Már egy ideje az erkölcsi magatartás témáját tárgyaljuk. Legutóbb egyetlen mondásról volt szó: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.” Mai közösségünk a következő mondásról szól: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Ez a hagyományos kultúra egy másik követelménye az emberek erkölcsi magatartásával kapcsolatban. Az emberek erkölcsi magatartásának mely aspektusait érinti ez a mondás? Vajon azt írja elő, hogy az emberek legyenek nagyvonalúak és toleránsak? (Igen.) Ez a követelmény az emberi mivolt nagylelkűségéhez kapcsolódik. Mi a kritériuma ennek a követelménynek? Hol a lényege? (Légy kíméletes, ahol csak lehet.) Így igaz, az a lényege, hogy légy kíméletes, ahol csak lehet, és ne légy olyan agresszív, hogy ne hagyj kiutat az embereknek. Ez az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás azt írja elő, hogy az emberek legyenek nagyvonalúak, és ne ragaszkodjanak kicsinyes sérelmeikhez. Amikor emberekkel társulsz, vagy a dolgaidat intézed, ha vita, konfliktus vagy neheztelés támad, ne légy túl követelőző, féktelen vagy kemény a sértő féllel szemben. Légy kíméletes, amikor szükséges, légy nagylelkű, amikor szükséges, és gondolj a világra és az emberiségre. Van-e az emberekben ekkora nagylelkűség? (Nincs.) Az emberekben nincs ekkora nagylelkűség. Az emberek nem tudják, mennyire nagy az emberi ösztön képessége arra, hogy ellenálljon az ilyesminek, és meddig normális ez. Mi egy normális ember alapvető hozzáállása valakihez, aki megbántotta, ellenségesen tekintett rá, vagy megsértette az érdekeit? Gyűlölet. Amikor az emberek szívében gyűlölet támad, vajon képesek „kíméletesnek lenni, ahol csak lehet”? Nem könnyű ezt elérni, és a legtöbb ember nem is képes elérni. Ami az emberek többségét illeti, képesek-e arra a lelkiismeretre és józan észre hagyatkozni, amellyel emberi mivoltukban rendelkeznek, hogy kíméletesek legyenek a másik emberrel szemben, és elfelejtsenek neki mindent? (Nem.) De nem teljesen pontos azt mondani, hogy ez nem érhető el. Miért nem teljesen pontos? Minden attól függ, mi a probléma, és mennyire triviális vagy éppen fontos. Továbbá a problémák súlyossági foka különböző, tehát attól is függ, hogy mennyire súlyos. Ha valaki csak alkalmanként bánt meg a szavaival, akkor ha van benned lelkiismeret és józan ész, így gondolkodsz: „Nem rosszindulatról van szó. Nem gondolja komolyan, amit mond, csak csípőből lövöldöz. Tekintettel arra, hány éve már, hogy jól megvagyunk, ezért vagy amazért nem rovom fel ezt neki. Ahogy a mondás tartja: »Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.« Csak egy megjegyzés volt, egyáltalán nem sértette meg a büszkeségemet vagy az érdekeimet, még kevésbé érintette a státuszomat vagy a jövőbeli kilátásaimat, így hát elnézem neki.” Amikor ilyen triviális ügyekkel kerülnek szembe, az emberek be tudják tartani a mondást: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” De ha valaki valóban megsérti a létfontosságú érdekeidet, vagy a családodnak árt, vagy olyan kárt tesz benned, amely az egész életedre kihatással van, vajon még mindig képes vagy ehhez a mondáshoz tartani magad: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”? Például, ha valaki megölte a szüleidet, és a családod többi tagját is le akarja gyilkolni, tudnád alkalmazni egy ilyen emberre ezt a mondást: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”? (Nem, nem tudnám.) Egyetlen normális hús-vér ember sem tudná. Ez a mondás egyáltalán nem képes féken tartani az emberek mélyen gyökerező gyűlöletét, és természetesen még kevésbé tudja befolyásolni az emberek ezzel kapcsolatos hozzáállását és véleményét. Ha valaki megsérti az érdekeidet vagy rontja a jövőbeli kilátásaidat, akár készakarva, akár nem, vagy fizikailag kárt tesz benned, akár szándékosan, akár nem, és te belerokkansz vagy sebhelyek maradnak rajtad, vagy árnyékot vet a pszichédre és a szíved mélyére, vajon képes vagy betartani a mondást: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”? (Nem.) Nem vagy képes erre. Tehát a hagyományos kultúra megköveteli, hogy az emberek erkölcsi magatartásukban toleránsak és nagylelkűek legyenek, de képesek-e az emberek erre? Nem könnyű ezt megtenni. Ez attól függ, mennyire károsította és érintette a dolog az illetőt, és hogy bírja-e ezt a lelkiismerete és józan esze. Ha nem történt nagy kár, és az illető képes eltűrni, valamint a dolog nem megy túl azon, amit emberi mivolta kibír, vagyis normális felnőttként el tudja viselni ezeket a dolgokat, továbbá a neheztelést és gyűlöletet el lehet oszlatni, és viszonylag könnyű elengedni, akkor képes toleránsnak és engedékenynek lenni a másikkal szemben. Ezt meg tudod tenni anélkül is, hogy a hagyományos kultúra bármely mondása az erkölcsi magatartásról korlátozna, tanítana vagy vezérelne azzal kapcsolatban, hogy mit kell tenned, mert ez olyasmi, ami megvan a normális emberi mivoltban, és megvalósítható. Ha ez a dolog nem bántott meg túl mélyen, vagy nem gyakorolt rád túl nagy hatást fizikailag, mentálisan és lelkileg, akkor ezt könnyen meg tudod tenni. Ha azonban fizikailag, mentálisan és lelkileg nagy hatást gyakorolt rád, olyannyira, hogy egész életedben gondot okoz neked, gyakran kelt benned lehangoltságot és felháborodást, gyakran érzed miatta rosszkedvűnek és letörtnek magad, emiatt ellenségesen tekintesz erre az emberi fajra és a világra, nincs a szívedben béke vagy boldogság, és gyakorlatilag az egész életedet gyűlöletben éled le, vagyis, ha ez a dolog túlment azon, amit a normális emberi mivolt képes elviselni, akkor lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező emberként nagyon nehéz lesz kíméletesnek lenned, ahol csak lehet. Ha egyesek meg tudják is tenni, azok kivételes esetek, de mi lehet ennek az alapja? Milyen feltételeknek kell teljesülniük? Egyesek azt mondják: „Akkor fogadják el a buddhizmust, és engedjék el a gyűlöletet, hogy elérjék a Buddha-állapotot.” Lehet, hogy az átlagemberek körében ez a felszabadulás egy útja, de ez csupán felszabadulás. Egyáltalán mit jelent a „felszabadulás” kifejezés? Ez a földi viták, gyűlölködés és gyilkolás kerülését jelenti, és ezzel a mondással egyenértékű: „amit nem látunk, az nincs is”. Ha messze elkerülöd az ilyesmit, és nem látod, akkor a legbelső érzéseidre nem sok hatást fognak gyakorolni, és az idő múlásával fokozatosan elenyésznek az emlékezetedből. De ez még nem jelenti a mondás betartását: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Az emberek nem képesek ebben a dologban kíméletesnek vagy megbocsátónak és toleránsnak lenni, és egyszer s mindenkorra elengedni ezeket. Ezek a dolgok csak elenyésztek az emberek szívének legmélyéből, és ők nem törődnek többé azokkal. Vagy csak valamiféle buddhista tanítások miatt történik, hogy az emberek vonakodva felhagynak az élethossziglani gyűlölködéssel és a szeretet és gyűlölet evilági érzéseiben való leragadással. Ezzel az ember csak passzívan rákényszeríti magát, hogy maradjon távol a szeretettel és gyűlölettel teli konfliktus és viszály e helyeitől, de ez nem jelenti azt, hogy képes alkalmazni a mondást: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Miért van ez? Ami a normális emberi mivoltot illeti, ha valakivel történik valami, ami súlyosan károsítja a testét, elméjét és lelkét, például elviselhetetlen nyomást gyakorol rá vagy sérülést okoz neki, akkor bármilyen képességei is vannak az illetőnek, nem tudja ezt elviselni. Mit értek azalatt, hogy „nem tudja elviselni”? Azt, hogy az emberek normális emberi mivolta, gondolatai és nézetei nem képesek ezeknek a dolgoknak ellenállni vagy eloszlatni azokat. Az emberiség nyelvén fogalmazva úgy mondhatjuk, hogy nem tudják elviselni, hogy túlmegy az emberi tűrőképesség határán. A hívők nyelvén fogalmazva úgy mondhatjuk, hogy nem képesek megérteni, átlátni vagy elfogadni ezt a dolgot. Így, ha egyszer sehogyan sem lehetséges ellenállni a gyűlölet ezen érzéseinek, vagy eloszlatni azokat, vajon be lehet-e tartani a mondást: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”? (Nem.) Mit sejtet az, hogy nem képesek ezt elérni? Azt, hogy a normális emberi mivoltban nincs meg ez a fajta nagyvonalúság. Mondjuk például, hogy valaki megölte a szüleidet és legyilkolta az egész családodat – el tudnál engedni egy ilyen dolgot? Lehetséges ezt a gyűlöletet eloszlatni? Tudnál úgy nézni az ellenségedre, ahogy hétköznapi emberekre néznél, vagy úgy gondolni rá, ahogy hétköznapi emberekre gondolnál, mindenfajta érzés nélkül a testedben, elmédben vagy lelkedben? (Nem.) Senki sem képes erre, hacsak nem hisz a buddhizmusban, és nem lesz szemtanúja a karmának, hogy fel tudja adni a vérbosszú gondolatát. Egyesek azt mondják: „Én jóindulatú vagyok, így ha valaki megölné a szüleimet, képes volnék arra, hogy kíméletes legyek a gyilkossal, és nem próbálnék rajta bosszút állni, mert nagy karmahívő vagyok. Ez a mondás tökéletesen összefoglalja a dolgot: »Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.« Ha a bosszú bosszút szül, vége lesz-e ennek valaha? Különben is, már beismerte a hibáját, sőt, térdre borulva könyörgött bocsánatért. Most már egyenlítettünk, kíméletes leszek hozzá!” Lehetnek-e az emberek ilyen nagylelkűek? (Nem.) Nem képesek ezt megtenni. Nem beszélve arról, mit tennél vele, ha egyszer elkapnád – még mielőtt elkapnád, már minden gondolatod napról napra egyfolytában a bosszúállás körül forogna. Mivel ez a dolog mélyen megsértett és nagy hatással volt rád, mint normális ember, biztos, hogy egész életedben nem fogod elfelejteni. Még álmodban is a családod legyilkolása és a saját bosszúállásod képeit látod. Ez egész hátralévő életedben kihatással lehet rád, az utolsó leheletedig. Az ilyen gyűlöletet egyszerűen nem lehet elengedni. Természetesen vannak ennél valamivel kevésbé súlyos esetek is. Például tegyük fel, hogy valaki nyilvánosan arcul ütött téged, amivel mindenki előtt zavarba hozott és megalázott, és ok nélkül sértegetett. Azóta sok ember diszkriminatív pillantásokat vet rád, akár még gúnyol is, úgyhogy szégyellsz emberek közé menni. Ez sokkal kevésbé súlyos, mint a szüleid és családtagjaid legyilkolása. De még így is nehéz betartanod a mondást: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” – hiszen mindez, ami történt veled, már túl van a normális emberi mivolt tűréshatárán. Nagy fizikai és mentális kárt okozott neked, és sokat ártott a méltóságodnak és jellemednek. Semmiképpen nem tudod mindezt elfelejteni vagy elengedni, ezért nagyon nehéz betartanod a mondást: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” – és ez normális.

