A hegyi beszéd

A Boldogságok (Máté 5:3-12)

Só és világosság (Máté 5:13-16)

A törvény magyarázata (Máté 5:17-20)

Harag (Máté 5:21-26)

Házasságtörés (Máté 5:27-30)

Válás (Máté 5:31-32)

Eskü (Máté 5:33-37)

Szemet szemért (Máté 5:38-42)

Szeressétek ellenségeiteket (Máté 5:43-48)

Az adakozás (Máté 6:1-4)

Az imádkozás (Máté 6:5-8)

Az Úr Jézus példabeszédei

Példabeszéd a magvetőről (Máté 13:1-9)

Példabeszéd a konkolyról (Máté 13:24-30)

Példabeszéd a mustármagról (Máté 13:31-32)

Példabeszéd a kovászról (Máté 13:33)

A konkolyról szóló példabeszéd magyarázata (Máté 13:36-43)

Példabeszéd a kincsről (Máté 13:44)

Példabeszéd az igazgyöngyről (Máté 13:45-46)

Példabeszéd a hálóról (Máté 13:47-50)

A parancsolatok

Máté 22:37-39 Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

Először nézzük meg a „hegyi beszéd” különböző részeit. Mire vonatkoznak ezek a különböző részek? Bizton állíthatjuk, hogy e különböző részeknek a tartalma mind emelkedettebb, konkrétabb és közelebb áll az emberek életéhez, mint a Törvény Korának előírásai. Modern kifejezéssel élve, ezek a dolgok relevánsabbak az emberek tényleges gyakorlata szempontjából.

Olvassunk a következő konkrét tartalomról: Hogyan kellene értened a boldogmondásokat? Mit kell tudnod a törvényről? Mi a harag meghatározása? Hogyan kell bánni a házasságtörőkkel? Hogyan kell beszélni a válásról, és milyen szabályok vonatkoznak rá? Ki válhat el és ki nem válhat el? Mi a helyzet az eskükkel, a szemet szemért elvével, az ellenség iránti szeretettel és az adakozással? És így tovább. Mindezek a dolgok az emberiség Istenbe vetett hite gyakorlásának és Isten követésének minden aspektusára vonatkoznak. E gyakorlatok némelyike ma is alkalmazható, bár sekélyesebb, mint amit jelenleg megkövetelnek az emberektől – ezek meglehetősen elemi igazságok, amelyekkel az emberek az Istenbe vetett hitükben találkoznak. Amikor az Úr Jézus elkezdett munkálkodni, már akkor elkezdte az emberek élettermészetén végzett munkáját, de munkájának ezen aspektusai a törvény alapjaira épültek. Volt bármi köze az igazsághoz a szabályoknak és azoknak a beszédmódoknak, amelyekkel ezekről a témákról beszéltek? Persze, hogy volt! Az összes korábbi szabály és alapelv, valamint ezek a prédikációk a Kegyelem Korában kapcsolatban voltak Isten természetével, az Ő tulajdonaival és lényével, és természetesen az igazsággal. Nem számít, hogy Isten mit fejez ki, és nem számít, hogy milyen kifejezésmódot vagy nyelvet használ, minden Általa kifejezett dolog alapja, eredete és kiindulópontja az Ő természetének alapelveiben, az Ő tulajdonaiban és lényében van. Ez teljes mértékben igaz. Tehát még ha ezek a dolgok, amiket mondott, most egy kicsit sekélyesnek is tűnnek, nem mondhatod, hogy nem igazak, mert ezek a dolgok a Kegyelem Korában elengedhetetlenek voltak az emberek számára ahhoz, hogy eleget tegyenek Isten akaratának és élettermészetükben változást érjenek el. Vajon mondhatod, hogy e prédikációk bármelyike nem felel meg az igazságnak? Nem mondhatod! Mindegyik igaz, mert ezek mind Isten emberiséggel szemben támasztott követelményei voltak; mind Isten által adott alapelvek és hatókörök, amelyek megmutatják, hogyan kell viselkedni, és amelyek Isten természetét képviselik. Az akkori életben való fejlettségük szintje alapján azonban csak ezeket a dolgokat voltak képesek elfogadni és felfogni. Mivel az emberiség bűnére még nem volt megoldás, az Úr Jézus csak ezeket a szavakat mondhatta ki, és csak az ilyen hatókörbe tartozó egyszerű tanításokat tudta felhasználni arra, hogy elmondja az akkori embereknek, hogyan kell cselekedniük, mit kell tenniük, milyen alapelvek és keretek között kell ténykedniük, illetve hogyan kell hinniük Istenben és teljesíteniük az Ő követelményeit. Mindezt az emberiség akkori érettsége alapján határozták meg. A törvény szerint élő emberek számára nem volt könnyű elfogadni ezeket a tanításokat, ezért amit az Úr Jézus tanított, annak ezen a kereten belül kellett maradnia.

