A testvérek közül azok, akik mindig negativitásukat hangoztatják, a Sátán szolgái, és megzavarják a gyülekezetet. Az ilyen embereket egy napon ki kell iktatni és el kell űzni. Ha az embereknek Istenbe vetett hitükben nincs Istent félő szívük, ha nincs Istennek alávetett szívük, akkor nemhogy nem lesznek képesek semmilyen munkát végezni Érte, hanem éppen ellenkezőleg, olyanokká válnak, akik megzavarják munkáját, és ellenállnak Neki. Hinni Istenben, de nem alávetettnek lenni Neki és nem félni Őt, hanem ellenállni Neki, a legnagyobb szégyen egy hívő számára. Ha a hívők beszédükben és magatartásukban ugyanolyan nemtörődömök és gátlástalanok, mint a nem hívők, akkor még a nem hívőknél is gonoszabbak; ők archetipikus démonok. Akik a gyülekezeten belül mérgező, rosszindulatú beszédüknek adnak hangot, akik pletykákat terjesztenek, akik diszharmóniát szítanak, és klikkeket alkotnak a testvérek között – ők azok, akiket ki kellett volna zárni a gyülekezetből. Mivel azonban most Isten munkájának egy másik korszaka van, ezek az emberek korlátozva vannak, hiszen a biztos kiiktatás vár rájuk. Mindazoknak, akiket a Sátán megrontott, romlott beállítottságuk van. Egyeseknek csak romlott beállítottságaik vannak, de vannak, akik mások: nemcsak gonosz sátáni hajlamaik vannak, hanem természetük is rendkívül rosszindulatú. Nemcsak szavaik és tetteik fedik fel korrupt, sátáni hajlamaikat; ezek az emberek maguk az igazi ördögök és Sátánok. Viselkedésük félbeszakítja és megzavarja Isten munkáját, megzavarja a testvérek életbe való belépését, és kárt tesz a gyülekezet normális életében. Előbb-utóbb ezeket a báránybőrbe bújt farkasokat el kell takarítani; kíméletlen hozzáállást, elutasító hozzáállást kell kialakítani a Sátán ezen inasaival szemben. Csak így lehet Isten oldalán állni, és aki nem így tesz, az a Sátánnal együtt vergődik a mocsárban. Akik őszintén hisznek Istenben, azoknak mindig ott van a szívében, és mindig magukban hordozzák az Istent félő, istenszerető szívet. Azoknak, akik hisznek Istenben, óvatosan és körültekintően kell cselekedniük, és mindannak, amit tesznek, összhangban kell lennie Isten követelményeivel, és képesnek kell lennie megelégíteni az Ő szívét. Nem szabad önfejűeknek lenniük, azt tenniük, amihez csak kedvük van; ez nem fér össze a szent illendőséggel. Az embereknek nem szabad ámokfutás közepette Isten zászlóját lengetni mindenütt, és közben mindenhol hencegni és szélhámoskodni; ez a leglázadóbb magatartás. A családoknak is megvannak a maguk szabályai, a nemzeteknek pedig a maguk törvényei – vajon nem még inkább így van ez Isten házában? Ott talán nem még szigorúbbak a szabályok? Vajon nincs-e ott még több adminisztratív rendelet? Az emberek szabadon tehetnek, amit akarnak, de Isten adminisztratív rendeletein nem változtathatnak tetszésük szerint. Isten olyan Isten, aki nem tűri az emberektől a sértést; Ő olyan Isten, aki halálba küldi az embereket. Tényleg még mindig nem tudják ezt az emberek?

