Tizennegyedik tétel: Mindenféle gonosz ember és az antikrisztusok azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása (Második rész)

A legutóbbi összejövetelen a vezetők és a dolgozók tizennegyedik felelősségéről beszélgettünk: „Mindenféle gonosz ember és az antikrisztusok azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása.” A beszélgetés ennek egyik aspektusára terjedt ki: mi a gyülekezet. Miután beszélgettük a gyülekezet meghatározásáról, vajon tisztában vagytok-e ennek, valamint a vezetők és dolgozók tizennegyedik felelősségének kapcsolatával? (Miután Isten beszélt a gyülekezet meghatározásáról, megértettük, hogy miért léteznek a gyülekezetek, milyen szerepet játszik egy gyülekezet, és milyen munkát végez egy gyülekezet. Ennek alapján fel tudjuk ismerni, hogy a gyülekezetben melyek azok az emberek, akik bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak, és nem játszanak pozitív szerepet, majd ezeket az embereket kitakaríthatjuk vagy kizárhatjuk.) Miután megértették, hogy mi a gyülekezet, a vezetőknek és a dolgozóknak tudniuk kell, hogy Isten miért alapít gyülekezeteket, milyen hatással van a gyülekezetek megalakulása az emberekre, milyen munkát kell végezniük a gyülekezeteknek, milyen típusú emberek alkotják a gyülekezetet, és mely emberek az igazi testvérek. Miután megértettétek és ismeritek ezeket a dolgokat, rendelkeztek egy alapkoncepcióval és meghatározással, valamint a tizennegyedik felelősségben felvázolt munka alapelveinek alapjával: „Mindenféle gonosz ember és az antikrisztusok azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása.” Ez olyasvalami, amivel tisztában kell lennetek, és amit meg kell értenetek az elmélet és a vízió szempontjából. Ennek megértése után az első munka, amelynek neki kell állniuk a vezetőknek és a dolgozóknak, az, hogy felismerjék a gonosz emberek mindenféle fajtáját. Mely mércék és alapelvek vonatkoznak ennek végrehajtására? A mindenféle gonosz ember felismerésének a gyülekezet meghatározásán, a gyülekezet létezésének jelentőségén és értékén, valamint azon a munkán kell alapulnia, amelynek elvégzésére Isten a gyülekezeteket létrehozza. Legutóbb a különféle gonosz emberek felismerésének mércéi és alapjai három fő kategóriába lettek felosztva. Mi ez a három kategória? (Az ember Istenbe vetett hitének célja, az ember emberi mivolta és az ember kötelességéhez való hozzáállása.) Elég konkrét és átfogó ez a három fő kategória? Egyesek azt kérdezik: „A mindenféle emberek felismerése miért nem azon alapul, hogy milyen mértékben szeretik az igazságot, és milyen mértékben vetik alá magukat Istennek és mennyire félik Őt, hanem ehelyett az Istenbe vetett hitük célján, az emberi mivoltukon és a kötelességükhöz való hozzáállásukon alapul? Nem túl alacsonyak ezek a mércék? Más szóval, e három kategória konkrét tartalmából ítélve miért nem folyik mélyebb vita az emberek Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásáról? Miért nem esik szó arról, hogy az emberek hajlandóak-e elfogadni a metszést, az ítéletet és a fenyítést, hogy olyan szívük van-e, amely aláveti magát Istennek és féli Őt, valamint más, az igazsággal kapcsolatos mélyebb tartalmakról?” Gondolkoztatok valaha ezen a kérdésen? Egyelőre ne menjünk bele ebbe a kérdésbe. Nézzük először a három kritériumot: az emberek Istenbe vetett hitének célját, az emberi mivoltukat és a kötelességükhöz való hozzáállásukat. A megnevezésükből ítélve felszínes ez a három kritérium, vagy sem? Ha egy személy nem megfelelő színvonalú e három legalapvetőbb kritérium tekintetében, nevezhetjük-e őt testvérnek? (Nem.) Lehet-e őt a gyülekezet tagjának tekinteni? Elismerheti-e őt Isten a gyülekezet részeként? (Nem.) Számára ezeknek a dolgoknak egyike sem lehetséges. Tehát, ha valaki e három kritérium tekintetében alkalmatlan vagy nem üti meg a mércét, akkor az ilyen személyeket fel kell ismerni; ők a gonosz emberek különböző fajtáinak a soraihoz tartoznak, és ki kell őket takarítani vagy ki kell őket zárni. Az, hogy valaki testvér-e, Isten által elismert-e, illetve olyan tag-e, akit a gyülekezetnek el kell fogadnia, mindenekelőtt attól függ, hogy megfelelő színvonalú-e, és kiállja-e a próbát e három kritérium szempontjából. Ha még ennek a három kritériumnak sem felel meg, akkor biztosan nem testvér. Isten természetesen nem ismeri el őt, és a gyülekezetnek sem szabad elfogadnia. Hogyan kellene tehát a gyülekezetnek bánnia vele és kezelnie őt? (Ki kell takarítani, vagy ki kell zárni.) Amint felismertétek őt, ki kell takarítani vagy ki kell zárni. Ez pontosan így van.

A különféle gonosz emberek felismerésének mércéi és alapjai

I. Az ember Istenbe vetett hitének célja alapján

D. Opportunizmus gyakorlása

A legutóbbi összejövetelen beszélgettünk, és felsoroltuk az Istenbe vetett hit három célját. Ha fejszövegekként soroljuk fel őket, akkor az első az ember tisztviselőség iránti vágyának kielégítése; a második az ellenkező neműek keresése; a harmadik pedig a katasztrófák elkerülése. Befejeztük az erről a három célról való beszélgetést. Ezután a negyedik célról beszélgetünk: Vannak, akik pusztán opportunista okokból hisznek Istenben, ezért e cél fejszövege az „opportunizmus gyakorlása”. Egyesek látják, hogy a vallásos világ minden vallása és felekezete elhagyatott, és nincs meg bennük a Szentlélek munkája –, hogy az emberek hite és szeretete kihűlt, hogy maguk az emberek egyre inkább lezüllöttek, és nem látnak reményt az üdvösségre, és hogy az emberek sok éven át hittek az Úrban anélkül, hogy bármit is elnyertek volna. Látva, hogy a vallásos világ teljesen lepusztult, keresik maguknak a továbblépés lehetőségét. Elgondolkodnak: „Melyik egyháznak van most több híve, melyik az, amelyik virágzik és fejlődési kilátásai vannak?” Azt tapasztalják, hogy a Mindenható Isten Egyháza, amelynek a vallásos világ ellenáll, és amelyet elítél, virágzik, hogy rendelkezik a Szentlélek munkájával, és jól fejlődik mind belföldön, mind a tengerentúlon. Azt gondolják: „Hallottam, hogy ennek az egyháznak a tagsága növekszik, hogy jól fejlődik, és hogy bőséges munkaerőt, anyagi és pénzügyi forrásokat birtokol, és hogy fejlődési kilátásai vannak. Ha megragadom ezt a jó alkalmat, hogy csatlakozzak a gyülekezetükhöz, vajon nem leszek képes előnyökhöz jutni? Nem fogok-e jó kilátásokat biztosítani magamnak?” Ilyen szándékkal és céllal, valamint némi kíváncsisággal szivárognak be a gyülekezetbe. Miután beszivárogtak ezek az emberek a gyülekezetbe, nem érdekli őket az igazság, az Istenben való hit vagy az életfelfogásuk átalakítása. A gyülekezethez való csatlakozásuk célja csupán az, hogy támogatót vagy szálláshelyet keressenek, és elnyerjék az általuk vágyott kilátásokat. Valójában a szívükben nem érdekli őket az Istenbe vetett hit, az Isten által kifejezett igazságok vagy az Isten által végzett üdvösség munkája, és nem akarnak hallani ezekről a dolgokról, sem keresni ezekkel kapcsolatban. Különösen Isten munkája és a Szentlélek munkája iránti érdeklődésük hiányzik teljesen. Ezek az emberek olyanok, mint a társadalomban az opportunisták, akik, függetlenül attól, hogy melyik iparághoz csatlakoznak, csak azért teszik ezt, hogy lehetőséget találjanak a hírnév, a nyereség és a státusz megszerzésére, és csak a saját kilátásaik és sorsuk érdekében fektetnek be és fizetik meg az árat. Amint felfedezik, hogy pillanatnyilag nincsenek nyilvánvaló kilátások azon a területen vagy iparágban, amelybe belevetették magukat, vagy hogy ez az iparág nem teszi lehetővé számukra, hogy megmutassák erősségeiket és felemelkedjenek a világban, gyakran azt számolgatják az elméjükben, hogy váltsanak-e munkahelyet vagy iparágat. Bármivel is foglalkoznak, az ilyen emberek mindig várják a lehetőséget, hogy továbbléphessenek; szándékuk és céljuk van azzal, hogy csatlakoznak a gyülekezethez. Amikor a gyülekezet virágzik, amikor szilárdan képes megállni a lábán, és fejlődési kilátásai vannak a társadalomban vagy bármely országban, akkor ők aktívan és lelkesen vetik bele magukat a gyülekezet munkájába. De amint elnyomják és korlátozzák a gyülekezetet, vagy ők nem tudják kielégíteni a személyes vágyaikat és igényeiket, akkor elgondolkodnak azon, hogy elhagyják-e a gyülekezetet, és az előrejutás más útját keressék maguknak. Nyilvánvaló, hogy ezeknek az embereknek a valódi célja a gyülekezethez való csatlakozással nem az, hogy érdekli őket az igazság; nem azon az alapon csatlakoztak a gyülekezethez, hogy elismerik Isten létezését és Istennek az emberek megmentésére irányuló új munkáját. Még amikor egyházat választanak, akkor is egy jól ismert, nagy méretű, sok taggal rendelkező egyházat választanak, különösen olyat, amely bizonyos szintű hírnévvel rendelkezik mind belföldön, mind a tengerentúlon. Számukra csak ez a fajta egyház üti meg a mércéiket, és felel meg teljesen azoknak a céloknak, amelyekre vágynak, vagy amelyekre törekednek. De akárhogy is, soha nem hittek igazán az igazságban, és nem ismerték el őszintén Isten létezését vagy Isten munkáját. Még ha úgy is tűnik, hogy néha tesznek valamit a gyülekezetért vagy belevetik magukat a gyülekezeti munka valamely részébe, a szívük mélyén változatlan marad a hozzáállásuk az igazsághoz és Istenhez. Mi a hozzáállásuk? Következetes hozzáállásuk az, hogy egyelőre csak követik a többieket, hogy lássák, pontosan mit nyerhetnek ebből a gyülekezetből, hogy lássák, Isten kimondott szavaiból pontosan mennyi és milyen mértékben válhat valóra, és hogy lássák, mikor szerezhetők meg az Isten által az embereknek megígért áldások, és hogy ezek az áldások rövid időn belül igazolhatók-e és beteljesedhetnek-e. Mindig ilyen a hozzáállásuk. Isten házába kíváncsisággal és a kipróbálás vágyával jönnek, és azzal a hozzáállással, hogy ha Isten szavai beteljesednek és valóra válnak, akkor áldásban fognak részesülni, és nem maradnak le róla. Jönnek ilyen emberek Isten házába, és még ha úgy is tűnik, hogy barátságosak másokkal, betartják a szabályokat, nem okoznak bomlasztásokat vagy megzavarásokat, és nem bocsátkoznak bajkeverésbe, nyilvánvaló álhívőként azonosíthatók Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásuk alapján.

Hogyan tudjuk felismerni az álhívők azon típusát, akik csak azért hisznek Istenben, hogy opportunista módon áldásokat nyerjenek, és nem szeretnék elnyerni az igazságot? Nem számít, hány prédikációt hallanak, nem számít, hogyan közlik velük az igazságot, a gondolataik és a nézeteik az emberekről és a dolgokról, az életszemléletük és az értékeik soha nem változnak. Miért van ez? Mert soha nem töprengenek el komolyan Isten szavain, és egyáltalán nem elfogadók az Isten által kifejezett igazságokkal vagy azzal kapcsolatban, amit Isten mond a különböző kérdésekről. Csupán a saját nézeteikhez és a Sátán filozófiáihoz ragaszkodnak. A szívükben továbbra is azt hiszik, hogy a Sátán filozófiái és logikája helyes és megfelelő. Például „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „a hivatalnokok nem nehezítik meg azok dolgát, akik ajándékokat hoznak” vagy „a jóknak békés az életük”. Vannak még olyanok is, akik azt mondják: „Ha az emberek hisznek Istenben, akkor jónak kell lenniük, ami azt jelenti, hogy soha nem vesznek el életet; életet elvenni bűn, és Isten előtt megbocsáthatatlan.” Miféle nézet ez? Ez egy buddhista nézet. Bár a buddhista nézet illeszkedhet az emberek elképzeléseihez és képzelődéseihez, nélkülöz minden igazságot. Az Istenbe vetett hitnek Isten szavain kell alapulnia; csak Isten szavai az igazság. Istenbe vetett hitükben egyesek még a nem hívők abszurd nézeteit és a vallásos világ téves elméleteit is igazságként fogadják el, azokat becsben tartják és ragaszkodnak hozzájuk. Olyan emberek ezek, akik elfogadják az igazságot? Nem tudnak különbséget tenni az ember szavai és Isten szavai között, illetve az ördög és a Sátán, valamint az egy igaz Isten, a Teremtő között. Nem imádkoznak Istenhez, nem keresik az igazságot, és az Isten által kifejezett igazságok egyikét sem fogadják el. Soha nem változnak a gondolataik és a nézeteik az emberekről, a külvilágról és minden más dologról. Csak a hagyományos kultúrából eredő nézeteikhez ragaszkodnak, amelyeket mindig is vallottak. Nem számít, hogy mennyire nevetségesek ezek a nézetek, ezt nem tudják felfogni, és továbbra is szilárdan ragaszkodnak ezekhez a téves nézetekhez, és nem engedik el azokat. Ez az álhívők egyik megnyilvánulása. Mi a másik? Az, hogy a buzgalmuk, az érzelmeik és a hitük változik, ahogy az egyház mérete növekszik, és ahogy folyamatosan nő az egyház társadalomban betöltött státusza. Amikor például az egyház munkája átterjedt külföldre, és megnőtt a mérete, amikor az evangélium munkája teljesen elterjedt, ők látták ezt, és azonnal felélénkültek. Érezték, hogy az egyház egyre befolyásosabbá válik, és többé nem szenved majd a kormány elnyomásától és üldözésétől, úgy vélték, hogy van remény az Istenbe vetett hitük számára, hogy emelt fővel járhatnak; és így azt érezték, hogy jó lóra tettek az Istenbe vetett hitükkel, hogy végre ki fog fizetődni a szerencsejátékuk. Úgy érezték, hogy egyre nagyobbra nő az esélyük az áldások elnyerésére, és végre elkezdtek felvidulni. A korábbi években egyfolytában elnyomottnak, szomorúnak és meggyötörtnek érezték magukat, mert gyakran látták a keresztények nagy vörös sárkány általi letartóztatásait és elnyomását. Miért éreztek gyötrelmet? Mivel a gyülekezet annyira szorult helyzetben volt, és ők aggódtak, hogy vajon helyesen döntöttek-e azzal, hogy hittek Istenben, és még ennél is zaklatottabbak és aggódóbbak voltak amiatt, hogy maradjanak-e vagy hagyják el a gyülekezetet. Azokban az években mindegy volt, milyen kedvezőtlen körülményekkel nézett szembe a gyülekezet, az mindig kihatott az érzelmeikre; bármilyen munkát is végzett a gyülekezet, és bárhogyan ingadozott az egyház hírneve és státusza a társadalmon belül, az mindig kihatott az érzelmeikre és a hangulatukra. A kérdés, hogy maradjanak vagy menjenek, mindig ott motoszkált az elméjükben. Az ilyen emberek álhívők, nem igaz? Amikor az ország kormánya elítéli és elnyomja az egyházat, vagy amikor a hívőket letartóztatják, vagy a vallásos közösség megítéli, elítéli, rágalmazza és elutasítja őket, akkor mélyen kegyvesztettnek érzik magukat, sőt nagy szégyent és megaláztatást éreznek amiatt, hogy csatlakoztak a gyülekezethez; a szívük meginog, és bánják, hogy hittek Istenben és csatlakoztak a gyülekezethez. Soha nem áll szándékukban osztozni a gyülekezet örömeiben és nehézségeiben, vagy Krisztussal együtt szenvedni. Ehelyett, amikor a gyülekezet szárnyal, akkor úgy tűnik, hogy csordultig vannak hittel, de amikor a gyülekezetet üldözik, elutasítják, elnyomják és elítélik, akkor el akarnak menekülni, távozni akarnak. Amikor nem látnak semmi reményt áldások elnyerésére vagy a királyság evangéliumának terjedésére, akkor még inkább el akarnak menni. Amikor nem látják Isten szavainak beteljesedését, és nem tudják, hogy mikor fog bekövetkezni a nagy katasztrófa, és mikor lesz vége, vagy mikor fog megvalósulni Krisztus királysága, ők bizonytalanul ingadoznak, és képtelenek kötelességüket lelki békében végezni. Valahányszor ez történik, el akarják hagyni Istent, el akarják hagyni a gyülekezetet, és kiutat akarnak találni. Az ilyen emberek álhívők, nem igaz? Minden lépésük a saját testi érdekeiket szolgálja. Gondolataik és nézeteik soha nem fognak fokozatosan megváltozni Isten munkájának megtapasztalása, vagy az Ő szavainak olvasása, az igazság közlése és a gyülekezeti élet megélése által. Amikor történik velük valami, soha nem keresik az igazságot, nem kutatják, hogy mit mondanak arról Isten szavai, mik Isten szándékai, hogyan vezeti Isten az embereket vagy mit kér az emberektől. A gyülekezethez való csatlakozásuk egyetlen célja, hogy kivárják azt a napot, amikor az egyház „emelt fővel állhat”, hogy aztán megragadhassák azokat az előnyöket, amelyekre mindig is vágytak. Természetesen azért is csatlakoztak a gyülekezethez, mert látták, hogy Isten szavai az igazság – de egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és egyáltalán nem hisznek abban, hogy Isten minden szava be fog teljesedni. Szóval mit mondtok, álhívők az ilyen emberek? (Igen.) Mindegy, hogy mi történik a gyülekezetben vagy a külvilágban, ők felmérik, hogy ez mennyire érinti az érdekeiket, és mekkora hatással lesz a célokra, amelyekre törekednek. A baj legkisebb jelére is azonnal és nagyon éles elmével gondolkodnak el a saját kilátásaikon, érdekeiken, és azon, hogy maradjanak-e vagy hagyják el a gyülekezetet. Még olyanok is vannak, akik folyton azt kérdezgetik: „Tavaly azt mondták, hogy Isten munkája véget fog érni – akkor miért tart még mindig? Pontosan melyik évben ér véget Isten munkája? Nem áll jogomban tudni? Elég hosszan kitartottam, drága az időm, drága a fiatalságom – nem tarthattok ilyen bizonytalanságban, ugye?” Különösen érzékenyek arra, hogy Isten szavai beteljesedtek-e, hogy milyen az egyház helyzete, státusza és hírneve. Nem érdekli őket, hogy képesek-e elnyerni az igazságot, vagy hogy üdvözülhetnek-e, de nagyon is érzékenyek arra, hogy képesek lesznek-e túlélni, és hogy előnyökhöz és áldásokhoz juthatnak-e azáltal, hogy Isten házában maradnak. Az ilyen emberek opportunista módon vágynak arra, hogy áldásban részesüljenek. Még ha a végsőkig hisznek is, akkor sem fogják megérteni az igazságot, és nem lesz érdemi tapasztalati tanúságtételük. Találkoztatok már ilyen emberekkel? Valójában minden gyülekezetben vannak ilyen emberek. Vigyáznotok kell, hogy felismerjétek őket. Az ilyen emberek mind álhívők, veszedelmet jelentenek Isten házában, nagy kárt fognak okozni a gyülekezetnek, és semmi hasznot nem hoznak, és ki kell őket takarítani onnan.