Ezeket az aspektusokat tekintve, amelyekről éppen most beszéltünk, az erkölcsi magatartásról szóló mondás: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”, amely a hagyományos kínai kultúra része, olyan doktrína, amely korlátozza és felvilágosítja az embereket. Csak kisebb vitákat és triviális konfliktusokat képes feloldani, de olyan emberekre, akikben mély gyűlölet lakik, semmiféle hatása nincs. Vajon azok az emberek, akik ezt a követelményt hozzák fel, valóban értik az ember emberi mivoltát? Azt mondhatnánk, hogy azok, akik ezzel a követelménnyel előállnak, egyáltalán nem tudatlanok azzal kapcsolatban, hogy mekkora az emberi lelkiismeret és józan ész tűréshatára. Csak éppen, ha felhozzák ezt az elméletet, attól kifinomultnak és nemesnek látszanak, így elnyerik az emberek dicséretét és hízelgését. Valójában nagyon is jól tudják, hogy ha valaki megsérti egy másik ember méltóságát, jellemét vagy érdekeit, vagy akár ha rossz hatással van jövőbeli kilátásaira és az egész életére, akkor az emberi mivolt szempontjából a sértett félnek vissza kell vágnia. Akármennyi lelkiismerete és józan esze van is, ezt nem fogja tétlenül nézni. Legfeljebb a bosszú súlyossága és módszere lehet változó. Ebben a valóságos társadalomban, ebben a sötét és gonosz társadalmi környezetben és kontextusban, amelyben az emberek élnek, ahol nem léteznek emberi jogok, az emberek soha nem szűnnek meg harcolni és öldökölni egymást, csak azért, mert megtehetik, hogy bosszút állnak, ha sérelem éri őket. Minél súlyosabb a sérelmük, annál erősebb a bosszúvágyuk és annál kegyetlenebbek a bosszúállás során alkalmazott módszereik. Milyenek tehát az uralkodó tendenciák ebben a társadalomban? Mi lesz az emberek közötti kapcsolatokkal? Nem árasztja-e el ezt a társadalmat a gyilkolás és bosszúállás? Ezért az az ember, aki ezt a követelményt hozza fel, nagyon burkoltan azt sugallja az embereknek, hogy ne álljanak bosszút, ezzel az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondással korlátozva magatartásukat: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Valahányszor az emberek méltatlan bánásmódban részesülnek, a jellemüket sértegetik vagy kárt tesznek a méltóságukban, ennek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásnak a befolyása eléri, hogy kétszer is meggondolják, mielőtt cselekednének, és visszatartja őket a heveskedéstől és túlreagálástól. Ha az emberek ebben a társadalomban bosszút akarnának állni, valahányszor méltatlan bánásmódban részesültek, függetlenül attól, hogy ez a bánásmód az állam, a társadalom vagy velük kapcsolatba kerülő emberek részéről érte-e őket, akkor vajon nem volna ez az emberi faj és ez a társadalom nehezen kezelhető? Valahányszor tömeg verődne össze, elkerülhetetlenek volnának a verekedések, és a vérbosszú általánosan elterjedt jelenség volna. Akkor nem lenne-e káoszban az emberi faj és a társadalom? (De igen.) Könnyű-e az uralkodóknak egy kaotikus társadalmat kezelni vagy sem? (Nem, nem könnyű kezelni.) Ezért álltak elő ezek az úgynevezett társadalomnevelők és gondolkodók ezzel az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondással: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” – hogy buzdítsák és felvilágosítsák az embereket, hogy valahányszor méltatlan bánásmód vagy diszkrimináció éri őket, sértegetik, sőt akár bántalmazzák vagy eltiporják őket, akármilyen nagy is a lelki vagy fizikai szenvedésük, ne a bosszú legyen az első gondolatuk, hanem inkább ez a klasszikus erkölcsi alapelv: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”, és így tudat alatt elfogadják a korlátozásokat, amelyeket a hagyományos kultúrának ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásai rónak rájuk, ezáltal hatékonyan korlátozva gondolataikat és viselkedésüket, és eloszlatva a mások, az állam és a társadalom iránt táplált gyűlöletüket. Amikor ez a düh és ellenséges érzület, amely az emberi mivolthoz szükségszerűen hozzátartozik, és ezek az ösztönös gondolatok a saját méltóságuk megvédelmezéséről eloszlanak, vajon jelentősen csökkenni fognak ebben a társadalomban az emberek közötti küzdelmek és vérbosszúk? (Igen.) Például egyesek azt mondják: „Hagyjuk az egészet: kompromisszummal könnyebb megoldani a konfliktusokat. Azt mondják: »Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.« Megvolt rá az oka, hogy legyilkolja a családomat. Kettőn áll a vásár, és mindkettő a maga igazához ragaszkodik. Ráadásul a családom már évek óta halott. Minek tépjük fel a régi sebeket? Légy kíméletes, ahol csak lehet – az embereknek meg kell tanulniuk nagylelkűnek lenni, mielőtt el tudnák engedni a gyűlöletüket, és ha már elengedték, csak akkor lehetnek boldogok az életben.” Mások pedig ezt mondják: „Borítsunk fátylat a múltra! Ha ő nem ragaszkodik a kicsinyes sérelmeihez velem szemben, és nem tekint rám ellenségként, mint korábban, én sem fogok vitatkozni vele, hanem tiszta lappal kezdjük újra. Ahogy a mondás tartja: »Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.«” Ha az ilyen emberek, bárkik legyenek is, a bosszúállás előtti utolsó pillanatban hirtelen visszafogják magukat, akkor vajon a szavaik, a cselekedeteik és ezek elméleti alapja lényegében nem mind az olyan eszmék és nézetek befolyásából erednek-e, mint ez: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”? (De igen.) Megint mások azt mondják: „Minek ennyit vitatkozni? Szép kis ember vagy te, mondhatom, még egy ilyen semmiséget sem tudsz elengedni! Egyes nagy embereknek olyan nagy a szívük, hogy el sem látni a túlsó partjáig. Legalább egy pici nagylelkűségnek csinálj helyet magadban! Nem kellene-e az embereknek egy kicsit nagyvonalúnak lennie az életben? Lépj egyet hátra és nézd a teljes képet ahelyett, hogy a kicsinyes sérelmeidhez ragaszkodsz. Nevetséges látvány ez a nagy vitatkozás.” Ezek a mondások és eszmék egyfajta, az evilági dolgokhoz való emberi hozzáállást foglalnak magukban, egy olyan hozzáállást, amely pusztán olyan klasszikus erkölcsi alapelvekből ered, mint többek között ez is: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Az emberekbe belesulykolják ezeket a mondásokat, a befolyásuk alá kerülnek, és úgy érzik, hogy ezek játszanak némi szerepet az emberek buzdításában és felvilágosításában, ezért helyesnek és helyénvalónak tekintik ezeket a szavakat.

Miért képesek az emberek elengedni a gyűlöletet? Melyek ennek a fő okai? Egyfelől ez az erkölcsi magatartásról szóló mondás befolyásolja őket: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Másfelől aggasztja őket az a gondolat, hogy ha kicsinyes sérelmeken lovagolnak, folyamatosan gyűlölnek másokat és türelmetlenek másokkal szemben, nem lesznek képesek megvetni a lábukat a társadalomban, a közvélemény elítéli, az emberek pedig kinevetik őket, és így duzzogva, vonakodva lenyelik a mérgüket. Egyfelől, az emberi ösztönt tekintve, az e világban élő emberek nem bírják elviselni mindezt a sok elnyomást, értelmetlen bántást és méltánytalan bánásmódot. Vagyis az emberek emberi mivoltához nem tartozik hozzá, hogy képesek legyenek ezeket a dolgokat elviselni. Ezért tisztességtelen és embertelen bárkivel szemben ezt a követelményt támasztani: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Másrészt nyilvánvaló, hogy az ilyen eszmék és nézetek hatással is vannak az emberek nézeteire és perspektíváira ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, vagy el is torzítják azokat, úgyhogy képtelenek az ilyen dolgokat megfelelően kezelni, és ehelyett helyes és pozitív dolgoknak tekintik az olyan mondásokat, hogy: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Amikor az emberek méltánytalan bánásmódban részesülnek, ha el akarják kerülni, hogy a közvélemény elítélje őket, nincs más választásuk, mint magukban tartani az általuk elszenvedett sérelmeket és egyenlőtlen bánásmódot, és várni az alkalomra, amikor bosszút állhatnak. Bár ilyen szép szólamokat hangoztatnak: „»Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.« Oly mindegy, semmi értelme bosszút állni, spongyát rá!” – az emberi ösztön nem engedi, hogy valaha is elfeledjék a kárt, amelyet az incidens okozott nekik, vagyis a kár, amelyet az a testükben és elméjükben tett, soha nem törölhető ki, és soha nem halványul el. Amikor az emberek így beszélnek: „Felejtsük el a gyűlölködést, ez már a múlté, spongyát rá” – az csak látszat, amelyet kizárólag az olyan eszmék és nézetek korlátozó hatása és befolyása formált, mint ez: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Természetesen az embereket fogságban is tartják az ilyen eszmék és nézetek, amennyiben úgy gondolják, hogy ha nem sikerül ezeket gyakorlatba ültetniük, ha nem elég jószívűek vagy nagylelkűek ahhoz, hogy kíméletesek legyenek, amikor csak lehet, akkor mindenki lenézi és megveti majd őket, a társadalomban vagy a közösségükben pedig még több diszkrimináció éri majd őket. Mi a következménye annak, ha valaki diszkrimináció áldozata? Az, hogy amikor emberekkel lépsz kapcsolatba, és intézed az ügyeidet, az emberek azt mondják rólad: „Ez a fickó kicsinyes és bosszúálló. Légy óvatos, ha vele van dolgod!” Gyakorlatilag egy további akadályt gördít eléd, amikor a közösségen belül a dolgaidat intézed. Miért van ez a további akadály? Mert a társadalmat a maga egészében olyan eszmék és nézetek befolyásolják, mint a „légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”. A társadalom mint egész erkölcsisége tiszteli ezt a gondolkodásmódot, amely az egész társadalmat korlátozza, befolyásolja és irányítja, így ha nem tudod gyakorlatba ültetni, nehéz lesz megvetni a lábadat a társadalomban és életben maradnod a közösségeden belül. Ezért egyeseknek nincs más választásuk, mint alávetni magukat ezeknek a társadalmi erkölcsöknek, olyan mondásokat és nézeteket követni, mint a „légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” – és szánalmas életet élni. E jelenségek fényében vajon azoknak az úgynevezett moralistáknak nem voltak bizonyos céljaik és szándékaik azzal, hogy ilyen mondásokkal álltak elő az erkölcsi vonatkozású eszmékről és nézetekről? Azért tették, hogy az emberek szabadabban élhessenek, testük, elméjük és lelkük felszabadultabb legyen? Vagy azért, hogy az emberek boldogabb életet élhessenek? Eléggé nyilvánvaló, hogy nem. Ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások egyáltalán nem szolgálják az emberek normális emberi mivoltának érdekeit, és a legkevésbé sem azért születtek, hogy az emberek megélhessék a normális emberi mivoltukat a segítségükkel. Ehelyett teljes mértékben az uralkodó osztály ambícióit szolgálják ki, hogy irányítsák az embereket és megszilárdítsák saját hatalmukat. Az uralkodó osztálynak tesznek szolgálatot, és azért terjesztették el őket, hogy az uralkodó osztály képes legyen ellenőrzése alatt tartani a társadalom rendjét és erkölcseit, ezeknek a dolgoknak a segítségével korlátozva minden embert, minden családot, minden egyént, minden közösséget, minden csoportot és az összes különféle csoportból álló társadalmat. Az ilyen társadalmakban, az ilyen erkölcsi eszmék és nézetek átnevelő hatása, befolyása és sulykolása alatt alakulnak ki és formálódnak a fősodor erkölcsi nézetei és eszméi. A társadalmi erkölcsök és erkölcsiség e formálódása nem segíti elő jobban az emberi faj túlélését, sem az emberi gondolkodás fejlődését és megtisztulását, sem pedig az emberi mivolt gyarapodását. Épp ellenkezőleg, ezeknek az erkölcsi eszméknek és nézeteknek a megjelenése miatt korlátozódik az emberi gondolkodás egy ellenőrizhető tartományon belülre. Tehát kinek van ebből haszna végül? Az emberi fajnak? Vagy az uralkodó osztálynak? (Az uralkodó osztálynak.) Így van, végül az uralkodó osztály látja ennek hasznát. Úgy, hogy ezek az erkölcsi témájú írások alkotják gondolkodásuk és erkölcsi magatartásuk alapját, az emberek fölött könnyebb uralkodni, könnyebben lesznek engedelmes polgárok, könnyebben manipulálhatók, könnyebben irányítják őket az erkölcsi tárgyú írásokban található különféle mondások minden cselekedetükben, és könnyebben irányítják őket a társadalmi rendszerek, a társadalmi erkölcsök és erkölcsiség, valamint a közvélemény. Így bizonyos mértékig az ugyanazon társadalmi rendszereknek, erkölcsi környezetnek és társadalmi erkölcsöknek alárendelt embereknek alapvetően egyező eszméi és nézetei vannak, valamint egy közös nevezőjük azzal kapcsolatban, hogyan viselkedjenek, mert az eszméik és nézeteik az úgynevezett moralisták, gondolkodók és népnevelők általi feldolgozáson és szabványosításon mentek át. Mit jelent az a szó, hogy „egyező”? Azt, hogy mindazokat, akik fölött uralkodnak – beleértve a gondolataikat és a normális emberi mivoltukat –, az erkölcsi tárgyú írások e mondásai asszimilálták és behatárolták. Az emberek gondolatai korlátozottak, ugyanakkor a szájuk és az agyuk is korlátozott. Mindenki rákényszerül, hogy elfogadja a hagyományos kultúrának ezeket az erkölcsi eszméit és nézeteit, és egyfelől ezek alapján ítélje meg és korlátozza saját viselkedését, másfelől pedig ezek alapján ítéljen meg másokat és ezt a társadalmat. Ugyanakkor természetesen a közvélemény is irányítja őket, amely az erkölcsi tárgyú írások ezen mondásai köré fonódik. Ha úgy gondolod, hogy az, ahogy te csinálod a dolgokat, ellentmond a mondásnak: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” – akkor rendkívül zaklatottnak és nyugtalannak érzed magad, és hamarosan felmerül benned a gondolat: „Ha nem sikerül kíméletesnek lennem, ahol csak lehet, ha olyan kicsinyes és szűkkeblű vagyok, mint valami szemellenzős liliputi, és a legenyhébb gyűlöletet sem tudom elengedni, hanem örökké magammal hordozom, ki fognak nevetni? Diszkriminálni fognak a kollégáim és barátaim?” Így hát különösen nagylelkűnek kell tettetned magad. Ha az emberekben megvannak ezek a viselkedésformák, az azt jelenti, hogy a közvélemény irányítja őket? (Igen.) Objektíven szólva, a szíved mélyén láthatatlan béklyók vannak, vagyis a közvélemény és a társadalom egészének ítélete olyanok számodra, mint láthatatlan béklyók. Például néhány ember tudja, hogy Istenben hinni jó, hogy az Istenben való hit által elérheti az üdvösséget, és hogy Istenben hinni annyit tesz, mint a helyes úton járni és nem tenni rosszat, de amikor először eljut odáig, hogy hisz Istenben, nem meri nyíltan felvállalni ezt vagy megvallani a hitét, akár olyannyira nem, hogy az evangéliumot sem meri terjeszteni. Miért nem meri nyíltan felvállalni és az emberek tudomására hozni? Az általános környezet hat rájuk? (Igen.) Milyen hatásokat és korlátozásokat jelent tehát ez az általános környezet számodra? Miért nem mered bevallani, hogy hiszel Istenben? Miért nem mered még az evangéliumot sem hirdetni? Olyan különleges esetektől eltekintve, mint az önkényuralom alatt élő országok, ahol a hívő embereket üldözik, egy másik ok az, hogy a közvéleményből eredő különféle mondásokat nem bírod elviselni. Például egyesek azt mondják, hogy mihelyt hinni kezdesz a vallásban, többé nem törődsz a családoddal; egyesek démonizálnak téged, mondván, hogy a vallásos hívők halhatatlanná akarnak válni, és elzárkóznak a társadalomtól; mások azt mondják, a hívőknek enniük sem kell, és napokig elvannak alvás nélkül, mégsem érzik fáradtnak magukat; megint mások még rosszabb dolgokat mondanak. Azért nem merted eleinte felvállalni, hogy hiszel Istenben, mert ezek a vélemények befolyásoltak? Hatással vannak rád ezek az általános társadalmi környezetben jelenlévő vélemények? (Igen.) Bizonyos mértékig befolyásolják a hangulatodat és sértik a büszkeségedet, ezért nem mered nyíltan felvállalni, hogy hiszel Istenben. Mivel ez a társadalom barátságtalan és ellenséges a hívő emberekkel és az Istenben hívőkkel szemben, sőt, néhányan még hitvány sértéseket és mocskolódó megjegyzéseket is tesznek, amelyeket nem bírsz elviselni, ezért nem mered nyíltan felvállalni, hogy hiszel Istenben, és úgy kell tolvaj módjára, titokban ellopakodnod az összejövetelekre. Félsz, hogy mások mocskolni fognak, ha megtudják, ezért csak annyit tehetsz, hogy magadba fojtod a felháborodásodat. Így rengeteg gyötrelmet tűrtél el némán, de ennek a sok gyötrelemnek az elszenvedéséből sokat lehet épülni, így világos rálátást nyertél sok mindenre, és megértettél néhány igazságot.