Ezután vessünk egy pillantást „Az Úr Jézus példabeszédeinek” különböző tartalmaira.

Az első a magvető példabeszéde. Ez egy nagyon érdekes példabeszéd; a magvetés mindennapos esemény az emberek életében. A második a konkolyról szóló példabeszéd. Mindenki, aki vetett már gabonát, és bizonyára minden felnőtt ember tudja, hogy mi az a „konkoly”. A harmadik a mustármagról szóló példabeszéd. Ugye mindannyian tudjátok, mi az a mustár? Ha nem tudjátok, nézzetek utána a Bibliában. A negyedik példabeszéd a kovászról szóló példabeszéd. Nos, a legtöbb ember tudja, hogy a kovászt erjesztésre használják, és hogy olyasmi, amit az emberek a mindennapi életükben használnak. A további példabeszédek – köztük a hatodik, a kincsről szóló példabeszéd, a hetedik, az igazgyöngyről szóló példabeszéd és a nyolcadik, a hálóról szóló példabeszéd – mind az emberek valós életéből merítenek és származnak. Milyen képet festenek ezek a példabeszédek? Egy képet arról, ahogy Isten normális emberré válik és együtt él az emberiséggel, az élet nyelvét, az emberi nyelvet használja, hogy kommunikáljon az emberekkel és ellássa őket azzal, amire szükségük van. Amikor Isten testet öltött és hosszú ideig az emberiség körében élt, miután megtapasztalta az emberek különféle életmódjait és a tanúja volt ezeknek, e tapasztalatok váltak az Ő tananyagává, amelyen keresztül átalakította az Ő isteni nyelvét emberi nyelvvé. Természetesen ezek a dolgok, amelyeket Ő az életben látott és hallott, az Emberfia emberi tapasztalatait is gazdagították. Amikor azt akarta, hogy az emberek megértsenek bizonyos igazságokat, hogy megértsék Isten akaratának egy részét, akkor a fentiekhez hasonló példabeszédekkel tudott mesélni az embereknek Isten akaratáról és az emberiséggel szemben támasztott követelményeiről. Ezek a példabeszédek mind az emberek életéhez kapcsolódtak; nem volt egyetlen olyan sem, amelyik ne érintette volna az emberi életet. Amikor az Úr Jézus az emberiséggel élt, látta a földműveseket, akik a földjeiket gondozták, és tudta, hogy mi a konkoly és mi a kovász; megértette, hogy az emberek szeretik a kincseket, ezért használta a kincs és az igazgyöngy metaforáit. Gyakran látott életében halászokat, akik kivetették a hálójukat; az Úr Jézus látta ezt, és más, az emberi élethez kapcsolódó tevékenységeket, és Ő is megtapasztalta ezt a fajta életet. Mint minden más normális emberi lény, Ő is megtapasztalta az emberek mindennapjait és a napi háromszori étkezést. Személyesen megtapasztalta egy átlagos ember életét, és megfigyelte másokét. Amikor mindezt megfigyelte és személyesen megtapasztalta, nem arra gondolt, hogyan lehetne jó élete, vagy hogyan élhetne szabadabban és kényelmesebben. Ehelyett az Úr Jézus a hiteles emberi életről szerzett tapasztalatai által meglátta a nehézségeket az emberek életében. Látta a Sátán hatalma alatt élő emberek nehézségeit, nyomorúságát és szomorúságát, ahogy a Sátán rontása alatt élik bűnös életüket. Miközben személyesen megtapasztalta az emberi életet, azt is megtapasztalta, hogy milyen tehetetlenek azok az emberek, akik romlottságban élnek, továbbá látta és megtapasztalta a bűnben élő emberek nyomorúságos körülményeit, akik teljesen irányt vesztettek a gyötrelem közepette, amelynek a Sátán és a gonosz tette ki őket. Amikor az Úr Jézus látta ezeket a dolgokat, vajon az isteni vagy az emberi mivoltával látta? Emberi mivolta valóban létezett és nagyon is élő volt; mindezt megtapasztalhatta és láthatta. De ezeket a dolgokat természetesen az Ő lényegében is látta, ami az Ő isteni mivolta. Vagyis Maga Krisztus, az Úr Jézus, aki ember volt, látta ezt, és mindaz, amit látott, éreztette vele annak a munkának a fontosságát és szükségességét, amelyet ez idő alatt vállalt, amíg testben élt. Bár Ő Maga is tudta, hogy a felelősség, amelyet a testben vállalnia kell, hatalmas, és tudta, milyen kegyetlen fájdalommal kell szembenéznie; amikor látta az emberiség tehetetlenségét a bűnben, amikor látta életük nyomorúságát és a törvény alatti erőtlen küzdelmüket, egyre jobban elszomorodott és egyre jobban igyekezett, hogy megváltsa az emberiséget a bűntől. Nem számított, milyen nehézségekkel kell szembenéznie, vagy milyen fájdalmat kell elszenvednie, egyre eltökéltebbé vált, hogy megváltsa a bűnben élő emberiséget. E folyamat során, mondhatnánk, hogy az Úr Jézus egyre világosabban kezdte megérteni a munkát, amelyet el kellett végeznie és amit rábíztak. Egyre jobban vágyott arra is, hogy véghez vigye azt a munkát, amelyet elvállalt: hogy magára vegye az emberiség összes bűnét és vezekeljen az emberiségért, hogy többé ne éljenek bűnben, ugyanakkor a vétekáldozat miatt Isten képes legyen megbocsátani az emberek bűneit, lehetővé téve Számára, hogy tovább folytassa az emberiség megmentésére irányuló munkáját. Azt lehet mondani, hogy az Úr Jézus a szívében hajlandó volt felajánlani Magát az emberiségért és feláldozni Magát. Arra is hajlandó volt, hogy vétekáldozatként lépjen fel, hogy a keresztre szögezzék, sőt, alig várta, hogy elvégezze ezt a munkát. Amikor látta az emberi élet nyomorúságos körülményeit, küldetését még inkább a lehető leggyorsabban, egyetlen perc vagy akár egyetlen másodperc késlekedés nélkül akarta teljesíteni. Ilyen sürgetést érezve nem gondolt arra, milyen nagy lesz a saját fájdalma, és azzal kapcsolatban sem táplált további félelmeket, hogy mennyi megaláztatást kell majd elviselnie. Csak egy meggyőződést hordozott a szívében: ha Ő feláldozza magát, ha vétekáldozatként a keresztre szegezik, akkor Isten akarata teljesül, és Isten új munkába kezdhet. Az emberiség élete és bűnben létezésének állapota teljesen átalakulna. Meggyőződése és eltökéltsége aziránt, amit tenni akart, az ember megmentéséhez kapcsolódott, és csak egyetlen célja volt: teljesítse Isten akaratát, hogy Isten sikeresen megkezdhesse munkájának következő szakaszát. Ez járt akkoriban az Úr Jézus fejében.