Foglaljuk össze az opportunisták jellemző tulajdonságait. Az első jellemző tulajdonságuk az, hogy nem veszik igazán komolyan azt a kérdést, hogy létezik-e Isten. Ha megkérdezed tőlük, hogy létezik-e Isten, azt fogják mondani: „Valószínűleg. De az sem baj, ha nem. Én csak azért vagyok itt, hogy pontosan lássam, valóra fognak-e válni az isteni jóslatok, és be fognak-e következni a nagy katasztrófák.” Gondolataikban és nézeteikben az a hozzáállásuk, hogy nem számít, létezik-e Isten vagy sem. Akkor vajon nem vicc számukra az, hogy hisznek Istenben és csatlakoznak a gyülekezethez? (De igen.) Istenbe vetett hitük egyszerű hit, olyan, mint egy játszma, és nincs köze az igazsághoz vagy az életútjukhoz. Valójában nem érdekli őket, hogy Isten létezik-e vagy sem; rendben van, ha létezik, és rendben van, ha nem. Vannak, akik cáfolják őket, mondván, hogy Isten nem létezik, és ők nem háborodnak fel, és nem gyűlölik az ilyen embereket. Ha az emberek azt mondják, hogy Isten létezik, akkor azt mondják: „Ha létezik, hát létezik. Mindegy, ha hiszed, akkor létezik; ha nem hiszed, akkor nem létezik.” Ez az ő nézőpontjuk. Vajon igaz hívők az ilyen emberek? Ők álhívők, nem igaz? (De igen.) Az, hogy Isten létezik-e vagy sem, számukra lényegtelen, tehát van-e őszinteség az Istenbe vetett hitükben? Kizárt, hogy őszinték legyenek. Mi az opportunista emberek első jellemző tulajdonsága? (Nem veszik igazán komolyan azt a kérdést, hogy létezik-e Isten.) Ez az első jellemző tulajdonság.

Mi az opportunista emberek második jellemző tulajdonsága? Az, hogy nem veszik túl komolyan a pozitív és a negatív dolgok megkülönböztetését. Nem ismerik fel, hogy mely mondások, emberek, események és dolgok pozitívak és melyek negatívak, és ezt nem veszik komolyan. Számukra a jó dolgokat rossznak, a rossz dolgokat pedig jónak lehet beállítani, épp úgy, ahogyan a nem hívők mondása szól: „Az ezerszer elmondott hazugság igazsággá válik”, ez a mondás számukra érvényes. Ha megkérdezed tőlük, hogy mi az igazság, biztosan nem fogják azt mondani, hogy Isten szavai az igazság, mert ezt nem ismerik el. Mit fognak mondani? Valódi nézőpontjuk az, hogy az ezerszer vagy tízezerszer elmondott hazugság igazsággá válik, vagyis ha sokan mondanak valamit, akkor azt igaznak fogják hinni. Olyan ez, mint ahogy a nem hívők mondják: „Eredetileg nem volt út a világban, ám ahogy egyre több ember járkált, úgy alakult ki az út.” Nem törődnek azzal, hogy mi helyes vagy helytelen, igazságos vagy elvetemült; úgy vélik, hogy aki nagyszerű képességekkel rendelkezik, annak igaza van, aki pedig haszontalan és hozzá nem értő, az negatív. Egyáltalán nem fogják elismerni, hogy minden, amit Isten mond és tesz, pozitív dolog, és azt sem fogják elismerni, hogy amit Isten megkövetel az emberektől, hogy megéljék, azok a pozitív dolgok valóságai. Ezek az emberek még olyan téveszméket is hangoztatnak, mint ez: „Azt mondod, hogy isten az igazság, és isten szavai az összes pozitív dolog valósága. Ez azt jelenti, hogy nincsenek pozitív dolgok a világban? Vajon nincsenek a világban is pozitív dolgok és igazságok?” Ez nem képtelenség? Ez nem egy téveszme? (De igen.) Ezek az emberek nem tekintik Isten szavait a saját szavaik vagy cselekedeteik mércéjének. Amikor például kifejezésre juttatnak egy téveszmét, és te megcáfolod őket, azt fogják mondani: „Te azt gondolod, hogy neked van igazad, én pedig azt gondolom, hogy nekem van igazam, úgyhogy egyezzünk meg abban, hogy nem értünk egyet. Amit az ember jónak gondol, az a helyes.” Miféle nézőpont ez? Ez nem csak próbálkozás a dolgok szépítgetésére? (De igen.) Ez egy ostoba és zavarodott nézőpont; ezek az emberek nem veszik komolyan a pozitív és a negatív dolgok megkülönböztetését. Mit jelent az, hogy valaki nem veszi komolyan ezt? Azt jelenti, hogy nem tudják szívükből elismerni, hogy minden pozitív dolog, amelyről Isten beszél, az igazsággal kapcsolatos, összhangban van az igazsággal, és Istentől származik, és hogy a negatív dolgok, amelyekről Isten beszél, ellentétesek az igazsággal, és a Sátántól származnak. Nem fogadják el ezt a tényt, és mindig el akarják maszatolni a fogalmakat. Annak elkerülése végett, hogy mások felismerjék és elítéljék őket, soha nem veszik komolyan a pozitív és a negatív dolgok megkülönböztetését, soha nem leplezik le a valódi nézeteiket, és mindig kétértelműen beszélnek, soha nem mondják el az embereknek, hogy mit gondolnak valójában. Más és más dolgokat mondanak aszerint, hogy kivel beszélgetnek, teljes mértékben alkalmazkodva a helyzethez, szükség szerint. Ezeket az embereket semmilyen tekintetben nem érdekli az igazság vagy Isten létezése. Ez az opportunista emberek második megnyilvánulása: Nem veszik túl komolyan a pozitív és a negatív dolgok megkülönböztetését.

Milyen egyéb jellemzőik vannak ezeknek az opportunista embereknek? Ezek az emberek mindig a dolgok alakulása alapján döntenek arról, hogy maradnak-e vagy távoznak, különösen ügyesen alkalmazkodva a körülményekhez. Amikor csatlakoznak az egyházhoz, már bőséges előkészületeket tettek a kilépési stratégiájukkal és a kilátásaikkal kapcsolatban, minden lépést megtervezve. Szívükben számolgatnak és terveket készítenek arról, hogy mit tegyenek, ha Isten szavai beteljesednek, és mit tegyenek, ha nem teljesülnek be bizonyos számú év elteltével. A gyülekezetbe való belépését követően az effajta ember soha nem kötelezi el magát teljesen a gyülekezeti munka mellett. Ehelyett folyamatosan figyelemmel kísérik a gyülekezet fejlődését, a gyülekezet hozzájuk való viszonyulását és a velük való bánásmódját, valamint egyéb tényezőket, hogy eldöntsék a következő lépéseiket. Nem túl bonyolultak ezeknek az embereknek a gondolatai? (De igen.) Bár csatlakoztak az egyházhoz, mindig ideiglenes nézőpontot képviselnek, mint egy szerződéses dolgozó, örökké a „testben itt, de lélekben máshol” állapotában maradnak, elméjüket tervek és mesterkedések foglalkoztatják. A döntésük, miszerint hisznek Istenben és csatlakoznak a gyülekezethez, csak vonakodva vállalt kompromisszum, nem lelki szükségszerűség vagy arra vonatkozó vágy, hogy kövessék Istent és az emberi élet helyes útját járják, amely Isten létezésének elismerésén alapul. Ehhez hiányzik a hitük. Ezek az emberek kiváró hozzáállással, szívükben számolgatva hisznek Istenben: „Ha az Istenbe vetett hit százszorosan ad nekem ebben az életben, és örök életet ad az eljövendő világban, és az esélyt az üdvözülésre és a mennyek országába való belépésre, akkor követem a többieket és hiszek. Ha ezeket nem kaphatom meg, akkor bármikor és bármilyen helyzetben elhagyom a gyülekezetet, és nem hiszek tovább.” Kizárólag az áldások elnyerésének opportunista reményében kezdenek el hinni Istenben. Ha nem részesülhetnek áldásokban, akkor bármikor és bármilyen helyzetben képesek feladni kötelességeiket, és más utat tervezni maguknak, mert a szívük soha nem vert gyökeret a gyülekezetben, és nem is választották igazán az Istenbe vetett hit és Isten követésének útját.