Az imént hosszasan beszélgettünk arról az erkölcsi magatartásról szóló mondásról, hogy „légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”. Az emberi mivolt szempontjából ez a mondás az erkölcsi magatartás minimumát adja meg, amivel az embernek nagylelkűség és nagyvonalúság szempontjából rendelkeznie kell. Tény, hogy az emberek emberi jogaira, méltóságára, tisztességére és emberi mivoltára gyakorolt kártékony hatás fényében, ha az emberek vigasztalására és korlátozására csak ezt a mondást használják: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” – amely olyan, mint az alvilági rablók és banditák zsargonja, az nagy sértés a lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező emberekre nézve, embertelen és erkölcstelen. A normális emberi mivoltban eredendően megvan az öröm, a harag, a szomorúság és a boldogság. Az örömről, a szomorúságról és a boldogságról nem szólok többet. A harag szintén olyan érzelem, amely a normális emberi mivolthoz tartozik. Milyen körülmények között támad fel és nyilvánul meg normálisan a harag? Amikor a normális emberi mivolt dühe megnyilvánul – vagyis amikor az emberek tisztességét, méltóságát, érdekeit, lelkét és elméjét károsítja, porba tiporja és sértegeti valaki, az emberek természetes módon és ösztönösen haragra gerjednek, ami felháborodást, sőt akár gyűlöletet is kelt – ezért támad fel a harag, és ez a konkrét megnyilvánulása. Egyesek ok nélkül is haragra gerjednek. Egy jelentéktelen dolog is kiválthatja a haragjukat, esetleg valaki véletlenül mond valamit, amivel megbántja őket, és ettől máris leszáll rájuk a düh vörös köde. Ezek túlságosan indulatosak, nem? Ezek közül a dolgok közül egyik sem érinti a lelküket, tisztességüket, méltóságukat, emberi jogaikat vagy lelkivilágukat, mégis egyik pillanatról a másikra dühbe gurulnak, talán éppen azért, mert ilyen lobbanékony természetűek. Nem normális minden felmerülő dologra a harag érzéseinek kimutatásával válaszolni. Amiről itt beszélünk, az a normális emberi mivolt által kimutatott felháborodás, harag, düh és gyűlölet. Ezek az emberek ösztönös reakciói. Amikor egy ember tisztességét, méltóságát, emberi jogait és lelkét megtiporják, sértegetik vagy bántják, az az ember felháborodik. Ez a felháborodás nem pillanatnyi sértődés, nem is pillanatnyi érzés, hanem normális emberi reakció arra, ha egy ember tisztességét, méltóságát és lelkét trauma éri. Mivel ez normális emberi reakció, mondhatni, hogy ez a reakció jogos és észszerű, tehát nem bűncselekmény, és korlátozni sem kell. Inkább azokat a problémákat kell megoldani és méltányosan kezelni, amelyek ennyire sértik az embereket. Ha a dolgot nem lehet észszerűen megoldani vagy méltányosan kezelni, és az emberektől észszerűtlenül azt várják el, hogy ültessék gyakorlatba ezt a mondást: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” – az erkölcstelen és embertelen az áldozattal szemben, és ennek az embereknek tudatában kell lenniük.

Milyen pontokat vitattunk meg ezzel az erkölcsi magatartásról szóló mondással kapcsolatban: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”? Foglaljuk össze! A mondás lényege ugyanaz, mint a többi erkölcsi magatartásról szóló mondásé. Mind az uralkodó osztályt és a társadalmi erkölcsöket szolgálják – nem az emberi mivolt szemszögéből kiindulva terjesztették el őket. Azt állítani, hogy ezek az erkölcsi tárgyú írások az uralkodó osztályt és a társadalmi erkölcsöt szolgálják, talán messze túlmutat azon a tartományon, amelyet meg kell értenetek és képesnek kell lennetek felfogni Istenbe vetett hitetek által, bár valamennyire megfogható azok számára, akik értenek valamit a politikához, a társadalomtudományhoz és az emberi gondolkodáshoz. Az emberi mivolt szemszögéből, vagyis a te saját szemszögedből hogyan kezeld ezeket a dolgokat? Tegyük fel például, hogy korábban letartóztattak, börtönbe zártak és kínoztak téged a hited miatt. A nagy vörös sárkány több napon és éjszakán át nem hagyott aludni, és kis híján halálra gyötört. Tekintet nélkül arra, hogy férfi vagy-e vagy nő, a tested és az elméd mindenféle bántalmazást és kínt szenvedett el, ráadásul azok az ördögök mindenféle mocskos és istenkáromló beszéddel sértegettek, gúnyoltak és támadtak. Miután ezt a gyötrelmet elszenvedted, mit érzel az ország és a kormánya iránt? (Gyűlöletet.) Ez gyűlöletet kelt, gyűlöletet ez iránt a társadalmi rendszer iránt, gyűlöletet az uralkodó párt iránt és gyűlöletet az ország iránt. Azelőtt mélységes tiszteletet éreztél, valahányszor megláttad az államrendőrséget, miután azonban üldöztetést, kínzást és meggyalázást éltél át a részükről, a régi tisztelet érzése elenyészett, és a szívedet egyetlen szó tölti be: gyűlölet. Gyűlölet az emberi mivoltuk hiányáért, gyűlölet a merő gátlástalanságukért, gyűlölet azért, mert állatok, ördögök és sátánok. Bár sokat szenvedtél azáltal, hogy az államrendőrség megkínozott, meggyalázott és sértegetett, legalább megláttad, milyenek valójában: hogy mind emberbőrbe bújt fenevadak, ördögök, akik gyűlölik az igazságot és gyűlölik Istent, ezért tele vagy gyűlölettel irántuk. Ez nem személyes gyűlölet vagy személyes sérelem, hanem annak az eredménye, hogy világosan látod gonosz lényegüket. Ez nem olyasmi, amit te képzeltél el, vezettél le vagy határoztál meg, hanem az összes emléked arról, ahogy sértegetnek, meggyaláznak és üldöznek – beleértve minden egyes modorosságukat, cselekedetüket és szavukat –, az tölti meg a szívedet gyűlölettel. Normális ez? (Igen.) Amikor már tele vagy gyűlölettel, ha valaki ezt mondja neked: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak. Ne élj gyűlöletben. A legjobb úgy kezelni a dolgot, hogy eloszlatod a gyűlöletet” – hogyan éreznéd magad ennek hallatán? (Undorodnék.) Mi mást érezhetnél, mint undort? Mondjátok meg hát Nekem, lehetséges eloszlatni ezt a gyűlöletet? (Nem.) Nem lehet eloszlatni. Hogyan lehet eloszlatni a kibékíthetetlen gyűlöletet? Ha bárki ezzel a mondással próbál rábeszélni, hogy engedd el a gyűlöletedet: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” – el tudnád engedni? Hogyan reagálnál? Az első reakciód ez lenne: „Gyanús és ördögi szavak ezek, hogy »légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak«, tétlen szemlélők felelőtlen megjegyzései! Ezek az emberek, akik a hagyományos kultúra eszméit és nézeteit terjesztik, nap mint nap üldözik a keresztényeket és a jó embereket – vajon őket korlátozzák és befolyásolják ezek a szavak? Addig nem nyugszanak, amíg el nem űznek vagy ki nem irtanak mindannyiunkat! Álruhába bújt ördögök és sátánok ők. Embertelenül bánnak másokkal, amíg azok élnek, aztán ha már meghaltak, ejtenek róluk néhány együttérző szót, hogy félrevezessék a többieket. Hát nem rettenetesen alávaló ez?” Vajon nem így reagálnál és éreznél? (De igen.) Biztosan így éreznél, gyűlölnéd azt, aki megpróbál meggyőzni, olyannyira, hogy még meg is akarnád átkozni. Egyesek azonban nem értik. Ezt mondják: „Miért csinálod ezt? Hát nem gyűlöletes ez? Nem rosszindulatú?” Ezek tétlen szemlélők felelőtlen megjegyzései. Így vágnál vissza: „Emberi lény vagyok, van méltóságom és tisztességem, de ők nem úgy bántak velem, mint egy emberrel. Ehelyett úgy bántak velem, mint egy állattal vagy egy fenevaddal, és nagyon megsértették a tisztességemet és méltóságomat. Nem ők a rosszindulatúak? Az ő rosszindulatukat csendben elfogadod, de amikor mi ellenállunk és gyűlöljük őket, minket elítélsz ezért. Mit mond ez el rólad? Nem te vagy alávaló? Nem bánnak velünk emberi lényekként, kínoznak minket, te pedig továbbra is azt mondod nekünk, hogy tartsuk meg az emberi erkölcsi magatartást, és ha megdobnak kővel, dobjuk vissza kenyérrel. Nem lehet, hogy csak ostobaságokat beszélsz? Normális a te emberi mivoltod? Csak színlelsz és képmutató vagy. Nemcsak rendkívül rosszindulatú vagy, de alávaló és szégyentelen is!” Ezért, amikor valaki ezzel vigasztal: „Felejtsd el, vége, elmúlt, ne őrizgesd a sérelmeidet. Ha mindig ilyen kicsinyes vagy, a végén te fogsz sérülni. Az embereknek meg kell tanulniuk elengedni a gyűlöletet, és ahol csak lehet, a kíméletességet kell gyakorolniuk” – mit gondolnál erről? Nem a következőket gondolnád? „Ez az egész hagyományos kínai kultúra csak az uralkodó osztály eszköze a nép félrevezetésére és ellenőrzésére. Őket magukat sohasem korlátozzák ezek az eszmék és nézetek, hanem napról napra félrevezetik és könyörtelenül bántják az embereket. Én egy méltósággal és tisztességgel rendelkező személy vagyok, akivel kedvükre játszadoztak, és akit állat vagy fenevad módjára bántalmaztak. Oly sok sértést és megaláztatást szenvedtem el a jelenlétükben, kínoztak, megfosztottak a méltóságomtól és tisztességemtől, hogy már nem is tűntem embernek. És te még erkölcsről beszélsz? Ki vagy te, hogy ilyen fennhéjázó dolgokat mondj? Nem elég nekem, hogy egyszer megaláztak, azt akarod, hogy újra megalázzanak? Olyan nincs, hogy én elengedjem ezt a gyűlöletet!” Ez a normális emberi mivolt megnyilvánulása? (Igen.) Ez a normális emberi mivolt megnyilvánulása. Egyesek azt mondják: „Ez nem a normális emberi mivolt megnyilvánulása, ez gyűlöletkeltés.” Ez esetben ki váltotta ki ebből az emberből ezt a viselkedést és ezt a gyűlöletet? Tudod? Ha nem üldözte volna őt könyörtelenül a nagy vörös sárkány, vajon így viselkedne? Üldözték őt, és most csak kimondja, amit gondol – hogy lenne ez gyűlöletkeltés? A sátáni rendszerek üldözik az ilyen embereket, és mégsem engedik, hogy az emberek kimondják, amit gondolnak? A Sátán üldözi az embereket, és közben azt akarja, hogy fogják be a szájukat. Nem engedi, hogy gyűlölködjenek vagy ellenálljanak. Miféle érvelés ez? Hát nem kellene a normális emberi mivolttal rendelkező embereknek szembeszállniuk az elnyomással és kizsákmányolással? Csak vessék alá magukat szelíden? A Sátán több ezer éve rontja meg és károsítja az emberiséget. Mihelyt a hívők megértik az igazságot, fel kell ébredniük, ellen kell állniuk a Sátánnak, le kell leplezniük, gyűlölniük kell őt és fel kell lázadniuk ellene. Ez a normális emberi mivolt, ez tökéletesen természetes és indokolt. Ez a jó és igaz cselekedet, amelyre a normális emberi mivoltnak képesnek kell lennie, és ezt dicséri Isten.

