Utoljára a hagyományos kultúrának az erkölcsi magatartásról tett négy kijelentéséről beszélgettünk. Mondjátok el Nekem, melyek voltak ezek! („A kapott kedvességet hálásan viszonozni kell.” „Áldozd fel a saját érdekeidet mások kedvéért.” „Egy nőnek erényesnek, kedvesnek, gyengédnek és erkölcsösnek kell lennie.” És: „Amikor egy kút vizét iszod, soha ne feledd el azt, aki ásta.”) Világosan értitek, hogy mit kell boncolgatni és megérteni minden egyes kijelentésben? A hagyományos kultúrában minden kijelentés szorosan kapcsolódik az emberek valóságos életéhez és ahhoz, hogyan viselkednek. Nem kérdéses, hogy a hagyományos kultúrának ezek a kijelentései bizonyos hatással vannak az ember valóságos életére és arra, hogyan viselkednek. Az emberek szavainak, cselekedeteinek és magatartásának alapelvei a való életben alapvetően a hagyományos kultúrának ezekből a kijelentéseiből és nézőpontjaiból vezethetők le. Világos, hogy a hagyományos kultúra befolyása és az, amit az emberekbe belesulykol, meglehetősen mélyreható. Miután befejeztem a közlést az utolsó összejövetelen, folytattátok az elmélkedést és a közösséget egymással? (Beszélgettünk, és megértettünk egy keveset ezekből az erkölcsi magatartásról szóló kijelentésekből, és képesek voltunk egy kissé megváltoztatni a nézeteinket és szemléletünket az ilyesmikkel kapcsolatban, de még mindig nem értettük meg alaposan.) Az alapos megértés elérésének egy része az, hogy a megértéseteket arra kell alapoznotok, amiről Én beszéltem; a másik része az, hogy a való életben vallott nézőpontjaitok fényében kell megértenetek, valamint azoknak a gondolatoknak és cselekedeteknek a fényében, amelyek akkor merülnek fel, amikor történik veletek valami. Igehirdetéseket hallgatni egymagában egyáltalán nem elég. Az igehirdetések hallgatásának célja az, hogy képesek legyetek felismerni a negatív dolgokat a való életben, hogy képesek legyetek pontosabban megkülönböztetni a negatív dolgokat, azután pedig képesek legyetek megragadni a pozitív dolgokat, és tisztán megérteni azokat, hogy Isten szavai váljanak annak a kritériumaivá, hogyan kell a való életben viselkedni és milyen magatartást kell tanúsítani. Egy tekintetben az éleslátás gyakorlása ezeken a negatív dolgokon helyesbítő hatással van az emberek magatartására és viselkedésére, amennyiben képes helyreigazítani az emberek téves gondolatait, nézőpontjait és hozzáállásait eseményekhez és dolgokhoz; továbbá pozitív szerepében képes elérni, hogy az emberek helyes utakat és módszereket sajátítsanak el, valamint a gyakorlat pontos alapelveit, ami az emberekről és dolgokról alkotott nézeteiket illeti, továbbá magatartásukban és cselekedeteikben. Ez a célja és szándékolt hatása annak, hogy beszélgetünk ezekről az erkölcsi magatartással kapcsolatos kijelentésekről és boncolgatjuk őket.

Már kétszer beszéltünk a közösségben a hagyományos kínai kultúra erkölcsi magatartással kapcsolatos kijelentéseiről, amelyek alapvetően az emberek erkölcsi magatartásával kapcsolatos követelmények, amelyek egy széles társadalmi kontextusban keletkeztek. Az egyén szintjén ezek a kijelentések bizonyos mértékig korlátozhatják és szabályozhatják az emberek viselkedését; nagyobb távlatban az volt a céljuk, hogy jó társadalmi szellemiséget alakítsanak ki, és természetesen annak lehetővé tétele is, hogy az uralkodók jobban tudjanak uralkodni az emberek fölött. Ha az embereknek megvannak a maguk eszméi, szabadon gondolkodhatnak, és megkereshetik saját erkölcsi normáikat, amelyek szerint viselkednek, vagy ha kifejezhetik saját véleményüket, a saját eszméik szerint élhetnek, úgy viselkedhetnek, ahogy jónak látják, és a saját nézőpontjukból tekinthetnek a dolgokra, az emberekre, a társadalmukra és az országra, amelyben élnek, az kétségkívül nem jó dolog és nem jó jel az uralkodók számára, mert ez közvetlenül fenyegeti domináns pozíciójukat. Röviden: ezeket az erkölcsi magatartásról szóló kijelentéseket úgynevezett moralisták, gondolkodók és nevelők adták ki, mint annak egy módját, hogy az uralkodók kedvében járjanak és a tetszésüket keressék, abból a célból, hogy megmutassák: ezeket a gondolatokat és elméleteket, valamint saját hírnevüket és presztízsüket képesek az uralkodók szolgálatára használni. Alapvetően ez a természete mindezeknek az erkölcsi magatartással kapcsolatos kijelentéseknek, amelyekről beszélgettünk; a céljuk nem volt más, mint hogy az emberek gondolatait, erkölcsi magatartását és nézeteit egy olyan erkölcsi spektrumon belülre korlátozzák, amelyről az emberek úgy gondolták, hogy egy kicsivel jobb, pozitívabb és nemesebb, hogy csökkentsék az emberek közötti konfliktusokat, harmóniát hozzanak az interakcióikba és nyugalmat teremtsenek, ezáltal hasznára válva az uralkodók uralmának az emberek fölött, továbbá megszilárdítva az uralkodó osztály státuszát, és fenntartva a társadalom harmóniáját és stabilitását. Így ezek az emberek, akik az erkölcsi magatartás normáit előmozdították, megkaptak mindent, amire vágytak, vagyis azt, hogy az uralkodó osztály értékelje őket, és fontos állásokba juttassa őket. Ez éppen az az életpálya volt, amelyre áhítoztak és amelyben reménykedtek, és bár nem lehettek magas rangú tisztviselők, legalább abban biztosak lehettek, hogy a következő generációk emlékezni fognak rájuk, és beírják a nevüket a történelembe. Gondoljatok bele – azok közül az emberek közül, akik ezeket az erkölcsi magatartással kapcsolatos kijelentéseket közzétették, melyiket nem tiszteli ez a társadalom? Melyiküket nem csodálja az emberi faj? A kínai nép körében ezek az úgynevezett gondolkodók, nevelők és moralisták – mint Konfuciusz, Menciusz, Lao-ce, Han Fej-ce és társaik – még ma is tartós népszerűségnek, nagy megbecsülésnek és tiszteletnek örvendenek. Persze csak egy keveset soroltunk fel az erkölcsi magatartással kapcsolatos kijelentésekből, és csak néhány példát említettünk a jellemzőbbek közül. Bár ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos kijelentések sok embertől származnak, az eszmék és nézőpontok, amelyeket ezek az úgynevezett szellemóriások hirdetnek, teljesen egybevágnak az uralkodók és az uralkodó osztály kívánságával, és a kormányzásról alkotott fogalmaik és központi eszméik mind megegyeznek: megfogalmazni a magatartás és cselekedetek néhány erkölcsi normáját az emberi lények számára, hogy azokat követve jól viselkedjenek, szelíden hozzájáruljanak a társadalomhoz és a hazájukhoz, és szelíden éljenek társaik között – nagyjából ennyi az egész. Eszméiknek és nézőpontjaiknak ugyanaz a célja, akármelyik dinasztiától vagy személytől is származtak ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos kijelentések: az uralkodó osztály szolgálata, valamint az emberiség félrevezetése és irányítása.

Már beszéltünk az erkölcsi magatartással kapcsolatos nyolc kijelentést. Ennek a nyolc kijelentésnek a természete alapvetően az a követelmény, hogy az emberek adják fel saját önző vágyaikat és akaratukat, ehelyett szolgálják a társadalmat, az emberi fajt és a saját hazájukat, és érjék el az önzetlenséget. Például, bármelyik csoportnak is hirdetik az olyan kijelentéseket az erkölcsi magatartással kapcsolatban, mint ezek: „Áldozd fel a saját érdekeidet mások kedvéért”, „Egy nőnek erényesnek, kedvesnek, gyengédnek és erkölcsösnek kell lennie”, vagy „Légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben” – ezek mind azt írják elő, hogy az emberek gyakoroljanak önmegtartóztatást, korlátozzák saját vágyaikat és erkölcstelen magatartásukat, és kedvező ideológiai és morális nézőpontokat valljanak. Függetlenül attól, hogy mennyire befolyásolják az emberiséget ezek a kijelentések, és hogy ez a befolyás pozitív-e vagy negatív, ezeknek az úgynevezett moralistáknak a célja dióhéjban az volt, hogy ezeknek a kijelentéseknek a hirdetésével korlátozzák és szabályozzák az emberek erkölcsi magatartását, és az embereknek legyen egy alapvető kódexük arról, miként kell viselkedniük és cselekedniük, hogyan tekintsenek az emberekre és dolgokra, és hogyan lássák társadalmukat és hazájukat. Hogy a pozitív oldalát nézzük, ezeknek az erkölcsi magatartással kapcsolatos kijelentéseknek a feltalálása bizonyos mértékig szerepet játszott az emberiség erkölcsi magatartásának korlátozásában és szabályozásában. Az objektív tényeket tekintve azonban arra vezette az embereket, hogy bizonyos hamis és nagyképű gondolatokat és nézőpontokat fogadjanak el, és ennek eredményeként a hagyományos kultúra által befolyásolt és beoltott emberek alattomosabbak, fondorlatosabbak, jobb színlelők és korlátoltabb gondolkodásúak lettek. A hagyományos kultúra befolyása és beoltása miatt az emberek fokozatosan magukévá tették a hagyományos kultúrának ezeket a hibás nézeteit és kijelentéseit, mint valami pozitív dolgokat, és ezeket a nagy alakokat és szellemóriásokat, akik félrevezetik az embereket, szentekként imádják. Amikor az embereket félrevezetik, az elméjük zavarossá, tompává és érzéketlenné válik. Nem tudják, mi a normális emberi mivolt, vagy hogy mire kell törekedniük és mit kell betartaniuk a normális emberi mivolttal rendelkező embereknek. Nem tudják, hogyan kell az embereknek élniük ebben a világban, vagy hogy a lét milyen módját vagy szabályait kell magukévá tenniük, és még kevésbé, hogy mi az emberi létezés megfelelő célja. A hagyományos kultúra befolyása, beoltása, sőt, korlátai miatt az Istentől származó pozitív dolgok, követelmények és szabályok el lettek fojtva. Ebben az értelemben a hagyományos kultúra erkölcsi magatartással kapcsolatos különféle kijelentései nagymértékben, mélységesen félrevezették és befolyásolták az emberek gondolkodását, korlátozva és eltérítve gondolataikat a helyes életútról, egyre távolabb Isten követelményeitől. Ez azt jelenti, hogy minél mélyebben befolyásolnak téged a hagyományos kultúra erkölcsi magatartással kapcsolatos különféle eszméi és nézőpontjai, és minél régebb óta sulykolják azokat beléd, annál jobban eltévelyedsz azoktól a gondolatoktól, ambícióktól, céltól, amelyekre törekedned kellene, és azoktól a létszabályoktól, amelyekkel a normális emberi mivolttal rendelkező embereknek rendelkezniük kellene, és annál messzebb tévelyedsz attól a normától, amelyet Isten az emberektől megkövetel. Miután a hagyományos kultúrának ezek az eszméi megfertőzték, betanították és beoltották az embereket, ők kódexként fogadják el azokat, sőt, igazságoknak tekintik, olyan kritériumoknak, amelyek alapján az embereket és dolgokat nézniük kell, és amelyek szerint viselkedniük és cselekedniük kell. Az emberek többé nem gondolnak bele, nem kérdőjelezik meg, hogy ezek a dolgok helyesek-e vagy sem, és nem is lépnek túl a hagyományos kultúra különféle kijelentésein a jóindulattal, igazsággal, illendőséggel, bölcsességgel és megbízhatósággal kapcsolatban, hogy belegondoljanak, hogyan kellene élniük. Az emberek ezt nem tudják, és nem is gondolnak rá. Miért nem gondolnak rá? Mert az emberek gondolatait már betöltötték és elfoglalták ezek az erkölcsi tartalmú írások, amelyek jóindulatot, igazságot, illendőséget, bölcsességet és megbízhatóságot hirdetnek. Bár sok ember hisz az igaz Istenben és olvassa a Bibliát, még mindig összekeverik Isten szavait és az igazságot a sok, erkölcsi magatartással kapcsolatos kijelentéssel, amelyek a jóindulatból, igazságból, illendőségből, bölcsességből és megbízhatóságból származnak. Egyesek a hagyományos kultúrának ezen kijelentései közül sokat egyenesen pozitív dolgokról szóló szent írásoknak tekintenek, és