Ezeknek az opportunista embereknek a három fő jellemzője a következő: Nem veszik komolyan, hogy létezik-e Isten, nem tesznek komolyan különbséget a pozitív és negatív dolgok között, és bármikor és bármilyen helyzetben képesek elhagyni a gyülekezetet. Nem számít, mennyire bánnak jól velük a testvérek, amennyiben a dolgok nem felelnek meg az érdekeiknek, vagy nem elégítik ki az aktuális szükségleteiket, képesek elhagyni a gyülekezetet. Viszont amikor nincs hová menniük, úgy döntenek, hogy visszatérnek. Miután visszajöttek, még mindig nem törekednek az igazságra, és bármikor újra elhagyhatják a gyülekezetet. Miféle nyomorultak ezek? Jövetelük és távozásuk olyan alkalminak tűnik; nem hisznek őszintén Istenben. Ezek az opportunista emberek jellemzői; ők lényegüket tekintve álhívők. Vannak, akik képesek három-öt évig kitartani a hitben, vannak, akik képesek nyolc vagy tíz évig kitartani, de a céljuk csupán az, hogy opportunista módon áldásokat keressenek. Az ilyen emberek nem ostobák. Még a szárazföldi Kína zord, üldözött környezetében is kitartottak mindezidáig – nem olyan ez egy kicsit, mint „rőzsén aludni és epehólyagot nyalogatni”? Vannak, akik tízévnyi hit után már nem tudnak kitartani, ezért panaszkodnak: „Eltelt tíz év. Elvesztegettem a fiatalságomat a gyülekezetben. Ha keményen dolgoztam volna a világban ezalatt a tíz év alatt, mennyi pénzt kereshettem volna? Lehet, hogy vezetővé váltam volna, és valószínűleg rengeteg vagyontárgyam lenne.” Ekkor nyughatatlanná válnak. Tíz éven át csak azért hittek Istenben, hogy kielégítsék csekély kíváncsiságukat és az áldások utáni vágyukat, de soha nem törekedtek az igazságra. Ennek eredményeként nem nyertek semmit. Bánják, hogy hittek Istenben, és még szidják is magukat, mondván: „Te bolond, te idióta! Nem a széles, könnyű utat választottad, hanem ragaszkodtál ahhoz, hogy ezt a fáradságos utat járd. Senki sem kényszerített, ez a saját választásod volt!” Vannak, akik tízévnyi hit után is képesek kilépni, habozás nélkül távozni. Miután két-három éven át éppen csak elboldogulnak a társadalomban, úgy találják, hogy a társadalom nem is olyan zökkenőmentes és nem olyan könnyen igazodnak el benne, mint képzelték, a nem hívők világa pedig nem olyan színes és eszményi, mint amilyennek tűnt; odakint a világban sehol nem könnyű boldogulniuk. Miután átgondolták a dolgot, úgy találják, hogy a gyülekezet még mindig jobb, ezért szégyenérzet nélkül visszajönnek. Amikor visszatérnek, azt mondják: „Istenben hinni jó, a nem hívők rosszak, mindig megfélemlítik az embereket. Túl sok a szenvedés a világban. Ezekben az években Isten szavainak olvasása nélkül, a gyülekezeti élet megélése nélkül sötétségbe zuhantam, sírtam és a fogamat csikorgattam minden nap; olyannyira felőrlődtem, hogy már nem is hasonlítok emberre. Jobb hinni Istenben!” Azt hirdetik, hogy jobb hinni Istenben, de ez valójában azért van, mert azt hallották, hogy túl sok katasztrófa van ezen a világon, és az emberiség hamarosan nagy katasztrófát fog átélni. A pénz, a föld, az autók és a házak birtoklása nem segít; csak a hittel rendelkezők üdvözülhetnek. Így aztán visszajönnek, hogy újra higgyenek Istenben. Ez nem egy opportunista? (De igen.) Az opportunista emberek bármikor elhagyhatják a gyülekezetet. Ha úgy látják, hogy van remény arra, hogy áldásokat nyerjenek el azzal, hogy visszatérnek a gyülekezetbe, akkor bármikor vissza is jöhetnek. Lehet, hogy visszatérésük után mondanak néhány megbánó szót, és kifejezik, hogy soha többé nem hagyják el Istent, de ha úgy látják, hogy a világban nyugalom és békesség van, és hogy még élvezhetnek néhány szép napot, bármikor újra elhagyhatják a gyülekezetet. Minek tekintik Isten házát és a gyülekezetet? Úgy tekintenek rá, mint egy szabadpiacra, ahol kedvükre jöhetnek és mehetnek. Mondjátok meg Nekem, ha az ilyen embereket kitakarítják, vagy maguktól távoznak, vissza szabad fogadnia őket a gyülekezetnek, ha vissza akarnak térni? (Nem.) Nem szabad őket visszafogadni. A visszafogadásuk hiba, és sérti az alapelveket. Ezek az emberek nem felelnek meg a gyülekezeti tagok mércéinek. Bármikor elhagyhatják a gyülekezetet, és áldások elnyerése érdekében bármikor visszaférkőzhetnek a gyülekezetbe, de mindezek során soha nem fogják elfogadni az igazságot. Ez bizonyítja, hogy nem igaz hívők. Az ilyen emberek örökké a kitakarítás és a kiutasítás célpontjai lesznek. A gyülekezetnek ki kell takarítania őket, és meg kell mondania nekik: „Ne sajnáld. Ha egyszer elmentél, nem jöhetsz vissza. A gyülekezet nem fogja másodszor is kinyitni az ajtót neked. Ez az alapelv.” Egyesek azt mondják: „Akkor bolond volt, de most már nagyon jól viselkedik. Olyan engedelmes, mint egy kis bárány, olyan szánalmas, mint egy hajléktalan vándor. Valahányszor meglátja a testvéreket, sajnálkozását és lekötelezettségét fejezi ki, szemei vörösek a bűnbánó zokogástól. Nagyon szánalmasnak tűnik, és nagyon jó a hozzáállása a gyónáshoz. Hagyjuk visszajönni.” Van itt akár egyetlen mondat is, amely összhangban van az alapelvekkel? (Nincs.) Még három vagy akár tízévnyi hit után is képesek elszántan és habozás nélkül elhagyni a gyülekezetet. Miféle nyomorultak ezek? Igaz hívők ők? (Nem.) Volt bennük bármennyi őszinteség, amikor eredetileg úgy döntöttek, hogy Istent követik? Nem. Ha bármennyi őszinteség is lett volna bennük, akkor nem lettek volna ennyire eltökéltek, hogy elhagyják a gyülekezetet. Általában az embernek legfeljebb akkor lehetnek ilyen gondolatai, amikor gyenge, csüggedt, vagy amikor nem mennek jól a dolgai, de soha nem döntene eltökélten úgy, hogy elhagyja a gyülekezetet, hogy más utat keressen, miután három, öt vagy akár tíz éve hisz Istenben. Ha tetszés szerint el tudják hagyni a gyülekezetet, az azt mutatja, hogy már akkor nem voltak őszinték, amikor kezdetben elfogadták az igaz utat, és csatlakoztak az egyházhoz; hátsó szándékuk és céljaik voltak – nem lehet ezt másképp megfogalmazni. Az ilyen embereket világosan fel kell ismerni. Ők nem igaz hívők. Az áldások elnyerésének opportunista reményéből fakad az Istenbe vetett hitük és az, hogy követik Istent. Az ilyen embereket opportunistaként kell meghatározni, és ha egyszer felismerték őket, ki kell őket takarítani a gyülekezetből. Ha nem hagyják el a gyülekezetet, és továbbra is kihasználják a helyzetet személyes haszonszerzésre a gyülekezeten belül, akkor ez azért van, mert senki sem képes felismerni, hogy mik ők. Azonban a mai, ezen opportunisták különböző megnyilvánulásairól szóló beszélgetés révén a vezetőknek és a dolgozóknak, valamint Isten választott népének rendelkezniük kell az ilyen emberekkel kapcsolatos világos megértéssel és tisztánlátással. Ha kiderül, hogy soha nem olvassák Isten szavait, vagy nem imádkoznak Istenhez, nem érdekli őket Isten munkája vagy az Isten által kifejezett igazságok, nem érdeklik őket a pozitív dolgok, és nem veszik komolyan azokat, akkor szigorúan óvakodni kell tőlük. Meg kell figyelni az Istenbe vetett hitük indítékait és célját, és meg kell állapítani a hozzáállásukat a gyülekezethez, a hozzáállásukat az igazsághoz és a hozzáállásukat Istenhez. Ha nyilvánvaló, hogy nem rendelkeznek helyes hozzáállással, különösen közömbösek az igazságra való törekvés és a kötelesség elvégzése iránt, nem mutatnak semmiféle érdeklődést, és mindig szkeptikusan állnak Isten szavaihoz, akkor megerősíthető, hogy ezek az emberek opportunisták és álhívők. Ebben az esetben nem tekinthetők testvéreknek; nem tartoznak a gyülekezethez. Sokkal inkább ki kell őket takarítani a gyülekezetből. Évek óta hisznek, és még mindig nem fogadják el az igazságot; hasznos lenne-e továbbra is beszélgetni velük az igazságról? Reális lenne tovább várni arra, hogy bűnbánatot tartsanak? Ne munkálkodjatok többé az ilyen embereken, és ne várjátok, hogy bűnbánatot tartsanak. Ha nem hajlandók elvégezni a kötelességüket, és továbbra is el akarják nyújtani a gyülekezetben való tartózkodásukat, ahelyett, hogy kilépnének, akkor a gyülekezeti vezetőknek meg kell találniuk a módját annak, hogy bölcsen elszigeteljék őket. Helyénvaló ez? (Igen.) Amint felismerik róluk, hogy ezek az emberek opportunisták, máris a különböző gonosz emberek és álhívők közé sorolódnak. Mivel ők gonosz emberek és álhívők, megfelelnek azoknak az alapelveknek és feltételeknek, amelyek alapján ki kell őket takarítani vagy ki kell őket zárni a gyülekezetből. Határozottan jobb korán kitakarítani őket, mint későn. A korai kitakarítással sok baj elkerülhető, nekik pedig nem kell többé sértődöttnek érezniük magukat. Az ilyen embereknek világosan meg kell mondanotok: „Nem kell folyton azt számolgatnod a szívedben, hogy mikor és hogyan menj el, és nem kell folyton azt számolgatnod, hogy maradj-e vagy távozz. Isten háza és Isten nem kényszeríti az embereket; ha el akarsz menni, a gyülekezet nem próbál meg arra ösztönözni, hogy maradj. De van egy dolog, amelyet világossá kell tenni számodra: Ha biztos vagy benne, hogy nem tartozol Isten házába, és nem vagy hajlandó tagja lenni a gyülekezetnek, akkor minél hamarabb távozz; ne késlekedj. Ez mindenkinek a javára válik. Ha hiszel Isten létezésében, el tudod fogadni Isten szavait igazságként, és őszintén hajlandó vagy csatlakozni az egyházhoz, akkor jogosan vagy a gyülekezet tagja. De most nem vagy az. Opportunizmusból jöttél ide, és talán te magad nem tudod ezt, de mi felismertük – Isten szavai, az igazság, és a gyülekezet mindenféle emberek kezelésére vonatkozó alapelvei szerint –, hogy te opportunista vagy. Folyton azt számolgatod, hogy mi a megfelelő időpont a gyülekezetből való kilépésre; ez akkora nyűg. Nem kell megtalálnod a megfelelő időpontot; elmehetsz most. Ha mindig bizonytalan vagy Isten megjelenésével és munkájával kapcsolatban, akkor most világosan megmondom neked: Nem kell többé latolgatnod vagy átvizsgálnod a dolgokat, nem kell tovább nehezítened a dolgokat magadnak – elhagyhatod most a gyülekezetet, Isten házának ajtaja nyitva áll, és Isten háza nem fog visszatartani téged, nem kényszeríti az embereket.” Helyénvaló ezt tenni? (Igen.) Adjatok nekik egy „kiutat”; ne hagyjátok, hogy itt gyötrődjenek minden nap, mint hangyák a forró serpenyőben, folyamatosan az érzéseik, a testi mivoltuk, a kilátásaik és a „menni vagy maradni” kérdése által gyötörten. Bármennyire is gyötrik őket ezek a dolgok, ez soha nem vezet semmire. A szívükben továbbra is azt latolgatják, hogy mikor és hogyan távozzanak, hogy elszenvednek-e veszteségeket és szerencsétlenséget, ha korán távoznak, és hogy áldásban részesülhetnek-e, ha tovább maradnak. Mi van, ha elmennek, és utána beteljesednek Isten szavai? Mi van, ha nem mennek el, és Isten szavai beteljesületlenek maradnak? Nincs szükség arra, hogy állandóan aggódjanak és szorongjanak ezek a dolgok miatt. Mivel nem hisznek Istenben őszinte hajlandósággal, távozniuk kell minél hamarabb. Nem szabadna itt maradniuk, hogy megpróbálják kihasználni a helyzetet a saját személyes hasznukra, valami másnak adva ki magukat, mint amik. Mondjátok meg Nekem, jó-e ezt a tanácsot adni nekik, és így kezelni a dolgot? (Igen.) Túlzás-e az opportunistákat a különböző kitakarítandó vagy kizárandó gonosz emberek közé sorolni? (Nem.) Egyesek azt mondják: „Hogyan lehet az ilyen embereket gonosz embereknek tekinteni?” Vajon hány jó ember van az álhívők között? Isten szemében gonosznak számít azok beállítottság-lényege, akik hisznek Istenben és elismerik Isten létezését, nem is beszélve azokról, akik egyáltalán nem hisznek Istenben és nem ismerik el Isten létezését. Túlzás tehát gonosz embereknek minősíteni őket? (Nem.) Mindenesetre, legalább még mindig embereknek nevezik őket – gonosz embereknek. Már az is elég jó, hogy nem minősítik őket gonosz démonoknak. A gonosz emberek közé sorolni őket teljesen helyénvaló és találó; egyáltalán nem túlzás. Az ilyen gonosz emberek is azon emberek különböző fajtáinak egyike, akiket Isten házának ki kell takarítania vagy ki kell zárnia. Ez az álhívők negyedik típusa, akik Istenbe vetett hitének célja opportunista.

Mik az opportunisták fő jellemzői? Az ezekkel az emberekkel folytatott érintkezéseitek és az általuk felfedett beállítottságok, nézőpontok, hozzáállások vagy emberi mivolt megfigyelése során milyen fő jellemzőket találtatok? Foglaljátok össze őket. (Az opportunisták kezdetben nem azért kezdenek el hinni Istenben, hogy az igazságra törekedjenek. Azt hallják, hogy a Mindenható Isten Egyháza virágzik, ezért hasznot keresve, csak annak reményében kezdenek el hinni Istenben, hogy valami haszonhoz és áldáshoz jutnak Isten házától. És ha nem kapják meg ezeket a dolgokat egy idő után, akkor el akarnak menni. Ezek az emberek nem hisznek őszintén Istenben, és egyáltalán nem is érdekli őket, hogy higgyenek Istenben.) Mi a legnagyobb probléma az opportunistákkal? A fő probléma az, hogy nem érdekli őket az igazság, viszont rendkívül érdekli őket az áldások elnyerése, ezért számukra a legnehezebb elfogadni az igazságot. Egyesek azt mondják: „Nem takaríthatod ki vagy zárhatod ki őket csak azért, mert nem érdekli őket az igazság, ugye?” Ezeknek az embereknek az igazság iránti érdektelensége főként abban mutatkozik meg, hogy soha nem olvassák Isten szavait, és nem beszélgetnek az igazságról. Ha azt hallják, hogy valaki az igazságról beszélget, és önismeretről beszél, vagy a problémák megoldását célzó igazságkeresésről, akkor különös ellenszenvet éreznek a szívükben, és teljesen érdektelenek, és kezdenek elbóbiskolni. Rendkívül idegenkednek ezektől a dolgoktól, sőt, még másokat is igyekeznek üres fecsegéssel, katasztrófákról folytatott beszéddel és az Isten által felmutatott jelek és csodák megvitatásával megzavarni az igazságról szóló beszélgetésben. Ennek eredményeképpen néhányan, akik nem törekednek az igazságra, felbuzdulnak, amikor meghallják ezeket a témákat, és bekapcsolódnak a vitába. Ez nem a gyülekezeti élet otromba megzavarása? Ritkán olvassák Isten szavait a mindennapi életük során, és ha néha mégis, akkor valószínűleg azért, mert belül valami nyugtalanítja őket. Nem érdeklik őket az összejövetelek, Isten szavainak evése és ivása, vagy a beszélgetés Isten szavairól. Csak a következőkkel foglalkoznak: „Mikor fog eljönni Isten napja? Mikor lesz vége a nagy katasztrófának? Mikor élvezhetjük a mennyek országának áldásait?” Mindig ezeken a dolgokon töprengenek. Ha senki nem tárgyalja ezeket a témákat, akkor az interneten keresgélnek, és a keresés után elkezdik terjeszteni ezeket a dolgokat az összejöveteleken. A szívüket elárasztják ezek a dolgok. Feltéve, hogy meghallják mások beszélgetését az őket érdeklő témákról, ők is beleszólhatnak, és csatlakozhatnak a beszélgetéshez. De amint az igazsággal vagy Isten szavaival kapcsolatos tartalmat hallanak, nem akarnak odafigyelni. Kezdenek elbóbiskolni, és egyesek még távoznak is, míg mások elkezdenek izegni-mozogni – mindenféle csúnya kifejeződést tanúsítanak. Azt mondod: „Beszélgessünk Isten szavairól.” Ők azt mondják: „Szomjas vagyok, innom kell egy kis vizet.” Azt mondod: „Beszélgessünk az önismeretről”, vagy „Beszélgessünk a kötelességek elvégzésének részleteiről; lássuk, mit mondanak erről Isten szavai, és mik az igazságalapelvek”. Ők azt mondják: „Valami dolgom van. Kimegyek. Élvezzétek a beszélgetéseteket.” Mindenféle kifogást találnak ahhoz, hogy elutasítsák és megtagadják a beszélgetést Isten szavairól és az igazságról. Ez világosan leleplezi azt a tényt, hogy nemcsak hogy nem szeretik az igazságot, hanem szívük mélyéből idegenkednek is az igazságtól és ellenállnak neki. Amikor csak Isten szavai, az igazság kerül szóba, nem nyíltan ellenkeznek vagy vitatkoznak, hanem különböző kifogásokat találnak arra, hogy megtagadják és elkerüljék azokat. Nem mutatják-e egyértelműen ezek a viselkedések, hogy ők opportunisták? Nem jelzi-e ez egyértelműen, hogy ők álhívők, akik egy bizonyos cél érdekében, opportunizmusból hisznek Istenben? (De igen.) Egyesek azt mondják: „Azt mondod róluk, hogy álhívők és nem őszintén követik Istent, akkor miért képesek hinni mostanáig, és még mindig erőfeszítéseket tenni és nehézséget elviselni a gyülekezet munkája érdekében?” Nem elégségesek talán az imént említett viselkedésformák ennek a kérdésnek a megválaszolásához? Ezek a viselkedésformák elégségesek annak bizonyításához, hogy a felismerésünk és a kategorizálásunk pontos. Ezért annak felméréséhez, hogy egy személy Istenbe vetett hitének célja opportunista-e, azt az Istenhez, Isten munkájához, az igazsághoz, valamint a pozitív és negatív dolgokhoz való hozzáállásuk alapján kell mérnetek és felismernetek. Ez a legpontosabb. Nem pontos és nem objektív azt a külsődleges viselkedésük és cselekedeteik alapján mérni. Csak a valós belső gondolataik, valamint Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásuk fedi fel a problémákat; csakis ezek a legpontosabb mércék annak megállapításához, hogy milyen emberek ők. Nos, alapvetően tisztában vagytok-e azok lényegével, akiknek az Istenbe vetett hitük célja opportunista? Mindannyian találkoztatok már néhány ilyen emberrel? (Igen.) Jobb, ha az ilyen emberek a lehető leghamarabb távoznak. Ha őszintén hajlandóak szolgálatot végezni, akkor nem szívesen, de meg lehet őket tartani. Ha viszont nem végzik kötelességeiket, és nem tudnak szolgálatot teljesíteni, hanem megzavarják és negatívan befolyásolják a gyülekezet munkáját és a gyülekezet életét, akkor a lehető leghamarabb távozásra kell bírni őket. Ez az álhívők kitakarításának alapelve. Isten házának olyan emberekre van szüksége, akik őszintén hisznek Istenben és szeretik az igazságot; hűséges szolgálattevőkre van szüksége. Egyáltalán nincs szüksége álhívőkre vagy vonakodó megfigyelőkre, csak azért, hogy meglegyen a létszám. A gyülekezetnek sincs senkire szüksége csak azért, hogy meglegyen a létszám. Itt befejezzük a témáról szóló beszélgetésünket.