Minden gyülekezetben vannak emberek, akik zavart okoznak az egyháznak, vagy félbeszakítják Isten munkáját. Ők mind Sátánok, akik álruhában beférkőztek Isten házába. Az ilyen emberek jól tudnak színészkedni: nagy tisztelettel járulnak Elém, hajbókolnak, úgy élnek, mint a rühes kutyák, és „mindenüket” saját céljaik elérésének szentelik – ámde a testvérek előtt megmutatják csúf oldalukat. Amikor olyan embereket látnak, akik gyakorolják az igazságot, lecsapnak rájuk, és félrelökik őket; viszont amikor náluk befolyásosabb embereket látnak, akkor hízelegnek és udvarolnak nekik. Szabadon garázdálkodnak a gyülekezetben. Elmondható, hogy ilyen „helyi zsarnokok”, ilyen „ölebek” az egyházak többségében léteznek. Ördögien viselkednek együtt, kacsintásokat és titkos jeleket küldve egymásnak, és egyikük sem gyakorolja az igazságot. Akiben a legtöbb méreg van, az a „fődémon”, akinek pedig a legnagyobb a tekintélye, az vezeti őket, a magasba lendítve zászlajukat. Ezek az emberek tombolnak a gyülekezetben, terjesztik a negativitásukat, halált lehelnek, azt teszik, ami nekik tetszik, azt mondanak, amit akarnak, és senki sem meri megállítani őket. Csordultig vannak a Sátán természetével. Amint zavart okoznak, a halál fuvallata száll a gyülekezetbe. A gyülekezetben azok, akik az igazságot gyakorolják, vissza vannak utasítva, képtelenek mindenüket beleadni, míg azok, akik zavarják a gyülekezetet és halált terjesztenek, tombolnak benne – sőt mi több, a legtöbb ember őket követi. Az ilyen gyülekezeteket a Sátán uralja, világos és egyszerű; az ördög az ő királyuk. Ha az ilyen gyülekezetek tagjai nem lázadnak fel és nem utasítják el a fődémonokat, akkor előbb-utóbb ők is tönkremennek. Mostantól kezdve intézkedéseket kell hozni az ilyen gyülekezetekkel szemben. Ha azok, akik egy kicsit is képesek gyakorolni az igazságot, nem keresik, akkor az a gyülekezet megszűnik. Ha egy gyülekezetben nincs senki, aki hajlandó gyakorolni az igazságot, és senki, aki szilárdan megállna bizonyságtételében Isten mellett, akkor azt a gyülekezetet teljesen el kell szigetelni, és el kell vágni kapcsolatait a többi gyülekezettel. Ezt a „halál eltemetésének” nevezik; ez az, ami a Sátán visszautasítását jelenti. Ha egy gyülekezetben több helyi zsarnok van, és őket „kis legyek” követik, akikből teljesen hiányzik a tisztánlátás, és ha az ilyen gyülekezetek tagjai még az igazság meglátása után is képtelenek elutasítani e zsarnokok kötelékeit és manipulációját, akkor végül ezek a bolondok mind ki lesznek vetve. Lehet, hogy ezek a kis legyek nem csináltak semmi szörnyűséget, de annál csalárdabbak, ravaszabbak és köntörfalazóbbak, és mindenki, aki ilyen, ki lesz vetve. Egyetlenegy sem maradhat! Azok, akik a Sátánhoz tartoznak, visszakerülnek a Sátánhoz, míg azok, akik Istenhez tartoznak, biztosan keresni fogják az igazságot; ezt a természetük dönti el. Vesszenek el mindazok, akik a Sátánt követik! Senki nem fog szánalmat érezni az ilyen emberek iránt. Legyen ellátva azok, akik az igazságot keresik, és szívük szerint gyönyörködjenek Isten szavában. Isten igazságos; senkivel sem kivételezne. Ha te ördög vagy, akkor képtelen vagy az igazság gyakorlására; ha olyasvalaki vagy, aki az igazságot keresi, akkor biztos, hogy nem kerülsz a Sátán fogságába. Ez minden kétséget kizáróan így van.

Azok az emberek, akik nem törekednek a haladásra, mindig azt kívánják, hogy mások is olyan negatívak és hanyagok legyenek, mint ők maguk. Akik nem gyakorolják az igazságot, féltékenyek azokra, akik igen, és mindig megpróbálják félrevezetni azokat, akik zavaros fejűek és hiányzik az ítélőképességük. Aminek ezek az emberek hangot adnak, az azt okozhatja, hogy elfajulj, lecsússz, abnormális állapotba kerülj, és megtelj sötétséggel. Miattuk eltávolodsz Istentől, a testet dédelgeted és kényezteted magadat. Azoknak az embereknek, akik nem szeretik az igazságot, és akik mindig felületesen állnak Istenhez, nincs önismeretük, és az ilyen emberek beállítottsága másokat is arra csábít, hogy bűnöket kövessenek el és dacoljanak Istennel. Nem gyakorolják az igazságot, és másoknak sem engedik meg, hogy gyakorolják azt. Dédelgetik a bűnt, és nem irtóznak önmaguktól. Nem ismerik önmagukat, és másokat is akadályoznak, hogy megismerjék önmagukat; és azt is megakadályozzák, hogy mások vágyakozzanak az igazságra. Akiket félrevezetnek, nem látják a fényt. Sötétségbe hullnak, nem ismerik magukat, nincsenek tisztában az igazsággal, és egyre távolabb kerülnek Istentől. Nem gyakorolják az igazságot, és másokat is akadályoznak az igazság gyakorlásában, maguk elé idézve az összes ilyen bolondot. Ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy ők hisznek Istenben, inkább azt kellene mondanunk, hogy az őseikben hisznek, vagy azt, hogy amiben hisznek, azok a szívükben lakozó bálványok. A legjobb lenne, ha azok az emberek, akik azt állítják, hogy Istent követik, kinyitnák a szemüket, és jól megnéznék, hogy pontosan kiben is hisznek: valóban Isten az, akiben hiszel, vagy a Sátán? Ha tudod, hogy amiben hiszel, az nem Isten, hanem a saját bálványaid, akkor jobban tennéd, ha nem vallanád magad hívőnek. Ha valójában nem tudod, hogy kiben hiszel, akkor is az lenne a legjobb, ha nem mondanád azt, hogy hívő vagy. Ezt kimondani istenkáromlás lenne! Senki sem kényszerít arra, hogy higgy Istenben. Ne mondjátok, hogy hisztek Bennem; elegem van az ilyen beszédből, és nem kívánom még egyszer hallani, mert amiben ti hisztek, azok a szívetekben lakozó bálványok, valamint a helyi zsarnokok köztetek. Azok, akik a fejüket csóválják, amikor az igazságot hallják, akik vigyorognak, amikor a halálról szóló beszédet hallják, azok mind a Sátán ivadékai, és ők azok, akiket ki fognak vetni. Az egyházban sokaknak nincs ítélőképességük. Amikor valami félrevezető történik, váratlanul a Sátán oldalára állnak; sőt megsértődnek, ha a Sátán lakájainak nevezik őket. Bár az emberek azt mondhatnák, hogy nincs ítélőképességük, mindig az igazságot nélkülöző oldalon állnak, soha nem állnak az igazság oldalán a kritikus időkben, soha nem állnak ki és nem érvelnek az igazság mellett. Valóban hiányzik belőlük az ítélőképesség? Miért állnak váratlanul a Sátán oldalára? Miért nem mondanak soha egyetlen tisztességes és észszerű szót sem az igazság érdekében? Vajon ez a helyzet valóban pillanatnyi zavarodottságuk miatt alakult ki? Minél kevesebb ítélőképességgel rendelkeznek az emberek, annál kevésbé képesek az igazság oldalára állni. Mit mutat ez? Nem azt mutatja-e, hogy az ítélőképesség nélküli emberek szeretik a bűnt? Nem azt mutatja-e, hogy ők a Sátán hűséges ivadékai? Miért van az, hogy mindig képesek a Sátán oldalára állni és az ő nyelvét beszélni? Minden szavuk és cselekedetük, az arckifejezésük, mind elegendő annak bizonyítására, hogy semmiképp sem az igazság szeretői, hanem olyan emberek, akik gyűlölik az igazságot. Az, hogy képesek a Sátán oldalán állni, elég bizonyíték arra, hogy a Sátán valóban szereti ezeket a kicsinyes ördögöket, akiknek élete azzal telik, hogy a Sátánért harcolnak. Hát nem eléggé világosak mindezek a tények? Ha te valóban olyan ember vagy, aki szereti az igazságot, akkor miért nem vagy tekintettel azokra, akik gyakorolják az igazságot, és miért követed azonnal azokat, akik a legcsekélyebb mértékben sem gyakorolják az igazságot? Miféle probléma ez? Engem nem érdekel, hogy van-e ítélőképességed, vagy nincs. Engem nem érdekel, milyen nagy árat fizettél. Engem nem érdekel, hogy mekkora erőid vannak, és nem érdekel, hogy helyi zsarnok, vagy zászlóvivő vezér vagy. Ha az erőid nagyok, akkor az csak a Sátán erejének segítségével lehetséges. Ha nagy a tekintélyed, akkor az csupán azért van, mert túl sokan vannak körülötted, akik nem gyakorolják az igazságot. Ha még nem zártak ki téged, az azért van, mert most nem a kizárás munkájának van itt az ideje; inkább a kirekesztés munkájának az ideje ez. Nem sietős, hogy most kizárjanak téged. Egyszerűen csak megvárom azt a napot, amikor megbüntetlek téged, miután kivetettek. Aki nem gyakorolja az igazságot, az ki less vetve!

