Tizennegyedik tétel: Mindenféle gonosz ember és az antikrisztusok azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása (Harmadik rész)

A különféle gonosz emberek felismerésének mércéi és alapjai

I. Az ember Istenbe vetett hitének célja alapján

A legutóbbi összejövetelen a vezetők és a dolgozók tizennegyedik felelősségéről beszélgettünk: „Mindenféle gonosz ember és az antikrisztusok azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása.” E felelősség tartalma alapján összefoglaltuk a különféle emberek különböző megnyilvánulásait különböző körülmények között, majd a megnyilvánulásaik alapján felismertük ezeket a különféle személyeket. Ezeknek az embereknek a felismerésével az volt a célunk, hogy világosan azonosítsuk azokat, akik gonosz emberek, akiket Isten házának fel kell ismernie és ki kell takarítania – vagyis azokat, akik nem maradhatnak Isten házában, és a kitakarítás célpontjai. Az elmúlt két alkalommal a gonosz emberek különféle fajtáinak három szempont szerinti felismeréséről és kategorizálásáról beszélgettünk. Ma folytatjuk a beszélgetést a gonosz emberek különféle fajtáinak e három szempont szerinti kategorizálásával kapcsolatos különböző részletekről. Először is olvassátok el a tizennegyedik felelősséget és az abban felsorolt három konkrét kategóriát. (A vezetők és a dolgozók tizennegyedik felelőssége: „Mindenféle gonosz ember és az antikrisztusok azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása.” Az első az ember Istenbe vetett hitének célja; a második az ember emberi mivolta; a harmadik az ember hozzáállása a kötelességéhez.) Az elolvasást követően fel tudtok idézni valamennyit az előző két beszélgetés alapvető tartalmából? (Igen.) Először is tekintsük át a legutóbbi beszélgetésünk tartalmát. (Isten legutóbb az ember Istenbe vetett hitének céljáról beszélt, ennek a témának a négyestől a nyolcas pontjáig terjedő részét tárgyalva: negyedik, opportunizmus gyakorlása; ötödik, a gyülekezetből való megélés; hatodik, menedék keresése; hetedik, támogató keresése; nyolcadik, politikai célok hajszolása.) A legutóbbi beszélgetésen ezt az öt pontot tárgyaltuk meg. Az emberek ezen öt típusának alapvető megnyilvánulásairól és feltárt romlott lényegéről szóló beszélgetés révén, a viselkedésük és az Istenbe vetett hitükkel kapcsolatos szándékaik és céljaik, valamint az Istennel szembeni állandó követeléseik alapján ítélve, ezeket az embereket testvéreknek kell-e tekinteni, és a gyülekezetben kell-e maradniuk? (Nem, az ilyen embereket el kell takarítani, mert az Istenbe vetett hitük nem az igazságra való törekvésre vagy az üdvösségre való törekvésre irányul. Mindannyiuknak személyes szándékai és tervei vannak, abban a reményben, hogy előnyöket csalnak ki maguknak, és előnyökre tesznek szert Isten házában. Ők nem olyan emberek, akik igazán hisznek Istenben; ők mind álhívők.) Ha az álhívőket nem takarítják ki a gyülekezetből, akkor milyen bajt jelentenek a gyülekezet munkájára és a testvérekre nézve? (Nem eszik és nem isszák Isten szavát, és nem tapasztalják meg Isten munkáját; anélkül tartózkodnak a gyülekezetben, hogy elfogadnák az igazságot. Ráadásul negatív hozzáállás és elképzelések áradnak belőlük, így bomlasztásokat és megzavarásokat okozhatnak, és negatív szerepet játszhatnak.) Ezek a megnyilvánulások alapvetően láthatóak az emberek számára.

Az utolsó beszélgetés során tárgyalt öt embertípus megnyilvánulásaiból ítélve van-e közös jellemzőjük ezeknek az embereknek? (Igen, van.) Mi a közös jellemzőjük? (Ezek az emberek mind álhívők.) (Nem hisznek Isten létezésében, nem hisznek az igazságban, és nem érdekli őket az igazság.) Ez a lényegüket érinti. Mivel nem hisznek az igazságban, nem fogadják el az igazságot. Akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot, azok lényege az álhívőé. Mik fémjelzik az álhívőket? Azért hisznek Istenben, hogy opportunizmust gyakoroljanak, a gyülekezetből éljenek meg, menedéket keressenek, támogatót és rendszeres élelmezést keressenek. Néhányuk még politikai célokat is hajszol, bizonyos ügyeken keresztül kapcsolatokat akarnak kiépíteni a kormánnyal, hogy pártfogást szerezzenek, és hivatalos kinevezéshez jussanak. Az ilyen emberek egytől egyig álhívők. Ezeket az indítékokat és szándékokat hordozzák Istenbe vetett hitükben, és nem hiszik teljes bizonyossággal a szívükben, hogy van Isten. Még ha el is ismerik Őt, azt kétkedve teszik, mert a nézetek, amelyekhez ragaszkodnak, ateisták. Csak olyan dolgokban hisznek, amelyeket az anyagi világban látni képesek. Miért mondjuk, hogy nem hisznek abban, hogy van Isten? Mert egyöntetűen nem hiszik és nem ismerik el a tényeket, hogy Isten teremtette a mennyet és a földet és minden dolgot, és hogy amióta megteremtette az emberiséget, Isten vezeti őket és szuverén módon uralkodik felettük. Ezért lehetetlen hinniük a tényben, hogy Isten testté lehet. Ha nem hiszik, hogy Isten testté lehet, akkor képesek-e hinni és elismerni az Isten által kimondott összes igazságot? (Nem képesek.) Ha nem hisznek az Isten által kimondott igazságokban, akkor hisznek-e abban, hogy Isten meg tudja menteni az emberiséget, és hisznek-e Istennek az emberiség megmentésére szolgáló irányítási tervében? (Nem hisznek.) Mindezek közül semmiben sem hisznek. Mi a gyökere a hitetlenségüknek? Az, hogy nem hisznek Isten létezésében. Ők ateisták és materialisták. Azt hiszik, hogy csak az anyagi világban általuk látható dolgok a valóságosak. Úgy hiszik, hogy a hírnév, a nyereség és a státusz csak cselszövésekkel és tisztességtelen eszközökkel érhető el. Abban hisznek, hogy a boldogulás és a boldog élet elérésének egyetlen módja a sátáni filozófiák szerinti élet. Úgy hiszik, hogy a sorsuk csakis a saját kezükben van, és hogy önmagukra kell hagyatkozniuk a boldog élet megteremtésében és biztosításában. Nem hisznek Isten szuverenitásában vagy mindenhatóságában. Azt gondolják, hogy ha Istenre hagyatkoznak, akkor semmijük nem lesz. Végső soron nem hisznek abban, hogy Isten szavai mindent meg tudnak valósítani, és nem hisznek Isten mindenhatóságában. Ezért fakadnak a szándékok és célok, mint például az opportunizmus gyakorlása, a gyülekezetből való megélés, menedék keresése, támogató keresése, barátkozás az ellenkező neműekkel és politikai célok hajszolása – hivatalos pozíciót és állandó élelmezést biztosítani maguknak – az Istenbe vetett hitükben. Éppen azért képesek arra, hogy saját szándékaikkal és céljaikkal vakmerően és gátlástalanul beszivárogjanak a gyülekezetbe, tehetségüket kamatoztatandó vagy kívánságaikat megvalósítandó a gyülekezetben, mert ezek az emberek nem hisznek abban, hogy Isten szuverén módon uralkodik mindenek felett. Ez azt jelenti, hogy azért szivárognak be a gyülekezetbe, hogy kielégítsék az áldások megszerzésére irányuló szándékukat és vágyukat; hírnevet, nyereséget és státuszt akarnak szerezni a gyülekezetben, és ezáltal jutnak hozzá az állandó betevőjükhöz. Viselkedésükből, valamint természetlényegükből is látható, hogy Istenbe vetett hitük céljai, indítékai és szándékai nem legitimek, és hogy egyikük sem fogadja el az igazságot, vagy hisz őszintén Istenben – még ha be is szivárognak a gyülekezetbe, csak a helyeket töltik fel, és semmilyen pozitív szerepet nem játszanak. Ezért a gyülekezetnek nem szabad befogadnia az ilyen embereket. Bár ezek az emberek beszivárogtak a gyülekezetbe, ők nem Isten választott népe, hanem mások hozták be őket jó szándékból. „Ők nem Isten választott népe” – hogyan kell ezt értelmezni? Ez azt jelenti, hogy Isten eleve nem rendelte el és nem választotta ki őket; nem úgy tekint rájuk, mint munkájának tárgyaira; és nem is rendelte el őket olyan emberi lényekként, akiket meg fog menteni. Ha már beszivárogtak ezek az emberek a gyülekezetbe, természetesen nem kezelhetjük őket testvérekként, mert ők nem azok, akik őszintén elfogadják az igazságot, vagy alávetik magukat Isten munkájának. Néhányan megkérdezhetik: „Mivel ők nem testvérek, akik valóban hisznek Istenben, miért nem takarítja ki vagy zárja ki őket a gyülekezet?” Isten szándéka az, hogy az Ő választott népe tanuljon meg tisztán látni ezek az emberek által, és ezáltal átlásson a Sátán cselszövésein, és utasítsa el a Sátánt. Amint Isten választott népe rendelkezik tisztánlátással, ezeket az álhívőket ki kell tisztítani. A tisztánlátás célja leleplezni ezeket az álhívőket, akik ambícióikkal és vágyaikkal beszivárogtak Isten házába, és kitakarítani őket a gyülekezetből, mert ezek az emberek nem igaz istenhívők, és még kevésbé olyanok, akik elfogadják az igazságot, és törekednek rá. Semmi jó nem származik abból, ha a gyülekezetben maradnak – nagy baj viszont fog származni. Először is, miután beszivárogtak a gyülekezetbe, ezek az álhívők soha nem eszik és nem isszák Isten szavait, és az igazság legapróbb morzsáját sem fogadják el. Mindig más dolgokról beszélnek, mint Isten szavai és az igazság, és ezzel megzavarják mások szívét. Csak akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját, és ezzel ártanak Isten választott népe életbe való belépésének. Másodszor, ha a gyülekezetben maradnak, akkor a nem hívőkhöz hasonlóan féktelenkednek, gaztetteket követnek el, akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját, és sok rejtett veszélynek teszik ki a gyülekezetet. Harmadszor, még ha a gyülekezetben maradnak is, nem fognak önként szolgálatot végezni, és bár talán végeznek egy kis szolgálatot, azt csak azért teszik, hogy áldást nyerjenek. Ha eljön a nap, amikor megtudják, hogy nem nyerhetnek áldást, dühbe gurulnak, megzavarják és hátráltatják a gyülekezet munkáját. Ahelyett, hogy ezt eltűrnétek, jobb, ha a lehető leghamarabb kitakarítjátok őket a gyülekezetből. Negyedszer, ezek az álhívők hajlamosak arra, hogy frakciókat alakítsanak, hogy antikrisztusokat támogassanak és kövessenek, gonosz erőt hozva létre a gyülekezeten belül, amely nagy veszélyt jelent annak munkájára. E négy megfontolás fényében fel kell ismerni és le kell leplezni ezeket az Isten házába beszivárgó álhívőket, majd ki kell őket takarítani. Ez az egyetlen mód a gyülekezeti munka normális előrehaladásának fenntartására, és annak hatékony biztosítására, hogy Isten választott népe ehesse és ihassa Isten szavait, hogy normálisan élhesse a gyülekezeti életet, és így az Istenbe vetett hit helyes útjára léphessen. Ez azért van így, mert ezeknek az álhívőknek a gyülekezetbe való beszivárgása nagyon károsan hat Isten választott népének az életbe való belépésére. Sokan vannak, akik nem tudják felismerni őket, és ehelyett testvérekként kezelik őket. Egyesek, látva, hogy van néhány adottságuk vagy erősségük, megválasztják őket, hogy vezetőként és dolgozóként szolgáljanak. Így keletkeznek hamis vezetők és antikrisztusok a gyülekezetben. A lényegüket vizsgálva látható, hogy egyikük sem hiszi, hogy Isten létezik, vagy, hogy az Ő szavai az igazság, vagy hogy Ő szuverén módon uralkodik mindenek felett. Isten szemében ők nem hívők. Nem törődik velük, és a Szentlélek nem fog munkálkodni rajtuk. Lényegük alapján tehát nem tárgyai Isten üdvösségének, és bizonyosan nem eleve elrendeltek vagy kiválasztottak Általa. Isten semmiképpen sem tudná megmenteni őket. Akárhogy is nézzük, ezek közül az álhívők közül senki sem Isten választott népe. Őket azonnal és pontosan fel kell ismerni, majd ki kell takarítani. Nem szabad hagyni, hogy a gyülekezetben ólálkodjanak és megzavarjanak másokat. Ezek az álhívők különböző célokkal és indítékokkal szivárognak be a gyülekezetbe, és lehet, hogy kezdetben nem vagy képes átlátni rajtuk, vagy felismerni őket. Azonban ahogy telik az idő, ahogy egyre gyakrabban érintkezel velük, és egyre több dolgod van velük, egyre jobban meg fogod érteni őket, és egyre világosabban fogod látni azokat a különféle megnyilvánulásokat, amelyek arra utalnak, hogy álhívők. Akkor nem könnyebb Isten szavai alapján felismerni őket? (De igen.) Ha Isten választott népe mind képes felismerni az álhívőket, akkor itt az ideje, hogy felfedjék és kitakarítsák őket. Függetlenül attól, hogy milyen a jellemük, milyen a társadalmi helyzetük, vagy milyen magas a rangjuk a gyülekezetben, ha több év prédikációhallgatás után még mindig nem tudják elfogadni az igazságot, és tele vannak Istenről alkotott elképzelésekkel, akkor már fel vannak fedve mint álhívők. Figyelembe véve az Istenbe vetett hitük céljait és megnyilvánulásait, ők kétségtelenül azok, akiket ki kell takarítani vagy ki kell zárni. Ez az a megtisztító munka, amelyet a gyülekezetnek minden időszakban el kell végeznie.

Az Istenbe vetett hit céljának témája nyolc pontot érintett, ami azt jelenti, hogy nyolcféle embertípus van, amelyek megnyilvánulásai elegendőek ahhoz, hogy felismerjük a különféle gonosz embereket, majd pontos jellemzést adjunk róluk, és aszerint kezeljük őket. Egyszóval, ez a nyolcféle ember nem maradhat a gyülekezetben. Valaki megkérdezheti: „Vajon e nyolc embertípus mindegyike csak egyfajta viselkedést mutat?” Ez nem feltétlenül van így; egyesek Istenbe vetett hitének célja négy vagy öt pontot foglal magában – menedéket keresnek, a gyülekezetből élnek meg, opportunizmust gyakorolnak, politikai célokat hajszolnak, és véletlenszerűen kutatnak fel ellenkező neműeket, azért szivárognak be a gyülekezetbe, hogy válogatás nélkül elcsábítsanak másokat. Egyesek Istenbe vetett hitének célja esetleg két pontra terjed ki – az egyik, hogy a gyülekezetben igyekeznek tisztségviselővé válni, a másik, hogy opportunizmus révén keresik az áldásokat, vagy egyesek esetleg ellenkező neműeket kutatnak fel, valamint a gyülekezetből élnek meg. Nyilvánvaló, hogy ezek az emberek azért jönnek Isten házába, hogy kihasználják a lehetőséget, és arra akarják használni Isten házát vagy a testvéreket, hogy segítsenek nekik bizonyos dolgok elvégzésében, hogy erőfeszítéseket tegyenek értük; céljaik elérése és kívánságaik kielégítése érdekében minden lehetséges eszközt felhasználnak, hogy a testvéreket rávegyék arra, hogy szolgálják őket. Röviden, ezeknek az álhívőknek és opportunistáknak, akik beszivárogtak a gyülekezetbe, és akiket ki kell takarítani vagy ki kell zárni, az a nyilvánvaló célja azzal, hogy Isten házába jönnek, hogy ingyenélők legyenek, és személyes haszonszerzésre használják ki a helyzetet. Akár a beszédükben, akár a tetteikben, a céljuk homályosan, de mindig felismerhető. Ezek az emberek egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és nem érdekli őket az igazság; néha még az ellenszenv vagy az ellenállás hangulatát és hozzáállását is mutatják. Bármilyen kötelességet is rendezzen számukra a gyülekezet, csak vonakodva és csak akkor működnek együtt, ha az a javukra válik. Ha számukra nincs haszna, akkor belsőleg ellenállnak, és negativitást, illetve passzivitást, sőt, akár ellenszenvet vagy elutasítást is tanúsítanak. Csak akkor vesznek részt egy kis munkában, ha annak haszna van; enélkül vagy kibújnak alóla, vagy passzívan átvergődnek rajta. A munka kritikus pillanataiban bújócskát játszanak, eltűnnek és elhanyagolják a gyülekezeti munkát. Ezekből a megnyilvánulásokból világosan látszik, hogy az Istenbe vetett hitük csupán ingyenélésre szolgál; még a szolgálatra való felhasználásuk is több kárt okoz, mint hasznot.