E. A gyülekezetből való megélés

Ezután az ötödik célról beszélgetünk: a gyülekezetből való megélés céljával hinni Istenben. Mindannyian ismeritek a gyülekezetből való megélés témáját, ugye? (Igen.) Milyen megnyilvánulásai vannak azoknak az embereknek, akik a gyülekezetből élnek meg? Milyen megnyilvánulásokból állapíthatjuk meg, hogy az Istenbe vetett hitük célja tisztátalan, hogy nem őszintén követik Istent, vagy nem próbálják elérni az üdvösséget, és hogy nem azért jöttek, hogy Isten létezésébe vetett hit és Isten üdvösségének elfogadására való hajlandóság alapján törekedjenek az igazságra és elfogadják azt, valamint gyakorolják Isten szavait annak érdekében, hogy elérjék az üdvösség elnyerésének célját, hanem azért jöttek, hogy a gyülekezetből éljenek meg? Mit jelent a gyülekezetből való megélés? A felszínes jelentés nagyon világos. Azt jelenti, hogy valaki a vallási meggyőződése révén csatlakozik egy felekezethez, hogy megoldja a mindennapi életével kapcsolatos gondokat és az élelem biztosításának problémáját. Ez a legtömörebb és legpontosabb meghatározása a gyülekezetből való megélésnek, és ez a legvilágosabb meghatározás is. Tehát ezek az emberek milyen megnyilvánulásokat mutatnak, amelyek megerősítik azt, hogy ők nem igaz hívők, hanem azért jöttek, hogy a gyülekezetből éljenek meg? Egyesek jártasak egy bizonyos készségben, és képesek átlagember módjára dolgozni, viszont látják, hogy ez a társadalom igazságtalan, és hogy nem könnyű megélni az itt végzett munkából. Amikor valaki munkával keres pénzt a család összes tagjának eltartása érdekében, ez megköveteli, hogy korán keljen és sokáig fennmaradjon, elviseljen sok nehézséget, és tűrjön el sok sérelmet – tapintatosnak és rugalmasnak is kell lennie, de kellően kíméletlennek és rossznak is, és rendelkeznie kell cselfogásokkal és képességekkel – csak így képes stabil megélhetést biztosítani és megvetni a lábát a társadalomban. Elnézve azokat, akik dolgoznak, függetlenül az iparágtól és függetlenül attól, hogy a felső, középső vagy alsó társadalmi osztályba tartoznak-e, a megélhetés nem könnyű. Azok a fehérgalléros dolgozók a ragyogó megjelenésükkel, magasrangú titulusukkal, magas iskolai végzettségükkel, nagyszerű fizetésükkel és juttatásaikkal az emberi hasonlatosság látszatát keltik, és mindenki irigyli őket, de minden egyes akadály, amellyel a munkahelyükön találkoznak, megpróbáltatás. Semelyik területen sem könnyű dolgozni. Gazdának lenni és földet művelni még nehezebb. A gazdák nagyon fáradságos munkát végeznek, és mégis csak annyi élelemhez jutnak, amennyi a családjuk táplálására elég, nincs pénzük ruhára és egyéb szükségleti cikkekre, vagy a házuk javítására, ha pedig el akarnak költeni egy kis pénzt, akkor zöldségeladásra vagy állattenyésztésre kell hagyatkozniuk, hogy ezt megtehessék – gazdának lenni még nyomorúságosabb! Ahogy a nem hívők mondják: „A pénzt nehéz megkeresni – megszületni könnyű, de élni nehéz” – a megélhetés nagyon nehéz. Vannak, akiknek nincs módjuk a megélhetésükről gondoskodni, és látják, hogy a nem hívők nagyon rosszak, és azt gondolják, hogy a vallásos hittel rendelkezők jámborak, és hogy a gyülekezetben talán egy kicsit könnyebb megélni, ezért kihasználják a lehetőséget, hogy Isten háza hirdeti az evangéliumot, és beszivárognak a gyülekezetbe. És miután meghallják, hogy ételt kapnak azok, akik kötelességeket végeznek, elkezdenek egy kötelességet végezni. Néhányan, akik kötelességet akarnak végezni, azt gondolják: „Én vagyok a családomban a kenyérkereső. Amíg vannak, akik otthon megművelik a földet, és a családom megélhetési költségei biztosítva vannak, addig végzem a kötelességemet.” Istenbe vetett hitük és kötelességvégzésük fő célja az, hogy elegendő élelmet és meleg ruhát szerezzenek a túlélésükhöz – hogy legyen napi három étkezésük, és hogy ne kelljen többé a munkára és a pénzkeresésre hagyatkozniuk az önfenntartáshoz; minden rendben van számukra, amíg a gyülekezet és a testvérek segítségét élvezik. E cél elérése érdekében mindent megtesznek, amit csak elrendez számukra a gyülekezet. Vannak olyanok is, akik a gyülekezetbe való belépést követően elkezdik megtanulni, hogyan legyenek vezetők és hogyan prédikáljanak. Sokat olvassák Isten szavait, lemásolják és sokat memorizálják Isten szavait, és miután megjegyezték azokat, megtanulnak prédikálni másoknak, és segítenek az embereknek a problémák megoldásában. Megpróbálnak minden lehetséges módon segíteni mindenkinek, és remélik, hogy az emberek segítő kezet fognak nyújtani nekik, miután segítséget kaptak tőlük, és remélik, hogy az emberek hálát fognak érezni irántuk, miután meghallgatták a prédikációikat és Isten általuk hirdetett szavait, és így nyújtanak nekik jótékony adományt és segítséget. Ha például nincs pénzük, hogy kifizessék az otthoni víz-és villanyszámlákat, a testvérek segíthetnek nekik kifizetni, és ha nincs pénzük a gyermekeik tandíjára vagy beteg szüleik gyógyászati költségeire, a gyülekezet vagy a testvérek biztosíthatják ezeket az összegeket, mert ők kötelességet végeznek. Így megnyugodnak az istenhitük vonatkozásában, és úgy érzik, hogy az Istenbe vetett hitük megéri, hogy nem idézte elő számukra semmilyen veszteség elszenvedését, és hogy elérték céljukat. Szívükben folyamatosan hálát adnak Istennek, mondván: „Ez mind Isten kegyelme, Isten kegye. Köszönöm Isten!” Hogy „meghálálják” Isten szeretetét, „megfelelnek” a gyülekezet intézkedéseinek, és ameddig biztosított számukra az élelem és a megélhetési költségek, bármilyen feladatot elvégeznek – a céljuk egyszerűen az, hogy cserébe biztosítsák a stabil megélhetésüket. Amint az egyház figyelmen kívül hagyja a megélhetési szükségleteiket, és nem oldja meg időben a nehézségeiket, boldogtalanná válnak. Azonnal megváltozik a gyülekezet munkájához és az Isten háza által rájuk osztott kötelességekhez való hozzáállásuk. Azt mondják: „Ez nem fog működni, ki kell mennem és pénzt kell keresnem. Korábban nem volt lehetőségem pénzt keresni, mert a gyülekezet munkáját végeztem. Azáltal, hogy személyesen jelentem meg elvégezni ezt a munkát, és az emberek engem mindenhol ismernek, még azt is gyakran kockáztattam, hogy letartóztat a nagy vörös sárkány. Most nem alkalmas számomra pénzt keresni. Mit tegyek?” Ilyen helyzetben aktívan előadják nehézségeiket és igényeiket a testvéreknek, sőt, még Isten házát is megkeresik, és igényeket támasztanak feléjük. Vannak, akiknek nincs pénzük a megélhetési költségeikre vagy időskorukra, de ezeket a problémákat nem oldják meg maguk. Ehelyett az Isten házában végzett fáradozásukra akarnak támaszkodni, hogy megkeressék a pénzt a megélhetési költségeikre. Vannak, akik még tovább fokozzák ezt – nemcsak a megélhetési költségeik, a gyermekeik felnevelésének és a szüleik támogatásának költségei biztosítását kérik Isten házától, hanem a saját gyógyászati költségeikre is kérnek pénzt. Egyesek még arra is kérnek pénzt Isten házától, hogy visszafizessék a kölcsöneiket – az igényeik egyre túlzóbbak, és valóban szégyentelenek, hogy ilyen dolgokat kérnek. Előfordul, hogy miután némelyek elkezdenek hinni Istenben és csatlakoznak az egyházhoz, az Isten háza által a költségeik fedezésére kifizetett pénz, valamint az általuk aktívan igényelt további pénzösszegek meghaladják a munkájukkal megkeresett pénzt. Alapként tekintve azt, hogy ezek a feltételek teljesülnek, ők látszólag odaadással és nagyfokú hűséggel végzik az Isten háza által rájuk osztott munkát. Amint azonban csökkennek vagy eltűnnek ezek az előnyök, megváltozik a hozzáállásuk. A gyülekezet által kiosztott munkához való hozzáállásuk a testvérek hozzájuk való hozzáállása alapján, valamint az Isten háza által számukra nyújtott anyagi támogatás összege alapján váltakozik. Mihelyt megvonásra kerül vagy eltűnik az általuk élvezett kegyelem, többé nem látható, hogy a kötelességeiket végeznék. Attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdenek hinni Istenben, ezek az emberek azt számolgatják, hogyan tudnak csellel helyet biztosítani maguknak Isten házában, és „jogosan” élvezni a testvérek jótékonyságát és segítségét, miután megvetették itt a lábukat, valamint Isten házának segítségét és ellátmányát a mindennapi életükhöz. Egyáltalán nem őszintén áldozzák fel magukat Istenért, egyáltalán nem azért jönnek, hogy feltétel nélkül feláldozzák magukat – ehelyett egyetlen céllal csatlakoznak az egyházhoz, nevezetesen, hogy megéljenek belőle, és biztosítsák a megélhetésüket. Amint nem érhető el ez a cél úgy, ahogyan ők szeretnék, gyorsan ellenségessé válnak, és gyorsan felfedik valódi arcukat, amely egy álhívő arca. Amióta csak elkezdtek hinni Istenben, nem őszintén jönnek; nem követik őszintén Istent, nem mondanak le dolgokról, és nem áldozzák fel magukat Istenért önként, anélkül, hogy jutalmat kérnének, és anélkül, hogy bármit is követelnének cserébe. Ehelyett a saját igényeikkel, szándékaikkal és céljukkal kezdenek hinni Istenben – azzal az eltökélt céljukkal, hogy a gyülekezetből éljenek meg, és a gyülekezetre és a testvérekre támaszkodjanak a megélhetésük érdekében, lévén, hogy hisznek Istenben. Amint ez a cél nem érhető el vagy nem teljesül úgy, ahogyan szeretnék, az előrejutás más útját keresik, akár úgy, hogy elmennek dolgozni, akár úgy, hogy vállalkozásba fognak. Nincsenek ilyen emberek? (De igen, vannak.) Vannak ilyen típusú emberek a gyülekezetben. Kezdetben, amikor Isten háza vagy a testvérek adnak nekik néhány dolgot jótékonyságból, például ruhát, napi szükségleti cikkeket vagy pénzt, látszólag zavarba jönnek, de valójában belülről ragyognak az örömtől. Tegyük fel például, hogy elszállásolnak egy vagy két testvért, vagy teljes munkaidőben végzik a kötelességüket, és így Isten háza vagy a testvérek adnak némi könyöradományt és anyagi segítséget a családjuknak. Egészen boldognak és elégedettnek érzik magukat ettől, azt gondolva, hogy érdemes és kifizetődő Istenben hinni, és hogy nem szenvedtek veszteséget. Ahogy telik az idő, a szívük egyre mohóbbá válik, a kezük egyre messzebbre nyúlik ki, és egyre szemérmetlenebbé válnak – nem számít, hogy mennyit kapnak, sosem elégedettek. Kezdetben kínosnak érzik, hogy elfogadjanak dolgokat, de idővel úgy érzik, hogy ez valamennyire indokolt, majd elkezdenek neheztelni, hogy ez nem elég. Később egyenesen követelik, hogy Isten házának adnia kell egy bizonyos összeget, különben nem tudnak megélni, és így nem tudják a kötelességeiket végezni. Hát nem nő a mohóságuk egyre nagyobbra? (De igen.) Annak ellenére, hogy annyi kegyelmet élveznek, nemhogy nem gondolnak arra, hogy visszafizessék, hanem egyre többet követelnek Isten házától. Úgy vélik, hogy Isten háza az, ami tartozik nekik, hogy a testvérek azok, akik tartoznak nekik, és hogy igenis helyes, hogy könyöradományt és anyagi segítséget kapjanak. Ha kevesebbet kapnak, vagy ha később kapják meg, annak nem örülnek. Elfogadnak bármennyi pénzt és bármit, amit kapnak, miközben úgy érzik, hogy ez így helyes. Ahogy már hosszabb ideje végzik kötelességüket, még inkább feljogosítva érzik magukat, és elkezdik követelni, hogy csúcskategóriás mobiltelefonokat és számítógépeket biztosítson számukra Isten háza. Azt is követelik, hogy Isten háza szereltessen fel légkondicionálót az otthonukban, és biztosítson olyan készülékeket, mint a mikrohullámú sütő és a mosogatógép. Még azt is követelik, hogy Isten háza vegyen nekik házat és biztosítson autót, némelyek pedig szolgálólányt kérnek. Követeléseik nagyobbra nőnek, mohóságuk pedig fokozódik, és végül nevetségesen túlzó követeléseket támasztanak, és bármit merészelnek kérni. Azt hiszik: „Istenbe vetett hitemben feláldoztam magam és fáradoztam Isten házáért. Része vagyok Isten házának. Olyan sok adományt adtok Istennek – miért baj, ha én is részesülök belőle? Ráadásul, ha részesedést adtok nekem, azt nem a semmiért teszitek; én is fáradozom Isten házában, és kockázatot vállalok, én is nehézséget viselek el, és árat fizetek. Hát nem így helyes, hogy élvezhetem ezeket a dolgokat? Ezért Isten házának feltétel nélkül teljesítenie kell az igényeimet, meg kell adnia számomra mindent, amire szükségem van, és nem szabad fukarnak lennie.” Mondjátok meg Nekem, ezek nem a gyülekezetből való megélés megnyilvánulásai? Nem álhívők az ilyen emberek? (De igen.) A pontos meghatározás ezekre a viselkedésekre a gyülekezetből való megélés. Mit jelent a gyülekezetből megélni? Azt jelenti, hogy pénzt és javakat kizsarolni Isten házától az Istenbe vetett hit álcája alatt, és ellenszolgáltatást követelni Isten házától az Isten házáért való fáradozás és a kötelességvégzés álcája alatt. Ezt jelenti a gyülekezetből megélni. Törekedhetnek-e az ilyen emberek az igazságra? (Nem.) Miért mondanak le dolgokról, miért fáradoznak és viselnek el nehézségeket? Azért, hogy kötelességet végezzenek? Ők az igazságot gyakorolják? (Nem.) Egyáltalán nem azzal a céllal fáradoznak és viselnek el nehézségeket, hogy végezzék a kötelességüket, hanem teljes mértékben azért, hogy a megélhetésüket biztosítsák, és egyáltalán nem hagyják senkinek, hogy kritizálja őket – ők csupán indokolhatóan akarnak megélni a gyülekezetből. Ezek olyan emberek, akik a gyülekezetből élnek meg.

