Az ember érti egy kicsit a jelen és a jövő munkáját, de nem érti a rendeltetési helyet, ahova az emberiség belép majd. Mint teremtett lénynek, az embernek a teremtett lény kötelességét kell teljesítenie: az embernek Istent kell követnie mindenben, amit Ő tesz; úgy kell eljárnotok, ahogy én mondom nektek. Nincs módod arra, hogy te magad irányítsd a dolgokat, és nincs hatalmad magad felett; mindent Isten irgalmára kell bízni, és minden az Ő kezében van. Ha Isten munkája előre megadna az embernek egy végpontot, egy csodálatos rendeltetési helyet, és ha Isten ezt arra használná, hogy az embert kecsegtesse és arra késztesse, hogy kövesse Őt – ha alkut kötne az emberrel –, akkor ez nem hódítás lenne, és nem is az ember életének megmunkálása. Ha Isten arra használná az ember végcélját, hogy irányítsa őt és megnyerje a szívét, akkor ezzel nem tökéletesítené az embert, és nem is tudná megnyerni őt, hanem a rendeltetési helyet használná arra, hogy irányítsa. Az embert semmi sem érdekli jobban, mint a jövőbeli végcél, a végső rendeltetési hely, és hogy van-e valami jó, amiben reménykedhet, vagy nincs. Ha az ember a hódítás munkája során szép reményt kapna, és ha az ember a meghódítása előtt megfelelő célt kapna, melyet követhet, akkor nemcsak az ember meghódítása nem érné el a hatását, hanem a hódítás munkájának hatása is befolyásolva lenne. Vagyis a hódítás munkája úgy éri el a hatását, hogy elveszi az ember sorsát és kilátásait, valamint megítéli és megfenyíti az ember lázadó beállítottságát. Ezt nem úgy éri el, hogy alkut köt az emberrel, vagyis áldást és kegyelmet ad neki, hanem úgy, hogy megmutatja az ember hűségét azáltal, hogy megfosztja „szabadságától” és felszámolja kilátásait. Ez a hódítás munkájának lényege. Ha az ember már az elején szép reményt kapna, és a fenyítés és az ítélet munkájára csak ezután kerülne sor, akkor az ember ezt a fenyítést és ítéletet az alapján fogadná el, hogy voltak kilátásai, és végül nem valósulna meg a Teremtő iránti feltétel nélküli alávetettség és imádat minden teremtett lénye részéről; csak vak, tudatlan alávetettség lenne, vagy pedig az ember vakon követelőzne Istentől, és lehetetlen lenne az ember szívét teljesen meghódítani. Következésképpen lehetetlen lenne, hogy a hódítás ilyen munkája megnyerje az embert, sőt, hogy tanúságot tegyen Isten mellett. Az ilyen teremtett lények képtelenek lennének teljesíteni kötelességüket, és csak alkudoznának Istennel; ez nem hódítás lenne, hanem irgalom és áldás. Az emberrel az a legnagyobb baj, hogy semmi másra nem gondol, csak a sorsára és a kilátásokra, és ezeket bálványozza. Az ember a sorsa és kilátásai miatt követi Istent, nem pedig az iránta érzett szeretet miatt imádja Istent. Az ember meghódítása során tehát az ember önzését, kapzsiságát és mindazon dolgokat, amelyek leginkább akadályozzák az Isten iránti imádatát, meg kell metszeni, és ezáltal meg kell szüntetni. Így az ember meghódításának hatásai megvalósulnak. Ennek eredményeként az ember meghódításának első szakaszaiban meg kell tisztítani az embert vad ambícióitól és legvégzetesebb gyengeségeitől, és ezen keresztül fel kell tárni az ember istenszerető szívét, valamint meg kell változtatni az emberi életről való tudását, Istenről alkotott nézetét és létezésének értelmét. Ily módon az ember istenszerető szíve megtisztul, vagyis az ember szíve meg lesz hódítva. Ám Isten minden teremtett lény iránti hozzáállásában nemcsak a hódítás kedvéért hódít, hanem azért, hogy megnyerje az embert saját dicsőségéért, és hogy helyreállítsa az ember legkorábbi, eredeti hasonlatosságát. Ha csak a hódítás kedvéért hódítana, akkor a hódítás munkájának jelentősége elveszne. Vagyis, ha az ember meghódítása után Isten mosná kezeit az ember tekintetében, és nem törődne az ember életével vagy halálával, akkor ez nem az emberiség irányítása lenne, és az ember meghódítása nem az üdvösségéért történne. Az üdvösség teljes munkájának középpontjában csak az ember meghódítás utáni megnyerése és végső megérkezése áll egy csodálatos rendeltetési helyre, és csak ez képes elérni az ember üdvösségének célját. Más szóval, csak az ember csodálatos rendeltetési helyre való megérkezése és nyugalomba való bemenetele az a kilátás, amellyel minden teremtett lénynek rendelkeznie kell, és az a munka, amelyet a Teremtőnek kell elvégeznie. Ha az embernek kellene végeznie ezt a munkát, akkor túlságosan korlátozott lenne: el tudná vinni az embert egy bizonyos pontig, de nem lenne képes elvinni az embert az örök rendeltetési helyre. Az ember nem képes eldönteni az ember sorsát, sőt, nem képes biztosítani az ember kilátásait és jövőbeli rendeltetési helyét sem. Az Isten által végzett munka azonban más. Mivel Ő teremtette az embert, Ő vezeti; mivel Ő menti meg az embert, teljes mértékben megmenti, és teljesen elnyeri majd őt; mivel Ő vezeti az embert, Ő viszi a megfelelő rendeltetési helyre; és mivel Ő teremtette és irányítja az embert, Neki kell felelősséget vállalnia az ember sorsáért és kilátásaiért. Ez a Teremtő munkája. Bár a hódítás munkája azáltal valósul meg, hogy az embert megtisztítja a kilátásaitól, az embert végül is el kell juttatni a megfelelő rendeltetési helyre, amelyet Isten készített a számára. Éppen azért van az embernek rendeltetési helye, és azért biztosított a sorsa, mert Isten megmunkálja az embert. Az említett megfelelő rendeltetési hely itt nem az ember elmúlt időkben megtisztított reményei és kilátásai; a kettő különbözik egymástól. Mindaz, amit az ember remél és követ, a test kicsapongó vágyainak hajszolásából eredő sóvárgás, nem pedig az embernek kijáró rendeltetési hely. Amit Isten eközben az ember számára készített, azok az áldások és ígéretek, amelyek járnak az embernek, miután megtisztult, amelyeket Isten a világ teremtése után készített az ember számára, és amelyeket nem szennyeznek be az ember döntései, elképzelései, képzelete vagy teste. Ez a rendeltetési hely nem egy bizonyos személy számára készült, hanem az egész emberiség pihenőhelye. Így ez a rendeltetési hely a legmegfelelőbb az emberiség számára.

