Az embernek van némi megértése a jelen és a jövő munkájáról, ám azt nem érti, hogy az emberiség milyen rendeltetési helyre is fog majd belépni. Mint teremtett lénynek, az embernek a teremtett lény kötelességét kell végrehajtania. Az embernek Istent kell követnie mindenben, amit Ő tesz; úgy kell eljárnotok, ahogy én mondom nektek. Nincs módod arra, hogy te magad irányítsd a dolgokat, és nincs hatalmad magad felett. Mindent ki kell szolgáltatni Isten vezénylésének, és minden az Ő kezében van. Ha Isten a munkájában előre megadna az embernek egy sorsot, egy csodálatos rendeltetési helyet, és ha Isten ezt arra használná, hogy az embert kecsegtesse és arra késztesse, hogy kövesse Őt – ha alkut kötne az emberrel –, akkor ez nem hódítás lenne, és nem is az ember életének megmunkálása. Ha Isten arra használná az ember sorsát, hogy irányítsa őt és megnyerje a szívét, akkor ezzel nem tökéletesítené az embert, és nem is tudná megnyerni őt, hanem a rendeltetési helyet használná arra, hogy irányítsa. Az embert semmi sem érdekli jobban, mint a jövőbeli kimenetel, a végső rendeltetési hely, és hogy van-e valami jó, amiben reménykedhet, vagy nincs. Ha az ember a hódítás munkája során szép reményt kapna, és ha az ember a meghódítása előtt megfelelő célt kapna, melyet követhet, akkor nemcsak az ember meghódítása nem érné el a hatását, hanem a hódítás munkájának hatása is befolyásolva lenne. Vagyis a hódítás munkája úgy éri el a hatását, hogy elveszi az ember sorsát és kilátásait, valamint megítéli és megfenyíti az ember lázadó beállítottságát. Ezt nem úgy éri el, hogy alkut köt az emberrel, vagyis áldást és kegyelmet ad neki, hanem úgy, hogy megfosztja az embert a „szabadságától” és felszámolja a kilátásait, és ezáltal látja meg, hogy mennyire hűséges. Ez a hódítás munkájának lényege. Ha az ember már az elején szép reményt kapna, és a fenyítés és az ítélet munkájára csak ezután kerülne sor, akkor az ember ezt a fenyítést és ítéletet az alapján fogadná el, hogy voltak kilátásai, és végül nem valósulna meg a Teremtő iránti feltétel nélküli alávetettség és imádat minden teremtett lénye részéről; csak vak, tudatlan alávetettség lenne, vagy pedig az ember vakon követelőzne Istentől, és lehetetlen lenne az ember szívét teljesen meghódítani. Következésképpen lehetetlen lenne, hogy a hódítás ilyen munkája megnyerje az embert, az pedig még kevésbé lenne lehetséges, hogy az ember tanúságot tegyen Isten mellett. Az ilyen teremtett lények képtelenek lennének teljesíteni kötelességüket, és csak alkudoznának Istennel; ez nem hódítás lenne, hanem irgalom és áldás. Az ember legnagyobb nehézsége az, hogy mindig csak a sorsára és a kilátásaira gondol, és ezeket bálványozza. Az ember a sorsa és kilátásai miatt törekszik Istenre, nem pedig az Iránta érzett szeretet miatt imádja Istent. Az ember meghódítása során tehát meg kell szabadulnia az ember önzésétől, kapzsiságától és mindazon dolgoktól, amelyek leginkább akadályozzák az Isten iránti imádatát. Ezáltal érhető el az ember meghódításának hatása. Ennek eredményeként az ember meghódításának első szakaszaiban először ki kell irtani az ember ambícióit és legvégzetesebb hibáit, hogy feltáruljon az ember istenszerető szíve, valamint megváltozzon az emberi életről való tudása, Istenről alkotott nézete és létezésének értelme. Ily módon az ember Istent szerető szíve tisztává válik, vagyis az ember szíve meg lesz hódítva. Ám Isten minden teremtett lény iránti hozzáállásában nemcsak a hódítás kedvéért hódít, hanem azért, hogy megnyerje az embert saját dicsőségéért, és hogy helyreállítsa az ember legkorábbi, eredeti hasonlatosságát. Ha csak a hódítás kedvéért hódítana, akkor a hódítás munkájának jelentősége elveszne. Vagyis, ha Isten csak meghódítaná az embert, majd azután mosná kezeit az ember tekintetében, és nem törődne az ember életével vagy halálával, akkor ez nem az emberiség irányítása lenne, és nem is az ő üdvösségéért történne. Az üdvösség teljes munkájának középpontjában csak az ember meghódítását követő megnyerése, valamint végül az emberiségnek egy csodálatos rendeltetési helyre történő elvitele áll, és csak ez éri el az ember üdvösségének célját. Más szóval, csak az ember csodálatos rendeltetési helyre való elvitele és nyugalomba való bemenetele az a kilátás, amellyel minden teremtett lénynek rendelkeznie kell, és az a munka, amelyet a Teremtőnek kell elvégeznie. Ha az embernek kellene végeznie ezt a munkát, akkor túlságosan korlátozott lenne: el tudná vinni az embert egy bizonyos pontig, de nem lenne képes elvinni az embert az örök rendeltetési helyre. Az ember nem képes eldönteni az ember sorsát, még kevésbé képes biztosítani az ember kilátásait és jövőbeli rendeltetési helyét. Az Isten által végzett munka azonban más. Mivel Ő teremtette az embert, Ő vezeti; mivel Ő menti meg az embert, teljes mértékben megmenti, és teljesen elnyeri majd őt; mivel Ő vezeti az embert, Ő viszi a megfelelő rendeltetési helyre; és mivel Ő teremtette és irányítja az embert, Neki kell felelősséget vállalnia az ember sorsáért és kilátásaiért. Ez a Teremtő munkája. Bár a hódítás munkája azáltal valósul meg, hogy felszámolja az ember kilátásait, az embert végül is el kell juttatni a megfelelő rendeltetési helyre, amelyet Isten készített a számára. Éppen azért van az embernek rendeltetési helye, és azért biztosított a sorsa, mert Isten megmunkálja az embert. Az említett megfelelő rendeltetési hely itt nem az ember korábban felszámolt reményei és kilátásai; a kettő különbözik egymástól. Amit az ember remél és amire törekszik, olyasmi, ami után a test kicsapongó vágyaira való törekvés során sóvárog, nem pedig az embernek kijáró rendeltetési hely. Amit Isten eközben az ember számára készített, az az áldás és ígéret, amely jár az embernek, miután megtisztult, amelyet Isten a világ teremtése után készített az ember számára, és amelyet nem szennyeznek be az ember döntései, elképzelései, képzelődései vagy teste. Ez a rendeltetési hely nem egy bizonyos személy számára készült, hanem az egész emberiség pihenőhelye. Így ez a rendeltetési hely a legmegfelelőbb az emberiség számára.

