Tizenkettedik tétel: Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátását ezeken keresztül és tanuljon belőlük (Ötödik rész)

A gyülekezeti életet akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok

IX. Negativitás árasztása

Ma folytatjuk a beszélgetésünket a vezetők és a dolgozók tizenkettedik felelősségéről. „Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátását ezeken keresztül és tanuljon belőlük.” A gyülekezeti életben felmerülő különféle bomlasztások és zavarok tekintetében legutóbb a nyolcadik kérdésről – az elképzelések terjesztéséről beszélgettünk, ma pedig a kilencedikről – a negativitás árasztásáról fogunk beszélgetni. A negativitás árasztása szintén olyasmi, amiről gyakran hallani a mindennapi életben. A negativitás árasztásával kapcsolatos cselekedeteket, illetve kijelentéseket hasonlóképp korlátozni kell és le kell állítani, amikor azok megjelennek a gyülekezeti életben, mivel a negativitás árasztása senki számára nem építő jellegű. Ehelyett befolyásolja és megzavarja az embereket, valamint veszteséget okoz nekik. A negativitás árasztása ezért negatív dolog, természetét tekintve hasonló más, a gyülekezeti életet megzavaró viselkedésekhez, tettekhez és kijelentésekhez; az embereket is megzavarhatja és kedvezőtlen hatásai lehetnek. Negativitás árasztásával senki sem tud építeni másokat, illetve nem tud a hasznukra lenni; az csak káros hatásokkal jár, és az emberek kötelességeinek normális végzésére is befolyást gyakorolhat. Ezért amikor a gyülekezetben negativitás árasztására kerül sor, azt hasonlóképp le kell állítani és meg kell fékezni, nem pedig elnézni vagy bátorítani.

A. Mit jelent a negativitás árasztása

Először nézzük meg azt, hogy miként értendő és ismerendő fel a negativitás árasztása. Hogyan ismerjük fel a negativitás árasztását? Az emberek mely megjegyzései és megnyilvánulásai jelentik a negativitás árasztását? Mindenek felett, az emberek által hangoztatott negativitás nem pozitív, valamiféle ellenséges dolog, amely ellentmond az igazságnak, és olyasmi, ami a romlott beállítottságukból áll elő. A romlott beállítottság megléte nehézségeket okoz az igazság gyakorlásában és az Istennek való alávetésben – e nehézségek miatt pedig az emberekben negatív gondolatok és más negatív dolgok tárulnak fel. Ezek a dolgok abban az összefüggésben keletkeznek, hogy az emberek megpróbálják gyakorolni az igazságot; olyan gondolatok és nézőpontok ezek, amelyek befolyásolják és akadályozzák az embereket, amikor megpróbálják gyakorolni az igazságot, és egészében negatív dolgok. Bármennyire összhangban is állnak ezek a negatív gondolatok és nézőpontok az ember elképzeléseivel, és bármennyire észszerűnek hangoznak is, nem Isten szavainak megértéséből erednek, még kevésbé jelentik Isten szavainak tapasztalati ismeretét. Ehelyett az emberi elme termékei, és egyáltalán nem egyeznek az igazsággal, ezért negatív dolgok, kedvezőtlen dolgok. A negativitást árasztó emberek szándéka az, hogy sok objektív okot találjanak arra, amiért nem sikerül gyakorolniuk az igazságot, hogy elnyerjék mások együttérzését és megértését. Ezek a negatív kijelentések különböző mértékben befolyásolják és aláássák az emberek kezdeményezését az igazság gyakorlásában, sőt akár sok embert vissza is tarthatnak az igazság gyakorlásától. E következmények és kedvezőtlen hatások miatt ezek a negatív dolgok még inkább megérdemlik, hogy ellenségesként, Istennel szembenállóként, és az igazsággal szemben teljesen ellenségesként jellemezzük őket. Egyesek nem látják át a negativitás lényegét, és úgy vélik, hogy a gyakori negativitás normális, és hogy annak nincs nagy hatása az emberek igazságra való törekvésére. Ez a gondolatmenet hibás; ami azt illeti, igen nagy hatása van, és ha valaki számára túl sok lesz, hogy elviselje a saját negativitását, az könnyedén áruláshoz vezethet. Ezt a szörnyű következményt nem más okozza, mint a negativitás. Nos, akkor miként kell felismerni és értelmezni a negativitás árasztását? Egyszerűen fogalmazva, a negativitás árasztása egyenlő az emberek félrevezetésével és visszatartásával az igazság gyakorlásától; finom taktika, látszólag normális módszerek alkalmazása az emberek félrevezetése és gáncsolása érdekében. Ártalmas ez számukra? Ami azt illeti, mélységesen káros számukra. Így pedig a negativitás árasztása kedvezőtlen dolog, Isten elítéli; ez a negativitás árasztásának legegyszerűbb magyarázata. Szóval mi a negativitás árasztásának negatív összetevője? Mely dolgok negatívak és gyakorolnak valószínűleg negatív hatást az emberekre, valamint okoznak zavart és kárt a gyülekezeti életben? Mit foglal magában a negativitás? Ha az emberek tisztán felfogják Isten szavait, lesz vajon bármiféle negativitás az általuk közölt szavakban? Ha az emberek igazi alávetettséggel állnak az Isten által számukra teremtett körülményekhez, akkor lesz vajon bármiféle negativitás az e körülményekről szóló ismeretükben? Lesz negativitás abban, amikor mindenkivel megosztják a tapasztalati ismeretüket? Biztosan nem. Ami bármi olyasmit illet, ami a gyülekezetben vagy körülöttük történik – ha az emberek képesek elfogadni azt Istentől, megvan a megfelelő megközelítésük és képesek kereséssel és alávetéssel hozzáállni, akkor lesz-e bármennyi negativitás a történtekkel kapcsolatos ismeretükben, megértésükben és tapasztalatukban? (Nem.) Egyáltalán nem lesz. Ilyen szempontból tekintve mi tehát a negativitás? Miként értelmezhető? Vajon nincsenek a negativitásban olyan jellegű dolgok, mint az emberek engedetlensége, elégedetlensége, sérelmei és neheztelése? A negativitás súlyosabb eseteiben ellenállás, dac, sőt akár lázongás is benne foglaltatik. A fenti elemeket magukban foglaló megjegyzések hangoztatása negativitás árasztásaként jellemezhető. Nos, ezekből a megnyilvánulásokból ítélve, van-e a szívében bármennyi alávetettség Istennel szemben, amikor valaki negativitást áraszt? Biztosan nincs. Van-e benne bármilyen hajlandóság arra, hogy fellázadjon a test ellen és eloszlassa a negativitását? Nincs – ellenálláson, lázadó mivolton és ellenkezésen kívül semmi sincs. Ha az emberek szíve ezekkel a dolgokkal van teli – ha a szívükön eluralkodtak ezek a negatív dolgok – akkor az ellenállást, lázadó mivoltot és dacot eredményez Istennel szemben. Ha pedig ez a helyzet, vajon akkor is képesek lesznek gyakorolni az igazságot és alávetni magukat Istennek? Nem lesznek képesek; csupán annyi fog történni, hogy eltávolodnak Istentől és még negatívabbá válnak, sőt akár kétségbe is vonhatják, megtagadhatják és elárulhatják Istent. Hát nem veszélyes ez? Bárki, aki gyakran negatív, képes negativitást árasztani, negativitást árasztani pedig annyit tesz, hogy szembehelyezkedni Istennel és megtagadni Őt; a negativitást gyakran árasztó emberek ily módon hajlamosak bármikor és bárhol elárulni Istent és elhagyni Őt.

A „negativitás” szó jelentéséből ítélve – amikor valaki negatívvá válik, a hangulata nagyon mélyre süllyed, és egy rossz lelkiállapotba kerül. A hangulatát negatív elemek töltik ki, hiányzik belőle az aktív előrehaladás és törekvés hozzáállása, valamint híján van a pozitív, aktív együttműködésnek és keresésnek; mi több, nem tanúsít készséges alávetettséget, hanem hihetetlenül csüggedt hangulatot mutat. Mit jelez a csüggedt hangulat? Az emberi mivolt pozitív aspektusait jelzi? Azt jelzi, hogy az embernek van lelkiismerete és józan esze? Azt jelzi, hogy az ember méltósággal, az emberi mivolt méltósága közepette él? (Nem.) Ha nem jelzi ezeket a pozitív dolgokat, akkor vajon mit jelez? Jelezheti-e a valódi istenhit hiányát, valamint az abbéli eltökéltség és elhatározás hiányát, hogy az ember törekszik az igazságra és proaktívan előrehalad? Jelezheti azt, hogy valaki erősen elégedetlen a jelenlegi helyzetével és nehézségeivel, és hogy gondot okoz számára azok megértése, valamint, hogy nem hajlandó elfogadni a jelen tényeit? Jelezhet egy olyan helyzetet, ahol az ember szívét engedetlenség, a dacolás vágya, valamint az abbéli vágy tölti el, hogy elmeneküljön a jelenlegi helyzetből és változtasson rajta? (Igen.) Az emberek ezeket az állapotokat mutatják, amikor negativitással néznek szembe az aktuális helyzettel. Röviden: bármi is van, amikor az emberek negatívak, a jelenlegi helyzettel és az Isten által elrendezettekkel szembeni elégedetlenségük nem egyszerűen csak azzal egyenlő, hogy csupán félreértéseik vannak, nem értenek, nem fognak fel, illetve nem képesek tapasztalni. Az, hogy nem fognak fel valamit, lehet képesség vagy idő kérdése, ami az emberi mivolt normális megnyilvánulása. Az, hogy nem képesek tapasztalni, szintén történhet objektív okok miatt, ezeket azonban nem tekintjük negatív, ellenséges dolgoknak. Vannak, akik szintén nem képesek tapasztalni, ám amikor olyasmivel találkoznak, amit nem értenek vagy nem látnak át, illetve olyasmivel, amit nem képesek felfogni vagy megtapasztalni, imádkozni fognak Istenhez és keresik a vágyait, várják Isten megvilágosítását és megvilágítását, és aktívan kérdezősködnek másoktól és beszélgetnek velük. Egyes emberek azonban mások; nincsenek meg ezek az útjaik a gyakorláshoz, és ilyen hozzáállásuk sincs. Ahelyett, hogy várnának, keresnének vagy találnának valakit, akivel beszélgethetnek, félreértések alakulnak ki a szívükben és úgy érzik, hogy az események és a körülmények, amelyekkel találkoznak, nem igazodnak a vágyaikhoz, preferenciáikhoz és képzelődéseikhez, ami engedetlenséghez, elégedetlenséghez, ellenálláshoz, panaszokhoz, dachoz, lázongáshoz és más hasonló ellenséges dolgokhoz vezet. Miután ezek az ellenséges dolgok kialakultak bennük, nem gondolnak sokat rájuk, és Isten elé sem járulnak imádkozni és elmélkedni, hogy megismerjék a saját állapotukat és romlottságukat. Nem olvassák Isten szavait, hogy kutassák Isten vágyait, nem használják fel Isten szavait a problémák megoldására, és még kevésbé kérdezősködnek másoktól és beszélgetnek velük. Ehelyett ragaszkodnak ahhoz, hogy az általuk hitt dolgok helyesek és pontosak, a szívükben engedetlenséget és elégedetlenséget táplálnak, és negatív, ellenséges érzelmek csapdájában rekednek. Amikor ezeknek az érzelmeknek a csapdájában vannak, lehet, hogy egy-két napon át képesek visszatartani őket és ellenállni nekik, egy hosszabb időszak alatt azonban sok minden felmerül az elméjükben, többek között emberi elképzelések és képzelődések, emberi etika és erkölcs, emberi kultúra, hagyományok és tudás és így tovább. Ezeket a dolgokat arra használják fel, hogy felmérjék, számításba vegyék és megértsék a problémákat, amelyekkel szembekerülnek, teljesen belegabalyodnak a Sátán hálójába, és ezzel utat nyitnak az elégedetlenség és az engedetlenség különféle állapotainak. Ezekből a romlott állapotokból azután különféle téves elgondolások és nézőpontok születnek, és többé nem tudják uralni ezeket a negatív dolgokat a szívükben. Ezután keresik a lehetőséget, hogy kiontsák és kiárasszák ezeket a dolgokat. Amikor negativitás tölti meg a szívüket, mondják vajon a következőt: „Belül negatív dolgok töltenek el; nem szabadna meggondolatlanul beszélnem, hogy ne ártsak másoknak. Ha beszélni támad kedvem és nem tudom magamban tartani, akkor majd beszélek egy falhoz vagy valami olyasmihez, ami nem érti az emberi beszédet”? Elég kedvesek-e ahhoz, hogy ezt megtegyék? (Nem.) Nos, akkor mit tesznek? Keresik a lehetőséget, hogy legyen közönségük, amely befogadja a negatív nézeteiket, megjegyzéseiket és érzelmeiket, ezt pedig arra használják, hogy a különféle negatív érzéseiket – mint például az elégedetlenséget, az engedetlenséget és a neheztelést – kiöntsék a szívükből. Azt hiszik, hogy a legalkalmasabb idő a sopánkodásra a gyülekezeti élet, valamint egy jó alkalom arra, hogy kiárasszák a negativitásukat, az elégedetlenségüket és engedetlenségüket, mert nagy a hallgatóság, a szavaik pedig befolyással lehetnek másokra, hogy negatívvá váljanak, és kedvezőtlen következményekkel járhatnak a gyülekezet munkája számára. Azok, akik negativitást árasztanak, természetesen a kulisszák mögött sem tudják visszafogni magukat; folyton árasztják a negatív beszédjüket. Ha nincs sok ember, aki hallhatja a sopánkodásukat, unalmasnak találják, amikor azonban mindenki összejön, energikusabbá válnak. A negativitást árasztó emberek érzelmeiből, állapotaiból és más aspektusaiból ítélve a céljuk nem az, hogy segítsenek az embereknek megérteni az igazságot, átlátni azt, hogy mi igaz, eloszlatni az Istennel kapcsolatos félreértéseket, illetve kétségeket, megismerni önmagukat és a saját romlott lényegüket, illetve megoldani a lázadó mivoltuk és a romlottságuk problémáját, hogy ne lázadjanak Isten ellen, illetve ne szálljanak szembe Vele, hanem vessék alá magukat Neki. A céljaik lényegében kettősek: egyrészt azért árasztanak negativitást, hogy kiöntsék a saját érzelmeiket; másrészt arra törekednek, hogy maguk mellett még több embert taszítsanak negativitásba, valamint az Istennel szembeni ellenállás és lázongás csapdájába. A negativitás árasztását tehát mindenképp meg kell állítani a gyülekezeti életben.

B. A negativitást árasztó emberek különféle állapotai és megnyilvánulásai

1. Negativitás árasztása, miközben az ember elégedetlen az elbocsátása miatt

Alapvetően ezek a negativitás érzelmei és megnyilvánulásai. Miután ezekről beszéltem, az emberek vessék össze magukat ezekkel és nézzék meg, hogy a való életben mely viselkedéseik, megjegyzéseik és módszereik jelentik negativitás árasztását, és milyen helyzetek miatt esnek negativitásba, ami aztán negativitás árasztásához vezet. Mondjátok meg Nekem, hogy átlagos körülmények között milyen helyzetek miatt válnak negatívvá az emberek? Melyek a negativitás általános formái? (Amikor valakit elbocsátanak vagy amikor megmetszik, némi negativitás támadhat a szívében.) Az elbocsátás egy forgatókönyv, a metszés egy másik. Miért vezet negativitáshoz az elbocsátás? (Egyeseknek, miután elbocsátották őket, nincs önismeretük és azt hiszik, hogy a státuszuk vezetett a bukásukhoz. Ezt követően így nyilatkoznak: „Minél magasabbra mászol, annál nagyobbat esel” – és ezzel negatív nézőpontoknak adnak hangot. Nincs világos felfogásuk az elbocsátásról; a szívükben engedetlenek.) Engedetlenség és elégedetlenség van bennük, amelyek negatív érzelmek. Panaszkodnak vajon? (Igen. Úgy érzik, hogy elviselték a nehézséget és árat fizettek, mindig fáradhatatlanul dolgoztak, anélkül, hogy bármi jót kaptak volna cserébe, és mégis elbocsátották őket. Így aztán a következőt mondják: „Nehéz dolog vezetőnek lenni; szerencsétlen, aki vezető lesz. Előbb-utóbb mindenkit elbocsátanak.”) Ezeknek a megjegyzéseknek a terjesztése negativitás árasztása. Ha csupán engedetlenek és elégedetlenek, ám nem terjesztik azt, az még nem jelenti a negativitás árasztását. Ha az engedetlenségből és az elégedetlenségből fokozatosan egy panaszkodó kedélyállapot fejlődik, és az emberek nem fogadják el azt a tényt, miszerint szegényes a képességük és képtelenek voltak elvégezni a munkát, majd elkezdenek a kifordult logikájukkal vitatkozni, mindenféle kijelentést, nézőpontot, kifogást, okot, magyarázatot, indoklást és egyebeket megfogalmazva a vita során, akkor az, hogy efféle megjegyzéseket tesznek, felér a negativitás árasztásával. Egyes hamis vezetők, akiket azért bocsátottak el, mert nem végeztek valódi munkát, engedetlenséget és elégedetlenséget táplálnak a szívükben, és egyáltalán nincs bennük alávetettség; folyton így gondolkodnak: „Lássuk, ki tud a helyembe lépni vezetőként. A többiek sem jobbak nálam; ha én nem tudom elvégezni a munkát, akkor ők sem!” Mi teszi engedetlenné őket? Azt hiszik, hogy nem szegényes a képességük, és sok munkát elvégeztek, tehát miért bocsátották el őket? A hamis vezetőknek ezek a belső gondolatai. Nem gondolkodnak el, hogy megismerjék magukat és meglássák, hogy valójában végeztek-e valódi munkát vagy sem, hány tényleges problémát oldottak meg, illetve, hogy vajon tény vagy sem az, hogy megbénítják a gyülekezet munkáját. Ritkán veszik fontolóra ezeket a dolgokat. Nem gondolják, hogy az a probléma, hogy híján vannak az igazságvalóságnak és nem látnak át dolgokat; hanem azt hiszik, hogy mivel sok munkát végeztek, nem lenne szabad hamis vezetőként jellemezni őket. Ez az engedetlenségük és az elégedetlenségük elsődleges oka. Folyton erre gondolnak: „Sok éven át végeztem a kötelességeimet, mindennap korán keltem és későig fennmaradtam – kiért? Miután elkezdtem hinni Istenben, magam mögött hagytam a családomat, feladtam a karrieremet, sőt, hogy tegyem a kötelességeimet, még azt is megkockáztattam, hogy letartóztatnak és börtönbe zárnak. Milyen sok nehézséget viseltem el! Most pedig azt mondják, hogy nem végeztem tényleges munkát és egyszerűen elbocsátanak – ez olyan igazságtalan! Még ha nem is értem el semmilyen eredményt, elviseltem a nehézséget; ha nem is a nehézséget, akkor fáradságot! Ha az én képességemmel és arra való tehetségemmel, hogy megfizessem az árat a munkámban, még mindig nem tartanak megfelelő színvonalúnak és elbocsátanak, akkor azt hiszem, aligha van olyan vezető, aki megfelel a mércének!” Negativitást árasztanak vajon azzal, hogy ezeket a szavakat szólják? Van-e köztük egyetlen olyan mondat, amely alávetettséget fejez ki? Van-e bármi nyoma annak, hogy az illető keresni akarja az igazságot? Van-e benne bármiféle önvizsgálat, mint például a következő: „Azt mondják, nem megfelelő színvonalú a munkám, akkor pontosan hol vannak a hiányosságaim? Milyen tényleges munkát nem végeztem el? A hamis vezetők mely megnyilvánulásait tanúsítom?” Elgondolkodtak-e így önmagukról? (Nem.) Akkor milyen jellegűek az általuk szólt szavak? Panaszkodnak? Önigazolást keresnek? Mi a céljuk az önigazolással? Nem az vajon, hogy elnyerjék az emberek együttérzését és megértését? Nem azt akarják vajon, hogy még többen keljenek a védelmükre, hogy sajnálkozzanak az általuk elszenvedett igazságtalanság miatt? (De igen.) Akkor ki ellen lázonganak? Hát nem Istennel vitatkoznak, és nem Ellene lázonganak vajon? A beszédük Istenre panaszkodik, Istennel száll szembe. A szívüket sérelmek, ellenállás és lázadó mivolt tölti el. És nem csak erről van szó; azzal, hogy negativitást árasztanak, arra törekednek, hogy még többen megértsék őket, együttérezzenek velük, és hozzájuk hasonlóan még több emberben negativitás alakuljon ki, még több ember tápláljon sérelmeket, ellenállást és dacot Istennel szemben, illetve lázongjon Ellene, épp ahogyan ők teszik. Hát nem e cél elérése érdekében árasztanak negativitást? Egyszerűen az a céljuk, hogy még több ember megismerje az úgynevezett tényállást, valamint hogy elhitessék másokkal, hogy méltánytalanul bántak velük, hogy helyes volt az, amit tettek, hogy nem kellett volna elbocsátani őket és hogy hiba volt elbocsátani őket; azt akarják, hogy még többen keljenek a védelmükre. Remélik, hogy ezen keresztül helyreállítják a tekintélyüket, a státuszukat és a hírnevüket. Miután elbocsátják őket, az összes hamis vezető és antikrisztus ehhez hasonlóan negativitást áraszt, hogy megnyerje az emberek együttérzését. Egyikük sem képes elgondolkodni önmagán és megismerni önmagát, beismerni a hibáit, vagy őszinte megbánást és bűnbánatot tanúsítani. Ez a tény azt bizonyítja, hogy a hamis vezetők és az antikrisztusok mind olyan emberek, akik nem szeretik és egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Így – miután leleplezik és kiiktatják őket – képtelenek megismerni önmagukat az igazságon és Isten szavain keresztül. Senki sem látta őket, amint megbánást mutatnak vagy őszinte ismeretük van önmagukról, és azt sem látta senki, hogy valódi bűnbánatot tanúsítanak. Úgy tűnik, sohasem ismerik meg önmagukat, illetve sohasem ismerik be a hibáikat. Ebből a tényből ítélve a hamis vezetők és az antikrisztusok elbocsátása teljességgel helyénvaló és egyáltalán nem igazságtalan. Annak alapján, hogy teljességgel híján vannak az önvizsgálatnak és az önismeretnek, valamint, hogy mindenféle bűntudat hiányzik belőlük, nyilvánvaló, hogy súlyos az antikrisztusi beállítottságuk, és hogy egyáltalán nem szeretik az igazságot.

