A vétkek a pokolba vezetik az embert
Sok figyelmeztetést adtam nektek, és sok igazságot ruháztam rátok azzal a céllal, hogy ezek meghódítsanak benneteket. Mostanra már mindannyian sokkal gazdagabbnak érzitek magatokat, mint régebben, megértettetek sok magatartási alapelvet, és nagyon sok mindenre rájöttetek abból a józan észből, amellyel a hűséges embereknek rendelkezniük kell. Mindez az a termés, amit ti sok év alatt arattatok le. Nem tagadom a ti teljesítményeteket, de meg kell mondanom őszintén, hogy azt a számos lázadást és árulást sem tagadom, amit ti e sok év alatt elkövettetek ellenem, mert nincs köztetek egyetlen szent ember sem – ti kivétel nélkül olyan emberek vagytok, akiket a Sátán megrontott; Krisztus ellenségei vagytok. Eddig annyi vétket és lázadást követtetek el, hogy meg sem lehet számolni, ezért aligha tekinthető furcsának, hogy állandóan nyaggatlak benneteket. Nem kívánok így társulni veletek – de a kilátásaitok érdekében, a rendeltetési helyetek érdekében itt és most még egyszer unszollak benneteket. Remélem, hogy képesek lesztek megértést mutatni, és hogy elhiszitek minden kimondott szavamat, és értékelitek a szavaim mögött húzódó mély szándékokat. Ne kételkedjetek abban, amit mondok, még kevésbé vegyétek könnyelműen a szájatokra szavaimat, hogy azután félredobjátok, ahogy épp jólesik; ezt tűrhetetlennek tartom. Ne ítélkezzetek szavaim felett, még kevésbé vegyétek félvállról őket, és ne mondjátok azt, hogy mindig próbára teszlek benneteket, még kevésbé azt, hogy amit mondtam nektek, az pontatlan – mindezt tűrhetetlennek tartom. Mivel folyton teli vagytok kétségekkel Engem és azt illetően, amit mondok, folyton semmibe vesztek Engem és figyelmen kívül hagyjátok a szavaimat, teljes komolysággal mondom mindannyiótoknak: ne kapcsoljátok össze szavaimat a filozófiával, ne kapcsoljátok össze szavaimat egy csaló hazugságaival. Még sokkal kevésbé kellene felületesen, megvetéssel viszonyulnotok a szavaimhoz. Talán senki sem lesz képes a jövőben elmondani nektek azt, amit Én mondok nektek, és ekkora kedvességgel beszélni hozzátok, és még kevésbé ilyen türelmesen, lépésről lépésre vezérelni titeket. Az elkövetkező napokat a szép idők felidézésével fogjátok tölteni, vagy hangosan sírva, vagy fájdalmatokban nyögve, vagy sötét éjszakákat fogtok átélni az igazság és az élet bármilyen ellátása nélkül, vagy csak várakoztok, de a remény szikrája nélkül, vagy olyan keserű megbánást fogtok érezni, hogy minden józan eszeteket elveszítitek... Egyikőtök sem menekülhet meg ezektől a lehetőségektől. Azért, mert egyikőtök sem foglal el olyan helyet, ahonnan valóban Istent imádjátok, hanem elvegyültök a kicsapongás és a gonoszság világában, annyi mindent kevertek hitetekbe, szellemetekbe, lelketekbe és testetekbe, aminek semmi köze az élethez és az igazsághoz, és ami valójában ellentétes ezekkel. Ezért azt remélem, hogy megszerzitek a világosság útját. Egyetlen reményem, hogy megbecsülitek magatokat, értékelitek magatok, és hogy nem helyeztek olyan nagy hangsúlyt a rendeltetési helyetekre, miközben viselkedéseteket és vétkeiteket közömbösen szemlélitek.
Az Istenben hívő emberek már régóta komolyan reménykednek egy szép rendeltetési helyben, és Isten minden híve azt reméli, hogy a jó szerencse hirtelen rájuk talál. Mindannyian remélik, hogy mire észrevennék, máris békésen ülnek majd a mennyország valamelyik helyén. Én azonban azt mondom, hogy ezek az emberek sok szép gondolataikkal soha nem tudták, hogy jogosultak-e ilyen szerencsére, amely a mennyből hull alá, és hogy ott helyet foglalhatnak-e. Ti jelenleg jól ismeritek magatokat, mégis azt remélitek, hogy megmenekültök az utolsó napok katasztrófáitól és a Mindenható kezétől, amikor megbünteti a gonoszokat. Úgy tűnik, mintha az édes álmok és a fantáziálás közös jellemzője lenne minden embernek, akit a Sátán megrontott, és nem valamely magányos ember zseniális gondolata. Ennek ellenére mégis szeretnék véget vetni ezeknek a túlzó vágyaitoknak, valamint az áldások elnyerésére irányuló buzgóságotoknak, mert a vétkeitek számtalanok, és a lázadó mivoltotok megjelenésének esetei egyre gyakoribbak, és hogyan férnek össze ezek a dolgok a jövőre vonatkozó szép terveitekkel? Ha úgy akarsz hibázni, ahogy neked tetszik, úgy, hogy semmi sem tart vissza, ugyanakkor mégis azt akarod, hogy az álmaid valóra váljanak, akkor azt tanácsolom, hogy továbbra is bújj el a takaró alatt, aludj tovább, és soha ne ébredj fel – mert a te álmod üres álom, és az igaz Isten jelenlétében Ő nem fog kivételt tenni veled. Ha egyszerűen csak azt szeretnéd, hogy az álmaid valóra váljanak, akkor soha ne álmodj; inkább nézz örökké szembe az igazsággal és a tényekkel. Ez az egyetlen módja annak, hogy megmenekülj. Konkrétan melyek ennek a módszernek a lépései?