A testben élő, megtestestült Istennek normális emberi mivolta volt; egy normális ember érzelmeivel és racionalitásával rendelkezett. Tudta, mi a boldogság, mi a fájdalom, és amikor látta, hogy az emberiség ilyen életet él, mélyen átérezte, hogy pusztán az, ha ad az embereknek pár tanítást, ellátja őket valamivel vagy megtanítja őket valamire, nem lesz elég ahhoz, hogy kivezesse őket a bűnből. A parancsolatok betartatása sem válthatta meg őket a bűntől – csak amikor Magára vette az emberiség bűnét, és a bűnös test hasonlatosságává lett, akkor tudta elnyerni cserébe az emberiség szabadságát és Isten bocsánatát az emberiség számára. Miután tehát az Úr Jézus megtapasztalta az emberek bűnben élését és tanúja volt annak, heves vágy ébredt a szívében: lehetővé tenni az emberek számára, hogy megszabaduljanak a bűnben élés küzdelmeitől. Ettől a vágytól egyre inkább azt érezte, hogy a keresztre kell kerülnie, és minél hamarabb és minél gyorsabban magára kell vennie az emberiség bűneit. Ezek voltak az Úr Jézus gondolatai abban az időben, miután együtt élt az emberekkel, és látta, hallotta és érezte bűnös életük nyomorúságát. Az, hogy a megtestesült Istennek ilyen akarata lehetett az emberiséggel kapcsolatban, hogy efféle természetet tudott kifejezésre juttatni és kinyilatkoztatni – olyasmi ez, amivel egy átlagember rendelkezhet? Mit látna egy átlagember, aki ilyen környezetben él? Mit gondolna? Ha egy átlagember mindezzel szembesülne, vajon egy magasabb szemszögből tekintene a problémákra? Biztosan nem! Bár a megtestesült Isten külső megjelenése pontosan olyan, mint egy emberé, és bár emberi tudást tanul, emberi nyelven beszél, sőt néha az emberiség saját módszereivel vagy beszédmódjával fejezi ki gondolatait, mégis, ahogy Ő látja az embereket és a dolgok lényegét, egyáltalán nem azonos azzal, ahogy a romlott emberek látják az emberiséget és a dolgok lényegét. Az Ő szemszöge és az a magaslat, amelyen Ő áll, egy romlott ember számára elérhetetlen. Ez azért van így, mert Isten az igazság, mert a test, amelyet Ő visel, szintén rendelkezik Isten lényegével, továbbá az Ő gondolatai és az, amit az Ő emberi mivolta kifejez, szintén az igazság. Amit Ő a romlott emberek számára a testben kifejezésre juttat, az az igazság és az élet átadása. Ezek a juttatások nemcsak egy embernek szólnak, hanem az egész emberiségnek. Bármely romlott ember szívében csak az a néhány ember van, akik kapcsolatban állnak vele. Ők csak ezzel a maroknyi emberrel törődnek és foglalkoznak. Amikor katasztrófa fenyeget, először a saját gyermekeikre, házastársukra vagy szüleikre gondolnak. Egy könyörületesebb ember is legfeljebb valamelyik rokonára vagy jó barátjára gondolna, de vajon messzebbre terjednek ennél még egy ilyen könyörületes ember gondolatai is? Nem, soha! Mivel az emberek mégiscsak emberek, és csak emberi magaslatból és nézőpontból tudnak szemlélni mindent. A megtestesült Isten azonban teljesen más, mint egy romlott ember. Nem számít, mennyire hétköznapi, mennyire normális, mennyire egyszerű Isten hús-vér teste, vagy milyen megvetéssel is néznek le Rá az emberek, az Ő gondolatai és az emberiséghez való hozzáállása olyasmi, aminek egyetlen ember sem lehet birtokában, amit egyetlen ember sem utánozhat. Ő mindig isteni mivolta szemszögéből, Teremtői pozíciójának magaslatáról fogja szemlélni az emberiséget. Mindig Isten lényegén és gondolkodásmódján keresztül fogja látni az emberiséget. Egyáltalán nem tudja az emberiséget egy átlagember alacsony szintjéről, vagy egy romlott ember nézőpontjából szemlélni. Amikor az emberek az emberiségre tekintenek, azt emberi látásmóddal teszik, és olyan dolgokat használnak mércéjükként, mint az emberi tudás, az emberi szabályok és elméletek. Ez azon a hatókörön belül van, amit az emberek a szemükkel látnak, és azon a hatókörön belül, amit a romlott emberek elérhetnek. Amikor Isten az emberiségre tekint, isteni szemmel néz, és az Ő lényegét, tulajdonait és lényét használja mérceként. Ebbe a hatókörbe olyan dolgok is beletartoznak, amelyeket az emberek nem láthatnak, és ez az, amiben a megtestesült Isten és a romlott emberek teljesen különböznek egymástól. Ezt a különbséget az emberek és Isten eltérő lényege határozza meg – ezek az eltérő lényegek határozzák meg identitásukat és helyzetüket, valamint azt a nézőpontot és magaslatot, ahonnan a dolgokat látják. Látjátok Magának Istennek a kifejeződését és kinyilatkoztatását az Úr Jézusban? Mondhatod, hogy amit az Úr Jézus tett és mondott, az az Ő szolgálatával és Isten saját irányítási munkájával függött össze, és hogy mindez Isten lényegének kifejeződése és kinyilatkoztatása volt. Bár volt emberi megnyilvánulása, isteni lényege és isteni mivoltának kinyilatkoztatása tagadhatatlan. Vajon ez az emberi megnyilvánulás valóban az emberi mivolt megnyilvánulása volt? Az Ő emberi megnyilvánulása lényegénél fogva teljesen különbözött a romlott emberek emberi megnyilvánulásától. Az Úr Jézus a megtestesült Isten volt. Ha valóban az átlagos, romlott emberek egyike lett volna, vajon láthatta volna isteni szemszögből az emberiség bűnös életét? Egyáltalán nem! Ez a különbség az Emberfia és a közönséges emberek között. A romlott emberek mind bűnben élnek, és ha valaki látja a bűnt, nincsenek különösebb érzései ezzel kapcsolatban; mindannyian egyformák, akárcsak a sárban élő disznók, akik egyáltalán nem érzik magukat kényelmetlenül vagy mocskosnak – ellenkezőleg: jól esznek és nyugodtan alszanak. Ha valaki kitakarítja a disznóólat, a disznó valójában kellemetlenül érzi magát, és nem marad tiszta. Nemsokára megint a sárban fog hemperegni, teljes kényelemben, mert egy mocskos teremtmény. Az emberek a disznókat mocskosnak látják, de ha kitakarítod a disznó lakhelyét, nem érzi magát jobban – ezért nem tart senki disznót a házában. Az emberek mindig másképp fogják látni a disznókat, mint ahogyan a disznók érzik magukat, mert az emberek és a disznók nem azonos fajtájúak. És mivel a megtestesült Emberfia nem azonos fajtájú a romlott emberekkel, csak a megtestesült Isten állhat Isten nézőpontjában, Isten magaslatán, ahonnan az emberiségre és mindenre tekint.

