23. fejezet

Minden testvérnek és nővérnek, aki hallotta a hangomat: hallottátok az Én szigorú ítéletem hangját és rendkívüli szenvedést viseltetek el. Tudnotok kell azonban, hogy az Én szándékaim rejtőznek a kemény hangom mögött! Fegyelmezlek titeket, hogy meg lehessen menteni titeket. Tudnotok kell, hogy szeretett fiaimért biztosan megfegyelmezlek és megmetszelek, és hamarosan teljessé teszlek titeket. A szívem annyira mohó, de nem értitek a szívemet, és nem az Én szavam szerint cselekedtek. A szavaim ma rátok találnak, ami miatt valóban felismeritek, hogy Isten szerető Isten, ezért mindannyian megtapasztaljátok Isten őszinte szeretetét. Van azonban néhány olyan ember is, akik színlel. Amikor látják mások bánatát, utánozzák őket, és a szemüket is könnyekkel töltik meg. Vannak mások, akik – a felszínen – úgy tűnik, hogy adósak Istennek és megbánónak mutatkoznak, de belül nem igazán értik Istent, és nem is biztosak Benne; csak hamis látszatot keltenek. Ezeket az embereket utálom a legjobban! Előbb-utóbb ezeket az embereket el fogják zárni az Én városomtól. A szándékom a következő: azokat akarom, akik buzgón akarnak Engem, és csak azok tudnak Nekem örömet okozni, akik igaz szívvel követnek Engem. Ezek olyan emberek, akiket minden bizonnyal a saját kezemmel fogok támogatni, és gondoskodni fogok arról, hogy ne érjék őket csapások. Azok az emberek, akik igazán akarják Istent, hajlandóak lesznek figyelembe venni Isten szívét, és cselekedni az Én akaratomat. Tehát hamarosan be kell lépnetek a valóságba, és el kell fogadnotok, hogy az Én szavam a ti életetek – ez az Én legnagyobb terhem. Ha a gyülekezetek és a szentek mind belépnek a valóságba, és mindannyian képesek közvetlenül kommunikálni Velem, szembenézni Velem, és gyakorolni az igazságot és az igazságosságot, csak akkor lesznek ők az Én szeretett fiaim, akikben Én örömömet lelem. Ezeket az embereket az összes nagy áldással meg fogom ajándékozni.

Előző: 22. fejezet

Következő: 24. fejezet

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren