiak és nők között a nemek különbségei miatt eltér, de vajon nem méltánytalan, hogy a férfiak és nők családon belüli státusza között ilyen nagy az egyenlőtlenség? Ezt nem a hagyományos kultúra oktatása okozza? A társadalomban nemcsak a nők gondolják úgy, hogy a férfiak előkelőbbek és nemesebbek, hanem még a férfiak is azt hiszik, hogy ők nemesek és magas rangúak a nőkhöz képest, hiszen a férfiak több értéket képesek teremteni, és a képességeiket hatékonyabban hasznosítják a társadalom, a nemzet és az ország javára, míg a nők ezt nem tudják megtenni. Hát nem a tények eltorzítása ez? Hogyan jött létre a tények ilyen eltorzítása? Vajon közvetlenül kapcsolódik ez a társadalmi oktatás és a hagyományos kultúra besulykolásához és befolyásához? (Igen.) Közvetlenül kapcsolódik a hagyományos kultúra oktatásához. Az emberiség körében, mind a valóságos társadalomban, mind egy-egy nemzeten vagy országon belül, bármilyen rendellenes problémák ütik is fel a fejüket, ezeket mind néhány, egy maroknyi szociológus vagy uralkodó által képviselt helytelen eszme okozza, és közvetlenül kapcsolódnak az adott társadalom, nemzet vagy ország vezetői által képviselt helytelen eszmékhez. Ha az általuk képviselt eszmék és nézetek pozitívabbak, és közel állnak az igazsághoz, akkor az emberiség körében viszonylag kevesebb probléma lesz; ha azonban az általuk képviselt eszmék eltorzultak, és tévesen ábrázolják az emberi mivoltot, akkor a társadalmon, népcsoporton vagy országon belül sok rendellenes dolog fog történni. Ha a szociológusok a férfiak jogait hirdetik, a férfiak értékét emelik ki, a nők értékét és méltóságát pedig lekicsinylik, akkor ebben a társadalomban nyilvánvalóan óriási szakadék lesz férfiak és nők között társadalmi státusz tekintetében, amit különféle egyenlőtlenségek kísérnek, például a foglalkozást, társadalmi státuszt és társadalmi jólétet érintő egyenlőtlenségek, valamint hatalmas eltérés a nemek státuszában a családon belül, és teljesen különböző munkamegosztás – ez pedig mind rendellenes. Ezeknek a rendellenes problémáknak a felmerülése azokhoz az emberekhez kapcsolódik, akik ezeket az eszméket és nézeteket képviselik, és ezek a politikusok és szociológusok okozzák őket. Ha az emberiség kezdettől fogva helyes nézetekkel és mondásokkal rendelkezett volna ezekről a dolgokról, akkor a különféle országokban és nemzetek körében viszonylag kisebb lenne az ilyen rendellenes problémák száma.

Annak fényében, amiről az előbb beszélgettünk, mi lenne a helyes nézőpont a férfiak kezeléséhez? Miféle viselkedésformákkal, emberi mivolttal, törekvésekkel és társadalmi státusszal kellene rendelkezniük a férfiaknak ahhoz, hogy normálisak legyenek? Hogyan közelítsék meg a férfiak a saját társadalmi feladataikat? A nemek közötti különbségeket leszámítva kell-e, hogy különbségek legyenek férfiak és nők között társadalmi feladataik és társadalmi státuszuk tekintetében? (Nem, nem kell.) Akkor hogyan kellene korrektül, tárgyilagosan, emberségesen és az igazságalapelveknek megfelelően bánni a férfiakkal? Pontosan ezt kell most megértenünk. Beszélgessünk tehát arról, hogy pontosan hogyan kellene kezelni a férfiakat. Kell-e, hogy a férfiak és nők társadalmi feladatai különbözőek legyenek? Legyen-e a férfiaknak és a nőknek egyenlő társadalmi státuszuk? Tisztességes dolog-e méltánytalanul kiemelni a férfiak státuszát és kisebbíteni a nők jelentőségét? (Nem, nem tisztességes.) Akkor hát pontosan hogyan kell tisztességes és észszerű módon kezelni a férfiak és nők társadalmi státuszát? Mi ennek az alapelve? (Az, hogy a férfiak és a nők egyenlők, és méltányosan kell bánni velük.) A méltányos bánásmód az elméleti alap, de hogyan kell ezt oly módon átültetni a gyakorlatba, hogy az méltányosságot és észszerűséget tükrözzön? Nincs ennek köze gyakorlati problémákhoz? Először is le kell