Ötödik tétel: Naprakész felfogással és megértéssel rendelkezni a munka minden egyes elemének állását és előrehaladását illetően, és képesnek lenni problémák haladéktalan megoldására, elhajlások helyreigazítására, valamint a munkában lévő hibák orvoslására, hogy az gördülékenyen haladjon előre

A mai közlés a vezetők és a dolgozók ötödik felelősségéről szól: „Naprakész felfogással és megértéssel rendelkezni a munka minden egyes elemének az állását és előrehaladását illetően, és képesnek lenni problémák haladéktalan megoldására, elhajlások helyreigazítására, valamint a munkában lévő hibák orvoslására, hogy az gördülékenyen haladjon előre.” Azért fogunk erre a felelősségre koncentrálni, hogy a hamis vezetők különféle megnyilvánulásait boncolgassuk és lássuk, eleget tesznek-e felelősségeiknek a hamis vezetők ebben a munkában, illetve szilárdan kitartanak-e a kötelességeik mellett és jól hajtják-e végre a munkát.

A hamis vezetők elmerülnek a kényelemben, és nem foglalkoznak mélyrehatóan a munka megértéséhez szükséges alapzattal

A vezetők és a dolgozók ötödik felelőssége ezt említi elsőként: „naprakész felfogással és megértéssel rendelkezni a munka minden egyes elemének az állását és előrehaladását illetően”. Mire utal vajon „a munka minden egyes elemének az állása”? Arra utal, hogy milyen egy bizonyos munkaelem jelenlegi állapota. Mit kell itt megérteniük a vezetőknek és a dolgozóknak? Például: milyen konkrét feladatokat végez a személyzet, milyen tevékenységekkel vannak elfoglalva, szükségesek-e ezek a tevékenységek, kulcsfontosságú és jelentős feladatok-e, mennyire eredményes ez a személyzet, gördülékenyen halad-e a munka, a személyzet létszáma megfelel-e a munkamennyiségnek, mindenki bőségesen kapott-e feladatokat, vannak-e olyan esetek, amikor egy bizonyos feladatra túl sok ember jut – ahol túl sok ember van túl kevés munkára, és a többségük tétlen –, illetve olyan esetek, amikor túl nagy a munkamennyiség, de túl kevés a személyzet, és a felügyelő nem irányít hatékonyan, ami alacsony hatékonyságú munkát és lassú előrehaladást eredményez. Ezek mind olyan helyzetek, amelyeket a vezetőknek és a dolgozóknak érteniük kell. Azonkívül azt is érteniük kell a vezetőknek és a dolgozóknak, hogy az egyes munkaelemek végrehajtása közben okoz-e bárki is zavarást vagy szabotázst, hogy hátráltatja vagy aláássa-e bárki is az előrehaladást, és hogy történik-e bármiféle zavaró hatás vagy felületesség. Tehát hogyan nyerhetnek megértést ezeket a dolgokat illetően? Lehet, hogy némely vezetők alkalmanként telefonálnak, hogy megkérdezzék: „Elfoglaltak vagytok-e jelenleg?” Amikor azt hallják a másik féltől, hogy nagyon elfoglaltak, talán így válaszolnak: „Jó, ha elfoglaltak vagytok, akkor megkönnyebbültem.” Mit gondoltok erről a munkamódról? Mit gondoltok erről a kérdésről? Vajon lényeges és szükséges feltenni ezt a kérdést? Ez jellemző a hamis vezetők munkájára – csupán rutinszerűen cselekszenek. Megelégszenek egy kis felületes munka elvégzésével, csak hogy könnyítsenek egy kicsit a lelkiismeretükön, de nem koncentrálnak a valódi munkavégzésre, és még kevésbé mennek el az alapzatig, az egyes csapatokhoz, hogy megértsék a munka aktuális állását. A hamis vezetők nem tudakozódnak például az olyan valós dolgokról, hogy megfelelő-e a személyzet kirendelése, hogy miként folyik a munka, hogy felmerült-e bármilyen probléma; ehelyett találnak egy félreeső helyet, hogy ott egyenek, igyanak és jól érezzék magukat, anélkül hogy el kellene viselniük a szél süvítését vagy a nap hevét. Mindössze leveleket küldenek vagy megkérnek valakit, hogy időnként érdeklődjön a nevükben, azt gondolván, hogy ebből áll a munkájuk elvégzése. Sőt mi több, az is lehet, hogy tíz napig, vagy akár két héten át sem látják őket a testvérek. Amikor ezt kérdezik a testvérektől: „Mivel van elfoglalva a vezetőtök? Végez-e konkrét munkát? Ellát-e benneteket útmutatással és megoldja-e a problémákat?”, azok így felelnek: „Ne is mondd! Már egy hónapja nem láttuk a vezetőnket. Azóta, hogy a legutóbb összejövetelt tartott nekünk, egyszer sem jött el újra, és most sok problémánk van, amelyeket senki sem segít nekünk megoldani. Nincs más út; a csoportunk felügyelője és a testvéreink összejöttek, hogy imádkozzanak és keressék az alapelveket, hogy megbeszélést folytassanak és együttműködjenek a munkát illetően. Itt nem hatékony a vezető; mi most vezető nélkül vagyunk.” Mennyire végzi jól a munkáját ez a vezető? A Fennvaló megkérdezi ezt a vezetőt: „Miután befejezésre került a legutóbbi film, kaptál-e új forgatókönyveket? Most mit forgatsz? Hogy halad a munka?” A vezető így felel: „Nem tudom. A legutóbbi film után volt velük egy összejövetelem, és azt követően mindannyian fel voltak villanyozva, nem voltak negatívak, és nem volt semmilyen nehézségük. Azóta nem találkoztunk. Ha tudni akarod a jelenlegi helyzetüket, telefonálhatok és megkérdezhetem neked.” „Miért nem telefonáltál korábban, hogy megértsd a helyzetet?” „Azért, mert túlságosan elfoglalt voltam, mindenfelé összejövetelekre jártam. Rájuk még nem került sor. Csak akkor tudom majd megérteni a helyzetet, ha legközelebb összejövök velük.” Ez a hozzáállásuk a gyülekezeti munkához. Azután ezt mondja a Fennvaló: „Nem vagy tudatában a jelenlegi helyzetnek, sem a filmgyártó munkában fennálló problémáknak, akkor hát mi van az evangéliumi munka előrehaladásával? Melyik ország evangéliumi munkája terjeszkedett a legjobban, a legideálisabban? Melyik országban jó képességűek viszonylag az emberek, és fogják fel gyorsan a dolgokat? Melyik országnak jobb a gyülekezeti élete?” „Ó, én csak az összejövetelekre koncentráltam, ezekről a dolgokról elfelejtettem kérdezősködni.” „No és az evangelizációs csapatban hány ember képes bizonyságot tenni? Hány ember részesül művelésben azért, hogy bizonyságot tegyen? Melyik országban ki a felelős a gyülekezeti munkáért és a gyülekezeti életért, és ki követi nyomon ezeket? Ki öntöz, és ki pásztorol? A különböző országokból való új gyülekezeti tagok elkezdtek-e gyülekezeti életet élni? Teljességgel el lettek-e oszlatva az elképzeléseik és a képzelődéseik? Hányan vannak, akik meggyökereztek az új úton, és így nem vezetik többé félre őket a vallásos emberek? Hányan tudják végezni a kötelességeiket, miután egy-két éve hisznek Istenben? Érted és felfogod-e ezeket a dolgokat? Amikor problémák merülnek fel a munkában, ki tudja megoldani azokat? Tudod-e, hogy az evangéliumi csapaton belül melyik csoport vagy mely egyének felelősek a munkájukért és érnek el tényleges eredményeket?” „Nem tudom. Ha tudni akarod, megkérdezhetem neked. Ha nem sietős a dolgod, meg fogom kérdezni, amikor lesz rá időm; most még elfoglalt vagyok!” Végzett-e bármilyen konkrét munkát ez a vezető? (Nem.) Mindenre azt mondja, hogy „Nem tudom”; csak abban a pillanatban érdeklődik a dolgok felől, amikor kérdőre vonják; mivel van hát elfoglalva? Bármelyik csapathoz megy is el összejövetelekre vagy a munkát ellenőrizni, nem azonosítja a munkában felmerülő problémákat, és nem tudja, hogyan oldja meg azokat. Ha nem vagy képes azonnal átlátni a különféle emberek állapotait és jellemét, akkor nem kellene legalább azt nyomon követned, megértened és felfognod, hogy milyen problémák vannak a munkában, hogy melyik munkát végzik éppen, és hogy az milyen szintre jutott el? A hamis vezetők azonban még ennyire sem képesek; hát nem vakok? Még ha el is mennek különféle csapatokhoz a gyülekezeten belül, hogy nyomon kövessék és ellenőrizzék a munkát, egyáltalán nem értik a valódi helyzetet, nem tudják azonosítani a kulcsproblémákat, és még ha észre is vesznek néhány problémát, nem tudják megoldani azokat.

Volt egy filmgyártó csapat, amelyik egy nagy kihívást jelentő, olyan típusú filmet készült forgatni, amilyennel korábban még sohasem próbálkoztak. Hogy alkalmasak voltak-e ennek a filmforgatókönyvnek az elvállalására, vagy hogy a rendezőnek és az egész stábnak megvolt-e a képessége ennek a munkának az elvégzéséhez – a vezetőjük semmit sem tudott ezekről a helyzetekről. Egyszerűen csak ezt mondta: „Elvállaltatok egy új forgatókönyvet. Rajta hát, forgassátok le akkor! Én majd támogatlak és nyomon követlek benneteket. Tegyétek meg, ami tőletek telik, és ha nehézségek merülnek fel, imádkozzatok Istenhez és oldjátok meg azokat Isten szavai szerint.” Azután távozott. Ez a vezető semmit sem volt képes meglátni vagy azonosítani a meglévő nehézségek közül; lehet-e így jól végezni a munkát? Miután a filmgyártó csapat megkapta ezt a forgatókönyvet, a rendező és a csapattagok gyakran elemezték a cselekményt és megvitatták a jelmezeket és a beállítást, de fogalmuk sem volt, miként forgassák le a filmet; nem voltak képesek hivatalosan elkezdeni a gyártást. Nem ez talán a jelenlegi állapot? Nem ezek a meglévő problémák? Nem ezek azok a gondok, amelyeket meg kellene oldania a vezetőnek? A vezető minden napot összejöveteleken töltött, sok napnyi összejövetel után sem lett megoldva semmilyen valódi probléma, és még mindig nem tudott normálisan előrehaladni a forgatás. Elért-e bármilyen hatást a vezető? (Nem.) Csak szlogeneket szajkózott, hogy javítson a morálon: „Nem ülhetünk tétlenül, nem élősködhetünk Isten házán!” Még ki is oktatta az embereket: „Nektek, emberek, nincs lelkiismeretetek, élősködtök Isten házán, anélkül hogy bármit is éreznétek – hát nincs semmi szégyenérzetetek?” Miután ezt mondta, mindenkinek egy kis lelkiismeret-furdalása támadt: „Ó, igen, nagyon lassan halad a munka, mi pedig továbbra is igénybe vesszük a napi háromszori étkezést – hát nem élősködés ez? Nem igazán végeztünk eddig semmilyen munkát. Ki fogja akkor megoldani ezeket a problémákat, amelyek a munkában felmerülnek? Mi nem tudjuk megoldani őket, úgyhogy megkérjük a vezetőt, de a vezető csak annyit mond nekünk, hogy imádkozzunk szorgalmasan, olvassuk Isten szavait és működjünk együtt harmonikusan, anélkül, hogy arról beszélne, hogy miként kellene megoldani ezeket a problémákat.” A vezető mindennap összejöveteleket tartott a helyszínen, de csak nem sikerült megoldani ezeket a problémákat. Idővel némelyeknek kihűlt a hitük, és csüggedt állapotba kerültek, mivel nem láttak előre vivő utat, és nem tudták, miként haladjanak tovább a filmezéssel. A vezetőbe vetették az utolsó reményüket, azt remélve, hogy ő majd meg tud oldani néhány tényleges problémát, de sajnos ez a vezető mintha csak vak lett volna; sem a szakmát nem tanulta meg, sem nem beszélgetett és értekezett azokkal, illetve kért tanácsot azoktól, akik értettek hozzá. Gyakran tartott a kezében Isten szavait tartalmazó könyvet és mondta ezt: „Én most Isten szavait olvasom a lelki csendességemben. Éppen felvértezem magam az igazsággal. Senki se zavarjon, dolgom van!” Végül egyre több probléma gyülemlett fel, minek eredményeképpen félig bénult állapotba jutott a munka, ám a hamis vezető még mindig úgy gondolta magáról, hogy nagyszerű munkát végez. Miért volt ez így? Azt hitte, hogy mivel tartott összejöveteleket, érdeklődött a munka helyzete felől, azonosított problémákat, megosztotta Isten szavait, rámutatott az emberek állapotaira, és mindenki összevetette magát ezekkel az állapotokkal és elhatározta, hogy jól fogja végezni a kötelességét, akkor ő ezzel eleget tett a felelősségének vezetőként, és mindent megtett, amit el lehetett várni tőle – ha a szakmai aspektusokkal kapcsolatos konkrét feladatokat nem sikerült jól menedzselni, az nem a vezető gondja. Miféle vezető ez? Félig bénult állapotba süllyedt a gyülekezeti munka, ám ő ennek ellenére egyáltalán nem volt nyugtalan vagy lehangolt. Ha a Fennvaló nem kérdezősködik nála és nem noszogatja őt, akkor ugyanígy folytatja tovább, soha említést sem téve arról, hogy mi folyik alatta, és nem oldva meg semmilyen problémát. Eleget tett vajon ez a vezető a vezetői felelősségeinek? (Nem.) Miről beszélt hát egész nap az összejöveteleken? Hiábavalóan fecsegett, csak doktrínákat prédikált és szlogeneket hangoztatott. Ez a vezető nem oldott meg valódi problémákat a munkában, nem oszlatta el az emberek felületes és negatív állapotait, és nem tudta, miként oldja meg az emberek munkájában lévő problémákat az igazságalapelvek szerint. Ennek eredményeképpen a teljes projekt leállt, és semmilyen előrehaladás nem volt látható hosszú időn át. A vezető azonban egyáltalán nem volt nyugtalan. Ez vajon nem annak az egyik megnyilvánulása, hogy a hamis vezetők nem végeznek valódi munkát? Mi a hamis vezetők ezen megnyilvánulásának a lényege? Nem a felelősség súlyos elhanyagolása ez? Súlyos hanyagság az ember munkája terén, nem téve eleget a felelősségeinek – pontosan ez az, amit a hamis vezetők tesznek. Csak azért tartózkodsz a helyszínen, hogy rutinszerűen cselekedj, nem oldva meg valódi problémákat. Csak azért tartózkodsz a helyszínen, hogy rászedd az embereket; ha semmilyen valódi munkát nem végzel, akkor, még ha egész idő alatt ott tartózkodnál is, azzal sem érnétek el semmit. Különféle problémák merülnek fel a munkában és a szakmai aspektusok körében, melyek némelyikét meg tudod oldani, de nem oldod meg – ez már a felelősség súlyos elhanyagolása. Ráadásul vak a szemed és az értelmed is: néha, amikor valóban felfedezel problémákat, nem tudsz ellátni a lényegükig. Nem tudod megoldani őket, de úgy teszel, mintha képes lennél a kezelésükre, alig tartod magad, miközben kerek-perec elutasítod, hogy beszélgess vagy konzultálj azokkal, akik valóban értik az igazságot, és a Fennvalónak sem jelented, illetve Nála sem keresel. Miért van ez? Félsz attól, hogy meg fog metszeni? Félsz attól, hogy a Fennvaló megtudja rólad az igazságot és elbocsát? Nem a státuszra koncentrálsz ilyenkor, anélkül hogy a legkevésbé is fenntartanád Isten házának a munkáját? Ezzel a fajta mentalitással hogyan tudnád jól végezni a kötelességedet?