Azok az emberek hisznek valóban Istenben, akik hajlandóak Isten szavát a gyakorlatba átültetni, és hajlandóak az igazságot gyakorolni. Azok az emberek, akik valóban képesek szilárdan állni Istenről tett bizonyságtételükben, ugyanazok, akik hajlandók az Ő szavát a gyakorlatba átültetni, és valóban képesek az igazság oldalán állni. A csaláshoz és igazságtalansághoz folyamodó emberek mindannyian nélkülözik az igazságot, és mindannyian szégyent hoznak Istenre. Akik vitákat szítanak a gyülekezetben, a Sátán lakájai, ők a Sátán megtestesítői. Az ilyen emberek nagyon rosszindulatúak. Azok, akiknek nincs ítélőképességük, és képtelenek az igazság oldalára állni, mind gonosz szándékokat táplálnak, és bemocskolják az igazságot. Mi több, ők a Sátán archetipikus képviselői. Ők menthetetlenek, és természetesen kivetik őket. Isten családja nem engedi, hogy megmaradjanak azok, akik nem gyakorolják az igazságot, és azokat sem engedi megmaradni, akik szándékosan szétzilálják a gyülekezetet. Most azonban nincs itt az ideje a kiutasítás munkájának; az ilyen embereket végül egyszerűen leleplezik és kivetik. Nem szabad több haszontalan munkát fordítani ezekre az emberekre; azok, akik a Sátánhoz tartoznak, nem állhatnak az igazság oldalára, míg azok, akik az igazságot keresik, igen. Azok az emberek, akik nem gyakorolják az igazságot, méltatlanok arra, hogy hallják az igazság útját, és méltatlanok arra, hogy tanúságot tegyenek az igazságról. Az igazság egyszerűen nem az ő fülüknek szól, hanem azoknak szól, akik gyakorolják azt. Mielőtt minden ember vége feltárul, azokat, akik megzavarják a gyülekezetet és félbeszakítják Isten munkáját, most egy időre félreteszik, hogy majd később foglalkozzanak velük. Amint a munka befejeződik, ezen emberek mindegyike lelepleződik, azután pedig ki fogják vetni őket. Egyelőre, amíg az igazságról gondoskodnak, nem törődnek velük. Amikor a teljes igazság feltárul az emberiség előtt, ezeket az embereket ki kell vetni; ez lesz az az idő, amikor minden embert a fajtája szerint osztályoznak majd. Az ítélőképesség nélküliek kicsinyes trükkjei a pusztulásukhoz vezetnek a gonoszok keze által, akik elcsalogatják őket, hogy soha többé ne térhessenek vissza. Ők ezt a bánásmódot érdemlik meg, mert nem szeretik az igazságot, mert képtelenek az igazság oldalán állni, mert gonosz embereket követnek és gonosz emberek oldalán állnak, és mert összejátszanak a gonosz emberekkel és dacolnak Istennel. Pontosan tudják, hogy amit ezek a gonosz emberek sugároznak, az gonosz, mégis megkeményítik a szívüket, és hátat fordítanak az igazságnak, hogy őket kövessék. Vajon ezek az emberek, akik nem az igazságot gyakorolják, hanem pusztító és utálatos dolgokat tesznek, nem mind gonoszságot követnek-e el? Bár vannak közöttük olyanok, akik királyokként mutatják magukat, és vannak, akik követik is őket, vajon az Istennel dacoló természetük nem teljesen ugyanolyan? Milyen kifogásuk lehet arra, hogy azt állítsák, Isten nem menti meg őket? Milyen kifogásuk lehet arra, hogy azt állítsák, Isten nem igazságos? Vajon nem a saját gonoszságuk-e az, ami elpusztítja őket? Nem a saját lázadó mivoltuk az, ami a pokolba húzza le őket? Azok az emberek, akik az igazságot gyakorolják, végül megmenekülnek és tökéletessé válnak az igazság miatt. Azok, akik nem gyakorolják az igazságot, végül az igazság miatt pusztulást hoznak önmagukra. Ez a két vég vár azokra, akik gyakorolják az igazságot, és azokra, akik nem. Azt tanácsolom azoknak, akik nem tervezik az igazság gyakorlását, hogy minél hamarabb hagyják el a gyülekezetet, hogy ne követhessenek el még több bűnt. Amikor eljön az idő, már túl késő lesz a megbánáshoz. Különösen azoknak kell mihamarabb távozniuk, akik a gyülekezeten belül klikkeket alkotnak és szakadásokat okoznak, valamint a helyi zsarnokoskodóknak. Az ilyen gonosz farkas természetű emberek képtelenek a változásra. Jobb lenne, ha a lehető leghamarabb elhagynák a gyülekezetet, hogy soha többé ne zavarják a testvérek normális életét, és ezáltal elkerüljék Isten büntetését. Akik idáig velük tartottatok, jól tennétek, ha kihasználnátok ezt az alkalmat, és magatokba néznétek. Elhagyjátok-e a gyülekezetet a gonoszokkal együtt, vagy maradtok és engedelmes követők lesztek? Alaposan meg kell fontolnotok ezt a kérdést. Megadom nektek még ezt az egy lehetőséget, hogy válasszatok, és várom a válaszotokat.