Nyolcadik tétel: A munkában felmerülő zavarok és nehézségek haladéktalan jelentése és a megoldásuk keresése (Második rész)

A legutóbb a vezetők és dolgozók felelősségeinek nyolcadik tételéről beszéltünk: „A munkában felmerülő zavarok és nehézségek haladéktalan jelentése és a megoldásuk keresése.” Habár a nyolcadik tétel mindössze egy sornyi hosszúságú, és alapvetően csak egy dolgot követel meg a vezetőktől és dolgozóktól a felelősségeik tekintetében, amely nagyon egyszerű, egy összejövetelt azzal töltöttünk, hogy erről a témáról beszéltünk. Ennek a témának konkrétan mely aspektusairól beszéltünk a legutóbb? Melyek a vezetők és a dolgozók fő felelősségei, amelyeket ez a tétel érint? (Az, hogy össze kell gyűlniük és beszélgetniük kell, amikor zavarokkal és nehézségekkel találkoznak, valamint haladéktalanul keresniük kell a megoldásuk módját, illetve jelenteniük kell őket a Fennvalónak, ha beszélgetés útján nem tudnak tisztánlátást nyerni velük kapcsolatban.) A vezetők és dolgozók ezen tétel által érintett fő felelősségei: a munkában való részvétel, valamint a valódi munka különböző elemeiben történő elmerülés azért, hogy az illető felfedezhesse és időben megoldhassa azokat a különféle problémákat, amelyekkel a munkában találkozik. Ha különféle módszerek kipróbálása után továbbra sem lehet teljességgel megoldani a problémákat, és azok még mindig fennállnak, és zavarokká és nehézségekké válnak, akkor a vezetőknek és dolgozóknak nem szabad hagyniuk felgyülemleni azokat a zavarokat és nehézségeket, sem félretenniük és figyelmen kívül hagyniuk őket, hanem helyette haladéktalanul ki kell gondolniuk egy módot a megoldásukra. A megoldásuk legjobb módja természetesen a testvérekkel, valamint a különböző szinten lévő vezetőkkel és dolgozókkal annak érdekében folytatott keresés és beszélgetés, hogy eljussanak e problémák megoldására. Ha nem lehet megoldani a problémákat, akkor a vezetőknek és dolgozóknak nem szabad megpróbálniuk kis dolgoknak láttatni a nagy dolgokat, majd úgy feltüntetni azokat a kis dolgokat, mintha nem is lenne velük probléma, sem pedig egyszerűen félretenni és figyelmen kívül hagyni őket, hanem helyette haladéktalanul jelenteniük kell azokat a Fennvalónak, és megoldásokat kell keresniük a Fennvalónál, hogy meg lehessen oldani őket. Ily módon a munka gördülékenyen, nehézségek nélkül és akadálytalanul fog előrehaladni.

A vezetőknek és a dolgozóknak haladéktalanul jelenteniük kell és meg kell oldaniuk a munkában felmerülő nehézségeket

I. A „haladéktalan” jelentése

A vezetők és a dolgozók felelősségeinek nyolcadik tétele a munkában felmerülő zavarok és nehézségek haladéktalan jelentését említi – ez nagyon fontos. Ha ma felfedezésre kerül egy probléma, de nyolc-tíz napig, vagy akár hat hónapig vagy egy évig is késik annak a problémának a megoldása, azt vajon „haladéktalannak” lehet nevezni? (Nem, nem lehet.) Akkor hát mit jelent az, hogy „haladéktalan”? (Azt jelenti, hogy azonnal, rögtön, és abban a pillanatban kezelik a problémát.) Nem szigorú ez kissé? Ha idővel kapcsolatos kifejezéseket használunk az elmagyarázására, a „haladéktalan” jelző a probléma azonnali, rögtön és most mindjárt történő megoldását jelenti, ám ha e szavak szó szerinti jelentését nézzük, nem könnyű ezt elérniük az embereknek, és nem is reális. Hogyan kell tehát definiálnunk a „haladéktalan” szót ahhoz, hogy az precíz legyen? Ha nem nagy a probléma, de attól még akadályt jelent a munka számára, és megoldható néhány órán belül, akkor meg kell oldani néhány órán belül – ezt haladéktalannak lehet tekinteni? (Igen.) Tegyük fel, hogy kissé bonyolult és nehéz a probléma, és két-három napon belül lehet megoldani, ám az emberek erőfeszítéseket tesznek az igazság keresése végett, jobban utánanéznek az információknak, és törekszenek arra, hogy egyetlen nap alatt megoldják a problémát – nem lenne ez előnyösebb a munka szempontjából? Mondjuk, hogy van egy probléma, amelyet nem lehet most mindjárt átlátni, és vizsgálatot, valamint kutatást igényel, ami beletelik némi időbe. Ennek a konkrét problémának a megoldása legfeljebb három napba fog kerülni. Ha tovább tart három napnál, akkor felmerül a gyanú, hogy szándékosan késleltetik a megoldását, és ez időpazarlást jelent. Így hát a problémát három napon belül jelenteni kell, megoldást kell keresni rá, és meg kell oldani. Ezt jelenti a „haladéktalan”. Ha a probléma megoldása szintről szintre történő kommunikációt és vizsgálatot, valamint szintről szintre történő információgyűjtést és így tovább, igényel – ha nagyon összetettek a különféle folyamatok –, még akkor sem szabadna egy hónapig elhúzódnia. Mondjuk, hogy egy héten belül megoldható a probléma, amennyiben a vezetők és a dolgozók iparkodnak, gyorsabban dolgoznak, valamint kiválasztanak és használnak néhány megfelelő embert; akkor ebben a helyzetben azt jelenti a „haladéktalan”, hogy egy hétre korlátozzák a probléma megoldását. Egy hétnél több időt tölteni a probléma megoldásával nem helyénvaló – az nem haladéktalan. Ez az időkorlát vonatkozik az ilyen viszonylag összetett problémák kezelésére. Min alapul ez az időkeret? Az adott probléma nagysága és nehézségi szintje alapján kerül meghatározásra. A legtöbb dolog azonban – így például a szakmai készségekkel vagy azzal kapcsolatos problémák, hogy nem világosak az alapelvek az emberek számára – néhány mondattal megoldhatóak; milyen hosszú időre kell korlátozni e problémák megoldását ahhoz, hogy az „haladéktalan”-nak számítson? Ha a probléma nagysága és nehézségi szintje alapján definiáljuk a „haladéktalan” fogalmát, akkor a legtöbb probléma fél napnál kevesebb idő alatt megoldható, kis részüknek legfeljebb egy hetet igényel a megoldása; ha új probléma merül fel, akkor az egy másik ügy. Éppen ezért, ha úgy definiáljuk a „haladéktalan” fogalmát, hogy az azonnal, rögtön, és most mindjárt történik, akkor ez a szavak szó szerinti jelentése alapján szigorú követelménynek tűnik az emberekkel szemben, ám az időkorlátot nézve a problémák többsége legfeljebb fél vagy egy nap alatt megoldható, amennyiben haladéktalanul jelentik őket és keresik a megoldásukat az emberek. Ez vajon nehéznek tekinthető az idő tekintetében? (Nem.) Mivel pedig nem nehéz az idő tekintetében, a vezetők és dolgozók által könnyen teljesíthető követelménynek kell lennie annak, hogy haladéktalanul jelentsék a munkában felmerülő zavarokat és nehézségeket, és keressék a megoldásukat, és ezeknek a zavaroknak és nehézségeknek nem kellene folyamatosan jelen lenniük és megoldatlanul maradniuk, hosszú távon pedig még kevésbé szabad hagyni őket felgyülemleni a munkában. Most már mindannyiótoknak ismernetek kell a „haladéktalan” időbeli fogalmát – arról szól ez a kérdés, hogy a vezetőknek és dolgozóknak miként kell felmérniük az időkereteket azoknak a zavaroknak és nehézségeknek a kezelése során, amelyekkel a munkában találkoznak. Röviden: a „haladéktalan” legpontosabb definíciója a lehető leggyorsabb cselekvés – vagyis, ha fél napon belül megtörténhet egy probléma jelentése, megoldásának keresése és megoldása, akkor így kell lennie, ha pedig egy napon belül oldható meg, akkor így kell lennie –, valamint az arra való törekvés, hogy az ember ne okozzon késedelmeket, és ne engedje, hogy bármi befolyásolja a munkát. Ez a vezetők és a dolgozók felelőssége. Amikor a munkában problémákkal találkoznak és problémákat ismernek fel, a vezetőknek és dolgozóknak haladéktalanul beszélniük kell róluk és meg kell oldaniuk őket. Ha nem tudják őket megoldani, akkor mielőbb jelenteniük kell őket és keresniük kell a megoldásukat a Fennvalónál ahelyett, hogy félretennék, figyelmen kívül hagynák és ne vennék komolyan őket. Amikor problémák merülnek fel, a vezetőknek és dolgozóknak haladéktalanul meg kell oldaniuk azokat ahelyett, hogy vonakodnának, várakoznának, vagy másokra hagyatkoznának – a vezetőknek és dolgozóknak nem szabad ezeket a megnyilvánulásokat tanúsítaniuk.

II. A nem haladéktalan problémamegoldás következményei

A problémák megoldásának fő alapelve az, hogy haladéktalanul kell megtenni. Miért kell haladéktalanul megtenni? Ha sok probléma merül fel, és azután nem lehet őket haladéktalanul megoldani, akkor egyfelől az emberek megrekednek egy zavart állapotban, és nem tudják, hogyan cselekedjenek, másfelől pedig, ha egy helytelen módszer alapján haladnak folyamatosan előre, később pedig újra el kell végezni és helyre kell hozni az általuk elvégzett munkát, az milyen következményekkel fog járni? Rengeteg munkaerő, pénzügyi erőforrás és anyagi erőforrás lesz elpazarolva és felemésztve – ez veszteség. Ha problémák merülnek fel a munkában, a vezetők és dolgozók pedig vakok és képtelenek haladéktalanul felismerni és megoldani ezeket a problémákat, akkor sok ember fog helytelen módszer alapján tovább dolgozni. Mire aztán az emberek felfedezik ezeket a problémákat, és meg akarják oldani és helyre akarják hozni őket, ezek a problémák addigra már veszteségeket okoznak a gyülekezeti munkának. Akkor hát nem el lett pazarolva mindaz a munkaerő, pénzügyi erőforrás és anyagi erőforrás? Van-e kapcsolat az efféle veszteségek okozása és aközött, hogy a vezetők és dolgozók nem oldják meg haladéktalanul a problémákat? (Igen.) Ha a vezetők és dolgozók képesek a munkát nyomon követni, felügyelni, megvizsgálni és arra vonatkozóan utasításokat adni, akkor teljes mértékben képesek lesznek haladéktalanul felfedezni és megoldani a problémákat. Ha a vezetők és dolgozók felületesek, és nem követik nyomon, felügyelik és vizsgálják meg a munkát, illetve nem adnak arra vonatkozóan utasításokat, ha nagyon passzívak e tekintetben, és megvárják, míg olyan sok probléma nem lesz, hogy teljesen kicsúsznak a kezükből a dolgok, mielőtt még a megoldásukra vagy arra gondolnának, hogy jelentsék őket a Fennvalónak és megoldásokat keressenek a Fennvalónál, akkor az ilyen vezetők és dolgozók eleget tettek vajon a felelősségeiknek? (Nem.) Ez a felelősség súlyos elmulasztása; az ilyen vezetők és dolgozók nem csak hogy nem oldották meg a problémákat, hanem helyette még veszteségeket is okoztak Isten háza munkaerejének és anyagi erőforrásainak, valamint óriási akadályt gördítettek a gyülekezeti munka elé. A vezetők és dolgozók felelősségmulasztása, gondatlansága, érzéketlensége és tompa elméjűsége miatt, és mivel nem képesek haladéktalanul felfedezni és megoldani a munkában felmerülő sok problémát, sőt, arra sem képesek, hogy haladéktalanul jelentsék azokat a Fennvalónak és megoldásokat keressenek a Fennvalónál, sok feladatot ismételten el kell végezni, majd miután ismételten elvégzésre kerültek, még több probléma merül fel az alapelvek megtalálására való képtelenség miatt. Amikor így mennek tovább a dolgok, az nagyban késlelteti a munka befejezésének napját, és egy olyan munkát, amelynek egy hónapig kellett volna tartania, három hónapba kerül elvégezni, egy olyat pedig, amelynek három hónapig kellett volna tartania, nyolc-kilenc hónapba – ez közvetlen kapcsolatban áll azzal, hogy a vezetők és dolgozók nem végeznek valódi munkát. Mivel a vezetők és dolgozók nem vállalnak felelősséget a munkájukért – azaz nem képesek haladéktalanul megtalálni és helyrehozni a problémákat, amikor azok felmerülnek –, folyamatosan lesznek különféle munkaelemek, amelyek nem járnak eredménnyel, és bénult állapotban maradnak. És ki a felelős közvetlenül ezért a problémáért? (A vezetők és a dolgozók.) Éppen ezért nagyon fontos, hogy a vezetők és dolgozók valódi munkát végezzenek, és az is nagyon fontos, hogy felfedezzék a problémákat, miközben valódi munkát végeznek. A vezetők és a dolgozók néha felfedezik a problémákat, de nem tudják, miként oldják meg őket, ugyanakkor képesek haladéktalanul jelenteni azokat a Fennvalónak, és megoldásokat keresni rájuk a Fennvalónál, ami még fontosabb. Sok vezető és dolgozó ezt gondolja: „Mi a magunk módján dolgozunk. A Fennvalónak csak az alapelveket kell elmondania nekünk, a maradék valódi munkát pedig elvégezzük majd mi magunk. Ha bármilyen nehézséggel találkozunk, elég csak itt lent a mi szintünkön beszélgetnünk és közösen imádkoznunk.” Ami a problémamegoldás erősségét vagy azt illeti, hogy alaposak vagy hatékonyak-e a megoldásaik: ők egységesen nem törődnek ezekkel a dolgokkal, és egyáltalán nem is kérdezősködnek felőlük. Ez az a fajta felelőtlen hozzáállás, amelyet munka közben tanúsítanak, ez pedig végső soron azt jelenti, hogy semmilyen munkaelem nem tud gördülékenyen haladni a gyülekezetben, és mind súlyos problémákat tartalmaz, amelyek nem kerülnek megoldásra. Ezzel a következménnyel jár, ha a vezetők és dolgozók szegényes képességűek, vagy pedig ha nem vállalnak felelősséget és nem végeznek valódi munkát.

A hamis vezetők néhány fajtájának boncolgatása a nyolcadik felelősségi kör alapján

I. Álspirituális hamis vezetők

A legutóbb arról beszéltünk, hogy mik a zavarok és a nehézségek, valamint definiáltunk bizonyos problémákat, amelyeket haladéktalanul jelenteni kell, és amelyekre haladéktalanul megoldásokat kell keresni. A problémáknak alapvetően két fő típusuk van. Az egyik típust azok a munkában felmerülő problémák jelentik, amelyek felől bizonytalanok vagy amelyeket nem tudnak átlátni az emberek. Ezen problémák esetében nagyon nehéznek találják az emberek az alapelvek felfogását. Habár doktrinális értelemben talán értik az alapelveket, nem tudják, miként gyakorolják vagy alkalmazzák őket. Ezek a zavarokkal kapcsolatos problémák. A másik típusba azok a valódi nehézségek és problémák tartoznak, amelyeket nem tudnak hogyan megoldani az emberek. Ez a típus valamivel súlyosabb a zavarokhoz képest, és ezek olyan problémák, amelyeket a vezetőknek és dolgozóknak szintén jelenteniük kell, és amelyekre megoldásokat kell keresniük. A legutóbb főként arról beszélgettünk, hogy a vezetők és dolgozók felelőssége jelenteni azokat a problémákat, amelyekkel a munkában találkoznak, valamint keresni a megoldásukat, és pozitív szempontból beszéltünk bizonyos dolgokról, amelyeket a vezetőknek és dolgozóknak meg kell tenniük, és amelyekre oda kell figyelniük. Ma azt fogjuk boncolgatni, hogy milyen megnyilvánulásaik vannak a hamis vezetőknek a nyolcadik tétel tekintetében, és hogy vajon végzik-e a vezetők által végzendő munkát, és eleget tesznek-e azoknak a felelősségeknek, amiknek a vezetőknek eleget kell tenniük. Ami azoknak a problémáknak a megoldását illeti, amelyekkel a munka során találkoznak, a hamis vezetők természetesen nem kompetensek e tekintetben; nem végzik a munkának ezt az aspektusát, és nem tesznek eleget ennek a felelősségnek. Van egy típusú hamis vezető, aki egy elképzelést táplál magában, miközben dolgozik, ezt gondolván: „Nem foglalkozom azokkal a formalitásokkal, amikor dolgozom, és nem is figyelek olyan dolgokra, amilyen a tudás, a tanulás, a készségek vagy a dogma. Arra figyelek csupán, hogy világosan közöljem Isten szavainak igazságát az összejöveteleken, és ez elég. Minden héten tartok két összejövetelt kis csoportoknak, minden második héten tartok egy összejövetelt a vezetőknek és dolgozóknak, és minden hónapban tartok egy nagy összejövetelt az összes testvérnek. Elég, ha jól megszervezem mindezeket az összejöveteleket.” Ez a munkavégzésük alapja és módszere. Az ilyen típusú vezetők és dolgozók folyamatosan képzik magukat a prédikálás terén, és sok energiát fektetnek abba, hogy felvértezzék magukat szavakkal és doktrínákkal – vázlatokat, tartalmat, példákat és igazságokat készítenek elő minden egyes összejövetelre, hogy azokról beszéljenek, valamint terveket is készítenek az emberek bizonyos állapotainak és problémáinak a megoldására. Azt gondolják, hogy vezetőként és dolgozóként mindössze jól kell prédikálniuk, és azzal eleget tettek a felelősségeiknek. Azt gondolják, hogy nem kell foglalkozniuk más dolgokkal, például azzal, hogy helyénvalóan van-e hirdetve az evangélium, vagy sem, hogy miként történik a gyülekezeti munkatársak kijelölése, vagy hogy kompetensek és megfelelő színvonalúak-e a különféle szakmai munkát végző munkatársak – azt hiszik, hogy elég, ha egyszerűen csak hagyják, hogy a felügyelők kezeljék ezeket a dolgokat. Éppen ezért nem számít, hogy hová mennek az ilyen típusú emberek, az összejövetelekre és a prédikációk elmondására koncentrálnak, és akármilyen összejövetelt tartsanak is, mindig elmondanak egy prédikációt. Kívülről úgy tűnik, hogy Isten szavainak az olvasásában és a himnuszéneklés tanulásában vezetik az embereket, és alkalmanként beszélnek a munkáról. Az ilyen típusú ember tud azokról a problémákról, amelyekről gyakran zajlik beszélgetés, például, hogy Isten mely szavaival kell összevetni azokat a problémákat, amelyekkel a különféle emberek találkoznak, valamint hogy miért érzik magukat gyengének az emberek, és mely állapotok merültek fel bennük, továbbá, hogy Isten mely szavainak igazságairól kell beszélni ezeknek a dolgoknak a megoldása végett. Összegezve: a prédikációik és közléseik az igazság és a gyakorlás sok aspektusát érintik; némelyek a metszéssel kapcsolatosak, némelyek a megpróbáltatásokkal és a finomítással, némelyek Isten szavainak imádkozva történő olvasásával, némelyek az ítélet és a fenyítés megtapasztalásának mikéntjével, és így tovább – tudnak egy kicsit beszélgetni az igazság különféle aspektusairól. Amikor új hívőkkel találkoznak, új hívőknek szóló prédikációkat mondanak, amikor pedig olyan emberekkel találkoznak, akik sok éve hisznek már Istenben, elmondhatnak néhány prédikációt az életbe való belépésről. Ám amikor valamilyen szakmai készséget magában foglaló munkára kerül sor, soha nem érdeklődnek a munka felől és nem tanulmányoznak azzal kapcsolatos dolgokat, még kevésbé követnek nyomon bármiféle munkaelemet, és nem vesznek részt vagy merülnek el abban a problémák megoldása végett. Az ő meglátásuk szerint a prédikációk elmondásával, Isten szavainak olvasásával és a himnuszok tanulásával munkát végeznek, és ezek a vezetők és dolgozók felelősségei; ezen kívül minden egyéb munka lényegtelen, más emberek dolga, hozzájuk semmi köze, és amíg jól tudnak prédikációkat mondani, addig nyugodtan pihenhetnek. Mit jelent az, hogy „nyugodtan pihenhetnek”? Azt jelenti, hogy az összejövetel befejezése egyenlő a munkájuk befejezésével, és amikor eljön a pihenés ideje, pihennek. Akármilyen problémák merülnek is fel a gyülekezeti munkában, figyelmen kívül hagyják azokat, és amikor keresik őket az emberek egy probléma megoldása végett, nagyon nehéz őket megtalálni. Bármennyire sűrűvé is válik a munka, nem hagyhatják ki a délutáni szundikálást, és elmerülnek a kényelemben, miközben mások képesek szenvedést kiállni és árat fizetni. Ezt gondolják: „Befejeztem a prédikálást, vége az összejövetelnek, és mindent elmondtam, amit el kellett mondanom nektek. Mit akartok még, mit mondjak? Az én munkám el van végezve. A többi a ti dolgotok. Elmondtam nektek Isten szavait, úgyhogy cselekedjetek csak az alapelvek szerint. Ami az esetlegesen felmerülő problémákat illeti: az a ti dolgotok, semmi közöm hozzá. Menjetek Isten elé ti magatok, és imádkozzatok, gyűljetek össze és beszélgessetek a problémák megoldása végett! Ne gyertek, és ne keressetek engem!” Amikor véget ér egy összejövetel, soha nem hallgatnak meg kérdéseket, soha nem akarnak problémákat megoldani, és még kevésbé képesek valaha is felfedezni egy problémát. Az összejövetel után úgy gondolják, hogy végeztek a munkájukkal, és rendszeres időközönként alszanak, esznek és kikapcsolódnak. Hát nem hamis vezetők ők, akik egyáltalán nem végeznek valódi munkát? (De igen.)