Nem számít, milyen fontos munkát végez egy vezető vagy dolgozó, és milyen természetű ez a munka, az első számú prioritásuk az, hogy megértsék és felfogják, hogyan folyik a munka. Személyesen ott kell lenniük, hogy nyomon kövessék a dolgokat, és kérdéseket tegyenek fel, első kézből szerezve információkat. Nem szabad pusztán a hallottakra hagyatkozniuk, vagy mások beszámolóit meghallgatniuk. Inkább saját szemükkel kell megfigyelniük a személyzet helyzetét és azt, hogy miként halad a munka, és meg kell érteniük, milyen nehézségek vannak, vannak-e olyan területek, amelyek ellentétben állnak a Fennvaló követelményeivel, megszegik-e az alapelveket, vannak-e megzavarások vagy akadályozások, hiányoznak-e a szakmai munkához szükséges eszközök vagy a kapcsolódó oktatóanyagok – mindezeket folyamatosan figyelemmel kell kísérniük. Bármennyi beszámolót is hallgatnak meg, vagy bármennyit is szűrnek le a szóbeszédből, egyik sem ér fel a személyes látogatással; pontosabb és megbízhatóbb, ha a saját szemükkel látják a dolgokat. Ha már ismerik a helyzet minden aspektusát, jó elképzelésük lesz arról, hogy mi történik. Különösen tisztán és pontosan fel kell fogniuk azt, hogy ki jó képességű és művelésre érdemes, mivel csak ez teszi lehetővé számukra, hogy pontosan műveljék és használják az embereket, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a vezetők és a dolgozók jól végezzék a munkájukat. A vezetőknek és a dolgozóknak olyan úttal és alapelvekkel kell rendelkezniük, amelyek által jó képességű embereket művelhetnek és képezhetnek ki. Továbbá fel kell fogniuk és meg kell érteniük a gyülekezeti munka során jelen lévő különféle problémákat és nehézségeket, és tudniuk kell, hogyan oldják meg azokat, valamint saját elgondolásokkal és javaslatokkal is kell rendelkezniük a munka haladásának a módjára, illetve jövőbeli kilátásaira vonatkozóan. Ha képesek behunyt szemmel, kétségek és kételyek nélkül, világosan beszélni ilyen dolgokról, akkor sokkal könnyebb lesz elvégezni a munkát. Azáltal pedig, hogy így dolgozik, a vezető eleget fog tenni a felelősségeinek, nem igaz? Tisztában kell lennie azzal, hogy miként oldja meg munkája során a fent említett problémákat, és gyakran el kell gondolkodnia ezeken a dolgokon. Amikor nehézségekbe ütközik, beszélgetnie kell mindenkivel, és meg kell vitatnia velük ezeket a dolgokat, keresve az igazságot, hogy megoldja a problémákat. Nem lesznek olyan nehézségek, amelyeket valós munka végzésével, két lábbal szilárdan állva a földön ne lehetne megoldani. Tudják-e a hamis vezetők, hogy miként kell ezt csinálni? (Nem.) A hamis vezetők csak színlelni és embereket rászedni tudnak, úgy tesznek, mintha értenének olyan dolgokat, amelyeket nem értenek, semmilyen valódi problémát nem képesek megoldani, és csupán haszontalan dolgokkal foglalatoskodnak. Amikor megkérdezik tőlük, hogy mivel foglalatoskodtak, ezt mondják: „Hiányzott néhány párna a lakhelyünkről, és a filmgyártó csapatnak hiányzott egy anyagdarab a jelmezekhez, úgyhogy elmentem megvenni. Egy másik alkalommal a konyha fogyott ki a hozzávalókból és a szakács nem tudott elmenni, úgyhogy nekem kellett elmennem és vennem ezt-azt, és útközben felmarkoltam néhány zacskó lisztet. Nekem magamnak kellett megcsinálnom mindezeket.” Valóban igencsak elfoglaltak voltak az utóbbi időben. Vajon nem hanyagolják el a megfelelő feladataikat? Egyáltalán nem érdekli őket, és egyáltalán nem viselnek terhet azt a munkát illetően, amely vezetőként a felelősségkörükbe tartozik, hanem csak próbálnak elevickélni. Már az a probléma is elég súlyos, hogy igen szegényes a saját képességük, és hogy vak mindkét szemük és az értelmük is, ám ők mindemellett még terhet sem viselnek, és a kényelemben is elmerülnek, gyakran több napot töltve el valamilyen kényelmes helyen. Amikor valakinek problémája van és keresi őket a megoldás végett, sehol sem találhatók, és senki sem tudja, hogy mire készülnek valójában. Maguknak osztják be az idejüket. Ezen a héten valamelyik reggel az egyik csapatnak tartanak összejövetelt, délután pihennek, este pedig az általános ügyekért felelős embereket hívják össze, hogy megvitassanak dolgokat. A következő héten a külső ügyekért felelős személyeknek tartanak összejövetelt, és csak úgy mellékesen megkérdezik tőlük: „Vannak-e nehézségek? Olvastátok-e Isten szavát ebben az időszakban? Korlátoztak vagy megzavartak-e benneteket a nem hívőkkel való kapcsolataitokban?” Majd, miután feltették ezt a néhány kérdést, befejezik az összejövetelt. Egy szempillantás alatt eltelik egy hónap. Milyen munkát végeztek eddig? Noha felváltva mindegyik csapatnak tartottak összejöveteleket, egyik csapat munkával kapcsolatos helyzetéről sem tudnak semmit, és nem is tudakozódtak vagy érdeklődtek felőle, arra pedig még kevésbé került sor, hogy bekapcsolódtak volna az egyes csapatok munkájába vagy irányították volna azt. Nem vettek részt a munkában, nem követték nyomon a munkát, és útmutatással sem szolgáltak a munkával kapcsolatban, de volt néhány dolog, amelyet pontosan végeztek el: időben ettek, időben mentek aludni és időben tartottak összejöveteleket. Elég rendezett az életük; jó karban tartják magukat, de a munkateljesítményük nem felel meg az elvárásoknak.

Némely vezetők egyáltalán nem tesznek eleget a vezetők és a dolgozók felelősségeinek, nem a gyülekezet lényegi munkáját végzik, hanem kizárólag néhány jelentéktelen általános ügyre koncentrálnak. A konyha irányítására specializálódnak, és folyton ezt kérdezik: „Mit eszünk ma? Van tojásunk? Mennyi hús maradt? Ha kifogytunk belőle, megyek és veszek.” Rendkívül fontosnak tekintik a konyhai munkát, minden ok nélkül betévednek a konyhára, folyton azon gondolkodnak, hogy több halat, több húst egyenek, egyre többet fogyasztanak, és mindennemű lelkiismeret-furdalás nélkül esznek. Miközben az egyes csapatokban szorgalmasan dolgoznak az emberek, és arra koncentrálnak, hogy jól végezzék a kötelességeiket, ezek a vezetők csak arra fókuszálnak, hogy jókat egyenek és elég kényelmes életet éljenek. Azóta, hogy vezetők lettek, nem csupán nem törődnek a gyülekezet munkájával és kerülnek minden kemény erőfeszítést, hanem arra is ügyelnek, hogy jó húsban maradjanak és pirospozsgásak legyenek. Mit tesznek minden nap? Valamilyen általános ügyekkel kapcsolatos munkával, triviális dolgokkal foglalatoskodnak, miközben semmilyen valódi munkát nem végeztek el jól, és semmilyen valódi problémát nem oldottak meg. Mégsem éreznek semmi bűntudatot a szívükben. A hamis vezetők egyike sem végzi a gyülekezet kulcsfontosságú munkáját, és valódi problémákat sem oldanak meg. Miután vezetőkké lesznek, ezt gondolják: „Csak találnom kell néhány embert a konkrét munka elvégzésére, és akkor nem kell azt nekem magamnak elvégeznem.” Azt hiszik, hogy ha minden egyes munkaelemre kirendelnek felügyelőket, nekik maguknak nem marad tennivalójuk. Azt hiszik, hogy ez a vezetői munka elvégzése, és hogy jogosultak a státuszukból fakadó előnyök élvezésére. Semmilyen valódi munkában nem vesznek részt, nem végeznek nyomon követést és nem szolgálnak útmutatással, valamint vizsgálatokat és kutatást sem végeznek a problémák megoldása végett. Eleget tesznek vajon a vezető felelősségeinek? Lehet vajon így végezni a gyülekezeti munkát? Amikor megkérdezi tőlük a Fennvaló, hogy miként halad a munka, ezt mondják: „Teljesen rendben van a gyülekezeti munka. Minden munkaelemnek van felügyelője, aki kezeli azt.” Ha tovább kérdezgeti őket a Fennvaló arról, hogy vannak-e problémák a munkában, így felelnek: „Nem tudom. Valószínűleg nincsenek problémák!” Ez a hamis vezetők hozzáállása a munkájukhoz. Vezetőként teljes felelőtlenséget mutatsz a számodra kijelölt munka iránt; másokra ruházod át az egészet, anélkül, hogy bármiféle nyomon követés, érdeklődés vagy a problémák megoldásában való segítségnyújtás történne a részedről – csak ülsz ott, mint egy munkafelügyelő, aki kívülről szemléli a dolgokat. Hát nem a felelősséged súlyos elhanyagolása ez? Nem úgy viselkedsz, mint egy hivatalnok? Hát nem csupán dísznek vannak az olyan vezetők, akik semmilyen konkrét munkát nem végeznek, nem követik nyomon a munkát és nem oldanak meg valódi problémákat? Hát nem hamis vezetők ezek? Ez a hamis vezetők típuspéldája. A hamis vezetők munkája nem egyéb, mint üres locsogás és parancsosztogatás, anélkül hogy ténylegesen részt vennének a munkában vagy nyomon követnék azt, illetve keresnék és azonosítanák a munkán belüli problémákat. Még ha azonosítva lettek is problémák, akkor sem oldják meg azokat. A dolgokat kívülről szemlélő munkafelügyelőként viselkednek csupán, azt gondolván, hogy ez munkavégzésnek minősül. Mindazonáltal az, hogy így vezetnek, egyáltalán nem zavarja meg a lelki békéjüket; kényelmesen élnek minden nap, és mindenkor vidámak. Hogy lehet az, hogy még mindig képesek mosolyogni? Felfedeztem egy tényt: az ilyen emberek végtelenül szégyentelenek. Semmilyen valódi munkát nem végeznek vezetőként, hanem csak kirendelnek néhány embert feladatok végzésére, és azzal elintézettnek tekintik a dolgot. Sosem látod őket a munkahelyen; fogalmuk sincs a gyülekezet munkájának előrehaladásáról vagy eredményeiről, mégis kompetens és megfelelő színvonalú vezetőnek gondolják magukat. Ez a hamis vezetők típuspéldája: semmiféle valódi munkát nem végeznek. A hamis vezetők nem viselnek terhet a gyülekezet munkájáért, és nem kezdenek aggódni vagy nyugtalankodni, akármennyi probléma merüljön is fel; elégedettek azzal, hogy mindössze néhány általános ügyet intéznek, és azt gondolják, hogy tényleges munkát végeztek. Bárhogy leplezi is le a Fennvaló a hamis vezetőket, nem érzik magukat rosszul belül, és nem is látják magukat leleplezve; nincs bennük semmi önreflexió vagy megbánás. Hát nem lelkiismeret és józan ész nélküliek az ilyen emberek? Kezelheti-e így a gyülekezeti munkát valaki, akinek igazán van lelkiismerete és józan esze? Egész biztosan nem.

Általánosságban elmondható, hogy a hamis vezetők különféle megnyilvánulásainak leleplezését hallva és magukat ezekkel a jellemzésekkel összevetve még a kevés lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező emberek is képesek kisebb-nagyobb mértékben meglátni, hogy valamelyest illenek rájuk ezek a jellemzések. Elvörösödnek, nyugtalanná válnak, nehéz lesz a szívük, úgy érzik, hogy adósai Istennek, és titokban ilyen elhatározásra jutnak: „Korábban elmerültem a testi kényelmekben, nem végeztem jól a munkámat, nem tettem eleget a felelősségeimnek, nem végeztem valódi munkát, tudatlan voltam, amikor kérdeztek, folyton ki akartam térni, és mindig színleltem, attól tartva, hogy ha mások meglátják, hogy mi van velem valójában, akkor elveszítem a hírnevemet és a státuszomat, és nem tudom tovább megőrizni a vezetői pozíciómat. Most látom csak, hogy ez a viselkedés szégyenletes és nem folytatható. Egy kicsit komolyabban kell vennem a cselekvést, és erőfeszítéseket kell tennem. Ha továbbra sem végezném jól a dolgomat, az megbocsáthatatlan lenne, és vádolna engem a lelkiismeretem!” Az efféle hamis vezetőknek még mindig van némi emberi mivoltuk és lelkiismeretük; legalábbis a lelkiismeretük tudatos. Miután hallották a leleplezésemet, magukra ismernek ezekben a szavakban, és nyugtalannak érzik magukat; elgondolkoznak: „Valóban nem végeztem semmilyen valódi munkát, illetve nem oldottam meg semmilyen valódi problémát. Nem érdemlem meg Isten megbízatását, sem a vezetői címet. Mit kellene hát tennem? Jóvá kell tennem a dolgokat; mostantól fogva neki kell veselkednem és valódi problémákat kell megoldanom, részt kell vennem minden konkrét feladatban, nem térhetek ki, nem színlelhetek, és a képességeim maximális mértéke szerint kell tennem a dolgokat. Isten átvizsgálja az emberek szívét és legbensőbb gondolatait, Isten ismeri mindenkinek az igazi mértékét; függetlenül attól, hogy jól vagy gyengén végzem-e a dolgokat, az a legfontosabb, hogy teljes szívvel végezzem. Ha még ezt sem tudom megtenni, embernek lehet-e egyáltalán nevezni engem?” Ha az ember képes elgondolkozni magán ebben a dologban, arra azt mondják, hogy van lelkiismerete. Akárhogy leplezed is le a lelkiismeret nélküli embereket, ők nem fognak elvörösödni, és heves szívdobogást sem éreznek; egyszerűen továbbra is azt tesznek, amit csak akarnak. Még ha magukra ismernek is abban, amit Isten leleplezett, közönyösen fognak érezni azzal kapcsolatban: „Ez nem olyan, mintha név szerint említettek volna” – gondolják. „Mitől kéne félnem? Jó képességű vagyok, tehetséges vagyok; Isten háza nem boldogul nélkülem! Úgyhogy mi van akkor, ha nem végzek valódi munkát? Én magam nem végzek, de elvégeztetem valakivel, úgyhogy mégiscsak el lesz végezve, nem igaz? Akárhogy is, minden feladatot elvégeztetek neked, amire megkérsz, mindegy, hogy kivel intézem az elvégzését. Jó képességű vagyok, úgyhogy okosan dolgozom. A jövőben is így fogok tovább evickélni, és élvezem az életet, ahogy kedvem tartja.” Akárhogy boncolgatom és leplezem is le a hamis vezetőket amiatt, hogy nem végeznek valódi munkát, ezek az imént említett személyek nem változnak, és semmiről sincs tudomásuk: „Gondoljanak mások, amit akarnak, és hadd lássanak engem, ahogy akarnak – akkor sem fogom én elvégezni!” Van-e lelkiismeretük az ilyen hamis vezetőknek? (Nincs.) Most beszélgettünk negyedszer a hamis vezetők különféle megnyilvánulásainak leleplezéséről, és valahányszor leleplezem az ilyen egyéneket, azok, akiknek csak egy kevés lelkiismeretük is van, úgy érzik, mintha tűkön ülnének, bizonytalanul érzik magukat amiatt, hogy nem jól végzik a munkájukat, és titokban elhatározzák, hogy gyorsan bűnbánatot tartanak és fordulatot vesznek. Mindeközben azok, akiknek nincs lelkiismeretük, módfelett szégyentelenek; egyáltalán semmit sem éreznek. Függetlenül attól, hogy Én miként beszélek, ők csak élik tovább a napjaikat a szokásos módon, és élvezik az életet, ahogy nekik tetszik. Amikor megkérdezed tőlük: „Némelyek az evangéliumi munkáért felelősek, némelyek a fordítási munkáért, mások pedig a filmgyártó munkáért – te milyen konkrét munkáért felelsz?”, akkor ők ezt válaszolják: „Habár én eddig semmilyen konkrét munkát nem végeztem, mindent én felügyelek. Összejöveteleket tartok nekik.” Ha azután ezt kérdezed tőlük: „Hány összejövetelt tartasz egy hónapban?”, így felelnek: „Legalább egy nagy összejövetelt havonta, és egy kicsit kéthetente.” Amikor pedig ezt kérdezed tőlük: „Az összejövetelek tartása mellett milyen konkrét munkát végeztél el?”, ezt válaszolják: „Milyen konkrét munkát végezhetnék, ha egyszer ennyire lefoglalnak az összejövetelek? Azonkívül olyan széles körben irányítom a dolgokat, hogy konkrét munkára semmi időm nem marad.” Ezek a hamis vezetők úgy érzik, hogy teljes mértékben igazuk van – és hogy ők nagyon szilárd és stabil vezetők! Nem számít, hogyan leplezik le és metszik meg őket, a legkevésbé sem izgatja őket. Ha Nekem el kellene végeznem egy konkrét feladatot, például főznöm kellene öt főre, de csak négy embernek elegendő ételt készítettem volna, kényelmetlenül érezném Magam amiatt, hogy nem készítettem eleget, és bűntudatom lenne, hogy nem tudok mindenkit jóllakatni. Akkor elgondolkoznék azon, hogy miként tegyem jóvá a dolgot, és biztosítanám, hogy legközelebb helyesen számoljak, hogy mindenki eleget kapjon enni. Ha pedig azt mondaná valaki, hogy túl sós volt az étel, úgy szintén rosszul érezném Magam. Megkérdezném, hogy melyik étel volt túl sós, majd másoktól is megkérdezném, hogy megfelelő volt-e a fűszerezés. Habár nehéz mindenkinek a kedvére tenni, akkor is meg kell próbálnom minden Tőlem telhetőt megtenni azért, hogy jól végezzem el a Magam részét. Ezt nevezik úgy, hogy valaki eleget tesz a felelősségeinek; ez az a józan ész, amellyel rendelkezniük kellene az embereknek. Mindig eleget kell tenned a felelősségeidnek; bármi legyen is a feladat, neked magadnak részt kell benne venned. Ha bárki eltérő véleményt fogalmaz meg – akárki legyen is az illető –, te pedig rájössz, hogy nincs igazad, és rosszul érzed magad ennek hallatán, akkor helyre kell igazítanod a dolgokat; bele kell tenned a szívedet abba, amit a jövőben csinálsz, és akkor is jól kell végezned, ha az némi megpróbáltatás elviselését jelenti. A hamis vezetőkben nincs meg ez az érzés, ezért ők egyáltalán nem viselnek semmilyen megpróbáltatást. Miután hallották ezeket a tényeket a hamis vezetők leleplezéséről, egyáltalán nem éreznek semmit: továbbra is élvezettel esznek, nyugodtan alszanak, és nap mint nap ugyanabban a vidám hangulatban élik a világukat, anélkül, hogy úgy éreznék, nehéz terhet cipelnek a vállukon, vagy hasogatja a szívüket a bűntudat. Miféle emberek ezek? Az ilyen embereknek baj van a jellemével: nincs lelkiismeretük, híján vannak a józan észnek, és gyenge a jellemük. Annak ellenére, hogy már ilyen régóta leplezem le a hamis vezetők különféle megnyilvánulásait – hol pozitív szempontból, gondoskodással és beszélgetéssel, hol negatív szempontból, leleplezve és boncolgatva őket –, a hamis vezetők egy része még mindig nem tudja felismerni a saját problémáit, és soha nem áll szándékukban önvizsgálatot és bűnbánatot tartani. Ha semmilyen felügyelet és sürgetés nem történne a Fennvaló részéről, akkor ők még mindig úgy evickélnének a munkájukkal, ahogy tudnak, és egyáltalán nem váltanának irányt. Akárhogy leplezem is le őket, továbbra is higgadtan ülnek ott, és teljes tudatlanságban maradnak. Hát nem messzemenőkig szégyentelenek? Az ilyen típusú emberek nem alkalmasak vezetőknek vagy dolgozóknak; annyira gyenge jellemek, hogy még a szégyent sem ismerik! A normális emberek még azt is nehezen viselnék, ha csak azt kellene hallaniuk, hogy valaki megemlíti a hiányosságaikat, a hibáikat vagy bármit, ami nem helyénvaló vagy az alapelvekkel ellentétes abban, amit tettek – hát még, ha konkrétan le is leplezné őket! Feldúlva és megszégyenítve éreznék magukat, és azon gondolkodnának, hogy miként változzanak meg és igazítsák helyre magukat. Mindeközben ezek a hamis vezetők teljes káoszba fullasztják a munkájukat, de még mindig tiszta lelkiismerettel élnek, nem éreznek aggodalmat vagy nyugtalanságot, és teljes tudatlanságban maradnak, bárhogy leplezzék is le őket – ráadásul olyan helyeket találnak, ahol elbújhatnak és a kényelmet kereshetik, és soha sehol nem látni őket. Ezek aztán igazán nem ismerik a szégyent!

