Isten és ember együtt megy majd nyugalomra

Kezdetben Isten nyugalomban volt. Abban az időben nem voltak emberek vagy bármi más a földön, és Isten még nem végzett semmilyen munkát. Csak az emberiség létezése és az emberiség megromlása után kezdte el irányító munkáját; ettől kezdve már nem pihent, hanem ehelyett az emberiség között kezdett el foglalatoskodni. Az emberiség romlása miatt vesztette el Isten a nyugalmát, és emellett az arkangyal lázadása miatt is. Ha Isten nem győzi le a Sátánt és nem menti meg a megrontott emberiséget, akkor soha többé nem lesz képes nyugalomra térni. Ahogyan az embernek hiányzik a nyugalom, úgy Istennek is, és amikor Ő ismét megpihen, az emberek is megpihennek majd. Nyugalomban élni háború nélküli, fertő nélküli és minden tartós igazságtalanság nélküli életet jelent. Vagyis olyan élet, amely mentes a Sátán okozta zavaroktól (itt a „Sátán” ellenséges erőkre utal) és a Sátán romlottságától, és nem is hajlamos semmilyen Istennel szemben álló erő megszállására; olyan élet, amelyben minden a saját fajtáját követi, és imádhatja a teremtés Urát, és amelyben az ég és a föld teljesen nyugodt - ezt takarják az „emberek nyugodt élete” szavak. Amikor Isten megpihen, az igazságtalanság nem marad fenn többé a földön, az ellenséges erők sem támadnak többé, és az emberiség egy új birodalomba lép - nem lesz többé a Sátán által megrontott emberiség, hanem inkább egy olyan emberiség, amely megmenekült, miután a Sátán megrontotta. Az emberiség megnyugvásának napja egyben Isten megnyugvásának napja is lesz. Isten azért veszítette el a nyugalmát, mert az emberiség képtelen volt nyugalomra térni, nem pedig azért, mert eredetileg képtelen volt a nyugalomra. A nyugalomra térés nem jelenti azt, hogy minden megáll, vagy megszűnik fejlődni, és nem jelenti azt sem, hogy Isten felhagy a munkával, vagy hogy az emberek megszűnnek élni. A nyugalomra térés jele az lesz, amikor a Sátánt elpusztították, amikor azokat a gonosz embereket, akik csatlakoztak hozzá a gaztetteiben, megbüntették és semmivé tették, és amikor minden Istennel ellenséges erő megszűnik létezni. Isten nyugalomra térése azt jelenti, hogy többé nem fogja végezni az emberiség üdvözítésére irányuló munkáját. Az emberiség nyugalomra térése azt jelenti, hogy az egész emberiség Isten világosságában és áldásai alatt fog élni, mentesülve a Sátán rontásától, és többé nem fordul elő igazságtalanság. Isten gondviselése alatt az emberek normálisan fognak élni a földön. Amikor Isten és az emberiség együtt nyugalomra tér, az azt jelenti, hogy az emberiség megmenekült és a Sátán elpusztult, hogy Isten munkája az emberekben teljesen elkészült. Isten nem fog tovább dolgozni az emberekben, és azok nem fognak többé a Sátán uralma alatt élni. Így Isten nem lesz többé elfoglalt, és az emberek nem lesznek többé állandóan mozgásban; Isten és az emberiség egyszerre fog megnyugvást lelni. Isten visszatér az Ő eredeti helyére, és minden ember visszatér a saját helyére. Ezek azok a rendeltetési helyek, ahol Isten és az emberek tartózkodni fognak, amint Isten teljes irányítása befejeződik. Istennek megvan Isten rendeltetési helye, az emberiségnek pedig az emberiség rendeltetési helye. Miközben Isten pihen, továbbra is vezeti majd az összes embert a földi életében, és amíg az Ő fényességében élnek, addig az egy igaz Istent fogják imádni a mennyben. Isten nem fog többé az emberiség között élni, és az emberek sem lesznek képesek Istennel együtt élni a Neki kijelölt helyen Isten és az emberek nem élhetnek ugyanabban a birodalomban; hanem mindkettőnek megvan a maga saját életvitele. Isten az, aki az egész emberiséget irányítja, és az egész emberiség Isten irányítási munkájának kikristályosodása. Az emberek azok, akiket vezetnek, és nem ugyanabból az anyagból valók, mint Isten. „Megpihenni” azt jelenti, hogy visszatérünk az eredeti helyünkre. Ezért amikor Isten nyugalomra tér, az azt jelenti, hogy visszatért eredeti helyére. Többé nem él majd a földön, és nem lesz az emberiség között, hogy osztozzon örömükben és szenvedésükben. Amikor az emberek nyugalomra térnek, az azt jelenti, hogy a teremtés valódi tárgyai lettek; a földről imádják majd Istent, és normális emberi életet élnek. Az emberek többé nem lesznek engedetlenek Istennel szemben, vagy nem fognak ellenállni Neki, és visszatérnek Ádám és Éva eredeti életéhez. Ez lesz Isten és az emberek saját élete és rendeltetése, miután nyugalomra térnek. A Sátán veresége elkerülhetetlen fordulat a közte és Isten közötti háborúban. Mint ilyen, Isten nyugalomra térése az Ő irányítási munkájának befejezése után, valamint az emberiség teljes üdvözítése és nyugalomba térése egyaránt elkerülhetetlen irányvonallá vált. Az emberiség nyugvóhelye a földön van, Isten nyugvóhelye pedig a mennyben. Amíg az emberek a nyugalomban imádják Istent, addig a földön fognak élni, és amíg Isten az emberiség maradékát nyugalomba vezeti, a mennyből fogja vezetni őket, nem pedig a földről. Isten továbbra is a Lélek lesz, míg az emberek továbbra is húsvér testek. Isten és az emberek más-más módon pihennek. Miközben Isten pihen, eljön és megjelenik az emberek között; miközben az emberek pihennek, Isten vezeti őket, hogy meglátogassák a mennyet, valamint, hogy élvezzék az ottani életet. Miután Isten és az emberiség nyugalomba tér, a Sátán nem fog többé létezni; hasonlóképpen azok a gonosz emberek is megszűnnek létezni. Mielőtt Isten és az emberiség megpihen, azok a gonosz egyének, akik egykor üldözték Istent a földön, valamint az ottani ellenségek, akik engedetlenek voltak vele szemben, addigra elpusztulnak; az utolsó napok nagy katasztrófái kiirtják őket. Miután ezek a gonosz emberek teljesen megsemmisültek, a Föld soha többé nem ismeri majd a Sátán zaklatását. Csak akkor kapja meg az emberiség a teljes üdvösséget, és akkor fejeződik be teljesen Isten munkája. Ezek az előfeltételei annak, hogy Isten és az emberiség nyugalomra térjen.