Bármelyik szögből nézed, az erkölcsi magatartásról szóló mondás, miszerint „légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”, rendkívül embertelen és visszataszító. Azt mondja az alávetett osztályba tartozó embereknek, hogy ne álljanak ellen a méltánytalan bánásmódnak – tekintet nélkül arra, miféle támadást, lealacsonyítást vagy sérülést szenved el a tisztességük, méltóságuk és emberi jogaik –, hanem szelíden vessék alá magukat neki. Ne álljanak bosszút, ne is gondoljanak gyűlöletes dolgokra, főleg ne bosszúra, hanem azon igyekezzenek, hogy kíméletesek legyenek, ahol csak lehet. Hát nem embertelen ez? Teljesen egyértelmű, hogy ez embertelen. Minthogy az alávetett osztálytól – a hétköznapi emberektől – követeli meg, hogy mindezt megtegyék, és effajta erkölcsi magatartást folytassanak, nem kellene az uralkodó osztály erkölcsi magatartásának ennél a követelménynél magasabb szintet képviselnie? Olyasmi ez, ami nekik még inkább kötelességük lenne? Így tettek? Meg tudták tenni? Használták ők ezt a mondást önmaguk korlátozására és arra, hogy ehhez mérjék önmagukat? Alkalmazták ők ezt a mondást abban, ahogy a népükkel, a nekik alárendelt emberekkel bántak? (Nem.) Soha nem tették. Csak a népüknek mondják, hogy ne tekintsen erre a társadalomra, erre az országra vagy az uralkodó osztályra ellenségesen, és hogy bármilyen méltánytalan bánásmódot szenved is el a társadalomban vagy a közösségén belül, bármennyit is szenved fizikailag, mentálisan és lelkileg, meg kell tanulnia kíméletesnek lenni, ahol csak lehet. Fordított esetben, ha hétköznapi – az ő szemükben közrendű – emberek nemet mondanak nekik, vagy tőlük eltérő véleményük van az uralkodó osztály státuszáról, uralmáról és tekintélyéről, esetleg ennek még hangot is adnak, ők szigorúan lépnek fel velük szemben, sőt, súlyosan megbüntetik őket. Ilyen erkölcsi magatartást kell tanúsítania annak az uralkodó osztálynak, amely a „légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” elvét hirdeti? Ha az alávetett osztályba tartozó hétköznapi emberek között a legcsekélyebb probléma adódik vagy a legcsekélyebb elmozdulás történik, vagy ha akár csak a legcsekélyebb ellenállás is felmerül velük szemben az emberek gondolataiban, azt ők csírájában elfojtják. Ők irányítják az emberek szívét és elméjét, és kompromisszumot nem tűrve kényszerítik az embereket, hogy vessék alá magukat nekik. Épp úgy, mint ezekben a mondásokban: „Ha a császár halálba küldi a tisztviselőit, azoknak nincs más választásuk, mint meghalni”, illetve „Az ég alatt minden föld a királyé, és a világon minden ember a király vazallusa.” Az egésznek az a lényege, hogy amit az uralkodó tesz, az mindig helyes, az embereknek pedig tűrniük kell, hogy ő félrevezesse, irányítsa, sértegesse őket, játszadozzon velük, megtiporja, majd végül felfalja őket; valamint, hogy az uralkodó osztálynak, bármit is tesz, mindenképpen igaza van, és amíg az emberek életben vannak, engedelmes polgároknak kell lenniük, és nem lehetnek hűtlenek a királyhoz. Bármilyen rossz is a király, bármilyen rossz is az uralma, a közemberek nem mondhatnak nemet, nem táplálhatják magukban az ellenállás gondolatait, és feltétlenül engedelmeskedniük kell. Ha „a világon minden ember a király vazallusa”, ami azt jelenti, hogy a köznép, amely fölött a király uralkodik, az ő vazallusa, akkor nem kellene-e a királynak példát mutatni a köznép számára azzal, hogy betartja a „légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” mondást? Mivel a közemberek ostobák, tudatlanok, tájékozatlanok, és nem értik a törvényt, gyakran szegik meg a törvényeket és követnek el bűncselekményt. Tehát nem mindenekelőtt a királynak kellene alkalmaznia ezt a mondást: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”? Olyan kíméletesnek lenni a hétköznapi emberekkel, mint a saját gyermekeivel – nem így kellene tennie egy királynak? Nem kellene egy királynak is ilyen nagylelkűnek lennie? (De igen.) És megköveteli ezt saját magától? (Nem.) Amikor egyes királyok elrendelték a vallásos hiedelmek elfojtását, megkövetelték-e maguktól a „légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” mondás betartását? Amikor a hadseregük és a rendőrségük erői brutálisan üldözték és kínozták a keresztényeket, felkérték-e a kormányt, hogy tartsák be a „légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” mondást? Sohasem kérték fel erre a kormányukat vagy a rendőrségüket. Ehelyett inkább sürgették és kényszerítették a kormányt és a rendőrséget, hogy könyörtelenül fojtsák el a vallásos hiedelmeket, sőt, még ilyen utasításokat is kiadtak: „büntetlenül agyonverhetitek őket”, vagy „pusztítsátok el őket egy hang nélkül”, ami jól mutatja, hogy ennek a gonosz világnak a királyai ördögök, ördögkirályok, sátánok. Csak a tisztviselőknek engedik meg, hogy tüzeket gyújtsanak, de a népnek még azt sem engedik, hogy lámpát gyújtson. Ezeket az erkölcsi magatartásról szóló hagyományos mondásokat arra használják, hogy korlátozzák és visszafogják az embereket, attól félve, hogy a nép majd felkel ellenük. Ezért használ az uralkodó osztály mindenféle, erkölcsi magatartásra vonatkozó mondást az emberek félrevezetésére. Egyetlenegy céljuk van: korlátozni és gúzsba kötni az emberek kezét-lábát, hogy az emberek alávessék magukat az uralmuknak, és nem tűrnek ellenállást. Ezeket az erkölcsi magatartásról szóló elméleteket arra használják, hogy elkábítsák és megtévesszék az embereket, bekötve a szemüket, hogy fejet hajtsanak és engedelmes állampolgárok legyenek. Az uralkodó osztály bármit büntetlenül megúszhat, bármennyire is eltiporják a népet, bármennyire is elnyomják és kihasználják az embereket, a nép csak arra képes, hogy szelíden alávesse magát nekik, és egyáltalán nem tud ellenállni. Még amikor a halál fenyegeti őket, az emberek akkor is csak a menekülést választhatják. Képtelenek ellenállni, még az ellenállás gondolatait sem merik táplálni magukban. Rá sem bírnak nézni a kapákra és sarlókra, nemhogy magukkal hordanák őket, sőt, még zsebkést és körömcsipeszt sem tartanak maguknál, hogy megmutassák, milyen engedelmes polgárok ők, akik mindig alávetik magukat a király uralmának, és mindörökké hűségesek lesznek a királyhoz. Meddig terjedhet a hűségük? Senki nem meri ezt mondani: „Nekünk mint népnek a hagyományos kultúra eszméi és nézetei segítségével kell felügyelnünk és kordában tartanunk a királyunkat”, és senki nem mer akár csak egy kissé eltérő véleménnyel sem előállni, amikor megtudja, hogy a király gonosztetteket követ el, különben az életével fizetne. Egészen nyilvánvaló, hogy az uralkodó nem csupán az emberek királyának, de az emberek teljhatalmú urának és irányítójának is tekinti magát. A kínai történelemben ezek a császárok a „tience” névvel illették magukat. Mit jelent a „tience” szó? Azt jelenti, az égi mennyország fia, vagy röviden: „a Menny Fia”. Miért nem nevezték magukat „a Föld Fiának”? Ha egyszer a földön születtek, a föld fiainak kellene lenniük, márpedig nyilvánvalóan a földön születtek – akkor miért hívnák magukat „a Menny Fiának”? Mi volt a céljuk azzal, hogy a Menny Fiának nevezték magukat? Talán le akarták nézni az összes élőlényt és ezeket a közembereket? Uralkodásuk módja abban állt, hogy mindenekelőtt a hatalom és státusz segítségével irányították a népet. Vagyis amikor átvették a hatalmat és császárok lettek, úgy gondolták, teljesen rendben van az emberek nyakára lépni, és az embereket a vonakodás legkisebb jelére is a kivégzés veszélye fenyegette. Így keletkezett „a Menny Fia” cím. Ha a császár azt mondta volna, hogy ő a Föld Fia, akkor alacsony státuszúnak tűnt volna, nem rendelkezett volna azzal a fenséggel, amelyet szerinte egy királynak birtokolnia kell, és nem lett volna képes megfélemlíteni az alávetett osztályt. Ezért emelte a tétet, azt állítva, hogy ő a Menny Fia, és a mennyet akarta képviselni. Képviselhette ő a mennyet? Megvolt benne az a lényeg? Ha valaki azt bizonygatja, hogy a mennyet képviseli, miközben nincs meg benne az ehhez szükséges lényeg, az csak színészkedik. Egyrészt ezek az uralkodók ellenségesen tekintenek a mennyre és Istenre, másfelől azonban azt állítják, hogy ők a Menny Fiai, és a menny rendelte őket, hogy könnyebben uralkodhassanak. Hát nem szégyentelen ez? Ezeknek a tényeknek a fényében az emberek között elterjesztett, erkölcsi magatartásról szóló különféle mondásoknak a célja az, hogy korlátozzák az emberek normális gondolkodását, gúzsba kössék kezüket-lábukat, korlátozzák a viselkedésüket, sőt, még a normális emberi mivolt körébe tartozó különféle gondolataikat, nézeteiket és megnyilvánulásaikat is. A dolog gyökerét nézve a céljuk a jó társadalmi erkölcsök és erkölcsiség kialakítása. Természetesen ennek a hatásnak az elérése révén az uralkodó osztálynak azt az ambícióját is kiszolgálják, hogy az sokáig fenntarthassa uralmát. De akárhogyan is uralkodnak, az áldozat végső soron az emberiség. Az emberiséget a hagyományos kultúrának ezek a különféle eszméi és nézetei korlátozzák és befolyásolják. Az emberek nemcsak annak a lehetőségét veszítették el, hogy hallják az evangéliumot és elnyerjék Isten üdvösségét, hanem annak a lehetőségét is, hogy keressék az igazságot és a helyes úton járjanak az életben. Továbbá az uralkodók ellenőrzése alatt az embereknek nincs más választásuk, mint elfogadni a Sátántól származó sokféle mérget, eretnekségeket és téveszmét, valamint egyéb negatív dolgokat. Az emberiség hosszú történelmének utóbbi néhány ezer éve során az emberiséget a Sátán nevelte, idomította és vezette félre az ismeretek terjesztésével és különféle ideológiai elméletek elhintésével, aminek eredményeképp ezek az eszmék és nézetek emberek generációit befolyásolták és korlátozták mélységesen. Természetesen ezeknek a Sátántól való eszméknek és nézeteknek a befolyása alatt az emberek romlott beállítottságai felerősödnek és súlyosbodnak. Vagyis az emberek romlott beállítottságai ezen az alapon nevelkednek, „finomodnak” és vernek mély gyökeret az emberek szívében, aminek következtében azok megtagadják Istent, ellenállnak Istennek és mélyen belesüppednek a bűnbe, amelyből aztán képtelenek kivergődni. Ami ennek az erkölcsi magatartásról szóló mondásnak a kialakulását illeti: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” – valamint azt, hogy milyen célok érdekében terjesztették el ezt a követelményt, továbbá, hogy ez az erkölcsi magatartásról szóló mondás a kialakulása óta milyen kárt tett az emberekben, és az összes többi különféle aspektusát, ezekről most nem beszélgetünk, ti azonban később időt szakíthattok rá, hogy magatokban mélyebben végiggondoljátok ezeket.

A kínai emberektől nem idegenek a hagyományos kultúra erkölcsi magatartásról szóló mondásai, de ezek a dolgok nem egyik napról a másikra fejtik ki hatásukat az emberekre. Te ebben a fajta társadalmi környezetben élsz, ebben a fajta ideológiai nevelésben részesültél a hagyományos kultúra és erkölcsiség különféle aspektusairól, és jól ismered ezeket a dolgokat, de még soha nem merült fel benned, hogy ezeknek a dolgoknak hihetetlen negatív hatása lehet. Mennyire gátolnak téged ezek a dolgok abban, hogy higgy Istenben, az igazságra törekedj, és belépj az igazságvalóságokba, illetve mekkora befolyást vagy akadályt fognak jelenteni az úton, amelyen a jövőben fogsz járni? Tisztában vagytok ezekkel a problémákkal? Gondoljátok végig mélyebben és tekintsétek át a témát, amelyről ma beszélgettünk, hogy alapos megértést nyerjetek arról, milyen szerepet játszik a hagyományos kultúra az emberiség nevelésében, mi is az pontosan, és hogyan kezeljék azt helyesen az emberek. A fentebb közölt szavak segítenek és jót tesznek nektek, hogy megértsétek a hagyományos kultúra dolgait. Természetesen ez a megértés nemcsak a hagyományos kultúra megértése, hanem annak megértése is, hogy a Sátán megrontja az emberiséget, illetve a Sátán általi megrontás különféle útjainak és módjainak megértése, sőt, konkrétan azoké a különféle nézeteké, amelyeket az emberekben elültet, továbbá a különböző módok, eszközök, nézetek, perspektívák, álláspontok és hasonlók megértése, amelyekkel a világot és az emberiséget kezeli. Miután alapos megértést nyertetek a hagyományos kultúra dolgairól, a teendőtök nem csupán annyi, hogy elkerüljétek és elvessétek a hagyományos kultúra különféle mondásait és nézeteit; hanem konkrétabban meg kell értened és ízekre kell szedned, milyen károsodást, fékeket és kötelékeket alakítottak ki benned az erkölcsi magatartásról szóló mondások, amelyeket betartasz és amelyekhez igazodsz, és hogy milyen szerepet játszottak ezek a magatartásoddal kapcsolatos gondolataid és nézeteid, továbbá Isten szavai elfogadásának és az igazságra való törekvésednek befolyásolásában, megzavarásában és akadályozásában, ezáltal késleltetve téged az igazság elfogadásában, megértésében, gyakorlásában és az Istennek való teljes és feltétel nélküli alávetettségben. Pontosan ezek azok a dolgok, amelyeken az embereknek el kell gondolkodniuk és amelyeknek tudatában kell lenniük. Nem tudod csak úgy kikerülni vagy elutasítani őket, hanem képesnek kell lenned felismerni és alaposan megérteni őket, hogy teljesen megszabadíthasd az elmédet a hagyományos kultúrának ezektől a talmi és félrevezető dolgaitól. Még ha egyes, erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások nem is vertek benned mély gyökeret, időnként azért megnyilvánulnak a gondolkodásodban és elképzeléseidben, és akkor megzavarhatnak egy rövid időre vagy egy-egy esetben. Ha nem vagy képes világosan felismerni őket, akkor egyes ilyen mondásokat és nézeteket továbbra is meglehetősen pozitív vagy az igazsághoz közel álló dolgoknak tekinthetsz, és ez nagyon aggasztó. Vannak bizonyos erkölcsi magatartásról szóló mondások, amelyeket egészen kedvelsz magadban. Nemcsak egyetértesz velük a szívedben, hanem úgy érzed, hogy a nyilvánosság előtt is hangot lehet adni nekik, az emberek pedig érdeklődéssel fogják hallgatni, és pozitív dolgokként fogadják el őket. Kétségtelen, hogy ezeket a mondásokat a legnehezebb elengedned. Bár nem fogadtad el őket igazságként, a szíved mélyén pozitív dolgokként ismered el őket, és azok tudat alatt gyökeret vernek a szívedben, és az életeddé válnak. Mihelyt hinni kezdesz Istenben, és elfogadod az Isten által kifejezett igazságot, ezek a dolgok természetes módon felbukkannak, hogy megzavarjanak és meggátoljanak az igazság elfogadásában. Ezek mind olyan dolgok, amelyek megakadályozzák az embereket az igazságra való törekvésben. Ha nem ismered fel őket világosan, ezeket a dolgokat könnyű összetéveszteni az igazsággal, és ugyanazt a státuszt adni nekik, ami negatív hatásokat gyakorolhat az emberekre. Lehetséges, hogy ezeket a mondásokat – mint például „ne tedd zsebre az utcán talált pénzt”, „leld örömödet abban, hogy segítesz másokon” és „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben” – nem kezelted úgy, mint az igazságot, nem tekinted őket mércének, amelyhez saját erkölcsi magatartásodat méred, nem törekszel ezekre viselkedésed céljaiként, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem befolyásolt és nem rontott meg téged a hagyományos kultúra. Az is lehetséges, hogy olyasvalaki vagy, aki közömbös a jelentéktelen részletek iránt, így nem törődsz azzal, hogy zsebre teszed-e az utcán talált pénzt, vagy örömödet leled-e abban, hogy segítesz másokon. Egy dolgot azonban meg kell értened és tisztában kell vele lenned. Ebben a társadalmi környezetben élsz, egy hagyományos kulturális és ideológiai nevelés hatása alatt, ezért elkerülhetetlenül követni fogod ezeket az emberiség által hirdetett mondásokat, és legalábbis néhányat közülük el fogsz fogadni az erkölcsi magatartás mércéjeként. Ez az, amin alaposan el kell gondolkodnod. Az is lehet, hogy nem teszel magadévá az erkölcsi magatartás mércéjeként olyan mondásokat, hogy „ne tedd zsebre az utcán talált pénzt”, vagy „leld örömödet abban, hogy segítesz másokon”, de a szíved mélyén úgy gondolod, hogy más mondások, például az, hogy „egy barátért bevállalnék egy golyót”, kifejezetten nemesek, és az életedet befolyásoló alapelvekké váltak, vagy a legmagasabb rendű követelményekké, amely szerint az embereket és dolgokat szemléled, viselkedsz és cselekszel. Mit mutat ez? Bár a szíved mélyén szándékosan nem tiszteled vagy követed a hagyományos kultúrát, a viselkedésed alapelvei, a viselkedési módjaid és az életcéljaid, valamint az általad követett életcélok alapelvei, alapja és tanai egyáltalán nem mentesek a hagyományos kultúrától. Nem menekültek meg a jóindulat, igazság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság értékeitől, amelyekhez az emberiség tartja magát, vagy az erkölcsi magatartás valamely tanától, amelyet az emberiség hirdet – egyáltalán nem menekültél meg ezek közül a korlátok közül. Egyszerűen fogalmazva: mindaddig, amíg romlott ember, élő ember vagy, és az emberi világ eledelét eszed, a viselkedés és élet alapelvei, amelyeket követsz, csupán a hagyományos kultúrának ezek az erkölcsi magatartásra vonatkozó tanai és alapelvei. Meg kell értenetek ezeket a szavakat, amelyeket mondok, és ezeket a problémákat, amelyeket leleplezek. Te talán mégis azt gondolod, hogy neked nincsenek ilyen problémáid, ezért nem törődsz azzal, amit Én mondok. Az a helyzet, hogy minden embernek vannak ilyen problémái, különböző mértékben, akár tudatában vagy, akár nem, és ez olyasmi, amin azoknak is alaposan el kell gondolkodniuk, és megértésre kell jutniuk, akik hisznek Istenben és az igazságra törekednek.

