Legutóbbi összejövetelünkön ezt az erkölcsi magatartásról szóló mondást tárgyaltuk és elemeztük: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Most már van valódi megértésetek a hagyományos kultúra különböző mondásairól az erkölcsi magatartással kapcsolatban? Miben különböznek ezek az erkölcsi magatartásról szóló mondások az igazságtól? Most már meg tudjátok erősíteni, hogy ezek az erkölcsi magatartásról szóló mondások alapvetően nem az igazság, és hogy semmiképpen nem vehetik át az igazság helyét? (Igen.) Mit mutat az, hogy meg tudjátok ezt erősíteni? (Hogy van némi képességem felismerni, hogy a hagyományos kultúrának ezek a mondásai mik is valójában. Azelőtt nem voltam tudatában annak, hogy ezek a dolgok ott vannak a szívemben. Csak miután ezen a néhány közösségi alkalmon hallottam Isten elemzéseit, akkor jöttem rá, hogy mindvégig ezeknek a dolgoknak a befolyása alatt álltam, és hogy mindig is a hagyományos kultúra alapján tekintettem az emberekre és dolgokra. Azt is látom már, hogy a hagyományos kultúrának ezek a mondásai valóban ellentétben állnak az igazsággal, és hogy ezek mind olyasmik, amik megrontják az embereket.) Mivel ezt megerősítetted, először is, már rendelkezel némi éleslátással a hagyományos kultúra e dolgaival kapcsolatban. Nemcsak észlelés alapú tudással rendelkezel, hanem elméleti szempontból is fel tudod ismerni ezeknek a dolgoknak a lényegét. Másodszor, a hagyományos kultúra dolgai többé nem befolyásolnak téged, és képes vagy ezeknek a dolgoknak a hatásait, irányítását és rabságát kizárni a szívedből és az elmédből. Különösen akkor, amikor különböző dolgokat szemlélsz vagy különböző problémákkal foglalkozol, többé nem befolyásolnak és korlátoznak ezek az eszmék és nézetek. Általánosságban, a közösségnek köszönhetően nyertetek némi éleslátást a hagyományos kultúrának ezekkel az eszméivel és nézeteivel kapcsolatban. Ez az igazság megértésének alapján elért kimenetel. A hagyományos kultúrának ezek a dolgai üres, bár kellemesen hangzó mondások, tele sátáni filozófiákkal – különösen az erkölcsi magatartásról szóló mondások, mint ezek: „A kapott kedvességet hálásan kell viszonozni”, „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, és „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Ezek folyamatosan befolyásolják, irányítják és gúzsba kötik az embereket a gondolataikon keresztül, és nem játszanak proaktív és pozitív szerepet az emberek erkölcsi magatartásában. Bár most már van egy kis éleslátásotok, mégis nehéz teljesen kigyomlálni ezeknek a dolgoknak a befolyását a szívetek mélyéből. Az igazsággal kell felszerelkeznetek, és egy darabig Isten szavai szerint kell tapasztalnotok. Csak akkor láthatjátok meg világosan egyszer s mindenkorra, milyen mélységesen károsak, helytelenek és abszurdak ezek a képmutató dolgok, és csak akkor lehet a problémát gyökerestül megoldani. Ha pusztán azáltal akarnátok elutasítani ezeket a téves gondolatokat és eszméket, és megszabadulni azok befolyásától, irányításától és rabságából, hogy megértetek néhány doktrínát, azt nagyon nehéz lenne elérni. Most, hogy valamennyire képesek vagytok a maguk valójában felismerni ezeket az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásokat, legalább van némi megértésetek, és a gondolkodásotokban valamivel előrébb tartotok. A többi azon múlik, hogyan keresi valaki az igazságot, hogyan tekint az emberekre és dolgokra Isten szavai szerint, és hogyan tapasztal a jövőben.

A hagyományos kultúrának ezekről az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásairól szóló közösségi alkalmakat és elemzéseket követően már világosan látjátok ezeknek a mondásoknak a lényegét? Ha valóban világosan látjátok, akkor meg tudjátok állapítani, hogy ezek a hagyományos kultúrából származó mondások nem az igazság, és nem is léphetnek az igazság helyébe. Ennyi biztos, és a legtöbb ember a kommunikáció segítségével már igazolta ezt a szívében. Akkor hát hogyan értsük az erkölcsi magatartással kapcsolatos különféle mondások lényegét? Ha valaki nem Isten szavai és az igazság szerint néz szembe ezzel a problémával, akkor semmiféleképpen nem tudja felismerni és megérteni. Bármilyen nemesek és pozitívak papíron a hagyományos kultúrának ezek az erkölcsi magatartásról szóló mondásai, lehetnek ezek valóban az emberek cselekedeteinek és viselkedésének kritériumai vagy a magatartásuk alapelvei? (Nem.) Ezek nem a magatartás alapelvei vagy kritériumai. Akkor hát mik is ezek pontosan? Minden egyes erkölcsi magatartásról szóló mondás lényegét elemezve le tudtok vonni egy következtetést, hogy pontosan mi ezeknek az erkölcsi magatartásról szóló mondásoknak az igazsága és lényege, amelyek felbukkantak az emberek között? Sohasem gondolkodtatok el ezen a kérdésen? Félretéve ezeknek az úgynevezett gondolkodóknak és moralistáknak a céljait, akik az uralkodó osztályoknak hízelkednek és járnak kedvében, és nagyon is nagy örömmel szolgálják ki őket, most elemezzük ezt a normális emberi mivolt szempontjából. Ha egyszer ezek az erkölcsi magatartásról szóló mondások nem az igazság, és még kevésbé léphetnek az igazság helyébe, akkor bizonyára csalókák. Egyáltalán nem pozitív dolgok, annyi bizonyos. Ha ily módon fel tudjátok ismerni őket a maguk valójában, az azt bizonyítja, hogy szívetekben elnyertétek az igazság bizonyos fokú megértését, és már van bennetek egy kis éleslátás. Ezek az erkölcsi magatartásról szóló mondások nem pozitív dolgok, nem is az emberek cselekedeteinek és viselkedésének kritériumai, és még kevésbé az emberek magatartásának betartandó alapelvei, úgyhogy valami nincs rendben velük. Érdemes ennek a mélyére ásni? (Igen.) Ha csak az „erkölcsi magatartást” tekintitek és azt gondoljátok, hogy ezek a mondások helyes nézetek és pozitív dolgok, akkor tévedésben vagytok, és ezek a mondások rabul ejtenek és megtévesztenek benneteket. Ami képmutató, az sohasem lehet pozitív dolog. Ami az erkölcsi magatartás különböző megnyilvánulásait és cselekedeteit illeti, különbséget kell tenni aközött, hogy őszintén és szívből tesz-e így az illető, vagy sem. Ha vonakodva, színlelésből vagy egy bizonyos cél elérése érdekében tesz így, akkor az ilyen cselekedetekkel és megnyilvánulásokkal probléma van. Fel tudjátok ismerni ezeket az erkölcsi magatartásról szóló mondásokat a maguk valójában? Ki tudja megmondani Nekem? (A Sátán az erkölcsi magatartásról szóló mondások segítségével zavarja össze és rontja meg az embereket, eléri, hogy ezekhez a mondásokhoz igazodjanak és ezeket ültessék a gyakorlatba, hogy megvalósítsa célját és rávegye őket, hogy a Sátánt imádják és kövessék, valamint hogy távol tartsa őket Istentől. Ez a Sátán egyik technikája és módszere az emberek megrontására.) Ez nem az erkölcsi magatartásról szóló mondások lényege. Ez a cél, amelyet a Sátán azáltal ér el, hogy ilyen mondásokkal vezeti félre az embereket. Először is világosan tudnotok kell bármiféle erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásról, hogy az nem az igazság, és még kevésbé képes az igazság helyébe lépni. Ezek még csak nem is pozitív dolgok. Akkor hát mik is ezek pontosan? Biztonsággal kijelenthető, hogy ezek az erkölcsi magatartásról szóló mondások eretnek tévtanok, amelyekkel a Sátán félrevezeti az embereket. Ezek önmagukban véve nem az igazságvalóság, amellyel az embereknek rendelkezniük kell, és nem is pozitív dolgok, amelyeket a normális emberi mivolt keretében meg kell élni. Ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások utánzatok, látszatok, hamisítványok és trükkök – mesterkélt viselkedésformák, és egyáltalán nem az ember lelkiismeretéből, józan eszéből vagy normális gondolkodásából erednek. Ezért a hagyományos kultúra minden, erkölcsi magatartással kapcsolatos mondása képtelen, abszurd eretnekség és tévtanítás. Ezzel a néhány közösségi alkalommal a Sátán által elterjesztett mondások az erkölcsi magatartással kapcsolatban a mai napon teljes egészükben halálra ítéltettek. Ha még csak nem is pozitív dolgok, hogy lehet, hogy az emberek képesek elfogadni őket? Hogy képesek az emberek ezek szerint az eszmék és nézetek szerint élni? Azért van ez így, mert ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások olyan jól illeszkednek az emberek elképzeléseihez és képzelgéseihez. Csodálatot és helyeslést keltenek, így az emberek beengedik a szívükbe ezeket az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásokat, és bár nem tudják őket a gyakorlatba ültetni, belül elfogadják őket és élvezettel hódolnak előttük. Így a Sátán az erkölcsi magatartással kapcsolatos különféle mondások segítségével vezeti félre az embereket, hogy irányítsa a szívüket és viselkedésüket, mert az emberek a szívükben mindenféle erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásnak hódolnak és vakon hisznek azokban, és mindannyian szeretnének e kijelentések segítségével nagyobb méltóságot, nemességet és kedvességet színlelni és ezáltal elérni céljukat, hogy a többiek nagyra tartsák és dicsérjék őket. Röviden szólva, az erkölcsi magatartással kapcsolatos összes különféle mondás arra szólítja fel az embereket, hogy amikor egy bizonyos fajta dolgot tesznek, tanúsítsanak valamiféle, az erkölcsi magatartás birodalmába tartozó viselkedést vagy emberi tulajdonságot. Ezek a viselkedésformák és emberi tulajdonságok meglehetősen nemesnek tűnnek, és tisztelet övezi őket, így minden ember nagyon is törekszik rájuk a szívében. Csakhogy nem veszik figyelembe azt, hogy ezek az erkölcsi magatartásról szóló mondások egyáltalán nem a viselkedésnek azok az alapelvei, amelyeket egy normális embernek követnie kell, hanem egy sor képmutató viselkedésforma, amelyeket valaki magára ölthet. Ezek elhajlások a lelkiismeret és józan ész normáitól, eltérések a normális emberi mivolt akaratától. A Sátán az erkölcsi magatartásról szóló hamis és talmi mondások segítségével vezeti félre az embereket, hogy elérje, hogy őt és azokat a képmutató „bölcseket” imádják, aminek eredményeként az emberek a normális emberi mivoltot és az emberi magatartás kritériumait hétköznapi, egyszerű, sőt akár alantas dolgoknak látják. Az emberek lesajnálják és még megvetésre sem méltónak ítélik ezeket a dolgokat. Ennek az az oka, hogy az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások, amelyeket a Sátán támogat, oly kellemesek az ember szemének, és olyannyira összhangban vannak az ember elképzeléseivel és képzelgéseivel. Tény azonban, hogy bármi legyen is, egyetlen erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás sem olyan alapelv, amelyet az embereknek magatartásukban vagy világi ügyeikben követniük kellene. Gondoljátok ezt át – talán nem így van? Lényegében az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások csupán arra irányuló követelések, hogy az emberek a felszínen méltóságteljesebb, nemesebb életet éljenek, ami lehetővé teszi számukra, hogy mások lenézés helyett imádják és dicsérjék őket. Ezeknek a mondásoknak a lényege azt mutatja, hogy ezek csupán arra irányuló követelések, hogy az emberek jó magaviseletükkel tanúsítsanak jó erkölcsi magatartást, ezáltal elfedve és visszafogva a romlott emberi mivolt ambícióit és túlzó vágyait, elfedve az ember gonosz és ocsmány természetlényegét, valamint a különféle romlott beállítottságok megnyilvánulásait. Céljuk, hogy felszínes jó viselkedéssel és gyakorlatokkal javítsák egy ember személyiségét, javítsák a mások által róluk alkotott képet és a nagyközönség megítélését róluk. Mindez azt bizonyítja, hogy az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások lényege, hogy felszínes viselkedéssel és gyakorlatokkal fedjék el az ember benső gondolatait, nézeteit, céljait és szándékait, rút ábrázatát és természetlényegét. Lehetséges ezeket a dolgokat sikeresen elfedni? Az elfedésükre irányuló kísérletek nem teszik őket még feltűnőbbé? De a Sátán ezzel nem törődik. Az ő célja az, hogy elfedje a romlott emberi mivolt rút ábrázatát, hogy elfedje az ember romlottságának igazságát. Ezért a Sátán eléri, hogy az emberek magukévá tegyék az erkölcsi magatartás viselkedésbeli megnyilvánulásait, hogy álcázzák magukat, ami azt jelenti, hogy az erkölcsi magatartás szabályai és magatartásformái segítségével szép csomagolást ad az ember megjelenésének, feljavítva az illető emberi tulajdonságait és személyiségét, hogy mások nagyra becsüljék és dicsérjék őt. Alapvetően ezek az erkölcsi magatartásról szóló mondások a viselkedésbeli megnyilvánulások és erkölcsi normák szerint határozzák meg, hogy egy ember nemes vagy alantas. Például annak mérése, hogy valaki önzetlen-e, azon alapul, hogy az illető tanúbizonyságot tesz-e arról, hogy feláldozza saját érdekeit mások kedvéért. Ha ezt kellőképpen megmutatja, jól álcázza magát, és különösen csodálatra méltó színben tűnik fel, akkor az illetőt integritással és méltósággal rendelkező embernek fogják tartani, olyasvalakinek, akinek mások szemében különösen magas erkölcsi normái vannak, az állam pedig kitünteti őt mint az erkölcs bajnokát, akitől mások tanulhatnak, akit imádhatnak, és akivel versenyre kelhetnek. No és azt hogyan értékeljék az emberek, hogy egy nő derék-e vagy alávaló? Azt nézik, hogy a nő által a közösségében tanúsított különféle magatartásformák megfelelnek-e a mondásnak: „Egy nőnek erényesnek, kedvesnek, gyengédnek és erkölcsösnek kell lennie.” Ha minden tekintetben megfelel ennek, mert erényes, kedves és alázatos, a legnagyobb tiszteletet mutatja az öregek iránt, a közérdekre való tekintettel kész a kompromisszumokra, rendkívül türelmes és képes nehézségeket eltűrni anélkül, hogy másokat hibáztatna vagy másokkal vitatkozna, tiszteli apósát és anyósát, jó gondját viseli a férjének és gyermekeinek, soha nem gondol magára, soha nem kér viszonzást, nem élvezi a hús-vér test gyönyöreit és így tovább, akkor valóban erényes, kedves, gyengéd és erkölcsös nő. Az emberek e külsődleges viselkedésformák alapján értékelik a nők erkölcsi magatartását. Egy ember értékét, jóságát és gonoszságát felszínes gyakorlatai és viselkedése alapján mérni pontatlan és valószerűtlen. Ilyen kijelentéseket tenni is hamis, félrevezető és abszurd. Ez az alapvető probléma az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásokkal, amely az emberekben lelepleződik.