Minden dolgok végének közeledte Isten munkájának befejezését és egyúttal az emberiség fejlődésének végét is jelzi. Ez azt jelenti, hogy a Sátán által megrontott emberek majd elérik fejlődésük végső szakaszát, és Ádám és Éva leszármazottaibevégzik szaporodásukat. Ez azt is jelenti, hogy az ilyen, Sátán által megrontott emberiség számára lehetetlen lesz a további fejlődés. A kezdeti Ádám és Éva nem volt romlott, de az Édenkertből elűzött Ádámot és Évát megrontotta a Sátán. Amikor Isten és az emberek együtt nyugalomra térnek, Ádám és Éva -akiket kiűztek az Édenkertből- és leszármazottaik végül megszűnnek. A jövő emberiségét még mindig Ádám és Éva leszármazottai alkotják majd, de ők már nem a Sátán uralma alatt élő emberek lesznek. Inkább olyan emberek lesznek, akiket megmentettek és megtisztítottak. Ez egy olyan emberiség lesz, amely megítéltetett és megfenyíttetett, és amely szent. Ezek az emberek nem olyanok lesznek, mint amilyen az emberi faj eredetileg volt; szinte azt lehet mondani, hogy egy teljesen másfajta emberiség lesz, mint Ádám és Éva a kezdetekben. Ezeket az embereket mindazok közül választják majd ki, akiket a Sátán megrontott, és ők lesznek azok, akik végül is kitartottak Isten ítélete és fenyítése alatt; ők lesznek az utolsó megmaradt embercsoport a megrontott emberiség között. Csak ezek az emberek lesznek képesek végső nyugalomra térni Istennel együtt. Azok, akik Isten ítélő és fenyítő munkája során az utolsó napokban - vagyis a megtisztítás végső munkája során - képesek szilárdan kitartani, lesznek azok, akik Isten mellett végső nyugalomra térnek; mint ilyenek, mindazok, akik nyugalomra térnek, megszabadulnak majd a Sátán befolyásától, és elnyeri őket Isten, miután átmentek az Ő végső tisztító munkáján. Ezek az emberek, akiket Isten végül majd elnyer, térnek végső nyugalomra. Isten fenyítő és ítélő munkájának célja lényegében az emberiség megtisztítása a végső megnyugvás érdekében; e tisztítás nélkül az emberiség egyetlen tagját sem lehetne fajtája szerint különböző kategóriákba sorolni, és nem tudna nyugalomra térni. Ez a munka az emberiség egyetlen útja ahhoz, hogy nyugalomra térjen. Csak Isten tisztító munkája fogja megtisztítani az embereket igaztalanságuktól, és csak az Ő fenyítő és ítélő munkája fogja felszínre hozni az emberiség engedetlen elemeit, ezáltal különválasztva azokat, akik megszabadíthatók, azoktól, akik nem, és azokat, akik megmaradnak, azoktól, akik nem. Amikor ez a munka véget ér, azok az emberek, akik maradhatnak, mind megtisztíttatnak, és az emberség egy magasabb állapotába lépnek, amelyben egy csodálatosabb második emberi életet élveznek majd a földön; más szóval, megkezdik emberi pihenésük napját, és együtt élnek Istennel. Miután megfenyítették és megítélték azokat, akik nem maradhatnak, igazi arcuk teljesen lelepleződik, majd ezt követően mindannyian elpusztulnak, és a Sátánhoz hasonlóan többé nem élhetnek túl a földön. A jövő emberiségében többé nem lesznek ilyen típusú emberek; az ilyen emberek nem alkalmasak arra, hogy belépjenek a végső nyugalom földjére, és arra sem alkalmasak, hogy részt vegyenek a nyugalom napján, amelyen Isten és az emberiség osztozni fog, mivel ők a büntetés célpontjai, és gonosz, igaztalan emberek. Egyszer már megváltották őket, és ők is megítéltettek és megfenyíttettek; valaha ők is szolgálatot tettek Istennek. Amikor azonban eljön az utolsó nap, gonoszságuk miatt, valamint engedetlenségük és megváltásra való képtelenségük következtében mégis elűzik és elpusztítják őket; soha többé nem fognak a jövő világában életre kelni, és nem fognak többé a jövő emberisége között élni. Akár a halottak szellemei, akár még húsvér testben élő emberek, minden gonosztevő és mindazok, akik nem szabadultak meg, pusztulásra jut, amint a szentek az emberiség között nyugalomra térnek. Ami ezeket a gonosztevő szellemeket és embereket illeti, vagy az igaz emberek lelkét és azokat, akik igazat cselekszenek, függetlenül attól, hogy melyik korszakban vannak, mindazok, akik gonoszságot követnek el, végül elpusztulnak, és mindazok, akik igazak, túlélnek majd. Az, hogy egy ember vagy egy lélek elnyeri-e az üdvösséget, nem teljesen a végső korszak munkája alapján dől el, inkább az határozza meg, hogy ellenállt-e vagy engedetlen volt-e Isten iránt vagy sem. Azok az emberek, akik az előző korszakban gonoszságot követtek el, és nem tudták elérni az üdvösséget, kétségtelenül büntetés célpontjai lesznek, és azok, akik a jelen korszakban gonoszságot követnek el, és nem menthetők meg, bizonyosan szintén büntetés célpontjai lesznek. Az embereket a jó és a rossz alapján csoportosítják, nem pedig aszerint, hogy melyik korszakban élnek. Miután így besorolták őket, nem kapnak azonnal büntetést vagy jutalmat, hanem Isten csak azután fogja elvégezni a gonosz büntetését és a jó jutalmazását, miután befejezte a hódító munkáját az utolsó napokban. Valójában azóta választja szét az embereket jóra és rosszra, amióta az emberiség üdvözítésének munkájához hozzákezdett. Éppen az a helyzet, hogy az igazakat csak azután fogja megjutalmazni, a gonoszokat pedig megbüntetni, miután munkája véget ért; nem arról van szó, hogy munkája befejeztével csoportokba válogatja őket, és utána azonnal nekilát a gonosz megbüntetésének és a jó jutalmazásának. E feladatot inkább csak akkor fogja elvégezni, amikor az Ő munkája teljesen befejeződött. Isten végső munkája, a gonosz megbüntetése és a jó jutalmazása mögött álló teljes cél az, hogy minden embert alaposan megtisztítson, hogy egy tisztán szent emberiséget juttathasson el az örök nyugalomba. Az Ő munkájának e szakasza a leglényegesebb; ez a végső szakasza az Ő egész irányítási munkájának. Ha Isten nem pusztítaná el a gonoszokat, hanem hagyná, hogy megmaradjanak, akkor még mindig nem volna képes minden ember nyugalomra térni, és Isten nem tudná az egész emberiséget egy jobb világba vinni. Az ilyen munka nem lenne teljes. Amikor az Ő munkája befejeződik, az egész emberiség teljesen szent lesz; csak így lesz képes Isten békésen nyugalomban élni.