Azok, akik a gyülekezetből élnek meg, csak azért hisznek Istenben, hogy megélhetést biztosítsanak maguknak, hogy megélhetéshez jussanak. Vannak körülöttetek olyan emberek, akik a gyülekezetből élnek meg? Beszéljetek a megnyilvánulásaikról. (Találkoztam már ilyen emberrel. Eleinte valamennyire intelligensnek és lelkesnek tűnt, ezért a gyülekezet elrendezte, hogy hirdesse az evangéliumot. Abban az időben nehéz volt a családja élete, ezért a gyülekezet nyújtott neki némi segítséget. Később azonban kiderült, hogy alapelvek nélkül költötte a pénzt, olyan dolgokra költötte, amelyekre nem szabadott volna, és nem spórolt ott, ahol tudott volna. Amikor a testvérek az igazság alapelveiről beszélgettek vele, boldogtalan és nagyon ellenálló volt belül. Mivel visszaélt Isten házának pénzével, a gyülekezet észszerű kiigazításokat tett Isten házának intézkedései és kikötései szerint, csökkentve a neki adott anyagi támogatást. Ő ennek következtében elveszítette a kötelességének végzéséhez szükséges korábbi energiáját, és egyre felületesebbé vált. Később a gyülekezet már nem segített neki, és ő már nem szívből végezte a kötelességét. Minden idejét azzal töltötte, hogy azon gondolkodott, hogyan tudna dolgozni és pénzt keresni. Még pénzt is kért kölcsön a testvérektől, azt állítva, hogy autót kell vennie, és be kell fektetnie egy cégalapításba, és azt mondta, hogy így kényelmesebb lesz az evangélium hirdetése, és több embert nyerhet meg. Nyilvánvalóan becsapta és félrevezette az embereket ezekkel a szavakkal; az evangélium hirdetésének ürügyén pénzt csalt ki a testvérektől.) Hogyan kezelték ezt az embert? (Azonnal kizárták.) Ez volt a helyes lépés. Ez a gyülekezetből való megélés. Amikor a gyülekezetből megélő emberek épp csak elkezdenek hinni Istenben, némileg lelkesnek tűnnek, és fáradoznak egy kicsit, és ekkor még nem magasak az igényeik – elég nekik az is, ha csupán ételt kapnak. De idővel már nem érik be azzal, amit kapnak, és egyre magasabb és magasabb igényeket támasztanak, és ha az igényeiket nem teljesítik, akkor minden hájjal megkent módon kezdenek viselkedni, és vonakodnak szolgálatot végezni. Amikor végzik a kötelességeik egy részét, még felügyelni is kell őket, különben felületesen dolgoznak. Végül, amikor kiderül, hogy az általuk nyújtott szolgálatban több a kár, mint a haszon, akkor kivetik őket. Némelyek azt kérdezik: „Miért nem mutat feléjük szeretet Isten háza?” A szeretet kimutatására is vannak alapelvek. Azok az emberek álhívők, nem olvassák Isten szavait, és nem fogadják el az igazságot, következetesen minden hájjal megkent és felületes módon viselkednek a kötelességeik végzése közben, és nem figyelnek, amikor az igazságról folyik a beszélgetés, illetve nem fogadnak el semmiféle metszést, és elmondható, hogy javíthatatlanok. Következésképpen őket csak kitakarítással és kivetéssel lehet kezelni. Ha a vezetők és a dolgozók ilyen személyt fedeznek fel, azonnal kezeljék őket, ha pedig a testvérek fedeznek fel ilyen személyt, azonnal jelentsék a vezetőknek és a dolgozóknak. Ez Isten választott népe minden egyes tagjának felelőssége. Ha egyszer bebizonyosodik, hogy ez a személy a gyülekezetből él meg, hogy csak a megélhetését akarja biztosítani, és hogy álhívő, és bebizonyosodik, hogy nem hajlandó dolgozni, ha nem kap pénzt, vonakodóvá és ellenségessé válik, ha úgy érzi, hogy nem fizetnek eleget neki, és csak akkor végez egy kis munkát, ha kellőképpen megfizetik, akkor nem szabad engedékenységet tanúsítani iránta – ki kell takarítani! Pontosabban szólva, az ilyen emberek még arra sem alkalmasak, hogy Isten házában szolgálatot végezzenek. Ha nem fizetsz nekik, akkor nem lesznek hajlandóak szolgálatot végezni; de amíg fizetsz nekik, addig, bár tisztában vannak vele, hogy csak szolgálatot végeznek, mégis hajlandóak lesznek azt megtenni. De miféle szolgálatot tudnak végezni ezek az álhívők? Még szolgálatot sem tudnak jól végezni, és a szolgálatuk nem megfelelő színvonalú, ezért ki kell vetni őket. Ezért az első dolog, amelyet meg kell tennünk, amint felismerjük, hogy olyan emberekről van szó, akik a gyülekezetből élnek meg, az az, hogy kezeljük őket, és mint gonosz embereket kizárjuk őket a gyülekezetből. Ez egyáltalán nem túlzás; ez teljes összhangban van Isten házának az emberek kitakarítására és kizárására vonatkozó alapelveivel. Kell-e esélyt adni az ilyen embernek a megbánásra? Meg kell-e őket tartani megfigyelésre? (Nem.) Képesek megbánást tanúsítani? (Nem.) Pontosan ez a természetük; soha nem fognak megbánást tanúsítani. Ők a Sátán fajtája. A Sátán fajtája között van egy ördögi gazember természetű embertípus, aki bárhol is van, potyázni akar mások rovására, és nem végez semmiféle rendes munkát, bárhová is megy, és csak arra törekszik, hogy átverje és becsapja az embereket. Látja, hogy az Istenben hívők rendelkeznek emberi mivolttal, és feltételezi, hogy ezek az emberek könnyű célpontok, ezért eljön Isten házába, hogy a gyülekezetből éljen meg. Nem is sejti, hogy Isten háza már régen felismerte őket, és védett velük szemben, és vannak alapelvei a hozzá hasonló emberekkel való bánásmódra. Amikor a gyülekezetből való megélésre tett kísérletei kudarcba fulladnak, zavart dühbe gurul, felfedve valódi arcát. Ekkor tudni fogod, hogy Isten háza miért nem ad esélyt az ilyen embereknek a bűnbánatra – azért, mert nem rendelkeznek emberi mivolttal, és képtelenek a változásra. Ők azok az ördögi gazemberek, akikről a nem hívők beszélnek. Ezért Isten háza úgy bánik az ilyen emberekkel, hogy azonnal kitakarítja őket vagy kizárja őket, és soha nem fogadja vissza őket a gyülekezetbe. Helyénvaló-e gonosz emberként kezelni őket? (Igen.) Ezzel lezárul a beszélgetésünk erről a témáról.

F. Menedék keresése

Ezután a hatodik célról, a gyülekezetből kitakarítandó vagy kizárandó álhívők hatodik fajtájáról fogunk beszélgetni: azokról, akik Istenbe vetett hitének célja az, hogy menedéket keressenek. Egyesek azt kérdezik: „Mik a menedékkeresés megnyilvánulásai? Tényleg vannak olyanok, akik azért hisznek Istenben, hogy menedéket keressenek? Valóban léteznek ilyen emberek?” Hallottátok már, hogy valaki azt mondja: „A gyülekezet egy menedékhely; az emberek azért hisznek Istenben, hogy menedéket kereshessenek”? Sok vallásos ember mondja ezt. A mondás lényegét tekintve van-e különbség e mondás és azon cél között, amelyet most fogunk boncolgatni – „azért hinni Istenben, hogy menedéket keressünk?” (Igen, van.) Mi a különbség? Mi az, ami elől menedéket keresnek? (Azok, akik őszintén hisznek Istenben, szintén rendelkeznek némi tisztátalansággal, miközben az igazságra törekednek; ők is remélik, hogy elkerülhetik a katasztrófákat vagy a nehézségeket, és némi békességhez juthatnak. A hatodik célban szereplő embertípus viszont kizárólag azért hisz Istenben, hogy menedéket keressen, és az Istenbe vetett őszinte hitnek a szikrája sincs meg benne. Ez a különbség.) Itt az a különbség, hogy valaki Istenbe vetett hitének céljában tisztátalanságok vannak, szemben azzal, amikor valaki a menedékkeresés kizárólagos céljával hisz Istenben. E különbségtételen kívül a tekintetben is van különbség, hogy mi elől keresnek menedéket. Néhány ember esetében tisztátalanságok keveredtek az Istenbe vetett hitük céljába; azért hisznek Istenben, hogy elkerüljék a katasztrófákat, hogy megmeneküljenek a katasztrófák elől, illetve azért, hogy Isten megvédje őket és vigyázzon rájuk, és így objektíven elkerülhetnek bizonyos veszélyeket és katasztrófákat. Ezeket a katasztrófákat igyekeznek elkerülni. Az ebben a hatodik célban szereplő embertípus, amelyről beszélgetünk – azok, akik Istenbe vetett hitének célja, hogy menedéket keressenek –, a dolgok szélesebb köre elől keres menedéket. Számukra az, ami a legvalóságosabb, messze túlmutat a még be nem következett nagy katasztrófák és szerencsétlenségek elkerülésén. Melyek tehát a legvalóságosabb problémák számukra? Olyan dolgok, mint a társadalomban előforduló félelmetes ellenséggel való találkozás, a pereskedés, a kormánytisztviselők vagy befolyásos emberek megsértése, a törvényszegés, a hazájukban bekövetkező háború vagy különböző katasztrófák, illetve az olyan emberekkel vagy eseményekkel való találkozás, amelyek veszélyeztetik az életüket vagy a családjuk biztonságát, és így tovább. Miután találkoznak ezekkel a helyzetekkel, megkeresnek egy olyan gyülekezetet, amelyet bizalomra méltónak és megbízhatónak tartanak, hogy menedéket keressenek; ez az a menedékkeresés, amelyről a hatodik cél esetében szó esik. Vagyis amikor a mindennapi életükben olyan nehézségekkel találkoznak, amelyek veszélyeztetik az életüket, a családjukat, a munkájukat, a karrierjüket stb., akkor a gyülekezethez fordulnak menedéket keresve, egy nagyszámú emberből álló erő segítségét remélve. Ez az, amikor a hatodik cél esetében említettek szerint azért hisz valaki Istenben, hogy menedéket keressen. Nem különbözik ez az igaz hívők tisztátalanságától? (De igen.) Az ilyen embertípus Istenbe vetett hitének az a célja, hogy menedéket keressen, hogy segítséget kérjen a gyülekezettől. Vagyis azt remélik, hogy a gyülekezet segítő kezet nyújthat számukra, és az anyagi támogatáson kívül azt is követelik, hogy a gyülekezet nyújtson nekik védelmet, támogatást és segítséget. Az ilyen emberek egy része arra is fel akarja használni a gyülekezetnek a társadalomban meglévő befolyását, státuszát és hírnevét, hogy megküzdjön azokkal az ádáz rezsimekkel vagy ádáz erőkkel, amelyek elnyomják és bántalmazzák azokat, akik hisznek Istenben, hogy ezáltal megvédhessék az életüket vagy a megélhetésüket. Ez a céljuk azzal, hogy hisznek Istenben. Vannak ilyen emberek? Úgy gondolják, hogy a gyülekezet egy jó menedékhely, amely elválasztható a politikától és a társadalomtól, és úgy gondolják, hogy amikor segítségre van szükségük, a gyülekezet őszintén és jóindulatúan nyújthat segítő kezet, hogy bármilyen anyagi támogatást nyújtson nekik, kiálljon értük, megvédje őket, képviselje őket peres ügyekben, és küzdjön a jogaikért és érdekeikért. Ez a céljuk ezeknek az embereknek az Istenbe vetett hitükkel. A mai napig vannak ilyen emberek a gyülekezetben? Hallottatok arról, hogy vannak ott ilyen emberek? A tengerentúli gyülekezetekben bizonyosan vannak ilyen emberek. Ezek az emberek csak menedékkeresés céljából hisznek Istenben és csatlakoznak az egyházhoz. Nem értik, mi a hit, és még kevésbé érdekli őket az igazság. Amikor azonban nehézségekbe ütköznek, és nem találnak segítséget a társadalomban, eszükbe jut az gyülekezet, és úgy gondolják, hogy a gyülekezet egy olyan hely, ahol biztonsággal menedékre lelhetnek, a legjobb menekülési útvonal és a legbiztonságosabb hely, ezért úgy döntenek, hogy hisznek Istenben, és belépnek a gyülekezetbe, hogy elérjék a céljukat, a katasztrófák elkerülését.

A katasztrófák most még nagyobbakká nőnek, az embernek pedig nincs módja élni. Vannak néhányan, akik teljes mértékben a katasztrófák elkerülése érdekében választották az Istenbe vetett hitet. Hiszik, hogy Isten létezik, de a legkisebb szeretet sincs meg bennük az igazság iránt. Ha az ilyen emberek hinni kezdenek Istenben, a gyülekezetnek be kell fogadnia őket? Sokan nem látják tisztán ezt a kérdést, és úgy vélik, hogy a gyülekezetnek be kell fogadnia bárkit, aki hiszi, hogy Isten létezik. Ez egy szörnyű tévedés. A gyülekezetnek az alapján kellene eldöntenie, hogy befogadjon-e valakit, hogy az illető képes-e elfogadni az igazságot és Isten üdvösségének tárgya-e, nem pedig az alapján, hogy hajlandó-e hinni Istenben. Sok ördög létezik, akik az Istenbe vetett hit által szeretnének áldásokat nyerni és megtalálni a követendő utat – talán az ilyen embereket is be kellene fogadnia a gyülekezetnek? Ez nem olyan, mint az evangélium hirdetése a Kegyelem Korában, amikor bárkit befogadtak, amennyiben hitt az illető; a Királyság Korában alapelvek és Isten adminisztratív rendeleteinek korlátozásai léteznek arra vonatkozóan, hogy kit fogad be az egyház. Bárki is legyen az, ha nem szereti vagy nem fogadja el az igazságot, akkor nem lehet befogadni az illetőt. Miért nem fogadják be az ilyen embereket? Elsősorban azért nem lehet befogadni az ilyen embereket, mert nem láthatjuk tisztán a hátterüket, vagyis azt, hogy miféle emberek ők valójában. Ha a gyülekezet befogadna egy ördögöt, egy fertelmesen elvetemült, gonosz személyt, mindenki tudja, milyen káros következményekkel járna az a gyülekezetre nézve. Ezen túlmenően, Istenben való hitünkben meg kell értenünk az Ő szándékait, hogy Ő kit ment meg és kit rekeszt ki. Milyen emberekből áll össze a gyülekezet? Azokból tevődik össze, akik elfogadják Isten üdvösségét, akik szeretik az igazságot, azokból, akiket Isten elfogad. Isten nem menti meg azokat, akik nem hisznek Benne őszintén és nem fogadják el az igazságot, mert az igazság el nem fogadása az illető természetével kapcsolatos probléma, ez a fajta ember pedig a Sátáné, és sosem fog megváltozni. Az ilyenek embereknek tehát soha nem szabad megengedni a gyülekezetbe való belépést. Ha valaki megengedi egy gonosz embernek, egy ördögnek a gyülekezetbe való belépést, akkor az a személy a Sátán inasának számít. Azzal a feltett szándékkal érkeztek, hogy lerombolják és elpusztítsák a gyülekezet munkáját, és ők Isten ellenségei. Egy ilyen ördögnek, Isten ellenségének belépést biztosítani a gyülekezetbe Isten természetének megsértése és az Ő adminisztratív rendeleteinek megszegése, és Isten háza ezt egyáltalán nem fogja eltűrni. Gonosz embereknek, ördögöknek nem szabad belépést adni a gyülekezetbe – ez az egyház egyik világos álláspontja és követelménye az evangélium hirdetésének munkájával kapcsolatosan. Az egyháznak egyáltalán nem felelőssége, hogy befogadja azokat, akik a katasztrófák elkerülése érdekében döntöttek az Istenben való hit mellett, és soha nem szabad belépést biztosítania azoknak, akik a legkevésbé sem fogadják el az igazságot, mert Isten nem ment meg ilyen embereket. Bárki, aki nem ismeri el Mindenható Isten szavait, mint igazságot, bárki, aki ellenáll az igazságnak és idegenkedik attól, a gonoszok közé számít, és Isten nem menti meg. Ami azokat illeti, akik elismerik Istent a szívükben, mégsem szeretik az igazságot, és álhívőknek minősülnek, akik jóllaknak a kenyérrel, közülük soha, egyet sem szabad a befogadnia a gyülekezetnek. Nem is beszélve a társadalom azon gátlástalan tagjairól, akik menedéket keresnének a gyülekezetben – őket még kevésbé szabad befogadni. Ez azért van, mert a gyülekezet nem jótékonysági szervezet, hanem az a hely, ahol az ember megmentésének munkáját végzi Isten. A gyülekezet munkájának semmi köze a nemzet kormányához. A társadalmi szervezetek meggyőzik az embereket, hogy jótetteket vigyenek véghez és tegyék le a fegyvereiket – ez a nemzet érdekét szolgálja, és egyáltalán semmi köze nincs a gyülekezethez. Ha bárki be merészel vonni a gyülekezetbe egy nem hívő gonosz személyt, egy ördögöt vagy egy álhívőt, az az illető megsérti Isten természetét és megszegi az Ő adminisztratív rendeleteit. Bárkit, aki bevon egy gonosz személyt, egy ördögöt a gyülekezetbe, azt Isten házának ki kell takarítania vagy ki kell zárnia. Ez az egyház világos álláspontja az evangélium hirdetésének munkáját illetően. Amikor ezek a gonosz emberek, ördögök Isten házába szeretnének jönni menedéket keresni, azt kellene mondani nekik, hogy a rossz ajtóhoz jöttek, hogy rossz helyet választottak. A gyülekezet biztosan nem fogja befogadni őket. Ez az egyház világos álláspontja a nem hívők felé, akik menedéket szeretnének keresni. Világossá vált ez? (Igen.) Akkor hogyan kezeljük az ilyen embereket? Mi a megfelelő mód arra, hogy elmondjuk nekik? Azt mondod: „Bármelyik országról legyen is szó, a társadalomban vannak Vöröskereszt-szervezetek, szociális intézmények, menhelyek és buddhista templomok, valamint néhány önkéntes csoport. Ha problémákba ütközöl, és úgy érzed, hogy olyan sérelmeid vannak, amelyekkel foglalkozni kell, ezektől a szervezetektől segítséget kérhetsz. Ezenkívül politikai menedéket vagy egyéb jellegű menedéket kérhetsz a kormánytól, és ha az anyagi körülményeid lehetővé teszik, felfogadhatsz egy ügyvédet, hogy segítsen az ügyedben. De ez a gyülekezet; ez olyan hely, ahol Isten munkálkodik, egy hely, ahol Isten megmenti az embereket, nem pedig olyan hely, ahol menedéket kereshetsz. Ezért a gyülekezetbe való belépésed nem helyénvaló, és itt tartózkodásod haszontalan. Isten nem fogadja el az ilyen embereket, és a gyülekezet sem fogadja be őket. Akármilyen nehézségeik is vannak a nem hívőknek, a jótékonysági szervezetektől, segélyszervezetektől vagy a társadalom polgári ügyekkel foglalkozó hivatalaitól kell segítséget kérniük – ezek a szervezetek foglalkoznak az emberek szolgálatával, a jótékonykodással és mások segítésével. Bármilyen panaszod vagy követelésed van, elmondhatod nekik, vagy petíciót nyújthatsz be a kormányhoz. Azok a legmegfelelőbb helyek számodra.” A gyülekezet nem fogad be álhívőket és nem hívőket. Ha valaki különösen „szeretetteljes”, akkor hagyjátok, hogy személyesen fogadja be az ilyen embereket, és kész; egyedül is gondját tudja viselni az ilyen embereknek, és Isten háza nem fog ebbe beleszólni. Egyesek azt kérdezhetik: „Akkor miért hirdeti a gyülekezet az evangéliumot? Mi a célja az evangélium hirdetésének?” Az evangélium hirdetése Isten megbízatása. Az evangélium potenciális befogadói azok, akik keresik Istent és keresik az igaz utat, akik áhítoznak Isten megjelenésére, akik szeretik az igazságot és el tudják fogadni az igazságot, és akik igazán hisznek Istenben – csak ezeknek az embereknek lehet hirdetni az evangéliumot. Ami azokat illeti, akik nem keresik Istent, akik nem azért jönnek, hogy elfogadják az igazságot, hanem hogy menedéket keressenek, azoknak nem hirdetik az evangéliumot. Néhány zavarodott ember nem tudja átlátni ezt a dolgot, és összezavarodik, amikor dolgok történnek vele – ők azok a zavaros fejűek, akik soha nem fogják megérteni Isten szándékait.