Egy gyülekezetvezetőnek muszáj legalább lelkiismerettel és józan ésszel rendelkeznie, valamint néhány igazságot is értenie – csakis ekkor érezhet terhet. Melyek a megnyilvánulásai annak, amikor valaki terhet érez? Ha látja, hogy némelyek negatívak, némelyeknek eltorzult a felfogásuk, némelyek elpazarolják Isten házának vagyonát, némelyek felszínesen végzik a munkájukat, némelyek nem a megfelelő feladatokra ügyelnek, amikor a kötelességeiket végzik, némelyek folyton hangzatos szavakat pufogtatnak, de nem végeznek valódi munkát…, ha azt találja, hogy túl sok probléma van és vár megoldásra a gyülekezeten belül, és azt látja, hogy rengeteg munka van elvégezetlenül, ettől teherérzet alakul ki benne. Amióta vezetővé lett, olyan érzés, mintha állandóan tűz égne benne; ha felfedez egy problémát és nem tudja azt megoldani, aggódni és nyugtalankodni kezd, és nem tud enni vagy aludni. Az összejövetelek alatt, amikor egyesek olyan problémákat jelentenek a munkájukban, amelyeket a vezető nem tud azonnal átlátni és megoldani, akkor a vezető nem adja fel; úgy érzi, hogy meg kell oldania ezt a problémát. Miután imádkozott és keresett, és két napon át gondolkodott rajta, amint megtudja, miként oldja meg, gyorsan meg is oldja a problémát. Miután megoldotta a problémát, haladéktalanul ellenőrzi a munka többi elemét is, és felfedez egy másik problémát, miszerint túl sok ember vesz részt egy munkaelemben, ahol a személyzet létszámának csökkentésére van szükség. Akkor gyorsan összehív egy összejövetelt, világos képet kap a helyzetről, csökkenti a személyzet létszámát és észszerű elrendezéseket talál ki, és ezáltal meg lesz oldva a probléma. Bármelyik munkát vizsgálják is, a terhet viselő vezetők mindig képesek azonosítani a problémákat. Bármely olyan probléma esetén, amelyik szaktudással kapcsolatos vagy szembemegy az alapelvekkel, képesek azt azonosítani, utánaérdeklődni, megértést nyerni vele kapcsolatban, és amikor felfedeznek egy problémát, haladéktalanul megoldják azt. Az intelligens vezetők és dolgozók csak a gyülekezeti munkával, szaktudással és az igazságalapelvekkel kapcsolatos problémákat oldanak meg. A mindennapi élet során felmerülő apró-cseprő ügyeknek nem szentelnek figyelmet. Az evangéliumterjesztés Isten által rájuk bízott munkája minden egyes vetületének utánanéznek. Minden olyan problémáról kérdezősködnek és megvizsgálják azt, amelyet képesek észlelni vagy felfedezni. Ha az adott pillanatban ők maguk nem képesek megoldani a problémát, akkor összegyűlnek más vezetőkkel és dolgozókkal, beszélgetnek velük, keresik az igazságalapelveket, és a megoldás módjain gondolkodnak. Ha nagy problémával találkoznak, amelyet valóban nem tudnak megoldani, akkor haladéktalanul a Fennvalóhoz fordulnak, és hagyják, hogy a Fennvaló kezelje és oldja meg azt. Az efféle vezetők és dolgozók olyan emberek, akik elvek szerint cselekednek. Nem számít, milyen problémák vannak, amennyiben meglátták, nem fogják annyiban hagyni azokat; ragaszkodnak hozzá, hogy teljes mértékben megértsék ezeket a problémákat, azután pedig egyenként megoldják. Még ha nem is lesznek alaposan megoldva, az garantálható, hogy ezek a problémák nem fognak újra felmerülni. Ilyen az, amikor valaki teljes szívéből, teljes erejéből és teljes értelméből végzi a kötelességét és maradéktalanul eleget tesz a felelősségeinek. Azok a hamis vezetők és dolgozók, akik nem végeznek valódi munkát, és nem valódi problémák megoldására koncentrálnak, nem tudják felismerni a látókörükbe kerülő problémákat, és nem tudják, hogy milyen munkát kellene elvégezni. Amíg azt látják, hogy a testvérek szorgosan végzik a kötelességeiket, ők tökéletesen elégedettek, úgy érzik, hogy ez az ő valódi munkájuk eredménye; azt gondolják, hogy a munka valamennyi aspektusa elég jó, és hogy nekik személy szerint nincs sok teendőjük, illetve nincs semmi általuk megoldandó probléma, úgyhogy eztán a státuszukból fakadó előnyök élvezésére koncentrálnak. Folyton fel akarnak vágni és dicsekedni akarnak magukkal a testvérek között. Valahányszor meglátják a testvéreket, ezt mondják: „Légy jó hívő! Végezd jól a kötelességedet! Ne cselekedj rutinszerűen! Ha rakoncátlan vagy, illetve bajt okozol, el foglak bocsátani téged!” Csak a státuszuk megerősítéséhez és az emberek kioktatásához értenek. Az összejövetelek alatt mindig azt kérdezgetik, hogy milyen problémák vannak jelen a munkában, és megkérdezik, hogy vannak-e nehézségeik az alattuk levőknek, de amikor mások kifejezésre juttatják a problémáikat és a nehézségeiket, nem tudják megoldani azokat. Ennek ellenére mégis boldogok, és továbbra is tiszta lelkiismerettel élik az életüket. Ha semmilyen nehézséget vagy problémát nem hoznak fel a testvérek, akkor úgy érzik, hogy nagyon jól végzik a munkájukat, és önteltek lesznek. Azt gondolják, hogy a munkáról való kérdezősködés az a munka, amelynek az elvégzésére ki lettek jelölve, amikor pedig problémák merülnek fel és a Fennvaló hozzájuk vezeti vissza a felelősséget, akkor megdöbbennek. Mások eléjük tárják a munka nehézségeit és problémáit, de ők még mindig arról panaszkodnak, hogy azok miért nem keresik az igazságot a problémák megoldása végett. Mivel ők maguk nem oldanak meg valódi problémákat, átpasszolják a labdát az alattuk lévő felügyelőknek, és szigorúan megfeddik a konkrét feladatokat végzőket. Ez a feddés segít nekik a haragjuk levezetésében, sőt még azt is tiszta lelkiismerettel elhiszik, hogy ők maguk valódi munkát végeznek. Soha nem éreztek még aggodalmat vagy nyugtalanságot amiatt, hogy nem képesek felfedezni vagy megoldani a problémákat, és olyan sem történt, hogy ne tudtak volna enni vagy jól aludni emiatt – soha nem szenvedtek efféle megpróbáltatást.

Valahányszor meglátogatok egy farmgyülekezetet, megoldok néhány problémát. Soha nem azért megyek, mert találtam valamilyen konkrét problémát, amellyel foglalkozni kell; arról van csak szó, hogy van némi szabadidőm körbejárni és megnézni, hogy megy a gyülekezetben a különféle csapatok munkája, és hogy milyen az emberek állapota az egyes csapatokon belül. Összegyűjtöm a felügyelőket egy beszélgetésre, és megkérdezem tőlük, hogy milyen munkát végeztek ebben az időszakban, és hogy milyen problémák vannak; hagyom őket, hogy felvessenek néhány problémát, azután pedig beszélgetek velük arról, hogy miként kell ezeket megoldani. Amikor velük beszélgetek, néhány új problémát is fel tudok fedezni. A problémák egyik típusa azzal kapcsolatos, hogy a vezetők és a dolgozók miként végzik a munkájukat; egy másik típusba a felelősségi körükön belüli munkában felmerülő problémák tartoznak. Azonkívül abban is segítek és útmutatással szolgálok a számukra, hogy miként végezzenek konkrét munkát, hogyan valósítsák meg a munkát, milyen munkát végezzenek, legközelebb pedig nyomon követem a dolgokat, és megkérdezem tőlük, hogy ment a legutóbb rájuk bízott munka. Szükséges az ilyen felügyelet, ösztönzés és nyomon követés. Habár ez nem jár nagy csinnadrattával és kiabálással, sem hangszórók használatával a bejelentésekhez, ezeknek a konkrét munkáknak és feladatoknak a kommunikálása és megvalósítása néhány olyan vezetőn és dolgozón keresztül történik, akik képesek valódi munkát végezni. Így minden egyes csapat munkája rendezett lesz és előrehalad, javul a munka hatékonysága, és jobbak lesznek az eredmények. Végül mindegyik csapatban mindenki szilárdan ki tud tartani a maga kötelessége mellett, tudván, hogy mit kell tennie és azt hogyan. Az a legkevesebb, hogy mindenki a megfelelő kötelességét végzi, mindannyiuknak van feladat a kezük ügyében, és amit tesznek, az Isten házának követelményei szerint történik, valamint az alapelvek szerint végezhető. Hát nem némi eredmény elérése ez? Tudják vajon a hamis vezetők, hogy miként kell így dolgozni? A hamis vezetők így töprengenének: „Szóval így hajtja végre a munkát a Fennvaló: összehív néhány embert egy csevegésre, mindenki jegyzetel egy kis füzetbe, és miután elkészültek a jegyzetek, be van fejezve a Fennvaló munkája. Ha a Fennvaló így hajtja végre a munkát, akkor mi is ugyanígy fogjuk végezni.” Vagyis a hamis vezetők ekképpen utánoznak. Lemásolják a külsőségeket, de végül egyáltalán semmilyen valódi munkát nem végeznek, semmit nem valósítanak meg azokból a feladatokból, amelyek elvégzésére felkérték őket, hanem csak tétlenül múlatják az időt, a semmiről beszélgetve. Néha a zöldségmezőkre és az üvegházakhoz is elmegyek, hogy lássam, hogyan növekednek a palánták, illetve megtudjam, hány körben lehet növényeket felnevelni az üvegházban a tél folyamán és milyen gyakran kell megöntözni őket. E feladatok közül – legyenek bár kicsik vagy nagyok – mindegyikhez hozzátartoznak a zöldségtermesztéssel kapcsolatos technikai dolgok, és ha szorgalmasan végzi őket valaki, akkor teljesíteni tudja őket. Elsősorban miben mutatkozik meg a hamis vezetők hamissága? A legszembetűnőbb az, hogy nem végeznek valódi munkát; csak néhány olyan feladatot végeznek el, ami jó színben tünteti fel őket, majd elintézettnek tekintik a dolgot, és elkezdik élvezni a státuszukból fakadó előnyöket. Akármennyit végeznek is el ebből a típusú munkából, az vajon azt jelenti, hogy valódi munkát hajtanak végre? A legtöbb hamis vezető nem fogja fel tisztán az igazságot, csak néhány szót és doktrínát ért, ami nagyon megnehezíti a valódi munka jó elvégzését. A hamis vezetők egy része még csak általános ügyekkel kapcsolatos problémákat sem tud megoldani; ők egyértelműen szegényes képességűek, és híján vannak a lelki megértésnek. Teljességgel értéktelen a művelésük. Némely hamis vezetőnek van egy kevés képessége, de nem végez valódi munkát, és elmerül a testi kényelmekben. A testi kényelmekben elmerülő emberek nem nagyon különböznek a disznóktól. A disznók alvással és evéssel töltik a napjaikat. Semmit nem csinálnak. Amikor azonban az etetésükkel járó egy évnyi kemény munka után az év végén az egész család a húsukat eszi, azt lehet mondani rájuk, hogy jó szolgálatot tettek. Ha egy hamis vezetőt úgy tartanak, mint egy disznót, ha naponta háromszor ingyen eszik és iszik, megerősödik és meghízik, de semmilyen valódi munkát nem végez, hanem egy naplopó, akkor vajon nem volt hiábavaló eltartani őt? Volt bármi haszna? Csak ellenpontként szolgálhat, és ki kell iktatni. Valóban jobb disznót tartani, mint egy hamis vezetőt. A hamis vezetőknek lehet „vezető” titulusuk, elfoglalhatják ezt a pozíciót, naponta háromszor jókat ehetnek, Istennek sok kegyelmét élvezhetik, év végére kikerekedhetnek és pirospozsgássá válhatnak a sok evéstől – de mi van a munkával? Nézd meg mindazt, amit elértél a munkádban ebben az évben: Voltak-e eredményeid ebben az évben bármelyik munkaterületen? Milyen valódi munkát végeztél? Isten háza nem azt kéri, hogy minden munkát tökéletesen végezz, de a kulcsfontosságú munkát – például az evangéliumi munkát vagy a filmgyártó munkát, a szövegalapú munkát stb. – jól kell végezned. Ezek mindegyikének gyümölcsözőnek kell lennie. Normális körülmények között a legtöbb munkának járnia kell valamilyen eredménnyel és el kell érnie valamit három-öt hónap elteltével; ha egy év után sincs semmilyen eredmény, akkor az komoly probléma. A te felelősségi körödben melyik munka volt eddig a leggyümölcsözőbb? Melyikért fizettél a legnagyobb árat és szenvedtél a legtöbbet az év során? Mutasd be ezt az eredményt és gondolkozz el azon, hogy vajon kihoztál-e értékes eredményeket abból, hogy egy éven át élvezted Isten kegyelmét; világosan érezned kell ezt a szívedben. Ugyan mit csináltál, amíg mindezen idő alatt Isten házának az ételét etted és Isten kegyelmét élvezted? Elértél-e bármit is? Ha semmit nem értél el, akkor csak elevickéltél; ízig-vérig hamis vezető vagy. Vajon el kell bocsátani és ki kell iktatni az efféle vezetőket? (Igen.) Fel tudjátok ismerni az efféle hamis vezetőket, amikor találkoztok velük? Észre tudjátok venni, hogy hamis vezetők, akik csak elevickélnek, hogy ingyen étkezési jegyet kapjanak? Addig esznek, amíg zsíros nem lesz a szájuk, de sosem tűnik úgy, mintha aggódnának vagy nyugtalanok lennének a munka miatt, és semmilyen konkrét feladatban nem vesznek részt, illetve nem érdeklődnek felőle. Még ha érdeklődnek is, annak oka van; csak akkor tesznek így, amikor a Fennvaló nyomást gyakorol rájuk az eredmények miatt, máskülönben nem foglalkoznának vele. Folyton elmerülnek az élvezetben, gyakran néznek filmeket vagy tévéműsorokat. Másoknak adják tovább a munkát, és miközben mindenki más szorgosan végzi a kötelességét, ők pihengetnek, és jól érzik magukat. Ha van egy probléma, és megpróbálod megtalálni őket, hogy kezeljék azt, sehol sem láthatók, de az étkezésekről sosem késnek el. Evés után pedig, amikor mindenki más visszamegy dolgozni, ők elmennek, hogy még több szabadságot vegyenek ki. Ha megkérdezed őket: „Miért nem mész ki és ellenőrzöd a munkát? Mindenki a te utasításodra, a te intézkedéseidre vár!”, ők ezt mondják: „Miért vártok rám? Ti is mind meg tudjátok ezt csinálni, mindannyian tudjátok, hogy kell csinálni – hát nem ugyanúgy van akkor is, amikor nem vagyok ott? Hát nem pihenhetek egy darabig?” „Ez pihenés volna? Egyszerűen csak filmeket nézel!” „Szakmai készségeket tanulok, azt tanulmányozom, hogyan forgatják a filmeket.” Még kifogásokkal is előhozakodnak. Egyik filmet a másik után nézik meg, és amikor éjszaka mindenki pihen, akkor ők is. Minden nap így evickélnek el, de milyen mértékben? Mindenki ellenszenvesnek találja őket, mindenki kellemetlenül érzi magát miattuk, végül pedig senki nem figyel oda rájuk. Mondjátok meg Nekem, ha az ilyen vezetők nincsenek a posztjukon, vajon attól még haladhat előre a munka? Nélkülük talán nem forog tovább a Föld? (De igen, forog tovább.) Akkor hát le kell leplezni őket, hogy mindenki láthassa: nem a megfelelő feladatokkal foglalkoznak, és hogy senkit ne korlátozzanak. Az efféle hamis vezetőket, akik nem a megfelelő feladatokkal foglalkoznak, le kell leplezni és ízekre kell szedni, hogy mindenki felismerhesse őket, azután pedig el kell bocsátani őket, hogy álljanak félre! Fel tudjátok ismerni az efféle hamis vezetőket, amikor találkoztok velük? Hamis vezetők nélkül mind úgy éreznétek, mintha kapitány nélküli tengerészek lennétek? Elvégeznétek-e a munkát és véghezvinnétek-e a feladatokat önállóan? Ha nem, akkor veszélyben vagytok. Ha efféle hamis vezetőkkel állnátok szemben, akik nem végzik megfelelően a kötelességüket, nem példát mutatva vezetnek, és online csevegéssel ütik el az időt, lenne-e vajon ítélőképességetek egy ilyen helyzetben? Befolyásolhatnának-e benneteket, hogy ti is vegyetek részt hiábavaló csevegésben és késleltessétek a kötelességeiteket? Képesek vagytok-e még mindig efféle hamis vezetőket követni? (Nem.)