Egyes hamis vezetők – miután elbocsátják őket – egyáltalán nem ismerik el a hibáikat, sem az igazságot nem keresik azért, hogy önvizsgálatot tartsanak és megismerjék önmagukat. A legkevésbé sincs bennük az alávetettség szíve, illetve hozzáállása. Ehelyett félreértik Istent és panaszkodnak, hogy Isten igazságtalanul bánik velük, törik a fejüket, hogy különféle kifogásokat és indokokat találjanak az önigazolásra és az önvédelemre. Egyesek még ezt is mondják: „Korábban sosem akartam vezető lenni, mivel tudtam, hogy bonyolult feladat. Ha jól csinálod, nem jutalmaznak meg, ha pedig nem csinálod jól, elbocsátanak és hírhedtté leszel, a testvérek elutasítanak és egyáltalán nem marad tekintélyed. Ezek után hogyan tudna valaki mutatkozni? Most, hogy elbocsátottak, még inkább meg vagyok győződve arról, hogy nem könnyű vezetőnek vagy dolgozónak lenni; fáradságos és hálátlan feladat!” Mit jelent az a kijelentés, hogy „vezetőnek és dolgozónak lenni fáradságos és hálátlan feladat”? Közvetít ez bármiféle szándékot az igazság keresésére vonatkozóan? Nem az a helyzet, hogy gyűlölni kezdték azt a tényt, miszerint Isten háza úgy rendezte, hogy vezetők vagy dolgozók legyenek, most pedig mások félrevezetésére használják ezt az kijelentést? (De igen.) Milyen következményekkel járhat ez a kijelentés? Ezek a szavak a legtöbb ember elméjét, gondolkodását, valamint e dologról alkotott felfogását és megértését befolyásolni és zavarni fogják. Ezzel a következménnyel jár a negativitás árasztása az emberekre nézve. Ha például nem vagy vezető és ezt hallod, megriadsz majd, és erre gondolsz: „Milyen igaz! Nem szabad, hogy vezetőnek válasszanak. Ha megteszik, gyorsan mindenféle okot és kifogást kell találnom, hogy visszautasítsam. Majd azt mondom, hogy nincs meg a képességem és nem tudom elvégezni a munkát.” Egyesekre, akik vezetők, szintén hatást gyakorol ez a kijelentés, és erre gondolnak: „Milyen szörnyű! Vajon nekem is hozzájuk hasonló sorssal kell szembenéznem a jövőben? Ha a dolgok így fognak alakulni, mindenképp visszautasítom, hogy vezető legyek.” Zavarják vajon az embereket ezek a negatív, ellenséges érzelmek és ez a negatív, ellenséges kijelentés? Nyilvánvalóan zavart okoznak. Nem számít, hogy kiről van szó, hogy jó vagy szegényes-e a képessége, amikor ezeket a szavakat hallja, önkéntelenül is ezeket fogja először befogadni, és ezek a szavak fognak uralkodó helyet elfoglalni az elméjében és különböző mértékben befolyásolják. Melyek a befolyásoltság következményei? A legtöbb ember nem lesz képes helyesen megközelíteni a vezetőség és a vezetőségből való elbocsátás kérdését, és nem alávetettséggel áll majd hozzá, hanem olyan szívük lesz, amely mindig félreérti Istent és óvakodik Tőle, negatív érzelmek alakulnak ki bennük a kérdéssel kapcsolatban, és különösképp érzékenyek és félénkek lesznek, amikor a kérdés említésre kerül. Amikor az emberek ilyen viselkedésformákat tanúsítanak, nincsenek-e a Sátán kísértésének és félrevezetésének hatása alatt? Nyilvánvalóan félrevezették és megzavarták őket a negativitást árasztó emberek. Mivel a negativitást árasztó emberek által árasztott dolgok az emberek romlott beállítottságából és a Sátántól erednek, és mivel nem az igazság értelmezése, illetve az Isten által elrendezett környezeteknek való alávetés révén nyert tapasztalati meglátások, különböző mértékben megzavarják azokat, akik hallják őket. Az emberekből áradó negativitás mindenkire gyakorol némi kedvezőtlen, zavaró hatást. Egyeseket, akik aktívan keresik az igazságot, kevésbé ér ártalom. Másokat, akikben egyáltalán nincs ellenállás, nem tehetnek róla, de zavarja és mély ártalom éri, még akkor is, ha tudják, hogy a szavak tévesek. Attól függetlenül, hogy Isten mit mond, miként beszél a dologról vagy milyen követelményei vannak, mindezt figyelmen kívül hagyják, és helyette a negativitást árasztók szavait tartják észben, folyton figyelmeztetve magukat, hogy ne lankadjon az éberségük, mintha ezek a negatív kijelentések a védőernyőik, a pajzsuk lennének. Bármit is mond Isten, ők nem tudják elengedni az óvatosságukat és a félreértéseiket. Ezek az emberek, akiknek nincs belépésük az igazságba, illetve Isten szavaiba, és akik nem értik az igazságvalóságot, nem ismerik fel ezeket a negatív kijelentéseket és nincs bennük ellenállás velük szemben. Végezetül korlátozzák és gúzsba kötik őket ezek a negatív kijelentések, és többé nem tudják elfogadni Isten szavait. Hát nem ártott ez nekik? Mily mértékben ártott? Isten szavait nem tudják befogadni és megérteni, hanem az emberek által hangoztatott negatív szavakat, az elégedetlenség, az engedetlenség és a panasz szavait tartják pozitív dolgoknak, személyes mottójuknak tekintve őket, amelyeket a szívükbe kell zárniuk, és arra használják őket, hogy vezéreljék az életüket, hogy szembeszálljanak Istennel és dacoljanak a szavaival. Hát nem estek a Sátán hálójába? (De igen.) Ezek az emberek önkéntelenül csapdába esnek a Sátán hálójában, és a Sátán foglyul ejti őket. A negatív állítások, amelyeket ezek az emberek egy olyan egyszerű dologgal kapcsolatban hangoztatnak, mint egy pozícióból való elbocsátás, mindazonáltal óriási hatást gyakorolnak másokra. Ennek van egy eredendő oka: azok, akik elfogadják ezeket a negatív állításokat, már teli voltak elképzelésekkel és képzelődésekkel – sőt akár némi félreértéssel és óvatossággal is – azzal kapcsolatban, hogy vezetők legyenek. Bár ezek a félreértések és ez az óvatosság nem teljesen alakult még ki az elméjükben, ezeknek a negatív állításoknak a hallatán még inkább meg vannak győződve arról, hogy az óvatosságuk és a félreértéseik helyesek; úgy érzik, még több okuk van azt hinni, hogy vezetőnek lenni sok szerencsétlenséggel és nem sok jóval jár, és hogy semmiképp sem szabad vezetővé vagy dolgozóvá válniuk, elkerülendő a hibák elkövetése miatti elbocsátást és elutasítást. Hát nem teljesen félrevezették és befolyásolták őket azok, akik negativitást árasztanak? Csak egy elbocsátott ember által hangoztatott negatív állítások, valamint az engedetlenség és az elégedetlenség benne lévő érzései okozhatnak ilyen jelentős hatást és kárt az embereknek. Mit gondoltok – súlyos probléma az, hogy az emberekből áradó negatív érzelmek teli vannak a halál hangulatával? (Igen, súlyos.) Mi teszi ilyen súlyossá? Az, hogy tökéletesen kiszolgálja az emberek mélyen ülő óvatosságát és félreértéseit Istennel szemben, miközben az emberek félreértésének és Istenben való kételkedésének állapotát, valamint a Vele szemben tanúsított belső hozzáállásukat is tükrözi. A negativitást árasztó emberek által terjesztett kijelentések ezért közvetlenül az emberek létfontosságú pontjaira csapnak le, az emberek pedig teljesen elfogadják azokat, olyannyira beleesve a Sátán hálójába, hogy képtelenek kiszabadulni. Jó vagy rossz dolog ez? (Rossz dolog.) Mik ennek a következményei? (Arra készteti az embereket, hogy elárulják Istent.) (Arra készteti az embereket, hogy óvakodjanak Istentől és félreértsék Istent, eltávolodjanak Istentől a szívükben, negatívan álljanak a kötelességeikhez, és tartsanak a fontos megbízatások elfogadásától. Megelégednek a mindennapi kötelességek végzésével, és így sok lehetőséget kihagynak a tökéletesedésre.) Megmenthetők-e az ilyen emberek? (Nem.)

Kétezer évvel ezelőtt Pál sok nézőpontot felvázolt és sok levelet írt. Azokban a levelekben sok téveszmét mondott. Mivel az emberek híján vannak a tisztánlátásnak, azok, akik az elmúlt kétezer évben a Bibliát olvasták, javarészt elfogadták Pál gondolatait és nézőpontjait, miközben az Úr Jézus szavait félretették, és nem fogadták el az Istentől származó igazságokat. Isten elé járulhatnak-e azok, akik elfogadják Pál gondolatait és nézőpontjait? El tudják-e fogadni az Ő szavait? (Nem.) Ha nem tudják elfogadni Isten szavait, Istenként tudnak-e bánni Istennel? (Nem.) Képesek-e felismerni Istent, amikor Isten megérkezik és eléjük áll? Képesek Őt Istenükként és Urukként elfogadni? (Nem.) Miért nem? Pál megtévesztő gondolatai és nézőpontjai megtöltötték az emberek szívét, mindenféle elméleteket és szólásokat megfogalmazva. Amikor az emberek ezek segítségével mérik Istent, az Ő munkáját, az Ő szavait, az Ő természetét és az Ő emberekkel szemben tanúsított hozzáállását, többé nem a hétköznapi, egyszerű fajta romlott emberek, hanem szemben állnak Istennel, átvizsgálva és elemezve Őt, és ellenségessé válnak Vele szemben. Megmenthet-e Isten ilyen embereket? (Nem.) Ha Isten nem menti meg őket, akkor is lesz vajon lehetőségük arra, hogy üdvösségben részesüljenek? Isten eleve elrendelése és kiválasztása lehetőséget biztosított az emberek számára, ám ha Isten eleve elrendelését és kiválasztását követően az emberek a Pált követő utat választják, vajon továbbra is létezik-e ez a lehetőség az üdvösségre? Egyesek így szólnak: „Engem Isten eleve elrendelt és kiválasztott, úgyhogy én már a biztonságos zónában vagyok. Én biztosan üdvözülni fogok.” Megállnak vajon ezek a szavak? Mit jelent Isten által eleve elrendeltnek és kiválasztottnak lenni? Azt jelenti, hogy jelölt lettél az üdvösségre, ám az, hogy üdvözülni fogsz-e, attól függ, hogy milyen jól törekszel, és hogy a helyes utat választottad-e. Arról van szó, hogy végül az összes jelölt kiválasztásra kerül és üdvözül? Nem. Hasonlóképp, ha az emberek elfogadják a negativitást árasztók által kifejezett érzéseket, mint például az engedetlenséget, az elégedetlenséget és a sértettséget, illetve megjegyzéseket, gondolatokat és nézőpontokat, és a szívüket eltöltik és megszállják ezek az ellenséges dolgok, az nem azt jelenti, hogy csupán egyetértenek egy kicsit – az azt jelenti, hogy teljesen elfogadják őket, és ezek szerint a dolgok szerint akarnak élni. Amikor az emberek ezek szerint az ellenséges dolgok szerint élnek, mivé válik az Istennel való kapcsolatuk? Ellenséges kapcsolattá válik. Nem a Teremtő és a teremtett lények közötti kapcsolat, sem Isten és a romlott emberiség közötti kapcsolat, és egész biztosan nem Isten és az üdvösségben részesülők közötti kapcsolat. Ezek helyett Isten és a Sátán, Isten és az Ő ellenségei közötti kapcsolattá válik. Az tehát, hogy az emberek részesülhetnek-e üdvösségben, kérdőjellé, ismeretlenné lesz. Az elbocsátottak által tett negatív kijelentések teli vannak panasszal, félreértésekkel, indoklásokkal és védekezéssel; sőt, olyasmiket is mondanak, amik félrevezetik és feléjük vonzzák az embereket. Miután ezeket a kijelentéseket hallják, az emberekben félreértés és óvatosság alakul ki Istennel szemben, sőt a szívükben eltávolodnak Tőle és elutasítják Őt. Így amikor az ilyen emberek negativitást árasztanak, azonnal meg kell fékezni és le kell állítani őket. Arra való képtelenségük, hogy elfogadják Istentől az általuk megtapasztalt helyzeteket, keressék az igazságot és alávessék magukat Istennek, a saját ügyük, és nem szabad megengedni nekik, hogy másokat befolyásoljanak. Ha ezt nem tudják elfogadni, hadd emésszék és oldják ezt meg fokozatosan. Ha azonban negativitást árasztanak, valamint befolyásolják és megzavarják más emberek normális belépését, időben le kell állítani és meg kell fékezni őket. Ha nem lehet megfékezni őket és folytatják a negativitás árasztását, hogy félrevezessenek és a maguk oldalára állítsanak embereket, akkor haladéktalanul ki kell takarítani őket. Nem szabad hagyni nekik, hogy folytassák a gyülekezeti élet zavarását.

2. Negativitás árasztása, miközben az ember nem hajlandó elfogadni a metszést

Van egy másik helyzet, amelyben az emberek valószínűleg negativitást árasztanak: amikor metszéssel szembesülnek és nem tudják elfogadni a metszés egyes szavait, engedetlenséget, elégedetlenséget és sérelmeket táplálnak majd a szívükben, és néha még sértve is érzik magukat. Azt hiszik, igazságtalanság történt: „Miért nem engedik nekem, hogy kimagyarázzam vagy tisztázzam magam? Miért metszenek meg állandóan?” Jellemzően miféle negativitást árasztanak ezek az emberek? Az önigazolás és a maguk védelme érdekében indokokat is keresnek. Ahelyett, hogy boncolgatnák, helyrehoznák vagy orvosolnák a hibáikat, az ügyük mellett érvelnek, és afféle dolgokat mondanak, hogy miért nem csináltak jól valamit, milyen okok vannak mögötte, milyen objektív tényezők és feltételek álltak fenn és miként nem szántszándékkal tették azt; ezeket a kifogásokat használják fel az önigazolásra és a védekezésre, abbéli céljukat elérendő, hogy visszautasítsák a metszést. Ezek az emberek nem ismerik el, hogy a metszés helyes, sok másik emberrel elemzik a metszés eseményét, és megpróbálják mindenki előtt világosan megmagyarázni a dolgot. Még a következőhöz hasonló elgondolásokat is terjesztenek: „Az efféle metszés el fogja venni az emberek kedvét a kötelességeik végzésétől. Senki sem lesz többé hajlandó tenni a kötelességét. Az emberek nem fogják tudni, hogyan tovább, és nem lesz útjuk a gyakorláshoz.” Sőt, olyanok is vannak, akik látszólag arról beszélnek, hogy miként fogadják el a metszést, valójában azonban arra használják fel a beszélgetést, hogy igazolják önmagukat és védekezzenek, és még több emberrel elhitessék, hogy Isten háza egyáltalán nincs tekintettel az emberek érzéseire abban, ahogyan velük bánik, és hogy még egy kis hiba is metszést eredményezhet. Azok, akik hajlamosak negativitást árasztani, sosem gondolkodnak el önmagukon. Még amikor metszéssel szembesülnek, akkor sem gondolkodnak el a hibáik természetén, illetve azon, hogy mi okozta őket. Nem boncolgatják ezeket a kérdéseket, hanem következetesen vitáznak, igazolják és védelmezik magukat. Egyesek még ezt is mondják: „Mielőtt megmetszettek, úgy éreztem, van út, amit kövessek. Amikor azonban megmetszettek, összezavarodtam. Többé nem tudom, miként gyakoroljak vagy miként higgyek Istenben, és nem látom az előre vezető utat.” Másoknak pedig ezt mondják: „Nagyon óvatosnak kell lenned, hogy ne metsszenek meg; az oly fájdalmas, mintha lehúznának rólad egy réteg bőrt. Ne kövesd az én régi utamat. Nézd meg, mi lett belőlem, miután megmetszettek. Elakadtam, képtelen vagyok előre vagy hátra mozdulni; semmi sem jó, amit teszek!” Helyesek ezek a szavak? Van velük valami probléma? (Igen. Önmagukat igazolják és érvelnek, azt mondván, hogy ők semmi rosszat nem tettek.) Milyen üzenetet közvetítenek ezen az indokláson és érvelésen keresztül? (Azt mondják, Isten háza rosszul teszi, hogy megmetszi az embereket.) Egyesek ezt mondják: „Mielőtt megmetszettek, úgy éreztem, van utam, amelyet követek, miután azonban megmetszettek, nem tudom, mit tegyek.” Miért van az, hogy a metszést követően nem tudják, mit tegyenek? Mi ennek az oka? (Amikor metszéssel szembesülnek, nem fogadják el az igazságot és nem próbálják megismerni önmagukat. Táplálnak bizonyos elképzeléseket, és nem keresik az igazságot, hogy eloszlassák őket. Emiatt út nélkül maradnak. Ahelyett, hogy önmagukban keresnék az okot, az ellenkezőjét állítják, miszerint a metszés miatt veszítették el az útjukat.) Hát nem vádaskodás ez? Olyan, mintha ezt mondanák: „Amit tettem, az összhangban állt az alapelvekkel, a te metszésed azonban világossá teszi, hogy nem engeded, hogy az alapelvek szerint kezeljem a dolgokat. Nos, hogyan kellene hát gyakorolnom a jövőben?” Erre gondolnak azok, akik ilyesmiket mondanak. Elfogadják vajon, hogy megmetszik őket? Elfogadják-e a tényt, hogy hibáztak? (Nem.) Nem azt jelenti-e valójában ez az állítás, hogy tudják, miként kell meggondolatlanul gaztetteket elkövetni, amikor azonban megmetszik és arra kérik őket, hogy az alapelvek szerint cselekedjenek, nem tudják, mit tegyenek és összezavarodnak? (De igen.) Akkor korábban hogyan tettek dolgokat? Amikor valaki metszéssel szembesül, vajon az nem azért van, mert nem az alapelveknek megfelelően cselekedett? (De igen.) Meggondolatlanul gaztetteket követ el, nem keresi az igazságot és nem az alapelvek, illetve Isten házának szabályai szerint teszi a dolgokat, ezért metszésben részesül. A metszés célja az, hogy lehetővé tegye az emberek számára, hogy keressék az igazságot és az alapelvek szerint cselekedjenek, hogy megakadályozza őket abban, hogy ismét meggondolatlanul gaztetteket kövessenek el. Ezek az emberek azonban, amikor metszéssel szembesülnek, azt mondják, többé nem tudják, miként cselekedjenek, illetve miként gyakoroljanak – van-e ezekben a szavakban az önismeretnek bármilyen eleme? (Nincs.) Nem áll szándékukban megismerni önmagukat, illetve keresni az igazságot. Helyette ezt sugallják: „Korábban jól végeztem a kötelességeimet, amióta azonban megmetszettél, összekuszáltad a gondolataimat és összezavartad a kötelességeimhez való hozzáállásomat. A gondolkodásom most nem normális, és nem vagyok olyan határozott, illetve merész, mint korábban, nem vagyok olyan bátor, és ez mind a metszés miatt van. Amióta megmetszettek, mély seb esett a szívemen. Ezért meg kell mondanom a többieknek, hogy legyenek nagyon óvatosak, amikor a kötelességeiket végzik. Nem szabad felfedniük a hiányosságaikat, sem hibázniuk; ha hibáznak, megmetszik őket, aztán pedig félénkké válnak és elveszítik az egykori lendületüket. A merészségük jelentősen eltompul, a fiatalos bátorságuk és vágyuk, hogy mindenüket beleadják, pedig eltűnik, és ott maradnak szelíden, gyáván, a saját árnyékuktól is félve, és úgy érezve, hogy semmi sem jó, amit tesznek. Nem érzik majd többé Isten jelenlétét a szívükben, és egyre távolibbnak érzik majd magukat Tőle. Még az imádság és az Istenhez szóló kiáltás is úgy tűnik majd, hogy válasz nélkül marad. Úgy fogják érezni, hogy nincs meg bennük ugyanaz az életerő, lelkesedés és szeretetreméltóság, sőt elkezdik ócsárolni magukat.” Vajon egy tapasztalattal bíró ember szívből jövő szavai-e ezek? Őszinték-e? Építik-e az embereket, és hasznukra válnak-e? Hát nem csupán a tények kicsavarása ez? (De igen, ezek meglehetősen képtelen szavak.) Azt mondják: „Ne lépj a nyomdokaimba, illetve ne ismételd a régi utamat! Úgy látjátok, hogy most már elég jól viselem magam, valójában azonban csupán megijedtem azután a metszés után és nem vagyok oly szabad és felszabadult, mint annak előtte.” Milyen hatással vannak ezek a szavak a hallgatóságra? (Őrizkedőbbé teszik az embereket Istennel szemben, és arra késztetik őket, hogy a metszéstől való félelem okán körültekintően viselkedjenek.) Ilyen negatív hatásuk van. Miután ezt hallják, az emberek így fognak gondolkodni: „Nem mondod! Egy apró ügyetlenség, és azon kapod magad, hogy megmetszenek – semmit sem tehetsz, hogy megakadályozd! Miért kell ilyen nehéznek lennie, hogy az ember kötelességet végezzen Isten házában? Folyton az igazságalapelvekről van szó – ez oly megerőltető! Hát nem elég az, ha csak egy egyszerű, kiegyensúlyozott életet élünk? Ez nem nagy igény vagy túlzó remény, de miért oly nehéz megvalósítani? Őszintén remélem, hogy nem metszenek meg. Nagyon félénk ember vagyok; általában, amikor az emberek rám néznek és hangosan beszélnek, a szívem kalapálni kezd. Ha tényleg szembesülök a metszéssel, a szavak pedig oly könyörtelenek és így boncolgatják a tényeket, miként tudnám azt kezelni? Nem lennének vajon rémálmaim tőle? Mindenki azt mondja, hogy a metszés jó, én azonban nem értem, hogy lehetséges ez. Hát az illető nem ijedt meg tőle? Ha engem megmetszenének, én is megijednék.” Nem azok szavainak a hatása ez vajon, akik negativitást árasztanak? Megerősítő és pozitív, vagy negatív és kedvezőtlen ez a hatás? (Negatív és kedvezőtlen.) Ezek a negatív állítások óriási kárt okozhatnak azoknak, akik hajlandóak az igazságra törekedni! Nos, mondjátok meg Nekem, a Sátán szolgái-e azok, akik gyakran árasztanak negativitást és terjesztenek halált? Olyan emberek-e, akik megzavarják a gyülekezet munkáját? (Igen.)