I. A gyülekezet megfigyelése

Ma az Istenbe vetett hit céljával kapcsolatos téma utolsó pontjáról fogunk beszélgetni. A korábban említett nyolc ponton kívül van egy másik embertípus is, akinek az Istenbe vetett hitének célja és szándéka nem legitim. Mi különbözteti meg őket a fent említettektől, akiket kizárólag a haszon motivál, és mindent megtesznek a hírnév, a nyereség és a státusz megszerzéséért? Ez a fajta ember nem azért lép be a gyülekezetbe, hogy tisztségviselővé váljon, hogy státuszhoz vagy állandó élelmezéshez jusson, illetve, hogy kényelmesebbé tegye az életét, és így tovább; neki olyan célja van, amely a hétköznapi emberek számára nehezen felismerhető. Mi ez a cél? Az, hogy megfigyelje és irányítsa a gyülekezetet. A gyülekezet megfigyelése az Istenbe vetett hit céljával kapcsolatos téma kilencedik pontja. Ezek az emberek azzal a feladattal lépnek be a gyülekezetbe, hogy megfigyeljék azt, céljuk a gyülekezet fejlődési pályájának irányítása. Akik kiküldik őket, a feletteseik vagy főnökeik talán a kormányt, egy adott vallási csoportot vagy a társadalom valamely szervezetét képviselik. Mivel nem ismerik a gyülekezetet, tele vannak kíváncsisággal, sőt nyugtalansággal a gyülekezet keletkezését, kialakulását és létét illetően, szándékukban áll mélységében megismerni a gyülekezetet, megismerni a gyülekezet felépítését, munkáját és különböző körülményeit. Ezért néhány embert kiküldenek a gyülekezetbe, hogy elvégezzék a megfigyelés feladatát. Azok, akik vállalják a gyülekezet megfigyelésének feladatát, akár a kormánytól, akár vallási csoportoktól, akár bármilyen társadalmi szervezettől jönnek, olyan céllal hisznek Istenben, amely teljesen eltér az igaz testvérekétől. Nem azért vannak itt, hogy elfogadják Isten üdvösségét; nem azért jöttek, hogy elfogadják Isten szavait, az igazságot és Isten üdvösségét az Istenbe vetett hit és Isten elismerése alapján. Istenbe vetett hitükhöz politikai célok vagy valamely szervezet által adott feladat társul. Így a gyülekezet megfigyelése egyszerre célja a gyülekezetbe való beszivárgásuknak és az Istenbe vetett hitüknek, és a feletteseik által rájuk bízott feladat; ez egy olyan munka, amit azért végeznek, hogy megkeressék a fizetésüket.

Mit figyelnek meg azok, akik megfigyelés céljából szivárognak be a gyülekezetbe? Számos szempontot megfigyelnek, például a gyülekezet tanításait, céljait, az általa támogatott dolgokat, az általa végzett munkát, valamint a tagok gondolatait és nézeteit, és értékelik, hogy a gyülekezet ártalmas-e a kormányra, a vallásokra vagy a társadalomra nézve. Ellenőrzik, hogy a beszédekben nem szerepelnek-e társadalom-, kormány- vagy államellenes kijelentések. A tanítások tekintetében megfigyelik, hogy pontosan mik azok az eszmék, amelyeket a gyülekezet képvisel. Lehet, hogy nem könnyű észrevenned ezeket a személyeket, amikor beszivárognak a gyülekezetbe, mert előfordulhat, hogy figyelmesen hallgatnak és komoly jegyzeteket készítenek az összejövetelek alatt anélkül, hogy elszundítanának. Még az is lehet, hogy komolyan összefoglalják minden egyes összejövetel különféle felszólalóinak beszédeit, végül összefoglalják és kategorizálják a különféle emberek különböző gondolatait és nézeteit, hogy lássák, melyek igazodnak a nemzeti kormány érdekeihez és követelményeihez, és melyek ártanak az állam kormányzásának, ellentétesek a kormánnyal, és így tovább. Lehet, hogy aprólékosan összefoglalják és kategorizálják a gyülekezeti tagok e mélyen gyökerező nézeteit, és nyilvántartást vezetnek ezekről. Miért teszik ezt? Mert ez a munkájuk, a feladatuk; jelenteniük kell a felettesüknek. Ez a munkájuk első része: a gyülekezet tanításainak és minden tagja ideológiai tendenciáinak felfogása. Amint úgy vélik, hogy ezek a tendenciák a társadalomra vagy az államra káros elemeket tartalmaznak, vagy ha úgy vélik, hogy radikális gondolatok és nézetek merülnek fel, azonnal jelentik ezt felettesüknek, hogy megfelelő intézkedéseket tehessenek. Először a gyülekezet tanításait igyekeznek megérteni – ez az egyik fő feladatuk a gyülekezet megfigyelése terén –, majd ezt követik a gyülekezet személyzetére vonatkozó információk. Például információt gyűjtenek arról, hogy kik a gyülekezet rangidős vezetői, beleértve a lakcímüket, életkorukat, megjelenésüket, iskolai végzettségüket, érdeklődési körüket és hobbijaikat, egészségi állapotukat, hogy miről beszélnek a mindennapi életben, hova járnak, milyen munkát végeznek, valamint a napi munkaidejüket és a munka tartalmát. Megvizsgálják, hogy ezek a vezetők tettek-e olyan kijelentéseket vagy hajtottak-e végre olyan cselekedeteket, amelyek a kormány, a vallások vagy a társadalmi irányzatok ellen irányulnak, valamint többek között azt, hogy ezek a vezetők miként reagálnak a nemzet kormányzati rendszerére és az aktuális politikai fejleményekre. Ezek mind olyan szempontok, amelyeket a gyülekezetet megfigyelők igyekeznek felfogni. Továbbá folyamatosan figyelemmel kísérik a gyülekezet felépítését és igazgatási struktúráját is. Nyomon követik például, hogy kik a gyülekezet vezetői és dolgozói, milyen szintű vezetőket bocsátottak el, hogyan helyezték át őket elbocsátásuk után, mely vezetőket tartóztatták le, és ki vette át a munkájukat utána. Egyéb konkrét információk mellett információt gyűjtenek az utódok életkoráról, neméről, arról, hogy hány éve hisznek Istenben, milyen az iskolai végzettségük, és – ha tehetséges egyetemi diplomások – van-e bármilyen negatív hatásuk az országra vagy a társadalomra, és hogy potenciálisan felvehetők-e a kormányzati hivatalokba dolgozni. Még arról is tudni akarnak, amikor konkrét gyülekezetvezetők elfoglalják pozíciójukat, vagy elbocsátják őket. Vagyis a személyzet státusza, a konkrét igazgatási munka és a gyülekezet felépítése mind olyan szempontok, amelyekkel igyekeznek megismerkedni. Ezen túlmenően arra törekednek, hogy teljes mértékben megismerjék többek között az olyan információkat, hogy hány munkakör van a gyülekezetben, hány csoport van, és az egyes csoportok vezetőinek adatait. Körbejárva kérdezősködnek, megfigyelnek és tanulnak, munkájukat nagyon részletesen végzik. Az ilyen típusú, a gyülekezetbe beszivárgó embereknek az a dolguk és feladatuk, hogy a gyülekezet helyzetének és különböző fejleményeinek minden aspektusát azonnal felfogják, hogy elérjék a gyülekezet megfigyelésének célját. Ide tartozik például, hogy hogyan fejlődik az egyház a tengerentúlon, hány országba terjedt el az evangélium, és mely országokban jöttek létre gyülekezetek – mindezeket a részleteket fel kell fogniuk. Ezek a fő feladataik, amelyeket a gyülekezet megfigyelése során ellátnak: Először is, felfogni a gyülekezet tanításait; másodszor, felfogni a gyülekezet személyi állományának helyzetét; és harmadszor, felfogni a gyülekezeti munka helyzetét és közelmúltbeli kulcsfontosságú dinamikáját. Teljes mértékben a Sátán, a nagy vörös sárkány cinkosaiként és csatlósaiként működnek; ők a Sátán valódi szolgái.

Az ilyenfajta emberek, akik megfigyelik a gyülekezetet, azért szivárognak be a gyülekezetbe, hogy a gyülekezet tanításával, személyi állományával, a munkafolyamatokkal, a gyülekezet méretével és egyéb szempontokkal kapcsolatos információkat felfogják. Céljuk, hogy felfogják e szempontok mindegyikét, majd jelentsék azokat felettesüknek, akik bármikor kidolgozhatják a megfelelő szabályozási terveket vagy intézkedéseket a gyülekezet kezelésére a helyzet alapján. Röviden, a gyülekezet megfigyelésének célja egyáltalán nem jószándékú. Máskülönben miért figyelnék meg a gyülekezetet még mindig, tekintve, hogy az nem hoz nekik sem gazdagságot, sem hasznot? Nem azért, mert nyugtalanok a gyülekezet létezése miatt? Nem hiszik el, hogy az Isten által alapított és vezetett gyülekezet olyan emberekből áll, akik tisztán Istenben hisznek, és nincsenek kapcsolatban az állammal, a társadalommal vagy a politikai csoportokkal és szervezetekkel. De függetlenül attól, hogy hogyan tekintenek bele a gyülekezetbe, továbbra is nyugtalanok maradnak. Miért? Mert ateisták, nem ismerik el Istent, és gyűlölik az igazságot is. Ezért képesek olyan ostoba és abszurd cselekedetekre, mint a hívők elnyomása és letartóztatása, valamint a gyülekezet megfigyelése. Miért vezetnek be megfigyelési és ellenállási intézkedéseket a gyülekezettel szemben? Mert a legnagyobb aggodalmuk az, hogy ha túl nagyra nő és túl sok tagot számlál a gyülekezet, akkor majd jelentős hatást gyakorol az országra, a kormányra és a társadalomra, sőt, még a hagyományos kultúrákat és a hagyományos vallási csoportokat is veszélyezteti és befolyásolja. Ez a valódi ok a gyülekezet megfigyelése, és a gyülekezettel szembeni ellenállásuk mögött. Ezért kezelik végrehajtandó politikai feladatként a gyülekezet megfigyelését és a gyülekezettel szembeni ellenállást.

Az ilyenfajta embereket, akik megfigyelik a gyülekezetet, talán nem könnyű felismerni a gyülekezeten belül, mert hátsó szándékaik vannak, és mélyen elrejtik magukat, hogy mások ne vehessék észre őket. Így előfordulhat, hogy a gyülekezet többségével tartanak, nem tesznek semmi szokatlant, kifejezetten jól neveltnek tűnnek, és soha nem fejezik ki eltérő véleményüket a gyülekezet által végzett munkával kapcsolatban. Ezeknek az egyéneknek azonban van egy jellemzőjük: langyosak az Istenbe vetett hitet illetően, se nem túl aktívak, se nem túl passzívak. A rájuk osztott kötelességekből el tudnak végezni egy keveset, de soha nem fedik fel személyes információikat, például azt, hogy hol dolgoznak, milyen a családi állapotuk, vagy hogy hittek-e már korábban Istenben. Ha valaki megemlíti, hogy kormányzati hivatalnál dolgozik, akkor nagyon kitérők, és nem mondanak véleményt a kormányról, a politikáról, egyes intézkedésekről vagy a vallásról. Viselkedésükre jellemző, hogy kerülik az érzékeny témákat; nem kritizálják és nem dicsérik a kormányt, és nem vitatják meg annak politikáját vagy kormányzati rendszerét. Amikor valaki rámutat arra, hogy egy adott személy kém, ők feltűnően idegesek lesznek, és akár gyorsan védekezni is kezdhetnek. Amellett, hogy idegesek, a tekintetükből esetleg észreveszed azt is, hogy hajlamosak kerülni az ilyen érzékeny témákat; távol tartják magukat mindenkitől, aki átlát rajtuk. Emellett gyakran hívják őket ismeretlen számról, vagy olyan titokzatos személyek keresik fel őket és beszélgetnek velük, akiknek nincs közük a gyülekezethez, és amint felvesznek egy ilyen hívást, azonnal eltávolodnak a többiektől. Ha valaki véletlenül meglátja őket ezekben a pillanatokban, láthatóan idegesek lesznek, elpirulnak, és rendkívül nyugtalannak tűnnek, mert attól félnek, hogy felfedezik kilétüket. Amellett, hogy titokban információkat gyűjtenek a gyülekezetről, időről időre érdeklődnek a testvérek helyzetéről is, és olyan kérdéseket tesznek fel, mint például: „Hány éve hiszel Istenben? A szüleid hisznek? A családtagjaid a kontinensen élnek? A kontinensen élő családtagjaid közül kik és hány éve hisznek Istenben? Hány évesek? Hányan vagytok a helyi gyülekezetetekben? Hogy vannak most?” Időről időre olyan érzékeny és magánjellegű információk után kutatnak, amelyeket az emberek nem hajlandóak felfedni. A testvérek egymás közötti általános érintkezése során senki sem kérdez rá szándékosan vagy aktívan érzékeny személyes információkra, ha valaki nem hajlandó megosztani azokat. Ez a személy azonban különös figyelmet fordít az ilyen dolgokra, sőt, odáig megy, hogy követi egyes vezetők és dolgozók vagy fontos munkáért felelős személyek mozgását, megpróbál hozzáférni az említett személyek számítógépeinek és mobiltelefonjainak adataihoz vagy címadataihoz, és ragaszkodik ahhoz, hogy ezeket az adatokat alaposan kivizsgálja. Ha észreveszik, hogy egy bizonyos vezető nem vett részt egy összejövetelen, megkérdezik: „XY nincs ma az összejövetelen. Mit csinál most?” Ha valaki megemlíti, hogy elfoglalt, akkor tovább vizsgálódnak: „Mivel van elfoglalva? Megint öntözi az új híveket? Kik azok az új hívők? Mikor kezdtek el hinni? Hogyhogy én nem tudok erről?” Egyre mélyebbre ásnak. A testvérek azt mondják: „Ha nem szabad tudnunk, akkor ne is kérdezzük. Miért kérdezed folyton? Ez nem az életbe való belépésről szól, nincs köze az igazsághoz; nem kell tudni.” Erre a beszivárgott így válaszol: „De ezek Isten házának ügyei, a gyülekezet munkája; miért nem tudhatunk róla? Mindannyian hiszünk Istenben, egy kis tudás nem árt. Ha ti nem akarjátok tudni, az azt jelenti, hogy nem érdekel titeket a gyülekezet munkája vagy a gyülekezet vezetői. Pontosan kivel ment találkozni a vezető? Hány új hívő van? Hol vannak? Én is szeretnék találkozni velük.” Folyton kérdezősködnek ezekről a dolgokról.

Van még egy feladat, amelyre rendkívül sok figyelmet fordítanak azok, akik megfigyelik a gyülekezetet, ez pedig a gyülekezet pénzügyi helyzetének megismerése. Egyrészt igyekeznek megérteni a gyülekezet pénzügyeinek forrásait. Tudni akarják, hogy a gyülekezet alapított-e gyárakat vagy vállalkozásokat, rendelkezik-e munkáskizsákmányoló üzemekkel, alkalmaz-e gyerekmunkásokat, és hogy a gyülekezet különböző munkái között vannak-e nyereséges vállalkozások. Például, hogy a videók, filmek, énekek gyártása és az Isten szavait tartalmazó könyvek nyomtatása eredményez-e nyereséget vagy termel-e túlzott nyereséget a gyülekezet számára; mik a gyülekezet pénzügyi forrásai; vannak-e tehetős magánszemélyek, akik adományokkal támogatják a gyülekezetet; vannak-e közöttük a politikai elit tagjai vagy multimilliomosok és milliárdosok – ezek azok a részletek, amelyeket meg akarnak ismerni. A gyülekezet igazgatási struktúráinak és pénzügyi forrásainak feltérképezésén túl a gyülekezet pénzügyeinek felügyeletét is igyekeznek megragadni, azzal a céllal, hogy nyomon kövessék e pénzeszközök irányát. Hogyan költi el a pénzét a gyülekezet, bocsátkozik-e törvénytelen tevékenységekbe, szervezi-e a társadalmi elit tagjait, illetve együttműködik-e különböző társadalmi szervezetekkel és csoportokkal diktatórikus kormányok elleni közös fellépés és az emberi jogok védelme érdekében, és így tovább – ezek is azok közé a fontos helyzetek közé tartoznak, amelyeket igyekeznek megismerni. Egyesek azt kérdezik: „Vajon a gyülekezet megfigyelésének munkáját csak a nagy vörös sárkány népe végzi?” Helytálló ez az állítás? Valójában az egész világ és az emberi társadalom egésze ellenáll Istennek. Nemcsak a diktatórikus uralom alatt álló nemzetek állnak ellen Istennek; még az úgynevezett keresztény országokban is ateista és nem hívő a hatalmon lévők többsége, és még azok között is, akiknek van hitük, vagy akik kereszténynek vallják magukat, kisebbségben vannak azok, akik képesek elfogadni az igazságot. A legtöbb ember nem ismeri el az igazságot, nemhogy elfogadná azt. Szóval nem olyan emberek ezek, akik hisznek Istenben, mégis ellenállnak neki? Például az olyan vallások esetében, mint a kereszténység, a katolicizmus, vagy a judaizmus Izráelben, a felsőbb rétegek olyan emberekből állnak-e, akik elfogadják az igazságot? Egyáltalán nem. Egyikük sem jut odáig, hogy Isten munkáját vizsgálja; egyikük sem képes elfogadni az igazságot. Konkrétan ők mindannyian álhívők; mindannyian ellenállnak Istennek, és antikrisztusok. Megzavarják és szabotálják Isten munkáját, és brutálisan elnyomják és üldözik azokat, akik Istent követik, amit Isten utolsó napokbeli munkáját illető bánásmódjuk bizonyít. Melyik felekezet engedi meg híveinek, hogy szabadon kutassák az igaz utat, más felekezetbeli prédikátorokat hallgassanak, vagy idegeneket fogadjanak? Egyetlen egy sem képes erre. Melyik faj vagy nemzet barátságos az egyházzal? (Egyik sem.) Már az is dicséretes, ha egy kis vallásszabadságot és némi lélegzetvételnyi teret biztosítanak. Még mindig elvárod, hogy ezen felül is támogassanak téged? Amikor Isten gyülekezete megjelenik, vagy amikor a gyülekezet elkezdi hirdetni az evangéliumot, akkor ezek az emberek, akik egyáltalán nem hisznek Isten létezésében, és akik különös undort és ellenszenvet éreznek az Isten által kifejezett igazságok iránt, egy különleges feladatot vállalnak fel, mégpedig azt, hogy kijelölnek bizonyos személyeket a gyülekezet szoros megfigyelésére. A „megfigyelni” itt azt jelenti, hogy felügyelni, megismerni és ellenőrizni; vagyis a gyülekezet minden aspektusát minden időszakban szigorúan felügyelni, megismerni és ellenőrizni. Egyesek azt mondják: „Nem ítélték el nyilvánosan Isten munkáját, és nem ellenezték azt, és itt helyben nem szenvedtünk üldöztetést vagy zaklatást. Úgy érezzük, hogy Istenben hinni, összejövetelen részt venni, a kötelességünket végezni és az evangéliumot terjeszteni a tengerentúlon sokkal jobb és biztonságosabb, mint a nagy vörös sárkány országában. Nem tapasztaltunk semmilyen beavatkozást.” Csak azért, mert nem történt beavatkozás, és némi szabadságot kaptál, nem szabadna tagadni a gyülekezet megfigyelésére irányuló munkájukat. Az a kis vallásszabadság, amelyben részesülsz, egy alapvető társadalmi intézmény; amit élvezel, az pusztán a bármely állampolgárt megillető alapvető jog abban az országban, ahol élsz. Ezeknek az alapvető jogoknak a megléte nem jelenti azt, hogy a nemzeti kormány, a társadalmi csoportok vagy a vallásos világ elfogadta és elismerte Isten és a gyülekezet munkáját, barátságossá vált, vagy, hogy megszűnt az ellenséges magatartás és a megfigyelés. Nem így van? (De igen.) Ez nem elvont dolog, ugye? (Nem, nem az.)