Az emberek manapság még mindig képtelenek elengedni a test dolgait; nem tudják feladni a testi élvezeteket, a világot, a pénzt vagy romlott természetüket. A legtöbb ember felületesen végzi tevékenységét. Valójában ezek az emberek egyáltalán nem hordozzák Istent a szívükben; sőt, ami még rosszabb, nem is félik Istent. Isten nincs a szívükben, ezért nem képesek érzékelni mindazt, amit Isten tesz, és még kevésbé képesek elhinni az általa kimondott szavakat. Az ilyen emberek túlságosan a testből valók; túlságosan mélyen romlottak, és mindenféle igazságot nélkülöznek. Mi több, nem hiszik el, hogy Isten képes testet ölteni. Aki nem hisz a megtestesült Istenben - vagyis aki nem hisz a látható Istenben vagy az Ő munkájában és szavaiban, és ehelyett a láthatatlan, mennyei Istent imádja - az olyasvalaki, akinek Isten nincs a szívében. Az ilyen emberek lázadóak és ellenállnak Istennek. Hiányzik belőlük az emberség és az értelem, az igazságról nem is beszélve. Ráadásul ezen emberek számára a látható és kézzelfogható Isten még kevésbé hihető, miközben a láthatatlan és megfoghatatlan Istent tartják a leghitelesebbnek és legörvendetesebbnek. Amit keresnek, az nem a tényleges igazság, és nem is az élet igazi lényege; még kevésbé Isten akarata. Inkább az izgalmat keresik. Kétségkívül abban hisznek és azt követik, ami a leginkább lehetővé teszi számukra vágyaik beteljesítését. Csak azért hisznek Istenben, hogy saját vágyaikat kielégítsék, nem pedig azért, hogy az igazságot keressék. Az ilyen emberek vajon nem gonosztevők? Rendkívül magabiztosak, és egyáltalán nem hiszik, hogy Isten a mennyben elpusztítja az olyan „jó embereket”, mint ők maguk. Ehelyett azt hiszik, hogy Isten megengedi nekik, hogy megmaradjanak, sőt, bőségesen megjutalmazza őket, mivel sok mindent tettek Istenért, és jelentős „hűséget” tanúsítottak iránta. Ha nekik is a látható Istent kellene követniük, amint nem teljesülnének a vágyaik, azonnal visszavágnának Istennek, vagy dühbe gurulnának. Aljas, megvetendő embereknek bizonyulnak, akik mindig csak a saját vágyaik kielégítésére törekszenek; nem az igazságot kereső, becsületes emberek. Ilyen emberek az úgynevezett gonoszok, akik Krisztust követik. Azok az emberek, akik nem keresik az igazságot, nem hihetnek igazságban, és még kevésbé képesek érzékelni az emberiség jövőbeli kimenetelét, mivel nem hisznek a látható Isten egyetlen művében vagy szavában sem - és ez magában foglalja azt is, hogy nem képesek hinni az emberiség jövőbeli rendeltetésében. Ezért, még ha követik is a látható Istent, akkor is gonoszságot követnek el, és egyáltalán nem keresik az igazságot, és nem is gyakorolják az Általam megkövetelt igazságot. Azok az emberek, akik nem hiszik, hogy el fognak pusztulni, ezzel ellentétben pont azok, akik el fognak pusztulni. Mindannyian olyan okosnak hiszik magukat, és azt gondolják, hogy ők azok az emberek, akik az igazságot gyakorolják. Gonosz magatartásukat az igazságnak tekintik, és ezért dédelgetik. Az ilyen gonosz emberek nagyon magabiztosak; az igazságot tanításnak tekintik, és gonosz cselekedeteiket igazságnak tartják, de végül csak azt aratják, amit vetettek. Minél magabiztosabbak az emberek, és minél vadabbul arrogánsak, annál inkább képtelenek elnyerni az igazságot; minél inkább hisznek az emberek a mennyei Istenben, annál inkább ellenállnak Istennek. Ezek az emberek azok, akik büntetést kapnak. Mielőtt az emberiség nyugalomra térne, azt, hogy az egyes emberfajták büntetést vagy jutalmat kapnak-e, az határozza meg, hogy keresték-e az igazságot, ismerik-e Istent, és képesek-e alávetni magukat a látható Istennek. Azok, akik a látható Isten szolgálatában álltak, de mégsem ismerik Őt, és nem is engedelmeskednek Neki, nélkülözik az igazságot. Az ilyen emberek gonosztevők, és a gonosztevők kétségtelenül büntetés tárgyai lesznek; sőt, gonosz magatartásuknak megfelelően bűnhődnek majd. Isten azért van, hogy az emberek higgyenek benne, és méltó is az engedelmességükre. Azok, akik csak a homályos és láthatatlan Istenben hisznek, olyan emberek, akik nem hisznek Istenben, és nem képesek alávetni magukat Istennek. Ha ezeknek az embereknek még mindig nem sikerül hinniük a látható Istenben, mire az Ő hódító munkája befejeződik, és továbbra is engedetlenek maradnak és ellenállnak a testben látható Istennek, akkor ezek a „homályoskodók” kétségtelenül pusztítás tárgyai lesznek. Pontosan úgy van, mint ahogyan néhányan közületek -bárki, aki szóban elismeri a megtestesült Istent, de nem tudja gyakorolni a megtestesült Istennek való alávetettség igazságát - végső soron kiűzetnek és elpusztulnak. Sőt, bárki, aki szóban elismeri a látható Istent, és az Általa kifejezett igazságot eszi és issza, miközben a homályos és láthatatlan Istent is keresi, biztosan a pusztulás tárgya lesz. Ezek közül az emberek közül senki sem tud megmaradni a nyugalom idejéig, amely Isten munkájának befejezése után jön el, és egyetlen ilyen emberhez hasonló egyén sem maradhat meg az említett nyugalom idején. A démoni emberek azok, akik nem gyakorolják az igazságot; lényegük az Istennel szembeni ellenállás és engedetlenség, és a legcsekélyebb szándékuk sincs arra, hogy alávessék magukat Neki. Az ilyen emberek mind pusztulásé lesznek. Az, hogy benned megvan-e az igazság, és hogy ellenállsz-e Istennek, a te lényegeden múlik, nem pedig a külsődön, vagy azon, ahogyan esetleg alkalomadtán beszélsz vagy viselkedsz. Azt, hogy egy egyén elpusztul-e vagy sem, a lényege határozza meg; ezt a viselkedése és az igazságra való törekvése által feltárt lényeg alapján döntik el. Azok között az emberek között, akik abban hasonlítanak egymáshoz, hogy munkát végeznek, és akik hasonló mennyiségű munkát végeznek, azok, akiknek az emberi lényege jó és akik az igazságot birtokolják, azok az emberek, akiknek megengedik, hogy fennmaradjanak, míg azok, akiknek az emberi lényege gonosz és akik nem engedelmeskednek a látható Istennek, azok, akik a pusztulás tárgyai lesznek. Istennek az emberiség rendeltetési helyével kapcsolatos minden munkája vagy szava, az egyes egyének lényegének megfelelően fog foglalkozni az emberekkel; a legkisebb hiba sem fordul elő, és egyetlen tévedés sem történik. Csak amikor az emberek végeznek munkát, akkor lépnek be az emberi érzelmek vagy értelmezések a képbe. Az Isten által végzett munka a legmegfelelőbb; Ő egyáltalán nem tesz hamis állításokat egyetlen teremtményről sem. Jelenleg sokan vannak, akik nem képesek felfogni az emberiség jövőbeli rendeltetését, és akik nem hisznek az Általam kimondott szavaknak. Mindazok, akik nem hisznek, csakúgy, mint azok, akik nem gyakorolják az igazságot, démonok!