Egyes emberek a saját elgondolásaik szerint cselekednek és szembemennek az alapelvekkel. Miután megmetszik őket, úgy érzik, hogy annak ellenére, hogy oly szorgalmasan dolgoztak és megfizették az árat, mégis megmetszették őket, ezért engedetlenség tölti el a szívüket, és nem fogadják el a leleplezést, illetve a boncolgatást. Úgy hiszik, hogy Isten igazságtalan, és hogy Isten háza méltánytalan velük szemben abban, hogy egy hozzájuk hasonló hasznos tehetséges embert, aki oly sok szenvedést visel és oly nagy árat fizet, Isten háza nem dicsér, sőt még meg is metszi. Az engedetlenségükből sérelmek születnek, és negativitást fognak árasztani: „Ahogyan én látom, semmi sem nehezebb annál, mint istenben hinni; igazán nehéz áldásokban részesülni és egy kis kegyelmet élvezni. Oly nagy árat fizettem, de megmetszettek azért, mert egy dolgot rosszul csináltam. Ha egy hozzám hasonló ember nem alkalmas a feladatra, akkor ki lenne az? Hát isten nem igazságos? Miért van az, hogy képtelen vagyok felismerni az igazságosságát? Hogy lehet az, hogy isten igazságossága oly összeegyeztethetetlen az emberek elképzeléseivel?” Nem boncolgatják, hogy mit tettek, ami ellenkezik az alapelvekkel, illetve, hogy milyen romlott beállítottságokat tártak fel. Nem elég, hogy egy szemernyi megbánás vagy alávetettség nincs bennük – még nyíltan ítélkeznek és ellen is állnak. Miután meghallják, hogy így nyilatkoznak, a legtöbb ember elkezd valamelyest együttérezni velük, és megingatják őket: „Igaz, nem így van? Az illető húsz éve hisz Istenben, és mégis metszéssel nézett szembe. Ha egy olyan ember, aki húsz éve hisz, nem feltétlenül üdvözül, akkor a hozzánk hasonló embereknek még kevesebb a reményük.” Hát nem megmérgezték őket? Amint a negativitás árad, a mérget elhintik, mint egy magot, amelyet az emberek szívébe ültetnek, az pedig gyökeret ereszt, kicsírázik, kivirágzik és gyümölcsöt terem az elméjükben. Mielőtt az emberek tudnának róla, megmérgezik őket, és ellenállás és panaszok merülnek fel bennük Istennel szemben. Amikor ezeket az embereket megmetszik, engedetlenné válnak Istennel szemben, azzal pedig elégedetlenné, ahogyan Isten háza kezelte őket. Ahelyett, hogy a bűnbánás és a beismerés hozzáállását tanúsítanák, vitatkoznak, indokolnak és védekeznek. Széltében-hosszában híresztelik, hogy mennyi nehézséget viseltek el, milyen munkát végeztek és milyen kötelességeket tettek meg a sok évnyi hitük során, és hogy ahelyett, hogy most jutalmakat kapnának, metszéssel néznek szembe. A metszésből nemcsak a saját romlottságukat és az általuk elkövetett hibákat nem ismerik fel, hanem ráadásul azt az elgondolást terjesztik, hogy annak módja, ahogyan Isten háza bánt velük, igazságtalan és a legkevésbé sem észszerű, és hogy nem szabadna így bánni velük, ha pedig így bánnak velük, akkor Isten nem igazságos. Annak oka, amiért ezt a negativitást árasztják, az, hogy nem tudják elfogadni a metszést, illetve a tényt, hogy hibákat követtek el, azt a tényt pedig még kevésbé fogadják és ismerik el, hogy kárt okoztak a testvérek életbe való bemenetelének és a gyülekezet munkájának. Azt hiszik, hogy helyesen cselekedtek, és hogy Isten háza volt a hibás a megmetszésükben. A negativitás árasztásával azt akarják közölni az emberekkel, hogy Isten háza igazágtalan abban, ahogyan az emberekkel bánik: ha valaki hibát vét, Isten háza munícióként fogja felhasználni ellene, belekapaszkodik ebbe az ügybe és könyörtelenül megmetszi őt, addig a pontig, ahol szolgálatkésszé válik és azt hiszi, hogy semmiféle hozzájárulást nem tett, ahol többé nincs senki, aki bálványozza őt, többé nem értékeli önmagát és többé nem merészel jutalmakat kérni Istentől – Isten háza csak akkor éri majd el a célját. A céljuk azzal, hogy ezt a negativitást árasztják, az, hogy még több ember keljen a védelmükre, hogy még több emberrel megismertessék az „igazságot”, és azok lássák, hogy mennyi szenvedést viseltek a sok évnyi Istenbe vetett hitük alatt, hogy milyen jelentősek voltak a hozzájárulásaik és mennyire alkalmasak, valamint milyen tapasztalt hívők is ők. Ezzel a maguk oldalára akarnak állítani másokat, hogy közösen szálljanak szembe Isten házának szabályaival és az Isten háza által rájuk osztott metszéssel. Természetét tekintve nem arról szól ez, hogy a maguk oldalára csalogassák az embereket? (De igen.) A negativitás efféle árasztásával az a céljuk, hogy a maguk oldalára csalogassák az embereket és félrevezessék őket, és zavarják a gyülekezet munkáját, hogy hangot adjanak a neheztelésüknek. Attól függetlenül, hogy végső soron milyen hatással van az emberekre az, amikor kiárasztják a negativitásukat, a hatás és a következmény az, hogy félrevezetik és megzavarják az embereket, hogy kárt okoznak nekik. Ez nem építő. Ez negatív hatás.

Amikor az emberek metszéssel szembesülnek, alapvetően ezek azok a fajta negativitások, amelyeket árasztanak. Nem tudják elfogadni a metszést, a szívükben pedig elégedetlenek és engedetlenek, képtelenek elfogadni azt Istentől. Az első válaszuk nem az, hogy a metszést illetően az igazságot keresik és elgondolkodnak magukon, megismerik és boncolgatják önmagukat, hogy lássák, pontosan mit tettek rosszul, hogy a tetteik igazodtak-e az alapelvekhez, hogy Isten háza miért metszette meg őket, valamint, hogy az, hogy így bántak velük, az személyes neheztelés miatt történt, vagy igazságos és észszerű volt. Az első reakciójuk nem az, hogy ezeket a dolgokat kutatják, hanem az az első válaszuk, hogy a képesítéseikre, az elviselt nehézségeikre és ráfordításukra hivatkozva ellenzik a metszést. Ezáltal minden, a szívükben felmerülő dolog szükségképp negatív és ellenséges lesz, amiben semmi igenlő és pozitív nincs. Amikor tehát a metszést követően az érzéseikről és a megértésükről beszélnek, természetesen negativitást árasztanak és elképzeléseket terjesztenek. A negativitás árasztását és az elképzelések terjesztését azonnal le kell állítani és meg kell fékezni, nem szabad elnézni és figyelmen kívül hagyni. Ezek a negatív dolgok gátolni, zavarni és károsítani fogják minden egyes ember életbe való belépését, és nem játszhatnak megerősítő, pozitív szerepet, az emberek Isten iránti hűségét és a kötelességeik hűséges végzését pedig még kevésbé ösztönözhetik. Ezért amikor az ilyen emberek negativitást árasztanak, zavarják a gyülekezeti életet, és meg kell fékezni őket.

3. Negativitás árasztása, amikor az ember hírneve, státusza és érdekei sérülnek

Amellett, hogy az elbocsátást vagy a metszést követően negativitást árasztanak, milyen más helyzetekben árasztanak még negativitást az emberek? (Amikor az emberek érdekei sérülnek és úgy érzik, veszteséget szenvedtek.) (Egyesek sok éve végzik a kötelességeiket, amikor azonban megbetegednek vagy a családjukat csapás sújtja, így kérdezősködnek: „Mit nyertem én abból, hogy oly sok éven át hittem Istenben?”) A búval bélelt emberek megszokott jelmondata ez: „Mit nyertem?” Milyen más helyzetek vannak? (Egyesek nemcsak nem érnek el eredményeket a kötelességeikben, hanem gyakran követnek el hibákat is, ezért a következőt kérdezik: „Miért világosít meg Isten másokat, engem pedig nem? Miért adott nekik Isten olyan jó képességet, miközben az én képességem oly szegényes?” Ahelyett, hogy a saját problémáikon gondolkodnának, Istenre hárítják a felelősséget, és azt mondják, hogy Isten nem világosította meg, illetve nem vezette őket, aztán pedig folyamatosan panaszkodnak Istenre.) Azt állítják, hogy Isten igazságtalan, azt kérdezik, hogy miért világosít meg és részesít kegyelemben másokat, őket pedig nem, morgolódnak, hogy miért nem érnek el eredményeket a kötelességeikben – panaszkodnak. Az általatok mondott példák jók. Még valami? (Egyesek teli lesznek nehezteléssel, amikor átcsoportosítják a kötelességeiket, megkérdőjelezik, hogy miért csoportosították át őket, és gyanakszanak, hogy a vezetők és a dolgozók célba veszik őket és megnehezítik a dolgukat.) Úgy érzik, hogy Isten háza lenézi őket? (Igen.) Egyeseket, akik nem végeznek tényleges munkát, elbocsátanak és kiiktatnak, ők pedig úgy érzik, hogy sérült a hírnevük és a státuszuk. Hogy hangot adjanak az elégedetlenségüknek, bizalmas körben folyton panaszkodnak: „Rövid ideje hiszek istenben, nem jó a felfogóképességem és gyenge képességű vagyok. Nem érek fel a többiekhez. Ha ők mondják, hogy nem vagyok képes, akkor biztosan úgy van!” Látszólag elismerik a hiányosságaikat, valójában azonban az elvesztett előnyeiket próbálják visszaszerezni, szakadatlanul panaszkodva és olyasmiket mondva, amivel elnyerhetik az emberek együttérzését és azt éreztethetik velük, hogy Isten háza igazságtalan. Amint sérülnek az érdekeik, vonakodóvá válnak és folyton abban reménykednek, hogy megtérülnek a veszteségeik és kárpótlásban részesülnek. Ha nem, akkor elveszítik a hitüket Istenben, többé nem tudják, miként higgyenek Benne, és efféle dolgokat mondanak: „Régebben azt gondoltam, nagyszerű dolog hinni istenben, és hogy vezetőként vagy dolgozóként tevékenykedni a gyülekezetben biztosan nagy áldásokat hoz majd. Sosem számítottam arra, hogy elbocsátanak és kiiktatnak, és hogy a többiek elutasítanak. Ha belegondolok, hogy ilyesmi megtörténhet isten házában! Nem feltétlenül mindenki jó ember, aki hisz istenben, és nem minden isten háza által tett dolog képviseli istent vagy az igazságot.” Milyen természetűek az efféle állítások? Az illető szavai – kimondva és kimondatlanul támadást fejeznek ki. Ítéletet és ellenállást közölnek. Látszólag egy bizonyos vezetőt vagy a gyülekezetet veszi célba, de valójában Istent, az Ő szavait, valamint az Ő házának adminisztratív rendeleteit és szabályait célozza meg a szívében. Pusztán a neheztelésének ad hangot. Miért ad hangot a neheztelésének? Úgy érzi, veszteséget szenvedett; igazságtalanságot és elégedetlenséget érez a szívében, valamint ki akar könyörögni dolgokat és kárpótlásban részesülni. Míg az ilyen emberek által árasztott negativitás a legtöbb ember számára nem jelent számottevő fenyegetést, olyanok ezek a hitvány szavak, mint a bosszantó legyek vagy az ágyi poloskák, amelyek enyhe zavart okoznak az emberek elméjében. A legtöbben elutasítást és idegenkedést éreznek, amikor ezeket a szavakat hallják, de szükségképp lesznek az ilyen emberekkel egyívásúak, akik azonos beállítottsággal, lényeggel és hajlamokkal rendelkeznek, akik velük azonos rothadó tollazattal bíró madarak, és akiket ezek megingatnak és megzavarnak. Ez elkerülhetetlen. Sőt, egyes csekély érettséggel rendelkező, tisztánlátás híján lévő embereket megzavarhatnak ezek a negatív megjegyzések, és befolyásolhatják az Istenbe vetett hitüket. Ezek az emberek már nem tudják, pontosan mire is való az Istenbe vetett hit, nincsenek tisztában a víziók igazságával, és az igazság felfogására való képességük is gyenge. Amikor meghallják ezeket a negatív állításokat, rendkívül valószínű, hogy önkéntelenül is befogadják őket és ily módon szenvednek a befolyásuktól. Ezek a szavak mérgek. Könnyen el lehet őket ültetni az emberek szívében. Ha egyszer valaki elfogadta ezeket a negatív megjegyzéseket, közömbösséggel válaszol, amikor Isten háza egy kötelesség elvégzésére kéri őt. Lagymatag, amikor Isten háza az együttműködését kéri valamilyen feladatban. Csak akkor fogja elvállalni, ha van kedve, különben nem, mindig mindenféle indokkal és kifogással áll elő. Mielőtt hallotta volna ezeket a negatív megjegyzéseket, volt egy kevés őszinteség az istenhitében, és némi pozitív, proaktív hozzáállása, amikor a kötelességeit végezte. Miután azonban meghallja ezeket a negatív megjegyzéseket, közömbössé válik, és a testvéreivel szemben is hűvös. Óvakodik tőlük. Amikor a gyülekezet elrendeli számára egy feladat elvégzését, folyamatosan kitér és ismételten eltolja azt magától, nagy passzivitást tanúsítva. Korábban pontosan járt az összejövetelekre, miután azonban ezeket a megjegyzéseket hallja, a részvétele szórványossá válik – amikor jó hangulatban van, eljön, amikor azonban nincs, akkor nem. Ha otthon valami kellemetlenség történik, aggódik, hogy csapás történhet, ezért több összejövetelre jár és többet olvas Isten szavaiból. Ha Isten szavainak olvasását követően el van ragadtatva, boldog és meghatódik, még némi pénzt is felajánl. Amint azonban nyugodtak otthon a dolgok, ismét leáll az összejövetelek látogatásával. Amikor a testvérek kísérletet tesznek arra, hogy a támogatásuk reményében beszélgessenek vele, kifogásokkal áll elő, hogy visszautasítsa azt; amikor pedig a testvérek elmennek hozzá, nem nyitja ki az ajtót, akkor sem, amikor nyilvánvalóan otthon van. Mi folyik itt? Hatással voltak rá azok a negatív megjegyzések – megmérgezték őt és azt hiszi, hogy az Istenben hívők megbízhatatlanok. Először eléggé megbízott ezekben az emberekben, amikor pedig Isten szavait olvasta, erre gondolt: „Ezek Isten szavai, ezek az emberek a testvéreim, ez Isten háza – milyen csodálatos!” Miután azonban hallotta a bizonyos emberek által terjesztett negatív megjegyzéseket, megváltozott. Hát nem befolyásolták őt? Nem sérült az életbe való belépése? (De igen.) Ki befolyásolta őt? Azok az emberek tették ezeket a megjegyzéseket, akik negativitást árasztanak. Ha valaki még nem fektetett le szilárd alapot az igaz úton, illetve nem ette és itta Isten szavait addig a pontig, ahol megérti az igazságot, könnyen befolyásolhatják negatív dolgok. Azokat pedig különösen könnyedén megingatják a negatív szavak, akiknek nincs az igazság felfogására való képességük, hanem egyszerűen csak figyelik az irányzatokat, megfigyelik a helyzetet, és a felszíni jelenségeket nézik. Az óvakodásuk különösen akkor növekszik még jobban, amikor efféle téveszméket hallanak az emberektől: „isten háza nem feltétlenül igazságos, és nem minden pozitív, amit isten háza tesz”. Az igazságnak megfelelő állítást nem mindig fogadják el könnyedén, egy negatív állítás, egy képtelen állítás, az igazságnak ellentmondó állítás azonban igen könnyedén gyökeret ereszt az emberek szívében, eltávolítani pedig nem könnyű. Az embereknek oly nehéz elfogadniuk az igazságot, a téveszméket pedig oly könnyedén elfogadják!

Egyes rossz emberi mivolttal rendelkező emberek nagy jelentőséget tulajdonítanak a tekintélyüknek, a hírnevüknek, a testi élvezetüknek, valamint a személyes vagyonuknak és érdekeiknek. Amikor a hírnevük, státuszuk és a közvetlen érdekeik veszteséget szenvednek, nem fogadják el ezt Istentől, illetve nem fogadják el az Isten által számukra elrendezett környezetet, képtelenek elengedni ezeket a dolgokat és figyelmen kívül hagyni a személyes nyereségüket és veszteségüket. Ehelyett különböző lehetőségeket használnak fel arra, hogy levezessék az elégedetlenségüket és az engedetlenségüket, és kiárasszák a negatív érzelmeiket, minek következében egyesek nagyon szenvednek. Amikor tehát az ilyen emberek negativitást árasztanak, a gyülekezetvezetőknek először is azonnal fel kell fogniuk a helyzetet, valamint időben le kell állítaniuk és meg kell fékezniük ezeket az embereket. A gyülekezetvezetőknek természetesen proaktív módon le is kell leplezniük ezeket az embereket, és beszélniük kell a testvérekkel arról, hogy miként ismerjék fel őket, miért mondják ezeket a negatív és képtelen dolgokat, valamint hogy miként kezeljék és ismerjék fel ezeket a szavakat, megelőzendő, hogy azok félrevezessék őket és súlyos kárt okozzanak nekik. Az embernek képesnek kell lennie felismerni és boncolgatni az efféle embereket, és ezáltal elkerülni és elutasítani őket, és többé nem szabad félrevezetniük őt. Természetesen ha az átlagos testvérek fedeznek fel ilyen embereket, és felismerik az emberi mivoltuk lényegét, nekik is távol kell maradniuk tőlük. Ha nincs elegendő ellenállóképességed, illetve nincs elegendő érettséged ahhoz, hogy támogasd, segítsd és megváltoztasd őket, valamint úgy érzed, hogy nem tudsz ellenállni a negatív megjegyzéseiknek és az elégedetlenségük és engedetlenségük szavainak, a legjobb megoldás az, ha távol tartod magad tőlük. Ha úgy érzed, hogy nagyon erős vagy, van némi érettséged, valamint tisztánlátást tudsz gyakorolni, és nem hat rád, bárki bármit is mond, hogy bármilyen súlyos az általa árasztott negativitás, az nem fog változtatni az Istenbe vetett hiteden, hogy fel tudod ismerni az ilyen embereket, valamint le is tudod leplezni és meg le is tudod állítani őket, amikor negativitást árasztanak – akkor nem kell kerülnöd az ilyen embereket és nem kell őrizkedned tőlük. Ha azonban úgy érzed, hogy nincs ilyen érettséged, az ilyen emberek kezelésének módja és alapelve az, hogy távol tartod magad tőlük. Könnyű ezt elérni? (Igen.) Egyesek ezt kérdik: „Eltűrhetem, elviselhetem őket és megbocsáthatok nekik?” Az is rendben van és nem rossz, de nem a legfőbb vagy a legjobb gyakorlat. Tegyük fel, hogy elviseled, eltűröd őket és elnéző vagy velük, végül pedig félrevezetnek és a saját oldalukra csábítanak. És tegyük fel, hogy bárhogyan is ellát és támogat Isten háza, nem érzed azt; vagy hogy amikor Isten szavait olvasod, gyakran megingatnak a gondolataik és a megjegyzéseik, és amint valami általuk mondott dologra gondolsz, az elmédet hatás éri, és nem tudod folytatni az olvasást. Amikor pedig a testvérek közlik az igazságról szóló megértésüket – különösen amikor az efféle emberek megjegyzéseinek felismeréséről beszélnek – a szavaik ismét megingatnak és hatással vannak rád, és emiatt zűrzavar támad az elmédben. Ha ez a helyzet, akkor tartsd távol magad az ilyen emberektől. A toleranciád és a béketűrésed eredménytelen lesz, és nem a legjobb módja a védekezésnek az ilyen emberekkel szemben. Tegyük fel, hogy a toleranciád és a béketűrésed nem álcázott, külsődleges viselkedés, hanem tényleg elegendő érettséged van ahhoz, hogy szembenézz ilyen emberekkel. Bármit is mondanak, még ha nem is szólalsz fel, a szívedben akkor is fel tudod ismerni őket; türelmet tudsz gyakorolni velük szemben és figyelmen kívül tudod hagyni őket, ám semmilyen általuk mondott ellenséges, negatív szó, illetve Istennel kapcsolatos félreértést és panaszt kifejező szó a legcsekélyebb mértékben sem fogja befolyásolni az Istenbe vetett hitedet, sem a kötelességed végzésében tanúsított hűségedet, sem pedig az Istennek való alávetettségedet. Ebben az esetben tolerálhatod és elviselheted őket. Mi a tolerancia és a béketűrés gyakorlásának alapelve? Az, hogy ne essen bántódásod. Ne törődj velük, hadd mondjanak, amit akarnak – elvégre az ilyen emberek csupán oktalan bajkeverők, és makacsok, mint az öszvér. Akárhogy is közlöd velük az igazságot, nem fogják elfogadni; az ördögök és Sátánok csoportjába tartoznak, és hasztalan beszélgetni velük. Ezért mielőtt Isten háza kitakarítja őket és foglalkozik velük – ha megvan az érettséged ahhoz, hogy bántódás nélkül toleráld és elviseld őket, az a legjobb. Általában a tolerancia és a béketűrés alapelvét alkalmazzátok? Mindenféle embert elviseltek, ám időnként nem vagytok körültekintőek és egy kicsit félrevezetnek; azután tudatára ébredtek, Isten adósának érzitek magatokat, imádkoztok egy pár napig és megfordítjátok az állapototokat, és közelebb kerültök Istenhez. Legtöbbször tisztán látjátok, hogy az ilyen emberek nem jók, és hogy az ördögök csoportjába tartoznak. Bár normálisan tudsz érintkezni velük, belül távolságtartó és elutasító vagy velük szemben. Bármit is mondanak, vagy bármilyen negatív megjegyzéseket és nézeteket hangoztatnak, süket fülekre találnak nálad, nem veszel tudomást róluk és erre gondolsz: „Mondj, amit csak akarsz. Én felismerlek téged. Én egyszerűen nem társulok hozzád hasonló emberekkel.” Ezt az alapelvet követitek legtöbbször, amikor efféle ügyekkel foglalkoztok? Ennek elérése sem rossz; nem könnyű és megköveteli néhány igazság megértését és bizonyos érettség meglétét. Ha még az érettség ezen szintje sincs meg benned, akkor nem leszel képes szilárdan megállni és nem fogod jól végezni a kötelességedet.