Hogyan viszonyuljunk a sátáni rezsimek ellenségeskedéséhez és megfigyelő tevékenységéhez? El kell utasítanunk és el kell kerülnünk, vagy egyszerűen figyelmen kívül kell hagynunk? Először is, gondolkodj el ezen: fél-e attól a gyülekezet, hogy megfigyelik bármelyik munkáját? (Nem.) Vannak-e titkos tevékenységeink? Teszünk-e állam- vagy kormányellenes politikai nyilatkozatokat? (Nem.) Ez megerősíthető. Az Istenbe vetett hit soha nem foglalja magában a politikában való részvételt. A legtöbben már több mint három éve hisztek Istenben, néhányan már húsz vagy harminc éve. Ennyi évnyi prédikációhallgatás során tapasztalta-e bárki is, hogy a gyülekezet állam- vagy társadalomellenes kijelentéseket tett volna? (Nem.) A legkevésbé sem; Isten házában soha nem beszélünk politikáról. Továbbá, a Mindenható Isten Egyházát Isten alapította, ez Isten földi királyságának előképe, nem egy személy által létrehozott szervezet, nem egy ember által alapított szervezet. Mi tehát az a munka, amelynek elvégzésére Isten az egyházat alapította? Nem az, hogy társadalom-, vallás- vagy politikaellenes munkát végezzen. Mi tehát az egyház munkája? Először is, a fő munkája az, hogy terjessze a jó hírt arról, hogy Isten testté lett, hogy megmentse az emberiséget az utolsó napokban, lehetővé téve az emberiség számára, hogy elfogadja az Isten által kimondott összes igazságot, hogy Istenhez fordulhasson és imádhassa Őt. Másodszor az, hogy az igazság után áhítozókat Isten elé vigye, hogy elfogadják Isten szavainak ítéletét és fenyítését, és megtisztuljanak, végül pedig elérjék az üdvösséget. Erre a munkára vállalkozik az Isten által alapított egyház, és ez az egyház létének jelentősége és értéke. Ez nem kapcsolódik a politikához, az üzleti élethez, az iparhoz, a technológiához vagy a társadalom bármely más ágazatához, és nincs is köze ezekhez a dolgokhoz. Mi tehát Isten üdvözítő munkájának lényege az egyházon belül? A legegyszerűbben és legmarkánsabban fogalmazva, az emberiség irányítása. Az emberiség irányításának konkrét tartalma az, hogy az embereket Isten elé, Isten szavainak valóságába hozza, lehetővé téve számukra, hogy elfogadják Isten ítéletét és fenyítését, hogy megtisztuljanak és üdvösségre jussanak. Ez az emberiség irányításának konkrét munkája. A gyülekezet által végzett minden munka Isten irányításával, Isten tervével kapcsolatos, és természetesen magában foglalja az Isten által kimondott szavakat; egyáltalán nincs köze a világi emberek által vállalt különböző munkákhoz. Ezért a gyülekezetről szóló bármilyen információ, akár a tanításairól, akár a személyzetéről, akár az igazgatási struktúrájáról, akár a munkájának helyzetéről, vagy akár a gyülekezet pénzügyi helyzetéről van szó, egyáltalán nem kapcsolódik semmilyen országhoz, semmilyen társadalomhoz, semmilyen fajhoz, semmilyen valláshoz vagy emberi csoporthoz – még a legcsekélyebb kapcsolat sincs. Következésképpen, ezeket a pontokat szem előtt tartva, akár a kormánypártról, akár vallási csoportokról, akár társadalmi csoportokról van szó, az, hogy embereket küldenek a gyülekezet megfigyelésére, mit is jelent valójában? (Szükségtelen tevékenység.) A „szükségtelen tevékenység” egy formális kifejezés. Hogyan mondják hétköznapi nyelven? Nincs jobb dolguk, igaz? Meglátásom szerint pontosan erről van szó; napjaikat túl sok kényelem és könnyedség tölti ki, kiküldik hát ezt a néhány tétlenkedő egyént, hogy figyelje meg a gyülekezetet, sőt, ezt politikai feladatként, komoly munkaként kezelik – ez teljesen abszurd! Ezzel az erőfeszítéssel sokkal jobb lenne oktatási vagy jótékonysági intézményeket nyitni. Ez csupán annak az esete, amikor a túl sok testi kényelem tétlenséghez vezet, és nem a megfelelő feladatokra összpontosítanak! Ha az egész emberiség olyan lenne, mint Isten gyülekezete, ahol Isten személyesen terel és vezet, akkor ez a világ, ez az emberiség sok felesleges intézményt, kiadást és gondot takarítana meg magának. A legkevesebb, hogy az olyan szereplők, mint a kémszervezetek és a rendőrség, ezek a biztonsági ágazatok feleslegesek lennének, ezeket fel kellene oszlatni és más munkára átcsoportosítani.

A gyülekezet megfigyelésével megbízott személyek küldetést teljesítenek. Elsődleges feladatuk a gyülekezetbe való beszivárgáskor ez a néhány szempont, amelyről már beszélgettünk; miután felfogtak néhány alapvető és fontos helyzetet a gyülekezeten belül, jelentést tesznek a feletteseiknek. Függetlenül a gondolataiktól, a véleményüktől vagy a munkájuk mögött álló céltól, ezeknek a megfigyelőknek a gyülekezetben való jelenléte arra kell, hogy sarkallja a testvéreket, hogy éberek legyenek, és bölcsen kezeljék őket. Helyes ez a megközelítés? (Igen.) Akkor szükség van-e túlzott riadalomra? (Nincs.) Hogyan álljunk hozzá az ilyen személyek megjelenéséhez? Két alapelv van, nagyon egyszerű. Ha körbejárnak, és kérdezősködnek vagy információk után kutakodnak, az egyértelműen kémnek vagy felderítőnek minősíti őket. Az ilyen személyek emberi mivolta rendkívül aljas és önhitt; komoly zavarokat okoznak a gyülekezetben. Puszta jelenlétük nyugtalanságot okoz az emberek között, akadályozva őket abban, hogy Isten elé járuljanak. Az összejöveteleket és a kötelességek végrehajtását is megzavarják és hátrányosan befolyásolják, és a biztonság is veszélybe kerül. Hogyan kell kezelni egy ilyen személyt? (Ki kell takarítani a gyülekezetből.) Helyes; ha zavart okoz a gyülekezeti életben vagy a gyülekezet munkájában, akkor azonnal el kell takarítani. El kell-e bújni előle, vagy félni kell-e tőle? (Nem.) Néhányan, amikor kémekkel találkoznak a tengerentúlon, pánikba esnek, és mindenhová elbújnak, mintha csak odahaza találkoztak volna a rendőrséggel. Egyes testvérek, amikor kimennek megbízásokat teljesíteni, és közben kémekkel találkoznak, akik kérdéseket tesznek fel nekik, és hallják, hogy a kérdezés hangneme mennyire megfélemlítő, rendőrségi kihallgatáshoz hasonló, annyira megijednek, hogy elszaladnak, anélkül, hogy befejeznék a megbízások teljesítését. Azt mondom: „Hogy lehetsz ilyen nyámnyila? Miért menekülsz el? Mitől kell félni? A nagy vörös sárkány országában oly sok testvér került fogságba, mégsem ijedtek meg; nem lettek júdássá, hanem szilárdan kitartottak bizonyságtételük mellett. Akkor hogyan lehetsz még mindig ennyire félős, miután már a tengerentúlra jöttél? Nem szegtél meg semmilyen törvényt; mitől kellene félned?” Egyesek azt mondják: „Állandóan megpróbálnak a közelembe férkőzni, és folyton faggatnak.” Nem tudsz visszakérdezni? Megkérdezhetnéd: „Milyen jogon faggatsz engem? Ismerlek téged? A nagy vörös sárkány egyik tisztségviselője vagy, aki ellenőrzi az igazolványokat? Kit képviselsz? Ha továbbra is kérdezősködsz, beperellek!” Kell-e félni tőle? (Nem.) Néhányan, amikor ilyen kémekkel találkoznak, nem mernek beszélni, és gyorsan elmenekülnek félelmükben. Néhány zavarodott ember egyáltalán nem képes tisztán látni, és még az evangéliumot is megpróbálja hirdetni ezeknek a sátáni kémeknek és ölebeknek. Néhány próbálkozás után rájönnek: „Ez nem olyan ember, aki hisz Isten létezésében. Miért tűnik olyannak, mintha a nagy vörös sárkány tisztségviselője lenne?” Mivel úgy érzik, hogy valami nincs rendben, feladják. Később átgondolják a dolgot: „Isten megvéd engem; szerencsére nem adtam ki neki semmilyen személyes információt. Micsoda téves riasztás!” Annyira félnek, hogy már nem merik véletlenszerűen hirdetni az evangéliumot bárkinek, akivel találkoznak. Tény, hogy valóban voltak olyan kémek, akiket prédikációval hoztak be a gyülekezetbe. Ők a nagy vörös sárkány által a gyülekezetbe beültetett felderítők, akiket a Sátán szándékosan rendezett el. Olyanok, mint a báránybőrbe bújt farkasok, akik beszivárognak a gyülekezetbe anélkül, hogy ennék és innák Isten szavait, vagy közösséget vállalnának az igazsággal, folyton szaglásznak a gyülekezettel kapcsolatos információk után, és személyes részleteket firtatnak. Amint kiderül, hogy viselkedésük gyanús, vagy már zavart okoztak a gyülekezetben, azonnal el kell őket takarítani – a nagy vörös sárkány felderítőinek, a Sátán szolgáinak semmiképpen sem szabad megengedni, hogy megzavarják a gyülekezetet. Akit csak megtaláltok, takarítsátok ki; ne kegyelmezzetek nekik! Ha valaki jóban van egy kémmel, szeretetből mindig hajlandó kedvesen bánni vele, bármilyen kérdésre válaszolni, és a kém ölebének szerepét játszani, az ilyen söpredéket azonnal ki kell zárni! A gyanús személyeket szigorúan szemmel kell tartani és megfigyelni; a gyülekezetről egyetlen részletet sem szabad felfedni előttük, különösen azt nem, hogy kik a vezetők és a dolgozók. Ha egy kém bármilyen információhoz hozzájuthat, az bármikor rejtett fenyegetést vagy katasztrófát jelenthet a gyülekezetre és a testvérekre nézve. Ezért, ha valakiről kiderül, hogy gyanús, amennyiben soha nem eszi és issza Isten szavait, vagy nem vállal közösséget az igazsággal, akkor egyértelműen álhívő, és helyes őt azonnal kitakarítani. Még ha az ilyen személy nem is kém, ő nem jó ember, és a kitakarítása semmiképpen sem igazságtalan. Ha valakiről kiderül, hogy szoros kapcsolatban áll egy kémmel, és képes a gyülekezet elárulására, azt minden körülmények között azonnal el kell takarítani. Az ilyen söpredék és gazember csak katasztrófát hozhat a gyülekezetre és a testvérekre. Az ilyenek még az őrkutyáknál is rosszabbak; ha nem is követnek el gonosz tetteket, akkor is ki kell őket takarítani. A nagy vörös sárkány immár az összeomlás szélén áll, de nem hajlandók beletörődni vereségükbe és pusztulásukba. Továbbra is letartóztatják és üldözik Isten választott népét, és kémtevékenységet folytatnak, hogy beszivárogjanak Isten házába. Sosem hagyták abba a gyülekezet munkájának megzavarását és szabotálását. Most néhány nyilvánvalóan gyanús személyt lelepleztek. Az információgyűjtési kísérleteik nagy port kavartak, így mások könnyen átláthattak rajtuk. Amint leleplezték magukat, a gyülekezet kitakarítja őket. De vajon az összes ravasz kém lelepleződött? Ez kizárt. Mindenhol előfordulhat, hogy a gyülekezetbe beszivárognak a nagy vörös sárkány ügynökei. Néhány személyt, miután foglyul ejtette őket a nagy vörös sárkány, a Sátán fenyegetésekkel, kísértésekkel és különféle más eszközökkel kényszerít, hogy a nevében cselekedjen, és azután beszivárogjon a gyülekezetbe. Ezek a rejtett kémek. Az ilyen felderítők alattomosak és ravaszak, rendelkeznek némi eszességgel és intelligenciával. A nem hívők szavaival élve, van némi képességük. A gyülekezet megfigyelése során feltűnés nélkül, csendben és titokban járnak el, soha nem fedik fel valós szándékaikat az érintkezéseik során. A legtöbb ember nem észlel semmit, amikor érintkezik velük; nincs tudatában annak, hogy a kém információkat gyűjt, és nem érzi a kém ellenszenvét az Istenben való hit iránt. A kém talán már azelőtt megismerte a gyülekezet alapvető helyzetét, mielőtt a legtöbb ember egyáltalán észrevenné, hogy azért van ott, hogy megfigyelje a gyülekezetet. Kívülről nézve az ilyen személyek nem okoznak semmilyen zavart a gyülekezet vagy a legtöbb ember számára, hogyan kell tehát bánni velük? Kell-e valamilyen intézkedést tennünk vagy valamilyen megoldást alkalmaznunk azzal kapcsolatban, hogy megfigyelik a gyülekezetet? Ahogy korábban említettük, fél-e az egyház a megfigyelésüktől bármilyen szempontból? (Nem.) Az egyházunk létezése és az általa végzett különféle munkák nyilvánosak és tisztességesek; ezek a munkák a legigazabb ügyek az emberiség körében. Ha bármely szervezet meg akarja érteni az egyház bármely aspektusát, az egyház tapasztalati tanúságtételei nyilvánosan közzé vannak téve az interneten – bárki tetszése szerint megtekintheti őket. Nincsenek titkok, nincsenek illegális tevékenységek, és természetesen nem fordul elő a társadalmi rend megzavarása vagy a társadalmi renddel ellentétes beszéd vagy cselekedetek. Ha tehát titokban vizsgálják és megfigyelik a gyülekezet helyzetét, akkor csak tegyék. Miért mondom ezt? Ezek az ügynökként dolgozó személyek rendelkeznek egy bizonyos szakmai színvonallal, és a hétköznapi emberek nem képesek felismerni, hogy pontosan milyen feladatokat hajtanak végre a színfalak mögött. Tehát, ameddig nem okoznak zavart, addig nem kell velük foglalkozni; csak békén kell hagyni őket. Ráadásul ezek az álhívők, ateisták és politikailag elkötelezett egyének nem szoktak hozzá a gyülekezeti élethez, és nem is érdeklődnek iránta. A gyülekezetben, ahol az emberek nap mint nap Isten szavait olvassák, ítéletet és fenyítést fogadnak el, és önmaguk megismerését, Isten megismerését és a beállítottságbeli átalakulást vitatják meg, hogyan ne éreznék magukat tűkön ülve vagy gyötrelemnek kitéve? Minden összejövetelen izegnek-mozognak mint a sajtkukac; nem igazán akarják erőltetni a gyülekezetben maradásukat. A szívükben megértik, hogy a gyülekezet csak egy gyülekezet, és egyáltalán nem egy politikával foglalkozó szervezet. Azáltal, hogy megfigyelik és megismerik a gyülekezetet, és tisztában lesznek azzal, hogy pontosan mit is csinál, felvilágosítást kapnak a tényről, hogy Isten szuverén módon uralkodik minden dolgok és az emberiség sorsa felett, és kiszélesedik a látókörük, hogy ne éljenek ilyen tudatlanságban. Ők is teremtett lények, de még azt sem tudják, hogy az embert Isten teremtette, ami mutatja, hogy milyen ostobák és jelentéktelenek! Van-e bármi kockázata annak, ha maradhatnak a gyülekezetben? Ha nem jelentenek veszélyt vagy zavart a gyülekezetre, illetve a testvérekre nézve, akkor békén kell hagyni őket. Amint olyasmit tesznek, ami zavart okoz, az az ő lelepleződésük pillanata, és ez a megfelelő alkalom a kezelésükre. A tények és bizonyítékok alapján azonnal ismerjétek fel és jellemezzétek őket – küldetésük véget ér, és a gyülekezet természetesen kizárja őket. Jó ez a megközelítés? (Igen.) Egyesek azt kérdezik: „A gyülekezet munkája nyílt és tisztességes, nem igaz? Miért korlátozzuk az emberek megfigyelését?” Ez elsősorban a nagy vörös sárkány, a Sátán rezsimje ellen irányul. A gyülekezet megfigyelése Isten választott népének elnyomása, letartóztatása és bántalmazása céljából történik; ebből következően Isten háza nem hagyja, hogy megfigyeljék, hogy megakadályozza Isten választott népének üldöztetését és lemészárlását. Ha demokratikus országokból vagy vallási csoportokból érkeznek egyének az igaz utat kutatni, utánanézhetnek az interneten, vagy felvehetik a kapcsolatot a gyülekezettel. A gyülekezet mindenkit fogad, aki őszintén keresi az igazságot. De ha a másik fél rossz szándékot táplál, és arra törekszik, hogy eltorzítsa a jót és a rosszat, valamint hogy rágalmazza a gyülekezetet, akkor hogyan engedhetné meg nekik Isten háza a megfigyelést? Nem volna rendkívül ostoba dolog engedélyezni nekik a megfigyelést? Nem lenne ostobaság és tudatlanság? (De igen.) Isten háza mindig is szívesen fogadta az igazságot keresőket, és szívélyesen fogadja őket, ami teljes összhangban áll Isten szándékaival. Ha az emberek ezt nem értik, akkor az az ostobaságuk és tudatlanságuk miatt van. A gyülekezet külső irányelvei nyíltak és tisztességesek, teljes összhangban vannak az igazság alapelveivel; intelligencia és bölcsesség hatja át őket. Ha valaki nem képes megérteni ezeket a pozitív dolgokat, akkor az egy abszurd ember, egy zavarodott ember. Egyesek azt mondják: „Ha felderítők vagy a Sátán szolgái jönnek, hogy a gyülekezetről szerezzenek ismereteket, becsületes embereknek kell-e lennünk, és igazat kell-e válaszolnunk a kérdéseikre?” Az ördögöknek és a Sátánoknak igazat mondani ostobaság; ettől nem lesz valaki becsületes ember, hanem a Sátán ölebévé válik. Amikor a Sátán fajtája fel akarja térképezni és meg akarja ismerni a gyülekezet helyzetét, Isten választott népének nem kötelessége elmondani nekik ezeket. Nem tudják elfogadni az igazságot, és nincs bennük jóakarat, ezért nincs mit mondanunk nekik! Ha ezt tesszük, akkor nem hevesen, hanem bölcsen cselekszünk. Egyesek azt kérdezik: „Ha megkérdezik tőlem: »Ki vezeti a gyülekezeteteket? Hány éve hisz ő?«, megmondhatom nekik?” Meg kell kérdezned tőlük: „Mi a célod azzal, hogy megtudd ezeket a vezetőnkről? Előbb mondd el nekem, átgondolom, aztán eldöntöm, hogy tájékoztatlak-e vagy sem.” Bölcs ez a válasz? (Igen.) Ezt nevezzük alapelvek szerinti cselekvésnek. Értitek? Ahogy terjed az evangéliumi munka, és fokozatosan növekszik a gyülekezetben lévők száma, a különböző országok és régiók gyülekezeteiben időről időre megjelenhetnek a felderítők és ügynökök. Az ilyen személyek esetében elegendő, ha egyszerűen értesítjük Isten választott népét, hogy bölcsen bánjanak velük. Ha kiderül, hogy megzavarják vagy akadályozzák a munkát, akkor haladéktalanul ki kell takarítani őket. A legtöbb ember kell, hogy rendelkezzen némi megértéssel és tisztánlátással arról, ahogyan ezek az ügynökök beszélnek és cselekednek, vagy a magatartásukról, és mindenképpen lesz némi tudatosságuk vagy érzékelésük, amikor kapcsolatba lépnek velük. Ha egy gyülekezetben csak néhány testvér vesz észre ilyen személyeket, de nem biztosak abban, hogy ezek kémek vagy felderítők-e, akkor óvatosan és bölcs megközelítéssel kell velük bánni. Ha a legtöbben észrevették, tájékoztathatják egymást, és óvintézkedéseket tehetnek. Ha a feltételezett kémek nem mutatnak barátságot a gyülekezet, illetve a testvérek felé, állandóan arra törekednek, hogy csapdába csalják a testvéreket és megzavarják a gyülekezetet, és mindig olyan bizonyítékokat keresnek, amelyekkel lejárathatják a gyülekezetet, akár odáig is elmennek, hogy fényképeket vagy felvételeket készítenek a testvérekről, vagy csábítást és kísértést alkalmaznak, hogy megszerezzék azokat az információkat, amelyeket tudni szeretnének, akkor az ilyen személyeket, ha egyszer felfedezték őket, nem lehet ellenőrzés nélkül hagyni – azonnal ki kell őket takarítani a gyülekezetből. Előfordulhat, hogy még nem találkoztatok ezekkel a helyzetekkel, ezért előre figyelmeztetlek benneteket. Ez az emberiséggel, a társadalommal, a politikával és a világgal kapcsolatos ismereteitek bővítéséről szól – ez egyszerűen ennyire sötét és ennyire gonosz.