A Teremtő a minden teremtett lényt vezényelni akar. Nem szabad semmit sem elvetned vagy ellenszegülnöd annak, amit Ő tesz, és nem szabad lázadnod Ellene. Amikor az Általa végzett munka végül eléri a céljait, Ő dicsőséget nyer ebben. Ma miért nem mondják, hogy Móáb leszármazottja, vagy a nagy vörös sárkány ivadéka vagy? Miért nincs szó választott népről, és miért csak teremtett lényekről beszélnek? Teremtett lény – ez volt az ember eredeti címe, és ez a veleszületett identitása. A nevek csak azért változnak, mert a korok és a munka időszakai változnak; valójában az ember egy közönséges teremtett lény. Minden teremtett lénynek, legyenek a legromlottabbak vagy a legszentebbek, teljesítenie kell a teremtett lény kötelességét. Amikor Isten a hódítás munkáját végzi, nem a kilátásaid, a sorsod vagy a célod segítségével irányít téged. Valójában nincs szükség arra, hogy így munkálkodjon. A hódítás munkájának célja, hogy az ember teljesítse a teremtett lény kötelességét és imádja a Teremtőt; csak ezután léphet be a csodálatos rendeltetési helyre. Az ember sorsát Isten keze irányítja. Te képtelen vagy irányítani magadat: annak ellenére, hogy az ember mindig a saját érdekében rohan és szorgoskodik, továbbra is képtelen irányítani magát. Ha ismerhetnéd a saját kilátásaidat, ha irányíthatnád a saját sorsodat, akkor is teremtett lény lennél? Röviden, függetlenül attól, hogy Isten hogyan munkálkodik, minden munkája az ember érdekében történik. Vegyük például az eget, a földet és minden dolgot, amit Isten azért teremtett, hogy az embert szolgálja: A Hold, a Nap és a csillagok, amelyeket az ember számára teremtett, az állatok és növények, a tavasz, a nyár, az ősz, a tél, és így tovább – mind az ember létezéséért lett teremtve. És így, függetlenül attól, hogy Isten hogyan fenyíti és ítéli meg az embert, mindez az ember üdvösségéért történik. Még ha meg is fosztja az embert testi reményeitől, ez az ember megtisztítása érdekében történik, az ember megtisztítása pedig azért történik, hogy életben maradhasson. Az ember rendeltetési helye a Teremtő kezében van, tehát hogyan tudná az ember irányítani önmagát?

Amikor a hódítás munkája befejeződött, az ember egy gyönyörű világba kerül. Ez az élet természetesen még mindig a földön lesz, de teljesen különbözni fog az ember mai életétől. Ez az az élet, amelynek az emberiség az egész emberiség meghódítása után lesz birtokában, új kezdet lesz az ember számára a földön, és az emberiség számára egy ilyen élet lesz a bizonyíték arra, hogy az emberiség belépett egy új és gyönyörű birodalomba. Ez lesz az ember és Isten földi életének kezdete. Egy ilyen gyönyörű élet előfeltétele az kell, hogy legyen, hogy miután az ember megtisztult és meghódíttatott, behódoljon a Teremtő előtt. A hódítás munkája tehát Isten munkájának utolsó szakasza, mielőtt az emberiség belép csodálatos rendeltetési helyére. Ilyen lesz az ember jövőbeli földi élete, a legszebb élet a földön, az a fajta élet, amelyre az ember vágyik, az a fajta élet, amilyet az ember még soha nem ért el a világtörténelemben. Ez a 6000 éves irányítási munka végeredménye; ez az, amire az emberiség a legjobban vágyik, és ez Isten ígérete is az ember számára. Ez az ígéret azonban nem válhat azonnal valóra: az ember csak akkor lép be a jövőbeli rendeltetési helyére, ha az utolsó napok munkája befejeződött, és teljesen meg lett hódítva, vagyis ha a Sátán teljesen legyőzetett. Miután az ember átesett a finomításon, nem lesz bűnös természete, mert Isten akkorra már legyőzte a Sátánt, ami azt jelenti, hogy nem avatkoznak be ellenséges erők, és egyáltalán nem lesznek olyan ellenséges erők, amelyek megtámadhatják az ember testét. Így az ember szabad és szent lesz – belép az örökkévalóságba. Csak ha a sötétség ellenséges erői rabságban vannak, akkor lesz az ember szabad, bárhova is megy, és így nem lesz már benne lázadás vagy ellenállás. Csak rabságban kell tartani a Sátánt, és minden rendben lesz az emberrel; a jelenlegi helyzet azért van, mert a Sátán még mindig, mindenütt zavart kelt a földön, és mert Isten irányításának teljes munkája még nem ért a végére. Amint a Sátán legyőzetett, az ember teljesen felszabadul; amikor az ember elnyeri Istent, és kikerül a Sátán hatalma alól, meglátja az igazság Napját. A normális embernek járó élet helyreáll; mindaz, amivel a normális embernek rendelkeznie kellene – például a jó és a rossz megkülönböztetésének képessége, és annak megértése, hogyan kell táplálkozni és öltözködni, valamint a normális életre való képesség –, helyreáll. Ha Évát nem kísértette volna meg a kígyó, az ember ilyen normális életet élt volna, miután a kezdet kezdetén megteremtették. Táplálkoznia kellett volna, fel kellett volna öltöznie, és normális emberi életet kellett volna élnie a földön. Ám miután az ember megromlott, ez az élet elérhetetlen illúzióvá vált, és az ember még ma sem mer ilyesmiket elképzelni. Valójában ez a gyönyörű élet, amelyre az ember vágyik, szükségszerűség. Ha az embernek nem lenne ilyen rendeltetése, akkor romlott földi élete soha nem érne véget, és ha nem létezne ilyen szép élet, akkor nem lenne vége a Sátán sorsának vagy annak a kornak, amelyben a Sátán hatalmat gyakorol a földön. Az embernek el kell jutnia egy olyan birodalomba, amelyet a sötétség erői nem érhetnek el, és ennek megtörténte bizonyítja majd, hogy a Sátán legyőzetett. Ily módon, amikor a Sátán már nem zavarja, Maga Isten fogja szabályozni az emberiséget, és Ő fogja szabályozni és irányítani az ember egész életét; csak akkor lesz a Sátán valóban legyőzve. Az ember élete ma többnyire mocskos élet; még mindig szenvedéssel és nyomorúsággal van tele. Ezt nem lehet a Sátán legyőzésének nevezni; az ember még nem szabadult ki a nyomorúság tengeréből, még nem szabadult ki az emberi élet nehézségeiből vagy a Sátán befolyása alól, és még mindig csak végtelenül kevés ismerete van Istenről. Az ember minden nehézségét a Sátán teremtette; a Sátán hozott szenvedést az ember életébe, és az ember csak azután lesz képes teljesen kiszabadulni a nyomorúság tengeréből, ha a Sátán rabságba kerül. A Sátán rabsága azonban az ember szívének meghódításával és megnyerésével érhető el, azáltal, hogy az ember a Sátánnal vívott harc zsákmányává válik.