Az imént említettük, hogy a mondás, miszerint „légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”, az emberiség erkölcsi magatartásával szemben támasztott követelmény. Ezenkívül ízekre szedtünk néhány, ezzel a mondással kapcsolatos problémát és annak az emberiségre gyakorolt néhány hatását. Egészségtelen eszméket és nézeteket honosított meg az emberiség körében, és többféle negatív hatást gyakorolt az emberek törekvéseire és túlélésére, amelyekkel az embereknek tisztában kell lenniük. Tehát hogyan értsék a hívők a nagylelkűséggel és nagyvonalúsággal kapcsolatos problémákat az emberi mivoltban? Hogyan értheti meg ezeket az ember Istentől helyesen és pozitívan? Nem kellene ezt is érteni? (De igen.) Valójában nem nehéz megérteni ezeket a dolgokat. Nem kell találgatnotok, sem információk után kutatnotok. Egyszerűen azáltal, hogy tanulunk az Isten által mondott dolgokból és az Általa az emberek között végzett munkából, valamint Isten természetéből, ahogy az a különféle embertípusokkal való különböző bánásmódjában megmutatkozik, pontosan megtudhatjuk, mi Isten véleménye a hagyományos kultúrának ezekről a mondásairól és nézeteiről, és mik az Ő szándékai. Ha Isten szándékait és nézeteit tekintik, az embereknek kell, hogy legyen egy útjuk, amelyen az igazságra törekedhetnek. A mondás, miszerint „a kivégzéstől csak a fejek hullanak”, amelyhez az emberek tartják magukat, azt jelenti, hogy amikor valakinek lecsapják a fejét, és az a földre hull, azzal a dolognak vége, és nem érdemes tovább erőltetni. Ez vajon nem egyfajta nézőpont? Nem egy közkeletű nézőpont az emberek között? Azt jelenti, hogy mihelyt valaki a fizikai élete végére ér, annak az életnek vége, befejeződött. Minden rossz, amit az illető tett életében, mindaz a szeretet, gyűlölet, szenvedély és ellenségeskedés, amelyet megtapasztalt, akkor és ott befejezettnek nyilváníttatik, és úgy tekintendő, hogy ez az élet véget ért. Így hiszik az emberek, de vajon Isten szavai és az Isten cselekedeteire utaló mindenféle jelek alapján ez az alapelve Isten cselekedeteinek? (Nem.) Akkor mi Isten cselekedeteinek alapelve? Milyen alapon tesz Isten ilyesmiket? Egyesek azt mondják, hogy Isten az Ő adminisztratív rendeletei alapján tesz ilyesmiket, ami helyes, de ez még nem a teljes kép. Egyfelől az Ő adminisztratív rendeletei alapján történik mindez, másfelől azonban Ő mindenfajta embert az Ő természete és lényege szerint kezel – ez a teljes kép. Vajon Isten szemében, ha valakit megölnek, és a feje a földre hull, akkor ennek az embernek az élete véget ér? (Nem.) Akkor milyen módon vet véget Isten egy ember életének? Így foglalkozik Isten egy emberrel? (Nem.) Ahogyan Isten foglalkozik bárkivel, az nem merül ki abban, hogy lecsapja a fejét és kész. Annak, ahogyan Isten az emberiséggel foglalkozik, van kezdete és vége, koherenciája és szilárdsága. Attól az időtől, amikor egy lélek emberi lényként reinkarnálódik, addig a pontig, amikor a lélek visszatér a szellemi birodalomba az ember fizikai életének vége után, bármilyen pályát is követ, akár a szellemi birodalomban, akár az anyagi világban, alá kell vetnie magát az Isten általi kezelésnek. Végső soron az, hogy jutalomban vagy büntetésben részesül-e, Isten adminisztratív rendeleteitől függ, és mennyei szabályok is vannak. Vagyis az, hogy miként bánik Isten egy emberrel, az egész élet sorsától függ, amelyet Ő elrendelt minden egyes ember számára. Miután egy ember sorsa véget ér, kezelésen megy keresztül Isten elrendelt törvénye és a mennyei szabályok alapján a gonosz megbüntetéséről és a jó megjutalmazásáról. Ha ez az ember jelentős gonoszságot művelt a világban, akkor jelentős büntetésen kell átesnie; ha nem tett sok gonoszat, sőt, akár még néhány jó cselekedetet is végrehajtott, akkor jutalomban kell részesülnie. Hogy folytathatja-e a reinkarnációkat, és hogy emberként vagy állatként születik-e újra, az az ebben az életben nyújtott teljesítményén múlik. Miért beszélek ezekről a dolgokról? Mert ahhoz a mondáshoz, hogy „a kivégzéstől csak a fejek hullanak”, még egy félmondat tartozik: „légy kíméletes, ahol csak lehet”. Isten nem mond és nem tesz dolgokat semmilyen módon, amely elvtelen kísérletet jelentene a dolgok elsimítására. Isten cselekedetei abban tárulnak fel, ahogyan Ő bármely teremtett lénnyel bánik a kezdetektől mindvégig, amiből mind világosan láthatják az emberek, hogy Isten gyakorol szuverenitást az emberek sorsa fölött, Ő vezényli és rendezi el azt, majd az ember viselkedése szerint bünteti meg a gonoszt és jutalmazza meg a jót, oda sújtva le büntetésével, ahova kell. Annak alapján, amit Isten megszabott, egy személynek annyi éven és annyi reinkarnáción keresztül kell bűnhődnie, amennyit az általa elkövetett gonosztettek mennyisége indokol, és a szellemi birodalom ezt rögzített szabályok szerint, a legcsekélyebb eltérés nélkül valósítja meg. Ezen senki nem változtathat, és bárki, aki így tesz, az Isten által elrendelt mennyei szabályokat sérti meg, és kivétel nélkül büntetésben részesül. Isten szemében ezek a mennyei szabályok nem sérthetők meg. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy mindenki, bármilyen gonoszat cselekedett, vagy bármilyen mennyei szabályokat vagy előírásokat szegett meg, végül kompromisszum nélküli bánásmódban részesül. A világ törvényeitől eltérően, ahol létezik felfüggesztett ítélet és közbenjárás, a bíró pedig megteheti, hogy a saját hajlamait követi és könyörületet gyakorol azáltal, hogy kíméletes, ahol csak lehet, hogy az illetőt ne ítéljék el bűntettéért, és ne büntessék meg ennek megfelelően – a szellemi birodalomban nem így működnek a dolgok. Isten minden teremtett lény múltbeli és jelenlegi életeit szigorúan az Általa meghozott törvények, vagyis a menny szabályai alapján kezeli. Nem számít, hogy mennyire súlyosak vagy jelentéktelenek egy személy vétkei, vagy hogy mennyire nagyok vagy jelentéktelenek a jó cselekedetei, és az sem számít, mennyi ideig folytatódtak az illető vétkei vagy jó cselekedetei, vagy mennyi idővel ezelőtt történtek. Ezek közül semmi nem változtat azon, ahogyan a teremtés Ura kezeli az Általa teremtett embereket. Ez annyit tesz, hogy az Isten által lefektetett mennyei szabályok soha nem változnak. Ez az alapelv Isten cselekedetei mögött és az a mód, ahogyan Ő csinálja a dolgokat. Mióta az emberi lények létrejöttek, és Isten megkezdte munkáját közöttük, az Általa hozott adminisztratív rendeletek, vagyis a menny szabályai, azóta nem változtak. Ezért Istennek végső soron meglesznek a módjai arra, hogy kezelje az emberiség vétkeit, jó cselekedeteit és mindenféle gonosztettét. Minden egyes teremtett lénynek meg kell fizetnie az árat cselekedeteiért és viselkedéséért. Isten azonban minden egyes teremtett lényt az Istennel szembeni lázadása, az általa elkövetett gonosztettek és a maga mögött hagyott vétkek miatt büntet, nem pedig azért, mert Isten meggyűlölte az embereket. Isten nem az emberi faj tagja. Isten Isten, a teremtés Ura. Nem azért részesül büntetésben minden egyes teremtett lény, mert a teremtés Ura gyűlöli az embereket, hanem mert megszegték az Isten által hozott mennyei szabályokat, előírásokat, törvényeket és parancsolatokat, és ezen a tényen senki nem változtathat. Ebből a szempontból Isten szemében soha nincs olyan, hogy „kíméletesnek lenni, ahol csak lehet”. Talán nem értitek teljesen, amit mondok, de mindenesetre az a végső cél, hogy tudassam veletek: Istenben nincs gyűlölet, csak a menny szabályai, adminisztratív rendeletek, törvények, az Ő természete, valamint az Ő haragja és fensége, amelyek nem tűrnek sértést. Ezért Isten szemében nincs olyan, hogy „kíméletesnek lenni, ahol csak lehet”. Ne mérd Istent azon követelmény szerint, hogy kíméletesnek kell lenni, ahol csak lehet, és ne elemezgesd Istent ehhez a követelményhez képest. Mit jelent az, hogy „Istent elemezgetni”? Azt, hogy néha, amikor Isten irgalmat és hosszútűrést mutat emberek iránt, egyesek azt mondják: „Lám, Isten jó, Isten szereti az embereket, Ő kíméletes, ahol csak lehet, Ő valóban hosszantűrő az emberi lényekkel szemben, Isten a legnagyvonalúbb, sokkal nagyvonalúbb az emberi lényeknél, sőt még a miniszterelnököknél is!” Helyes ezt mondani? (Nem.) Helyénvaló dolog ilyen módon dicsőíteni Istent? (Nem, nem helyénvaló.) Ez a beszédmód helytelen és nem alkalmazható Istenre. Az emberek azért próbálnak kíméletesek lenni, ahol csak lehet, hogy megmutassák nagylelkűségüket és hosszútűrésüket, és azzal hivalkodjanak, hogy milyen toleráns, nagyvonalú, nemes erényekkel rendelkező emberek ők. Ami Istent illeti, Isten lényegében van irgalom és hosszútűrés. Az irgalom és hosszútűrés Isten lényege. Isten lényege azonban nem ugyanaz, mint az a nagylelkűség és hosszútűrés, amelyet az emberek tanúsítanak azáltal, hogy kíméletesek, ahol csak lehet. Ez két különböző dolog. Az emberek azzal, hogy kíméletesek, ahol csak lehet, azt akarják elérni, hogy mások jót mondjanak róluk: azt, hogy nagylelkűek, kegyesek és jó emberek. Továbbá a társadalmi nyomás miatt is teszik, a túlélés érdekében. Az emberek csak egy kevés nagylelkűséget és nagyvonalúságot mutatnak mások iránt, azért, hogy elérjenek egy bizonyos célt: nem lelkiismereti kritériumok betartása vagy követése érdekében, hanem azért, hogy az emberek felnézzenek rájuk és imádják őket, vagy pedig valami hátsó szándék vagy cselszövés keretében. Cselekedeteikben nincs tisztaság. Tesz tehát olyasmiket Isten, mint „kíméletesnek lenni, ahol csak lehet”? Isten nem tesz ilyen dolgokat. Egyesek azt mondják: „Hát nem mutat Isten is kíméletet az emberek iránt? Tehát Ő, amikor így tesz, nem kíméletes, ahol csak lehet?” Nem, van itt egy különbség, amelyet az embereknek meg kell érteniük. Mit kell megérteniük az embereknek? Azt, hogy amikor az emberek a „Légy kíméletes, ahol csak lehet” mondást alkalmazzák, elvtelenül teszik. Azért teszik, mert behódolnak a társadalmi nyomásnak és a közvéleménynek, és azért, hogy jó embernek tettessék magukat. Ezekkel a tisztátalan célokkal, a képmutatás maszkját viselve, hogy saját jóságukkal hivalkodjanak, az emberek vonakodva teszik ezt. Vagy talán a körülmények kényszerítik őket, és bosszút akarnak állni, de nem tehetik, ebben a helyzetben pedig, ahol nincs más választásuk, vonakodva, de betartják ezt az elvet. Nem a belső lényegük kiáradásából származik. Azok az emberek, akik képesek ezt megtenni, nem igazán jó emberek, illetve nem olyan emberek, akik igazán szeretik a pozitív dolgokat. Akkor hát mi a különbség aközött, hogy Isten hosszantűrő és irgalmas az emberekhez, és aközött, amikor az emberek gyakorlatba ültetik ezt a mondást: „légy kíméletes, ahol csak lehet”? Mondjátok meg Nekem, milyen különbségek vannak a kettő között! (Amit Isten tesz, amögött alapelvek vannak. Például Ninive népe, miután valóban megtért, Isten hosszútűrésében részesült. Ebből láthatjuk, hogy Isten cselekedetei mögött alapelvek vannak, és azt is láthatjuk, hogy Isten lényegében megvan az emberek iránti irgalom és hosszútűrés.) Jól mondtad. Két fő különbség van itt. Az a szempont, amelyet az előbb említettél, rendkívül fontos: hogy amit Isten tesz, amögött alapelvek vannak. Mindennek, amit Isten tesz, van egy világos határa és terjedelme, és ez a határ és terjedelem olyasmi, amit az emberek képesek megérteni. Tény, hogy minden mögött, amit Isten tesz, bizonyos alapelvek állnak. Például Isten kíméletet mutatott Ninive népe iránt a vétkeikért. Amikor Ninive népe elengedte gonoszságát és valóban megtért, Isten megbocsátott nekik, és megígérte, hogy nem fogja elpusztítani a várost. Ez volt az alapelv Isten cselekedetei mögött. Hogyan érthető itt ez az alapelv? Ez volt a minimális követelmény. Az emberek megértése és beszédmódja szerint azt lehet mondani, hogy ez volt Isten minimális követelménye. Amikor Ninive népe felhagyott gonosz tetteivel, és megszűnt bűnben élni és elutasítani Istent, ahogy valaha tette, és képes volt valóban megtérni Isten előtt, ez az igaz megtérés volt a minimális követelmény, amelyet Isten adott nekik. Ha képesek elérni az igaz megtérést, akkor Isten kíméletes lesz velük. Másrészt viszont, ha nem sikerült volna elérniük az igaz megtérést, vajon meggondolta volna magát Isten? Megváltozott volna Isten korábbi döntése és terve, hogy elpusztítja ezt a várost? (Nem.) Isten két választási lehetőséget adott nekik. Az első az volt, hogy