szögeznünk, hogy a férfiak és nők státusza egyenlő – ez nem vita tárgya. Ezért a férfiak és nők közötti társadalmi munkamegosztásnak is egyenlőnek kell lennie, és képességük, valamint a munka elvégzésére való alkalmasságuk szerint kell fontolóra venni és elrendezni. Különösen az emberi jogokat illetően szükséges az egyenlőség, vagyis a nőknek is részesülniük kell mindabban, amiben a férfiak részesülnek, hogy a férfiak és nők egyenlő státusza a társadalomban biztosítva legyen. Aki képes elvégezni a munkát, vagy aki alkalmas rá, hogy vezető legyen, annak lehetővé kell tenni, hogy csinálja, akár férfi az illető, akár nő. Mit gondoltok erről az alapelvről? (Jó.) Ez a férfiak és nők közötti egyenlőséget tükrözi. Például, ha két férfi és két nő pályázik egy tűzoltói állásra, kit vegyenek fel? Az elméleti alap és alapelv a méltányos bánásmód. Akkor hát valójában hogyan álljon neki ennek az ember? Ahogy az imént mondtam, hadd végezze az a munkát, aki alkalmas rá, adottságai és képessége szerint. Egyszerűen válasszunk e szerint az alapelv szerint, megvizsgálva, hogy a jelöltek közül ki az, aki jó fizikai kondícióban van, és nem ügyetlen. A tűzoltói munka lényege, hogy vészhelyzetben tudni kell gyorsan cselekedni. Ha túlságosan ügyetlen, tompa agyú és lomha vagy, mint valami teknős vagy kivénhedt tehén, késedelmet fogsz okozni. Miután megbizonyosodtunk minden jelölt tulajdonságairól, ami a képességüket, adottságaikat, tapasztalatukat, tűzoltási munkára való alkalmasságuk szintjét illeti, és így tovább, arra a következtetésre jutunk, hogy egy férfi és egy nő nagyon is megfelelő. A férfi magas, fizikailag erős, van tapasztalata a tűzoltói munkában, és már több tűzoltási és mentési műveletben is részt vett; a nő fürge, kemény kiképzést teljesített, megbízható ismeretei vannak a tűzoltásról és a kapcsolódó munkaeljárásokról, van erre képessége, más munkakörökben pedig már kitüntette magát és díjakat nyert. Végül tehát mindkettőjüket beválogatjuk. Helyes ez így? (Igen.) Ezt hívják úgy, hogy a legjobbak közül is a legjobbakat választjuk, részrehajlás nélkül. Ez azt jelenti, hogy amikor egy ilyen típusú embert kiválasztunk, nem lebeg a szemünk előtt a szabály, hogy az illetőnek férfinak vagy nőnek kell lennie – mindegy, hogy férfi-e vagy nő, bárki megfelel, aki alkalmas a munkára. Ezért, amikor eldöntjük, hogy férfit vagy nőt válasszunk valaminek az elvégzésére, a méltányos bánásmód átfogó alapelve mellett a gyakorlatba ültetendő konkrét elv az, hogy lehetővé kell tenni, hogy az végezze a munkát, aki erre alkalmas és megfelelő, függetlenül attól, hogy az illető férfi-e vagy nő. Ezáltal nem korlátoz és nem köt gúzsba többé az az eszme, hogy „a férfiak magasabb rendűek, mint a nők”, és az adott üggyel kapcsolatos ítéletedet vagy döntésedet nem fogják meghaladott eszmék befolyásolni. A te nézőpontodból, aki alkalmas a munkára, annak engedni kell, hogy ő végezze, akár férfi az illető, akár nő – ez nem méltányos bánásmód? Először is, ami a legfontosabb: amikor egy ügyet kezelsz, nincs benned előítélet sem a férfiakkal, sem a nőkkel szemben. Hiszed, hogy sok kiemelkedő és tehetséges nő létezik, és ismersz is jó néhány ilyen személyt. Ezért a belátásod arról győz meg téged, hogy a nők munkaképessége nem alsóbbrendű a férfiakénál, és hogy a nők által a társadalomhoz hozzáadott érték nem kevesebb a férfiak által hozzáadottnál. Ha már megvan benned ez a belátás és megértés, pontos ítéleteket és döntéseket fogsz hozni e tény alapján, valahányszor a jövőben cselekszel. Más szóval: ha nem kedvezel senkinek, és nincs benned nemek szerinti részrehajlás, akkor az emberi mivoltod ebből a szempontból viszonylag normális lesz, és képes leszel méltányosan cselekedni. A hagyományos kultúra tiltásai abban az értelemben, hogy a férfiakat a nőkhöz képest felsőbbrendűnek tekintik, megszűnnek, a