Manapság azok, akik keresnek, és azok, akik nem keresnek, két teljesen különböző típusú ember, akiknek a rendeltetése is nagyon különböző. Azok, akik az igazság megismerésére törekszenek és az igazságot gyakorolják, azok, akiknek Isten elhozza az üdvösséget. Akik nem ismerik az igaz utat, azok démonok és ellenségek; ők az arkangyal leszármazottai, és a pusztítás tárgyai lesznek. Még azok is, akik egy homályos Isten jámbor hívei - nem démonok-e ők is? Azok az emberek, akik jó lelkiismerettel rendelkeznek, de nem fogadják el az igaz utat, démonok; az ő lényegük az Istennel szembeni ellenállás egyike. Azok, akik nem fogadják el az igaz utat, azok, akik ellenállnak Istennek, és még ha az ilyen emberek sok megpróbáltatást viselnek is el, akkor is elpusztulnak. Mindazok, akik nem hajlandók lemondani a világról, akik nem bírják elviselni, hogy elváljanak a szüleiktől, és akik nem bírnak megszabadulni a saját testi élvezeteiktől, engedetlenek Istennel szemben, és mindannyian pusztítás tárgyai lesznek. Aki nem hisz a megtestesült Istenben, az démoni, sőt pusztulásé lesz. Azok, akinek van hite, de nem gyakorolják az igazságot, azok, akik nem hisznek a megtestesült Istenben, és azok, akik egyáltalán nem hisznek Isten létezésében, szintén a pusztítás tárgyai lesznek. Mindazok, akinek megengedik, hogy fennmaradjanak, azok az emberek, akik átmentek a finomítás szenvedésén, és szilárdan álltak; ezek azok az emberek, akik valóban kiállták a próbákat. Bárki, aki nem ismeri el Istent, ellenség; vagyis bárki, aki nem ismeri el a megtestesült Istent - függetlenül attól, hogy ezen az áramlaton belül vagy kívül van-e vagy sem -, az antikrisztus! Ki a Sátán, kik a démonok, és kik Isten ellenségei, ha nem azok az ellenállók, akik nem hisznek Istenben? Nem ők-e azok az emberek, akik engedetlenek Istennel szemben? Nem ők-e azok, akik azt állítják, hogy hisznek, mégis nélkülözik az igazságot? Nem ők-e azok, akik csupán az áldások megszerzésére törekszenek, miközben képtelenek tanúságot tenni Istenről? Te még ma is azokkal a démonokkal keveredsz, és lelkiismerettel és szeretettel viseltetsz irántuk, de ebben az esetben nem a Sátán felé terjeszted-e ki a jó szándékot? Nem állsz-e szövetségben a démonokkal? Ha manapság az emberek még mindig képtelenek különbséget tenni jó és rossz között, és továbbra is vakon szeretnek és irgalmasak anélkül, hogy egyáltalán szándékoznának Isten akaratát keresni, vagy bármilyen módon képesek lennének Isten szándékait sajátjukként magukban hordozni, akkor a végük annál nyomorúságosabb lesz. Aki nem hisz a testet öltött Istenben, az Isten ellensége. Ha képes vagy lelkiismeretességet és szeretetet tanúsítani egy ellenség iránt, akkor nem nélkülözöd-e az igazságérzetet? Ha te összeegyeztethető vagy azokkal, akiket utálok és akikkel nem értek egyet, és továbbra is szeretettel vagy személyes érzésekkel viseltetsz irántuk, akkor nem vagy-e engedetlen? Nem állsz-e szándékosan ellen Istennek? Az ilyen személy birtokolja az igazságot? Ha az emberek lelkiismeretességet tanúsítanak ellenségeik iránt, szeretetet a démonok iránt és irgalmat a Sátán iránt, akkor nem zavarják-e szándékosan Isten munkáját? Azok az emberek, akik csak Jézusban hisznek, és nem hisznek a megtestesült Istenben az utolsó napokban, valamint azok, akik szóban azt állítják, hogy hisznek a megtestesült Istenben, de gonoszságot cselekszenek, mind antikrisztusok, nem is beszélve azokról, akik még csak nem is hisznek Istenben. Mindezek az emberek pusztítás tárgyai lesznek. A mérce, amely szerint az emberek megítélik a többi embert, a viselkedésükön alapul; akiknek a viselkedése jó, azok igazak, míg akiknek a viselkedése visszataszító, azok gonoszak. A mérce, amely szerint Isten megítéli az embereket, azon alapul, hogy a lényegük aláveti-e magát Neki vagy sem; aki aláveti magát Istennek, az igaz ember, míg aki nem, az ellenség és gonosz ember, függetlenül attól, hogy ennek az embernek a viselkedése jó vagy rossz, és függetlenül attól, hogy a beszéde helyes vagy helytelen. Vannak, akik jó tettekkel szeretnének jó sorsot elérni elérni a jövőben, és vannak, akik szép szavakkal szeretnének jó célt elérni. Mindenki tévesen azt hiszi, hogy Isten az emberek viselkedésének megfigyelése vagy beszédük meghallgatása után határozza meg az emberek sorsát; sokan ezért ezt akarják kihasználni, hogy becsapják Istent, hogy egy pillanatnyi kegyben részesítse őket. A jövőben azok az emberek, akik a nyugalom állapotában maradnak fenn, mindannyian kiállják majd a nyomorúság napját, és tanúságot is tesznek Isten mellett; mindannyian olyan emberek lesznek, akik teljesítették kötelességeiket, és akik tudatosan alávetették magukat Istennek. Azoknak, akik csupán a szolgálat lehetőségét akarják kihasználni azzal a szándékkal, hogy elkerüljék az igazság gyakorlását, nem lesz lehetőségük fennmaradni. Istennek megfelelő mércéi vannak minden ember sorsának elrendezésére; Ő nem egyszerűen az egyén szavai és viselkedése szerint hozza meg ezeket a döntéseket, és nem is az alapján, hogy valaki hogyan viselkedik egy adott időszakban. Egyáltalán nem lesz elnéző valakinek a gonosz viselkedésével szemben az Őneki korábban végzett szolgálata miatt, és nem fog megkímélni valakit a haláltól sem az Istenért tett egyszeri ráfordítása miatt. Senki sem kerülheti el a gonoszságáért járó megtorlást, és senki sem palástolhatja gonosz viselkedését, hogy ezáltal elkerülje a pusztulás kínjait. Ha az emberek valóban teljesíteni tudják saját kötelességüket, az azt jelenti, hogy örökké hűségesek Istenhez, és nem keresik a jutalmat, függetlenül attól, hogy áldást kapnak-e vagy szerencsétlenség éri őket. Ha az emberek hűségesek Istenhez, amikor látják az áldásokat, de elveszítik hűségüket, amikor nem látnak áldásokat, és ha végül még mindig képtelenek tanúságot tenni Isten mellett, vagy teljesíteni a rájuk háruló kötelességeket, akkor továbbra is a pusztítás tárgyai lesznek, annak ellenére, hogy korábban egyszer már hűséggel szolgálták Istent. Röviden, a gonosz emberek nem élhetnek az örökkévalóságon keresztül, és nem is térhetnek nyugalomra; csak az igazak a nyugalom urai. Ha az emberiség egyszer jó útra tér, az emberek normális emberi életet élhetnek. Mindannyian teljesítik majd a saját kötelességüket, és teljes mértékben hűségesek lesznek Istenhez. Teljesen levetik engedetlenségüket és romlott természetüket, és Istenért és Isten miatt élnek majd, mentesülve mind az engedetlenségtől, mind az ellenállástól. Mindannyian képesek lesznek teljesen alávetni magukat Istennek. Ez lesz Isten és az emberiség élete; ez lesz a királyság élete, és ez lesz a nyugalom élete.