Ma az embernek az a törekvése, hogy győztessé váljon és tökéletessé legyen téve, mielőtt normális, földi emberi életet élne, és ezekre a célokra törekszik, mielőtt a Sátán rabságba kerül. Lényegében az ember azon törekvése, hogy győztessé váljon és tökéletessé legyen téve, vagy hogy nagyon hasznos legyen, azért van, hogy kiszabaduljon a Sátán befolyása alól: az ember arra törekszik, hogy győztessé váljon, de a végeredmény a Sátán befolyása alóli szabadulása lesz. Csak akkor élhet az ember normális emberi életet és Istent imádó életet a földön, ha kiszabadul a Sátán befolyása alól. Ma az ember azon törekvése, hogy győztessé váljon és tökéletessé legyen téve, az a dolog, amelyre a normális földi emberi életet megelőzően törekszik. Elsősorban a megtisztulás, az igazság gyakorlatba ültetése és a Teremtő imádata érdekében törekszik ezekre. Ha az ember birtokában van a normális földi emberi életnek, a nehézségek és szenvedések nélküli életnek, akkor nem fog arra törekedni, hogy győztessé váljon. A „győztessé válás” és a „tökéletesedés” azok a követendő célok, amelyeket Isten ad az embernek, és e célok követése által arra készteti az embert, hogy az igazságot a gyakorlatba ültesse és értelmes életet éljen. A cél az ember teljessé tétele és megnyerése, a törekvés a győztessé válásra és a tökéletesedésre pedig csupán eszköz. Ha a jövőben az ember belép csodálatos rendeltetési helyére, akkor nem lesz hivatkozás a győztessé válásra és a tökéletesedésre; pusztán minden teremtett lény a kötelességét teljesíti majd. Manapság csak azért késztetik az embert arra, hogy ezekre a dolgokra törekedjen, hogy meghatározzák az ember hatáskörét, hogy törekvése célzottabb és gyakorlatiasabb legyen. Máskülönben az ember homályos, elvont dolgok között élne, és az örök életbe való belépésre törekedne, ha pedig ez így lenne, vajon nem lenne az ember még szánalmasabb? Ilyen módon, célok és elvek nélkül törekedni – vajon ez nem önámítás? Végső soron ez a törekvés természetesen eredménytelen lenne; végül az ember továbbra is a Sátán hatalma alatt élne, és képtelen lenne kiszabadulni alóla. Miért vetné alá magát ilyen céltalan törekvésnek? Amikor az ember belép örök rendeltetési helyére, az ember imádni fogja a Teremtőt, és mivel az ember elnyerte az üdvösséget és belépett az örökkévalóságba, nem fog semmilyen célt követni, sőt, nem kell aggódnia amiatt sem, hogy a Sátán ostromolja. Ebben az időben az ember tudni fogja a helyét, és teljesíteni fogja a kötelességét, és még ha nem is fenyítik vagy ítélik meg, minden ember teljesíteni fogja a kötelességét. Abban az időben az ember mind identitásában, mind státuszában teremtett lény lesz. Nem lesz többé megkülönböztetés magas- és alacsonyrendű között; egyszerűen minden ember csak más-más funkciót fog betölteni. Az ember mégis egy rendezett és az emberiség számára megfelelő rendeltetési helyen fog élni; az ember a Teremtő imádata érdekében teljesíti majd kötelességét, és ez az emberiség lesz az örökkévalóság emberisége. Abban az időben az ember egy Isten által megvilágított életet, egy Isten gondoskodása és védelme alatt álló életet, egy Istennel közös életet fog nyerni. Az emberiség normális életet fog élni a földön, és minden ember a helyes útra fog lépni. A 6000 éves irányítási terv teljesen legyőzi majd a Sátánt, ami azt jelenti, hogy Isten helyreállítja az ember eredeti képmását, amilyen azután volt, hogy megteremtette őt a földön, és ezzel teljesül Isten eredeti szándéka. Kezdetben, mielőtt a Sátán megrontotta az emberiséget, az emberiség normális életet élt a földön. Később, amikor a Sátán megrontotta az embert, az ember elvesztette ezt a normális életet, és megkezdődött Isten irányításának munkája, valamint a Sátánnal való küzdelem az ember normális életének visszaszerzéséért. Csak akkor kezdődik el hivatalosan az egész emberiség élete a földön, amikor Isten 6000 éves irányítási munkája véget ér; csak akkor lesz az embernek csodálatos élete, és Isten visszanyeri az ember teremtésének kezdetben kitűzött célját, valamint az ember eredeti hasonlatosságát. Így, amint az ember az emberiség normális életét éli a földön, nem fog arra törekedni, hogy győztessé váljon vagy tökéletesedjen, mert az ember szent lesz. A „győztessé válás” és a „tökéletessé válás”, amiről az emberek beszélnek, azok az embernek adott célok, amelyeket az Isten és a Sátán közötti harc során kell követnie, és ezek csak azért léteznek, mert az ember meg lett rontva. Azáltal, hogy célt adnak neked, és arra késztetnek, hogy kövesd ezt a célt, a Sátán legyőzetik. Ahhoz, hogy azt kérjék tőled, hogy győztes légy, tökéletesedj vagy használva légy, ahhoz tanúságot kell tenned, hogy a Sátán megszégyenüljön. A végén az ember normális emberi életet fog élni a földön, és az ember szent lesz; amikor ez megtörténik, az emberek továbbra is arra fognak törekedni, hogy győztessé váljanak? Vajon ők nem mind teremtett lények? Ami a győztes és tökéletesedett embert illeti, ezek a szavak a Sátánnak és az ember züllöttségének szólnak. Vajon a „győztes” szó nem a Sátán és az ellenséges erők feletti győzelemre utal? Amikor azt mondod, hogy tökéletessé lettél, mi lett benned tökéletessé téve? Nem arról van szó, hogy megszabadultál romlott sátáni hajlamaidtól, hogy elérd az Isten iránti legfőbb szeretetet? Az ilyen dolgokat az emberben lévő züllött dolgokkal és a Sátánnal kapcsolatban mondják; nem Istennel kapcsolatban beszélnek róluk.

Ha most nem törekszel arra, hogy győztessé és tökéletessé válj, akkor a jövőben, amikor az emberiség normális életet él a földön, nem lesz lehetőség erre a törekvésre. Abban az időben mindenféle ember végcélja feltárul. Abban az időben világossá válik majd, hogy te miféle vagy, és ha győztessé akarsz válni, vagy tökéletessé akarsz válni, az lehetetlen lesz. Csupán arról lesz szó, hogy lázadása miatt az ember a leleplezése után büntetést kap. Abban az időben az ember törekvése nem a másoknál magasabb pozíció lesz, hogy egyesek győztesek legyenek, mások pedig tökéletessé váljanak, vagy hogy egyesek Isten elsőszülött fiai legyenek, mások pedig Isten fiai; nem ezekre a dolgokra fognak törekedni. Mindenki teremtett lény lesz, mindenki a földön fog élni, és mindenki Istennel együtt fog élni a földön. Most az Isten és a Sátán közötti harc ideje van, ez egy olyan idő, amelyben ez a harc még nem fejeződött be, olyan idő, amelyben az embert még nem nyerték meg teljesen; ez az átmenet időszaka. Az embernek tehát arra kell törekednie, hogy vagy győztessé, vagy Isten népének tagjává váljon. Ma még vannak státuszbeli különbségek, de amikor eljön az idő, nem lesznek ilyen különbségek: mindazok státusza, akik győztek, ugyanaz lesz, ők mindannyian az emberiség alkalmas tagjai lesznek, és egyenlően fognak élni a földön, ami azt jelenti, hogy mindannyian alkalmas teremtett lények lesznek, és mindannyian ugyanazt kapják majd. Mivel Isten munkájának korszakai különbözőek, és munkájának tárgyai is eltérőek, ha ez a munka bennetek történik, akkor jogosultak vagytok arra, hogy tökéletessé legyetek téve, és győztessé váljatok; ha ez külföldön történne, akkor az ottani emberek lennének jogosultak arra, hogy ők legyenek az első embercsoport, akiket meghódítanak, és az első embercsoport, akik tökéletessé lesznek téve. Ma erre a munkára nem külföldön kerül sor, így más országok népei nem jogosultak arra, hogy tökéletessé legyenek téve és győztessé váljanak, továbbá lehetetlen számukra, hogy ők legyenek az első csoport. Mivel Isten munkájának tárgya más, Isten munkájának kora más, és a hatóköre is más, megvan az első csoport, azaz megvannak a győztesek, és lesz egy második csoport is, amely tökéletessé tétetik. Miután meglesz az első csoport, amely tökéletessé lett téve, lesz minta és modell, így a jövőben lesz egy második és egy harmadik csoport azokból, akik tökéletessé lesznek téve, de az örökkévalóságban mindannyian egyformák lesznek, és nem lesznek státusz szerinti osztályozások. Egyszerűen csak különböző időpontokban lettek tökéletessé téve, és nem lesz különbség a státuszukban. Ha eljön az idő, amikor mindenki tökéletessé vált, és az egész világegyetem munkája befejeződik, nem lesznek státuszbeli különbségek, és mindenki egyenlő státuszú lesz. Ma erre a munkára azért köztetek kerül sor, hogy ti legyetek a győztesek. Ha ez Britanniában történne, akkor Britannia lenne az első csoport, ugyanúgy, ahogyan ti lesztek az első csoport. Csupán arról van szó, hogy ti különösen áldottak vagytok kegyelemmel, hogy ez a munka ma bennetek megy végbe, és ha ez a munka nem bennetek menne végbe, akkor ti a második csoport lennétek, vagy a harmadik, vagy a negyedik, vagy az ötödik. Ez csupán a munka sorrendjében lévő különbség miatt van; az első és a második csoport nem azt jelenti, hogy az egyik magasabb vagy alacsonyabb rendű, mint a másik, hanem egyszerűen azt a sorrendet jelöli, amelyben ezek az emberek tökéletessé lesznek téve. Ma közlik veletek ezeket a szavakat, de miért nem értesültetek erről korábban? Mert folyamat nélkül az emberek hajlamosak a szélsőségekre. Jézus például azt mondta az Ő idejében: „Ahogyan elindultam, úgy fogok megérkezni.” Ma sokakat megbabonáznak ezek a szavak, és csak fehér köntöst akarnak viselni, várva elragadtatásukat a mennybe. Ezért sok olyan szó van, amelyeket nem lehet túl korán kimondani; ha túl korán mondanák ki őket, akkor az ember elhajlana a szélsőségek felé. Az ember érettsége túl kicsi, és képtelen átlátni e szavak igazságát.