úgy tüntetik fel őket, mint az igazságot, ilyenként hirdetik és népszerűsítik őket, sőt, odáig is elmennek, hogy idézik őket mások okulására. Ez egy nagyon súlyos probléma; olyasmi, amit Isten nem akar látni, amitől Ő undorodik. Tehát mindenki, aki elfogadja Isten utolsó napokban végzett munkáját, képes átlátni a hagyományos kultúra dolgain és világosan megkülönböztetni őket? Nem feltétlenül. Biztosan van néhány ember, aki még mindig eléggé imádja és helyesli a hagyományos kultúra dolgait. Ha ezeket a sátáni mérgeket nem takarítják ki alaposan, az emberek nehezen fogják megérteni és elnyerni az igazságot. Isten választott népének egyetlen tényt kell átlátnia: Isten szava Isten szava, az igazság az igazság, az emberi szavak pedig emberi szavak. A jóindulat, igazság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság emberi szavak, és a hagyományos kultúra emberi szavakból áll. Az emberi szavak sohasem az igazság, és soha nem is lesznek az igazság. Ez tény. Nem számít, hány ember azonosul a jóindulattal, igazság, illendőséggel, bölcsességgel és megbízhatósággal gondolataiban és nézeteiben, ezek nem helyettesíthetik Isten szavait; nem számít, hogy ezeket az értékeket mennyire helyénvalóként igazolták és erősítették meg az emberi létezés több ezer éve során, akkor sem válhatnak Isten szavaivá és nem helyettesíthetik azokat, és még kevésbé tévesztendők össze Isten szavaival. Még ha a jóindulattal, igazsággal, illendőséggel, bölcsességgel és megbízhatósággal kapcsolatos kijelentések egybevágnak az emberek lelkiismeretével és józan eszével, ezek akkor sem Isten szavai, nem helyettesíthetik az Ő szavait, és még kevésbé nevezhetők igazságnak. A jóindulattal, igazsággal, illendőséggel, bölcsességgel és megbízhatósággal kapcsolatos kijelentések és követelmények a hagyományos kultúrában kizárólag a társadalom és az uralkodó osztály szolgálatában állnak. Ezek a kijelentések és követelmények csak az emberek viselkedésének korlátozására és szabályozására szolgálnak, hogy jobb társadalmi szellemiséget érjenek el, olyat, amely elősegíti az uralkodó osztály hatalmának megszilárdítását. Természetesen, akármilyen jól szem előtt tartod a jóindulat, igazság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság értékeit, nem leszel képes megérteni az igazságot, nem leszel képes alávetni magad Istennek, és végül nem is fogsz elfogadható teremtett lénnyé válni. Akármilyen jól betartod ezeket a dolgokat, ha nem érted az igazságot, nem vagy képes elfogadható szinten végezni a kötelességedet. Mi lennél akkor Isten szemében? Még mindig nem hívő lennél, és a Sátánhoz tartoznál. Egy állítólag kivételes erkölcsi minőséggel és nemes etikával rendelkező ember vajon rendelkezik a normális emberi mivolt lelkiismeretével és érzékével? Képes őszintén elfogadni az igazságot? Képes hinni Istenben és követni Őt? Egyáltalán nem! Hiszen a Sátánt imádja, ördögöket, önjelölt szenteket és hamis szent embereket. A szíve és a csontjai mélyén idegenkedik az igazságtól és gyűlöli azt. Így ezek bizonyára olyan emberek, akik ellenállnak Istennek és az Ő ellenségei. Azok az emberek, akik az ördögöket és a Sátánt imádják, a legarrogánsabb, legönteltebb, legesztelenebb emberek – az emberi nem elfajzottjai, akiknek a csontjai tele vannak sátáni méreggel, tele vannak sátáni eretnekségekkel és tévtanokkal. Mihelyt meglátják Isten szavait és az igazságot, a szemeik vörösen izzanak fel, csak úgy berzenkednek mérgükben, és egy ördög rút ábrázatát tárják fel. Ezért mindenkinek, aki tiszteli a hagyományos kultúrát, és vakon hisz az olyan hagyományos tévtanokban, mint a jóindulat, igazság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság, idegenkedik az igazságtól és gyűlöli azt. Egyáltalán nem rendelkeznek a normális emberi mivolt érzékével, és sohasem fogják elfogadni az igazságot. A hagyományos kultúra tartalma és az erkölcsi magatartással kapcsolatos kijelentések a jóindulatról, igazságról, illendőségről, bölcsességről és megbízhatóságról egyáltalán nem egyeznek meg az igazsággal vagy Isten szavaival. Akármilyen aggályosan ültetik az emberek a gyakorlatba ezeket az értékeket, és bármilyen jól tartják magukat hozzájuk, az nem ugyanaz, mint a normális emberi mivolt megélése. Ez azért van, mert az embereknek romlott beállítottságai vannak. Ez a helyzet. Tele vannak mindenféle sátáni tanítással, és az, hogy „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, az emberek természetlényegévé vált. Akármilyen szépen hangoznak a szádból, akármilyen magasztos a nyelvezeted és nagyszabásúak az elméleteid, a hagyományos kultúrának ezek a kijelentései az erkölcsi magatartásról nem ültethetők át a gyakorlatba. Még ha minden egyes szabályt betartasz, amelyet a jóindulat, igazság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság értékei alapján erőltetnek rád a hagyományos kultúrában, akkor is csupán felszínesen viselkedsz jól. De ami az Istenben való hitet, az Ő követését és a kötelességed teljesítését, valamint az Istennek való alávetettséget, az Iránta tanúsított hozzáállásodat és nézeteidet, valamint az igazságot illeti, a hagyományos kultúrának ezek az értékei semmiféle célt nem szolgálnak. Nem képesek megfékezni lázadó mivoltodat, visszájára fordítani Istenről alkotott elképzeléseidet, sem megjavítani az emberek romlott beállítottságait, még kevésbé megoldani azt a problémát, hogy az emberek felületesen teljesítik a kötelességüket. Ezek az értékek egyáltalán nem segítenek bármilyen módon korlátozni az emberek romlott viselkedését, és alapvetően képtelenek lehetővé tenni az emberek számára a normális emberi mivolt megélését.

A legtöbb ember, amikor még éppen csak elkezdett Istenben hinni, azt hiszi, a hit nagyon egyszerű. Úgy gondolják, Istenben hinni és Istent követni annyit tesz, hogy valaki megtanul türelmesnek és toleránsnak lenni, készségesen adakozik jótékony célra, hajlandó segíteni másoknak, megmérettetik szavaiban és tetteiben, nem túl arrogáns vagy túl kemény másokkal. Úgy érzik, hogy ha így viselkednek, Isten elégedett lesz, ők pedig nem részesülnek metszésben, miközben a kötelességüket végzik. Ha vezetőként vagy dolgozóként szolgálnak, azt hiszik, nem fogják leváltani vagy kiiktatni őket. Azt hiszik, garantáltan el fogják érni az üdvösséget. Tényleg ilyen egyszerű dolog Istenben hinni? (Nem.) Nem kevés ember vallja ezt a nézőpontot, végső soron azonban eszméik, nézőpontjaik és az a mód, ahogyan az életben viselkednek, mind kudarccal végződik. Végül néhányan, akik nem tudják, hol a helyük a világegyetemben, mindent egyetlen mondatban összegeznek: „Megbuktam mint ember!” Úgy gondolják, hogy emberként viselkedni a jóindulat, igazság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság értékeinek szem előtt tartását jelenti. De valóban emberként való viselkedésnek lehet nevezni ezt? Ez nem emberként való viselkedés, ez egy démon viselkedése. Azoktól az emberektől, akik azt mondják: „Megbuktam mint ember!” – azt kérdezném: „Emberként viselkedtél egyáltalán?” Meg sem próbáltál emberként viselkedni, akkor hát hogy mondhatod: „Megbuktam mint ember”? Ez a hagyományos kulturális értékek, így például a jóindulat, igazság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság kudarca, amelyek nem töltik be a funkciójukat az emberekben, nem pedig a te kudarcod az emberként való viselkedésben. Amikor az emberek a kötelességüket teljesítik Isten házában, az olyan dolgok, mint a jóindulat, igazság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság, semmiféle szolgálatot nem tesznek, és többé semmi hasznuk nincs. Az emberek észre sem veszik, és erre a következtetésre jutnak: „Ó, szóval a jóindulat, igazság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság nem működik! Valaha úgy gondoltam, hogy viselkedni egyszerű dolog, és hogy Istenben hinni is nagyon könnyű, nem olyan bonyolult. Csak most jövök rá, hogy túlságosan leegyszerűsítettem az Istenben való hitet.” Miután sokáig hallgattak igehirdetéseket, végül ráébrednek, hogy nem lesz jó, ha az emberek nem értik az igazságot. Ha az emberek nem értik az igazság valamely területét, hajlamosak hibákat elkövetni azon a területen, és akkor megmetszik őket, kudarcot vallanak, ezért ítéletben és fenyítésben részesülnek. Azok a dolgok, amelyeket korábban helyesnek, jónak, pozitívnak és nemesnek hittek, jelentéktelenné sápadnak és értéktelenné válnak az igazsággal szembeállítva. Az összes különféle kijelentés a jóindulatról, igazságról, illendőségről, bölcsességről és megbízhatóságról bizonyos befolyást gyakorolt az emberek gondolataira és nézőpontjaira, valamint arra, hogy milyen úton-módon intézik az ügyeiket. Ha Isten irányítási munkája az emberiség megmentéséért nem avatkozna be, és az emberiség továbbra is úgy élne, mint most, a Sátán hatalma alatt, akkor a jóindulat, igazság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság mint viszonylag pozitív dolgok némi pozitív szerepet játszanának az emberek gondolkodásában, valamint a társadalmi szellemiségben és környezetben. Legalábbis ezek a dolgok nem sarkallják arra az embereket, hogy gonosztetteket kövessenek el, gyilkoljanak, gyújtogassanak, erőszakoljanak és fosztogassanak. Ami azonban Istennek az emberek megmentéséért végzett munkáját illeti, ezek – a jóindulat, igazság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság – közül egyik sem releváns az igazság, az út vagy az élet szempontjából, amelyeket Isten az emberiségnek akar ajándékozni. És ez még nem minden. A jóindulat, igazság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság értékei által képviselt különféle eszméket, az ezek által az emberek erkölcsi magatartásával szemben támasztott követelményeket, valamint az emberek erkölcsi magatartására gyakorolt befolyásukat és korlátozó hatásukat tekintve egyik sem játszott szerepet abban, hogy az embereket visszavezérelje Istenhez, vagy az élet helyes útjára vezesse. Ehelyett súlyos akadályokká váltak, amelyek visszatartják az embereket az igazságra való törekvéstől és annak elfogadásától. Az erkölcsi magatartással kapcsolatos kijelentések, amelyekről korábban beszélgettünk és amelyeket boncolgattunk – ne tedd zsebre az utcán talált pénzt; leld örömödet abban, hogy segítesz másokon; légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben; ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel; a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell; áldozd fel a saját érdekeidet mások kedvéért; egy nőnek erényesnek, kedvesnek, gyengédnek és erkölcsösnek kell lennie; amikor egy kút vizét iszod, soha ne feledd el azt, aki ásta – ezeket alapvetően elmagyaráztuk a közösségben, és mindenki érti legalább az általános jelentésüket. A tény az, hogy az erkölcsi magatartásnak bármilyen aspektusát is érintik ezek a kijelentések, behatárolják az emberek gondolkodását. Ha ilyen dolgokat nem tudsz megkülönböztetni, és nem érted világosan ezeknek a kijelentéseknek a lényegét, és nem fordítod visszájára ezeket a megtévesztő nézeteket, akkor nem tudod elengedni ezeket az erkölcsi magatartással kapcsolatos kijelentéseket, és nem tudsz megszabadulni a rád gyakorolt befolyásuktól. Ha ezeket a dolgokat nem tudod elengedni, nehéz lesz elfogadnod az igazságot Istentől, Isten szavainak kritériumait és a Teremtő konkrét követelményeit az emberek erkölcsi magatartásával kapcsolatban, és nehéz lesz megfigyelned és gyakorolnod Isten szavait, mint az igazság alapelveit és kritériumait. Hát nem súlyos probléma ez?