A fent említett több aspektus fényében a hagyományos kultúrának ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásai valóban viselkedési alapelvek? (Nem.) Egyáltalán nem elégítik ki a normális emberi mivolt szükségleteit, sőt, azzal teljesen ellentétesek. Nem viselkedési alapelveket nyújtanak az emberiségnek, nem is az emberi cselekedetek és magatartás alapelveit. Épp ellenkezőleg, azt követelik meg az emberektől, hogy álcázzák magukat, fedjék el magukat, egy bizonyos módon viselkedjenek és cselekedjenek mások előtt, hogy nagy tiszteletben és dicséretben részesüljenek, nem azért, hogy megértessék az emberekkel, hogyan viselkedjenek helyesen, vagy mi a megfelelő magatartásmód, hanem azért, hogy az emberek mások elképzeléseinek és képzelgéseinek megfelelőbben éljenek, és elnyerjék mások dicséretét és elismerését. Isten egyáltalán nem ezt követeli meg, hanem azt, hogy az emberek az igazságalapelvek szerint viselkedjenek és cselekedjenek, és ne törődjenek azzal, hogy mit gondolnak az emberek, hanem csak arra összpontosítsanak, hogy elnyerjék Isten jóváhagyását. Az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások inkább azt követelik meg az emberektől, hogy tisztességesek és nemesek legyenek viselkedésükben, gyakorlataikban és külső megjelenésükben, amelyet sugároznak magukról – még akkor is, ha ez csak álca –, nem pedig az emberek gondolataival vagy nézeteivel, illetve az emberi természetlényeggel kapcsolatos problémákat oldanak meg. Más szóval, azok a követelmények, amelyeket a hagyományos kultúra erkölcsi magatartásról szóló mondásai az emberekkel szemben támasztanak, nem az emberek lényegén alapulnak, és még kevésbé veszik tekintetbe a lelkiismeret és józan ész elérhető tartományát. Ugyanakkor ellentétben állnak azzal az objektív ténnyel, hogy az embereknek romlott beállítottságaik vannak, mind önzők és megvetésre méltók, és rákényszerítik az embereket, hogy tegyenek ezt-azt a viselkedésükkel és gyakorlataikkal kapcsolatban. Ezért bármilyen perspektívából is támasztanak követelményeket az emberekkel szemben, nem képesek alapvetően kiszabadítani az embereket a romlott beállítottságok fogságából és irányítása alól, és az emberek lényegének problémáját sem tudják megoldani – más szóval: nem tudják megoldani az emberek romlott beállítottságaival kapcsolatos problémákat. Emiatt nem képesek megváltoztatni az emberek viselkedésének alapelveit és irányát, és nem tudják megértetni az emberekkel, hogyan viselkedjenek, hogyan bánjanak másokkal, vagy hogyan kezeljék személyes kapcsolataikat pozitív szemszögből. Egy másik perspektívából nézve az erkölcsi magatartásról szóló mondások csak valamiféle, az emberekre kirótt szabályok és viselkedésbeli korlátozások. Bár minden látszat szerint egész jónak tűnnek, ezek a dolgok tudat alatt befolyásolják az emberek gondolkodását és nézeteit, korlátozzák és gúzsba kötik őket, aminek következtében az emberek képtelenek megtalálni a viselkedés és cselekvés helyes alapelveit és útját. Ebben az összefüggésben az emberek nem tehetnek mást, mint hogy vonakodva elfogadják a hagyományos kultúra eszméinek és nézeteinek befolyását, és e csalóka eszmék és nézetek befolyása alatt észrevétlenül elveszítik a viselkedés alapelveit, céljait és irányát. Emiatt történik, hogy a romlott emberi lények aláhullanak a sötétségbe és elveszítik a fényt, így nem tehetnek mást, mint hogy hamisítással, színleléssel, trükközéssel hajszolják a hírnevet és a személyes nyereséget. Például, amikor meglátsz egy segítségre szoruló embert, rögtön ez jut az eszedbe: „A helyes magatartás azt jelenti, hogy örömünket leljük abban, ha másokon segíthetünk. Ez az emberek magatartásának egy alapelve és erkölcsi normája” – ezért ösztönösen segítesz az illetőn. Miután segítettél rajta, úgy érzed, hogy mivel így viselkedsz, nemes lelkű vagy és van némi emberi mivoltod, sőt, tudat alatt még meg is dicséred magad, amiért ilyen nemes lelkű, nemes jellemű ember vagy, ilyen méltóságteljes, jellemes valaki, aki természetesen tiszteletre méltó is. Ha nem segítesz rajta, így gondolkodsz: „Ó, jaj, én nem vagyok jó ember. Valahányszor az utamba akad valaki, akinek segítségre van szüksége, és eszembe jut, hogy segíthetnék rajta, mindig a saját érdekeimet veszem fontolóra. Annyira önző ember vagyok!” Öntudatlanul is azt az ideológiai nézetet használod, miszerint „leld örömödet abban, hogy segítesz másokon”, hogy ennek alapján mérd magad, korlátozd magad és értékeld, mi helyes és mi helytelen. Amikor nem tudod ezt a mondást átültetni a gyakorlatba, megveted vagy lenézed magad, és valami kényelmetlen érzés támad benned. A csodálat és nagyrabecsülés pillantásával tekintesz azokra, akik képesek örömüket lelni abban, hogy segítenek másokon, és úgy érzed, hogy ők nemesebbek, méltóságteljesebbek és jellemesebbek, mint te. Csakhogy, ami az ilyen kérdéseket illeti, Isten követelményei mások. Isten követelményei veled szemben azok, hogy tartsd be az Ő szavait és az igazságalapelveket. Ami az erkölcsi magatartást illeti, hogyan gyakoroljanak az emberek? A hagyományos erkölcsi és kulturális nézetekhez ragaszkodva vagy Isten szavaihoz ragaszkodva? Ezzel a választással mindenki szembekerül. Most már világosak számodra az igazságalapelvek, amelyeket Isten tanít az embereknek? Érted őket? Mennyire jól tartod be őket? Amikor betartod őket, milyen gondolatok és nézetek befolyásolnak és hátráltatnak, és milyen romlott beállítottságaid tárulnak fel? Így kell magadba nézned. Pontosan mennyit látsz tisztán a szívedben a hagyományos kultúra erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásainak lényegéből? Van még helye a szívedben a hagyományos kultúrának? Mindezek olyan problémák, amelyeket az embereknek meg kell oldaniuk. Amikor a romlott beállítottságaid megoldódnak, és képessé válsz teljes mértékben, megalkuvás nélkül engedelmeskedni az igazságnak és betartani Isten szavait, akkor az, amit gyakorolsz, teljes összhangban lesz az igazságalapelvekkel. Többé nem fognak téged korlátozni a romlott beállítottságok, nem kötnek gúzsba a hagyományos kultúra erkölcsi eszméi és nézetei, és képes leszel pontosan átültetni a gyakorlatba Isten szavait és az igazságalapelvek szerint cselekedni. Ezek azok az alapelvek, amelyeknek a hívők viselkedését és cselekedeteit alakítaniuk kell. Amikor képes vagy Isten szavai szerint gyakorolni, betartani Isten szavait és az igazságalapelvek szerint gyakorolni, akkor nemcsak jó erkölcsi magatartású ember leszel, hanem olyan ember is, aki képes követni Isten útját. Amikor a viselkedés alapelveit és igazságát gyakorlod, nemcsak az erkölcsi magatartás normáival rendelkezel, de a viselkedésedben benne vannak az igazságalapelvek is. Van különbség az igazságalapelvek betartása és az erkölcsi magatartás kritériumainak betartása között? (Igen.) Mi a különbség? Az erkölcsi magatartás követelményeinek betartása csupán magatartási gyakorlat és megnyilvánulás, míg az igazságalapelveknek megfelelő gyakorlás, bár kívülről szintén gyakorlatnak látszik, de olyan gyakorlat, amely betartja az igazságalapelveket. Ebből a szemszögből az igazságalapelvek betartása kapcsolódik a viselkedéshez és az emberek által követett úthoz. Ez azt jelenti, hogy ha az igazságot gyakorlod és az Isten szavaiban foglalt igazságalapelvekhez tartod magad, akkor a helyes úton jársz, míg ha a hagyományos kultúra erkölcsi magatartásról szóló követelményeit tartod be, az pusztán valamilyen magatartás tanúsítása, akárcsak a szabálykövetés. Ennek nincs köze az igazságalapelvekhez, és nem kapcsolódik az emberek által követett úthoz sem. Értitek, amit mondok? (Igen.) Íme, egy példa. Például ez az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás: „Áldozd fel a saját érdekeidet mások kedvéért”, azt követeli meg az emberektől, hogy bármikor, bármely helyzetben „vessék el az alacsonyabb rendű ént és valósítsák meg a magasabb rendű ént”. A hitetlenek között ezt a stílust nevezik nemes jellemnek és szilárd integritásnak. „Vesd el az alacsonyabb rendű ént és valósítsd meg a magasabb rendű ént” – micsoda fennhéjázó retorika! Kár, hogy csak úgy hangzik, mint egy nemes jellemű és szilárd integritású stílus, de nem igazságalapelv, amelyet az embereknek be kell tartaniuk. A valóság az, hogy ennek a mondásnak: „Vesd el az alacsonyabb rendű ént és valósítsd meg a magasabb rendű ént”, valamint annak, hogy az emberek feláldozzák saját érdekeiket mások kedvéért, a végső célja tulajdonképpen annak elérése, hogy mások szolgálják őket. Az emberek céljainak és szándékainak szemszögéből ez a mondás sátáni filozófiáktól bűzlik, és üzleti jellege van. Ennek alapján meg tudjátok állapítani, hogy jelen vannak-e az igazságalapelvek ebben a mondásban: „Vesd el az alacsonyabb rendű ént és valósítsd meg a magasabb rendű ént”? Egyáltalán nincsenek! Ez egyáltalán nem magatartási alapelv, csupán egy sátáni filozófia, mert annak célja, hogy az emberek elvetik az alacsonyabb rendű ént, az, hogy megvalósítsák a magasabb rendű énjüket. Függetlenül attól, hogy ez a gyakorlat nemes vagy alantas, ez csak egy szabály, amely gúzsba köti az embereket. Észszerűnek tűnik, de lényegében abszurd és értelmetlen. Bármi történjen is veled, mindössze azt követeli meg az emberektől, hogy áldozzák fel a saját érdekeiket mások kedvéért. Akár akarod, akár nem, akár meg tudod tenni, akár nem, bármilyen is a környezeted, csupán azt követeli meg tőled, hogy áldozd fel a saját érdekeidet mások kedvéért. Ha nem vagy képes „elvetni az alacsonyabb rendű ént”, akkor a mondat másik fele, hogy „valósítsd meg a magasabb rendű ént”, ott marad, hogy kísértsen téged, így még ha nem tudod is feláldozni a saját érdekeidet mások kedvéért, akkor sem akarod elengedni a dolgot. Az embereket elcsábítja „a magasabb rendű én megvalósításának” gondolata. Ilyen körülmények között nehéz döntést hozni. Akkor hát mások kedvéért feláldozni a saját érdekeinket egy viselkedési alapelv? Képes pozitív kimeneteleket eredményezni? Mindenki nagyszerűen elfedi magát, és a legnagyobb nemeslelkűséget, méltóságot és jellemességet mutatja, de végül mi lesz ennek a kimenetele? Csak annyit mondhatunk, hogy nem lesz az egészből semmi, mert ha így tesz valaki, azzal csak más emberek elismerését nyerheti el, de a Teremtő jóváhagyását nem. Miért alakult ez így? Ez annak az eredménye, hogy mindenki a hagyományos kultúra erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásaihoz tartja magát és sátáni filozófiákat követ? Ha mindenki elfogadja Isten szavait, elfogadja a helyes eszméket és nézeteket, az igazságalapelvekhez ragaszkodik, és az Isten által vezérelt irányba törekszik az életben, akkor az embereknek könnyű lesz az életben a helyes úton járniuk. Jobb így gyakorolni, mint feláldozni a saját érdekeinket mások kedvéért? Így gyakorolni annyit tesz, mint az igazságalapelvekhez igazodni és a fényben élni Isten szavai szerint, nem pedig a Sátánt követni a képmutatás útján. Csak a sátáni filozófiák és a hagyományos kultúra erkölcsi magatartásról szóló mondásai által közvetített különféle eszmék elhagyása, az igazság elfogadása és az Isten szavainak megfelelő élet által élheti meg valaki a valódi emberi hasonlatosságot és nyerheti el Isten jóváhagyását.