folytatják gonosz útjaikat, és pusztulás vár rájuk: ez esetben az egész város megsemmisül. A második az volt, hogy elengedik gonoszságukat, igaz bűnbánatot tartanak az Ő színe előtt zsákruhában és hamuban, és szívük mélyéből megvallják Neki a bűneiket: ez esetben Ő kíméletes lesz velük, és tekintet nélkül arra, milyen gonoszságokat műveltek azelőtt, vagy hogy gonoszságuk mértéke mennyire volt súlyos, Ő úgy fog határozni, hogy bűnbánatuk miatt nem pusztítja el a várost. Isten két választási lehetőséget adott nekik, és ők ahelyett, hogy az elsőnél maradtak volna, a másodikat választották, hogy zsákruhában és hamuban valóban megtérnek Isten színe előtt. Mi volt a végeredmény? Sikerült rávenniük Istent, hogy meggondolja magát, vagyis újra átgondolja a dolgot, megváltoztassa terveit, kíméletet mutasson irántuk, és mégse pusztítsa el a várost. Hát nem ez az az alapelv, amely szerint Isten munkálkodik? (De igen.) Ez az az alapelv, amely szerint Isten munkálkodik. Továbbá van még egy rendkívül fontos szempont: az, hogy Isten lényegében van szeretet és irgalom, de természetesen van az emberi sértések iránti türelmetlenség és harag is. Ninive elpusztítása esetében Isten lényegének ez a két aspektusa egyaránt megnyilvánult. Amikor Isten látta ezeknek az embereknek a gonosztetteit, Isten haragjának lényege nyilvánult meg és tárult fel. Van valamilyen alapelv Isten haragja mögött? (Igen.) Egyszerűen fogalmazva ez az alapelv az, hogy Isten haragjának van alapja. Isten haragja nem azt jelenti, hogy válogatás nélkül bárkire megharagszik vagy feldühödik, és még kevésbé egyfajta érzés. Nem, ez egyfajta természet, amely egy bizonyos kontextusban támad és tárul fel természetes módon. Isten haragja és fensége nem tűr sértést. Emberi nyelven ez azt jelenti, hogy Isten haragra gerjedt és feldühödött, amikor látta a niniveiek gonosztetteit. Pontosabban Isten azért haragudott, mert Neki van egy olyan oldala, amely türelmetlen az emberek sértései iránt, ezért látva az emberek gonosztetteit, továbbá negatív dolgok megtörténtét és felszínre bukkanását, Isten természetes módon kinyilvánítja haragját. Tehát, ha Isten haragja feltárulna, Ő azonnal elpusztítaná a várost? (Nem.) Ebből látható, hogy amit Isten tesz, amögött alapelvek vannak. Nem arról van szó, hogy ha egyszer Isten megharagszik, így szól: „Elpusztítalak, hisz megvan hozzá a hatalmam! Akármilyen bajban vagy, nem adok neked esélyt!” Ez nem így megy. Miket tett Isten? Isten egy egész sor dolgot tett. Hogyan értelmezzék ezeket az emberek? A dolgok sorozata, amelyeket Isten tett, mind Isten természetén alapszik. Nem pusztán az Ő haragja alapján támadtak. Ez azt jelenti, hogy Isten haragja nem indulatosság. Nem olyan, mint az emberek indulatossága, akik szenvedélyesen így szólnak: „Hatalmamban áll, hát megöllek vagy megjavítalak” – vagy ahogy a nagy vörös sárkány mondja: „Ha elkaplak, végzek veled, és következmények nélkül agyonverlek.” Így a Sátán és az ördögök csinálnak dolgokat. Az indulatosság a Sátántól és az ördögöktől ered. Isten haragjában nincs indulatosság. Milyen módon nyilvánul meg az Ő indulatosságának hiánya? Amikor Isten látta, milyen romlottak a niniveiek, haragra gerjedt és feldühödött. Miután azonban haragra gerjedt, nem pusztította el őket egy szó nélkül az Ő haragja lényegének létezése miatt. Ehelyett elküldte Jónást, hogy tájékoztassa Ninive népét arról, amit ezután készül tenni, elmondva nekik, mit fog tenni és miért, hogy tisztában legyenek vele, és hogy felcsillantsa előttük a reményt. Ez a tény azt mondja el az emberiségnek, hogy Isten haragja negatív és gonosz dolgok megjelenése miatt tárul fel, viszont Isten haragja különbözik az emberiség indulatosságától és az emberi érzésektől. Egyesek azt mondják: „Isten haragja különbözik az emberi indulatosságtól és érzésektől. Isten haragja kontrollálható?” Nem, a „kontrollálható” nem a megfelelő szó erre, ezt nem helyénvaló mondani. Hogy pontosak legyünk, Isten haragja mögött alapelvek vannak. Haragjában Isten egy egész sor dolgot tett, ami szintén azt bizonyítja, hogy az Ő cselekedetei mögött igazságok és alapelvek vannak, ugyanakkor arról is tájékoztatja az emberiséget, hogy Istenben a haragján kívül irgalom és szeretet is van. Amikor Isten irgalma és szeretete az emberiségre irányul, milyen hasznot húz abból az emberiség? Vagyis ha az emberek megvallják és megbánják bűneiket, oly módon, ahogy Isten tanította, esélyt kaphatnak Istentől az életre, valamint elnyerhetik az életben maradás reményét és lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy az emberek Isten engedélyével tovább élhetnek, feltéve, hogy igaz bűnvallást tettek és igaz bűnbánatot tartottak; akkor lesznek képesek elnyerni az ígéretet, amelyet Isten ad nekik. Hát nincsenek alapelvek e mögött az egész sorozat kijelentés mögött? Látod, minden és mindenfajta munka mögött, amelyet Isten végez, emberi szóhasználattal élve indok és igényesség, Isten szavaival élve pedig igazságok és alapelvek vannak. Ez különbözik attól, ahogyan az emberiség teszi a dolgokat, és még kevésbé torzítja el az emberiség indulatossága. Egyesek azt mondják: „Isten természete nyugodt, nem lobbanékony!” Így van ez? Nem, nem lehet azt mondani, hogy Isten természete nyugodt, összeszedett és nem lobbanékony – csak az emberiség méri és írja le ily módon. Amit Isten tesz, amögött igazságok és alapelvek vannak. Bármit is tesz Ő, annak van alapja, ez az alap pedig az igazság és Isten természete.

Amikor Isten Ninive népével foglalkozott, egy egész sor dolgot tett. Először is elküldte Jónást, hogy megmondja Ninive népének: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” (Jónás 3:4). Negyven nap hosszú idő? Pontosan egy hónap és tíz nap, ami elég hosszú idő, elegendő arra, hogy az emberek egy darabig gondolkodjanak és reflektáljanak, és hogy elérjék az igaz megtérést. Ha négy óra vagy négy nap lett volna, az nem lett volna elég idő a megtérésre. Isten azonban negyven napot adott, ami nagyon is hosszú idő volt, több, mint elég. Mennyire lehet nagy egy város? Jónás körbejárta a várost egyik végétől a másikig, és mindössze néhány napon belül tájékoztatott mindenkit, hogy minden polgár és minden háztartás megkapja az üzenetet. Az a negyven nap bőven elég volt arra, hogy előkészítsék a zsákruhát vagy hamut, valamint megtegyenek minden más szükséges előkészületet. Mit láttok mindebből? Isten elég időt adott Ninive népének, hogy tudassa velük, hogy el fogja pusztítani a városukat, és hogy felkészülhessenek, magukba nézhessenek és megvizsgálják önmagukat. Emberi szóval élve Isten mindent megtett, amit tudott, és amit meg kellett tennie. Ez a negyvennapos időszak elég volt, minthogy mindenki számára elegendő időt adott az önvizsgálatra és a felkészülésre, a királytól a hétköznapi emberekig. Egyrészt az látszik ebből, hogy amit Isten tesz az emberekért, az az, hogy hosszútűrést tanúsít, másrészt pedig az, hogy Isten törődik az emberekkel az Ő szívében, és igaz szeretet van Benne irántuk. Isten irgalma és szeretete valóban létezik, színlelés nélkül, és az Ő szíve hűséges, színlelés nélkül. Hogy lehetőséget biztosítson az embereknek a megtérésre, negyven napot adott nekik. Az a negyven nap Isten hosszútűrését és szeretetét foglalta magában. Az a negyven nap elég hosszú volt, hogy bebizonyítsa és az embereknek teljes mértékben látni engedje, hogy Isten őszintén törődik az emberekkel és szereti őket, és hogy Isten irgalma és szeretete valóban létezik, színlelés nélkül. Egyesek azt mondják majd: „Nem azt mondtad korábban, hogy Isten nem szereti az embereket, hanem gyűlöli őket? Ez nem áll ellentmondásban azzal, amit az imént mondtál?” Ellentmondás ez? (Nem, nem az.) Isten a szívében törődik az emberekkel, megvan Benne a szeretet lényege. Más ez, mint ha azt mondanánk, hogy Isten szereti az embereket? (Igen.) Miben különbözik attól? Akkor most szereti vagy gyűlöli Isten az embereket? (Szereti az embereket.) Akkor Isten miért átkozza, fenyíti és ítéli meg az embereket? Ha egy ilyen fontos dolog nem világos számotokra, akkor biztosan félreértettétek. Ellentmondás ez közted és Isten között? Ha ez olyasmi, amivel nem vagy tisztában, nem valószínű-e, hogy szakadék nyílik közted és Isten között? Mondjátok meg Nekem, ha Isten szereti az embereket, akkor Isten egyúttal gyűlöli is az embereket? Isten szeretete az emberek iránt hatással van az emberek iránti gyűlöletére? Isten gyűlölete az emberek iránt hatással van az emberek iránti szeretetére? (Nem, nincs.) Akkor miért szereti Isten az embereket? Isten testté lett, hogy megmentse az embereket – hát nem ez az Ő legnagyobb szeretete? Milyen szánalmas, ha nem tudjátok ezt! Ha még azt sem tudjátok, miért szereti Isten az embereket, az nevetséges. Mondjátok meg Nekem, honnan ered egy anya szeretete a gyermeke iránt! (Ösztönös.) Így van. Az anyai szeretet ösztönből ered. Tehát ez a szeretet azon alapul, hogy a gyermek jó vagy rossz? (Nem, nem azon.) Például, ha a gyermek nagyon csintalan, és néha az őrületbe kergeti az anyját, az anyja végső soron akkor is szereti. Miért van ez? Ez a mód, ahogyan a gyermekével bánik, az anyai szerep ösztönéből fakad. E miatt az ösztönös anyai szeretete miatt van, hogy a gyermek iránti szeretete nem azon alapul, hogy a gyermek jó vagy rossz. Egyesek azt mondják: „Ha egyszer egy anya ösztönösen szereti a gyermekét, akkor miért jár el a keze? Miért gyűlöli mégis? Miért gurul mégis méregbe és szidja össze? És miért haragszik meg néha annyira, hogy soha többé látni sem akarja a gyermekét? Nem azt mondtad, hogy egy anyában szeretet van, és hogy szereti a gyermekét? Akkor hogy lehet ilyen szívtelen?” Ellentmondás ez? Nem, nem ellentmondás. Hogy egy anya miként bánik a gyermekével, az attól függ, milyen a gyermek hozzáállása az anyához, illetve a viselkedése. De akárhogyan is bánik a gyermekkel, még ha megüti és gyűlöli, az semmiféle kihatással nincs anyai szeretetének létezésére. Hasonlóképpen, honnan származik Isten szeretete az emberek iránt? (Istenben megvan a szeretet lényege.) Így van. Végre világossá tettétek. A kulcs itt az, hogy Istenben megvan a szeretet lényege. Isten egyfelől azért szereti az embereket, és azért törődik velük, mert megvan Benne a szeretet lényege. Ebben a szeretetben van irgalom, szerető jóság, hosszútűrés és türelem. Természetesen megvannak benne a gond megnyilvánulásai is, néha aggodalom és szomorúság is, és így tovább. Mindezt Isten lényege határozza meg. Így fest a dolog szubjektív szempontból. Objektív szempontból nézve az emberi lényeket Isten teremtette, ahogy egy gyermek az anyjától születik, az anyja pedig természettől fogva gondoskodik róla, és elszakíthatatlan vérségi kötelékek vannak köztük. Bár az emberi lények és Isten között nincsenek ilyen vérségi kötelékek, ahogy az emberek mondják, az emberi lényeket attól még Isten teremtette, és Ő törődik velük és ragaszkodást érez irántuk. Isten azt akarja, hogy az emberi lények jók legyenek és a helyes úton járjanak, de mivel azt kell látnia, hogy a Sátán megrontja őket, a gonosz útján járnak és szenvednek, ez Istent elszomorítja és elkeseríti. Ez normális, nem igaz? Istenben megvannak ezek a reakciók, érzések és megnyilvánulások, amelyek mind Isten lényege miatt támadnak, és amelyek elválaszthatatlanok attól a kapcsolattól, amelyet az ember Isten általi megteremtése képez. Ezek mind objektív tények. Egyesek azt mondják: „Ha egyszer Isten lényegében van szeretet, miért gyűlöli Isten az embereket? Hát nem törődik Isten az emberekkel? Akkor hogyhogy ennek ellenére gyűlöli őket?” Van itt egy objektív tény is, ami az, hogy az emberek beállítottsága, lényege és más aspektusai összeegyeztethetetlenek Istennel és az igazsággal, így az, amit az emberekben Isten előtt megnyilvánul és feltárul, undorító és gyűlöletes az Ő számára. Az idő múlásával az emberek romlott beállítottságai egyre súlyosbodnak, a bűneik is egyre súlyosbodnak, ők maguk pedig rendkívül hajthatatlanok, kitartóan megátalkodottak, és az igazság egy apró darabkáját sem fogadják el. Teljesen szemben állnak Istennel, ami felkelti az Ő gyűlöletét. Honnan ered tehát Isten gyűlölete? Miért támad fel? Azért támad fel, mert Isten természete igazságos és szent, és Isten lényege kelti fel Benne az utálatot. Istent taszítja a gonosz, Ő gyűlöli a negatív dolgokat és utálja a gonosz erőket és a gonosz dolgokat. Ezért