Vannak olyan esetek, amikor egy vezető vagy dolgozó fél éve van már a pozíciójában, és a hozzá közel állókat leszámítva, akik rendszeresen látják, a testvérek többsége nem láthatja őt. Gyakran csak online prédikációkat hallanak tőlük, ám amikor van egy probléma, a vezető vagy dolgozó nem oldja meg azt. Néhány testvér olyan nehézséggel találkozik a kötelességében, amit nem tud megoldani, és annyira nyugtalan lesz, hogy nem tud megülni a helyén, amikor pedig keresni kezdi a vezetőjét, sehol sem találja. Végezhet vajon jó munkát az efféle vezető? A testvéreknek fogalmuk sincs arról, hogy mivel foglalja el magát ennyire a vezetőjük mindennap, felhalmozódik egy nagy adag probléma és nehézség, és nem tudják, mikor jön majd a vezetőjük, hogy megoldja őket. Mindenki sóvárogva várja, hogy a vezető jöjjön és segítsen, de akármeddig várnak is, a vezető sosem mutatkozik. Az efféle vezetők és dolgozók igen megfoghatatlanok, és nagyon jól tudnak rejtőzködni! Nagyon jól mondanak prédikációkat, és miután elmondtak egy prédikációt, szépen felöltöznek és nem végeznek munkát, hanem elmennek és elrejtőznek valahol, ahol elmerülhetnek a kényelemben. És mindennek ellenére továbbra is azt gondolják, hogy nagyon jól és megfelelően dolgoznak. Azt gondolják, hogy ők nem lazsálnak, hogy elmondták a prédikációikat, megtartották az összejöveteleiket, elmondtak mindent, amit el kellett mondaniuk, és elmagyaráztak mindent, amit el kellett magyarázniuk. Soha nem akarnak mély kapcsolatba kerülni a testvérekkel azért, hogy nyomon kövessék a munkát és részt vegyenek abban, valamint hogy segítsenek nekik az ellenőrzés elvégzésével, illetve a problémák haladéktalan kezelésében és megoldásában. Ha olyan problémával találkoznak, amelyet nem tudnak megoldani, jelenteni sem tudják azt a Fennvalónak, sem megoldást keresni rá a Fennvalónál. Magukban sem tűnődnek el így: „Vajon be tudják tartani a testvérek az alapelveket, miután a közlésben hallották azokat? És amikor majd ismét nehézségekkel és zavarokkal találkoznak a munkában, képesek lesznek-e ragaszkodni az igazsághoz és az alapelvek szerint kezelni a dolgokat? Továbbá ki játszik pozitív szerepet a munkában? És mely emberek játszanak negatív szerepet? Vannak-e vajon olyanok, akik bomlasztásokat és zavarásokat okoznak, vagy olyanok, akik tönkreteszik a dolgokat, esetleg abszurd emberek, akik folyton rossz ötletekkel állnak elő? Hogyan haladt a munka az utóbbi időben?” Egységesen jellemző rájuk, hogy nem törődnek az efféle kérdésekkel, és nem érdeklődnek felőlük. A felszínen úgy tűnik, mintha munkát végeznének az ilyen emberek – prédikációkat mondanak, összejöveteleket tartanak, prédikációtervezeteket és vázlatokat készítenek, sőt, munkabeszámolókat is írnak. Némely vezetők az élettapasztalataikról is gyakran írnak prédikációkat; három vagy öt napon át végig a szobájukban maradnak és írnak, sőt, arra is szükségük van, hogy valaki külön vizet töltsön és ételt vigyen nekik, és senki más nem láthatja őket. Ha azt mondod, hogy nem végeznek valódi munkát, megsértve érzik magukat: „Hogyhogy nem végzek valódi munkát? Együtt élek a testvérekkel, és folyton összejöveteleket tartok és prédikációkat mondok. Addig prédikálok, amíg csontszáraz nem lesz a szám, azonfelül néha sokáig fenn is maradok.” Kívülről úgy tűnik, mintha igazán elfoglaltak lennének, és nem tétlenkednének – sok prédikációt mondanak el, és rengeteg erőfeszítést tesznek a beszéd és az írás érdekében, rendszeresen közvetítenek üzeneteket és leveleket, valamint a Fennvaló által elvárt alapelveket, azonkívül komolyan és türelmesen beszélgetnek és emelnek ki tartalmakat az összejöveteleken – csakugyan sokat beszélnek, de soha nem vesznek részt konkrét munkában, soha nem követik nyomon a munkát, és soha nem néznek szembe semmilyen problémával a testvérekkel együtt. Ha megkérdezed őket, hogy miként halad ez és ez a munkaelem, vagy hogy milyen eredményei vannak a munkának, nem tudják, és előbb meg kell kérdezniük valakit. Ha megkérdezed tőlük, hogy meg lettek-e oldva a múltkori problémák, azt mondják, hogy tartottak egy összejövetelt, és beszéltek az alapelvekről. Tegyük fel, hogy ezután ezt kérdezed tőlük: „Igazán megértették a testvérek, miután az igazságalapelvekről beszéltél? Még mindig lehetséges, hogy tévútra térjenek? Kinek van közülük viszonylag jobb megértése az alapelvekről, ki profibb a szakmai készségek terén, és ki az, aki jobb képességű és művelésre érdemes?” E kérdések egyikére sem ismerik a választ; egyikről sem tudnak semmit. Valahányszor megkérdezed őket a munka állapotáról, ezt mondják: „Beszéltem az alapelvekről, az imént fejeztem be egy összejövetel tartását, és épp most metszettem meg őket. Kifejezték az elkötelezettségüket, és elszántak arra, hogy jól fogják végezni ezt a munkát.” Ám amikor az kerül szóba, hogy miként halad az ezt követő munka, fogalmuk sincs róla. Vajon megfelelő színvonalú vezetőknek és dolgozóknak lehet tekinteni őket? (Nem.) Az ilyen típusú vezető és dolgozó úgy dolgozik, hogy egyszerűen csak felolvassa Isten szavait és prédikál néhány szót és doktrínát az embereknek, de semmi figyelmet nem fordít a valódi problémák megoldására, és még inkább fél jelenteni azokat a Fennvalónak, valamint megoldásokat keresni a Fennvalónál – nagyon tart attól, hogy a Fennvaló rájön majd, hogy mi is a tényleges helyzete. Mi az efféle cselekedetek természete? Miféle emberek az ilyenek a lényegüket tekintve? Hogy pontosan fogalmazzunk, az efféle emberek szabványos farizeusok. A farizeusok megnyilvánulásai a következők: méltóságteljes külső cselekedeteket végeznek, elegánsan beszélnek és viselkednek, a Bibliára alapozzák minden szavukat és tettüket, amikor pedig emberekkel találkoznak és beszélnek, a Bibliából idéznek szavakat, és a Bibla rengeteg sorát vissza tudják mondani emlékezetből. A hamis vezetők pontosan olyanok, mint a farizeusok – kívülről nem találni hibát bennük, és különösen lelkinek látszanak. A külső beszédükből, cselekedeteikből és viselkedésükből semmilyen problémát nem venni észre bennük, de sokat mégsem képesek megoldani a gyülekezeti munkában fennálló problémákból. Mit jelent tehát ez, hogy „lelki”? Szigorúan véve álspirituálist jelent. Az efféle álspirituális emberek minden nap nagyon elfoglalják magukat, ingáznak a kis és nagy csoportok között, és amerre csak járnak, Isten szavait prédikálják. Kívülről úgy tűnik, mintha mindenki másnál jobban szeretnék Isten szavait, mintha mindenki másnál több erőfeszítést tennének Isten szavaival kapcsolatban, mintha mindenki másnál járatosabbak lennének Isten szavai terén, és Isten szavainak bármely alapvető szakaszáról fejből meg tudják mondani, hogy hányadik oldalon található. Ha problémával találkozik valaki, megadják neki Isten szavai egy odaillő szakaszának az oldalszámát, és azt mondják neki, hogy menjen és olvassa el. Kívülről úgy tűnik, mintha mindenben Isten szavait tekintenék a kritériumuknak, mintha Isten szavai mellett tennének tanúságot, amikor dolgok történnek velük, és látszólag nincs velük semmi probléma. Ám ha közelebbről megnézed az általuk végzett munkát, képesek vajon problémákat felfedezni és megoldani, miközben ezeket a szavakat és doktrínákat prédikálják? Ha az igazságról való beszélgetésen keresztül olyan problémára találnak, amely addig még nem lett felfedezve egy munkaelemen belül, és ha megoldanak problémákat, amelyeket mások nem tudtak, akkor ez azt bizonyítja, hogy értik Isten szavait és világosan beszélnek az igazságról. Az álspirituális emberek a szöges ellentétei ennek. Az emlékezetükbe vésik Isten szavait és mindenütt prédikálják őket, az elméjük és a szívük pedig telve van Isten szavaival. Nem számít azonban, hogy nagy vagy kis probléma merül fel a munkában, nem képesek azt meglátni vagy felfedezni. Attól félnek a legjobban az összejövetelek végén, hogy valaki felvet egy valódi problémát és annak megoldására kéri őket; ezért állnak odébb azonnal, amikor vége az összejöveteleknek, ezt gondolván: „Ha valaki feltesz nekem egy kérdést, én pedig nem tudok rá válaszolni, az rettentő kínos és kényelmetlen lesz!” Ez a valódi érettségük és a tényleges állapotuk.

Gondolkodjatok el azon, hogy a körülöttetek lévő vezetők és dolgozók melyike jó abban, hogy a problémák megoldása végett beszéljen az igazságról, és ki képes közülük érintkezni a testvérekkel és velük együtt elindítani a munkát a kötelességeik végzése során – ezek a vezetők és dolgozók képesek eleget tenni a felelősségeiknek. Gondolkodjatok el azon, hogy a körülöttetek lévő vezetők és dolgozók melyike jó a problémák felismerésében és megoldásában, és összpontosít leginkább a valódi munkavégzésre, és éri el a legtöbb eredményt a munkájában – ezek a vezetők és dolgozók hűséges emberek, akik nagyon felelősségteljesek és megfontoltak. Ezzel szemben ha egy vezető kitűnő a szavak és doktrínák prédikálásban, és logikus és rendszerezett módon prédikál, központi mondanivalóval és tartalommal, valamint strukturált módon, az emberek pedig lelkesednek a prédikációiért, ő mégis folyton kerüli a testvéreket, és mindig attól tart, hogy a testvérek kérdéseket tesznek majd fel, és nem meri a testvérekkel együtt megoldani és kezelni a problémákat, akkor az a vezető álspirituális és hamis vezető. Miféle emberek a körülöttetek lévő vezetők és felügyelők? Amellett, hogy összejövetelekre járnak és prédikációkat tartanak, rendszerint nyomon követik-e a munkát és részt vesznek-e benne, képesek-e gyakran felismerni és megoldani problémákat a munkában, vagy egyszerűen csak eltűnnek, miután megjelentek az összejöveteleken? Az álspirituális hamis vezetők mindig attól félnek, hogy nem lesz mit prédikálniuk, és hogy nem lesz mit mondaniuk, amikor találkoznak a testvérekkel, ezért a szobájukban gyakorolják Isten szavainak a memorizálását és azt, hogy miként prédikáljanak. Úgy hiszik, hogy prédikálni olyasvalami, ami megtanulható és ami memorizálással elérhető, akárcsak a tudás megszerzése vagy az egyetemre járás, és hogy a fáradságot nem ismerő, kíméletlen tanulás szellemiségét kell megtestesíteniük. Hát nem eltorzult az a felfogás, amit e hamis vezetők rejtenek magukban? (De igen.) Az efféle emberek magas lóról prédikálnak doktrínákat, és irreleváns dolgokkal foglalatoskodnak, azután pedig azt gondolják, hogy vezetői munkát végeznek. Soha nem mennek ki a munkaterepre a munkát irányítani vagy problémákat megoldani, hanem helyette gyakran a szobáikban ülnek „elvonulva, hogy az önművelésre koncentráljanak”, Isten szavaival felvértezve magukat – szükséges ez? Milyen körülmények között megengedhető, hogy a vezetők és dolgozók átmenetileg félretegyék a gyülekezeti munkát és a testvéreket, és felvértezzék magukat az igazsággal? Akkor, amikor nincs annyi munka, és amikor minden probléma meg lett oldva, amelyet meg kell oldani, amikor minden figyelmet igénylő dolog és minden alapelv el lett magyarázva, amikor a testvéreknek nincsenek kérdéseik és nehézségeik, és senki sem okoz bomlasztásokat és zavarásokat, a munka pedig gördülékenyen tud haladni, és nincs több akadály: a vezetők és dolgozók ilyenkor olvashatják Isten szavait és felvértezhetik magukat az igazsággal – egyedül ez a valódi munkavégzés. A hamis vezetők nem így dolgoznak; folyton arra összpontosítanak, hogy reflektorfénybe állítsák magukat, és csak azért végeznek némi igen szembetűnő, mások számára látható munkát, hogy felvágjanak. Ha valami új világosságra lelnek, miközben Isten szavait olvassák vagy egy prédikációt hallgatnak, úgy érzik, hogy nyertek valamit, hogy birtokában vannak az igazságvalóságnak, és aztán sietve keresik a lehetőséget, hogy elmondjanak másoknak egy prédikációt. Szisztematikus, logikus és jól rendszerezett módon, központi mondanivalóval és tartalommal, és olyan módon prédikálják a doktrínákat, amely erőteljesebb és mélyebb, mint egy híresség beszéde vagy egy akadémiai előadás, és igen elégedettek ezzel. Mégis így töprengenek magukban: „Mit fogok prédikálni legközelebb, miután befejezem ezt a prédikációt? Nincs semmi másom.” Így aztán elsietnek és megint „elvonulnak, hogy az önművelésre koncentráljanak”, mély doktrínákat keresve. Soha nem látni őket a gyülekezeti munka terepén, és amikor az embereknek nehézségeik vannak és a megoldásukra várnak, ezeket a hamis vezetőket sehol sem találni. Nem éreznek vajon bátortalanságot és nyugtalanságot a hamis vezetők? Nem tudnak valóságos problémákat megoldani, de mégis hangzatos prédikációkat akarnak mondani, hogy felvágjanak. Ezek az emberek holtak a szégyenérzet számára.

Minden hamis vezető tud szavakat és doktrínákat prédikálni, mindannyian álspirituális emberek, semmilyen valódi munkát nem tudnak végezni, és bár sok éve hisznek Istenben, nem értik az igazságot – azt lehet mondani, hogy nincs lelki megértésük. Azt gondolják, gyülekezetvezetőnek lenni azt jelenti, hogy mindössze néhány szót és doktrínát kell prédikálniuk, szlogeneket kell hangoztatniuk, és egy kicsit meg kell magyarázniuk Isten szavait, és akkor majd megértik az igazságot az emberek. Nem tudják, mit jelent munkát végezni, nem tudják, hogy pontosan mik a vezetők és dolgozók felelősségei, és nem tudják, hogy pontosan miért választ valakit vezetővé vagy dolgozóvá Isten háza, vagy hogy pontosan milyen problémákat hivatott ez megoldani. Így aztán bárhogy beszél is arról Isten háza, hogy a vezetőknek és dolgozóknak muszáj nyomon követniük, megvizsgálniuk és felügyelniük a munkát, hogy haladéktalanul fel kell fedezniük és meg kell oldaniuk a problémákat a munkában és így tovább, semmit sem fognak fel ebből, és nem értik ezt. Nem képesek elérni és teljesíteni Isten házának a vezetőkre és dolgozókra vonatkozó követelményeit, és nem tudják megérteni a kötelességek végzésében foglalt szakmai készségekkel kapcsolatos problémákat, sem a felügyelők kiválasztására vonatkozó alapelv kérdését és így tovább, és még ha tudnak is ezekről a problémákról, akkor sem képesek kezelni azokat. Éppen ezért az efféle hamis vezetők vezetősége alatt nem lehet megoldani a gyülekezeti munkában felmerülő mindenféle problémákat. Nem csupán azok a szakmai készségekkel kapcsolatos problémák maradnak megoldatlanul huzamos időn keresztül, amelyekkel a kötelességei végzése során találkozik Isten választott népe, hanem olyan nehézségek is, amelyek Isten választott népének az életbe való belépése terén merülnek fel, és amikor némely vezetők és dolgozók vagy a különböző munkaelemek felügyelői nem képesek valódi munkát végezni, nem kerülnek haladéktalanul elbocsátásra vagy áthelyezésre és így tovább. E problémák egyike sem lesz haladéktalanul megoldva, és ebből következően folyamatosan csökken a gyülekezetben a különféle munkaelemek hatásfoka, a munka hatékonysága pedig egyre gyengébb lesz. Ami a munkatársakat illeti, azokból, akiknek van valamennyi adottságuk és jók a beszédben, vezetők és dolgozók lesznek, miközben azokat, akik szeretik az igazságot, akik bele tudnak temetkezni a kemény munkába és fáradhatatlanul, panasz nélkül dolgoznak, nem léptetik elő és nem művelik, és munkásokként bánnak velük, a különféle technikai munkatársakat pedig, akiknek vannak bizonyos erősségeik, nem használják észszerűen. Azonkívül némelyek, akik őszintén végzik a kötelességüket, nem kapnak ellátást az élethez, így negativitásba és gyengeségbe süllyednek. Mi több, bármennyi gonoszságot műveljenek is az antikrisztusok és a gonosz emberek, a hamis vezetők mintha nem is látnák ezt. Ha valaki leleplez egy gonosz embert vagy egy antikrisztust, a hamis vezetők még azt is mondják neki, hogy szeretettel kellene bánnia az illetővel és esélyt kellene adnia neki a bűnbánatra. Miközben így tesznek, megengedik, hogy a gonosz emberek és antikrisztusok gonoszságot műveljenek és zavarásokat okozzanak a gyülekezetben, ez pedig hosszú késedelmekhez vezet ezeknek a gonosz embereknek, álhívőknek és antikrisztusoknak a kitakarítása vagy kizárása terén, és azok továbbra is gonoszságokat művelhetnek a gyülekezetben és folytathatják a gyülekezet munkájának megzavarását. A hamis vezetők e problémák egyikét sem képesek kezelni és megoldani; nem képesek igazságosan bánni az emberekkel, sem észszerű módon szervezni a munkát, hanem helyette meggondolatlanul cselekszenek, és csak némi haszontalan munkát végeznek, minek eredményeképpen rendetlenségbe és káoszba taszítják a gyülekezet munkáját. Bárhogyan beszél is az igazságról és bárhogyan hangsúlyozza is Isten háza azokat az alapelveket, amelyeket be kellene tartani, amikor a gyülekezet munkáját végzi valaki – korlátozva azokat, akiket korlátozni kell és kitakarítva azokat, akiket ki kell takarítani a különféle gonosztevők és álhívők közül, valamint előléptetve és művelve a jó képességekkel és felfogóképességgel bíró embereket, valamint azokat az embereket, akik képesek az igazságra törekedni, akiket elő kell léptetni és akiket művelni kell –, noha számtalanszor beszélnek ezekről a dolgokról, a hamis vezetők nem értik és nem fogják fel ezt, és egyre csak az álspirituális nézeteikhez és „szeretetteljes” megközelítéseikhez ragaszkodnak. A hamis vezetők azt hiszik, hogy az ő buzgó és türelmes utasításuk alatt minden embertípus rendezett módon, zűrzavar nélkül látja el a maga szerepét, hogy mindenkinek igen sok hite van, mindenki hajlandó a kötelességeit végezni, és nem fél attól, hogy börtönbe kerül és veszéllyel néz szembe, és hogy minden emberben ott az elhatározás a szenvedés elviselésére, és senki nem hajlandó júdásnak lenni. Azt hiszik, hogy ha jó légkör van a gyülekezeti életben, az azt jelenti, hogy ők jó munkát végeztek. Függetlenül attól, hogy gonosz emberek okoznak-e zavarásokat vagy álhívők terjesztenek-e eretnekségeket és téveszméket a gyülekezetben, nem tartják problémáknak ezeket a dolgokat, és nem érzik szükségét, hogy megoldják őket. Amikor valaki, akire munkát bíztak, meggondolatlanul cselekszik a saját akarata szerint, és megzavarja az evangelizációs munkát, még inkább vakok a hamis vezetők. Ezt mondják: „Elmagyaráztam a munka azon alapelveit, amelyeket el kell magyaráznom, és újra meg újra elmondtam nekik, hogy mit csináljanak. Ha felmerül bármilyen probléma, ahhoz nekem semmi közöm.” Nem tudják azonban, hogy igaz ember-e az illető, nem foglalkoznak ezzel, és nem tudják, hogy elérhet-e pozitív eredményeket, vagy hogy milyen következményekkel jár majd az, amit akkor mondtak, amikor elmagyarázták és megmondták annak az illetőnek, hogy mit tegyen. Amikor összejövetelt tartanak a hamis vezetők, mindig szavak és doktrínák végtelen áradatát szólják, de kiderül, hogy semmilyen problémát nem képesek megoldani. Ennek ellenére még mindig azt hiszik, hogy nagyszerű munkát végeznek, még mindig elégedettek magukkal és csodálatosnak gondolják magukat. Az általuk szólt szavak és doktrínák valójában csak azokat a zavaros, ostoba és buta embereket tudják rászedni, akik tudatlanok és szegényes képességűek. Ezek az emberek összezavarodnak, miután meghallják ezeket a szavakat, és azt hiszik, hogy amit a hamis vezetők mondtak, az úgy igaz, és semmi sem téves belőle. A hamis vezetők csak ezeknek a zavarodott embereknek tudnak eleget tenni, valódi problémák megoldására pedig alapvetően képtelenek. Természetesen a szakmai készségekkel és tudással kapcsolatos problémákkal még kevésbé képesek foglalkozni a hamis vezetők – teljesen tehetetlenek, amikor ezekről a dolgokról van szó. Vegyük például Isten házának szövegalapú munkáját. Ez az a munka, amely a legtöbb fejfájást okozza a hamis vezetőknek. Nem tudják pontosan beazonosítani, hogy mely emberek rendelkeznek lelki megértéssel, jó képességgel, és alkalmasak arra, hogy szövegalapú munkát végezzenek, és mindenkit jó képességű és lelki megértéssel bíró embernek tekintenek, aki szemüveges és magasan képzett, így aztán rájuk bízzák a munkát, ezt mondva nekik: „Ti mind tehetségesek vagytok a szövegalapú munka végzése terén. Én nem értek ehhez a munkához, úgyhogy a ti vállatokon nyugszik az egész. Isten háza semmi mást nem követel tőletek, csak azt, hogy használjátok az erősségeiteket, semmit ne tartsatok vissza, és járuljatok hozzá a munkához mindennel, amit tanultatok. Tudnotok kell hálásnak lenni és köszönetet mondani Istennek azért, hogy felemelt benneteket.” Miután a hamis vezetők egy csomó hatástalan és felületes szót mondtak, úgy érzik, hogy el lett rendezve a munka, és hogy mindent megtettek, amit meg kell tenniük. Nem tudják, hogy azok az emberek, akiket kirendeltek ennek a munkának az elvégzésére, alkalmasak-e, vagy sem, és azt sem tudják, hogy milyen hiányosságaik vannak ezeknek az embereknek a szakmai tudás tekintetében, vagy hogy miként kellene kipótolniuk azokat. Nem tudják, hogyan szemléljék és ismerjék fel az embereket, nem értik a szakmai problémákat, és az írással kapcsolatos tudást sem értik – teljességgel tudatlanok e dolgok tekintetében. Azt mondják, hogy nem értik és nem fogják fel ezeket a dolgokat, de a szívükben ezt gondolják: „Nem csak egy kicsit vagytok képzettebbek és csak egy kicsit tudtok többet nálam? Noha ebben a munkában nem tudlak irányítani benneteket, spirituálisabb vagyok nálatok, jobban tudok prédikálni, és jobban értem Isten szavait, mint ti. Én vagyok az, aki vezetlek benneteket, én vagyok a felettesetek. Nekem kell felügyelnem titeket, nektek pedig azt kell tennetek, amit én mondok.” A hamis vezetők felsőbbrendűnek tartják magukat, mégsem tudnak semmilyen érdemleges javaslattal előállni semmilyen, a szakmai képességekkel kapcsolatos munkát illetően, és útmutatással sem képesek szolgálni. Legfeljebb a személyzetet tudják jól megszervezni; az azt követő munkából semmit nem tudnak elvégezni. Nem próbálnak szakmai tudásra szert tenni, és nem követik nyomon a munkát. Minden hamis vezető álspirituális; nem tudnak mást tenni, mint néhány szót és doktrínát prédikálni, és akkor azt gondolják, hogy értik az igazságot, és állandóan felvágnak Isten választott népe előtt. Minden összejövetelen több órán át prédikálnak, de kiderül, hogy egyáltalán semmilyen problémát nem tudnak megoldani. Teljességgel tudatlanok, amikor szakmai tudással kapcsolatos problémák merülnek fel az emberek kötelességei terén; nyilvánvalóan laikusok, de spirituális embereknek tettetik magukat, akik a szakemberek munkáját irányítják – hogy végezhetik így jól a munkát? Az, hogy a hamis vezetők nem próbálnak meg szakmai tudást elsajátítani és nem képesek semmilyen valódi munkát végezni, már önmagában is undorral tölti el az embereket, és ennek tetejébe még spirituális embereknek is tettetik magukat és hivalkodnak a spirituális szavaikkal, ami azt mutatja, hogy nagyon híján vannak a józan észnek! Ez nem különbözik a farizeusoktól. A farizeusok akkor voltak a leginkább híján a józan észnek, amikor Isten megvetette őket, de ők egyáltalán nem voltak ennek tudatában, hanem még mindig elég jónak és igen spirituálisnak tartották magukat. A hamis vezetők ennyire híján vannak az önismeretnek; egyértelmű, hogy semmilyen valódi munkát nem tudnak végezni, és mégis spirituális embereknek tettetik magukat, így képmutató farizeusokká válnak. Pontosan ők azok, akiket Isten visszautasít és kirekeszt.