A Teremtő minden teremtett lényt vezényelni akar. Bármit tesz, nem szabad megpróbálnod menekülni előle – engedelmeskedned kell Neki, és nem szabad lázadnod Ellene. Amikor az Általa végzett munka végül eléri a céljait, Ő dicsőséget nyer ebben. Ma miért nincs szó arról, hogy Móáb leszármazottja, vagy a nagy vörös sárkány ivadéka vagy, nincs szó választott népről, és miért csak teremtett lényekről beszélnek? Ez volt az ember eredeti megjelölése, eredeti identitása – az, hogy teremtett lény. A nevek csak azért változnak, mert a munka időszakai és szakaszai változnak; valójában az ember egy közönséges teremtett lény. Minden teremtett lénynek, legyenek a legromlottabbak vagy a legszentebbek, teljesítenie kell a teremtett lény kötelességét. Amikor Isten a hódítás munkáját végzi, nem a kilátásaid, a sorsod vagy a célod segítségével irányít téged. Valójában nincs szükség arra, hogy így munkálkodjon. A hódítás munkájának célja, hogy az ember teljesítse a teremtett lény kötelességét és imádja a Teremtőt; csak ezután léphet be a csodálatos rendeltetési helyre. Az ember sorsát Isten keze irányítja. Te képtelen vagy irányítani magadat. Még ha az ember mindig a saját érdekében rohan és szorgoskodik is, továbbra is képtelen irányítani magát. Ha ismerhetnéd a saját kilátásaidat, ha irányíthatnád a saját sorsodat, akkor is teremtett lénynek neveznének? Röviden, függetlenül attól, hogy Isten hogyan munkálkodik, minden munkája az emberiség érdekében történik. Éppen úgy, mint ahogy Isten azért teremtette a mennyet, a földet és minden dolgot, hogy az embernek szolgálatot tegyenek: Isten az ember számára teremtette a holdat, a napot és a csillagokat, az ember számára teremtette az állatokat és növényeket, az ember számára teremtette a tavaszt, a nyarat, az őszt, a telet és így tovább – ez mind az ember létezéséért lett teremtve. És így, függetlenül attól, hogy Isten hogyan fenyíti és ítéli meg az embert, mindez az ember üdvösségéért történik. Még ha meg is fosztja az embert testi reményeitől, ez akkor is az ember megtisztítása érdekében történik, az ember megtisztítása pedig az ember létezéséért történik. Az ember rendeltetési helye a Teremtő kezében van, tehát hogyan tudná az ember irányítani önmagát?

Miután a hódítás munkája befejeződött, az emberiség egy gyönyörű világba kerül. Ez az élet természetesen még mindig a földön lesz, de teljesen különbözni fog az ember mai életétől. Ez az az élet, amelynek az emberiség az egész emberiség meghódítása után lesz birtokában, új kezdet lesz az emberiség számára a földön. Az emberiség számára egy ilyen élet lesz a bizonyíték arra, hogy az emberiség belépett egy új és gyönyörű birodalomba; ez lesz Isten és az ember földi életének kezdete. Egy ilyen gyönyörű élet előfeltétele az kell, hogy legyen, hogy miután az ember megtisztult és meghódíttatott, alávesse magát a Teremtő előtt. A hódítás munkája tehát Isten munkájának utolsó szakasza, mielőtt az emberiség belép csodálatos rendeltetési helyére. Ilyen lesz az emberiség jövőbeli földi élete, a legszebb élet a földön, az a fajta élet, amelyre az ember vágyik, az a fajta élet, amilyet az ember még soha nem ért el a világtörténelemben. Ez a 6000 éves irányítási munka végeredménye; ez az, amire az emberiség a legjobban vágyik, és ez Isten ígérete is az ember számára. Ez az ígéret azonban nem válhat azonnal valóra: az emberiség csak akkor lép be a jövőbeli rendeltetési helyére, ha a munkának ez a végső szakasza befejeződött, és az ember teljesen meg lett hódítva, vagyis ha a Sátán teljesen legyőzetett. Miután az ember átesett a finomításon, nem lesz bűnös természete, mert Isten akkorra már legyőzte a Sátánt, ami azt jelenti, hogy ellenséges erők nem fognak betörni, és egyáltalán nem lesznek olyan ellenséges erők, amelyek megtámadhatják az ember testét. Így az ember szabad lesz és megszentelt – belép az örökkévalóságba. Csak ha a sötétség ellenséges erői rabságban vannak, és az ember szabad, bárhova is megy, akkor nem lesz már az emberben lázadás és ellenállás. Csak rabságban kell tartani a Sátánt, és minden rendben lesz az emberrel; a jelenlegi helyzet azért van, mert a Sátán még mindig, mindenütt zavart kelt a földön, és mert Isten irányításának teljes munkája még nem ért a végére. Amint a Sátán legyőzetett, az ember teljesen felszabadul; amikor az ember elnyeri Istent, és kikerül a Sátán hatalma alól, meglátja az igazság Napját. A normális embernek járó élet helyreáll; mindaz, amivel a normális embernek rendelkeznie kellene – például a jó és a rossz megkülönböztetésének képessége, és annak megértése, hogyan kell táplálkozni és öltözködni, valamint a normális életre való képesség –, helyreáll. Miután az embert megteremtették, még ha Évát nem is kísértette volna meg a kígyó, az embernek ilyen normális élete kellett volna élnie. Táplálkoznia kellett volna, fel kellett volna öltöznie, és normális emberi életet kellett volna élnie a földön. Ám miután az ember megromlott, ez az élet elérhetetlen illúzióvá vált, és az ember még ma sem mer ilyesmiket elképzelni. Valójában ez a gyönyörű élet, amelyre az ember vágyik, szükségszerűség. Ha az embernek nem lenne ilyen rendeltetése, akkor romlott földi élete soha nem érne véget, és ha nem létezne ilyen szép élet, akkor nem lenne vége a Sátán sorsának vagy annak a kornak, amelyben a Sátán hatalmat gyakorol a földön. Az embernek el kell jutnia egy olyan birodalomba, amelyet a sötétség erői nem érhetnek el, és ennek megtörténte bizonyítja majd, hogy a Sátán legyőzetett. Tehát csak akkor nevezhető ez a Sátán legyőzésének amikor a Sátán már nem zavar, és az emberiség Magának Istennek a kezében van, valamint az ember egész élete Isten markában van, és az Ő irányítása alatt áll. Az ember élete ma többnyire mocskos élet; még mindig szenvedéssel és nyomorúsággal van tele. Ezt nem lehet a Sátán legyőzésének nevezni; az ember még nem szabadult ki a nyomorúság tengeréből, még nem szabadult ki az emberi élet szenvedéséből vagy a Sátán befolyása alól, és még mindig csak végtelenül kevés ismerete van Istenről. Az ember minden szenvedését a Sátán teremtette; a Sátán hozott nehézséget az ember életébe, és az ember csak azután lesz képes teljesen kiszabadulni a nyomorúság tengeréből, ha a Sátán rabságba kerül. A Sátán rabsága azonban az ember szívének meghódításával és megnyerésével érhető el, azáltal, hogy az ember a Sátánnal vívott harc zsákmányává válik.

Ma az ember arra törekszik, hogy győztessé váljon és tökéletességre jusson, mielőtt normális, földi emberi életet élne, és ezekre a célokra törekszik, mielőtt a Sátán rabságba kerül. Lényegében az ember azon törekvése, hogy győztessé váljon, tökéletessé legyen téve, vagy hogy nagyon hasznos legyen, azért van, hogy kiszabaduljon a Sátán befolyása alól: az ember arra törekszik, hogy győztessé váljon, de a végeredmény a Sátán befolyása alóli szabadulása lesz. Az ember csak akkor élheti a normális emberi életet és Istent imádó életet a földön, amennyiben kiszabadul a Sátán befolyása alól. Az ember ma arra törekszik, hogy győztessé váljon és tökéletességre jusson, mielőtt a normális emberi életet élné a földön. Elsősorban a megtisztulás, az igazság gyakorlatba ültetése és a Teremtő imádata érdekében törekszik ezekre. Ha az ember birtokában van a normális földi emberi életnek, a szenvedés és nyomorúság nélküli életnek, akkor nem fog arra törekedni, hogy győztessé váljon. A „győztessé válás” és a „tökéletesedés” azok a követendő célok, amelyeket Isten ad az embernek, és e célok követése által arra készteti az embert, hogy az igazságot a gyakorlatba ültesse és értelmes életet éljen. A cél az ember teljessé tétele és megnyerése, a törekvés a győztessé válásra vagy a tökéletességre jutásra pedig csupán eszköz. Ha a jövőben az ember belép csodálatos rendeltetési helyére, akkor nem lesz hivatkozás a győztessé válásra és a tökéletesedésre; pusztán minden teremtett lény a kötelességét teljesíti majd. Manapság csak azért késztetik az embert arra, hogy ezekre a dolgokra törekedjen, hogy meghatározzák az ember hatáskörét, hogy törekvése célzottabb és gyakorlatiasabb legyen. Máskülönben az ember homályosság közepette élne, és az örök életbe való belépésre törekedne, ha pedig ez így lenne, vajon nem lenne az ember még szánalmasabb? Ilyen módon, célok és elvek nélkül törekedni – vajon ez nem önámítás? Végső soron ez a törekvés természetesen eredménytelen lenne; végül az ember továbbra is a Sátán hatalma alatt élne, és képtelen lenne kiszabadulni alóla. Miért vetné alá magát ilyen céltalan törekvésnek? Amikor az emberiség belép az örök rendeltetési helyre, az ember imádni fogja a Teremtőt, és mivel az ember addigra megmentést nyer és bemegy az örökkévalóságba, nem fog többé semmilyen célra törekedni, és még kevésbé kell amiatt aggódnia, hogy a Sátán ostroma alá kerül. Ebben az időben minden ember megőrzi majd a helyét, és végrehajtja a kötelességét, és annak ellenére, hogy nem lesz megfenyítve vagy megítélve, minden ember végezni fogja a kötelességét. Abban az időben az ember mind identitásában, mind státuszában teremtett lény lesz. Nem lesz többé megkülönböztetés magas- és alacsonyrendű között; egyszerűen arról van szó, hogy minden ember csak más-más funkciót fog betölteni. Az ember mégis egy rendezett és az emberiség számára megfelelő rendeltetési helyen fog élni; az ember a Teremtő imádata érdekében végzi majd a kötelességét, és ez az emberiség lesz az örökkévalóság emberisége. Abban az időben az ember egy Isten által megvilágított életet, egy Isten gondoskodása és oltalma alatt álló életet nyer, és Istennel együtt fog élni. Az emberiség normális életet fog élni a földön, és az emberiség egésze a helyes kerékvágásra fog lépni. A 6000 éves irányítási terv teljesen legyőzi majd a Sátánt, ami azt jelenti, hogy Isten helyreállítja az ember eredeti képmását, amilyen azután volt, hogy megteremtette az emberiséget a földön, és ez eleget tesz majd Isten eredeti szándékainak. Kezdetben, mielőtt a Sátán megrontotta az emberiséget, az emberiség normális életet élt a földön. Később, amikor a Sátán megrontotta az embert, az ember elvesztette ezt a normális életet, és megkezdődött Isten irányítási munkája, valamint a Sátánnal való küzdelem az ember normális életének helyreállításáért. Csak akkor kezdődik el hivatalosan az egész emberiség élete a földön, amikor Isten 6000 éves irányítási munkája véget ér; csak akkor lesz az embernek csodálatos élete, és Isten helyre fogja állítani az ember teremtésének kezdetben kitűzött célját, valamint az ember eredeti hasonlatosságát. Így, amint az ember az emberiség normális életét éli a földön, nem fog arra törekedni, hogy győztessé váljon vagy tökéletesedjen, mert az ember megszentelt lesz. A „győztessé válás” és a „tökéletessé válás”, amiről az emberek beszélnek, azok az embernek adott célok, amelyeket az Isten és a Sátán közötti harc során kell követnie, és ezek csak azért léteznek, mert az ember meg lett rontva. Azáltal, hogy célt adnak neked, és arra késztetnek, hogy kövesd ezt a célt, a Sátán legyőzetik. Ahhoz, hogy azt kérjék tőled, hogy győztes légy, tökéletességre juss vagy használva légy, ahhoz tanúságot kell tenned, hogy a Sátán megszégyenüljön. A végén, ha az emberek normális emberi életet élnek a földön, és mindenki megszentelődött, továbbra is arra fognak törekedni, hogy győztessé váljanak? Vajon ők nem mind teremtett lények? Ami a győztes és tökéletesedett embert illeti, ezek a szavak a Sátánnak és az ember züllöttségének szólnak. Vajon a „győztes” szó nem a Sátán és az ellenséges erők feletti győzelemre utal? Amikor azt mondod, hogy tökéletessé lettél, mi lett benned tökéletessé téve? Nem arról van szó, hogy levetetted a sátáni romlott beállítottságaidat, és eljutottál oda, hogy a végsőkig szereted Istent? Az ilyen dolgokat az emberben lévő züllött dolgokkal és a Sátánnal kapcsolatban mondják; nem Istennel kapcsolatban beszélnek róluk.

Most azt mondják neked, hogy törekedj a győztessé válásra és törekedj arra, hogy tökéletességre juss – ha nem teszed, akkor a jövőben, amikor az emberiség normális életet él a földön, nem lesz lehetőséged arra, hogy ezekre a dolgokra törekedj. Abban az időben mindenféle ember sorsa feltárul. Abban az időben lelepleződik, hogy valójában mi vagy, és ha arra kívánsz törekedni, hogy győztessé válj, vagy tökéletessé akarsz válni, az lehetetlen lesz. Csupán arról lesz szó, hogy lázadása miatt az ember a leleplezése után büntetést kap. Abban az időben az ember törekvése nem a másoknál magasabb pozíció lesz, hogy egyesek győztesek legyenek, mások pedig tökéletessé váljanak, vagy hogy egyesek Isten elsőszülött fiai legyenek, mások pedig Isten fiai; nem ezekre a dolgokra fognak törekedni. Mindenki teremtett lény lesz, mindenki a földön fog élni, és mindenki Istennel együtt fog élni a földön. Most az Isten és a Sátán közötti harc ideje van, ez egy olyan idő, amelyben ez a harc még nem fejeződött be, olyan idő, amelyben az embert még nem nyerték meg teljesen; ez az átmenet időszaka. Az embernek tehát arra kell törekednie, hogy vagy győztessé, vagy Isten népének tagjává váljon. Ma még vannak státuszbeli különbségek, de amikor eljön az idő, nem lesznek ilyen különbségek: mindazok státusza, akik győztek, ugyanaz lesz, ők mindannyian az emberiség megfelelő színvonalú tagjai lesznek, és egyenlően fognak élni a földön, ami azt jelenti, hogy mindannyian megfelelő színvonalú teremtett lények lesznek, és mindannyian ugyanazt kapják majd. Mivel Isten munkájának időszakai különbözőek, és munkájának tárgyai is eltérőek, ha ez a munka rajtatok történik, akkor jogosultak vagytok arra, hogy tökéletessé legyetek téve, és győztessé váljatok; ha ez külföldön történne, akkor az ottani emberek lennének jogosultak arra, hogy ők legyenek az első embercsoport, akiket meghódítanak, és az első embercsoport, akik tökéletessé lesznek téve. Ma erre a munkára nem külföldön kerül sor, így más országok népei nem jogosultak arra, hogy tökéletessé legyenek téve és győztessé váljanak, továbbá lehetetlen számukra, hogy ők legyenek az első csoport. Mivel Isten munkájának tárgyai mások, Isten munkájának időszakai mások, és a hatókörei is mások, megvan az első csoport, azaz megvannak a győztesek, és lesz egy második csoport is, amely tökéletessé tétetik. Miután meglesz az első csoport, amely tökéletessé lett téve, lesz minta és modell, így a jövőben lesz egy második és egy harmadik csoport azokból, akik tökéletessé lesznek téve, de az örökkévalóságban mindannyian egyformák lesznek, és nem lesznek státusz szerinti osztályozások. Egyszerűen csak különböző időpontokban lettek tökéletessé téve, és nem lesz különbség a státuszukban. Ha eljön az idő, amikor mindenki tökéletessé vált, és az egész világegyetem munkája befejeződik, nem lesznek státuszbeli különbségek, és mindenki egyenlő státuszú lesz. Ma azért rajtatok végeztetik el ez a munka, hogy ti legyetek győztesekké téve. Ha ez Britanniában történne, akkor Britannia lenne az első csoport, ugyanúgy, ahogyan ti lesztek az első csoport. Csupán arról van szó, hogy ti különösen áldottak vagytok kegyelemmel, hogy ez a munka ma rajtatok megy végbe, és ha ez a munka nem rajtatok menne végbe, akkor ti a második csoport lennétek, vagy a harmadik, vagy a negyedik, vagy az ötödik. Ez csupán a munka sorrendjében lévő különbség miatt van; az első és a második csoport nem azt jelenti, hogy az egyik magasabb vagy alacsonyabb rendű, mint a másik, hanem egyszerűen azt a sorrendet jelöli, amelyben ezek az emberek tökéletessé lesznek téve. Ma közlik veletek ezeket a szavakat, de miért nem értesültetek erről korábban? Mert folyamat nélkül az emberek hajlamosak a szélsőségekre. Jézus például azt mondta az Ő idejében: „Ahogyan elindultam, úgy fogok megérkezni.” Ma sokakat megbabonáznak ezek a szavak, és mindig fehér köntöst akarnak viselni és várják, hogy elragadtassanak. Ezért sok olyan szó van, amelyeket nem lehet túl korán kimondani; ha túl korán mondanák ki őket, akkor az ember elhajlana a szélsőségek felé. Az ember érettsége túl kicsi, és képtelen világosan látni e szavakat.