Ma folytassuk a következő, erkölcsi magatartással kapcsolatos kijelentés megbeszélésével a közösségben, valamint annak boncolgatásával: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.” Ez a másokkal való interakció egy olyan módszerét írja le, amelyet a Sátán sulykolt bele az emberekbe. Ez azt jelenti, hogy amikor másokkal interakcióba lépsz, hagynod kell nekik egy kis mozgásteret. Ne légy túl kemény másokkal, ne hozd fel a múltbeli hibáikat, meg kell őrizned a méltóságukat, ne tedd tönkre a hozzájuk fűződő jó kapcsolatodat, légy velük megbocsátó stb. Ez az erkölcsiségről szóló mondás leginkább egyfajta, a világi ügyekre vonatkozó filozófiát ír le, amely az emberi lények közötti interakciókat szabja meg. A világi ügyekre vonatkozó filozófiák egyik tétele így szól: „A hosszú és jó barátság titka, hogy ne tedd szóvá a barátaid hibáit.” Ez azt jelenti, hogy egy baráti kapcsolat fenntartása érdekében az embernek hallgatnia kell a barátja problémáiról, még akkor is, ha világosan látja őket – hogy be kell tartania azokat az elveket, miszerint nem üt arcul másokat, és nem kritizálja a hiányosságaikat. Meg kell téveszteniük egymást, rejtőzködniük kell egymás elől, cselt kell szőniük egymás ellen, és bár kristálytisztán tudják, miféle ember a másik, nem mondják ki nyíltan, hanem ravasz módszereket használnak, hogy megőrizzék barátságos viszonyukat. Miért akarna valaki ilyen kapcsolatokat megőrizni? Ez arról szól, hogy az ember nem akar ellenségeket szerezni ebben a társadalomban, a csoportján belül, ez ugyanis azt jelentené, hogy gyakran sodorja magát veszélyes helyzetekbe. Annak tudatában, hogy miután valakinek a hiányosságait szóvá tetted, vagy megbántottad az illetőt, az az ellenséged lesz és ártani fog neked, és nem akarván ilyen helyzetbe hozni magadat, a világi ügyekre vonatkozó filozófiáknak azt a tételét alkalmazod, amely így szól: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.” Ennek fényében, ha két ember ilyen kapcsolatban van egymással, azok igazi barátoknak tekinthetők? (Nem.) Nem igazi barátok, még kevésbé egymás bizalmasai. Akkor hát pontosan miféle kapcsolat is ez? Nem egy alapvető társas kapcsolat? (De.) Az ilyen társas kapcsolatokban az emberek nem mutathatják ki az érzelmeiket, nem folytathatnak mélyreható eszmecseréket, és nem beszélhetnek bármiről, amiről csak szeretnének. Nem mondhatják ki hangosan, ami a szívükben rejlik, vagy hogy milyen problémákat látnak a másik emberben, vagy azokat a szavakat, amelyek a másiknak hasznára lennének. Ehelyett kiválogatják a kedves mondanivalókat, hogy megtartsák a másik ember jóindulatát. Nem merik kimondani az igazságot vagy betartani az alapelveket, nehogy ellenséges érzületet keltsen másokban irántuk. Amikor valakit senki nem fenyeget, az az ember nem él viszonylagos békében és nyugalomban? Nem ez az emberek célja, amikor ezt a mondást népszerűsítik: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”? (De.) Világos, hogy ez a létezésnek egy ravasz, megtévesztő módja, egy kis védekezéssel, amelynek a célja az önfenntartás. Akik így élnek, azoknak nincsenek bizalmasaik, nincsenek közeli barátaik, akiknek a társaságában bármit mondhatnak, amit csak szeretnének. Védekeznek egymással szemben, számítgatnak és terveznek, és a kapcsolatból mindegyikük elveszi, amire szüksége van. Nem így van? Alapvetően annak a mondásnak, hogy „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, az a célja, hogy az ember ne sértsen meg másokat és ne szerezzen ellenségeket, hanem védje magát azzal, hogy nem bánt meg senkit. Ez egy technika és módszer, amit azért alkalmaz valaki, hogy ő maga ne sérüljön. Ha a lényegének ezt a többféle vetületét nézzük, akkor vajon az a követelmény az emberek erkölcsi magatartásával szemben, hogy „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, nemes követelmény? Pozitív? (Nem.) Akkor mit tanít az embereknek? Hogy ne sérts meg senkit, ne bánts meg senkit, különben a végén te fogod megjárni; továbbá, hogy ne bízz senkiben. Ha megbántod bármelyik jó barátodat, a barátság csendben változni kezd. Közeli jó barátodból idegen vagy az ellenséged lesz. Milyen problémákat oldhat meg az, ha arra tanítják az embereket, hogy így cselekedjenek? Még ha azáltal, hogy így cselekszel, nem is szerzel ellenségeket, sőt, elveszítesz néhányat, ettől majd csodálnak és elfogadnak az emberek, és mindig megtartanak barátjukként? Ez teljesen megvalósítja az erkölcsi magatartás normáját? Ez a legjobb esetben sem több, mint a világi ügyekre vonatkozó filozófia. Ha valaki ehhez a kijelentéshez és gyakorlathoz tartja magát, az jó erkölcsi magatartásnak tekinthető? Egyáltalán nem. Egyes szülők így nevelik a gyermekeiket. Ha a gyermeküket összeverik odakint, azt mondják neki: „Puhány vagy. Miért nem ütöttél vissza? Ha megüt, rúgj bele!” Ez a dolog helyes módja? (Nem.) Minek nevezik ezt? Uszításnak nevezik. Mi az uszítás célja? A veszteségek elkerülése és mások kihasználása. Ha valaki megüt, legfeljebb néhány napig fog fájni; ha te erre belerúgsz, vajon nem lesznek súlyosabb következmények? És ki lesz ezért a felelős? (A szülők az uszításukkal.) Nos, annak a kijelentésnek a jellege, hogy „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, nem hasonlít erre egy kissé? Helyes e szerint a kijelentés szerint viszonyulni az emberekhez? (Nem.) Nem, nem az. Ha ebből az irányból nézzük, ez nem az emberek uszításának egy módja? (De igen, az.) Arra tanítja az embereket, hogy legyenek bölcsek, amikor másokkal interakcióba lépnek, hogy legyenek képesek különbséget tenni az emberek között, hogy a megfelelő módon lássák az embereket és dolgokat, és hogy bölcsen folytassák az interakcióikat az emberekkel? Arra tanít, hogy ha jó emberekkel, emberi mivolttal rendelkező emberekkel találkozol, bánj velük őszintén, nyújts nekik segítséget, ha tudsz, ha pedig nem tudsz, akkor legalább légy toleráns és bánj velük megfelelően, tanuld meg elviselni a hiányosságaikat, bírd ki, ha félreértenek és megítélnek téged, és tanulj az erősségeikből és jó tulajdonságaikból? Erre tanítja az embereket? (Nem.) Akkor hát mi lesz annak a vége, amire ez a mondás tanítja az embereket? Becsületesebbé vagy csalárdabbá teszi az embereket? Az lesz a következménye, hogy az emberek csalárdabbak lesznek, az emberek szíve jobban eltávolodik egymástól, az emberek közötti távolság megnő, és az emberek kapcsolatai bonyolulttá válnak; az emberek társas kapcsolatainak bonyolódásával egyenértékű. Az emberek között elvész a kommunikáció lélektől lélekig, és mindkét fél részéről zárkózott gondolkodásmód lép a helyébe. Lehetnek még így normálisak az emberek kapcsolatai? Javulni fog a társadalmi légkör? (Nem.) Hát ezért nyilvánvalóan hamis ez a mondás: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.” Ha erre tanítják az embereket, azzal nem lehet elérni, hogy normális emberi mivoltukat éljék meg; továbbá nem tudja az embereket hitelessé, egyenessé vagy őszintévé tenni. Egyáltalán semmi pozitívat nem képes elérni.

A mondás, miszerint „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, két cselekedetet említ: az egyik az ütés, a másik a kritizálás. Az emberek másokkal folytatott normális interakciói során helyes vagy helytelen valakit megütni? (Helytelen.) Megütni valakit a normális emberi mivolt kimutatása és ahhoz illő viselkedés az ember másokkal való interakcióiban? (Nem.) Másokat megütni határozottan helytelen, akár arcra, akár máshová célzott ütésről van szó. Tehát a kijelentés, miszerint „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd”, eredendően helytelen. E mondás szerint láthatólag nem helyes arcul ütni valakit, de máshová ütni helyes, mert egy pofontól az arc bepirosodik, megdagad és megsérül. Ettől az illető rosszul és szalonképtelenül néz ki, és azt is megmutatja, hogy rendkívül tiszteletlen, faragatlan és nemtelen módon bánsz az emberekkel. Tehát nemes dolog másutt megütni embereket? Nem, az sem nemes. Valójában ennek a mondásnak a középpontjában nem az áll, hogy hol üssünk meg valakit, hanem maga az „ütés” szó. Amikor másokkal interakciót folytatsz, ha mindig az a módszered a felelősségre vonásra és a problémák kezelésére, hogy megütsz másokat, akkor maga a módszered helytelen. Ez indulatosságból fakad, nem az emberi mivolt lelkiismeretén és józan eszén alapul, és természetesen még kevésbé jelenti az igazság gyakorlását vagy az igazságalapelvek betartását. Egyesek nem támadják meg mások méltóságát a jelenlétükben – gondosan megválogatják, hogy mit mondanak, és tartózkodnak attól, hogy arcul üssék a másikat, a háta mögött azonban mindig mocskos trükköket alkalmaznak, az asztal fölött kezet ráznak a másikkal, míg az asztal alatt belerúgnak, szemtől szemben jó dolgokat mondanak neki, a háta mögött pedig összeesküvést szőnek ellene, fogást keresnek rajta, lesik az alkalmat, hogy bosszút álljanak, rágalmaznak és cselt szőnek, pletykákat terjesztenek, vagy épp konfliktusokat szítanak és más embereket használnak fel, hogy ártsanak neki. Mennyivel jobbak ezek az aljas módszerek az arculütésnél? Akár még súlyosabbak is, mint arcul ütni valakit, nem igaz? Hát nem alattomosabbak, elvetemültebbek és embertelenebbek? (De igen.) Tehát a kijelentés, miszerint „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd”, eredendően értelmetlen. Ez a nézőpont már önmagában véve hibás, némi színleléssel megfűszerezve. Képmutató módszer, és ettől még visszataszítóbb, gusztustalanabb és utálatosabb. Most már tisztáztuk, hogy maga az, ha valaki megüt másokat, indulatosságból történik. Milyen alapon ütsz meg valakit? Törvény engedélyezi, vagy talán Isten adta jogod van hozzá? Egyik sem. Akkor hát miért ütsz meg másokat? Ha valakivel normális viszonyban vagy, akkor a vele való kapcsolat és interakció helyes módjait használhatod. Ha nem tudsz kijönni valakivel, elválhattok egymástól anélkül, hogy indulatosan kellene cselekedned vagy ölre mennél. Az emberi mivolt lelkiismeretének és értelmének keretein belül ezt kellene tenni. Mihelyt indulatosan cselekszel, még akkor is, ha nem arcul ütöd a másikat, hanem másutt ütöd meg, az súlyos probléma. Ez nem az interakció normális módja. Ez az ellenségek interakciója, nem az emberek közötti normális interakció. Ez túlmegy az emberiesség határán. Abban a mondásban, hogy „ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, a „kritizálás” jó vagy rossz? A „kritizálni” kifejezésnek van egy olyan szintje, amelyen arra utal, hogy emberek Isten szavain belül lelepleződnek vagy feltárulnak? (Nincs.) Ahogy Én értem a „kritizálni” kifejezést, amint az az emberi nyelvben létezik, nem ezt jelenti. A lényege a leleplezés némiképp rosszindulatú formája; azt jelenti, leleplezni mások problémáit és hiányosságait, vagy mások számára ismeretlen dolgokat és