Annak alapján, amit fentebb közöltünk, jutottatok bármilyen következtetésre az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások lényegéről? Mindezek a különböző mondások az erkölcsi magatartásról csak rendelkezések és konvenciók, amelyek korlátozzák az emberek gondolkodását, nézeteit és külsődleges viselkedését. Egyáltalán nem viselkedési alapelvek vagy kritériumok, és nem olyan alapelvek, amelyekhez az embereknek tartaniuk kellene magukat, amikor mindenféle emberrel, üggyel és dologgal találkoznak. Akkor hát milyen alapelvekhez tartsák magukat az emberek? Nem kellene erről is kommunikálnunk? Egyesek azt mondják: „Mi a különbség az igazságalapelvek között, amelyeket az embereknek be kell tartaniuk, és ezeknek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásoknak a rendelkezései és konvenciói között?” Mondjátok meg Nekem, van bármi különbség? (Igen.) Milyen szempontból van különbség? Az erkölcsi magatartásról szóló mondások csak rendelkezések és konvenciók, amelyek behatárolják az emberek gondolkodását, nézeteit és viselkedésmódjait. Mindazokra a különféle dolgokra vonatkozóan, amelyek az emberekkel megtörténhetnek, olyan követelményeket támasztottak az emberekkel szemben, amelyek korlátozzák viselkedésüket, gúzsba kötik kezüket-lábukat, ráveszik őket erre-arra, ahelyett, hogy lehetővé tennék számukra, hogy maguk keressék meg annak helyes alapelveit és megfelelő módjait, hogy miként kezeljék a különböző embereket, ügyeket és dolgokat. Ezzel szemben az igazságalapelvek másmilyenek. A sokoldalú követelmények, amelyek Isten szavai rónak az emberekre, nem szabályok, rendelkezések vagy konvenciók, még kevésbé különféle mondások, amelyek korlátozzák az emberek gondolkodását és viselkedését. Azokat az igazságalapelveket mondják el az embereknek, amelyeket meg kell érteniük és be kell tartaniuk mindenféle környezetben, valahányszor valami történik velük. Akkor hát pontosan mik is ezek az alapelvek? Miért mondom, hogy csak Isten szavai az igazság, illetve az igazságalapelvek? Mert a különféle követelmények, amelyeket Isten szavai rónak az emberekre, normális emberi mivolttal mind elérhetők, minthogy azt írják elő, hogy az embereket ne az érzelmek, vágyak, ambíciók és romlott beállítottságaik befolyásolják és irányítsák, valahányszor történik velük valami, hanem Isten szavai és az igazságalapelvek szerint gyakoroljanak, ami olyan alapelv, amelyet az emberek képesek betartani. Isten szavainak igazságalapelvei megmutatják a helyes irányt és célt, amelyet az embereknek követniük kell, és ezek az út, amelyen az embereknek járniuk kell. Isten szavainak alapelvei nemcsak az emberek lelkiismeretének és értelmének normális működését tartják fenn, hanem természetes módon hozzá is adják az igazságalapelveket az alaphoz, amelyet az emberek lelkiismerete és értelme jelent. Ezek az igazság mércéi, amelyekhez a lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező emberek képesek felnőni és teljesíteni azokat. Amikor az emberek betartják Isten szavainak ezeket az alapelveit, nem az erkölcsiségük és integritásuk fokozódását nyerik el, és nem is emberi méltóságuk védelmét, hanem az élet helyes útjára lépnek. Amikor valaki engedelmeskedik Isten szavai ezen igazságalapelveinek, nemcsak egy normális ember lelkiismeretével és értelmével rendelkezik, hanem a lelkiismeret és értelem birtoklása alapján több igazságalapelvet fog megérteni azzal kapcsolatban, hogyan kell viselkednie. Egyszerűen fogalmazva megértik a viselkedés alapelveit, megtudják, mely igazságalapelveket használják, amikor emberekre és dolgokra tekintenek, illetve amikor viselkednek és cselekednek, és többé nem a saját érzelmeik, vágyaik, ambícióik és romlott beállítottságaik irányítják és befolyásolják őket. Így teljes mértékben egy normális ember hasonlatosságát élik meg. Ezek az Isten által lefektetett igazságalapelvek alapvetően megoldják az embereket irányító romlott beállítottságok problémáját, amelyek megakadályozzák, hogy kivergődjenek a bűnből, hogy az emberek többé ne a régi életükben éljenek, érzelmek, vágyak, ambíciók és romlott beállítottságok irányítása alatt. És mi váltja fel mindezt? Isten szavainak kritériumai és az igazságalapelvek, amelyek az ember életévé válnak. Általánosságban, mihelyt az emberek elkezdik betartani az igazságalapelveket, amelyeket az emberiségnek be kell tartania, többé nem a hús-vér test különféle bajai közepette élnek. Pontosabban fogalmazva, az emberek többé nem a Sátán megtévesztése, csalárdsága és ellenőrzése alatt élnek. Konkrétabban: többé nem a tízezernyi eszme, nézet és életfilozófia fogságában és ellenőrzése alatt élnek, amelyeket a Sátán ültet el az emberekben. Ehelyett nemcsak méltósággal és integritással élnek, hanem szabadon is, embernek tűnve, ami a Teremtő uralma alatt élő teremtett lények igaz hasonlatossága. Ez a lényegi különbség Isten szavai és igazsága, illetve a hagyományos kultúra erkölcsi magatartásról szóló mondásai között.

Mai közlésünk témája meglehetősen mélyreható. Miután meghallgattátok, töprengjetek majd rajta egy darabig, hagyjátok leülepedni, és próbáljátok meg, hátha sikerül megérteni, ami elhangzott. Ennek a közlésnek az alapján teljesen megértettétek a különbséget az erkölcsi magatartásról szóló mondások és az igazság között? Mondjátok meg Nekem a legegyszerűbb kifejezésekkel: mi az erkölcsi magatartásról szóló mondások lényege? (Az erkölcsi magatartásról szóló mondások csak rendelkezések és konvenciók, amelyek behatárolják az emberek gondolkodását és viselkedésmódjait, és nem a viselkedés alapelvei és kritériumai.) Jól mondtad. A hagyományos kultúrában van egy történet arról, hogy Kong Rong^[a] lemond a nagyobb körtékről. Mit gondoltok, aki nem tud olyan lenni, mint Kong Rong, az nem jó ember? Az emberek valaha azt gondolták, hogy aki képes olyan lenni, mint Kong Rong, az nemes jellemű, szilárd integritású, önzetlen altruista, egyszóval jó ember. Ebben a történelmi elbeszélésben Kong Rong egy példakép, akit mindenki követ? Ennek a karakternek meghatározott helye van az emberek szívében? (Igen.) Nem a neve tölt be egy bizonyos helyet az emberek szívében, hanem a gondolatai és gyakorlatai, az erkölcsisége és magatartása. Az emberek nagyra becsülik és helyeslik az ilyen gyakorlatokat, és magukban csodálják Kong Rong erkölcsi magatartását. Ezért, ha olyasvalakit látsz, aki nem képes feláldozni saját érdekeit mások kedvéért, olyasvalakit, aki nem az a fajta ember, aki lemondana a nagyobb körtékről, ahogy Kong Rong tette, magadban bosszús leszel az illetőre, és rossz véleménnyel leszel róla. Vajon indokolt a bosszúságod és a rossz véleményed? Biztosan van valami alapjuk. Legelőször is ezt gondolod: „Kong Rong olyan fiatal volt, és mégis képes volt lemondani a nagyobb körtékről – te pedig felnőtt ember létedre még mindig ilyen önző vagy” – és magadban rossz véleménnyel vagy róla. Vagyis a rossz véleményed és a bosszúságod Kong Rong történetén alapul, aki lemondott a nagyobb körtékről? (Igen.) Helyes ezen az alapon szemlélni az embereket? (Nem.) Miért nem helyes? Mert annak eredete, aminek alapján az embereket és dolgokat szemléled, helytelen, és mert a kiindulópontod teljesen elhibázott. A kiindulópontod az, hogy a nagyobb körtékről lemondó Kong Rongot teszed meg mércének, amely alapján az embereket és dolgokat méred, de ez a megközelítés és mérési módszer helytelen. Milyen szempontból helytelen? Annyiban helytelen, hogy azt hiszed, a Kong Rong története mögött meghúzódó eszme helyes, és pozitív ideológiai nézőpontnak tekinted azt, amelyből kiindulva mérlegre teheted az embereket és dolgokat. Amikor ily módon teszel mérlegre valamit, arra az eredményre jutsz, hogy az emberek nagy többsége nem jó ember. Pontosak ennek a mérésnek az eredményei? (Nem, nem pontosak.) Miért nem pontosak? Mert a méréshez használt mércéd helytelen. Ha valaki az Isten által adott módszereket és alapelveket használja, az hogyan mérje meg az ilyen embert? Úgy, hogy fontolóra veszi, szem előtt tartja-e az illető Isten házának érdekeit, Isten oldalán áll-e, olyan szíve van-e, amely tiszteli Istent, és az igazságalapelvet keresi-e mindenben, amit tesz: csak az a mérés teljesen pontos, amely ezeken a szempontokon alapul. Ha ez az illető, valahányszor történik vele valami, imádkozik, keres, mindenkivel megbeszéli, és – bár néha képtelen az önzetlenségre, és kis dolgokban egy csöppet önző – amit tesz, az alapvetően megfelelő az Isten által előírt szempontokhoz mérve, akkor ő olyasvalaki, aki képes elfogadni az igazságot, olyan ember, aki a jó oldalon áll. Min alapul tehát ez a következtetés? (Isten szavain és követelményein alapul.) Tehát ez a következtetés pontos? Sokkal pontosabb, mint ha a mérést a nagyobb körtékről lemondó Kong Rong ideológiai perspektívája alapján végezted volna. Kong Rong történetének ideológiai nézőpontja az emberek ideiglenes viselkedését és gyakorlatait teszi mérlegre, Isten azonban azt követeli meg az emberektől, hogy az illető lényegét mérlegeljék, valamint azt, hogy pontosan milyen az illető hozzáállása az igazsághoz és Isten követelményeihez. Az erkölcsi magatartásról szóló mondásokat arra használod, hogy egy ember múló viselkedését mérlegeld, vagy egyetlen incidens alkalmával tanúsított cselekedeteit vagy múló megnyilvánulásait. Ha viszont arra használod őket, hogy egy ember belső tulajdonságait mérlegeld, az nem lesz pontos, mert egy ember belső tulajdonságait az erkölcsi magatartásról szóló mondások alapján mérlegelni annyit tesz, mint helytelen alapelvek szerint mérlegelni azokat, így a kapott eredmény pontatlan lesz. A különbség nem az emberek kifelé mutatott viselkedésformáiban, hanem a természetlényegükben van. Ezért alapvetően helytelen az embereket az erkölcsi magatartásról szóló mondások alapján mérlegelni. Az emberek pontos mérése csak az igazságalapelvek szerint történhet. Értitek, amit mondok?

Az erkölcsi magatartásról szóló mondások lényege az, hogy ezek rendelkezések és konvenciók, amelyek behatárolják az emberek viselkedését és gondolatait. Bizonyos mértékig behatárolják és irányítják az emberek gondolkodását, és korlátozzák a gondolat egyes helyes kifejeződéseit és a normális emberi mivolt normális követelményeit. Természetesen azt is lehet mondani, hogy bizonyos mértékig sértik a normális emberi mivolt egyes túlélési törvényeit, valamint megfosztják a normális embereket emberi szükségleteiktől és jogaiktól. Például a klasszikus mondás, miszerint „egy nőnek erényesnek, kedvesnek, gyengédnek és erkölcsösnek kell lennie”, erőszakosan beavatkozik a nők emberi jogaiba, és megsemmisíti azokat. Milyen szerepet ró a nőkre az emberi társadalom egészében? A rabszolgaság szerepét. Nem így van? (De igen.) Ebből a nézőpontból az ezekben az erkölcsi magatartásról szóló mondásokban foglalt szabályozások és konvenciók emberi gondolatokat semmisítettek meg, kisemmizték a normális emberi mivolt különböző szükségleteit, és ugyanakkor behatárolták az emberekben a normális emberi mivolt különböző gondolatainak kifejeződését. Ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások alapvetően nem a normális emberek szükségletei alapján jönnek létre, nem is azoknak a mércéknek az alapján, amelyeknek a normális emberek képesek megfelelni, hanem mind az emberek képzelgései és nagyra törő vágyai alapján jönnek létre. Ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások nemcsak korlátozzák és behatárolják az emberek gondolatait és korlátozzák viselkedésüket, hanem arra is ráveszik az embereket, hogy hamis és képzeletbeli dolgokat imádjanak és hajszoljanak. Az emberek azonban képtelenek elérni ezeket, így nem tehetnek mást, mint színleléssel mossák fehérre és fedik el magukat, hogy tisztességes, nemes, igen méltóságteljesnek látszó életet élhessenek. Valójában azonban az erkölcsi magatartásról szóló ezen eszmék és nézetek uralma alatt élni azt jelenti, hogy az emberiség gondolatai eltorzultak és behatároltak, és hogy az emberek abnormális, elferdült módon élnek e téves eszmék és nézőpontok irányítása alatt, nem igaz? (De igen.) Az emberek nem akarnak így élni, és nem akarják ezt tenni, de nem tudnak kiszabadulni ezeknek az ideológiai béklyóknak a szorításából. Nem tehetnek mást, mint hogy vonakodva és akaratuk ellenére ezen eszmék és nézetek befolyása alatt és fogságában élnek. Ugyanakkor a közvélemény nyomása és a szívükben élő ilyen eszmék és nézetek miatt nincs más választásuk, mint a képmutatás maszkjait váltogatva élni hosszúra nyúlt, nemtelen létezésüket e világban. Ez az erkölcsi magatartásról szóló mondások következménye az emberiség számára. Megértettétek ezt? (Igen.) Minél többet kommunikálunk ezekről az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásokról, és minél többet elemezzük őket, annál inkább képesek ezeket tisztán látni az emberek, és annál inkább úgy érzik, hogy a hagyományos kultúrának ezek a különféle mondásai nem pozitív dolgok. Több ezer éven át vezettek félre embereket és ártottak nekik, olyannyira, hogy még miután az emberek hallgattak Isten szavaira, és megértették az igazságot, akkor sem tudnak megszabadulni a hagyományos kultúra ezen eszméinek és nézeteinek befolyásától, sőt, úgy törekednek ezekre, mintha pozitív dolgok lennének. Sok ember akár még az igazság helyettesítőiként is használja és igazságként gyakorolja őket. Mai közlésünk alapján jobb és pontosabb megértést nyertetek a hagyományos kultúrának ezekről az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásairól? (Igen.) Most, hogy már van némi megértésetek róla, folytassuk kommunikációnkat az erkölcsi magatartással kapcsolatos más mondásokról.