Egyes hamis vezetők torkosak és lusták, és jobban szeretik a kényelmet a kemény munkánál. Sem dolgozni, sem aggodalmaskodni nem akarnak, kibújnak az erőfeszítés és a felelősség alól, és csak a kényelemben akarnak elmerülni. Szeretnek enni és játszani, és rendkívül lusták. Volt egy hamis vezető, aki reggelente azután kelt csak fel, miután mindenki más végzett már az evéssel, éjszaka pedig még akkor is tévéműsorokat nézett, amikor már mindenki más pihent. Az egyik főzésért felelős testvér nem bírta ezt tovább elviselni és megkritizálta az illetőt. Gondoljátok, hogy hajlandó volt hallgatni egy szakácsra? (Nem.) Tegyük fel, hogy egy vezető vagy egy dolgozó intette volna meg, ezt mondván: „Szorgalmasabbnak kell lenned; azt a munkát, amelyet szükséges elvégezni, el kell végezni. Vezetőként eleget kell tenned a felelősségeidnek, bármilyen munkáról legyen is szó; biztosítanod kell, hogy ne legyenek vele problémák. Most, hogy kiderült egy probléma, te pedig nem vagy jelen, hogy megoldd, ez kihatással van a munkára. Ha következetesen így dolgozol, az nem hátráltatja vajon a gyülekezet munkáját? El tudod-e viselni ezt a felelősséget?” Vajon erre hallgatott volna? Nem feltétlenül. Az ilyen hamis vezetőket a döntéshozó csoportnak haladéktalanul el kell bocsátania, és más munkára kell őket kirendelni, hogy azt végezhessék, amit képesek elvégezni. Ha semmirekellők, akik bármerre járnak is, csak potyázni akarnak, és semmit sem képesek elvégezni, akkor el kell küldeni őket, anélkül hogy bármiféle kötelesség végzését megengednék nekik. Nem méltók arra, hogy kötelességet végezzenek; nem emberek, híján vannak a normális emberi mivoltra jellemző lelkiismeretnek és józan észnek, és szégyentelenek. Ha egyszer átláttak az ilyen naplopókkal felérő hamis vezetőkön, közvetlenül el kell bocsátani őket; szükségtelen az intésükkel próbálkozni, és nem kell lehetőséget biztosítani nekik arra, hogy megfigyelésen menjenek keresztül, valamint az igazságról sem szükséges beszélni nekik. Hát nem hallottak már elég igazságot? Ha megmetszenék őket, vajon meg tudnának változni? Nem tudnának. Ha valaki szegényes képességű, ha olykor abszurd nézeteket vall, vagy tudatlanságból nem látja az összképet, de szorgalmas, terhet hordoz és nem lusta, akkor az ilyen ember annak ellenére, hogy eltérések vannak a kötelességvégzésében, meg tud térni, amikor azzal szembesül, hogy megmetszik. Az a legkevesebb, hogy ismeri a vezetők felelősségeit és tudja, hogy mit kell tennie, van lelkiismerete és felelősségérzete, és van szíve. Azok azonban, akik lusták, akik jobban szeretik a kényelmet a kemény munkánál, és akiken nincs teher, nem tudnak megváltozni. Nincs teher a szívükben; bárki metszi is meg őket, hasztalan. Némelyek ezt mondják: „Akkor, ha utoléri őket Isten ítélete, fenyítése, próbatételei és finomítása, az meg fogja változtatni azt a problémájukat, hogy nincs rajtuk teher?” Ez nem változtatható meg; az ember természete határozza meg, ahogy egy kutya sem képes változtatni azon a szokásán, hogy mocskot egyen. Valahányszor látsz valakit, aki lusta és teher nélkül való, és közben vezetőként szolgál, biztos lehetsz benne, hogy hamis vezető. Némelyek talán ezt mondják: „Hogy tudod hamis vezetőnek nevezni őt? Jó képességű, eszes, át tudja látni a dolgokat és képes terveket szőni. A világban vállalkozásokat irányított, vezérigazgatóként dolgozott; nagy tudású, tapasztalt és világi bölcsességgel bíró!” Ezek a tulajdonságok megoldhatják vajon azt a problémáját, hogy lusta és teher nélkül való? (Nem.)

Vajon milyen megnyilvánulásokat és jellemzőket mutatnak azok, akik túlzottan lusták? Először is, bármit csinálnak, felületesen cselekszenek, piszmognak, kényelmes tempóban haladnak, pihengetnek és halogatják a dolgokat, amikor csak lehet. Másodszor, nem törődnek a gyülekezet munkájával. Bárki, aki szeret ilyen dolgok miatt aggódni, az felőlük megteheti. Ők nem fognak. Ha valami miatt aggódnak, az a saját hírnevük, nyereségük és státuszuk érdekében van – számukra csak az számít, hogy képesek legyenek élvezni a státuszból származó előnyöket. Harmadszor, visszariadnak a munkájukban jelentkező nehézségtől; nem tudják elfogadni, hogy a munkájuk akár csak egy kicsit is fárasztó legyen, ha pedig az, akkor nagyon neheztelnek, képtelenek elviselni a nehézséget, illetve megfizetni az árat. Negyedszer, képtelenek kitartani bármilyen munkában, mindig félúton feladják, és képtelenek véghezvinni a dolgokat. Ha átmenetileg jó kedvük van, akkor lehet, hogy szórakozásból végeznek valamilyen munkát, ha viszont valami hosszú távú elköteleződést igényel, és lefoglalja őket, sokat kell gondolkodni rajta, a hús-vér testüket pedig kifárasztja, akkor idővel zsörtölődni kezdenek. Egyes vezetők például a gyülekezeti munkáért felelnek, és ezt eleinte újnak és frissnek találják. Nagyon motiváltak, amikor az igazságról beszélnek, és ha látják, hogy a testvéreknek problémáik vannak, képesek segíteni és megoldani azokat. De miután egy ideig kitartottak, kezdik a vezetői munkát túl kimerítőnek találni, és negatívvá válnak – könnyebb munkára szeretnének váltani, és nem hajlandóak elviselni a nehézségeket. Az ilyen emberekből hiányzik a kitartás. Ötödször, egy másik jellemző, ami megkülönbözteti a lusta embereket az, hogy nem hajlandóak valós munkát végezni. Mihelyt a hús-vér testük szenved, kifogásokkal állnak elő, hogy kibújjanak a munka alól, illetve másra hárítsák azt. És amikor az a másik befejezi a munkát, szégyentelenül maguk aratják le a babérokat. Ez a lusta emberek öt fő jellemzője. Ellenőriznetek kellene, hogy a gyülekezetek vezetői és dolgozói között vannak-e ilyen lusta emberek. Ha ilyet találtok, azonnal el kell bocsátani azt. Vajon tudnak-e a lusta emberek vezetőként jó munkát végezni? Bármilyen képességűek is, illetve bármilyen minőségű is az emberi mivoltuk, ha lusták, akkor képtelenek lesznek jól végezni a munkájukat, és hátráltatni fogják a munkát és a fontos ügyeket. A gyülekezet munkája sokrétű; minden egyes aspektusa sok részletes feladatot foglal magában, és a problémák megoldásához beszélgetni kell az igazságról, hogy jól végezzük. Ezért a vezetőknek és a dolgozóknak szorgalmasnak kell lenniük – sokat kell beszélniük és rengeteget kell dolgozniuk nap mint nap, hogy biztosítsák a munka hatékonyságát. Ha túl keveset beszélnek vagy tesznek, akkor nem lesz eredmény. Ha tehát egy vezető vagy dolgozó lusta, akkor minden bizonnyal hamis vezető, és képtelen valós munkát végezni. A lusta emberek nem végeznek valós munkát, még kevésbé mennek el maguk a munkaterületekre, és nem hajlandóak problémákat megoldani, illetve részt venni valamilyen konkrét munkában. Egyáltalán nem értik meg vagy fogják fel a problémákat semmilyen munkában. A fejükben csupán egy felszínes, homályos elgondolás él abból, amit másoktól hallottak, és csupán átevickélnek rajta egy kis doktrínát prédikálva. Képesek vagytok-e felismerni ezt a fajta vezetőt? Képesek vagytok-e megmondani, hogy hamis vezetők? (Valamelyest.) A lusta emberek felületesek, bármilyen kötelességet is végeznek. Bármilyen kötelességet is végezzenek, hiányzik belőlük a kitartás, ötletszerűen dolgoznak, és panaszkodnak, valahányszor valamilyen nehézség éri őket, és véget nem érő sérelmek áradnak belőlük. Szidalmazzák azt, aki kritizálja vagy megmetszi őket, házsártos asszonyként sértegetik az utcán az embereket, mindig másokon akarják levezetni a haragjukat, és nem akarják végezni a kötelességüket. Vajon mit jelez az, hogy nem akarják végezni a kötelességüket? Azt jelzi, hogy nem viselnek terhet, nem hajlandóak felelősséget vállalni, és lusták. Nem akarnak nehézségeket elszenvedni, illetve megfizetni az árat. Ez különösképpen vonatkozik a vezetőkre és a dolgozókra: Ha nem viselnek terhet, akkor eleget tudnak-e tenni a vezetők és a dolgozók felelősségeinek? Egyáltalán nem.

A hamis vezetők nem követik nyomon a munkát, illetve nem adnak útmutatást azzal kapcsolatban