viselkedésformákat, vagy a háttérben működő cselszövést, eszméket vagy nézeteket. Ez a „kritizálni” kifejezés jelentése ebben a mondásban: „ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”. Ha két ember jól kijön és bizalmas viszonyban van egymással, nincsenek közöttük korlátok, és mindketten remélik, hogy a másiknak hasznára és segítségére vannak, akkor az lenne a legjobb, ha összeülnének, és nyíltan, őszintén feltárnák egymás problémáit. Ez helyénvaló, és ez nem mások hiányosságainak kritizálása. Ha felfedezed valaki más problémáit, de látod, hogy az illető még nem képes elfogadni a tanácsodat, akkor egyszerűen ne mondj semmit, hogy elkerüld a veszekedést vagy a konfliktust. Ha segíteni akarsz rajta, megtudakolhatod a véleményét, és először is megkérdezheted tőle: „Látom, hogy problémád van, és reményeim szerint tudok neked tanácsot adni. Nem tudom, képes leszel-e elfogadni. Ha igen, elmondom. Ha nem, egyelőre megtartom magamnak, és nem mondok semmit.” Ha azt mondja: „Bízom benned. Bármi is a mondanivalód, nem fog túllépni a határon; el tudom fogadni” – ez azt jelenti, hogy engedélyt kaptál, és ezután egyenként közölheted vele a problémáit. Ő nemcsak teljes mértékben elfogadja majd, amit mondasz, de hasznát is veszi, és ti ketten továbbra is képesek lesztek normális kapcsolatban maradni. Nem így kell őszintén bánni egymással? (De.) Ez a másokkal való interakció helyes módszere, nem pedig az, hogy kritizáljuk mások hiányosságait. Mit jelent nem „kritizálni mások hiányosságait”, ahogy az említett mondás szól? Azt jelenti, hogy ne beszéljünk mások hiányosságairól, ne beszéljünk a leginkább tabunak számító problémáikról, ne leplezzük le a problémáik lényegét, és ne legyünk olyan szókimondók annak kritizálásában. Azt jelenti, hogy csak felszínes megjegyzéseket tegyünk, olyasmiket mondjunk, amiket mindenki más is mondani szokott, vagy amiket az illető már maga is képes észlelni, és ne tárjunk fel az illető által korábban elkövetett hibákat vagy érzékeny kérdéseket. Mit használ a másiknak, ha így cselekszel? Talán nem sérted meg vagy nem fordítod magad ellen őt, de amit tettél, sehogy sem segít rajta és nem használ neki. Ezért az a kifejezés, hogy „ne kritizáld mások hiányosságait”, önmagában véve kitérő jellegű, egyfajta trükközés, amely nem engedi, hogy az emberek őszintén bánjanak egymással. Azt lehetne mondani, hogy így cselekedni annyit tesz, mint gonosz szándékokat dédelgetni; ez nem az egymással való interakció helyes módja. Sőt, a nem hívők szemében az, hogy „ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, olyasmi, amit egy nemes erkölcsökkel rendelkező embernek tennie kell. Világos, hogy ez a másokkal való interakció csalárd módja, amelyet az emberek azért tesznek magukévá, hogy saját magukat védjék; egyáltalán nem az interakció megfelelő módja. Mások hiányosságait nem kritizálni őszintétlen, mások hiányosságainak kritizálása mögött viszont hátsó szándék húzódhat meg. Általában milyen körülmények között láthatjátok, hogy emberek egymás hiányosságait kritizálják? Itt egy példa: A társadalomban, ha egy bizonyos hivatalra két ember pályázik, azok kritizálni fogják egymás hiányosságait. Az egyik azt mondja: „Te tettél valami rosszat, és ennyi meg ennyi pénzt elsikkasztottál” – a másik pedig azt mondja: „Te ennyi meg ennyi embernek ártottál.” Ilyen dolgokat fednek fel egymásról. Ez nem mások hiányosságainak kritizálása? (De igen, az.) Akik a politika színpadán egymás hiányosságait kritizálják, azok politikai ellenfelek, amikor pedig hétköznapi emberek csinálják ugyanezt, azok ellenségek. Laikus szóval úgy mondhatnánk, hogy ez a két ember nem fér meg egymással. Amikor csak találkoznak, vitatkozni kezdenek, egymás fejére olvasva a hiányosságaikat, megítélve és kárhoztatva, sőt, akár légből kapott, hamis vádakkal illetve egymást. Ha bármi kétség merülhet fel a másik ember ügyeivel kapcsolatban, biztosan leleplezik, és elítélik érte a másikat. Ha az emberek sok mindent kritizálnak egymásban, de a másik hiányosságait nem, az nemes cselekedet? (Nem.) Nem az, de az emberek mégis nemes erkölcsi magatartásnak tartják és dicsérik ezt az elvet, ami valóban visszataszító! A mondás, miszerint „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, önmagában semmi pozitív mellett nem emel szót. Nem olyan, mint ezek a mondások: „a kapott kedvességet hálásan viszonozni kell”, „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”, vagy „egy nőnek erényesnek, kedvesnek, gyengédnek és erkölcsösnek kell lennie”, amelyek legalább dicséretre méltó erkölcsi magatartást népszerűsítenek. Az a kifejezés, hogy „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, egy olyan kijelentés az erkölcsi magatartással kapcsolatban, amely negatív viselkedésre biztat, és egyáltalán nincs pozitív hatása az emberekre. Nem mondja el az embereknek, melyek a viselkedés helyes módjai vagy alapelvei az evilági életben. Ilyen információt egyáltalán nem ad. Mindössze annyit mond az embereknek, hogy ne üssenek arcul másukat, mintha a pofont kivéve bármilyen más ütés rendben lenne. Üsd, ahogy kedved tartja, hagyd ott kékre-zöldre verve, megcsonkítva, akár félholtan, amíg lélegzik. Amikor pedig az emberek konfliktusba kerülnek egymással, amikor ellenségek vagy politikai ellenfelek találkoznak, bármit egymás fejére olvashatnak, amit csak akarnak, de egymás hiányosságait nem kritizálhatják. Milyen dolog ez? Korábban nem tartottátok egészen helyeselhetőnek ezt a mondást? (De.) Tegyük fel, hogy két ember vitába keveredik, és veszekedni kezd. Egyikük azt mondja: „Tudom, hogy a gyereked nem a férjedtől van” – a másik pedig azt: „Tudom, hogy a családi vállalkozásod milyen üzelmekkel szerzi a pénzt.” Egyesek megjegyzést fűznek a veszekedésük tartalmához, mondván: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld. Nézd, ahogy előkotorják egymás hiányosságait és mocskos titkait, és nagy feneket kerítenek nekik! Micsoda kisstílű viselkedés! És a tisztesség is teljesen hiányzik belőlük. Legalább egy kevés tiszteletet mutathatnátok az emberek felé, máskülönben hogyan lesznek képesek viselkedni a jövőben?” Helyes vagy helytelen ilyen megjegyzéseket tenni? (Helytelen.) Van ennek bármilyen pozitív hatása, akár csak a legcsekélyebb is? Megfelel ebből bármi az igazságnak a legcsekélyebb mértékben is? (Nem.) Miféle eszmékkel és nézőpontokkal kell rendelkeznie valakinek, aki ilyen megjegyzéseket tesz? Olyasvalakitől jönnek az ilyen megjegyzések, akiben van igazságérzet, és aki megértette az igazságot? (Nem.) Milyen alapon keletkeznek az ilyen megjegyzések? Azért tették őket, mert teljesen a hagyományos kultúra eszméjének befolyása alatt állnak, miszerint „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”? (Igen.) Ezek a megjegyzések teljesen a hagyományos kultúrának ezen az eszméjén és nézőpontján alapulnak.

Ami az előbb említett két ember közötti vitát illeti, ha olyasvalaki szemszögéből nézitek a dolgot, aki hisz Istenben, hogyan kellene azt kezelni Isten szavai szerint és az igazságot tekintve mércének? Nem olyan probléma ez, amin az embereknek el kell gondolkodniuk? (De igen.) Ez olyasmi, amin elmélkednetek kell. Milyen alapelveket tartsanak be a hívők? Teljességgel Isten szavai szerint kell szemlélniük az embereket és dolgokat, és azok szerint viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércének. Ha a testvérek között vitára kerül sor, toleránsnak és türelmesnek kell lenniük egymással, és szeretettel kell bánniuk egymással. Először is elmélkedniük kell és öntudatra kell ébredniük, majd az Isten szavaiban foglalt igazság szerint megoldaniuk a problémát, oly módon, hogy felismerjék saját hibáikat, képesek legyenek lázadni a hús-vér test ellen, és másokkal az igazságalapelvek szerint bánjanak. Ily módon a problémát a gyökerénél fogják megoldani. Erről a problémáról alapos megértést kell nyernetek. A mondás, miszerint „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, nem az emberi mivolt mérésére szolgáló norma, csak egy kiinduló világi ügyekre vonatkozó filozófia, amely egyáltalán nem képes korlátozni az emberek romlott viselkedését. Ez a mondás eléggé értelmetlen, és semmi szükség arra, hogy a hívők egy ilyen szabályhoz tartsák magukat. Az embereknek Isten szavai és az igazságalapelvek szerint kell érintkezésbe lépniük egymással. A hívőknek ezekhez kell tartaniuk magukat. Ha az emberek hisznek Istenben, de továbbra is hisznek a hagyományos kultúra nézeteiben és a sátáni filozófiákban is, és a hagyományos kultúra eszméit – például ezt: „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld” – használják arra, hogy másokat mérjenek és korlátozzanak, vagy hogy önmagukkal szemben követelményeket támasszanak, az ostobaság és esztelenség a részükről, és ezek az emberek álhívők. A mondás, miszerint „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, az ember barátaival folytatott érintkezés sátáni filozófiája, amely nem képes a személyes kapcsolatok lényegi, alapvető problémáinak megoldására. Ezért ez a mondás egy rendkívül sekélyes szabály, egy rendkívül sekélyes világi ügyekre vonatkozó filozófia. Messze elmarad az igazságalapelvek normáitól, ráadásul egy ilyen felszínes szabály betartása nem képes elérni semmit, és meglehetősen értelmetlen. Ez tisztességes megfogalmazás? (Igen, az.) Amikor testvérek között vita támad, milyen alapelv szerint kell ezt az ügyet nézni és elrendezni? A hagyományos kultúra szabályainak betartásával vagy az Isten szavaiban foglalt igazságot tekintve alapelvnek? Mondjátok el Nekem, hogyan látjátok ezt! (Először is Isten szavai alapján kell boncolgatnunk és megismernünk a vitájuk és egymás elleni indulatos vádaskodásaik természetét, felismerve, hogy ezek romlott beállítottságok kiáradásai. Azután kommunikálnunk kell velük a gyakorlat idevágó útjáról. Szeretettel kell bánniuk egymással, kell, hogy legyen lelkiismeretük és józan eszük, szavaiknak és tetteiknek pedig építően kell hatniuk a másikra, nem pedig bántaniuk őt. Ha a másiknak hiányosságai vannak, vagy hibákat követett el, azzal helyesen kell foglalkozni, lehetőség szerint segítséget nyújtva, nem pedig támadólag, ítélkezve vagy kárhoztatva az illetőt.) Ez az embereknek való segítségnyújtás egy formája. Tehát mit lehet mondani, hogy segítsetek nekik megoldani a vitájukat? (A gyülekezetben vitatkoznak, ami már önmagában is méltatlan a szentekhez, és nem felel meg Isten követelményeinek. Ezért közösségben lehetünk velük, mondván: „Ha felfedezitek, hogy valakinek problémái vannak, segítsetek, ha tudtok. Ha segíteni nem tudtok, vitára semmi szükség, ez ugyanis megzavarja a gyülekezet életét, és ha többszöri figyelmeztetés ellenére sem hagyjátok abba, a gyülekezet veszi kézbe a dolgot az adminisztratív rendeleteknek megfelelően.”) Úgy tűnik, mindannyian