Amikor az ember eléri az ember igazi földi életét, és a Sátán összes erői rabságba kerülnek, az ember élete könnyű lesz a földön. A dolgok nem lesznek olyan bonyolultak, mint ma: az emberi kapcsolatok, a társadalmi kapcsolatok, a bonyolult családi kapcsolatok – annyi bajt, annyi fájdalmat hordoznak! Az ember élete itt olyan nyomorúságos! Amikor az embert meghódítják, szíve és elméje megváltozik: Istent félő és istenszerető szíve lesz. Amint a világegyetemben mindazok, akik Isten szeretetére törekednek, meghódíttatnak, vagyis amint a Sátán vereséget szenvedett, és a Sátán – a sötétség minden ereje – rabságba kerül, akkor az ember földi élete zavartalan lesz, és szabadon élhet a földön. Ha az ember a testi kapcsolatok és a test összetettsége nélkül élne, akkor sokkal könnyebb lenne. Az ember testi kapcsolatai túlságosan bonyolultak, és az, hogy az embernek ilyen dolgai vannak, azt bizonyítja, hogy még nem szabadult meg a Sátán befolyásától. Ha ugyanolyan kapcsolatban lennél minden egyes testvéreddel, ha ugyanolyan kapcsolatban lennél családod minden egyes tagjával, akkor nem lennének gondjaid, és nem kellene aggódnod senki miatt. Semmi nem lehetne ennél jobb, és így az ember megszabadulna szenvedéseinek felétől. Amikor az ember a földön normális emberi életet él, hasonló lesz az angyalokhoz; bár még mindig testben él, mégis nagyon hasonlítani fog az angyalokhoz. Ez a végső ígéret, az utolsó ígéret, amelyet az ember kap. Ma az ember fenyítésben és ítéletben részesül; úgy gondolod, értelmetlen, hogy az ember megtapasztal ilyen dolgokat? Vajon a fenyítés és az ítélet munkája ok nélkül történik? Korábban azt mondtuk, hogy az ember megfenyítése és megítélése annyit tesz, mint feneketlen mélységbe helyezni, ami azt jelenti, hogy sorsa és kilátásai elvétetnek. Ez egy dolog érdekében történik: az ember megtisztításáért. Az ember nem szándékosan kerül a feneketlen mélységbe, hogy aztán Isten mossa kezeit. Inkább azért, hogy megmetssze az emberben lévő lázadást, hogy végül az emberben lévő dolgok megtisztulhassanak, hogy az embernek igaz tudása lehessen Istenről, és olyan legyen, mint egy szent. Ha ez megtörténik, akkor minden beteljesül. Valójában, amikor az emberben lévő metszésre szoruló dolgokat megmetszik, és az ember hangosan tanúságot tesz, a Sátán is vereséget szenved, és még ha lesz is néhány olyan dolog, amely eredendően megvan az emberben, és nem teljesen tisztult meg, amint a Sátán legyőzetett, ezek nem fognak többé zavart okozni, és akkor az ember teljesen megtisztul. Az ember még soha nem tapasztalt meg ilyen életet, de amikor a Sátán legyőzetik, minden rendeződik, az emberben lévő apróságok mind megoldódnak, és amint ez a fő probléma megoldódik, minden más gond is véget ér. Isten e földi megtestesülése során, amikor személyesen végzi munkáját az emberek között, minden munkája a Sátán legyőzése érdekében történik, és az ember meghódításával győzi le a Sátánt, valamint azáltal, hogy teljessé tesz titeket. Amikor hangosan tanúságot tesztek, az is a Sátán legyőzésének jele lesz. Az embert először meghódítják, és végül teljesen tökéletessé teszik a Sátán legyőzése érdekében. Lényegében azonban a Sátán legyőzése mellett ez egyben az egész emberiség szabadulása is a nyomorúság eme üres tengeréből. Függetlenül attól, hogy a munkára az egész világegyetemben vagy Kínában kerül-e sor, mindez azért történik, hogy a Sátán legyőzessen, és az egész emberiség számára eljöjjön az üdvösség, hogy az ember beléphessen a nyugalom helyére. A megtestesült Isten, ez a normális test éppen a Sátán legyőzése érdekében létezik. A testet öltött Isten munkája arra szolgál, hogy üdvösséget hozzon mindazoknak az ég alatt, akik szeretik Istent, az egész emberiség meghódításának érdekét szolgálja, a Sátán legyőzése mellett. Isten minden irányítási munkájának lényege elválaszthatatlan a Sátán legyőzésétől, hogy az egész emberiségnek elhozza az üdvösséget. Miért esik szó e munka nagy részében folyton arról, hogy tanúságot kell tennetek? És kire irányul ez a tanúságtétel? Nem a Sátánra irányul? Ez a tanúságtétel Istennek szól, azzal a céllal, hogy tanúságot tegyen amellett, hogy Isten munkája elérte a hatását. A tanúságtétel a Sátán legyőzésének munkájához kapcsolódik; ha nem lenne harc a Sátánnal, akkor az embernek nem kellene tanúságot tennie. Mivel a Sátánt le kell győzni, Isten az ember megmentésével egyidejűleg megköveteli, hogy az ember tanúságot tegyen Mellette a Sátán előtt, amit arra használ, hogy megmentse az embert és megküzdjön a Sátánnal. Ennek eredményeként az ember egyszerre az üdvösség tárgya és a Sátán legyőzésének eszköze, így az ember áll Isten egész irányításának középpontjában, míg a Sátán csupán a pusztítás tárgya, az ellenség. Lehet, hogy úgy érzed, nem tettél semmit, de a beállítottságodban bekövetkezett változások miatt tanúságot tettél, és ez a tanúságtétel a Sátánra irányul, és nem az embernek szól. Az ember nem alkalmas arra, hogy ilyen tanúságtételt élvezzen. Hogyan is érthetné meg az Isten által végzett munkát? Isten harcának tárgya a Sátán; az ember eközben csak az üdvösség tárgya. Az embernek romlott sátáni hajlamai vannak, és képtelen megérteni ezt a munkát. Ez a Sátán általi megrontás miatt van, nem pedig az ember velejárója, hanem a Sátán irányítja. Ma Isten fő munkája a Sátán legyőzése, vagyis az ember teljes meghódítása, hogy az ember végső tanúságot tehessen Isten mellett a Sátán előtt. Ily módon minden dolog beteljesedik. Sok esetben szabad szemmel nézve úgy tűnik számodra, hogy semmi sem történt, de valójában a munka már elvégeztetett. Az ember elvárja, hogy minden teljesített munka látható legyen, ám anélkül, hogy láthatóvá tenném számodra, Én már befejeztem a munkámat, mert a Sátán megadta magát, ami azt jelenti, hogy teljesen legyőzetett, hogy Isten minden bölcsessége, hatalma és tekintélye legyőzte a Sátánt. Pontosan ez az a tanúságtétel, amelyet meg kell tenni, és bár az emberben nincs egyértelmű kifejeződése, bár szabad szemmel nem látható, a Sátán már legyőzetett. E munka egésze a Sátán ellen irányul, és a Sátánnal vívott harc miatt kerül rá sor. Így sok olyan dolog van, amit az ember nem lát sikeresnek, de Isten szemében már rég sikeresen befejeződött. Ez az egyik belső igazsága Isten minden munkájának.