Az imént a vezetők és a dolgozók ötödik felelősségének ezt az aspektusát vitattuk meg: „felfogással és megértéssel rendelkezni a munka minden egyes elemének az állását illetően”. Ennek az aspektusnak a megvitatásával a hamis vezetők néhány konkrét megnyilvánulását, valamint az emberi mivoltukat és a jellemüket tártuk fel. Most nézzük meg azt, hogy: „felfogással és megértéssel rendelkezni a munka minden egyes elemének az előrehaladását illetően”. Természetesen a munka előrehaladása valamelyest összefügg a munka állásával, viszonylag közeli kapcsolat van köztük. Ha valaki nem képes megértéssel és felfogással rendelkezni egy munkaelem állását illetően, akkor hasonlóképpen a munka előrehaladását sem tudja megérteni és felfogni. Az például, hogy milyen a munka előrehaladása, milyen szintre jutott el, milyen állapotban vannak a benne résztvevő emberek, hogy vannak-e a szakmai aspektusokkal kapcsolatos nehézségek, vannak-e a munkának olyan területei, amelyek nem felelnek meg Isten háza követelményeinek, hogy milyenek az elért eredmények, hogy tanul-e valaki azok közül, akik nem igazán képzettek a munka szakmai aspektusaiban, hogy ki szervezi meg a tanulást, mit tanulnak, hogyan tanulnak, és így tovább – ezek a konkrét kérdések mind összefüggenek az előrehaladással. A himnuszírás munkája például nem eléggé fontos? Milyen konkrét feladatokat szükséges elvállalni egyetlen himnusz megírásának a folyamatában attól kezdve, hogy először kiválasztásra kerülnek Isten szavainak lényeges szakaszai, egészen a dalszerzés befejezéséig? Először is, ki kell választani Isten szavaiból olyan lényeges szakaszokat, amelyek alkalmasak arra, hogy himnuszokat írjanak belőlük, és ezeknek megfelelő hosszúságúaknak is kell lenniük. A második lépés annak a megfontolását foglalja magában, hogy milyen stílusú dallam illik a szöveghez, amitől kellemes és élvezetes lesz énekelni. Azután meg kell találni a megfelelő embereket a himnusz eléneklésére. Hát nem konkrét feladatok ezek? (De igen.) Egy himnusz megírása után a hamis vezető egyáltalán nem érdeklődik afelől, hogy alkalmas-e a szerzemény, vagy megfelelő-e a stílus. A dalszerző, amikor észreveszi a felügyelet hiányát, személy szerint elég jónak érzi és fel akarja venni a szerzeményét. Végül megzenésítik és himnusszá alakítják Isten szavainak azt a szakaszát, amellyel kapcsolatban mindenki várta, hogy himnusz legyen belőle, de éneklés közben a legtöbben úgy érzik, hogy a himnusznak még mindig vannak hibái. Milyen probléma merül fel? A megkomponált himnusz nem színvonalas: annak ellenére vették fel, hogy nincs dallama és nem tetszetős. A hamis vezető, miután hallotta, megkérdezi: „Ki szerezte ezt a himnuszt? Miért lett felvéve?” Mire felteszi ezt a kérdést, már legalább egy hónap eltelt. Vajon a vezetőnek nem kellett volna figyelemmel kísérnie és haladéktalanul felfognia ennek a munkának az előrehaladását ez alatt az egy hónap alatt? Hogy ment például a komponálás? Meg lett határozva a himnusz alaphangneme? Volt dallama? Illett Isten szavaihoz ennek a himnusznak a dallama és stílusa? Szolgáltak útmutatással olyan személyek, akik releváns tapasztalattal bírnak? Lehetne ezt a himnuszt széles körben énekelni a megkomponálása után? Milyen hatása lenne? Jónak találták a hangnemet? A hamis vezető rendre elmulasztotta figyelemmel kísérni az efféle dolgokat, és meg is van rá az indoka, hogy miért nem kísérte figyelemmel: „Nem értek a himnuszíráshoz. Hogyan kísérhetnék figyelemmel valamit, amihez nem értek? Ez lehetetlen.” Jogos indok ez? (Nem.) Ez nem jogos indok; figyelemmel kísérheti tehát valaki a himnuszírást akkor is, ha nem járatos benne? (Igen.) Hogyan kísérje figyelemmel? (Együttműködhet a testvérekkel, és megvizsgálhatja a dallamot az alapelvek alapján, hogy lássa, megfelelő-e; gyakorlati módon kísérheti figyelemmel a munkát ahelyett, hogy mosná a kezeit.) A hamis vezetők munkájának fő jellemzője a doktrínáról való fecsegés és a szlogenek szajkózása. Miután kiadják a parancsaikat, egyszerűen mossák kezeiket az ügyben. Nem kérdeznek a munka későbbi előrehaladásáról; nem kérdezik meg, hogy felmerültek-e problémák, eltérések vagy nehézségek. Amint kiosztják a munkát, késznek tekintik a feladatukat. Ami azt illeti, vezetőként – miután elrendezted a munkát – figyelemmel kell kísérned a munka előrehaladását. Még ha nem is ismerős számodra az adott munkaterület – még ha semmilyen ismereted nincs is róla – meg tudod találni a módját, hogy elvégezd a munkádat. Kereshetsz valakit, aki valóban felfogja, aki érti a szóban forgó szakmát, hogy elvégezze a felülvizsgálatot és javaslatokat tegyen. A javaslataiból meghatározhatod a megfelelő alapelveket, és így figyelemmel tudod majd kísérni a munkát. Akár ismerős számodra a szóban forgó szakma, illetve akár érted azt, akár nem, legalább felügyelned kell a munkát, figyelemmel kell kísérned, és folyamatosan tudakozódnod és kérdezősködnöd kell az előrehaladásáról. Fenn kell tartanod az ilyen ügyek megértését; ez a felelősséged, a munkád része. Ha nem kíséred figyelemmel a munkát, nem teszel semmi többet, miután a munka kiosztásra került, mosod a kezeidet – a hamis vezetők teszik így a dolgokat. Az, hogy valaki nem követi nyomon a munkát, illetve nem nyújt iránymutatást azzal kapcsolatban, nem érdeklődik a felmerülő problémákról, illetve nem oldja meg azokat, valamint nem fogja fel a munka előrehaladását és hatékonyságát – ezek szintén hamis vezetők megnyilvánulásai.

A hamis vezetők nem végeznek valódi munkát, ami késlelteti a munka előrehaladását

Mivel a hamis vezetők nem tájékozódnak a munka előrehaladásáról, és mivel képtelenek azonnal felismerni a felmerülő problémákat, nemhogy megoldani azokat, ez gyakran ismétlődő késedelmekhez vezet. Bizonyos munkáknál, mivel az emberek nem fogják fel az alapelveket, és senki sem alkalmas arra, hogy felelősséget vállaljon érte vagy uralja azt, a munkát végzők gyakran vannak negatív, passzív és várakozó állapotban, ami súlyosan befolyásolja a munka előrehaladását. Ha a vezetők eleget tettek volna a felelősségeiknek – ha uralták volna a munkát, előremozdították volna, felügyelték volna, és találtak volna valakit, aki érti az adott területet, hogy vezesse a munkát, akkor a munka gyorsabban haladt volna, ahelyett, hogy ismétlődő késedelmeket szenvedett volna. A vezetők számára tehát létfontosságú, hogy megértsék és felfogják a munka állapotát. Természetesen az is nagyon szükséges, hogy a vezetők megértsék és felfogják, hogyan halad a munka, mivel az előrehaladás a munka hatékonyságával és az elérendő eredményekkel függ össze. Ha a vezetők és a dolgozók nem fogják fel, hogyan halad a gyülekezet munkája, és nem követik nyomon vagy felügyelik a dolgokat, akkor a gyülekezet munkájának előrehaladása biztosan lassú lesz. Ez annak a ténynek köszönhető, hogy a kötelességeket végző emberek többsége súlyosan hitvány, nincs benne felelősségérzet, és gyakran negatív, passzív és felületes. Ha nincs olyan felelősségérzettel és munkaképességgel rendelkező ember, aki ténylegesen felelősséget vállalna a munkáért, időben tájékozódna a munka előrehaladásáról, valamint irányítaná, felügyelné, fegyelmezné és megmetszené a kötelességeket végző személyzetet, akkor természetesen a munka hatékonysága nagyon alacsony lesz, a munka eredményei pedig nagyon gyengék lesznek. Ha a vezetők és a dolgozók még ezt sem látják tisztán, akkor ostobák és vakok. Így a vezetőknek és a dolgozóknak azonnal meg kell vizsgálniuk, nyomon kell követniük és fel kell fogniuk a munka előrehaladását, meg kell vizsgálniuk, hogy a kötelességeket végző embereknek milyen megoldandó problémáik vannak, valamint meg kell érteniük, mely problémákat kell megoldani a jobb eredmények elérése érdekében. Ezek a dolgok mind rendkívül fontosak, egy vezetőként tevékenykedő embernek tisztában kell lennie ezekkel a dolgokkal. Ahhoz, hogy jól végezd a kötelességedet, nem szabad olyannak lenned, mint egy hamis vezető, aki végez némi felszínes munkát, majd úgy gondolja, hogy jól végezte a kötelességét. A hamis vezetők gondatlanok és nemtörődömök a munkájukban, nincs felelősségérzetük, nem oldják meg a problémákat, amikor azok felmerülnek, és bármilyen munkát végeznek is, csak a felszínét súrolják és felületesen közelítenek hozzá; csupán hangzatos szavakat szólnak, doktrínákat és üres beszédet szajkóznak, és ímmel-ámmal végzik a munkájukat. Általában ilyen az állapota annak, ahogyan a hamis vezetők végeznek munkát. Bár az antikrisztusokkal összevetve a hamis vezetők semmiféle nyílt gonoszságot nem tesznek és nem követnek el szándékosan gonoszságot, amikor a munkájuk hatékonyságát nézed, joggal lehet felületesként jellemezni őket, olyanként, aki nem visel terhet, felelőtlen és nem hű a munkájához.

Az imént arról beszélgettünk, hogy a hamis vezetők nem végeznek valódi munkát, és nem értik, illetve nem fogják fel az egyes munkaelemek előrehaladását. Ami a gyülekezeti munkában felmerülő problémákat és nehézségeket illeti, itt is az a helyzet, hogy a hamis vezetők egyszerűen nem fordítanak rájuk figyelmet, vagy csak némi doktrínát hangoztatnak és néhány szlogent szajkóznak, hogy lerázzák azokat magukról. Bármely munkaelemről legyen is szó, sosem látni, hogy ők maguk eljönnének a munkaterületre, hogy megpróbálják megérteni és figyelemmel kísérni a munkát. Nem látni, hogy az igazságról beszélnének ott a problémák megoldása végett, azt pedig még kevésbé, hogy ott lennének személyesen igazgatni és felügyelni a munkát és megelőzni, hogy hibák és elhajlások történjenek benne. Ez a legszembetűnőbb megnyilvánulása a hamis vezetők felületes munkavégzésének. Noha a hamis vezetőknek – az antikrisztusoktól eltérően – nem az a szándékuk, hogy elkezdjék bomlasztani és megzavarni a gyülekezet munkáját, valamint sokféle gonoszságot sem művelnek, és saját, független királyságokat sem alapítanak, a különféle felületes viselkedéseik hatalmas akadályokat gördítenek a gyülekezet munkája elé, így vég nélkül merülnek fel és maradnak megoldatlanul különféle problémák. Ez súlyosan érinti a gyülekezeti munka minden egyes elemének az előrehaladását, és kihatással van Isten választott népének az életbe való belépésére. Vajon nem kellene kirekeszteni az efféle hamis vezetőket? A hamis vezetők képtelenek valódi munkát végezni – bármit tesznek is, az erős kezdettel indul, de a végére kifullad. A szerepük olyan, mint a ceremóniák megnyitóié: szlogeneket kántálnak és doktrínákat prédikálnak, amikor pedig kiadták a munkát másoknak és rendelkeztek róla, hogy ki legyen a felelős érte, azzal végeztek is. Hasonlóak az üvöltő hangosbemondókhoz, amelyeket Kína vidéki területein találni – ennyi a szerepük. Csupán egy kis előzetes munkát végeznek; a munka hátralévő részében sehol sem látni őket. Ami a konkrét kérdéseket illeti – például, hogy a munka egyes elemei hogy mennek, hogy összhangban vannak-e az alapelvekkel, és hogy hatékonyak-e –, nem tudják rájuk a válaszokat. Soha nem érintkeznek mélyrehatóan az átlagemberekkel, és nem látogatnak el a munkahelyre, hogy megértsék és felfogják minden egyes munkaelem előrehaladását és részleteit. Éppen ezért lehet, hogy a hamis vezetőknek nem az a szándékuk, hogy elkezdjenek bomlasztásokat és zavarásokat okozni vagy különféle gonoszságokat művelni a vezetői megbízatásuk ideje alatt, valójában azonban megbénítják a munkát, késleltetik a gyülekezeti munka minden egyes elemének az előrehaladását, Isten választott népe számára pedig ellehetetlenítik, hogy jól végezze a kötelességeit és belépést nyerjen az életbe. Ha így dolgoznak, ugyan miként vezethetnék el Isten választott népét az Istenben való hit helyes útjára? Ez azt mutatja, hogy a hamis vezetők semmilyen valódi munkát nem végeznek. Nem követik nyomon a munkát, amelyért felelősnek kellene lenniük, és nem szolgálnak iránymutatással és felügyelettel arra vonatkozóan a gyülekezeti munka normális előrehaladásának biztosítása végett; nem végzik el a vezetőknek és dolgozóknak szánt feladatokat, és nem tesznek eleget sem a hűség követelményének, sem a felelősségeiknek. Ez azt igazolja, hogy a hamis vezetők nem végzik hűségesen a kötelességeiket, és hogy felületesek csupán; Isten választott népét és Magát Istent egyaránt becsapják, valamint befolyásolják és akadályozzák az Ő akaratának az elvégzését. Ez a tény mindenki számára látható. Lehetséges, hogy egy hamis vezető igazán nem alkalmas a munkára; az is lehet, hogy kihúzza magát a munkája alól, és szándékosan felületes. Akárhogy is van, tény, hogy elfuserálja a gyülekezet munkáját. Egy szemernyi előrelépés sem történik a gyülekezeti munka egyes elemeiben, és egy halom felgyülemlett probléma marad hosszú időn át megoldatlanul. Ez nem csupán az evangéliumi munka terjedésére van kihatással, hanem Isten választott népének az életbe való belépését is súlyosan gátolja. Ezek a tények elegendőek annak megmutatásához, hogy a hamis vezetők nem csupán képtelenek valódi munkát végezni, hanem az evangélium-terjesztés munkájának akadályozóivá válnak, valamint annak gátjává is, hogy Isten akarata megvalósuljon a gyülekezetben.