tudjátok, hogyan kell az alapelvek szerint kezelni azokat az embereket, akik megzavarják a gyülekezet életét, de még mindig nem egészen tudjátok, hogyan kezeljétek az emberek közötti vitákat, illetve, hogy Isten mely szavait használjátok ezek kezeléséhez – még mindig nem tudjátok, hogyan alkalmazzátok Isten szavait és az igazságalapelveket a problémák megoldásához. Ebben az ügyben milyen problémái vannak az egyes feleknek? Mindkettőnek romlott beállítottságai vannak? (Igen.) Tekintve, hogy mindkettőjüknek vannak romlott beállítottságai, nézzük, milyen romlott beállítottságok áradtak ki mindegyikükből, amikor a vita kitört, és mi volt ezek eredete. Azonosítsátok a kiáradt romlott beállítottságokat, azután használjátok Isten szavait ezek leleplezésére és boncolgatására, hogy mindketten visszatérjenek Isten színe elé, és öntudatra ébredjenek Isten szavai szerint. Melyek tehát a fő dolgok, amelyekről kommunikálnod kell velük? Mondhatsz valami ilyesfélét: „Ha ti ketten elismeritek, hogy Isten követői vagytok, akkor ne veszekedjetek, mert a veszekedés nem tudja megoldani a problémákat. Ne bánjatok így olyan emberekkel, akik hisznek Istenben és követik Őt, és ne bánjatok testvérekkel ugyanúgy, ahogyan a nem hívők bánnak másokkal. Ha így tesztek, az nem felel meg Isten szándékainak. Mit vár el Isten az emberektől, hogyan bánjanak egymással? Isten szavai teljesen világosak: legyetek megbocsátók, toleránsak és türelmesek, és szeressétek egymást. Ha látod, hogy a másik embernek komoly problémái vannak, és elégedetlen vagy azzal, amit tett, ezt közölheted vele észszerűen és hatékonyan, megbocsátó, toleráns és türelmes hozzáállással. Jobb, ha az illető képes figyelembe venni és Istentől elfogadni ezt. Ha nem képes Istentől elfogadni, te akkor is teljesítetted a kötelességedet, és nem kell heves támadásokat intézned ellene. Amikor testvérek vitatkoznak, és szóvá teszik egymás hiányosságait, az olyan viselkedés, amely méltatlan a szentekhez, és nem áll összhangban Isten szándékaival. A hívőknek nem így kell viselkedniük. Ami pedig a megvádolt személyt illeti: még ha azt gondolod, hogy észszerűen cselekedtél, és a másiknak nem kellene kritizálnia téged, akkor is el kell engedned személyes előítéleteidet, és nyugodtan, nyíltan kell szembenézned a problémával és a másik fél vádjaival. Soha ne vágj vissza hevesen. Ha mindketten indulatos állapotba hergelitek magatokat, és nem bírjátok magatokat fékezni, kezdjétek azzal, hogy kiléptek a helyzetből. Nyugodjatok le, és ne lovagoljatok tovább a problémán, hogy bele ne gabalyodjatok a Sátán csapdájába, és ne essetek a Sátán kísértésébe. Magatokban imádkozhattok, Isten színe elé járulhattok, hogy az Ő segítségét kérjétek, és megkísérelhetitek Isten szavait használni a problémáitok megoldására. Amikor már mindketten képesek vagytok lenyugodni és nyugodtan, racionálisan bánni egymással, anélkül hogy hevesen beszélnétek vagy cselekednétek, akkor találkozhattok, hogy a szóban forgó problémákról kommunikáljatok, míg végül egyetértésre juttok, egyesültök Isten szavaiban, és eléritek a probléma megoldását.” Nem lenne helyénvaló ezt mondani? (De.) Tény, hogy amikor két ember veszekszik, mindketten kiárasztják romlott beállítottságaikat és hevességüket. Ez mind sátáni viselkedés. Egyiküknek sincs igaza a másikkal szemben, és egyik ember viselkedése sincs összhangban az igazsággal. Ha Isten szavai és az igazság szerint tudtad volna szemlélni és kezelni a problémát, a vitátok meg sem történt volna. Ha akár csak az egyik fél is képes lett volna Isten szavai szerint szemlélni az embereket és dolgokat, valamint Isten szavai szerint viselkedni és cselekedni, a vita meg sem történt volna. Ezért, ha két ember egymás hiányosságait kritizálja és arcul üti egymást, akkor ezek az emberek mindketten indulatos nehézfiúk. Nincs bennük semmi jó; egyiküknek sincs igaza és egyikük sem téved. Minek alapján lehet mérni azt, hogy kinek van igaza? Attól függ, hogy milyen nézőpontot és alapállást foglalsz el ezzel a dologgal kapcsolatban, mik az indítékaid, Isten szavainak alapján állsz-e, és amit teszel, összhangban van-e az igazsággal. Nyilvánvaló, hogy a vitátok mögötti késztetés a másik ember legyűrése és elsöprése. Durva szavakkal leplezitek le és bántjátok egymást. Nem számít, úgy van-e, amit lelepleztek, vagy hogy a vitás kérdésben igazatok van-e – mivel nem Isten szavai szerint kezelitek ezt a dolgot, és nem az igazságot tekintitek mércéteknek, hanem a hevességeteket árasztjátok ki, cselekedeteitek módszere és alapelvei pedig teljes mértékben a hevességen alapulnak, mert a romlott sátáni beállítottságok erre sarkalltak, ezért bárkinek van is igaza, bárki van előnyben vagy hátrányban, a helyzet az, hogy egyikőtöknek sincs igaza, és mindkettőtöket felelősség terhel. Ahogyan kezelitek a dolgot, az nem Isten szavain alapul. Mindkettőtöknek le kellene csillapodnotok, és alaposan át kellene gondolnotok a saját problémáitokat. Csak amikor mindketten képesek vagytok elcsendesedni Isten előtt és hideg fejjel szemügyre venni a problémát, akkor ülhettek le és lehettek közösségben erről nyugodtan és összeszedetten. Amíg mindkét ember szemlélete az emberekről és dolgokról, valamint mindkettőjük viselkedése és tettei Isten szavain és az igazságalapelveken alapulnak, addig bármennyire különböznek is eszméik és nézőpontjaik egy bizonyos dologban, valójában nem lehet igazi különbségről beszélni, és probléma sincs. Amíg Isten szavait és az igazságot tekintik alapelvnek a nézetkülönbségeik kezelése során, végső soron biztosan képesek lesznek dűlőre jutni és megoldani a nézeteltéréseiket. Ti így kezelitek a problémákat? (Nem.) Egyszerűen nem tudjátok, hogyan kell az igazságot használni a problémák megoldására, kivéve azt a módszereteket, hogy adminisztratív szankciókhoz folyamodtok. Akkor hát mi a fő tanulság a dolognak a maga teljességében való kezeléséhez? Nem arról van szó, hogy azt várjuk az emberektől, engedjék el a nézeteltéréseiket, hanem arról, hogy a helyes módon oldják meg azokat, és érjék el az egységet. Mi a nézeteltérések megoldásának alapja? (Isten szavai.) Így van: Isten szavaiban keressétek az alapot. Nem azt kell elemezni, hogy kinek van igaza, kinek nincs, ki a felsőbbrendű, ki az alsóbbrendű, vagy hogy kinek az álláspontja indokolt és kinek nem. Inkább az emberek eszméinek és nézőpontjainak problémáját kell megoldani, ami az emberek elhibázott eszméinek és nézőpontjainak, valamint azoknak a hibás módoknak a megoldását jelenti, ahogyan egy bizonyos dologgal foglalkoznak. A problémák igazi megoldása és az, hogy az emberek valóban harmóniában éljenek egymással, megvalósítva az egységet, csak úgy érhető el, ha Isten szavaiban keresik az alapot, és megértik az igazságalapelveket. Máskülönben, ha a hagyományos kultúra kijelentéseit használod a dolgok kezelésére, illetve olyan módszereket, mint ez: „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld” – akkor a problémák, vagy legalábbis az emberek eszméi és nézőpontjai közötti különbségek soha nem fognak megoldódni. Ezért mindenkinek meg kell tanulnia Isten szavaiban keresni az alapot. Isten szavai megannyi igazság, és nincs bennük semmi ellentmondás. Ezek jelentik az egyetlen mércét minden ember, ügy és dolog mérésére. Ha mindenki Isten szavaiban talál alapot, és a dolgokról alkotott szemléletük egységet ér el Isten szavaiban, akkor vajon nem könnyű az embereknek egyetértésre jutniuk? Ha mindenki képes elfogadni az igazságot, lesznek még nézetkülönbségek az emberek között? Lesznek még viták? Lesz még szükség olyan eszmék, nézőpontok és kijelentések használatára az emberek korlátozása érdekében, mint ez: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld?” Nem lesz, mert Isten szavai minden problémát képesek megoldani. Bármilyen nézeteltéréseik vannak az embereknek, bármennyi különböző nézőpontjuk van, azokat mind Isten elé kell hozni és Isten szavai szerint kell átlátni és ízekre szedni. Akkor lehet majd eldönteni, hogy összhangban vannak-e az igazsággal. Amikor az emberek megértették az igazságot, belátják, hogy a romlott emberiség legtöbb eszméje és nézőpontja a hagyományos kultúrából ered, azoktól a szellemóriásoktól és nagy alakoktól, akiket az emberek imádnak – a gyökerüket tekintve azonban sátáni filozófiákból származnak. Ezért ezeket a megtévesztő eszméket és nézőpontokat valójában könnyű eloszlatni. Miért mondom, hogy könnyű eloszlatni? Mert ha ezeket az emberi eszméket és nézőpontokat Isten szavaival méred, úgy fogod találni, hogy mind eltorzultak, tarthatatlanok és megvalósíthatatlanok. Ha az emberek képesek elfogadni az igazságot, könnyű elengedni ezeket a dolgokat, és minden problémát ennek megfelelően lehet megoldani. Mit lehet elérni a problémák megoldása után? Mindenki el tudja engedni a saját véleményeit és személyes, szubjektív eszméit és nézőpontjait. Bármilyen nemesek és helyesek azok szerinted, bármilyen régóta keringenek az emberek között, amennyiben nem egyeznek meg az igazsággal, meg kell tagadnod és fel kell adnod őket. Végül, amikor már minden ember Isten szavait vette alapul, és megtagadott mindent, ami emberektől származik, vajon nem válnak-e egységessé az eszméik és nézőpontjaik? (De igen.) Amikor az emberek más emberekkel és dolgokkal kapcsolatos szemléletét, viselkedését és cselekedeteit meghatározó eszmék és nézőpontok mind egységesülnek, akkor milyen nézetkülönbségek lesznek még az emberek között? Legfeljebb étrendi és életmódbeli különbségek lesznek. De ami azokat a problémákat illeti, amelyek valóban az emberek romlott beállítottságait, az általuk járt utat és az emberiség lényegét érintik, ha az emberek mind Isten szavait veszik alapul és az igazságot tekintik mércének, akkor eggyé lesznek egymással. Nem számít, keleti vagy-e vagy nyugati, öreg vagy fiatal, férfi vagy nő, értelmiségi, munkás vagy paraszt: amennyiben képes vagy az Isten szavaiban foglalt igazságnak megfelelően érintkezésbe lépni másokkal, lesznek még összecsapások és konfliktusok az emberek között? Nem lesznek. Tehát olyan infantilis követelményeket, mint ez: „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, fel lehet-e még hozni megoldásként az emberek vitáira? Lehetnek-e még ezek a vezérelvek, amelyeket az emberek az egymással folytatott érintkezéseik során betartanak? Az ilyen felszínes szabályoknak nincs értékük az emberiség számára, és nem lehetnek hatással az emberek mindennapi életében az emberekről és dolgokról alkotott szemléletére, viselkedésére és cselekedeteire. Gondoljatok csak bele: nem így van? (De igen.) Mivel túl messze esnek az igazságtól, és egyáltalán nincs hatásuk az emberek emberekről és dolgokról alkotott szemléletére, illetve viselkedésére és cselekedeteire, egyszer s mindenkorra meg kell tagadni őket.