Azok, akik teljesen hitetlen gyermekeiket és rokonaikat a templomba hurcolják, mind rendkívül önzők, és csak játsszák a kedvességet. Ezek az emberek csak arra koncentrálnak, hogy kedvesek legyenek, függetlenül attól, hogy hisznek-e vagy sem, és függetlenül attól, hogy ez Isten akarata-e. Vannak, akik a feleségüket viszik Isten elé, vagy a szüleiket rángatják Isten elé, és attól függetlenül, hogy a Szentlélek egyetért-e vagy sem ezzel, vagy dolgozik-e bennük, vakon folytatják a „tehetséges emberek” „örökbefogadását” Isten számára. Miféle jó származhat abból, ha kedvességet tanúsítunk e nem hívők iránt? Még ha ők, akik nélkülözik a Szentlélek jelenlétét, küzdenek is azért, hogy kövessék Istent, akkor sem menthetők meg, ahogyan azt az egyesek esetleg hinnék. Azok, akik elnyerhetik az üdvösséget, valójában nem is olyan könnyen nyerhetők meg. Azok az emberek, akik nem mentek át a Szentlélek munkáján és próbáin, és akiket a megtestesült Isten nem tökéletesített, teljesen alkalmatlanok arra, hogy teljessé tegyék őket. Ezért attól a pillanattól kezdve, hogy névlegesen elkezdik követni Istent, ezek az emberek nélkülözik a Szentlélek jelenlétét. A körülményeik és tényleges állapotuk fényében egyszerűen nem tehetők teljessé. Ezért a Szentlélek úgy határoz, hogy nem fordít rájuk sok energiát, nem ad nekik semmilyen megvilágosodást, és nem is vezeti őket semmilyen módon; csupán megengedi nekik, hogy kövessék, és végül feltárja eredeményeiket - ez elég. Az emberiség lelkesedése és szándékai a Sátántól származnak, és ezek a dolgok semmiképpen sem tudják beteljesíteni a Szentlélek munkáját. Nem számít, milyenek az emberek, a Szentlélek munkájának meg kell lennie bennük. Vajon képesek-e az emberek teljessé tenni az embereket? Miért szereti a férj a feleségét? Miért szereti egy feleség a férjét? Miért engedelmeskednek a gyerekek a szüleiknek? Miért dédelgetik a szülők a gyermekeiket? Valójában milyen szándékok rejlenek az emberekben? Nem az a szándékuk, hogy saját terveiket és önző vágyaikat kielégítsék? Valóban Isten irányítási terve érdekében akarnak cselekedni? Valóban Isten munkája érdekében cselekszenek? Az a szándékuk, hogy teljesítsék egy teremtett lény kötelességeit? Azok, akik attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdtek hinni Istenben, nem képesek elérni a Szentlélek jelenlétét, soha nem nyerhetik el a Szentlélek munkáját; ezek az emberek kétségkívül pusztulásra ítélt tárgyak. Bármennyi szeretetet is érez valaki irántuk, az nem helyettesítheti a Szentlélek munkáját. Az emberek lelkesedése és szeretete emberi szándékokat képvisel, de nem képviselheti Isten szándékait, és Isten munkáját sem helyettesítheti. Még ha valaki a lehető legnagyobb szeretetet vagy irgalmasságot tanúsítja is azok iránt az emberek iránt, akik névlegesen hisznek Istenben, és úgy tesznek, mintha követnék Őt, anélkül, hogy tudnák, mit jelent valójában hinni Istenben, ők akkor sem fogják elnyerni Isten együttérzését, mint ahogy a Szentlélek munkáját sem. Még ha az Istent őszintén követő emberek gyenge képességekkel rendelkeznek is, és nem képesek sok igazságot megérteni, alkalmanként mégis elnyerhetik a Szentlélek munkáját; azonban azok, akiknek meglehetősen jó képességük van, de nem hisznek őszintén, egyszerűen nem nyerhetik el a Szentlélek jelenlétét. Az ilyen embereknél egyáltalán nincs lehetőség az üdvösségre. Még ha olvassák is Isten szavait vagy időnként prédikációkat hallgatnak, sőt, még ha dicséretet énekelnek is Istennek, végső soron nem lesznek képesek megmaradni a megnyugvás idejéig. Azt, hogy az emberek őszintén igyekeznek-e, nem az határozza meg, hogy mások hogyan ítélik meg őket, vagy, hogy a környezetük hogyan tekint rájuk, hanem az, hogy a Szentlélek munkálkodik-e rajtuk, és hogy elérték-e a Szentlélek jelenlétét. Ezen túlmenően attól függ, hogy változik-e a természetük, és attól, hogy a Szentlélek munkájának egy bizonyos időszakon át tartó megélése után szereztek-e bármilyen ismeretet Istenről. Ha a Szentlélek munkálkodik egy személyen, akkor ennek a személynek a természete fokozatosan megváltozik, és az Istenhittel kapcsolatos szemléletmódja fokozatosan tisztábbá válik. Függetlenül attól, hogy az emberek mennyi ideig követik Istent, amennyiben megváltoztak, az azt jelenti, hogy a Szentlélek munkálkodik rajtuk. Ha nem változtak meg, az azt jelenti, hogy a Szentlélek nem dolgozik rajtuk. Még ha ezek az emberek nyújtanak is valamilyen szolgálatot, az áldások elnyerésének vágya hajtja őket erre. Az, hogy csak alkalmanként végeznek szolgálatot, nem helyettesítheti a természetükben bekövetkező változás megélését. Végső soron mégis elpusztulnak, mert a királyságban nem lesz szükség szolgálattevőkre, és nem lesz szükség senkire sem, akinek a természete nem változott úgy, hogy azoknak az embereknek szolgáljon, akik tökéletesedtek, és akik hűségesek Istenhez. Azok a múltban elhangzott szavak, hogy „Ha valaki hisz az Úrban, az egész családjára rámosolyog a szerencse”, a Kegyelem Korára illenek, de nem kapcsolódnak az emberiség rendeltetéséhez. Ezek csak