Ami az Istenbe vetett hit kilencedik célját illeti – a gyülekezet megfigyelését –, ezzel lezárul az alapvető tartalomról szóló beszélgetés. Mindent világosan megbeszéltünk? (Igen.) Milyen tartalmakat akarnak megfigyelni azok, akik megfigyelik a gyülekezetet? (A gyülekezet tanításait, a személyzeti körülményeket, a munkakörülményeket és az anyagi helyzetet.) Alapvetően ez a négy terület foglalkoztatja őket leginkább. Mit foglal magában ez a négy szempont? Ezek azt foglalják magukban, ami miatt a legjobban aggódnak: a gyülekezet jelenlétének a társadalomra, a nemzetre és a vallási világra gyakorolt hatását. Aggódnak amiatt is, hogy a gyülekezet a vallást ürügyként használhatja a politikai szerepvállalásra és a kormány megdöntésére, és ezt tartják a legnagyobb rejtett veszélynek. Ezért elnyomják, üldözik és betiltják a gyülekezetet, és letartóztatják a tagjait. A nagy vörös sárkány országa minden vallásos hitet betiltott, egyes országok bizonyos hiteket tiltanak, és a legtöbb ország fél a hatalommal bíró igazságtól, és fél attól, hogy az emberek elfogadják az igazságot, ami veszélyezteti az uralmukat. Röviden, minél inkább munkálkodik Isten egy helyen, és minél inkább kifejezi az igazságot, és minél inkább munkálkodik a Szentlélek egy gyülekezetben, annál valószínűbb, hogy a különböző kormányok megfigyelik, és ellenségesen tekintenek rá. Ennélfogva a kormányok gyakran küldenek az igaz utat kutató embereknek álcázott ügynököket, hogy feltérképezzék és megismerjék a gyülekezet helyzetét, hogy megfigyeljék a gyülekezet minden dinamikáját. Emellett megpróbálják megismerni a gyülekezet munkájának tendenciáit, hogy megtudják egyebek között azt, hogy nem vesz-e részt a gyülekezet a politikában, nem vesz-e részt bizonyos politikai tevékenységekben a gyülekezeti munka álcája alatt, vagy nincs-e kapcsolata a tengerentúli vallási erőkkel. Ezeket szeretnék megismerni, és ezek miatt aggódnak. Ezenkívül a gyülekezet pénzügyi helyzete is olyasvalami, amit meg akarnak ismerni. Elgondolkodnak: „Ennek a gyülekezetnek gyorsan nőtt a taglétszáma, és rohamosan fejlődött – honnan van a pénzük? Mely szervezetek vagy gazdag magánszemélyek adományoznak nekik?” Röviden, nincs olyan dolog, amelyre ők ne gondoltak volna, hogy mi esetleg nem gondolunk rá. Miért? Mert gonoszak; gonosz emberek. A gyülekezet helyzetének megismerésére tett kísérleteik abból fakadnak, hogy mérhetetlenül aggódnak az egyház létezése miatt, attól tartanak, hogy az egyház több emberre gyakorolhat befolyást, ami veszélyt jelentene az uralmukra; pontosan ez az, ami miatt aggódnak a gyülekezettel kapcsolatban. Akármennyire is igazságos vagy törvényes a gyülekezet által végzett munka, ők akkor sem hisznek. Miért? Mert ők álhívők, ateisták és materialisták – a materialisták éppen ennyit tudnak tenni. Ez az a négy helyzet, amely miatt aggódnak. Éppen az imént beszélgettünk két alapelvről az ilyen személyek megfelelő kezelésével kapcsolatban, miután megértettük az e négy helyzettel kapcsolatos aggodalmaik mögött meghúzódó okokat és célokat. Fogalmazzatok meg egy egyszerű összefoglalót ezekről az alapelvekről, és beszéljetek róluk. (Ha zavart okoznak a gyülekezetben, akkor takarítsátok el őket; ha nem okoznak zavart, akkor nem kell velük foglalkozni.) Ha zavart okoznak, mindenhol szaglásznak és pánikot keltenek, akkor irgalom nélkül takarítsátok el őket; ha nem okoznak zavart, és a legtöbb ember nem veszi észre őket, illetve nem képes felismerni őket, akkor ne törődjetek velük. Ha egyszer világosan látják, hogy ez valóban gyülekezeti munka, csupa vallási tevékenység, és egyáltalán nincs köze a politikához, akkor ennek a pontnak a megerősítésével maguktól is el fognak menni. A demokratikus országok ezt a megközelítést alkalmazzák a vallási helyzetek megértésére. Korábban az is elhangzott, hogy az emberiség nagyon összetett. Mi az oka az emberiség összetettségének? Nem az emberiség gonoszságából származik? (De igen.) Honnan ered az emberiség gonoszsága? Miért mondják, hogy az emberiség gonosz? Azért, mert a Sátán túl mélyen megrontotta az emberiséget. Hogyan mondják ezt közérthetően? Úgy, hogy a Sátán démonokká változtatta az embereket; az egész emberiség az ördögök uralma alatt áll, túl sok kis és nagy ördöggel, így azok a helyek, ahol az emberek összegyűlnek, démonok városaivá váltak. Ha sok démon gyűlik össze, a helyzet bonyolulttá válik; képesek mindenféle gonosz tettet elkövetni és mindenféle aljas tevékenységet folytatni. Mivel minden ördög gonosz, és mindig van közöttük viszály, és soha nem tudnak egymással összeférni, ez bonyolítja a dolgokat. Amikor olyan emberek jönnek össze, akik valóban hisznek Istenben, sokkal egyszerűbb a helyzet; mindannyian hajlandóak Isten szavait olvasni és gyülekezeti életet élni, és mindannyian élvezettel végzik a kötelességeiket és a megfelelő feladatokat. Nem vesznek részt elvetemült és aljas tevékenységekben – legfeljebb némi romlottságot fedhetnek fel. Csakis az ilyen emberek érhetik el az üdvösséget az Istenbe vetett hit által. Az ördögök soha nem üdvözülhetnek az Istenbe vetett hit által, mert a párduc nem rejtheti el foltjait. Még ha az ördögök évtizedekig vagy évszázadokig hinnének is Istenben, akkor sem változnának meg, ami mindenki számára látható tény. Na most, sok gyülekezet eltakarította azokat, akik ördögök, ami jó dolog, és teljesen megfelel Isten szándékainak. Egyes gyülekezetekben az emberek fele ördög, míg másokban kisebbségben vannak az ördögök. Könnyű-e elvégezni a gyülekezeti munkát az ilyen gyülekezetekben? Határozottan nem. Ha az ördögöket eltakarítják, és csak a romlott emberiség marad, a gyülekezeti munka sokkal könnyebben elvégezhetővé válik. A legszánalmasabb helyzet az, amikor hamis vezetők vagy antikrisztusok vannak hatalmon egyes gyülekezetekben, és ördögök veszik át a vezető szerepet; ekkor Isten választott népe ezekben a gyülekezetekben valóban szenved. Mondjátok meg Nekem, hozhatnak-e hamis vezetők vagy hatalmon lévő antikrisztusok békét és örömet Isten választott népének? A hamis vezetők és az antikrisztusok gondolatai és eszméi teljesen gonoszak és ellentétesek az igazsággal. Ha tíz vagy húsz élő démon támogatja őket, akkor egy ilyen gyülekezetben élni olyan, mintha egy olyan helyen élnél, ahol démonok gyülekeznek, egy démonok barlangjában, amelyet egy ördögkirály irányít; ez ahhoz hasonlít, mintha egy húsdarálóban élnél, ami nyugtalanságot okoz az elmédben és a lelkedben. Minden nap olyan dolgok foglalkoztatják a gondolataidat, hogy kivel kell harcolnod vagy küzdened, kivel kell barátkoznod és kihez kell közeledned, kit kell kerülnöd és kitől kell óvakodnod, és így tovább; még csak békés környezeted sincs, állandó félelemben és szorongásban élsz, egy csepp nyugalom nélkül. Nem olyan ez, mintha húsdarálóban lennél? (De igen.) Ez a gonosz társadalom, ez a gonosz emberiség mindenkit és minden csoportot vagy szervezetet egyformán kezel, mindenkire ugyanazokat a véleményeket és nézeteket alkalmazza. Hasonlóképpen nyugtalanok még a gyülekezettel, egy viszonylag pozitív intézménnyel szemben is, és nem kímélik. Ettől függetlenül az alapelvek szerint bánunk velük, nem igaz?

Az ember Istenbe vetett hitének kilencedik célját – a gyülekezet megfigyelését – mostanra már teljes mértékben megbeszéltük, és a vezetők és dolgozók tizennegyedik felelőssége első kategóriájának összes tartalmát is alapvetően megbeszéltük. Ezeknek az álhívőknek és ateistáknak Istenbe vetett hite céljainak összefoglalása alapvetően ezeket a pontokat foglalja magában. Az utolsóként megbeszélt cél tartalmában némileg eltér az előzőektől. Amikor beszivárognak a gyülekezetbe azok, akik megfigyelik a gyülekezetet, ők nem az élelmezésüket, a státuszukat vagy az élet és a munka kényelmét hajszolják, hanem politikai célokkal érkeznek. Céljaiktól függetlenül, ha egyszer átlátunk rajtuk és felismerjük őket, azonnal meg kell tennünk a megfelelő lépéseket, ki kell takarítanunk, illetve ki kell zárnunk ezeket a személyeket, és semmiképpen sem szabad megengednünk, hogy sokáig a gyülekezetben ólálkodjanak. Ez fontos feladat a vezetők és a dolgozók számára. Az Istenbe vetett hitük célja alapján felismerni és meghatározni, hogy kik az igaz testvérek – Isten választott népe –, és kik azok a különféle gonosz emberek, akiket a gyülekezetnek ki kell takarítania vagy ki kell zárnia; azonnal azonosítani ezeket a gonosz embereket, majd azonnal elfogadni a kitakarításukra vagy kizárásukra vonatkozó, megfelelő megközelítést. Ez a gonosz emberek különféle típusai felismerésének és kategorizálásának első kategóriája: az ember Istenbe vetett hitének célja. Befejeztük az erről szóló beszélgetésünket.

II. Az ember emberi mivolta alapján

Most pedig áttérünk a második kategóriára, ami az emberi mivoltuk. Egy személy emberi mivoltának megnyilvánulásain keresztül ismerjük fel és határozzuk meg, hogy az illető valóban hisz-e Istenben, és hogy alkalmas-e arra, hogy a gyülekezetben maradjon. Ha az emberi mivoltot illető megnyilvánulásaik és feltárulásaik, valamint emberi mivoltuk lényege alapján nem igazi testvérek, nem alkalmasak arra, hogy a gyülekezetben maradjanak, jelenlétük zavarja a testvéreket, és – viselkedésük alapján – azok közé tartoznak, akiket ki kell takarítani vagy ki kell zárni a gyülekezetből, akkor a gyülekezetnek gyorsan ki kell dolgoznia a megfelelő terveket e személyek kitakarítására vagy kizárására. A vezetők és dolgozók tizennegyedik felelősségéről szóló beszélgetés a mindenféle gonosz ember kitakarításáról vagy kizárásáról szól. Az emberi mivolt szempontjából tekintve ezeknek az embereknek az emberi mivolta minden bizonnyal rossz és gonosz; egyszerűbben fogalmazva, ők egyszerűen nem jók. Emberi mivoltuk megnyilvánulásai alapján ki kell őket takarítani vagy ki kell őket zárni a gyülekezetből, azt elkerülendő, hogy továbbra is zavarják a gyülekezet munkáját, és hatással legyenek Isten választott népe gyülekezeti életének megszokott rendjére és a kötelességük végzésére. Tehát milyen megnyilvánulások alapján ítéljük meg valaki emberi mivoltát jónak vagy rossznak, és döntünk arról, hogy ki kell-e takarítania vagy zárnia őt a gyülekezetnek? Mindent egybevetve, a második kategória – az emberi mivolt – szintén sok pontot foglal magában, de először is beszélgessünk az első pontról.