4. Negativitás árasztása, amikor az ember áldások elnyerésére irányuló vágya megsemmisül

Van a negativitás árasztásának egy másik megnyilvánulása is. Egyesek ezt kérdik: „Oly sok éve hiszek Istenben, és mit nyertem?” Amikor ezek az emberek negativitást árasztanak, a fő dolog, amit mondanak az, hogy „mit nyertem?” – ami azt jelenti, hogy nem nyertek semmit. Azt hiszik, hogy különösen nehéz némi előnyre és áldásra szert tenni Isten házától vagy Istentől, miközben hisznek Benne, és hogy az embereknek hatalmas szeretetet kell felajánlaniuk és hihetetlen kitartással kell bírniuk, és nem szabad gyors eredményekre pályázniuk. Ami Istennek az embereket leleplező, embereket megmetsző, embereket finomító és az embereket a romlottságtól megtisztító szavait illeti, azt hiszik, hogy az csak felszínes, hangzatos szónoklat, amelyben nem lehet teljesen megbízni; úgy vélik, hogy ha Isten szavaival összhangban gyakorolnak, valójában nagy veszteséget fognak szenvedni. Azt hiszik, hogy mindenkor az a legfontosabb, hogy haszonra és előnyökre tegyenek szert, valamint megvalósítsák a törekvéseiket és a kívánságaikat, az pedig, hogy gyakorolják-e az igazságot vagy sem, egyáltalán nem fontos – azt hiszik, hogy amíg nem követnek el gonoszságot, az elég és a gyülekezet nem fogja kiiktatni őket. A legtöbben hogyan érzik magukat, miután ezeket a negatív szavakat hallották? Belül elfogadják ezeket a szavakat és egyetértenek velük, vagy némi megvetést éreznek ezekkel a szavakkal szemben, és úgy vélik, hogy az emberek önzőek, alávalók, elvetemültek és hitványak, és képesek felismerni, leleplezni és megfékezni őket, megakadályozva őket abban, hogy folytassák a negativitás és a halál terjesztését? Vajon a legtöbb embert taszítják az efféle negatív szavak és elítélik őket, vagy félrevezethetik őket és negatívvá válhatnak? Egyesek, miután hallják ezeket a szavakat és látják, hogy semmi sincs a kezükben, erre gondolnak: „Hát nem igaz! Én sem nyertem semmit. Isten házában csak napi háromszori ételt kapok, állandóan elfoglalt vagyok, és tényleg semmi mást nem nyertem.” Vannak ilyen gondolataitok? Szoktatok így érezni? Az igazságot értők a következőt fogják mondani: „Hogy érted azt, hogy nem nyertél semmit? Mi oly sokat kaptunk Istentől! Oly sok igazságot megértettünk!” Egyesek azonban talán nem értenek egyet velük, és így szólnak: „Nem tűnik túl valóságosnak azt mondani, hogy »oly sokat« kaptunk. Csupán kaptunk egy kis kegyelmet, kaptunk néhány lehetőséget a kötelességünk végzésére, megértettünk pár doktrínát arról, hogy miként viseljük magunkat, sok testvérrel találkoztunk és sok testvért ismertünk meg különböző helyekről, és sokat tágítottunk a látókörünket. Ez csak annyinak számít, hogy nyertünk egy keveset.” Az említett csoportok közül melyikbe tartoztok? Mindegyik csoportban vannak emberek, nem igaz? (De igen.) Két szemszögből fogjuk tárgyalni ezt. Először is beszéljünk arról, hogy mi a helyzet azokkal, akik mindig a kegyelem elnyerése kedvéért hisznek Istenben – vajon azért hisznek ők Istenben, hogy az igazság elnyerésére törekedjenek, hogy elérhessék az üdvösséget? (Nem, ők az áldások elnyerése érdekében hisznek.) Akkor vajon Isten kevés kegyelmet, oltalmat, kedvességet, megvilágosítást és megvilágítást adott nekik? (Isten sok ilyesmit adott nekik.) Mondhatni, hogy mindenki megkapta Isten oltalmát, aki hisz Istenben. Konkrét vajon Isten oltalma? Vannak rá példák a való életben? Milyen oltalomban részesültek az emberek? (Egy viszonylag nyilvánvaló fajtája az, hogy miután hiszünk Istenben, többé nem befolyásolnak minket az elvetemült világi irányzatok. Nem válunk dekadenssé és nem törekszünk ezekre az elvetemült dolgokra, mint például, hogy éjszakai klubokba járjunk, dohányozzunk, igyunk és így tovább. A legkevesebb, hogy nem lesz közünk ezekhez a dolgokhoz, és azt hiszem, ebben a tekintetben elég védettek vagyunk.) Ez egy igen kézzelfogható aspektus, amelyet az emberek láthatnak és személyesen megtapasztalhatnak. Isten oltalmának gyakorlati példája és bizonyítéka az, hogy az embert nem befolyásolják és nem vezetik félre az elvetemült világi irányzatok, ember módjára él és a normális emberi mivolt közepette él egy emberi lény hasonlatosságával. Van még? (Az, hogy a gonosz szellemek nem zavarnak és Isten oltalma alatt élhetünk.) Ez is egy gyakorlati példa. A legtöbb embernek volt ilyen tapasztalata? Fel tudjátok fogni az ebben rejlő értelmet? Egyesek ezt mondják: „A nem hívőket sem zavarják gonosz szellemek. Hány nem hívőt zavarnak gonosz szellemek?” Helyes ez az állítás? Úgy érzitek, hogy ez az állítás megfelel a tényeknek? (Jó néhány osztálytársamat zavarták gonosz szellemek. Egyesek alvásparalízist tapasztalnak, mások pedig hangokat hallanak. Ők nem hisznek Istenben, és nem tudják, mi történik. Mindenütt keresik a kezelést, de nem tudnak meggyógyulni, félelemben és rettegésben élnek; ez gyötrelmes. Mivel azonban én gyerekkorom óta hiszek Istenben, sosem zavartak meg, illetve nem szenvedtem ily módon. A szívem legtöbbször viszonylag nyugodt és békés.) Az Istenben igazán hívőkben nincs ilyen aggodalom. Mi nem aggódunk amiatt, hogy konverziós zavar kínoz minket, vagy hogy gonosz szellemek zavarnak, illetve szállnak meg minket; mi nem félünk, mert nekünk ott van Isten. Ráadásul a való életben a nem hívők állandóan arcjóslásról, fengsujról és jövendőmondásról beszélnek, Nyugaton pedig még az asztrológia is ott van. Egyesek híres buddhista szobrokat, gonosz szellemeket és bálványokat imádnak, mások pedig nem, de akár teszik, akár nem, bizonyos mértékig mindannyiójukat befolyásolják és korlátozzák ezek a dolgok. Például mielőtt elmennek otthonról, egy kis jóslást kell végezniük, hogy lássák, melyik irány kedvező és melyik kedvezőtlen. Amikor boltot nyitnak, meghatározzák, hogy a pult melyik helyen fog pénzt hozni és melyiken nem, miket helyezzenek el a boltban és milyen bálványokat imádjanak a gazdagság vonzása érdekében, és hová helyezzenek el bizonyos dolgokat, elkerülendő a fengsuj akadályozását. Költözéskor meg kell állapítaniuk a költözéshez kedvező időpontot, biztosítandó a család jövőbeli jólétét és a balszerencsét elkerülendő, és meg kell állapítaniuk, hogy mely időpontok kedvezőtlenek. Ezek a hiedelmek még a diákokat is befolyásolják, amikor felvételi vizsgát tesznek. A vizsga napján kerülik a kudarcot sugalló szavakat, és helyettük afféle szavakat kell mondaniuk, mint „jeleskedik” és „siker”. Az élet minden egyes aspektusát – attól kezdve, hogy a gyerekek iskolába járnak, a szülők élik a mindennapi életüket, pénzt keresnek, költöznek, munkát keresnek, valamint a gyermekek házassága és így tovább – többek között az úgynevezett fengsuj és a szerencse befolyásolja. Amikor tehát ezek a dolgok befolyásolják az embereket, mi korlátozza őket? Gonosz szellemek korlátozzák őket; gonosz szellemek irányítják mindezeket a dolgokat. Nos, akkor miért imádják az emberek ezeket a gonosz szellemeket? Miért befolyásolják őket ezek a dolgok? Egy olyan egyszerű dologban, mint a költözés, miért kell az embereknek állandóan azon elmélkedniük, hogy mely időpont kedvező a költözéshez és melyik nem, mi az, amit kedvező először elköltöztetni, és mi az, amit kedvező nem elköltöztetni? Miért kell mindig fontolóra venniük ezeket a dolgokat? Azért kell fontolóra venniük, mert ha nem teszik, a gonosz szellemek lépni fognak, gyötörve és kínozva őket. Mit láttok ezekből a dolgokból? Az egész emberiség a gonoszok irányítása alatt él. Kik a gonoszok? A nagyobb gonoszok a Sátán és az ördögök, a kisebb gonoszok pedig a gonosz szellemek a különböző helyeken, azok, akik a különböző emberfajtákat irányítják. Az emberi élet összes aspektusát ezek a gonosz szellemek korlátozzák és irányítják. Még házépítéskor is, a fő gerenda beépítése során az emberek vörös szövetet akasztanak fel és petárdákat gyújtanak egy kis jó szerencséért, az építőmunkások pedig mind piros ruhát viselnek, a pénzügyi jólét megteremtése és a balesetek elkerülése érdekében. Mindezeket a dolgokat illetően van néhány konkrét követelmény és szólás, valamint tabu, és kerülniük kell ezeket a tabukat és követniük kell ezeket a szólásokat. Egyesek például gyakran szembesülnek nehézségekkel és nem mennek simán a dolgaik – elveszítik a munkájukat, a feleségük elhagyja őket és nem marad semmijük. Még a lakáshitelüket sem tudják visszafizetni és úgy tűnik, semmi sem megy jól. Nem tettek semmi rosszat, akkor miért történnek velük ezek a dolgok? Más lehetőségük nem lévén hamis istenek és gonosz szellemek imádásához folyamodnak, vagy sürgősen keresnek valakit, aki ellenőrzi a fengsujukat, hogy fordítson a szerencséjükön, és miután ezt megtették, a dolgok fokozatosan elkezdenek jól alakulni számukra. Korábban nem hittek ezekben a dolgokban, most azonban, amikor problémák merülnek fel, őszintén imádják a hamis isteneket és a gonosz szellemeket, és mielőtt bármit tennének, egyeztetniük kell a jóslással vagy a jövendőmondással. Hát nem fárasztó így élni? (De igen.) Kifejezetten fárasztó! Bár akarnak, nem tudnak szabadon és könnyeden élni, illetve nem tudnak megszabadulni ezeknek a szólásoknak és szabályoknak a korlátaitól. Ha megszegik ezeket a szabályokat, a gonosz szellemek lépnek és zavarják őket, ezek a gonosz szellemek erőszakkal legyőzik őket, és naponta imádniuk kell azokat, hogy az életük zökkenőmentesen folyjon. Az Istenben hívőket azonban nem korlátozzák ezek a feudális babonák és a gonosz szellemek működése. Kedvük szerint költözhetnek vagy mehetnek, anélkül, hogy bármilyen tabut kerülniük kellene. A kontinentális Kínában a kommunista párt állandóan elnyomja és üldözi a vallásos hiedelmeket. Ha egy hívő többé nem élhet egy adott helyen, gyorsan kell költöznie – ki kell vajon választania egy kedvező napot vagy órát ehhez, illetve imádnia kell valamit? Nem. Imádkozik Istenhez, Isten pedig oltalmat ad neki. Minden Isten kezében van – ezek a dolgok nem korlátozzák őt. Amikor csak enni akar valamit vagy el akar menni hazulról, tudakozódnia kell vajon a kalendáriumban vagy meg kell néznie, hogy megsért-e egy tabut? Nem; imádkozik Istenhez és minden Isten kezében van. Amikor az emberek Isten fennhatósága és szuverenitása alatt élnek, Isten oltalmával és útmutatásával, a gonosz szellemek és a szennyes démonok – nagyok és kicsik egyaránt – félreállnak az útból; nem mernek fellépni azokkal szemben, akik hisznek Istenben. Hát nem védettek ezek az emberek? Nem szabadon és könnyeden élnek? (De igen.) Nagy ez a kegyelem? (Igen.) Akár elnyerted már az igazságot, akár nem, amennyiben olyan ember vagy, aki őszintén hisz Istenben, olyasvalaki vagy, akit Isten eleve elrendelt és kiválasztott, amikor pedig Isten elé járulsz, így oltalmaz téged, és engedi, hogy ilyen kegyelmet élvezz. Micsoda hatalmas kegyelem ez! A személyes biztonságod és minden mozdulatod biztonságban van és védett, Isten felelősséget vállal ezekért és oltalmazza őket, így nem kell aggódnod. Az emberek legtöbbször nem is imádkoznak, illetve nem gondolkodnak tudatosan így: „Imádkozni fogok Istenhez és kérem Istent, hogy oltalmazzon engem. Remélem, minden rendben és semmi rossz nem történik.” Még imádkoznod sem kell. Amíg megvan a szívedben az az egyszerű meggyőződés, miszerint: „hiszek Istenben; minden Isten kezében van” – Isten cselekedni fog. Az emberek ilyen óriási kegyelmet élveznek Istentől – ez azt jelenti, hogy kapnak egy keveset? (Azt jelenti, hogy elég sokat kapnak.) Isten az egyes egyedüli Legfőbb Úr a világon. Az életed és minden tulajdonod Isten kezében van, ennek a Legfőbb Úrnak a kezében, a szíved békés, állandó és nyugodt, és nem kell aggódnod semmi miatt. Nem számít, mennyi ismereted van Istenről vagy hány igazságot értesz, a szívedben teljesen bizonyos lehetsz efelől. Minden Isten kezében van. Ha az istenhívők szívében van hely Számára és értik az igazságot, a gonosz szellemek nem mernek zavarni, kárt okozni vagy közel férkőzni hozzájuk, következésképp a hívőknek nem kell részt venniük ezekben a szükségtelen folyamatokban. Ez oly mérhetetlen kegyelem – hogy mondhatod mégis azt, hogy semmit sem nyertél az Istenbe vetett hitből? Hát nem vagy híján a lelkiismeretnek? Anélkül, hogy bármi mást megvizsgálnánk, már önmagában az is a lelkiismeret teljes hiányát bizonyítja, hogy valaki azt állítja, hogy nem nyert semmit, valamint azt is bizonyítja, hogy az illető lelkiismerete a velejéig romlott; a többiről nem is kell többet beszélni.

Isten szabadon adja az embereknek az igazságot és az életet, úgy látja el az embereket a szavaival, hogy semmit sem kér cserébe. Bár az emberek úgy érezhetik, hogy még mindig éretlenek, hogy nem sokat értettek meg az igazságból és hogy nem tudják világosan kifejezni azt a keveset sem, amit értenek, ha csak ezeket a dolgokat nézzük, amelyeket Istentől kaptak, ezt a ragaszkodást és szeretetet – micsoda mérhetetlen kegyelem ez! Isten a legdrágább dolgokat adta az embereknek; az emberek Istentől kapták a legértékesebb dolgokat a világon. Akár érezted, akár nem, Isten ezeket már odaadta az embernek. Miért kell az embereknek még mindig panaszkodniuk? Méltók arra, hogy ezekben a dolgokban részesüljenek? Az Isten által kiválasztottak a legboldogabb emberek a világon. Isten kiválogatott és kiválasztott téged; a világ egyik legboldogabb és legszerencsésebb embere vagy. Hogy mondhatod azt, hogy nem nyertél semmit? Az egyik legboldogabb és legszerencsésebb ember lettél, mivel Isten kiválogatott és kiválasztott téged, és ezért a gonosz szellemek és a szennyes démonok nem mernek a közeledbe jönni. Egyesek ezt kérdik: „Ez azt jelenti, hogy a státuszom és az identitásom tiszteletreméltóvá vált?” Lehet ezt mondani? Nem, mert ez mind Isten szeretete és Isten tettei miatt van. Oly sokat nyertek az emberek! Már csak ebben az életben is oly sokat nyertek az emberek; egyáltalán hogy alkalmasak az emberek arra, hogy megkapják mindezt? Egyesek, akik hisznek Istenben, egyáltalán nem törekednek az igazságra és még mindig ezt kérdezgetik: „Mit nyertem én a sok évnyi istenhitből?” Magad nem tudod kiszámolni? A szívedben tudod, hogy érted-e az igazságot, hogy mennyivel kevesebb gonoszságot követtél el, sőt, a szíved mélyén még inkább tudod, hogy mennyi kegyelmet élveztél. Ha a szívedben tisztában volnál ezekkel a szempontokkal, nem mondanál efféle lelkiismeretlen dolgokat. Egyesek ilyesmit is mondanak: „Isten háza ellát élelemmel, ruházattal és hajlékkal is.” Hát nem nagyon jelentéktelen ez Isten kegyelméhez és oltalmához képest? Nem még csak említésre sem méltó? A lelkiismerettel bírók azonban érzik, hogy bár nem említésre méltó, mégis Isten kegyelmének része. Isten kegyelme mérhetetlen; Isten oly sokat adott az embereknek! Ami ezeket az anyagi dolgokat illeti – Isten szemszögéből nézve – Ő még csak nem is számol velük.