Mi a helyzet a szenvedéssel, amelyet Isten él át, amikor testet ölt és az emberek között él? Mi ez a szenvedés? Érti ezt valaki igazán? Egyesek azt mondják, hogy Isten nagyon szenved, mert bár Ő Isten Maga, az emberek nem értik az Ő lényegét, hanem hajlamosak mindig úgy bánni vele, mint egy emberrel, ami miatt Ő sértettnek és megbántottnak érzi magát – azt mondják, hogy ezek miatt Isten szenvedése valóban nagy. Mások azt mondják, hogy Isten ártatlan és bűntelen, de ugyanúgy szenved, mint az emberiség, hogy az emberiséggel együtt szenvedi el az üldöztetést, a rágalmakat és a megaláztatásokat; azt mondják, hogy a követői félreértéseit és engedetlenségét is elviseli – ezért azt mondják, hogy Isten szenvedése valóban nem mérhető. Most úgy tűnik, hogy nem igazán értitek Istent. Valójában ez a szenvedés, amiről beszéltek, nem számít igazi szenvedésnek Isten számára, mert van ennél nagyobb szenvedés is. Akkor Maga Isten számára mi az igazi szenvedés? Mi az igazi szenvedés Isten hús-vér teste számára? Isten számára az, hogy az emberiség nem érti Őt, nem számít szenvedésnek, és az sem számít szenvedésnek, hogy az emberek némileg félreértik Istent és nem látják Őt Istennek. Az emberek azonban gyakran úgy érzik, hogy Isten bizonyára nagy igazságtalanságot szenvedett el, hogy az idő alatt, amit testben tölt, nem mutathatja meg személyét az emberiségnek és nem engedheti meg, hogy az emberek lássák az Ő nagyságát, továbbá hogy alázatosan elbújik egy jelentéktelen testben, és ez bizonyára nagy gyötrelem a Számára. Az emberek megszívlelik azt, amit megértenek és amit látnak Isten szenvedéséből, továbbá mindenféle együttérzést vetítenek Istenre, gyakran még egy kicsit méltatják is a szenvedését. A valóságban azonban van különbség; szakadék tátong aközött, amit az emberek Isten szenvedéséből megértenek, és aközött, amit Ő valóban érez. Elmondom nektek az igazságot – Isten számára, függetlenül attól, hogy Isten Lelke vagy Isten megtestesülése, a fent leírt szenvedés nem igazi szenvedés. Akkor mi az, amitől Isten valójában szenved? Isten szenvedéséről csak a megtestesült Isten szemszögéből beszéljünk.