Mi a fő jellemzője azoknak a hamis vezetőknek, akik spirituális embereknek adják ki magukat? Az, hogy jók a prédikálásban. Ezek a „prédikációk” nem igazi prédikációk. Nem olyan prédikációk, amelyek az igazságról beszélnek, és nem is olyan prédikációk, amelyekben ott az igazságvalóság. Ehelyett szavakból és doktrínákból álló prédikációk; álspirituális prédikációk, a farizeusok prédikációi. A hamis vezetők nagyon jók abban, hogy keményen dolgozzanak az Isten szavaiban foglalt szavakon és kifejezéseken, különleges figyelmet szentelnek a szavak és doktrínák prédikálásának, mégsem keresik soha az igazságot Isten szavaiban, és soha nem gondolkodnak el azon, hogy miként kellene belépniük az igazságvalóságba. Megelégszenek azzal, hogy mindössze szavakat és doktrínákat tudnak prédikálni; miután világosan és logikusan prédikálták a doktrínát, azt gondolják, hogy ez elég jó, és hogy birtokában vannak az igazságvalóságnak, hogy odaállhatnak mások elé és fölényeskedhetnek, és hogy a magas pozíciójukból kioktathatják az embereket. A felszínen úgy tűnik, hogy az igazsággal kapcsolatos dolgokat mondanak és tesznek, látszólag nem okoznak bomlasztásokat és zavarásokat, és látszólag téves mondásokat sem támogatnak, és téves gyakorlatokra sem buzdítanak. Van azonban egy probléma, mégpedig az, hogy semmilyen valódi munkát nem tudnak felvállalni, és a legkisebb felelősségüknek sem tudnak eleget tenni, ami végül oda vezet, hogy semmilyen problémát nem képesek felfedezni a munkában. Úgy dolgoznak, ahogy egy vak ember tapogatózik az útján. Mindig az érzéseikre és a képzelődéseikre hagyatkoznak, hogy vakon alkalmazzák az ügyekre vonatkozó előírásokat, teljességgel képtelenek világosan látni a problémák lényegét, és mégis ostobaságokat hordanak össze róluk – egyáltalán nem tudnak valódi problémákat megoldani. Ha egy hamis vezető igazán értené az igazságot, természetszerűleg képes lenne felfedezni a problémákat és keresni az igazságot a megoldásuk végett. A hamis vezetők azonban egyértelműen nem értik az igazságot, mégis spirituális embereknek tettetik magukat, azt gondolva magukról, hogy képesek a gyülekezet munkáját végezni, és gátlástalanul élvezni merészelik a státuszukból fakadó előnyöket. Hát nem visszataszító ez? Azt hiszik, hogy van egy valódi készségük – hogy tudnak prédikálni. Ugyanakkor egyszerűen képtelenek valódi munkát végezni. A hamis vezetők által ismert és prédikált szavak és doktrínák nem tudnak segíteni nekik abban, hogy jól végezzék a munkájukat, vagy hogy fel tudják fedezni a problémákat a munkában, abban pedig még kevésbé, hogy meg tudják oldani mindazokat a problémákat, amelyekkel szembesülnek. Miután már dolgoznak egy ideje, semmilyen tapasztalati bizonyságtételről nem képesek beszélni. Megfelelő színvonalú vajon egy ilyen vezető vagy dolgozó? Elég nyilvánvaló, hogy nem az. És hogyan kell kezelni azokat a hamis vezetőket, akik nem megfelelő színvonalúak? Nem csak hogy el kell bocsátani és ki kell rekeszteni őket, hanem ha nem tartanak bűnbánatot, akkor, amikor választásra kerül sor, meg sem lehet újra választani őket arra, hogy vezetőként vagy dolgozóként szolgáljanak. Ha valaki egy korábban kirekesztett hamis vezetőt vagy hamis dolgozót választ meg, azzal tudatosan megzavarja és megkárosítja a gyülekezet munkáját, és ez azt mutatja, hogy a szavazó annak a hamis vezetőnek az imádója és követője, nem pedig olyasvalaki, aki igazán hisz Istenben. Megválasztottatok már valaha is álspirituális hamis vezetőt? (Igen.) Felteszem, hogy jó néhányat megválasztottatok közülük. Azt gondoljátok, hogy aki sok éve hisz már Istenben, aki sokat olvasott Isten szavaiból, aki sok prédikációt hallott, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezik a prédikálás és a munka terén, aki órákon át képes egyhuzamban prédikálni, az biztosan képes munkát végezni. Majd miután vezetővé választjátok az ilyen embereket, felfedeztek egy súlyos problémát: a testvérek soha nem látják, és sosem tudják megtalálni őket, amikor probléma adódik. Senki sem tudja, hol rejtőznek, pedig rejtőznek valahol, és nem hagyják, hogy bárki is megzavarja őket. Ez probléma. Folyton bújócskáznak, amikor kritikus pillanatok adódnak a munkában, és a testvérek soha nem találják őket, amikor szükség lenne rájuk egy probléma megoldásához – hát nem elhanyagolják a megfelelő kötelességeiket? Egyesek miért nem mernek szembenézni a testvérekkel, miután vezetők lettek? Miért nem lehet megtalálni őket sehol? Pontosan mivel vannak elfoglalva? Miért nem oldanak meg valódi problémákat? Bármivel foglalatoskodjanak is, ebben biztosak lehettek: ha egy darabig nem végeznek valódi munkát, akkor hamis vezetők, és gyorsan el kell bocsátani őket, és valaki mást kell megválasztani. A jövőben megválasztanátok egy ilyesfajta hamis vezetőt? (Nem.) Miért nem? Szerintetek milyen következménnyel jár, ha egy vak embert választotok meg vezetőtökké? Az illető maga is vak, elvezethet vajon másokat a helyes útra? Pontosan úgy van, ahogyan Isten szavai mondják a Bibliában: „Világtalanok vak vezetői ők! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek” (Máté 15:14). A vak ember irány és cél nélkül jár; hogy tudna másokat vezetni? Ha valaki egy vak embert választ vezetőjévé, akkor az még inkább vak. Van egy mondás a nemhívők között: „vak vezet világtalant”. Aki megválaszt egy hamis vezetőt, hogy gyülekezetvezetőként szolgáljon, az azt kéri, hogy egy vak mutassa neki az utat. Ez egy abszurdum, nem igaz? Mindenki, aki hamis vezetőre adja a szavazatát, vak ember, aki a vakokat választja meg, és egyikük sem érti az igazságot.

Amikor némelyek álspirituális embert választanak meg vezetőnek, nagyon boldognak érzik magukat, ezt gondolván: „Van immár egy nagyszerű vezetőnk. A mi vezetőnk igazán jó a prédikálásban. Nagyon logikus és strukturált módon prédikál, és sok értelme van a prédikációinak.” Egyesek, akik híján vannak a tisztánlátásnak, könnyekig hatódnak, szoros kötődést éreznek ehhez a vezetőhöz, és még a kötelességeiket végezni sem akarnak elmenni. Elég világosan megértik a dolgokat, amikor közlést hallgatnak, de amikor problémákat fedeznek fel a kötelességük végzése során, nem tudják, hogyan oldják meg azokat, és zavarodottságot éreznek, ezt gondolván: „Amikor a vezető közlését hallgatom, úgy tűnik, hogy mindent értek; hogy lehetséges akkor, hogy nem tudom megoldani a nehézségeket, amelyekkel a munkámban találkozom?” Mi itt a probléma? Mindaz, amit az efféle hamis vezetők prédikálnak, az nem más, mint szavak és doktrínák, üres frázisok, szlogenek és ostobaságok. Amit prédikálnak, az nem oldja meg a valódi problémáidat; bolonddá tettek téged. Illúziókkal táplálnak, mondanak néhány szlogent, hogy tévesen megoldottnak hidd a problémákat, miközben valójában nem a problémáidra vonatkozó igazságalapelvekről beszélnek. Hogyan lehet problémákat megoldani, ha így beszélgetnek? Az általuk prédikált doktrínáknak semmi közük a valódi problémákhoz; ők egyszerűen csak elkerülik minden probléma lényegét, és üresen beszélnek elméletekről. Ők csak szavakat és doktrínákat, valamint spirituális elméleteket prédikálnak. Fogalmuk sincs róla, hogy mi az igazságvalóság, és amikor problémák merülnek fel, összezavarodnak. Az általuk elmondott prédikációk nem tudnak valódi problémákat megoldani, nem mások csupán, mint egyfajta elmélet, egyfajta tudás és doktrína. Az ilyesfajta hamis vezető úgy prédikálja Isten szavait és az igazságot, mintha azok afféle szavak, doktrínák és szlogenek lennének. Minden valódi problémát kerülnek, és csak üres és nem gyakorlati szavakat prédikálnak. És mi történik végül? Bármennyi ideig prédikálnak is, legfeljebb annyi hatása lesz a prédikációiknak, hogy bátorítják és buzdítják az embereket, egy kicsit jobban fellelkesítik őket, és adnak nekik egy kis energialöketet, de semmilyen más problémát nem tudnak megoldani. Az igazság nem különül el a valóságtól, hanem inkább össze van kapcsolva a valósággal és mindenféle ténylegesen létező problémával. Most már akkor képesek lesztek felismerni az álspirituális hamis vezetőket, amikor legközelebb találkoztok velük? Ha nem, akkor amikor vezetővé akartok választani valakit, először oldassatok meg velük néhány problémát. Ha az alapelveknek megfelelően oldják meg azokat, és ha elég jó eredményeket érnek el és az igazságvalóságot használva megoldják a problémákat, akkor szavazhattok rájuk; ha kerülik a problémák lényegét és a valóságos helyzetet, nem beszélnek róluk, és nem tudnak mást tenni, mint semmitmondóan doktrínát prédikálni, szlogeneket kiabálni, valamint előírásokhoz ragaszkodni, akkor nem szavazhattok rájuk. Miért nem szavazhattok ezekre az emberekre? (Azért nem, mert nem képesek valóságos problémákat megoldani.) És miféle emberek nem képesek valóságos problémákat megoldani? Az olyan emberek, akik csak szavakat és doktrínákat tudnak prédikálni – ők képmutató, álspirituális farizeusok. Nincs meg bennük az igazság megértéséhez szükséges képesség, semmi képességük arra, hogy problémákat oldjanak meg; nem tudnak problémákat megoldani, így ha vezetővé választjátok őket, akkor egész biztosan hamis vezetők lesznek belőlük. Nem képesek vezetői munkát végezni, sem vezetői kötelességeket teljesíteni. Nem ártanátok nekik akkor azzal, ha rájuk szavaznátok? Egyesek ezt mondják: „Hogyan ártanánk nekik ezzel? Jó szándékkal szavazunk rájuk. Van némi képességük, és ha megválasztjuk őket, akkor lesz valaki, aki felelősséget tud vállalni a munkáért, nem igaz?” Természetesen az jó, ha van valaki, aki vállalja a felelősséget, ám az efféle emberek nem képesek felelősséget vállalni. Nem tudnak mást tenni, mint semmitmondóan elméletekről beszélni, nem veszik figyelembe a valódi helyzetet, és nem jelentenek segítséget, amikor problémák megoldásáról van szó, úgyhogy azzal, hogy rájuk szavaztok, nem alkalmat adtok vajon nekik arra, hogy gonoszságot műveljenek? Nem arra kényszerítitek őket, hogy egy hamis vezető útján járjanak? Éppen ezért nem szabad ilyen embereket vezetőkké választanotok.

Képesek vagytok felismerni, hogy a körülöttetek lévő emberek közül – akikkel gyakran kerültök kapcsolatba, és akiket elég jól ismertek – ki az, aki csak arra képes, hogy semmitmondóan doktrínákról beszéljen, és nem képes valódi problémákat megoldani? Ki az, aki mindig magasröptű elméleteket prédikál és újszerű és egyedi terveket javasol, amelyekről korábban még soha senki nem hallott, de összezavarodik és megnémul, ha arról kérdezik, hogy miként kell a konkrét működési terveket és a konkrét részleteket gyakorolni és megvalósítani? Amit az ilyen emberek mondanak, az nagyon üres és teljesen valószerűtlen, nem áll kapcsolatban és nem egyezik a valódi helyzettel, a tényleges körülményekkel, az emberek által ténylegesen elérhető dolgokkal, az emberek érettségével, valamint a szakmai készségeik szintjével sem. Még inkább jellemző, hogy amit mondanak, az nem áll összhangban Isten háza követelményeivel; egyszerűen képtelenségeket beszélnek, elmerülnek a képzeletben, és csak impulzívan mondják azt, ami éppen eszükbe jut. Azt gondolják, hogy semmiért sem kell felelősséget vállalniuk, amit mondanak, még akkor sem, ha dicsekszenek és hencegnek. Ezzel a hozzáállással fejezik ki a nézeteiket és terjesztik elő az elgondolásaikat – hát nem álspirituális emberek ők? (De igen.) Egyesek azt hiszik, hogy amúgy sem veszi komolyan senki a dicsekvést, a hencegést és a hangzatos elgondolásokat, és megmutatják, hogy milyen rátermettek. Azt gondolják, hogy ha elrontanak valamit, akkor nem szükséges felelősséget vállalniuk érte, ha pedig jól csinálnak valamit, akkor mindenki nagyra fogja tartani őket, így azt mondják, amit csak akarnak, és mindent nagyon könnyűnek állítanak be. Sok elgondolásuk van, de egyik sem párosul konkrét gyakorlási tervvel, és nem valósítható meg megfelelően. Semmilyen általuk propagált nézetet nem vesznek komolyan, legyen az tiszta vagy eltorzult. Ma mondanak valamit, holnap meg valami mást, és noha a nézetek, elméletek és alapok, amelyekről beszélnek, mind nagyon magasröptűek, mind üresek, és nem gyakorlatiasak. Alkalmanként beszélnek olyan tervről, amely nem üres és nem eltorzult, de amikor megkérdezik tőlük, hogy konkrétan hogyan kell végrehajtani a tervet, nem tudják megmondani. Amikor szlogeneket hangoztatnak, jól csengő szavakat szólnak és nézeteket fejeznek ki, nagyon lelkesek és proaktívak, ám amikor konkrét munkavégzésre és konkrét tervek megvalósítására kerül sor, nyomtalanul eltűnnek, elrejtőznek, és nincsenek többé nézeteik. Lehetnek vajon vezetők az ilyen emberek? (Nem.) Akkor hát milyen következményekkel fog járni, ha vezetők lesznek az ilyen emberekből? Nem fognak vajon maguknak és másoknak is ártani? Késedelmeket fognak okozni a gyülekezeti munkában, azonkívül pedig nagy kárt fognak okozni maguknak. A doktrínák, amelyeket prédikálnak, korlátozott dolgok csupán, és amikor befejezték a prédikálásukat, nincs semmi más mondandójuk, így mindig el kell rejtőzniük, és „el kell vonulniuk, hogy az önművelésre koncentráljanak”. Vajon ez nem nehezíti meg számukra a dolgokat? Amint vezetővé válnak, úgy fogják érezni, mintha egy hatalmas kőszikla nehezedne rájuk; mindennap kimerültnek fogják érezni magukat, és azt fogják érezni, hogy nagy nyomás nehezedik rájuk – mi értelme így szenvedniük? Nincs meg az ahhoz szükséges képességük, hogy vezetők legyenek, és amikor problémákkal találkoznak, csak véletlenszerűen alkalmazzák az előírásokat a képzelődéseik szerint, és nem tudnak valódi problémákat megoldani – az ilyen emberek nem lehetnek vezetők. Nem képesek valódi munkát végezni, így hamis vezetők lesznek, és továbbra is meglehetősen nagyszerűnek fogják gondolni magukat, még akkor is, amikor késedelmeket okoznak a testvérek életbe való belépése terén. Ha fel tudnátok ismerni és fel tudnátok fogni ezeknek az álspirituális embereknek a képességét és jellemét, akkor is megszavaznátok, hogy vezetők legyenek? Ha te magad ilyesfajta ember vagy, és valaki rád akarna szavazni, mit tennél? (Lenne némi önismeretem, és kijelenteném, hogy nem vagyok alkalmas vezetőnek.) És ha ezután a kijelentésed után még mindig azt gondolja mindenki, hogy jó vagy, és ragaszkodnak hozzá, hogy rád szavazzanak, akkor mit kell tenned? Ezt mondd nekik: „Nem tudok vezetői munkát végezni, nem tudom vállalni ezt a munkát. A felszínen úgy tűnik, mintha lenne némi képességem, és olykor van néhány jó ötletem és szolgálok egy kis világossággal, de a legtöbbször csak szavakat és doktrínákat prédikálok. Én valóban nem lehetek vezető vagy dolgozó. Semmivel sem vagyok jobb nálatok. Bármit tesztek is, kérlek, ne szavazzatok rám! Még ha én kapom is a legtöbb szavazatot, akkor sem lehetek vezető. Nem árthatok senkinek! Szolgáltam már korábban vezetőként, és minden alkalommal kudarcot vallottam és elbocsátottak. Valahányszor elbocsátottak, az mindig azért volt, mert szegényes volt a képességem, híján voltam a munkaképességnek, és nem tudtam valódi munkát végezni. Nem tudtam egyebet tenni, mint szavakat és doktrínákat prédikálni, emellett pedig egy felelősségnek sem voltam képes eleget tenni azok közül, amelyeknek a vezetőknek eleget kell tenniük. Hamis vezető voltam.” Ilyen az, amikor valakinek van önismerete, és nem csupán mond néhány szót arról, hogy nem alkalmas vezetőnek, majd annyiban hagyja a dolgot. Némelyek ezt gondolják: „Olyan sok éve végzem már a kötelességemet ebben a csoportban, és mindenképpen vezető beosztású munkatársnak kell tekinteni engem. Még ha hozzájárulást soha nem is tettem, keményen dolgoztam; hogy lehet akkor, hogy senki sem ismerte fel az erősségeimet? Én is vezetőnek való vagyok. Gyakran állok elő olyan gondolatokkal, elgondolásokkal és javaslatokkal, amelyek elég értékesek, és amelyek használhatók a gyakorlatban. Akár elfogadják őket a vezetők, akár nem, én mindenképpen egy hozzáállással, elgondolásokkal és nézetekkel bíró személy vagyok. Miért nem szavaz rám senki?” Ha így gondolkozol, akkor így értékelheted magad: A gondolataid, elgondolásaid és javaslataid vajon csak kijelentések, vagy pedig valóban használhatók a gyakorlatban? Képes vagy felfedezni és megoldani a munkában felmerülő mindenféle nehézségeket? Használhatók-e a gondolataid és elgondolásaid? Képes vagy-e felvállalni a munkát? Ha a gondolataid és nézeteid megmaradnak a szavak és doktrínák szintjén, ha egyszerűen nem használhatók a gyakorlatban, és ami még fontosabb: ha egyszerűen nincsenek összhangban Isten háza munkára vonatkozó alapelveivel, akkor pontosan milyen a képességed? Ha vezetővé választanak, eleget tudsz-e tenni a vezetők és a dolgozók felelősségeinek? Ambícióból akarsz vezető lenni, vagy teherérzettől vezérelve? Ha igazán van munkaképességed, és képes vagy problémákat megoldani; ha akkor, amikor látod, hogy bizonyos vezetők és dolgozók nagyon gyengén végzik a munkát és semmilyen problémát nem képesek megoldani, ez nyugtalanít téged, és javaslatokat teszel nekik, ám ők nem hallgatnak meg, és nem képesek problémákat megoldani, de mégsem jelentik azokat a Fennvalónak, te pedig aggodalmat és nyugtalanságot érzel Isten házának a munkájáért; továbbá ha elviselhetetlenül felzaklat, amikor azt látod, hogy hamis vezetők késedelmeket okoznak a gyülekezet munkájában – mindez azt mutatja, hogy van teherérzeted. Ám ha mindenki elismerését meg akarod szerezni, ha nagyobb közönséget akarsz, és azt akarod, hogy több ember hallgasson a prédikálásodra és a kioktató beszédedre, csak mert van néhány elgondolásod, és ha ki akarsz tűnni a tömegből, akkor ez nem teherérzet – ez ambíció. Az ambiciózus emberek csak szavakat és doktrínákat tudnak prédikálni, és az elgondolásaik is mind üres szavak és doktrínák csupán. Amikor az ilyen emberekből vezetők lesznek, egész biztosan hamis vezetők válnak belőlük, ha pedig ők gonosz emberek, akkor antikrisztusok. Ha az elgondolásaid megmaradnak az üres szavak szintjén, akkor, ha egyszer vezető leszel, egész biztosan ugyanolyan leszel, mint minden álspirituális hamis vezető. Mindig „el kell vonulnod, hogy az önművelésre koncentrálj”, máskülönben úgy fogod érezni, hogy válságba kerültél, és nem lesz miről prédikálnod. Ha pont ugyanolyan vagy, mint ők, és miközben magas lóról prédikálsz, képtelen vagy a munkában felmerülő bármilyen problémát felfedezni, és természetesen arra is képtelen vagy, hogy bármilyen problémát megoldj, akkor egész biztosan hamis vezető vagy. És mi történik végül a hamis vezetőkkel? Elbocsátják őket a pozíciójukból, mivel nem képesek valódi munkát végezni – bizonyos, hogy ezen az úton fognak járni.