Amikor az emberiség eléri az igazi emberi életet a földön, és a Sátán összes erői rabságba kerülnek, az ember élete igen könnyű lesz a földön. A dolgok nem lesznek olyan bonyolultak, mint ma: az emberközi kapcsolatok, a társadalmi kapcsolatok, a bonyolult családi kapcsolatok – annyi bajt, annyi fájdalmat hordoznak! Annyira gyötrelmes mindezek közepette élni! Amikor az embert meghódítják, szíve és elméje megváltozik: Istenfélő és Istent szerető szíve lesz. Amint a világegyetemben mindazok, akik Isten szeretetére törekednek, meghódíttatnak, vagyis amint a Sátán vereséget szenvedett, és a Sátán – a sötétség minden ereje – rabságba kerül, akkor az ember földi élete zavartalan lesz, és szabadon élhet a földön. Ha az ember a testen alapuló kapcsolatok és a test összetett dolgai nélkül élne, akkor sokkal könnyebb lenne. Az ember testen alapuló kapcsolatai túlságosan bonyolultak, és az, hogy az embernek ilyen dolgai vannak, azt bizonyítja, hogy még nem szabadult meg a Sátán befolyásától. Ha ugyanolyan kapcsolatban lennél minden egyes testvérrel, ha ugyanolyan kapcsolatban lennél családod minden egyes tagjával, akkor nem lenne semmi, ami bántana, és nem kellene aggódnod senki miatt. Semmi nem lehetne ennél jobb, és így az ember megszabadulna szenvedéseinek felétől. Amikor az ember a földön normális emberi életet él, hasonló lesz az angyalokhoz; bár még mindig testben él, mégis nagyon hasonlítani fog az angyalokhoz. Ez a végső ígéret, az utolsó ígéret, amelyet az ember kap. Ma az ember fenyítésben és ítéletben részesül; úgy gondolod, értelmetlen, hogy az ember megtapasztal ilyen dolgokat? Vajon a fenyítés és az ítélet munkája semmiért történik? Korábban azt mondtuk, hogy az ember megfenyítése és megítélése annyit tesz, mint feneketlen mélységbe helyezni, ami azt jelenti, hogy sorsa és kilátásai elvétetnek. Ez egy dolog érdekében történik: az ember megtisztításáért. Az ember nem szándékosan kerül a feneketlen mélységbe, hogy aztán Isten mossa kezeit. Inkább azért, hogy megmetssze az emberben lévő lázadást, hogy végül az emberben lévő dolgok megtisztulhassanak, hogy az embernek igaz tudása lehessen Istenről, és olyan legyen, mint egy szent. Ha ez megtörténik, akkor minden beteljesül. Valójában, amikor az emberben lévő metszésre szoruló dolgokat megmetszik, és az ember zengő tanúságot tesz, a Sátán is vereséget szenved, és még ha lesz is néhány olyan dolog, amely eredendően megvan az emberben, és nem teljesen tisztult meg, amint a Sátán legyőzetett, ezek nem fognak többé zavart okozni, és akkor az ember teljesen megtisztul. Az ember még soha nem tapasztalt meg ilyen életet, de amikor a Sátán legyőzetik, minden rendeződik, az emberben lévő apróságok mind megoldódnak, és amint ez a fő probléma megoldódik, minden más gond is véget ér. Isten e földi megtestesülése során, amikor személyesen végzi munkáját az emberek között, minden munkája a Sátán legyőzése érdekében történik, és az ember meghódításával győzi le a Sátánt, valamint azáltal, hogy teljessé tesz titeket. Amikor zengő tanúságot tesztek, az is a Sátán legyőzésének jele lesz. Az embert először meghódítják, és végül teljesen tökéletessé teszik a Sátán legyőzése érdekében. Lényegében azonban a Sátán legyőzése mellett ez egyben az egész emberiség szabadulása is a nyomorúság eme üres tengeréből. Függetlenül attól, hogy a munkára az egész világegyetemben vagy Kínában kerül-e sor, mindez azért történik, hogy a Sátán legyőzessen, és az egész emberiség számára eljöjjön az üdvösség, hogy az ember beléphessen a nyugalom helyére. A megtestesült Isten, ez a normális test éppen a Sátán legyőzése érdekében létezik. A testet öltött Isten munkája arra szolgál, hogy üdvösséget hozzon mindazoknak az ég alatt, akik szeretik Istent, az egész emberiség meghódításának érdekét szolgálja, és még inkább a Sátán legyőzését szolgálja. Isten minden irányítási munkájának lényege elválaszthatatlan a Sátán legyőzésétől, hogy az egész emberiségnek elhozza az üdvösséget. Miért esik szó e munka nagy részében folyton arról, hogy tanúságot kell tennetek? És kire irányul ez a tanúságtétel? Nem a Sátánra irányul? Ez a tanúságtétel Isten mellett szól, azzal a céllal, hogy tanúságot tegyen amellett, hogy Isten munkája elérte a hatását. A tanúságtétel a Sátán legyőzésének munkájához kapcsolódik; ha nem lenne harc a Sátánnal, akkor az embernek nem kellene tanúságot tennie. Mivel a Sátánt le kell győzni, Isten az ember megmentésével egyidejűleg megköveteli, hogy az ember tanúságot tegyen Mellette a Sátán előtt, amit arra használ, hogy megmentse az embert és megküzdjön a Sátánnal. Ennek eredményeként az ember egyszerre az üdvösség tárgya és a Sátán legyőzésének eszköze, így az ember áll Isten egész irányításának középpontjában, míg a Sátán csupán a pusztítás tárgya, az ellenség. Lehet, hogy úgy érzed, nem tettél semmit, de a beállítottságodban bekövetkezett változások miatt tanúságot tettél, és ez a tanúságtétel a Sátánra irányul, és nem az ember mellett szól. Az ember nem alkalmas arra, hogy ilyen tanúságtételt élvezzen. Hogyan is láthatná tisztán az Isten által végzett munkát? Az, akivel Isten harcol, a Sátán; az ember eközben csak az üdvösség tárgya. Az embernek sátáni romlott beállítottságai vannak, és képtelen világosan látni ezt a munkát. Ez a Sátán általi megrontás miatt van, nem pedig az ember velejárója, hanem a Sátán irányítja. Ma Isten fő munkája a Sátán legyőzése, vagyis az ember teljes meghódítása, hogy az ember végső tanúságot tehessen Isten mellett a Sátán előtt. Ily módon minden dolog beteljesedik. Sok esetben szabad szemmel nézve úgy tűnik számodra, hogy semmi sem történt, de valójában a munka már elvégeztetett. Az ember elvárja, hogy minden teljesített munka látható legyen, ám anélkül, hogy láthatóvá tenném számodra, Én már befejeztem a munkámat, mert a Sátán megadta magát, ami azt jelenti, hogy teljesen legyőzetett, hogy Isten minden bölcsessége, hatalma és tekintélye legyőzte a Sátánt. Pontosan ez az a tanúságtétel, amelyet meg kell tenni, és bár az emberben nincs egyértelmű kifejeződése, bár szabad szemmel nem látható, a Sátán már legyőzetett. E munka egésze a Sátán ellen irányul, és a Sátánnal vívott harc miatt kerül rá sor. Így sok olyan dolog van, amit az ember nem lát sikeresnek, de Isten szemében már rég sikeresen befejeződött. Ez az egyik rejtett tény Isten összes munkájával kapcsolatban.