Amikor Isten testet ölt, átlagos, normális emberré változik és együtt él az emberekkel az emberiség körében, vajon nem látja és nem érzi az emberek életének módszereit, törvényeit és filozófiáját? Milyen érzéseket váltanak ki Belőle az élet ezen módszerei és törvényei? Vajon érez utálatot a szívében? Miért érezne utálatot? Milyen módszerekkel és törvényekkel él az emberiség? Milyen alapelvekben gyökereznek ezek? Min alapulnak? Az emberiség módszerei, törvényei és a többi, ami az életmódhoz kötődik, mind a Sátán logikája, tudása és filozófiája alapján jött létre. Az ilyen típusú törvények szerint élő embereknek nincs emberi mivoltuk, nincs igazságuk – mindannyian szembeszegülnek az igazsággal és ellenségesek Istennel szemben. Ha megnézzük Isten lényegét, látjuk, hogy az Ő lényege pontosan ellentéte a Sátán logikájának, tudásának és filozófiájának. Az Ő lényege tele van igazságossággal, igazsággal, szentséggel és minden pozitív dolog egyéb valóságaival. Mit érez Isten, aki ezzel a lényeggel rendelkezik és egy ilyen emberiség körében él? Mit érez a szívében? Nincs tele fájdalommal? A szívében fájdalom van, olyan fájdalom, amelyet senki sem érthet meg vagy élhet át. Ez azért van, mert minden, amivel Ő szembesül, amivel találkozik, amit hall, lát és tapasztal, az az egész emberiség romlottsága, gonoszsága, valamint az igazság elleni lázadása és ellenállása. Minden, ami az emberektől származik, az Ő szenvedésének forrása. Vagyis, mivel az Ő lényege nem azonos a romlott emberekkel, az emberek romlottsága lesz az Ő legnagyobb szenvedésének forrása. Amikor Isten testet ölt, vajon képes találni valakit, aki közös nyelvet beszél Vele? Ilyen személyt nem talál az emberiség körében. Senkit nem lehet találni, aki képes lenne kommunikálni Istennel, vagy aki képes lenne ilyen eszmecserét folytatni Vele – mit gondolsz, ez milyen érzéssel tölti el Istent? Azok a dolgok, melyekről az emberek beszélgetnek, amelyeket szeretnek, hajszolnak és amelyekre vágyakoznak, mind a bűnnel és a gonosz hajlamokkal kapcsolatosak. Amikor Isten mindezzel szembesül, vajon az nem olyan, mintha kést döfnének a szívébe? Ezekkel a dolgokkal szembesülve, vajon lehetett öröm a szívében? Találhatott vigaszt? Azok, akik Vele élnek, lázadással és gonoszsággal teli emberek – hogy ne szenvedne a szíve? Mekkora valójában ez a szenvedés, és ki törődik vele? Ki figyel rá oda? És ki képes méltányolni? Az emberek nem képesek megérteni Isten szívét. Az Ő szenvedését az emberek különösen nem képesek méltányolni, és az emberiség ridegsége és érzéketlensége még jobban elmélyíti Isten szenvedését.