Amint a Sátán legyőzetett, vagyis amint az ember teljesen meg lett hódítva, akkor az ember megérti, hogy mindez a munka az üdvösségért történik, és eme üdvösség eszköze az, hogy ki kell ragadni az embereket a Sátán kezéből. Isten 6000 éves irányítási munkája három szakaszra oszlik: a Törvény Korára, a Kegyelem Korára és a Királyság Korára. A munka mindhárom szakasza az emberiség üdvösségét szolgálja, vagyis a Sátán által súlyosan megrontott emberiség üdvösségét. Ugyanakkor azt a célt is szolgálják, hogy Isten harcot vívjon a Sátánnal. Így, ahogy az üdvösség munkája három szakaszra oszlik, úgy a Sátánnal való harc is három szakaszra oszlik, és Isten munkájának e két aspektusa egyszerre zajlik. A Sátánnal vívott harc valójában az emberiség üdvösségéért folyik, és mivel az emberiség üdvösségének munkáját nem lehet egyetlen szakaszban sikeresen elvégezni, a Sátánnal vívott harc is szakaszokra és időszakokra oszlik, és a háborút az ember szükségleteinek és a Sátán által okozott rontás mértékének megfelelően vívják a Sátán ellen. Talán képzeletében az ember azt hiszi, hogy ebben a csatában Isten majd fegyvert fog a Sátán ellen, ugyanúgy, ahogyan két hadsereg harcolna egymással. Az ember értelme csupán ezt képes elképzelni; ez egy rendkívül homályos és irreális elképzelés, az ember mégis ezt hiszi. És mivel itt azt mondom, hogy az ember üdvösségének eszköze a Sátánnal folytatott harc, az ember azt képzeli, hogy a harc így zajlik. Az ember üdvösségének munkája három szakaszból áll, ami azt jelenti, hogy a Sátánnal vívott harc három szakaszra oszlik, hogy a Sátán egyszer s mindenkorra legyőzessen. A Sátán elleni harc teljes munkájának belső igazsága azonban az, hogy hatásait a munka több lépésén keresztül éri el: kegyelmet ad az embernek, az ember vétekáldozatává válik, megbocsátja az ember bűneit, meghódítja az embert, és tökéletessé teszi az embert. Ami azt illeti, a Sátánnal való csata nem a Sátán elleni fegyveres harc, inkább a tanúságtétel Istenről az ember megmentése, az ember életének megmunkálása és az ember beállítottságának megváltoztatása, és végül a Sátán legyőzése által.. A Sátán az ember romlott beállítottságának megváltoztatásával győzetik le. Amikor a Sátán vereséget szenvedett, vagyis amikor az ember teljesen megszabadult, akkor a megalázott Sátánt teljesen gúzsba kötik, és így az ember teljesen megszabadul. Az ember üdvösségének lényege tehát a Sátán elleni háború, és ez a háború elsősorban az ember üdvösségében tükröződik. Az utolsó napok szakasza, amelyben az embert meg kell hódítani, a Sátánnal vívott harc utolsó szakasza, és egyben az ember teljes kiszabadításának munkája a Sátán hatalmából. Az ember meghódításának belső jelentése a Sátán megtestesülésének – a Sátán által megrontott embernek – a Teremtőhöz való visszatérése a meghódítását követően, ami által fellázad a Sátán ellen, és teljes mértékben visszatér Istenhez. Ily módon az ember teljesen megszabadul. Így a hódítás munkája az utolsó munka a Sátán elleni harcban, és az utolsó szakasz Isten irányításában a Sátán legyőzése érdekében. E munka nélkül az ember teljes üdvössége végső soron lehetetlen lenne, a Sátán teljes legyőzése szintén lehetetlen lenne, és az emberiség soha nem lenne képes belépni csodálatos rendeltetési helyére, vagy megszabadulni a Sátán befolyásától. Következésképpen az ember üdvösségének munkája nem fejeződhet be a Sátánnal vívott harc befejezése előtt, mert Isten irányítási munkájának lényege az emberiség üdvösségét szolgálja. A legkorábbi időkben az emberiség Isten kezében volt, de a Sátántól származó kísértés és rontás miatt a Sátán gúzsba kötötte az embert, aki ezért a gonosz kezébe került. Így a Sátán lett az a tárgy, amit le kell győzni Isten irányítási munkájában. Mivel a Sátán birtokba vette az embert, és mivel az ember az a tőke, amelyet Isten minden irányítás végrehajtására használ, az ember megmentéséhez vissza kell őt ragadni a Sátán kezéből, ami azt jelenti, hogy az embert vissza kell venni, miután a Sátán fogva tartotta. A Sátánt tehát az ember régi beállítottságának megváltoztatásával kell legyőzni, olyan változtatásokkal, amelyek helyreállítják az ember eredeti józan eszét. Ily módon a fogságba esett ember visszaszerezhető a Sátán kezéből. Ha az ember kiszabadul a Sátán befolyása és rabsága alól, akkor a Sátán megszégyenül, az ember pedig végül visszavétetik, és a Sátán legyőzetik. És mivel az ember kiszabadult a Sátán sötét befolyása alól, az ember lesz ennek az egész csatának a hadizsákmánya, a Sátán pedig a megbüntetendő tárgy lesz, amint a csata véget ér, ami után az emberiség üdvösségének teljes munkája befejeződik.

Isten nem táplál rosszindulatot a teremtett lényekkel szemben; Ő csak a Sátánt akarja legyőzni. Minden munkája – legyen az fenyítés vagy ítélet – a Sátánra irányul; az emberiség üdvösségéért végzi, mindez a Sátán legyőzése érdekében történik, és egyetlen célja van: a végsőkig harcolni a Sátán ellen! Isten nem nyugszik addig, amíg nem győzedelmeskedik a Sátán felett! Csak akkor fog megpihenni, ha legyőzte a Sátánt. Mivel Isten minden munkája a Sátánra irányul, és mivel azok, akiket a Sátán megrontott, mind a Sátán hatalmának irányítása alatt állnak, és mind a Sátán hatalma alatt élnek, a Sátán elleni harc és a vele való szakítás nélkül a Sátán nem lazítaná szorítását ezeken az embereken, akiket így nem lehetne megnyerni. Ha nem lennének megnyerve, az azt bizonyítaná, hogy a Sátán nem győzetett le, nem lett leigázva. Tehát Isten 6000 éves irányítási tervében az első szakaszban elvégezte a törvény munkáját, a második szakaszban a Kegyelem Korának munkáját, azaz a keresztre feszítés munkáját, a harmadik szakaszban pedig az emberiség meghódításának munkáját végzi. Mindez a munka az ember Sátán általi megrontásának mértékére irányul, mindez a Sátán legyőzése érdekében történik, és minden egyes szakasz a Sátán legyőzését szolgálja. Isten 6000 éves irányítási munkájának lényege a nagy vörös sárkány elleni harc, és az emberiség irányításának munkája egyben a Sátán legyőzésének munkája, a Sátánnal való küzdelem munkája is. Isten 6000 éven át küzdött, és 6000 éven át dolgozott azon, hogy végül az embert az új birodalomba vezesse. Amikor a Sátán legyőzetik, az ember teljesen felszabadul. Vajon nem ez Isten munkájának mai iránya? Pontosan ez a mai munka iránya: az ember teljes felszabadítása és szabaddá tétele, hogy ne korlátozza semmilyen szabály, és ne korlátozzák semmilyen kötöttségek vagy korlátozások. Mindez a munka az érettségeteknek és a szükségleteiteknek megfelelően történik, ami azt jelenti, hogy csak azt kapjátok meg, amit el tudtok végezni. Nem arról van szó, hogy „kacsát hajtanak a sügérre”, hogy bármit is rátok kényszerítenek, inkább arról, hogy mindez a munka a ti tényleges szükségleteiteknek megfelelően történik. A munka minden egyes szakasza az ember tényleges szükségleteinek és igényeinek megfelelően történik; a munka minden egyes szakasza a Sátán legyőzését szolgálja. Valójában kezdetben nem voltak akadályok a Teremtő és a teremtett lények között. Az összes akadályt a Sátán idézte elő. Az ember képtelenné vált bármit is meglátni vagy megérinteni amiatt, ahogy a Sátán megzavarta és megrontotta őt. Az ember az áldozat, ő az, akit becsaptak. Amint a Sátán legyőzetett, a teremtett lények meglátják majd a Teremtőt, és a Teremtő ránéz a teremtett lényekre, és képes lesz személyesen vezetni őket. Csak ez az az élet, amelyet az embernek élnie kellene a