Isten cselekedeteinek egyik aspektusa az, hogy oltalmazza az embereket, a másik pedig az, hogy az üdvösség útjára vezeti őket, hogy megmenekülhessenek. Az emberek élvezik Isten e ragaszkodását és az irántuk érzett szeretetét, és Isten bőséges kegyelemben részesíti őket! Ráadásul van még valami, ami a legfontosabb: az igazság, amelyet Isten az embereknek ajándékozott, nevezetesen olyan szavak, amelyeket az emberi történelemben, egyetlen korban sem hallott, illetve nem kapott meg senki. Függetlenül attól, hogy Isten hányszor teremtette meg az emberiséget, sosem végezte ezt a munkát és nem mondta ezeket a szavakat. Az emberiséggel kapcsolatos összes misztérium, amit az emberek el tudnak viselni, fel tudnak fogni és meg tudnak érteni – Isten mindet elmondta nektek. Lehet ezeket a misztériumokat, ezeket az igazságokat bármilyen összegben mérni? Ezeket nem lehet mérni; az emberek több életen át sem meríthetik ki az örömüket. Miért mondom ezt? Azért, mert ezek az Istentől származó szavak az emberek létezésének alapjai és az örökkévalóságig létezhetnek. Ha valóban elég szerencsés vagy ahhoz, hogy túlélj és örökké élj, akkor ezek az Istentől származó szavak és igazságok az örökkévalóságig gondoskodhatnak rólad. Mit jelent az örökkévalóság? Azt jelenti, hogy az idő nem korlátoz, határtalanságot jelent. Ha szó szerint értelmezzük, azt jelenti, hogy nincs vége – az ember örökké él, akárcsak Isten Maga. Ezek az Istentől származó szavak és igazságok egészen addig az időpontig létezhetnek. „Az az időpont” az idő emberi nyelven kifejezett fogalma és meghatározása, de valójában határozatlan időt jelent. Mondjátok meg Nekem, nagy ezeknek az Istentől származó szavaknak az értéke vagy sem? Hihetetlenül nagy! Ha nem törekedsz rájuk, akkor az a te veszteséged; azt jelenti, hogy bolond vagy. Ha azonban törekedsz rájuk, ezek a szavak olyan értéket hordoznak számodra, amely messze túlmutat ezen az életen; az örökkévalóságig terjed. Mindig hatékonyak és hasznosak lesznek számodra, és örökké lesz értékük és jelentésük, örökké gondoskodnak rólad. Ha érted ezeket a szavakat, elsajátítod őket és ezek szerint élsz, akkor örökké élhetsz majd. Egyszerűbben fogalmazva, örökké fogsz élni, anélkül, hogy megízlelnéd a halált. Hát nem olyasmi ez, amiről az emberek álmodnak? Számtalan kor fog eltelni, számtalan ember hal majd meg, te azonban akkor is életben maradsz. Milyen eszközökkel maradsz életben? Isten szavai, az igazság révén lesznek meg a képességeid, hogy így élj tovább. Mit fogsz kezdeni ezzel a folytonos élettel? Ott van neked Isten megbízatása, Isten vezetése, és küldetésed is van. Mi a küldetésed? Isten azt akarja, hogy dicsőítsd Őt és légy az Ő tanúsága azáltal, megéled az Ő szavait. Ez Isten szavainak értéke. Annak az igazságnak és azoknak a szavaknak az értéke és jelentősége, amelyeket az emberek hallanak, amelyekkel kapcsolatba kerülnek és amelyeket megtapasztalnak ebben a korban, az örökkévalóságig létezni fog. Miért fog az örökkévalóságig létezni? Isten e szavai nem teológiát, elméletet, jelmondatot vagy egyfajta tudást jelentenek, hanem az élet szavai. Amennyiben magadévá teszed ezeket a szavakat, azok szerint élsz és azok szerint maradsz életben, Isten meg fogja engedni, hogy tovább élj és nem hagyja, hogy meghalj. Vagyis nem fog elpusztítani és nem veszi el az életedet – engedni fogja, hogy tovább élj. Hát nem nagy áldás ez? (De, nagy áldás.) Ezeken a szavakon keresztül Isten azt akarja, hogy ízelítőt kapj ebből az áldásból ebben az életben, az eljövendő világban pedig elnyerd azt. Ez Isten ígérete. Figyelembe véve azt az óriási ígéretet, amelyet Isten az emberiségnek adott, sokat kaptak az emberek? (Igen.) Isten oly nagy ígéretet tett az emberiségnek, mindenki tudtára adva azt. Beszélt róla neked, engedte, hogy jöjj, és szabadon elvedd. Nem kell feláldoznod az életedet, sem átadnod az összes vagyonodat; csak meg kell hallgatnod Isten szavait, valamint Isten követelményei és vágyai szerint cselekedned, és megkaphatod ezt az ígéretet Istentől. Hát nem sokat adott Isten az emberiségnek? Jelenleg azon az úton vagy, hogy elnyerd ezt az ígéretet: bár még nem teljesen kaptad meg, keveset kaptál vajon? Az Isten által az emberiségnek adott ígéretet tekintve az emberek elég sokat kaptak. Jelentős előnyt szereztek; egyáltalán nem veszítettek és nem szenvedtek veszteségeket. Csupán egy kis időt fektettek be, és a testük talán elviselt némi fáradozást. Talán feláldoztak valamennyi családi boldogságot, személyes testi örömöt és vágyat, feladták egyes saját célkitűzéseiket, érdekeiket és kívánságaikat és így tovább. Ám az igazság megértéséhez, az üdvösség eléréséhez és Isten ígéretének elnyeréséhez viszonyítva mindezek a személyes kilátások, célok és célkitűzések említésre sem érdemesek, mivel csak a pokolba vezethetnek téged, és Isten nem fogja az ígéretét adni ezekre a dolgokra vonatkozóan. Ezzel szemben, amikor az emberek befektetnek egy korlátozott mennyiségű időt, egy olyan árat, amelyet hajlandóak és meg is tudnak fizetni, végül megértik az igazságot és felfognak néhány misztériumot, magaviseletre vonatkozó alapelvet, minden esemény és dolog bizonyos lényegét és eredetét és egyebeket, amit az emberiség Isten teremtése óta nem értett meg. Sőt, ami még fontosabb: szereznek némi ismeretet Istenről és képesek félni Őt. Miután mindezt elnyerték, nem érdemes vajon megfizetni ezt az árat? Milyen sérelmeik vannak az embereknek? Miért mondják azt, hogy semmit sem nyernek az istenhitből? Hát nem romlott meg teljesen a lelkiismeretük? Oly sokat nyertél, és mégsem vagy elégedett. Mit akarsz még? Akkor elégedett lennél, ha elnökké vagy milliárdossá válnál? Ha Isten neked adná ezeket a dolgokat, akkor nem tartoznál Hozzá. Isten ilyen embereket nem akar megnyerni.

Az emberek folyton azt mondják, hogy semmit sem nyertek az istenhitből, ami azt mutatja, hogy nincs lelkiismeretük, híján vannak az igazság felfogásához szükséges képességnek, nem törekednek az igazságra és kivételesen alantas jellemek. Az efféle emberek többek között nem fogják fel tisztán, hogy Isten mit tesz, mit követel meg az emberektől és mit ajándékozott az embereknek. Végül, amikor olyasmi történik, ami kissé elkedvetleníti őket, a rengeteg düh, ami felgyülemlett bennük, azonnal kirobban: „Mit nyertem én az istenhitből? A testem oly sokat szenvedett. Minden kötelességet elvégeztem, amit a gyülekezet rám osztott. Bármilyen nehéz vagy fárasztó volt is, sosem panaszkodtam; bármilyen nagyok voltak is a nehézségek, sosem szóltam semmit. Sosem támasztottam semmilyen követelést Isten házával szemben. Mit nyertem a nagy szeretetemmel és a nagy hűségemmel? Ha még én sem nyerek semmit, a többieknek még kevesebb a reményük arra, hogy bármit is nyerjenek!” A burkolt célzás ez: „Nem ajánlottatok fel annyit, mint én, nem fizettétek meg az árat, amelyet én megfizettem; ha még én sem nyertem semmit, akkor ti mit nyerhettek? Legyetek mind óvatosak; ne legyetek ostobák!” Hát nincsenek lelkiismeret híján az ilyen emberek? A lelkiismeretlen emberek folyton ostoba és makacs szavakat beszélnek. Az Isten által közölt sok igazság, illetve a sok tiszta és pozitív dolog és állítás közül egyetlenegyet sem tudnak felfogni, hanem makacsul ragaszkodnak a saját szempontjaikhoz: „Elviselem a nehézségeket és megfizetem az árat Istenért, ezért Istennek meg kell áldania engem és lehetővé kell tennie számomra, hogy többet nyerjek másoknál. Ha nem, akkor lázongani fogok, ki fogok robbanni, szitkozódni fogok! Bármit is akarok, Isten adja meg nekem, és ha nem kapom meg, akkor Isten nem igazságos és azt fogom mondani, hogy nem nyertem semmit – így hangzik a meztelen igazság!” Hát nem hiányzik belőlük az emberi mivolt? Egy emberi mivolt híján lévő ember szavai biztosan nem tudnak szilárdan megállni, arról nem is beszélve, hogy megfelelnének az igazságnak; ez utóbbi egy kicsit túl nagy kérés lenne tőlük. A szavaknak, amelyeket valaki mond, jogos kéréseknek, helytálló kijelentéseknek, nem pedig kiforgatott érveknek kell lenniük; szilárdan meg kell állniuk, bárki is hallgatja vagy bárki is mérlegeli őket. A gyenge emberi mivolttal bíró emberek szavai és tettei azonban nem tudnak szilárdan megállni. Amikor toporzékolnak és kiadják a sérelmeiket, egyesek erre gondolnak: „Miért mondják azt, hogy semmit sem nyertek? Lehet, hogy Isten háza valamilyen módon rosszul bánt velük? Arról van szó, hogy Isten házának egyes lépései nem állnak összhangban az alapelvekkel és nem kerülhetnek napvilágra? Úgy tűnik, hogy az illető általában képes elviselni a nehézségeket és megfizetni az árat, ma azonban oly hevesen kitört és azt mondja, hogy nem nyert semmit; úgy tűnik, tényleg nem nyert semmit. Hát nem egy jólnevelt ember haragra gerjesztése ez? Nos, jobb, ha óvatos vagyok; nem szabad a korábbihoz hasonló nehézséget elviselnem, illetve árat fizetnem, amikor a kötelességeimet végzem!” Így kerülnek befolyás alá egyes zavarodott emberek, akikből hiányzik a tisztánlátás.

Ami azokat illeti, akik gyakran árasztanak negativitást, hadd beszéljenek először ők és leplezzék le a nézeteiket, ha valóban vannak nézőpontjaik vagy elgondolásaik, amelyeket ki akarnak fejezni. Miután megtették, mindenki érteni fogja: „Úgy érzik, hogy az általuk fizetett ár nem egyezik azzal, amit nyertek. Úgy érzik, hogy semmilyen előnyre nem tettek szert és hogy veszteségeket szenvedtek, ezért vonakodóvá váltak. Panaszkodnak Istenre, remélve, hogy alkudozhatnak Istennel, kegyelmet és előnyöket követelve!” Az átlagember képes vajon felismerni egy ilyen embert, miután hallotta beszélni? Amint mindenki képes felismerni őt, mondd a következőt az illetőnek: „Befejezted a beszédet? Ha nincs több mondanivalód, akkor fogd be, különben bolondot csinálsz magadból. Ha mindenki előtt lelepleződik az elvetemült természeted, és nem zabolázzák meg azonnal, az közfelháborodást fog szítani. Ha mindenki leleplez és elutasít, túl késő lesz a megbánásra.” Figyelmeztesd ily módon, és ezáltal meg is fékezted. Vagy a következőt is mondhatod: „Ha úgy érzed, rajtavesztettél, nem kell hinned Istenben. Úgy érzed, nem nyertél semmit; nos pontosan mi is az, amit nyerni akarsz? Ha az a célod, hogy vagyont szerezz és gazdag légy, vagy hogy magas hivatalt tölts be, akkor sajnálom, de ezek nem olyasmik, amiket az ember megszerezhet csak mert akarja; ezeket a dolgokat Isten rendeli el. Isten megjelenése és az ember üdvösségét célzó munkája nem arról szól, hogy ilyesmiket adjon az embereknek. Menj oda, ahol megkaphatod őket; Isten háza nem a világ, ördögöket és Sátánokat nem tud kielégíteni. Jobb, ha nem követelsz ilyen dolgokat Isten házától, sem a testvérektől; ha ezeket merészeled kérni Istentől, akkor megsérted az Ő természetét és kivívod a haragját. Ez azért van, mert Isten bőséges kegyelemben részesítette az embereket, és még több igazsággal ajándékozta meg az embereket, hogy azok az életükké váljanak. Az, hogy te az igazság elnyerését nem tekinted értékesnek, az a te ostobaságod és tudatlanságod.” Mindenki így feddi és metszi meg őket. Mit gondoltok erről a gyakorlatról? Vagy mondhatod ezt is: „Isten háza nem tartozik neked semmivel. Az, amit Istenre fordítottál és a kötelességeid végzése mind önkéntes volt. Tudod, mennyi kegyelmet élveztél Istentől, mióta hinni kezdtél Benne és kötelességeket végzel? Ha van egyáltalán lelkiismereted, nem szabad azt mondanod Istennek, hogy semmit sem nyertél; Isten elé kell járulnod és fel kell ismerned a saját problémáidat. Ha valóban hiszed, hogy Isten az igazság, hogy minden, amit Isten tesz, az igazság és az Ő szavai az igazság, akkor nem szabad ezt mondanod; nem szabad panaszkodnod. Az aktuális hozzáállásod nem az, amivel egy Istenben hívő embernek rendelkeznie kell, és nem is az, amivel egy igazságot kereső embernek rendelkeznie kell. Te lázadozni próbálsz, újra akarod tárgyalni a régi problémáidat Istennel! Megpróbálsz elválni Istentől, hogy rendezd a végső számlát! Isten azonban nem tartozik neked semmivel, és Isten háza sem. Ha el akarsz számolni Isten házával, akkor siess és hagyd el a házát. Ne zaklasd Isten házát, különben kihívod a haragját és le fog csapni rád. Ez nem lenne nagyszerű következmény. Ha van bármennyi lelkiismereted vagy józan eszed, higgadj le, hogy imádkozz és keress, hogy megnézd, van-e valami baj a törekvésed mögötti szemponttal az Istenbe vetett hitedben, és hogy az út, amelyen jársz, az-e, amelynek járását Isten megköveteli tőled. Oly sok észszerűtlen követelésed van Istennel szemben, oly nagy a neheztelés; ez azt jelzi, hogy valami elromlott a törekvésedben. Nem egy-két nap alatt alakítottad ki ezt a mély neheztelést; hosszú ideje formálódik. Vagy az is lehet, hogy hibás szemlélettel járulsz Isten elé mióta hinni kezdtél Benne, és bármit is mondott, te tompa voltál, és emiatt nem érzel semmiféle megbánást vagy adósságot. Meglehet, ez vezetett a dolgok mai állásához. Jobban teszed, ha sietsz gyónni és bűnbánatot tartani; még van idő a bűnbánatra. Ha nem teszed, és folytatod a gonoszkodást és a negativitás árasztását, akkor ördöggé, antikrisztussá fogsz válni. Amikor Isten háza kitakarít, többé nem lesz esélyed az üdvösségre – amit Isten háza elítél, azt Isten is elítéli. Azzal a megfontolással részesítünk ebben a figyelmeztetésben, hogy az alatt a sok év alatt, amióta hiszel Istenben, képes voltál elviselni a nehézséget és megfizetni az árat. Esélyt adunk neked. Ha ragaszkodsz a saját utadhoz és nem vagy hajlandó hallgatni a tanácsra, Isten háza pedig a kitakarításod mellett dönt, akkor többé nem leszel testvér. A reményed az üdvösségre nulla lesz. Amikor eljön az az idő, valóban semmit nem fogsz nyerni. Akkor ne sajnálkozz. Ami most számodra a legfontosabb, az az, hogy megfordítsd a gondolataidat, a szemléletedet és a törekvésed irányát. Többé ne keresd mindig azt, hogy nyerj valamit. Hallgasd Isten szavait; nézd, mennyin tudsz elgondolkodni és mennyit ismersz fel magadban abból, amit Isten az emberek romlott beállítottságaiból leleplez. Megoldottad már azokat a problémákat, amelyeket felismersz magadban, amelyeket világosan látsz? Felismerted már az Isten elleni lázadásodat? Megszüntetted? A legnagyobb probléma, amellyel most szembenézel az, hogy folyton el akarsz számolni Istennel – mi ez a probléma? Nem olyan probléma, amelyet meg kell oldani? Mindig valamilyen szándékkal, egy ügyletet szem előtt tartva hiszel Istenben; folyton azon buzgólkodsz, hogy áldásokat nyerj, remélve, hogy az erőfeszítéseket, ráfordításokat és a testi szenvedést a menny királyságának áldásaira cseréled – hát nem egy bandita logikája ez? Miért nem nézed meg, hogy Isten milyen embereket részesít áldásokban, melyek Isten emberekkel szemben támasztott követelményei, mit mondott Isten az embereknek, és mit kell az embereknek elérniük ahhoz, hogy megkapják Isten ígéreteit? Ha igazán hiszel Istenben és igazán üdvözülni akarsz, akkor ne próbálj mindig valamit nyerni Istentől. Meg kell nézned, hogy Isten szavaiból mennyit ültettél a gyakorlatba, hogy olyan ember vagy-e, aki követi Isten szavait. Isten szavait követni annyi, mint Isten követelményei és az igazságalapelvek szerint gyakorolni és élni, nem csupán egy kis testi szenvedés és egy alacsony ár megfizetése. A romlott beállítottságod nem szűnt meg, és minden általad megfizetett ár és minden elviselt nehézség mögött valamilyen szándék rejtőzik. Isten ezt nem helyesli; Ő nem akar ilyen árat. Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy elszámolj Istennel, ha ragaszkodsz ahhoz, hogy vitatkozz és hadakozz Istennel, akkor megsérted a természetét, Ő pedig hagyni fogja, hogy a saját utadat járd, le a pokolba, ahol megbűnhődsz. Ez a megtorlás a gaztettekért. Sok Istentől származó áldást és kegyelmet élveztél, és némi különleges anyagi bánásmódot is biztosított számodra. Már megkaptad, amit kell – mi mást akarsz még Istentől?” Ha ezeket a szavakat közölnéd, vajon a hallásukra nem hagyna alább a panaszos hangulata egy kevés lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező embernek? A tiszta felfogás szavai ezek, amelyek összhangban állnak az igazsággal? (Igen.) Ha valakinek van lelkiismerete és józan esze, képes megérteni és elfogadni őket. Csak az emberi mivolt, a lelkiismeret és a józan ész nélkül való emberek gondolnák azt, hogy ezek a szavak be akarják csapni őket, hogy hangzatos szónoklatok, hiteltelenek, és hogy nem oly kézzelfoghatóan hasznosak, mint a látható kegyelem vagy az anyagi áldások. Ezért mielőtt nem látják ezeket a kézzelfogható előnyöket, hasztalan bármit is mondanod; nem fogják elfogadni. Lehet, hogy szemtől szemben nem ellenkeznek, de a hátad mögött a szívükben továbbra is ellenállnak, időről időre negativitást árasztanak, a saját hozzájárulásaikat mutogatva, számba véve az általuk elviselt nehézségeket, valamint azt, hogy Isten háza miként bánik velük és ők miként viselik el Isten házát – folyton a szívükben tartják ezeket a dolgokat. Bármi is történik velük, amíg nem kapják meg, amire vágynak, kitör belőlük a bestia, felrobbannak a dühtől, leleplezik a szégyenteljes viselkedésüket és negativitást árasztanak. Még mindig próbálnod kellene meggyőzni egy ilyen személyt? Mit a teendő akkor, ha egy egyszerű felhívást követően még mindig ugyanazt a jellemet mutatja, visszatérnek a régi problémái és az ördögi mivolta ismét fellángol? Ekkor ideje korlátozásokat bevezetni. Ne adj neki esélyt a megbánásra. Olyan, mint a korhadt fa; ostoba, makacs nyomorult. Milyen értelemben „ostoba, makacs nyomorult”? Abban az értelemben, hogy nem fogadja el a tiszta utat és nem fogadja el a pozitív dolgokat. Ehelyett kiforgatott érveket, eretnekségeket és téveszméket tesz magáévá, és ragaszkodik abbéli saját szemléletéhez, hogy kézzelfogható előnyökre tegyen szert, hasznot húzzon és ne szenvedjen veszteséget. Bárhogyan is közli Isten háza az igazságot, ő mindig a következőt mondja: „Ezek mind szép szavak. Ki ne tudna egy pár kedves dolgot mondani? Ha te vesztettél volna rajta, nem mondanád ezt.” Makacsul ragaszkodik az efféle véleményhez, amikor pedig valami kellemetlenség történik vagy veszteséget szenved, úgy érzi, semmit sem nyert abból, hogy hisz Istenben, és ismét negativitást fog árasztani. Még mindig kell esélyt adni neki? Nincs több esély. Ha nem végzi jól a kötelességeit, hanem zavar másokat, azonnal állítsátok le és fékezzétek meg őt. Ne engedjétek, hogy szabadon beszéljen. Ha folytatja a negativitás terjesztését és mások zavarását, ne tanúsítsatok több udvariasságot vele szemben. Sietve takarítsátok ki. Ez nem szeretetlenség, ugye? (Nem.) Tálcán kapta az igazságot a közösségben, de képtelen befogadni, akárhogy is közlik vele – mit jelez ez? Ez az ember látszólag álhívőnek tűnik, lényegében azonban ördög. Azért jött Isten házába, hogy kegyelmet és áldásokat kérjen Istentől, hogy előnyökre tegyen szert, és addig nem nyugszik, amíg meg nem szerzi őket. Ha semmilyen előnyre nem tett szert, miután hitt egy ideig, ki fog törni a sátáni beállítottsága; árasztani fogja az elégedetlenségét Istennel, gonoszságot követ el és zavart kelt. Ez egy ördög. Az a kevés szenvedés és ráfordítás, amit vállalt, alapvetően nem Isten szavainak gyakorlása. Pusztán arról szól, hogy üzletet kössön, előnyöket és áldásokat nyerjen magának. Amikor dolgok érik azokat, akik mindig nyerni akarnak valamit az Istenbe vetett hitükből, és negatívak és gyengék, mindig a következőt mondják: „Semmit sem nyertem abból, hogy hiszek Istenben.” Aztán feladják és elkezdenek meggondolatlanul cselekedni, megtorlást keresnek és gyakran árasztanak negativitást, hogy kiöntsék az elégedetlenkedő érzelmeiket. Már elmondtuk, miként kell bánni az ilyen emberekkel: az alapelvek szerint kell kezelni őket. Ha képesek elfogadni az igazságot és kezeskednek arról, hogy a jövőben nem fognak több zavart kelteni, kaphatnak még egy esélyt arra, hogy a gyülekezetben maradjanak. Ha folyton azon vannak, hogy megzavarják és tönkretegyék a gyülekezet munkáját és életét, akkor takarítsátok el őket. Ez a gyülekezet munkájának védelmét és annak biztosítását szolgálja, hogy Isten választott népe zavartalanul élhesse a gyülekezeti életet. Ez a döntés ezen alapelv alapján születik, és ezt a módszert ezen alapelv alapján alkalmazzák. Ez helyénvaló.