Sokan vannak, akik mindig méltatlankodnak és tettre készek a szívükben, és valahányszor eljön a vezető- vagy felügyelőválasztás ideje, mindig azt akarják, hogy őket válasszák meg. Egyesek azt gondolják, hogy ők hisznek a legtöbb éve Istenben, ők viselték el a legtöbb nehézséget, ők végzik a legrégebb óta és a legnagyobb hűséggel a kötelességüket, és ők a leginkább jogosultak arra, hogy vezetők legyenek, ezért azt akarják, hogy őket válasszák meg a többiek. Mire leszel képes, ha megválasztanak a többiek? Képes leszel-e elkerülni, hogy elnyerd a „hamis vezető” titulust? Képes leszel eleget tenni a vezetők és a dolgozók felelősségeinek? Ezek mind valódi problémák, de senki sem veszi fontolóra az efféle dolgokat. Ezek közül az emberek közül némelyek elegendő képességgel rendelkeznek. Tudják keresni az igazságot, amikor problémák adódnak a kötelességük terén, és amikor értik az igazságot és képesek az alapelvek szerint kezelni a dolgokat, akkor megfelelő színvonalúak lehetnek. Amennyiben ezek az emberek értik az igazságot, szeretik az igazságot, tudnak az igazságra törekedni, azonkívül pedig viszonylag jó emberi mivoltuk van, akkor semmi problémájuk nem lesz azzal, hogy megfelelő színvonalú vezetőkké és dolgozókká legyenek – ez nem lesz nagyon nehéz a számukra. Némelyek folyton panaszkodnak, hogy nehéz munkát végeznek, nem hajlandók erőfeszítést tenni vagy megfizetni az árat, amikor az igazságról van szó, és zúgolódnak, amikor megmetszik őket. Lehetnek vajon megfelelő színvonalú vezetők és dolgozók az ilyen emberek? Egyszerűen rossz a szándékuk és a hozzáállásuk, nem az igazságra törekvő emberek, és bármit követel is tőlük Isten, negatív hozzáállást tanúsítanak. Az efféle emberek nem érdemlik meg, hogy vezetők és dolgozók legyenek. Semmi teherérzet nincs a szívükben, és bármilyen világosan és érthetően legyenek is megfogalmazva Isten házának munkarendjei, ők akkor sem hajlandóak keményen dolgozni azért, hogy jól végezzék a munkát. Valójában nem nehéz jól végezni a munkát. Miért nem nehéz? Először is, Isten házának konkrét munkarendjei vannak a gyülekezet valamennyi munkájához, a Fennvaló pedig konkrét kikötéseket szabott meg arra vonatkozóan, úgyhogy semmilyen munkaelem tekintetében nem kell innovatívnak lennetek, vagy önállóan elvégeznetek azt. A Fennvaló adott nektek egy hatáskört és egy irányt, valamint alapelveket és minimumkövetelményeket is adott nektek; nem a levegőben vagdalkoztok, és nem irány nélkül végzitek a munkátokat. Másodszor, bármelyik munkaelem esetében úgy van, hogy nem számít, ki a felügyelő, vagy hogy a tengerentúlra vagy belföldre összpontosul-e a munka, a legelsődlegesebb dolog az, hogy a Fennvaló testvér konkrét módon nyomon követi, irányítja, felügyeli, vizsgálja és világítja át a munkát, és gyakran érdeklődik felőle. Mennyire specifikusak ezek a tevékenységek? A Fennvaló testvér személyesen vesz részt és végez ellenőrzést minden forgatókönyv, minden film, minden program, minden himnusz, stb. esetében. Én is bekapcsolódok néhány munkába, és általános útmutatást és keretet adok nektek. Harmadszor, a munka minden olyan aspektusa esetében, amely magában foglalja az igazságalapelveket, a Fennvaló az igazságalapelvekről is gyakran beszél nektek, és eligazítja a munkátokat; meg is metsz benneteket a Fennvaló, elvégzi az átvilágítást nálatok, és a torzulásaitokat is mindenkor kiigazítja. Negyedszer, a fő munkatársakat és az adminisztratív munkát illetően a Fennvaló személyesen segít nektek az átvilágítás elvégzésével és döntéshozatallal. Az a helyzet, hogy bármilyen munkát végeztek is, nem önállóan végzitek el; mindent a Fennvaló rendez el, vezet, irányít és világít át. Akkor mi az, amit ti csináltok? Ti csak élvezitek az előre elkészített dolgokat – olyan áldottak vagytok! Semmi felől nem szükséges aggódnotok; mindössze annyit kell tennetek, hogy nekigyürkőztök a munkának. Ez a munka esik rátok. Fizettetek valaha is további árat? (Nem.) A Fennvaló már elvégezte ezt az egész fő és fontos munkát; éppen ezért az általatok végzett munka egésze nagyon könnyű, és egyáltalán nincsenek nagy nehézségek. Ha ilyen körülmények között az emberek még mindig nem végzik jól a munkájukat, az megbocsáthatatlan, és azt bizonyítja, hogy egyszerűen nem teszik bele a szívüket és az erőfeszítésüket a munkájukba, sem abba, hogy eleget tegyenek a felelősségeiknek. Némelyek ezt kérdezik: „Ki nem hibázik soha, amikor munkát végez? Hát nem lehetnek problémáik az embereknek?” Nem kell tökéletes értékelést elérned a munkádban; csak annyi az elvárás, hogy „megfelelt” minősítést kapj, és akkor az úgy tekintendő, hogy eleget tettél a vezetők és dolgozók felelősségeinek. Nagyon megterhelő ez? (Nem.) A Fennvaló útmutatása és átvilágítása alapján könnyű „megfelelt” minősítést kapni; azon múlik csak, hogy az emberek őszintén törekszenek-e az igazságra. Ha semmilyen erőfeszítést nem tesznek az igazságot illetően, és mindig felületesek akarnak lenni, valamint ha megelégszenek csupán a rutinszerű munkavégzéssel, valamint azzal, hogy nem tesznek semmi rosszat, nem okoznak semmilyen zavarást vagy bomlasztást, és semmi sem bántja a lelkiismeretüket, akkor nem érhetnek el „megfelelő” minősítést. A legtöbb vezető és dolgozó ezzel a fajta hozzáállással dolgozik; végeznek egy kis munkát, de nem akarják kimeríteni magukat, megelégszenek a középszerűséggel, azt illetően pedig, hogy milyen eredményekkel jár a munkájuk, azt gondolják, hogy ez Isten dolga, és hogy semmi közük hozzá. Elfogadható ez a hozzáállás? Ha ilyen hozzáállásod van, akkor nagyon korlátozott az a munka, amit el tudsz végezni, és nem teszel bele minden tőled telhetőt, ami azt mutatja, hogy vagy nem vagy képes valódi munkát végezni, vagy nem végzel valódi munkát, és így hamis vezetőként kell jellemezni téged – ez teljességgel helytálló, és nem igazságtalan. Némelyek folyton ezt mondják: „Túl magasak a követelményeid velünk szemben. Ha nem végezzük el ezt a munkát, akkor hamis vezetők vagyunk, ha pedig nem felelünk meg annak a követelménynek, akkor is hamis vezetők vagyunk. Minek nézel Te bennünket? Nem vagyunk robotok, nem vagyunk tökéletesek. Hétköznapi emberek vagyunk csak, halandók csupán. Azt mondod nekünk, hogy legyünk hétköznapi emberek, átlagos emberek, akkor hát miért vannak ilyen magas követelményeid velünk, vezetőkkel szemben?” Valójában nem magasak a veletek szemben támasztott követelményeim. Csupán azt kérem tőletek, hogy tegyetek eleget azoknak a felelősségeknek, amelyeknek egy emberi lénynek eleget kell tennie. Olyasvalami ez, amit vezetőként és dolgozóként meg kell tenned, muszáj megtenned, és el tudsz érni. Ám ha nem dolgozol keményen azért, hogy az igazságra törekedj, és ha folyton félsz a nehézségek elszenvedésétől és mindig kényelemre áhítozol, akkor bármilyen érveid vagy kifogásaid legyenek is, biztosan hamis vezetők leszel. Olyan ez, mint azok a dolgok, amelyeket a normális emberi mivoltú embereknek el kell érniük, és amelyekre a felnőtteknek maguknak kell ügyelniük, például, hogy mikor keljen fel reggel egy felnőtt, hányszor étkezzen és hány órát dolgozzon egy nap, és hogy mikor mossa ki a szennyesét – neked magadnak kell kezelned ezeket a dolgokat, és nem szükséges bárki mást megkérdezned ezekről. Ha mindenről másokat kérdezel meg és semmit sem értesz, az nem azt jelenti vajon, hogy nincs elég intelligenciád, és hogy együgyű vagy? Nem azt jelenti, hogy nem vagy képes gondot viselni magadról? Lehetnek vajon vezetők az ilyen emberek? Hát nem hamis vezetők ezek? Az ilyen embereket el kell bocsátani. Az ilyen emberek még mindig ragaszkodni akarnak a pozíciójukhoz és nem akarnak visszalépni, hanem továbbra is vezetők akarnak lenni! Némely hamis vezetők az elbocsátásukat követően úgy érzik, hogy igazságtalanság érte őket, és egyre csak sírnak emiatt. Addig sírnak, amíg teljesen fel nem dagad a szemük. Miért sírnak? Nem tudják magukról, hogy mifélék is ők. Amikor azt mondom, hogy nem magasak az emberekkel szemben támasztott követelményeim, akkor arra gondolok, hogy annak a megtételére kérlek, amit el tudsz érni; ki lett már kövezve számodra az út, és meg lett határozva a hatókör, és meg lettek hozva a döntések, neked pedig csak cselekedned kell. Olyan ez, mint az evés: elő lettek készítve számodra a gabonafélék, zöldségek, mindenféle fűszerek, az edények és a tűzhely is, neked pedig nem kell mást tenned, mint megtanulnod főzni; ez az, amit egy felnőttnek meg kell tennie és el kell érnie. Ha nem tudod ezt elérni, akkor együgyű vagy, és nem lehet a normális felnőttek intelligenciatartományába sorolni. Egyes vezetők nem képesek elvégezni ezt a valódi munkát, így el kell bocsátani őket. Akkor hát hogyan definiálhatjuk és határozhatjuk meg, hogy valaki képes-e ennek a fajta munkának az elvégzésére? Ha birtokában vagy egy felnőtt intelligenciájának és képességének, és birtokában vagy annak a lelkiismeretességnek és felelősségérzetnek, amelynek egy felnőtt ember a birtokában kell, hogy legyen, akkor el kell tudnod végezni ezt a fajta munkát. Ha nem tudod elvégezni vagy nem végzed el, akkor hamis vezető vagy. Ezt így lehet és így helyes meghatározni. Ez nem a kárhoztatása vagy megítélése egy embernek, akkor hát szigorú-e? A tények mind ismertek, és ez egyáltalán nem szigorú.

II. Gyenge képességű hamis vezetők

Az imént arról beszélgettünk, hogy milyen megnyilvánulásai vannak a hamis vezetők egy típusának a munkában felmerülő zavarok és nehézségek haladéktalan jelentése és a megoldásuk keresése terén, továbbá, hogy az ilyen emberek miért nem képesek eleget tenni a vezetők és dolgozók felelősségeinek. Az efféle emberek álspirituálisak; mivel nem tudják felfedezni a munkában felmerülő zavarokat és nehézségeket, nem képesek eleget tenni ennek a felelősségnek. Ez az egyik embertípus. Van egy másik embertípus is: ők ugyanolyanok, mint azok az álspirituális emberek – ők sem képesek felfedezni a munkában jelen lévő problémákat, és ezért nem képesek arra sem, hogy haladéktalanul jelentsék azokat a Fennvalónak, és megoldásokat keressenek a Fennvalónál. Az ilyen emberek is el vannak foglalva a munkával, egész nap tétlenkedés nélkül foglalatoskodnak. El vannak foglalva a prédikálással, a különböző helyeken lévő testvérek látogatásával, a munkára vonatkozó előkészületekkel, sőt, még azzal is, hogy mindenféle dolgokat vásárolnak a gyülekezeti munkához. Ha megbetegszik valaki, segítenek neki orvost találni; ha valakinek nehézségei vannak otthon, pénzügyi segítség intézésével segítenek neki; ha rossz állapotban van valaki, a kezdeményezést magukhoz ragadva támogatják és aktívan segítik megoldani a problémáit. Röviden: folyton el vannak foglalva valamilyen általános ügyekkel kapcsolatos munkával. A gyülekezet valódi munkájával, az evangéliumi munkával és a gyülekezeti életben felmerülő nehézségekkel szemben közömbösek. Mindennap kifárasztják magukat az ide-oda futkosással, és folyamatosan elfoglalják magukat a gyülekezet ügyeinek, valamint a testvérek magánügyeinek a kezelésével és megoldásával. Azt gondolják, hogy vezetőként ezeket a feladatokat kell végezniük, de sosem ismerik fel, hogy mi is egy vezető lényeges munkája, és bármilyen keményen dolgoznak, akkor sem találják meg a gyülekezetben fennálló valódi és kritikus problémákat. Így aztán amikor zavarások és akadályok merülnek fel a gyülekezeti életben, és amikor Isten választott népe nehézségekkel találkozik az életbe való belépés terén, akkor ezek a vezetők nem képesek haladéktalanul megoldani ezeket a dolgokat. Noha szorgalmasan dolgoznak és egyetlen napon sem tétlenkednek, ugyan mit tudnak elérni azzal, hogy ennyire elfoglaltak? Sok probléma van a gyülekezetben, de ők nem képesek felfedezni őket. Kívülről úgy tűnik, hogy szorgalmasok, lelkiismeretesek és nem tétlenek, de egyik probléma a másik után merül fel a munkában, ők pedig egyre csak a lyukak befoltozásával, mindenféle „összetett és nehéz problémák” megoldásával és azzal vannak elfoglalva, hogy mindenféle gonosz emberekkel és a gyülekezetben megjelenő zavarásokat és bomlasztásokat okozó emberekkel foglalkoznak. Ilyen munkával foglalják el magukat, de mégsem képesek felismerni még a legalapvetőbb problémákat sem. Nem képesek világosan felismerni, hogy mi a jó emberi mivolt és mi a rossz emberi mivolt, hogy mi a jó képesség és mi a rossz képesség, hogy mit jelent valóságos tehetség és tudás birtokában lenni, és mit jelent adottágokkal rendelkezni. Azt sem tudják átlátni, hogy Isten háza miféle embereket művel és miféléket rekeszt ki, hogy mely emberek törekednek az igazságra és melyek nem, hogy mely emberek végzik készségesen a kötelességüket, és melyek nem végzik a kötelességüket, mely embereket lehet Isten népévé tökéletesíteni, és mely emberek munkások és így tovább. Azokat kezelik a művelés fő célszemélyeiként, akik nagyokat tudnak mondani és üres elméleteket tudnak hangoztatni, de valódi munkát nem tudnak végezni, és úgy rendezik, hogy ők végezzenek fontos munkákat, illetve rájuk bíznak azokat, miközben a tiszta felfogással, képeséggel és az igazság megértésének képességével rendelkezők előléptetését és művelését késleltetik, csak azért, mert azok nem hisznek még nagyon régóta Istenben, vagy arrogáns beállítottságot fedtek fel. Gyakran merülnek fel a gyülekezetben efféle problémák, és ez kihatással van a gyülekezeti munka előrehaladására. Ezek az igazi problémák, ám az ilyen típusú vezető nem képes meglátni és felfedezni őket, sőt a legkevésbé sincs ezek tudatában. Amikor gonosz emberek zavarásokat és bomlasztásokat okoznak, nekik lehetőséget ad arra, hogy megfigyelésen menjenek keresztül és elgondolkodjanak magukon, miközben amikor mások, akik nem gonosz emberek, alkalmanként elkövetnek néhány kis hibát, mivel fiatalok, tudatlanok, és alapelvek nélkül cselekszenek – olyan hibákat, amelyek nem alapelvekkel kapcsolatos problémák –, az ilyen típusú vezető megbocsáthatatlan bűnökként kezeli ezeket a hibákat, és hazaküldi ezeket az embereket. Az ilyen típusú vezető mindennap elfoglaltan dolgozik, és – kívülről nézve – úgy tűnik, mintha sok energiát fektetne be és sokat áldozna az idejéből, de akárhogy dolgozik is, senki nem részesül belőle igazi élet-ellátásban. Bármilyen problémái és nehézségei legyenek is Isten választott népének, az ilyen típusú hamis vezető nem képes azokat az igazságról történő beszélgetéssel megoldani, és csak annyit tud tenni, hogy szerető szívvel biztatja őket, valamint szavakat és doktrínákat prédikál, hogy bátorítsa Isten választott népét. Éppen ezért az ilyen emberek vezetése alatt Isten választott népe nem részesül élet-ellátásban, hanem csak lelkesedésből hisznek Istenben és végzik a kötelességeiket, és nem érnek el életbe való belépést – meddig tudják ezt így folytatni? Ennek eredményeképpen némelyek gyakran negatívak és gyengék, és folyton az után sóvárognak, hogy elérkezzen Isten napja, a látomások pedig egyre kevésbé lesznek világosak a számukra, amikor pedig problémákkal találkoznak, elképzeléseik és félreértéseik lesznek Istennel kapcsolatban, sőt, némelyek még kételkedni is kezdenek Istenben, és óvatossá válnak Vele szemben. Amikor a hamis vezetők ezekkel a problémákkal találkoznak, teljességgel képtelenek megoldani és csak kikerülik őket. Soha nem olvassák Isten szavait és nem imádkoznak Istenhez Isten választott népével az igazság keresése és problémák megoldása végett – soha nem végzik ezt a munkát. Mindössze néhány általános ügyekkel kapcsolatos munkával és bizonyos külső dolgokkal foglalják el magukat mindennap – olyan dolgokkal, amelyeknek semmi közük az életbe való belépéshez, sem az igazsághoz. Azt gondolják, hogy ha elfoglaltan tevékenykednek, az azt jelenti, hogy a kötelességüket végzik, és eleget tesznek a felelősségeiknek, valamint hogy akkor biztosan nem lehetnek hamis vezetők. Valójában az, hogy ezekkel az általános ügyekkel foglalatoskodnak, egyáltalán nem segít a testvéreknek előrehaladni az életben, és még kevésbé teszi lehetővé Isten választott népe számára az igazságvalóságba történő belépést. Mondjátok meg Nekem, nincs vajon probléma az ilyen típusú hamis vezetők képességével? Semmit sem képesek átlátni, és azt gondolják, hogy ha elfoglaltan tevékenykednek, akkor minden probléma csak úgy eltűnik és közvetetten megoldódik majd. Hát nem rettentő zavaros fejűek ezek az emberek? Hát nem nagyon szegényes képességűek? Semmit sem tudnak átlátni, semmilyen valódi munkát nem tudnak végezni, ettől pedig jóhiszemű hamis vezetőkké és hamis dolgozókká lesznek. Olyan dolog ez, amelyet a lehető legkönnyebb tisztán látni.