Amint a Sátán legyőzetett, vagyis amint az ember teljesen meg lett hódítva, akkor az ember megérti, hogy mindez a munka az üdvösségért történik, és eme üdvösség eszköze az, hogy ki kell ragadni az embereket a Sátán kezéből. Isten 6000 éves irányítási munkája három szakaszra oszlik: a Törvény Korára, a Kegyelem Korára és a Királyság Korára. A munka mindhárom szakasza az emberiség üdvösségét szolgálja, vagyis a Sátán által súlyosan megrontott emberiség üdvösségét. Ugyanakkor azonban Isten a Sátánnal is harcot vív. Így, ahogy az üdvösség munkája három szakaszra oszlik, úgy a Sátánnal való harc is három szakaszra oszlik, és Isten munkájának e két aspektusa egyszerre zajlik. A Sátánnal vívott harc valójában az ember üdvösségéért folyik, és mivel az ember üdvösségének munkáját nem lehet egyetlen szakaszban sikeresen elvégezni, a Sátánnal vívott harc is szakaszokra és időszakokra oszlik, és a háborút az emberiség szükségleteinek és az ember Sátán általi megrontása mértékének megfelelően vívják a Sátán ellen. Talán képzeletében az ember azt hiszi, hogy ebben a csatában Isten majd fegyvert fog a Sátán ellen, ugyanúgy, ahogyan két hadsereg harcolna egymással. Az ember értelme csupán ezt képes elképzelni; ez egy rendkívül homályos és irreális elképzelés, az ember mégis ezt hiszi. És mivel itt azt mondom, hogy az ember üdvösségének eszköze a Sátánnal folytatott harc, az ember azt képzeli és hiszi, hogy a harc így zajlik. Az ember üdvösségének munkája három szakaszból áll, ami azt jelenti, hogy a Sátánnal vívott harc három szakaszra oszlik, és a Sátán így egyszer s mindenkorra legyőzetik. A Sátán elleni harc teljes munkájának valós története azonban az, hogy hatásait a munka több lépésén keresztül éri el: kegyelmet ad az embernek, az ember vétekáldozatává válik, megbocsátja az ember bűneit, meghódítja az embert, és tökéletessé teszi az embert. Egyszerűen fogalmazva, a Sátánnal való csata nem a Sátán elleni fegyveres harc, inkább a tanúságtétel Isten mellett az ember megmentése, az ember életének megmunkálása és az ember lelkületének megváltoztatása által, és a Sátán ennek révén való legyőzése. A Sátán az ember romlott beállítottságának megváltoztatásával győzetik le. Amikor a Sátán vereséget szenvedett, vagyis amikor az ember teljesen megmenekült, akkor a megalázott Sátánt teljesen gúzsba kötik, és így az ember teljesen megmenekül. Az ember üdvösségének lényege tehát a Sátán elleni harc, és ez a harc elsősorban az ember üdvösségében tükröződik. Ez a végső szakasz, amelyben az embert meg kell hódítani, a munka utolsó szakasza a Sátánnal vívott harcban, és egyben az ember teljes megmentésének munkája a Sátán hatalmából. Az ember meghódításának belső jelentése az, hogy a Sátán megtestesülése – a Sátán által megrontott ember – visszatérjen a Teremtőhöz a meghódítását követően, ami által fellázad a Sátán ellen, és teljes mértékben visszatér Istenhez. Ily módon az ember teljesen megmenekül. Így a hódítás munkája az utolsó munka a Sátán elleni harcban, és ez az utolsó szakasz Isten irányításában, amelynek célja a Sátán legyőzése. E munka nélkül az ember teljes üdvössége végső soron lehetetlen lenne, a Sátán teljes legyőzése szintén lehetetlen lenne, és az emberiség soha nem lenne képes belépni csodálatos rendeltetési helyére, vagy megszabadulni a Sátán befolyásától. Ezért az ember üdvösségének munkája nem fejeződhet be a Sátánnal vívott harc befejezése előtt, mert Isten irányítási munkájának lényege az emberiség üdvösségét szolgálja. A kezdetekben az emberiség Isten kezében volt, de a Sátántól származó kísértés és romlottság miatt a Sátán gúzsba kötötte az embert, aki ezért a gonosz kezébe került. Így a Sátán lett az a célpont, amit le kell győzni Isten irányítási munkájában. Mivel a Sátán birtokba vette az embert, és mivel az ember a tőke Isten minden irányításában, az ember megmentéséhez vissza kell őt szerezni a Sátán kezéből, ami azt jelenti, hogy az embert, akit a Sátán fogva tartott, vissza kell szerezni. A Sátánt tehát az ember régi beállítottságának megváltoztatásával kell legyőzni, valamint az ember eredeti józan eszének a visszaállításával. Ily módon a fogságba esett ember visszaszerezhető a Sátán kezéből. Ha az ember kiszabadul a Sátán befolyása és rabsága alól, akkor a Sátán megszégyenül, az ember pedig végül visszavétetik, és a Sátán legyőzetik. És mivel az ember kiszabadult a Sátán sötét befolyása alól, az ember lesz ennek az egész csatának a hadizsákmánya, a Sátán pedig a büntetés tárgya lesz, amint a csata véget ér, ami után az emberiség üdvösségének teljes munkája befejeződik.

Isten nem táplál rosszindulatot teremtett lényekkel szemben; minden, amit tesz, a Sátán legyőzését szolgálja. Minden munkája – legyen az fenyítés vagy ítélet – a Sátánra irányul; az emberiség üdvösségéért végzi, mindez a Sátán legyőzése érdekében történik, és egyetlen célja van: a végsőkig harcolni a Sátán ellen! Isten nem nyugszik addig, amíg nem győzedelmeskedik a Sátán felett! Csak akkor fog megpihenni, ha teljesen legyőzte a Sátánt. Mivel Isten minden munkája a Sátánra irányul, és mivel azok, akiket a Sátán megrontott, mind a Sátán hatalmának irányítása alatt állnak, és mind a Sátán hatalma alatt élnek, ha Isten nem vezetné ezeket az embereket arra, hogy harcot vívjanak a Sátán ellen és szakítsanak vele, és ha Isten nem tudna győzedelmeskedni a Sátán felett, a Sátán nem engedné el ezeket az embereket, Isten pedig nem nyerhetné meg őket. Ha Isten nem nyerné meg őket, az azt bizonyítaná, hogy a Sátán nem győzetett le, nem lett leigázva. Tehát Isten 6000 éves irányítási tervében az első szakaszban elvégezte a törvény munkáját, a második szakaszban a Kegyelem Korának munkáját, azaz a keresztre feszítés munkáját, a harmadik szakaszban pedig az emberiség meghódításának munkáját végzi. Mindez a munka az ember Sátán általi megrontásának mértékére irányul, mindez a Sátán legyőzése érdekében történik, és minden egyes szakasz a Sátán legyőzését szolgálja. Isten 6000 éves irányítási munkájának lényege a nagy vörös sárkány elleni harc, és az emberiség irányításának munkája a Sátán legyőzésének munkája, a Sátánnal való küzdelem munkája is. Isten 6000 éven át küzdött, és így 6000 éven át dolgozott. Végül az új birodalomba fogja vezetni az embert. Amikor a Sátán legyőzetik, az ember teljesen felszabadul. Vajon nem ez Isten munkájának mai iránya? Pontosan ez a mai munka irányvonala: úgy intézni, hogy az ember teljesen felszabaduljon és szabad legyen, semmilyen előírás ne korlátozza, és semmilyen kötelem vagy korlátozás ne határolja be. Mindez a munka az érettségeteknek és a szükségleteiteknek megfelelően történik, ami azt jelenti, hogy csak azt kapjátok meg, amit el tudtok végezni. Nem arról van szó, hogy „szárazföldi életre kényszerítenek egy halat”, hogy bármit is rátok kényszerítenek, inkább arról, hogy mindez a munka a ti tényleges szükségleteiteknek megfelelően történik. A munka minden egyes szakasza az ember tényleges szükségleteinek és igényeinek megfelelően történik; a munka minden egyes szakasza a Sátán legyőzését szolgálja. Valójában kezdetben nem voltak akadályok a Teremtő és a teremtett lények között. Az összes akadályt a Sátán idézte elő. Az ember képtelenné vált bármit is meglátni vagy megérinteni amiatt, ahogy a Sátán megzavarta és megrontotta őt. Az ember az áldozat, ő az, akit becsaptak. Amint a Sátán legyőzetett, a teremtett lények meglátják majd a Teremtőt, és a Teremtő ránéz a teremtett lényekre, és képes lesz személyesen vezetni őket. Csak ez az az élet, amelyet az embernek élnie kellene a földön. Isten elsődleges munkája