G. Támogató keresése

Az emberek Istenbe vetett hitének hetedik célja az, hogy támogatót keressenek. Láttatok már ilyen embereket? Ez egy elég különleges helyzet; bár nem sokan vannak, de mindenképpen léteznek. Ennek az az oka, hogy Isten gyülekezetei nemcsak Kínában jelentek meg, hanem Ázsiában, Európában, Észak-és Dél-Amerikában, valamint Afrika különböző országaiban is, és így ezek az opportunisták és álhívők velük együtt meg fognak jelenni. Nem számít, mennyire valószínű az, hogy megjelennek ezek az emberek, mindenesetre, ha egyszer megjelennek, szembe kell néznetek velük és fel kell ismernetek őket, és nem szabad hagynotok, hogy ezek az álhívők bármilyen státuszt szerezzenek és zavart keltsenek a gyülekezetben. Ha azt gondoljátok, hogy ezek a problémák nem léteznek, mert nem jelentek meg, vagy nem találkoztatok velük, akkor ez egy ostoba gondolat. Mire felmerülnek ezek a problémák, ha akkor nem ismered fel, és nem tudod, hogyan oldd meg őket, akkor nagy rejtett veszélyeket hoznak a gyülekezetre, Isten házára, a testvérekre és a gyülekezet munkájára. Tehát mielőtt bármi történne, tudnod kell, hogy milyen problémákkal kell szembenézned, és hogyan kell megoldanod őket. Ez a legjobb módja; láthatatlan védelemként szolgál a számodra. Az Istenbe vetett hit hetedik céljával kapcsolatban említett emberek, akik azért hisznek Istenben, hogy támogatót keressenek, nincsenek kevesen. Ez a társadalom mindenütt tele van igazságtalansággal, megkülönböztetéssel és elnyomással. A társadalom minden szintjén tele vannak az emberek utálattal és gyűlölettel a társadalomban tapasztalható különféle igazságtalanságok iránt, és tele vannak haraggal is. Az emberi világ igazságtalanságai elől azonban nem könnyű elmenekülni, hacsak nem tűnsz el belőle. Amíg valaki ebben a világban él, amíg ezek között az emberek között él, addig – többé-kevésbé, kisebb-nagyobb mértékben – meg fogják félemlíteni és meg fogják alázni, sőt előfordulhat, hogy egyes hatalmas erők vadászni fognak rá és üldözni fogják. Ezek a különböző igazságtalanságok és egyenlőtlenségek nagy stresszt okoztak az emberek lelkében, jelentős pszichológiai nyomást gyakorolva rájuk, és természetesen sok kellemetlenséget okozva az emberek normális életében. Ennek eredményeképpen némelyekben önkéntelenül kialakul egy bizonyos elgondolás: „Ahhoz, hogy valaki megvesse a lábát a társadalomban, kell egy mögötte álló erő, amelyre támaszkodhat. Amikor nehézségekbe ütközik és segítségre szorul, vagy amikor egyedül van és tehetetlen, akkor lesz egy olyan csoport, amelyik támogatja őt és intézkedik, hogy megoldja a gondjait és problémáit, amelyekkel szembesül, illetve biztosítsa a megélhetéséhez szükséges legfontosabb dolgokat.” Ennélfogva törekednek arra, hogy ilyen támogatást találjanak. Természetesen közülük néhányan végül megtalálják a gyülekezetet. Úgy vélik, hogy a gyülekezetben az emberek a szívükben egységesek és ugyanazért a célért dolgoznak, mindegyiküknek van hite, jó szándékkal és kedvesen viselkednek másokkal szemben, távol maradnak a társadalmi konfliktusoktól, és elhatárolódnak a társadalom gonosz tendenciáitól. Azok számára, akik hisznek Istenben, a gyülekezet kétségtelenül a nagyszerű igazságosság szimbóluma ebben a társadalomban és a világban; a gyülekezet tagjairól is pozitív, jó és kedves kép él az emberek fejében. Egyesek azért döntenek úgy, hogy hisznek Istenben, mert a társadalom legalján vannak, nincs semmiféle érdekérvényesítési képességük a társadalomban, és teljesen hiányzik a jó családi hátterük. Különféle nehézségekkel szembesülnek az oktatásban részesülés, a barátkozás, a munkakeresés vagy a különböző dolgok elvégzése során, ezért úgy vélik, hogy ebben a társadalomban a túléléshez és ahhoz, hogy megvessék a lábukat, szükségük van néhány emberre, akik segítenek nekik. Például álláskereséskor, ha önmagukra hagyatkoznak, és elképzelés nélkül fésülik át az álláslehetőségeket, szinte minden megtakarításukat felélhetik anélkül, hogy egyáltalán találnának megfelelő állást. Ha azonban megbízható emberek segítik őket a keresésben, akik őszintén tudnak segíteni, akkor sokkal kevesebb gonddal kell megküzdeniük, és az álláskereséssel töltött idő is jelentősen lerövidül. Tehát úgy gondolják, hogy ha sikerül találniuk egy ilyen támogatót, akkor mindenben, amivel a társadalomban foglalkozniuk kell – oktatásban részesülés, álláskeresés, sőt a mindennapi életük és túlélésük során is –, lesz néhány ember, akik közbenjárnak az érdekükben és támogatják őket, egy csapat lelkes ember, aki a színfalak mögül segíti őket. Így amikor megtalálják a gyülekezetet, úgy érzik, hogy ráleltek a megfelelő helyre. A gyülekezet nagyon jó választássá válik számukra ahhoz, hogy megvessék a lábukat a társadalomban, és békés életet éljenek. Például legyen szó akár orvoshoz fordulásról, vásárlásról, biztosításkötésről, lakásvásárlásról, gyermekeik iskolaválasztásában való segítéséről, vagy akár bármilyen ügy elintézéséről, a gyülekezetben mindig találnak szerető embereket, akik segítő kezet nyújtanak ezeknek a problémáknak a megoldása érdekében. Így az életük sokkal kényelmesebbé válik, már nincsenek annyira egyedül a társadalomban, és az ügyek intézésének nehézségei jelentősen lecsökkennek. Ebből következően számukra valóban kézzelfogható előnyökkel jár, ha eljönnek a gyülekezetbe, hogy higgyenek Istenben. Még ha orvoshoz mennek is, a testvérek találnak majd a kórházban ismerősöket, akik kisegítik őket; a testvéreket felhasználhatják arra is, hogy a legjobb ajánlatokat kapják a vásárlásoknál, és akár házat is vásároljanak bennfentes áron. A gyülekezeti testvérek segítségével mindezek a problémák megoldódnak. Úgy érzik: „Istenben hinni olyan nagyszerű! Munkát találni, ügyeket intézni és vásárolni, ez most már mind kényelmes! Amikor csak szükségem van valamire, elég egy telefonhívás vagy egy üzenet a csoportnak, és mindenki összefog, hogy segítő kezet nyújtson. Annyi kedves ember van a gyülekezetben; az ügyek intézése olyan kényelmes! Nem volt könnyű támogatót találni, ezért nem fogom elhagyni a gyülekezetet, bármi történjék is. De az összejövetelek Isten házában mindig együtt járnak Isten szavainak olvasásával és az igazságról való beszélgetéssel, amitől kényelmetlenül és ellentmondásosan érzem magam. Vonakodom enni és inni Isten szavait, és valahányszor az igazságról szóló beszélgetést hallom, idegenkedek tőle. De ha nem figyelek oda, az nem fog működni – nem hagyhatom el őket. Nagyon sokat segítenek nekem. Ha nem vagyok hajlandó meghallgatni, zavarban fogom érezni magam, és az is kínos lenne, ha azt mondanám, hogy már nem hiszek, úgyhogy csak teszem, amit ők, és szépeket mondok.” Szívük szerint valójában nem akarnak hinni, de ezt az érzést csak kizárni tudják. Egyesek azt mondják: „Mindig csak úgy látod őket, hogy éppen kérik a testvéreket, hogy intézzenek el valami ügyet, azután pedig nagyon elégedetten, amikor a testvérek segítenek – fel tudod ismerni, hogy az Istenbe vetett hitük egyetlen célja az, hogy ezáltal támogatót találjanak?” E megnyilvánulásokon kívül nézd meg, hogy általában olvassák-e Isten szavait és beszélgetnek-e az igazságról, hogy képesek-e elvégezni a kötelességüket és van-e náluk bármi valódi változás; ebből megtudhatod, hogy őszintén hisznek-e Istenben. Akik támogatót keresnek, csak azért hisznek Istenben, hogy arra használják a gyülekezetet és a testvéreket, hogy intézzék az ügyeiket, és megoldják az életükben lévő nehézségeket. De soha nem említik a kötelességvégzésüket, valamint nem eszik és isszák Isten szavait, és nem beszélgetnek Isten szavairól. Amint valami frappáns módszerről hallanak, amivel el lehet intézni a dolgokat, nagyon izgatottak lesznek; szakadatlan fecsegésbe kezdenek, még félbeszakítani sem lehet őket. De amikor a kötelességvégzésről van szó vagy az őszinteségről, és hogy nem szabad hazudni, sem becsapni másokat, akkor elnémulnak. A szívükben nem érdeklik őket ezek a dolgok – akármilyen szenvedélyesen is beszélsz, nem reagálnak, és nem vesznek részt a beszélgetésben; sőt, állandóan próbálnak félbeszakítani, és valami olyan felé terelni a témát, ami érdekli őket. Azon törik a fejüket, hogyan vegyék rá a testvéreket, hogy tegyenek meg dolgokat nekik és tegyenek erőfeszítéseket értük, nem akarva lehetőséget adni a testvéreknek arra, hogy megemlítsék a kötelességvégzést vagy az Istenért való önfeláldozást. Ha bárki azt javasolja, hogy végezzék kötelességeiket és áldozzák fel magukat Istenért, gyorsan találnak egy sürgős saját ügyet, amit felajánlhatnak cserébe; míg a testvérek ezt az ügyet intézik helyettük, addig ők vonakodva tesznek némi erőfeszítést Isten házáért, épphogy kielégítve a testvérek kérését, és amint megoldódott a személyes ügyük, elhidegülnek a testvérektől. Hogy fenntartsák a kapcsolatot a gyülekezettel, hogy ne veszítsék el ezt a támogatót, amely a gyülekezet, és ezeket a segítőket, akik a testvérek, szoros kapcsolatot ápolnak mindenkivel, aki hasznos a számukra, gyakran gondoskodón érdeklődve utánuk, figyelmes és őszintétlen szavakkal, hogy fenntartsák a kapcsolatokat. Arról beszélnek, hogy mennyire hisznek Isten létezésében, hogy Isten mennyire megáldja őket, hogy Isten mennyi kegyelmet ad nekik, és hogy milyen gyakran hullatnak könnyeket, mert úgy érzik, hogy lekötelezettjei Istennek, és készek meghálálni Isten szeretetét – ezzel akarják megtéveszteni a testvéreket, és elnyerni a segítségüket. Amint valakit már nem érdemes kihasználni, azonnal letiltják és törlik az elérhetőségeit. Akik a legelőnyösebbek számukra, akiket leginkább érdemes kihasználni, azoknak keresik a kegyeit, kiszolgálják őket, és közel kerülnek hozzájuk. Ami pedig azokat illeti, akiket nem érdemes kihasználni, akiknek hozzájuk hasonlóan nincs befolyásuk vagy státuszuk a társadalomban, és akik szintén a társadalom legalsó fokán állnak, és nincs kire támaszkodniuk, rájuk egy pillantást sem pazarolnak. Kizárólag azokkal barátkoznak, akiket érdemes kihasználni, és akiknek vannak kapcsolataik a társadalomban, őket tartják alkalmasnak. Csak akkor képesek erőfeszítést tenni és nehézségeket elviselni a gyülekezetért, ha szükségük van valamire a gyülekezettől vagy a testvérektől. Valójában az ilyen emberek álhívőkre jellemző megnyilvánulásai nagyon nyilvánvalóak. Otthon soha nem olvassák Isten szavait, soha nem imádkoznak Istenhez, ha nincsenek nehézségeik, és nagy vonakodással vesznek részt a gyülekezet életében. Nem ajánlkoznak kötelességek végzésére, és nem kezdeményezik a gyülekezeti munkába való bekapcsolódásukat; különösen a veszélyes munkában nem vesznek soha részt aktívan. Még ha bele is egyeznek, hogy megtesznek valamit, nagyon türelmetlennek mutatkoznak, és csak hívásra vagy felkérésre tesznek vonakodva némi erőfeszítést. Ezek az álhívők megnyilvánulásai. Nem olvassák Isten szavait, nem végeznek kötelességet – még ha vonakodva részt is vesznek a gyülekezeti életben, ez azért van, hogy ne veszítsék el a gyülekezeti testvérek közösségét, ami hatalmas támogató számukra. Csak azért tartanak fenn kapcsolatokat ezekkel az emberekkel, hogy a jövőben kényelmesebb legyen számukra az ügyek intézése. Az ilyen emberek, amint megvetik a lábukat a társadalomban, és van hol letelepedniük és elkezdeniük az életüket, és amint sikerül érvényesülniük a világban és befolyásra tesznek szert, és kilátásaik lesznek egy káprázatos jövőre, gyorsan és habozás nélkül elhagyják a gyülekezetet, megszakítják a kapcsolatot a testvérekkel, és felhagynak a kapcsolattartással. Ha van egy potenciális befogadó az evangéliumra, akivel ők jó kapcsolatban állnak, és te fel akarod venni velük a kapcsolatot, hogy hirdesd az evangéliumot annak a személynek, akkor nem tudod majd elérni őket. Nemcsak a gyülekezettel szakítják meg a kapcsolatot, hanem a barátságnak is véget vetnek bizonyos személyek esetében. Nem árulták még el magukat, hogy álhívők? (De igen.) Hogyan kezelje tehát a gyülekezet az ilyen embereket? (Ki kell takarítani őket.) Kellene-e adnunk nekik egy esélyt, megértést tanúsítanunk a gyengeségük és az életükben lévő nehézségek iránt, és jobban támogatnunk és segítenünk őket, hogy képesek legyenek hinni Isten létezésében, érdeklődni az igazság iránt, és őszintén feláldozni magukat Istenért? El kell végezni ezt a munkát? (Nem.) Miért nem? (Mert ezek az emberek egyáltalán nem azért vannak itt, hogy higgyenek Istenben.) Így van, nem azért jöttek, hogy Istenben higgyenek; a céljuk nagyon is világos – azért vannak itt, hogy támogatót keressenek. Tehát elérhet-e bármilyen eredményt az ilyen emberekkel folytatott beszélgetés az igazságról? (Nem.) Nem fogják befogadni; nem értékelik, nincs szükségük rá, és nem érdekli őket.