a Kegyelem Korának egy szakaszában voltak megfelelőek. E szavak jelentéstartalma a békére és az anyagi áldásokra irányult, amelyeket az emberek élveztek; nem azt jelentették, hogy annak, aki az Úrban hisz, az egész családja üdvösségre jut, és azt sem, hogy amikor valaki áldásban részesül, az egész családja is nyugalomra térhet. Azt, hogy valaki áldásban részesül-e vagy szerencsétlenséget szenved, saját lényege határozza meg, nem pedig valamiféleközös lényeg, amelyen esetleg másokkal osztozik. Az ilyen mondásnak vagy szabálynak egyszerűen nincs helye a királyságban. Ha valaki végül képes életben maradni, az azért van, mert eleget tett Isten elvárásainak, ha pedig végül nem tud fennmaradni a megnyugvás idejéig, az azért van, mert engedetlen volt Istennel szemben, és nem tett eleget Isten elvárásainak. Mindenkinek megvan a megfelelő rendeltetési helye. Ezeket a rendeltetési helyeket az egyes emberek lényege határozza meg, és egyáltalán semmi közük sincs más emberekhez. Egy gyermek gonosz viselkedését nem lehet átruházni a szüleire, sem egy gyermek igazságosságában nem osztozhatnak a a szülei. Egy szülő gonosz viselkedése nem vihető át a gyermekeire, és a szülő igazságossága sem osztható meg a gyermekeivel. Mindenki viseli a saját bűneit, és mindenki élvezi a maga áldásait. Senki sem helyettesítheti a másik embert; ez az igazságosság. Az ember szemszögéből nézve, ha a szülők áldásban részesülnek, akkor a gyermekeiknek is képesnek kell lenniük erre, és ha a gyermekek rosszat követnek el, akkor a szüleiknek kell vezekelniük ezekért a bűnökért. Ez egy emberi nézőpont és a dolgok intézésének emberi módja; ez nem Isten nézőpontja. Mindenki sorsát a viselkedéséből fakadó lényege határozza meg, és ez mindig megfelelően meghatározott. Senki sem viselheti más bűneit; még inkább, senki sem kaphat büntetést más helyett. Ez egyértelmű. Egy szülőnek a gyermekei iránt érzett odaadó gondoskodása nem jelenti azt, hogy a gyermekei helyett is végezhet igaz tetteket, és a gyermek szülei iránti kötelességtudó odaadása sem jelenti azt, hogy a szülei helyett is cselekedhet igaz tetteket. Ezt jelentik valójában a következő szavak: „Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, két asszony őröl a kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik”. Az emberek nem vezethetik megnyugvásra gonosztevő gyermekeiket az irántuk érzett mélységes szeretetük alapján, és senki sem vezetheti megnyugvásra feleségét (vagy férjét) saját igaz magatartása alapján. Ez egy törvényszerű szabály; ez alól senki sem lehet kivétel. Végső soron az igazságot cselekvők az igazságot cselekvők, a gonosztevők pedig a gonosztevők. Az igazak végül életben maradhatnak, míg a gonosztevők elpusztíttatnak. A szentek szentek; ők nem mocskosak. A mocskosak mocskosak, és egy részük sem szent. Azok az emberek, akiket el fognak pusztítani, mind a gonoszok, és azok, akik életben maradnak, mind az igazak - még akkor is, ha a gonoszok gyermekei igaz tetteket követnek el, és még akkor is, ha az igazak szülei gonosz tetteket követnek el. Nincs kapcsolat egy hívő férj és egy hitetlen feleség között, és nincs kapcsolat hívő gyermekek és hitetlen szülők között; ez a kétféle ember teljesen összeegyeztethetetlen. Mielőtt az ember nyugalomra térne, vannak testi rokonai, de ha egyszer belépett a nyugalomba, akkor már nem lesz semmilyen testi rokona, akiről beszélhetnénk. Azok, akik teljesítik a kötelességüket, ellenségei azoknak, akik nem teljesítik; azok, akik szeretik Istent, és azok, akik gyűlölik Őt, ellentétben állnak egymással. Azok, akik majd nyugalomra térnek, és azok, akiket majd elpusztítanak, két összeférhetetlen típusú teremtmény. Azok a teremtmények, amelyek teljesítik kötelességeiket, képesek lesznek a túlélésre, míg azok, amelyek nem teljesítik kötelességeiket, a pusztulás tárgyává válnak; mi több, ez az örökkévalóságon át fog tartani. Azért szereted-e a férjedet, hogy teljesítsd a teremtett lényként rád háruló kötelességidet? Azért szereted-e a feleségedet, hogy teljesítsd a teremtett lényként rád háruló kötelességet? Azért vagy-e kötelességtudó a hitetlen szüleiddel szemben, hogy teljesítsd teremtett lényként vállalt kötelességeidet? Helyes vagy helytelen az Istenbe vetett hitről alkotott emberi szemlélet? Miért hiszel Istenben? Mit szeretnél elérni? Hogyan szereted Istent? Azok, akik nem tudják teljesíteni a teremtett lényekként rájuk háruló kötelességüket, és akik nem képesek minden erőfeszítést megtenni, pusztítás tárgyává válnak. A mai emberek között léteznek fizikai kapcsolatok, valamint vérségi kötelékek, de a jövőben ezek mind meg fognak szűnni. A hívők és a hitetlenek nem férnek össze, sőt, inkább szemben állnak egymással. A nyugalomban lévők hinni fognak abban, hogy van Isten, és alávetik magukat Istennek, míg az Istennek engedetlenek mind a pusztulásé lesznek. Nem léteznek majd többé családok a földön; hogyan is létezhetnének szülők, gyermekek vagy házastársi kapcsolatok? A hit és a hitetlenség összeférhetetlensége teljesen megszakítja majd az ilyen fizikai kapcsolatokat!