tehát elsősorban a Sátán legyőzéséért történik, és ha a Sátán legyőzetett, minden megoldódik. Ma láttad, hogy nem egyszerű dolog Isten számára, hogy az emberek közé jöjjön. Nem azért jött, hogy minden napját azzal töltse, hogy kritizáljon titeket, hogy ezt és azt mondja, vagy hogy egyszerűen csak megengedje nektek, hogy lássátok, hogyan néz ki, hogyan beszél és hogyan él. Isten nem pusztán azért öltött testet, hogy megengedje nektek, hogy ránézzetek, vagy hogy tágítsa a látókörötöket, vagy hogy megengedje nektek, hogy halljátok a misztériumokat, amelyekről beszélt, és a hét pecsétet, amelyeket felnyitott. Inkább azért öltött testet, hogy legyőzze a Sátánt. Személyesen, testben jött az emberek közé, hogy megszabadítsa őket, és harcot vívjon a Sátánnal; ez az Ő megtestesülésének jelentősége. Ha nem a Sátán legyőzését szolgálná, akkor nem személyesen végezné ezt a munkát. Isten azért jött a földre, hogy elvégezze a munkáját az emberek között, hogy személyesen megjelenjen az embernek, és lehetővé tegye számára, hogy meglássa Őt; ez egy kis dolog? Ez tényleg nem egyszerű! Nem úgy van, ahogy az ember elképzeli: hogy Isten azért jött, hogy az ember meglássa Őt, és megérthesse, hogy Isten gyakorlatias, nem pedig homályos és üres, és hogy Isten magasztos, de alázatos is. Vajon ilyen egyszerű lehet ez? Éppen azért, mert a Sátán megrontotta az ember testét, és Isten az embert akarja megmenteni, Istennek testet kell öltenie, hogy harcot vívjon a Sátánnal, és személyesen pásztorolja az embert. Csak ez válik az Ő munkájának javára. Isten két megtestesülése azért létezett, hogy legyőzze a Sátánt, és azért is, hogy jobban megmentse az embert. Ez azért van, mert csak Isten harcolhat a Sátánnal, legyen akár Isten Lelke, akár Isten megtestesülése. Röviden, nem lehetnek az angyalok azok, akik harcolnak a Sátánnal, és még kevésbé lehet az ember, akit a Sátán megrontott. Az angyalok erőtlenek e harc megvívására, az embernek pedig még kevesebb reménye van arra, hogy részt vegyen benne. Így ha Isten az ember életeként akar működni, ha személyesen akar a földre jönni, hogy megmentse az embert, akkor személyesen testté kell lennie, vagyis személyesen testet kell öltenie, és az emberek közé kell jönnie az Ő eredendő identitásával és a munkával, amelyet el kell végeznie, és személyesen kell megmentenie az embert. Ha nem, ha Isten Lelke vagy az ember végezné ezt a munkát, akkor soha semmi nem lenne ebből a harcból, és soha nem érne véget. Csak akkor van esélye az embernek az üdvösségre, ha Isten testet ölt, hogy személyesen induljon harcba a Sátán ellen az emberek között. Továbbá, a Sátán így megszégyenül, és kihasználható lehetőségek és végrehajtható tervek nélkül marad. A megtestesült Isten által végzett munkát Isten Lelke nem tudja elvégezni, és még lehetetlenebb lenne, hogy bármely hús-vér ember végezze el Isten nevében, mert a munka, amelyet Ő végez, mind az ember életéért történik, és azért, hogy megváltoztassa az ember romlott beállítottságát. Ha az ember részt venne ebben a harcban, akkor csak eldobná a fegyvereit, és teljes szégyenben és zűrzavarban menekülne; egyszerűen képtelen lenne megváltoztatni az ember romlott beállítottságát. Képtelen lenne megmenteni az embert a keresztről, vagy meghódítani az egész lázadó emberiséget, és csak egy kis régi munkát tudna elvégezni, amely nem lép túl az elveken, vagy pedig olyan munkát, amely nem kapcsolódik a Sátán legyőzéséhez. Akkor miért is vesződnénk? Nem tudná megnyerni az embert, és még kevésbé tudná elvégezni a Sátán legyőzésének munkáját, mi értelme lenne hát? A Sátánnal való harcot tehát csakis Maga Isten vívhatja meg, az ember számára ez egyszerűen lehetetlen lenne. Az ember kötelessége az alávetettség és a követés, mert az ember egyáltalán nem képes az ég és a föld megteremtéséhez hasonló munkát végezni, és még kevésbé képes elvégezni a Sátán elleni harc munkáját. Az ember csak Magának Istennek a vezetése alatt tud megfelelni a Teremtőnek, ami által a Sátán legyőzetik; ez az egyetlen dolog, amit az ember tehet. Így minden alkalommal, amikor egy új csata kezdődik, vagyis minden alkalommal, amikor egy új kor munkája elkezdődik, ezt a munkát személyesen Maga Isten végzi, ami által Ő vezeti az egész kort, és újabb utat nyit az egész emberiség számára. Minden új kor hajnala új kezdet a Sátánnal vívott harcban, amelyen keresztül az ember belép egy újabb, szebb birodalomba, és egy új korba, amelyet személyesen Maga Isten vezet. Az ember minden dolgok ura, de akiket megnyertek, azok a Sátánnal vívott csaták gyümölcsévé válnak. A Sátán minden dolog megrontója, ő a legyőzött minden csata végén, és ő az, aki e csaták után bűnhődni fog. Isten, az ember és a Sátán közül csak a Sátán az, akit majd visszautasítanak. Közben azok fognak a Sátán nevében büntetést kapni, akiket a Sátán megnyert, de Isten nem fogad vissza. E három közül csak Istent kell imádni mindennek. Közben azok kapják meg Isten ígéretét, és ítélik el Istenért a gonoszokat, akiket a Sátán megrontott, de Isten visszafogad, és akik Isten útját követik. Isten biztosan győzni fog, és a Sátán biztosan legyőzetik, de az emberek között vannak, akik győzni fognak, és vannak, akik veszíteni fognak. Akik győznek, azok a győztesek közé tartoznak majd, akik pedig veszítenek, azok a vesztesek közé tartoznak majd; ez mindegyiknek a fajtája szerinti besorolás, ez Isten minden munkájának végső befejezése. Ez egyben Isten minden munkájának a célja is, és ez soha nem fog megváltozni. Isten irányítási tervének magja elsősorban az ember üdvösségére összpontosul, és Isten elsősorban e mag kedvéért, e munka kedvéért és a Sátán legyőzése érdekében ölt testet. Az első alkalom, amikor Isten testet öltött, szintén azért történt, hogy legyőzze a Sátánt. Személyesen testté lett, és személyesen szegezték a keresztre, hogy elvégezze az első csata munkáját, ami az emberiség megváltásának munkája volt. Hasonlóképpen, a munkának ezt a szakaszát is személyesen Isten végzi, aki testet öltött, hogy az emberek között elvégezze munkáját, hogy személyesen mondja ki szavát, és megengedje, hogy az ember lássa ezeket a dolgokat. Természetesen elkerülhetetlen, hogy Ő más munkát is végez útközben, de a fő ok, amiért személyesen végzi a munkáját, az az, hogy legyőzze a Sátánt, hogy meghódítsa az egész emberiséget, és megnyerje ezeket az embereket. Isten megtestesülésének munkája tehát nem egyszerű. Ha az Ő célja csak az lenne, hogy megmutassa az embernek, hogy Isten alázatos és rejtett, és hogy Isten gyakorlatias, ha csak e munka érdekében történne, akkor nem lenne szükség arra, hogy testet öltsön. Még ha Isten nem is öltene testet, akkor is kinyilatkoztatást tenne az alázatosságáról és rejtettségéről, valamint a nagyságáról és szentségéről közvetlenül az embernek, de ezeknek a dolgoknak semmi közük az emberiség irányításának munkájához. Alkalmatlanok arra, hogy megmentsék az embert vagy teljessé tegyék, még kevésbé arra, hogy legyőzzék a Sátánt. Ha a Sátán legyőzése csak azt jelentené, hogy a Lélek harcol egy szellem ellen, akkor az ilyen munkának még kevesebb gyakorlati értéke lenne; alkalmatlan lenne az ember megnyerésére, és tönkretenné az ember sorsát és kilátásait. Eképpen Isten mai munkája mély jelentőségű. Nem csak azért van, hogy az ember megláthassa Őt, vagy azért, hogy az ember látóköre szélesedhessen, vagy hogy az ember kicsit meghatva és bátorítva érezze magát; az ilyen munkának nincs jelentősége. Ha csak ilyen jellegű tudásról tudsz beszélni, akkor az azt bizonyítja, hogy még mindig nem ismerted meg Isten megtestesülésének valódi jelentőségét.