utálja Isten ezt a romlott emberi fajt. Így az Isten által a teremtett lények iránt mutatott szeretet és gyűlölet normális és az Ő lényege által meghatározott. Nincs itt semmiféle ellentmondás. Egyesek azt kérdezik: „Akkor most szereti vagy gyűlöli Isten az embereket?” Hogyan válaszolnál erre? (Attól függ, milyen az emberek hozzáállása Istenhez, vagy hogy tartottak-e igaz bűnbánatot.) Ez alapvetően igaz, de nem egészen pontos. Miért nem pontos? Úgy gondoljátok, hogy Istennek szükségszerűen szeretnie kell az embereket? (Nem.) Isten szavai az emberiséghez és az Ő minden munkája, amit az embereken végez – ezek Isten természetének és lényegének természetes megnyilvánulásai. Istennek megvannak a Maga alapelvei, Neki nem kell szükségszerűen szeretnie az embereket, de az sem szükségszerű, hogy gyűlölje őket. Isten azt kéri az emberektől, hogy törekedjenek az igazságra, kövessék az Ő útját, valamint viselkedjenek és cselekedjenek az Ő szavai szerint. Istennek nem kell szükségszerűen szeretnie az embereket, de az sem szükségszerű, hogy gyűlölje őket. Ez tény, és az embereknek ezt meg kell érteniük. Az imént azt mondtátok, hogy Isten a viselkedésük alapján szereti vagy gyűlöli az embereket. Miért nem pontos ezt mondani? Istennek nem kell szükségszerűen szeretnie téged, de gyűlölnie sem muszáj. Az is lehet, hogy Isten egyszerűen nem törődik veled. Akár az igazságra törekszel és Isten szavai szerint viselkedsz és cselekszel, akár nem fogadod el az igazságot, sőt, fellázadsz Isten ellen és ellenállsz Neki, Ő a végén mindenkinek a tettei szerint fizet meg. Akik jót tesznek, jutalomban részesülnek, akik pedig gonoszat tesznek, megbűnhődnek. Ezt nevezzük úgy, hogy méltányosan és egyenlően kezelni a dolgokat. Vagyis neked mint teremtett lénynek nincs jogalapod megkövetelni, hogy Isten hogyan bánjon veled. Amikor Isten és az igazság felé sóvárgással fordulsz, és az igazságra törekszel, akkor úgy gondolod, hogy Neki szeretnie kell téged, ámde ha Isten nem törődik veled és nem szeret téged, úgy érzed, hogy Ő nem is Isten. Vagy amikor lázadozol Isten ellen, akkor úgy gondolod, hogy Neki gyűlölnie kell és meg kell büntetnie téged, ámde ha Isten nem törődik veled és nem szeret téged, úgy érzed, hogy Ő nem is Isten. Helyes így gondolkodni? (Nem, nem helyes.) Az emberek közötti kapcsolatokat, például a szülők és gyermekeik közötti kapcsolatokat lehet így értékelni – vagyis a szülők szeretete vagy gyűlölete a gyermekeik iránt néha a gyermekek viselkedésén alapul –, de az emberi lények és Isten közötti kapcsolat nem értékelhető így. Az emberi lények és Isten közötti kapcsolat teremtett lény és Teremtő közötti kapcsolat, amelyben semmiféle vérségi szál nincs. Ez kizárólag teremtett lény és Teremtő kapcsolata. Ezért az emberi lények nem követelhetik, hogy Isten szeresse őket vagy kinyilvánítsa, hányadán áll velük. Ezek észszerűtlen igények. Ez a fajta látásmód helytelen és rossz; emberek nem támaszthatnak ilyen igényeket. Tehát, ha most megnézzük, van egyáltalán az embereknek pontos megértésük Isten szeretetéről? Korábbi megértésük pontatlan volt, nem igaz? (De igen.) Amögött, hogy Isten szereti-e vagy gyűlöli az embereket, alapelvek vannak. Ha az emberek viselkedése vagy törekvése egybevág az igazsággal és Isten tetszése szerint való, akkor Ő helyesli azt. Az embereknek azonban romlott lényege van, romlott beállítottságok nyilvánulhatnak meg bennük, és olyan ideálokat és vágyakat kergethetnek, amelyeket helyesnek tartanak, vagy amelyek a kedvükre valók. Ez olyasmi, amit Isten gyűlöl és nem helyesel. De ellentétben azzal, amit az emberek gondolnak – miszerint Isten jutalmakkal halmozza el az embereket minden alkalommal, amikor helyesli őket, amikor pedig nem helyesli, akkor fegyelmezi és bünteti őket –, ez nem így van. Isten cselekedetei mögött alapelvek vannak. Ez Isten lényegéről mond el dolgokat, és az embereknek ezt így kell érteniük.

Az imént felvetettem egy kérdést, és Isten cselekedeteinek alapelveiről, valamint Isten lényegéről beszéltem. Mi volt a kérdés, amelyet az előbb feltettem? (Isten az előbb arról kérdezett, mi a különbség az Ő emberek iránt tanúsított hosszútűrése és irgalma, illetve a lehetőség szerinti kíméletesség emberi gyakorlata között. Ezután közölted, hogy Isten nem e szerint az életfilozófia szerint cselekszik. Isten az emberek vétkeivel leginkább két aspektus alapján foglalkozik. Egyfelől Isten tettei mögött alapelvek vannak, másfelől pedig Isten lényegében egyaránt megvan az irgalom és a harag.) Ezt valóban így kell helyesen érteni. Ily módon Isten cselekvésének alapelvei az Ő lényegén és természetén alapulnak, és semmi közük nincs a lehetőség szerinti kíméletességhez, amely egy, az emberiség által követett, világi ügyekre vonatkozó filozófia. Az emberek cselekedetei sátáni filozófiákon alapulnak, és sátáni beállítottságok irányítják azokat. Isten cselekedetei az Ő természetének és lényegének megnyilvánulásai. Isten lényegében van szeretet, irgalom és természetesen gyűlölet is. Tehát most már értitek, mi Isten hozzáállása az emberek gonosztetteivel, valamint lázadásuk és árulásuk különféle formáival szemben? Mi Isten hozzáállásának alapja? Az Ő lényegének terméke? (Igen.) Isten lényegében van irgalom, szeretet és harag is. Isten lényege az igazságosság, és ebből a lényegből származnak Isten cselekedeteinek alapelvei. Akkor hát melyek is pontosan Isten cselekedeteinek alapelvei? Ajándékozd az irgalmat bőségesen és szabadítsd el a haragot mélységesen. Ennek egyáltalán semmi köze a lehetőség szerinti kíméletességhez, amelyet az emberi lények között gyakorolnak, és amely látszatra rendkívül nemes életelv, Isten szemében azonban említésre sem méltó. Hívőként egyrészt nem ítélheted meg Isten lényegét, tetteit és az Ő cselekedeteinek alapelveit e szerint az elv szerint. Továbbá, a saját szempontjukból nézve, nem jó, ha az emberek ehhez a világi ügyekre vonatkozó filozófiához tartják magukat; rendelkezniük kell egy alapelvvel arra vonatkozóan, hogyan hozzanak döntéseket, amikor történik velük valami, és hogyan kezeljék ezeket a dolgokat. Mi ez az alapelv? Az emberekben nincs meg Isten lényege, és természetesen nem képesek mindent világos alapelvek szerint csinálni, ahogy Isten teszi, vagy magaslaton állni, lehetőségeket osztogatni és fűvel-fával szemben kíméletesnek lenni. Az emberek nem képesek ezt megtenni. Akkor hát mit tegyél, ha olyan dolgokkal találkozol, amelyek felkavarnak, fájdalmat okoznak neked, megsértik a méltóságodat vagy a jellemedet, sőt, akár megsebzik a szívedet és lelkedet? Ha betartod ezt az erkölcsi magatartásról szóló mondást: „légy kíméletes, ahol csak lehet”, akkor az alapelvekre való tekintet nélkül megpróbálod elsimítani a dolgokat, mindenkinek a kedvében akarsz járni, és úgy érzed, hogy nem könnyű elboldogulni ebben a világban, valamint, hogy nem szerezhetsz ellenségeket, és meg kell próbálnod kevésbé vagy egyáltalán nem megbántani az embereket, és kíméletesnek lenni, ahol csak lehet, minden adandó alkalommal kivonni magad a konfliktusból, a középutat választani, nem kerülni veszélyes helyzetekbe, valamint megtanulni megvédeni magadat. Hát nem világi ügyekre vonatkozó filozófia ez? (De igen.) Ez világi ügyekre vonatkozó filozófia, nem pedig olyan alapelv, amelyet Isten tanít az emberiségnek. Akkor hát mi az az alapelv, amelyet Isten tanít az embereknek? Hogyan határozható meg az igazságra való törekvés? Teljességgel Isten szavai szerint szemlélni az embereket és a dolgokat, és azok szerint viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércének. Ha olyasmi történne, ami felkelti a gyűlöletedet, arra hogyan tekintenél? Milyen alapon szemlélnéd? (Isten szavai alapján.) Így van. Ha nem tudod, hogyan szemléld ezeket a dolgokat Isten szavai szerint, akkor csak arra vagy képes, hogy kíméletes légy, ahol csak lehet, elfojtsd a felháborodásodat, engedményeket tégy és kivárd a megfelelő pillanatot, miközben alkalmat keresel a bosszúra – erre az útra lépnél. Ha az igazságra akarsz törekedni, Isten szavai szerint kell szemlélned az embereket és a dolgokat, ezt kérdezve magadtól: „Miért bánik így velem ez az ember? Hogy történhet ez velem? Miért lehetséges ilyen sors?” Az ilyesmiket Isten szavai szerint kell szemlélni. Az első tennivaló: képesnek kell lenned elfogadni ezt a dolgot Istentől, és aktívan elfogadni, hogy Istentől származik, és olyasmi, ami segít és jót tesz neked. Ahhoz, hogy elfogadd ezt a dolgot Istentől, először is úgy kell tekintened, mint olyasmit, amit Isten vezényel és kormányoz. Minden, ami a nap alatt történik, minden, amit érzel, minden, amit látsz, minden amit hallasz – minden Isten engedélyével történik. Miután elfogadod ezt a dolgot Istentől, mérd hozzá Isten szavaihoz, és tudd meg, miféle ember az, aki ezt tette, és mi ennek a dolognak a lényege, tekintet nélkül arra, hogy fájdalmat okozott-e neked, amit az illető mondott vagy tett, érte-e csapás a szívedet és a lelkedet, megtaposta-e a jellemedet. Először is vizsgáld meg, hogy az illető gonosz ember-e vagy hétköznapi romlott ember, először ismerd fel igazi valójában Isten szavai szerint, majd tekintsd át és kezeld ezt a dolgot Isten szavainak megfelelően. Nem ezek a helyes lépések? (De igen.) Először fogadd el ezt a dolgot Istentől, és szemléld a dologban részt vevő embereket az Ő szavai szerint, hogy eldöntsd, hétköznapi testvérek-e vagy gonosz emberek, antikrisztusok, álhívők, gonosz szellemek, mocskos démonok vagy épp a nagy vörös sárkány kémei, és hogy amit tettek, az a romlottság általános megjelenése volt-e, vagy pedig olyan gonosztett, amelynek kifejezetten a megzavarás és félbeszakítás a célja. Mindezt úgy kell eldönteni, hogy Isten szavaival hasonlítjuk össze. A legpontosabb és legobjektívebb módszer az, ha Isten szavaihoz mérjük a dolgokat. Az emberek között Isten szavai szerint kell különbséget tenni, és a dolgokkal is Isten szavai szerint kell foglalkozni. Így töprengj: „Ez az incidens nagyon megbántotta a szívemet és a lelkemet, és árnyékot hagyott rajtam. De milyen tanulsággal szolgált ennek az incidensnek a megtörténte az életbe való belépésemre vonatkozóan? Mik Isten szándékai?” Ez elvezet a dolog lényegéhez, amire rá kell jönnöd és meg kell értened – ez a helyes út követése. Isten szándékait kell keresned, így gondolkodva: „Ez az incidens megrázta a szívemet és a lelkemet. Gyötrelmet és fájdalmat érzek, de nem lehetek negatív és szemrehányó. A legfontosabb, hogy Isten szavai szerint felismerjem, megkülönböztessem és eldöntsem, hogy ez az incidens valójában hasznomra van-e vagy sem. Ha Isten fegyelmezéséből ered, és jó hatással van az életbe való belépésemre és önmagam megértésére, akkor el kell fogadnom és alá kell vetnem magam neki; ha a Sátántól származó kísértés, akkor pedig imádkoznom kell Istenhez, és bölcsen kell kezelnem.” Az ilyen módon való keresés és gondolkodás pozitív belépés? Ez az emberek és dolgok Isten szavai szerint való szemlélete? (Igen.) Ezután, bármilyen dologgal állsz is szemben, vagy bármilyen problémák adódnak is az emberekkel való kapcsolataidban, a megoldásukhoz keresd meg Isten erre vonatkozó szavait. Mi a célja ennek az egész cselekvéssornak? Az a cél, hogy Isten szavai szerint szemléld az embereket és dolgokat, hogy a perspektívád és álláspontod az emberekkel és dolgokkal kapcsolatban teljesen másmilyen legyen. Nem az a cél, hogy jó hírnévre tegyél szert és megmentsd a becsületedet, hogy nagyra tartsanak, vagy hogy harmóniát hozz az országba és a társadalomba, és ezáltal eleget tegyél az uralkodó osztálynak, hanem hogy Isten szavai és az igazság szerint élj, hogy megelégítsd Istent és dicsőítsd a Teremtőt. Csak akkor lehetsz teljes összhangban Isten szándékaival, ha így gyakorolsz. Ezért nem kell követned a hagyományos kultúra erkölcsi magatartásról szóló mondásait. Nem kell így töprengened: „Amikor ilyesmi történik velem, nem kellene gyakorlatba ültetnem ezt a mondást: »Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak«? Ha ezt nem tudom megtenni, mit fog majd gondolni rólam a közvélemény?” Nem kell ezeket az erkölcsi szólamokat használnod, hogy korlátozd és ellenőrizd magadat. Ehelyett vedd fel olyasvalaki szemszögét, aki az igazságra törekszik, és bánj az emberekkel és dolgokkal azon a módon, amelyről Isten beszél neked, hogy az igazságra törekedj. Ez nem a létezés vadonatúj