Eredetileg nem léteztek családok az emberiségben; csak egy férfi és egy nő létezett - két különböző fajta emberi lény. Nem voltak országok, családokról nem is beszélve a, de az emberiség romlottsága következtében mindenféle emberek önálló klánokba szerveződtek, amelyek később országokká és etnikumokká fejlődtek. Ezek az országok és etnikumok kis különálló családokból álltak, és ilyen módon a nyelv és a határok különbségei alapján osztották szét a mindenféle embert a különböző rasszok között. Valójában, akárhány rassz is van a világon, az emberiségnek egyetlen őse van. Kezdetben csak kétféle ember létezett, és ez a kétféle ember a férfi és a nő volt. Isten munkájának előrehaladása, a történelem alakulása és a földrajzi változások következtében azonban az embereknek ez a két fajtája különböző mértékben még többféle emberré fejlődött. Alapvetően, függetlenül attól, hogy hány rassz alkotja az emberiséget, az emberiség egésze még mindig Isten teremtménye. Nem számít, hogy az emberek milyen rasszhoz tartoznak, mindannyian az Ő teremtményei; mindannyian Ádám és Éva leszármazottai. Bár nem Isten keze alkotta őket, mégis Ádám és Éva leszármazottai, akiket Isten személyesen teremtett. Nem számít, hogy az emberek milyen típusú lényekhez tartoznak, mindannyian az Ő teremtményei; mivel az emberiséghez tartoznak, amelyet Isten teremtett, rendeltetésük az, ami az emberiségé kell legyen, és az embereket szervező szabályok szerint osztották szét őket. Vagyis minden gonosztevő és minden igaz végül is teremtmény. Azok a teremtmények, melyek gonoszságot követnek el, végül elpusztulnak, és azok a teremtmények, akik igaz tetteket hajtanak végre, fennmaradnak. Ez a legmegfelelőbb megoldás e kétféle teremtmény számára. A gonosztevők engedetlenségük következtében nem tagadhatják, hogy bár Isten teremtményei, de a Sátán hatalmába kerítette őket, és ezért nem üdvözülhetnek. Az igazul viselkedő teremtmények, azon tény alapján, hogy életben maradnak, nem tagadhatják, hogy Isten teremtette őket, és miután a Sátán megrontotta őket, mégis üdvösséget kaptak. A gonosztevők olyan teremtmények, akik engedetlenek Istennel szemben; ők olyan teremtmények, akik nem üdvözülhetnek, és akiket a Sátán már teljesen megszállt. A gonoszságot elkövető emberek is emberek; ők olyan emberi lények, akiket a végletekig megrontottak, és akiket nem lehet megmenteni. Minthogy ők is teremtmények, az igaz magatartású embereket is megrontották, de ők olyan emberek, akik hajlandóak kitörni romlott természetükből, és képessé váltak arra, hogy alávessék magukat Istennek. Az igaz magatartású emberek nem bővelkednek az igazságosságban, hanem megváltást kaptak, és megszabadultak a romlott természetüktől; képesek alávetni magukat Istennek. Ők a végén megállják a helyüket, bár ez nem jelenti azt, hogy a Sátán soha nem rontotta meg őket. Miután Isten munkája véget ér, az Ő összes teremtménye között lesznek olyanok, akik elpusztulnak, és lesznek olyanok, akik fennmaradnak. Ez az Ő irányító munkájának szükségszerű iránya; senki sem tagadhatja ezt. A gonosztevőknek nem lesz lehetőségük a túlélésre; azok, akik engedelmeskednek és a végsőkig követik Istent, biztosan fennmaradnak. Mivel ez a munka az emberiség irányítási munkája, lesznek, akik megmaradnak, és lesznek, akik kiűzetnek. Ezek különböző kimenetek a különböző típusú emberek számára, és ezek a legmegfelelőbb eljárásmódok Isten teremtményei számára. Isten utolsó rendezése az emberiséggel kapcsolatban az, hogy szétválasztja őket a családok szétszakításával, az etnikumok szétzúzásával és a nemzeti határok feldarabolásával egy családok és nemzeti határok nélküli rendszerben, mivel az emberek végül is egy őstől származnak, és Isten teremtményei. Röviden, a gonosztevő teremtmények mind elpusztulnak, az Istennek engedelmeskedő teremtmények pedig életben maradnak. Ily módon nem lesznek családok, nem lesznek országok, és különösen nem lesznek etnikumok az eljövendő megnyugvás idején; ez a fajta emberiség lesz a legszentebb fajta emberiség. Ádámot és Évát eredetileg azért teremtették, hogy az emberiség mindenről gondoskodhasson a földön; az emberek eredetileg minden dolog urai voltak. Az emberek megteremtésével az volt Jahve szándéka, hogy lehetővé tegye számukra, hogy a földön létezzenek, és gondoskodjanak minden dologról a földön, mivel az emberiség eredetileg nem volt megrontva, és képtelen volt gonoszságot elkövetni. Miután azonban az emberek megromlottak, már nem voltak minden dolog őrzői. Isten megváltásának célja az emberiség e funkciójának helyreállítása, az emberiség eredeti értelmének és eredeti engedelmességének visszaállítása; a nyugalomban lévő emberiség maga lesz annak az eredménynek a megtestesítője, amelyet Isten a megváltás munkájával remél elérni. Bár ez már nem olyan élet lesz, mint amilyen az Édenkertben volt, a lényegük ugyanaz lesz; az emberiség egyszerűen már nem lesz a korábbi romlatlan önmaga, hanem egy olyan emberiség, amely romlottá vált, és később üdvösségben részesült. Ezek az emberek, akik üdvösséget kaptak, végül (vagyis miután Isten munkája befejeződött) nyugalomra térnek. Hasonlóképpen, a büntetésre várók kimenetele is teljesen feltárul a végén, és csak Isten munkájának befejeződése után fogják elpusztítani őket. Más szóval, miután az Ő munkája befejeződött, a gonosztevőket és az üdvözülteket egyaránt felfedik, mert az összes embertípus felfedésének munkáját (akár a gonosztevők, akár az üdvözültek közé tartoznak) egyszerre fogják mindenkin véghez vinni. A gonosztevők kiűzetnek, és azokat, akiknek megengedték, hogy maradjanak, ezzel egyidőben felfedik. Ezért az összes embertípus sorsa egyszerre fog kiderülni. Isten nem fogja megengedni, hogy az üdvösségre jutott emberek egy csoportja nyugalomra térjen, mielőtt a gonosztevőket félreállítja, és apránként megítéli vagy megbünteti őket; ez nem állna összhangban a tényekkel. Amikor a gonosztevőket elpusztítják, és azok, akik fennmaradhatnak, nyugalomra térnek, Isten munkája az egész világegyetemben befejeződik. Nem lesz rangsor azok között, akik áldásban részesülnek, és azok között, akik szerencsétlenséget szenvednek; azok, akik áldásban részesülnek, örökké élni fognak, míg azok, akiket szerencsétlenség ér, mindörökre elpusztulnak. A munka e két lépcsője egyszerre fejeződik be. Pontosan az engedetlen emberek létezése miatt fog feltárulni azok igazságossága, akik engedelmeskednek, és pontosan azért, mert vannak olyanok, akik áldásban részesültek, fog feltárulni az a szerencsétlenség, amelyet a gonosztevők szenvednek el gonosz viselkedésük miatt. Ha Isten nem leplezné le a gonosztevőket, akkor az Istennek őszintén engedelmeskedő emberek soha nem látnák meg a napot; ha Isten nem vinné megfelelő helyre azokat, akik engedelmeskednek neki, akkor az Istennek engedetlenek nem kaphatnák meg megérdemelt megtorlásukat. Ez Isten munkájának folyamata. Ha Ő nem végezné el ezt a munkát, a rossz büntetését és a jó jutalmazását, akkor a teremtményei soha nem juthatnának el a megfelelő rendeltetési helyükre. Amint az emberiség majd nyugalomra tér, a gonosztevőket addigra elpusztítják, és az egész emberiség a helyes útra kerül; minden embertípus a saját fajtájával lesz, összhangban azokkal a feladatokkal, amelyeket el kellene végezniük. Csak ez lesz az emberiség nyugalmának napja, ez lesz az emberiség fejlődésének a szükségszerű iránya, és csak, amikor az emberiség nyugalomra tér, akkor fog Isten nagy és végső alkotása beteljesedni; ez lesz az Ő munkájának az utolsó része. Ez a munka véget vet az emberiség egész dekadens testi életének, csakúgy, mint a romlott emberiség életének. Az emberek attól fogva egy új birodalomba lépnek. Bár minden ember a testben fog élni, jelentős különbségek lesznek ennek az életnek a lényege és a romlott emberiség élete között. E lét és a romlott emberiség létének jelentősége szintén különbözik. Bár ez nem egy újfajta ember élete lesz, mégis azt lehet mondani, hogy az üdvösségben részesült emberiség élete lesz, valamint olyan élet, amelyben helyreállt az emberség és az értelem. Olyan emberekről van szó, akik egykor engedetlenek voltak Istennel szemben, akiket Isten meghódított, majd megmentett; ők olyan emberek, akik meggyalázták Istent, majd később tanúságot tettek Róla. Miután elviselték és túlélték az Ő próbáját, létük a legértelmesebb lét lesz; ők azok az emberek, akik a Sátán előtt tanúságot tettek Istenről, és azok az emberek, akik alkalmasak az életre. A pusztulásé azok lesznek, akik nem tudnak tanúságot tenni Istenről, és nem alkalmasak arra, hogy tovább éljenek. Az ő pusztulásuk a gonosz viselkedésük következménye lesz, és ez a megsemmisülés a legjobb vég a számukra. A jövőben, amikor az emberiség belép a gyönyörű birodalomba, már nem lesz olyan kapcsolat férj és feleség, apa és lánya, vagy anya és fia között, mint amilyet az emberek elképzelnének. Akkoriban minden ember a saját fajtáját fogja követni, és a családok addigra szétesnek. Miután teljesen elbukott, a Sátán soha többé nem fogja zavarni az emberiséget, és az embereknek nem lesz többé romlott sátáni természetük. Azok az engedetlen emberek addigra elpusztulnak, és csak az engedelmes emberek maradnak meg. Mint ilyen, nagyon kevés család marad fenn érintetlenül; hogyan létezhetnek továbbra is fizikai kapcsolatok? Az emberiség korábbi testi élete teljesen tiltott lesz; hogyan létezhetnek akkor az emberek között fizikai kapcsolatok? A romlott sátáni természetek nélkül az emberi élet már nem a régi, múltbeli élet lesz, hanem egy új élet. A szülők elveszítik a gyermekeket, és a gyermekek elveszítik a szülőket. A férjek elveszítik a feleségeket, és a feleségek elveszítik a férjeket. Jelenleg léteznek fizikai kapcsolatok az emberek között, ezek azonban nem fognak többé létezni, ha egyszer mindenki nyugalomra tér. Csak ez a fajta emberiség fog rendelkezni igazsággal és szentséggel; csak ez a fajta emberiség tudja imádni Istent.