A következőkben erről az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásról fogunk kommunikálni: „Egy vízcseppnyi jóindulatot bugyogó forrással kell viszonozni.” Ahogy ti is meg tudjátok állapítani, minden erkölcsi magatartásról szóló mondás olyan eltúlzott és eget rengető, mintha mindegyiket egyfajta hősi szellem és nagy emberek tulajdonságai töltenék el, és egy jelentéktelen vagy hétköznapi ember számára elérhetetlenek. „Egy vízcseppnyi jóindulatot bugyogó forrással kell viszonozni” – micsoda mérhetetlen nagyvonalúságot kívánna ez! Milyen jóságos, jóindulatú és nagyszerű személyiségnek kellene lenned ahhoz, hogy ezt megtedd! „Egy vízcsepp” egy „bugyogó forrásnak” van megfeleltetve, ugyanakkor viszont ez a megfeleltetés azt a benyomást kelti, hogy a kettő között mérhetetlen szakadék és óriási különbség tátong. Azt jelenti, hogy még egy vízcseppnyi jóindulatot is viszonoznod kell, de mivel? Bugyogó forrással kell viszonozni, vagyis olyan nagyszámú cselekedettel vagy magatartással, illetve olyan őszinteséggel és készségességgel, nem pedig megfeledkezni róla. Ilyen sok minden kell ahhoz, hogy visszafizessünk egy vízcseppnyi jóindulatot, és ha bármi kevesebbel fizeted vissza, akkor nincs lelkiismereted. E szerint a logika szerint a végén nem a jóindulatot tanúsító személy jár jól tisztességtelen mértékben? Ez a jótevő aztán szép kis nyereséget zsebel be a jóindulata folytán! Jóindulatot tanúsít azzal, hogy ad egy csepp vizet, és cserébe bugyogó forrást kap. Ez ugyancsak jövedelmező üzlet, így lehet szépen megszedni magunkat mások kárára. Nem így van? Ebben az életben minden ember elfogad egy vízcseppnyi jóindulatot. Ha ezt mindenkinek bugyogó forrással kellene viszonoznia, az egész életük rámenne a viszonzásra, miközben képtelenek lennének teljesíteni bármely családi vagy társadalmi kötelezettségüket, az életútjuk tekintetbevételéről nem is beszélve. Ha egy vízcseppnyi jóindulatot élvezel, de nem viszonzod azt bugyogó forrással, a lelkiismereted és a társadalom elítél téged, és lázadónak, gazembernek, hálátlannak, embertelennek tartod majd magad. De mi van akkor, ha valaki képes ezt a jóindulatot bugyogó forrással viszonozni? Ő így szólna: „Nincs nálam lelkiismeretesebb ember, mert én képes vagyok egy vízcseppnyi jóindulatot bugyogó forrással viszonozni. Így az az ember, aki egyszer segített rajtam és jóindulatot tanúsított irántam, láthatja, miféle ember vagyok, és veszített-e azzal, hogy segített rajtam, vagy érdemes volt kisegítenie. Így soha nem fogja elfelejteni, sőt, még röstelli is magát. Mi több, én továbbra is folytatom a viszonzást. Ha egyszer képes vagyok egy vízcseppnyi jóindulatot bugyogó forrással viszonozni, nem vagyok nemes jellem? Nem vagyok úriember? Nem vagyok nagyszerű valaki? Nem vagyok csodálatra méltó?” Mindenki dicséri őt és tapsol neki, és ez nagyon felkavarja az érzelmeit, ezért így szól: „Mivel jóindulatú, nemes jellemű emberként dicsértek, aki példa az emberek között, az emberi erkölcsiség bajnoka, ezért halálom után emlékművet kellene emelnetek a tiszteletemre ezzel a felirattal: »Ez az ember megtestesítője volt annak a mondásnak, miszerint ’Egy vízcseppnyi jóindulatot bugyogó forrással kell viszonozni’, és az emberi erkölcsiség példájának nevezhető.«” De miután az emlékművet felállították, ő úgy gondolja, még egy agyagszobrot is állíthatnának róla, és elhelyezhetnék a templomban, aztán ráírhatnák az ő kiváló nevét: „XY isten szentélye”, és füstölőoltárt is állíthatnának a lábához, ahol mindenkinek füstáldozatot kell felajánlania neki, hogy az folyamatosan égjen az ő javára. Továbbá az embereknek otthonaikban is el kell helyezniük az ő szobrocskáit, napjában háromszor tömjént kell égetniük és hajbókolniuk kell előtte, gyermekeiket, unokáikat és az ifjabb generációkat pedig arra kell nevelniük, hogy olyanok legyenek, mint ő, fiaiknak és lányaiknak meg kell mondaniuk, hogy olyan házastársat válasszanak, mint ő, olyasvalakit, aki egy vízcseppnyi jóindulatot képes bugyogó forrással viszonozni – aki az emberi erkölcsiség mintapéldája és modellje. A kínai nép hagyományos oktatási megközelítése az, hogy arra tanítják gyermekeiket, hogy jó emberek legyenek, és nagy hangsúlyt fektetnek a jóindulat elismerésére és a viszonzásra való törekvésre. Ha egy vízcseppnyi jóindulatban részesülsz, egy élet kemény munkájával, vagyis bugyogó forrással kell viszonoznod. Amikor a gyermekek felnőnek, ők is ugyanerre tanítják a következő generációkat, és ez így folytatódik nemzedékről nemzedékre. Amikor egy ilyen ember képes egy vízcseppnyi jóindulatot bugyogó forrással viszonozni, akkor egyúttal a végső célját is elérte. Milyen célt ért el? Azt, hogy a világi emberek és a társadalom elismerje és megbecsülje őt. Ez természetesen csak másodlagos. A legfontosabb az, hogy az emberek kiakasszák az arcképét a szobájuk falára, és áldozzanak a szobra előtt, ő pedig élvezhesse e világ égő tömjénjét nemzedékről nemzedékre, és az ő szelleme és eszméi tovább öröklődjenek a világban, és dicséretet nyerjenek a jövendő generációktól. Végül, miután eltöltekezett e világ égő tömjénjével, mi lesz belőle? Ördögkirály lesz, és a célja végre megvalósul. Ez a végső következménye annak, hogy a Sátán megrontja az emberiséget. Kezdetben az emberek csak elfogadják a hagyományos kultúra egy eszméjét az erkölcsi magatartásról, amilyen a jóindulat, igazság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság. Később be is tartják ennek az eszmének a követelményét, példát mutatva másoknak azáltal, hogy szigorúan a gyakorlatba ültetik és betartják ezt az eszmét és követelményt, és elérik azt a célt, hogy az emberiség többi része számára az erkölcsiség modellje és mintapéldája legyenek. Majd, miután meghaltak, jó hírnevet hagynak hátra, amely nemzedékről nemzedékre öröklődik. Végül megkapják, amit akartak, vagyis sok éven át szívják e világ égő tömjénjét, és a démonok királyává válnak. Jó dolog ez? (Nem.) Miért mondjátok, hogy ez nem jó dolog? Ez a végső cél, amire egy hitetlen törekszik az életben. Helyesel egy bizonyos erkölcsi magatartással kapcsolatos eszméket, majd példát mutat, nekilátva megvalósítani ezeket az erkölcsi követelményeket, míg végül eljut arra a pontra, ahol mindenki jó emberként, jószívű, kiváló, nemes jellemű emberként dicséri őt. Magatartásának és tetteinek híre elterjed az egész emberiség körében, magatartását és tetteit generációk tanulmányozzák és tisztelik, míg végül ez az ember egy egész nemzedék számára példaképpé válik, és természetesen egy egész nemzedék számára a démonok királyává is. Nem ez az út, amelyen a világi emberek járnak? Nem ez az eredmény, amelyre a világi emberek törekednek? Kapcsolódik ez az igazsághoz? Kapcsolódik Isten üdvösségéhez? Nincs itt semmiféle kapcsolat. Ezt a végkimenetelt tartogatják az emberek számára az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások. Ha valaki teljes mértékben elfogadja a hagyományos kultúra összes különféle eszméjét, és teljes mértékben betartja őket, akkor az út, amelyen jár, kétségkívül a démonok útja. Ha egyszer s mindenkorra a démonok útjára léptél, akkor nincs kapcsolatod Isten munkájával, amelyet az emberek megmentéséért végez, és egyáltalán nincs semmi közöd az üdvösséghez. Ezért, ha az igazság megértésének alapján még mindig gúzsba kötnek és befolyásolnak a hagyományos kultúra eszméi, és ugyanakkor ezeknek az eszméknek a befolyása alatt, betartva a törvényeiket, valamint betartva ezeket a követelményeket és mondásokat, képtelen vagy elhagyni vagy elengedni őket, és Istentől nem tudsz követelményeket elfogadni, akkor végül a démonok útját fogod követni, és a démonok királya leszel. Érted, ugye? Nincs olyan elmélet vagy mondás a világon, amely helyettesíthetné az üdvösség útját, amelyet Isten adott az emberiségnek, még a világ legmagasabb erkölcsi normái sem. Ha az emberek a helyes útra akarnak lépni, amely az üdvösség útja, akkor csak úgy nyerhetik el Isten jóváhagyását, hogy Isten elé járulnak, alázatosan és állhatatosan elfogadják Isten szavait, elfogadják a Tőle származó összes különféle igényt és követelményt, és mind viselkedésükben, mind cselekedeteikben Isten szavait tekintik mércének. Máskülönben az embereknek nem áll módjukban az élet helyes útjára lépni, és csak a Sátán filozófiáit követhetik a pusztulásba vezető úton. Egyesek azt kérdezik: „Van középút?” Nem, vagy Isten útját követed, vagy a Sátán ördögi útját. Csak két út van. Ha nem követed Isten útját, akkor kétségkívül azokhoz a különféle eszmékhez tartod magad, amelyeket a Sátán hoz el neked, és az ilyen eszmék szülte különféle ördögi utakhoz. Ha meg akarsz alkudni azáltal, hogy a középutat vagy valamiféle harmadik utat választasz, az lehetetlen. Világos ez? (Igen.) Nem taglalom tovább ezt a mondást: „Egy vízcseppnyi jóindulatot bugyogó forrással kell viszonozni”, mert többé-kevésbé hasonló ehhez a mondáshoz: „A kapott kedvességet hálásan kell viszonozni”, amelyről már korábban esett szó a közösségben. E két mondás lényege nagyjából ugyanaz, ezért nem kell részletesebben tárgyalnunk.