Isten egész irányítási tervének munkáját személyesen Maga Isten végzi. Az első szakaszt – a világ teremtését – személyesen Maga Isten végezte, és ha nem így lett volna, akkor senki sem lett volna képes megteremteni az emberiséget. A második szakaszt, az egész emberiség megváltását, szintén személyesen Maga Isten végezte. A harmadik szakasz pedig magától értetődik: még nagyobb szükség van arra, hogy Isten minden munkájának befejezését Maga Isten végezze el. Az egész emberiség megváltásának, meghódításának, megnyerésének és tökéletesítésének munkáját személyesen Maga Isten végzi el. Ha nem Ő személyesen végezné ezt a munkát, akkor az Ő identitását nem képviselhetné az ember, és az Ő munkáját sem végezhetné az ember. Ahhoz, hogy legyőzze a Sátánt, hogy megnyerje az emberiséget, és hogy normális életet adjon az emberiségnek a földön, Ő személyesen vezeti az embereket, és személyesen dolgozik az emberek között; egész irányítási terve és egész munkája érdekében személyesen kell elvégeznie ezt a munkát. Ha az ember csak azt hiszi, hogy Isten azért jött, hogy az ember megláthassa Őt, hogy boldoggá tegye az embert, akkor az ilyen hiedelmeknek nincs értéke, nincs jelentősége. Az ember felfogása túlságosan felületes! Isten csak úgy tudja ezt a munkát alaposan és maradéktalanul elvégezni, ha Ő maga végzi el. Ha embernek kellene elvégeznie ezt a munkát, akkor képtelen lenne beállni Isten helyére. Mivel nem rendelkezik Isten identitásával vagy lényegével, képtelen Isten munkáját elvégezni, és még ha végezné is az ember ezt a munkát, annak nem lenne semmi hatása. Isten először a megváltás érdekében öltött testet, hogy az egész emberiséget megváltsa a bűntől, hogy képessé tegye az embert a megtisztulásra, és bűnei megbocsáttassanak. A hódítás munkáját is személyesen végzi Isten az emberek között. Ha ebben a szakaszban Isten csak jövendölne, akkor találhatnának egy prófétát – egy tehetséges embert – a helyére; ha csak prófécia hangozna el, akkor ember léphetne Isten helyébe. Ám ami Maga Isten munkájának személyes végzését és az ember életeként való működést illeti, ember nem tudná ezt a munkát végezni. Ezt személyesen Magának Istennek kell elvégeznie: Istennek személyesen testet kell öltenie ahhoz, hogy ezt a munkát elvégezze. Az Ige Korában, ha csak próféciák hangzottak volna el, akkor Ézsaiás vagy Illés próféta végezhette volna ezt a munkát, és nem lett volna szükség arra, hogy Maga Isten személyesen végezze el. Mivel az ebben a szakaszban végzett munka nem pusztán prófécia kimondása, és mivel nagyobb jelentőséggel bír, hogy a szavak munkáját az emberiség meghódítására és a Sátán legyőzésére használják, ezt a munkát nem végezheti el ember, hanem személyesen Magának Istennek kell elvégeznie. A Törvény Korában Jahve elvégezte munkája egy részét, majd a prófétákon keresztül szólt néhány szót és munkálkodott valamennyit. Ez azért volt így, mert az ember helyettesíthette Jahvét a munkájában, és a látnokok megjósolhattak dolgokat és értelmezhettek néhány álmot az Ő nevében. Az akkoriban végzett munka nem az ember beállítottságának közvetlen megváltoztatására irányult, és nem volt összefüggésben az ember bűnével, az embernek csak a törvényt kellett betartania. Jahve tehát nem öltött testet és nem jelent meg az embernek, hanem közvetlenül Mózeshez és másokhoz szólt, beszédre késztette őket, és arra, hogy munkálkodjanak az Ő nevében, és közvetlenül az ember körében munkálkodjanak. Isten munkájának első szakasza az ember vezetése volt. Ez volt a Sátán elleni harc kezdete, de ez a harc hivatalosan még nem kezdődött el. A Sátán elleni hivatalos háború Isten első megtestesülésével kezdődött, és egészen napjainkig tart. E háború első csatája akkor volt, amikor a megtestesült Istent a keresztre szegezték. A megtestesült Isten keresztre feszítése legyőzte a Sátánt, és ez volt a háború első sikeres szakasza. Amikor a megtestesült Isten elkezdett közvetlenül az ember életeként működni, ez volt az ember visszaszerzésének hivatalos kezdete, és mivel ez az ember régi lelkületének megváltoztatására irányuló munka volt, ez a Sátánnal való küzdelem munkája volt. A Jahve által kezdetben végzett munkafázis csupán az emberiség földi életének vezetése volt. Ez volt Isten munkájának kezdete, és bár ez még nem járt együtt semmilyen csatával vagy nagyobb munkával, megalapozta az eljövendő csata munkáját. Később, a Kegyelem Korában a munka második szakasza az ember régi lelkületének megváltoztatását foglalta magában, ami azt jelenti, hogy Maga Isten működött az ember életeként. Ezt személyesen Istennek kellett elvégeznie: ehhez szükség volt arra, hogy Isten személyesen testet öltsön. Ha nem lett volna testté, senki más nem helyettesíthette volna Őt a munkának ebben a szakaszában, mert ez a Sátán elleni közvetlen harc munkáját képviselte. Ha az ember végezte volna ezt a munkát Isten nevében, a Sátán jelenlétében, az nem adta volna meg magát; lehetetlen lett volna legyőzni. A megtestesült Istennek kellett eljönnie, hogy legyőzze, mivel a megtestesült Isten lényege még mindig Isten, még mindig Ő az ember élete, és még mindig Ő a Teremtő; bármi történjék is, az Ő identitása és lényege nem fog megváltozni. Így hát testet öltött, és elvégezte a munkát, hogy elérje, hogy a Sátán teljesen megadja magát. Ha a munka e végső szakaszában az embernek kellene végeznie ezt a munkát, és közvetlenül vele mondatnák ki a szavakat, képtelen lenne kimondani őket, és ha prófécia hangzana el, lehetetlen lenne az embert meghódítani. Azáltal, hogy Isten testet ölt, eljön, hogy legyőzze a Sátánt, és eléri, hogy teljesen megadja magát. Amikor teljesen legyőzi a Sátánt, teljesen meghódítja az embert, és teljesen megnyeri az embert, akkor a munka ezen szakasza befejeződik, és sikerrel jár. Az Isten által végzett irányításban az ember nem léphet Isten helyébe. Különösen a kor vezetésének munkája és az új munka elindítása szorul még nagyobb mértékben arra, hogy azt személyesen Maga Isten végezze el. Ember is adhat kinyilatkoztatást az embernek, és elláthatja próféciákkal, de ha olyan munkáról van szó, amelyet személyesen Istennek kell elvégeznie – Maga Isten és a Sátán közötti harc munkája –, akkor ezt a munkát ember nem végezheti el. A munka első szakaszában, amikor még nem vívtak harcot a Sátánnal, Jahve személyesen vezette Izráel népét a próféták által mondott próféciák segítségével. Ezt követően a munka második szakasza a Sátánnal folytatott harc volt, és Maga Isten személyesen öltött