Isten megteremtette az embereket, a földre helyezte őket, és azóta is Ő vezeti őket. Azután megmentette, és az emberiség vétekáldozatául szolgáltatta őket. A végén még meg kell hódítania az emberiséget, teljesen meg kell mentenie az embereket, és vissza kell állítania őket eredeti hasonlatosságukba. Ez az a munka, amivel Ő a kezdetektől fogva foglalkozik - az emberiség eredeti képmására és hasonlatosságára való visszaállítása. Isten meg fogja alapítani az Ő királyságát és vissza fogja állítani az emberek eredeti hasonlatosságát, ami azt jelenti, hogy Isten vissza fogja állítani a hatalmát a földön és az egész teremtés fölött. Az emberiség elvesztette istenfélő szívét, valamint az Isten teremtményeit megillető funkcióját, miután a Sátán megrontotta, és ezáltal Istennek engedetlen ellenséggé vált. Az emberiség ezután a Sátán uralma alatt élt és a Sátán parancsait követte; így Istennek nem volt módja arra, hogy a teremtményei között munkálkodjon, és egyre kevésbé tudta elnyerni félő tiszteletüket. Az embereket Isten teremtette, és Istent kellene imádniuk, de valójában hátat fordítottak Neki, és helyette a Sátánt imádták. A Sátán lett a bálvány a szívükben. Így Isten elvesztette a szívükben az Ő tekintélyét, ami azt jelenti, hogy elvesztette az emberiség megteremtése mögötti értelmet. Ezért ahhoz, hogy helyreállítsa az emberiség Őáltali teremtése mögötti értelmet, vissza kell állítania az eredeti hasonlatosságukat, és meg kell szabadítania az emberiséget a romlott természetétől. Ahhoz, hogy visszaszerezze az embereket a Sátántól, meg kell mentenie őket a bűntől. Csak így tudja fokozatosan helyreállítani Isten eredeti hasonlatosságukat és működésüket, és végül helyreállítani az Ő királyságát. Az engedetlenség fiainak végső elpusztítására is sor kerül, hogy az emberek jobban imádhassák Istent és jobban élhessenek a földön. Mivel Isten teremtette az embereket, ráveszi őket, hogy imádják Őt; mivel vissza akarja állítani az emberiség eredeti funkcióját, ezért teljesen és minden torzítás nélkül állítja vissza azt. Az Ő hatalmának helyreállítása azt jelenti, hogy eléri, hogy az emberek imádják Őt és alávetik magukat Neki; ez azt jelenti, hogy Isten az embereket Önmaga miatt tartja életben, ellenségeit pedig pusztulás tárgyává teszi az Ő hatalma következtében. Ez azt jelenti, hogy Isten eléri, hogy minden, ami Róla szól, fennmaradjon az emberek között, bárki ellenállása nélkül. Az a királyság, amelyet Isten fel akar állítani, az Ő saját királysága. Az emberiség, amelyet Ő akar, az, amely imádni fogja Őt, amely teljesen aláveti magát Neki, és kinyilvánítja az Ő dicsőségét. Ha Isten nem menti meg a romlott emberiséget, akkor az emberiség Őáltali megteremtése mögött álló értelem elvész; nem lesz többé tekintélye az emberek között, és az Ő királysága többé nem lesz képes létezni a földön. Ha Isten nem pusztítja el az iránta engedetlen ellenségeket, akkor képtelen lesz elnyerni teljes dicsőségét, sem az Ő királyságát nem tudja megalapítani az a földön. Ezek lesznek munkája befejezésének és az Ő nagy művének jelei: teljesen elpusztítani az emberiség közül azokat, akik engedetlenek Vele szemben, és megnyugvásba vinni azokat, akiket teljessé tett. Amikor az emberek visszanyerik eredeti hasonlatosságukat, és amikor képesek lesznek teljesíteni az őket illető kötelességeket, megmaradnak a megfelelő helyükön, és alávetik magukat Isten minden intézkedésének, akkor majd Isten elnyeri a földön az Őt imádó emberek egy csoportját, és egy olyan királyságot is létrehoz a földön, amely Őt imádja. Örök győzelmet fog aratni a földön, és mindazok, akik ellene vannak, mindörökre elpusztulnak. Ez majd visszaállítja az Ő emberiség megteremtését illető eredeti szándékát; visszaállítja az Ő minden dolog megteremtését illető szándékát, és visszaállítja az Ő hatalmát is a földön, minden dolog között és az Ő ellenségei között. Ezek lesznek az Ő teljes győzelmének szimbólumai. Ettől kezdve az emberiség nyugalomra tér, és egy olyan életet kezd, amely a helyes úton halad. Isten is örök megnyugvásra tér az emberiséggel együtt, és megkezdi az örök életet, amelyben Ő és az emberek is osztoznak. A földön lévő mocsok és engedetlenség majd eltűnik, és minden jajgatás elhal, és minden, ami Istennel szemben áll ezen a világon, megszűnik létezni. Csak Isten és azok az emberek maradnak meg, akiknek Ő hozta el az üdvösséget; csak az Ő teremtése marad meg.

Előző: Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére

Következő: Mire meglátod Jézus szellemi testét, Isten újjáteremti a mennyet és a földet

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Connect with us on Messenger