Most beszéljünk a következő erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásról: ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz. Ezt bizonyára nagyon könnyű felismerni, nem? A korábban tárgyalt erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások követelményeivel összehasonlítva ez a mondás egyértelműen szintén egy merev szabály, amely gúzsba köti az embereket. Bár papíron nagyszerűnek és lenyűgözőnek látszik, és úgy tűnik, nincs is vele semmi gond, csak az emberekkel való bánásmód egy egyszerű alapelve, mégis, ha arról van szó, hogyan viselkedjünk, vagy hogyan bánjunk másokkal, ez az egyszerű alapelv értelmetlen, és nem jelent segítséget az ember viselkedésével és az életre való törekvésével kapcsolatban. Nem olyan alapelv, amelyet az embereknek be kell tartaniuk viselkedésükben és magatartásukban, és nem is olyan alapelv, amely szerint az emberek a helyes irányba és a helyes cél felé törekedhetnének az életben. Még ha be is tartod ezt a követelményt, az mindössze eltérít attól, hogy valami észszerűtlent csinálj, miközben emberekkel foglalkozol, de nem jelenti azt, hogy valódi szeretet van benned az emberek iránt, vagy valóban segítesz nekik, és még kevésbé bizonyítja, hogy az életben a helyes úton jársz. Szó szerinti értelemben az, hogy „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, azt jelenti, hogy ha te nem szeretsz valamit, vagy nem szívesen csinálsz valamit, arra másokat se kényszeríts. Ez okosnak és észszerűnek tűnik, de ha ezt a sátáni filozófiát használod minden helyzet kezelésére, akkor sok hibát fogsz elkövetni. Valószínű, hogy sok embert fogsz megsérteni, félrevezetni, sőt, ártani fogsz nekik. Például sok szülő nincs oda a tanulásért, de szívesen elérnék, hogy a gyermekeik tanuljanak, mindig megpróbálnak a lelkükre beszélni, és unszolják őket, hogy tanuljanak szorgalmasan. Ha itt azt a követelményt alkalmaznád, hogy „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, akkor ezeknek a szülőknek nem kellene rávenniük a gyermekeiket a tanulásra, mert azt ők maguk nem élvezik. Aztán vannak olyan emberek, akik hisznek Istenben, de nem törekednek az igazságra; a szívükben mégis tudják, hogy Istenben hinni az élet helyes útja. Ha azt látják, hogy a gyermekeik nem hisznek Istenben, és nem a helyes úton járnak, akkor győzködik őket, hogy higgyenek Istenben. Bár ők maguk nem törekednek az igazságra, mégis azt akarják, hogy a gyermekeik törekedjenek rá, és áldottak legyenek. Ebben a helyzetben, ha betartanák a mondást: „Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, akkor ezeknek a szülőknek nem kellene rávenniük a gyermekeiket arra, hogy higgyenek Istenben. Ez megfelelne ennek a sátáni filozófiának, de ugyanakkor elvenné a gyermekeiktől az esélyt az üdvösségre. Ki a felelős ezért a kimenetelért? Nem árt-e az embereknek az az erkölcsi magatartással kapcsolatos hagyományos mondás, hogy ne erőltessük másokra azt, amire mi magunk nem vágyunk? Íme, egy másik példa. Bizonyos szülők nem érik be a kötelességtudó, törvénytisztelő életmóddal. Nem hajlandók a mezőn gürcölni vagy munkába járni, hogy eltartsák a családjukat. Ehelyett inkább csalni szeretnek, szélhámoskodni vagy szerencsejátékot űzni, jogtalan eszközökkel szereznek tisztességtelen vagyont, hogy luxusban élhessenek, szórakozhassanak és élvezhessék a hús-vér test gyönyöreit. Nem szeretnek tisztességes munkával foglalkozni vagy a helyes úton járni. Ez az, amire ők maguk nem vágynak, nem igaz? A szívükben azonban tudják, hogy ez így nincs jól. Ebben a helyzetben hogyan neveljék a saját gyermekeiket? A normális emberek arra tanítanák a gyermekeiket, hogy tanuljanak szorgalmasan, tanuljanak ki egy szakmát, hogy a jövőben jó állást találjanak, és azon lennének, hogy a gyermekeik a helyes úton járjanak. Ez a szülői kötelesség teljesítése, nem igaz? (De igen.) Ez így igaz. Ha viszont ők betartják a mondást: „Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, akkor ezt mondják: „Fiam, nézz csak rám. Én mindenfélét megtehetek az életben, eszem-iszom, prostituáltakhoz járok, szerencsejátékot játszom. Boldogulok az életben, annak ellenére, hogy nem jártam iskolába, és szakmát sem tanultam. Te a jövőben majd tőlem tanulhatsz. Nem kell iskolába járnod és szorgalmasan tanulnod. Tanulj meg lopni, csalni, kaszinózni. Így is kényelemben töltheted egész hátralévő életedet!” Helyes így tenni? Tanította így a gyermekeit bárki? (Nem.) Ezt jelenti, hogy „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, nem igaz? Ezek a példák nem cáfolták meg alaposan ezt a mondást? Semmi helyes nincs benne. Például bizonyos emberek nem szeretik az igazságot; a hús-vér test kényelmét keresik, és megtalálják a módját, hogyan bújjanak ki a kötelességük teljesítése alól. Nem hajlandók szenvedni vagy megfizetni az árat. Úgy gondolják, hogy a mondás: „Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, jól fogalmazza meg a dolgot, és azt mondják másoknak: „Meg kellene tanulnotok jól érezni magatokat. Nem kell jól teljesítenetek a kötelességeteket, nehézségeket elviselnetek, árat megfizetnetek. Ha tudtok lógni, lógjatok, ha össze tudtok csapni valamit, hát csapjátok össze. Ne nehezítsétek meg annyira a saját dolgotokat. Nézzétek, én így élek – hát nem nagyszerű? Az életem egyszerűen tökéletes! Ti meg kimerítitek magatokat az életmódotokkal! Tanulhatnátok tőlem.” Nem teljesíti ez azt a követelményt, hogy „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”? Ha így cselekszel, lelkiismeretes és értelmes ember vagy? (Nem.) Ha valaki elveszíti a lelkiismeretét és a józan eszét, akkor nem hiányzik belőle az erény? Ezt hívják az erény hiányának. Miért nevezzük így? Mert kényelemre vágynak, hanyagul végzik kötelességüket, másokat pedig arra biztatnak és sarkallnak, hogy csatlakozzanak hozzájuk a felületességben és kényelemszeretetben. Mi a probléma ezzel? A kötelességetekben tanúsított hanyagság és felelőtlenség a trükközés és az Istennel szembeni ellenállás cselekedete. Ha továbbra is hanyag leszel, és nem tartasz bűnbánatot, le fogsz lepleződni, és ki leszel rekesztve. A gyülekezet már sok ilyen embert vetett ki magából. Ez nem tény? (De igen.) Tehát azáltal, hogy betartják ezt a mondást, és mindenkit arra biztatnak, hogy legyen olyan, mint ők, hogy az emberek ne végezzék buzgón a kötelességeiket, hanem szedjék rá és tévesszék meg Istent, mindez nem hoz bajt az emberekre, és nem sodorja őket pusztulásba? Ők maguk lusták és minden hájjal megkentek, és másokat is akadályoznak a kötelességeik teljesítésében. Ez talán nem zavarja és nem szakítja meg a gyülekezet munkáját? Ez nem szembefordulás Istennel? Megtarthatja Isten háza az ilyen embereket? Tegyük fel, hogy valaki, aki hitetlenek cégénél dolgozik, arra biztatja a többi alkalmazottat, hogy ne végezzék rendesen a munkájukat. Ha a főnök megtudja ezt, vajon nem fogja kirúgni őt? De bizony kirúgja. Tehát, ha az illető ezt továbbra is képes megtenni, miközben Isten házában teljesíti a kötelességét, akkor olyan ember ő, aki hisz Istenben? Ez egy alávaló ember, egy nem hívő, aki befurakodott Isten házába. El kell távolítani és ki kell vetni! Miután meghallgattátok ezeket a példákat, valamennyire képesek vagytok felismerni ennek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásnak a lényegét: „Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”? (Igen.) Milyen végső következtetésre jutottatok? Ez a követelmény egy igazságalapelv? (Nem.) Egészen nyilvánvaló, hogy nem. Akkor mi? Csak egy zavaros mondás, amely a felszínen jól hangzik, de valójában nincs gyakorlati jelentése.

Ti helyeslitek ezt az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondást: „Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”? Ha valaki helyeselné ezt a mondást, ti azt gondolnátok az illetőről, hogy nagyszerű és nemes lelkű? Egyesek talán azt mondanák: „Nézd, nem erőltet rá másokra dolgokat, nem nehezíti meg mások dolgát, és nem hozza őket nehéz helyzetbe. Hát nem csodálatos ember? Magával szemben mindig szigorú, de másokkal elnéző; soha nem mondja senkinek, hogy olyasmit csináljon, amit ő maga nem tenne meg. Nagy szabadságot ad másoknak, és bőségesen érezteti velük a melegséget és elfogadást. Milyen nagyszerű ember!” Valóban így van ez? Ez a mondás: „Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, azt implikálja, hogy csak olyan dolgokat adj vagy biztosíts másoknak, amiket te magad szeretsz és örömödet leled bennük. De mit szeretnek a romlott emberek, és miben lelik örömüket? Romlott dolgokban, ostobaságokban és túlzó vágyakban. Ha ezeket a negatív dolgokat adod és biztosítod az embereknek, nem lesz az egész emberiség egyre romlottabb? Egyre kevesebb lesz a pozitív dolog. Ez nem tény? Tény, hogy az emberiség mélységesen romlott. A romlott emberek a hírnevet, nyereséget, státuszt és a hús-vér test gyönyöreit szeretik hajszolni; híresek, hatalmasak és emberfelettiek szeretnének lenni. Kényelmes életre vágynak, a kemény munka taszítja őket; azt akarják, hogy a szájukba repüljön a sült galamb. Közülük nagyon kevesen szeretik az igazságot és a pozitív dolgokat. Ha az emberek a saját romlottságukat és ízlésüket adják tovább és biztosítják másoknak, mi fog történni? Pontosan az, amit képzelnétek: az emberiség csak egyre romlottabbá válik. Azok, akik ezt az eszmét helyeslik: „Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, azt kérik, hogy az emberek a saját romlottságukat, ízlésüket és túlzó vágyaikat adják és biztosítsák másoknak, így elérve, hogy mások is a gonoszt, a kényelmet, a pénzt és az előrejutást keressék. Ez az élet helyes útja? Világosan látható, hogy az, hogy „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, rendkívül problémás mondás. A benne lévő hézagok és hibák ordítóan egyértelműek, nem is érdemes boncolgatni és taglalni. A legcsekélyebb vizsgálat nyomán is világosan láthatóak a hibái és nevetséges volta. Mégis sokan vannak köztetek, akiket ez a mondás könnyen meggyőz és befolyásol, és akik gondolkodás nélkül elfogadják azt. Amikor másokkal érintkezel, gyakran használod ezt a mondást, hogy figyelmeztesd magadat és buzdíts másokat. Emiatt úgy gondolod, hogy a jellemed különösen nemes, a viselkedésed pedig nagyon észszerű. De, bár észre sem veszed, ezek a szavak felfedték az alapelvet, amely szerint élsz, és az ügyekkel kapcsolatos állásfoglalásodat. Ugyanakkor megtévesztettél és félrevezettél másokat, hogy az embereket és körülményeket ugyanazzal a szemlélettel és alapállással közelítsék meg, mint te. Igazi kétkulacsos módon cselekedtél, és teljes mértékben a középútra tértél. Azt mondod: „Bármi is a probléma, nem kell komolyan venni. Ne nehezítsd meg a magad vagy mások dolgát. Ha megnehezíted mások dolgát, akkor a magad dolgát is megnehezíted. Másokhoz jónak lenni annyi, mint magadhoz jónak lenni. Ha másokkal szemben kemény vagy, akkor magaddal szemben vagy kemény. Miért hoznád magad nehéz helyzetbe? Nem erőltetni másokra azt, amire te magad nem vágysz, a legjobb és legfigyelmesebb dolog, amit megtehetsz magadért.” Ez a hozzáállás nyilvánvalóan arról szól, hogy semmiben ne legyünk alaposak. Semmilyen problémával kapcsolatban nincs helyes alapállásod vagy perspektívád; mindenről csak zavaros nézeteid vannak. Nem vagy alapos, egyszerűen csak szemet hunysz dolgok felett. Amikor a végén Isten színe előtt állsz, és számot adsz önmagadról, egy nagy katyvasz lesz az egész. Miért van ez? Mert mindig azt mondod: ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz. Ez nagy kényelem- és örömérzettel tölt el téged, ugyanakkor azonban nagy bajt is okoz neked, mert ennek eredményeként sok mindenről nem lehet világos véleményed vagy álláspontod. Természetesen ennek következtében arra is képtelen leszel, hogy világosan megértsd, melyek Isten követelményei és mércéi veled szemben, amikor ilyen helyzetekkel találkozol, vagy hogy milyen kimenetelt kellene elérned. Mindez azért történik, mert semmiben nem vagy alapos; mindezt zavaros hozzáállásod és szemléleted okozza. Az, hogy nem erőlteted másokra azt, amire te magad nem vágysz, vajon az a toleráns hozzáállás, amellyel az emberekhez és dolgokhoz viszonyulnod kell? Nem, nem az. Csupán egy elmélet, amely kívülről nézve helyesnek, nemesnek és jóindulatúnak tűnik, de valójában mélységesen negatív dolog. Nyilvánvalóan még kevésbé nevezhető igazságalapelvnek, amelyet az embereknek be kell tartaniuk. Isten nem követeli meg, hogy az emberek ne erőltessék másokra azt, amire ők maguk nem vágynak, hanem azt kéri az emberektől, hogy legyenek tisztában azzal, milyen alapelveket kell szem előtt tartaniuk különféle helyzetek kezelése során. Ha ez helyes, és összhangban van az Isten szavaiban foglalt igazsággal, akkor ragaszkodnod kell hozzá. És nemcsak ragaszkodnod kell hozzá, hanem másokat is figyelmeztetned kell, meg kell győznöd, és kommunikálnod kell velük erről, hogy pontosan megértsék, mi Isten akarata, és mik az igazságalapelvek. Ez a te felelősséged és kötelezettséged. Isten nem azt kéri tőled, hogy válaszd a középutat, és még kevésbé, hogy azzal hivalkodj, milyen nagy a szíved. Azokhoz a dolgokhoz ragaszkodj, amelyekre Isten figyelmeztetett és tanított, és amiről Isten az Ő szavaiban beszél: a követelményekhez, a kritériumokhoz és az igazságalapelvekhez, amelyeket az embereknek be kell tartaniuk. Nemcsak ragaszkodnod kell ezekhez és örökre beléjük kell kapaszkodnod, hanem ezeket az igazságalapelveket gyakorolnod is kell azáltal, hogy példát mutatsz, valamint meggyőzöl, felügyelsz, segítesz és vezérelsz másokat abban, hogy ezekhez ugyanúgy ragaszkodjanak, ugyanúgy betartsák és gyakorolják őket, ahogy te teszed. Isten azt követeli, hogy ezt tedd – Ő ezt bízza rád. Nem teheted meg, hogy csak magaddal szemben támasztasz követelményeket, miközben másokkal nem törődsz. Isten azt követeli, hogy problémákkal kapcsolatban helyezkedj a helyes álláspontra, ragaszkodj a helyes kritériumokhoz, és pontosan tudd, melyek az Isten szavaiban foglalt kritériumok, valamint, hogy pontosan tisztázd, mik az igazságalapelvek. Még ha nem is tudod ezt megvalósítani, még ha nem is vagy hajlandó, ha nem is fűlik hozzá a fogad, ha elképzeléseid vannak, vagy ha ellenállsz neki, akkor is a felelősségedként és a kötelezettségedként kell kezelned. Kommunikálnod kell az emberekkel az Istentől származó pozitív dolgokról, a jó és helyes dolgokról, és ezek segítségével kell segítened, befolyásolnod és vezérelned másokat, hogy az embereknek mindez hasznára váljon és épüljenek általa, és az élet helyes útján járhassanak. Ez a te felelősséged, és jobb, ha nem ragaszkodsz makacsul ahhoz az eszméhez, hogy „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, amelyet a Sátán ültetett el az elmédben. Isten szemében ez a mondás csak egy életfilozófia; egy gondolkodásmód, amelyben a Sátán trükkjei rejlenek; egyáltalán nem a helyes út, és nem is pozitív dolog. Isten mindössze annyit követel meg tőled, hogy légy egyenes ember, aki világosan érti, mit tegyen és mit ne. Nem arra hív el téged, hogy megfelelési kényszerben szenvedj vagy kétkulacsos politikát folytass; nem arra hívott el, hogy a középutat válaszd. Amikor valami az igazságalapelveket érinti, mondd ki, amit ki kell mondani, és értsd meg, amit meg kell érteni. Ha valaki nem ért valamit, te azonban igen, így rá tudod vezetni és segíteni tudsz neki, akkor mindenképpen teljesítened kell ezt a feladatot és kötelezettséget. Nem szabad kiállnod a pálya szélére és tétlenül nézned, még kevésbé azokhoz a filozófiákhoz ragaszkodnod, amelyeket a Sátán ültetett az elmédbe, például, hogy ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz. Érted? (Igen.) Ami helyes és pozitív, az akkor is helyes és pozitív, ha neked nem tetszik, nem vagy hajlandó csinálni, nem vagy képes megtenni és megvalósítani, ellenállsz neki, vagy vele ellentétes elképzeléseid támadnak. Isten szavainak és az igazságnak a lényege nem változik csak azért, mert az emberiségnek romlott beállítottságai és bizonyos érzelmei, érzései, vágyai, elképzelései vannak. Isten szavainak és az igazságnak a lényege soha, de soha nem változik. Attól kezdve, hogy tudod, érted, megtapasztalod és eléred Isten szavait és az igazságot, kötelességed, hogy kommunikáld mások felé a tapasztalati tanúságtételeidet. Ez még több ember számára lehetővé teszi majd, hogy megértsék Isten akaratát, felfogják és elérjék az igazságot, megértsék Isten követeléseit és normáit, és megragadják az igazságalapelveket. Azáltal, hogy így tesznek, ezek az emberek elnyerik a gyakorlás egy útját, amikor mindennapi életük során problémákba ütköznek, és a Sátán különféle eszméi és nézetei nem zavarják össze és nem verik láncra őket. Ez az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás: „Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, valójában tényleg a Sátán ravasz cselszövése az emberek elméjének irányítására. Ha továbbra is támogatod ezt, akkor olyasvalaki vagy, aki sátáni filozófiák szerint él; olyan ember, aki teljesen sátáni beállítottságban él. Ha nem Isten útját követed, akkor nem szereted az igazságot és nem törekszel rá. Bármi történjen is, a számodra követendő alapelv és a legfontosabb teendőd az, hogy segíts másokon, amennyire csak tudsz. Ne azt gyakorold, amit a Sátán mond, hogy „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, és ne vegyél magadra „okosan” megfelelési kényszert. Mit jelent segíteni másokon, amennyire csak tudsz? Azt jelenti, hogy teljesíted a feladataidat és kötelezettségeidet. Mihelyt azt látod, hogy valami a feladataid és kötelezettségeid részét képezi, kommunikálj Isten szavairól és az igazságról. Ezt jelenti a feladataid és kötelezettségeid teljesítése. Ez a közlés alapvetően segített tisztába jönnötök ezzel az erkölcsi magatartásról szóló mondással: „Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”? Megértettétek? (Igen.) Ezt a mondást viszonylag könnyű felismerni, és túl sok töprengés nélkül meg tudjátok állapítani, mi a baj vele. Egyszerűen túlságosan abszurd, ezért nem is kell róla részletesebben kommunikálnunk.