földön. Isten munkája tehát elsősorban a Sátán legyőzését szolgálja, és ha a Sátán legyőzetett, minden megoldódik. Ma láttad, hogy nem egyszerű dolog Isten számára, hogy az emberek közé jöjjön. Nem azért jött, hogy minden napját azzal töltse, hogy hibát keressen bennetek, hogy ezt és azt mondja, vagy hogy egyszerűen csak megengedje nektek, hogy lássátok, hogyan néz ki, hogyan beszél és hogyan él. Isten nem pusztán azért öltött testet, hogy megengedje nektek, hogy ránézzetek, vagy hogy felnyissa a szemeteket, vagy hogy megengedje nektek, hogy halljátok a misztériumokat, amelyekről beszélt, és a hét pecsétet, amelyeket felnyitott. Inkább azért öltött testet, hogy legyőzze a Sátánt. Személyesen, testben jött az emberek közé, hogy megszabadítsa őket, és harcot vívjon a Sátánnal; ez az Ő megtestesülésének jelentősége. Ha nem a Sátán legyőzését szolgálná, akkor nem személyesen végezné ezt a munkát. Isten azért jött a földre, hogy elvégezze a munkáját az emberek között, hogy személyesen kinyilatkoztassa Magát az embereknek, és lehetővé tegye számukra, hogy meglássák Őt; ez egy kis dolog? Ez tényleg nem egyszerű! Nem úgy van, ahogy az ember elképzeli: hogy Isten azért jött, hogy az ember meglássa Őt, és megérthesse, hogy Isten gyakorlatias, nem pedig homályos vagy üres, és hogy Isten magasztos, de alázatos is. Vajon ilyen egyszerű lehet ez? Éppen azért, mert a Sátán megrontotta az ember testét, és Isten az embert akarja megmenteni, Istennek testet kell öltenie, hogy harcot vívjon a Sátánnal, és személyesen pásztorolja az embert. Csak ez válik az Ő munkájának javára. Isten két megtestesülése azért létezett, hogy legyőzze a Sátánt, és azért is, hogy jobban megmentse az embert. Ez azért van, mert csak Isten harcolhat a Sátánnal, legyen akár Isten Lelke, akár Isten megtestesülése. Röviden, nem lehetnek az angyalok azok, akik harcolnak a Sátánnal, és még kevésbé lehet az ember, akit a Sátán megrontott. Az angyalok erőtlenek e harc megvívására, az ember pedig még tehetetlenebb. Így ha Isten az ember életét meg akarja munkálni, ha személyesen akar a földre jönni, hogy megmentse az embert, akkor személyesen testté kell válnia, vagyis személyesen testet kell öltenie, és az emberek közé kell jönnie az Ő eredendő identitásával és a munkával, amelyet el kell végeznie, és személyesen kell megmentenie az embert. Ha nem, ha Isten Lelke vagy az ember végezné ezt a munkát, akkor soha semmi nem lenne ebből a harcból, és soha nem érne véget. Csak akkor van esélye az embernek az üdvösségre, ha Isten testet ölt, hogy személyesen induljon harcba a Sátán ellen az emberek között. Továbbá, csak ekkor szégyenül meg a Sátán, és csak ekkor marad kihasználható lehetőségek és végrehajtható tervek nélkül. A megtestesült Isten által végzett munkát Isten Lelke nem tudja elvégezni, és még lehetetlenebb lenne, hogy bármely hús-vér ember végezze el Isten nevében, mert a munka, amelyet Ő végez, az ember életéért történik, és azért, hogy megváltoztassa az ember romlott beállítottságát. Ha az ember részt venne ebben a harcban, akkor csak szánalmas zűrzavarban menekülne, és egyszerűen képtelen lenne megváltoztatni romlott beállítottságát. Képtelen lenne megmenteni az embert a kereszttől, vagy meghódítani az egész lázadó emberiséget, és csak egy kis régi munkát tudna elvégezni, amely nem lép túl az elveken, vagy pedig olyan munkát, amely nem kapcsolódik a Sátán legyőzéséhez. Akkor miért is vesződnénk? Mi a jelentősége annak a munkának, amely nem képes megnyerni az emberiséget, nemhogy legyőzni a Sátánt? A Sátánnal való harcot tehát csakis Maga Isten vívhatja meg, az ember számára ez egyszerűen lehetetlen lenne. Az ember kötelessége az alávetettség és a követés, mert az ember nem képes az ég és a föld megteremtéséhez hasonló munkát végezni, sőt, a Sátán elleni harc munkáját sem képes elvégezni. Az ember csak Magának Istennek a vezetése alatt tud megfelelni a Teremtőnek, ami által a Sátán legyőzetik; ez az egyetlen dolog, amit az ember tehet. Így minden alkalommal, amikor egy új csata kezdődik, vagyis minden alkalommal, amikor egy új kor munkája elkezdődik, ezt a munkát személyesen Maga Isten végzi, ami által Ő vezeti az egész kort, és új utat nyit az egész emberiség számára. Minden új kor hajnala új kezdet a Sátánnal vívott harcban, amelyen keresztül az ember belép egy újabb, szebb birodalomba, és egy új korba, amelyet személyesen Maga Isten vezet. Az ember minden dolgok ura, de akiket megnyertek, azok a Sátánnal vívott csaták gyümölcsévé válnak. A Sátán minden dolog megrontója, ő a legyőzött minden csata végén, és ő az, aki e csaták után bűnhődni fog. Isten, az ember és a Sátán közül csak a Sátán az, akit majd visszautasítanak. Közben azok fognak a Sátán nevében büntetést kapni, akiket a Sátán megnyert, de Isten nem fogad vissza. E három közül csak Istent kell imádni mindennek. Közben azok kapják meg Isten ígéretét, és ítélik el Istenért a gonoszokat, akiket a Sátán megrontott, de Isten visszafogad, és akik Isten útját követik. Isten biztosan győzni fog, és a Sátán biztosan legyőzetik, de az emberek között vannak, akik győzni fognak, és vannak, akik veszíteni fognak. Akik győznek, azok a győztesek közé tartoznak majd, akik pedig veszítenek, azok a vesztesek közé tartoznak majd; ez az egyes fajták szerinti besorolás, ez Isten minden munkájának végső befejezése. Ez egyben Isten minden munkájának a célja is, és ez soha nem fog megváltozni. Isten irányítási tervében a fő munka magja az ember üdvösségére összpontosul, és Isten elsősorban e mag kedvéért, e munka kedvéért és a Sátán legyőzése érdekében ölt testet. Az első alkalom, amikor Isten testet öltött, szintén azért történt, hogy legyőzze a Sátánt: személyesen testté lett, és személyesen szegezték a keresztre, hogy elvégezze az első csata munkáját, ami az emberiség megváltásának munkája volt. Hasonlóképpen, a munkának ezt a szakaszát is személyesen Isten végzi, aki testet öltött, hogy az emberek között elvégezze munkáját, hogy személyesen mondja ki szavát, és megengedje, hogy az ember lássa Őt. Természetesen elkerülhetetlen, hogy Ő más munkát is végez útközben, de a fő ok, amiért személyesen végzi a munkáját, az az, hogy legyőzze a Sátánt, hogy meghódítsa az egész emberiséget, és megnyerje ezeket az embereket. Isten megtestesülésének munkája tehát valóban nem egyszerű. Ha az Ő célja csak az lenne, hogy megmutassa az embernek, hogy Isten alázatos és rejtett, és hogy Isten gyakorlatias, ha csak e munka érdekében történne, akkor nem lenne szükség arra, hogy testet öltsön. Még ha Isten nem is öltene testet, akkor is kinyilatkoztathatná alázatosságát és rejtettségét, nagyságát és szentségét közvetlenül az embernek, de ezeknek a dolgoknak semmi közük az emberiség irányításának munkájához. Alkalmatlanok arra, hogy megmentsék az embert vagy teljessé tegyék, még kevésbé arra, hogy legyőzzék a Sátánt. Ha a Sátán legyőzése csak azt jelentené, hogy a Lélek harcol egy szellem ellen, akkor az ilyen munkának még kevesebb gyakorlati értéke lenne; alkalmatlan lenne az ember megnyerésére, és tönkretenné az ember sorsát és kilátásait. Eképpen Isten mai munkája mély jelentőségű. Nem csak azért van, hogy az ember megláthassa Őt, vagy azért, hogy az ember szeme kinyílhasson, vagy hogy az ember kicsit meghatva és bátorítva érezze magát; az ilyen munkának nincs jelentősége. Ha csak ilyen jellegű tudásról tudsz beszélni, akkor az azt bizonyítja, hogy nem ismered Isten megtestesülésének valódi jelentőségét.