A. A tények és a valótlanságok hamis színben feltüntetésének kedvelése

Az első pont azokról szól, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat. Bizonyára mindannyian gyakran találkoztak már ilyenféle emberekkel. Mi az elsődleges megnyilvánulása annak, hogy valaki kedveli hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat? Az, hogy alapelvek nélkül beszél, szándékok mentén és célokkal provokál folyton vitákat, káros hatásokat előidézve. Nyilvánvaló, hogy az ilyen embereknek komoly problémáik vannak a beszédükkel, melyek a rossz beállítottságban és az emberi mivolt hiányában gyökereznek, ami arra készteti őket, hogy kedveljék hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat. A „tények és a valótlanságok hamis színben feltüntetése” kifejezés szempontjából nézve ez azt jelenti, hogy gyakran állítják tényekről, hogy valótlanságok, és fordítva; itt a fekete és a fehér felcseréléséről van szó, sőt a tények valótlan részletekkel való megszépítéséről, alaptalan vádaskodásról, alaptalan ítélkezésről, és arról, hogy úgy beszélnek, ahogyan csak akarnak. Az ilyen emberek soha nem közelítik meg a dolgokat pozitívan; amit mondanak, az nem építi az embereket, és semmiféle hasznot vagy segítséget nem jelent az embereknek. A velük való érintkezés, elköteleződés és kommunikáció során a beszédük hallgatása gyakran sötétségbe és zavarodottságba taszítja az emberek szívét, sőt, ettől még a hitükben is meggyengülnek olyannyira, hogy nincs hajlandóságuk hinni Istenben, és nem tudják lecsendesíteni elméjüket a lelki áhítatok és összejövetelek során. Gyakran elbizonytalanítják őket lelkileg és szellemileg az arról szóló állítások, hogy mi a helyes és mi a helytelen, valamint az ilyen személyek által terjesztett pletykák, és elkezdenek mindenkit kedvezőtlen színben látni, és másokban csak a hibákat észrevenni. Gyakran előfordul, hogy a tények és a valótlanságok hamis színben való feltüntetését hallva megzavarodik az emberek normális gondolkodása, és még a dolgokról alkotott helyes nézeteik is összezavarodnak, ami megnehezíti számukra, hogy felismerjék, mi a helyes és mi nem. Akik nem látnak tisztán, gyakran elcsábulnak és kísértésbe esnek, anélkül, hogy ezt észrevennék, egyes olyan dolgok miatt, amelyeket a tényeket és valótlanságokat hamis színben feltüntető emberek mondanak. Azt gondolják: „Ezek az emberek nem ártottak senkinek, rendesen részt vesznek az összejöveteleken, néha még jótékonykodnak is, és segítenek másoknak, és nem tettek semmi rosszat.” Az ilyen személyekkel való érintkezéseiknek azonban gyakran az a következménye, hogy belegabalyodnak a helyes és helytelen kérdéseibe és a kísértésbe, és ott ragadnak az emberek közötti érzelmi összefonódások és a helytelen személyközi kapcsolatok közepében. Ezek az emberek, akik a tényeket és a valótlanságokat hamis színben tüntetik fel, mesterei annak, hogy megzavarják az emberek közötti helyénvaló kapcsolatokat, és szabotálják az emberek elméjében létező tiszta megértéseket. Hozzáállásuk szerint, azok az egyének, akik jó kapcsolatban vannak egymással, akik képesek egymást támogatni és segíteni, azok titkos támadásaik és megítéléseik célpontjaivá válnak. Aki pedig némi hűséggel és némi áldozatot hozva végzi a kötelességét, az úgyszintén a támadásaik célpontjává válik. Függetlenül attól, hogy valami mennyire jó vagy pozitív, megtalálják a módját, hogy lejárassák. Mindenről burkolt kritikát fogalmaznak meg, mindenhez hozzászólnak, és minden kérdésben saját álláspontot képviselnek. Ezek az álláspontok egyáltalán nem valódi álláspontok; inkább képtelenségeket beszélnek, összekeverik a valós tényeket a valótlanságokkal, és felcserélik a feketét a fehérrel; egy cél elérése érdekében, vagy azért, hogy viszályt szítsanak az emberek között, vagy, hogy megrágalmazzanak bizonyos személyeket, még odáig is elmennek, hogy szándékosan és meggondolatlanul, a tényeket valótlan részletekkel megszépítve koholnak dolgokat, és alaptalan vádakat fogalmaznak meg, a semmiből valamit kreálva. Akik nincsenek tisztában a tényekkel, hallgatják őket, és azt gondolják, hogy állításaik észszerűnek tűnnek, és semmiképpen sem lehetnek hamisak, ezáltal félre lesznek vezetve. Az efféle ember, aki kedveli a tények és a valótlanságok hamis színben való feltüntetését, burkolt kritikát fogalmaz meg minden pozitív dologgal kapcsolatban. Azért talán, mert van igazságérzete? (Nem.) Dacos azokkal szemben, és nem becsüli azokat, akik aktívan végzik a kötelességüket, akik hűségesek, akik lelkesen áldozzák fel magukat, és akiknek van lelkiismeretük és józan eszük. Mi az okuk tehát ezeknek az egyéneknek a vakmerő beszédre? Hol lehet a probléma gyökere? Miért kedvelik mindig hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat? (Mert rossz az emberi mivoltuk.) Valóban; ez a rossz emberi mivoltnak köszönhető. Ha jó volna az emberi mivoltuk, akkor nem tüntetnék fel hamis színben a tényeket és a valótlanságokat. A beszédnek a lelkiismereten és a racionalitáson kell alapulnia; nem lehet minduntalan torz elméleteket és eretnekségeket szajkózni. A tények és a valótlanságok hamis színben való feltüntetésének gyökere a rossz emberi mivolt. Bármit is mondanak az ilyen emberek, annak enyhén szólva is rossz a szájíze; megítélnek másokat, de szavaik valójában az elítélés és káromlás rosszindulatú szándékának elemeit hordozzák, és felbujtást, irigységet, dacot, gyűlöletet sugallanak, sőt, még a fekvő emberbe való belerúgás is érződik bennük. Összefoglalva, ezek a fő jellemzői annak, ahogyan hamis színben tüntetik fel a tényeket és a valótlanságokat. Ezeken a tulajdonságokon kívül az ilyen embereknek van még egy közös vonásuk: Neheztelnek azokra, akiknek megvan az, ami nekik nincs, és kinevetik azokat, akiknek nincs meg az, ami nekik megvan. Jó-e az emberi mivoltuk? (Nem.) Az ilyen emberek, akik neheztelnek azokra, akiknek megvan az, ami nekik nincs, és kinevetik azokat, akiknek nincs meg az, ami nekik megvan, féltékenyek mindenkire, aki jobb náluk, és a hátuk mögött rosszat mondanak róluk, megítélik és elítélik őket; míg ha valaki alacsonyabb rendű náluk, azt gúnyosan kinevetik, készek kifigurázni, pellengérre állítani és lekicsinyelni. Semmit nem képesek helyesen megérteni vagy a legalapvetőbb emberi erkölcs alapján megközelíteni. Nem kell senkinek áldást kívánniuk, az sem kell, hogy jót kívánjanak bárkinek, vagy azt kívánják, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan ők szeretnék, vagy azt, hogy a helyes úton járjanak; de az a legkevesebb, hogy helyesen értékeljenek másokat, anélkül, hogy bármilyen rosszindulatot táplálnának – ők még ebben is kudarcot vallanak. Mi a mögöttes oka annak, hogy hamis színben tüntetik fel a tényeket és a valótlanságokat? A beszédükből, a másokhoz való hozzáállásukból, abból, amit a szívük mélyén gondolnak, és ahogyan másokkal bánnak, egyértelműen kiderül, hogy az emberek e fajtájának az emberi mivolta rosszindulatú. Bár az ilyen emberek csak a szájukat használják a tények és valótlanságok hamis színben való feltüntetésére, e cselekedetek mögött a szívük mélyén ott rejlenek az általuk elérni kívánt eredmények és célok, valamint az emberekkel és dolgokkal kapcsolatos valódi nézeteik és hozzáállásaik. Ha most eltekintünk attól, hogy azok, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat, jól értik-e az igazságot, és hogy ők olyan emberek-e, akik szeretik az igazságot, vajon emberi mivoltuk e jellemzője – a tények és valótlanságok hamis színben való feltüntetésének kedvelése – alapján lehet-e bármilyen jó, felemelő vagy pozitív hatásuk a testvérekre a gyülekezetben? (Nem.) Egyáltalán nem!

Nézzünk meg néhány konkrét példát, hogy lássuk, milyen megnyilvánulásaik vannak azoknak, akik hamis színben tüntetik fel a tényeket és a valótlanságokat. Tegyük fel például, hogy van egy nővér, akinek a családja nagyon gazdag, ő viszont az evangélium hirdetése és az Istenről való bizonyságtétel érdekében elengedte a test örömeit, és elhagyta otthonát, hogy a kötelességét végezze. Mondjátok meg Nekem, hogyan vélekednének erről a helyzetről a normális emberek? Vajon nem csodálnák és irigyelnék őt? Mindenesetre úgy gondolnák, hogy a nővér dicséretes és utánzásra méltó, amiért képes feláldozni a testi örömöket, hogy végezze a kötelességét. De hogyan nyilatkoznak róla azok, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat? Azt mondják: „Feladja a gazdag ember életét, hogy egész nap az evangéliumot hirdesse; ha így folytatja, előbb-utóbb kirúgja a férje! Hát nem arról szól az istenhit, hogy áldásokat kapjunk és élvezzük az életet? Nézzétek meg: áldásai vannak, de nem tudja, hogyan élvezze őket, aki lemond a családjáról és a karrierjéről, hogy teljes szívvel tegye a kötelességét; hát nem bolondság ez? Ha az én családom ilyen gazdag lenne, akkor én jól ellennék otthon.” Mondjátok meg Nekem, van-e egyetlen olyan mondat is ezekben a szavakban, amely összhangban van az emberi mivolttal, amely épít másokat? (Nincs.) Akinek van némi tisztánlátása, az ennek hallatán azt gondolhatja: „Ez nem a tények elferdítése? A hívő ember számára eredendően pozitív dolog, hogy lemondjon mindenről azért, hogy Istennek áldozza magát, és ne az anyagi örömöket hajszolja, ők mégis elítélik ezt.” Ha ezt olyasvalaki hallja, akinek nincs tisztánlátása, őt ez félrevezetheti és megzavarhatja; azonnal súlyosan csorbulhat az Istenbe vetett hit iránti buzgósága, valamint az iránti buzgalma, hogy lemondjon dolgokról, és a kötelességei végzésére áldozza magát. Bár a tények és a valótlanságok hamis színben való feltüntetését kedvelők szavainak száma csekély, a másokra gyakorolt negatív hatásuk jelentős, elég ahhoz, hogy valaki egy időre negatív hangulatba kerüljön, és képtelen legyen helyrejönni. Nem így van? (De igen.) Már néhány hihetőnek tűnő szó is megmérgezhet egyeseket, amikor meghallják azokat. Mit árul el ez azok emberi mivoltáról, akik képesek ilyen mérgező szavakat kimondani? (Azt, hogy rossz.) Van-e olyan mondat a szavaik között, amelyet hallva növekedhet valakinek a hite? (Nincs.) Mik ezek a szavak? Összességében ezek mind az álhívők szavai; e mondatok egyikét sem szabadna kimondaniuk azoknak, akik Istent követik. Pontosabban, egyetlen mondat sem tükrözi az emberi mivolt csíráját sem azok közül, amelyeket ezek az emberek mondanak. Mit jelent az emberi mivolt hiánya? Azt jelenti, hogy még csak nem is rendelkeznek erkölccsel. Mit jelent az erkölcs hiánya? A nővérnek jók az életkörülményei, gazdag családja van, és mi a hozzáállásuk ezeknek az embereknek? Csupán irigység ez, amit jókívánságok követnek, majd a továbblépés következik? (Nem.) Akkor mi a hozzáállásuk? Irigység, felháborodás, neheztelés és panaszok rejtegetése a szívükben: „Megérdemli, hogy ilyen sok pénze legyen? Nekem miért nincs ennyi pénzem? Miért áldja meg isten őt és engem nem?” A nővér gazdag és sikeres, ezért irigységet és gyűlöletet éreznek, egyetlen szóval sem említve őszinte csodálatot vagy jókívánságot. Ez még a legalapvetőbb erkölcsöknek is a teljes hiányát jelzi. A nővér gazdag, ezért gyűlöletet táplálnak iránta, szinte odáig menve, hogy megpróbálnák elragadni vagy kicsalni a vagyonát. Ráadásul ez a nővér gazdag családban él, mégis képes hátrahagyni a jó életkörülményeket és az anyagi kényelmet, hogy elmenjen és tegye a kötelességét; egy Istenben hívő számára ez gratulációra méltó dolog, csodálatra és irigységre méltó. Az embereknek minden jót kellene kívánniuk neki, és megpróbálniuk közel kerülni hozzá, és utánozni őt. De vajon ezek az emberek, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat, mondanak-e ilyesmit? (Nem.) Hogyan beszélnek? Minden mondatukat nyers szavak és némi gyűlölet jellemzi. Miért tudnak így beszélni? Azért, mert elégedetlenek a saját helyzetükkel, neheztelést táplálnak, és ezért ezen a gazdag nővéren vezetik le a dühüket. Istenben hívő emberként különösen nagyra kellene értékelni, csodálni, tanulni tőlük és utánozni azokat, akik képesek aktívan végezni a kötelességüket és törekedni az igazságra. Ahelyett, hogy tanulnának a nővér erősségeiből, hogy ellensúlyozzák vele saját gyengeségeiket, ezek az emberek bolondnak gúnyolják őt, sőt remélik, hogy a férje elválik tőle; várják, hogy láthassák a bukását. Vajon nem örülnének-e akkor, ha valóban elválna a férje ettől a nővértől? Nem teljesülne a kívánságuk? Ez hűen tükrözi a valódi érzéseiket, valamint a szándékukat és a céljukat is. Nem kívánnak jót másoknak; ha bárki olyat látnak, akinek jól megy, vagy aki jobb náluk, az irigységgel és nehezteléssel tölti el őket. Nem számít, hogy valaki másnak mennyire erős az Istenbe vetett hite, ha az illető jobb náluk, akkor egyszerűen nem tudják elfogadni. Teljesen hiányzik belőlük az emberi mivolt, és képtelenek egyetlen áldó vagy építő szót is kimondani. Miért nem képesek ilyen szavakat kimondani? Mert túl gonosz az emberi mivoltuk! Nem arról van szó, hogy nem akarnak beszélni, vagy hogy nem ismerik a megfelelő szavakat, hanem arról, hogy a szívük tele van irigységgel, nehezteléssel és felháborodással, ami lehetetlenné teszi számukra az áldó szavak kimondását. Akkor tehát az a tény, hogy a szívük tele van ilyen romlott dolgokkal, utalhat arra, hogy rosszindulatú az emberi mivoltuk? (Igen.) Utalhat. Mivel ilyen romlott beállítottságokat fednek fel, a többiek számára könnyűvé válik a felismerés, és átlátnak romlott lényegükön.