A hamis vezetők nem végeznek valódi munkát, és nem képesek valódi problémákat megoldani. Ez nem csak késlelteti a munka előrehaladását és kihatással van annak eredményeire, hanem súlyos veszteségeket is okoz a gyülekezet munkájának, mivel sok emberi erőforrás, anyagi erőforrás és pénzügyi erőforrás elpazarlásával jár. Éppen ezért a hamis vezetőknek meg kell téríteniük a gazdasági károkat. „Ha a vezetőknek és a dolgozóknak meg kellene téríteniük a károkat, amelyeket azzal okoztak, hogy nem jól végezték a munkájukat, akkor senki sem lenne hajlandó vezető vagy dolgozó lenni” – mondják némelyek. Az efféle felelőtlen emberek nem alkalmasak vezetőnek vagy dolgozónak. Akiknek nincs lelkiismeretük és józan eszük, azok gonosz emberek – hát nem problémás, ha gonosz emberek akarnak vezetők és dolgozók lenni? Mivel Isten házának munkájából sok minden gazdasági kiadással jár, nem szükséges vajon elszámolni velük? Olyasvalamik az Istennek adott felajánlások, amiket tetszésük szerint elpazarolhatnak és eltékozolhatnak az emberek? Milyen joguk van a vezetőknek és a dolgozóknak arra, hogy eltékozolják az Istennek adott felajánlásokat? Ha gazdasági kárt okoz valaki, akkor azt meg kell térítenie; ez tökéletesen természetes és indokolt, és senki sem tagadhatja ezt. Például mondjuk, hogy van egy munka, amelyet egy ember egy hónap alatt tudna elvégezni. Amennyiben hat hónapig tart ennek a munkának az elvégzése, akkor a további öt hónap ráfordításai nem jelentenek-e veszteséget? Hadd mondjak egy példát az evangélium prédikálásával kapcsolatban. Mondjuk, hogy egy személy hajlandó az igaz utat kutatni és valószínűleg mindössze egy hónap alatt meg lehetne nyerni őt, azután pedig belépne az egyházba és további öntözésben és ellátásban részesülne, hat hónapon belül pedig alapot vethetne. Ám ha az evangéliumot hirdető személy nemtörődöm és felületes hozzáállást tanúsít ehhez a dologhoz, és a vezetők és dolgozók is figyelmen kívül hagyják a felelősségeiket, végül pedig fél évbe telik megnyerni az illetőt, akkor nem lesz vajon veszteség az életében ez a fél év? Ha találkozik a nagy katasztrófákkal, és nem vetett még alapot az igaz úton, akkor veszélyben lesz; nem lehet akkor azt mondani, hogy cserben hagyták őt azok az emberek? Egy ilyen veszteség nem mérhető pénzben vagy anyagi dolgokban. Ha fél éven át akadályozva van az illető az igazság megértésében, és fél éven át késleltetik, hogy alapot vessen és elkezdje végezni a kötelességét, ki fog ezért felelősséget vállalni? Megengedhetik maguknak a vezetők és a dolgozók, hogy vállalják ezért a felelősséget? Senki sem engedheti meg magának, hogy felelősséget vállaljon egy másik ember életének az akadályozásáért. Mivel senki sem engedheti meg magának, hogy viselje ezt a felelősséget, mit helyénvaló tenniük a vezetőknek és a dolgozóknak? A következőt: Adj bele mindent. Mibe adj bele mindent? A saját kötelezettségeid elvégzésébe, mindannak megcselekvésébe, ami ott van a saját szemed előtt, amit ki tudsz gondolni a saját elmédben, és amit el tudsz érni a saját képességeddel. Ezt jelenti mindent beleadni, ezt jelenti hűségesnek és felelősségteljesnek lenni, és ez az a felelősség, amelynek a vezetőknek és a dolgozóknak eleget kell tenniük. Egyes vezetők és dolgozók nem kezelik komoly dologként az evangélium prédikálását. Ezt gondolják: „Isten bárányai meg fogják hallani Isten hangját. Aki csak kutat és elfogad, az mind áldott lesz; aki nem kutat és nem fogad el, nem lesz áldott, és megérdemli, hogy katasztrófában haljon meg!” A hamis vezetők egyáltalán nincsenek tekintettel Isten szándékaira, és nem viselnek terhet az evangéliumi munkáért; az újonnan érkezettekért sem vállalnak semmilyen felelősséget, akik épp most léptek be az egyházba, valamint nem veszik komolyan Isten választott népének az életbe való belépését – mindig csak a státuszukból fakadó előnyökben való elmerülésre koncentrálnak. Nem számít, hányan kutatják az igaz utat, egyáltalán nem éreznek szorongást, folyton csak elevickélő mentalitást tanúsítanak, úgy cselekszenek, mint egy nyugalmazott császár vagy hivatalnok. Nem számít, mennyire kritikus vagy sürgős a munka, soha nem jelennek meg a helyszínen, és nem érdeklődnek a munka helyzete felől és nem értik azt, és nem kísérik figyelemmel a munkát, illetve nem oldanak meg problémákat. Mindössze megszervezik a feladatokat és azt gondolják, hogy ezzel el van intézve és ki van pipálva a munkájuk, s azt hiszik, hogy ez munkavégzésnek minősül. Vajon nem felületesség ez? Nem a felettük és az alattuk lévők becsapása egyszerre? Alkalmasak vajon az efféle vezetők és dolgozók arra, hogy használja őket Isten? Nem olyanok csupán, mint a nagy vörös sárkány hivatalnokai? Ezt gondolják: „Vezetőnek vagy dolgozónak lenni éppen olyan, mint hivatalt betölteni, és az embernek ki kell élveznie azokat az előnyöket, amelyek ebből a státuszból fakadnak. Ha hivatalt töltök be, az ezt az előjogot biztosítja a számomra, és felment az alól, hogy minden dolognál jelen legyek. Milyen fárasztó lenne és milyen lealacsonyító, ha mindig a helyszínen lennék, figyelemmel kísérném a munkát és értelmezném a helyzetet! Az efféle vesződséget nem tudom elfogadni!” Pontosan így dolgoznak a hamis vezetők és a hamis dolgozók, csakis a kényelem utáni sóvárgással és a státuszból fakadó előnyök élvezetével vannak elfoglalva, anélkül hogy bármilyen valódi munkát végeznének, és teljességgel híján vannak minden lelkiismeretnek és józan észnek. Az efféle parazitákat valóban ki kellene rekeszteni, és még azt is megérdemlik, ha megbüntetik őket! Egyes vezetők és dolgozók, noha sok éve végeznek már gyülekezeti munkát, nem tudják, hogyan prédikálják az evangéliumot, bizonyságot tenni pedig még kevésbé tudnak. Ha megkéred őket, hogy beszéljenek az evangélium lehetséges befogadóinak mindazokról az igazságokról, amelyek Isten munkájának látomásaival kapcsolatosak, képtelenek rá. Amikor ezt kérdezik a hamis vezetőktől: „Tettél valaha is bármi erőfeszítést azért, hogy felvértezd magad a látomások igazságával?”, azok így töprengenek: „Miért tennék ilyen erőfeszítést? A magas státuszomból eredően ez nem az én feladatom; tömérdek másik ember van, aki elvégezheti.” Mondjátok meg Nekem, miféle teremtmények ők? Sok éve végeznek már gyülekezeti munkát, mégsem tudják, hogyan kell az evangéliumot prédikálni. Ami pedig a bizonyságtételt illeti: találniuk kell egy evangéliumhirdetőt, aki megteszi helyettük. Ha vezetőként vagy dolgozóként nem tudod az evangéliumot prédikálni, nem tudsz bizonyságot tenni vagy a látomásokkal kapcsolatos igazságokról beszélgetni az emberekkel, akkor mi az, amit meg tudsz tenni? Mik a felelősségeid? Teljesítetted őket? Annyival próbálsz csak elboldogulni, amid van? Mi az, amid van? Ki hatalmazott fel téged arra, hogy azzal boldogulj, amid már van? Egyes evangelizációs csapatfelügyelők soha még csak nem is figyelték vagy hallgatták meg, amint mások az evangéliumot prédikálják. Nem törődnek azzal, hogy meghallgassanak másokat; nem érdekli őket az egész, problémásnak találják és nincs hozzá türelmük. Hát nem tudod, hogy ők vezetők – nem kevesebbek, mint hivatalnokok –, úgyhogy nem végzik el ezeket a konkrét feladatokat; a testvérekkel végeztetik el azokat. Tegyük fel, hogy néhány evangéliumi dolgozó egy kiváló képességű emberrel találkozik, aki mindent komolysággal közelít meg, és szeretne megérteni néhány konkrét igazságot a látomásokat illetően. Az evangéliumi dolgozók nem tudnak teljesen világosan beszélni, ezért megkérik rá a vezetőiket. A vezetők nem találják a szavakat, sőt, még kifogásokhoz is folyamodnak, ezt mondván: „Én magam még sohasem végeztem ezt a munkát. Rajta, végezzétek el ti! Én majd segítelek benneteket. Ha bármilyen probléma merül fel, én majd segítek nektek helyrehozni; támogatlak titeket. Ne aggódjatok! Mitől kellene félnünk, ha ott van nekünk Isten? Ha valaki az igaz utat keresi, ti bizonyságot tehettek vagy beszélhettek a látomások igazságairól. Én csak azért vagyok felelős, hogy az életbe való belépéssel kapcsolatos igazságokról beszéljek. A bizonyságtétel munkája a ti nehéz terhetek, amelyet hordoznotok kell, ne rám hagyatkozzatok!” Valahányszor az evangélium prédikálása során eljön a bizonyságtétel kulcsfontosságú pillanata, ők elrejtőznek. Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy híján vannak az igazságnak, akkor hát miért nem tesznek erőfeszítést azért, hogy felvértezzék magukat vele? Ha nagyon jól tudják, hogy híján vannak az igazságnak, akkor miért törekszenek mindig kétségbeesetten arra, hogy vezetőkké legyenek? Semmiféle tehetséggel nem rendelkeznek, és mégis van képük elvállalni bármilyen hivatalos pozíciót – még a császár szerepét is elvállalnák, ha hagynád nekik – messzemenőkig szégyentelenek! Nem számít, milyen szintű vezetői pozícióban vannak, nem tudnak valódi munkát végezni, mégis mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül élvezni merészelik a státuszból fakadó előnyöket. Hát nem teljesen szégyentelen emberek? Ha arra kértek volna téged, hogy beszélj egy idegen nyelven és nem tudnál, érthető volna, de a látomások igazságairól és Isten szándékairól tudnod kellene beszélni az anyanyelveden, nem igaz? Azoknak, akik mindössze három vagy öt éve hisznek, megbocsátható, ha nem képesek az igazságról beszélni. De némelyek már csaknem húsz éve hisznek Istenben, és valahogy még mindig nem képesek a látomásokkal kapcsolatos igazságokról beszélni – hát nem haszontalan egyének az ilyen emberek? Hát nem semmirekellők? Döbbenettel hallom, hogy valaki sok éve hisz már Istenben, és mégsem tudja, hogyan kell a látomásokról szóló igazságokról beszélni. Ti mit éreztek ennek hallatán? Hát nem felfoghatatlan ez? Hogyan végezték a munkájukat az ilyen emberek ezek alatt az évek alatt? Amikor arra kérik őket, hogy szolgáljanak útmutatással a zeneszerzéssel kapcsolatban, nem tudják, hogyan tegyék, és azt mondják, hogy túl nehéz ez a szakterület, és nem olyasmi, amihez az átlagember érthetne. Amikor arra kérik őket, hogy a műalkotások készítése vagy a filmgyártó munka terén szolgáljanak útmutatással, azt állítják, hogy túl magas szintű technikai készségre van szükség ezeknek a munkáknak a kezeléséhez. Amikor azt kérik tőlük, hogy írjanak tapasztalati tanúságtételről szóló cikkeket, azt mondják, hogy túl alacsony szintű a végzettségük, és nem tudják, hogyan kell ilyeneket írni, valamint hogy sohasem képezték őket ezen a téren. Ha nem tudják elvégezni ezeket a fajta munkákat, az megbocsátható, de az evangéliumi munka a kötelességük szerves része. Ennél ismerősebb nem is lehetne számukra ez a munka – nem kellene hát könnyűnek lennie a számukra? A látomásokkal kapcsolatos igazságokról folytatott beszélgetés legfontosabb aspektusa a munka három szakaszával kapcsolatos igazság világos közlése. Kezdetben az embereknek nincs sok tapasztalatuk ebben, és talán nem beszélnek olyan jól, de ha gyakorolják, idővel annál jobbá válhatnak a közlésben, minél többet csinálják – olyannyira, hogy képesek lesznek rendszerezetten beszélni, pontos és világos nyelvezettel és választékos szófordulatokkal. Nem az egyik konkrét területe ez annak a speciális munkának, amelyet a vezetőknek mesterfokon el kell sajátítaniuk? Nem olyan ez, mint arra kényszeríteni egy halat, hogy a szárazföldön éljen, ugye? (Nem, nem olyan.) Csakhogy az ilyen hamis vezetők még ennek a kis munkának az elvégzéséhez sem elég kompetensek. És ennek ellenére még mindig vezetőkként szolgálnak? Mit keresnek még mindig ebben a pozícióban? Némelyek ezt mondják: „Olyasvalaki vagyok, akinek zavaros, homályos és logikátlan a gondolkodása, és nem vagyok valami jó a látomásokkal kapcsolatos igazságokról való beszédben.” Ha ez a helyzet, képes vagy-e az evangéliumi munkában felmerülő különféle hibák és elhajlások azonosítására és megoldására? Ha nem tudod azonosítani, akkor biztosan megoldani sem tudod őket. Amikor hamis vezetők vannak az evangéliumi munkával megbízva, akkor ők semmilyen szerepet nem játszanak az ellenőrzésben és a felügyeletben; egyszerűen csak hagyják, hogy az alattuk lévők úgy tegyenek, ahogy a kedvük tartja, így aztán bárki úgy végezheti a dolgokat, ahogy akarja, és annak prédikálhat, akinek akar – egyáltalán semmilyen alapelvet vagy normát nem alkalmaznak. Egyesek szeszélyből cselekszenek, józan ész és főleg alapelvek híján tesznek dolgokat, valamint meggondolatlanul követnek el gaztetteket. A hamis vezetők egyáltalán nem képesek észrevenni vagy azonosítani ezeket a problémákat.

Azt mondják, hogy Dél-Amerikában és Afrikában szegény emberek kerültek a nyájba az evangéliumi munkán keresztül. Ezeknek az embereknek nincs stabil jövedelmük, és már az is problémákat okoz nekik, hogy elegendő ételhez jussanak és életben maradjanak. Mit kell hát tenni? Voltak vezetők, akik ezt mondták: „Istennek az a szándéka, hogy megmentse az emberiséget, és ahhoz, hogy meg legyen mentve valaki, először is elég étele kell, hogy legyen, nem igaz? Nem kellene akkor Isten házának segítséget nyújtania? Ha hisznek Istenben, kioszthatunk nekik néhány, Isten szavait tartalmazó könyvet. Nincsenek számítógépeik és telefonjaik, akkor hát mit kellene tennünk, ha azt kérik, hogy kötelességeket végezhessenek? Járjatok utána és nézzétek meg, hogy komolyan hajlandóak-e kötelességeket végezni.” Az utánajárás révén kiderült, hogy ezeknek az embereknek jelenleg nincs pénzük, de ha lenne pénzük és jóllakhatnának, akkor hajlandóak lennének elmenni otthonról, az evangéliumot prédikálni és a kötelességüket végezni. Ezeknek a körülményeknek a megértése után a vezetők elkezdtek segélyeket osztogatni nekik, havi rendszerességgel. Isten házának a pénzéből lett kifizetve számukra az élelem és a szállás, sőt még az internetdíj, valamint a telefonok, számítógépek és egyéb eszközök beszerzése is. Nem az evangéliumi munka terjesztése céljából osztottak pénzt ezeknek az embereknek, hanem azért, hogy segélyt juttassanak nekik az életben maradásuk érdekében. Összhangban volt ez az alapelvekkel? (Nem, nem volt.) Van Isten házának olyan szabálya, hogy amikor megélhetés nélküli, szegény embereknek prédikálják az evangéliumot vagy ilyenekkel találkoznak, akkor segélyt kell nyújtani nekik, amennyiben el tudják fogadni a munkának ezt a szakaszát? Van ilyen alapelv? (Nincs.) Akkor ezek a vezetők milyen alapelv szerint osztottak nekik segélyeket? Azért, mert azt gondolták, hogy Isten háza nem tudja mire költeni a pénzét, vagy mert túlságosan szánalmasnak tartották ezeket az embereket, vagy pedig abban a reményben, hogy ezek az emberek segítenek majd terjeszteni az evangéliumot? Pontosan mi volt a szándékuk? Mit próbáltak elérni? Amikor telefonok, számítógépek és a megélhetést fedező összegek kiosztására került sor, nagy élvezettel tették; élvezték, hogy olyan munkában vehetnek részt, ami javakat biztosít másoknak, mivel lehetővé tette számukra, hogy ezeknek az embereknek a kegyeibe férkőzzenek és megnyerjék a szívüket, és különösen nagy hangsúlyt fektettek az efféle feladatokra, egyre messzebb és messzebb mentek, és egy szemernyi szégyenérzetük sem volt. Ez az, amikor valaki arra használja Isten pénzét, hogy az emberek kegyeibe férkőzzön és megvásárolja a szeretetüket. Ezek a szegény emberek valójában nem is hittek igazán Istenben; csak a hasukat próbálták megtölteni és a megélhetésük biztosítására akartak módot találni. Az efféle emberek nem az igazság vagy az üdvösség elnyerésére igyekeztek. Megmentené vajon Isten ezeket az embereket? Egyesek, még ha hajlandóak voltak is kötelességet végezni, nem voltak őszinték, inkább a telefonok és számítógépek, valamint az élet kényelmi dolgai utáni vágy motiválta őket. Ám a hamis vezetők nem törődtek ezzel; amíg valaki hajlandó volt egy kötelességet végezni, ők gondoskodtak róla, és nem csupán a lakhatásra és élelemre biztosítottak pénzt, hanem számítógépet, telefont és különféle eszközöket is vettek neki. Kiderült azonban, hogy ezek az emberek úgy végezték a kötelességeiket, hogy semmiféle eredményt nem értek el. Hát nem csak az ablakon dobálták ki a pénzt a hamis vezetők? Nem arra használták Isten házának a pénzét, hogy megmutassák a nagylelkűségüket? (De igen.) Ez vajon az a munka, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak végezniük kell? (Nem.) Hát nem hamis vezetők voltak ezek? A hamis vezetők imádnak jóságot, jóindulatot és melegszívűséget színlelni. Ha melegszívűséget akarsz mutatni, az nagyszerű, csak használd a saját pénzedet! Ha valakinek nincs ruhája, vedd le a sajátodat és add oda neki; ne az Istennek adott felajánlásokból költs rá! Az Istennek adott felajánlások az evangélium terjesztésének munkájára valók, nem pedig jóléti juttatások osztogatására, és bizonyosan nem a szegények segélyezésére. Isten háza nem jóléti intézmény. A hamis vezetők képtelenek valódi munkát végezni, és még kevésbé képesek az igazsággal vagy élettel ellátni másokat. Csakis arra koncentrálnak, hogy jóléti juttatások osztogatására használják az Istennek adott felajánlásokat, azért, hogy az emberek kegyeibe férkőzzenek és megőrizzék a saját hírnevüket és státuszukat. Szégyentelen tékozlók, nem igaz? Ha felfedezik az efféle hamis vezetőket, képes vajon bárki is időben leleplezni és megállítani őket? Senki sem állt fel, hogy megállítsa őket. Ha a Fennvaló nem jött volna rá és nem parancsolt volna megálljt neki, akkor sosem ért volna véget az a gyakorlat, hogy Isten pénzét felhasználva biztosítottak javakat az embereknek. Azok a szegény emberek egyre nagyobbra nyitják a markukat, és mindig többet akarnak. Telhetetlenek; bármennyit adsz is, sosem elég. Akik őszintén hisznek Istenben, hátra tudják hagyni a családjukat és a karrierjüket, hogy a megmenekülés érdekében a kötelességüket végezzék, és még ha nehézségekkel szembesülnek is az életben, módot találnak rá, hogy maguk oldják meg azokat, anélkül hogy állandóan Isten házától követelnének dolgokat. Önállóan megoldják, amit tudnak, amit pedig nem képesek megoldani, azzal kapcsolatban imádkoznak Istenhez és a hitükre hagyatkozva szereznek tapasztalatot. Akik folyton Istennél könyörögnek dolgokért, azt várva, hogy Isten háza biztosítsa számukra a megélhetési költségeket és eltartsa őket, teljességgel híján vannak a józan észnek! Semmilyen kötelességet nem akarnak végezni, de mégis élvezni szeretnék az életet, és nem tudnak mást tenni, mint kinyújtani a kezüket, hogy Isten házától követeljenek dolgokat – de hiába, sosem elég nekik. Hát nem koldusok ezek? A hamis vezetők pedig – ezek a gyengeelméjűek – egyre csak osztogatták a javakat és nem hagyták abba; folyamatosan az emberek kedvében akartak járni, hogy elnyerjék a hálájukat, sőt, még azt is gondolták, hogy az efféle cselekedetek Istent dicsőítik. Ezek azok a cselekedetek, amelyekben a hamis vezetők a legnagyobb gyönyörűségüket lelik. Van-e hát bárki is, aki képes azonosítani ezeket a problémákat, aki át tudja látni ezeknek a problémáknak a lényegét? A legtöbb vezető szemet huny felettük, ezt gondolván: „Akárhogy is, nem rám lett bízva az evangéliumi munka, akkor hát miért törődnék ezekkel a dolgokkal? Nem az én pénzemet költik. Amíg az én zsebemben lévő pénzhez senki sem nyúl, addig minden rendben. Annak adtok, akinek akartok; mi köze ennek hozzám? Amúgy sem az én tárcámban végezné az a pénz.” Sok ilyen felelőtlen ember van körülöttünk, de hányan tudják vajon fenntartani Isten házának a munkáját?