Isten egész irányítási tervének munkáját személyesen Maga Isten végzi. Az első szakaszt – a világ teremtését – személyesen Maga Isten végezte, és ha nem így lett volna, akkor senki sem lett volna képes megteremteni az emberiséget; a második szakasz az egész emberiség megváltása volt, és ezt is személyesen Maga Isten végezte; a harmadik szakasz pedig magától értetődik: még nagyobb szükség van arra, hogy Isten minden munkájának befejezését Maga Isten végezze el. Az egész emberiség megváltásának, meghódításának, megnyerésének és tökéletesítésének munkáját személyesen Maga Isten végzi el. Ha nem Ő személyesen végezné ezt a munkát, akkor az Ő kilétét nem képviselhetné az ember, és az Ő munkáját sem végezhetné az ember. Ahhoz, hogy legyőzze a Sátánt, hogy megnyerje az emberiséget, és hogy normális életet adjon az embereknek a földön, Ő személyesen vezeti az embereket, és személyesen dolgozik az emberek között; egész irányítási terve és egész munkája érdekében személyesen kell elvégeznie ezt a munkát. Ha az ember csak azt hiszi, hogy Isten azért jött, hogy az ember megláthassa Őt, hogy boldoggá tegye az embert, akkor az ilyen hiedelmeknek nincs értéke, nincs jelentősége. Az ember felfogása túlságosan felületes! Isten csak úgy tudja ezt a munkát alaposan és maradéktalanul elvégezni, ha Ő maga végzi el. Az ember képtelen ezt Isten nevében megtenni. Mivel nem rendelkezik Isten identitásával vagy lényegével, képtelen Isten munkáját elvégezni, és még ha végezné is az ember ezt a munkát, annak nem lenne semmi hatása. Isten először a megváltás érdekében öltött testet, hogy az egész emberiséget megváltsa a bűntől, hogy képessé tegye az embert a megtisztulásra, és bűnei megbocsáttassanak. A hódítás munkáját is személyesen végzi Isten az emberek között. Ha ebben a szakaszban Isten csak jövendölne, akkor találhatnának egy prófétát vagy egy tehetséges embert a helyére; ha csak prófécia hangozna el, akkor ember léphetne Isten helyébe. Mégis, ha az ember megpróbálná személyesen elvégezni Magának Istennek a munkáját, és megpróbálná az ember életét megmunkálni, lehetetlen lenne számára, hogy ezt a munkát elvégezze. Ezt személyesen Magának Istennek kell elvégeznie: Istennek személyesen testet kell öltenie ahhoz, hogy ezt a munkát elvégezze. Az Ige Korában, ha csak próféciák hangzottak volna el, akkor Ézsaiás vagy Illés próféta végezhette volna ezt a munkát, és nem lett volna szükség arra, hogy Maga Isten személyesen végezze el. Mivel az ebben a szakaszban végzett munka nem pusztán prófécia kimondása, és mivel nagyobb jelentőséggel bír, hogy a szavak munkáját az ember meghódítására és a Sátán legyőzésére használják, ezt a munkát nem végezheti el ember, hanem személyesen Magának Istennek kell elvégeznie. A Törvény Korában Jahve elvégezte munkája egy részét, majd a prófétákon keresztül szólt néhány szót és munkálkodott valamennyit. Ez azért volt így, mert az ember helyettesíthette Jahvét a munkájában, és a látnokok megjósolhattak dolgokat és értelmezhettek néhány álmot az Ő nevében. A kezdetben végzett munka nem az ember beállítottságának közvetlen megváltoztatására irányult, és nem volt összefüggésben az ember bűnével, az embernek csak a törvényt kellett betartania. Jahve tehát nem öltött testet és nem fedte fel magát az embernek, hanem közvetlenül Mózeshez és másokhoz szólt, beszédre késztette őket, és arra, hogy munkálkodjanak az Ő nevében, és közvetlenül az emberiség körében munkálkodjanak. Isten munkájának első szakasza az ember vezetése volt. Ez volt a Sátán elleni harc kezdete, de ez a harc hivatalosan még nem kezdődött el. A Sátán elleni hivatalos háború Isten első megtestesülésével kezdődött, és egészen napjainkig tart. E háború első csatája akkor volt, amikor a megtestesült Istent a keresztre szegezték. A megtestesült Isten keresztre feszítése legyőzte a Sátánt, és ez volt a háború első sikeres szakasza. Amikor a megtestesült Isten elkezdte közvetlenül megmunkálni az ember életét, ez volt az ember visszaszerzésének hivatalos kezdete, és mivel ez az ember régi beállítottságának megváltoztatására irányuló munka volt, ez a Sátánnal való küzdelem munkája volt. A Jahve által kezdetben végzett munkafázis csupán az ember földi életének vezetése volt. Ez volt Isten munkájának kezdete, és bár ez még nem járt együtt semmilyen csatával vagy nagyobb munkával, megalapozta az eljövendő csata munkáját. Később, a Kegyelem Korában a munka második szakasza az ember régi beállítottságának megváltoztatását foglalta magában, ami azt jelenti, hogy Maga Isten alakította az ember életét. Ezt személyesen Istennek kellett elvégeznie: ehhez szükség volt arra, hogy Isten személyesen testet öltsön. Ha nem lett volna testté, senki más nem helyettesíthette volna Őt a munkának ebben a szakaszában, mert ez a Sátán elleni közvetlen harc munkáját képviselte. Ha az ember végezte volna ezt a munkát Isten nevében, ha az ember állt volna a Sátán elé, a Sátán nem adta volna meg magát, és lehetetlen lett volna legyőzni. A megtestesült Istennek kellett eljönnie, hogy legyőzze, mivel a megtestesült Isten lényege még mindig Isten, még mindig Ő az ember élete, és még mindig Ő a Teremtő; bármi történjék is, az Ő identitása és lényege nem fog megváltozni. Így hát testet öltött, és elvégezte a munkát, hogy elérje, hogy a Sátán teljesen megadja magát. Ha az utolsó napok munkájának szakaszában az embernek kellene végeznie ezt a munkát, és közvetlenül vele mondatnák ki a szavakat, képtelen lenne kimondani őket, és ha prófécia hangzana el, akkor ez a prófécia képtelen lenne meghódítani az embert. Azzal, hogy Isten testet ölt, eljön, hogy legyőzze a Sátánt, és eléri, hogy teljesen megadja magát. Amikor teljesen legyőzi a Sátánt, teljesen meghódítja az embert, és teljesen megnyeri az embert, akkor a munka ezen szakasza befejeződik, és sikerrel jár. Az Isten által végzett irányításban az ember nem léphet Isten helyébe. Különösen a kor vezetésének munkája és az új munka elindítása szorul még nagyobb mértékben arra, hogy azt személyesen Maga Isten végezze el. Ember is adhat kinyilatkoztatást az embernek, és elláthatja próféciákkal, de ha olyan munkáról van szó, amelyet személyesen Istennek kell elvégeznie – Maga Isten és a Sátán közötti harc munkája –, akkor ezt a munkát ember nem végezheti el. A munka első szakaszában, amikor még nem volt harc a Sátánnal, Jahve személyesen vezette Izráel népét a próféták által mondott próféciák segítségével. Ezt követően a munka