Vannak emberek, akik gyakran együtt éreznek Krisztus helyzetével, mert van egy vers a Bibliában, amely így szól: „A rókáknak barlangjuk van, és a madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” Amikor az emberek ezt hallják, megszívlelik, és azt hiszik, hogy ez a legnagyobb szenvedés, melyet Isten elvisel, és a legnagyobb szenvedés, melyet Krisztus elvisel. Ha most a tények szemszögéből nézzük, vajon így van-e? Nem; Isten ezeket a nehézségeket nem tartja szenvedésnek. Soha nem szólalt fel a testi nehézségei miatti igazságtalanság ellen, és soha nem késztette az embereket arra, hogy törlesszenek Neki vagy megjutalmazzák Őt valamivel. Amikor azonban tanúja minden emberiséggel kapcsolatos dolognak, a romlott életnek és a romlott emberek gonoszságának, amikor tanúja annak, hogy az emberiség a Sátán markában és fogságában van, és nem tud kiszabadulni, hogy a bűnben élő emberek nem tudják, mi az igazság, akkor nem tudja eltűrni mindezeket a bűnöket. Az emberek iránti utálata napról napra nő, de mindezt el kell viselnie. Ez Isten nagy szenvedése. Isten még szívének hangját vagy az érzéseit sem tudja teljesen kifejezésre juttatni követői körében, követői közül pedig senki sem tudja igazán megérteni az Ő szenvedését. Senki nem is próbálja megérteni vagy megvigasztalni az Ő szívét, amely napról napra, évről évre, újra és újra elviseli ezt a szenvedést. Mit láttok ti mindebben? Isten nem követel semmit az emberektől cserébe azért, amit adott, de Isten a lényegéből adódóan egyáltalán nem tudja elviselni az emberiség gonoszságát, romlottságát és bűnét, ehelyett rendkívüli utálatot és gyűlöletet érez, ami Isten szívének és testének végtelen szenvedéséhez vezet. Láttátok ezt? Valószínűleg egyikőtök sem látta, mert egyikőtök sem érti igazán Istent. Idővel fokozatosan meg kell tapasztalnotok ezt önmagatok számára.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga III.)