Most beszéljünk a következő erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásról: „Egy barátért bevállalnék egy golyót.” Ez egy látszólag nagyvonalú kijelentés, amely rendkívül elterjedt az emberiség körében. Különösen olyan emberek veszik át életelvként ezt a mondást, akik értékelik az érzelmeket, és jelentőséget tulajdonítanak a testvériességnek, hogy sok barátot szerezzenek. Bármelyik korszakban vagy etnikai csoportban is használják, az az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás, hogy „egy barátért bevállalnék egy golyót”, egészen jól megállja a helyét. Vagyis meglehetősen jól egybevág az emberi mivolt lelkiismeretével és józan eszével. Pontosabban ez a mondás egybevág a „testvériesség” fogalmával, amelyhez az emberek lelkiismeretükben tartják magukat. Azok az emberek, akik nagyra értékelik a testvériességet, hajlandóak lennének egy golyót is bevállalni egy barátért. Bármilyen nehéz és veszélyes is a helyzet, amelybe a barátjuk került, ők előlépnének, és bevállalnának érte egy golyót. Ez ugyanaz a szellemiség, mint feláldozni a saját érdekeinket mások kedvéért. Ez az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás – „Egy barátért bevállalnék egy golyót” – alapvetően a testvériesség értékelését ülteti el az emberekben. A norma, amelynek betartását megköveteli az emberiségtől, abban áll, hogy az embernek értékelnie kell a testvériességet. Ez a mondás lényege. Mit jelent a „testvériesség” szó? Mi a testvériesség mércéje? Az, hogy képes vagy feláldozni saját érdekeidet egy barátért, és mindent megteszel, hogy megelégítsd őt. Bármire van is szüksége a barátodnak, téged a becsület kötelez, hogy felajánld a szükséges segítséget, bármi legyen is az, és ha ez azzal jár, hogy kockára teszed az életedet, ám legyen. Ettől lesz az ember igaz barát, és csak ez tekinthető igaz testvériességnek. A testvériesség egy másik értelmezése, hogy képes vagy kockáztatni az életedet, odaadni az életedet vagy veszélybe sodorni az életedet egy barátért, életre vagy halálra való tekintet nélkül. Olyan barátság ez, amely életveszélyes próbatételeken keresztül is megmarad, életre-halálra szóló barátság – ez az igaz testvériesség. Ez a barát definíciója az erkölcsi magatartásra vonatkozó követelményekben. Ahhoz, hogy igaz barátnak számíts, hajlandónak kell lenned bevállalni egy golyót a barátaidért, ez az erkölcsi magatartás kritériuma, amelyet egy embernek be kell tartania, amikor a barátaival érintkezik, és ez a követelmény az emberek erkölcsi magatartásával szemben, amikor barátkozásról van szó. Az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás, miszerint „egy barátért bevállalnék egy golyót”, különösen hősiesnek és igazságosnak, valamint rendkívül nagyszerűnek és nemesnek hat, csodálatot és helyeslést ébreszt az emberekben, és hatására az emberek úgy érzik, hogy azok, akik ilyesmire képesek, olyanok, mint valami emberfeletti, túlvilági lények, akik a sziklák repedéseiből ugranak elő, és úgy gondolják, az ilyen emberek különösen igazak, mint valami lovagok vagy kardforgatók. Ezért van, hogy az emberek készségesen elfogadnak ilyen csiszolatlan és egyenes eszméket és nézeteket, és azok könnyen mélyre hatolnak a szívükben. Nektek is hasonló érzéseitek vannak ezzel a mondással kapcsolatban: „Egy barátért bevállalnék egy golyót”? (Igen.) Bár napjainkban és korunkban nem sok ember akad, aki bevállalna egy golyót egy barátért, a legtöbb ember reméli, hogy a barátai hajlandóak lennének bevállalni egy golyót érte, hogy hűséges emberek, jó cimborák, akik a bajban gondolkodás nélkül, feltétel nélkül segítő kezet nyújtanának felé, bármit megtennének érte, minden nehézséggel dacolva, semmi veszély által el nem tántorítva. Ha ehhez hasonló követelményeket támasztasz a barátaiddal szemben, ez nem azt mutatja véletlenül, hogy még mindig befolyásol és köt téged ez a gondolat, hogy bevállalnál egy golyót egy barátért? Mondanád-e, hogy még mindig e szerint a régi, hagyományos gondolkodásmód szerint élsz? (Igen.) Napjainkban az emberek sokszor azon sápítoznak, hogy „manapság hanyatlik a közerkölcs, az emberek mentalitása már nem olyan, mint őseik idejében, megváltoztak az idők, a barátok sem a régiek már, az emberek nem értékelik többé a testvériességet, kiveszett belőlük az emberi melegség, és az emberek egyre távolságtartóbbak a kapcsolataikban.” Bár nagyon kevés ember értékeli manapság a testvériességet a barátok között, az emberek még mindig nosztalgiával emlékeznek azokra a lovagias és melegszívű emberekre a régi időkben, akik az életüket adták volna egy barátjukért, és tisztelik azt a stílust, amely belőlük árad. Vegyünk például néhány, a történelemben ránk hagyományozott történetet, amelyekben a régi idők emberei életüket adták egy barátjukért, különösen a harcművészetek világában játszódó történeteket a testvériességet ápoló emberekről. Még ma is, amikor az emberek film vagy tévéjáték formájában nézik ezeket a történeteket, érzik, hogy a szívükben feltámadnak az érzelmek, és reménykednek abban, hogy visszatérhetnek egy emberi melegséggel teli korba, amikor az emberek még értékelték a testvériességet. Mit mutatnak ezek a dolgok? Azt mutatják, hogy ezt az eszmét, hogy egy barátért bevállalunk egy golyót, az emberek elméjében tisztelet övezi, mint valami pozitív dolgot, és magas erkölcsi normának számít azok számára, akik jó emberek akarnak lenni vagy azzá akarnak válni? (Igen.) Jóllehet az emberek ma már nem mernek ilyesmit megkövetelni maguktól, és ők maguk nem képesek ezt elérni, mégis azt remélik, hogy a közösségükben találkoznak ilyen emberekkel, kapcsolatba lépnek és barátságot kötnek velük, és így, amikor ők maguk nehézségekkel találkoznak, a barátjuk majd bevállalhat értük egy golyót. Ha megvizsgáljuk az emberek hozzáállását és nézeteit ezzel az erkölcsi magatartásról szóló mondással kapcsolatban, világosan látható, hogy az emberekre mély hatással vannak az ilyen, a testvériességet értékelő eszmék és nézetek. Tekintve, hogy az embereket olyan eszmék és nézetek befolyásolják, amelyek arra bátorítják őket, hogy törekedjenek a testvériesség szellemiségére, és ragaszkodjanak ahhoz, nem csoda, hogy nagy valószínűséggel ezek szerint élnek. Ennek következtében az emberek hajlamosak arra, hogy ilyen eszmék és nézetek irányítása és uralma alá kerüljenek, és nagy valószínűséggel ilyen eszmék és nézetek szerint tekintenek az emberekre és dolgokra, ezek szerint viselkednek és cselekednek, ugyanakkor pedig hajlamosak ilyen eszmék és nézetek alapján megítélni embereket, azt kérdezve maguktól: „Értékeli ez az ember a testvériességet? Ha értékeli a testvériességet, akkor rendes ember; ha viszont nem, akkor nem méltó társ és nem jó ember.” Természetesen te is hajlamos vagy arra, hogy ezek a testvériességgel kapcsolatos eszmék befolyásoljanak saját viselkedésed vezérlését, valamint saját viselkedésed korlátozását és megítélését illetően, és hogy ezeket tekintsd kritériumoknak és iránymutatásnak a másokkal folytatott érintkezéshez. Például ezen eszmék és nézetek mélyen gyökerező befolyása alatt, amikor testvérekkel kapcsolódsz, a lelkiismereted segítségével mérlegelsz mindent, amit teszel. Mit jelent az a szó, hogy „lelkiismeret”? Valójában az emberek szíve mélyén ez nem jelent mást, mint testvériességet. Néha az ember a testvériesség miatt segíti ki a testvéreit, és néha a testvériesség miatt érez együtt velük. Néha az, hogy valaki teljesíti a kötelességét és tesz valami jelképes erőfeszítést Isten családjában, áldozatot hoz, vagy van egy pillanatnyi elhatározása, valójában mind az olyan eszmék vezérlete alatt történik, amelyek értékelik a testvériességet. Ezek a jelenségek talán nem mutatják világosan és egyértelműen, hogy az embereket mélységesen befolyásolják ezek az eszmék és nézetek, és máris megláncolták és a maguk képére szabták őket? Mit értek azalatt, hogy „megláncolták” és „a maguk képére szabták”? Mondhatjuk, hogy ezek a testvériességet értékelő eszmék és nézetek nemcsak képesek irányítani az emberek viselkedését, hanem ráadásul már az emberek létfilozófiájává és életévé is váltak, az emberek pedig beléjük kapaszkodnak, és pozitív dolgokként kezelik őket? Miért mondom, hogy pozitív dolgokként kezelik őket? Ez azt jelenti, hogy amikor az emberek Isten szavait hallgatják, gyakorlatba ültetik az Ő szavait és engedelmeskednek Neki, gondatlanság és felületesség nélkül teljesítik a kötelességüket, nagyobb árat fizetnek és hűségesek Istenhez, mindezt a viselkedést nagymértékben a testvériesség eszméje irányítja és a testvériesség eleme módosítja. Például egyesek azt mondják: „Lelkiismeretesnek kell lennünk abban, ahogy viselkedünk, nem csaphatjuk össze a kötelességünket! Isten oly sok kegyelemmel ajándékozott meg minket. Egy ilyen veszélyes környezetben, ahol mindenütt a nagy vörös sárkány elnyomása és üldözése les ránk, Isten oltalmaz minket, és megment a Sátán befolyásától. Nem veszíthetjük el lelkiismeretünket, megfelelően kell teljesítenünk kötelességünket, hogy viszonozzuk Isten szeretetét! Életünket Istentől kaptuk, ezért hűségesnek kell lennünk Hozzá, hogy viszonozzuk szeretetét. Nem lehetünk hálátlanok!” Mások, amikor olyan kötelességgel találják szemben magukat, amely megköveteli, hogy kockázatokat vállaljanak és árat fizessenek, ezt mondják: „Ha mások nem vállalkoznak rá, majd én megteszem. Én nem félek semmi veszélytől!” Az emberek azt kérdezik tőlük: „Miért nem félsz a veszélytől?” Mire ők: „Hát a ti viselkedésetekben nyoma sincs erkölcsi integritásnak? Isten családja jól bánik velem, és Isten jó hozzám. Ha egyszer elhatároztam, hogy követem Őt, meg kell tennem a magamét, és vállalnom kell ezeket a kockázatokat. A testvériesség e szellemének meg kell lennie bennem, és értékelnem kell azt.” És így tovább, és így tovább. Ezeket a jelenségeket és az embereknek ezeket a megnyilvánulásait bizonyos mértékben ezek a testvériességet értékelő eszmék és nézetek uralják? Az ilyen eszmék és nézetek uralma alatt az emberek ítéleteinek és döntéseinek, valamint az emberek által mutatott egyes viselkedésformáknak legtöbbször semmi közük nincs az igazság gyakorlásához. Ezek csak egy-egy pillanatnyi impulzus, pillanatnyi elmeállapot vagy pillanatnyi vágy. Mivel ez nem az igazságalapelvek betartása, és nem a személynek a kötelessége teljesítésére irányuló szubjektív akaratából származik, és nem is az igazság és a pozitív dolgok iránti szeretetből történik, ez az emberek közötti testvériesség nem lehet tartós, nem tarthat tovább néhány alkalomnál, illetve nem tarthat túl sokáig. Egy idő után az emberek kifogynak az energiából, mint egy leeresztett labda. Egyesek így szólnak: „Miért voltam korábban úgy tele energiával? Miért voltam annyira hajlandó elvállalni ezeket a veszélyes munkákat Isten házáért? Miért tűnt el most teljesen ez az energia?” Akkor ez csak egy pillanatnyi impulzus, vágy vagy elhatározás volt részedről, és ezt elkerülhetetlenül eltorzította a testvériesség eleme. Ha már erről van szó, mit is jelent pontosan a „testvériesség”? Egyszerűen fogalmazva egy pillanatnyi hangulat vagy szemlélet, vagyis egy olyan hangulat, amely az emberekben különleges környezetekben és helyzetekben alakul ki. Ez a hangulat nagyon szárnyaló, nagyon lelkes és nagyon pozitív, így arra késztet, hogy pozitívan ítélj és pozitív döntéseket hozz, vagy arra, hogy nagyszabású kijelentéseket tegyél, és némi hajlandóságot teremt benned arra, hogy keményen dolgozz, de ez a hajlandóság nem az igazság szeretetének, az igazság megértésének vagy az igazság gyakorlásának igazi állapota. Ez csak egy hangulat, amely az ilyen, a testvériességet