Először is, vizsgáld meg az összes vétkedet, és vizsgáld meg minden olyan viselkedésedet és gondolatodat, amely nincs összhangban az igazsággal!
Ez olyan dolog, amit könnyen megtehetsz, és azt hiszem, hogy minden aggyal rendelkező ember képes erre. Azok azonban, akik soha nem tudják, hogy mit jelent a vétek és az igazság, kivételek, mert egyszerűen nincs agyuk. A szavaim azokhoz az emberekhez szólnak, akiket Isten elismert, akik becsületesek, akik nem sértettek meg súlyosan semmilyen adminisztratív rendeletet, és akik könnyen rátalálnak a saját vétkeikre. Bár ez az egy dolog, amit megkövetelek tőletek, könnyen teljesíthető, nem ez az egyetlen dolog, amit megkövetelek tőletek. Bármi történjék is, remélem, hogy ti nem fogtok belül nevetni ezen a követelményen, és különösen, hogy nem fogjátok lenézni vagy félvállról venni. Komolyan kell vennetek, és nem szabad közömbösnek lennetek.
Másodszor: minden egyes elkövetett vétkedhez és lázadásodhoz meg kell találnod a megfelelő igazságot, amivel megoldod azt, és utána helyettesítened kell a vétkes tetteidet és lázadó gondolataidat és cselekedeteidet az igazság gyakorlásával.
Harmadszor: jámbor embernek kell lenned; ne próbálj ravaszkodni, és ne légy csalárd ember. (Itt megint arra kérlek titeket, hogy legyetek becsületes emberek.)
Ha mindhárom dolgot el tudod érni, akkor szerencsés vagy – olyan személy vagy, akinek az álmai valóra válnak, és akinek szerencséje van. Lehet, hogy komolyan veszed majd ezt a három szerény követelményt, de az is lehet, hogy csak futólag, nagyon felelőtlen módon átfutod őket. Mindenesetre az Én célom az, hogy beteljesítsem álmaidat, és megvalósítsam vágyakozásaidat, nem pedig az, hogy kigúnyoljalak, vagy játszadozzak veled.
Követeléseim talán egyszerűek, de amit mondok nektek, az nem olyan egyszerű, mint hogy egy meg egy az kettő. Ha csak annyit teszel, hogy fesztelenül beszélsz erről, vagy üres, nagyképűen hangzó kijelentésekről fecsegsz, akkor a te jövőre vonatkozó terveid és kívánságaid örökre csak üres lapok maradnak. Nem fogom sajnálni azokat közületek, akik oly sok éven át szenvednek, és oly keményen dolgoznak, de semmit sem tudnak felmutatni. Éppen ellenkezőleg, csak büntetést tartogatok azoknak, akik nem teljesítették a követeléseimet, nem pedig jutalommal, még kevésbé együttérzéssel. Azt gondolhatjátok, hogy mivel annyi éven át követőim voltatok, és minden helyzetben keményen dolgoztatok, bárhogy is legyen, munkás mindig lehetsz, és ebédjegyet mindig kaphatsz Isten házában. Azt mondhatnám, hogy a többségetek így gondolkodik, mert ti mindig arra az alapelvre törekedtetek, hogy ti használjátok ki a dolgokat, ti pedig ne legyetek kihasználva. Ezért mondom neked most teljes komolysággal: Nem érdekel, ha nagyon keményen dolgoztál és jelentős mértékben hozzájárultál a dolgokhoz, ha régóta szolgálsz, ha szorosan követsz Engem, ha nagy hírnévnek örvendesz, vagy ha javult a hozzáállásod; ameddig nem az Én követelményeim szerint cselekedtél, soha nem leszel képes elnyerni az Én jóváhagyásomat. Jobb, ha minél hamarabb cselekedtek, hogy megszabaduljatok mindazoktól az elképzeléseitektől és terveitektől, és komolyan vegyétek a követelményeimet. Különben mindenkit hamuvá változtatok, ezzel véget vetve a munkámnak; legfeljebb az Én éveken át tartó munkám és szenvedésem semmivé lesz – mert nem vihetem be az Én királyságomba az ellenségeimet és azokat az embereket, akikből árad a gonoszság, és akik ugyanazt a régi sátáni hasonlatosságot hordozzák, és nem vihetem át őket a következő korba.