második szakasza a Sátánnal folytatott harc volt, és Maga Isten személyesen testté lett és testet öltött, hogy elvégezze ezt a munkát. Bármi, ami magában foglalja a Sátán elleni harcot, Isten megtestesülését is magában foglalja, ami azt jelenti, hogy ezt a harcot nem lehet ember által megvívni. Ha az embernek kellene megvívnia a csatát, képtelen lenne legyőzni a Sátánt. Hogyan lenne ereje harcolni ellene, miközben még mindig a hatalma alatt áll? Az ember középen áll: ha a Sátán felé hajolsz, akkor a Sátánhoz tartozol, ha azonban Istennek teszel eleget, akkor Istenhez tartozol. Ha az ember megpróbálna Isten helyébe lépni ebben a harcban, vajon képes lenne rá? Ha igen, nem pusztult volna el már régen? Vajon nem került volna már régen az alvilágba? Az ember tehát képtelen helyettesíteni Istent az Ő munkájában, vagyis az ember nem rendelkezik Isten lényegével, és ha harcot vívnál a Sátánnal, képtelen lennél legyőzni azt. Az ember csak bizonyos munkát tud elvégezni; meg tud nyerni néhány embert, de nem tud Isten helyébe lépni Isten munkájában. Hogy tudna az ember harcolni a Sátánnal? A Sátán foglyul ejtene téged, mielőtt egyáltalán belekezdenél. Isten csak akkor nyerheti meg az embert, és az ember csak akkor szabadulhat ki a Sátán kötelékeiből, ha Maga Isten vívja meg a harcot a Sátánnal, és az ember ennek alapján követi Istent és veti alá magát Neki. Amit az ember a saját bölcsességével és képességeivel elérhet, az túlságosan korlátozott; képtelen arra, hogy az embert teljessé tegye, hogy vezesse, sőt, hogy legyőzze a Sátánt. Az ember intelligenciája és bölcsessége képtelen meghiúsítani a Sátán terveit, hogyan tudna hát harcolni ellene?

Mindazoknak, akik hajlandóak tökéletessé válni, megvan az esélyük arra, hogy tökéletessé legyenek téve, ezért mindenki nyugodjon meg: a jövőben mindannyian be fogtok lépni a rendeltetési helyre. Ha azonban nem vagy hajlandó tökéletesedni, és nem vagy hajlandó belépni a csodálatos birodalomba, akkor az a te bajod. Mindazok, akik hajlandóak tökéletesedni, és hűségesek Istenhez, mindazok, akik alávetik magukat, és mindazok, akik hűen teljesítik feladatukat – minden ilyen ember tökéletesedhet. Ma mindazok, akik nem végzik hűen a feladatukat, mindazok, akik nem hűségesek Istenhez, mindazok, akik nem vetik alá magukat Istennek, és különösen azok, akik megkapták a Szentlélek megvilágosodását és megvilágítását, de nem ültetik át azt a gyakorlatba –, mindezeket az embereket nem lehet tökéletessé tenni. Mindazokat, akik hajlandóak hűségesek lenni és alávetni magukat Istennek, tökéletessé lehet tenni, még ha egy kicsit tudatlanok is; mindazokat, akik hajlandóak követni, tökéletessé lehet tenni. Nem kell aggódni emiatt. Mindaddig, amíg hajlandó vagy ebbe az irányba törekedni, tökéletessé válhatsz. Nem akarok elhagyni vagy kiiktatni bárkit is közületek, de ha az ember nem törekszik a jóra, akkor csak saját magadat teszed tönkre; nem Én vagyok az, aki kiiktat téged, hanem te magad. Ha te magad nem törekszel a jóra – ha lusta vagy, ha nem teljesíted a kötelességedet, vagy nem vagy hűséges, nem törekszel az igazságra, és mindig azt teszed, ami neked tetszik, ha meggondolatlanul viselkedsz, a saját hírnevedért és szerencsédért harcolsz, és gátlástalan vagy a másik nemhez fűződő kapcsolataidban, akkor viselni fogod a saját bűneid terhét; nem vagy méltó senki szánalmára. Az a szándékom, hogy mindannyian tökéletesedjetek, de legalábbis meg legyetek hódítva, hogy a munka ezen szakasza sikeresen befejeződhessen. Isten kívánsága az, hogy minden ember tökéletessé váljon, hogy végül megnyerje őket, hogy teljesen megtisztuljanak általa, és olyan emberré váljanak, akiket Ő szeret. Mindegy, hogy azt mondom-e nektek, hogy elmaradottak vagy gyenge képességűek vagytok, ez mind tény. Az, hogy ezt mondom, nem bizonyítja, hogy szándékomban áll elhagyni titeket, hogy elvesztettem a belétek vetett reményt, még kevésbé azt, hogy nem vagyok hajlandó megmenteni titeket. Ma azért jöttem, hogy elvégezzem az üdvösségetek munkáját, ami azt jelenti, hogy az általam végzett munka az üdvösség munkájának folytatása. Minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve: ha hajlandó vagy rá, ha törekszel rá, akkor végül képes leszel elérni ezt az eredményt, és egyikőtök sem lesz elhagyatva. Ha gyenge képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a gyenge képességeddel lesznek összhangban; ha jó képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a jó képességeddel lesznek összhangban; ha balga és írástudatlan vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudatlanságoddal lesznek összhangban; ha írástudó vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudásoddal lesznek összhangban; ha idős vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a koroddal lesznek összhangban; ha képes vagy vendégszeretetre, a veled szemben támasztott követelményeim ezzel a képességeddel lesznek összhangban; ha azt mondod, hogy nem tudsz vendégszerető lenni, és csak egy bizonyos feladatot tudsz ellátni, legyen az az evangélium terjesztése, vagy a gyülekezet gondozása, vagy más általános ügyek intézése, az Általam rajtad végzett tökéletesítés azzal a feladattal lesz összhangban, amit végzel. Hűségesnek lenni, a végsőkig alávetni magad, és az Isten iránti legfőbb szeretetre törekedni – ezt kell megvalósítanod, és nincs jobb gyakorlat, mint ez a három dolog. Végső soron az embernek ezt a három dolgot kell elérnie, és ha el tudja érni, akkor tökéletessé válik. Ám mindenekelőtt valóban törekedned kell, aktívan előre és felfelé kell nyomulnod, és nem szabad passzívnak lenned e tekintetben. Elmondtam, hogy minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve, és mind képesek arra, hogy tökéletesedjenek, ez igaz is, de te nem próbálsz meg jobbá válni a törekvésedben. Ha nem éred el ezt a három kritériumot, akkor végül is ki kell iktatni téged. Azt akarom, hogy mindenki felzárkózzon, azt akarom, hogy mindenki rendelkezzen a Szentlélek munkájával és megvilágosításával, és képes legyen a végsőkig alávetni magát, mert ez a kötelesség, amit mindannyiótoknak teljesítenie kell. Amikor mindannyian teljesítettétek a kötelességeteket, mindannyian tökéletessé lesztek téve, hangos tanúságtételben is lesz részetek. Mindazok, akik rendelkeznek tanúságtétellel, azok, akik győzedelmeskedtek a Sátán felett, és elnyerték Isten ígéretét, továbbá ők azok, akik maradnak, hogy a csodálatos rendeltetési helyen éljenek.