A tengerentúlon jelenleg mindenütt folyamatban van az evangelizációs munka. Egyes országokban több ember van, aki el tudja fogadni az igazságot, míg mások lakossága kevesebb képességgel bír, minek eredményeképpen kevesebben tudják elfogadni az igazságot. Egyes országokban nincs vallásszabadság, erős ellenállást mutatnak az igaz úttal és Isten munkájával szemben, és nem sokan tudják elfogadni az igazságot. Azonkívül némely országok lakossága túlságosan elmaradott és olyan szegényes képességű, hogy nem képesek megérteni az igazságot, bárhogyan legyen is közölve, és úgy tűnik, hogy az ottani emberek nem érnek fel az igazsághoz. Ilyen helyeken nem kell hirdetni az evangéliumot. Az evangéliumot hirdetők azonban nem látják a probléma lényegét; nem azoknak prédikálnak, akik el tudják fogadni az igazságot, hanem inkább a nehéz esetek kereséséhez ragaszkodnak, miközben az egyszerűbbeket figyelmen kívül hagyják. Nem azokon a helyeken prédikálnak, ahol már terjed az evangelizációs munka és ahol könnyű prédikálni, inkább ragaszkodnak hozzá, hogy azokon a szegény és elmaradott helyeken hirdessék az evangéliumot, a legrosszabb képességű embercsoportoknak prédikálva, akik nem tudják felfogni az igazságot, valamint azoknak az etnikai csoportoknak, akik a legsúlyosabb vallási elképzelésekkel bírnak és akik a legerősebb ellenállást tanúsítják Istennel szemben. Hát nem eltérés ez? Vegyük például a judaizmust és néhány mélyen meggyökeresedett faji vallást, amelyek ellenségnek tekintik a kereszténységet, sőt üldözik is azt. Az efféle országok és etnikai csoportok esetében egyszerűen nem kell hirdetni az evangéliumot. Miért nem? Azért nem, mert hiábavaló a prédikálás. Még ha minden emberi erőforrást, pénzügyi erőforrást és anyagi erőforrást be is vetsz, három, öt, vagy akár tíz év is eltelhet anélkül, hogy bármilyen jelentős eredményt látnál. Mit lehet tenni ennek a helyzetnek a fényében? Először is, ha valakinek nincs jobb ötlete, megpróbálhatja; de ha világosan látja a körülményeket – azt, hogy nem feltétlenül hoz végül jó eredményt, ha nagy árat fizetve hirdeti nekik az evangéliumot –, akkor másik ösvényt kell választania, olyan ösvényt, amely eredményre vihet. Nem olyasvalami ez, amit át kellene látniuk a vezetőknek és a dolgozóknak? (De igen.) A hamis vezetők azonban nem értik ezt. Amikor arról van szó, hogy a tengerentúlon hol kellene elkezdeni az evangélium hirdetését, némelyek ezt mondják: „Kezdjük Izráellel! Mivel Izráel volt Isten munkája első két szakaszának az alapja, ott kell hirdetni. Nem számít, mennyire nehéz, kitartóan kell nekik prédikálnunk.” Csakhogy már régóta prédikálnak, és még mindig nincsenek jelentős eredmények, ami csalódáshoz vezet. Mit kell ekkor tenniük a vezetőknek? Egy képességgel és teherrel bíró vezető ezt mondaná: „Alapelv nélkül hirdetjük az evangéliumot; nem tudjuk, hogyan haladjunk az árral, hanem csak a képzelődéseink alapján nézzük a dolgokat – ez akkora naivitás a részünkről! Nem számítottunk arra, hogy ezek az emberek ostobák, makacsok és abszurdak lesznek. Azt gondoltuk, hogy mivel évezredek óta hisznek Istenben, nekik kell elsőként hallaniuk Isten evangéliumát, de rosszul gondoltuk; túlságosan abszurdak! Isten valójában már lemondott róluk addigra, amikor a megváltás munkáját végezte. Hiábavaló erőfeszítés lenne a részünkről, ha most visszamennénk és prédikálnánk nekik; hasztalan fáradozás és ostoba cselekedet volna. Félreértettük Isten szándékait. Isten nem munkálkodik ezen a dolgon, akkor mi, emberek, miképpen tehetnénk? Adtunk neki egy esélyt, de akárhogy is prédikálunk, nem fogadják el az igaz utat. Egyelőre fel kell adnunk, félre kell tennünk őket, és nem kell rájuk figyelmet fordítanunk. Ha vannak olyanok, akik hajlandóak keresni, akkor szívesen látjuk őket és tanúskodni fogunk nekik Isten munkájáról. Ha senki sincs, aki keresne, akkor szükségtelen proaktív módon keresnünk őket.” Hát nem ez az evangéliumhirdetés egyik alapelve? (De igen.) Akkor vajon egy hamis vezető be tudja tartani az alapelveket? (Nem.) A hamis vezetők szegényes képességűek és nem képesek átlátni a dolog lényegét; azt fogják mondani: „Isten azt mondta, hogy az izráeliták az Ő választott népe. Soha semmikor nem mondhatunk le róluk. Nekik kell az elsőknek lenniük; nekik kell először prédikálnunk, mielőtt más országokban lévő embereknek prédikálnánk. Micsoda hatalmas dicsőség lenne, ha elterjedne Izráelben Isten munkája! Isten Izráelből hozott dicsőséget Keletre, nekünk pedig vissza kell vinnünk azt a dicsőséget Keletről Izráelbe, hadd lássák meg, hogy Isten visszatért!” Ez nem csupán szlogen? Összhangban van ez a tényekkel? Ezt mondanák azok, akiknek nincs lelki megértésük. Mi van azokkal a hamis vezetőkkel, akik nem végeznek valódi munkát? Ügyet sem vetnek ezekre a dolgokra. Az evangéliumot hirdető embereket régóta nyugtalanítja már ez a dolog, ott vergődnek aközött, hogy feladják vagy folytassák-e a prédikálást, és nem biztosak benne, hogy miként gyakoroljanak. A hamis vezetők egyáltalán nem veszik észre, hogy ez probléma. Amikor látják, hogy ezek az emberek bosszankodnak azon, hogy nincs ösvényük, ezt mondják: „Miért kellene aggódni? Nálunk van az igazság, és van tapasztalati tanúságtételünk; prédikáljatok csak nekik!” Valaki ezt mondja: „Nem érted: ezeknek az embereknek valóban nehéz prédikálni!” Amikor jelentős problémák merülnek fel a munkában, amelyeket a vezetőknek meg kell oldaniuk, a vezetők még mindig csak szlogeneket szajkóznak és üres szavakat szólnak. Vajon ez a vezetőktől elvárt viselkedés? Amikor megkérdezik tőlük, hogy kell-e prédikálni az evangélium efféle lehetséges befogadóinak, ezt mondják: „Mindenkinek prédikálni kell, különösen az izráelitáknak; nekik mindenképpen prédikálni kell.” Hallotok-e bármiféle problémát ezekkel a szavakkal? Vajon tudják, hogy ez egy eltérés, egy hiba az evangelizációs munkában, amelyet kezelniük kell? Ezek a semmirekellők nem tudják ezt, és még mindig hangzatos szavakat szajkóznak és szlogeneket hangoztatnak; ők aztán csakugyan haszontalan söpredékek! Mégis azt gondolják magukról, hogy furfangosak, hogy van képességük és okosak. Még csak észre sem veszik, hogy ilyen nagy hiba és eltérés jelent meg a munkában; neki tudnak látni egyáltalán a megoldásának? Ez még kevésbé valószínű. Az evangélium hirdetői mind betegre aggódják magukat; az evangelizációs munka befolyásolva van, akadályozva lett és nem tud gördülékenyen előrehaladni, a hamis vezetőknek pedig meglepő módon fogalmuk sincs a munkában történő eltérésről. Amikor problémákkal vagy eltérésekkel találkoznak a munkában, az emberek többségét ez gyakran nem érdekli, nem veszik észre, és továbbra is makacsul és nemtörődöm hanyagsággal kitartanak a helytelen megközelítésben. Ha a vezetők és a dolgozók sem értik meg és fogják fel haladéktalanul a helyzetet, akkor mire a probléma súlyossá válik és a munka haladására is kihat, és a legtöbb ember fel tudja azt ismerni, a vezetők és a dolgozók meghökkennek. Az okozza ezt, hogy a vezetők és a dolgozók elhanyagolják a felelősségüket. Hogyan kerülhetik hát el az ilyen súlyos következményeket? A vezetőknek és a dolgozóknak rendszeresen ellenőrizniük kell a munkát, és haladéktalanul meg kell érteniük a munka aktuális állását és előrehaladását. Ha azt találják, hogy nem elég magas szintű a munka hatékonysága, meg kell nézniük, hogy melyik részben vannak hibák és problémák, és el kell gondolkodniuk: „Ezek az emberek jelenleg elfoglaltnak tűnnek, de miért nem tapasztalható nyilvánvaló hatékonyság? Vegyük például az evangelizációs csapat munkáját: olyan sokan hirdetik az evangéliumot és tesznek bizonyságot minden nap – azok mellett, akik együttműködnek ezen a munkán –, akkor hát miért nem nyernek meg sok embert minden hónapban? Melyik résszel van probléma? Ki okozza a problémát? Hogyan jött létre ez az eltérés? Mikor kezdődött? Mindegyik csoporthoz el kell mennem, hogy megtudjam, ki mit csinál most éppen, hogy vannak az evangélium jelenlegi lehetséges befogadói, és helyes-e az evangéliumhirdetés iránya – ezt mind meg kell tudnom.” Konzultálással, beszélgetéssel és megbeszéléssel fokozatosan láthatóvá válnak a munkán belüli eltérések és hibák. Ha egyszer fel lett ismerve egy probléma, akkor nem lehet annyiban hagyni; meg kell oldani. Miféle vezetők képesek tehát észrevenni a munkában megjelenő problémákat, eltéréseket és hibákat? Ezeknek a vezetőknek terhet kell viselniük, szorgalmasnak kell lenniük és a konkrét munka valamennyi részletében részt kell venniük; nyomon kell követniük, meg kell érteniük és fel kell fogniuk minden részt; meg kell állapítaniuk, hogy ki mit csinál, hogy melyik feladat elvégzésére milyen számú ember megfelelő, hogy kik a felügyelők, hogy milyen ezeknek az embereknek a képessége, hogy jól végzik-e a munkájukat vagy sem, hogy milyen a hatékonyságuk, hogy miként halad a munka, és így tovább, és így tovább – e dolgok mindegyikét meg kell állapítaniuk. Azonkívül az a legkritikusabb része az evangelizációs munkának, hogy az evangéliumhirdetők birtokában vannak-e az igazságnak vagy sem, hogy képesek-e világosan beszélni a látomásokkal kapcsolatos igazságokról az emberek elképzeléseinek és problémáinak megoldása végett, hogy képesek-e biztosítani azt, aminek az evangélium lehetséges befogadói híján vannak, azért, hogy alaposan meggyőzzék őket, és hogy képesek-e társalgó stílust felvenni, miközben az igazságról beszélnek, hogy az evangélium lehetséges befogadói többet hallhassanak Isten hangjából. Ha például az evangélium egyik lehetséges befogadója az Isten megtestesülésének jelentőségével kapcsolatos igazságokról akar tanulni, de egy bizonyos evangéliumhirdető folyton Isten munkájának jelentőségéről beszél, és arról, hogy mik a vallásos elképzelések, az vajon nem probléma? Ha valaki arról szeretne csupán tanulni, hogy miként menthető meg, és hogy mi foglaltatik benne Istennek az emberiség megmentésére vonatkozó irányítási tervében, akkor vajon nem az Isten munkája három szakaszára vonatkozó látomásigazságokról időszerű beszélni? (De igen.) Ám ez az evangéliumhirdető egyre csak Isten fenyítéséről és ítéletéről, valamint annak az Isten általi leleplezésről beszél, miszerint az arrogancia, a csalárdság és az elvetemültség az emberek romlott beállítottságai közé tartozik, és más efféle témákról. A másik fél még el sem fogadta Isten munkáját, az evangéliumhirdető máris elkezd a fenyítésről és az ítéletről beszélni neki, leleplezve a romlott beállítottságait. Ez taszítóan fog hatni az illetőre, nem kapja meg, amit akar, a megoldandó problémái pedig megoldatlanul maradnak; elveszíti az érdeklődését és nem lesz hajlandó tovább kutatni. Hát nem az evangéliumhirdetővel van itt baj? Az evangéliumhirdető nem érti az igazságot vagy híján van a lelki megértésnek, és így egyáltalán nincs tudatában annak, hogy mire van szüksége a másiknak, nem sikerül a lényegre térnie, amikor beszél, hosszasan fecseg, és egyáltalán nem oldja meg az evangélium lehetséges befogadójának a problémáit – hogyan nyerhetne meg embereket azzal, hogy ily módon hirdeti az evangéliumot?

A hamis vezetők semmilyen problémát nem vesznek figyelembe, amelybe a munkájuk során beleütköznek. Nem számít, milyen problémák merülnek fel az evangelizációs munkában, és nem számít, hogy gonosz emberek mennyire zavarják meg ezt a munkát és vannak rá hatással, ők ügyet sem vetnek egyikre sem, mintha semmi köze nem lenne hozzájuk. A hamis vezetők zavaros fejűek a munkájukban; függetlenül attól, hogy egy bizonyos illetőnek vannak-e eredményei, vagy betartja-e az igazságalapelveket a kötelessége terén, ők sem felügyeletet, sem átvilágítást nem biztosítanak, hagyva, hogy szabadon cselekedjenek az emberek, bármik legyenek is a következmények. Emiatt aztán sohasem lesznek megoldva az evangelizációs munkában megjelenő eltérések és hibák, és végül kimondhatatlanul sok, az igaz utat kereső embert elszalasztanak, és nem lehet őket mielőbb Isten elé hozni. Némelyek ezt mondják, miután az utolsó napokban elfogadják Isten munkáját: „Valójában három évvel ezelőtt hirdette nekem valaki az evangéliumot. Nem arról volt szó, hogy ne akartam volna elfogadni, vagy hogy negatív propagandában hittem volna; egyszerűen csak nagyon felelőtlen volt az illető, aki prédikált nekem. Nem tudott felelni az általam feltett kérdésekre, és nem beszélt világosan, amikor az igazságot kerestem, hanem csak haszontalan szavakat szólt. Így nem tehettem mást, mint hogy csalódottan távoztam.” Három évvel később, miután online kutatást végeztek, majd a testvérekkel együtt kerestek és beszélgettek ezek az emberek, egyenként eloszlatják a szívükben lévő összes elképzelést és zavart, teljes mértékben megerősítve és elfogadva, hogy Isten az, aki megjelent és munkát végez. Ekkor tehát a saját keresésük és kutatásuk révén fogadják el Isten munkáját. Ha az evangéliumot hirdető személy képes lett volna három évvel korábban világosan beszélni az igazságról és eloszlatni az elképzeléseiket és a kérdéseiket, akkor ők három évvel hamarabb elfogadták volna. Mennyi életben való növekedés lett késleltetve ez alatt a három év alatt! Ezt a felelősség elhanyagolásának kell tekinteni az evangéliumhirdetők részéről, és ez közvetlen kapcsolatban áll azzal, hogy nem értik az igazságot. Egyes evangéliumi munkások egyszerűen nem összpontosítanak arra, hogy felvértezzék magukat az igazsággal, és csak doktrínák hangoztatására képesek, anélkül hogy az emberek elképzeléseit vagy tényleges problémáit is meg tudnának oldani. Ennek eredményeképpen sok ember nem fogadja el időben az evangéliumot, amikor hallja, ami több évvel késlelteti az életben való növekedésüket. El kell mondani, hogy ezért az evangelizációs munkával megbízott vezetők a felelősek, a nem megfelelő útmutatásuk és az elégtelen felügyeletük miatt. Ha igazán lenne teher a vezetőkön és a dolgozókon, és ha képesek lennének egy kicsit több szenvedést elviselni, többet gyakorolni az igazság közlését, és egy kicsit több hűséget tanúsítani, világosan beszélve az igazság valamennyi aspektusáról, hogy azok az evangéliumi munkások képesek legyenek beszélni az igazságról az emberek elképzeléseinek és kétségeinek az eloszlatása végett, akkor egyre jobb eredményei lennének az evangélium hirdetésének. Így azok közül, akik az igaz utat kutatják, többen tudnák korábban elfogadni Isten munkáját és hamarabb visszatérni Isten elé azért, hogy elfogadják az Ő üdvösségét. A gyülekezet munkája egyszerűen azért akadozik, mert a hamis vezetők súlyosan elhanyagolják a felelősségeiket, nem végeznek valós munkát, illetve nem követik nyomon és nem felügyelik a munkát, és képtelenek beszélni az igazságról, hogy megoldják a problémákat. Természetesen ez azért is van, mert ezek a hamis vezetők elmerülnek a státusz előnyeiben, egyáltalán nem törekednek az igazságra, nem hajlandóak nyomon követni, felügyelni és irányítani az evangélium terjesztésének munkáját – aminek következtében a munka lassan halad, és sok, ember okozta eltérést, abszurditást és meggondolatlan hibát nem sikerül azonnal korrigálni vagy megoldani, ami súlyosan befolyásolja az evangélium terjesztésének hatékonyságát. Csak akkor javítják ki ezeket a problémákat, amikor a Fennvaló felfedezi azokat, és azt mondja a vezetőknek és a dolgozóknak, hogy meg kell oldaniuk. Akárcsak a vakok, ezek a hamis vezetők képtelenek felfedezni a problémákat, és egyáltalán nincsenek alapelvek abban, ahogyan cselekszenek, sőt képtelenek felismerni saját hibáikat, és csak akkor ismerik be a tévedéseiket, ha a Fennvaló megmetszi őket. Nos, kinek áll módjában, hogy felelősséget vállaljon az ilyen hamis vezetők által okozott veszteségekért? Még ha el is távolítják őket a pozíciójukból, hogyan lehet az általuk okozott kárt jóvátenni? Ezért amikor kiderül, hogy olyan hamis vezetők vannak, akik képtelenek valós munkát végezni, azonnal el kell őket bocsátani. Egyes gyülekezetekben az evangéliumi munka különösen lassan halad, és ez egyszerűen azért van, mert a hamis vezetők nem végeznek valós munkát, valamint túl sok esetben előfordul, hogy hanyagok és hibákat követnek el.