hagyományos kultúrának ez az aspektusa többé nem korlátozza a gondolataidat, és többé nem befolyásol téged. Bármik legyenek is a társadalomban uralkodó eszmei irányzatok vagy konvenciók, röviden szólva, te már túlléptél ezeken a konvenciókon, és azok nem korlátoznak és befolyásolnak többé téged, így képes vagy szembenézni a tényekkel és az igazsággal. Természetesen még ennél is jobb, hogy képes vagy Isten szavai és az igazságalapelvek szerint szemlélni az embereket és a dolgokat, valamint azok szerint viselkedni és cselekedni, aminek eredményeként számodra nem léteznek olyan eszmék és nézetek, mint ez: „a férfiak bizonyára kemények és férfiasak, a nők pedig mimózák”. Tehát a gondolataid és a nézeteid viszonylag haladóak az emberek között? (Igen.) Ez viszonylag haladásnak nevezhető. Legyen bár férfi vagy nő, öreg vagy fiatal, mindenki méltányos bánásmódban részesülhet, ha hozzád fordul. Ez lényegében azt jelenti, hogy az emberek épülésére szolgálsz, ahelyett, hogy kárt okoznál nekik. Ha továbbra is a hagyományos kultúra nézeteihez ragaszkodsz, ilyesmiket állítva: „A férfiaknak ősidők óta magasabb a státuszuk, mint a nőknek, és az élet minden területén több kiemelkedő és tehetséges férfi akad, mint nő. Ezért kijelenthetjük, hogy a férfiak erősebbek, mint a nők, és hogy a férfiak értéke a társadalom számára nagyobb, mint a nőké. Ha a társadalom szempontjából nagyobb az értékük, nem kell-e a társadalmi státuszuknak is magasabbnak lennie? Ezért ebben a társadalomban a férfiakat illeti meg a döntés joga és az uralkodó pozíció, a nőknek pedig a férfiakra kell hallgatniuk, és az ő uralmuk és szabályozásaik alatt kell élniük” – akkor ez a fajta gondolkodás nagyon is elmaradott és hanyatló, és a legcsekélyebb mértékben sem felel meg az igazságalapelveknek. Ha ilyen eszméid és nézeteid vannak, akkor csak arra vagy képes, hogy diszkriminációval és elnyomással sújtsd a nőket, és a társadalmi trendek elítélnek és kiiktatnak téged. A férfiak és nők közötti egyenlőség helyes és immár általánosan elismert nézet, amely teljesen megegyezik Isten szándékaival. Az emberekkel méltányosan kell bánni, a férfiakra nem kell felnézni, a nőket nem kell lenézni, és a nők értékét, munkára való rátermettségét és képességét nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ez most már minden ország tájékozott néprétegein belül alapvető konszenzusnak számít. Ha a te uralkodó nézeteidet még mindig a hagyományos kultúra befolyásolja, és még mindig úgy érzed, hogy a férfiak kiemelkedőek, a nők pedig alacsonyrendűek, akkor valahányszor cselekszel, a látásmódod és a döntéseid a férfiaknak kedveznek, és viszonylag több lehetőséget fogsz juttatni a férfiaknak. Úgy fogod gondolni, hogy még ha egyes férfiak egy kicsit kevésbé rátermettek, akkor is erősebbek a nőknél, és a nők nem tudnak felérni azzal és elérni mindazt, amire a férfiak képesek. Ha így gondolkodsz, a nézőpontod elfogult lesz, ítéleted és végső döntéseid pedig a gondolkodásmódod következtében eltorzulnak. Ami például a tűzoltók előbb említett kiválasztását illeti, te így töprengsz rajta: „Tudnak a nők létrára mászni? Mennyi erőt tudnak kifejteni a nők? Mi haszna annak, ha egy nő fürge? Még ha kemény kiképzésen ment is keresztül, akkor sincs semmi haszna.” De aztán eszedbe jut, hogy méltányosan kell bánnod az emberekkel, ezért végül két férfit és egy nőt választasz ki. Valójában ez esetben az egy nő kiválasztásával csak formális, jelképes értékű gesztust teszel, hogy megbékítsd a nőt, és ne sértsd meg a büszkeségét. Milyen eljárásmód ez? Nemcsak az embereidet választod ki így, hanem amikor a munkát osztod ki, akkor is olyan álláspontra helyezkedsz, amely alábecsüli a nőt, és alantas, könnyű feladatokat jelölsz ki számára. Még mindig úgy gondolod, hogy van benned emberség, és gondját viseled a nőnek azzal, hogy