Sok reményt táplálok. Remélem, hogy ti megfelelően és jólnevelten tudtok viselkedni, odaadóan végzitek kötelességeiteket, van bennetek igazság és emberi mivolt, olyan emberek tudtok lenni, akik képesek feláldozni Istenért mindent, beleértve az életüket is és így tovább. Mindezek a remények a ti hiányosságaitokkal, romlottságotokkal és lázadó mivoltotokkal kapcsolatosak. Ha a veletek folytatott beszélgetéseim egyike sem volt elegendő ahhoz, hogy felkeltsem a figyelmeteket, akkor egyszerűen nem fogok többet mondani. Ti azonban értitek, hogy ennek mi lenne az eredménye. Nem gyakran tétlenkedek, ezért ha nem beszélek, akkor csinálok valamit, amit az emberek láthatnak. Megrohaszthatom valakinek a nyelvét, vagy tehetek róla, hogy valaki feldarabolva haljon meg, vagy tehetek róla, hogy valaki elveszítse az eszét, és megmutathatok mindenféle ocsmányságot. Másfelől egyes embereket olyan sok gyötrelemnek is alávethetem, amelyeket nekik találtam ki. Így nagyon örülnék, nagyon boldog lennék és nagyon elégedett. Mindig az volt a helyzet, hogy „a jót jóval, a rosszat pedig rosszal fizetik meg”, miért ne tennék így most? Ha valóban szembe akarsz szállni Velem, és ítéletet akarsz mondani Rólam, akkor megrohasztom a szádat, és ez végtelenül ki fog elégíteni Engem. Ez azért van, mert végső soron, amit tettél, az nem az igazság, még kevésbé van köze az élethez, míg minden, amit Én teszek, az az igazság, és összefügg az Én tetteim alapelveivel és az általam meghatározott adminisztratív rendeletekkel. Ezért mindannyiótokat arra biztatlak, hogy gyűjtsetek némi erényt, hagyjátok abba a sok gonoszság elkövetését, és szabad időtökben teljesítsétek követeléseimet. Akkor majd örömet fogok érezni. Ha annak az erőfeszítésnek, amit a test miatti rohangászásba fektettek, akár csak egy ezrelékével is hozzájárulnátok az igazsághoz (vagy inkább „adományoznátok”), akkor azt mondom, hogy nem követnétek el gyakran vétkeket, és nem lenne rothadt a szátok. Hát nem nyilvánvaló ez?
Minél több vétket követsz el, annál kevesebb lehetőséged lesz arra, hogy jó rendeltetési helyre érj. A fordítottja is igaz: minél kevesebb vétket követsz el, annál jobb esélyeid lesznek arra, hogy Isten elismerjen. Ha a vétkeid olyan mértékben növekednek, hogy lehetetlenné válik számomra, hogy megbocsássak neked, akkor teljesen elvesztegeted a megbocsátás esélyét. Így a te rendeltetési helyed nem fent, hanem lent lesz. Ha nem hiszel Nekem, akkor légy merész, tégy rosszat, és nézd meg, hogy mit érsz el vele. Ha te olyan személy vagy, aki nagyon komolyan gyakorolja az igazságot, akkor biztosan lesz lehetőséged arra, hogy bocsánatot nyerj a vétkeidért, és egyre ritkábban fogsz lázadozni. Ha olyan személy vagy, aki nagyon nem hajlandó gyakorolni az igazságot, akkor az Isten előtti vétkeid száma biztosan növekedni fog, és egyre gyakrabban fogsz lázadozni, amíg el nem éred a határt, ami annak ideje lesz, amikor végleg elpusztulsz. Ez lesz az a pillanat, amikor az áldások elnyeréséről szóló kellemes álmod semmivé lesz. Ne tekintsd a vétkeidet egy éretlen vagy ostoba ember puszta hibáinak; ne használd azt a kifogást, hogy azért nem gyakoroltad az igazságot, mert gyenge képességed lehetetlenné tette azt. Még kevésbé tekintsd az általad elkövetett vétkeket egyszerűen olyan valaki tetteinek, akitől nem tellett több. Ha jó vagy abban, hogy megbocsáss magadnak és nagylelkűen bánj magaddal, akkor azt mondom, hogy gyáva vagy, aki soha nem fogja elnyerni az igazságot, és a vétkeid folyvást kísérteni fognak téged; ezek megakadályozzák, hogy valaha is megfelelj az igazság követelményeinek, és miattuk örökre a Sátán hűséges társa maradsz. Az Én tanácsom számodra még mindig ez: Ne csak a rendeltetési helyedre figyelj, miközben nem veszed észre rejtett vétkeidet; vedd komolyan a vétkeket, és ne hagyd figyelmen kívül egyiket sem a rendeltetési helyed miatti aggodalomból.