értékelő eszmék és nézetek vezérlete alatt alakul ki. Egyszerűen fogalmazva így áll a dolog. Mélyebb szinten, az Én nézőpontomból, a testvériesség valójában a hevesség kiáradása. Mit értek azalatt, hogy „a hevesség kiáradása”? Például, amikor az emberek pillanatnyilag boldogok, egész nap és egész éjjel elvannak evés vagy alvás nélkül, mégsem érzik magukat éhesnek vagy fáradtnak. Normális ez? Normális körülmények között az emberek megéheznek, ha kihagynak egy étkezést, ha pedig nem alszanak jól éjszaka, kókadtak és letargikusak lesznek. De ha a pillanat hevében szárnyaló hangulatban vannak, és nem érzik az éhséget, álmosságot vagy fáradtságot, az nem rendellenes? (De igen.) Ez az életfelfogás természetes kinyilvánítása? (Nem.) Ha ez nem normális kinyilvánítás, akkor mi? Hevesség. Mi mást jelent még a hevesség? Azt jelenti, hogy az olyan rendellenes érzelmek miatt, mint a pillanatnyi boldogság vagy harag, az emberek irracionális állapotukban szélsőséges viselkedésformákat tanúsítanak. Melyek ezek a szélsőséges viselkedésformák? Néha, amikor boldogok, az otthonukban található legértékesebb dolgokat ajándékozzák el másoknak, néha pedig egy dühroham során halálra késelnek valakit. Hát nem hevesség ez? Ezek már-már szélsőséges viselkedésformák, amelyek olyankor fordulnak elő, amikor az emberek irracionális állapotban vannak – ez a hevesség. Egyesek különösen boldogok akkor, amikor először kezdik teljesíteni kötelességüket. Nem érzik magukat éhesnek, amikor eljön az étkezés ideje, és nem érzik magukat álmosnak, amikor itt a pihenés ideje. Ehelyett így kiáltanak: „Hozz áldozatot Istenért, fizesd meg az árat Istenért, és viselj el bármilyen nehézséget! Valahányszor boldogtalanok, semmit nem akarnak csinálni, ellenszenves nekik mindenki, akit látnak, sőt, még az is megfordul a fejükben, hogy nem hisznek többé. Ez mind hevesség. Hogyan jött létre ez a hevesség? Az emberek romlott beállítottságaiból jött létre? Abban gyökerezik, hogy az emberek nem értik az igazságot, és nem képesek gyakorolni azt. Amikor az emberek nem értik az igazságot, különféle deviáns gondolatok befolyásolják őket. E különféle deviáns és negatív gondolatok befolyása alatt különféle irracionális és rendellenes hangulatok alakulnak ki bennük. Amikor ilyen hangulatokban vannak, mindenféle forrófejű ítélettel és viselkedéssel állnak elő. Így megy ez, nem igaz? Mi a lényege ennek az ideológiai nézőpontnak: „Egy barátért bevállalnék egy golyót”? (A hevesség.) Így van, a hevesség. Tehát van bármi racionalitás ebben a mondásban: „Egy barátért bevállalnék egy golyót”? Egybevág az alapelvekkel? Pozitív dolog, amelyet az embereknek érdemes betartaniuk? Egészen nyilvánvaló, hogy nem. Ez az egész, hogy bevállalunk egy golyót egy barátért, irracionális, impulzív és heves. Ezt a dolgot racionálisan kell kezelni. Rendben van az, ha nem értékeled a testvériességet annyira, hogy bevállalnál egy golyót egy barátért? Rendben van, ha csak a lehetőségeidhez mérten segítesz a barátaidon? Hogyan kell helyesen csinálni a dolgokat? Miért teljesen helytelenek az olyan eszmék és nézetek, mint ez: „Egy barátért bevállalnék egy golyót”, amelyek láthatólag különösen nagyra értékelik a testvériességet? Mi a baj velük? Ezt a kérdést tisztázni kell. Mihelyt világossá tettük ezt a kérdést, az emberek teljesen el fogják engedni az ilyen eszméket és nézeteket. Valójában ez a dolog nagyon egyszerű. El tudjátok magyarázni világosan? Nincs véleményetek erről a dologról, nincs semmi mondanivalótok. Ez egy dolgot erősít meg, mégpedig azt, hogy mielőtt elemeztem ezt a mondást: „Egy barátért bevállalnék egy golyót”, ti mindannyian olyan emberek voltatok, akik betartottátok vagy különösen imádtátok ezt a mondást, mindannyian irigyeltétek azokat az embereket, akik bevállalnának egy golyót egy barátért, azokra is irigykedtetek, akik egy ilyen emberrel köthettek barátságot, és úgy érzitek, hogy öröm és megtiszteltetés, ha valakinek ilyen barátai vannak. Nem így van? Hogyan látjátok ezt a dolgot? (Én úgy gondolom, hogy ha az emberekkel ennek a mondásnak megfelelően foglalkozunk: „Egy barátért bevállalnék egy golyót”, az elvtelen, és nem vág egybe az igazsággal.) Mit gondoltok erről a válaszról? Képes feloldani a kötelékeket és láncokat, amelyeket az ilyen eszmék és nézetek helyeznek rád? Képes megváltoztatni a módszereket és alapelveket, amelyek szerint az ilyen dolgokat kezeled? Képes helyesbíteni a téves nézeteidet az ilyen dolgokkal kapcsolatban? Ha nem, akkor mi ez a válasz? (Doktrína.) Mi haszna a doktrínák felmondásának? Ne beszéljetek doktrínákról. Hogyan jön létre a doktrína? Arról van szó, hogy nem látod világosan az ilyen eszmék és nézetek lényegét, és nem érted teljesen az ilyen eszmék és nézetek negatív és káros hatását azzal kapcsolatban, ahogy az embereket és dolgokat szemléled, és ahogy viselkedsz és cselekszel. Nem tudod, mi a baj velük, ezért nem tehetsz mást, mint sekélyes doktrínákkal válaszolod és oldod meg ezt a problémát. Ennek a végkimenetele az, hogy a doktrínák nem tudják megoldani a problémádat, és te továbbra is az ilyen eszmék és nézetek irányítása és befolyása alatt élsz.

Mi a baj az olyan eszmékkel és nézetekkel, mint az, hogy „Egy barátért bevállalnék egy golyót”? Ez a kérdés valójában egészen egyszerű, nem bonyolult. Senki, aki a világon él, nem a sziklák repedéseiből ugrik elő. Mindenkinek vannak szülei és gyermekei, mindenkinek vannak rokonai, senki nem függetlenül létezik ebben az emberi világban. Mit értek ezalatt? Azt, hogy itt élsz ebben az emberi világban, és megvannak a magad kötelezettségei, amelyeket teljesítened kell. Először is támogatnod kell a szüleidet, másodszor pedig fel kell nevelned a gyermekeidet. Ezek a családon belüli feladataid. Vannak továbbá társadalmi feladataid és kötelezettségeid is, amelyeket a társadalomban teljesítened kell. Be kell töltened egy szerepet a társadalmon belül, például mint munkás, paraszt, üzletember, tanuló vagy értelmiségi. A családtól a társadalomig számos feladatnak és kötelezettségnek kell eleget tenned. Vagyis az élelmezésed, ruházkodásod, lakhatásod és közlekedésed mellett még sok más dolgot is meg kell tenned, továbbá sok dolgot tanácsos megtenned, és számos kötelezettséget kell teljesítened. Nem beszélve az Istenbe vetett hitnek erről a helyes útjáról, amelyen az emberek járnak, neked mint egyénnek sok családi feladatot és társadalmi kötelezettséget kell teljesítened. Nem függetlenül létezel. A válladon nyugvó felelősség nem csak abban áll, hogy barátokat szerezz és jól érezd magad, vagy hogy találj valakit, akivel szót válthatsz és aki ki tud segíteni. A feladataid nagy – és éppen a legfontosabb – része a családoddal és a társadalommal kapcsolatos. Emberként való életed csak akkor tekinthető teljesnek és tökéletesnek, ha jól teljesíted a családi feladataidat és társadalmi kötelezettségeidet. Nos tehát, mik tartoznak a családon belül vállalandó feladataid közé? Gyermekként tisztelned és támogatnod kell a szüleidet. Amikor a szüleid betegek vagy nehézségekkel küzdenek, neked minden tőled telhetőt meg kell tenned. Szülőként izzadnod és gürcölnöd kell, keményen kell dolgoznod és nehézségeket kell elviselned, hogy gondoskodj az egész családodról, és vállalnod kell a szülői szerep súlyos felelősségét, hogy felneveld a gyermekeidet, arra neveld őket, hogy a helyes úton járjanak, és megértesd velük a viselkedés alapelveit. Így tehát számos feladatod van a családodon belül. Támogatnod kell a szüleidet, és vállalnod kell a gyermekeid felnevelésével járó felelősséget. Sok ilyen dolog van, amit meg kell tenni. És melyek a társadalmon belüli feladataid? Be kell tartanod a törvényeket és szabályozásokat, kell, hogy legyenek alapelveid, amelyek szerint másokkal bánsz, a munkában tőled telhetően a legjobbat kell nyújtanod, és jól kell irányítanod a karrieredet. Az időd és energiád 80-90%-át ezekre a dolgokra kell fordítanod. Vagyis bármilyen szerepet is töltesz be a családodban vagy a társadalomban, bármilyen úton is jársz, bármilyen ambícióid és törekvéseid vannak, minden embernek vannak felelősségei, amelyeket viselnie kell, amelyek számukra személy szerint nagyon fontosak, és amelyek szinte az összes idejüket és energiájukat lekötik. A családi és társadalmi feladatok szemszögéből miben áll az értéked neked mint embernek és a te életednek, amikor erre az emberi világra jössz? Abban, hogy teljesítsd a Menny által neked adott feladatokat és küldetéseket. Az életed nem egyedül a tiéd, és természetesen nem is másoké. Az életed a küldetéseidért és a feladataidért van, valamint azokért a feladatokért, kötelezettségekért és küldetésekért, amelyeket ebben az emberi világban teljesítened kell. Az életed nem a szüleidé, nem is a feleségedé vagy férjedé, és természetesen nem is a gyermekeidé. Még kevésbé a leszármazottaidé. Akkor hát kié az életed? A világban élő ember szempontjából szólva az életed az Isten által neked adott feladatoké és küldetéseké. A hívő szempontjából azonban az életed Istené kell, hogy legyen, mivel Ő rendez el mindent veled kapcsolatban, és Övé a szuverenitás ezeket illetően. Ezért te mint a világban élő ember ne ígérd oda meggondolatlanul másoknak az életedet, és ne áldozd fel meggondolatlanul az életedet senkiért a testvériesség kedvéért. Vagyis ne kicsinyeld le a saját életedet. A te életed mindenki más számára értéktelen, különösen a Sátán, a társadalom és a romlott emberi faj számára, de a szüleid és rokonaid számára a te életed a legfontosabb, mivel a te feladataid és az ő életben maradásuk között elválaszthatatlan kapcsolat áll fenn. Természetesen, ami még ennél is fontosabb, szintén elválaszthatatlan kapcsolat áll fenn a te életed és azon tény között, hogy Isten szuverenitást gyakorol minden dolog és az egész emberi faj fölött. Az életed nélkülözhetetlen a sok élet között, amelyek fölött Isten szuverenitást gyakorol. Te talán nem értékeled ilyen nagyra az életedet, és talán nem is kell ilyen nagyra értékelned az életedet, de az tény, hogy az életed nagyon fontos a szüleid és rokonaid számára, akikhez szoros kötelék és elválaszthatatlan kapcsolat fűz. Miért mondom ezt? Mert felelősséggel tartozol nekik, ők is felelősséggel tartoznak neked, felelősséggel tartozol ennek a társadalomnak, és a társadalom iránti felelősségeid a társadalomban betöltött szerepedhez kötődnek. Minden ember szerepe és minden élő entitás nélkülözhetetlen Isten számára, és mindannyian nélkülözhetetlen elemei Isten szuverenitásának az emberiség, e világ, e föld és e világegyetem fölött. Isten szemében minden élet jelentéktelenebb még egy homokszemnél is, megvetendőbb még egy hangyánál is; mégis, mivel minden ember egy-egy élet, élő, lélegző élet, ezért Isten szuverenitásán belül még akkor is, ha az illető által játszott szerep nem kulcsfontosságú, ő is nélkülözhetetlen. Tehát ezekből a szempontokból nézve, ha valaki készségesen bevállalna egy golyót egy barátért, és nemcsak gondol arra, hogy ezt megtegye, hanem fel van készülve rá, hogy bármely pillanatban valóban így tegyen, odaadva az életét, tekintet nélkül a családjával szembeni felelősségére, a társadalmi feladataira, sőt, a vállán nyugvó, Isten adta küldetésekre és kötelességekre, az talán nem helytelen? (De igen.) Ez árulás! Ez a lehelet, amelyet életnek nevezünk, a legdrágább dolog, amit Isten az embernek ajándékoz. Ha könnyelműen odaígéred az életedet egy barátodnak, akire szerinted rábízhatod, az nem árulás Istennel szemben? Nem az élettel szembeni tiszteletlenség ez? Nem az Istennel szembeni engedetlenség cselekedete? Nem az Isten elleni lázadás cselekedete? (De igen.) Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy lemondasz a feladataidról, amelyeket a családodban és a társadalomban teljesítened kell, és kivonod magad a küldetések alól, amelyeket Isten adott neked. Ez árulás. Egy ember életében a legfontosabb dolgok nem egyebek, mint a feladatok, amelyeket az embernek fel kell vállalnia ebben az életben – családi feladatok, társadalmi feladatok és az Isten által neked adott küldetések. A legfontosabb dolgok ezek a feladatok és küldetések. Ha elveszíted az életedet, mert könnyelműen lemondasz róla valaki másért a testvériesség múló érzése és egy pillanatnyi hevesség miatt, a feladataid továbbra is fennmaradnak? Hogyan beszélhetsz akkor küldetésekről? Te nyilvánvalóan nem becsülöd az Isten által neked ajándékozott életet a legdrágább dologként, hanem könnyelműen odaígéred másoknak, feladod az életedet másokért, teljesen figyelmen kívül hagyva vagy elhanyagolva a családoddal és a társadalommal szembeni feladataidat, ami erkölcstelen és tisztességtelen. Tehát mit is próbálok elmondani nektek? Ne mondjatok le könnyelműen az életetekről, és ne ígérjétek oda másoknak. Egyesek azt kérdezik: „A szüleimnek odaígérhetem? No és ha a kedvesemnek ígérem oda, az rendben van?” Nincs rendben. Miért nincs rendben? Isten élettel ajándékoz meg téged, és megengedi, hogy az életed folytatódjon, hogy eleget tehess a családod és a társadalom iránti feladataidnak, és teljesíthesd az Isten által rád bízott küldetéseket. Nem kezelheted úgy az életedet, mint valami viccet, könnyelműen odaígérve azt másoknak, átadva azt másoknak, feláldozva azt másokért, és másoknak szentelve azt. Ha valaki elveszíti az életét, az képes-e még teljesíteni a családi és társadalmi feladatait és a küldetéseit? Meg lehet ezt még tenni? (Nem.) És amikor valakinek nincsenek többé családi és társadalmi feladatai, továbbra is léteznek az általa betöltött társadalmi szerepek? (Nem.) Amikor egy személy által betöltött társadalmi szerepek nincsenek többé, léteznek még az illető küldetései? Nem, nem léteznek. Amikor valakinek a küldetései és társadalmi szerepei nincsenek többé, létezik még az, ami fölött Isten szuverén hatalommal uralkodik? Ami fölött Isten szuverén hatalommal uralkodik, azok az élő dolgok, az élő emberi lények, és amikor az ő társadalmi feladataik és életük nincs többé, és társadalmi szerepeik mind újra semmivé lesznek, az olyan-e, mint megpróbálni elérni, hogy az emberiség, amely fölött Isten szuverén hatalommal uralkodik, és Isten irányítási terve visszatérjen a semmibe? Ha így teszel, az nem árulás? (De igen.) Ez bizony árulás. Az életed csakis a feladataid és küldetéseid érdekében létezik, és az életed értéke csak a feladataidban és küldetéseidben tükröződhet. Továbbá bevállalni egy golyót egy barátért nem tartozik a feladataid és küldetéseid közé. Amit neked mint Isten által élettel felruházott személynek tenned kell, az az, hogy teljesíted az Isten által rád bízott feladatokat és küldetéseket. Ezzel szemben bevállalni egy golyót egy barátért nem olyan feladat vagy küldetés, amellyel Isten megajándékozott. Inkább csak a testvériesség érzése szerint való cselekedeted, a saját vágyálmod, a saját felelőtlen gondolkodásod az életről, és természetesen az a fajta gondolkodás, amelyet a Sátán ültet el az emberekben, hogy kigúnyolja és megtapossa az életüket. Ezért bármikor is jön el az idő, bármilyen kebelbarátot is szereztél, még ha a barátságotok életveszélyes helyzeteken át is kitartott, akkor se ígérd meg hebehurgyán, hogy bevállalsz érte egy golyót, és ne is dédelgess magadban könnyelműen ilyen gondolatokat, ne gondolj arra, hogy neki szenteled az egész életedet, a lényedet. Nincs vele szemben semmiféle feladatod vagy kötelezettséged. Ha hasonló az érdeklődésetek, hasonló a személyiségetek, és ugyanazon az úton jártok, segíthettek egymáson, megbeszélhetitek egymással, amit csak szeretnétek, és közeli barátok lehettek, de ez a szoros barátság nem annak alapjára épül, hogy bevállaltok egy golyót egymásért, és nem a testvériesség értékelésén alapul. Nem kell bevállalnod érte egy golyót, és nem kell lemondanod érte az életedről, sőt, egyetlen csepp véredet sem kell ontanod érte. Egyesek azt mondják: „Akkor hát mire jó bennem a testvériesség érzése? Emberi mivoltomban és szívemben mindig testvériességet akarok tanúsítani. Mit tegyek hát?” Ha valóban testvériességet akarsz tanúsítani, akkor mondd el a másiknak azokat az igazságokat, amelyeket megértettél. Amikor látod, hogy a másik gyenge, támogasd. Ne csak állj az út szélén bámészkodva: ha rossz irányba megy, emlékeztesd, adj neki tanácsot, nyújts neki segítő kezet. Amikor látod a másik ember problémáit, kötelezettséged van arra, hogy segíts neki, de nem kell bevállalnod érte egy golyót vagy neki ígérned az életedet. Az iránta való feladatod csak arra terjed ki, hogy segíts neki, támogasd, emlékeztesd, tanácsot adj neki, néha pedig egy kis megbocsátással és elnézéssel fordulj felé, de arra nem, hogy lemondj érte az életedről, és még kevésbé arra, hogy az úgynevezett testvériesség érzését tanúsítsd iránta. Az Én számomra a testvériesség csak hevesség, és nem tartozik az igazsághoz. Az élettel összehasonlítva, amelyet Isten az embereknek ajándékoz, az emberek közötti testvériesség hulladék. Egyfajta hevesség, amelyet a Sátán ültet az emberekbe, agyafúrt ármány, amely ráveszi az embereket, hogy felindulásból sok mindent megtegyenek a testvériesség kedvéért, olyan dolgokat, amelyeken aztán nehéz lesz túltenniük magukat, és amelyeket egész hátralévő életükben bánni fognak. Ez nem tanácsos. Ezért jobb, ha elengeded a testvériességnek ezt az eszméjét. Ne a testvériesség szerint, hanem inkább az igazság és Isten szavai szerint élj. Legalábbis élj összhangban saját emberi mivoltoddal, lelkiismereteddel és józan eszeddel, bánj mindenkivel és mindennel észszerűen, és csinálj mindent megfelelően, a lelkiismereteddel és a józan eszeddel összhangban.

Miután oly sok, a felelősséggel és az élettel kapcsolatos mondásról és véleményről kommunikáltunk, most már világosan látjátok ezt az erkölcsi követelményt arról, hogy vállaljunk be egy golyót egy barátért? Most, hogy megvan bennetek az éleslátás, megvannak a helyes alapelveitek ahhoz, hogy kezeljétek az ilyesmit? (Igen.) Mit tennél, ha valaki valóban arra kérne, hogy vállalj be érte egy golyót? Mit felelnél? Azt mondanád: „Ha azt követeled, hogy vállaljak be érted egy golyót, akkor te vagy az, aki az életemre tör. Ha el akarod venni az életemet, ha ilyesmit követelsz tőlem, akkor megfosztasz attól a jogomtól, hogy eleget tegyek a családi feladataimnak, és attól a jogomtól is, hogy eleget tegyek a társadalmi feladataimnak. Ez egyúttal megfoszt engem emberi jogaimtól is, és ami még fontosabb, megfoszt attól a lehetőségtől, hogy alávessem magam Isten szuverenitásának és hogy jól teljesítsem kötelességemet. Az, hogy te így megfosztasz engem emberi jogaimtól, a végemet fogja jelenteni! Oly sok jogomtól fosztasz meg, és rá akarsz venni, hogy haljak meg helyetted. Hogy lehetsz ilyen önző és megvetésre méltó? És még a barátomnak nevezed magad? Egyértelmű, hogy nem barátom vagy, hanem ellenségem.” Helyes ezt mondani? (Igen.) Bizony, ez a helyes válasz. Ki mered ezt mondani? Valóban érted ezt? Ha bármelyik barátod arra unszol, hogy vállalj be érte egy golyót, és az életedet követeli, akkor az első alkalomtól kezdve kerüld az illetőt, mert nem jó ember. Ne hidd, hogy a barátodnak kell tartanod, csak mert bevállalhat egy golyót érted. Azt mondod: „Én nem kértem, hogy vállalj be értem egy golyót, te vállalkoztál erre önként. Még ha képes is volnál bevállalni egy golyót értem, eszedbe se jusson arra kérni engem, hogy vállaljak be egy golyót érted. Te nem vagy eszednél, de én értem az igazságot, én észnél vagyok, és észszerűen fogom kezelni ezt a dolgot. Akárhányszor is vállaltál be értem egy golyót, én nem fogok felindulásból bevállalni egyet érted. Ha bajban vagy, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy segítsek neked, de semmiképpen nem fogom mellőzni az Isten által ebben az életben rám bízott feladatokat és küldetéseket, hogy egyedül csak érted éljek. Az én világomban semmi más nem létezik, csak feladatok, kötelezettségek és küldetések. Ha a barátom akarsz lenni, akkor arra kérlek, segíts nekem és támogass engem abban, hogy eleget tegyek a feladataimnak és teljesítsem küldetéseimet veled együtt. Csak ebben az esetben vagy az igazi barátom. Ha folyton azt kéred, hogy vállaljak be érted egy golyót, és folyton ezt a fajta ígéretet csikarod ki belőlem, hogy adjam fel az életemet érted, ígérjem az életemet neked, akkor jobb, ha azonnal távozol tőlem, mert nem vagy a barátom, én nem akarok hozzád hasonló emberekkel barátkozni, és nem akarok olyasvalaki barátja lenni, mint te.” Mit gondoltok erről a válaszról? (Jó.) Mitől jó? Ha nincs ilyen barátod, megszűnik rajtad a nyomás, megszabadulsz a gondtól, nem nehezedik rád gondolati teher, és nem kötnek gúzsba olyan eszmék, mint a testvériesség értékelése. Ha valaki valóban ezt mondaná: „Az olyan emberek, mint te, akik nem vállalnak be egy golyót egy barátért, nem méltók arra, hogy bárki melléjük szegődjön, és nem lehetnek senki barátai” – elszomorodnál, ha ezt hallanád? Hatnának rád ezek a szavak? Szomorúnak és negatívnak éreznéd magad, akit elhagytak az emberek, nincs értelme a létezésének, és nincs reménye az életben? Lehetséges, de amikor megérted az igazságot, képes leszel alapos megértést nyerni erről a dologról, és nem fognak korlátozni ezek a szavak. Mától kezdve meg kell tanulnod elengedni a hagyományos kultúrának ezeket a dolgait, hogy ne kelljen hordoznod ezeket a terheket. Csak így járhatsz a helyes úton az életben. Átülteted ezt a gyakorlatba? (Igen.) Természetesen ez nem olyasmi, amit csak úgy hamarjában el lehet engedni. Az embereknek először fel kell készíteniük az elméjüket, apránként elmélkedni, apránként keresni az igazságot, apránként megérteni, és aztán apránként, az igazságalapelveknek megfelelően a gyakorlatba ültetni. Ezt jelenti az, hogy az igazságalapelvek segítségével kezeljük az emberekhez fűződő kapcsolatokat és viszonyokat, és ezek segítségével bánunk velük. Összegzésként néhány záró gondolatot szeretnék átadni nektek. Becsüld meg az életet és a feladataidat; becsüld meg a lehetőséget, amelyet Isten adott neked a kötelességed teljesítésére, és becsüld meg a küldetéseket, amelyeket Isten adott neked. Érted, nem igaz? (Igen.) Hát nem örömteli, hogy alapos megértést nyertetek erről a dologról? (De igen.) Ha ezek a téves eszmék és nézetek többé nem korlátoznak és nem kötnek gúzsba benneteket, megnyugvást fogtok érezni. De most nem vagytok valóban nyugodtak. Csak ha majd elindultok a jövőben az igazságra való törekvés útján, és az ilyesmik nem aggasztanak többé benneteket, akkor lesztek valóban nyugodtak. Csak azok igazán lazák és nyugodtak, akik valóban teljességgel Isten szavai szerint szemlélik az embereket és dolgokat, ezek szerint viselkednek és cselekednek, az igazságot tekintve mércéjüknek; csak őbennük van békesség és öröm, csak ők élnek és viselkednek az igazságnak megfelelően, és csak őbennük nem lesz soha megbánás. Fejezzük itt be a mai közösségi alkalmat.

2022. május 7.

Lábjegyzet:

a. Kong Rong egy jól ismert kínai történetben szerepel, amelyet hagyományosan arra használnak, hogy a gyermekeket megismertessék az udvariasság és testvéri szeretet értékeivel. A történet arról szól, hogy a négyéves Kong Rong, amikor a családja kapott egy kosár körtét, lemondott a nagyobb körtékről az idősebb testvérei javára, és a legapróbbat választotta ki magának.