Tekintettel arra, amiről az előbbiekben beszéltünk, nem mondható ki teljes bizonyossággal, hogy Isten szavai és az igazság azok a mércék, amelyek szerint minden embert, eseményt és dolgot mérni kell, az emberiség hagyományos kultúrája és erkölcsi témájú írásai pedig tarthatatlanok és említésre sem méltók Isten szavaival és az igazsággal szemben? (De igen.) Ami azt a „nemes” erkölcsi követelményt illeti, hogy „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, amelyet az emberiség tiszteletben tart, mostantól milyen nézőpontból és perspektívából kell az embereknek tekinteniük? Továbbra is imádják az emberek ezeket a szavakat és engedelmeskedjenek nekik? (Ne.) Akkor hát hogyan kell őket megtagadni? Kezdd azzal, hogy ne légy heves vagy indulatos, amikor valami történik veled. Bánj mindenkivel és mindennel helyesen, csillapodj le, járulj Isten színe elé, keresd az igazságalapelveket Isten szavaiban, és találj egy gyakorlási utat, hogy az embereket és eseményeket pontosan Isten szavai alapján kezeld, az erkölcsi magatartásról szóló mondás pedig, miszerint „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, ne béklyózzon meg és ne korlátozzon. Hát nem lenne könnyebb és örömtelibb számodra így élni? Ha az emberek nem fogadják el az igazságot, akkor nincs módjuk kitörni a romlott beállítottságok korlátai közül, és nehezükre esik érintkezni a csoport más tagjaival, amelyben élnek. Akadhat valaki, akit te nem zaklatsz, hanem ő akar zaklatni téged. Te szeretnél jól kijönni valakivel, de ő folyton kellemetlenkedik neked. Bizonyos emberekkel szemben óvatos vagy és kerülöd őket, de ők ettől még továbbra is üldöznek és bosszantanak. Ha nem érted az igazságot, és nem Isten szavaira alapozol, nem tehetsz mást, mint tovább küszködsz velük mindvégig. Ha úgy adódik, hogy egy félelmetes zaklatóval találod szemben magad, úgy fogod érezni, nincs más választásod, mint követni a mondást: „A bosszú hidegen tálalva a legédesebb.” Kivárod a megfelelő alkalmat, hogy bosszút állj rajta, és ravasz módszerekkel buktatod meg. Így nemcsak a sérelmedet adhatod ki magadból, hanem mindenki elismerését is elnyered az igazságérzetedért, és azt gondolják majd rólad, hogy te vagy az úriember, ő pedig a gazfickó. Mit gondoltok erről a megközelítésről? Ez a helyes módja annak, ahogyan viselkedni kell a világban? (Nem.) Most már értitek. Akkor hát ki a jó fiú: az úriember vagy a gazfickó? (Egyikük sem jó.) Azokat az úriembereket illetően, akiket a nem hívők tisztelnek, hiányzik egy jelző: „hamis”. Ezek „hamis úriemberek”. Tehát bármit tesztek, ne legyetek úriemberek, mert minden úriember csak színleli, hogy az. Akkor hát hogyan kell viselkedni az embernek, hogy a helyes úton maradjon? Rendben van, ha úgy cselekszik, mint egy „igazi úriember”, aki, „ha másokat megüt, nem az arcukat üti, és ha másokat kritizál, nem a hiányosságaikat kritizálja”? (Nem.) Mindezek az úriemberek és hírességek csalárdak, képmutatók és hamis úriemberek. Mehetnek a pokolba egytől egyig! Akkor hát hogyan kell az embernek viselkednie? Olyasvalakinek kell lennie, aki az igazságra törekszik, teljességgel Isten szavai szerint szemléli az embereket és a dolgokat, és azok szerint viselkedik és cselekszik, az igazságot tekintve mércéjének. Csak ilyen viselkedéssel lehet valaki igaz ember. Ez a helyes út vagy sem? (Ez.) Mit tegyél, ha valaki folyamatosan a hiányosságaidat kritizálja? Talán ezt mondod: „Ha te kritizálsz engem, én is kritizálni foglak téged!” Jó dolog így célba venni egymást? Így kell az embereknek viselkedniük, cselekedniük és másokkal bánniuk? (Nem.) Az emberek a doktrína szintjén talán tudják, hogy nem kellene így tenniük, de sok ember mégsem képes leküzdeni az ilyen kísértéseket és csapdákat. Talán senkitől nem hallottad még, hogy a hiányosságaidat kritizálná, célba venne téged, vagy megítélne a hátad mögött – amikor azonban hallod, hogy valaki ilyesmiket mond rólad, nem leszel képes elviselni. A szíved gyorsabban ver, és előtör belőled a forrófejűség; így szólsz majd: „Hogy merészelsz kritizálni engem? Ha nem vagy jó hozzám, ártani fogok neked! Ha a hiányosságaimat kritizálod, ne hidd, hogy én nem olvasom a fejedre, ami a legjobban fáj!” Mások ezt mondják: „Úgy tartja a mondás: ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld. Ezért a hiányosságaidat nem kritizálom, de majd találok rá más módot, hogy elintézzelek és letörjem a szarvadat. Majd meglátjuk, ki a kemény!” Jók ezek a módszerek vagy sem? (Nem.) Szinte mindenkinek az első reakciója, ha megtudja, hogy valaki kritizálta, megítélte vagy rosszat mondott róla a háta mögött, a harag lesz. Berzenkedik dühében, képtelen enni és aludni – és ha mégis sikerül elaludnia, még álmában is szitkozódik! Hevessége nem ismer határokat! Olyan jelentéktelen dolog ez, és mégsem tud túllépni rajta. Ilyen hatással van az emberekre a hevesség, a romlott beállítottságokból származó gonosz eredmények. Amikor egy romlott beállítottság válik valakinek az életévé, az elsősorban hol mutatkozik meg? Abban mutatkozik meg, hogy ha az illető valami olyannal találkozik, amit kellemetlennek talál, az először az érzéseit érinti meg, és aztán előtör az illető hevessége. És amint ez megtörténik, az illető a hevességében fog élni, és romlott beállítottsága szerint fogja szemlélni a dolgot. A Sátán filozófiai nézetei támadnak fel a szívében, és fontolgatni kezdi, milyen úton-módon fog bosszút állni, ezáltal felfedve romlott beállítottságát. Az emberek eszméi és nézőpontjai az effajta problémák kezelésében, a bennük felmerülő utak és módok, sőt még az érzéseik és hevességük is mind-mind romlott beállítottságokból származnak. Nos, mely romlott beállítottságok merülnek fel ebben az esetben? Az első mindenképpen a rosszindulat, ezt követi az arrogancia, a csalárdság, elvetemültség, hajthatatlanság, az igazságtól való idegenkedés és az igazság gyűlölete. Ezek közül a romlott beállítottságok közül talán az arrogancia bír a legkevesebb befolyással. Akkor hát mely romlott beállítottságok képesek a leginkább uralni egy személy érzéseit és gondolatait, valamint meghatározni, hogy végül hogyan fogja kezelni ezt az ügyet? A rosszindulat, a hajthatatlanság, az igazságtól való idegenkedés és az igazság gyűlölete. Ezek a romlott beállítottságok halálos szorításukban tartják az embert, és nyilvánvaló, hogy az illető a Sátán hálójában él. Hogyan keletkezik a Sátán hálója? Nem a romlott beállítottságok hozzák létre? Romlott beállítottságaid már mindenféle sátáni hálókat szőttek köréd. Például, amikor hallod, hogy valaki olyasmit tesz, mint például megítél téged, átkoz téged, vagy a hátad mögött a hiányosságaidat kritizálja, te hagyod, hogy sátáni filozófiák és romlott beállítottságok legyenek az életeddé és uralják a gondolataidat, nézeteidet és érzéseidet, így egy cselekvéssort indítva útjára. Ezek a romlott cselekedetek elsősorban a benned lévő sátáni természet és beállítottság eredményei. Bármilyenek is a körülményeid, mindaddig, amíg a Sátán romlott beállítottsága megkötöz, irányít és ural téged, minden, amit megélsz, minden, amit kinyilvánítasz, minden, amit kimutatsz – vagy az érzéseid, a gondolataid és nézeteid, valamint az utak és módok, ahogyan dolgokat csinálsz –, mind sátáni. Mindezek a dolgok sértik az igazságot, és ellenségesek Isten szavaival és az igazsággal szemben. Minél messzebb vagy Isten szavától és az igazságtól, annál inkább a Sátán hálója irányít és tart csapdájában. Ha ehelyett képes vagy kitörni romlott beállítottságaid láncaiból és ellenőrzése alól, és képes vagy lázadni ellenük, Isten elé járulni, és azokkal a módszerekkel és alapelvekkel cselekedni és oldani meg a problémáidat, amelyekről Isten szavai beszélnek neked, akkor fokozatosan ki fogod tépni magad a Sátán hálójából. Miután kiszabadulsz, az, amit megélsz, többé nem egy sátáni személy régi hasonlatossága, akit romlott beállítottságai irányítanak, hanem egy új személyé, aki Isten szavait tekinti életének. Az egész életmódod megváltozik. De ha engedsz azoknak az érzéseknek, gondolatoknak, nézeteknek és gyakorlatoknak, amelyeket a sátáni beállítottságok szülnek, akkor a sátáni filozófiák litániájához és különféle technikákhoz fogsz ragaszkodni, mint például: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, „A bosszú hidegen tálalva a legédesebb”, „Jobb igazi gazembernek lenni, mint hamis úriembernek”, vagy „Aki nem igyekszik bosszút állni, az nem is férfi”. Ezek lesznek a szívedben, és ezek diktálják a cselekedeteidet. Ha ezeket a sátáni filozófiákat tekinted cselekedeteid alapjának, cselekedeteid jellege meg fog változni, gonoszat fogsz cselekedni, és ellenszegülsz Istennek. Ha ezeket a negatív gondolatokat és nézőpontokat teszed meg cselekedeteid alapjának, nyilvánvaló, hogy messzire eltévelyedtél Isten tanításaitól és szavaitól, beleestél a Sátán hálójába, és nem tudsz kigabalyodni belőle. Gyakorlatilag a teljes hétköznapi életeteket sátáni beállítottságok közepette élitek – a Sátán hálójában éltek. Az emberek kínjainak gyökere az, hogy sátáni beállítottságaik irányítják őket, olyannyira, hogy nem tudnak kigabalyodni azokból. Bűnben élnek, és bármit is tesznek, csak szenvednek. Kínokat élsz át még akkor is, ha legyőzted az ellenfeledet, mert nem tudod, ki lesz a következő ellenség, akivel szembekerülsz, és hogy képes leszel-e őt is ugyanígy legyőzni. Félsz és kínlódsz. És mi van azzal, aki vereséget szenvedett? Természetesen ők is ugyanígy kínlódnak. A zaklatás áldozataiként úgy érzik, nincs az életben méltóságuk vagy tisztességük. A zaklatást nehéz elfogadni, így folyamatosan a az alkalmas pillanatot várják, hogy visszaüssenek, és keresik a lehetőséget a bosszúra – szemet szemért, fogat fogért –, hogy jól megmutassák az ellenfelüknek. Ez a gondolkodásmód is kínszenvedés. Röviden szólva, a bosszúálló és a bosszú áldozata egyaránt a Sátán hálójában él, állandóan gonoszat cselekszik, állandóan keresi a módját, hogy kikeveredjen kétes helyzetéből, és arra vágyik, hogy megtalálja a békét, boldogságot és biztonságot. Egyfelől az embereket romlott beállítottságok irányítják, és a Sátán hálójában élnek, átvéve a különféle módszereket, gondolatokat és nézőpontokat, amelyeket a Sátán ad nekik, hogy megoldják a körülöttük felmerülő problémákat. Másfelől az emberek még mindig remélik, hogy békét és boldogságot nyerhetnek Istentől. Mivel azonban mindenkor köti őket a Sátán romlott természete, bele vannak gabalyodva a hálójába, és képtelenek tudatosan fellázadni ellene és kivergődni belőle, és mivel eltávolodnak Isten szavától és az igazságalapelvektől, az emberek sohasem képesek elérni az Istentől származó vigasztalást, örömet, békét és boldogságot. Végül milyen állapotban élnek az emberek? Nem képesek felnőni az igazságra való törekvés feladatához, bár szeretnének, és nem tudnak Isten követelményeinek megfelelően élni, bár megfelelően kívánják végezni kötelességeiket. El vannak akadva ott, ahol vannak. Ez gyötrelmes kínszenvedés. Az emberek a Sátán romlott természetében élnek, akaratuk ellenére. Inkább pokolfajzatokra, mint emberekre hasonlítanak, gyakran sötét zugokban élnek, szégyenletes és gonosz módszerek után kutatva, hogy megoldják a számtalan nehézséget, amellyel szembekerülnek. Valójában az emberek lelke mélyén ott van a hajlandóság, hogy jók legyenek és a fény felé törekedjenek. Remélik, hogy emberi lények módjára, méltósággal élhetnek. Azt is remélik, hogy törekedhetnek az igazságra, és Isten szavára támaszkodhatnak, hogy éljenek, és Isten szavát életükké és valóságukká tehetik, de sohasem képesek az igazságot átültetni a gyakorlatba, és dacára annak, hogy mennyi doktrínát megértenek, nem tudják megoldani a problémáikat. Az emberek ide-oda hánykolódnak ebben a dilemmában, egyaránt képtelenek előrehaladni és vonakodnak visszatérni. El vannak akadva ott, ahol vannak. Az „elakadás” érzése pedig kín – rettenetes kín. Az emberekben ott az akarat, hogy a fény felé törekedjenek, és vonakodnak elhagyni Isten szavát és a helyes utat. Az igazságot azonban nem fogadják el, nem tudják Isten szavait átültetni a gyakorlatba, és továbbra is képtelenek levetni romlott sátáni természetük kötelékeit és irányítását. Végső soron csak kínok között élhetnek, valódi boldogság nélkül. Nem így állnak a dolgok? (De.) Mindenesetre, ha az emberek gyakorolni akarják és meg akarják szerezni az igazságot, apránként kell megtapasztalniuk Isten szavait, a kis dolgokkal kezdve, hogy eloszlassák azt a befolyást, amelyet ezek az erkölcsi magatartásról szóló mondások gyakorolnak az eszméikre, nézőpontjaikra és igazságkeresésükre. Ez kulcsfontosságú; ezeket a problémákat meg kell oldani.