A hamis vezetők és hamis dolgozók mindenütt jelen vannak ma a gyülekezetekben. Csupán a lelkesedésükre hagyatkozva dolgoznak, és egyáltalán nincs megértésük az igazságról. Nem tudják, hogy mi egy vezető vagy dolgozó munkája, és arra sem képesek, hogy beszéljenek az igazságról a problémák megoldása végett – az egész napot azzal töltik csak, hogy vakon foglalatoskodnak valamilyen általános ügyekkel kapcsolatos munkával. Mondjuk például, hogy a gyülekezetnek meg kell vennie egy dolgot. Ez nem nagy feladat; csak el kell intézni, hogy valaki, aki ért az adott területhez, elmenjen és megvásárolja. Egy hamis vezető azonban félt attól, hogy túl sok pénz lesz elköltve, ezért úgy intézte, hogy valaki elmenjen több helyre is, és vegye meg a legolcsóbbat. Ennek az lett az eredménye, hogy egy olcsó terméket vettek meg, amely mindössze néhány napi használat után tönkrement, és egy másikat kellett vásárolni. Így nemcsak hogy nem spóroltak, hanem éppen ellenkezőleg: végül többet költöttek. Elvszerű módja ez a feladat kezelésének? Nem szükséges híres márkát venni vásárláskor, viszont úgy helyénvaló, hogy legalább megfelelő minőségű és használható dolog kerüljön megvásárlásra. A hamis vezetők sokat aggódnak az általános ügyekkel kapcsolatos munka miatt, és nincs is ezzel semmi baj. Ugyanakkor Isten házának a kritikus fontosságú munkáját nem veszik komolyan, ez pedig nagy hiba; azt jelenti, hogy nem végeznek lényeges munkát. Az olyan munkaelemek, mint az evangéliumi munka, a filmgyártó munka, a szövegalapú munka, a tapasztalati bizonyságtételek videós munkája, valamint a vezető és dolgozó személyzetet érintő változtatások munkája mind kritikus fontosságú, és a hamis vezetők mégsem tartják ezeket fontosnak, hanem félreteszik és figyelmen kívül hagyják ezeket a munkaelemeket. Elégtelen képességűek, és nem tudják, hogyan végezzék el a munkát, de megtanulni sem próbálják, hanem helyette ezt gondolják: „Amíg valaki meg van bízva ezzel a munkával, addig minden rendben. Bizonyára nincs szükség még rám is, nem igaz? Én a fontos munkákat kezelem. Ezek apróságok csupán, amelyekkel nem nekem kell bajlódnom. Miután elmondtam nekik az alapelveket, én elvégeztem a munkámat.” A hamis vezetők kívülről nagyon elfoglaltnak tűnnek, de amikor megnézed, hogy milyen dolgokkal foglalatoskodnak, egyik sem kritikus fontosságú eleme a gyülekezeti munkának, egyik sem olyan munkaelem, amely élet-ellátást biztosítana az embereknek, és egyik sem olyan munkaelem, amelyen belül problémák megoldására kerülne sor az igazság használatával. Azok a dolgok, amelyekkel elfoglalják magukat, semmiféle értékkel nem bírnak, és ezek a hamis vezetők egyszerűen csak vakon foglalatoskodnak. Nem tudják, hogy milyen munkákat kell végezniük a vezetőknek és dolgozóknak ahhoz, hogy összhangban legyenek Isten szándékaival; csupán a lelkesedésükre hagyatkozva foglalatoskodnak bizonyos feladatokkal, amelyeket élvezettel végeznek. Részletekbe menően kérdezősködnek a gyülekezeti munkához nem kapcsolódó triviális dolgokról, például arról, hogy milyen ruhát hordanak a testvérek, hogy milyen a hajviseletük, hogy miként érintkeznek másokkal, és hogy hogyan beszélnek és viselkednek. Azt gondolják, hogy ettől barátságosak és megközelíthetőek lesznek, és hogy az emberek valós életében felmerülő problémák megoldása olyasvalami, amit meg kell tennie egy vezetőnek, és amivel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kell. Ugyanakkor az evangéliumi munkának, a filmgyártó munkának, az énekes munkának, a szövegalapú munkának, az adminisztratív munkának, az új hívők öntözési munkájának, a gyülekezetalapítás munkájának, az emberek előléptetési és művelési munkájának, stb. kritikus fontosságú munkáját mégsem veszik komolyan. Semmiben nem vesznek részt ebből a munkából, és nem kísérik figyelemmel; olyan, mintha semmi közük nem lenne ehhez a munkához. Ezek a hamis vezetők nem oldják meg a gyülekezetben felgyülemlő sok problémát, nem bocsátják el a hamis vezetőket, akiket el kellene bocsátaniuk, nem korlátozzák és kezelik a gonosz embereket, akik gonoszságot művelnek, és rossz dolgokat cselekedve ámokfutást rendeznek, valamint nem beszélnek az igazságról annak a problémának a megoldása végett, hogy egyesek felületesek, féktelenek és fegyelmezetlenek, illetve ímmel-ámmal végzik a kötelességeiket. Milyen probléma ez? Nem keresik az igazságot ezeknek a tényleges problémáknak a megoldása végett – olyan emberek ők vajon, akik valódi munkát végeznek? Az általuk végzett jelentéktelen és irreleváns feladatokat életbevágónak és fontosnak érzik a szívükben. Ezekkel az értéktelen dolgokkal foglalják el magukat egész nap, abban a hitben, hogy eleget tesznek a felelősségeiknek és hűségesek, de egyetlen alapvető munkaelemet sem végeznek el, amelyet rájuk bízott Isten – hát nem hamis vezetők az ilyenek? Épp olyanok, mint a társadalomban a járási hivatalok vezetői – egyszerűen csak helyi fontoskodó emberek –, akkor vajon még mindig Isten házának a vezetői és dolgozói? Ők jóhiszemű hamis vezetők és hamis dolgozók. Miért jellemezhetők hamis vezetőkként és hamis dolgozókként ezek az emberek? (Azért, mert túl szegényes képességűek, nem tudnak valódi munkát végezni, és nem tudnak mást tenni, mint néhány triviális ügyet kezelni.) Ez a konkrét ok. Ezeknek az embereknek túl szegényes a képességük; nem számít, hány prédikációt hallgatnak meg, hány munkarendet olvasnak el, hány éven át végzik a kötelességüket Isten házában, vagy hány évig vezetők, soha nem tudják, hogy mit is csinálnak éppen, hogy helyes vagy helytelen, amit csinálnak, vagy hogy eleget tesznek-e azoknak a felelősségeknek, amelyeknek eleget kell tenniük. Aszerint, ahogy ők a vezetők és dolgozók megnevezését és titulusát definiálják, addig minden rendben, amíg elfoglaltak. Ahogy a szamár hajtja a malomkövet, úgy húzzák ők is egyre az igát, amíg mozdulni sem tudnak többé, és ezt tekintik annak, hogy eleget tesznek a felelősségeiknek. Nem számít, hogy melyik irányba húzzák az igát, és az sem, hogy helyénvaló energiát fektetnek-e bele a húzásba, szerintük a felelősségeiknek tesznek ezzel eleget. Sok problémát nem képesek átlátni, és nem próbálják megoldani őket, nem jelentik azokat a Fennvalónak, és megoldásokat sem keresnek a Fennvalónál. Függetlenül attól, hogy hány éven át dolgoznak, vagy hogy hány éven át vannak kapcsolatban az emberekkel, még csak azt sem tudják, hogy egy illető megnyilvánulásai egy – a hitben sekélyen megalapozott, és az igazságot nem értő – új hívő, vagy pedig egy álhívő megnyilvánulásai-e, és azt sem tudják, hogy miként kellene tisztán látniuk és jellemezniük az illetőt. Amikor két ember közül mindkettő negatív állapotban van, nem tudják, hogy melyiküket érdemes művelni, és melyiküket nem; amikor két ember valamelyest felületesen végzi a kötelességét, nem tudják megmondani, hogy melyikük igazságra törekvő ember, és melyikük munkás, hogy melyikük képes belépni az igazságvalóságba, és melyiküknek nincs igazságvalósága. Nem tudják, hogy mely emberek fogják esetlegesen az antikrisztusok útját követni, ha egyszer vezetőkké lesznek, még akkor sem, ha évek óta kapcsolatban vannak már ezekkel az emberekkel. Nem számít, hogy hány értelmetlen gyakorlatban vesznek részt, vagy hány haszontalan munkát végeznek el, vagy hány probléma veszi körül őket, nincsenek tudatában, és nem ismerik fel ezeket a dolgokat. Mivel az ilyen emberek szegényes képességűek, zavaros gondolkodásúak és képtelenek a munkavégzésre, nagyon nehezen tudnak egy vezető vagy dolgozó felelősségeinek eleget tenni. Ezek a vezetők és dolgozók azon kívül, hogy néhány általános ügyekkel kapcsolatos, egyszerű munkát el tudnak végezni, semminek az elvégzésére nem képesek, ami a gyülekezet lényeges munkájával kapcsolatos, és semmilyen valódi problémát nem képesek meglátni vagy megoldani a munkában. Méltó lehet vajon a művelésre egy efféle vezető, akinek ilyesfajta képessége van? Még csak azt sem tudják, hogy mik azok a zavarok és nehézségek, és még kevésbé tudják az alapelvek szerint kezelni azokat. Még ha nagyon gyakoriak is azok a problémák, amelyekkel a gyülekezeti munkában találkoznak, akkor sem tudják összefoglalni és osztályozni őket, és azt sem tudják, hogy miként beszélgessenek az igazságról a megoldásuk végett – az ilyen típusú hamis vezetők egységesen képtelenek kezelni vagy megoldani ezeket a gyülekezetben gyakran felmerülő problémákat. Nem az a legnagyobb gond velük, hogy nem hajlandóak árat fizetni, vagy hogy félnek attól, hogy elfoglaltak legyenek és fáradtnak érezzék magukat, hanem inkább az, hogy szegényes képességűek, homályos elméjűek, és nem képesek a gyülekezet fontos munkáját és valódi munkáját végezni. Ehelyett mindössze néhány általános ügyekkel kapcsolatos munkát végeznek, vagy irreleváns dolgokkal foglalkoznak szívesen, azután pedig el akarják játszani a vezetők és dolgozók szerepét – hát nem túlságosan nagy ambíciókkal és vágyakkal bíró, zavaros fejű emberek ők? A szegényes képességű emberek egységesen képtelenek a gyülekezet lényegi munkáját végezni, amely az igazságalapelveket magában foglaló munka vagy komplikált szakmai munka, mint például az evangélium terjesztése, a gyülekezetben lévő új hívők öntözésének munkája, a filmgyártó munka, a szövegalapú munka, és a különböző szintű vezetőket és dolgozókat érintő, személyzeti munka. Miért képtelenek ezt a munkát végezni? Azért, mert túl szegényes képességűek, és nem tudják felfogni az alapelveket; egyetemlegesen nem tudják teljesíteni mindezt a munkát, és képtelenek megtanulni a mikéntjét. Mondjuk például, hogy adnak öt embert egy ilyen vezetőnek, és arra kérik, hogy ossza ki a munkát ennek az öt embernek a képzettségük szintje, a képességük, az erősségeik és a jellemük alapján. Könnyű vajon elvégezni ezt a feladatot? Van ennek bármi köze a vezetők és dolgozók képességéhez? (Igen.) Az átlagos képességű vezetők és dolgozók viszonylag helyesen fogják kiosztani a munkát, miután eltöltöttek némi időt az öt ember megfigyelésével, megismerésével, és a velük történő érintkezéssel. A szegényes képességű vezetők és dolgozók azt fogják gondolni, hogy túl sok az öt ember; amikor túl sok ember van, összezavarodnak, és nem tudják, hogyan osszák ki nekik a munkát, és még ha ki is osztják nekik a munkát, nem fogják tudni a szívükben, hogy helyénvaló módon teszik-e azt, vagy sem. Ez történik a munkatársak tekintetében. Amikor ügyek kezelésére kerül sor, például ha két vagy három ügyet kell egyidejűleg kezelniük, nem fogják tudni, hogy miként ítéljék meg és lássák tisztán a kapcsolatot ezen ügyek között, és azt sem lesznek képesek mérlegelni, hogy melyik problémát kellene elsőként megoldaniuk, és melyik probléma oldható meg utána anélkül, hogy késedelmeket okoznának. Ezzel azt akarom mondani, hogy nem tudják, hogyan mérlegeljék az érveket és az ellenérveket, nem tudják, hogyan rangsorolják a feladatokat fontossági és sürgősségi sorrendben, és nem tudják, hogyan oldjanak meg problémákat. Mivel azonban vezetők és dolgozók, még ha nem is értenek valamit, úgy kell tenniük, mintha értenék, még ha nem is fognak fel valamit, úgy kell tenniük, mintha felfognák, és semmit sem tehetnek azonkívül, hogy kitartanak, és prédikálnak néhány doktrínát, hogy átvészeljék a helyzetet, és mondanak néhány kellemesen csengő szót, majd sietve rövidre zárják a dolgokat. Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy helytálló-e, amit mondanak, vagy sem, hogy összhangban van-e az alapelvekkel, vagy sem, hogy meg tud-e oldani problémákat, vagy sem, de csak át akarják vészelni a helyzetet. Nagyon jól tudják, hogy nem lesznek képesek megoldani a problémákat azzal, amit tesznek, de akkor sem jelentik a problémákat a Fennvalónak, így végül késedelmeket okoznak a munkában, és el lesznek bocsátva. Mondjátok meg Nekem, hát nem bolondok ezek az emberek? Amikor egyes vezetők és dolgozók problémákat jelentenek, felidézik az összes régi, jelentéktelen eseményt, amelyek egészen mostanáig történtek, majd miután egy csomó mindent elmondtak, még mindig segítened kell nekik annak elemzésében és megítélésében, hogy mely problémák is állnak fenn. Még csak azt sem értik, hogy miként vessenek fel egy problémát, és órákon át tudnak beszélni anélkül, hogy világosan megmagyaráznák, mi is egy probléma magva és lényege. Amit mondanak, az mind felszínes dolgokkal kapcsolatos csupán, és csak egy csomó képtelenség! Hát nem arról van itt szó, hogy túl szegényes képességűek, és nincs ki mind a négy kerekük? Vajon a képességgel bíró emberek hajlandóak meghallgatni ezeket a dolgokat? Akihez beszélnek, azt akarja csupán tudni, hogy mi az aktuális helyzete és hogy milyen megnyilvánulásai vannak az illetőnek, akiről jelentenek, és hogy mely állapotot illetően vannak összezavarodva, és melyiket nem képesek megoldani. Ezek az emberek mégis folyton arról beszélnek, hogy milyen munkát végzett az illető a múltban, és nem beszélnek a jelenlegi helyzetéről, valamint azt sem mondják el, hogy nekik maguknak milyen zavaraik és problémáik vannak. Egy csomó mindent mondanak, és senki sem tudja megmondani pontosan, hogy miről is beszélnek. Még ha kérdést akarnak is feltenni, akkor sem tudják, hol kezdjék, nem tudják, hogyan fejezzék ki olyan módon, amely hatékony lehet, és amelynek köszönhetően megérthetik azokat az emberek – még csak arra sem képesek, hogy rendszerezzék a beszédüket. Hát nem annak a megnyilvánulása ez, hogy rendkívül szegényes képességgel bírnak? Némely hamis vezetők szegényes képességűek, és amikor jelentenek egy problémát, egy rakás értelmetlen és érthetetlen dolgot mondanak, majd ezt gondolják: „Elegendően sok információval láttalak el, ugye? Még az összes múltbeli és jelenlegi dolgot is elmondtam neked erről a problémáról, úgyhogy most már meg tudod mondani, hogy milyen kérdést akarok feltenni, nem igaz?” Bármit kérdezel is tőlük és bárhogy irányítod is őket, nem tudják, mit mondjanak, és sosem tudják megmondani, hogy mi a probléma kulcspontja. Nem arról van szó, hogy híjával lennének a szavaknak, amelyekkel kifejezhetik magukat, vagy hogy túl alacsony szintű végzettségük lenne, hanem inkább arról, hogy szegényes képességűek és agyatlanok, ezért nem tudják, miként fejezzék ki ezeket a dolgokat; zavaros fejűek, és nem tudják olyan világosan kifejezni magukat, hogy mások megértsék őket. Van némi teherérzetük, és az idő múlásával tudatára ébrednek bizonyos problémáknak, de nem tudják, miként fejezzék ki őket, és nem képesek felfogni, hogy mi a problémák lényege, összefoglalni pedig még kevésbé tudják a problémákat. Tudnak vajon munkát végezni a szegényes képességű emberek? Eleget tudnak tenni a vezetők és a dolgozók felelősségeinek? Nem, nem tudnak. Még ha időt és lehetőségeket adsz is nekik, és lehetővé is teszed a számukra a problémák jelentését és leírását, akkor sem tudják ezt megtenni; akkor hát folytathatsz-e még beszélgetést az ilyen emberekkel? Lehet-e őket ennek ellenére használni? (Nem.) Miért nem lehet használni őket? Még csak világosan beszélni sem tudnak, és az emberi lények azon minimális ösztöne sincs meg bennük, hogy a gondolataik, elgondolásaik és hozzáállásaik kifejezésére használják a nyelvet; milyen munkát tudnak akkor elvégezni? Lehet, hogy van valamilyen erősségük, őszinte lelkesedésük, egy kevés felelősségérzetük és egy meglehetősen egyenes szívük, ám túl szegényes képességűek, semmit sem tudnak megtanulni, akárhogy tanítod is őket, és még ha meg is tanítod nekik, hogy miként beszéljenek, nem lesznek képesek megragadni az értelmét, úgyhogy ingerült és dühös leszel. Amikor beszélnek, mindent összekevernek, te pedig összezavarodsz; semmit sem tudnak világosan elmondani, és egyszerűen csak egy rakás értelmetlenség, amit mondanak. Az a legsajnálatosabb dolog velük kapcsolatban, hogy nem értik az emberi nyelvet, de mégis folyamatosan vakon cselekszenek, továbbra is hozzáértőnek gondolják magukat, és dacolnak, amikor megmetszed őket. Hogyan tudnák jól végezni a vezetőségi munkát? Amikor egy vezető vagy dolgozó annyira szegényes képességű, hogy nem képes a nyelvet használva kifejezni magát, attól még a munkában lehet kompetens? (Nem.) És mit jelez az, ha valaki nem kompetens a munkájában? Azt jelzi, hogy nem képes haladéktalanul felfedezni azokat a nehézségeket és problémákat, amelyekkel a munkában találkozik, és természetesen azt is jelzi, hogy bármilyen problémák merüljenek is fel a munkában, sosem képes azokat haladéktalanul megoldani, sem pedig haladéktalanul jelenteni őket a Fennvalónak, és megoldásokat keresni a Fennvalónál – ez túl nehéz a számára, és képtelen megtenni. Amikor efféle emberekről van szó, akik szegényes képességűek, számukra rendkívül nehéz ez a munka; úgy érzik magukat, mint egy partra vetett hal, vagy mint a disznó a jégen – nagyon megterhelő a számukra ezt a munkát végezni.

Némelyek ezt mondják: „Sajnálom azokat az embereket. Annyit sürgölődnek mindenféle feladatokat intézve, és végül hamis vezetőkként jellemzik őket a szegényes képességük miatt. Azt jelenti ez, hogy hiába volt mindaz a szenvedés, amelyet elviseltek? Nem igazságtalan bánásmód ez az emberekkel szemben?” A hamis vezetők elbocsátása Isten választott népéért és a gyülekezet munkájáért való felelősségvállalást jelent, hogyan lehetne akkor igazságtalan bánásmód az emberekkel szemben? Ha feltétlenül hagyni akarod, hogy a hamis vezetők megmaradhassanak a vezetői szerepükben, ezzel nem ártasz vajon Isten választott népének? Azt akarod mondani, hogy ha ártasz Isten választott népének, az nem igazságtalan bánásmód az emberekkel szemben? Amikor Isten háza elbocsát egy hamis vezetőt, akkor nem ítéli el azt a hamis vezetőt, és a pokolba sem küldi le, hanem helyette esélyt ad neki arra, hogy üdvösséget nyerjen. Üdvösséget nyerhet vajon, ha továbbra is hamis vezető marad? Mi lesz a végső sorsa? Miért nem így gondolkozol erről a kérdésről? Egyébként mi a célja az Istenben való hitnek? Biztosan az az egyetlen előre vivő út, ha vezető valaki? Nem lehet más kötelességeket végezni, ha nem vezető valaki? Nincs útjuk a túléléshez azoknak, akik nem vezetők, és akik szegényes képességűek? (Nem, ez nem igaz.) Mi hát akkor a gyakorlás útja? Most az ilyen típusú, szegényes képességű hamis vezetők megnyilvánulásait és a bennük meglévő problémákat boncolgatjuk; nem ítéljük el vagy átkozzuk meg, hanem csak boncolgatjuk őket. Azzal a céllal boncolgatjuk őket, hogy az ilyen típusú ember pontosan megismerje és betájolja magát, hogy megismerje a maga nagyságát, és hogy pontosan értse, mik is a vezetők és a dolgozók, hogy milyen munkát kell végezniük a vezetőknek és dolgozóknak, azután pedig összevesse önmagával ezeket a dolgokat, hogy lássa, alkalmas-e arra, hogy vezető vagy dolgozó legyen. Ha igazán nagyon szegényes képességű vagy, annyira szegényes, hogy nem vagy képes kifejezni magad verbálisan, vagy nem vagy képes kifejezni a gondolataidat és a nézeteidet, és nem vagy képes problémákat felfedezni, akkor nem vagy alkalmas arra, hogy vezető vagy dolgozó légy, nem vagy kompetens egy vezető vagy dolgozó kötelességét végezni, és nem vagy képes egy vezető vagy dolgozó munkáját végezni. Mivel pedig szegényes képességű vagy, rendelkezned kell ezzel a fajta önismerettel. Némelyek ezt mondják: „Szegényes a képességem – na és akkor mi van? Jó emberi mivoltom van, úgyhogy vezetőnek kell lennem.” Ez vajon az alapelv? Mások ezt mondják: „Amellett, hogy jó emberi mivoltom van, szenvedést elviselni és árat fizetni is hajlandó vagyok, tudok prédikálni, van alapja a hitemnek, és zártak már börtönbe az Istenbe vetett hitem miatt. Nem biztosítanak vajon tőkét ezek a dolgok ahhoz, hogy vezető vagy dolgozó legyek?” Vajon az az igazság, hogy az embernek tőkével kell rendelkeznie ahhoz, hogy vezető vagy dolgozó legyen? (Nem.) Most a vezetők és dolgozók felelősségeiről beszélgetünk, ezen a témán belül pedig a képesség kérdéséről beszélünk. Ha szegényes képességű vagy és nem vagy képes eleget tenni ezeknek a felelősségeknek, akkor ezzel az önismerettel kell bírnod: „Nincs meg ez a képességem, és nem lehetek vezető vagy dolgozó. Bármilyen tőkém van is, semmi haszna.” Azt mondod, hogy jó emberi mivoltod van, hogy megbízható vagy, hogy megvan benned az elhatározás a szenvedés elviselésére, és hogy hajlandó vagy árat fizetni – akkor hát igazságtalanul bánt-e veled Isten háza? Azért használja így az embereket Isten háza, hogy mindenkit a legjobban felhasználjon, rászabja a szerepeket minden egyes emberre, és ezt pont megfelelően teszi. Ha jó emberi mivoltod van, de szegényes a képességed, akkor jól kell végezned a kötelességedet teljes szíveddel és erőddel; ebben nem az a helyzet áll fenn, hogy vezetőnek vagy dolgozónak kell lenned ahhoz, hogy Isten elismerjen téged. Még ha hajlandó is vagy fáradozni, de nem vagy képes úgy fáradozni, ahogyan egy vezetőnek kell, és nem vagy birtokában annak a képességnek, amelyre szükség lenne ahhoz, hogy vezető légy, és híján vagy ennek a képeségnek, akkor mit tehetsz? Ne kényszerítsd magad, és ne nehezítsd meg a dolgodat; ha 25 kilót tudsz cipelni, akkor cipelj 25 kilót! Ne akarj felvágni azzal, hogy feszegeted a határaidat és ezt mondod: „25 kiló nem elég. Ennél is többet akarok cipelni. 50 kilót akarok cipelni. Hajlandó vagyok megtenni, ha bele is halok a kimerültségbe!” Nem vagy képes arra, hogy vezető vagy dolgozó légy, de ha egyre csak feszegeted a határaidat azért, hogy felvágj, akkor, még ha nem is merülsz ki, késedelmeket fogsz okozni a gyülekezet munkájában, kihatással leszel a munka előrehaladására és hatékonyságára, és sok ember életben való előmenetelét hátráltatni fogod – nem engedheted meg magadnak egy ilyen felelősség felvállalását. Mivel nincs megfelelő képességed, ha van önismereted, akkor proaktív módon fel kell ajánlanod a lemondásodat, és valaki olyat kell vezetőnek vagy dolgozónak jelölnöd, aki jó képességű, aki szereti az igazságot, és aki felelősségteljesebb nálad. Ez lenne az értelmes cselekedet, és csak így lehetnél olyasvalaki, akinek valóban van emberi mivolta és józan esze, illetve aki valóban érti és gyakorolja az igazságot. Ha lemondasz a pozíciódról, mivel nem vagy képes elvégezni a vezetői munkát, azután pedig választasz egy hozzád illő kötelességet és felajánlod a hűségedet, hogy Isten elismerhessen téged, akkor rendkívül okos ember vagy. Folyton ezt gondolod: „Szegényes képességű vagyok ugyan, de jó emberi mivoltom van, hajlandó vagyok fáradozni, szenvedést elviselni és árat fizetni, elszánt vagyok, mindannyiótoknál nagyobb ellenállóképességgel végzek mindent, széles látókörű vagyok, és nem félek a metszéstől és a próbától. Habár egy kicsit szegényes a képességem, attól még lehetek vezető.” Az, ha szegényes valakinek a képessége, nem probléma. Ez nem kárhoztatni hivatott téged, hanem csak osztályozni és tisztán megértetni veled, hogy pontosan mit tudsz megtenni, és milyen kötelességre vagy alkalmas. A jelen probléma viszont az, hogy szegényes a képességed, és nem vagy képes arra, hogy vezető vagy dolgozó légy. Habár vezetőnek vagy dolgozónak választottak, nem vagy képes jól végezni ezt a munkát, és nem tudsz mást csinálni, mint elrontani azt. Ha jó emberi mivoltod van, ha van lelkiismereted és józan eszed, és ha hajlandó vagy fáradozni és árat fizetni, akkor lesz olyan munka, amelynek az elvégzésére alkalmas vagy, és olyan kötelesség, amelyet végezned kell, Isten háza pedig észszerűen intézkedéseket hoz majd veled kapcsolatban. Az, hogy nem engedik meg, hogy vezető légy, Isten háza előírásain és alapelvein nyugszik. Ugyanakkor Isten háza egyáltalán nem fogja megtagadni tőled a kötelességvégzés jogát a szegényes képességed miatt, sem az ahhoz való jogodat, hogy higgy Istenben, és kövesd Őt. Hát nem helyénvaló ez? (De igen.) Szükséges-e, hogy részletesebben beszéljünk erről a témáról? Egyes szegényes képességű emberek így gondolkoznak ennek hallatán: „Ne beszélgessünk erről többet! Túlságosan szégyellem magam ahhoz, hogy bárkivel is szembenézzek. Tudom, hogy szegényes képességű vagyok, és hogy nem leszek többé gyülekezetvezető vagy dolgozó. Csak egy csapatvezető vagy felügyelő leszek, vagy pedig kétkezi munkákat fogok végezni, főzést vagy takarítást. Bármi megfelel. Panasz nélkül fogom elviselni a pozíciómmal járó nehézségeket, alávetem magam Isten háza intézkedéseinek, és alávetem magam Isten vezényléseinek. Isten kegyelméből vagyok szegényes képességű, és ebben Isten jó szándékai vannak. Minden helyes, amit Isten tesz.” Ha így tudod látni a dolgokat, az jó, és azt jelenti, hogy van némi önismereted. Nem fogok hosszasan beszélni erről a témáról. Összegezve: ezeket a szegényes képességű embereket illetően csak azért boncolgatjuk a problémát és tárjuk fel a tények igazságát, hogy többeknek legyen helyes hozzáállásuk és nézőpontjuk velük kapcsolatban, és hogy ezek az emberek helyes hozzáállással és nézőponttal rendelkezzenek a saját szegényes képességük kérdését illetően, azután pedig képesek legyenek helyesen betájolni magukat, hozzájuk illő pozíciót és kötelességet találni, ily módon pedig észszerűen lehessen hasznosítani és kiaknázni az áldozatvállalásban tanúsított állhatatosságukat, valamint a szenvedés elviselésére vonatkozó elhatározásukat. Ez nincs kihatással arra, ahogyan az igazságot megérted és gyakorlod, sem pedig arra, hogy milyen kép alakul ki rólad Isten házában.

III. Lusta és kényelembe merülő hamis vezetők

Az imént a hamis vezetők két típusáról beszéltünk. Van a hamis vezetőknek egy másik típusa is, amelyikről gyakran beszéltünk, amikor „a vezetők és dolgozók felelősségének” témájáról beszéltünk. Az ilyen típusú hamis vezetők rendelkeznek némi képességgel, nem nehéz felfogásúak, vannak módjaik, módszereik és terveik a problémák megoldására a munkájuk terén, és amikor valamilyen munkát kapnak, az elvárthoz közeli színvonalon képesek azt megvalósítani. A munka során felmerülő bármilyen problémát fel tudnak fedezni, és némelyiket meg is tudják oldani; amikor hallják a problémákat, amelyeket egyes emberek jelentenek, vagy megfigyelik némelyek viselkedését, megnyilvánulásait, beszédét és cselekedeteit, reagálnak rájuk a szívükben, és megvan a maguk véleménye és hozzáállása. Természetesen ha ezek az emberek törekednek az igazságra és van teherérzetük, akkor ezek a problémák mind megoldhatók. Az olyan típusú emberek, akikről ma beszélünk, felelősségi körébe tartozó munkák során azonban a problémák váratlanul megoldatlanok maradnak. Miért van ez? Azért, mert ezek az emberek nem végeznek valódi munkát. Szeretik a lazaságot és gyűlölik a kemény munkát, csupán felületes erőfeszítéseket tesznek a felszínen, szeretnek tétlenkedni és élvezni a státuszból fakadó előnyöket, szeretnek parancsolgatni az embereknek, és mindössze jártatják egy kicsit a szájukat, és tesznek néhány javaslatot, s ezzel elvégzettnek tekintik a munkájukat. Semmit sem viselnek a szívükön a gyülekezet valódi munkájából, sem az Isten által rájuk bízott kritikus fontosságú munkákból – nincs meg ez a teherérzetük, és még ha újra meg újra hangsúlyozza is ezeket a dolgokat Isten háza, akkor sem viselik azokat a szívükön. Például nem akarnak beavatkozni Isten házának a filmgyártó és szövegalapú munkájába, sem tudakozódni felőlük, és azt sem akarják megvizsgálni, hogy miként haladnak ezek a fajta munkák, és hogy milyen eredményeket érnek el. Mindössze közvetett módon tudakozódnak valamelyest, és ha már tudják, hogy az emberek el vannak foglalva ezzel a munkával és végzik ezt a munkát, nem törődnek vele tovább. Még ha tökéletesen jól tudják is, hogy problémák vannak a munkában, akkor sem akarnak beszélgetni róluk, és megoldani őket, és nem is tudakozódnak afelől, valamint meg sem vizsgálják, hogy miként végzik az emberek a kötelességeiket. Miért nem tudakozódnak, és miért nem vizsgálják meg ezeket a dolgokat? Azt gondolják, hogy ha megvizsgálják őket, akkor sok problémát kell majd megoldaniuk, ez pedig túlságosan aggasztó lesz. Túlságosan kimerítő lesz az élet, ha állandóan problémákat kell megoldaniuk! Ha túlságosan aggódnak, nem fog többé ízleni nekik az étel, és nem tudnak majd jól aludni, testileg fáradtnak fogják érezni magukat, és akkor nyomorúságos lesz az élet. Ezért van az, hogy amikor látnak egy problémát, kikerülik és figyelmen kívül hagyják, ha tehetik. Mi a probléma az ilyen típusú emberekkel? (Túlságosan lusták.) Mondjátok meg Nekem, kiknek van súlyos problémájuk: a lusta embereknek vagy a gyenge képességű embereknek? (A lusta embereknek.) Miért van súlyos problémájuk a lusta embereknek? (A gyenge képességű emberek nem lehetnek vezetők vagy dolgozók, de valamennyire hatékonyak lehetnek, amikor a képességeik körébe eső kötelességet végeznek. A lusták ezzel szemben semmit sem tudnak elvégezni; még ha vannak is képességeik, az mit sem ér.) A lusta emberek semmit sem tudnak csinálni. Két szóval összefoglalva: hasznavehetetlen emberek; másodrendű fogyatékosságuk van. Nem számít, mennyire jó képessége van a lusta embereknek, az nem egyéb, mint puszta kirakat; még ha jó képességűek is, semmi haszna. Túlságosan lusták – tudják, hogy mit kellene tenniük, de nem teszik, és még ha tudják is, hogy probléma valami, nem keresik az igazságot a megoldása végett, és noha tudják, hogy milyen nehézségeket kellene elszenvedniük azért, hogy hatékony legyen a munka, mégsem hajlandóak ilyen érdemleges szenvedést elviselni – így aztán nem nyerhetnek el semmilyen igazságot, és nem végezhetnek valóságos munkát. Nem szeretnék elviselni azokat a nehézségeket, amelyeket viselniük kellene az embereknek; csak a kényelemben való elmerülést, az örömteli idők és a szabadidő élvezetét, valamint a szabad és nyugodt élet élvezetét ismerik. Hát nem hasznavehetetlenek? Azok az emberek, akik nem tudnak nehézséget elviselni, nem érdemlik meg az életet. Akik folyton csak parazitaként akarnak élni, lelkiismeret és józan ész nélkül valók; vadállatok, és az ilyen emberek még munkavégzésre is alkalmatlanok. Mivel nem tudnak nehézséget elviselni, még ha végeznek is munkát, nem képesek jól végezni azt, és ha el szeretnék nyerni az igazságot, erre még kevesebb remény van. Az, aki nem tud szenvedni és nem szereti az igazságot, hasznavehetetlen ember; még munkavégzésre sem alkalmas. Vadállat, és szemernyi emberi mivolt sincs benne. Az ilyen embereket ki kell iktatni; csakis ez felel meg Isten szándékainak.