Hogyan jellemezzük azokat, akik csak azért hisznek Istenben, hogy támogatót keressenek? Elég találó, ha olyan emberekként jellemezzük őket, akik a saját érdekeiket minden más elé helyezik. Amíg úgy látják, hogy valaki hasznos és előnyös számukra, addig mindent megtesznek, amit az illető kér; sőt, bármilyen és minden parancsot teljesítenek, amelyet az illető ad. A saját érdekeiket mindenek fölé helyezik; amíg valami az ő érdekeiket szolgálja, addig rendben van. Ha azt mondod nekik, hogy az Istenbe vetett hit áldásokat és előnyöket fog hozni, akkor biztosan hinni fognak Benne, és megteszik, amire csak kéred őket. Amíg a társadalmi ügyek intézésére való képességed megfelel az igényeiknek, és lehetővé teszi számukra, hogy hasznot húzzanak belőle, addig biztosan tartani fogják veled a kapcsolatot. A veled való kapcsolatuk azonban nem jelenti azt, hogy valóban hinni tudnak Istenben, és azt sem, hogy őszintén fel fogják áldozni magukat Istenért, ahogyan te teszed. Még ha jól kijönnek is veled, és különösen jó a kapcsolatotok, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ugyanazt a nyelvet beszélitek, ugyanazt az utat követitek, vagy ugyanazok a törekvéseitek. Ezért nem szabad, hogy félrevezessenek az ilyen emberek. Ezek az emberek dörzsöltek, és megvannak a taktikáik a másokkal való érintkezésre. Az Istenbe vetett hitük célja az, hogy támogatót keressenek, nem pedig az igazságra való törekvés és az üdvösség elérése. Ez mutatja, hogy milyen alantas és sötét a jellemük! Azért jönnek a gyülekezetbe, hogy olyan embereket találjanak, akiket kihasználhatnak, összeesküvést szőve, hogy különféle előnyöket szerezzenek maguknak. Ez nem azt jelenti, hogy az ilyen emberek képesek mindenféle fenntartás nélkül cselekedni, és mindenféle szégyentelen dolgot elkövetni? (De igen.) Már abból a tényből, hogy Istenbe vetett hitük célja az, hogy támogatót keressenek és biztosítsák a megélhetésüket, világosan látszik, hogy ezek az emberek semmi jót nem jelentenek és alantas jelleműek, önzőek, megvetendők és aljasak, akik nagy sötétségben élnek. Ezért a gyülekezet alapelve a velük való bánásmódra szintén az, hogy felismerni, majd kitakarítani vagy kizárni őket. Amint felismered, hogy nem igaz hívők, hogy a gyülekezetbe kiutat keresve és azt kihasználni jöttek, hogy ki akarják használni a testvéreket, hogy azok ügyeket intézzenek és szolgálatot végezzenek nekik, akkor ilyen esetekben a vezetőknek és a dolgozóknak, valamint a testvéreknek azonnal és pontosan kell kezelniük a helyzetet. A gyülekezet, illetve a testvérek biztonságának veszélyeztetése nélkül, a lehető leghamarabb takarítsátok ki vagy zárjátok ki őket. Nem szabad megengedni, hogy továbbra is a testvérek körül ólálkodjanak. Ők nem tárgyai Isten üdvösségének. Amikor ilyen emberek ólálkodnak köztetek, ők állandóan sóvárgó és éber szemmel figyelnek mindenkit, hogy lássák, ki az, akit érdemes kihasználni. Mindig azt számolgatják, hogy vannak-e olyanok a gyülekezetben, akiket felhasználhatnak – akinek vannak kórházban dolgozó rokonai, aki tudja, hogyan kell kezelni a betegségeket vagy titkos gyógymódokkal rendelkezik, aki nagykereskedelmi árakat tud elérni a boltokban, amelyik fivér családjának autókereskedése van, aki bennfentes árakat tud elérni házakra –, ezeknek a dolgoknak különösen utánajárnak. Ezek az emberek aprólékosak a számolgatásaik során! Még a kis dolgokat is számolgatják, és szeretnek a testvérek ellen is mesterkedni, és terveket szőni a kihasználásukra. Mindenki családi hátterét kifürkészik, és mindenkit a terveik és összeesküvéseik hatókörében tartanak. Vajon képes-e a szívetek békét érezni, amikor ilyen emberekkel érintkeztek? (Nem.) Mi a teendő, ha nincs béke? Az ilyen emberekkel szemben résen kell lennetek. Ezek az emberek hátsó szándékkal hisznek Istenben; nem azért vannak itt, hogy az igazságra vagy az üdvösségre törekedjenek, hanem azért, hogy támogatót, megélhetést és kiutat keressenek a maguk számára. Az ilyen emberek különösen önzőek, megvetendők és alattomosak. Nem végeznek semmi kötelességet, és nem áldozzák fel magukat Istenért. Amikor a gyülekezetnek szüksége van rájuk, sehol sem lehet őket megtalálni, de újra felbukkannak, amint az ügy megoldódott. Ezek az emberek csak kihasználni tudnak, és semmi haszna a gyülekezetben maradásuk megengedésének; különböző módszereket kell igénybe venni a mielőbbi eltakarításukra. Egyesek azt kérdezik: „Valóban különböző módszerekre van szükség ahhoz, hogy egyetlen emberrel elbánjunk?” A gyülekezetben mindenféle ember van; sokan közülük csak azért hisznek Istenben, hogy támogatót keressenek és kiútra leljenek, hogy áldást nyerjenek, vagy hogy elkerüljék a katasztrófákat. Ezeknek az indítékoknak csak a súlyossága változó; némelyek egyfajta viselkedést tanúsítanak, míg mások másfajtát. Ebből következően a különböző embereket különbözőképpen kell kezelni; csak ez felel meg az alapelveknek. Ami ezeket az álhívőket illeti, akik támogatót keresnek, azonnal el kell őket takarítani. Ne hagyjátok őket a gyülekezetben potyázni. Arra kérik a testvéreket, hogy ügyeket intézzenek el helyettük – mivel valójában csak egészen kicsi erőfeszítést igényel, hogy segítsetek nekik az ügyek intézésében, vajon miért ne kaphatnának még ilyen kicsi segítséget sem? Az első és döntő szempont az, hogy ezek az emberek nem igaz hívők, hanem mélységesen álhívők. A második szempont az, hogy ezek az emberek nem tudnak a hitetlenségből igaz hívővé válni. Ők nem azok, akiket Isten eleve elrendelt és kiválasztott; ők nem tárgyai az Ő üdvösségének – hanem gonosztevők, akik beszivárogtak a gyülekezetbe. A harmadik szempont az, hogy ezek az emberek mindenfelé rohangálnak a gyülekezetben, folyton a testvérek segítségét kérve, függetlenül attól, hogy mekkora problémával állnak szemben, ami észrevétlenül zaklatja a testvéreket, és közben súlyosan negatív légkört teremt a gyülekezetben, ami mindenki számára káros. Ezért a legjobb eltakarítani ezeket az ördögöket, akik csak azért hisznek Istenben, hogy minél hamarabb támogatót találjanak. Ha még nem azonosítottátok őket, vagy még nem érzékeltétek, hogy ilyen típusú emberek, akkor megfigyelés céljából itt tarthatjátok őket. Ha egyszer felismeritek és átlátjátok, hogy ők azok közé a különféle gonosz emberek közé tartoznak, akiket Isten házának ki kell takarítania, ne habozzatok, és ne tanúsítsatok irántuk semmiféle udvariasságot. Miután mindenkivel megbeszéltétek és konszenzusra jutottatok, kitakaríthatjátok őket. Ha a gyülekezet vezetői és dolgozói figyelmen kívül hagyják ezt a kérdést, amennyiben a testvérek többsége megerősíti, hogy ők az a típus, aki csak azért hisz Istenben, hogy támogatót keressen és kiútra leljen, jogotok van arra, hogy közvetlenül kitakarítsátok őket, anélkül, hogy hamis vezetőkön keresztül intézkednétek. Ezt tenni helyes, és teljes mértékben összhangban van az igazság alapelveivel. Ez a jogotok, a kötelességetek és a felelősségetek; ez a saját védelmeteket szolgálja. Természetesen, amikor az igaz hívő testvérek ütköznek nehézségekbe, akkor felelősségünk és kötelességünk, hogy mindent megtegyünk, hogy legjobb tudásunk szerint segítsünk nekik, akár szeretetteljes segítséggel és támogatással, akár anyagi segítségnyújtással. Ez a testvérek közötti szeretet, az Istenben hívők szeretete. Ugyanakkor nem felelősségünk és nem kötelességünk gyakorolni az álhívők megsegítését, mert ők nem testvérek, és nem érdemlik meg ezt a kegyelmet vagy az ilyen segítséget. Ez az emberekkel való, alapelvek szerinti bánásmód. Az Istenbe vetett hit hetedik céljával foglalkozó beszélgetésünk itt véget ér. Nincs szükség az ilyesfajta emberekről szóló további konkrét példák bemutatására. Röviden, bárki, aki Istenbe vetett hitének az a célja, hogy támogatót keressen, az olyasvalaki, akit ki kell takarítani vagy ki kell zárni a gyülekezetből. Amint felismerik a vezetők és a dolgozók, hogy ilyen emberek vannak a gyülekezetben, azonnal ki kell őket takarítaniuk. Akit megtaláltok, azok mindegyikét takarítsátok ki, ne hagyjatok hátra egyet sem. Ha a testvérek többségét már annyit zaklatták, hogy azok tehetetlennek érzik magukat, és nem tudják tovább elviselni, a vezetők és a dolgozók pedig még mindig azt mondva védik emezeket, hogy „nehézségeik vannak, segítenünk kell nekik”, akkor az ilyen vezetőknek meg kell mondani a következőt: „Ők egyáltalán nem igazi istenhívők. Figyelmen kívül hagynak mindenkit, aki Isten szavairól beszélget velük, és megtagadják a kötelességük végzését, amikor felszólítják őket. Soha nem állt szándékukban, hogy Istenért áldozzák magukat, és csak a testvéreket akarják felhasználni ügyeik intézésére. Nem felelősségünk és nem kötelességünk segíteni az ilyen álhívőknek!” Még ha a gyülekezet vezetője nem is hagyja jóvá, nektek jogotok van a többséggel összefogni, hogy kitakarítsátok őket a gyülekezetből. Ha a gyülekezet vezetője még ezen a ponton sem ért egyet, akkor jelentsétek az ügyet felfelé; különítsétek el a vezetőt, és hagyjátok, hogy elgondolkodjon. Ismét elfogadhatjátok a vezetését, miután ő is egyetért. Ha továbbra sem ért egyet, eltávolíthatjátok, és új vezetőt választhattok. Ez a hetedik célja az Istenbe vetett hitnek: hogy támogatót keressenek.

H. Politikai célok hajszolása

Ezután a nyolcadik célról fogunk beszélgetni: politikai szándékkal és politikai célok érdekében hinni Istenben. Nem túl nagy a valószínűsége annak, hogy ilyen emberek felbukkannak, de függetlenül attól, hogy ez mennyire valószínű, amíg van esély arra, hogy ezek az emberek felbukkannak, addig fel kell sorolnunk példákat róluk, és le kell őket lepleznünk, beszélgetnünk kell róluk és meg kell őket határoznunk. Ezt azért kell megtennünk, hogy mindenki felismerje őket, és akkor a lehető leghamarabb ki lehet őket takarítani, megelőzve ezzel, hogy bajt és veszélyt hozzanak a gyülekezetre és a testvérekre. Ez a gyülekezet és a testvérek védelmében történik. Tehát azok, akik politikai célokkal hisznek Istenben, olyan emberek, akiket fel kell ismernünk, és akikkel szemben résen kell lennünk, és ők is olyan gonosz emberek, akiket a gyülekezetnek a lehető leghamarabb ki kell takarítania. Mik a megnyilvánulásai azoknak, akiknek politikai céljaik vannak? Nem fogják elmondani neked a valódi gondolataikat. Nem fogják egyértelműen azt mondani: „Engem csak a politika érdekel, szeretek politikával foglalkozni, tehát politikai célokkal és politikai szándékkal hiszek Istenben, és semmi más okból. Kezelhettek úgy engem, ahogyan csak kezelnetek kell.” Fogják ezt mondani? (Nem.) Tehát milyen megnyilvánulásaik vannak, amelyekből felismerheted, hogy politikai céljaik vannak? Vagyis milyen szavakat mondanak, milyen dolgokat tesznek, milyen arckifejezések, tekintetek, beszédtónusok elégségesek ahhoz, hogy megerősítsenek abban téged, hogy az Istenbe vetett hitük szándéka nem tiszta? Bármit is mondanak vagy tesznek, a szívükben rejtegetnek dolgokat, és senki sem tudja kiismerni őket. Különleges személyiséggel és háttérrel rendelkeznek; beszédükből és viselkedésükből látható, hogy mesterkednek és összeesküvéseket szőnek, és hogy a beszédmódjuk és a cselekvésük stratégiai jellegű. Amikor beszélnek, az átlagember nem tudja felfogni a valódi indítékaikat vagy gondolataikat, és nem tudja, miért mondják azokat a dolgokat, amelyeket mondanak. Bár ezek az emberek külsődlegesen nem mutatnak ellenségeskedést vagy ítélkezést az Istenbe vetett hittel vagy az igazságról való beszélgetéssel szemben, sőt talán még némi vonzalmat is mutatnak e dolgok iránt, mégis úgy érzed, hogy furcsák – különböznek a többi testvértől, és kissé kifürkészhetetlenek. Mit szoktál csinálni azokkal az emberekkel, akik kissé kifürkészhetetlenek? Egyszerűen csak résen vagy velük szemben? Vagy veszed a fáradságot, hogy utánajárj és kiderítsd, mi is a helyzet velük valójában? (Meg kell figyelnünk őket.) Bármit is csinál valaki, általában nem könnyű rövid időn belül leleplezni a szándékait és céljait. De ahogy telik az idő – hacsak egyáltalán nem tesznek semmit –, amikor cselekednek, biztosan elárulják majd magukat. Légy figyelmes, és az apró részletekből keress nyomokat – a beszédükből és a viselkedésükből, a cselekedeteik szándékából és irányultságából, valamint a beszéd során használt szavakból és hangnemből is felfedezhetsz bizonyos információkat és nyomokat. Az, hogy képes vagy-e erre, attól függ, hogy aprólékos vagy-e, és hogy rendelkezel-e bizonyos szintű intelligenciával és képességgel. Néhány bolond nem képes felismerni az emberi társadalomban létező veszélyt és ádázságot; függetlenül attól, hogy kivel találkoznak, mindig ugyanazt a módszert alkalmazzák a velük való érintkezésre. Ennek eredményeképpen, amikor politikai célokkal rendelkező, ravasz és alattomos politikusokkal találkoznak, könnyen válnak Júdássá és a gyülekezet kiárusításának eszközévé, és tudtukon kívül olyan ostoba dolgokat tesznek, amelyek csapdába ejtik a gyülekezetet.

Milyen megnyilvánulásaik vannak valójában ezeknek a politikai célokkal rendelkező embereknek? Ezek az emberek egy bizonyos társadalmi háttérrel rendelkeznek; olyan személyek, akik politikai körökben mozognak. Függetlenül a politikai körökben betöltött státuszuktól, akár tisztségviselők, akár csak apró munkákat végeznek, akár megvetni készülnek a lábukat a politikai körökben, egyszóval ezek az emberek politikai háttérrel rendelkeznek a társadalomban; ez egy összetett és különleges helyzet. Függetlenül attól, hogy ezek az emberek hisznek-e Isten létezésében, a törekvéseikből, az általuk választott utakból és a természetlényegükből ítélve, válhatnak-e ezek az emberek olyanokká, akik őszintén hisznek Istenben? Át tudnak-e alakulni álhívőkből, politikáért lelkesedő politikusokból olyanokká, akik őszintén hisznek Istenben? (Nem.) Biztos vagy benne? Vagy van rá lehetőség? (Egyáltalán nincs.) Határozottan lehetetlen. Az Istenbe vetett hit és a politika két különböző út; ez a két út ellentétes irányban halad, nincsenek közös pontjaik, és egyáltalán nem keresztezhetik egymást. Ezek teljesen eltérő utak. Ezért azok, akiknek politikai céljaik vannak, vagy szeretik a politikát, és lelkesednek érte, még ha kifejezett politikai célok nélkül hisznek is Istenben, akkor is dédelgetnek más célokat; és bizonyos, hogy nem az a céljuk, hogy elnyerjék az igazságot, illetve üdvözüljenek. Mindenesetre az megállapítható, hogy nem hisznek őszintén Istenben. Csak az Isten létezéséről szóló legendát ismerik el, de nem ismerik el Isten létezését vagy azt a tényt, hogy Isten szuverén mindenek felett. Így ezek az emberek soha nem fognak átalakulni a politikáért lelkesedő álhívőkből igaz hívőkké, akik hisznek Isten létezésében, el tudják fogadni Isten munkáját, és elfogadják Isten ítéletét és fenyítését.