testet és jött el a hús-vér testben, hogy elvégezze ezt a munkát. Bármi, ami magában foglalja a Sátán elleni harcot, magában foglalja Isten megtestesülését, ami azt jelenti, hogy ezt a harcot nem lehet ember által megvívni. Ha az embernek kellene megvívnia a csatát, képtelen lenne legyőzni a Sátánt. Hogyan lenne ereje harcolni ellene, miközben még mindig a hatalma alatt áll? Az ember középen áll: ha a Sátán felé hajolsz, akkor a Sátánhoz tartozol, ha azonban Istennek teszel eleget, akkor Istenhez tartozol. Ha az ember megpróbálna Isten helyébe lépni ebben a harcban, vajon képes lenne rá? Ha igen, nem pusztult volna el már régen? Vajon nem került volna már régen az alvilágba? Az ember tehát képtelen helyettesíteni Istent az Ő munkájában, vagyis az ember nem rendelkezik Isten lényegével, és ha harcot vívnál a Sátánnal, képtelen lennél legyőzni azt. Az ember csak bizonyos munkát tud elvégezni; meg tud nyerni néhány embert, de nem tud Isten helyébe lépni Isten munkájában. Hogy tudna az ember harcolni a Sátánnal? A Sátán foglyul ejtene téged, mielőtt egyáltalán belekezdenél. Isten csak akkor nyerheti meg az embert, és az ember csak akkor szabadulhat ki a Sátán kötelékeiből, ha Maga Isten vívja meg a harcot a Sátánnal, és az ember ennek alapján követi Istent és veti alá magát Neki. Amit az ember a saját bölcsességével és képességeivel elérhet, az túlságosan korlátozott; képtelen arra, hogy az embert teljessé tegye, képtelen arra, hogy vezesse, és még kevésbé képes arra, hogy legyőzze a Sátánt. Az ember intelligenciája és bölcsessége képtelen meghiúsítani a Sátán terveit, hogyan tudna hát harcolni ellene?

Mindazoknak, akik hajlandóak tökéletessé válni, megvan az esélyük arra, hogy tökéletessé legyenek téve, ezért mindenki nyugodjon meg: a jövőben mindannyian be fogtok lépni a rendeltetési helyre. Ha azonban nem vagy hajlandó tökéletesedni, és nem vagy hajlandó belépni a csodálatos birodalomba, akkor az a te felelősséged. Mindazok, akik hajlandóak tökéletesedni, és hűségesek Istenhez, mindazok, akik alávetik magukat, és mindazok, akik becsületes módon betöltik a feladatukat – minden ilyen ember tökéletességre juthat. Ma mindazok, akik nem hajtják végre odaadóan a kötelességüket, mindazok, akik nem hűségesek Istenhez, mindazok, akik nem vetik alá magukat Istennek, és különösen azok, akik megkapták a Szentlélek megvilágosodását és megvilágítását, de nem ültetik át azt a gyakorlatba –, mindezeket az embereket nem lehet tökéletessé tenni. Mindazokat, akik hajlandóak hűségesek lenni és alávetni magukat Istennek, tökéletessé lehet tenni, még ha egy kicsit tudatlanok is; mindazokat, akik hajlandóak követni, tökéletessé lehet tenni. Nem kell aggódni emiatt. Mindaddig, amíg hajlandó vagy ebbe az irányba törekedni, tökéletessé válhatsz. Nem akarok elhagyni vagy kiiktatni senkit közületek, de ha nem törekszel a jóra, akkor csak saját magadnak ártasz; nem Én vagyok az, aki kiiktat téged, hanem te magad. Ha te magad nem törekszel a jóra – ha lusta vagy, ha nem teljesíted a kötelességedet, vagy nem vagy hűséges, nem törekszel az igazságra, és mindig a magad módján teszed a dolgokat, ha meggondolatlanul viselkedsz, a saját hírnevedért és nyereségedért harcolsz, és gátlástalan vagy a másik nemhez fűződő kapcsolataidban, akkor viselni fogod a saját bűneid terhét; nem vagy méltó senki szánalmára. Az a szándékom, hogy mindannyian tökéletességre jussatok, de legalábbis meg legyetek hódítva, hogy a munka ezen szakasza sikeresen befejeződhessen. Isten kívánsága az, hogy minden ember tökéletességre jusson, hogy végül megnyerje őket, hogy teljesen megtisztuljanak Általa, és olyan emberré váljanak, akiket Ő szeret. Mindegy, hogy azt mondom-e nektek, hogy elmaradottak vagy gyenge képességűek vagytok, ez mind tény. Ugyanakkor az, hogy ezt mondom, nem bizonyítja, hogy szándékomban áll elhagyni titeket, hogy elvesztettem a belétek vetett reményt, még kevésbé azt, hogy nem vagyok hajlandó megmenteni titeket. Ma azért jöttem, hogy elvégezzem az üdvösségetek munkáját, ami azt jelenti, hogy az Általam végzett munka az üdvösség munkájának folytatása. Minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve: ha hajlandó vagy rá, ha törekszel rá, akkor végül képes leszel elérni ezt az eredményt, és egyikőtök sem lesz elhagyatva. Ha gyenge képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a gyenge képességeddel lesznek összhangban; ha jó képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a jó képességeddel lesznek összhangban; ha balga és írástudatlan vagy, a veled szemben támasztott követelményeim ezzel lesznek összhangban; ha írástudó vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudásoddal lesznek összhangban; ha idős vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a koroddal lesznek összhangban; ha képes vagy a vendéglátás kötelességét végezni, a veled szemben támasztott követelményeim ezzel lesznek összhangban; ha azt mondod, hogy nem tudod a vendéglátás kötelességét végezni, és csak egy bizonyos feladatot tudsz ellátni, legyen az az evangélium hirdetése, vagy a gyülekezet gondozása, vagy más általános ügyek intézése, az Általam rajtad végzett tökéletesítés azzal a funkcióval lesz összhangban, amit végzel. Hűségesnek lenni, a végsőkig alávetni magad, és igyekezni a legnagyobb mértékben szeretni Istent – ezek azok, amiket meg kell valósítanod, csak ez a három dolog, és ezek a legjobb gyakorlatok. Végső soron az embereknek ezt a három dolgot kell elérniük, és azok, akik el tudják érni, tökéletességre jutnak. Ám mindenekelőtt őszintén törekedned kell, aktívan előre és felfelé kell nyomulnod, és nem szabad passzívnak lenned ebben az ügyben. Elmondtam, hogy minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletességre jusson, és mind képes arra, hogy tökéletességre jusson, ez igaz is, de te nem törekedsz felfelé. Végül azokat is kivetik majd, akik nem érik el ezt a három kritériumot. Azt akarom, hogy mindenki lépést tartson, azt akarom, hogy mindenki rendelkezzen a Szentlélek munkájával és megvilágosításával, és képes legyen a végsőkig alávetni magát, mert ez a kötelesség, amit mindannyiótoknak teljesítenie kell. Amikor mindannyian jól végeztétek a kötelességeteket, mindannyian tökéletessé lesztek téve, és zengő tanúságtételetek is lesz. Mindazok, akik rendelkeznek tanúságtétellel, azok, akik győzedelmeskedtek a Sátán felett, és elnyerték Isten ígéretét, továbbá ők azok, akik maradnak, és a csodálatos rendeltetési helyen élnek.