Némelyek mezőgazdasági munkáért felelnek, és különösen szorgalmasok; van egy terv a fejükben, és tudják, hogy melyik évszakban melyik munkát kell elvégezni. Amikor eljön az ideje a mezők felszántásának, kimennek minden egyes földterületre, és megnézik azt. Összevetik azt, amit az egyes földterületekre ültetni terveztek az adott földterület tényleges állapotával, és megnézik, hogy megfelelő-e a tervük, és összhangban van-e a tényleges helyzettel. Azonkívül azt is megnézik, hogy mennyire nedves vagy száraz a talaj az adott évben, hogy milyen trágyára van szükség, és hogy mit lenne megfelelő ültetni. Miután megnézték ezt és immár van fogalmuk ezekről a dolgokról, azonnal utánakérdeznek, hogy neveltek-e palántákat, és hány palántát neveltek, majd elmennek az üvegházba, hogy ott is szétnézzenek, és lássák, hogy a palántákat nevelő személy megbízható-e, vagy pedig tönkreteszi a palántákat. Ha egy ember nem elég ennek a munkának az elvégzésére, megbíznak egy másikat, hogy működjenek együtt, s ők ketten felügyelik egymást. A lusta emberek vajon megteszik ezt? Nem, nem teszik meg. Ha senki sem felügyeli és noszogatja őket, ők maguk egyáltalán nem fognak kimenni a terepre; ha Isten háza nem kérdezősködik egy munka előrehaladásáról, akkor ők egyáltalán nem kezdeményezik az adott munka valóságos helyzetének a vizsgálatát. A szegényes képességű emberekkel az a helyzet, hogy bármit csinálnak is, azt mindig ők maguk csinálják, de képtelenek megkülönböztetni a sürgős és fontos dolgokat azoktól, amelyek nem azok, és egyszerűen csak vakon cselekszenek. Ezzel szemben ezek a lusta emberek elég okosak, és bármit csináljanak is, csak a szájukat szeretik jártatni és szeretnek másokat a munka elvégzésére utasítgatni; ők maguk soha semmit nem csinálnak, és nem is képesek valódi munkát végezni. Ezt gondolják: „Csak fel kell hívnom valakit, vagy el kell küldenem egy üzenetet és feltennem néhány kérdést, és azzal el is végeztem a munkám, és meg van oldva az ügy. Ezzel rengeteg gondot megspórolok magamnak! Nézd meg, micsoda vezetői képességem van! Mindössze néhány szóval be tudom fejezni a munkát – ezzel a felelősségeimnek is eleget teszek, nem igaz? Nem hanyagolom el a felelősségeimet. Ha megkérdez a Fennvaló ezekről a dolgokról, igen folyékonyan tudok válaszolni és világos magyarázatot tudok adni Neki. Mi értelme kimenni a munkaterületre és szemrevételezni azt? Akkor nehézségeket és szenvedést kellene elviselnem, és lebarnulna a bőröm attól, hogy a napon vagyok. Semmi szükség az efféle formalitások elvégzésére. Ha meg tudok spórolni magamnak némi gondot, akkor ezt fogom tenni. Semmi szükség arra, hogy ennyire megnehezítsem magamnak a dolgokat.” Hát nem igen „okos” az ilyen ember? Amikor az ilyen típusú emberek munkálkodnak, különös rátermettséggel spórolják le a munkát a céljaik elérése végett, illetve találják meg a rövidebb utat, és megvannak a maguk módjai és módszerei. Ők maguk semmit sem csinálnak, és részt sem vesznek semmiben. Mindössze telefonálgatnak, hogy kérdéseket tegyenek fel, felületesen végzik a dolgukat, és amint leteszik a telefont, máris lefekszenek, vagy vesznek egy masszázst, és átadja magát a testnek. Az ilyesfajta emberek valóban tudják, hogy miként kell „munkát végezni”, valóban tudják, hogy miként találjanak lehetőségeket a tétlenségre, és valóban tudják, hogy miként kell felületesen dolgozni és rászedni az embereket! Mi haszna annak, hogy van az a kevéske képességük? Ugyanolyanok, mint azok a hivatalnokok a Kommunista Párt nemzetében, akik a munkahelyükre beérve csak teázgatnak és újságot olvasnak, és már azelőtt azon kezdenek gondolkodni, hogy mit fognak enni és hová mennek majd szórakozni, hogy vége lenne az aznapi munkának – nekik aztán csakugyan jó életük van. Az ilyen típusú hamis vezetők is ezt az alapelvet követik a munkájukban; semmi nehézséget nem szenvednek, semmi kimerültséget nem viselnek el, és mégis úgy cselekszenek mint egy hivatalnok, és élvezik a státuszból fakadó előnyöket, a testvérek többsége pedig nem képes meglátni, hogy ez egy probléma. Így dolgoznak az efféle hamis vezetők, valódi munkát nem végeznek, és nem mennek ki terepre, hogy nyomon kövessék és szemrevételezzék a munkát, akkor vajon fel tudják fedezni a munkával kapcsolatos problémákat? (Nem.) Az álspirituális hamis vezetők és a szegényes képességű hamis vezetők annak ellenére vakok, hogy a szemük tágra van nyitva, és nem képesek meglátni a problémákat; akkor hát mi a helyzet az ilyesfajta haszontalan emberekkel? Ezt mondják: „Nem veszek részt valódi munkában, és nem megyek ki terepre, hogy az ott dolgozó emberek közé elegyedjek, úgyhogy, ha problémák merülnek fel, nem mondhatod, hogy vak vagyok, noha tágra van nyitva a szemem. Nem voltam kint terepen és nem láttam a problémákat, akkor hát mi közöm hozzá, ha problémák merülnek fel? Eredj, és keresd meg azokat, akik érintettek!” Hát nem igen ravaszok ezek a fickók? Azt gondolják, hogy csak annyit kell tenniük, hogy parancsokat osztogatnak, és megfelelően elrendezik az embereket, ennyi az egész, és akkor eleget tettek a felelősségeiknek, ők pedig pedig pimasz módon élvezhetik a szabadidejüket és a szórakozás idejét. Nem számít, milyen problémák vannak odalent, nem tudakozódnak, hanem csak sietve kezelik a problémát, ha valaki jelenti azt a Fennvalónak. Másra sem koncentrálnak egész nap, mint arra, hogy élvezzék a státuszból fakadó előnyöket, lazán sétálgassanak mindenütt fel és alá, és a munka ellenőrzését színleljék, de valójában soha sehová nem mennek el, ahol valóban van probléma, és soha nem ellenőriznek kritikus fontosságú munkát – hát nem épp olyanok, mint amikor a Kommunista Párt hivatalnokai folyton csak felszínes erőfeszítéseket tesznek és csak olyan munkát végeznek el, amitől jó színben tűnnek fel? Hangzatos ígéreteket tesznek a nekik adott munka elvégzésére, de nem követik nyomon és nem felügyelik azt, és még ha ki is mennek terepre, mindössze a formalitásokon haladnak végig. Ők maguk egyáltalán nem végzik el a munkát, és problémákat sem oldanak meg maguk. Ezt gondolják: „Szükségtelen szenvednem és árat fizetnem ezeknek a dolgoknak az elvégzéséért. Elég, ha van ott valaki, aki elvégzi őket. Amúgy sem keresek semmi pénzt, úgyhogy jó az úgy, ha csak eltengődöm valahogy.” Vajon el tudják végezni jól a munkájukat, ha ilyen a gondolkodásmódjuk? Van egy kis terv a fejükben, és ezt gondolják: „Csak annyit fogok dolgozni, amennyi ételt enni kapok, és felületesen fogok végigcsinálni minden napot.” Konkrét munkát azonban sosem végeznek, és soha nem látni őket terepen. Hol vannak hát? Jól elvannak egy szép és biztonságos helyen, ahol jókat ehetnek, ihatnak és alhatnak, úgy élnek, akár egy kiskirály – rendszeresen zuhanyoznak, rendszeresen masszázst vesznek, rendszeresen váltanak ruhát –, és egyáltalán semmi szenvedést nem viselnek. Sosem gondolkodnak el azon, hogy milyen valódi munkát tudnak végezni, hogy milyen valódi problémákat tudnak megoldani, hogy mivel járultak hozzá Isten házának a munkájához, és hogy mitől alkalmasak arra, hogy élvezhessék mindezeket a szép dolgokat – soha semmit nem fontolnak meg ezek közül. Miféle alakok hát ezek az emberek? Ezeknek a nyomorultaknak nincs semmi öntudatuk, szégyentelen alakok, és nem érdemlik meg, hogy gyülekezetvezetők és dolgozók legyenek.

A hamis vezetők egyike sem végez soha valódi munkát. Úgy tesznek, mintha a vezető szerepük valami hivatalos pozíció lenne, élvezik a státusz előnyeit, és az általuk elvégzendő kötelességet, valamint az általuk vezetőként végzendő munkát teherként, nyűgként kezelik. A szívükben csordultig teli vannak ellenállással a gyülekezet munkája iránt: amikor arra kérik őket, hogy felügyeljék a munkát, és derítsék ki, milyen problémák vannak benne, amelyeket nyomon kell követni és meg kell oldani, akkor tele vannak vonakodással. A vezetőknek és a dolgozóknak ezt a munkát kell végezniük, ez a feladatuk. De nem csinálod és nem vagy hajlandó csinálni, akkor mégis miért akarsz még mindig vezető, illetve dolgozó lenni? Azért végzed a kötelességedet, hogy figyelembe vedd Isten szándékait, vagy azért, hogy tisztviselő legyél, és élvezd a státusz előnyeit? Ha csak azért lettél vezető, hogy valamilyen hivatalos pozíciót tudj betölteni, az vajon nem szégyentelen némiképp? Az efféle emberek jelleme a legalantasabb, nincs méltóságuk, és szégyentelenek. Ha testi kényelmet szeretnél élvezni, akkor siess vissza a világba, és versengj, vedd el erővel, valamint ragadd meg, amit csak tudsz, és ebbe senki nem fog beavatkozni. Isten háza Isten választottjainak a helye, hogy végezzék a kötelességeiket és imádják Őt; olyan hely, ahol az emberek az igazságra törekednek, és elnyerik az üdvösséget. Nem olyan hely, ahol bárki átadná magát a testi kényelemnek, még kevésbé olyan hely, ahol az emberek fejedelemként élnének. A hamis vezetők semmi szégyent nem ismernek, holtak a szégyenérzet számára, és nincs józan eszük. Bármilyen konkrét munkát bíznak is rájuk, nem veszik komolyan, és megfeledkeznek róla; habár szóban nagyon jól reagálnak, semmi valódi dolgot nem tesznek. Hát nem erkölcstelen dolog ez? Nemcsak hogy nem végeznek valódi munkát, hanem még egyedüli hatalmat is akarnak – a saját kezükben akarják tartani a hatalmat az anyagiak, a személyzet és minden egyéb dolog felett, és el akarják érni, hogy mindennap jelentsenek nekik az emberek. Valójában nagyon szorgalmasok, amikor ezekről a dolgokról van szó. Amikor elérkezik az ideje, hogy jelentsenek a munkáról a Fennvalónak, maguknak tulajdonítják a testvérek által végzett összes munka eredményeit, így a Fennvaló tévesen azt hiszi, hogy nagyszerű munkát végeztek, amikor valójában mindent mások csináltak. Hány ember lett megnyerve az evangélium prédikálásán keresztül, mely emberek lettek előléptetve és részesülnek művelésben, mely emberek lettek elbocsátva a pozíciójukból, mely emberek lettek kitakarítva és így tovább – e konkrét feladatok egyikét sem ők maguk végezték, de mégis van képük jelenteni ezeket. Hát nem holtak ezek az emberek a szégyenérzet számára? Hát nem becsapás, amit művelnek? Az ilyen emberek annyira csalárdak és agyafúrtak! Okosnak gondolják magukat – holott valójában arról van szó, hogy a saját okos trükkjeik áldozatául esnek, végül pedig saját maguknak köszönhetően felfedik és kirekesztik őket. Nem számít, egyesek milyen munkát végeznek, vagy mely kötelességet tesznek, nem kompetensek benne, nem tudják felvállalni a terhet, és képtelenek eleget tenni azoknak a kötelezettségeknek és felelősségeknek, amelyeket egy embernek teljesítenie kellene. Hát nem söpredékek? Vajon még mindig méltók arra, hogy emberinek nevezzék őket? Az együgyűek, mentálisan inkompetensek és a testi fogyatékosságtól szenvedők kivételével van-e olyan élő személy, akinek ne kellene végeznie a kötelességeit, és eleget tennie a felelősségeinek? Az efféle személy azonban mindig simlis, és lazsál, nem akar eleget tenni a felelősségeinek; ez arra mutat, hogy nem akar megfelelő emberi lény lenni. Isten megadta neki a lehetőséget, hogy emberi lény legyen, képességet és tehetséget adott neki, ő azonban nem tudja használni ezeket a kötelessége végzésében. Nem csinál semmit, hanem minden alkalommal élvezkedni akar. Hát alkalmas az ilyen személy arra, hogy emberi lénynek nevezzük? Mindegy, milyen munkát kap – legyen az fontos vagy hétköznapi, bonyolult vagy egyszerű –, mindig felületes, minden hájjal megkent, és lazsál. Amikor problémák merülnek fel, próbálja másokra hárítani a felelősséget; nem vállalva a felelősséget, de mégis folytatni akarja az élősködő életét. Hát nem haszontalan söpredék? A társadalomban kinek nem kell önmagára hagyatkoznia a megélhetésért? Ha az ember felnőtté lesz, gondoskodnia kell magáról. A szülei eleget tettek a felelősségüknek. Még ha támogatni akarnák is a szülei, akkor is nyugtalanítaná. Fel kellene tudnia ismerni, hogy a szülei befejezték a nevelésének a küldetését, és észre kellene vennie, hogy testileg ép felnőttként képesnek kell lennie az önálló életre. Egy felnőttnek nem kellene vajon legalább ennyi józan ésszel bírnia? Ha valakiben valóban van józan ész, semmiképpen nem tudná tovább szipolyozni a szüleit; félne, hogy mások kinevetik, hogy megszégyenül. Van tehát józan ész abban, aki szereti a gondtalanságot és utálja a munkát? (Nincs.) Folyton akar valamit a semmiért; soha nem akar semmilyen felelősségnek eleget tenni, és azt kívánja, hogy a sült galamb a szájába repüljön; mindig napi három teljes étkezést akar, hogy valaki felszolgálja neki, és finom ételeket és italokat fogyaszthasson, anélkül, hogy a legcsekélyebb munkát végezné. Hát nem egy élősködő gondolkodásmódja ez? És vajon van az élősködő embereknek lelkiismerete és józan esze? Van bennük integritás és méltóság? Egyáltalán nincs. Mind potyázó semmirekellők, csupa vadállat, lelkiismeret és józan ész nélkül. Egyik sem alkalmas arra, hogy Isten házában maradjon.

Tegyük fel, hogy a gyülekezet egy feladatot szervez számodra, és te azt mondod: „Akár olyan munka ez, amely lehetővé teszi, hogy figyelmet kapjak, akár nem – mivel nekem adták, jól elvégzem majd, és vállalom ezt a felelősséget. Ha vendéglátásra rendelnek ki, mindent megteszek azért, hogy jól csináljam; jól gondoskodom a testvérekről, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy mindenki biztonságát garantáljam. Ha arra rendelnek ki, hogy prédikáljam az evangéliumot, felszerelkezem az igazsággal, szeretettel prédikálom az evangéliumot, és teljesítem a kötelességemet. Ha idegen nyelv tanulására rendelnek ki, teljes szívvel tanulmányozom azt, és keményen dolgozom rajta, és igyekszem a lehető leggyorsabban jól megtanulni, egy-két év alatt, hogy tanúskodhassak Istenről a külföldieknek. Ha arra kérnek, hogy tanúságtételi cikkeket írjak, lelkiismeretesen képzem magam erre, és az igazságalapelvekkel összhangban szemlélem a dolgokat, valamint tanulok a nyelvről. Habár lehet, hogy nem tudok szép szövegű cikkeket írni, arra legalább képes leszek, hogy világosan közöljem a tapasztalati tanúságtételemet, hogy érthetően beszéljek az igazságról, és igaz tanúságot tegyek Isten mellett úgy, hogy az emberek épüljenek a cikkeim olvasásából, és az a javukra váljon. Bármilyen feladattal is bíz meg a gyülekezet, teljes szívemmel és erőmmel fel fogom vállalni azt. Ha van valami, amit nem értek, vagy probléma merül fel, imádkozom Istenhez, keresem az igazságot, az igazságalapelvekkel összhangban oldom meg a problémákat, és jól végzem a munkát. Bármi is legyen a kötelességem, mindenemet beleadom, hogy jól végezzem, és eleget tegyek Istennek. Bármit is érhetek el, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy magamra vállaljam a felelősséget, amelyet hordoznom kell, és legalábbis nem fogok szembemenni a lelkiismeretemmel és a józan eszemmel, nem leszek felületes, nem leszek megbízhatatlan, és nem lazsálok, illetve nem mások munkájának a gyümölcsét élvezem. Semmit sem teszek, ami elmarad a lelkiismeret normájától.” Ez a magatartás minimális normája, és az, aki így végzi a kötelességét, lelkiismeretes és értelmes személynek minősülhet. Legalább a lelkiismereted legyen tiszta a kötelességed végzése során, és legalább legyél méltó a napi háromszori étkezésedre, és ne legyél ingyenélő. Erre mondják azt, hogy van felelősségérzeted. Akár jó, akár gyenge a képességed, és akár érted az igazságot, akár nem, mindenképpen ezzel a hozzáállással kell rendelkezned: „Mivel ezt a feladatot rám bízták, komolyan kell vennem; törődnöm kell vele, valamint teljes szívemet és erőmet bele kell adnom, hogy jól végezzem. Ami azt illeti, hogy tökéletesen el tudom-e végezni, nem vállalhatok garanciát, a hozzáállásom azonban az, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól végezzem, és biztosan nem leszek felületes vele kapcsolatban. Ha probléma merül fel a munkában, felelősséget kell vállalnom, és gondoskodnom kell róla, hogy levonjam a tanulságot és jól végezzem a kötelességemet.” Ez a helyes hozzáállás. Nektek ilyen a hozzáállásotok? Egyesek azt mondják: „A rám bízott munkát nem kell feltétlenül jól végeznem. Csupán csak megteszem, amit tudok, és a végeredmény olyan lesz, amilyen lesz. Nem kell annyira kifárasztanom magam, illetve szoronganom, ha valamit rosszul csinálok, és nem kell annyi stresszt vállalnom. Mi értelme annak, hogy úgy kifárasszam magam? Elvégre folyton dolgozom, és nem vagyok ingyenélő.” A kötelességhez való effajta hozzáállás felelőtlen. „Ha van kedvem dolgozni, akkor dolgozom valamit. Egyszerűen megteszem majd, amit tudok, és a végeredmény olyan lesz, amilyen lesz. Nem kell ezt annyira komolyan venni.” Az ilyen emberek nem viszonyulnak felelősségteljesen a kötelességükhöz, és nincs bennük felelősségérzet. Ti miféle emberek vagytok? Ha az első fajta emberek vagytok, akkor van józan eszetek és emberi mivoltotok. Ha a második fajta emberek vagytok, akkor nem különböztök azoktól a hamis vezetőktől, akiket az imént boncolgattam. Csak semmittevéssel töltitek a napjaitokat. „Kerülöm a fáradságot és a nehézségeket, csupán csak jól érzem magam. Még ha egy napon el is bocsátanak, akkor sem veszítek semmit. Legalább néhány napig élveztem a státusz előnyeit, ez nem jelent veszteséget számomra. Ha engem választanak vezetőnek, akkor így fogok viselkedni.” Mi a véleményetek az ilyen ember gondolkodásmódjáról? Az ilyen emberek álhívők, akik a legkevésbé sem törekednek az igazságra. Ha valóban van felelősségérzeted, akkor az azt jelzi, hogy van lelkiismereted és józan eszed. Nem számít, hogy milyen nagy vagy kicsi a feladat, nem számít, hogy ki bízza rád ezt a feladatot, akár Isten háza bízza rád, akár egy gyülekezeti vezető vagy dolgozó, a hozzáállásodnak ilyennek kell lennie: „Ha ezt a kötelességet rám bízták, ez Isten felmagasztalása és kegyelme. Az igazságalapelvek szerint jól kell végeznem. Bár átlagos képességű vagyok, hajlandó vagyok vállalni ezt a felelősséget, és mindent megteszek, hogy jól végezzem. Ha silány munkát végzek, akkor vállalnom kell érte a felelősséget, ha pedig jó munkát végzek, az nem az én érdemem. Ezt kell tennem.” Vajon miért mondom azt, hogy elvi kérdés, hogyan bánik valaki a kötelességével? Ha valóban van felelősségérzeted és felelősségteljes ember vagy, akkor képes leszel a válladra venni a gyülekezeti munkát, és jól végezni a kötelességet, amit végezned kell. Ha nem veszed komolyan a kötelességedet, akkor az Istenbe vetett hitről alkotott nézeted helytelen, valamint problematikus az Istenhez és a kötelességedhez való hozzáállásod. Az a nézeted a kötelességed végzésével kapcsolatban, hogy felületesen végzed, és csak úgy átvészeled valahogy, és akár olyasvalamiről van szó, amit hajlandó vagy megtenni, akár olyasvalamiről, amit nem, illetve akár jó vagy benne, akár nem, mindig ezzel a mindössze átvészelni akaró hozzáállással viszonyulsz hozzá, így hát nem vagy alkalmas arra, hogy vezető vagy dolgozó légy, és nem érdemled meg, hogy gyülekezeti munkát végezz. Mi több, nyersen fogalmazva elmondható, hogy a magadfajta emberek semmirekellők, arra vannak rendelve, hogy semmit se érjenek el, és egyszerűen csak hasznavehetetlen emberek. Milyen emberek hasznavehetetlenek? A zavarodott fejű emberek, az olyanok, akik eltékozolják a napjaikat. Az efféle emberek semmiért sem vállalnak felelősséget, amit tesznek, és nem is veszik komolyan azt; mindent összezavarnak. Ügyet sem vetnek a szavaidra, bárhogyan is beszélsz az igazságról. Ezt gondolják: „Ha akarom, így elevickélek. Mondj, amit akarsz! Mindenesetre most teszem a kötelességemet, és van mit ennem, ez elég jó. Legalább nem kell koldusnak lennem. Ha egy napon majd nem lesz mit ennem, akkor elgondolkodom rajta. A menny mindig hagy egy utat az ember számára. Azt mondod, nincs lelkiismeretem és józan eszem, valamint, hogy zavarodott fejű vagyok – és akkor mi van? Nem szegtem meg a törvényt. Legfeljebb van egy kis jellembeli hiányosságom, de ez számomra nem veszteség. Amíg van mit ennem, addig rendben van.” Mit gondolsz erről a nézőpontról? Azt mondom neked: az ehhez hasonló zavarodott fejű embereknek, akik tétlenül töltik a napjaikat, mind az a sorsuk, hogy kirekesztik őket, és semmiféleképp nem érhetik el az üdvösséget. Akik már több éve hisznek Istenben, de még sosem fogadtak el semmit az igazságból, valamint nincs tapasztalati tanúságtételük, mind ki lesznek rekesztve. Egyikük sem fogja túlélni. A söpredék és semmirekellő emberek mind ingyenélők, és elrendeltetett, hogy ki legyenek rekesztve. Ha némely vezetők és dolgozók csupán ingyenélők, őket annál inkább el kell bocsátani és ki kell rekeszteni. Az efféle zavarosfejű emberek továbbra is vezetők és dolgozók akarnak lenni, de méltatlanok rá! Semmilyen valódi munkát nem végeznek, mégis vezetők akarnak lenni. Nekik aztán igazán nincs szégyenérzetük!