Mondok egy másik példát. Volt egy nővér, aki, mielőtt hinni kezdett volna Istenben, folyton összetűzésbe került a sógora feleségével. Később mindketten elkezdtek hinni Istenben, és Isten szavainak evésén és ivásán keresztül megértettek néhány igazságot. Rájöttek, hogyan kell viselkedni és kijönni másokkal, és ahogy a romlottságuk feltárult, képesek voltak megnyílni egymás felé, és megpróbálták megismerni önmagukat, ami egyre harmonikusabbá tette a kapcsolatukat. Egyesek irigyelték őket, és azt mondták: „Nézzétek őket, az egész család hisz Istenben, és a sógornők olyanok, mint az igazi testvérek. Nem az Istenbe vetett hitük miatt van-e mindez? A nem hívők családjai egyáltalán nem tudnak kijönni egymással, mindig veszekednek és versengenek egymással, még az egyazon anyától származó testvérek is. A hívők sokkal jobbak; még ha a sógornők nem is igazi testvérek, amíg hisznek Istenben, közös célokra törekednek, ugyanazt az utat járják, és közös nyelvet beszélnek, addig lélekben összeillenek, ami csodálatos!” Ez mutatja, hogy azok, akik valóban hisznek Istenben, különböznek a nem hívőktől. A különböző családokból származó emberek közös célokkal és törekvésekkel jönnek össze, összeegyeztethetően Isten házában és Isten előtt. Azért mondjuk ezt, hogy az emberek tudják, hogy ez Isten szavainak és munkájának hatása, Isten által az embereknek adott kegyelem. Ez olyasvalami, amivel a nem hívők nem rendelkeznek, és nem élvezhetik. Miután ezt hallotta valaki, az a legkevesebb, hogy úgy érzi, jó dolog hinni Istenben, és kedvező benyomása lesz az Istenbe vetett hitről. De hallgassátok meg, mit mond erről az, aki kedveli hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat: „Hmm! Talán azt látod, hogy ezek a sógornők látszólag jól kijönnek egymással, minden harmonikus az összejöveteleken – de vajon nem szoktak néha veszekedni is egymással? Nem tudhatod, korábban nagyon csúnyán szoktak veszekedni!” Mások azt mondják: „Korábbi vitáik és veszekedéseik azért voltak, mert nem hittek Istenben, és nem értették az igazságot. Most már remekül kijönnek egymással! Ez azért van, mert most már mindketten hisznek Istenben, értenek néhány igazságot, és közösségben meg tudnak nyílni egymás előtt, ismerik saját romlottságukat, és gyakran együtt végzik a kötelességüket. Bár még mindig van közöttük némi súrlódás, általában be tudják ismerni egymásnak a hibáikat, és konzultálnak egymással mindenről, amit tesznek. Ez olyasvalami, amit egyetlen nem hívő sem tud elérni, még a vér szerinti rokonaikkal sem.” Mégis, aki hamis színben tünteti fel a tényeket és a valótlanságokat, azt mondja: „Melyik családban nincsenek veszekedések? Nemhogy a sógornők, még a vér szerinti testvérek is veszekednek, nem igaz? Az összhang, ami most látszólag megvan közöttük, csak színjáték a többiek számára. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy nem fognak küzdeni egymással az örökségért, amikor egyszer meghal az apósuk! Az istenhit nem csak egy kívánság, egyfajta lelki vigasz? Vajon tényleg le tudnának mondani ennyi vagyonról emiatt? Kizárt!” Van-e egyetlen olyan állítás is ezekben a szavakban, amely megfelel a tényeknek? Van-e akár egyetlen kívánság is az emberek jólétére, bármilyen áldásra vonatkozóan? (Nincs.) Van-e bármi, ami azt a személyes érzelmet fejezi ki, hogy Istenben hinni valóban jó, miután láttak másokat úgy élvezni Isten kegyelmét, ahogyan ők maguk is élvezték? (Nincs.) Azok szerint, akik hamis színben tüntetik fel a tényeket és a valótlanságokat, ezek a személyes átalakulások, amelyek a testvérek között történnek, mind csalások; az igazság megszerzése és a beállítottságban bekövetkező változások, amelyek az Istenbe vetett hitből erednek, mind hamisak; nem hisznek abban, hogy Isten képes megtisztítani az embereket, hogy Isten képes megváltoztatni az embereket. Szavaikból nemcsak az emberek iránti önkényes megítélésük, gyűlöletük és káromlásuk rajzolódik ki, hanem az Isten munkájának és szavainak emberekre gyakorolt hatását illető hitetlenségük és tagadásuk is. A sógornők jó kapcsolatban vannak, és az Istenbe vetett hitük miatt toleranciát és türelmet tanúsítanak egymás iránt, amikor együtt vannak. Ez a személy, aki kedveli hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat, kényelmetlenül és elégedetlenül érzi magát a szívében, ezért minden lehetséges eszközzel megpróbál viszályt szítani a nővérek között, és akkor lesz boldog, ha el tudja érni, hogy a sógornők vitatkozzanak és veszekedjenek, amikor találkoznak. Miféle magatartás ez? Miféle mentalitás ez? A mentalitásukból ítélve nem perverz kissé? (De igen.) A magatartásukat tekintve, nem förtelmes? (De igen.) Mégis, az ilyen emberek még mindig részt vesznek a gyülekezeti életben, és a kötelességeiket végzők között nincs hiány az ilyen emberekből. Ezeket az embereket általában úgy emlegetik, mint akiknek „csípős a nyelve”. Valójában nem csak a nyelvük csípős; a belső világuk hihetetlenül sötét és mérgező! Bármilyen jó tapasztalati tanúságtételeket is osztanak meg a testvérek, az ő szemükben ezek mind mesterségesek és kitaláltak, és nincs bennük semmi különleges. Akárkiben is végzi el Isten az ítélet és a fenyítés munkáját, ami jelentős nyereséget eredményez, olyannyira, hogy az illető ki tud állni, és meg tudja osztani tapasztalatait, és bizonyságot tud tenni Istenről – ezek az emberek mélyen legbelül lenézik ezt, és azt gondolják: „Mi olyan nagyszerű ebben? Ennyi prédikációhallgatás után nem lenne bárkinek is némi megértése? Csak írsz egy cikket a tapasztalati tanúságtételről, és már elégedett vagy, győztesnek tartod magad? Kíváncsi lennék, hogy amikor majd rosszul mennek a dolgok, nem panaszkodsz-e továbbra is istenre. Ha isten elveszi a gyermekedet, szeretném látni, hogy sírsz-e, és hogy akkor is tudsz-e még hinni istenben!” Mit gondoltok, mi tölti meg a szívüket? Vajon nem az a vágy, hogy az egész világban káosz uralkodjon, nem a helyes úton járó emberektől való félelem? Összefoglalva, bárki családjában történik is valami, nekik megjegyzést kell tenniük rá, de függetlenül attól, hogy mit mondanak, ezeket az embereket egyvalami jellemzi, mégpedig az, hogy remélik, hogy senkinek sincs jó sora – mindenkiről úgy beszélnek, mintha teljesen érdemtelenek lennének; boldoggá teszi őket, hogy úgy beszélnek másokról, mint semmirekellőkről, és mindig élvezettel gyönyörködnek mások szerencsétlenségében. Ha valakinek gazdag családja van, iriggyé, dühössé és gyűlölködővé válnak, állandóan panaszkodnak a szívükben, és azt kívánják, hogy Isten fossza meg azt az embert a gazdagságától és a kegyelemtől, amit élvez, és nekik adja azt. Elviselhetetlen hallgatni az emberek háta mögött elhangzó panaszaikat. Hasonlítanak-e bármiben is Isten híveihez? Természetesen az ilyen emberek az álcázásban is jártasak. Nem számít, mennyire méreggel teli vagy sötét a szívük, a testvérek jelenlétében az összejöveteleken ők is megértésükről és meglátásaikról beszélnek, nagyszerű doktrínákat szajkózva, hogy álcázzák magukat, „dicsőséges”, jó képet kialakítva magukról. A színfalak mögött azonban nem beszélnek és nem viselkednek emberként. A legtöbb ember, ha még nem érintkezett ezekkel az egyénekkel, és nem ismeri valódi megnyilvánulásaikat, vagy azt, hogy mi rejlik a szívük mélyén, pusztán csak hallotta őket összejövetelek alkalmával helyesen beszélni, nem fogja felfedezni, hogy milyen aljas vagy ádáz az emberi mivoltuk, vagy milyen alantas a jellemük, sőt, még jót is gondol róluk. Csak miután több időt töltöttek velük, és megértették cselekedeteiket és viselkedésüket a színfalak mögötti életben, akkor kezdik az emberek fokozatosan tisztán látni őket, és kezdenek undorodni tőlük. Ezért valaki felismerése nem alapulhat kizárólag az összejöveteleken elhangzó kellemes szavain; meg kell figyelni a tetteit és szavait a színfalak mögött, az életben is, hogy megláthassuk a lényegét és az igazi arcát.

Azon kívül, hogy nem beszélnek emberhez méltóan, az olyan típusú embereknek, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat, van egy másik jellemzőjük is: Mindenkire és mindenre megjegyzést akarnak tenni, még azokra is, akiket nem ismernek, vagy akikkel soha nem érintkeztek, és mások életének legapróbb dolgait sem kímélik. Megjegyzéseik eredménye az, hogy bármennyire is pozitív valami, a beszédük negatívvá torzítja azt; bármennyire is helyes valami, negatívvá torzul, amikor az aljas szájukra veszik. Ez teszi őket boldoggá, így tudnak jól enni és nyugodtan aludni. Mondjátok meg Nekem, miféle teremtmény ez? Például, ha néhány testvér idén jól keresett, és anyagilag jobban áll – egy kicsivel többet adakozik, meghaladva az egytizedet –, akkor irigykedni kezdenek, és azt mondják: „Miért adakoztok idén ennyit?” Isten döntése arról, hogy egy ember jó vagy gonosz, nem azon alapul, hogy mennyit ajánl fel. Mi értelme a buzgalmadnak? Isten háza nem szűkölködik a pénzben.” Megint előjönnek a kellemetlen szavak, ugye? Nem számít, hogy ki tesz valami helyeset, vagy olyasmit, ami összhangban van az igazsággal, ők azt kifogásolhatónak találják, és rendkívüli undort éreznek a szívükben. Minden lehetséges eszközzel megpróbálnak hatalmukba keríteni, ürügyeket keresnek arra, hogy támadjanak, vádoljanak és elítéljenek, amíg csak le nem győznek, és ki nem verik belőled a pozitivitást, teljesen összezavarva téged, hogy már képtelen vagy megkülönböztetni, hogy mi a helyes és mi nem. Aztán jót nevetnek, titokban gúnyolódva rajtad, és azt mondják magukban: „Mindössze ennyi vagy, és mégis te beszélsz tapasztalati tanúságtételről!” Ez egy ördög, aki megmutatja az igazi arcát, nem igaz? Nem a Sátán szolgájának, egy antikrisztusnak a szavai ezek? (De igen.) Minél többet beszélek az ilyen emberekről, annál dühösebb leszek és annál jobban undorodom tőlük. Találkoztatok már valaha ilyen emberekkel? Függetlenül a megjelenésüktől vagy az arcvonásaiktól, valahányszor tények és valótlanságok hamis színben való feltüntetésére készülnek, furcsává válik az arckifejezésük: az ajkuk eltorzul, a szemük ferdén áll, már nem néznek egyenesen másokra, és egyesek arcvonásai még a helyükről is eltolódni tűnnek. Ez egy olyan, feléd sugárzott jel, amely azt üzeni, hogy most nem úgy fognak beszélni, mint az emberek. Mit teszel ekkor? Veszed ezt a jelet, vagy kizárod? (Kizárom.) El kell határolnod magad, meg kell mondanod nekik: „Ne beszélj, nem akarom hallani. Túl sokat pletykálsz. Ha nem akarsz úgy beszélni, mint egy ember, akkor maradj távol tőlem. Nem akarom, hogy megzavarj; nem akarok belekeveredni ezekbe a helytelen személyközi kapcsolatokba, nem fogok odafigyelni egy olyan emberre, mint te.” Figyelj, és lásd meg, hogy ki az közületek, aki kedveli hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat, kinek ilyen a magatartása, és aztán gyorsan határolódj el tőle. Mi jellemzi ezeknek az embereknek az emberi mivoltát? A méregtől csöpögő beszéd, vagy köznyelvi kifejezéssel élve, hogy „csípős a nyelvük”. Azzal, hogy leleplezed mérgező szavaikat, megláthatod a különböző kijelentéseiket; a kijelentéseiken keresztül láthatod a belső világukat, és pontosan meghatározhatod, hogy mi az emberi mivoltuk lényege, és hogy gonosz emberek-e. Az ilyen emberek, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat, az általuk kibocsátott különböző jelzések és kijelentések révén lehetővé teszik mások számára, hogy egyértelműen megnevezhessék őket, mint gonosz embereket. Az ilyen emberek teljes mértékben megfelelnek a kitakarítandók vagy kizárandók mércéjének; nem lehet kegyelemmel lenni irántuk. Ki kell őket takarítani, és nem szabad megengedni, hogy zavart okozzanak a gyülekezetben.

Az imént beszélgettünk az olyan embertípus jellemzőiről, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat, és az Istenbe vetett hitük állapotából és az emberi mivoltuk megnyilvánulásaiból világossá kell válnia, hogy olyanfajta emberről van szó, aki idegenkedik az igazságtól, és nem szereti az igazságot. Emberi mivoltuk olyannyira silány, hogy az észszerűséggel szemben érzéketlenek, és még a legalapvetőbb emberi erkölcsöt is nélkülözik; csak éppen az ő esetükben a silány emberi mivoltuknak az a jellemzője, hogy különösen kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat. Kimondott szavaikból megfigyelhető az emberi mivoltuk jellemzője és az emberi mivoltuk lényege; az ilyenfajta emberek nyilvánvalóan silány emberi mivoltúak. Mennyire silány az emberi mivoltuk? A gonoszság mértékéig silány, ezáltal a gonosz emberek kategóriájába sorolja őket. Ez azért van így, mert a szavaik, amelyeket jellemzően mondanak, nem csak időnként panaszkodók, nem csak egy kis irigységet fejeznek ki, és nem csak egy kis emberi gyengeséget mutatnak időnként; megnyilvánulásaik nem egy közönséges, átlagos romlott beállítottság megnyilvánulásai, hanem elégségesek ahhoz, hogy bizonyítsák, hogy ők a gonosz emberek közé sorolhatók. Ez az első személytípus: azok, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat.