Tulajdonképpen milyen szándékkal hisznek Istenben ezek a politikai célokkal rendelkező álhívők? Ez a törekvéseikkel és a foglalkozásukkal függ össze. Például egyes embereknek mindig vannak bizonyos személyes igényeik egy politikai körön belül, nagyívű politikai céljaik és vágyódásaik, és így tovább, amelyek – mibenlétüktől függetlenül – mind a politikához kapcsolódnak. Mit jelent az, hogy „politika”? Egyszerűen fogalmazva, a hatalmi rendszerekhez, a hatalomhoz és a kormányzáshoz kapcsolódik. Ezért a politikai céljaik mellett meglévő istenhitük természetesen összefügg a politikai törekvéseikkel. Tehát mik a céljaik? Miért kedvelik a gyülekezetben lévő embereket? Az egyház intézményét, a gyülekezetben lévő nagyszámú embert, valamint ezeknek a különböző szakmákból és társadalmi rétegekből érkező embereknek a befolyását akarják felhasználni a céljaik eléréséhez. Miután megismerték a gyülekezet tanításait, a gyülekezeti munka különböző elemeinek működését, azt, hogy Isten választott népe hogyan éli a gyülekezeti életet, hogyan gyakorolják a kötelességüket, és így tovább, megpróbálnak beilleszkedni a gyülekezetbe. Szorgalmasan észben tartják az olyan dolgokat, mint a lelkiség szókészlete és azok a különböző kifejezések, amelyeket Isten választott népe gyakran használ a beszélgetések során, azt remélve, hogy egy nap ezeket a dolgokat felhasználva mindenkit rá tudnak venni arra, hogy hallgassanak rájuk, hogy felhasználhassák őket, és ezáltal elérjék a politikai céljaikat. Éppen úgy, ahogyan a nem hívők mondják, miután a dolgok egy ideje már forronganak, amikor fel tudnak emelni egy zászlót és rá tudják venni az embereket, hogy lázadjanak fel, több ember fog reagálni a hívásukra és fogja követni őket, így megnyerhetik az emberek egy részét a gyülekezetben, hogy az ő haderejükké váljanak a riválisaikkal szembeni küzdelemben. A modernkori kínai történelemben többször is történt már ilyen. A Csing-dinasztia idején például a Fehér Lótusz-lázadás és a Taiping-lázadás olyan esetek voltak, amikor a politikai célokkal rendelkező emberek a vallást használták fel a kormány elleni harcra. Vallásaik tanításai eltértek az igaz úttól, és sok abszurd és nevetséges vonatkozásuk volt, amelyek egyáltalán nem feleltek meg az igazságnak. Azok, akiknek politikai céljaik voltak, arra használták fel ezeket a tanításokat, hogy egyesítsék az emberek elméjét, megkötözzék az elméjüket, befolyásolják és indoktrinálják az elméjüket. Végül kihasználták ezeket az indoktrinált embereket a politikai céljaik eléréséhez. Kezdettől fogva, amikor ezek a politikai célokkal rendelkező emberek hinni kezdenek Istenben, amihez kedvet kapnak, az az egyház neve. Vagyis az, hogy elrejthetik identitásukat és céljaikat az intézmény, vagyis az egyház neve mögé – ez az egyik aspektus. A másik, hogy úgy gondolják, hogy amíg az Istenbe vetett hit zászlaja alatt terjesztik a politikai nézeteiket, addig nagyon könnyű lesz a gyülekezetben lévő embereket indoktrinálni, és hogy ezek az emberek valószínűleg imádják a híres embereket és hallgatnak rájuk. Következésképpen ezek a politikai célokat követő személyek hajlamosak arra, hogy a gyülekezetben lévő emberekre úgy tekintsenek, mint kihasználandó célpontokra. Úgy gondolják, hogy a gyülekezet nagyon könnyen olyan hellyé válhat, ahol elrejthetik az identitásukat, és hogy a gyülekezeti tagok olyan célpontok, amelyeket könnyen felhasználhatnak – egyszerűen fogalmazva, így látják a dolgokat. Ebből adódóan a gyülekezethez való csatlakozásuk szándéka mögött az a remény áll, hogy egy nap, ha egyszer felemelkednek, megküzdhetnek a politikai riválisaikkal, és hatalomra juthatnak – ez a politikai céljuk. Az Istenbe vetett hit névleges ürügyét akarják felhasználni arra, hogy az őket bálványozó és követő embereket a politikai befolyási körük részévé tegyék. Egyesek azt mondják: „Lehet, hogy ez a céljuk, de ha nem tesznek semmilyen lépést, legfeljebb csak azt látjuk, hogy álhívők vagy hamis hívők. Hogyan láthatjuk, hogy egyértelmű politikai céljaik vannak?” Ez nem nehéz. Csak szánjatok időt a megfigyelésre. Amennyiben politikai céljaik vannak, mindenképpen cselekedni fognak. Ha nem akarnak cselekedni, miért szivárogtak volna be a gyülekezetbe? Ha még nem tettek lépéseket, az azért van, mert nem találták meg a lehetőséget. Amint lehetőségük lesz rá, ennek megfelelően fognak cselekedni. Ha például a kormány egy rossz irányelvet vezet be, vagy elnyomja és letartóztatja Isten választott népét, a testvérek legfeljebb megvitatják és felismerik ezt az ügyet, és ezzel vége is lenne a dolognak. Akárhogy is, az Istenbe vetett hit, a kötelességeik végzése és Isten akaratának követése az, ami fontos. Nem veszítenék szem elől a lényeget apró dolgok miatt; továbbra is hinnének Istenben, és végeznék a kötelességeiket úgy, ahogyan kell, ahogyan szokták. A politikai célokkal rendelkező emberek azonban mások. Nagy ügyet csinálnának az esetből, féktelenül lelepleznék és széles körben nyilvánosságra hoznák, és kétségbeesetten szeretnének mindenkit a kormány elleni lázadásra buzdítani, hogy az ő politikai céljaikat szolgálják, és addig nem hagynák abba, amíg el nem érik a céljaikat. A politikával való foglalkozás kedvéért teljesen félreteszik az Istenbe vetett hit és a kötelességvégzés kérdéseit, és figyelmen kívül hagyják Istennek az emberrel szemben támasztott követelményeit és Isten szándékait. Ennyire őrültek ezek – vajon az emberek még mindig nem tudják felismerni őket? Vajon az ilyen emberek Istent vagy a politikát követik? Egyes emberek a tisztánlátás hiányában könnyen félrevezethetők. Ezek az emberek, akik politikával foglalkoznak, nem tudják, mi az igazság, még kevésbé értik, hogy Isten munkája az, hogy megtisztítsa az emberek romlott beállítottságát, és megmentse őket a Sátán befolyásától. Úgy gondolják, hogy az emberi jogokkal és a politikával való foglalkozás azt jelenti, hogy van igazságérzetük és alávetik magukat Istennek. A politikával és az emberi jogokkal való foglalkozás vajon azt mutatja, hogy az illető rendelkezik az igazságvalósággal? Azt mutatja, hogy az illető aláveti magát Istennek? Mindegy, hogy milyen jól kezeled az emberi jogokat és a politikát, ez vajon azt mutatja, hogy megtisztult a romlott beállítottságod? Azt mutatja, hogy megtisztult a hatalomra irányuló ambíciód és vágyad? Sokan nem tudják átlátni ezeket a problémákat. Nyilvánvalóan Szun Jat-szen is keresztény volt. Amikor veszélyben volt, imádkozott Istenhez, hogy mentse meg. Egész életét lázadással töltötte – vajon megkapta Isten jóváhagyását? Olyasvalaki volt, aki gyakorolta az igazságot és alávetette magát Istennek? Volt tapasztalati tanúságtétele Isten szavainak gyakorlásáról? Ezek egyike sem volt. Pál az elhívása után folyamatosan hirdette az evangéliumot, és sok nehézséget szenvedett el, de mivel nem tért meg igazán, nem történt meg az életbe való belépése, ismételten ugyanazokat a régi bűnöket követte el, és minden adandó alkalommal önmagát magasztalta és magáról tett bizonyságot, antikrisztussá vált és megbűnhődött. Akárhogy is, az igazság elfogadása nélkül hinni Istenben, a hírnév és a státusz állandó hajszolása, és az állandó törekvés arra, hogy szuperember vagy nagyszerű ember legyen valaki, az nagyon veszélyes. Mindazok, akiknek politikai céljaik vannak, antikrisztusok. Ezek az emberek nem fogják egykönnyen feladni a politikai törekvéseik megvalósítását, és mindig keresni fogják a lehetőségeket, hogy felbujtsák a hívőket, és megnyerjék őket maguknak politikai erőként. Ha egy nap azt látják, hogy a hívőket nem könnyű kihasználni, hogy a hívők csak az igazságot szeretik és követik, és hogy embereket nem, csak Krisztust követik, csak akkor fognak teljesen lemondani ezekről a hívőkről.

Lényegében a politikai célokkal rendelkező emberek elméjét teljes mértékben a politikával kapcsolatos elgondolások foglalják le – hatalom és befolyás, kormányzás, összeesküvések, politikai eszközök és így tovább. Nem értik, mit jelent Istenben hinni, mi a hit, mi az igazság, és még kevésbé azt, hogy miként vessék alá magukat Istennek. Azt sem értik, hogy mi a Menny akarata. Túlélési alapelveik a következők: „Az ember diadalmaskodni fog a természet fölött.” és „Az ember sorsa a saját kezében van.” Éppen ezért az ilyen emberek megváltoztatásával próbálkozni lehetetlen, és ostoba ötlet. Ezek az emberek gyakran terjesztenek politikai nézeteket a gyülekezetben a testvérek között, politikai tevékenységre és politikai részvételre buzdítva őket. Teljesen világos, hogy az Istenben való hitüket politikai célok vezérlik. Ezt a lényeget mások gyorsan és könnyen felismerhetik. Ezek az emberek egyáltalán nem ismerik a hitet, a helyes úton járást és a Menny akaratának való alávetettséget – azt hiszik, hogy bármely ember gondolatait és útját meg lehet változtatni politikai taktikákkal, és azt még erősebben hiszik, hogy az ember sorsa emberi eszközökkel és módszerekkel megváltoztatható. Ennélfogva teljesen tájékozatlanok az Isten által teremtett természeti törvények mély, mégis nyilvánvaló dolgai és Istennek az ember sorsa feletti szuverenitása tekintetében; laikusok, amikor ezekről a dolgokról van szó, és egyszerűen nem tudják felfogni ezeket a dolgokat. Mit értek ez alatt? Ha bárki olyat találsz, akinek az Istenben való hitét politikai célok vezérlik, semmiképpen sem szabad megpróbálnod megváltoztatni vagy meggyőzni őt, és nincs szükség arra, hogy oly sok igazságról beszélgess vele. Amellett, hogy résen kell lenned vele szemben, a lehető leghamarabb tájékoztatnod kell róla a különböző szintű gyülekezeti vezetőket vagy megbízható testvéreket, majd meg kell találni a módját a gyülekezetből való kizárásának. Nem szabad megtenned azt, hogy titokban és csendben résen vagy vele szemben, miközben másokat tudatlanságban hagysz. Tehát milyen embereknek lehet egy kis tisztánlátásuk azokkal kapcsolatban, akik szeretnek politikáról beszélni és politikai céljaik vannak? Az idősebbeknek vagy a fiatalabbaknak? Fivéreknek vagy nővéreknek? (Idősebb fivéreknek.) Így van; az idősebb fivérek, vagyis azok, akiknek vannak társadalmi tapasztalataik, már kapcsolatba kerültek a politikával, vagy politikai üldözöttek voltak – akiknek van rálátásuk ezekre a kérdésekre –, viszonylag tisztán látják a politikai kérdéseket. Természetesen, ők képesek némi tisztánlátásra a politikával foglalkozók tekintetében, és különösen képesek viszonylag tisztán érzékelni az ambícióikat és a vágyaikat, valamint a gondolataikat, a nézőpontjaikat, az eszményeiket és a törekvéseiket. Ezért másoknál viszonylag gyorsabban fel tudják ismerni ezeket az embereket. Ha valaki egyszer felismeri, hogy ezeknek az embereknek politikai céljaik vannak és álhívők, akkor résen kell lennie velük szemben, és le kell lepleznie ezeket az álhívőket. Ugyanakkor meg kell védenie az ostobákat és a tudatlanokat is, akik nem értik az igazságot, megakadályozva ezzel, hogy félrevezessék és kihasználják őket, és hogy akaratlanul kiszivárogtassák a gyülekezet valami belső információját. Értesíteni kell a gyülekezeti vezetőket, és meg kell velük vitatni ezt a kérdést, és minél hamarabb tájékoztatni kell több idősebb embert, vagy olyanokat, akik értenek valamennyi igazságot és van némi érettségük, hogy legyenek résen ezekkel a politikai célokkal rendelkező emberekkel szemben. Fontos segíteni másoknak, hogy világosan lássák ezeknek az embereknek a lényegét, mint álhívőket, ezáltal megvédve az ostoba és tudatlan testvéreket attól, hogy kihasználják őket. Ha nem látod át ezeket a dolgokat, és nincs tisztánlátásod, akkor, amikor néhány rosszindulatú, alattomos, ravasz ember beszélget és cseveg veled, te akár kérdezés nélkül is készségesen kiöntöd a szívedet a valódi helyzeted részleteiről és mindenről, amit tudsz, és akaratlanul is Júdássá válsz. Vannak ilyen emberek? (Igen, vannak.) Amikor beszélsz, nem tudod, hogy a másik ember milyen célokat rejteget, és testvérként kezeled őt, szívből elmondasz neki mindent, anélkül, hogy ennek tudatában lennél – miután elmondtad, nem tudod, hogy ez milyen következményekkel jár majd. Azt látva, hogy mások résen vannak az ilyen emberekkel szemben, azt mondod: „Túl óvatos vagy. Mi rejtegetnivaló van a testvérek között?” Nem jössz rá, hogy mások miért nem szólalnak meg – ezt hívják úgy, hogy bolondnak lenni.

A politikai célokkal rendelkező emberek minden bizonnyal álhívők is, mert nem szeretik az igazságot, és nem fogadják el az igazságot. Még ha hisznek is Istenben, teljes mértékben azon gonosz emberek kategóriájába tartoznak, akik antikrisztusok. Résen lenni az ilyen emberekkel szemben tulajdonképpen a legpasszívabb megközelítés. A proaktív megközelítés az, hogy idejekorán fel kell fedezni őket, és a lehető leggyorsabban foglalkozni velük és kizárni őket, hogy ne okozzanak bajt a gyülekezetnek és a testvéreknek. Mivel ezek az emberek bármikor és bárhol befolyásolhatnak másokat a gyülekezeten belül, és bármikor és bármilyen helyzetben tönkretehetik a gyülekezet normális rendjét, ne tűrd el őket, és ne légy türelmes az ilyen álhívőkkel. Ne adj nekik még egy esélyt a megbánásra; ne légy ostoba. Amint valaki felfedezi őket, a lehető leghamarabb ki kell zárni őket, hogy megelőzd a jövőbeni szerencsétlenséget. Ennek a célja annak megakadályozása, hogy félrevezessék és kihasználják azokat, akik nem törekednek az igazságra, és így a Sátán és a démonok bábjaivá váljanak. Természetesen, amit jelenleg leginkább meg kellene tenned, az az, hogy megakadályozd, hogy bármilyen fontos információhoz jussanak a gyülekezetről azok, akiknek politikai céljaik vannak. Minél hamarabb felismered és kizárod őket, annál kevesebb kapcsolatba kerülnek velük a testvérek, és annál kevésbé lesznek félrevezetve és befolyásolva általuk. Ezért az időzítés szempontjából jobb előbb foglalkozni az ilyen emberekkel és kizárni őket, mint később – minél előbb, annál jobb. Jobb proaktívnak lenni, mint passzívnak. A politikai célokkal rendelkező emberek rossz szándékúak; kizárt, hogy őszintén tegyenek bármit is a gyülekezetért és Isten házáért. Ha nem tudják félrevezetni vagy kihasználni a testvéreket, akkor teljesen megszégyenülnek, és önként, akár búcsú nélkül is elhagyják a gyülekezetet. Ezzel véget ér beszélgetésünk az Istenbe vetett hit nyolcadik céljáról, a politikai célok hajszolásáról.

2021. október 30.