kivételes bánásmódban részesíted és oltalmazod. A nő szemszögéből nézve azonban valójában belegázoltál az önbecsülésébe. Hogyan gázoltál bele? Azzal, hogy úgy gondolod, a nők gyengék és sebezhetők, a nők mimózák, a férfiak pedig férfiasak, ezért a nőket oltalmazni kell. Honnan jöttek ezek az eszmék? A hagyományos kultúra befolyásából erednek? (Igen.) Ebben rejlik a végső ok. Hiába bizonygatod, hogy méltányosan bánsz az emberekkel – a cselekedeteidből ítélve tagadhatatlan, hogy még mindig megbéklyóz és korlátoz a hagyományos kultúra eszméje, miszerint „a férfiak magasabb rendűek, mint a nők”. A cselekedeteidből világosan látható, hogy nem szabadultál meg ettől az eszmétől. Így van? (Igen.) Ha meg akarsz szabadulni ezektől a béklyóktól, az igazságot kell keresned, teljesen meg kell értened ezeknek az eszméknek a lényegét, és nem szabad a hagyományos kultúra ezen eszméinek befolyása vagy irányítása alatt cselekedned. Egyszer s mindenkorra el kell hagynod ezeket és fel kell lázadnod ellenük, hogy többé ne a hagyományos kultúra eszméi és nézetei szerint szemléld az embereket és dolgokat, valamint azok szerint viselkedj és cselekedj, és ne a hagyományos kultúra alapján hozz ítéleteket és döntéseket; hanem Isten szavai és az igazságalapelvek szerint szemléld az embereket és dolgokat, valamint azok szerint viselkedj és cselekedj. Így a helyes úton fogsz járni, és Isten által jóváhagyott, igaz teremtett lény leszel. Máskülönben még mindig a Sátán fog irányítani téged, és továbbra is a Sátán hatalma alatt fogsz élni, és nem leszel képes Isten szavaiban élni. Ezek a tények.

Most már értitek ennek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásnak a lényegét: „Soha nem szabad, hogy a gazdagság megrontsa, a szegénység megváltoztassa, vagy az erő meghajlítsa az embert”? És értitek azt a társadalmi kontextust is, amelyben ezzel a mondással előálltak? (Igen.) Ha valaki javítani kívánja a férfiak társadalmi státuszát, és nagyobb jogokat akar juttatni nekik, szükségszerű, hogy magasabb követelményeket támasszon a férfiakkal szemben, kialakítsa a férfiak képét az emberek elméjében, és ezt a képet a keménység és férfiasság képévé formálja. Ezt a képet közvetíti az emberek által emlegetett mondás: „Soha nem szabad, hogy a gazdagság megrontsa, a szegénység megváltoztassa, vagy az erő meghajlítsa az embert.” Az egyik aspektusa annak, amit az ezzel az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondással előálló moralisták sugallnak az embereknek, az, hogy akik e szerint a mondás szerint élnek, azok igazi, férfias férfiak – vagyis a férfi definícióját mondják el az embereknek. A másik aspektus pedig az, hogy azt hirdetik, hogy a férfiaknak fel kell lépniük és számítaniuk kell a társadalomban, ki kell mutatniuk, hogy dacolnak a konvenciókkal, szilárdan meg kell vetniük a lábukat a társadalmi státuszukban, és hatalmat kell gyakorolniuk a társadalmi fősodor fölött. Ez a gondolkodás, mely szerint „a férfiak magasabb rendűek, mint a nők”, egészen napjainkig fennmaradt. Bár egyes országok és népcsoportok már tettek előrelépéseket e tekintetben, sok más országban és sok más nemzet körében még mindig domináns helyet foglal el ez a gondolkodásmód, még mindig ez irányítja és uralja a nemzeti és társadalmi trendeket, ez uralja a társadalomban a férfiak és nők közötti munkamegosztást, valamint társadalmi státuszukat és társadalmi értéküket, és ez a mai napig nem sokat változott. Ez annyit tesz, hogy számos országban és számos nemzet körében a nőket még mindig diszkrimináció és kirekesztés sújtja. Ez rendkívül sajnálatos dolog, a legnagyobb egyenlőtlenség a világon. Az a tény, hogy sújtja-e a nőket diszkrimináció és kirekesztés, vagy pedig egyenlőek a férfiakkal, egyértelmű viszonyítási pont annak felmérésére, hogy egy ország vagy nemzet haladó vagy elmaradott.