Ki más hajlamos még negativitást árasztani a gyülekezeti életben? Egyesek eredmények nélkül végzik a kötelességüket, folyton ügyetlenkednek; nem tartanak önvizsgálatot, hanem állandóan úgy érzik, hogy Isten nem igazságos, illetve nem méltányos, hogy Isten mindig kegyesen bánik másokkal, velük azonban nem, hogy Isten lenézi és sosem világosítja meg őket, és ezért nem születnek sosem eredmények a kötelességük végzéséből, és sosem képesek elérni abbéli céljukat, hogy kiemelkedjenek és becsüljék őket. A szívükben elkezdenek panaszt rejtegetni Istennel szemben, és amint ezt teszik, féltékenység, undor és gyűlölet támad bennük azok iránt, akik hűségesen végzik a kötelességeiket. Miféle emberi mivoltuk van az ilyen embereknek? Hát nem kicsinyesek? Emellett pedig nem mulasztják vajon el megérteni, hogy miként kell az igazságra törekedni az Istenbe vetett hitükben? Nem értik, mit jelent Istenben hinni. Azt hiszik, hogy az istenhit és a kötelességvégzés olyan, mintha diákként felvételiznének az egyetemre, folyton pontszámokat és rangsorokat kell összevetniük. Ezért nagy jelentőséget tulajdonítanak ezeknek a dolgoknak. Hát nem ilyen állapotban vannak? Mindenekelőtt: az igazság felfogásának szempontjából van-e lelki megértésük az ilyen embereknek? Nincs, és nem is értik, mit jelent hinni Istenben és az igazságra törekedni. Egyrészt nagy jelentőséget tulajdonítanak a mások között elfoglalt helyüknek; másrészt folyton pontozásos módszert alkalmaznak annak értékelésére, hogy mennyire jól végzik mások a kötelességeiket és mennyire jól végzik ők maguk, mintha diákokat értékelnének az iskolában, ezzel a módszerrel mérve az emberek Istenbe vetett hitét és a kötelességeik végzését. Hát nincs valami baj ezzel? Ráadásul nem helytelen-e ez az erőltetett mód, ahogyan a kötelességeiket végzik? Nem a tanulás és a vizsgázás erőfeszítésével végzik a kötelességeiket? (De igen.) Miért mondjuk ezt? Értik az ilyen emberek, hogy miként keressék az alapelveket az Istenben való hit és a kötelességeik végzése során? Képesek-e keresni az alapelveket? Egyrészt nem tudják, miként keressék az alapelveket. Hogy miként kell az embereknek olvasniuk Isten szavait, miként közöljék az igazságot és miként végezzék megfelelően a kötelességeiket – nem értik ezeket a dolgokat, és nem is törődnek velük. Csak azt tudják, hogy alapelveket kell találniuk és azok szerint kell cselekedniük, azt illetően azonban, hogy az alapelvek mit szabályoznak, Isten mit követel meg vagy mások miként cselekednek az alapelvek szerint, megértés híján vannak. Egyszerűen nem értik. Másrészt pedig képesek-e Istennek az arra vonatkozó mércéi alapján értékelni egy kötelesség végzését, hogy az emberek megfelelő színvonalon teszik-e a kötelességüket, valamint azon alapelvek szerint, amelyeket Isten az emberektől a kötelességük végzését illetően megkövetel? Képesek-e megérteni ezeket a dolgokat Isten szavaiból és a testvérek közléséből? Először is: nem értik Isten szavait, sem pedig a kötelességvégzés dolgait. Miután hinni kezdenek Istenben és kötelességeket kezdenek végezni, így tűnődnek: „Amikor iskolás voltam, rájöttem egy szabályra: amennyiben hajlandó vagy szorgalmasan dolgozni és többet tanulni, magas pontszámot érhetsz el, ezért ugyanezt fogom tenni az istenhitemben is. Többet fogom olvasni isten szavait és többet fogok imádkozni. Míg a többiek csevegnek és esznek, én himnuszokat fogok tanulni és bemagolom isten szavait. Ilyen törekvéssel Isten biztosan meg fog áldani engem, a kemény munkám, a szorgalmam és iparkodásom fényében, és a kötelességem végzése biztosan gyümölcsöző lesz. Biztosan magas pontszámot érek el a többiek között, és értékelnek és előléptetnek majd.” Ennek ellenére mégsem tudják megvalósítani a vágyaikat: „Miért vagyok még mindig kevésbé hatékony a kötelességem végzésében, mint mások? Hogy fognak valaha is előléptetni vagy fontos feladatokra használni? Hát nem azt jelenti ez, hogy nincs remény? Versenyző szelleműnek születtem, nem voltam hajlandó lemaradni mások mögött. Így voltam az iskolában és így vagyok még mindig, az istenbe vetett hitemben. Eltökélt vagyok, hogy túltegyek bárkin, aki felülmúl engem. Nem nyugszom, amíg meg nem teszem!” Azt hiszik, hogy a megfelelő módszerrel és megközelítéssel – mindössze azzal, hogy a szorgalmas tanulás erőfeszítését arra fordítják, hogy többet olvassák Isten szavait és több himnuszt tanulnak; hogy nem bocsátkoznak üres fecsegésbe, nem fektetnek hangsúlyt az öltözködésre; kevesebbet alszanak és kevésbé érzik jól magukat; legyőzik a testüket és nem merülnek el a testi kényelemben – képesek lesznek részesülni Isten áldásaiból, és biztosan eredményeket fognak elérni a kötelességük végzésében. A dolgok azonban mindig másképp alakulnak, mint ahogyan várták: „Miért követek el még mindig hibákat a kötelességem végzése közben és miért nem tudom még mindig olyan jól végezni, mint a többiek? Mások gyorsan és jól tesznek dolgokat, a vezető pedig mindig dicséri és becsüli őket. Oly sok szenvedést és nehézséget viseltem el. Miért nem érek el eredményeket még mindig?” Amint így elmélkednek, végül jelentős felfedezést tesznek: „Úgy tűnik, isten igazságtalan. Oly régóta hiszek istenben, és csak most látom! Isten azzal bánik kegyelmesen, akivel csak akar. Nos, velem miért nem akar kegyelmesen bánni? Azért vajon, mert buta vagyok, mert a hízelgés és az ékesszólás meghaladja a képességeimet, mert nem vagyok gyors észjárású? Vagy azért, mert túlságosan hétköznapinak látszom és nem vagyok túl művelt? Isten felfed engem, nem igaz? Oly sokat olvastam isten szavaiból – miért nem bánik kegyelmesen velem isten, és ahelyett miért leplez le?” Amint ezen gondolkodnak, negatívvá válnak: „Többé nem akarom végezni a kötelességemet. Isten nem áldott meg, míg végeztem a kötelességemet, és többet olvastam isten szavait, de nem világosított meg. Isten szavaiban elhangzik, hogy isten azzal bánik kegyelmesen, akivel csak akar, és az iránt tanúsít irgalmat, aki iránt akar. Én nem olyan ember vagyok, aki iránt isten irgalmat tanúsít, illetve akivel kegyelmesen bánik. Miért kell elszenvednem ezt a gyötrelmet?” Minél többet gondolkodnak, annál negatívabbá válnak, és annál kevésbé érzik úgy, hogy van útjuk előrefelé. Úgy érzik, a sérelmeik megfojtják őket, és többé nem akarják végezni a kötelességüket; amikor pedig végzik a kötelességüket, csak ímmel-ámmal teszik. Mások bárhogyan is közlik az alapelveket, az nem jut el hozzájuk. Nincs bennük reakció. Van-e bármiféle belépésük az életbe, amikor ilyen állapotban vannak? Van-e bármennyi hűség a kötelességük végzésében? Többé nincs, és az egykor volt kis erőfeszítésük és szorgalmuk is a múlté. Nos, mi maradt a szívükben? „Csak tervezek majd, ahogy megyek, és elfogadom a dolgokat, ahogy jönnek. Isten most már bármelyik napon felfedhet és kiiktathat engem, és lemondhat rólam. Amikor eljön a nap, hogy nem engedik tenni a kötelességem, nem teszem majd. Tudom, hogy nem vagyok elég jó. Lehet, hogy isten még nem iktatott ki, de tudom, hogy nem kedvel. Csak idő kérdése, hogy mikor iktatnak ki.” Ezek a gondolatok és nézetek támadnak a szívükben, amikor pedig kapcsolatba kerülnek másokkal, időnként efféle megjegyzések csúsznak ki a szájukon: „Ti mind higgyetek továbbra is buzgón. A ti hiteteket és kötelességvégzéseteket biztosan megáldja majd isten. Én reménytelen vagyok. Én az utam végén állok. Bármilyen szorgalmas vagy dolgos vagyok is, semmi haszna. Ha isten nem kedvel valakit, bármennyi erőfeszítést tesz is, az nem segít. Úgy végzem a kötelességem, hogy annyi erőfeszítést teszek bele, amennyit csak tudok; ha sehová sem vezetnek az erőfeszítéseim, akkor nincs mit tenni. Hát kényszerítheti isten az embereket, hogy olyasmit tegyenek, ami meghaladja őket? Isten nem kényszerítheti arra a halat, hogy a szárazföldön éljen!” Miről van itt szó? A burkolt célzás ez: „Én már csak ilyen vagyok. Bárhogyan is bánik velem isten, ilyen lesz a hozzáállásom.” Mondjátok meg Nekem, vajon továbbra is fogadni akarja Isten áldásait, aki ilyen hozzáállással és szándékkal bír? Befolyásolhat másokat ez a benne kialakult állapot és hozzáállás? Könnyedén lehet negatív és káros befolyása, negativitásba és gyengeségbe vezetve másokat. Hát nem vezet ez félre másokat és nem árt nekik? Az ilyen fokú negativitással bíró emberek az ördögök csoportjába tartoznak, nem igaz? Az ördögök sosem szeretik az igazságot.

Egyesek nem terjedelmes beszédekben árasztják a negativitásukat; egyszerűen csak néhány mondatot mondanak: „Ti mind jobbak vagytok nálam. Ti mind nagy áldásban részesültök. Én reménytelen vagyok. Bármilyen keményen próbálkozom is, hasztalan. Nincs reményem arra, hogy részesüljek Isten áldásaiban.” Bár a szavak egyszerűek és nem tűnnek problémásnak, úgy hangoznak, mintha vizsgálgatnák magukat, boncolgatnák magukat és elfogadnák az afféle tényeket, mint a saját szegényes képességük és a hiányosságaik, valójában egyfajta láthatatlan negativitást árasztanak. E szavak szarkazmust és gúnyt, valamint ellenállást hordoznak, és persze még inkább hordoznak Istennel szembeni elégedetlenséget a negatív és levert hangulat mellett. Lehet, hogy kevés ez a negatív szó, ám ez a hangulat – fertőző betegséghez hasonlóan hatással lehet másokra. Bár kifejezetten nem mondják ki, hogy „nem akarom tovább végezni a kötelességeimet, nincs reményem az üdvösségre és ti is mind veszélyben vagytok” – olyan jelet küldenek, ami miatt az emberek úgy érzik, hogy ha az erőfeszítései ellenére ennek az embernek nincs reménye az üdvösségre, akkor azoknak, akik nem próbálkoznak, még kisebb valószínűséggel van reményük. Ennek a jelnek a közvetítésével mindenkinek ezt mondják: „A remény fontos. Ha Isten nem ad neked reményt, ha Isten nem áld meg, akkor bármennyi erőfeszítést teszel is, az egész hiábavaló.” Miután a legtöbben elfogadják ezt a jelzést, az Istenbe vetett hitük mélyen legbelül nem tehet mást, mint alábbhagy, és a kötelességük végzése során tanúsítandó hűségük és őszinteségük nagymértékben csökken. Bár abbéli nyilvánvaló szándék nélkül árasztják ezt a negativitást, hogy félrevezessék vagy a maguk oldalára csábítsák az embereket, ez a negatív hangulat gyors hatást gyakorol a többiekre, válságban érzik magukat miatta, úgy érzik, hogy az erőfeszítéseik könnyedén veszendőbe mennek; arra készteti az embereket, hogy az érzéseik közepette éljenek és arra használják az érzéseket, hogy találgassanak Istennel kapcsolatban, valamint felszínes külsőségek alapján elemezzék és vizsgálják Isten hozzáállását és őszinteségét az emberekkel szemben. Amikor ez a negatív hangulat átragad másokra, nem tehetnek mást, mint hogy eltávolodnak Istentől, valamint félreértik és kétségbe vonják, amit Isten mondott, és nem hisznek többé a szavaiban. Ugyanakkor többé nincs bennük őszinteség a kötelességeik iránt; nem hajlandók árat fizetni és nem hajlandók a hűségre. Ilyen hatása van az emberekre ezeknek a negatív megjegyzéseknek. Mi ennek a hatásnak a következménye? Miután ezeket a szavakat hallották, az emberek nem épülnek, még kevésbé szereznek önismeretet, fedezik fel a hiányosságaikat, illetve válnak képessé arra, hogy gyakorolják az igazságot és az alapelvek szerint végezzék a kötelességeiket – e pozitív eredmények egyikét sem érik el. Ehelyett az emberek még negatívabbá válnak e hatás miatt, arra gondolnak, hogy feladják az igazságra való törekvésüket és többé nincs meg bennük az elhatározás, hogy végezzék a kötelességüket. Miért vesztették el a hitet? (Úgy érzik, nincs reményük az üdvösségre.) Így van, elfogadtad ezt az üzenetet és úgy érzed, nincs reményed az üdvösségre, ezért nem vagy hajlandó erőfeszítést tenni a kötelességed végzésébe. Ez a viselkedés azt mutatja, hogy nem törekedsz őszintén az igazságra, hanem folyton azt latolgatod, hogy vajon Isten kedvére való vagy-e, hogy van-e reményed az üdvösségre, és hogy érzések, hangulatok és találgatások alapján Isten vajon elismeri-e a kötelességed végzését. Amikor az emberek feltételezések alapján ítélik meg ezeket a dolgokat, nincs sok motivációjuk az igazság gyakorlására. Miért van ez? Vajon az emberek pontosan meg tudják ítélni Istent, amikor feltételezések alapján ítélik meg Őt? Vajon pontos feltételezésekbe bocsátkozhatnak az emberek Isten minden gondolatáról és elgondolásáról? (Nem.) Az emberek elméje teli van csalárdsággal, ügyletekkel, világi ügyekre vonatkozó filozófiákkal, a Sátán logikájával és így tovább. Milyen következményekkel jár az, ha az emberek ezek alapján bocsátkoznak feltételezésekbe Istenről? Ahhoz vezet, hogy kétségbe vonják Istent, eltávolodnak Istentől, sőt akár teljesen elveszítik a hitüket Istenben. Amikor valaki teljesen elveszíti a hitét Istenben, elkerülhetetlenül egy nagy kérdőjel kerül a szívébe azt illetően, hogy létezik-e Isten. Ekkor majd lejár az ideje istenhívőként – teljesen tönkremegy. Ráadásul helyes dolog az, hogy az emberek feltételezésekbe bocsátkoznak Istenről? Az a hozzáállás ez, amelyet egy teremtett lénynek a Teremtővel szemben tanúsítania kell? Nyilvánvalóan nem. Az embereknek nem szabadna feltételezésekbe bocsátkozniuk Istenről, sem találgatniuk Isten gondolkodásáról vagy az emberekről szóló gondolatairól. Ez önmagában rossz; az emberek helytelen szemléletet és álláspontot vettek fel.

Az embereknek nem szabadna feltételezésekkel, találgatásokkal, kétséggel vagy gyanúval kezelniük Istent, sem emberi gondolatok és nézőpontok, világi ügyekre vonatozó filozófiák vagy akadémikus ismeretek alapján megítélniük Őt. Akkor hát hogyan kellene az embereknek kezelniük Istent? Először is, az embereknek hinniük kell, hogy Isten az igazság. Isten emberekkel szemben támasztott követelményei, a szándékai irántuk, az emberek iránti szeretete és gyűlölete, valamint az Ő intézkedései, gondolatai és elgondolásai a különféle emberekre vonatkozóan és más hasonlók nem igénylik a találgatásodat; ezeknek a dolgoknak világos magyarázatuk és jelentésük van Isten szavaiban. Neked csak Isten szavaival összhangban kell hinned, keresned, majd gyakorolnod – ez ilyen egyszerű. Isten nem kér meg arra, hogy megítéld, mit szándékozik tenni veled, illetve hogy érzések alapján miként tekint rád. Nos, azt hiszed, hogy nincs reményed az üdvösségre – érzés ez vagy tény? Így szóltak Isten szavai? (Nem.) Akkor mit mondanak Isten szavai? Isten azt mondja az embereknek, hogy miként keressék az igazságot megoldásokért, és találják meg az igazság gyakorlásának útját, amikor bármilyen problémával szembesülnek vagy romlott beállítottságokat fednek fel. Ez egy dolgot igazol: igaz, hogy Isten meg akarja menteni az embereket és át akarja alakítani a romlott beállítottságaikat; Isten nem csap be téged, és ez nem üres beszéd. Azt hiszed, nincs reményed az üdvösségre, ez azonban csak átmeneti hangulat, egy bizonyos környezet hatására keletkezett érzés. A te érzéseid nem fejezik ki Isten vágyait és szándékait, még kevésbé a gondolatait, és az igazságot sem fejezik ki. Ezért, ha e szerint az érzés szerint élsz, ha ezen érzés alapján feltételezésekbe bocsátkozol Istenről, Isten vágyainak helyettesítésére használva az érzésedet, akkor nagyon tévedsz és a Sátán csapdájába estél. Ebben a helyzetben mi a teendő? Ne hagyatkozz érzésekre. Egyesek a következőt mondják: „Ha nem hagyatkozhatunk érzésekre, mire hagyatkozzunk?” Bármi olyasmire hagyatkozni, ami a tiéd, hasztalan; emberi érzések nem fejezik ki az igazságot. Ki tudja, miként született az érzésed, hogy valójában honnan származik – ha a Sátán általi félrevezetés idézte elő, az bajos. Mindenesetre, függetlenül attól, hogy az érzés hogyan keletkezett, az nem az igazságot fejezi ki. Minél intenzívebbek egy ember érzései és megérzései, annál inkább keresnie kell az igazságot, Isten elé kell járulnia és önvizsgálatot kell tartania. Az emberi érzések, valamint a tények és az igazság két különböző dolog. Elláthatnak az érzések az igazsággal? Tudnak neked utat mutatni a gyakorláshoz? Nem tudnak. Csak Isten szavai, csak az igazság mutathat neked utat a gyakorláshoz, hozhat fordulatot és nyithat kiutat. Ezért az, amit gyakorolnod kell, nem a saját érzéseid kutatása – az érzéseid nem fontosak. Amit tenned kell, az az, hogy Isten elé járulsz, hogy keresd az igazságot, hogy megértsd Isten szándékait a szavain keresztül. Minél inkább az érzésekre hagyatkozol, annál inkább előre vezető út nélkül találod magad, annál mélyebbre zuhansz a negativitásba, és annál inkább azt hiszed, hogy Isten igazságtalan, hogy Isten nem áldott meg téged. Ellenkezőleg, ha félreteszed ezeket az érzéseket, hogy keresd az igazságalapelveket, hogy lásd, a kötelességed végzésének folyamatában mely tettek sértették az igazságalapelveket, mely cselekedetek történtek a saját akaratod szerint és nem kapcsolódnak egyáltalán az igazságalapelvekhez, akkor a keresés folyamán rá fogsz jönni, hogy túl sok a saját akaratod, túl sok a képzelgésed. Ha csak ezt a kevés komolyságot ráfordítod, sok problémát fogsz felfedni: „Túlságosan lázadó, túl akaratos, túl arrogáns vagyok! Nem arról van szó, hogy nincs reményem az üdvösségre; az érzéseim pontatlanok. Arról van szó, hogy nem vettem komolyan Isten szavait és nem gyakoroltam az igazságalapelvek szerint. Folyton panaszkodom, hogy Isten nem áld meg engem, nem vezérel engem és részrehajló, de valójában nem ismertem fel, hogy felületes, akaratos és hanyag vagyok a kötelességem végzésében – ez az én hibám. Most már rájöttem: Isten nem részrehajló. Amikor az emberek nem keresik az igazságot, illetve nem járulnak Isten elé, Isten már azzal is jót tesz velük, hogy nem vonja meg tőlük a kötelesség végzésére való jogosultságot; Isten már most is nagyon elnéző e tekintetben. Én mégis úgy éreztem, hogy teli vagyok sérelmekkel, sőt harcoltam és vitatkoztam Istennel. Korábban úgy gondoltam, elég jó vagyok, most azonban látom, hogy ez egyáltalán nem igaz. Amit tettem, az nem alapelvekre épült; az, hogy Isten nem fegyelmezett meg, az Ő kegyelme volt – felismerte a csekély érettségemet!” Efféle keresés révén meg fogsz érteni néhány igazságot, és képes leszel kezdeményezni, hogy aktívan gyakorolj az igazságalapelvekkel összhangban. Lassanként úgy fogod érezni, hogy vannak alapelveid a magaviseletedben és a kötelességed végzésében. Ekkor vajon nem lesz sokkal nyugodtabb a lelkiismereted? „Korábban úgy éreztem, nincs reményem az üdvösségre, de most miért vált egyre halványabbá ez az érzés, ez a tudatosság? Hogyhogy megváltozott ez az állapot? Korábban azt hittem, nincs reményem; nem csupán negativitás és ellenállás, Istennel szembeni küzdelem volt? Túlságosan lázadó voltam!” Miután aláveted magad, a kötelességed végzése során tudtodon kívül elkezdesz majd megérteni néhány alapelvet, és nem hasonlítod többé másokhoz magad; csak arra fogsz összpontosítani, hogy miként kerüld el a felületességet, és miként végezd az alapelvekkel összhangban a kötelességeidet. Önkéntelenül nem fogod úgy érezni többé, hogy nem menekülhetsz meg, és nem leszel többé ennek a negatív állapotnak a csapdájában; az alapelvek szerint fogod végezni a kötelességed, és úgy fogod érezni, hogy normálissá vált a kapcsolatod Istennel. Amikor ez az érzésed, erre gondolsz majd: „Isten nem hagyott el engem; érzem Isten jelenlétét, és érzem Isten útmutatását és áldásait, amikor keresem Istent a kötelességeim végzése közben. Végre úgy érzem, hogy Isten megáld másokat és megáld engem is, és hogy Isten nem részrehajló; úgy tűnik, még mindig van reményem az üdvösségre. Mint kiderült, korábban rossz utat jártam; folyton ímmel-ámmal cselekedtem és hanyag vétségeket követtem el a kötelességem végzésében, ráadásul azt gondoltam, hogy rendben vagyok, éltem a saját kis világomban és csodáltam magam. Most már látom, hogy ez nagy hiba volt! Teljesen az Isten elleni zúgolódás és az Istennek való ellenállás állapotában élni – nem csoda, hogy nem kaptam meg Isten megvilágosítását. Hogy kaphatnám meg Isten megvilágosítását, ha nem az alapelvek szerint cselekszem?” Látod, a gyakorlás két teljesen eltérő módja, az ember saját elgondolásai kezelésének két teljesen eltérő módja végül különböző eredményekre vezet.