Némely vezetők és dolgozók ezt mondják, miután elbocsátják őket a pozíciójukból: „Nagyszerű, hogy nem vagyok vezető vagy dolgozó. Nem kell annyit aggódnom, sem annyit vesződnöm. Csodálatos dolog hétköznapi testvérnek lenni. Miért vesződnék ezzel? Nem arra van a képességem, hogy csak kimerítsem magam.” Valaki más ezt kérdezi tőlük: „Mit fogsz csinálni most, hogy nem vagy vezető vagy dolgozó?” Mire ők így felelnek: „Bármit szívesen csinálok, amíg az nem túl fárasztó, és nem kerül sok erőfeszítésbe – olyasvalami lenne jó, amihez körbe kell járkálni és nézelődni, vagy ülni kell és beszélni vagy a monitort nézni, és amit nem kell késő estig végezni, valamint testi szenvedéssel sem jár.” Miféle beszéd ez? Ha azt veszed észre, hogy az általad választott vezető vagy dolgozó egy ilyen alak, mit fogsz érezni a szívedben? Nem erős megbánást talán? (De igen.) Lesznek hát bármilyen gondolataid ezzel kapcsolatban? Ezt fogod mondani: „Eredetileg úgy láttam, hogy van egy kis képességed, és elő akartalak léptetni és művelni akartalak, valamint esélyt akartam adni neked, hogy még több igazságot megérthess. Sosem képzeltem volna, hogy a semminél is kevesebb vagy. Már bánom, hogy annak idején emberszámba vettelek. Sosem képzeltem volna, hogy végül is nem vagy az. Még egy disznóval vagy egy kutyával sem érsz fel; söpredék vagy. Nem érdemled meg, hogy ezt az emberi bőrt viseld, és nem érdemled meg, hogy ember légy!” Kellemetlenül hangoznak ezek a szavak? (Nem.) Nektek nem hangoznak kellemetlenül, de az efféle söpredéknek vajon nem hangoznak nagyon is kellemetlenül? (De igen.) Van szíve az efféle söpredéknek? (Nincs.) Akkor meg tudják vajon mondani, hogy jó vagy rossz dolgokat mond róluk valaki? Amikor szív nélkül való emberek találkoznak bármilyen dologgal, nem változtatnak azon a hozzáállásukon, hogy csak úgy tétlenül tengessék a napjaikat. Azt gondolják, hogy ez így nagyszerű mindaddig, amíg nekik hasznuk és előnyük származik belőle, és amíg ők kényelmesen érzik magukat. Úgyhogy nem számít, mit mond bárki más, nem érdekli őket. Ez az ő híres mondásuk: „Nem számít, mit mondasz, nem számít, hogyan látsz vagy értékelsz engem, vagy hogy miként osztályozol vagy kezelsz, nem érdekel!” Hát nem söpredékek csupán ezek az emberek? Bármit mondasz is, nincs bennük semmi érzés, és nem szívlelik meg. Miért nem szívlelik meg? Léhűtők csupán, és nincs szívük. A szív nélküli embereknek nincs méltóságuk és integritásuk, semmivel nem törődnek, amit mondasz, és bármilyen szigorúan beszélsz is hozzájuk, nem fognak szúró érzést érezni a szívük táján. Csak a méltósággal, integritással és józan ésszel bíró emberek fognak fájdalmat érezni és azt, mintha szíven szúrták volna őket, amikor ilyen szavakat hallanak. Ezt fogják mondani: „Alantas módon viselkedtem, lenéznek miatta az emberek, és elveszítettem a méltóságomat, úgyhogy többé nem fogok így cselekedni. Vissza akarom nyerni a méltóságomat, és nem akarom, hogy lenézzenek az emberek. Igyekezni fogok visszaszerezni a becsületemet, és bármibe kerüljön is, mindent megteszek azért, hogy méltósággal éljek és eleget tegyek Istennek.” Lesznek érzéseik az olyan szavak hallatán, amelyek sértik a méltóságukat, és egy fájó pontjukra, gyenge pontjukra tapintanak rá – ezeknek az embereknek van szívük. Amikor azok, akiknek vannak érzéseik, és akiknek van méltóságuk, helytálló kijelentéseket hallanak és pozitív dolgokat látnak, valamint különbséget tesznek a helyes és a helytelen dolgok között, akkor megvan bennük az elhatározás, hogy megváltozzanak, mivel van méltóságuk, és nem akarják, hogy mások lenézzék őket. Azoknak a léhűtőknek és hasznavehetetlen embereknek nincs méltóságuk, így bármit mondasz is nekik, bármennyire helytállóak, pontosak, az igazsággal összhangban lévők, illetve bármennyire pozitív dolgok is a kijelentéseid, nem lesznek hatással ezekre az emberekre, és a legkevésbé sem hatják meg őket. Egy méltóság nélküli emberben egyáltalán semmilyen érzés sincs semmilyen pozitív dologgal, ítélettel vagy leleplezéssel kapcsolatban, és nincs meg a helyes hozzáálláa sem ahhoz, hogy miféle életutat válasszon. Ezért van az, hogy bármit mondasz is neki, bárhogy leplezed is le vagy bárhogy jellemzed is őt, egyáltalán nem hajlandó elfogadni, és nem érdekli őt. Használ tehát bármit is, ha az igazságot prédikálod és ha prédikációkat tartasz az ilyen embereknek? Van bármi haszna a megmetszésüknek? Van bármi haszna annak, ha megítéled és megfenyíted őket? Nincs! Az ilyen emberek egyszerűen haszontalanok. Csak úgy tengetik a napjaikat, és a fenevadak kategóriájába tartoznak – egész pontosan fogalmazva: nem emberek. Nem érdemlik meg, hogy hallják Isten szavait. Ha ezek a semmirekellők, ezek a paraziták gyülekezetvezetők lesznek, fel tudják vajon fedezni a gyülekezetben jelenlévő problémákat? Meg tudnak oldani problémákat? Biztosan nem. Ha Isten választott népe felvet egy problémát, meg tudják azt oldani? Biztosan nem tudják megoldani azt sem. Képtelenek bármiféle problémát megoldani, akkor hát hogyan tudnának vezetői munkát végezni? Ez elképzelhetetlen lenne! Vezetőként és dolgozóként legalább arra képesnek kell lenniük az embereknek, hogy megoldják a gyülekezeti munkában jelenlévő problémákat, valamint azokat a problémákat, amelyek Isten választott népének az életbe való belépésével kapcsolatban fennállnak. Ha egy ideig képzésben részesülnek és szereznek némi tapasztalatot, azonkívül tudnak néhány igazságról beszélni és valamilyen tapasztalati tanúságtételről beszélni, akkor fokozatosan kompetenssé válhatnak a vezetői munka terén. Ha egyáltalán nem képesek problémákat felfedezni és megoldani, akkor semmiképpen nem végezhetnek vezetői munkát; akkor hamis vezetők, és el kell bocsátani őket, valamint új vezetőket kell választani.

Azoknak, akik vezetőkként szolgálnak, legalább egy keveset érteniük kell az igazságból, és kell, hogy legyenek gyakorlati tapasztalataik. Ha egyáltalán nincsenek tapasztalataik, akkor bizonyosan nem értenek semmit az igazságból. Némelyek, akik vezetőkként szolgálnak, jók a szavak és doktrínák prédikálásában, és el tudják nyerni az emberek többségének elismerését és dicséretét. Habár a hamis vezetők látszólag meg tudják válaszolni a kérdéseket, az igazságalapelveket nem képesek közölni. Minden, amit prédikálnak, üres elmélet, és egyáltalán nincs benne semmi gyakorlati. A prédikálásukat hallgatva úgy érzik az emberek, hogy az egyezik a saját ízlésükkel, és akiknek nincs ítélőképességük, igencsak helyeslik. Csakhogy később még mindig nincs gyakorlási útjuk, és nem találják a gyakorlás alapelveit. Lehet ezt akkor úgy tekinteni, hogy megoldottak bármiféle problémát? Hát nem felületes viselkedés ez a részükről? Ha valaki így próbál problémákat megoldani, az vajon valódi munkavégzésnek tekinthető? A hamis vezetők nem végeznek valódi munkát, azt viszont tudják, hogy miként viselkedjenek hivatalnokként. Mi az első dolguk, miután vezetővé lesznek? Az, hogy megvásárolják az emberek kegyét. Ezt a hozzáállást veszik fel: „Az új hivatalnokok azt hajhásszák, hogy imponáljanak”: először tesznek pár dolgot, amivel elnyerik az emberek kegyét, és kezelnek néhány olyan dolgot, amely mindenkinek javít a mindennapi jólétén. Először megpróbálnak jó benyomást kelteni az emberekben, megmutatni mindenkinek, hogy összhangban vannak a tömegekkel, hogy azután mindenki dicsérje őket, és ezt mondja: „Ez a vezető úgy viselkedik irányunkban, mint egy szülő!” Azután hivatalosan is átveszik az irányítást. Úgy érzik, hogy népszerűek és támogatást élveznek, a pozíciójuk pedig be van biztosítva; ezután elkezdik élvezni a státuszból fakadó előnyöket, mintha azok jogosan megilletnék őket. Ezek a mottóik: „az élet arról szól, hogy jókat együnk, és szépen öltözködjünk”, „rövid az élet, élvezd, amíg tudod”, „idd meg ma a mai nap borát, és ne aggódj a holnap miatt holnapig”. Minden napot úgy élveznek, ahogy van, szórakoznak, amíg csak tudnak, és nem gondolnak a jövőre, és még kevésbé veszik fontolóra, hogy milyen felelősségeket kell teljesítenie és milyen kötelességeknek kell eleget tennie egy vezetőnek. A látszat kedvéért a megszokott módon prédikálnak néhány szót és doktrínát, és végrehajtanak néhány feladatot, de semmilyen valódi munkát nem végeznek. Nem hozzák felszínre a valódi problémákat a gyülekezetben és nem oldják meg azokat teljesen, akkor hát mi értelme van annak, hogy ilyen felületes feladatokat végeznek? Nem megtévesztő ez? Rá lehet bízni fontos feladatokat egy ilyesfajta hamis vezetőre? Vajon összhangban van Isten házának a vezetők és dolgozók kiválasztására vonatkozó alapelveivel és feltételeivel? (Nem, nincs.) Ezeknek az embereknek nincs semmi lelkiismeretük és józan eszük, híján vannak mindennemű felelősségérzetnek, mégis szeretnének valamilyen hivatalos pozíciót betölteni, vezetők lenni a gyülekezetben – miért ilyen szégyentelenek? Vannak egyesek, akiknek van felelősségérzetük, mégsem lehetnek vezetők, ha szegényes a képességük – a hasznavehetetlen emberekről nem is szólva, akiknek egyáltalán nincs felelősségérzetük; ők még kevésbé alkalmasak arra, hogy vezetők legyenek. Mennyire lusták az ilyen falánk és tétlen hamis vezetők? Még ha fel is fedeznek egy problémát, és tudják, hogy ez egy probléma, akkor sem veszik komolyan, és ügyet sem vetnek rá. Annyira felelőtlenek! Noha jó a beszélőkéjük, és látszólag van némi képességük, nem tudják megoldani a gyülekezeti munkában felmerülő különféle problémákat, minek következtében megreked a munka; egyre jobban felhalmozódnak a problémák, de ezek a vezetők nem foglalkoznak velük, és mindenáron el akarnak végezni néhány felületes feladatot a szokásos módon. És mi a végeredmény? Vajon nem rontják és nem fuserálják el a gyülekezeti munkát? Nem okoznak káoszt és az egység hiányát a gyülekezetben? Ez elkerülhetetlenül ide vezet. Ebben a helyzetben jelentést fognak vajon tenni a hamis vezetők a Fennvalónak? Biztosan nem. Ha a gyülekezetben valaki jelenteni akarja a hamis vezetők problémáit a Fennvalónak, azok vajon bele fognak egyezni ebbe? Egész biztosan elnyomják és akadályozzák majd az illetőt, és senkinek sem fogják megengedni, hogy jelentsen egy problémát a Fennvalónak, és mindenkit korlátoznak, elnyomnak és elszigetelnek, aki ilyet tesz. Mondjátok meg Nekem, hát nem nagyon megvetendők ezek a hamis vezetők? Akármennyit ártottak is a gyülekezet munkájának, nem fogják lehetővé tenni, hogy tudjon róla a Fennvaló, azt pedig még kevésbé, hogy megoldja. Nem törődnek mással, csak a státuszukból fakadó előnyökben való elmerüléssel és a saját hiúságuk és büszkeségük megóvásával – az ilyen emberek teljes mértékben megvetendők és szégyentelenek! Hát nem teljességgel lelkiismeret és emberi mivolt híján valók? Amikor a Fennvaló a munkáról érdeklődik, ők határozottan azt mondják, hogy nincsenek problémák, kitérnek a Fennvaló elől, és lerázzák Őt – ezzel vajon nem megtévesztik a Fennvalót, és nem elrejtik a dolgokat azoktól, akik alattuk vannak? Egyre több probléma gyülemlik fel a gyülekezeti munkával kapcsolatban, és a hamis vezetők nem tudják azokat maguk megoldani, mégsem jelentik ezeket a problémákat a Fennvalónak. Ilyen körülmények között úgy tesznek, mintha nem lenne semmi baj; ugyanúgy elmerülnek a kényelemben, egész nap semmittevőn elüldögélnek és naphosszat tétlenkednek, és közben egyáltalán nem fogja el őket a nyugtalanság. Amikor pedig lelepleződnek a problémák, és a Fennvaló vizsgálódni kezd, még mindig ezt mondják: „Én kirendeltem embereket ennek a munkának az elvégzésére. Én eleget tettem a felelősségeimnek. Ha nincs jól elvégezve a munka, akkor az mások hibája. Mi közöm hozzá?” Ezzel a néhány szóval teljes mértékben lerázzák magukról a felelősséget. Olyan, mintha egyáltalán nem lennének felelősek ezért a dologért. Nemcsak hogy nem gondolkodnak el magukon, hanem még igazolva és megnyugodva is érzik magukat, ezt mondván: „Akárhogy is, én nem tétlenkedtem a kötelességemben; én nem vagyok ingyenélő. Ha a Fennvaló nem bocsát el engem, akkor továbbra is vezetőként fogok szolgálni. Ha benyújtanám a felmondásomat, azzal nem árulnám el Istent? Nem tanúsítanék ezzel hűtlenséget a kötelességem iránt?” Ha megmetszed őket, sok érvvel elő tudnak állni, hogy megcáfoljanak téged. Nem fogják azt mondani, hogy felelősek ezért a dologért, nem fogják megmondani, hogy mik a felelősségeik, és nem fognak elgondolkodni azon, hogy milyen természetű dolog az, hogy nem oldják meg a problémákat, és nem végeznek valódi munkát. Hát nem szörnyen gyűlöletesek az ilyen emberek? Megakasztják a gyülekezet munkáját, és nagyon hosszú időn át ártanak Isten választott népének anélkül, hogy egy szemernyi megbánást is éreznének a szívükben – vajon így is emberek még? Még mindig van egy szemernyi lelkiismeretük vagy józan eszük? Némelyek ezt mondják: „Az efféle embereket nem kellene vezetőkké választani.” Elméletileg így van, de valóban van néhány ilyen ember a megválasztott vezetők és dolgozók között; ez tény. Mindez azért történik, mert Isten választott népe híján van a tisztánlátásnak, és azért is, mert a legtöbben az emberek kedvében akarnak járni, így ebből következően hamis vezetőket és hamis dolgozókat választanak meg. Éppen ezért gyülekezeti választások előtt még többet kell beszélgetni a vezetők és dolgozók megválasztásának alapelveiről, ahogyan a hamis vezetők és hamis dolgozók felismerésének alapelveiről is; ez biztosítani fogja, hogy többen adják le az alapelvekkel összhangban a szavazatukat. Csakis ezáltal származhatnak jó eredmények a gyülekezeti választásokból.

Mondjátok meg Nekem, az efféle megvetendő és szégyentelen semmirekellők képesek jól végezni a gyülekezeti munkát vezetőkként és dolgozókként? Meg tudják-e oldani a gyülekezetben jelen lévő problémákat vagy azokat a nehézségeket, amelyekkel Isten választott népe találkozik? (Nem.) Mit kell tehát tennetek, amikor ilyen hamis vezetőkkel találkoztok? Tegyük fel, hogy ezt mondja valaki: „Szegényes képességűek vagyunk és nincs ítélőképességünk, úgyhogy semmit sem tehetünk, ha hamis vezetővel találkozunk.” Helyes ez az állítás? Bizonyára nem mindenki szegényes képességű és ítélőképesség nélkül való a gyülekezetben, nem igaz? Lennie kell legalább néhány embernek, akik viszonylag értik az igazságot. Ha tehát valaki talál egy hamis vezetőt, aki nem képes valódi munkát végezni, sem problémákat megoldani, akkor beszélgetniük kell azokkal, akik értik az igazságot, és meg kell kérniük őket arra, hogy használják az ítélőképességüket és hozzanak ítéletet. Helyénvaló ez? (Igen, az.) Miért helyénvaló? Milyen következményekkel fog járni, ha egy gyülekezetvezető nem képes valódi munkát végezni? Kik lesznek az áldozatok? Vajon nem Isten választott népe a gyülekezeten belül? Ha egy hamis vezető három vagy öt éven át irányítja a gyülekezetet, akkor az hány ember esetében lesz kihatással az igazság megértésére és a valóságba történő belépésre? Hány ember esetében fogja késleltetni Isten üdvösségének az elnyerését? Gondolni is rossz ezekre a következményekre. Amikor tehát egy hamis vezetőről kiderül, hogy nem végez valódi munkát és képtelen bármilyen problémát megoldani, az Isten választott népének minden egyes tagja számára jelentős dolog, és haladéktalanul le kell leplezniük és jelenteniük kell azt a hamis vezetőt annak elkerülése érdekében, hogy késedelmeket okozhasson a munkában. A gyülekezetvezetők Isten választott népének ártanak azzal, hogy nem végeznek valódi munkát. Ha Isten választott népéből senki sem leplezi le vagy jelenti őket, és mindannyian közönyösen állnak ehhez, akkor nincs remény az adott gyülekezet számára. Tegyük fel, hogy folyton efféle, a felelősségvállalást kerülő gondolatokat tápláltok a szívetekben: „Akárhogy is van, te vagy a vezető. Nem tudsz valódi munkát végezni, de mégsem jelented a problémákat a Fennvalónak – ha ez késlelteti a gyülekezet munkáját, a Fennvaló téged von majd felelősségre. Mi közünk nekünk ehhez? Minek aggódnánk miatta? Nem mi vagyunk ezzel megbízva. Téged terhel ez a felelősség.” Ha folyton ezt az elképzelést tápláljátok a szívetekben, nem fogja ez vajon késleltetni a dolgokat? Nem lesz kihatással az igazságra való törekvésetekre, a valóságba való belépésetekre, és arra, hogy elnyerjétek Isten üdvösségét? Ha a gyülekezetben senki sem vállal felelősséget, akkor nehéz megmondani, hogy vajon ez a gyülekezet képes-e bizonyságot tenni Isten mellett és részesülni Isten áldásaiban, azt pedig még nehezebb megmondani, hogy hány ember fog üdvösséget nyerni ebben a gyülekezetben. Ha ebben a gyülekezetben mindenki így gondolkodik és ezt a nézetet vallja, akkor egyáltalán nincs semmi remény e gyülekezet számára. Nem ez a probléma áll fenn jelenleg a filmgyártó csapatoknál? A vezetőitek némelyike nem kezeli és nem is jelenti a problémákat – ők hamis vezetők. Képesek vagytok ezt meglátni? Ezek a vezetők nem oldanak meg problémákat a számotokra – nem jöttetek még rá, hogy ez probléma? Tényleg örültök ennek? „A vezetőnk nem jelenti ezt a problémát, és ezt a problémát nem lehet megoldani, úgyhogy ez jó alkalom arra, hogy megpihenjünk. Ez nagyszerű! Azonkívül a Fennvaló nem kérdezett rá személyesen erre a dologra mostanában, úgyhogy jelentenünk sem szükséges a problémát. Miért ne próbálnánk meg egy kis szabadidőt biztosítani magunknak? Muszáj ilyen gyorsan felvennünk és időben leforgatnunk a filmet? Nagyszerűen haladunk! Mi van akkor, ha nem vagyunk még készen a forgatással? El leszünk talán ítélve érte?” Ez a hozzáállásotok? Azt gondoljátok, hogy nem olyan szigorú Isten háza munkájának az ütemterve, úgyhogy a végtelenségig elhúzhatjátok, és hogy amíg nem kérdez rá a Fennvaló a dologra vagy nem vizsgálja meg, addig szükségtelen aggódnotok vagy bármiféle nyomást éreznetek, és elég, ha megoldjátok azokat a problémákat, amelyeket meg tudtok oldani, amit pedig nem, azt hagyhatjátok elsikkadni? Ez a nézőpontotok? (Nem.) Miért nem jelentitek hát a problémákat, ha egyszer vannak? Arról lenne szó, hogy ezek a hamis vezetők az irányításuk alatt tartanak benneteket, vagy talán bódító varázsitalt itattak veletek, amitől mámorossá és beszédképtelenné lettetek? Mi itt a probléma? Amikor problémák vannak jelen, tudtok róluk? Ha azt mondjátok, hogy nem tudtok róluk, akkor hazudtok; ha tudtok róluk, de nem jelentitek őket, akkor nemtörődömök és súlyosan hanyagok vagytok a felelősségeitekben, és semminemű hűséget nem tanúsítotok a kötelességetek iránt. Még ha a világban dolgozol is, hogy pénzt keress, akkor is méltónak kell lenned a csekélyke béredre. Arról nem is beszélve, hogy Isten házának az eledelét eszed; az üdvösségre törekszel, miközben a kötelességedet teljesíted, és ezáltal a saját rendeltetési helyedhez kövezed ki az utat, és arra készülsz. Nem Isten házáért teszed ezt, és nem is bármely emberért, és még kevésbé Értem – önmagadért teszed. Finoman fogalmazva: azért végzik a kötelességüket az emberek, hogy üdvösséget nyerjenek, ám ha pontosan akarunk fogalmazni, önmagukért teszik, hogy áldásokat nyerjenek, és jó rendeltetési helyük legyen. Világosan meg kell értened ezt a dolgot; ne légy bolond! Nem más emberekért vagy a szüleidért végzed a kötelességedet, és nem is azért, hogy dicsőséget szerezz az őseidnek vagy megbecsülést a családod nevének – önmagadért teszed. Isten teremtett téged, és amióta megteremtette a világot, előre elrendelte, hogy megszüless majd az utolsó napokban. Behozott az Ő házába, megengedte, hogy meghalld a hangját, megengedte, hogy minden nap edd és idd a szavait, és ellátást kapj az életre, valamint esélyt adott neked arra, hogy végezhesd a kötelességedet Isten házában. Teremtett lényként ez a legjobb esélyed, és egyben az egyetlen esélyed az üdvösség elnyerésére. Ha a kötelességed teljesítése közben eljátszod ezt az esélyt, akkor nem számít, hogy büntetésben részesülsz-e vagy hogy sírsz és a fogadat csikorgatod-e, amikor végül utolérnek a csapások – mindez a te műved lesz, és meg fogod érdemelni! Ez a te saját hibád lesz. Nincs rá szükség, hogy mások vállalják magukra a felelősségeidet, és arra sincs szükség, hogy te vállald el mások felelősségeit. Egyedül te vállalhatsz felelősséget az útért, amelyen jársz, és mindenért, amit ma teszel, és csakis te viselheted a végső következményeket. Én annyit tehetek, hogy megértetem veletek azokat a dolgokat, amelyeket el kell beszélnem és mondanom nektek, és hogy kikövezem számotokra az utat, hogy ráléphessetek az üdvösség útjára. Mindent világosan elmagyaráztam, úgyhogy rajtatok áll, hogy konkrétan miként cselekedtek. Én nem foglalkozom a ti dolgotokkal; csak a Rám eső munkát végzem el, és ennél több munkát nem végzek. Nem tény talán, hogy a saját rendeltetési helyetek érdekében végzitek a kötelességeteket? Nem ostobaság, ha ezt mondod: „Olyan sok probléma van, de a vezetőm nem jelenti azokat, úgyhogy én sem fogom jelenteni őket”? Nem számító viselkedés ez? Mi a felelősséged, amikor problémát látsz? Az a felelősséged, hogy mindenkit összehívj, és hogy lecsendesedve keressetek és beszéljetek a problémával kapcsolatban, hogy meglássátok, melyik területen merült fel a probléma, és megtaláljátok annak gyökérokát. Ha némi beszélgetést követően megtaláljátok a gyökérokot, de ti magatok nem vagytok képesek megoldani a problémát, akkor azonnal jelentenetek kell azt a Fennvalónak. Kinek kell jelentenie? Neked kell jelentkezned és ezt mondanod: „Majd én jelentem! Ha ez nem működik, akkor választhatunk néhány képviselőt és jelenthetjük közösen.” Némelyek ezt kérdezik: „Nincs talán vezetőnk?” Mire ezt feleled: „Ő nem vezető! Egyáltalán nem tesz eleget egy emberi lény felelősségeinek. Emberbőrbe bújt fenevad csupán, akit ki kell rúgni és el kell bocsátani! Ő nem jelenti a problémát, úgyhogy nekünk magunknak kell jelentenünk – ez a mi felelősségünk. Csak azután fog emberi lényekként kezelni bennünket Isten, miután eleget tettünk a felelősségeinknek. Ha pontosan tudjunk, hogy mik a felelősségeink, de nem teszünk eleget nekik, akkor nem érdemeljük meg, hogy emberek legyünk, és akkor semmiképpen nem fog akként tekinteni ránk Isten.” Ha Isten nem tekint rád emberként, az vajon mit sugall, minek tekint akkor téged? Azt sugallja, hogy disznónak vagy kutyának tekint. És vajon még akkor is megmentene téged Isten? Ki van zárva. Ha tehát végül nem lesz jó rendeltetési helyed, azt nem te okoztad saját magadnak? És akkor vajon nem a semmiért végezted a kötelességedet? Rajtad múlik, hogy milyen utat választasz, és rajtad múlik az is, hogy jársz-e rajta. Akármilyen utat választasz, és akármelyek is a végső következmények: te viseled a felelősséget; senki sem fog felelősséget vállalni az útért, amelyen jársz, sem az abból eredő következményekért.