Az imént arról beszélgettünk, hogyan kell tekinteni a férfiakra és nőkre, akiket Isten teremtett, és milyen helyes nézetekkel kell rendelkezni velük kapcsolatban. Mind a férfiak, mind a nők normális emberi mivolttal, normális emberi lelkiismerettel és értelemmel rendelkeznek – ezekben a dolgokban a férfiak és a nők egyaránt osztoznak. A nemi különbségeket leszámítva a férfiak és a nők alapvetően egyenértékűek gondolkodásukat, ösztöneiket, bizonyos dolgokra adott reakcióikat, képességüket és adottságaikat tekintve, valamint más szempontokból is. Nem mondható, hogy pontosan megegyeznek egymással, de lényegében többé-kevésbé hasonlóak. Életmódjuk, életszabályaik, a társadalommal, a világ trendjeivel, az emberekkel, eseményekkel, dolgokkal, Isten minden teremtményével kapcsolatos eszméik, nézeteik és hozzáállásaik, valamint bizonyos konkrét dolgokra adott reakcióik, beleértve fizikai és mentális reakcióikat, azonosak. Miért azonosak ezek a dolgok? Mert mind a férfiakat, mind a nőket az egyetlen Teremtő teremtette, és az élet lehelete bennük, a szabad akaratuk, valamint az általuk végezhető összes különböző tevékenység, az életük rutinjai és így tovább, mind a Teremtőtől származnak. E jelenségek fényében nincs semmi eltérés a férfiak és nők között, kivéve a nemi különbségeket, valamint néhány különböző dolgot vagy szakmai készséget, amelyben kiemelkednek. Például számos munkát, amelyet férfiak végeznek, nők is el tudnak végezni. Vannak női tudósok, pilóták, űrhajósok, valamint női elnökök és kormánytisztviselők, ami azt bizonyítja, hogy a férfiak és nők által végezhető munkák többé-kevésbé ugyanazok, a nemi különbségek ellenére. Ami a fizikai állóképességet és az érzelmek kifejezését illeti, a férfiak és a nők többé-kevésbé egyformák. Amikor egy nő rokona meghal, ő félholtra sírja magát szívszaggató gyászában; amikor egy férfi szülei vagy szerelme meghalnak, ő is olyan hangosan jajveszékel, hogy beleremeg a föld; amikor nők válás előtt állnak, lehangoltak és szomorúak lesznek, depresszióba esnek, sőt, akár még öngyilkosságot is elkövethetnek, míg a férfiak szintén depresszióba esnek, ha a feleségük elhagyja őket, sőt, néhányan közülük titokban sírnak is a párnájukba. Ők, mivel férfiak, nem mernek mások előtt panaszkodni erről a szenvedésről, és külsőre erősnek kell tettetniük magukat, de amikor senki nincs a közelben, ők is éppúgy sírnak, mint egy normális ember. Amikor bizonyos dolgok történnek, mind a nők, mind a férfiak elérzékenyülnek – ami akár sírást, akár nevetést is jelenthet –, ahogy azt várnánk tőlük. Továbbá az Isten házában különféle kötelességeket teljesítő és munkákat végző személyzet körében a nők lehetőséget kapnak az előléptetésre, továbbképzésre és fontos pozíciók betöltésére, míg a férfiak szintén megkapják ugyanezeket a lehetőségeket az előléptetésre, továbbképzésre és fontos munkakörök betöltésére – a lehetőségek azonosak és egyenlőek. A nőkben a mindennapi életük és kötelességteljesítésük során megnyilvánuló romlottságok nem különböznek a férfiakban megnyilvánuló romlottságoktól. A nők között is akadnak gonosz emberek és antikrisztusok, akik megzavarják és félbeszakítják a gyülekezet munkáját – a férfiakról nem mondható el ugyanez? Ez azért van, mert az emberek romlott beállítottságai ugyanazok. Ha ezek gonosz emberek, akik gonoszságot cselekednek, félbeszakítják és megzavarják a gyülekezet munkáját, és a saját független