Az emberek nem élhetnek az érzéseik szerint az Istenbe vetett hitükben. Az emberek érzései csak múló hangulatok – van bármi közük a sorsukhoz? A tényekhez? (Nincs.) Amikor az emberek eltévelyednek Istentől, amikor egy olyan lelkiállapotban élnek, amelyben félreértik Istent, vagy ellenállnak Istennek, harcolnak Vele és zúgolódnak Ellene, akkor teljesen elhagyták Isten törődését és védelmét, és többé nincs hely a szívükben Isten számára. Amikor az emberek egy ilyen állapotban élnek, nem tehetnek mást, mint hogy a saját érzéseik szerint élnek. Egy jelentéktelen gondolat úgy fel tudja zaklatni őket, hogy nem bírnak enni vagy aludni, egy gondatlan megjegyzés valakitől találgatásba és rémületbe tudja ejteni őket, és még egyetlen rémálom is negatívvá teheti, és rábírhatja őket, hogy félreértsék Istent. Amint ez a fajta ördögi körforgás kialakul, az emberek megállapítják, hogy végük van, elveszítettek minden reményt arra, hogy üdvözüljenek, Isten elhagyta őket, és Isten nem fogja megmenteni őket. Minél inkább így gondolkodnak, és minél inkább ilyenek az érzéseik, annál inkább merülnek negativitásba. A valódi ok, amiért az embereknek ilyen érzéseik vannak, az, hogy nem keresik az igazságot, illetve nem gyakorolnak az igazságalapelvek szerint. Amikor történik velük valami, az emberek nem keresik az igazságot, nem gyakorolják az igazságot, és mindig a saját útjukat járják, a saját szánalmas okosságuk közepette élve. Minden egyes napot azzal töltenek, hogy másokhoz hasonlítják magukat és versengenek velük, irigyelnek és gyűlölnek mindenkit, akit jobbnak gondolnak maguknál, valamint kicsúfolnak és kigúnyolnak bárkit, aki szerintük alattuk van, a Sátán beállítottságában élnek, nem az igazságalapelvek szerint teszik a dolgokat, és megtagadják, hogy elfogadják bárki tanácsát. Ez végül oda vezet, hogy mindenféle téveszmét, spekulációt és ítéletet alakítsanak ki, és az emberek örökösen nyugtalankodnak. Vajon nem ezt érdemlik? Csakis maguk termelhetnek ilyen keserű gyümölcsöt – és igazán megérdemlik. Mi okozza mindezt? Ez azért van, mert az emberek nem keresik az igazságot, túl arrogánsak és önelégültek, folyton a saját elgondolásaik szerint cselekednek, mindig kérkednek és másokhoz hasonlítják magukat, mindig megpróbálnak kitűnni, folyton észszerűtlen követeléseket támasztanak Istennel szemben, és így tovább – mindezek a dolgok azt eredményezik, hogy az emberek fokozatosan eltévelyednek Istentől, újra és újra ellenállnak Istennek és megsértik az igazságot. Végül sötétségbe és negativitásba süllyednek. Ilyenkor pedig az emberek nem igazán értik saját lázadásukat és ellenkezésüket, még kevésbé lehetséges számukra, hogy helyes hozzáállással közelítsék meg ezeket a dolgokat. Ehelyett panaszkodnak Istenre, félreértik Istent és találgatnak Vele kapcsolatban. Amikor ez megtörténik, az emberek végül felismerik, hogy romlottságuk nagyon mély, ők pedig túlságosan problémásak, így megállapítják, hogy affélék, akik ellenkeznek Istennel, így nem tehetnek mást, mint hogy negativitásba süllyednek és képtelenek kihúzni magukat onnan. Azt hiszik: „Isten visszautasít, Isten nem akar engem. Túlságosan lázadó vagyok, megérdemlem ezt, Isten biztosan nem fog többé megmenteni.” Azt hiszik, hogy mindezek tények. Tényként állapítják meg a találgatásokat a szívükben. Mindegy, ki közli velük az igazságot, ennek semmi haszna, nem fogadják el. Azt gondolják: „Isten nem fog megáldani engem, nem fog megmenteni, tehát mi értelme hinni Istenben?” Amikor az Istenbe vetett hitük útja eljut erre a pontra, képesek még az emberek hinni? Nem. Miért nem tudják tovább folytatni? Van itt egy tény. Amikor az emberek negativitása elér egy bizonyos pontot és a szívük tele van ellenállással és panasszal, és egyszer s mindenkorra meg akarják szakítani a kapcsolatot Istennel, akkor ez többé már nem egy olyan egyszerű dolog, mint az, hogy nem félik Istent, nem vetik alá magukat Istennek, nem szeretik az igazságot, és nem fogadják el az igazságot. Akkor mi ez? A szívükben aktívan amellett döntenek, hogy feladják az Istenbe vetett hitüket. Azt gondolják, hogy szégyenletes passzívan kivárni, míg kiiktatják őket, és hogy több méltóság van abban, ha ők döntenek úgy, hogy feladják, ezért átveszik a kezdeményezést, hogy eljátsszák az esélyüket, és maguk vetnek véget a dolgoknak. Az Istenbe vetett hitet rossznak ítélik, úgy ítélik, hogy az igazság képtelen megváltoztatni az embereket, Istent pedig igazságtalannak ítélik, és panaszkodnak Rá, amiért nem menti meg őket: „Olyan szorgalmas vagyok, oly sokkal több nehézséget szenvedek el másoknál és oly sokkal nagyobb árat fizetek, mint bárki más, őszintén végzem a kötelességemet, és Isten mégsem áldott meg engem. Most már tisztán látom, hogy Isten nem kedvel engem, hogy Isten egyenlőtlenül bánik az emberekkel.” Van merszük az Istennel kapcsolatos kételyeiket Isten elítélésévé és istenkáromlássá fordítani. Amikor ez a tény alakot ölt, vajon tudják-e folytatni az Istenbe vetett hit útját? Mivel lázadnak Isten ellen és szembeszállnak Istennel, és egyáltalán nem fogadják el az igazságot, sem magukon nem gondolkodnak el egyáltalán, tönkremennek. Hát nem észszerűtlen az, ha valaki saját kezdeményezésére elhagyja Istent, majd panaszkodik, hogy Isten nem áldja meg, illetve nem mutat kegyelmet iránta? Mindenki maga választja meg a saját útját és maga jár rajta; senki sem teheti meg helyette. Arról van szó, hogy te egy zsákutcát választottál, elhagytad Istent és elutasítottad Őt. Kezdettől a végéig, Isten sosem mondta, hogy nem akar téged, vagy hogy lemondott rólad, illetve hogy nem hajlandó megmenteni téged; te határoltad be Istent a saját feltevéseid alapján. Ha valóban hinnél Istenben, és akkor is hinnél Istenben, ha Ő nem akarna téged, és továbbra is hinnél Istenben és folytatnád a szavai olvasását és akkor is elfogadnád az igazságot és normálisan végeznéd a kötelességeidet, ha utálna téged, akkor ki korlátozhatna vagy állíthatna le téged? Nem a saját döntéseidről és törekvéseidről szól az egész? Te magad vagy híján a hitnek, megfordulsz, hogy panaszkodj Istenre; ez észszerűtlenség. Nem tartod fenn a kapcsolatodat Istennel és azon vagy, hogy tönkretedd; ha egyszer megtörik, helyre lehet-e állítani? Egy törött tükröt nehéz újra összerakni, és még ha össze is rakják, a repedés akkor is ott lesz. Most, hogy a kapcsolat megtört, sosem lehet visszaállítani az eredeti állapotára. Ezért bármilyen környezettel találkoznak is az emberek az Istenben való hitük folyamán, meg kell tanulniuk alávetni magukat és keresniük kell az igazságot – csak akkor állhatnak meg szilárdan. Ha az út végéig akarod követni Istent, létfontosságú, hogy törekedj az igazságra; akár a kötelességeid végzésében, akár bármi más tevékenységben lényeges, hogy megértsd az igazságalapelveket, valamint gyakorold és megvalósítsd őket, mivel az igazság megértésének folyamata és az igazságalapelvek szerinti gyakorlás révén ismered meg Istent, érted meg Istent és fogod fel Őt, csak annak révén fogod fel Isten szándékait és éred el az összeférhetőséget Vele, felfogva és elfogadva Isten lényegét. Ha nem ülteted a gyakorlatba az igazságalapelveket, és csak a saját akaratod szerint cselekszel, illetve végzed a kötelességeidet, sosem kerülsz majd kapcsolatba az igazsággal. Mit jelent az, hogy sosem kerülsz kapcsolatba az igazsággal? Azt jelenti, hogy sosem kerülsz majd kapcsolatba Isten mindennel szemben tanúsított hozzáállásával, az Ő követelményeivel, illetve az Ő gondolataival; az pedig még kevésbé valószínű, hogy kapcsolatba kerülnél Isten természetével és lényegével, amint az az Ő munkájában feltárul. Ha nem sikerül kapcsolatba kerülnöd Isten munkájának e tényeivel, az Istenről alkotott felfogásod örökké emberi képzelődésekre és elképzelésekre korlátozódik majd. A képzelődések és az elképzelések tartományában marad, és soha nem fog Isten lényegéhez és valódi természetéhez igazodni. Ily módon nem leszel képes igazán felfogni Istent.

A kötelességük végzése folyamán az emberek gyakran tapasztalnak meg negatív és lázadó állapotokat. Ha képesek keresni az igazságot és az igazságalapelveket használni ezeknek a problémáknak a kezeléséhez és megoldásához, a negatív érzelmeik nem fognak panaszba, ellenállásba, dacba, zúgolódásba, sőt akár istenkáromlásba fordulni. Ha azonban az emberek kizárólag a saját kicsinyes okosságukra, emberi önuralomra, emberi erőfeszítésre, szorgalomra, a testük fegyelmezésére és más hasonló megközelítésekre hagyatkozva foglalkoznak ezekkel a dolgokkal, akkor ezek az emberi képzelődések, ítéletek és feltételezések előbb-utóbb Istennel szembeni panaszokká, daccá, ellenállássá, zúgolódássá, sőt istenkáromlássá válnak. Amikor az emberek ilyen negatív érzelmek csapdájába esnek, hajlamosak engedetlenséget, elégedetlenséget és panaszokat megfogalmazni Istennel szemben, más hasonló érzések és gondolatok mellett. Amikor idővel ezek a gondolatok felhalmozódnak az emberekben, és ők továbbra sem keresik az igazságot, illetve nem használják az igazságot, hogy megoldják őket, az engedetlenségük, az elégedetlenségük és a panaszaik dacba fordulnak; lázadó viselkedést vesznek fel: például felületesen végzik a kötelességüket, illetve szándékosan zavarják és szabotálják a gyülekezet munkáját egyéb negatív viselkedésformák között, hogy kifejezzék az engedetlenségüket és az elégedetlenségüket, és ezzel elérjék abbéli céljukat, hogy dacoljanak Istennel. Egyesek rombolják és zavarják mások kötelességvégzését. A tetteik mögötti jelentés a következő: „ha én nem tehetem a kötelességem, vagy ha isten nem áld meg engem a kötelességemben, gondoskodni fogok róla, hogy egyikőtök se végezhesse jól a kötelességét!” – majd elkezdenek zavart kelteni. Egyesek szavakon keresztül teszik ezt, míg mások tettekkel lépnek fel. Miféle dolgokat tehetnek azok, akik a cselekedeteikkel zavarnak másokat? Például szándékosan letörölhetnek fájlokat valaki más számítógépéről, hogy hatást gyakoroljanak a kötelessége eredményeire, vagy szándékosan zavarhatják az online összejöveteleket. Ez az, amikor ördögök és Sátánok zavarják az embereket. Az emberek nem értik: „Hogy csinálhat egy ilyen idős ember ilyen csúnya dolgokat? Végül is nem tinédzser; hogy tehet még mindig efféle csínyeket?” Az a helyzet, hogy az emberek a harmincas, negyvenes, ötvenes vagy hatvanas éveikben is képesek ilyesmikre. Ezek a különféle viselkedésformák felfoghatatlanok; nem lelkiismerettel és értelemmel bíró ember, hanem ördögök és Sátánok tettei. Látván, hogy nem befolyásol másokat és nem éri el a céljait, az efféle ember aztán az összejövetelek során, illetve olyankor fog negativitást árasztani és zavart kelteni, amikor sokan vannak jelen. Amikor tetteken keresztül elkezdi árasztani az elégedetlenségét, már nehéz irányítani a helyzetet; igen nehéz megzabolázni őt, ha pedig a helyzet kibontakozása folytatódik, az csak fokozódhat, és természetét tekintve egyre súlyosabbá válik. Nem csupán zavart kelt a tetteivel, hanem különféle eszközöket és módszereket is bevet, agresszív és ítélkező nyelvezetet használ, hogy megzavarjon másokat a kötelességei végzése közben. Attól függetlenül, hogy eléri-e a célját, azután ellenáll Istennek a szívében; nem olvassa Isten szavait és nem tanul himnuszokat, és nem hajlandó semmilyen, Isten szavaival, illetve az igazsággal kapcsolatos könyvet olvasni. Mit csinál otthon? Regényeket olvas, tévésorozatokat néz, főzési technikákat tanul, sminkelést és hajformázást tanulmányoz… Az összejövetelek során nem közli az Isten szavait illető megértését, és arról sem beszél, hogy miként kell megszüntetni a romlott beállítottságokat és a romlottság megnyilatkozásait. Amikor mások beszélnek, szándékosan eltereli a beszélgetést, bárki is beszél, belevág, szándékosan témát vált és így tovább, és folyton afféléket mond, ami aláás és zavar. Miért viselkedik így? Az ok abbéli hitében rejlik, hogy nincs reménye az üdvösségre, ami arra készteti, hogy feladja és gondatlanul kezdjen cselekedni; keres néhány társat, mielőtt kitakarítják, illetve kizárják a gyülekezetből – ha ő nem lehet áldott, gondoskodik róla, hogy mások se lehessenek. Miért gondolkodik így? Azt hiszi, hogy az Isten, akiben a bizodalma van, nem olyan, mint az isten, akit kezdetben elképzelt; nem szereti annyira az embereket, ahogyan ő elképzelte, és nem is olyan igazságos, és nyilvánvalóan nem oly őszintén odaadó az emberek iránt, ahogyan ő elképzelte. Isten szeret másokat, ám őt nem; Isten megment másokat, ám őt nem. Most, hogy nem lát reményt a maga számára és úgy érzi, hogy nem üdvözülhet, feladja és gondatlanul kezd cselekedni. Ez azonban nem minden; másokkal is láttatni akarja, hogy mivel számára nincs remény, mások számára sincs remény, és csak akkor elégedett, ha mindenkivel feladatta a bizodalmát Istenben, és mindenkit elállított a hitétől. Ezzel a következő a célja: „Ha én nem kaphatom meg a menny királyságának áldásait, jobb, ha ti még csak nem is álmodtok arról, hogy elnyeritek!” Miféle nyomorult egy ilyen ember? Hát nem ördög? Ördög, aki a pokol felé tart, és aki másoknak is megtiltja, hogy higgyenek Istenben és belépjenek a menny királyságába; egyenesen egy zsákutcába menetel! Senki, akinek van egy kis lelkiismerete és egy kis szíve, amely féli Istent, nem viselkedhet így; ha valóban nagy gazságot követ el és felfedik, ami miatt úgy érzi, hogy nincs reménye többé, továbbra is azon lesz, hogy segítsen másoknak boldogulni, engedi, hogy mások buzgón higgyenek Istenben és ne kövessék az ő példáját. Talán így szól: „Túl gyenge vagyok, erősek a testi vágyaim, túlságosan beleszerettem a világba. Ez az saját hibám; megérdemlem! Ti legyetek továbbra is buzgó hívek; ne hagyjátok, hogy befolyásoljalak titeket. Az összejövetelek során majd őrt állok, és ha a nagy vörös sárkány rendőrsége belép a faluba, figyelmeztetni foglak titeket.” Bárkinek, akiben van egy fikarcnyi emberi mivolt, legalább ennyit meg kell tennie, és nem szabad zavarnia mások igazságra való törekvését. Az emberi mivolt híján lévők azonban – amikor a dolgok nem az elképzeléseik szerint mennek, vagy amikor azt látják, hogy a testvérek lenézik őket és eltávolodnak tőlük, úgy érzik, hogy Isten felfedte és kiiktatta őket, hogy nincs reményük az üdvösségre. Amikor ilyen elgondolásokat és gondolatokat táplálnak, feladják és gondatlanul kezdenek cselekedni, negativitást árasztva és lelkifurdalás nélkül zavarva a gyülekezeti életet. Milyen emberek tesznek ilyet? Hát nem ördögök? (De igen.) Kell-e udvariasságot tanúsítani azok iránt, akik ördögök? (Nem.) Akkor hogyan kell ezt kezelni? A következőt mondod: „Eljössz az összejövetelekre, ám sem Isten szavait nem olvasod, sem az igazságot nem fogadod el. Akkor minek vagy itt? Azért, hogy zavarásokat okozz, nem igaz? Azt hiszed, nincs reményed az üdvösségre; ami azt illeti, mi sem érezzük úgy, hogy nekünk sok reményünk lenne, ám igyekszünk. Hisszük, hogy Isten nem részrehajló, hogy szavahihető, hogy őszinte a szíve az emberek megmentését illetően, és hogy az Ő szíve nem változik. Amíg van egy cseppnyi remény, mi nem fogjuk feladni. Nem leszünk állandóan negatívak és nem fogjuk félreérteni Istent, mint te. Álmodsz, ha azt hiszed, hogy megzavarhatsz vagy visszatarthatsz minket! Ha makacsul kitartasz, így hiszel a továbbiakban és továbbra is rosszindulatúan zavarni akarsz minket, akkor ne hibáztass minket azért, mert durvák vagyunk veled. Mától kezdve ki vagy takarítva; nincs többé helyed a gyülekezetben. Most pedig tűnés!” Ily módon nem kezelték vajon a problémát? Egyszerű; csupán néhány szó, és kitakarították őket. Ilyen egyszerű dolog ez! Miért kell így kezelni? Azért, mert az ilyen emberek természetlényege nem tud változni; nem fogják elfogadni az igazságot. Azt hiszik, nincs reményük az üdvösségre; Isten nem mondta ezt, sem a testvérek nem mondták, ők mégis gonoszságot követnek el és zavart keltenek ily módon. Mit tesznek majd, ha egy napon valóban kizárják őket gonoszság elkövetéséért és a gyülekezet munkájának zavarásáért, vagy ha Isten megfegyelmezi őket, amiért nem törekednek az igazságra? Isten ellenségeivé válhatnak, bosszút szomjazhatnak? Igen valószínű! Jó, hogy felfedik ezeket az embereket, mielőtt bármilyen gaztettet vinnének véghez vagy bármilyen nagy gonoszságot követnének el. Ez Isten műve; Isten felfedte őket. Most már épp helyénvaló kitakarítani őket; a többiek még nem szenvedtek semmilyen veszteséget. Így kezelni ezt időszerű és megfelelő; mindenki tisztánlátásra tesz szert, a gonosz emberekkel pedig elbánnak. Kellőképpen betöltötték a szerepüket ellenpontként.

Alapvetően ezek a negativitást árasztó emberek különféle állapotai és megnyilvánulásai. Amikor nem teljesül a státusz, a hírnév és a nyereség hajszolása iránti vágyuk, amikor Isten olyasmit tesz, ami ellenkezik az elképzeléseikkel és a képzelődéseikkel, az érdekeiket érintő dolgokkal, az engedetlenség és az elégedetlenség érzéseibe gabalyodnak. Amikor pedig ilyen érzéseik vannak, az elméjük elkezd kifogásokat, ürügyeket, igazolásokat, védekezéseket és más panaszos gondolatokat gyártani. Ekkor nem dicsérik Istent és nem vetik alá magukat Neki, az igazságot pedig még kevésbé keresik, hogy megismerjék önmagukat; ehelyett harcolnak Istennel az elképzeléseiket, képzelődéseiket, gondolataikat és szempontjaikat, illetve a hevességüket felhasználva. És miként harcolnak Istennel? Terjesztik az engedetlenséget és elégedetlenséget hordozó érzéseiket, ennek segítségével világossá téve Isten számára a gondolataikat és a szempontjaikat, megpróbálva rávenni Istent, hogy az ő akaratuk és az ő követeléseik szerint cselekedjen a kívánságaik kielégítése érdekében; az érzéseik csak ekkor csillapodnak. Isten különösen sok igazságot mond ki, hogy megítélje és megfenyítse az embereket, hogy megtisztítsa a romlott beállítottságaikat, hogy megmentse az embereket a Sátán befolyásától, és ki tudja, hány ember áldottságról szóló álmát nyirbálták meg ezek az igazságok, összetörve abbéli ábrándjukat, hogy elragadtatnak a menny királyságába, amiben éjt nappallá téve reménykedtek. Minden tőlük telhetőt meg akarnak tenni a dolgok megfordításáért – ám tehetetlenek, a negativitás és a neheztelés csak katasztrófába merítheti őket. Engedetlenek mindazzal szemben, amit Isten elrendezett, mivel az, amit Isten tesz, ellentétben áll az elképzeléseikkel, az érdekeikkel és a gondolkodásukkal. Különösen akkor, amikor a gyülekezet a tisztítás munkáját végzi és sok embert kiiktat, ezek az emberek azt gondolják, hogy Isten nem menti meg őket, hogy visszautasította őket, és hogy igazságtalanul bánnak velük, így aztán egyesülnek, hogy dacoljanak Istennel; tagadni fogják, hogy Isten az igazság, tagadni fogják Isten identitását és lényegét, valamint tagadni fogják Isten igazságos természetét. Természetesen Isten mindenek feletti szuverenitásának tényét is tagadni fogják. És milyen eszközökkel tagadják mindezt? Dac és ellenállás révén. A burkolt célzás a következő: „Amit isten tesz, az ellentmond az én elképzeléseimnek, úgyhogy nem vetem alá magam, nem hiszem, hogy te vagy az igazság. Zúgolódni fogok ellened, és terjeszteni fogom ezeket a dolgokat a gyülekezetben és az emberek között! Azt mondok, amit csak akarok, és nem érdekelnek a következmények. Szólásszabadságom van; nem hallgattathatsz el – elmondom, amit akarok. Mit tehetsz?” Amikor ezek az emberek ragaszkodnak ahhoz, hogy hangot adjanak a hibás gondolataiknak és szempontjaiknak, a saját megértésükről beszélnek vajon? Az igazságról beszélnek vajon? Egyáltalán nem. Negativitást terjesztenek; eretnekségeknek és téveszméknek adnak hangot. Nem próbálják megismerni a saját romlottságukat, illetve leleplezni azt; nem leplezik le az általuk tett dolgokat, amelyek hadilábon állnak az igazsággal, sem az általuk elkövetett hibákat nem leplezik le. Ehelyett minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy észszerűsítsék és védelmezzék a hibáikat, bizonyítandó az igazukat, ugyanakkor abszurd következtetést is levonnak, valamint ellenséges és eltorzult nézőpontokat, és kiforgatott érveket és eretnekségeket hangoztatnak. Az Isten választott népére gyakorolt hatás a gyülekezetben az, hogy félrevezessék és megzavarják őket; egyeseket akár a negativitás és a zavarodottság állapotába is taszíthatnak. Ezek mind a negativitást árasztó emberek által okozott kedvezőtlen hatások és zavarások. Ezért a beszédükkel és a viselkedésükkel együtt meg kell fékezni azokat, aki negativitást árasztanak – nem szabad elnézni vagy engedni nekik. A gyülekezetnek legyenek megfelelő módszerei és alapelvei ezeknek az embereknek a kezelésére. Egyrészt a testvéreknek fel kell ismerniük ezeket az embereket és a negatív megjegyzéseiket. Másrészt, amikor Isten választott népe tisztánlátással bír, a gyülekezetnek haladéktalanul ki kell takarítania vagy ki kell zárnia ezeket az egyéneket az igazságalapelvekkel összhangban, megakadályozandó, hogy több embert befolyásoljanak és zavarjanak. Ezzel zárjuk a negativitás árasztásának különféle vetületeiről szóló beszélgetésünket.