Ha az emberek meg akarják változtatni beállítottságukat, és el akarják érni az üdvösséget, nemcsak elszántságra, de megingathatatlan gondolkodásmódra is szükségük van. Tapasztalatot kell meríteniük a kudarcaikból, a tapasztalatukból pedig gyakorlási útra kell szert tenniük. Ne légy negatív és ne csüggedj el, ha elbuksz, és semmiképpen ne add fel! De önelégült se légy, amikor szert teszel valami szerény nyereségre. Akármilyen cselekedet során buksz vagy gyengülsz is el, az nem jelenti azt, hogy a jövőben nem leszel képes megmenekülni. Meg kell értened Isten szándékait, újra talpra kell állnod, be kell tartanod Isten szavait, és folytatnod kell a küzdelmet romlott sátáni beállítottságaid ellen. Azzal kell kezdeni, hogy tisztán látod, miként károsítják és akadályozzák az emberek igazságkeresését az erkölcsi magatartásra vonatkozó különféle követelmények és mondások, amelyek a Sátántól erednek. Az a helyzet, hogy ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások folyamatosan megkötik és korlátozzák az emberek elméjét, és egyúttal az emberek romlott beállítottságait is táplálják. Természetesen különböző mértékben lerontják azt is, hogy az emberek mennyire fogadják el az igazságot és Isten szavait, kétséget és ellenállást ébresztve az emberekben az igazsággal szemben. Ilyen mondás az is, hogy „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.” Ez a világi ügyekre vonatkozó filozófia gyökeret vert az emberek fiatal lelkében, és az ilyesfajta eszmék és nézetek tudat alatt befolyásolják az embereket abban, hogyan tekintenek másokra, és milyen módon kezelik a körülöttük történő eseményeket. Ezek az eszmék és nézetek észrevétlenül álcázzák és elfedik az elvetemültség, csalárdság és rosszindulat beállítottságait az emberek romlott beállítottságai között. Nemcsak hogy nem oldják meg a romlott beállítottságok problémáját, de ravaszabbá és csalárdabbá is teszik az embereket, így tovább súlyosbítva az emberek romlott beállítottságait. Röviden szólva, ezek az erkölcsi magatartásról szóló mondások és világi ügyekre vonatkozó filozófiák a hagyományos kultúrában nemcsak az emberek gondolatait és nézeteit befolyásolják, de mélységes hatást gyakorolnak az emberek romlott beállítottságaira is. Ezért szükséges megérteni, hogy a hagyományos kultúra olyan eszméi és nézetei, mint ez: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld” – milyen hatást gyakorolnak az emberekre. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Az imént főleg arról beszélgettünk, hogy amikor vita támad az emberek között, a hagyományos kultúra mondásai és nézőpontjai alapján kell-e azt megközelíteni, vagy pedig Isten szavai és az igazságalapelvek szerint; hogy melyik képes megoldani a problémákat: a hagyományos kultúra nézetei, vagy pedig Isten szavai és az igazság. Amikor az emberek ezt világosan belátták, a helyes döntéseket fogják meghozni, és könnyebb lesz az Isten szavaiban foglalt igazság szerint megoldani másokkal való vitáikat. Amikor az ilyen problémák megoldódnak, az a probléma, hogy az emberek gondolatait befolyásolja és megbéklyózza az az erkölcsi magatartásról szóló mondás, amely így szól: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld” – alapvetően szintén megoldódik. Az emberek viselkedését legalább nem fogják ilyesfajta eszmék és nézetek befolyásolni; képesek lesznek kitépni magukat a Sátán félrevezetésének hálójából, megszerezni az igazságot Isten szavaiból, megtalálni az igazságalapelveket a másokkal folytatott érintkezéshez, és Isten szavait tenni életükké. Ha Isten szavai szerint ízekre szedjük és átlátjuk a hagyományos kultúra téves nézeteit és a sátáni filozófiák béklyóit és kötelékeit, az ember már attól is képessé válhat megérteni az igazságot és éleslátást kialakítani magában. Képessé válhat levetni a Sátán befolyását és megszabadulni a bűn szolgaságából. Ily módon Isten szavai és az igazság válik az életeddé, a régi életed helyébe lépve, amelynek lényegét sátáni filozófiák és beállítottságok alkották. Addigra más emberré válsz. Bár ez az ember még mindig te vagy, egy új ember bukkant elő, aki Isten szavait és az igazságot tekinti az életének. Hajlandók vagytok ilyen emberré válni? (Igen.) Jobb ilyen embernek lenni – legalább boldogok lesztek. Amikor először elkezded gyakorolni az igazságot, lesznek nehézségek, akadályok és fájdalom, de ha képes vagy az igazságot keresni, hogy megoldd a nehézségeidet, míg végül megveted az alapokat Isten szavain, akkor a fájdalom megszűnik majd, és ahogy az életed megy tovább, boldogabb és nyugodtabb leszel. Miért mondom ezt? Mert a benned lévő negatív dolgok befolyása és irányítása fokozatosan alábbhagy majd, és ezzel párhuzamosan egyre több jut a bensődbe Isten szavaiból és az igazságból, és Isten szavainak és igazságainak benyomása a szívedben egyre inkább elmélyül. Tudatosságod az igazság keresésében erősebbé és élesebbé válik, és amikor történik veled valami, a gyakorlásod benső útja, iránya és célja egyre világosabb lesz, és amikor benső csatát vívsz, egyre inkább a pozitív dolgok fognak felülkerekedni. Hát nem fog akkor növekedni életed boldogsága? Nem fog akkor növekedni a béke és öröm, amelyet Istentől kapsz? (De igen.) Kevesebb olyan dolog lesz az életedben, amely zaklatottságot, szorongást, lehangoltságot és neheztelést kelt benned, egyéb negatív érzelmek mellett. Ezek helyett Isten szavai válnak az életeddé, és reményt, boldogságot, örömet, szabadságot, felszabadulást és tisztességet hoznak neked. Amikor ezek a pozitív dolgok gyarapodnak, az emberek teljes mértékben megváltoznak. Amikor ez az idő eljön, ellenőrizd, hogy érzed magad, és hasonlítsd össze a korábbi állapottal: Hát nem teljesen más, mint a korábbi életutad folyamán? Csak miután ledobtad a Sátán hálóját és romlott beállítottságait, gondolatait és nézőpontjait, valamint különféle módszereit, szempontjait és filozófiai állításait, amelyek alapján az embereket és dolgokat szemlélted, viselkedtél és cselekedtél – csak miután mindezeket teljes mértékben levetetted, és képes vagy az igazságot gyakorolni, Isten szavai szerint szemlélni az embereket és dolgokat, azok alapján bánni és érintkezésbe lépni másokkal, és megtapasztalni az Ő szavaiban, mennyire igazán jó az igazságalapelvek szerint bánni másokkal és nyugodt, örömteli életet élni – akkor éred majd el az igazi boldogságot.

Ma erről az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásról beszélgettünk és ezt szedtük ízekre: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.” Értitek, milyen problémákat rejt maga ez a kifejezés? (Igen.) Akkor azt is értitek, mik Isten követelményei az emberekkel szemben? (Igen.) Most, hogy ezt megértettétek, hogyan fogjátok végső soron valóra váltani ezt magatokban? Úgy, hogy nem lesztek indulatosak, ha történik veletek valami, és nem a hagyományos kultúrában, a társadalmi irányzatokban, a közvéleményben vagy (természetesen) a jogszabályokban keresitek az alapot. Ehelyett Isten szavaiban keressétek az alapot. Nem számít, mennyire mély vagy felszínes az igazságról alkotott megértésetek; elég az, hogy a problémát meg tudja oldani. Világosan kell látnod, hogy gonosz és veszélyes világban éltek. Ha nem érted az igazságot, akkor csak a társadalom irányzatait követheted, és beszippant a gonosz örvénye. Tehát, amikor történik veled valami, mit kell tenned először, bármi legyen is az? Először le kell csillapodnod, el kell csendesedned Isten előtt, és gyakran kell olvasnod az Ő szavait. Ezáltal képessé válsz világos belátást és gondolkodást nyerni, és tisztán látni, hogy a Sátán félrevezeti és megrontja ezt az emberi fajt, Isten pedig eljött, hogy megmentse ezt az emberi fajt a Sátán befolyásától. Természetesen ez a legalapvetőbb lecke, amelyet meg kell tanulnotok. Imádkoznod kell Istenhez, Nála kell keresned az igazságot, és arra kell kérned Őt, hogy vezéreljen téged – hogy vezéreljen az Ő idevágó szavainak olvasása felé, afelé, hogy megkapd a szükséges megvilágosítást és megvilágítást, hogy megértsd a szemed előtt történő dolog lényegét és azt, hogyan kell rá tekintened és foglalkoznod vele. Ezután használd a módszert, amelyet Isten tanított és mondott el neked, hogy szembenézz a dologgal és kezeld azt. Teljesen és egészen Istenre kell hagyatkoznod. Uralkodjon Isten, legyen Isten a Mester. Miután lecsillapodtál, többé fel sem merül, hogy a saját elméddel vedd fontolóra, milyen technikát vagy módszert használj, sem az, hogy a saját tapasztalatod vagy épp sátáni filozófiák és trükkök alapján cselekedj. Ehelyett Isten megvilágosítására és az Ő szavainak útmutatására kell várnod. Amit tenned kell, az, hogy elengeded saját akaratodat, félreteszed saját gondolataidat és nézeteidet, tisztelettel Isten színe elé járulsz, meghallgatod a szavakat és igazságokat, amelyeket Ő mond neked, és a tanításokat, amelyeket Ő mutat neked. Ezután el kell csendesedned, részletesen fontolóra kell venned és imádkozva újra meg újra végig kell olvasnod a szavakat, amelyekre Isten tanított, hogy pontosan megértsd, mit vár tőled Isten, és mit kell tenned. Ha képes vagy világosan megérteni, mire gondol valójában Isten, és mik az Ő tanításai, akkor először is köszönetet kell mondanod Istennek, amiért elrendezte a környezetet és megadta neked a lehetőséget arra, hogy igazold, valóra váltsd és megéld az Ő szavait, hogy életté legyenek a szívedben, és így az, amit megélsz, tanúsíthassa, hogy Isten szavai az igazság. Természetesen, ahogy ezeket a problémákat kezeled, sokszor előfordulhatnak hullámhegyek és hullámvölgyek, bonyodalmak és nehézségek, akár csaták is, valamint különböző emberektől érkező állítások és megjegyzések. De mindaddig, amíg biztos vagy abban, hogy Isten szavai az ilyen problémákkal kapcsolatban teljesen világosak, és hogy amit megértesz és aminek engedelmeskedsz, az Isten tanítása, habozás nélkül át kell ültetned mindezt a gyakorlatba. Ebben nem gátolhat sem a környezeted, sem más személy, esemény vagy dolog. Maradj meg szilárdan az alapállásodban. Az igazságalapelvekhez való ragaszkodás nem arrogancia vagy önelégültség. Ha már megértetted Isten szavait, és az Ő szavai szerint szemléled az embereket és dolgokat, illetve viselkedsz és cselekszel, valamint képes vagy mindenfajta változás nélkül ragaszkodni az alapelvekhez, akkor az igazságot gyakorolod. Ez az a fajta hozzáállás és elhatározás, amellyel az igazságot gyakorlóknak és az arra törekvőknek rendelkezniük kell.