A hamis vezetők által végzett munka minden különböző elemében valójában számos probléma, eltérés és hiba van, amelyeket meg kell oldaniuk, ki kell javítaniuk és orvosolniuk kell. Mivel azonban ezekből a hamis vezetőkből hiányzik a teherérzet, és csupán elmerülnek a státuszuk előnyeiben, anélkül, hogy bármi valós munkát végeznének, végül csak elfuserálják a munkát. Egyes gyülekezetekben az emberek nem egységesek a gondolkodásukban, mindenki gyanakszik, óvakodik a másiktól és aláássa a másikat, miközben attól félnek, hogy Isten háza kirekeszti őket. Ilyen helyzetekkel szembesülve a hamis vezetők nem tesznek lépéseket, hogy megoldják azokat, nem végeznek semmilyen valós, konkrét munkát. A gyülekezeti munka leáll, de a hamis vezetőket ez mégsem zaklatja fel a legkevésbé sem, és még mindig azt hiszik, hogy ők maguk rengeteg munkát végeztek és nem késleltették a gyülekezet munkáját. Az efféle hamis vezetők alapvetően képtelenek az élettel való ellátás munkájának elvégzésére, és tényleges problémákat sem tudnak az igazság szerint megoldani. Mindössze némi, a Fennvaló által kifejezetten rájuk bízott és meghatározott, általános ügyekkel kapcsolatos munkát hajtanak végre, mintha egyedül a Fennvaló számára végeznék a munkájukat. Ami a gyülekezet alapvető munkáját illeti, amelyet a Fennvaló mindig is követelménnyé tett – amilyen az élettel való ellátás munkája és az emberek művelésének munkája – vagy bizonyos, a Fennvaló utasítása szerinti különleges feladatok: nem tudják, hogyan végezzék el, és nem tudják elvégezni. Csupán továbbadják másoknak ezeket a feladatokat, azután pedig elvégzettnek tekintik a munkát. Pontosan annyit csinálnak, amennyire utasítja őket a Fennvaló, és csak akkor cselekszenek egy kicsit, amikor noszogatva vannak; máskülönben inaktívak és felületesek – ezek hamis vezetők. Mi a hamis vezető? Dióhéjban: olyasvalaki, aki nem végez valódi munkát, aki nem végzi el a munkáját vezetőként, a kritikus és alapvető munkában súlyos felelősségmulasztást tanúsít, és nem cselekszik – ez egy hamis vezető. A hamis vezetők mindössze felületes, általános ügyekkel foglalják el magukat, amit tévesen valódi munka végzésének hisznek, ám ami a vezetői munkájukat és az Isten háza által rájuk bízott kritikus munkát illeti, valójában semmit sem végeznek el jól belőle. Ezenkívül gyakran merülnek fel olyan problémák a gyülekezet különböző munkaelemeiben, amelyek megoldást követelnek a vezető részéről, ők azonban nem tudják megoldani azokat, gyakran elkerülő hozzáállást tanúsítanak, a testvérek pedig nem találják a vezetőt, amikor meg akarnak oldani egy problémát. Ha sikerül megtalálniuk a vezetőt, a vezető azzal a kifogással tér ki előlük, hogy túlságosan lefoglalja őt a munka, és hárító hozzáállást tanúsítva megkéri a testvéreket, hogy olvassák egyedül Isten szavait, és keressék önállóan az igazságot a problémáik megoldása végett. Ez végül nagyon sok megoldatlan probléma felhalmozódásához vezet, ezzel pedig minden munkaelem előrehaladását megállítja, és a gyülekezeti munka leállását idézi elő. Ez annak a következménye, hogy a hamis vezetők nem végeznek valódi munkát. A hamis vezetők sohasem komolyak és szorgalmasak a főbb felelősségeik tekintetében, és az igazságot sem keresik a különféle problémák megoldása végett. Ez azt jelenti, hogy a hamis vezetők egész biztosan képtelenek valódi munkavégzésre és bármilyen probléma megoldására. A hamis vezetők a szavak és doktrínák hirdetésében, a szlogenek hangoztatásában és mások megintésében jeleskednek, és csakis arra összpontosítanak, hogy az általános ügyekkel kapcsolatos munkával foglalatoskodjanak. Ami a gyülekezet alapvető, Isten háza által rájuk bízott munkáját illeti, például az élettel való ellátást és az igazság közlését a problémák megoldása végett, nem tudják, hogyan kell ezeket végezni, nem képzik magukat, hogy megtanulják, és semmilyen tényleges problémát nem tudnak megoldani – ezek hamis vezetők.

Amikor arra kérnek néhány hamis vezetőt, hogy adjanak útmutatást a szövegalapú munkára, például forgatókönyvek írására, tapasztalati tanúságtételről szóló cikkek írására és más konkrét feladatokra vonatkozóan, ők azt gondolják, hogy mivel ez útmutatás csupán, semmilyen konkrét munkát nem kell végezniük, így inkább csak lézengenek. „Mondd csak, Zeng, hogy halad a cikked?” – kérdezik. „Már majdnem megvagyok vele.” „Vannak-e nehézségeid annak a forgatókönyvnek a megírásával, Lí?” „Igen, vannak. Tudnál segíteni a megoldásukban?” „Beszéljétek meg ezt együtt, magatok között! Imádkozzatok többet!” Ezek a hamis vezetők nem csupán útmutatást és támogatást nem adnak a testvéreknek, hanem arra sem összpontosítanak, hogy a saját munkájukat jól végezzék el; folyton csak kószálnak, valamint laza és kényelmes életet élnek. A felszínen úgy tűnik, hogy ellenőrzik a munkát, de ténylegesen semmilyen problémát nem oldanak meg – ők valójában aktatologatók! A nem hívő világ némely országában élő hozzáértő hivatalnokok éppúgy romlott emberek, de még ők is messze felülmúlják ezeket a hamis vezetőket, akikből hiányzik az a felelősségérzet, amely ezekben a hivatalnokokban megvan. A világjárvány kitörését követően például az országok világszerte elkezdtek megelőző intézkedéseket bevezetni. Ezeknek az országoknak a többsége végső soron egyöntetűen hatékonynak találta Tajvan megelőzést célzó erőfeszítéseit, ami azt jelezte, hogy a tajvani kormányhivatalnokok a lehető legmagasabb színvonalon és legaprólékosabban hajtották végre a világjárványra történő reagálással kapcsolatos feladatokat. A szekuláris világ egyik országától, a romlott emberiség körében élő hivatalnokoktól és politikusoktól igazán elismerésre méltó, hogy a legmagasabb színvonalon és ennyire aprólékosan végezzenek el egy feladatot. Sok európai hivatalnok hajlandó volt ellátogatni Tajvanba és tanulni Tajvantól; ebből a szempontból a tajvani kormányhivatalnokok messze felülmúlták más nemzetek kormányhivatalnokait. Az, hogy a hivatalnokaik többsége képes volt konkrét munkát végezni és beletenni a szívét abba, hogy eleget tegyen a felelősségeinek, önmagában is bizonyítja, hogy ezek a hivatalnokok megfelelő színvonalúak voltak. Egyes vezetők és dolgozók a gyülekezetben mindig felületesek, amikor a kötelességeiket végzik, és bárhogy metszik is meg őket, hatástalan. Úgy veszem észre, hogy ezeknek a vezetőknek és dolgozóknak a jelleme még azoknak a nem hívő világból való hivatalnokoknak a jellemével sem ér fel, akik tudnak tényleges munkát végezni. A legtöbbjük azt állítja, hogy hisz Istenben és törekszik az igazságra, valójában azonban nem hajlandóak árat fizetni. Olyan sok igazsággal ellátják őket, mégis ilyen a hozzáállásuk a kötelességük végzéséhez. Az eredmény az, hogy mindannyian hamis vezetőkké válnak, akik messze alulmaradnak, ha a kiváló kormányhivatalnokokhoz hasonlítjuk őket. Valójában nem magasak az emberekkel szemben támasztott követelményeim; nem követelem meg tőlük túl sok igazság megértését, sem azt, hogy túl magas szintű képességük legyen. A minimális mérce az, hogy lelkiismeretesen cselekedjenek és tegyenek eleget a felelősségeiknek. Ha mást nem is teszel, akkor legalább a mindennapi kenyeredre és az Istentől kapott megbízatásodra legyél méltó; ez elegendő. Isten munkája azonban egész idáig el lett végezve, és vajon sokan tudnak lelkiismeretesen cselekedni? Azt látom, hogy a demokratikus országokban bizonyos hivatalnokok őszintén beszélnek és cselekednek. Nem túloznak, és nem hangoztatnak magasztos elméleteket, a beszédük különösen szigorú és hiteles, és sok valódi dolgot el tudnak intézni. Valójában a munkájuk igen jó, hűen tükrözi az integritásukat és az emberi mivoltukat. Ha megnézzük most a gyülekezeten belüli vezetők és dolgozók többségét, ők rutinszerűen cselekszenek és felületesek a munkájukban, nem értek el nagyon jó eredményeket, és nem tettek maradéktalanul eleget a felelősségeiknek. Miután vezetőkké válnak, vallásos hivatalnokok lesznek belőlük, magas lovon ülnek és parancsokat osztogatnak, valamint aktatologatókká válnak. Csupán arra összpontosítanak, hogy elmerüljenek a státuszuk előnyeiben, és szeretik, ha mindenki őket követi, és körülöttük forog. Ritkán foglalkoznak mélyen a gyülekezet alapzatával valódi problémák megoldása végett. A szívükben egyre inkább eltávolodnak Istentől. Az efféle hamis vezetők és hamis dolgozók teljes mértékben javíthatatlanok! Olyan fáradságosan beszélek az igazságról, de ezek a vezetők és dolgozók nem fogadják be, makacsul ragaszkodnak a téves elgondolásaikhoz, és nem érinti meg őket. Mindig felületes a kötelességeikhez való hozzáállásuk, és a legkevésbé sem áll szándékukban megtérni. Látom, hogy ezek az emberek lelkiismeret nélkül valók, józan ész nélkül valók, és egyáltalán nem emberek! Azután így töprengek: Vajon szükséges még ismételten beszélni ezekről az igazságokról az efféle embereknek? Szükséges, hogy ennyire konkrét legyen a közlésem? Szükséges elviselnem ezt a szenvedést? Feleslegesek vajon ezek a szavak? Némi gondolkodás után úgy döntök, hogy még mindig beszélnem kell, mivel, noha azokra semmilyen hatással nem lesznek ezeknek a szavak, akik a legcsekélyebb lelkiismeretnek vagy józan észnek is híján vannak, azok számára viszont hasznosak, akik, habár kissé alacsonyabb szintű a képességük, el tudják fogadni az igazságot és őszintén tudják végezni a kötelességeiket. A hamis vezetők nem végeznek valódi munkát és nem tesznek eleget a felelősségeiknek, ám azok, akik törekednek az igazságra, le fogják vonni a tanulságokat, inspirációt nyernek és gyakorlási útra találnak ezekből a szavakból és dolgokból. Az életbe való belépés nem annyira könnyű; ha nincs, aki támogassa és ellássa az embereket, ha nincs, aki elemeire bontsa és megvilágítsa számukra az igazság minden egyes aspektusát, akkor az emberek nagyon gyengék, és gyakran találják magukat reménytelen és zavarodott állapotban, valamint a negativitás és passzivitás állapotában. Éppen ezért, amikor látom ezeket a hamis vezetőket, sokszor elmegy a kedvem attól, hogy beszéljek nekik. Amikor azonban arra gondolok, hogy milyen szenvedést viseltek el és milyen árakat fizettek azok, akik őszintén hisznek Istenben és akik hűségesen végzik a kötelességeiket, meggondolom Magam. Nem más okból, mint ezért: Még ha csak 30-50 – vagy legkevesebb 8-10 – ember is őszintén fel tudja áldozni magát és hűséges tud lenni a kötelességei végzésében, és hajlandó odafigyelni és alávetni magát, akkor már érdemes elmondani ezeket a szavakat. Arra nem lenne Bennem motiváció, hogy olyanokhoz szóljak és beszéljek, akiknek nincs lelkiismeretük és józan eszük; kimerítőnek és meddőnek érzem a társalgást ezekkel az emberekkel. A többségetek nem törekszik az igazságra és nem fizet árat a kötelességei terén – nincs rajtatok teher, nincs bennetek hűség, mindössze rutinszerűen cselekedtek, és vonakodva tesztek dolgokat, annak reményében, hogy áldásokat nyertek. Valójában meg nem érdemelt kegy a számotokra ezeknek a szavaknak a meghallgatása. Azokon élősködtök, akik őszintén végzik a kötelességeiket, akik igazán árat fizetnek, akikben van hűség, akiken van teher, és akik hajlandóak gyakorolni az igazságot. Nekik vannak szánva ezek a szavak, ti pedig meg nem érdemelt kegyben részesültök azzal, hogy halljátok őket. Ebből a szempontból nézve – vagyis, hogy a többségetek hozzáállása a kötelességei terén a rutinszerű cselekvés, mindennemű komolyság nélkül – ti nem vagytok méltók arra, hogy halljátok ezeket a szavakat. Miért vagytok méltatlanok? Azért, mert még ha figyeltek is, mindhiába az egész; nem számít, mennyi minden hangzik el vagy milyen részletességgel, ti csak rutinból hallgatjátok meg, nem gyakoroljátok ezeket a szavakat, bármennyit értetek is meg belőlük, miután meghallgattátok őket. Kikhez kellene szólni ezeket a szavakat? Kik méltók arra, hogy hallják őket? Csakis azok érdemlik meg a meghallgatásukat, akik hajlandóak árat fizetni, akik képesek őszintén feláldozni magukat, és akik hűségesek a kötelességeikhez és a megbízatásukhoz. Miért mondom azt, hogy ők megérdemlik a meghallgatásukat? Azért, mert ha a meghallgatásukat követően megértenek egy kevés igazságot, képesek azt a gyakorlatba ültetni, és gyakorolják, amit értenek; nem minden hájjal megkentek és nem lazsálnak; őszinte és vágyakozó hozzáállással kezelik az igazságot és Isten követelményeit, képesek szeretni és elfogadni az igazságot. Így aztán rájuk hatással lesznek és náluk eredményt érnek el ezek a szavak, miután meghallgatták őket.

2021. február 13.