C. A negativitás eloszlatásának alapelvei és útjai

Az embereknek sátáni természetük van; sátáni beállítottsággal élve nehéz elkerülni a negatív állapotokat. A negativitás különösen akkor válik általános jelenséggé, amikor valaki nem érti az igazságot. Mindenkinek vannak negatív pillanatai; egyeseknek gyakrabban, másoknak ritkábban, egyeseknek hosszabb, másoknak pedig rövidebb időn át. Az emberek érettsége eltérő, ahogyan a negativitásuk állapota is. A nagyobb érettséggel rendelkezők csak akkor válnak valamelyest negatívvá, amikor próbatételekkel néznek szembe, míg a csekélyebb érettséggel rendelkezők, akik még mindig nem értik az igazságot, képtelenek felismerni, amikor mások elképzeléseket terjesztenek vagy képtelenségeket beszélnek; megzavarhatják, befolyásolhatják őket és negatívvá válhatnak. Bármilyen felmerülő probléma a negativitásukhoz vezethet, akár említésre sem érdemes jelentéktelen dolgok is. Hogyan kellene megoldani a gyakori negativitás e problémáját? Ha valaki nem tudja, miként kell keresni az igazságot, nem tudja, miként kell enni és inni Isten szavait, illetve imádkozni Istenhez, akkor az nagyon problémássá válik; ő csak a testvérek támogatására és segítségére hagyatkozhat. Ha senki sem tud segíteni, vagy ha nem tudja elfogadni a segítséget, olyan negatív maradhat, hogy nem tud talpra állni, sőt akár a hittel is felhagyhat. Nézzétek, igen veszélyes, ha valakinek folyton elképzelései vannak és könnyen negatívvá válik. Az ilyen emberekkel bárhogyan is közlik az igazságot, azt nem fogadják el, folyton ahhoz ragaszkodnak, hogy a saját elképzeléseik és képzelődéseik helyesek; rendkívül bajos emberek. Bármennyire negatív vagy is, a szívedben meg kell értened, hogy az, hogy vannak elképzeléseid, nem jelenti azt, hogy azok igazodnak az igazsághoz; az azt jelenti, hogy gond van a felfogásodban. Ha van egy kis józan eszed, nem szabad terjesztened ezeket az elképzeléseket; ez a legkevesebb, amit az embereknek be kell tartaniuk. Ha van benned egy kevés istenfélő szív és be tudod ismerni, hogy Isten követője vagy, keresned kell az igazságot, hogy eloszlasd az elképzeléseidet, alávesd magad az igazságnak és ne bomlassz és kelts zavart. Ha ezt nem tudod megtenni és ragaszkodsz ahhoz, hogy elképzeléseket terjessz, akkor elveszítetted a józan eszed; szellemileg abnormális vagy, démonok szálltak meg és nem vagy ura önmagadnak. A démonoktól uralva mondod ki és terjeszted ezeket az elképzeléseket, bármi áron – nincs mit tenni, ez a gonosz szellemek műve. Ha van némi lelkiismereted és józan eszed, képesnek kell lenned megtenni a következőt: nem terjesztesz elképzeléseket és nem zavarod a testvéreket. Még ha negatívvá válsz, akkor sem szabad olyasmit tenned, ami árt a testvéreknek; egyszerűen végezd jól a kötelességedet, végezd megfelelően a tennivalódat, valamint gondoskodj arról, hogy túljuss az önvádon – ez a magaviselet minimumkövetelménye. Még ha időnként negatív vagy is, ám semmi olyat nem tettél, amivel átlépted volna a határokat, Isten nem fog felhajtást csinálni a negativitásodból. Amíg van lelkiismereted és józan eszed, és képes vagy imádkozni Istenhez és Rá hagyatkozni, valamint keresni az igazságot, végül meg fogod érteni az igazságot és meg fogsz fordulni. Ha jelentős eseményekkel nézel szembe, mint például, hogy elbocsátanak vagy kiiktatnak, mert vezetőként nem végeztél valódi munkát, és úgy érzed, nincs remény az üdvösségre és negatívvá válsz – olyannyira negatívvá, hogy nem tudsz talpra állni, és úgy érzed, hogy elítéltek és megátkoztak, valamint félreértéseket és panaszokat fogalmazol meg Istennel szemben – mit kell tenned? Ez nagyon egyszerűen kezelhető: keress olyan embereket, akik értik az igazságot, hogy beszélgess és keress velük, és öntsd ki a szíved ezeknek az embereknek. Ami még fontosabb: járulj Isten elé, hogy őszintén imádkozz a negativitásodról és a gyengeségedről, valamint egyesével olyan dolgokról, amelyeket nem értesz és amelyeken nem tudsz úrrá lenni – beszélgess Istennel, ne rejts el semmit. Ha vannak kimondhatatlan dolgok, amelyeket nem tudsz másoknak kifejezni, akkor még sürgetőbb, hogy Isten elé járulj imádkozni. Egyesek megkérdezik: „Nem kárhoztatáshoz vezet az, ha beszélek erről Istennek?” Hát nem tettél már sok olyan dolgot, ami ellenkezik Istennel és kivívja az Ő kárhoztatását? Mire való emiatt a további egy dolog miatt aggódni? Azt hiszed, hogy ha nem beszélsz róla, Isten nem fogja tudni? Isten minden gondolatodat tudja. Beszélj nyíltan Istennel, öntsd ki a szíved, őszintén tárd Elé a problémáidat és az állapotaidat. A gyengeséged, a lázadó mivoltod, sőt akár a panaszaid mind elmondhatod Istennek; még az is rendben van, ha zsörtölődni akarsz – Isten nem fogja elítélni ezt. Miért nem ítéli el Isten? Isten ismeri az ember érettségét; még ha nem is beszélsz Vele, Ő akkor is ismeri az érettségedet. Az, ha beszélsz Istennel, egyrészt lehetőség számodra, hogy feltárd a meztelen valódat és megnyílj Istennek. Más tekintetben pedig az Istenhez való hozzáállásodat és a Neki való alávetettségedet is megmutatja; legalábbis megláttatod Istennel, hogy a szíved nem zárkózik el Előle, csupán gyenge vagy és nincs elég érettséged ahhoz, hogy úrrá légy ezen a dolgon, ennyi az egész. Nem áll szándékodban dacolni; az a hozzáállásod, hogy alávesd magad; csupán arról van szó, hogy túl csekély az érettséged és nem tudod viselni ezt a dolgot. Amikor teljesen megnyitod a szíved Istennek és képes vagy megosztani Vele a legmélyebb gondolataidat, akkor bár lehet gyengeség és panaszok, sőt sok negatív és ellenséges dolog abban, amit mondasz, van ebben egy dolog, ami helyes: elismered, hogy romlott a beállítottságod, elismered, hogy teremtett lény vagy, nem tagadod Isten teremtői identitását, és azt sem tagadod, hogy a közötted és Isten között fennálló viszony egy teremtett lény és a Teremtő viszonya. Rábízod Istenre azokat a dolgokat, amelyeken a legnehezebbnek találsz felülkerekedni, azokat a dolgokat, amelyek a leginkább gyengévé tesznek, és az összes legbensőbb érzésedről beszélsz Istennek – ez megmutatja a hozzáállásodat. Egyesek így szólnak: „Egyszer imádkoztam Istenhez, és nem szüntette meg a negativitásomat. Még mindig nem tudok úrrá lenni rajta.” Nem számít; csak buzgón keresned kell az igazságot. Függetlenül attól, hogy mennyit értesz, Isten fokozatosan megerősít majd téged, és nem leszel többé olyan gyenge, mint kezdetben. Lehet bármennyi gyengeség vagy negativitás benned, illetve lehet bármennyi panaszod és ellenséges érzelmed, beszélj Istennel; ne kezeld Istent kívülállóként. Bárki előtt titkolhatsz dolgokat, Isten elől ne rejts el semmit, mivel Isten az egyetlen támaszod és az egyetlen üdvösséged is. Ezek a problémák csak azzal oldhatók meg, ha Isten elé járulsz; emberekre hagyatkozni hasztalan. Ezért amikor negativitással és gyengeséggel néznek szembe, azok a legokosabbak, akik Isten elé járulnak és Rá hagyatkoznak. Csak az ostoba és makacs emberek távolodnak el Istentől, kerülik Őt még jobban és szervezkednek a saját fejükben, amikor jelentős és kritikus eseményekkel néznek szembe és ki kell önteniük a szívüket Istennek. És mi a lényege ennek az egész szervezkedésnek? A negativitásuk és a panaszaik dacba fordulnak, a dac pedig Istennel szembeni ellenállássá és zúgolódássá fordul; ezek az emberek teljességgel összeegyeztethetetlenné válnak Istennel, az Istennel való kapcsolatuk pedig teljesen megtörik. Ugyanakkor, ha akkor is képes vagy amellett dönteni, hogy Isten elé járulsz, hogy keresd az igazságot, és amellett döntesz, hogy aláveted magad Isten vezénylésének és intézkedéseinek, és igazi alávetett hozzáállást választasz, amikor ilyen negativitással és gyengeséggel nézel szembe, akkor, látván, hogy akkor is őszintén alá akarod vetni magad Neki, amikor negatív és gyenge vagy, Isten tudni fogja, miként vezéreljen és vezessen ki a negativitásodból és a gyengeségedből. Ezeket a tapasztalatokat követően valódi hitet fogsz kialakítani Istenben. Úgy fogod érezni, hogy bármilyen nehézségekkel nézel is szembe, amíg keresed Istent és várakozol Rá, el fogja rendezni a kiutat számodra, anélkül, hogy tudnál róla, és megláttatja veled, hogy anélkül, hogy egyáltalán ráébredtél volna, a helyzetek megváltoztak, ami nem tesz többé gyengévé, hanem megerősít, és fokozza a hitedet Istenben. Amikor elgondolkodsz ezeken az eseményeken, azt fogod érezni, hogy milyen gyerekes is volt az akkori gyengeséged. Ami azt illeti, az emberek épp ilyen gyerekesek, és Isten támogatása nélkül soha nem érnének meg a gyerekességükből és a tudatlanságukból. Az ember élete csak azáltal, csak az afféle tapasztalás által növekszik és érik, majd növekszik teljesen egy felnőtt érettségévé, hogy e dolgok megtapasztalásának folyamatában az ember fokozatosan elfogadja Isten szuverenitását és aláveti magát annak, pozitívan és aktívan néz szembe ezekkel a tényekkel, keresi az alapelveket, keresi Isten szándékait, többé nem kerüli Istent, nem távolodik el Tőle és nem is lázadó Istennel szemben, hanem egyre inkább alávetetté válik, egyre kevesebb lázadással, egyre közelebb kerül Istenhez, és egyre inkább képes alávetni magát Istennek.

Miként kell az embernek kezelnie és eloszlatnia a negatív állapotokat? Nem kell félni a negativitástól; a lényeg a józan ész megléte. Hát nem könnyen cselekszik ostobán az ember, amikor állandóan negatív? Amikor az ember negatív, amikor panaszkodik vagy lemond önmagáról, és mindenféle józan ész nélkül beszél és cselekszik – hát nem befolyásolja ez a kötelessége végzését? Ha valaki át tudja adni magát a kétségbeesésnek és belemerül a negativitásba, az nem Isten elárulása vajon? A súlyos negativitás olyan, mint az elmebetegség, valamelyest ahhoz hasonlít, amikor az embert démonok szállják meg; a józan ész hiányát jelenti. Az, ha valaki nem keresi az igazságot a megoldásokért, valóban veszélyes. Amikor az emberek negatívak, ha teljességgel híján vannak az istenfélő szívnek, könnyen elveszítik a józan eszüket; körbejárnak, terjesztve a negativitásukat, az elégedetlenségüket és az elképzeléseiket. Ez szándékos szembeszállás Istennel és igen könnyedén akadályozhatja és megzavarhatja a gyülekezet munkáját, túl borzasztó következmény ahhoz, hogy belegondoljunk, és igen könnyen lehet, hogy Isten visszautasítja őket. Ha azonban az ember a negativitása közepette képes keresni az igazságot, megőrzi istenfélő szívét, nem beszél negatívan és nem is terjeszti a saját negativitását és elképzeléseit, valamint megőrzi a hitét Istenben és az alávetett viszonyulását Hozzá, akkor az ilyen ember könnyen felemelkedhet a negativitásból. Mindenkinek vannak negatív pillanatai; ezeknek csak az intenzitása, az időtartama és az okai különbözőek. Egyesek általában nem negatívak, hanem akkor válnak azzá, amikor valamiben kudarccal vagy megingással szembesülnek; mások jelentéktelen dolgok miatt negatívvá válhatnak, még ha csak valaki olyasmit mond is, ami sérti a büszkeségüket. Egyesek pedig kissé kedvezőtlen körülmények miatt válnak negatívvá. Értik az ilyen emberek, hogy miként kell élni az életet? Van rálátásuk? Megvan bennük egy normális ember széleslátókörűsége és nagylelkűsége? Nincs. A körülményektől függetlenül – amíg valaki a romlott beállítottságai közepette él, gyakran fog bizonyos negatív állapotokba kerülni. Persze ha valaki érti az igazságot és átlátja a dolgokat, egyre ritkábbak lesznek a negatív állapotai, és amint az érettsége növekszik, fokozatosan eltűnik majd a negativitása, míg végül teljesen a semmibe vész. Azoknak, akik nem szeretik az igazságot, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot, egyre több negatív érzelmük, negatív állapotuk, valamint negatív gondolatuk és attitűdjük lesz, amelyek – minél inkább felhalmozódnak, annál súlyosabbá válnak –, és ha egyszer eluralják őket ezek a dolgok, nem tudnak majd talpra állni, ami nagyon veszélyes. A negativitás haladéktalan eloszlatása ezért kulcsfontosságú. A negativitás eloszlatásához az embernek proaktívan keresnie kell az igazságot; olvasnia kell Isten szavait és elmélkednie kell rajtuk, miközben az, ha fenntartja a nyugalom állapotát a jelenlétében, elvezeti ahhoz, hogy megvilágosodást és a megvilágítást nyerjen, lehetővé téve számára, hogy megértse az igazságot és átlássa a negativitás lényegét, és így megoldja a negativitás problémáját. Ha továbbra is a saját elképzeléseidhez és indokaidhoz ragaszkodsz, akkor rendkívül ostoba vagy, és meg fog ölni az ostobaságod és a tudatlanságod. Ettől függetlenül a negativitás eloszlatásának proaktívnak, nem pedig passzívnak kell lennie. Egyesek azt hiszik, hogy amikor a negativitás felmerül, egyszerűen csak figyelmen kívül kell hagyniuk; amikor ismét boldognak érzik magukat, a negativitásuk természetszerűleg örömbe fordul. Ez ábránd: az igazság keresése és elfogadása nélkül a negativitás nem szűnik meg automatikusan. Még ha meg is feledkezel róla és semmit sem érzel a szívedben, az sem jelenti azt, hogy a negativitásod lényegi okát megoldottad. Amikor felmerülnek a megfelelő körülmények, ismét fel fog lobbanni, ami általános jelenség. Ha az ember okos és van józan esze, azonnal keresnie kell az igazságot, amint a negativitás felmerül, és az igazság elfogadásának módszere segítségével el kell oszlatnia azt, ezzel gyökerestül megoldva a negativitás problémáját. Akik gyakran negatívak, mindannyian azért azok, mert nem tudják elfogadni az igazságot. Ha nem fogadod el az igazságot, úgy fog ragaszkodni hozzád a negativitás, mint egy ördög, minek köszönhetően folyamatosan negatív leszel, az engedetlenség, elégedetlenség és az Isten iránti panasz érzése alakul ki benned, míg azon nem kapod magad, hogy ellenállsz Istennek, harcolsz és zúgolódsz Isten ellen – ekkor jön el az, hogy mindenek végére érsz majd, a rút arcod pedig lelepleződik. Az emberek elkezdenek leleplezni, boncolgatni és jellemezni téged, és csak most, a zord valósággal szembesülve kezdenek folyni a könnyeid; ekkor aztán összeomlasz és kétségbeesésedben verni kezded a melled – nincs más hátra számodra, mint hogy elfogadd Isten büntetését! A negativitás nem csupán gyengíti az embereket, hanem arra is készteti őket, hogy panaszkodjanak Istenre, megítéljék Istent, tagadják Istent, sőt akár közvetlenül harcoljanak és zúgolódjanak Isten ellen. Ezért ha valaki negativitásának eloszlatása késlekedik, ha egyszer istenkáromló szavakat fed fel és sérti Isten természetét, a következmények nagyon súlyosak. Ha egyetlen esemény, mondat, illetve gondolat vagy nézőpont miatt negativitásba merülsz és panaszokat dédelgetsz, az azt mutatja, hogy a dologról szóló megértésed torzult, hogy elképzeléseid és képzelődéseid vannak róla; a dologról alkotott nézeteid biztosan nem felelnek meg az igazságnak. Ezen a ponton keresned kell az igazságot és helyesen kell szembenézned vele, igyekezve, hogy mielőbb gyorsan korrigáld ezeket a téves elképzeléseket és elgondolásokat, és ne engedd, hogy ezek az elképzelések gúzsba kössenek és félreirányítsanak egy engedetlen, elégedetlen és Istenre neheztelő állapotba. A negativitás haladéktalan eloszlatása kulcsfontosságú, a teljes eloszlatása pedig szintén nagyon fontos. A negativitás eloszlatásának legjobb módja természetesen az, ha az ember keresi az igazságot, többet olvassa Isten szavait, és Isten elé járul, hogy keresse az Ő megvilágosítását. Időnként átmenetileg képtelen lehetsz arra, hogy fordíts a gondolataidon és a nézőpontjaidon, de legalább annyit tudnod kell, hogy tévedsz és hogy ezek a gondolataid eltorzultak. Ily módon a legkisebb eredmény az lesz, hogy ezek a téves gondolatok és nézőpontok nem fogják befolyásolni a hűségedet a kötelességed végzésében, nem lesznek hatással az Istennel való kapcsolatodra, és nem lesznek hatással arra, hogy Isten elé járulj, hogy megnyisd a szíved és imádkozz – legalább ezt az eredményt el kell érni. Amikor elnyel a negativitás és engedetlen és elégedetlen vagy, valamint panaszokat dédelgetsz Istennel szemben, ám nem akarod keresni az igazságot a megoldás érdekében, úgy vélve, hogy az Istennel való kapcsolatod normális, miközben valójában a szíved távol van Istentől és nem akarod többé olvasni a szavait, illetve imádkozni, nem vált vajon súlyossá a probléma? Így szólsz: „Bármennyire negatív vagyok is, a kötelességem végzésében nincs akadály és nem hagytam el a felelősségeimet. Hűséges vagyok!” Megalapozottak ezek a szavak? Ha gyakran vagy negatív, az nem romlott beállítottság kérdése; súlyosabb problémák vannak: elképzeléseid vannak Istenről, félreérted Őt és gátakat építettél magad és Isten közé. Ha nem keresed az igazságot ennek megoldása érdekében, az nagyon veszélyes. Hogyan gondoskodhat valaki arról, hogy mindvégig hűségesen és felületesség nélkül végezze a kötelességét, ha gyakran negatív? Vajon a negativitás csak úgy magától elmúlhat vagy eltűnhet, ha nem szüntetik meg? Ha az ember nem keresi időben az igazságot a megoldás érdekében, a negativitás tovább fog fejlődni és csak rosszabb lesz. Az ezáltal okozott következmények csak még hátrányosabbak lesznek. Egyáltalán nem pozitív irányba alakulnak majd, csak kedvezőtlen irányba növekednek. Ezért amikor negativitás merül fel, gyorsan keresned kell az igazságot az eloszlatása érdekében; csak ez biztosítja, hogy képes legyél jól végezni a kötelességeidet. A negativitás eloszlatása kulcsfontosságú, és nem szabad halogatni!

2021. június 26.