B. Mások kihasználásának kedvelése

A második embertípus az, aki kedveli mások kihasználását. Néhány embernek határozottan vannak elképzelései, amikor mások kihasználásának kedveléséről szóló beszélgetésre kerül sor, azt gondolva: „melyik romlott ember nem kedveli mások kihasználását? Ilyen az emberi természet; amíg nem gonoszság elkövetése, mi olyan komoly dolog egy kis kihasználásban?” A többi ember kihasználásának az a fajta kedvelése, amiről itt beszélgetünk, túlmutat a normális emberek kihasználás iránti szeretetén – eléri a gonoszság mértékét. Elég sok ilyenfajta ember lehet a gyülekezetben, de legalábbis egy részük ilyen. Azzal az ürüggyel, hogy „mindannyian testvérek vagyunk”, mindenhol kihasználnak másokat, kihasználnak a testvérek között, Isten házában és a gyülekezetben. Hogyan használnak ki másokat? Ha például a családjuknak házat kell vennie, de nincs elég pénzük, nem a rokonokhoz vagy a barátokhoz fordulnak kölcsönért, és nem is a bankba mennek kölcsönért, hanem a testvérektől kérnek kölcsön, szót sem ejtve kamatról, vagy arról, hogy mikor fogják visszafizetni a kölcsönt – egyszerűen csak kölcsönkérik. Az, hogy „kölcsönkérik”, szépítés; a tény az, hogy csak elveszik, mert soha nem áll szándékukban visszafizetni a pénzt, sem kamatot fizetni. Miért a testvéreket választják célpontnak? Úgy gondolják, hogy mivel mindannyian testvérek, segíteniük kell a nehéz időkben, és ha valaki nem segít, akkor az nem testvér. Így hát a testvérekhez mennek pénzt kölcsönkérni, és olyan indokokat találnak ki, hogy a testvérek úgy érezzék, hogy az a helyes és helyénvaló, ha kölcsönadnak nekik pénzt. Mások azt látják, hogy egy testvér családjának van autója, és folyton ezen jár az eszük, és állandóan, néhány naponta kölcsönkérik. Kölcsönveszik, de nem viszik vissza, nem tankolják meg, és néha még a karosszériát is behorpasztják vagy összetörik. Sóvárognak bármi finom étel, hasznos tárgy, vagy bármi értékes dolog után, amelyet mások otthonában látnak, és mesterkednek, hogy megszerezzék maguknak. Bárki otthonában járnak, a szemük a tolvaj mohóságtól csillog, ahogy mindenfelé kutatnak és nézelődnek, keresik, hogy milyen lehetőséget használhatnának ki, vagy mi az, amit elvihetnének – még egy kis cserepes növény sem kerüli el a figyelmüket. Ha elmennek másokkal szórakozni vagy vacsorázni, soha nem ajánlják fel, hogy fizetik az útiköltséget vagy az étkezést. Bármi szépet látnak, meg akarják venni, de amikor eljön a fizetés ideje, másokat vesznek rá, hogy állják a számlát, és utána fel sem vetik a visszafizetés kérdését; egyszerűen csak ki akarják használni az embereket, még ha csak egy fillérnyi nyereségről van is szó. Ha szép dolgokat akarsz, akkor fizess értük te magad; ha nem akarsz a saját pénzedből fizetni, akkor ne is igyekezz másokat kihasználni, és ne légy ennyire kapzsi; legyen benned némi tisztesség, hogy kiérdemeld mások tiszteletét. De az ilyenfajta emberekből hiányzik a tisztesség, csak ki akarnak használni másokat, és minél többször sikerül kihasználniuk valakit, annál nagyobb örömöt éreznek. Szégyen vagy dicsőség az ilyen emberek megjelenése a gyülekezetben? (Szégyen.) Az, szégyen. Szerintetek szükségük van arra, hogy ilyen módon kihasználjanak másokat? Vajon azért csinálják, mert nem engedhetik meg maguknak az étkezést, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy ételt tegyenek a családjuk asztalára? Egyáltalán nem. Valójában van elég pénzük, és van elég ennivalójuk; csakhogy a kapzsiságuk olyan nagy, hogy megfosztja őket a tisztességüktől, és olyan nagy, hogy ellenszenvet és undort vált ki a többiekben. Jó ember az ilyen? (Nem.) Vannak, akik mindig azt keresik, hogyan tudnának kihasználni bármi lehetőséget, amikor a kötelességeiket végzik, és megsértődnek, ha akár csak egy kicsivel is rosszabbul járnak, és úgy érzik, hogy ezt szóvá kell tenniük. Amikor feladatot kapnak, mindig felhozzák a pénz kérdését: „az útiköltség egy útra ennyi és ennyi, a szállás ennyibe és ennyibe kerül, az étkezés ennyibe és ennyibe, és így tovább.” Azt mondják nekik: „ne aggódj a pénz miatt, a gyülekezet majd gondoskodik róla.” De miután megkapták a pénzt, töprengenek rajta, mondván: „Ez nem elég. Mire elég 200 jüan odakint? Van egy mondás, miszerint »Otthon legyél takarékos, de utazáskor vigyél magaddal sok pénzt.« Vinnem kell még egy kis tartalék pénzt; ha nem használom fel az összeset, a maradékot visszaadom a gyülekezetnek.” Amikor visszaérnek, egy szóval sem említik, hogy maradt volna pénz, és nem számolnak be a kiadásaikról sem. Még ahhoz is veszik a bátorságot, hogy a gyülekezetet használják ki; vajon el mernék-e sikkasztani az Istennek tett felajánlásokat? (El mernék, igen.) Miféle teremtmények ezek? Hiányzik belőlük a tisztesség, valamint a lelkiismeret és a józan ész. Vajon Isten elismerné az ilyen embereket? Vannak, akik még fürdeni, hajat mosni és mosni is elmennek az összejövetelek helyszínére vagy a vendéglátóhelyekre, és a gyülekezet mosógépét, vízmelegítőjét, samponját, mosószerét stb. használják; még ezeket a kényelmi szolgáltatásokat is kihasználják, a gyülekezet dolgait felhasználva, hogy spóroljanak a sajátjukkal. Azt gondolják, hogy mivel hisznek Istenben, Isten házához tartoznak, és ezért Isten házának minden tárgyát ingyen használhatják, úgy gondolják, hogy kár lenne nem használni, vagy nem elvenni, vagy nem húzni belőle valami hasznot; és még ha el is törik, amit használnak, eszük ágában sincs kártérítést fizetni érte. Ami a saját dolgaikat illeti, tudják, hogy azokat takarékosan kell használni, és kínosan vigyázni kell rájuk, de Isten házának berendezéseit és tárgyait tetszésük szerint használják, és nem fizetnek kártérítést, ha összetörik azokat. Jó emberek ezek? Biztos, hogy semmi jó nincs bennük. Bizonyos esetekben aktívan önkénteskednek, különösen, amikor a gyülekezetnek kell vásárolni valamilyen termékeket, kifejezetten készségesen vállalják az ilyen feladatokat. Miért ilyen buzgók? Úgy gondolják, hogy haszonra lehet szert tenni, és ki lehet használni a helyzetet; miután megvásárolták az árut, a megmaradt pénzt zsebre vágják. Mindent ki akarnak használni, amit csak tudnak, mert úgy gondolják, hogy kár lenne, ha nem tennék; ez az a logika, amit követnek. Ha nem sikerül kihasználniuk valamit vagy valakit, akkor átkozzák a testvéreket és átkozzák Isten házát – mindenkit átkoznak; ők egyszerűen gonosz démonok, büdös koldusok, hétpróbás kéregetők, akik mindenhová nyújtogatják a markukat, hogy előnyöket csikarjanak ki és kihasználják a helyzetet. Az emberek azt mondják: „mindig kérsz valamit; hát nem egy büdös koldus vagy te?” Azt felelik: „rendben van, hívjatok bárminek – fösvénynek, szűkmarkúnak, büdös koldusnak, kéregetőnek, nyomorgónak –, amíg előnyökhöz jutok, addig rendben van.” Van az ilyenfajta embereknek egyáltalán tisztességük? (Nincs.) Nem okoznak az ilyen emberek bizonyos mértékű zavart a testvéreknek? Nem okoznak bizonyos mértékű zavart és kárt, különösen a nehéz körülmények között élő, rossz anyagi helyzetben lévő családok számára? (De igen.) Előfordulhat, hogy negatívan befolyásolják a kevésbé érett és különösen sérülékeny embereket? (Igen.) Az emberek már a puszta látványuktól is undorodnak; mindenki ingerült lesz, aki meglátja őket, de mindannyian túlságosan szégyenlősek ahhoz, hogy visszautasítsák őket, így aztán hagyják magukat ilyen szemérmetlenül megzsarolni általuk. Mindenki tudja, hogy rossz az emberi mivoltuk és alantas a jellemük, de tekintve, hogy mindannyian testvérek, és látva, hogy néha képesek elvégezni bizonyos kötelességeket, és van egy kis hitük, és időnként képesek egy kis erőfeszítést tenni azáltal, hogy vendégül látnak valakit az otthonukban – e dolgok fejében a legtöbb ember szemet huny abbéli viselkedésük felett, hogy bárhol is járnak, kihasználnak valakit, és nem veszik ezt komolyan. Az általuk okozott zavar azonban egyre jelentősebbé válik a gyülekezeten belül, eléggé ahhoz, hogy a legtöbb embert nyugtalanná tegye; nem probléma ez? (De igen.) Ezek az egyének, még ha nem is veszett kutyák, amelyek mindenhol megharapják az embereket, és halálra tudják őket harapni, olyanok, mint a zajos legyek, amelyek zaklatása nem hagy nyugtot az embereknek. Ha nem takarítják ki őket, örökös zavarást fognak okozni. A gyülekezetben maradásuk állandóan katasztrófához vezet, megfosztva az embereket a békességtől. Miután megzavarták őket, az emberek meglehetősen ingerültnek érzik magukat, gyakran ellenszenvet táplálnak az ilyen személyekkel szemben; mivel azonban nincs rá megoldásuk, újra és újra beletörődnek. Miféle emberek ők? Még ilyen megvetendő gazemberek is vannak az emberek között; miért hisznek az ilyen emberek egyáltalán Istenben? Egyszerűen nem érdemlik meg az életet! Kihasználni mindent, amit csak tudnak – milyen szégyenletes! Csak annyi anyagi javat élvezz, amennyit a képességeid lehetővé tesznek; ha nincs meg a képességed, akkor ne élvezd, és ne is sikkaszd el azt, ami másoké. Ha valamilyen apró, jelentéktelen módon használsz ki valamit, mert mások néha jótékonyan felajánlanak valamit ingyen, vagy, mert valamit különösen kedvelsz, vagy beleszeretsz valamibe, azt mindenki meg tudja bocsátani. Ahogy a mondás tartja: „a szegénység korlátozza az ambíciót”; ez nem egy nagy probléma. De ha állandóan ilyen előnyöket keresel, olyannyira, hogy szégyentelenül és szemérmetlenül csinálod ezt, és büdös koldussá válsz, vagy veszett kutyává vagy légyé válsz mindenki szemében, akkor azonnal ki kell takarítani téged. Az ilyenfajta embereket egyszer és mindenkorra kezelni kell, hogy véget vessünk ennek az összes problémának.

Mennyire tudjátok elviselni azokat, akik kedvelik a kihasználást? Ha tényleg ki nem állhatjátok őket, és úgy érzitek, mintha lenyeltetek volna egy döglött legyet, miután kihasználtak benneteket – a legtöbben féktelenül dühösek lesztek, és állandóan panaszkodtok rájuk, amikor együtt vagytok –, akkor ezen a ponton nem kellett volna már kitakarítani őket? (De igen.) Amikor elviselhetetlenné válik, amikor eléri a határt, mindenkinek össze kellene fognia, hogy kitakarítsa őket. Ez egy veszedelem eltávolítása Isten házából, ez olyan dolog, ami nagyon tetszik az embereknek. Az ilyen ember csak egy semmirekellő, aki nyugtalanságot okoz a legtöbb ember számára. Ez egy olyan rosszindulatú esemény, amely megzavarja és bomlasztja a gyülekezeti életet, arra kényszerítve az embereket, hogy összejöjjenek beszélgetni, és megoldják az adott személlyel kapcsolatos problémát. Ez a gyakorlat indokolt, mivel a gonosz ember által okozott zavar már ártott néhány embernek. Annak érdekében, hogy a gonosz ember ne folytathassa a gonosz cselekedeteit, hogy a gyülekezeti élet normális rendje fennmaradjon, és hogy Isten választott népe ne szenvedhessen további kárt, a gonosz embert gyorsan kezelni kell, és el kell takarítani. Ha jelenthetik a gyülekezetet a kitakarításuk után, akkor ezt bölcsen kell közölni velük: „Nem takarítunk ki, és nem is zárunk ki. Menj haza, vonulj vissza önmagadba, és gondolkodj el magadon. Miután megfelelően elgondolkodtál, írj egy megbánó levelet, és akkor újra üdvözölhetünk téged a gyülekezetben. Egyelőre próbálj meg több pénzt keresni és élvezd az életet; emellett pedig gondolkodj el az istenhit kérdésén. Így egyik szempontot sem fogod elhanyagolni.” Hogy hangzik ez? (Jól.) Nem fogjuk azt mondani, hogy kitakarítjuk vagy kizárjuk őket; csak arról van szó, hogy mától kezdve ez a személy nem lesz többé a gyülekezetben. Mi lenne, ha így kezelnétek a dolgot? (Ez jó.) Nagyszerű! Nincs szükség vitákra vagy elszámolásra, csak egy egyszerű és világos megoldásra, amely lehetővé teszi számukra, hogy visszatérjenek a világba dolgozni, pénzt keresni és a saját életüket élni. Összefoglalva, nem olyan nagyszerű azok emberi mivolta, akik kedvelik a kihasználást. Bár nem mondható, hogy gonoszak, de az a tulajdonságuk, hogy kedvelik a kihasználást, meglehetősen idegesítővé és megvetendővé teszi őket. Minden lehetőséget kihasználnak! Még ha nem is vesznek részt illegális vagy bűnözői tevékenységekben az ilyen emberek, a hosszú távú bomlasztás és zavar, amelyeket cselekedeteik és viselkedésük okoz a gyülekezeti életben – ezek a következmények – súlyosabbak, mint bármilyen gonosz cselekedet; elegendőek ahhoz, hogy álhívőként vagy gonosz emberként jellemezzék őket, akiket ki kell takarítani a gyülekezetből. Ezáltal teljesen megszűnnek a gyülekezet zavarai és a testvérek álhívők általi zaklatása.

Korábban egy különleges módszerről beszélgettünk, ahogyan azokkal kell bánni, akik kedvelik a kihasználást, egy olyan módszerről, amelyet a szárazföldi Kínában előforduló üldözés különleges körülményei alapján dolgoztak ki. A külföldi gyülekezetekben rendben van, ha csak közvetlenül kitakarítják őket. Függetlenül azonban attól, hogy egy bánásmód milyen emberekre irányul, alapvető fontosságú azt biztosítani, hogy az egyszerre legyen elvszerű és bölcs. A gyülekezetnek vannak adminisztratív rendeletei és szabályai, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy megvédjék a testvérek normális gyülekezeti életét és a kötelességvégzés normális rendjét. Nem megengedett, hogy bárki megzavarja a testvérek gyülekezeti életét vagy a kötelességük végzését; aki ilyet tesz, azt Isten vissza fogja utasítani. Nyilvánvalóan nem megengedett a testvérek bárminemű zaklatása és a mindennapi életükbe való beavatkozás. Ez egy olyan probléma, amelynek megoldása a vezetők és a dolgozók feladata. Lehetnek olyan személyek, akik a testvérek rokonai, barátai vagy ismerősei, akik a „testvérség” álcája alatt igyekeznek a testvéreket magukhoz vonzani és félrevezetni, akadályozva őket kötelességeik végzésében. A vezetőknek és a dolgozóknak, vagy a testvéreknek kötelességük és felelősségük, hogy kezeljék az ilyen személyeket. Viselkedésük és cselekedeteik akadályoznak másokat kötelességeik végzésében és Isten követésében, és zavart okoznak a gyülekezet munkájában is, ezért a vezetőknek és a dolgozóknak fel kell lépniük, hogy megoldják a helyzetet, és korlátozásokat szabjanak ki. Természetesen megvannak a megfelelő módszereink az ilyen személyekkel való bánásmódra és a kezelésükre. Nem kell ütlegeléshez vagy szidáshoz folyamodni; egyszerűen csak világossá tesszük számukra a problémájuk lényegét és Isten választott népe többségének ellenük felhozott vádjait, és végül elmondjuk nekik a következőket: „a kitakarításod a többség által meghozott és jóváhagyott döntés. Akár egyetértesz vele, akár nem, a gyülekezetnek megvan a felhatalmazása arra, hogy meghozza ezt a döntést, és ennek megfelelően bánjon veled. Engedelmeskedned kell.” Ezzel megoldódott ez a probléma, és az ilyen bánásmód teljes mértékben elvszerű. Azokkal, akik kedvelik a kihasználást, az alapelvek szerint kell bánni és azok szerint kell kezelni őket. Ha kölcsön akarnak kérni valamit, hogy kihasználjanak téged, akkor kölcsönadhatod nekik, ha akarod, vagy megtagadhatod, ha nem akarod; a döntés a tiéd. Ha kölcsönadod nekik, az szívesség; a visszautasítás pedig a jogod. Ha azt mondják: „hát nem vagyunk testvérek mi mindannyian? Milyen fösvény, még kölcsönadni sem hajlandó!”, azt válaszolhatod: „Ez az én tulajdonom, és jogom van hozzá, hogy ne adjam kölcsön. Ez összhangban van az alapelvekkel. Ne gyakorolj rám nyomást azzal, hogy „mindannyian testvérek vagyunk”; amit mondasz, az nem az igazság. Hacsak Isten nem mondja, hogy »kölcsön kell adnod neki«, addig nem adom kölcsön neked.” Senkinek sincs joga ahhoz, hogy személyes tulajdont zsaroljon ki vagy vegyen kölcsön a gyülekezet ürügyén, vagy annak az eszmének az ürügyén, hogy „mindannyian hívők és mindannyian testvérek vagyunk”. Ez az igazság? (Igen.) Ez az igazság. Csak ennek az igazságnak a betartásával biztosítható a méltányosság mindenki számára, és élvezheti mindenki valódi jogait. De ha valaki azokat az ürügyeket használja fel, hogy „Isten háza munkájának szükségletei”, „a gyülekezet munkájának szükségletei” vagy „a testvérek szükségletei”, hogy személyes tárgyakat zsaroljon ki vagy vegyen kölcsön, ez összhangban van-e az igazsággal? (Nincs.) Jogodban áll megtagadni az olyan kéréseket, amelyek nincsenek összhangban az igazsággal? (Igen.) És ha valaki fösvénynek vagy zsugori embernek bélyegezne, mert megtagadod, félnél? (Nem.) Ha valaki nagy ügyet csinál ebből a dologból, azt állítva, hogy nem támogatod a gyülekezet munkáját, vagy, hogy hiányzik belőled a testvérek iránti szeretet, ami miatt a testvérek elutasítanak és elszigetelnek, félnél? Meghátrálnál. Abban a pillanatban azt gondolnád: „Mi olyan nagy ügy egy autó kölcsönadásában? Rendben van, akár a gyülekezet, akár Isten háza, akár a testvérek veszik kölcsön. Jobb nem megbántani a testvéreket. Egyetlen embert megbántani nem ijesztő, de ha az összes testvér megbántódik, és a szívük elhidegül irántam, elszigetelve maradok, akkor mit tegyek?” Mivel hiszel Istenben, mitől kell félned? Az, hogy elszigetelnek téged, nem jelenti azt, hogy birtokában vannak az igazságnak, vagy, hogy tetteik összhangban vannak az igazsággal. Az igazság mindig igazság. Igazság, függetlenül attól, hogy az emberek kisebbsége vagy többsége ért egyet vele. Az igazság nélkül, még ha a kisebbség alá is veti magát a többségnek, az nem az igazság. Ez tény, amelyet senki sem tagadhat. Az, hogy valaki birtokában van-e az igazságvalóságnak, nem attól függ, hogy milyen kellemesen beszél, hanem attól, hogy képes-e az igazságot a gyakorlatba ültetni, és az alapelvek szerint cselekedni. Például vettél egy új számítógépet a kötelességed végzése céljából, és valaki kölcsön akarja kérni, arra hivatkozva, hogy a gyülekezet munkájához kell. Nem vagy hajlandó kölcsönadni neki, mire ő azt mondja: „Hiányzik belőled a szeretet, nem szereted Istent, nem vagy önfeláldozó. Még erre a kis áldozatra sem vagy képes.” Helyesek ezek az szavak? Összhangban vannak az igazsággal? (Nincsenek.) Azt kell válaszolnod: „a számítógép a kötelességem végzésére szolgál. Jelenleg a kötelességemet végzem, így nem nélkülözhetem a számítógépemet. Ha kölcsönvennéd a számítógépemet, az vajon nem befolyásolná a kötelességem végzését? Összhangban volna ez az igazsággal? Pontosan mire kell neked a számítógép? Azt mondod, hogy gyülekezeti munkára; ha ez így van, akkor találnod kell valakit, aki ezt igazolja. Sőt, még ha gyülekezeti munkára is kell, nem tőlem kellene kölcsönkérned. Mit használjak a kötelességem végzéséhez, ha elviszed a számítógépemet? Ez hihetetlenül önző dolog tőled! Ne használd ürügyként a gyülekezeti munka szükségleteit ahhoz, hogy kihasználj, én nem dőlök be ennek. Ne hidd, hogy valami zavaros fejű ember vagyok, akinek nincs tisztánlátása; te ki akarsz használni, de ez nem fog összejönni!” Így kell beszélni az ilyen emberekkel ahhoz, hogy ne essünk a Sátán csapdájába. Könnyen megoldható ez a probléma? Ha egyszer megérted az igazságot, és az alapelvek szerint cselekszel, nem kell attól tartanod, hogy ki mit mond. Ne törődj azzal, ha hamisan megbélyegeznek; az a kis doktrína, amit szajkóznak, egyáltalán senkit nem fog meggyőzni. A kihasználást kedvelők emberi mivoltának megnyilvánulásait, és a velük való bánásmód alapelveit tehát egyszerűen megbeszéltük.