királyságukat próbálják megalapítani, akkor, amikor eltakarítják őket, vajon lesz bármilyen különbségtétel férfiak és nők között? Nem, mind ugyanúgy el lesznek takarítva. Gondoljátok, hogy az eltakarítottak között több a férfi, mint a nő? Körülbelül ugyanannyi van mindkét nemből. Mindazokat, akik gonoszságot cselekednek, félbeszakítanak és megzavarnak, antikrisztusnak és gonosz embernek számítanak, el kell takarítani, akár férfiak, akár nők. Egyesek azt mondják: „Nők nem képesek olyan dolgokat tenni, amelyek félbeszakítanak és megzavarnak! Milyen szégyenletes volna a nőkre nézve, ha ilyesmiket tennének! A nőknek jobban kell törődniük a méltóságuk megőrzésével. Hogyan tudnának aprócska nők ilyen nagy gonoszságokat elkövetni? Ők erre képtelenek. Esélyt kell adni nekik a megtérésre. A férfiak vakmerőek, ők arra születtek, hogy rosszat tegyenek, született antikrisztusok és gonosztevők. Még ha csak egy kevés gonoszságot tettek is, és még ha nem is értjük világosan a körülményeket, akkor is ki kell űzni őket.” Így tesz Isten háza? (Nem.) Isten háza nem így tesz. Isten háza elvek alapján távolít el embereket. Nem tesz különbséget férfiak és nők között, és nem törődik a nők vagy férfiak méltóságának megőrzésével, hanem méltányosan bánik velük. Ha olyan férfi vagy, aki gonoszságot követett el, és eleget teszel az eltakarítás és kiűzés alapelveinek, akkor Isten háza az alapelveknek megfelelően eltávolít téged. Ha olyan nő vagy, aki félbeszakítást és zavart okozott, és gonosz ember vagy antikrisztus vagy, akkor te is hasonlóképpen el leszel takarítva vagy ki leszel űzve, és nem kímélnek meg csupán azért, mert nő vagy és elsírod magad, vagy legördül egy könnycsepp az arcodon. Isten házának elvek szerint kell kezelnie a dolgokat. A női hívők az áldásokat hajszolják, az a vágy és szándék munkál bennük, hogy áldást nyerjenek. És megvan ugyanez a férfiakban is? Igen, ugyanúgy megvan, a férfiakban sem kevesebb az ambíció és a vágy, hogy áldást nyerjenek, mint a nőkben. Kinek súlyosabb az Istennel szembeni ellenállása, a nőknek vagy a férfiaknak? A kettő egyforma. Egyesek azt mondják majd: „Most már végre értem az igazságot: kiderül, hogy a férfiak és a nők ugyanolyan romlottak! Régebben azt gondoltam, hogy a férfiak kemények és férfiasak, úriemberként kell viselkedniük, mindenben igazságosan, tisztességesen és nyíltan kell cselekedniük – nem úgy, mint a nők, akik közül sokan szűk látókörűek, folyton nagy hűhót csapnak jelentéktelen dolgok miatt, egyfolytában pletykálnak mások háta mögött, és nem cselekednek nyíltan. De azt nem vettem fontolóra, hogy elég sok rossz ember férfi, és hogy az általuk elkövetett rossz dolgok még nagyobbak és számosabbak.” Most már értitek ezeket a dolgokat. Röviden: akár férfi valaki, akár nő, mindenkinek ugyanazok a romlott beállítottságai, csak az emberek emberi mivolta különböző – ez az egyetlen méltányos módja a férfiak és nők szemléletének. Van ebben a nézőpontban elfogultság? (Nincs.) Befolyásolja az az eszme, mely szerint a férfiak magasabb rendűek, mint a nők? (Nem.) Ezek a dolgok egyáltalán nem befolyásolják. Annak felmérésekor, hogy valaki jó vagy rossz ember, nem azt kell először szemügyre venni, hogy férfi vagy nő az illető, hanem az emberi mivoltát, és ezután kell megítélni a lényegét romlott beállítottságának megnyilvánulásai alapján minden különböző aspektusában – így kell pontos képet alkotni az emberekről.