módja? Nem egy teljesen új életszemlélet és életcél? (De igen.) Amikor átveszed az emberek és dolgok szemléletének ezt a módját, nem kell szándékosan ezt mondanod magadnak: „Ezt meg ezt kell tennem, ha nagylelkű akarok lenni, és meg akarom vetni a lábamat az emberek között”, nem kell olyan szigorúnak lenned magadhoz, nem kell a saját akaratoddal ellentétesen élned, és emberi mivoltodnak nem kell olyan eltorzultnak lennie. Ehelyett természetesen és készségesen elfogadod majd ezeket a környezeteket, embereket, ügyeket és dolgokat, amelyek Istentől erednek. Sőt, ezenfelül még előre nem látott nyereségekre is szert teszel belőlük. Amikor olyan dolgokkal foglalkozol, amelyek felkeltik a gyűlöletedet, megtanulod Isten szavai szerint felismerni az embereket a maguk valójában, valamint Isten szavai szerint felismerni és kezelni ezeket a dolgokat. Miután keresztülmentél a tapasztalás, találkozások és küzdelem időszakán, megtalálod az igazságalapelveket ezeknek a dolgoknak a kezeléséhez, és megtanulod, hogy mely igazságalapelveket használd, amikor ilyen emberekkel, ügyekkel és dolgokkal foglalkozol. Hát nem ez a helyes út követése? Ily módon emberi mivoltod fejlődik, mert az igazságra való törekvés útját követed, vagyis többé nem csupán a magad emberi lelkiismerete és értelme szerint élsz, és amikor történik valami, azt nem pusztán a lelkiismereten és értelmen alapuló gondolkodással és nézőpontokból szemléled, hanem, mivel már sokat olvastál Isten szavaiból, és ténylegesen megtapasztaltad Isten munkáját, ezért megértettél néhány igazságot, és némi valódi megértést nyertél Istenről – a Teremtőről. Ez bizony bőséges aratás, amelyből egyaránt nyertél igazságot és életet. A lelkiismereted és józan eszed alapján megtanultad Isten szavait és az igazságot használni arra, hogy szembenézz minden problémával, amellyel találkozol, és megoldd azt, és fokozatosan eljutsz odáig, hogy Isten szavai szerint élj. Milyenek az ilyen emberi lények? Összhangban vannak Isten szándékaival? Az ilyen emberi lények egyre közelebb vannak ahhoz, hogy az Isten által megkövetelt, alkalmas teremtett lényekké váljanak, és ennek során fokozatosan képessé válnak arra, hogy elérjék Isten üdvözítő munkájának elvárt eredményeit. Amikor az emberek képesek elfogadni az igazságot és Isten szavai szerint élni, milyen könnyű így élni, a legcsekélyebb gyötrelem nélkül! Ami viszont azokat az embereket illeti, akik hagyományos kulturális nevelésben részesültek, minden, amit tesznek, annyira ellentétes az akaratukkal, annyira képmutató, és az emberi mivoltuk által kimutatott dolgok annyira eltorzultak és abnormálisak! Miért van ez így? Mert nem azt mondják, amit gondolnak. Az ajkuk ezt mondja: „Légy kíméletes, ahol csak lehet”, de a szívük ezt mondja: „Még nem végeztünk! A bosszú hidegen tálalva a legédesebb.” Nem ellentétes ez a saját akaratukkal? (De igen.) Mit jelent az, hogy „eltorzult”? Azt jelenti, hogy kifelé semmi másról nem beszélnek, mint jóindulatról és erkölcsről, mások háta mögött azonban mindenféle rosszat művelnek, például paráználkodnak és rabolnak. Mindez a külsődleges beszéd jóindulatról és erkölcsről egy maszk csupán, a szívük pedig tele van mindenféle gonosszal, mindenféle gyűlöletes eszmével és nézőponttal; összehasonlíthatatlanul mocskos, rendkívül megvetendő, alantas és szégyenletes. Ezt jelenti az „eltorzult” szó. A modern nyelvben a torzulást perverziónak nevezik. Mind annyira perverzek, mások előtt mégis kifejezetten rendes, kifinomult, tiszteletre méltó úriembernek tettetik magukat. Valóban nincs bennük szégyenérzet, annyira gonoszak! Az út, amelyet Isten kijelölt az emberek számára, nem ilyen életre vezet benneteket, hanem az a célja, hogy mindenben, amit tesztek, képessé tegyen benneteket a helyes alapelvek és gyakorlási út követésére, amelyet Isten kijelölt az emberek számára, mind Isten, mind más emberek előtt. Még ha olyan dolgokkal találkozol, amelyek sértik az érdekeidet vagy nincsenek ínyedre, vagy akár élethossziglani hatást gyakorolnak rád, akkor is kell, hogy legyenek alapelveid, amelyek mentén ezeket a dolgokat kezeled. Például a valódi testvérekkel szeretettel kell bánnod, és meg kell tanulnod hosszantűrőnek, segítőkésznek és támogatónak lenni irántuk. Akkor hát mit kezdj Isten ellenségeivel, az antikrisztusokkal, a gonosz emberekkel és álhívőkkel, vagy a gyülekezetbe beépülő ügynökökkel és kémekkel? Őket egyszer s mindenkorra el kell vetned. A folyamat lényege az azonosítás és leleplezés, a gyűlölet érzése, majd végül az elutasítás. Isten házának vannak adminisztratív rendeletei és előírásai. Ami az antikrisztusokat, gonosz embereket, álhívőket és azokat illeti, akik egy fajzatból valók az ördögökkel, a Sátánnal és a gonosz szellemekkel, ők nem hajlandók munkát végezni, ezért vágd el őket mindörökre Isten házától. Akkor hát hogyan kezelje őket Isten választott népe? (El kell vetni őket.) Így van, vessétek el őket, vessétek el mindörökre. Egyesek azt mondják: „Elvetni – ez csak egy szó. Tegyük fel, hogy elméletileg elveted őket. De hogyan hajtod ezt végre a való életben?” Rendben van kibékíthetetlenül szemben állni velük? Nem kell ezzel fölöslegesen fárasztanotok magatokat. Nem kell kibékíthetetlenül szemben állnotok velük, nem kell mindhalálig harcolnotok velük, és a hátuk mögött sem kell átkoznotok őket. Ezek közül semmit nem kell tennetek. Csak szakítsátok meg velük a kapcsolatot a szívetek mélyén, és normális körülmények között ne legyen közötök hozzájuk. Különleges körülmények között és ha nincs más választásotok, normálisan beszélhettek velük, de aztán az első adandó alkalommal kerüljétek el őket, és ne keveredjetek bele az ügyeikbe. Ez azt jelenti, hogy vessétek ki őket szívetek mélyéből, ne kezeljétek őket testvérekként vagy Isten családtagjaiként, és ne kezeljétek őket hívőkként. Azokért, akik gyűlölik Istent és az igazságot, akik szándékosan megzavarják és félbeszakítják Isten munkáját, vagy akik megpróbálják lerombolni Isten munkáját, nemcsak imádkoznotok kell Istenhez, hogy átkozza meg őket, hanem mindörökre meg kell kötöznötök és korlátoznotok kell őket, és egyszer s mindenkorra el kell vetnetek. Ha így tesztek, az összhangban van Isten szándékaival? Teljes mértékben összhangban van Isten szándékaival? Ahhoz, hogy ezekkel az emberekkel foglalkozzatok, az szükséges, hogy állást foglaljatok és legyenek alapelveitek. Mit jelent az, hogy állást foglaltok és alapelveitek vannak? Azt jelenti, hogy világosan látjátok a lényegüket, sohasem tekintitek őket hívőknek, és egyáltalán nem tekintitek őket testvéreknek. Ezek ördögök, ezek sátánok. Nem az a kérdés, hogy megbocsássatok-e nekik vagy sem, hanem arról van szó, hogy egyszer s mindenkorra el kell határolódnotok tőlük és el kell vetnetek őket. Ez teljesen indokolt és összhangban van az igazsággal. Egyesek azt mondják: „Hát nem kegyetlenség, hogy Istenben hívő emberek ilyesmiket tesznek?” (Nem.) Ezt jelenti az, hogy állást foglaltok és alapelveitek vannak. Azt tesszük, amit Isten mond nekünk. Kíméletesek vagyunk mindazokkal, akikkel szemben Isten kíméletre utasít, és megvetjük mindazt, amivel szemben Isten megvetésre utasít. A Törvény Korában azokat, akik megszegték a törvényeket és parancsolatokat, Isten választott népe halálra kövezte, most azonban, a Királyság Korában Istennek adminisztratív rendeletei vannak, és csak azokat az embereket takarítja és űzi ki, akik ugyanabból a fajzatból valók, mint az ördögök és a Sátán. Isten választott népének gyakorlatba kell ültetnie és be kell tartania Isten szavait és az Általa kiadott adminisztratív rendeleteket, anélkül hogy megszegnék őket, anélkül hogy emberi elképzelések korlátoznák vagy befolyásolnák őket, és anélkül hogy a vallásos emberek ítéletétől és kárhoztatásától félnének. Isten szavai szerint cselekedni tökéletesen természetes és indokolt. Mindenkor higgyétek, hogy csak Isten szavai az igazság, az ember szavai pedig nem az igazság, bármilyen szépen hangzanak is. Az embereknek rendelkezniük kell ezzel a hittel. Az embereknek rendelkezniük kell ezzel az Istenbe vetett hittel, és ezzel az alávetett hozzáállással is. Ez hozzáállás kérdése.

Nagyjából eleget szóltunk erről az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásról: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”, valamint Isten cselekedeteinek alapelveiről. Ami az olyan dolgokat illeti, amelyek például kárt okoznak embereknek, most már értitek az alapelvet, amely szerint kezelni kell őket, és amelyet Isten tanít az embereknek? (Igen.) Arról van szó, hogy Isten nem engedi, hogy az emberek indulatosan kezeljék a dolgokat, amik történnek velük, és még kevésbé azt, hogy emberi erkölcsi kódexek alapján kezeljenek bármit. Mi az az alapelv, amelyről Isten beszél az embereknek? Milyen alapelvet tartsanak be az emberek? (Azt, hogy Isten szavai szerint szemléljék az embereket és a dolgokat, és azok szerint viselkedjenek és cselekedjenek.) Így van, hogy Isten szavai és az igazság szerint szemléljék az embereket és a dolgokat, valamint azok szerint viselkedjenek és cselekedjenek. Bármi történjék is, azt Isten szavai szerint kell kezelni, mert minden ügyben és dologban van egy kiváltó ok minden mögött, ami történik, és minden személy vagy dolog felbukkanása mögött, amit mind Isten rendez el és Isten szuverenitása alá tartozik. Mindennek, ami történik, lehet pozitív vagy negatív végkimenetele, és a különbség ezek között az emberek törekvésétől és az úttól függ, amelyen járnak. Ha azt választod, hogy Isten szavai szerint kezeled a dolgokat, akkor a végkimenetel pozitív lesz; ha úgy döntesz, hogy a hús-vér test és az indulatosság útjai mentén kezeled őket, mindazon mondások, eszmék és nézetek alapján, amelyek emberektől erednek, akkor a végeredményt minden bizonnyal indulatosság és negativitás fémjelzi majd. Ezek az indulatossággal és negativitással kapcsolatos dolgok, ha emberek méltóságának, testének, lelkének, érdekeinek megsértésével és hasonlókkal járnak együtt, végül csak gyűlöletet hagynak maguk után és olyan árnyékot vetnek az emberekre, amelytől azok soha nem fognak tudni megszabadulni. Csak Isten szavainak követése által lehetséges megtalálni a különféle emberek, ügyek és dolgok okát, amelyekkel az ember találkozik, és csak Isten szavainak követése által lehetséges tisztán látni ezeknek az embereknek, ügyeknek és dolgoknak a lényegét. Az emberek természetesen csak Isten szavainak követése által képesek helyesen kezelni és megoldani a problémákat a sok különféle emberrel, üggyel és dologgal kapcsolatban, amelyekkel a valóságban szembekerülnek. Végső soron ez teszi képessé az embereket arra, hogy profitáljanak mindazokból a környezetekből, amelyeket Isten teremt; az életük fokozatosan gyarapszik, romlott beállítottságaik megváltoznak, és ugyanakkor megtalálják ebben a helyes irányt az életben, a helyes életszemléletet, a létezés helyes módját, valamint a helyes célt és utat, amelyre törekedniük kell. Alapvetően befejeztük közlésünket ezzel az erkölcsi magatartásról szóló mondással kapcsolatban: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Ez a mondás kissé felszínes, de amikor az igazság szerint boncolgatjuk, a lényege nem olyan egyszerű. Ami azt illeti, hogy mit tegyenek az emberek ezzel kapcsolatban, és hogyan kezeljék az ilyen helyzeteket, az még kevésbé egyszerű. Ez ahhoz kapcsolódik, hogy képesek-e az emberek az igazságot keresni és arra törekedni, és természetesen még inkább kapcsolódik az emberek beállítottságának megváltozásához és az emberek üdvösségéhez. Ezért nem számít, hogy ezek a problémák egyszerűek vagy bonyolultak, felszínesek vagy mélyek, akkor is helyesen és komolyan kell kezelni őket. Semmi, ami az emberek beállítottságának változásaihoz kapcsolódik, vagy ami az emberek üdvösségét érinti, nem triviális dolog, hanem minden fontos és életbevágó. Remélem, hogy ezentúl mindennapi életetekben ki fogjátok ásni a saját gondolataitokból és tudatotokból a hagyományos kultúra sok különféle mondását és nézetét az erkölcsiséggel kapcsolatban, ízekre szeditek őket, és Isten szavai szerint felismeritek őket igazi valójukban, hogy fokozatosan megértsétek és megoldjátok őket, teljesen új irányt és célt tűzzetek ki életetekben, és teljesen megváltoztassátok létezésetek módját. Rendben, fejezzük itt be a mai beszélgetést. Viszontlátásra!

2022. április 23.