Ami azokat illeti, akik a gyülekezetben kedvelik a kihasználást, egyrészt az embereknek pontosabban és gyakorlatiasabban kell felismerniük őket, másrészt az embereknek meg kell érteniük az igazságot; tisztában kell lenniük a szívükben azzal, hogy milyen álláspontot kell képviselniük az Istenbe vetett hit tekintetében, hogy milyen munkát kell végezniük, milyen alapelveket kell képviselniük, és hogyan kell hozzáállniuk az emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz. Ne kövesd a tömeget, és ne félj attól, hogy megbántod az embereket, és különösen ne mondj le azokról az alapelvekről és az álláspontról, amelyekkel rendelkezned kell, mindössze azért, hogy egyes személyeknek kedvére tegyél, aminek az lesz a vége, hogy örömet szerzel embereknek, viszont megbántod Isten szívét, miáltal Isten meg fog vetni téged. Ha ez egy olyan cselekvés, amely összhangban van az alapelvekkel, akkor, ha a cselekvésed sérti is az embereket, vagy ha szidalmaznak is amiatt a hátad mögött, annak nincs sok jelentősége; ha viszont ez egy olyan cselekvés, amely nincs összhangban az alapelvekkel, akkor, még ha azt végezve elismerést és támogatást nyersz is mindenkitől és jól ki is jössz mindenkivel – de az egyetlen dolog, hogy nem tudsz elszámolni vele Isten előtt, akkor veszteséget szenvedtél. Ha kapcsolatot tartasz a többséggel, boldoggá és elégedetté teszed őket, valamint kiérdemled a dicséretüket, de megsérted Istent, a Teremtőt, akkor mindenkinél ostobább vagy. Éppen ezért bármit teszel is, világosan értened kell, hogy összhangban van-e az alapelvekkel, tetszik-e Istennek, miként viszonyul hozzá Isten, milyen álláspontra kell helyezkedniük az embereknek, milyen alapelveket kell követniük az embereknek, milyen utasítást adott Isten, és miként kell azt megtenned – mindenekelőtt ezzel kell tisztában lenned. A másokkal kötött szövetségeid, az anyagi cseréid és a másokkal való ügyleteid – ezek az alapelvekkel való összhang alapjaira épülnek? Az Istennek való tetszés alapjára épülnek? Ha nem, akkor mindarra, amit teszel, függetlenül attól, hogy milyen jól tartod fenn, milyen tökéletesen csinálod, vagy, hogy mennyi dicséretet kapsz a többiektől, Isten nem fog emlékezni. Ezért senkivel való kapcsolatod és együttműködésed alapelvei tekintetében nem szabadna számítania, hogy ő használ-e ki téged, vagy te használod-e ki őt – ezeknek nem szabadna erre az alapra épülniük. Ehelyett ezen alapelvek tekintetében annak kellene számítania, hogy amit tesztek, összhangban van-e az igazságalapelvekkel. Csak akkor lehet valóban „az Istenbe vetett hitünk fényében” tekinteni rá; csak akkor mondhatod, hogy „mindannyian hívők vagyunk, mindannyian testvérek”; csakis akkor veheted ezt előfeltételként. Az életbe való belépéssel, a kötelességgel és a gyülekezeti munkával kapcsolatos dolgokon kívül semmi más érintkezésnek nem szabad a „testvérség” előfeltevésén alapulnia. Ha nem a kötelességről, az életbe való belépésről vagy az emberek közötti normális érintkezésről van szó, de valaki mindig a „testvérség” álcáját használja ürügyként egy bizonyos cél eléréséhez, akkor ő kétségtelenül arra törekszik, hogy az ilyen kijelentéseket, módszereket és előnyös körülményeket ürügyként használja fel, hogy kihasználjon és mesterkedjen a személyes előnyei érdekében. Isten választott népének résen kell lennie ezzel kapcsolatban, és bölcsen kell eljárnia az ilyen kérdésekben, hogy elkerülje azt, hogy rászedjék. Ez azért van, mert a gyülekezetben a legtöbben nem értik az igazságot, sőt egyesek álhívők, akik alapelvek nélkül cselekednek, és meggondolatlan gaztetteket követnek el. Az, hogy ők a „testvérség” álcája alatt tesznek dolgokat, ez befolyásolja és zavarja meg a legkönnyebben a gyülekezet munkáját. Mi a célja annak, hogy mindezt elmondom ma? Az, hogy világossá tegyem, hogy akár a kommunikációban, akár a másokkal való érintkezésben az alapoknak az igazságalapelveken kell nyugodniuk. Ez megakadályozza az emberek közötti helytelen ügyleteket; természetesen azt is megakadályozza, hogy a kihasználást kedvelők kiskapukat találjanak, amelyeket kihasználhatnak, és ezzel egyidejűleg megakadályozza, hogy folyton kihasználják és becsapják azokat, akik túlzottan törődnek mások véleményével vagy gyengék emberi mivoltukban, valamint azt, hogy ugyanők folyton veszteségeket szenvedjenek el. Vannak, akik – a saját családjuk nyilvánvalóan nehéz körülményei ellenére – végül a saját kárukra „jó arcot vágnak hozzá”, és kölcsönadják nehezen megkeresett pénzüket, mert kölcsönkéri valaki, aki kedveli a kihasználást, és azt állítja, hogy azért választotta ezeket az embereket, mert nagyra tartja őket. Mi történik, miután kölcsönadták a pénzt? A kölcsönkérő eltűnik. Ekkor a kölcsönadó panaszkodik Istenre, hogy nem védi meg. Hát ilyen az, amikor valakinek van józan esze? Azt gondoltad, hogy az Istenbe vetett hit azt jelenti, hogy nem kell gondolkodnod, amikor cselekszel, hogy majd Isten gondoskodik mindenről? Nem azt jelenti ez, hogy hasznavehetetlen ember vagy? Isten azt követeli meg az emberektől, hogy becsületesek és bölcsek legyenek, és az igazságalapelveknek megfelelően cselekedjenek. Nem vagy képes ezt megérteni? Ha nem ezeknek az igazságalapelveknek megfelelően cselekszel, akkor megérdemled, hogy mindig veszteségeket szenvedj, és mindig becsapjanak. Majd ha végül zsákutcába jut az életed, kit hibáztathatsz? Te okoztad saját magadnak. Nem szeretetből cselekedtél, hanem ostobaságból! Pénzt adtál kölcsön egy szélhámosnak, hogy a kedvében járj, de amikor neked van szükséged pénzre, tudnál-e kérni Isten házától? Isten házának kellene viselnie érted ezt a felelősséget? Azzal, hogy Isten házától várod, hogy fedezze ezt a kiadást, nem adósodsz el Isten felé? Kiút nélküli életedben hogyan tudod elvégezni a kötelességedet? Ha Istenhez imádkozol, Ő nem biztos, hogy teljesíti a kérésedet; ez esetben azt aratod, amit vetettél, méghozzá megérdemelten. Ki mondta neked, hogy legyél ilyen ostoba! Isten mondta neked, hogy bízz meg abban a személyben? Ő mondta neked, hogy adj neki kölcsön? Nem Ő volt; ez a te személyes cselekedeted volt, nem Isten szándékát képviselted. Ha személyes tetteid hibásak és káros következményekhez vezetnek, a felelősséget csak te magad viselheted. Miért kellene Isten házát felelőssé tenned, vagy Isten házát felelősségre vonnod te magad miatt? Miért panaszkodsz Istenre, hogy nem véd meg? Felnőtt vagy; miért nem rendelkezel a felnőttektől elvárható ítélőképességgel? Kint a társadalomban bárkinek adnál kölcsön pénzt, aki kér? El kellene gondolkodnod rajta, nem igaz? Miért adnál kölcsön pénzt valakinek, csak mert a „testvérségre” hivatkozott a kérésében? Nem azt mutatja ez, hogy buta vagy? Nemcsak buta vagy, hanem ostoba; a végletekig ostoba! Gondolod, hogy minden testvér őszintén hisz Istenben, hogy mindannyian értik az igazságot? Legalább egyharmaduk nem szereti az igazságot és álhívő. Nem vagy képes felismerni ezt? Gondolod, hogy minden testvér Isten üdvösségének tárgya, valóban Istenhez tartozik? Hát nem tudod, hogy „sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak”? Kit képviselnek a testvérek? A romlott emberiséget képviselik! Nem vagy te ostoba, ha megbízol bennük? Bármilyen hátrányos következményekkel is járnak személyes tetteid, ne keresd Isten házát vagy a testvéreket; senki sem tud helytállni érted, és senkinek sem kötelessége, hogy felelősséget vállaljon érted. Te főzted a feketelevest, te is eszed meg; a felelősség téged terhel. Továbbá ne hozd be ezeket az ügyeket a gyülekezet életébe, hogy beszélgessünk róla és megvitassuk; senki nem kíváncsi rá, és a többieknek nem kötelességük, hogy a te zűrös ügyeiddel foglalkozzanak. Ha valaki valóban segíteni akar rajtad, azzal négyszemközt megoldhatjátok. Érted?

Az ezekről a dolgokról való beszélgetés emlékeztetőül szolgál az emberek számára, bővíti ismereteiket, és figyelmeztető csengőt szólaltat meg számukra, világossá téve, hogy mindenféle ember akad azok között, akik hisznek Istenben. Van egy fontos dolog, amit nem szabad elfelejtenetek, és amit már többször említettem korábban: Azok, akik hisznek Istenben, a romlott emberiségből kerültek kiválasztásra. Mire utal ez? Ez arra utal, hogy minden embert megrontott a Sátán, mindenkinek vannak romlott beállítottságai, és különböző mértékben, de képes rosszat tenni, és a megfelelő összefüggésben képes olyan dolgokat tenni, amelyek ellenállnak Istennek. A tények és a valótlanságok hamis színben feltüntetését és a kihasználás kedvelését, amiről épp az imént beszélgettünk, hívők csinálják; a nem hívők számunkra lényegtelenek, ezért itt nem említjük őket. Az emberi mivoltnak ezek a megnyilvánulásai, amelyekről beszélgettünk, pontosan azoknak a megnyilvánulásai, akik hisznek Istenben. Ne tekintsétek tehát a „testvérségre” hivatkozást valami nagyszerű, nemes, vagy szent és sérthetetlen dolognak. Ha annak tekinted, az ostobaság a részedről. Isten soha nem mondta: „a testvérek becsesek. Ha egyszer testvérekké válnak, megszentelődnek, Isten bizalmasai lesznek, teljesen megbízhatóak; teljes mértékben megbízhatsz bennük, és bármit mondanak vagy tesznek, az az igazság.” Ez soha nem történt meg; ezek a te elképzeléseid és képzelődéseid. Ha mostanra még mindig nem látod a „testvérségre” hivatkozás mögött meghúzódó tényleges jelentéstartalmat, akkor igazán ostoba vagy; hiába hallgattad a prédikációkat ennyi éven át. Még azt sem derítetted ki, hogy te milyen ember vagy, mégis annyira bízol másokban, annyira szentnek és nagyszerűnek tartod őket – a testvéreket –, és arról nyafogsz, hogy „a testvéreknek ez nem tetszik”, „a testvérek dühösek”, „a testvérek szenvednek”, „a testvérek így és úgy”, és olyan szeretettel beszélsz a testvérekről. Láttál-e valahol Isten szavaiban olyat, hogy a testvérek annyira nemesek és szentek, annyira megbízhatóak? Egyetlen mondatot sem, ugye? Akkor miért tekintenél így rájuk? Ez azt jelenti, hogy egyenesen bolond vagy. Ennélfogva, függetlenül attól, hogy mekkora hátrányt vagy veszteséget szenvedsz el a testvérektől, ez teljes mértékben a te hibád. Végeredményben tekints tandíjként az elszenvedett veszteségekre és hátrányokra. Ez egy lecke számodra, amelyet meg kell tanulnod. Sosem szabad elfelejtenetek: a testvérek nem az igazságot képviselik, még kevésbé Istent; nem egyenértékűek Isten bizalmasaival, Isten tanúival vagy Isten szeretett gyermekeivel. Kik a testvérek? Romlott emberek, akárcsak te; elképzeléseik vannak Istenről, nem szeretik az igazságot, idegenkednek az igazságtól, arrogáns beállítottsággal bírnak, ádáz és elvetemült beállítottsággal rendelkeznek, képesek arra, hogy minden tekintetben Isten ellenségének állítsák be magukat, kötelességeiket felületesen végzik, és még ki is használják a többi testvért az Istenbe vetett hit álcája alatt. Mi a célja annak, hogy mindezt elmondom? Nem az, hogy viszályt szítsak közted és a testvérek között, hanem hogy segítsek tisztán látni mindenki valódi arcát, helyesen kezelni a „testvérségre” való hivatkozást, helyesen bánni a körülötted lévő emberekkel, és megfelelő személyközi kapcsolatokat kialakítani mindenkivel. Ne próbálj személyes szívességekkel, anyagi cserékkel, hízelgéssel, behízelgéssel, engedményekkel vagy más hasonló eszközökkel jó kapcsolatokat kialakítani vagy fenntartani a többiekkel abból a célból, hogy beilleszkedj a testvérek közé. Ez szükségtelen, és minden, amit ebben a tekintetben teszel, gyűlöletes és megvetendő Isten előtt. Mi tehát a legjobb életmód, a legjobb hozzáállás és alapelv az élethez az emberek között? Isten szava. Mit mondanak Isten szavai? Azt mondják, hogy megfelelő és normális személyközi kapcsolatokat kell kialakítani. Hogyan jönnek létre ezek a kapcsolatok? Isten szavai alapján érintkezz, beszélj és társulj a többiekkel. Ha például költözik valaki, és megkérdez, hogy van-e időd segíteni, akkor, ha hajlandó vagy rá, elmehetsz; ha nem vagy hajlandó, mert félsz, hogy ez hatással lehet a kötelességedre, akkor megtagadhatod. Ez a jogod, és természetesen az az alapelv is, amelyet követned kell. Nem kell engedményeket tenned, vonakodva és ellentmondásos érzelmekkel egyetértened attól való félelmedben, hogy megbántod őket, vagy bomlasztod a testvérek közötti harmóniát, utána pedig a kelletlenséget érezni a szívedben, ami hátrányosan érinti a kötelességeid végzését. Nagyon jól tudod, hogy ez ellenkezik az alapelvekkel, mégis hagyod, hogy mások megzsaroljanak, és parancsolgassanak neked, mint egy rabszolgának, csak azért, hogy eleget tegyél nekik és fenntartsd a jó kapcsolatokat. Ha más embereknek teszel eleget, az nem jó cselekedet, és Isten nem fog emlékezni rá. Amit teszel, az pusztán a személyközi kapcsolatok fenntartása; nem a gyülekezet munkája vagy a kötelességed végzése érdekében cselekszel, és még kevésbé a te felelősséged vagy kötelességed az. Isten soha nem fog emlékezni az ilyen cselekedetekre, és még ha meg is teszed őket, hiába teszed. Tehát, amikor ilyen dolgokkal találkozol, nem kellene komolyan és gondosan megfontolnod, hogyan válassz? Egyeseket felkérnek segítségre, ám a kötelességeik valójában nagyon lefoglalják őket, és éppen csak sikerült időt találniuk arra, hogy részt vegyenek egy összejövetelen vagy lelki áhítatot tartsanak. Egyértelműen nem akarnak menni, és az alapelveknek megfelelően nem is kellene menniük. Mivel viszont túlságosan fontos nekik mások véleménye, nem tudják rávenni magukat, hogy nemet mondjanak. Végül mi történik? Hagyják, hogy ezek az alantas, előnyökre törő egyének kihasználják őket, és elherdálják azt az időt, amelyet az életbe való belépésükre kellett volna szánniuk. Hát nem veszteség ez? Ez egy jól kiérdemelt veszteség! Egy ilyen veszteség elszenvedése egyáltalán nem méltó mások együttérzésére vagy szánalmára. Miért mondom, hogy ez egy megérdemelt veszteség? Ki kényszerített arra, hogy figyelmen kívül hagyd Isten szavait? Ki vett rá, hogy félj attól, hogy megbántasz embereket? Ha fontosabb neked, hogy ne bántsd meg az embereket, minthogy odafigyelj Isten szavaira, akkor méltán megérdemled ezt a veszteséget! Egyesek azt mondják: „az emberek nem légüres térben élnek; az embereknek érintkezniük kell egymással.” Az számít, hogy hogyan lépsz kapcsolatba. Melyik van összhangban az igazság alapelveivel, melyik van összhangban Isten szándékaival, és szolgálja jobban az életbe való belépésedet: az alapelveken alapuló érintkezések, vagy pedig az alapelvek nélküli érintkezések, az emberek kedvében járva, megkísérelve mindent elsimítani? Ugye tudod, hogy melyiket válaszd? Ha tudod, hogy miként kell választani, mégis a mocsárba ragadsz, a végső következményt egyedül neked kell viselned. Hát nem nyilvánvaló ez? (De igen.)

A gonosz emberek emberi mivoltának még több megnyilvánulása van, és a mai beszélgetés korlátozott volt, csak a tények és valótlanságok hamis színben feltüntetése, valamint a mások kihasználása kedvelésének vonatkozásaira összpontosított. A legtöbb ember csak azután kezd el valami érzéssel és felismeréssel rendelkezni, hogy hallott erről a két vonatkozásról, amikor is azt mondja: „szóval ilyen a rossz emberi mivolt!” De ilyen emberek valóban léteznek a gyülekezetben, mit kellene hát tenni? Jelenlétük nem nagy probléma, mivel a gyülekezetnek vannak alapelvei és előírásai; megfelelő intézkedéseket tud hozni az ilyen személyek kezelésére. Az ezekkel a dolgokkal foglalkozó mai beszélgetés célja, hogy lehetővé tegye a legtöbb ember számára, hogy tisztán megértsék és felismerjék a gonosz emberek e két fajtáját, majd együttműködve kitakarítsák őket.

2021. november 20.