Ha azok felől a jelenségek felől nézzük, amelyekről korábban beszélgettünk, a nemi különbségeken kívül nincs semmiféle különbség férfiak és nők között, sem az ösztöneik megnyilvánulásában, sem a különféle romlott beállítottságaik felfedésében, sem a természetlényegükben. Ami az emberek testi lényegét és beállítottságaikat illeti, valamint az ösztönt, akaraterőt és szabad akaratot, amellyel Isten ruházta fel az embereket, amikor megteremtette őket, ezekben nincs különbség az emberek között. Ezért, amikor az emberek a férfiakat és nőket szemlélik, nem a megjelenésük alapján kell szemlélniük őket, még kevésbé a hagyományos kultúra eszméi alapján, amelyeket ez a világ tanít az embereknek, hanem Isten szavai alapján. Miért kell Isten szavai alapján szemlélni őket? Miért ne szemléljük őket a hagyományos kultúra eszméi és nézetei alapján? Egyesek azt mondják: „Az emberi történelem évezredeinek folyamán oly sok állítást tettek és írtak le könyvekben. Hát az emberiség nézetei és mondásai közül egy sem helytálló? Egyáltalán nincs bennük igazság?” Milyen szempontból ostobák ezek a szavak? Az emberek teremtett lényeknek számítanak, a Sátán évezredeken át megrontotta őket, és tele vannak sátáni beállítottságokkal, ami ezt a sötétséget és gonoszt okozza az emberi társadalomban. Senki nem látja tisztán a végső okokat, nem tudja felismerni a Sátánt vagy valóban megismerni Istent. Ezért a romlott emberiség nézetei nem egyeznek meg az igazsággal, és egyedül a Teremtő tud erről mindent. Ez tény és való. Az igazságot csak Isten szavaiból lehet megszerezni, az emberi világ kultúrája azonban a Sátán rontásának terméke. Az emberek sohasem tapasztalták meg Isten munkáját, és senki nem ismerheti Istent, ezért az emberiség hagyományos kultúrájában lehetetlen igazságot előállítani, mert minden igazság Istentől származik, és mindet Krisztus fejezi ki. Miután a Sátán megrontotta őket, minden emberi lénynek sátáni természete és beállítottságai vannak. Mind hírességeket és nagy alakokat imádnak, és mind a Sátánt követik. Az embereknek megvannak a hátsó szándékaik és céljaik bizonyos dolgok szemléletében vagy meghatározásában. Akárkit is szolgálnak ezek a szándékok és célok, vagy mi a kitűzött céljuk, mindegyiket romlott beállítottságok irányítják. Ezért a romlott emberek által meghatározott dolgok és az általuk képviselt gondolatok mindenképpen a Sátán ravasz terveinek befolyása alatt állnak. Ez a dolog egyik aspektusa. A másik aspektusa objektív szempontból az, hogy bármennyire is jó képességűek az emberek, egyikük sem érti a teremtett emberi lények funkcióit, ösztöneit és lényegét. Mivel az emberi lényeket nem egy személy, nem úgynevezett nagy személyiségek, ördögkirályok, a Sátán vagy gonosz szellemek teremtették, az emberek egyáltalán nem értik az emberek ösztöneit, funkcióit és lényegét. Akkor hát ki ismeri a legjobban az emberek ösztöneit, funkcióit és lényegét? Csakis a Teremtő ismeri a legjobban. Aki az emberi lényeket teremtette, az ismeri a legjobban a funkcióikat, ösztöneiket és lényegüket, és természetesen Ő a legalkalmasabb arra, hogy meghatározza az emberi lényeket, és megállapítsa a férfiak vagy a nők értékét, identitását és lényegét. Ez talán nem objektív tény? (De igen.) Amit Isten az emberi lények megteremtéséhez használ, az ösztönök, amelyeket Ő az embereknek ad, amikor megteremti őket, a testük funkciói és törvényei, hogy mire alkalmasak és mire nem, sőt, hogy milyen hosszú legyen az életük – ezt mind Isten rendelte el előre. Egyedül Isten