Eleget beszéltünk arról, hogy milyen problémák vannak ezzel a mondással: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.” Van még nehézségetek ezeknek a problémáknak a megértése körül? Teljesen új megértést nyertetek a hagyományos kultúrának erről az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásáról a mai közösségünk és boncolgatásunk révén? (Igen.) E vadonatúj megértésetek alapján még mindig úgy tartanátok, hogy ez a mondás az igazság és pozitív dolog? (Nem.) Lehet, hogy ennek a mondásnak az emberekre gyakorolt befolyása még mindig létezik az elméjük mélyén és a tudatalattijukban, de mai közösségünknek köszönhetően az emberek ezt az erkölcsi magatartásról szóló mondást elhagyták gondolataikból és tudatukból. Tehát ennek fogsz-e továbbra is engedelmeskedni a másokkal folytatott érintkezéseidben? Amikor vitával kerülsz szembe, mit kell tenned? (Először is el kell hagynunk ezt a sátáni filozófiát: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.” Csendesen Isten színe elé kell járulnunk, hogy imádkozzunk és az igazságot keressük, és Isten szavaiban kell kutatnunk az igazságalapelvek után, amelyeket a gyakorlatba kell ültetnünk.) Ha nem szólnánk a közösségben ezekről a dolgokról, úgy éreznétek, hogy soha nem is szemléltétek az embereket és dolgokat, illetve nem viselkedtetek és nem cselekedtetek annak az erkölcsi kritériumnak megfelelően, hogy „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.” Most, hogy ezt a problémát feltártuk, vedd szemügyre magad, hogy befolyásolnak-e ilyen eszmék és nézetek, amikor legközelebb valami hasonló történik veled, vagyis, hogy léteznek-e ezek a dolgok az eszméid és nézeteid között. Ekkor természetes módon felfedezed majd, hogy sok dologban befolyásolnak téged ilyen eszmék és nézetek, ami azt jelenti, hogy sok környezetben és sok dolog megtörténte esetén még mindig ezek az eszmék és nézetek befolyásolnak, mélyen gyökeret vertek a lelkedben, és továbbra is ezek diktálják szavaidat, tetteidet és gondolataidat. Ha nem volt részed ebben a felismerésben, és ha nem figyelsz oda erre a problémára és nem követed nyomon, biztosan nem leszel tudatában, és nem fogod tudni, hogy befolyásolnak-e téged ilyen eszmék és nézetek. Amikor valóban és aprólékosan foglalkozol a dologgal, úgy fogod találni, hogy a hagyományos kultúra mérgei gyakran kiáradnak az elmédben. Nem az a helyzet, hogy nincsenek meg benned, csak arról van szó, hogy korábban nem vetted őket komolyan, vagy nem ismerted fel, hogy pontosan mi a lényege a hagyományos kultúra e mondásainak. Tehát mit kell tenned, hogy tudatosodjanak benned ezek az elméd mélyén rejlő problémák? Meg kell tanulnotok elmélkedni és átgondolni. Hogyan kell elmélkedni és átgondolni? Ez a két kifejezés nagyon egyszerűnek hangzik; hogyan kell tehát megérteni őket? Mondjuk például, hogy az evangéliumot terjeszted és bizonyságot teszel Istenről néhány emberrel, akik most fedezik fel az igaz utat. Kezdetben talán hajlandók figyelni rád, de miután már egy darabig beszélgettél velük, néhányan nem akarnak többé meghallgatni. Ezen a ponton bizonyára ezt gondolod: „Mi folyik itt? Talán a közlésem nem egészen illeszkedik az elképzeléseikhez és problémáikhoz? Vagy nem közöltem az igazságot elég világosan és érthetően? Vagy hallottak valami híresztelést vagy tévtant, és az zavarta meg őket? Egyesek közülük miért nem folytatják a felfedezést? Pontosan mi a probléma?” Ez a megfontolás, nem igaz? Végiggondolni a dolgot, számításba véve minden egyes aspektusát, egyetlen részletet sem hagyva ki. Mi a célod azzal, hogy mindezt fontolóra veszed? Az, hogy megtaláld a probléma gyökerét és lényegét, majd megoldd azt. Ha nem találod a válaszokat ezekre a problémákra, bármennyit gondolkodsz is rajtuk, keresned kell valakit, aki érti az igazságot, és tőle kell tanácsot kérned. Figyeld meg, hogy ő hogyan terjeszti az evangéliumot, hogyan tesz bizonyságot Istenről, hogyan kap pontos képet a felfedezés szakaszában lévő emberek fő elképzeléseiről, és hogyan oszlatja el később azokat, Isten szavai szerint beszélve az igazságról. Nem ez indítja el a cselekvést? Az első lépés a megfontolás, a második lépés a cselekvés. A cselekvés oka az, hogy ellenőrizned kell, valóban a megfelelő problémát fontolgatod-e vagy eltévedtél. Amikor rájössz, honnan ered a probléma, megkezded annak ellenőrzését, hogy azt a problémát fontolgatod-e, amit kell, vagy sem. Ezután láss neki megoldani azt a problémát, amelyik az ellenőrzésed során az igazi problémának bizonyult. Például, ha az igaz utat felfedező emberek híreszteléseket és tévtanokat hallanak, és elképzelések alakulnak ki bennük, olvasd nekik Isten szavait oly módon, amely az elképzeléseiket veszi célba. Világosan beszélve az igazságról, alaposan szedd ízekre és oszlasd el az elképzeléseiket, és szüntesd meg az akadályokat a szívükben. Akkor majd hajlandók lesznek folytatni a felfedezést. Ez a probléma megoldásának kezdete, nem igaz? A probléma megoldásának első lépése átgondolni, megfontolni azt, majd az elmédben alaposan utánajárni a lényegének és kiváltó okának. Miután azonosítottad, hogy mi az, kezdd el megoldani a problémát Isten szavai szerint. Végül, amikor a probléma megoldódott, elérted a célt. Tehát az olyan, erkölcsi magatartással kapcsolatos kijelentések, mint ez: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld” – még mindig léteznek a gondolataidban és nézeteidben, vagy sem? (Igen, léteznek.) Hogyan kell az ilyen problémákat megoldani? Át kell gondolnod mindent, ami általában történik veled. Ez rendkívül fontos lépés. Először is gondolj vissza arra, hogyan viselkedtél, amikor korábban ilyen dolgok történtek veled. Olyan mondások uraltak, mint ez: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”? És ha igen, milyen szándékaid voltak? Mit mondtál? Mit tettél? Hogyan cselekedtél? Hogyan viselkedtél? Ha lecsillapodsz és végiggondolod ezeket a dolgokat, észre sem veszed, és fel fogsz fedezni néhány problémát. Ezen a ponton az igazságot kell keresned, közösségben kell lenned másokkal, és Isten idevágó szavai szerint kell megoldanod ezeket a problémákat. Mindennapi életedben törekedj arra, hogy teljesen elhagyd ezeket a hagyományos kultúra által hirdetett hibás nézeteket, azután pedig fogadd el Isten szavait és az igazságot az emberekkel folytatott érintkezés alapelveiként, és kezeld az embereket, eseményeket és dolgokat az igazságalapelvek szerint. Így kell megoldani a problémákat: Isten szavai szerint boncolgatva a hagyományos kultúra különféle eszméit, nézeteit és mondásait, majd annak alapján, hogy milyen következményekkel jár az emberiség ragaszkodása ezekhez az elhibázott nézetekhez, teljesen világosan átlátva, hogy valóban pozitív és helyes-e a hagyományos kultúra. Akkor majd világosan fogod látni, hogy ez: „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, csupán egy kitérő viselkedési technika, amelyet az emberek azért alkalmaznak, hogy fenntartsák személyes kapcsolataikat. De ha az emberek természetlényege nem változik meg, ki tudnak jönni az emberek egymással hosszú távon? Előbb-utóbb szétesik az egész. Ezért az emberi világban nincsenek igaz barátok – már az is elég jó, ha egyszerűen egy fizikai kapcsolatot sikerül fenntartani. Ha az emberekben van egy kis lelkiismeret, józan ész és jószívűség, képesek felszínes kapcsolatot fenntartani másokkal anélkül, hogy az szétesne; ha azonban emberi mivoltukban elvetemültek, alattomosak és ádázak, akkor nem tudnak hogyan kapcsolódni másokkal, hanem csak kihasználni tudják egymást. Tisztán látva ezeket a dolgokat – vagyis tisztán látva az emberek természetlényegét –, alapvetően meg lehet határozni a módszert, amelyet az embereknek alkalmazniuk kell egymással folytatott érintkezéseik során, és az helyes, tévedhetetlen és az igazságnak megfelelő lehet. Isten ítéletének és fenyítésének tapasztalatával Isten választott népe most láthat egy keveset az emberi mivolt lényegéből. Így az emberek közötti érintkezésekben – vagyis a normális személyes kapcsolatokban – láthatják, milyen fontos becsületes embernek lenni, és hogy Isten szavainak és az igazságnak megfelelően kezelni az embereket a legmagasabb rendű alapelv és a legbölcsebb módszer. Ez soha nem fogja az embereket gyötrelemmel vagy szorongással sújtani. Viszont az emberek lelkében mindenképpen lesz némi küzdelem, amikor megtapasztalják Isten szavait és az igazságot gyakorolják, abban az értelemben, hogy gyakran felszínre fognak törni romlott beállítottságok, hogy megzavarják és megakadályozzák őket az igazság gyakorlásában. A romlott emberi beállítottságok által kitermelt sokrétű eszmék, érzések és nézetek változó mértékben, de mindig is gátolni fogják, hogy az igazságot és Isten szavait átültesd a gyakorlatba, és amikor ez történik, sok mindennel kerülsz szembe, ami észrevétlenül zavar és akadályoz az igazság gyakorlásában. Amikor ezek az akadályok felbukkannak, többé nem fogod azt mondani, mint most, hogy az igazság gyakorlása könnyű. Nem fogod ezt olyan könnyedén kijelenteni. Akkor már szenvedsz majd és szomorú leszel, enni sem tudsz, sem jól aludni. Egyesek még úgy is találhatják, hogy Istenben hinni túl nehéz, és fel akarják adni. Meg vagyok győződve arról, hogy sok ember nagy szenvedésen ment keresztül azért, hogy az igazságot gyakorolja és belépjen a valóságba, számtalanszor metszették meg őket, számtalan csatát vívtak a szívükben, és számtalan könnyet ontottak. Nem így van? (De igen.) Ezeken a kínokon keresztülmenni szükségszerű folyamat, és ezen kivétel nélkül mindenkinek át kell esnie. A Törvény Korában Dávid hibát követett el, később azonban bűnbánatot tartott és bűnvallást tett Istennek. Mennyit sírt? Hogy írja az eredeti szöveg? („Egész éjjel könnyekkel áztatom ágyamat, könnyeimmel öntözöm fekvőhelyemet” (Zsoltárok 6:7).) Mennyi könnyet onthatott, ha elázott tőlük az ágya! Ez mutatja, hogy milyen hatalmas és mélységes megbánást és kínszenvedést élt át akkor. Ti már ontottatok ilyen sok könnyet? Az általatok ontott könnyek száma századrésze sincs az övének, ami azt mutatja, hogy messze nem gyűlölitek eléggé romlott beállítottságaitokat, hús-vér testeteket és vétkeiteket, és hogy elhatározásotok és kitartásotok az igazság gyakorlásában távolról sem kielégítő. Még nem ütitek meg a mértéket; messze vagytok attól, hogy elérjétek Péter és Dávid szintjét. Nos, fejezzük itt be a mai közösségi alkalmat.

2022. április 16.