Ha vezetőkként és dolgozókként figyelmen kívül hagyjátok a kötelességek végrehajtása során előforduló problémákat, sőt, még különféle ürügyeket és kifogásokat is kerestek, hogy kibújjatok a felelősség alól, és nem oldotok meg bizonyos problémákat, amelyeket képesek lennétek megoldani, valamint nem jelentitek a Fennvalónak azokat a problémákat, amelyeket nem vagytok képesek megoldani, mintha azokhoz semmi közötök nem lenne, az vajon nem a felelősségetek elhanyagolása? Okos dolog vagy ostobaság így kezelni a gyülekezet munkáját? (Ostobaság.) Hát nem minden hájjal megkentek az efféle vezetők és dolgozók? Nincsenek híján mindennemű felelősségérzetnek? Amikor problémákkal találkoznak, figyelmen kívül hagyják azokat – hát nem meggondolatlan emberek? Hát nem ravasz emberek? A ravasz emberek mindenkinél ostobábbak. Becsületes embernek kell lenned, felelősségérzettel kell bírnod, amikor problémákkal szembesülsz, és mindent lehetséges módszert meg kell próbálnod, és a megoldásuk érdekében keresned kell az igazságot. Egyáltalán nem lehetsz ravasz ember. Ha csak az foglalkoztat, hogy miként bújj ki a felelősség alól és mosd a kezeidet, amikor problémák merülnek fel, ezért a viselkedésért még a nem hívők körében is el lennél ítélve, nemhogy Isten házában! Isten minden bizonnyal elítéli és elátkozza ezt a viselkedést, Isten választott népe pedig utálja és elutasítja. Isten a becsületes embereket kedveli, a csalárd és minden hájjal megkent embereket pedig utálja. Ha ravasz ember vagy és minden hájjal megkent módon cselekszel, nem fog vajon utálni téged Isten? Hagyja majd vajon Isten háza, hogy csak úgy megúszd? Előbb vagy utóbb számon leszel kérve. Isten a becsületes embereket kedveli, a ravasz embereket pedig nem kedveli. Mindenkinek világosan meg kell ezt értenie, senki sem lehet többé zavaros fejű, és nem tehet ostobaságokat. Az átmeneti tudatlanság megbocsátható, de ha valaki egyáltalán nem fogadja el az igazságot, akkor az illető túlságosan csökönyös. A becsületes emberek képesek felelősséget vállalni. Nem a saját nyereségeiket és veszteségeiket mérlegelik; csak Isten házának a munkáját és érdekeit védik. Kedves és becsületes szívük van, amely olyan, akár egy tiszta vízzel teli tál, amelynek azonnal le lehet látni az aljára. A cselekedeteiket is átláthatóság jellemzi. A csalárd ember mindig minden hájjal megkent módon cselekszik, folyton színlelésre vetemedik, takargatja és rejtegeti a dolgokat, és hihetetlenül pontosan álcázza magát. Senki nem képes átlátni az ilyesfajta emberen. Az emberek nem láthatják át a belső gondolataidat, Isten azonban át tudja vizsgálni a szíved legmélyén rejlő dolgokat. Ha azt látja Isten, hogy nem vagy becsületes, hogy minden hájjal megkent vagy, hogy soha nem fogadod el az igazságot, folyton csalárdságra vetemedsz Ellene, és soha nem adod át Neki a szívedet, akkor Ő nem kedvel téged. Ő utál és elhagy téged. Miféle emberek mindazok, akik jól boldogulnak a nem hívők között, és azok, akik mézesmázosak, és gyors észjárásúak? Világos ez számotokra? Mi a lényegük? Azt lehet mondani, hogy mindannyian rendkívül kifürkészhetetlenek, mindannyian szerfelett csalárdak és ravaszok, igazi ördögök és Sátánok. Meg tudná menteni Isten az ilyen embereket? Isten semmit sem utál jobban, mint az ördögöket – a csalárd és ravasz embereket, és Ő egész biztosan nem fogja megmenteni az ilyen embereket. Semmiképpen sem szabad ilyesfajta embereknek lennetek. Vannak, akik mindig figyelmesek és éberek, amikor beszélnek, akik simulékonyak, dörzsöltek és az alkalomhoz illő szerepet játszanak, miközben különböző ügyekkel foglalkoznak – mondom neked, Isten az ilyen embereket utálja a legjobban, az ilyen emberek menthetetlenek. Mindazokat illetően, akik a csalárd és ravasz emberek kategóriájába tartoznak, akármilyen szépen hangozzanak is a szavaik, azok egytől egyik megtévesztő, ördögi szavak. Minél szebben hangoznak a szavaik, ezek az emberek annál inkább ördögök és Sátánok. Pontosan ezek azok a fajta emberek, akiket a leginkább utál Isten. Ez teljes mértékben így van. Mit mondotok: vajon a csalárd emberek, azok az emberek, akik gyakran hazudnak és mézesmázosak, el tudják nyerni a Szentlélek munkáját? Megnyerhetik a Szentlélek megvilágosodását és megvilágítását? Egyáltalán nem. Hogyan viszonyul Isten a csalárd és ravasz emberekhez? Visszautasítja őket, félreteszi őket, és nem törődik velük, az állatokkal azonos osztályba sorolja őket. Az ilyenek Isten szemében csupán emberi bőrbe bújtak, és a lényegüket tekintve ördögök és Sátánok, két lábon járó hullák, és Isten egyáltalán nem fogja megmenteni őket. Milyen állapotban vannak tehát most ezek az emberek? Sötétség van a szívükben, híján vannak az igaz hitnek, és bármi történik is velük, soha nem lesznek megvilágosítva vagy megvilágítva. Amikor csapásokkal és nyomorúságokkal szembesülnek, Istenhez imádkoznak, de Isten nincs velük, nekik pedig nincs semmijük, amire igazán támaszkodhatnának a szívükben. Megpróbálnak egy jó kis színjátékot bemutatni, hogy áldásokat nyerjenek, de nem tudnak uralkodni magukon, mivel híján vannak a lelkiismeretnek és a józan észnek. Akkor sem tudnának jó emberek lenni, ha akarnának; még ha fel is akarnának hagyni a rossz dolgok művelésével, akkor sem lennének képesek uralkodni magukon; nem működne a dolog. Képesek lesznek vajon megismerni magukat, miután elküldték és kirekesztették őket? Habár tudni fogják, hogy megérdemelték ezt, senkinek sem fogják beismerni, és még ha úgy is tűnik, hogy képesek egy kis kötelességet végezni, akkor is minden hájjal megkent módon fognak cselekedni, és semmilyen világos eredménnyel nem jár majd a munkájuk. Mit mondotok hát, vajon képesek igazán bűnbánatot tartani ezek az emberek? Egyáltalán nem. Azért nem, mert nincs lelkiismeretük és józan eszük, és nem szeretik az igazságot. Isten nem menti meg az efféle ravasz és gonosz embereket. Milyen remény van az efféle emberek számára az Istenben való hitben? A hitük már eleve jelentőségét veszítette, és bizonyos, hogy semmit sem fognak nyerni belőle. Ha az emberek nem törekszenek az igazságra, miközben Istenben hisznek, akkor bármennyi éven át higgyenek is, semmi hatása nem lesz; még ha egészen végig hisznek is, akkor sem fognak nyerni semmit. Az embereknek el kell nyerniük az igazságot ahhoz, hogy Istent elnyerhessék. Csakis akkor fogják elnyerni az igazságot és Isten üdvösségét, ha megértik az igazságot, gyakorolják az igazságot, és belépnek az igazságvalóságba; csakis ekkor nyerhetik el Isten elismerését és áldásait, és egyedül ez jelenti azt, hogy elnyerték Istent. Ha az emberek el akarják nyerni az igazságot, akkor első lépésként meg kell tanulniuk eleget tenni a felelősségeiknek, vagyis jól kell végezniük a kötelességüket – ez a legalapvetőbb dolog. Az embereknek egyáltalán nem szabad hamis vezetőktől tanulniuk, akik csak szavakat és doktrínákat prédikálnak, és nem végeznek valódi munkát, semmilyen cselekedetükért nem vállalnak felelősséget, mindent felszínesen végeznek, végül pedig ki lesznek rekesztve. Az ember kötelességének végzése nem jelentéktelen ügy; az emberek a kötelességük végzése közben lesznek a leginkább felfedve, Isten pedig annak alapján határozza meg az emberek kimenetelét, hogy mennyire következetes a teljesítményük, miközben a kötelességüket végzik. Mit jelez, amikor valaki nem jól végzi a kötelességét? Azt jelzi, hogy nem fogadja el az igazságot, vagy nem tart igazán bűnbánatot, Isten pedig kirekeszti őt. Az mit mutat, amikor elbocsátják a hamis vezetőket és a hamis dolgozókat? Ez Isten házának a hozzáállása az efféle emberekhez, és természetesen Istennek az efféle emberekhez való hozzáállását is mutatja. Mi tehát Isten hozzáállása az efféle hasznavehetetlen emberekhez? Isten visszautasítja, kárhoztatja és kirekeszti őket. Még mindig el akartok hát merülni a státuszból fakadó előnyökben és hamis vezetők akartok lenni?

Mi a legfájdalmasabb és legnyugtalanítóbb dolog, amely azután történhet az emberekkel, hogy hinni kezdenek Istenben? A legnagyobb dolog nem más, mint amikor megtudják, hogy ki lettek takarítva vagy zárva, és hogy Isten felfedte és kirekesztette őket – ez a legfájdalmasabb és legszomorúbb dolog, és senki sem akarja, hogy ez történjen vele, miután hinni kezd Istenben. Akkor hát hogyan kerülhetik el az emberek, hogy ez történjen velük? Az a legkevesebb, hogy a lelkiismeretüknek megfelelően kell cselekedniük, vagyis először is meg kell tanulniuk, hogy miként tehetnek eleget a felelősségeiknek, egyáltalán nem szabad felületesnek lenniük, és nem hátráltathatják azt, amit Isten rájuk bízott. Mivel ember vagy, meg kell fontolnod, hogy mik is egy ember felelősségei. Azok a felelősségek, amelyeket a nem hívők a legtöbbre értékelnek, például, hogy légy hűséges gyermek, gondoskodj a szüleidről, és szerezz nevet a családodnak, említésre sem érdemesek. Ezek mind üres és valódi értelmet nélkülöző dolgok. Mi a legminimálisabb felelősség, amelynek eleget kell tennie egy embernek? A legreálisabb dolog az, hogy most miként végzed jól a kötelességedet. Ha mindig megelégedsz azzal, hogy felületesen letudod a munkát, azzal nem teszel eleget a felelősségednek, és ha csak szavakat és doktrínákat tudsz szólni, azzal sem teszel eleget a felelősségednek. Egyedül azzal teszel eleget a felelősségednek, ha az igazságot gyakorlod, és ha alapelv szerint teszed a dolgokat. Csakis akkor lesz elmondható, hogy igazán eleget tettél a felelősségednek, ha hatásosan gyakoroltad az igazságot, és az az emberek javára vált. Bármilyen kötelességet végzel is, akkor fogsz csak igazán eleget tenni a felelősségednek, ha kitartasz amellett, hogy minden dologban az igazságalapelvek szerint cselekszel. Aki az emberi cselekvésmód szerint, felületesen letudja a munkát, az felületes; csak az tekinthető a kötelességed megfelelő végzésének, és annak, hogy eleget teszel a felelősségednek, ha ragaszkodsz az igazságalapelvekhez. És amikor eleget teszel a felelősségednek, az vajon nem a hűség megnyilvánulása? Ez a kötelességed hűséges végzésének a megnyilvánulása. Isten csakis akkor fog jóindulattal tekinteni rád és elismerni téged, ha ezzel a felelősségérzettel, ezzel az elhatározással és vággyal, valamint a hűségnek ezzel a megnyilvánulásával viszonyulsz a kötelességedhez. Ha még csak ez a felelősségérzet sincs meg benned, akkor Isten semmittevőként és tökfilkóként fog bánni veled, és meg fog vetni téged. Emberi szemszögből nézve ez azt jelenti, hogy nem tisztel, nem vesz komolyan, és lenéz téged. Olyan ez, mint amikor egy ideje kapcsolatban vagy már valakivel, és azt látod, hogy hóbortos, nem gyakorlati dolgokról beszél, egyre csak irreális dolgokat mondogat, és észreveszed, hogy szeret hencegni és nagyot mondani, és hogy nem megbízható – tisztelnéd az ilyen embert? Rá mernél bízni bármiféle feladatot? Megeshet, hogy ilyen vagy olyan okból kifolyólag késleltetné a rá bízott feladatot, ezért inkább semmit sem mernél rábízni egy efféle emberre. Szíved mélyéből megvetnéd az illetőt, és bánnád, hogy valaha is kapcsolatban álltál vele. Szerencsésnek éreznéd magad amiatt, hogy semmivel sem bíztad meg, és azt gondolnád, hogy ha így tettél volna, azt életed egész hátralévő részében bántad volna. Mondjuk, hogy érintkezésbe kerülsz valakivel, és ahogy beszélgetsz és kapcsolatban vagy vele, azt látod, hogy nem csupán jó emberi mivolttal rendelkezik, hanem felelősségérzettel is, és amikor feladattal bízod meg, még ha csak futólag mondasz is neki valamit, ő az elméjébe vési, és azon gondolkodik, hogy miként kezelhetné úgy a feladatot, hogy azzal elégedett légy, ha pedig nem kezeli jól a feladatot, amelyet rábíztál, akkor utána szégyenkezni fog, amikor találkozik veled – ilyen egy felelősségérzettel bíró ember. Ha valaki mond nekik vagy rájuk bíz valamit – legyen az egy vezető, egy dolgozó, vagy a Fennvaló –, a felelősségérzettel bíró emberek mindig ezt gondolják: „Nos, mivel ilyen sokra tart engem, muszáj jól kezelnem ezt a dolgot, és nem hagyhatom cserben őt.” Te nem lennél nyugodt, ha ilyen, lelkiismerettel és józan ésszel bíró emberekre bízhatnál rá egy feladatot? Nyilvánvalóan azokra az emberekre bízhatsz feladatot, akikre jóindulattal és bizalommal tekintesz. Különösen akkor fogod megbízhatónak gondolni őket, ha már több feladatot elintéztek neked, és mindet nagyon lelkiismeretesen végezték el, és maradéktalanul eleget tettek a követelményeidnek. Ekkor igazán becsülni fogod és nagyra tartod majd őket a szívedben. Az emberek készségesen érintkeznek az ilyen típusú emberekkel, Istenről nem is beszélve. Szerintetek Isten hajlandó lenne olyasvalakire bízni a gyülekezeti munkát és azt a kötelességet, amelyet köteles elvégezni az ember, aki nem megbízható? (Nem, nem lenne rá hajlandó.) Amikor Isten megbíz valakit a gyülekezeti munka valamelyik elemével, vajon mi Isten elvárása vele szemben? Először is, Isten azt reméli, hogy szorgalmas és felelősségteljes lesz az illető, hogy nagy dolognak fogja tekinteni az adott munkát, és hogy ennek megfelelően kezeli és jól végzi majd el azt. Másodszor azt reméli Isten, hogy bizalomra méltó ember az illető, hogy bármennyi idő telik is el, és bárhogy változzanak is a körülmények, a felelősségérzete nem inog meg, és az integritása kiállja a próbát. Ha megbízható az illető, Isten nyugodt lesz felőle, és a továbbiakban nem fogja felügyelni vagy nyomon követni az adott dolgot. Azért nem, mert a szívében bízik abban az emberben, az pedig bizonyosan elvégzi a neki adott feladatot anélkül, hogy bármi balul sülne el. Nem ezt reméli vajon Isten, amikor feladatot bíz valakire? (De igen.) Ha pedig egyszer megérted Isten szándékát, akkor tudnod kell a szívedben, hogy miként cselekedj annak érdekében, hogy eleget tégy Isten követelményeinek, hogy miként találhatsz jóindulatra Isten szemében és hogyan érdemelheted ki Isten bizalmát. Ha képes vagy világosan látni a saját megnyilvánulásaidat és viselkedésedet, valamint azt a hozzáállást, amellyel a kötelességedet megközelíted, ha van önismereted és tudod, hogy mi vagy, akkor nem észszerűtlen vajon a részedről azt követelni, hogy Isten jóindulattal tekintsen rád, hogy mutasson kegyelmet irántad vagy hogy különleges bánásmódban részesítsen téged? (De igen.) Még te is nagyon keveset gondolsz magadról, még te is lenézed magad, és mégis azt követeled, hogy Isten jóindulattal tekintsen rád – ennek semmi értelme. Ezért aztán ha azt akarod, hogy Isten jóindulattal tekintsen rád, akkor legalább más emberek szemében megbízhatóvá kell válnod. Ha azt akarod, hogy mások megbízzanak benned, jóindulattal tekintsenek rád és nagyra tartsanak téged, akkor az a minimum, hogy légy méltóságteljes, legyen felelősségérzeted, tartsd magad a szavadhoz, és légy megbízható. Ezenkívül szorgalmassá, felelősségteljessé és hűségessé kell válnod Isten előtt – ezzel akkor alapvetően teljesíted majd Isten veled szemben támasztott követelményeit. Akkor lesz arra reményed, hogy elnyerd Isten elismerését, nem igaz? (De igen, lesz.) Nehéz ezt elérni? (Nem.) Még az emberek is megbízható személlyel akarnak érintkezni, és ilyen embert akarnak találni a feladatok kezelésére; akkor túlzás vajon, hogy Isten azt kéri, hogy végezzék jól a köteleségeiket az emberek, és hogy ezt a kis követelményt támasztja velük szemben? (Nem, nem túlzás.) Ez egyáltalán nem túlzás. Ez nem megnehezíteni hivatott az emberek dolgát, hanem nagyon is helyes. Arról van csupán szó, hogy az embereknek nincs ehhez szívük, nem töprengenek el Isten gondolatain, és nem mérik fel Isten szándékait. Nem tudnak mást tenni, mint állandóan követeléseket támasztani Istennel szemben, ezt mondván: „Meg kell áldanod engem! Kegyelmet kell mutatnod irántam! Vezetned kell engem!” És te mit teszel? Képes vagy-e igazán, a lelkiismeretednek és a józan eszednek megfelelően teljesíteni a köteleségedet? Tudsz-e igazán szorgalmas, felelősségteljes és hűséges lenni? Ez az abszolút minimum feltétel, amelynek eleget kell tenned ahhoz, hogy Isten jóindulattal tekintsen rád. Hát nem ebbe az irányba kellene keményen dolgozva haladniuk az embereknek? Mivel hiszel Istenben, törekedned kell az igazság és Isten követelményei felé – ebbe az irányba kellene keményen dolgozva haladniuk az embereknek. Az embereknek a megfelelő irányba kell haladniuk. Ekkor nem üres módon fogják keresni többé, hogy miként tegyenek eleget Istennek.

A hamis vezetőknek van bármi fogalmuk a szívükben arról, hogy miként tehetnek eleget Istennek, miközben hisznek Benne? Van bármiféle álláspontjuk? Nyilvánvalóan nincs. Csak az a hozzáállásuk, hogy valahogy át akarnak evickélni a világon, és Istent is ugyanígy kezelik – hihetetlenül tiszteletlenül és megvetőn. Ez a fajta hozzáállás súlyosan megalázó és káromló Istennel szemben, és Isten gyűlöli ezt. Isten adta nekik az életet és mindent, amijük van, de ők mégis lenézőn és megvetéssel viszonyulnak mindenhez, amit Isten adott nekik, Istennek az életükre vonatkozó minden rendelkezéséhez, Isten megbízatásához és munkájához, valamint a saját kötelességeikhez is. Mit jelent a „megvetés”? Azt jelenti, hogy csak át akarnak evickélni a napokon, és semmit sem vesznek komolyan. Isten végtelenül gyűlöli ezt a hozzáállásukat, és ezért nem fogja egyáltalán megmenteni az ilyen embereket. Mit kell itt megértenetek? Azt, hogy nem szabad ilyen embereknek lennetek. Függetlenül attól, hogy vezető vagy-e, vagy sem, vagy hogy van-e benned ambíció és vágy arra, hogy vezető légy, vagy nincs, először azt kell megtanulnod, hogy miként viseld magad, és egyáltalán nem lehetsz tétlenkedő, semmirekellő vagy hitvány ember. A magaviseletedben egyenes hozzáállást, méltóságteljességet és felelősségérzetet kell tanúsítanod – ez az abszolút minimum. Az emberek csakis ezen az alapon állva felelhetnek meg Isten követelményeinek és teljesíthetik az Ő megbízatását. Ha még ezzel a csekély kis alappal sem rendelkezel, akkor nincs miről beszélni.

2021. április 3.