érti a legjobban az Általa teremtett emberi lényeket, és senki más nem ért Nála többet a teremtett emberiséggel kapcsolatban. Ez nem tény? (De igen.) Ezért Isten a legalkalmasabb arra, hogy meghatározza az emberi lényeket, és hogy megállapítsa a férfiak vagy nők identitását, státuszát, értékét és funkcióját, valamint a helyes utat, amelyen az embereknek járniuk kell. Isten tudja a legjobban, mire van szükségük az Általa teremtett emberi lényeknek, mit tudnak elérni, és mi fér bele a képességeikbe. Más szempontból nézve, amire a teremtett emberi lényeknek a leginkább szükségük van, azok a Teremtő által mondott szavak. Csak Isten képes személyesen vezetni és pásztorolni az embereket, valamint gondoskodni róluk. A romlott emberiség mondásai, amelyek nem Istentől származnak, mind félrevezetőek, különösen a hagyományos kultúra mondásai, amelyek megtévesztik, eltompítják és behatárolják az embereket, és természetesen a korlátozás és irányítás egyfajta eszközeként működnek. Van egy másik aspektus is, miszerint Isten teremtette az embereket, és Isten legfőbb aggálya az emberekkel kapcsolatban az, hogy képesek-e az élet helyes útját járni. Ezzel szemben a társadalmak, nemzetek és országok csak az uralkodó osztály érdekeire és a politikai rendszer stabilitására vannak tekintettel, az alsóbb osztályok életével pedig nem törődnek. Ennek eredményeként szélsőséges és kaotikus események történnek. Nem vezérlik az embereket a helyes útra, hogy az emberek értékes és letisztult életet élhessenek, és alávethessék magukat Isten szuverenitásának és rendelkezéseinek, hanem ehelyett ki akarják zsákmányolni az embereket a saját uralmuk, saját karrierük, saját ambícióik és vágyaik kiszolgálása érdekében. Bármilyen állításokkal, eszmékkel és nézetekkel állnak is elő, mindezeknek a célja az, hogy félrevezessék az embereket, behatárolják a gondolkodásukat, és irányítsák az emberiséget, hogy az emberek őket szolgálják és hozzájuk legyenek hűségesek. Nincsenek tekintettel az emberiség jövőjére és kilátásaira, sem arra, hogyan lehetne az embereknek nagyobb esélyük a túlélésre. Amit Isten tesz, az viszont teljesen különbözik ettől, mivel mindaz, amit Isten tesz, az Ő terve szerint való. Ő, miután megteremtette az embereket, abba az irányba vezérli őket, hogy több igazságot és alapelvet értsenek meg a viselkedésükhöz, és világosan megláttatja velük annak igazságát, hogy a Sátán megrontotta az emberiséget. Ezeken az alapokon, ezen igazságalapelvek szerint, amelyeket Isten tanít az embereknek és amelyekkel figyelmezteti őket, ők aztán képesek lesznek elindulni az élet helyes útján.

A hagyományos kultúrának ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos szabályozásai és konvenciói nagyon széles körűek, és mindenféle szempontból befolyásolják az emberek gondolkodását, félrevezetve és behatárolva azt. Ma a hagyományos kultúrának néhány, a társadalmi nemmel kapcsolatos, eltorzult mondásáról és nézetéről beszélgettünk, amelyek jelentős mértékben befolyásolták az emberek helyes nézeteit a társadalmi nemet illetően, és mind a férfiakat, mind a nőket számtalan módon megbéklyózták, gúzsba kötötték, korlátozásokkal és diszkriminációval sújtották, és így tovább. Ezek mind tények, amelyeket az emberek láthatnak, és egyben a hagyományos kultúrának az emberekre gyakorolt hatásai és következményei.

2022. május 14.

Előző: Mit jelent az igazságra törekedni? (10.)

Következő: Mit jelent az igazságra törekedni? (12.)

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren