Mióta beszélgetünk a vezetők és a dolgozók felelősségéről? (Négy és fél hónapja.) Miután ily hosszú ideje beszélgetünk erről, most valamelyest világosabban értitek a vezetők és a dolgozók által végzendő konkrét munkát? (Igen, valamelyest világosabban értjük.) Világosabbnak kellene lennie, mint korábban. A közlésem oly konkrét és világos, hogy ha valaki még most sem érti, az azt jelenti, hogy szellemileg korlátolt, nem igaz? (De igaz.) Ha most ránézünk, úgy gondoljátok, hogy könnyű jó vezetőnek vagy dolgozónak lenni? (Nem könnyű.) Milyen tulajdonságokra van szükség? (Az embernek a vezetők és a dolgozók számára szükséges képességgel és emberi mivolttal, valamint az igazságvalósággal és felelősségérzettel is rendelkeznie kell.) Az illetőnek legalább lelkiismerettel, józan ésszel és hűséggel, ezt követően pedig képességgel és munkaképességgel kell bírnia. Egy ember akkor lehet jó vezető vagy dolgozó és tehet eleget a felelősségeinek, ha mindezek a tulajdonságok megvannak benne.

Tizenkettedik tétel: Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátását ezeken keresztül és tanuljon belőlük (Második rész)

A legutóbbi összejövetelen a vezetők és dolgozók felelősségeinek tizenkettedik tételéről beszélgettünk: „az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátását ezeken keresztül és tanuljon belőlük.” E tételen belül először elsősorban arról beszélgettünk, hogy milyen emberek, események és dolgok akadályozzák és zavarják meg Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét. Ha a vezetők és a dolgozók meg akarják állítani és korlátozni akarják a különféle embereket, eseményeket és dolgokat, amelyek akadályozásokat és zavarásokat okoznak a gyülekezeten belül, és jól akarják végezni ezt a munkát, először tudniuk kell és rá kell jönniük arra, hogy mely emberek, események és dolgok akadályozzák és zavarják Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét. Ezután össze kell vetniük ezeket a tényleges gyülekezeti munkában és gyülekezeti életben részt vevő emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, majd különféle feladatokat kell végrehajtaniuk, mint például megállítaniuk és korlátozniuk őket. Ez a vezetőkkel és a dolgozókkal szemben támasztott követelmény. A legutóbbi összejövetelünkön egyes, a gyülekezet munkáját és a gyülekezeti életet akadályozó és megzavaró különféle emberekről, eseményekről és dolgokról beszélgettünk, és azokkal kezdtük, amelyek a gyülekezeti élettel kapcsolatosak. Azokat az embereket, eseményeket és dolgokat is osztályokba soroltuk a gyülekezeti életben, amelyek természetüknél fogva akadályozásokat és zavarásokat okoznak benne. Összesen hány probléma volt? (Tizenegy. Az első: gyakori eltérés a témától az igazság közlése közben; a második: szavak és doktrínák szólása az emberek félrevezetése és a megbecsülésük elnyerése érdekében; a harmadik: otthoni dolgokról szóló fecsegés, személyes kapcsolatok építése és személyes ügyek kezelése; a negyedik: klikkek alakítása; az ötödik: a státuszért való versengés; a hatodik: a széthúzás magjainak elvetése; a hetedik: emberek támadása és kínzása; a nyolcadik: elképzelések terjesztése; a kilencedik: negativitás kieresztése; a tizedik: alaptalan szóbeszédek terjesztése és a tizenegyedik: a választási alapelvek megsértése.) A hatodik probléma a széthúzás magjainak elvetése, amelynek az a természete, hogy akadályozásokat és zavarásokat okoznak benne, más gonosz tettekkel összevetve azonban ez egy apró probléma. Váltsunk át a „helytelen kapcsolatok kialakítására”, ennek a természete pedig komolyabb, mint a széthúzás magjainak elvetése. A hetedik probléma az emberek támadása és kínzása. Váltsuk át ezt arra, hogy „kölcsönös támadásokban és szóbeli összetűzésekben való részvétel” – ez vajon nem komolyabb természetű, és nem konkrétabb és találóbb? (De igen.) A kölcsönös támadások és a szóbeli összetűzések gyakran előforduló problémafélék a gyülekezeti életben, amelyek összefüggésben állnak az akadályozásokkal és a zavarásokkal. Ha efféleképp módosítjuk ezt a két problémát, az találóbbá és közelebbivé teszi azokat a gyülekezeti életen belül felmerülő problémákhoz. A tizenegyedik probléma a választási alapelvek megsértése. Váltsuk át ezt „a választások manipulálására és szabotálására”. Ez csupán a megfogalmazás tekintetében jelent változást; a természete ugyanaz marad, csupán arról van szó, hogy fokozódik – ez most inkább az akadályozások és a zavarások okozásának természetére vonatkozik.

A gyülekezeti életet akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok

V. A státuszért való versengés

Legutóbb a negyedik problémáig – a klikkek alakításáig – jutottunk a beszélgetésben. Ezúttal továbblépünk, és az ötödik problémáról, a státuszért való versengésről fogunk beszélgetni. A státuszért való versengés olyan probléma, amely gyakran felmerül a gyülekezeti életben, ez olyasvalami, ami nem ritka jelenség. Vajon milyen állapotok, viselkedésmódok és megnyilvánulások tartoznak a státuszért való versengés gyakorlatához? A státuszért való versengés milyen megnyilvánulásai tartoznak Isten munkája és a gyülekezet normális rendje akadályozásának és megzavarásának problémájához? Függetlenül attól, hogy melyik témáról vagy kategóriáról beszélgetünk, annak ahhoz kell kapcsolódnia, ami a tizenkettedik tételben hangzik el a következőről: „a különböző emberek, események és dolgok, amelyek akadályozzák és megzavarják Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét.” El kell érnie az akadályozás és a megzavarás szintjét, és ilyen természetűnek kell lennie – csak akkor érdemes beszélgetni róla és boncolgatni. Vajon a státuszért való versengés milyen megnyilvánulásai kapcsolódnak Isten háza munkájának akadályozása és megzavarása természetéhez? A leggyakoribb az, hogy az emberek a gyülekezeti vezetőkkel versengenek a státuszért, ami főként abban nyilvánul meg, hogy megragadnak bizonyos, a vezetőkkel és az ő hibáikkal kapcsolatos dolgokat, hogy befeketítsék és elítéljék őket, valamint céltudatosan leleplezik a romlottságuk feltárulásait, az emberi mivoltuk és képességük gyengeségeit és hiányosságait, különösen, ha olyan eltévelyedésekről és hibákról van szó, amelyeket a munkájukban vagy az emberekkel való bánás során követtek el. Ez a leggyakrabban látható és legszembeötlőbb megnyilvánulása a gyülekezeti vezetőkkel a státuszért való versengésnek. Továbbá ezeket az embereket nem érdekli, hogy a gyülekezeti vezetők mennyire jól végzik a munkájukat, hogy az alapelvek szerint cselekszenek-e vagy sem, illetve vannak-e problémák az emberi mivoltukkal vagy sem, egyszerűen csak dacosak ezekkel a vezetőkkel szemben. Vajon miért dacosak? Mert ők is gyülekezeti vezetők akarnak lenni – ez az ő ambíciójuk, vágyuk, és ezért dacosak. Függetlenül attól, hogy a gyülekezeti vezetők hogyan dolgoznak, illetve kezelik a problémákat, ezek az emberek mindig megragadják a velük kapcsolatos dolgokat, megítélik és elítélik őket, sőt, még odáig is elmennek, hogy felfújják a dolgokat, elferdítik a tényeket, és a lehető legnagyobb mértékben eltúlozzák a dolgokat. Nem használják azokat a mércéket, amelyeket Isten háza megkövetel a vezetőktől és a dolgozóktól, hogy felmérjék, vajon ezek a vezetők az alapelvek szerint cselekszenek-e, hogy megfelelő emberek-e, hogy törekednek-e az igazságra, és hogy van-e lelkiismeretük és józan eszük. Nem ezen alapelvek szerint értékelik a vezetőket. Hanem a saját szándékaik és céljaik alapján, folyamatosan piszkálódnak és vádakat koholnak, olyasmiket keresnek, amiket felhozhatnak a vezetők vagy a dolgozók ellen, a hátuk mögött pletykákat terjesztenek arról, hogy olyan dolgokat tesznek, amelyek nincsenek összhangban az igazsággal, illetve leleplezik a hiányosságaikat. Mondhatják például azt, hogy: „Ez meg ez a vezető egyszer hibázott, a Fennvaló pedig megmetszette, és egyikőtök sem tudott róla. Látjátok, milyen jól tud színészkedni!” Nem veszik figyelembe és nem törődnek azzal, hogy ez a vezető vagy dolgozó Isten háza számára a művelés célpontja-e, vagy hogy vezetőként vagy dolgozóként megfelel-e a mércének, csak folytatják a megítélését, kiforgatják a tényeket, és kicsinyes lépéseket tesznek ellene a háta mögött. És vajon mi célból teszik ezeket a dolgokat? Hogy a státuszért versengjenek, nem igaz? Mindennek, amit mondanak és tesznek, célja van. Nem a gyülekezeti munkát veszik figyelembe, a vezetőket és a dolgozókat pedig nem Isten szavai és az igazság alapján értékelik, még kevésbé Isten házának munkára vonatkozó rendelkezései vagy Isten által az embertől megkövetelt alapelvek alapján, hanem a saját szándékaik és céljaik szerint. Megcáfolnak mindent, amit a vezetők vagy a dolgozók mondanak, majd felkínálják a saját „meglátásaikat”. Függetlenül attól, hogy a vezetők és a dolgozók által mondottak közül mennyi áll összhangban az igazsággal, a legkevésbé sem fogadják el azt. Bármit is mondanak a vezetők és a dolgozók, visszautasítják, és előadják a saját eltérő véleményüket. Különösképp akkor örülnek még inkább, és hiszik azt, hogy megtalálták a lehetőségüket, amikor egy vezető vagy egy dolgozó megnyílik és felfedi önmagát, valamint az önismeretéről beszél. Milyen lehetőséget? Annak lehetőségét, hogy becsméreljék ezt a vezetőt vagy dolgozót, hogy mindenki tudtára adják, hogy ez a vezető vagy dolgozó gyenge képességű, hogy el tud gyengülni, hogy ő is romlott ember, hogy ő is gyakran hibázik abban, amit tesz, és hogy ő sem jobb senki másnál. Ez a lehetőségük arra, hogy találjanak valamit, amit felróhatnak az adott vezetőnek vagy dolgozónak, az alkalmuk arra, hogy mindenkit az adott vezető vagy dolgozó elítélésére, megbuktatására és elmozdítására buzdítsanak. Mindezen viselkedések és cselekedetek ösztönzője pedig nem más, mint a státuszért való versengés. Ha követik a választási alapelveket, valamint az emberek művelésének és használatának alapelveit Isten házában, normális körülmények között soha nem választanak ilyen egyéneket vezetőnek vagy dolgozónak. Ez olyasmi, amit átláttak és világosan megértettek, ezért minden eszközt bevetnek, hogy támadják és elítéljék a vezetőket és a dolgozókat. Bárkiből is lesz vezető vagy dolgozó, ők egyszerűen dacolnak vele, valamint folyton piszkálják őt és felelőtlen, kritikus megjegyzéseket tesznek rá. Még ha semmi baj sincs ezeknek a vezetőknek és dolgozóknak a tetteivel vagy a szavaival, mindig sikerül valami hibát találniuk bennük – az általuk kiszemelt problémák valójában nem elvi jellegűek, hanem csupán triviális kérdések. Nos, miért rágódnak ezeken a triviális kérdéseken? Miért képesek ilyen nyíltan megítélni és elítélni vezetőket és dolgozókat efféle dolgok miatt? Csupán egyetlen céljuk van: az pedig a hatalomért és a státuszért való versengés. Bárhogyan is beszél Isten háza a hamis vezetők és az antikrisztusok különféle megnyilvánulásairól, önmagukkal soha nem hozzák összefüggésbe ezeket a megnyilvánulásokat, hanem kizárólag a vezetőkhöz és a dolgozókhoz kötik őket minden szinten. Amint egyezésre találnak, erre gondolnak: „Most van bizonyítékom; végre találtam valamit, amit ütőkártyaként használhatok velük szemben, és van egy jó lehetőségem.” Ezután még féktelenebbé válnak a leleplezésben, az ítélkezésben, a kritikus értékelésben és mindannak az elítélésében, amit ezek a vezetők és dolgozók tesznek. Az általuk felvetett kérdések némelyike a felszínen egy kicsit problémásnak tűnhet, amikor azonban az alapelvekkel mérik össze őket, nem jelentősek. Akkor miért hozzák fel ezeket? Semmi másért, mint hogy leleplezzék a vezetőket és a dolgozókat, azzal a céllal, hogy elítéljék és legyőzzék őket. Ha a vezetőket és a dolgozókat negativitásba sújtják, azok irgalomért könyörögnek és meghajolnak előttük, ha a testvérek azt látják, hogy ezek a vezetők mindig negatívak és gyengék és hogy gyakran hibáznak amikor cselekednek, és többé nem választják vezetőnek őket, ha a testvérek többé nem hallgatnak olyan figyelmesen, amikor ezek a vezetők közlik az igazságot, és ha az emberek már nem működnek együtt oly aktívan és buzgón, amikor ezek a vezetők munkát valósítanak meg, akkor a státuszért versengők örülni fognak és lesz kihasználható lehetőségük. Ezt a forgatókönyvet kívánják a leginkább látni, és ez az, aminek a megtörténésében a leginkább reménykednek. Mi a céljuk mindezzel? Nem az, hogy segítsenek az embereknek megérteni az igazságot és felismerni a hamis vezetőket és az antikrisztusokat, és nem is az, hogy Isten elé vezessék az embereket. Ehelyett az a céljuk, hogy legyőzzék és megbuktassák a vezetőket és a dolgozókat, hogy mindenki őket lássa a legalkalmasabb jelöltnek a vezetői szolgálatra. Ezen a ponton elérik a céljukat, és csak meg kell várniuk, amíg a testvérek vezetőnek jelölik őket. Vannak ilyen emberek a gyülekezetben? Milyenek a beállítottságaik? Ezeknek az egyéneknek elvetemült beállítottságuk van, egyáltalán nem szeretik az igazságot és nem is gyakorolják; csak a hatalom birtoklására vágynak. Mi a helyzet azokkal, akik értenek valamennyit az igazságból és van némi tisztánlátásuk – vajon hajlandóak lennének megengedni, hogy ilyen emberek hatalmat birtokoljanak? Hajlandóak lennének a hatalmuk alá kerülni? (Nem.) Miért nem? Ha a legtöbb ember világosan látná az ilyen egyének természetlényegét, vajon akkor is vezetőnek választanák őket? (Nem.) Nem tennék, hacsak nem mindenki nemrég találkozott és nem nagyon ismeri egymást. Amint azonban megismerik egymást és világosan látják, hogy mely egyéneknek gyenge a képessége és kik zavarosak, kik gonosz emberek ádáz és csalárd beállítottsággal, kik versengenek mohón a státuszért és járják az antikrisztusok útját, kik tudnak törekedni az igazságra és teszik hűségesen a kötelességeiket és így tovább; amint felfogják a különféle emberek természetlényegét és fajtáit, akkor a vezetők választása viszonylag pontos és az alapelvekkel összhangban álló lesz.

Vajon a legtöbb ember inkább olyasvalakit választana meg vezetőnek, aki folyton státuszért verseng, vagy olyasvalakit választana, akinek a képessége és munkaképessége viszonylag átlagos, ám aki szorgalmas és állhatatos? Amikor nem világos, hogy e két egyén jelleme milyen, milyen a természetlényegük, illetve, hogy milyen úton járnak, vajon a legtöbb ember melyiket választaná inkább vezetőnek? (A másodikat: azt, aki állhatatos.) A legtöbb ember a másodikat választaná. A folyton státuszért versengők megnyilvánulásai az emberi mivoltuk és a lényegük bizonyítékai. A legtöbb ember vajon nem látja át és nem ismeri fel a megnyilvánulásaikat? Az emberek ezt mondják majd: „Ez az ember mindig megnehezíti a gyülekezetvezető dolgát; az ambíciói a gyülekezetvezetői státusz megszerzésére irányulnak, az illető helyébe akar lépni vezetőként. Amióta csak gyülekezetvezetőnek választották az illetőt, mindig őt vette célkeresztbe és nem tetszett neki. Folyton visszabeszél neki és bármit tesz, hibát talál benne, belekapaszkodik, amibe csak tud, és a háta mögött ítélkezik is felette, és leleplezi a hiányosságait. Különösen az összejövetelek során vagy amikor a munkáról beszél – ha egy pillanatra nem egyértelműen fejezi ki magát – ő felbeszakítja, nagy türelmetlenséget tanúsítva. Még meg is veti őt, gúnyolja, csúfolja és kineveti; minden lépésnél megnehezíti a dolgát és kínos helyzetekbe hozza őt.” Miután mindenki előtt lelepleződnek ezek a viselkedésformák, vajon nem lesz a legtöbb ember képes tisztán látni ezt az illetőt? (De igen.) Akkor elősegíti ez vajon, hogy megragadja a vezetői pozíciót? Biztosan nem. Vajon okosak vagy ostobák ezek a státuszért versengő emberek? Nyilvánvalóam idióták, bolondok. Van itt egy másik komoly probléma: ezek az egyének ördögök, a természetük pedig megváltoztathatatlan! A hatalom és a státusz utáni vágyuk fékezhetetlen, olyannyira, hogy elveszítik az érzékeiket, ami nem olyasmi, ami a normális emberség sajátja. Ez a vágy meghaladja a normális emberi mivolt racionalitásának és lelkiismeretének határait, és eléri a gátlástalanság szintjét. Ezek az emberek így fognak cselekedni, időtől, helytől, illetve kontextustól függetlenül, anélkül, hogy figyelembe vennék a következményeket, a tetteik hatásáról nem is beszélve. Ezek a státuszért versengők legjellemzőbb megnyilvánulásai és megközelítései. Amikor csak összejövetelre vagy a munkáról szóló beszélgetésre kerül sor, amint mindenki összejön, ezek az egyének idegesítő legyekhez hasonlóan zavarásokat okoznak, tönkretéve a gyülekezeti életet és az igazság közlésének normális rendjét. Ezeknek a viselkedéseknek és megközelítéseknek az a természete, hogy akadályozásokat és zavarásokat okozzanak bennük. Hát nem kellene az ilyen egyéneket korlátozni? Súlyos esetekben vajon nem kellene kitakarítani vagy kiközösíteni őket? (De igen.) Néha pusztán a gyülekezet vezetőinek erejére hagyatkozni a gonosz emberek korlátozásában egy kissé erőtlen, elszigetelt törekvés lehet – vajon az nem lesz-e hatékonyabb, ha a testvérek – miután világosan látták a gonosz emberek okozta akadályozások és zavarások súlyosságát és alaposan felismerték a lényegüket, egyesülni tudnak a gyülekezet vezetőivel az ilyen gonosz egyének megállításában és korlátozásában? (De igen.) Ha valaki azt mondja, hogy „a gonosz emberek korlátozása a vezetők és a dolgozók felelőssége, semmi köze hozzánk, hétköznapi hívőkhöz. Mi nem fogunk ezzel bajlódni! A gonosz emberek a gyülekezetvezetőkkel versengenek a státuszért; azokkal versengenek a státuszért, akiknek van. Nekünk nincs státuszunk; tőlünk semmit sem próbálnak meg elvenni. Mindenesetre, ránk nincs hatással. Hadd versengjenek kedvük szerint. Ha a gyülekezetvezetők képesek rá, akkor korlátozzák őket; ha nem, akkor hagyják békén őket. Mi köze ennek hozzánk?” Jó ez a nézőpont? (Nem.) Miért nem jó? (Nem tartja fenn a gyülekezet normális rendjét.) Találóbban fogalmazva mire utal a gyülekezet normális rendje? Nem a normális gyülekezeti életre utal? (De igen.) Ez magában foglalja a normális és rendes gyülekezeti életet – magában foglalja Isten szavainak rendes evését és ivását, ami azt jelenti, hogy az emberek imádkozva olvashatják és közölhetik Isten igéjét és megoszthatnak személyes tapasztalatokat, egy olyan gyülekezeti életben, ahol a Szentlélek munkálkodik, Isten jelen van, Isten vezet, és ezzel egyidejűleg megvilágosítást és útmutatást kaphatnak a Szentlélektől és világosságot nyerhetnek. Isten választott népének ezt kell élveznie a gyülekezeti életben. Ha egyes emberek tönkreteszik ezt a normális rendet, akkor azokat az alapelvek szerint meg kell állítani és korlátozni kell, és nem szabad megtűrni őket. Ez nem csupán a vezetők és a dolgozók felelőssége és kötelezettsége, hanem mindazok felelőssége és kötelezettsége is, akik értik az igazságot és van tisztánlátásuk. A legjobb persze az lenne, ha a gyülekezet vezetői élen járnának ebben a munkában és beszélgetnének a testvérekkel ezen egyének cselekedeteinek természetéről, arról, hogy a megnyilvánulásaik alapján miféle emberek ezek az egyének, valamint, hogy a testvéreknek miként kellene felismerniük és átlátniuk ezeket az egyéneket. Ha nem korlátozzák ezeket a gonosz embereket, valamint azok zavarják, félrevezetik és rászedik az összes testvért, és végül a gyülekezetvezetők szigetelődnek el ezek helyett a gonosz emberek helyett, akkor ez a gyülekezet megbénul és elkerülhetetlenül káoszba süllyed. Ilyen körülmények között vajon folytatódhat normális gyülekezeti élet? Ha nem folytatódhat, akkor vajon továbbra is gyümölcsözőek lesznek a gyülekezet összejövetelei? Isten választott népe így is nyer majd valamit az ilyen összejövetelekből? Ha Isten választott népe semmit sem nyer belőlük, akkor Isten vajon megáldja vagy utálja az ilyen összejöveteleket? Persze, hogy Isten utálja ezeket. A Szentlélek munkája és Isten áldása nélküli összejöveteleket nem lehet többé gyülekezeti életnek tekinteni, hanem inkább egy társadalmi csoport találkozóivá válnak. Szereti bárki a rendetlen gyülekezeti életet? Építő jellegű vagy hasznos az bárki számára? (Nem.) Ha ez idő alatt egyik összejövetelből sem nyertél semmit az életbe való belépésedre vonatkozóan, akkor ennek az időnek semmi értéke, illetve értelme nem volt számodra; elvesztegetted ezt az időt. Nem azt jelenti ez vajon, hogy az életbe való belépésed veszteséget szenvedett? (De igen.) Ha egy összejövetel során gonosz emberek versengenek a státuszért, és vitatkoznak és veszekednek egy gyülekezetvezetővel, az emberek pedig ennek következtében végül aggodalmaskodnak, és ezáltal az egész összejövetelre rossz légkör telepszik és megtelik a Sátán elvetemült energiájával, és ha – afféle témák megvitatása mellett, mint hogy kinek van igaza és ki téved – senki sem járul Isten elé, hogy imádkozzon és az igazságot keresse, és senki sem cselekszik az alapelvek szerint, akkor egy ilyenfajta összejövetel után vajon növekszik vagy fogyatkozik majd az Istenbe vetett hited? Amikor az igazságról van szó, vajon többet megértettél és nyertél, vagy az elmédet viták dúlják fel, anélkül, hogy egyáltalán bármit is nyertél volna? Néha talán arra gondolsz: „Nem értem, miért hisznek az emberek Istenben. Mi értelme az Istenben való hitnek? Hogy viselkedhetnek így ezek az emberek? Még mindig istenhívők vajon?” A Sátánok és az ördögök okozta egyetlen zavarás miatt az emberek szíve zaklatottá válik és felkavarodik; úgy érzik, hogy az Istenben való hit értelmetlen, és nem ismerik az Istenben való hit értékét, az elméjük pedig szétszórt lesz. Ha az ilyen ügyek tekintetében mindenki éber, és különösen érzékeny és éles eszű tud lenni, ahelyett, hogy tompa és lassú lenne, akkor, amikor a gonosz emberek gyakran mondanak vagy tesznek dolgokat a gyülekezeti életben a státuszért való versengés érdekében, a legtöbb ember gyorsan ráébred majd, hogy van ott egy megoldandó probléma. Képesek lesznek gyorsan felismerni, hogy ki manipulálja ezeket a helyzeteket és milyen a beállítottság-lényege, gyorsan ráébrednek majd a probléma komolyságára és képesek lesznek rövid időn belül megállítani és korlátozni a gonoszokat, eltakarítva őket a gyülekezetből, és megakadályozva őket abban, hogy továbbra is zavarják és korlátozzák az embereket a gyülekezeten belül. Hát nem lenne ez jótékony és építő a legtöbb ember számára? (De igen.)

Hogyan fogjátok kezelni, ha olyan helyzetekkel találkoztok, ahol gonosz emberek versengenek a státuszért? Mi a többség nézete? (Le fogjuk állítani ezt a viselkedést.) Csak leállítani? Hogyan fogjátok leállítani? Vajon megtiltjátok nekik, hogy beszéljenek, vagy azt mondjátok: „Nem tetszik nekünk, amit mondasz, úgyhogy beszélj kevesebbet a jövőbeli összejöveteleken!” Működni fog ez? Hallgatnak majd rád? (Nem.) Nos, akkor mit kellene tenned? Alaposan le kell leplezned és boncolgatnod kell a szándékaikat, az ösztönzőiket és a természetlényegüket Isten igéje szerint, hogy a testvérek felismerhessék az ilyen embereket és figyelmesek lehessenek rájuk és a cselekedeteik természetére, ahelyett, hogy talpnyalók lennének, és csak arra várnának, hogy a gyülekezet vezetői és dolgozói leleplezzék a gonosz embereket, mielőtt állást foglalsz és ezt mondod: „Többé nem kellene őket az összejövetelekre engedni.” Jó vajon talpnyalónak lenni? (Nem, nem az.) Amikor ilyen helyzetekkel találkozik, az emberek többsége vajon nem inkább kitér az ilyen ügyek elől és távol tartja magát tőlük ahelyett, hogy összeütközésbe kerüljön ezekkel a gonosz emberekkel, elkerülendő, hogy megsértse őket, és később kellemetlen legyen érintkeznie velük? A legtöbb ember vajon nem azt az alapelvet követi a világi ügyekben, hogy az emberek kedvében járjon? (De igen.) Nos, akkor az gond. Tegyük fel, hogy a gyülekezetben az emberek nyolcvan százaléka talpnyaló, amikor pedig azt látják, hogy ilyen gonosz emberek a státuszért, a fölényért és a vezetői pozíciókért versengenek a gyülekezeti életben, senki sem áll fel, hogy megállítsa és korlátozza őket, és a többség az alábbi véleményen van: „Nem kell keresni a bajt. Nem engedhetem meg magamnak, hogy provokáljam őket, nem tehetem hát azt, hogy egyszerűen kerülöm őket? Egyszerűen távol tartom magam tőlük, és kész. Hadd versengjenek, amikor eljön az idő, Isten majd megbünteti őket. Mi köze ennek hozzám?!” Vajon gyümölcsöző lehet a gyülekezeti élet ilyen körülmények között is? A legtöbb ember lusta és függő; amint a gyülekezet vezetőit megválasztják, úgy vélik, hogy ők végeztek a munkájukkal, és csak arra várnak, hogy a gyülekezet vezetői csináljanak mindent. Ha megkérdezed tőlük, hogy szétosztották-e az Isten szavait tartalmazó könyveket a gyülekezetükben, hogy voltak-e akadályok és zavarások a gyülekezeti életben, illetve, hogy van-e bárki, aki folyton szavakat és doktrínákat szajkóz vagy verseng a státuszért a vezetőkkel, ezt mondják: „A gyülekezet vezetői mindent tudnak ezekről a dolgokról. Én nem tudok róluk, és nem kell ezekkel bajlódnom. A vezetők majd gondoskodnak róluk, ha eljön az ideje.” Maguk nem foglalkoznak semmivel és nem érdeklődnek semmi iránt, semmiről sem tájékozódnak, nem is ismerik egyikét sem azoknak a gyülekezeti életben részt vevő embereknek, eseményeknek és dolgoknak, amelyeket ismerniük kellene, és nem is törődnek velük. Amikor arról van szó, hogy mit mondanak és tesznek ezek a gyülekezetben megjelenő gonosz emberek, amikor a státuszért versengenek, valamint arról, hogy milyen zavarásokat és hatásokat okoznak gyülekezeti életben, ők teljesen közömbösek ezzel szemben, és nem érdeklődnek e dolgok iránt, illetve nem kérdeznek róluk. Miután az egésznek vége, és megkérdezed tőlük, hogy nyertek-e bármiféle tisztánlátást, hogy képesek-e felismerni a gonosz embereket és a gonosz emberek megnyilvánulásait, ezenfelül semmit sem tudnak mondani: „Kérdezd meg a gyülekezet vezetőit; ők mindent tudnak.” Hát nem szolga az ilyen ember? Szolga, gyáva és haszontalan, és hitvány létet él meg. Azok a helyzetek, amelyekben gonosz emberek státuszért versengenek, tisztánlátást, kezelést és megoldást igényelnek. Ez nem kizárólag a gyülekezetvezetők felelőssége; Isten választott népe mind osztozik ebben a felelősségben. A legtöbb vezető egy kicsivel több igazságot ért az átlagembernél, figyelmes ezekre a problémákra, valamint meglátja ezen emberek cselekedeteinek céljait és lényegét. Ezzel egyidejűleg a legtöbb embernek a gyakorlatban is le kellene vonnia a tanulságokat és növelnie kellene a tisztánlátását, valamint egyetértésben össze kellene fognia azokkal a gyülekezetben, akiknek van igazságérzetük, valamint értik az igazságot és törekednek rá, hogy megfelelő intézkedéseket tegyenek ezek ellen a gyülekezeti életet zavaró és akadályozó gonosz egyének ellen. El kellene szigetelniük, illetve ki kellene takarítaniuk őket ahelyett, hogy tétlenül állnának és csupán némi közlést hallgatnának; szélesíteniük kellene egy kicsit a látókörüket és lennie kellene némi tudatosságnak a szívükben a dologgal kapcsolatban, amikor szembekerülnek ezekkel a problémákkal, majd ezután kellene elintézettnek tekinteniük a dolgukat. Ez azért van, mert a gyülekezeti élet nem olyasvalami, ami csak a gyülekezetvezetőket érinti, a jó gyülekezeti élet megélése és a gyülekezeti élet normális rendjének fenntartása pedig nem csupán a gyülekezetvezetők felelőssége – arra a közös erőfeszítésre van szükség, hogy mindenki kiálljon a fenntartásáért.

A státuszért versengő emberek – az ötödik problémában említett típus – gyakran jelennek meg a gyülekezeti életben. A legnyilvánvalóbb megnyilvánulásuk az, hogy versengenek a státuszért a gyülekezetvezetőkkel, amit az követ, hogy versengenek a státuszért azokkal, akik jó képességűek és viszonylag tisztán felfogják az igazságot, azokkal, akiknek van lelki megértésük, valamint azokkal, akik értik az igazságalapelveket a testvérek között – gyakorta kihívást intézve ezekhez az egyénekhez. Ezek az emberek gyakran közölnek tiszta megértéseket és világosságot a gyülekezeti életben, megosztanak olyan személyes tapasztalatokat, amelyek értékesek és gyakorlati megértést közvetítenek – ez nagyban segíti és építi a testvéreket. Miután az ő közlésüket hallották, a testvéreknek van útjuk, tudják, hogyan gyakorolják és tapasztalják meg Isten igéjét és miként oldják meg a saját problémáikat. Igen hálásak Isten útmutatásáért, ugyanakkor pedig csodálják és becsülik azokat, akik tisztán felfogják az igazságot és akiknek vannak gyakorlati tapasztalataik. Így hajlamosak arra, hogy nagyra tartsák ezeket az egyéneket és közelebb kerüljenek hozzájuk. Ezeknek az Istennek tetsző pozitív dolgoknak a megjelenése a gyülekezeti életben az, amit a státuszért versengők a legkevésbé akarnak látni. Amikor csak azt látják, hogy valaki gyakorlati tapasztalatokat közöl, nyugtalanok és féltékenyek, és különösen kellemetlenné válnak. A kellemetlenkedésükben a dac, a megvetés és az elégedetlenség viselkedésformáit mutatják, gyakran számítgatva a szívükben, hogy miként állítsák be ostobának azokat, akiknek vannak gyakorlati tapasztalataik és értik az igazságot, valamint, hogy miként láttassák meg a testvérekkel a hibáikat és a hiányosságaikat, hogy többé ne tartsák nagyra őket és ne kerüljenek közel hozzájuk. Ezért azok, akik a státuszért versengenek, kénytelenek bizonyos dolgokat mondani és megtenni bizonyos intézkedéseket. Támadják és kizárják azokat, akik tapasztalati tanúságtételeket osztanak meg, és azokat, akik gyakori közlése az igazságról gondoskodik a testvérek életbe való belépéséről és segíti azt. Gyakran ragadják meg a hatalmat a pozitív jellemek felett és leplezik le a hiányosságaikat, azzal a céllal, hogy Isten választott népét eltávolítsák mindazoktól, akik gyakran közlik az igazságot és osztanak meg tapasztalati tanúságtételeket. Összefoglalva, a státuszért versengők negatív jellemek, akik beszivárognak a gyülekezetbe és a Sátán szolgáinak szerepét játsszák.

Egy nővér, aki hibákat követett el az intim kapcsolataiban, mielőtt hitt volna Istenben, bűnbánatot tartott, miután hívő lett, és soha többé nem vétett ilyen hibákat. A múltbéli vétkei miatt kiváltképp bűntudata volt, és ezért megnyílt és beszélgetett a testvérekkel. Mi a célja és az alapelve a megnyílásnak és a beszélgetésnek? A kölcsönös megértés előmozdítása és a belső gátak felszámolása a testvérek között. Miután megérti az igazságot, a legtöbb testvér meg tud nyílni, és beszélni tud a romlottságának és múltbéli vétkeinek megnyilatkozásairól saját magában, miközben hálát és dicséretet is kifejez Isten üdvösségéért. Helyénvaló az efféle megnyílás és közlés? (Igen.) Az igazság megértését követően a legtöbb testvér képes ily módon megnyílni és beszélgetni; ez vajon gondot jelent? (Nem.) Nagyon is rendjén van az, hogy mielőtt hinni kezdtek Istenben, az emberek hibákat követtek el az intim kapcsolataik terén vagy más tekintetben. Egyesek tudnak beszélni ezekről a hibákról, míg egyesek rejtőzködnek és álcázzák magukat, és nem számít, mások miként gyakorolják a megnyílást és önmaguk feltárását, ők maguk semmit sem szólnak. Azt hiszik, hogy ezek a hibák csontvázak a szekrényükben, amelyekről senki sem tudhat, nehogy elveszítsék a hírnevüket, a tekintélyüket és a pozíciójukat. Egyesek azonban máshogyan fogják fel a dolgokat; úgy hiszik, hogy mivel hinni kezdtek Istenben és elfogadták Isten üdvösségét, meg kell nyílniuk és most beszélniük kell a múltbeli gaztetteikről és az általuk járt tévutakról, és boncolás alá kell vetniük azokat, valamint, hogy ezek csupán olyan dolgok, amelyeket a Sátán által megrontott emberekként tapasztaltak meg. Most képesek megnyílni, felfedni magukat és beszélni. Akár a múlt összegzéséről, akár a lezárásáról van szó, az a tény, hogy ezek az emberek meg tudják tenni ezt, azt bizonyítja, hogy a következő módon viszonyulnak az igazság gyakorlásához: hajlandóak gyakorolni az igazságot és megvan bennük az elhatározás, hogy gyakorolják. Az, hogy valaki pontosan miként gyakorol, a megértésétől és az elhatározásától függ. A megnyílás és önmagunk felfedése ugyanakkor bizonyosan nem hiba, és még kevésbé bűn. Nem szabad azt ütőkártyaként használni valakivel szemben, és még kevésbé szabad olyan bizonyítékká válnia, amit egy másik ember arra használ fel, hogy támadja őt. Az emberek többsége képes helyesen kezelni ezt a dolgot, nevezetesen a róla alkotott felfogása tiszta és összhangban áll az igazságalapelvekkel. A gonosz egyének azonban a helytelen szándékokat dédelgetik; ahhoz ragaszkodnak, hogy belekapaszkodjanak dolgokba az emberekkel kapcsolatosan, hogy nevetség tárgyává tegyék őket, játszadozzanak velük és megítéljék őket. Az ilyen gonosz cselekedetek elég nyilvánvalóak. Azoknak, akik képesek felfedni magukat, megnyílni, valamint beszélni a romlottságukról és az általuk választott tévutakról, olyan szívük van, amely éhezi és szomjazza az igazságosságot az igazság és az Isten szavait illető megközelítésében. Következésképp amint Isten szavait olvassák, öntudatlanul szert tesznek bizonyos gyakorlati megértésre és meglátásokra. Ezek a gyakorlati megértések és meglátások segítenek nekik megtalálni az utat a gyakorláshoz az életükben előforduló nehézségekkel és számtalan helyzettel szembesülve, elvezetve az igazság valódi tapasztalati megértéséhez. Ezeknek a valódi tapasztalati megértéseknek a közlése építő és hasznos mások számára; a testvérek csodálattal és tisztelettel fognak felnézni ezekre az egyénekre, mondván: „A gyakorlati tapasztalataid igazán csodálatosak. Miután hallottam róluk, mélyen együtt tudok érezni. Látom, hogy a gyakorlásod útja helyes és Isten által megáldott. Én is hajlandó vagyok elengedni a saját elképzeléseimet és előítéleteimet, és eldobni a terheimet; egyszerű módon akarom gyakorolni az igazságot és hozzád hasonlóan meg akarom kapni Isten megvilágosítását és útmutatását. Ez az út a helyes.” Hát nem teljesen normálisak ezek a megnyilvánulások? Vajon nem nagyon is helyes, hogy ilyen kapcsolat alakuljon ki a testvérek között? Ez egy olyan típusú emberek közötti kapcsolat, amely eltér attól, amely olyanok között áll fenn, akik nem hisznek Istenben; ez olyan, amelyet Isten elismer és amelyet látni kíván. A gyülekezeti élet csak akkor lehet normális, ha ilyen normális kapcsolat van a testvérek között. Ugyanakkor mindig lesznek olyan gonosz emberek, illetve rossz szándékkal lévők, akik felkelnek, hogy támadják, becsméreljék és kizárják azokat, akik szomjazzák és éhezik az igazságot, és akik csodálják és becsülik a tapasztalattal bíró embereket. Miért támadják ezeket az egyéneket? A céljuk nem más, mint hogy egy bizonyos státuszért versengjenek a gyülekezeten belül. Mivel nem szeretik az igazságot és nem is törekednek rá, hamis tapasztalatokat kiagyalva igazságra törekvőknek álcázzák magukat, hogy mindenkit félrevezessenek és elnyerjék a nagyrabecsülésüket. Ez a Sátán módszereinek használata az emberek félrevezetésére és irányítására, hogy elérjék az általuk kívánt státuszt és hatalmat. Gyakran előfordulnak efféle esetek mindenütt a gyülekezetekben, és mindenki számára láthatóak. Ha úgy találjátok, hogy egyes testvérek rendelkeznek az igazságvalóság egy részével, Isten szavainak valódi tapasztalati megértéséről tudnak beszélni az összejövetelek során és sokak dicséretét elnyerték, mégis egyesek valamilyen okból kifolyólag támadják őket, bosszút állnak rajtuk és szenvedésbe taszítják őket, akkor ébernek kell lennetek és fel kell ismernetek, milyen emberek folytatják ezt a viselkedést. Miért támadják és zárják ki gyakran azokat, akik az igazságra törekednek? Mi folyik itt valójában? Ez határozottan problémát jelez.

A gyülekezeti életben kiemelt figyelmet kell fordítani azokra, akik gyakran hibát találnak a vezetőkben és a dolgozókban. Emellett egyesek gyakran gúnyolják, csúfolják és támadják azokat, akik viszonylag törekednek az igazságra és sóvárognak Isten szavai után. Ezeket a negatív jellemeket is szoros megfigyelés alatt kell tartani, és oda kell figyelni arra, hogy mi lesz a következő lépésük. Ha valaki a gyülekezeti életben való részvétel során minden ok nélkül képes leleplezni a gyülekezetvezetők hiányosságait, illetve támadni olyan egyéneket, akikben megvan az igazságvalóság, a mögött biztosan van egy probléma és egy ok; biztosan nem indokolatlanul történik. A testvéreknek komolyan oda kell figyelniük az ilyen egyénekre, mivel ez nem kis ügy. Időnként, miután az ember épp egy gyakorlati tapasztalatról szóló tanúságtételt hallott, és a szívében megtelik örömmel, vagy épp nyert egy kis világosságot és megértést, mégis pár, gonosz emberek által mondott félrevezető szóval zavarba lehet hozni, hogy így elveszítsen mindent, amit épp nyert. Épp amikor az ember elkezd egy kis hitet építeni, gonosz emberek megzavarják, és visszaesik az eredeti állapotába; épp amikor kezd egy kicsit szomjazni az igazságra és Isten igéjére, egy kis elszántsággal együtt, hogy gyakorolja az igazságot, a gonosz emberek megzavarják, elcsügged és elveszíti a motivációját, majd gyorsan ott akarja hagyni ezt a konfliktusokkal teli helyet. Komolyak ezek a következmények? Nagyon komolyak. Tehát, ha van valaki a gyülekezetben, aki folyton vitákat kezdeményez valamivel kapcsolatban, ami nem felel meg a kívánságainak, vitatkozik azon, hogy kinek van igaza, vitatja, hogy mi helyes és mi helytelen, sőt még azon is verseng, hogy ki felsőbb-illetve alsóbbrendű, akkor az ilyen egyénekre oda kell figyelni. Nézzétek meg, milyen szerepet játszanak a gyülekezetben, milyen következményeket hívnak életre, ezen keresztül pedig átláthatjátok, hogy milyen a természetlényegük.

A gyülekezetben a státuszért való versengésnek van másik megnyilvánulása is, amely a gyülekezeti élet és a gyülekezet munkájának akadályozásával és zavarásával jár. Időnként például, amikor a testvérek egy problémáról beszélgetnek, mindenki közlésében van valamennyi világosság; minél többet beszélgetnek, az igazságalapelvek annál világosabbá és átláthatóbbá válnak, a gyakorláshoz vezető út pedig gyorsan érthető lesz. Ugyanakkor valaki hirtelen előállhat egy „ragyogó ötlettel”, egy javaslatával, megakasztva a beszélgetés folyását, és másfelé terelve a témát, és ezzel a fő tárgy megbeszélése befejezetlen marad. A felszínen nem tűnik úgy, mintha zavarást okozna, még kevésbé úgy, hogy korlátoz másokat az igazság közlésében, ám nem az alkalmas időt választotta e téma felvetésére. Azzal, hogy egy kritikus pillanatban – amikor épp közlik az igazságot egy probléma megoldása érdekében – új kérdést bocsát megbeszélésre és megvitatásra, elvágja az előző kérdést, mielőtt azt teljesen megoldották volna. Hát nem a feladat félúton történő otthagyása ez? Nem késlelteti ez a probléma megoldását? Nemcsak hogy a problémát nem rendezték, hanem az emberek igazságról szóló megértése is késlekedik. Józan ésszel bíró emberek hajlamosak ezt tenni? Túl messze megyünk, ha azt mondjuk, hogy az efféle dolgok akadályozzák és megzavarják a gyülekezeti életet? Szerintem egyáltalán nem. Így megzavarni egy összejövetelt, amikor ott épp az igazságról beszélgetnek egy probléma megoldása érdekében – hát nem a gyülekezeti élet szándékos akadályozása és megzavarása ez? Ha valaki mindig kotnyeleskedik a kritikus pillanatokban, amikor épp közlik az igazságot egy probléma megoldása érdekében, ha folyton megpróbálja rövidre zárni a dolgokat, akkor az nem a józan ész hiányának a problémája; ez az összejövetel szándékos megzavarása, miközben egy probléma megoldása érdekében közlik az igazságot, ez egyértelműen a gyülekezeti élet akadályozásának és megzavarásának gaztette – csak antikrisztusok és gonosz emberek tesznek ilyet, csak olyanok tesznek ilyet, akik gyűlölik az igazságot. A kontextustól vagy a körülményektől függetlenül az efféle embereknek mindig elő kell állniuk a „ragyogó ötleteikkel”, azt akarják, hogy folyton rájuk figyeljenek, hogy a figyelem középpontjában álljanak. Nem számít, mennyire lényeges és fontos az emberek által megbeszélt téma, folyton bele kell ütniük az orrukat, hogy eltereljék az emberek figyelmét és hangzatos ötleteket szajkózzanak, amivel egyedinek akarnak tűnni. Miféle trükkel próbálkoznak? Nem a státuszért versengenek? Irányítani akarják a helyzetet. Nem akarják, hogy az emberek jobban értsék és tisztábban lássák az igazságot; ami őket a leginkább érdekli, az az, hogy mindenki rájuk figyeljen, rájuk hallgasson és nekik engedelmeskedjen, mindenki úgy tegyen, ahogyan ők mondják. Ez nyilvánvalóan a státuszért folyó versengés. Egyes emberek esetében – bármilyen munkát végeznek is –, amikor arra kéred őket, hogy valami megvalósításával kapcsolatban konkrét ötletekről és tervekről beszéljenek, valamint részletezzék a végrehajtásuk konkrét lépéseit, azok semmivel sem tudnak előrukkolni. Hangzatos ötleteket szajkózni, eredetinek tűnni, valamint valami újszerűt és kápráztatót tenni azonban szeretnek. Bármilyen helyzetről legyen is épp szó, amint egy újszerű ötlet megfogan bennük, úgy tálalják azt, mintha ihletettek lennének, elhamarkodottan ajánlják másoknak, hogy fogadják el és értsenek egyet vele, alapos átgondolás nélkül. Amikor azonban végül arra kérik őket, hogy a gyakorlás konkrét útjairól beszéljenek, elakad a szavuk. Híján vannak a hozzáértésnek, ám mégis kérkedni akarnak, folyton láttatni törekedve magukat. Nem hajlandóak a másodhegedűst játszani; nem akarnak csupán egy másik hétköznapi követő lenni. Folyton attól tartanak, hogy a többiek le fogják nézni őket, és folyton érvényesíteni akarják a jelenlétüket. Ezért mindig hangzatos ötleteket szajkóznak, hogy láttassák magukat. Mi a baj azzal, hogy folyton ezt csinálják? Amikor támad egy ötletük, megfontolás nélkül vagy még az ötlet megérése előtt vakon jónak és gyakorlásra érdemesnek tartják azt. Amikor elhamarkodottan előadják ezt az ötletet, a többiek nem értik, és természetesen feltesznek pár kérdést. Képtelenek válaszolni, de továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő véleményük a helyes, és hogy mindenkinek el kell fogadnia. Miféle beállítottság ez? Milyen következményekkel jár majd a saját nézeteikhez való alaptalan ragaszkodásuk? Előnyös vagy megzavarja a gyülekezet munkáját? Hasznos vagy ártalmas Isten választott népe számára? Mindenféle felelősségérzet nélkül képesek ezt mondani – mi a céljuk? Csakis az, hogy erősítsék a jelenlétüket. Attól tartanak, hogy a többiek nem fogják tudni, hogy ilyen „ragyogó ötleteik” vannak, nem fogják tudni, hogy van képességük, intelligenciájuk és tehetségük; erre az elismerésre törekednek, hogy az emberek többsége nagyra tartsa őket. Végül mi történik? Elhamarkodottan javaslatokat tesznek, a többiek pedig eleinte azt hiszik, hogy vannak bizonyos képességeik, van valami valódi bennük. Amint azonban telik az idő, nyilvánvalóvá válik, hogy csak tökfilkók, a valódi tudás és készség híján vannak, és mégis mindig azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó. Ez a státuszért való versengés. Valódi képesség nélkül is ők akarnak dirigálni, folyton hangzatos ötleteket szajkóznak anélkül, hogy bármilyen konkrét tervvel előállnának, és nincs konkrét útjuk a gyakorláshoz. Milyen következményekkel járna, ha valóban ilyen embereket bíznának meg feladatokkal? Biztosan késésekhez vezetne. Miért igyekeznek folyton azon, hogy versengjenek a státuszért, hogy hatalmuk legyen, amikor semmit sem tudnak elérni? Egyszerű tökfilkók, akiknek hiányzik egy kereke; elegánsabban fogalmazva: teljesen hiányzik belőlük a józan ész. A nem hívők között túl sok az ilyen ember – csak a szájuk jár, és nem tesznek semmit. A legtöbb ember némileg fel tudja ismerni az ilyen személyiséget. Ha valaki folyton hangzatos ötleteket szajkóz és újítónak akar tűnni, az ember legyen óvatos, hogy ne csapják be őt. Ha valóban van valaki, akinek éleslátó ötletei vannak, és aki konkrét tervet is be tud mutatni, az csak akkor elfogadható, ha meg lehet valósítani; ha csupán hangzatos ötleteket szajkóz konkrét tervek bemutatása nélkül, akkor az ember kezelje óvatosan. Beszélgetni kell annak eldöntése céljából, hogy van-e járható út az ötletei számára vagy nincs. Ha a többség úgy érzi, hogy az ötlete megvalósítható és van gyakorlati útja, akkor egy ideig ki kell próbálni, hogy lássák az eredményeket, mielőtt döntést hoznak.

Az igazság bármely aspektusáról is beszélget, illetve bármilyen problémát old is meg a gyülekezet, mindenféle ember meg fogja mutatni magát. A hosszú időn át tartó együttműködést követően az ember láthatja, hogy ki szereti igazán és ki tudja elfogadni az igazságot, és kik azok, akik akadályoznak és zavarnak, és nem látják el a megfelelő feladatokat. Azt hiszitek, hogy azok, akik szeretnek hangzatos ötleteket szajkózni és újdonsült ötletekkel előállni, el tudják fogadni az igazságot és az Istenbe vetett hit helyes útjára tudnak lépni? Szerintem nem könnyű ezt megtenniük. Milyen szerepet játszanak ezek az emberek a gyülekezeti életben? Milyen következményekkel jár az, hogy gyakran szajkóznak hangzatos ötleteket, és nem foglalkoznak a megfelelő feladatokkal? Ahogyan a legtöbb ember láthatja, ez akadályozza és zavarja a gyülekezeti életet, és ha ez folytatódik, az késleltetni fogja Isten választott népét az igazságra való törekvésben és a valóságba való belépésben. Bár nem feltétlenül gonosz emberek azok, akik szeretnek hangzatos ötleteket szajkózni, a tetteik következményei igen hátrányosak Isten választott népének életbe való belépésére nézve, a tetteik pedig ezzel egyidejűleg késleltetik és befolyásolják is a gyülekezet munkáját. Nos, hogyan kellene ezt a problémát megoldani? Miként kell megfelelően kezelni azokat az embereket, akik szeretnek hangzatos ötleteket szajkózni és újdonságokkal előállni? Ez az első módszer: ha szeretnek hangzatos ötleteket szajkózni és folyton van véleményük, akkor hadd beszéljenek előbb, majd utána gyakoroljatok tisztánlátást. Bárkiről is van szó, mindenki szabadon beszélhet és kifejezheti a véleményét; ezt senkinek sem szabad korlátoznia. Bárkinek, akinek valóban vannak ötletei és bölcs meglátásai, meg kell engedni, hogy felszólaljon és világossá tegye őket, hogy mindenki láthassa, majd beszélgetni kell róla és meg kell vitatni, hogy lássák, helyes-e, megfelel-e az igazságalapelveknek, és van-e benne olyan rész, amely alkalmazható. Ha érdemes tanulni belőle és lehet belőle egy kis előnyt meríteni, akkor jó; ha a beszélgetést és a megvitatást követően úgy határoznak, hogy nincs értéke annak, amit mond, és nem tanácsos, akkor el kell vetni. Ha így gyakorol, mindenki növekedni fog a tisztánlátásban; amikor valami felmerül, mindannyian tudni fogják, miként gondolkodjanak el ezen a kérdésen, és jobban fogják érteni a különféle embereket. Az efféle gyakorlás hasznos Isten választott népe számára, és nem fogja megzavarni a gyülekezet munkáját; ez a gyakorlásnak egy helyes módja. A második módszer ez: amikor nincs értéke annak, ami elhangzik, és akkor sem jár előnnyel, ha beszélgetnek róla és megvitatják, akkor az efféle javaslatokat egyenesen el kell vetni, és semmiféle megbeszélésre, illetve megvitatásra nincs szükség. Ha valaki állandóan efféle értéktelen kérdéseket és „ragyogó ötleteket” vet fel, és emiatt Isten választott népének elege lesz és nem hajlandó hallgatni őt, vajon az ilyen személyt nem kell korlátozni? A legjobb lenne azt tanácsolni neki, hogy mutasson több józan észt, hogy tartózkodjon afféle dolgok mondásától, amiket nem szabad mondani, elkerülendő, hogy hatást gyakoroljon másokra. Ha az illető híján van a józan észnek, és ragaszkodik hozzá, hogy ily módon folytassa, zavarást okozva a gyülekezeti életnek és különösképp bosszússá téve mindenkit, egészen odáig, hogy feldühíti őket, akkor az egy gonosz ember, aki zavarja a gyülekezeti életet. Isten házának a gyülekezet megtisztítására vonatkozó alapelvei szerint kell kezelni – ki kell takarítani a gyülekezetből; ez a helyénvaló. Mondjátok meg Nekem, miféle ember azok többsége, akik szeretnek hangzatos ötleteket szajkózni? Olyanok ők, akik az igazságra törekednek? Őszintén feláldozzák magukat Istenért? Biztosan nem. Akkor milyen céllal és szándékkal okoznak ilyen zavarásokat a gyülekezeti életben? Ez tisztánlátást igényel. Ha valaki már kellően érti az efféle embereket, és tudja, hogy híján vannak az intellektusnak, a képességnek és a józan észnek – hogy egyszerűen tökfilkók –, az a kezelésük legmegfelelőbb módja, amikor hangot adnak a „ragyogó ötleteiknek”, hogy leállítják, korlátozzák és elhallgattatják őket. Ha kitartanak amellett, hogy beszéljenek, hogy zavarásokat okozzanak a gyülekezeti életben, akkor ki kell takarítani őket a gyülekezetből, a további bajt megelőzendő. Egyesek megkérdezik: „Hát nem az üdvösségre való esélyük tönkretétele ez?” Helytelen ezt mondani. Megmenthet vajon Isten ilyen embereket? El tudják vajon fogadni az igazságot az efféle beállítottsággal rendelkező emberek? Elérhetik az üdvösséget anélkül, hogy egyáltalán elfogadnák az igazságot? Hát nem a végletekig ostoba és tudatlan az, hogy az ember még ezeket a dolgokat sem képes átlátni? Ettől függetlenül azok, akik gyakran megzavarják a gyülekezeti életet, gonosz emberek és Isten nem menti meg őket. A gyülekezetben tartani olyasvalakit, akit Isten nem ment meg, vajon nem szándékos károkozás Isten választott népének? Valóban szerető az olyan ember, akik sajnálja az efféle gonosz embereket? Szerintem nem; az ő szeretete hamis. Az igazság az, hogy ártani szándékozik Isten választott népének. Isten választottjainak ezért ébernek kell lenniük azokat illetően, akik védelmezik a gonosz embereket, hogy az ördögi beszédük nehogy félrevezesse őket. Azok, akik szeretnek hangzatos ötleteket szajkózni – bár nem tűnnek gonosz embereknek és nem követnek el nyilvánvaló gaztetteket –, akadályozásokat okozhatnak a gyülekezeti életben azzal, hogy folyton a hangzatos ötleteiket szajkózzák; az a legkevesebb, hogy ezek az emberek zavarodottak. Mit gondoltok: meg lehet menteni a zavarodott embereket? Biztosan nem. Ha a zavarodott emberek állandóan zavarják a gyülekezeti életet, őket is ki kell takarítani a gyülekezetből. A zavarodott emberek nem fogadják el az igazságot, megrögzötten nem tartanak bűnbánatot, a végük pedig ugyanaz, mint a gonosz embereké. Akár gonoszok, akár zavarodottak, ha gyakran akadályozzák és megzavarják a gyülekezeti életet, nem fogadják meg a tanácsot és irányíthatatlanul beszélnek, mint egy megállni képtelen lerobbant autó, az nem az abnormális ész jele vajon? Mi lenne a következménye annak, ha az efféle zavarodott emberek hosszú távon továbbra is ily módon zavarják a gyülekezetet? Továbbá tudnak vajon valódi bűnbánatot tartani? Isten megmenti vajon az efféle abnormális eszű zavarodott embereket? Miután alaposan megértették ezeket a kérdéseket, világos lesz, hogy miként kell megfelelően kezelni az efféle egyéneket. A zavarodott emberek biztosan nem szeretik az igazságot, és az igazság számukra elérhetetlen. A zavarodott emberek képtelenek érteni az emberi nyelvet; mondhatni, hogy a zavarodott emberek híján vannak a normális emberi mivoltnak és félig bolondok – valójában egyszerűen haszontalanok. Tudnak vajon jól szolgálatot végezni a zavarodott emberek? Határozottan elmondható, hogy még arra sem képesek, hogy oly módon végezzenek szolgálatot, ami megfelelő színvonalú, mivel az értelmük nem egészséges; olyan emberek ők, akik sem a fülét, sem a farkát nem értik a dolgoknak. Ha valaki szeretetet kíván tanúsítani a zavarodott emberek iránt, hadd támogassa a zavarodott embereket. Isten háza úgy áll a zavarodott emberekhez, hogy ki kell takarítani őket. Mindenkit korlátozni kell, aki egyáltalán nem fogadja el az igazságot, aki nem végzi őszintén a kötelességét, mindig felületes módon végzi azt, amennyiben gyakran okoz zavarásokat a gyülekezeti életben. Ha közülük egyesek lelkiismeretfurdalást éreznek és hajlandóak bűnbánatot tartani, akkor kapjanak lehetőséget. Ideiglenesen a gyülekezetben kell tartani azokat, akiknek a lényegét nem lehet átlátni, lehetővé téve Isten választott népe számára, hogy felügyelje és megfigyelje őket, valamint növekedjen a tisztánlátásban. Ha vannak olyanok, akik következetesen akadályoznak és zavarnak, valamint a metszés ellenére megrögzötten továbbra sem tartanak bűnbánatot, és folytatják a hírnévért és a nyereségért folyó versengést, a pozitív jellemek támadását és kizárását – különösen azok támadását, akik törekednek az igazságra és tapasztalati tanúságtételeket tudnak megosztani, valamint azokét, akik őszintén feláldozzák magukat Istenért és végzik a kötelességeiket – akkor ezek az egyének gonosz emberek és antikrisztusok, álhívők. Az ilyen emberek esetében nem csupán a leállításukról és a korlátozásukról van szó; azonnal ki kell takarítani őket a gyülekezetből, a jövőbeli bajok megelőzése érdekében. A gyakorlás efféle módja teljességgel összhangban áll Isten szándékaival.

Többé-kevésbé ezek a státuszért folyó versengés különféle megnyilvánulásai, a jelentéktelenebbektől a súlyosakig. A jelentéktelen megnyilvánulások főként a vezetők és a dolgozók durva szavakkal történő gúnyolását, a szőrszálhasogatást, valamint a vezetők és a dolgozók proaktivitásának támadását jelentik, azzal a céllal, hogy rombolják és hiteltelenné tegyék őket. A legsúlyosabb megnyilvánulások a vezetőkkel és a dolgozókkal való közvetlen, nyílt szembehelyezkedés, olyan dolgok keresése, amelyek felhasználhatók ellenük, valamint a megítélésük, az elítélésük, a támadásuk és a kizárásuk, majd az elszigetelésük és rákényszerítésük arra, hogy beismerjék a hibájukat és lemondjanak azért, hogy ők megkaparintsák a státuszukat. Ezek a gyülekezeti életben előforduló akadályozások és zavarások legsúlyosabb problémái. Azok, akik nyíltan zúgolódnak a vezetők és a dolgozók ellen és versengenek velük a státuszért, azok, akik akadályozzák és zavarják a gyülekezet munkáját és ellenállnak Istennek, gonosz emberek és antikrisztusok, és nem csupán le kell állítani és korlátozni kell őket, hanem – ha súlyos a helyzet és ki kell takarítani, illetve ki kell közösíteni őket – akkor az alapelvek szerint kell elbánni velük. A státuszért való versengésnek van egy másik megnyilvánulása is: azoknak az embereknek a kizárása és támadása, akik jobban törekednek az igazságra a gyülekezetben. Mivel az igazságra törekvő emberek tiszta felfogással rendelkeznek, valamint van tapasztalásuk és valódi ismeretük Isten szavairól, és gyakran közlik az igazságot a problémák megoldása érdekében a testvérek között, és ezzel építik Isten választott népét, valamint fokozatosan tekintélyre tesznek szert a gyülekezetben, ezek a gonosz emberek és antikrisztusok irigylik őket és dacolnak velük, valamint kizárják és támadják őket. Minden, az igazságra törekvő emberek támadásával és kizárásával járó viselkedés közvetlen akadályozást és zavarást jelent a gyülekezeti életre nézve. Lehetséges, hogy egyesek nem közvetlenül a gyülekezetvezetőket veszik célba, ám különös ellenszenvvel és megvetéssel viseltetnek a gyülekezetben azok iránt, akik értik az igazságot és vannak gyakorlati tapasztalataik. Az ilyen embereket ki is zárják és elnyomják, gyakran gúnyolják és csúfolják őket, sőt még csapdákat is állítanak nekik és mesterkednek ellenük és így tovább. Bár természetüket és körülményeiket tekintve az efféle problémák kevésbé súlyosak, mint a gyülekezetvezetőkkel való versengés a státuszért, ezek is akadályozásokat és zavarásokat jelentenek a gyülekezeti életre nézve, és le kell állítani és korlátozni kell őket. Ha a testvérek többsége érintett a gyülekezetben, és gyakran taszítják negativitásba és gyengeségbe őket – amennyiben a problémák efféle következményekhez vezetnek, akkor azok akadályozásoknak és zavarásoknak minősülnek. Az akadályozásokat és zavarásokat okozó gonosz embereket nem csupán korlátozni kell, hanem egy B csoportba kell küldeni őket elszigetelés és elgondolkodás céljából, vagy ki kell takarítani. Azok, akik olyan tevékenységekben vesznek részt, amelyek jellegüknél fogva akadályozásokat és zavarásokat okoznak nekik, olyan emberek, akik megrögzötten gonoszságot követnek el. A velük való bánásmód tekintetében különbséget kell tenni a gonosz emberek között, akik gyakran követnek el gonoszságot, és azok között, akik alkalmanként követnek el gonoszságot. Azok, akik sokféle gonoszságot elkövetnek, antikrisztusok; azoknak, akik alkalmanként követnek el gonoszságot, gyenge az emberi mivoltuk. Ha két ember időnként vitatkozik vagy vitába keveredik a nem összeférhető személyisége miatt, vagy azért, mert eltérő nézeteik vannak a dolgok végzésekor, vagy mert másképpen beszélnek, ám a gyülekezeti élet nem érintett, akkor nincs benne az a jelleg, hogy akadályozásokat és zavarásokat okozzon benne; ez más, mint amikor gonosz emberek akadályozzák és zavarják a gyülekezeti életet. Mindazok a dolgok, amelyek természetüknél fogva akadályozásokat és zavarásokat okoznak nekik a gyülekezeti életben – amelyekről beszéltünk –, gonosz emberek gonoszságainak megnyilvánulásai. Amikor gonosz emberek gonoszságot követnek el, az megrögzött. A gonosz emberek leginkább az igazságra törekvő embereket gyűlölik. Amikor azt látják, hogy valaki, aki az igazságra törekszik, képes megosztani a saját tapasztalati tanúságtételét és ezzel elnyeri mások különös csodálatát, akkor iriggyé, gyűlölködővé válnak, a szemük pedig haragtól izzik. Bárki, aki elgondolkodik önmagán és megismeri önmagát, bárki, aki megosztja a gyakorlati tapasztalatait, és bárki, aki tanúságot tesz Isten mellett, az ezeknek a gonosz embereknek a gúnyolódásával, becsmérlésével, elnyomásával, kizárásával, ítéletével, sőt üldözésével találkozik. Megrögzötten így cselekednek. Nem engedik, hogy bárki is jobb legyen náluk, nem tudják elviselni az olyan emberek látványát, akik náluk jobbak. Amikor látnak valakit, aki jobb náluk, akkor irigyek, dühösek lesznek, felháborodnak, és azon gondolkodnak, hogy ártsanak neki és gyötörjék őt. Az efféle emberek már súlyos akadályozást és zavarást okoztak a gyülekezeti életben és a gyülekezet rendjében, és a vezetőknek és a dolgozóknak össze kell fogniuk a testvérekkel, hogy az efféle egyéneket leleplezzék, leállítsák és korlátozzák. Amennyiben nem lehet korlátozni őket, ők pedig nem tartanak bűnbánatot, illetve nem váltanak irányt, miután közölték velük az igazságot, akkor gonosz emberek, a gonosz embereket pedig Isten házának a gyülekezet megtisztítására vonatkozó alapelvei szerint kell mérni és kezelni. Ha beszélgetésen keresztül a vezetők és a dolgozók egyetértésre jutnak és úgy határoznak, hogy ez egyenlő azzal, hogy egy gonosz ember zavarja a gyülekezetet, akkor az igazságalapelvek szerint kell kezelni az ügyet: az illetőt ki kell takarítani a gyülekezetből. Nem kell tovább tűrni a gyülekezeti életet zavaró efféle gonosz embereket. Ha a vezetők és dolgozók számára világos, hogy ez azzal egyenlő, hogy egy gonosz ember zavarást okoz, azonban mégis úgy tesznek, mintha nem tudnák, és tűrik, hogy a gonosz ember gonoszságot műveljen és zavarást okozzon, akkor nem tesznek eleget a testvérekkel szemben fennálló felelősségüknek, valamint hűtlenek Istenhez és Isten megbízatásához.

Egyesek a megjelenésüket tekintve rendben lévőnek tűnhetnek, az IQ-juk azonban valójában olyan, mint egy tökfilkóé. Úgy beszélnek és cselekednek, hogy nem értik, mi a helyénvaló, hiányzik belőlük a normális emberi mivolt racionalitása. Az efféle emberek is szeretnek versengeni a státuszért és a hírnévért, harcolni azért, hogy övék legyen az utolsó szó, valamint versenyezni mások nagyrabecsüléséért. A gyülekezeti életben gyakran javasolnak látszólag érvényes, ám valójában téves nézeteket és érveket annak érdekében, hogy figyelmet és nagyrabecsülést kapjanak a többiek többségétől, megzavarva az emberek gondolatait, megzavarva az Isten szavairól való helyes felfogásukat és tudásukat, valamint megzavarva a pozitív megértésüket mindenről. Amikor mások Isten szavairól és a tiszta megértésükről beszélgetnek, ezek az emberek gyakran udvari bolondokként bukkannak fel, hogy érvényesítsék a saját jelenlétüket és hogy mindenki figyelmét magukra vonják, és folyton meg akarják mutatni a testvéreknek, hogy ismernek egy-két trükköt, hogy ők műveltek, nagy tudásúak, tanultak és így tovább. Bár még nincsenek világos céljaik azt illetően, hogy melyik vezetőt vegyék célba, vagy hogy melyik vezető pozíciójáért versengjenek, a vágyaik és az ambícióik oly nagyok, hogy a szavaik és a tetteik zavarásokat okoztak a gyülekezeti életben, ezért őket is korlátozni kell a helyzet súlyossága és annak jellege szerint. A legjobb lenne először közölni velük az igazságot a helyes vezetésük érdekében, valamint irányt adni a magaviseletüknek, lehetővé téve számukra, hogy megforduljanak és megértsék, miként éljenek normálisan gyülekezeti életet, miként érintkezzenek másokkal, hogyan maradjanak meg a megfelelő helyükön és miként legyenek racionálisak. Ha ez a fiatal koruk, a rálátás hiánya és a fiatalkori gőgjük miatt van, és az ismételt beszélgetést követően bűnbánatot tartottak, rájőve, hogy a korábbi cselekedeteik helytelenek, szégyentelenek voltak, mindenki undorodott tőlük és mindenkire bajt hoztak, ők pedig kifejezték bocsánatkérésüket és bűntudatukat emiatt, akkor nem szükséges hibáztatni őket emiatt – egyszerűen szeretettel lehet segíteni nekik. Ám ha a mindenkit megzavaró helytelen tetteik nem fiatalkori gőgből vagy az igazság megértésének hiányából fakadtak, hanem hátsó szándék vezérelte őket, és az ismételt eltántorítás ellenére folytatják viselkedésüket; továbbá ha még meg is metszették őket, és a testvérek elbeszélgettek velük a probléma súlyosságáról – ha negatív és pozitív aspektusból egyaránt beszélgetést ajánlottak nekik –, mégsem képesek felismerni a saját természetlényegüket, nem látják azt a zavarást, amelyet ezek a tettek okoznak másoknak, és nem látják a súlyos következményeiket, és továbbra is zavarásokat és akadályozásokat teremtenek azzal, hogy amikor csak lehetőségük van rá, ugyanezeket a cselekedeteket végzik, akkor ebben az esetben szigorúbb intézkedésekre van szükség. Amennyiben bőven kapnak lehetőséget a bűnbánatra, ám egyáltalán nem gondolkodnak el önmagukon, illetve nem próbálják megismerni magukat, és bárhogyan is közlik velük az igazságot, nem értik, és azt sem tudják, miként cselekedjenek racionálisan és az alapelvekkel összhangban, hanem inkább makacsul ragaszkodnak a saját módjukhoz abban, ahogyan az ügyeket intézik, akkor ezekkel az emberekkel probléma van. Az a legkevesebb, hogy egy racionális álláspontból tekintve híján vannak egy normális ember józan eszének. Ez esetben a felszínt nézzük. Ha a lényegét tekintve nézzük, akkor nem számít, hogyan beszélgetnek el velük, képtelenek felismerni a probléma komolyságát, és a megfelelő helyüket sem tudják megtalálni, sem a beszélgetést és a segítséget nem tudják elfogadni, és nem próbálnak a testvérek által ismertetett úttal összhangban gyakorolni – ha még ezeket a dolgokat sem tudják megvalósítani, akkor a problémájuk nem csupán a józan ész hiánya, hanem az emberi mivoltuk problémája. Bár úgy tűnik, hogy nem szándékosan okoznak akadályozásokat és zavarásokat, ezek a tettek biztosan nem szándék nélkül valók, hanem céllal és indítékkal teszik őket. Félretéve azt, hogy mik lehetnek ezeknek az egyéneknek az indítékai, illetve célja, amennyiben az általuk mondott és tett dolgok súlyosan akadályozzák és zavarják a testvérek életbe való belépését és a gyülekezeti életet, és oda vezetnek, hogy sokak semmit sem nyernek abból, hogy gyülekezeti életet élnek, egészen odáig, hogy a többiek nem hajlandóak összejönni csak azért, mert ők jelen vannak, illetve, amikor csak beszélnek, az emberek kikapcsolnak és távozni akarnak, akkor súlyossá válik ennek a problémának a természete. Miként kell kezelni az efféle embereket? Ha annak ellenére, hogy számos alkalommal beszélgetést és segítséget ajánlottak nekik, valamint lehetőséget kaptak a bűnbánatra, továbbra is kitartanak abban, hogy ezeket a dolgokat tegyék, akkor a természetlényegük a problémás. Nem olyan emberek, akik őszintén hisznek Istenben és el tudják fogadni az igazságot, hanem valami más programjuk van. A természetlényegüket tekintve azok az akadályozások és zavarások, amelyeket a gyülekezeti életnek okoznak, biztosan nem akaratlanul történnek, hanem ezeknek az embereknek céljuk és indítékaik vannak. Igazságos vajon az Isten választott népével szemben, amely normális gyülekezeti életet él, hogy az efféle emberek további lehetőségeket kapnak? (Nem.) Már ilyen mértékig feltárult az efféle egyénekkel kapcsolatos probléma; ha még mindig kapnak lehetőségeket a bűnbánatukra várva, azzal az eredménnyel, hogy végül még több gonoszságot követnek el, több embert vezetnek a negativitásba, a gyengeségbe, és azoknak nem lesz kiútjuk, akkor vajon ki fogja kárpótolni ezt a veszteséget? Ezért – ha beszélgetést és szerető segítséget ajánlottak ezeknek az egyéneknek, illetve lépéseket tettek a leállításukra és a korlátozásukra, ők azonban mégsem változtatnak a régi módszereiken és kitartanak az eredeti viselkedésük mellett, akkor az alapelvek szerint kell kezelni őket: enyhe esetekben el kell szigetelni őket; súlyos esetekben ki kell takarítani őket a gyülekezetből. Hogy hangzik ez az alapelv? Arról van szó, hogy könyörtelenül eltipornak valakit, anélkül, hogy lehetőséget kapna a bűnbánatra? Vagy önkényes döntéshozatalról, mindenfajta tisztánlátás gyakorlása, és annak világos megértése nélkül, hogy valójában milyen is az illető természetlényege? (Nem.) Ha annak ellenére, hogy beszélgetést és segítséget ajánlottak nekik és lehetőséget kaptak a bűnbánatra, egyáltalán nem változtak ezeknek az embereknek a módszereik és a beállítottságuk, és bűnbánatot sem tartanak, megmaradva korábbi önmaguknál – és csak annyi a különbség, hogy amit korábban nyíltan és láthatóan tettek, azt most titokban és lopva teszik, a zavarás és az akadályozás azonban ugyanaz marad – akkor a gyülekezet nem tarthatja meg őket tovább. Az efféle emberek nem Isten házának tagjai; nem Isten juhai. Csak azért vannak jelen Isten házában, hogy akadályozásokat és zavarásokat okozzanak, és a Sátán szolgái, nem pedig testvérek. Hát nem ostobaság az, ha mindig testvérekként kezeled őket, folyamatosan támogatva és segítve őket és közölve velük az igazságot, ez pedig végül azzal jár, hogy sok erőfeszítés kárba vész, anélkül, hogy bármilyen gyümölcsöt hozna? Több, mint ostobaság; butaság, teljességgel butaság!

A problémák természetét tekintve a státuszért folyó versengésben érintett különféle megnyilvánulások és embertípusok, események és dolgok alapvetően háromféle csoportba sorolhatók. A státuszért való versengés általános probléma a gyülekezeti életben, és különböző embercsoportokban és a gyülekezeti élet különféle aspektusaiban megjelenik. Ami azokat illeti, akik versengenek a státuszért, enyhe esetekben széles körben fel kell ajánlani nekik az igazság közlését, támogatandó és segítendő őket, hogy megérthessék az igazságot, és lehetőséget kaphassanak a bűnbánatra. Ha az eset súlyos, akkor szoros megfigyelés alatt kell tartani őket, és amint kiderül, hogy bizonyos indíték vagy cél elérése szándékával cselekednek, azonnal le kell állítani és korlátozni kell őket. Ha az eset még súlyosabb, a gyülekezetnek az emberek kitakarítására és kizárására vonatkozó alapelvei szerint kell bánni velük. A vezetőknek és a dolgozóknak ennek a felelősségnek kell eleget tenniük, amikor ezek a státuszért folyó versengésben értintett emberek, események és dolgok megjelennek a gyülekezeti életben. Ez természetesen azt is megköveteli, hogy az összes testvér fellépjen és együttműködjön a vezetőkkel és a dolgozókkal ebben a munkában, és közösen korlátozzák a gonosz emberek akadályozást és zavarást okozó különféle viselkedésformáit és tetteit, gondoskodva arról, hogy a gonosz emberek ne okozzanak több akadályozást és zavarást a gyülekezeti életben, annak biztosításán igyekezve, hogy a Szentlélek a gyülekezeti élet minden alkalmát megvilágosítsa, hogy azt béke és öröm, valamint Isten jelenléte töltse el, és benne legyen Isten áldása és útmutatása, illetve biztosítandó, hogy minden egyes összejövetel az öröm és a nyereség ideje legyen. Ez a legjobb fajta gyülekezeti élet, olyan, amelyet Isten látni kíván. Ennek a munkának a felvállalása viszonylag összetett a vezetők és a dolgozók számára, mivel emberek közötti kapcsolatokkal, az emberek tekintélyével és érdekeivel, valamint azzal is együtt jár, hogy az emberek milyen szinten értik az igazságot, ami valamelyest nagyobb kihívássá teszi. Amikor azonban problémák merülnek fel, ne kerüljétek el őket, és ne bagatellizáljátok a nagyobb problémákat, végül aztán megoldatlanul hagyva őket; nem is a világi ügyekre vonatkozó filozófiák segítségével kell kezelni őket, szemet hunyva felettük. Ami még fontosabb: ne legyetek talpnyalók, hanem kezeljétek a státuszért versengő különféle embereket az igazságalapelvekkel összhangban. Világos ez a közlés? (Igen.) Akkor ezzel befejezzük az ötödik problémáról szóló beszélgetésünket.

VI. Helytelen kapcsolatok kialakítása

Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró hatodik probléma a helytelen kapcsolatok kialakítása. Amíg az emberek kapcsolatba kerülnek egymással és össze tudnak gyűlni, lesz közösségi élet, ebből pedig különféle kapcsolatok születnek majd. Nos, e kapcsolatok közül melyek helyesek és melyek helytelenek? Először beszéljünk arról, hogy mi jelent helyes kapcsolatokat, majd ezután beszéljünk a helytelenekről. Amikor a testvérek találkoznak és üdvözlik egymást, efféle dolgokat kérdezhetnek: „Hogy vagy mostanában? Jó egészségben vagy? Jövőre középiskolába megy a gyermeked? Hogy megy a párod üzlete?” Helyes kapcsolatnak számít az efféle kölcsönös üdvözlés? (Igen.) Miért mondjátok ezt? Azért, mert amikor két ember, akik hosszú ideje nem látták egymást, összefut, és mond pár üdvözlő szót, az a legalapvetőbb illem, valamint a törődés és az üdvözlés legalapvetőbb megnyilvánulása. Ezek mind olyan szavak, tettek és aktuális témák, amelyeket az emberek a normális emberi mivolt határain belül vetnek fel. Az eddigi beszélgetésükből ítélve nyilvánvaló, hogy a kapcsolatuk teljesen helyénvaló. A párbeszédük alapja az etikett és a normális emberi mivolt, ebből a két pontból pedig meghatározható, hogy a két beszélgető ember közötti kapcsolat helyes, normális emberi kapcsolatot képvisel. Ha két ember igen jól ismeri egymást, mégis, amikor találkoznak, mindketten morcosak és nem szólnak egymáshoz, amikor pedig egymásra néznek, a szemükből süt az ellenségesség, az vajon normális kapcsolat? (Nem, nem az.) Miért nem normális? Pontosan miként kellene meghatározni? Amikor két ember találkozik, ám egyik sem üdvözli a másikat, sőt még annyit sem mond, hogy „szia”, és még kevésbé elegyedik normális beszélgetésbe és párbeszédbe, akkor nyilvánvaló, hogy a megnyilvánulásaik nem azt tükrözik, ami a normális emberi mivolttól elvárható. A kapcsolatuk nem normális emberi kapcsolat; valamelyest elferdült, de mégsem jelent helytelen kapcsolatot, még mindig van valamennyi távolság attól. Általánosságban, ha az emberek közötti kapcsolat a normális emberi mivolt alapjára épül, ahol az egyének normálisan és alapelvek szerint tudnak együttműködni és társulni, valamint segíteni, támogatni egymást és gondoskodni egymásról, ez mind helyes kapcsolatokat jelez az emberek között. A dolgok szakszerű intézését jelenti, nem ügyletekben való részvételt, nincsenek benne összefonódott érdekek, még kevésbé van benne gyűlölet, a tetteket pedig nem testi vágyak vezérlik. Mindezek a helyes kapcsolatok körébe tartoznak. Nem meglehetősen széles ez a tartomány? A normális emberi kapcsolatok magukban foglalják a normális emberi mivolt körébe tartozó párbeszédeket és kommunikációt, a másokkal való érintkezést és társulást, valamint a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész alapján történő együttműködést. Magasabb szinten ez az igazságalapelvek szerinti érintkezést és társulást foglalja magában. Ez az emberek közötti helyes személyes kapcsolatok általános meghatározása. Egymás üdvözlése a találkozáskor az érintkezés igen normális formája. Az arra való képesség, hogy az emberek normálisan üdvözöljék egymást és fennhéjázás nélkül, normálisan beszélgessenek, nem feltételezve ragaszkodást ott, ahol nincs, nem viselkedve felsőbbrendűként, mások elnyomása, illetve önmagunk felemelése nélkül beszélve, normálisan beszélve és kommunikálva – a normális emberi mivolttal rendelkezőknek így kellene beszélniük és kommunikálniuk, és ez a normális emberi kapcsolatokon belüli érintkezés alapvető módja. Isten választott népének legalább lelkiismerettel és józan ésszel rendelkeznie kell, valamint az Isten által az emberektől megkövetelt alapelvek és normák szerint kell érintkeznie, társulnia és együttműködnie másokkal. Ez a legjobb megközelítés. Ez képes eleget tenni Istennek. Melyek tehát az Isten által megkövetelt igazságalapelvek? Hogy az emberek legyenek megértőek másokkal, amikor azok gyengék és negatívak, legyenek tekintettel a fájdalmukra és nehézségeikre, majd érdeklődjenek ezekről a dolgokról, ajánljanak segítséget és támogatást, és olvassák nekik Isten szavait, hogy segítsenek megoldani a problémáikat, lehetővé téve számukra, hogy megértsék Isten szándékait, és ne legyenek többé gyengék, valamint Isten elé vigyék őket. Vajon a gyakorlás ezen módja nem felel meg az alapelveknek? Az ily módon történő gyakorlás összhangban áll az igazságalapelvekkel. Az ilyen kapcsolatok természetesen még inkább összhangban állnak az igazságalapelvekkel. Amikor az emberek szándékosan zavarásokat és megszakításokat okoznak, vagy szándékosan hanyagul végzik a kötelességüket, és te látod ezt, és képes vagy felhívni a figyelmüket ezekre a dolgokra, megróni őket, és segíteni nekik az alapelvek szerint, akkor az összhangban áll az igazságalapelvekkel. Ha szemet hunysz vagy elnézed a viselkedésüket, és falazol nekik, sőt, odáig elmész, hogy szép dolgokat mondasz, hogy dicsérd őket és tapsolj nekik – az emberekkel való érintkezés, a problémákkal való foglalkozás és azok kezelésének e módjai nyilvánvalóan ellentétben állnak az igazságalapelvekkel, és nincs alapjuk Isten szavaiban. Az emberekkel való érintkezés és a problémákkal való foglalkozás e módjai tehát egyértelműen helytelenek, és ezt valóban nem könnyű felfedezni, ha nem boncolgatjuk és nem ismerjük fel őket Isten szavai szerint. Nem valószínű, hogy az igazságot nem értő emberek felismerik ezeket a problémákat, és még ha el is ismerik, hogy ezek problémák, nem könnyű számukra megoldani őket. Gyakran mondtuk, hogy a romlott emberiség mind a Sátán beállítottsága szerint él, ezek a megnyilvánulások pedig ennek bizonyítékai. Nos, most már világosan látjátok?

A mai fő hangsúly a beszélgetésünkben a helytelen kapcsolatok ama négy típusa megnyilvánulásainak leleplezése, amelyek akadályozásokat és zavarásokat okoznak a gyülekezeti életben. Kik azok, akik helytelen kapcsolatokat alakítanak ki a gyülekezeten belül? Pontosan mi jelent helytelen kapcsolatot? Mely problémák járnak együtt a helytelen kapcsolatok kialakításával? Mivel a beszélgetésünk fő témája az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és zavaró különböző embereket, eseményeket és dolgokat érinti, a helytelen kapcsolatoknak ez a taglalása azokra korlátozódik, amelyek akadályozásokat és zavarásokat okoznak a gyülekezeti életben. Nem sorolunk egy kalap alá válogatás nélkül mindenféle helytelen kapcsolattípust, a gyülekezeti életen kívüli dolgok pedig nem tartoznak ránk. Tisztán, ferdítés nélkül kell felfognotok ezt a dolgot. Így hát, amikor helytelen kapcsolatok kialakításáról van szó, milyen ügyek és milyen kapcsolatok helytelenek az emberek között? Mely helytelen kapcsolatok okoznak akadályozásokat és zavarásokat a gyülekezeti életben és az emberek többségének? Érdemes beszélgetni ezekről a kérdésekről? (Igen.) Ezek olyan dolgok, amelyekkel egyértelműen foglalkoznunk kell a beszélgetésünkben.

A. Helytelen kapcsolatok a nemek között

Melyik a helytelen kapcsolatok legáltalánosabb, könnyen érthető és egyszerűen jellemezhető típusa a gyülekezeti életben? (A nemek közötti kapcsolatok.) Amikor az emberek helytelen kapcsolatokra gondolnak, ez az első aspektus, amely az eszükbe jut. Amikor csoportban vannak, egyesek folyton flörtölnek az ellenkező neműekkel; kétértelmű gesztusokkal és kifejezésekkel élnek, különösen kifejező módon beszélnek és szeretnek hivalkodni. Nem helyénvaló fogalommal élve, ez az ember szexualitásával való kérkedés. Egyéb tulajdonságok között szeretnek elmésnek, humorosnak, romantikusnak, lovagiasnak, hősiesnek, karizmatikusnak és tanultnak feltűnni az ellenkező neműek előtt; különösen élvezik a hivalkodást. Miért hivalkodnak? Nem a státuszért folyó versengésről van szó, hanem arról, hogy vonzzák az ellenkező neműeket. Az ellenkező nem minél több tagja figyel rájuk és vet rájuk csodáló, tisztelő és imádó pillantásokat, annál izgatottabbá és energikusabbá válnak. Ahogy több időt töltenek el a gyülekezeti életben való részvétellel és több emberrel kerülnek kapcsolatba, célba vesznek pár egyént, flörtölnek és pillantásokat váltanak egyesekkel az ellenkező neműek közül, gyakran provokatív módon beszélnek, még egy csipetnyi szexuális zaklatással is megfűszerezve ezt. Helyes ez a fajta kapcsolat az emberek között? (Nem.) Ez helytelen kapcsolatok kialakítását jelenti. Az efféle egyének még az összejövetelek idejét is arra használják, hogy hivalkodjanak, úgy beszélnek, hogy különösen szellemesnek és elbűvölőnek tűnjenek az általuk kedvelt, illetve az érdeklődésük tárgyát képező személy előtt, kétértelmű gesztusokkal és pillantásokkal élve, győzedelmes és izgatott kifejezéssel az arcukon, sőt még parádéznak is – mindezt mi céllal? Azzal, hogy helytelen kapcsolatba csábítsák az ellenkező neműeket. Annak az undornak az ellenére, amelyet sok testvér ez iránt érez, és az őket körülvevők számos figyelmeztetése ellenére sem állnak le, és kitartanak a vakmerő csábításuk mellett. Ha az efféle helytelen kapcsolatok csak két egymással flörtölő embert érintenek a gyülekezeti életen kívül, és nincsenek hatással a gyülekezeti életre, illetve a gyülekezet munkájára, akkor egyelőre félre lehet tenni az ügyet. Ha azonban a helytelen kapcsolatokat kialakítók rendszerint ilyen viselkedést tanúsítanak a gyülekezeti életen belül és zavarnak másokat, akkor figyelmeztetni és korlátozni kell őket. Ha az ismételt intések ellenére is javíthatatlanok maradnak, és már komolyan megzavarták a gyülekezeti életet, akkor Isten választott népének szavazata révén ki kell takarítani őket a gyülekezetből. Helyénvaló ez a megközelítés? (Igen.) Ha csupán arról van szó, hogy fiatalok normálisan randiznak, ők is legyenek diszkrétek az összejövetelek során, hogy ne befolyásoljanak másokat. A gyülekezet Isten imádásának, Isten szavai imádkozva olvasásának és gyülekezeti élet élésének helye; a személyes ragaszkodást nem szabad behozni a gyülekezeti életbe, hogy másokat megzavarjon. Amennyiben zavarásokat okoz másoknak, hatással van mások hangulatára az összejövetelek során, befolyást gyakorol Isten szavainak olvasására, valamint Isten szavainak megértésére és ismeretére, valamint több ember figyelmét eltereli és zavarja őket, akkor az efféle kapcsolatot helytelen kapcsolatként jellemezzük. Ha másoknak zavarást okoz, akkor még a helyénvaló randevúzás is helytelen kapcsolatnak minősül, az ellenkező neműek randizáson kívüli csábításáról nem is beszélve. Ezért, ha valaki helytelen kapcsolatokat alakít ki a gyülekezeti életen belül, nem szabad szótlanul engedni vagy elnézni, hanem figyelmeztetéssel, korlátozással, sőt akár az alapelvek szerinti kitakarítással kell szembenéznie. Olyan munka ez, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak el kell végezniük. Ha kiderül, hogy valaki helytelen kapcsolatokat alakít ki, és a legtöbb embernek zavarásokat okozott a gyülekezetben azzal, hogy a jelenléte következtében a többiek szétszórttá váltak és kéjsóvár gondolatok hálójába kerültek, sőt ez akár oda vezet, hogy családok bomlanak fel, néhány új hívő pedig elveszíti az érdeklődését az összejövetelek iránt, Isten szavainak olvasása iránt, sőt, maga a hit iránt, és helyette egyre inkább beleszeret az általa imádott személybe és el akar szökni vele és vele együtt akarja leélni a napjait és el akarja hagyni a hitét – ha a helyzet súlyossága ilyen mértékben fokozódott, a vezetők és a dolgozók azonban mégsem veszik komolyan és azt hiszik, hogy csak emberi vágyról van szó, hogy semmi komoly, és olyasmi, ami az összes hétköznapi emberrel megesik, nem ismerik fel a probléma súlyosságát, illetve még kevésbé ébrednek rá, hogy milyen messzire mehet el a probléma, hanem figyelmen kívül hagyják, az efféle dolgokra adott reakciójukat illetően különösen érzéketlenek és tompák, és végül a gyülekezetben lévők többségének káros hatásokat okoznak, akkor ezeknek az eseteknek a természete súlyos akadályozást és zavarást jelent. Miért mondom azt, hogy súlyos akadályozást és zavarást jelent? Azért, mert ezek az esetek akadályozzák a gyülekezeti élet normális rendjét és kárt okoznak benne. Ezért amikor efféle egyének lépnek fel a gyülekezetben, korlátozni kell őket, akármilyen kevesen vagy sokan vannak is, gondoskodni kell róla, hogy minden egyes esettel foglalkozzanak, ha pedig súlyos a helyzet, el kell szigetelni az illetőt. Ha az elszigetelés nem hoz eredményeket, és az említett személyek továbbra is csábítgatják az ellenkező neműeket, zavarják a gyülekezeti életet és kárt okoznak a gyülekezet normális rendjében, akkor az alapelvekkel összhangban ki kell takarítani őket a gyülekezetből. Helyénvaló ez a megközelítés? (Igen.) Az efféle dolgok gyülekezeti életre és a gyülekezet munkájára gyakorolt hatása rendkívül ártalmas; pestishez hasonlóak, és ki kell irtani őket.

Aki hajlamos az ellenkező neműek csábítására, akárhová megy, így tesz, fáradhatatlanul efféle viselkedést tanúsítva. A csábítása és zaklatása célpontjai gyakran fiatal és vonzó egyének, időnként azonban középkorú emberek is vannak közöttük – proaktívan keresi a lehetőséget a csábításra, ha valakit is vonzónak talál. Ha szándékában áll elcsábítani másokat, egyesek nem tudnak ellenállni a csábításnak és bedőlnek, ami könnyen helytelen kapcsolatokhoz vezet. Mivel az emberek érettsége túl kicsi és híján vannak a valódi hitnek Istenben, ahogyan az igazság megértésének is, miként tudnák legyőzni ezeket a kísértéseket és ellenállni az efféle csábításoknak? Az emberek érettsége túl kicsi; különösképp gyengék és erőtlenek, amikor ezekkel a kísértésekkel és csábításokkal szembesülnek. Nehéz számukra, hogy ne érintse meg őket. Volt egy férfi vezető, aki minden általa látott gyönyörű nőt megpróbált elcsábítani; néha nem volt elég csak egyet elcsábítani – akár három-négy nőt is elcsábíthatott, rabul ejtve mindannyiukat, olyannyira, hogy elveszítsék az étvágyukat és ne tudjanak aludni, sőt még a kötelességük végzése iránti vágyukat is elveszítsék. Ilyen volt ennek a férfinek a „sármja”. Ha csak normálisan érintkezett volna az emberekkel, anélkül, hogy szándékosan megpróbálta volna elcsábítani őket, nem lett volna ennyire messzemenő a befolyása. Csak akkor történt, hogy egyre több ember bedőlt neki, amikor szándékosan megjátszotta magát és csábítgatott másokat, egyre növelve azok számát, akiket arra csábított, hogy helytelen kapcsolatuk legyen vele. Az embereknek nem volt erejük ellenállni, és beleestek ezekbe a kísértésekbe. Ez a vágy „bűbája” volt; amit tett, az kísértést, csábítást és zavarást teremtett mindkét fél számára. Egy férfi, aki több nőt csábítgat egyszerre – megzavarodott a szíve, vagy micsoda? Melyik nővel foglalkozzon először, melyiket elégítse ki először – hát nem lenne lelkileg kimerült? (De igen.) Ha ez ilyen fárasztó volt, miért viselkedett továbbra is így? Ez elvetemültség; az illető efféle teremtmény volt, ilyen volt a természete. Amikor az áldozatok elcsábulnak és kísértésbe esnek, könnyű vajon menekülniük a kísértéstől? Ha egyszer a kísértés csapdájába kerülnek, nehéz lesz menekülni. Evés, alvás, séta, kötelességek végzése – bármit is csinálnak, a fejük az illetővel kapcsolatos gondolatokkal van tele, a szívüket felemészti ez az ember. Az efféle zavarások rendkívül súlyosak! Ami következik, az az, hogy állandóan arra gondolnak, miként tegyenek az illető kedvére, miként vessék rá magukat, hogyan nyerjék meg, hogyan sajátítsák ki, hogyan versengjenek és küzdjenek más riválisokkal. Hát nem a zavarás következményei ezek? Könnyű egy ilyen állapotból menekülni? (Nem könnyű.) A következmények súlyossá válnak. Vajon ilyenkor is el tud csendesedni az ember szíve Isten előtt? Amikor Isten szavait olvassa, ilyenkor is magába tudja szívni őket? Ilyenkor is lehet világossága? Az összejövetelek során ilyenkor is lesz vajon kedve elmélkedni Isten szavain és közölni azokat, valamint hallgatni, ahogyan mások megosztják Isten szavait? Nem lesz; a szívét vágy, az imádata tárgya tölti meg, mindenfajta komoly dolognak híján lesz – még Isten is távozik a szívéből. Ami ezután következik, az elmélkedés arról, hogy miként tapaszalja meg a szerelmet, hogyan legyen romantikus és így tovább, az Istenben való hit iránti vágy pedig teljesen elveszik. Jók ezek a következmények? Olyasmi ez, amit az emberek látni kívánnak? (Nem.) Az elcsábulás és a kísértésbe esés következményei olyasmik, amiket az emberek meg tudnak előzni? Képesek az emberek irányítani ezeket a következményeket? Tőlük függ vajon a döntés? Elérhetik vajon azt a szintet, hogy a szívükben képesek legyenek leállni, amikor úgy kívánják? Ezt senki sem tudja elérni. Ez a következménye az emberekre nézve az efféle helytelen kapcsolatok okozta zavarásoknak. Amikor Isten hiányzik az ember szívéből, és az ember nem kívánja többé olvasni Isten szavait, akkor melyek a következmények? Akkor is van remény az üdvösségre? Az üdvösségre való remény nullává válik. Minden elveszik; a korábban megértett kevés doktrína, az elszántság és az elhatározás, hogy az ember feláldozza magát Istenért, valamint az Isten üdvösségének elnyerése utáni vágy mind elveszik – ezek a következmények. Az emberek eltávolodnak Istentől és a szívükben elutasítják Őt, és Isten is elutasítja őket. Ez nem az a következmény, amelyet bárki, aki hisz Istenben és követi Őt, látni szeretne, és nem is olyan tény, amelyet Isten bármely követője el tud fogadni. Amint azonban az emberek efféle kísértésbe esnek és a helytelen kapcsolatok örvénye magával ragadja őket, nehéznek találják a kiszabadulást, és még inkább képtelenek uralkodni magukon. Az efféle helytelen kapcsolatokat ezért korlátozni kell. Súlyos esetekben azonnal és gyorsan el kell takarítani a gyülekezetből azokat, akik következetesen zavarják és zaklatják az ellenkező neműeket, hogy ne zavarják a gyülekezeti életet, és még inkább, megelőzendő, hogy még több ember a kísértés hálójába kerüljön. Észszerű ez a megközelítés? (Igen.)

A vezetők és a dolgozók felelősségeinek tizenkettedik tételében a vezetőknek és a dolgozóknak minden egyes feladatban minden tőlük telhető erőfeszítést meg kell tenniük annak biztosítása végett, hogy Isten választott népe normális gyülekezeti életet folytathasson, megóvva a testvéreket a gyülekezeti életbe történő bármilyen beavatkozástól vagy zavarástól. Ez azt jelenti, hogy megóvnak minden olyan testvért, aki normális gyülekezeti életet tud élni. Pontosan mit kell megóvni? A testvéreket kell megóvni, hogy békességben Isten elé járulhassanak az összejövetelek során, és békében imádkozva olvashassák és megoszthassák Isten szavait; ezzel egyidejűleg a testvérek legyenek képesek egységes szívvel és elmével imádkozni Istenhez, keressék Isten szándékait, kérjenek megvilágosítást és megvilágítást Istentől, nyerjék el Isten jelenlétét és részesüljenek Isten áldásaiban és útmutatásában. Ez az összes testér legnagyobb és legfontosabb érdeke, és ez mindenki számára alapvető; arra vonatkozik, hogy meg lehet-e menteni őket, és hogy lehet-e jó rendeltetési helyük. Ezért szigorúan meg kell fékezni, el kell szigetelni, illetve ki kell takarítani azokat, akik helytelen kapcsolatokat alakítanak ki a gyülekezeten belül; különösen azokat kell szigorú felügyelet alatt tartani, akik nemek közötti kapcsolatokat alakítanak ki. Mit jelent a felügyelet? Ha csak enyhe esetről van szó, le kell leplezni és meg kell metszeni őket, valamint azonnal le kell állítani és korlátozni kell őket, és meg kell akadályozni, hogy hatást gyakoroljanak másokra. Amennyiben súlyos az eset, határozottan és habozás nélkül kell cselekedni; a lehető leghamarabb ki kell takarítani őket a gyülekezetből, megelőzendő, hogy több embert megzavarjanak. Ha zavarásokat kívánnak okozni, hadd tegyék odakinn a világban, zavarjanak, akit csak szeretnének; elég csupán annyit mondani, hogy a gyülekezeti életben az igazságra törekvő testvéreket nem szabad megzavarniuk. Ez a vezetők és a dolgozók munkáját illető elsődleges alapelv és cél ennek a tizenkettedik felelősségnek a tekintetében.

B. Homoszexuális kapcsolatok

A helytelen kapcsolatok kérdését illetően – amiről az imént főként beszéltünk, az a nemek közötti helytelen kapcsolatok kialakítása volt. Ahol az csábítással, kecsegtetéssel, kérkedéssel és az ellenkező neműekkel való incselkedéssel jár; aktívan közeledve és próbálkozva közel kerülni hozzájuk; és gyakran szándékos vagy nem szándékos törekvéssel arra, hogy az összejöveteleken a közelükben üljenek; ráadásul nemcsak egy személy elcsábításáról, hanem arról van szó, hogy az ember az első kísérlet kudarca esetén áttér egy másikra, így aztán az ellenkező neműek közül sokakat ér zaklatás a gyülekezetben, akkor ez a probléma súlyossá vált. Ez lefedi a nemek közötti helytelen kapcsolatokat. Az ellenkező neműekkel való kapcsolatok mellett léteznek helytelen kapcsolatok az azonos nemű emberek között is. Ha két azonos nemű ember különös baráti viszonyban van, régóta ismeri egymást és elég közel állnak egymáshoz, akkor helyénvaló, hogy gyakran érintkeznek. Ha azonban ez egyszer kéjsóvár testi kapcsolat kialakításáig fajul, az efféle kapcsolatokat helytelennek kell minősíteni. Ha két azonos nemű ember között gyakori a testi kapcsolat, egészen oly mértékig, hogy általában provokatív természetű nyelvet használnak egymás között, és gyakran látni őket egymást átkarolva, vagy még egyértelműbb viselkedésformákat és megnyilvánulásokat tanúsítanak, akkor idővel mindenki számára nyilvánvalóvá válik: „Nem arról van szó, hogy ezek ketten segítik egymást, illetve, hogy a személyiségük összeillő; nem a normális emberi mivolt keretein belül érintkeznek. Ez homoszexualitás!” Immár a legtöbb ember érti, hogy a homoszexualitás helytelen kapcsolat, és természetét tekintve még súlyosabb és helytelenebb, mint a különböző neműek közötti kapcsolat. Ha léteznek ilyen kapcsolatok a gyülekezetben, pestisként terjedhetnek, egyeseket efféle kísértésbe és csábításba vezetve. Vannak, akik azt mondják, hogy a múltban volt közük homoszexualitáshoz, ám nem önként voltak részesei. Félretéve azt, hogy valóban homoszexuálisok-e, illetve, hogy milyen a szexuális irányultságuk, ha csábítás hatására efféle kísértésbe tudnak esni – egyelőre félretéve azt, hogy önként vagy passzívan tették-e – az akkor is mindeneképp megzavarta őket. Abbéli állításukból ítélve, hogy nem önként tették, áldozatok voltak. Ezért ha homoszexuális emberek azonos neműeket csábítanak és kecsegtetnek, akkor azok, akiket elcsábítanak – bár maguk nem feltétlenül homoszexuálisok – homoszexuálissá válhatnak, miután egy homoszexuális ember elcsábította őket. Hát nem veszélyes helyzet ez? Miért mondjuk, hogy ezek az emberek homoszexuálisok? Amikor heteroszexuális egyének csábítanak el sok embert, az a promiszkuitás körébe tartozik, ami helytelen kapcsolatot jelent. Amikor tehát két olyan azonos nemű ember megfogja egymás kezét és megöleli egymást, akik közeli kapcsolatban vannak és jól kijönnek egymással – ami teljesen normális –, ez hogyan fajulhat odáig, hogy homoszexuálisnak nevezzék őket? A közöttük lévő szexuális kapcsolat miatt – amikor a kapcsolat erre a szinte lép, homoszexuálissá válik. Ha átkarolják egymás vállát, egymás nyakába kapaszkodnak vagy a derekuknál fogva tartják egymást, az nem normális testi kapcsolat azonos nemű egyének között, sokkal inkább vágy vezérelte testi kapcsolat, amely más természetű, ezért a helytelen kapcsolatok közé tartozik. A gyülekezetben a legtöbb ember számára vajon építő jellegű-e vagy sem az, ha ilyen homoszexuális embereket lát? (Nem, nem építő.) A legtöbben zavartságot éreznek-e vajon, miután ezt látták? Ha nem tudnál a helyzetről, az illető pedig átkarolná a nyakad vagy a derekad, sőt akár arcon csókolna, zavarban lennél? (Igen.) Miután megzavartak, vajon nyugodt vagy nyugtalan lenne a szíved? (Undorodna.) Nos, akkor lenne-e olyan érzésed, hogy vétkeztél? Ha nem pontosan érted, mi a lényege az efféle problémának, és csak megérintettél valakit vagy testileg érintkeztél valakivel, aki veled azonos nemű, anélkül, hogy utána sokat gondoltál volna erre, akkor nincs nagy gond. Ha azonban gondolsz rá, és folyamatosan gondolkodsz, majd aztán nem tudod elengedni az illetőt – ahhoz hasonló módon, ahogyan az ember az ellenkező neműek után sóvároghat, attól függetlenül, hogy a szubjektív tudatodban ellenállsz-e vagy sem, akkor az, hogy ilyen gondolatok merülnek fel benned, annak a jele, hogy már megzavartak, nem igaz? Ezért a homoszexuális kapcsolatok természete, ez a fajta helytelen kapcsolat sokkal súlyosabb. Egyesek nem látják a heteroszexuális emberek közötti promiszkuitás és a homoszexualitás közötti különbséget és egyenlőként kezelik ezt a két kérdést. A homoszexualitás problémája azonban valójában sokkal súlyosabb, mint a heteroszexuálisok közötti promiszkuitás ügye.

Ha homoszexuális kapcsolatokat kialakító egyének jelennek meg a gyülekezetben, és nem korlátozzák őket, mindenkire fenyegetést jelentenek és mindenkinek zavarásokat okoznak. Miféle zavarásokat? Kívülről a legtöbb ember semmiféle problémát nem érzékel az emberi mivoltukkal kapcsolatban, amikor kapcsolatba kerül velük, a hosszabbra nyúló kölcsönhatás azonban összezavarja a gondolataikat és elsötétíti a szívüket. Elveszítik az istenhit iránti lelkesedésüket, és anélkül, hogy bármiféle különösebb problémával találkoznának, nem lesznek hajlandóak hinni Istenben, elveszítik az érdeklődésüket Isten szavainak olvasása iránt, a szívükben egyre távolabb érzik magukat Istentől, és a hitük feladására vonatkozó gonosz gondolatokat táplálnak. Ezért a gyülekezeten belüli efféle helytelen homoszexuális kapcsolatokat nem csupán le kell állítani és korlátozni kell; azokat is azonnal el kell takarítani a gyülekezetből, akik ilyeneket alakítanak ki. Ez feltétlenül így van. Amint ilyen egyénekre derül fény, az általuk végzett kötelességektől, illetve a státuszuktól függetlenül azonnal el kell takarítani őket a gyülekezetből, kíméletlenül! Ez a gyülekezet előírása. Miért van érvényben ez az előírás? Szilárd alapokon nyugszik. Isten férfinek és nőnek teremtette az embert; miután megteremtette Ádámot, a társa Éva lett, nem pedig egy másik Ádám. Isten szavain alapszik, és tökéletesen pontos dolog efféle lépést tenni azokkal szemben, akik homoszexuális kapcsolatot alakítanak ki. Egyesek talán ezt kérdik: „Miért nem kaphatnak ezek az emberek esélyt a bűnbánatra? Fiatalok; hát nem kellene megengedni nekik, hogy elkövessenek néhány nevetséges tettet?” Nem! Egyéb nevetséges tetteket a körülmények és a jellegük függvényében lehet másként kezelni, ám ez a konkrét nevetséges tett egyáltalán nem csupán egy akármilyen nevetséges tett; egyáltalán nem tolerálható, és bárkit, aki efféle tettet követ el a gyülekezeten belül, azonnal el kell takarítani! Ha egy egész gyülekezetet homoszexuális emberek alkotnának, akkor az összeset eltakarítanák. Ilyen gyülekezetre nincs szükség, még csak egyre sem! Ez az alapelv. Egyesek így szólnak: „Némelyek csak egy emberrel alakítanak ki homoszexuális kapcsolatot, és nem csábítottak el másokat, illetve senki mást nem kezdtek el zavarni. Ezekkel az egyénekkel foglalkozni kell vajon, és ki kell takarítani őket?” Ha valóban homoszexuálisok, akkor az, ha megengedik nekik, hogy a gyülekezetben maradjanak, olyan, mintha időzített bombát helyeznének Isten választott népe közé – előbb-utóbb biztosan fel fog robbanni. Még ha nem is zavartak meg, csábítottak el vagy zaklattak senkit a velük azonos neműek közül, az nem jelenti azt, hogy a jövőben nem fogják ezt tenni. Lehetséges, hogy még nem találtak olyasvalakit, akit kedvelnek, aki tetszik nekik, illetve az időzítés nem megfelelő, és még mindig mindenkiből hiányzik a kölcsönös ismeretség és megértés. Ha azonban az ilyen emberek számára egyszer megfelelő és alkalmas az időzítés, akkor lépni fognak. Az efféle egyéneket ezért egyáltalán soha nem szabad megtűrni a gyülekezetben, illetve nem szabad megengedni nekik, hogy ott maradjanak, mivel természetellenesek és nem emberiek. A gyülekezet nem akar ilyen embereket. Az, ha így kezeljük az efféle helytelen kapcsolatokat kialakítókat, nem helytelen és nem túlzó. Egyesek azonban ezt mondják: „Néhány homoszexuális egészen jónak tűnik; nem tettek semmi rosszat, betartják a törvényeket és az előírásokat, az idősek iránt tiszteletet, a fiatalok iránt pedig szeretetet tanúsítanak, mindig jót cselekednek, néhányuknak még adottságai és készségei is vannak, egyesek pedig különösképp adakozók és segítőkészek a gyülekezetben. Engednünk kellene, hogy a gyülekezetben maradjanak.” Helyes ez az elgondolás? (Nem.) A gondolataid helyességétől vagy helytelenségétől függetlenül át kell tudnod látni a homoszexuális emberek természetét. A gyülekezetnek a homoszexuális kapcsolatot kialakító egyéneket illető gyakorlati alapelve az, hogy ki kell takarítani őket. Ez egy olyan adminisztratív rendelet, amelyet senki sem sérthet meg; mindenkinek ezen alapelv szerint kell gyakorolnia.

Az emberek számára a helytelen kapcsolatok e két fajtájának a megnyilvánulásait a legkönnyebb felismerni, átlátni és jellemezni, amelyekről az imént beszélgettünk. Ami azokat illeti, akik ilyen helytelen kapcsolatokat alakítanak ki, az egyik dolog az, hogy a vezetők és a dolgozók eleget kell tegyenek a felelősségüknek azzal, hogy a kezelésük végett afféle intézkedéseket hoznak, mint hogy leállítják, korlátozzák, elszigetelik és kitakarítják őket. A másik az, hogy a testvéreknek is fel kell ismerniük azokat, akik ezt a kétféle helytelen kapcsolatot kialakítják, és távol kell maradniuk tőlük, elkerülendő, hogy elcsábítsák őket és kísértésbe essenek, ami hatással lehet az Istenbe vetett hitükre, valamint az igazságra való törekvésükre az üdvösség elérése érdekében. Ha az ember egyszer kísértésbe esik, nehéz kivergődnie belőle. A legtöbb embernek képesnek kell lennie felismerni ezt a két embertípust. Ne tegyetek úgy, ahogyan az emberek a társadalomban viselkednek, amikor azt színlelik, mintha nem látnák, hogy ki kivel flörtöl, helyes nézőpont vagy álláspont híján azok irányában, akik szabados nemi életet élnek, és képesek arra, hogy normális kapcsolatot tartsanak efféle egyénekkel, amíg a saját érdekeik nem értintettek, és úgy beszélnek, ahogyan az ember általában tenné, mintha semmi baj nem lenne. Vannak ezeknek az embereknek alapelveik arra vonatkozóan, ahogyan másokat kezelnek? Egyáltalán nincsenek. Az összes nem hívő a világi ügyekre vonatkozó filozófiák szerint él, próbál senkit sem megsérteni, hogy óvja magát, Isten háza azonban teljesen különbözik a nem hívő társadalomtól. Isten házában az igazság uralkodik. Isten azt követeli meg az emberektől, hogy az igazságalapelvek szerint bánjanak másokkal. Isten választott népének egésze elfogadja az igazságot és felszerelkezik vele, felhasználja azt arra, hogy felismerjen és kezeljen másokat, nemcsak azért, hogy fenntartsa a gyülekezeti életet és óvja a testvéreket, hanem ami még fontosabb, hogy megóvja magát a kísértés elszenvedésétől, valamint elkerülje azt, hogy kísértésbe csalogassák. Minél korábban fel tudod ismerni az efféle egyéneket és el tudsz távolodni tőlük, annál inkább képes leszel távol tartani magad a kísértéstől, és védett leszel. Így kell bánnod a helytelen kapcsolatokat kialakító egyénekkel; ez áll összhangban az igazságalapelvekkel, és ez igazodik Isten szándékaihoz.

C. Anyagi érdekeltségen alapuló helytelen kapcsolatok

A helytelen kapcsolatok másik típusa az anyagi érdekeltségen alapszik. Az emberek afféle dolgokat tesznek, mint hogy érdekek kedvéért hízelegnek, magasztalnak, dicsérnek és egymás kegyeibe férkőznek. Az efféle aljas viselkedés és elvetemült légkör behozatala a gyülekezeti életbe súlyos hatást gyakorol másokra, akik csendesen olvassák Isten szavait vagy a megosztott tapasztalatokat hallgatják. Amint anyagi érdekeltségen alapuló kapcsolat jön létre, az érintett egyének a saját előnyük végett gyakran fognak afféle dolgokat mondani vagy tenni, amelyek ellenkeznek a vágyaikkal. Ha például valaki azt látja, hogy egy másik ember valamilyen módon hasznára lehetne a vállalkozásának vagy az érdekeinek, akkor előfordulhat, hogy az illetőt választja vezetőnek, egy konkrét kötelességre jelöli őt, vagy bármivel egyetért, amit az illető mond, azt állítva, hogy az helyes, függetlenül attól, hogy megfelel-e az igazságnak, hogy behízelegje magát. Sok olyasmit megtesz azért, hogy behízelegje magát neki, ami nem felel meg az alapelveknek és ellenkezik az igazsággal, ami zavarja Isten választott népét az emberek, események és dolgok tisztán látásában, valamint az igazságba való belépésben. A rossz és torz dolgokat helyesként jellemzi, az emberi elképzeléseket és képzelődéseket úgy írja le, mintha azok összhangban állnának Isten szándékaival és így tovább, így megzavarva az emberek gondolatait, valamint a törekvésük helyes irányát és célját. Mindezek a viselkedésformák abból fakadnak, hogy anyagi érdekeltségen alapuló kapcsolatot tart fenn. A saját érdekei védelme és fenntartása érdekében képes a lelkiismerete ellen szólni és az alapelvekkel szemben cselekedni. Az, amit mond és tesz, zavarásokat és rombolást okoz a gyülekezeti életben, ami végül odáig vezet, hogy több ember képtelen közölni Isten szavait, imádkozva olvasni Isten szavait, illetve normális és rendes módon megosztani a személyes tapasztalatait, ez pedig veszteségeket eredményez az emberek életbe való belépésében. Amikor az emberek a személyes tapasztalati megértésükről beszélnek, gyakran találkoznak az emberek anyagi érdekeltségeiből eredő akadályokkal; egyesek szóbeli akadályok, mások viselkedésbeliek, megint mások pedig célokkal és irányokkal kapcsolatosak. Az embereket gyakran félbeszakítják, amikor közlik az igazságot és imádkozva olvassák Isten szavait, gyakran eltérítik őket a témától és gyakran befolyásolják őket különböző mértékben. Ezért korlátozni kell azokat, akik anyagi érdekeltségen alapuló helytelen kapcsolatokat és ezekhez kapcsolódó viselkedést alakítanak ki. Az ilyen problémákkal szembesülő gyülekezetvezetők ne hunyjanak szemet, és semmiképp se nézzenek el efféle gonoszságot, megbocsátva az efféle dolgok előfordulását a gyülekezeti életben. Ehelyett legyenek éberek és figyelmesek, és azonnal állítsák le és korlátozzák őket.

Az anyagi érdekeltségen alapuló helytelen kapcsolatok kialakítása gyakori jelenség a gyülekezetben. Ha például valaki azt tervezi, hogy indul a következő gyülekezetvezetői választáson, megkörnyékezhet egy csoportot és elárulhatja nekik az elgondolásait. Ezek az emberek nem ostobák; értésére adják: „Ha téged választunk, milyen előnyöket biztosítasz majd számunkra?” Így egy anyagi érdekeltségen alapuló kapcsolat formálódik közöttük. Az anyagi érdekeltségeiket fenntartandó, az összejövetelek során gyakran azonos álláspontra helyezkednek az ügyekkel kapcsolatosan. Anélkül, hogy a többiek tudatában lennének, illetve ismernék a hátteret, folyton arról beszélnek, hogy milyen jó is az egyik ember, hogy azt, amit egy másik tesz, miként engedi és áldja meg Isten, ki tett felajánlásokat és mennyit ajánlott fel, ki milyen hozzájárulást tett Isten házához, gyakorta zengve dicshimnuszt egymásról és méltatva egymást. A gyülekezeti életben ezeket a dolgokat gyakran az általuk korábban elért egyetértés, valamint a kölcsönös érdekeik fenntartása szolgálatában hangoztatják. Előfordulhat például, hogy ezt mondja: „Ha engem választasz meg vezetőnek, amint elfoglalom a helyemet, csoportvezetővé teszlek.” Hát nem mind személyes nyereséget keresnek? Az érdekeik érvényesítése érdekében nem kell vajon bizonyos dolgokat mondaniuk, illetve megtenniük bizonyos lépéseket? Így aztán az összejövetelek során különféle megnyilvánulásokat tanúsítanak, amelyek mind azt célozzák, hogy fenntartsák az általuk korábban elért egyetértést és a szóban forgó érdekeket. Mielőtt a céljukat elérik, a legtöbb általuk tett dolgot érdekek mozgatják. Nos, nem igencsak helytelenek a szándékok és a célok a mögött, amit mondanak és tesznek? Nem helytelen a közöttük létrejött kapcsolat? Vajon a gyülekezeten belül nem kellene korlátozni az efféle helytelen kapcsolatokat? Egyesek azt kérdik: „Hogyan tudjuk korlátozni, ha nem derül ki?” Az ilyen ügyeket, hacsak egyáltalán nem történnek meg, ha egyszer nekilátnak, fel lehet deríteni, és leleplezik őket. Ha az emberek megfelelően közlik az igazságot, valamint a személyes megértéseiket és tapasztalataikat, anélkül, hogy bármi, az igazsághoz nem kapcsolódó dolgot belekevernének, akkor ezt mindenki érzékelni tudja. Ha hamisságok állnak fenn, az emberek azt is képesek felismerni. Ezért a kölcsönös érdekek fenntartása miatt keletkező különféle ügyleti kapcsolatokat is korlátozni kell a gyülekezetben; legalábbis az érintetteket figyelmeztetni kell és el kell beszélgetni velük, hadd ismerjék fel a saját problémáikat és értsék meg az efféle tevékenységekben való részvétel súlyos következményeit, közben a testvéreknek is lehetővé téve, hogy tisztán lássák ezeknek a dolgoknak a természetét. Milyen hatása van az efféle tevékenységnek a legtöbb emberre? Arra készteti az embereket, hogy azt higgyék, nincs sok különbség a gyülekezet és a társadalom között, mivel mindkettő olyan hely, ahol mindenki kihasználja egymást, és az emberek a saját előnyeik érdekében ügyletekbe bonyolódnak. Ez a viselkedés nem mérsékelt zavarás, hanem súlyos zavarást jelent a gyülekezeti életre. Mondjátok meg Nekem, jó ember vajon az, aki állandóan megkörnyékezi az embereket, hogy elnyerje a szavazataikat egy választáson, és szokatlan eszközöket használ a választás manipulálására és a vezetői pozíció megszerzésére? Az ily módon választott vezetők nyilvánvalóan nem jó emberek. Számíthatnak bármi jóra azok a testvérek, akik a kezükre kerültek? Ha valaki szokatlan eszközök révén válik vezetővé, ahelyett, hogy az alapelvek alapján választanák meg – az ilyen vezető biztosan nem jó ember. Ha megengedik neki, hogy ő vezessen, az egyenértékű azzal, mintha a testvéreket nyíltan átadnák egy gonosz embernek, egy antikrisztusnak, és a legtöbb embert tényleg a Sátán kezére juttatják; egy ilyen forgatókönyvvel a gyülekezeti életük gyümölcsei magától értetődőek lesznek. Ez az érdekekhez kötődő helytelen kapcsolattípus. Akár csoportok, akár egyének között – amint az emberek közötti kapcsolatokban érdekek játszanak szerepet, a tetteikben inkább a személyes előnyök felé hajlanak majd, mintsem az Isten háza érdekeinek fenntartását célzó alapelvekkel összhangban cselekednének. Az efféle kapcsolatoknak nem a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész az alapja, hanem mind a lelkiismerettel, mind a józan ésszel, az igazságalapelvekkel pedig még inkább ellentétesek. Amit mondanak, tesznek és bemutatnak, a szándékaikkal, céljaikkal, indítékaikkal, eredőikkel és a többivel együtt mind érdekek által vezéreltek; ezek a kapcsolatok tehát helytelenként határozhatók meg. Mivel az efféle kapcsolatok alakulása zavarja Isten választott népét a gyülekezeti élet folytatásában, és a legtöbb ember számára megnehezíti Isten szavainak olvasását és az igazság közlését csendességben Isten előtt, ezért korlátozni kell az efféle helytelen kapcsolatokat a gyülekezeten belül. Súlyos és gonosz emberi viselkedésnek minősülő esetekben figyelmeztetést kell kiadni, ha pedig az érintettek mindezek ellenére sem tartanak bűnbánatot, akkor ki kell takarítani őket a gyülekezetből.

D. Egyének közötti gyűlölet

A helytelen emberi kapcsolatoknak különböző megnyilvánulásai vannak. Egy másik közülük a személyes gyűlölet. A családokon belül például súrlódások vagy viták merülhetnek fel az anyósok és a menyek között, sógornők vagy fivérek között, illetve szomszédok között is felmerülhetnek ilyesmik. Alkalmanként ez akár gyűlöletté fajul, és ellenségekhez hasonlóan ezek az emberek azután képtelenek együttműködni vagy együtt dolgozni, oly mértékig, hogy még csak szembe sem bírnak nézni egymással, amikor pedig ez történik, veszekednek és viaskodnak. Amikor az összejöveteleken találkoznak, a szívüket akkor is gyűlölet tölti el, és képtelenek lecsendesíteni magukat Isten előtt, hogy élvezzék Isten igéjét, valamint elgondolkodjanak önmagukról és megismerjék önmagukat, és természetesen képtelenek elengedni az előítéleteiket és a gyűlöletüket, hogy normális összejövetel részesei legyenek. Ehelyett amikor csak találkoznak, veszekedésbe és összetűzésbe keverednek, leleplezik egymás hiányosságait és támadják egymást, sőt szidják egymást, ami mélyreható negatív hatást gyakorol Isten választott népére. Az ilyen emberek álhívők, nem hívők. Ami azokat illeti, akik őszintén hisznek Istenben és szeretik az igazságot, bármi történik is, vagy bárkivel is van vitájuk, illetve bárkivel szemben is táplálnak előítéleteket, képesek keresni az igazságot, elgondolkodni önmagukról és megismerni önmagukat, és az igazságalapelvekkel összhangban megoldani a problémákat. Ha valami rosszat tettek és tartoznak valakinek, képesek proaktívan elnézést kérni és beismerni a hibáikat; semmiképp nem folyamodnak ahhoz, hogy vitákat vagy gondot okozzanak az összejöveteleken. Teljességgel a szentek méltóságán aluli dolog vitákba bocsátkozni és csetepatét okozni a gyülekezetben; az efféle viselkedés súlyos szégyent hoz Istenre. Azokból, akik így viselkednek, nagy mértékben hiányzik az emberi mivolt, a lelkiismeret és a józan ész; egyáltalán nem őszinte istenhívők. Ez a probléma viszonylag gyakoribb az új hívők körében. Mivel az új hívők nem értik az igazságot és nem tisztultak meg a romlott beállítottságuktól, sok dolog miatt könnyen vitába keverednek, sőt engedik, hogy a forrófejűségük utat törjön, és viaskodásba keveredjenek. Ha nem oldják fel ezeket a romlott beállítottságokat, akkor az emberek gyűlöletet fognak táplálni a szívükben, és még amikor gyülekezeti életet élnek, akkor is vég nélküli vitákba bonyolódnak majd ezzel a forrófejűséggel és gyűlölettel. Ez hatást gyakorol a gyülekezeti életre, befolyásolva Isten választottjait, akik eszik és isszák Isten igéjét, dicsőítik Istent és megosztják a tapasztalati megértésüket Isten szavairól. Ez Isten választott népének életbe való belépésére is közvetlen hatással van. Néhány új hívő könnyedén vitába keveredik kisebb dolgokkal kapcsolatos nézetkülönbségek miatt. Például mielőtt egy összejövetel elkezdődik, egyesek egy bizonyos himnuszt akarnak énekelni, míg mások inkább egy másikat részesítenek előnyben – még egy ilyen jelentéktelen ügy is könnyedén vitákhoz vezethet. Hasonlóképp, valamely dolgot illető eltérő vélemények időnként hamar vitába fordulhatnak, sőt az is vitatkozást szíthat, ha meggondolatlan beszéd következtében megsértenek valakit. Az új hívők körében gyakoriak az efféle esetek. Amikor viták merülnek fel az összejövetelek során, azok természetesen megzavarják a gyülekezeti életet. Nem zavarja ez vajon Isten választott népét is? A gyülekezeti életet azok zavarják meg a legkönnyebben, akik hajlamosak a veszekedésre, valamint a helyes és a helytelen vitatására. Csak a saját hiúságuk és tekintélyük kielégítésével törődnek, anélkül, hogy figyelembe vennék Isten választott népének érdekeit. Azzal, hogy így viselkednek, vajon nem okoznak zavarásokat a gyülekezeti életben? (De igen.) A gyülekezet az a hely, ahol a testvérek összegyűlnek, hogy egyék, igyák és élvezzék Isten szavait; annak a helye, ahol alávetik magukat Istennek és imádják Őt. Egyáltalán nem a személyes panaszok kiszellőztetésének helye, és biztosan nem veszekedésre, illetve arról való vitatkozásra szolgál, hogy mi helyes és mi helytelen. Amikor efféle emberek ily módon zavarásokat okoznak, az milyen következményekhez vezet? Közvetlen eredménye az öröm hiánya az összejövetelek során; oda vezet, hogy Isten választott népe képtelen épülést elérni az életben, sőt azt eredményezi, hogy a legtöbb ember képtelen békére lelni, és leírhatatlanul szenved. Idővel egyesek passzívvá és gyengévé válnak, sőt vonakodnak összejövetelekre járni. Ez a helyzet a legtöbb gyülekezetben jellemző, és olyasmi, amit Isten választott népének egésze megtapasztalt. Hogyan kell tehát megoldani a gyakori viták és viaskodások problémáját az összejöveteleken? Ki kell választani Isten szavainak a problémához kapcsolódó több passzusát, és az összejövetelek során többször együtt elolvasni; azután beszéljen mindenki az igazságról, megosztva a megértését. Ez a megközelítés hozhat némi eredményt. Nemcsak azok ismerhetik fel a vétkeiket és érezhetnek bűntudatot, akik veszekedésre hajlamosak, hanem még a szemlélők is elgondolkodhatnak, hogy hasonló helyzetekben vajon felfedték-e a romlott beállítottságaikat, illetve, hogy képesek-e veszekedni másokkal – ily módon a szemlélődők is megismerhetik önmagukat. Függetlenül attól, hogy valaki érintett-e a vitákban vagy sem, miután több alkalommal több passzust elolvas Isten szavaiból, felismerheti a saját romlott beállítottságait, és láthatja, hogy a romlott beállítottságok szerinti élet csakugyan azt jelenti, hogy híján van a lelkiismeretnek és a józan észnek, és a legcsekélyebb emberi mivolt sincs benne. A gyülekezeti élet ily módon történő megélésének hatásai nem rosszak, ugye? Bár egy összejövetel elején adódhatnak viták, ha utána mindenki olvashatja Isten szavait, elcsendesedhet Isten előtt, hogy elgondolkodjon önmagáról, az igazsággal megoldhatja a problémákat és igazi bűnbánatot tarthat – ha ezek az eredmények elérhetők – akkor az normális gyülekezeti élet. Ezért bármi is történik az összejövetelek során, az nem feltétlenül rossz; amíg szívben és lélekben mindenki összejön az igazság keresésére, és néhányszor együtt olvassa Isten szavainak számos oda vonatkozó passzusát, akkor még ha a problémák nem is oldhatók meg teljesen, az emberek képesek lesznek valamelyest átlátni azokat és lesz némi tisztánlátásuk – ez mindenki hasznára fog válni. Mondanátok, hogy az ilyen gyülekezeti életet nehéz megvalósítani? Ez egy rossz dolog jóra fordítása, egyfajta szerencse a szerencsétlenségben. Ennek azonban nem szabad arra késztetnie az embereket, hogy azt az elgondolást szorgalmazzák, miszerint a viták és a szóváltások kívánatosak a gyülekezeti életben; ezt egyáltalán nem szabad szorgalmazni. A viták és a szóváltások könnyedén forrófejűség kitöréséhez és konfliktushoz vezethetnek, ami mindenki számára rossz, és személyes gyötrelmet okoz az érintetteknek. A legjobb megközelítés ezért az igazság keresése a problémák megoldása érdekében, az igazság megértése pedig hatékonyan meggátolhatja a hasonló eseteket a jövőben. A bölcs egyéneknek türelmes és toleráns hozzáállást kell tanúsítaniuk, amikor súrlódás és ütközés merül fel. Mivel nekik is romlott a beállítottságuk és könnyen megbánthatnak másokat, azonnal imádkozniuk kell Istenhez és keresniük kell az igazságot a problémák megoldása érdekében, amikor felfedik a romlott beállítottságukat. Ily módon, mire eljön az összejövetel ideje, a személyes neheztelés és gyűlölet mind eloszlik majd, egyfajta felszabadultság-érzéshez vezetve a szívükben és megkönnyítve nekik, hogy békésen kijöjjenek a testvérekkel, ezzel elősegítve a harmonikus együttműködést. Amikor bárki azt látja, hogy egy testvér felfedi a romlott beállítottságát, szeretettel segítséget kell ajánlania, nem pedig megítélnie, elítélnie, illetve elutasítania őt. Megtörténhet, hogy a problémák egy-két segítségnyújtási kísérlet után sem oldódnak meg, de türelemre és toleranciára akkor is szükség van. Amíg nem zavarja a gyülekezeti életet, illetve nem követ el szándékosan gonoszságot, addig mindvégig türelemmel és toleranciával kell bánni vele – eljön majd a nap, amikor észhez tér. Ha valakinek az emberi mivolta gonosz és mindenféle segítséget visszautasít, nem fogadja el az igazságot, bárhogyan is közlik, akkor ő nem hisz őszintén Istenben, az ilyen egyénektől pedig távolságot kell tartani. Ha ismételten zavarja a gyülekezeti életet, akkor az alapelvekkel összhangban kell bánni vele és kezelni őt. Ha nem gonosz ember, hanem csupán gyakran mutatja meg a romlott beállítottságát, gyűlöli magát, ám pillanatnyilag nincs ereje máshogy tenni, akkor az ilyen egyéneket szeretettel támogatni kell; segítsetek nekik megérteni az igazságot, valamint tisztán látni és felismerni a romlottságuk megnyilatkozásait – ily módon fokozatosan csökkenni fognak a romlottságuk megnyilatkozásai. Ha ezek az emberek csak alkalmanként gyakorolnak hatást a testvérekre, meg lehet bocsátani nekik; amennyiben nincs nagyobb probléma az emberi mivoltukkal, és nem csalárd illetve gonosz emberek, akkor az igazság közlése révén támogatni és segíteni kell őket. Ha el tudják fogadni az igazságot, akkor szeretettel kell bánni velük. Ha azonban nem hajlandók bűnbánatot tartani és hosszú időn át negatív hatással vannak a gyülekezeti életre, akkor a gyülekezetvezetőknek figyelmeztetéseket kell kiadniuk és korlátozásokat kell bevezetniük. Ha makacsul nem hajlandók elfogadni az igazságot, akkor az efféle egyének gonosz emberek. A gonosz emberek senkivel sem tudnak kijönni, rothadt almák és démonok. Csak akadályozásokat és zavarásokat fog okozni az, ha a gyülekezetben tartják őket. Ezért azokat, akik az ismételt intések ellenére sem hajlandóak változni, gonosz emberként kell kezelni és ki kell takarítani a gyülekezetből. Bárki, aki gyakran megzavarja a gyülekezeti életet és Isten választott népének életbe való belépését, álhívő és gonosz ember, és ki kell takarítani a gyülekezetből. Függetlenül attól, hogy ki az illető vagy miként viselkedett a múltban, ha gyakran megzavarja a gyülekezet munkáját és a gyülekezeti életet, visszautasítja a metszést, és folyton hibás érveléssel védekezik, akkor ki kell takarítani a gyülekezetből. Ez a megközelítés teljességgel a gyülekezeti munka normális előrehaladásának fenntartását, valamint Isten választott népe érdekeinek védelmét szolgálja, és teljes egészében megfelel az igazságalapelveknek és Isten szándékainak. Nem szabad, hogy néhány gonosz egyén vitái és oktalan bajkeverése befolyásolja Isten választott népének életbe való belépését és a gyülekezet munkáját – nem éri meg, és Isten választott népével szemben is igazságtalan.

Ha gonosz emberek gyakran zavarásokat okoznak a gyülekezetben, ami eredménytelen gyülekezeti élethez vezet, az a legjobb megoldás, ha osztályozzuk az embereket és az összejöveteleket különböző csoportokra bontjuk: együtt gyülekeznek azok, akik szeretik az igazságot és őszintén végzik a kötelességeiket; együtt gyülekeznek azok, akik törekedni akarnak az igazságra, ám nem végzik a kötelességeiket; és együtt gyülekeznek azok, akik szeretnek akadályozásokat és zavarásokat okozni, pletykálnak másokról, valamint megítélnek és elítélnek másokat. Ily módon a gyülekezet elsődlegesen három embercsoportra bontható – mondhatni, mindenkit a fajtája szerint felosztva –, ezzel biztosítva azt, hogy ezek a csoportok ne zavarják egymást az összejövetelek során. A rossz emberi mivolttal rendelkező emberek – bármilyen meggondolatlanul is követnek el gaztetteket – nem lesznek hatással másokra, hanem csak maguknak ártanak. Egyeseknek ádáz a beállítottsága. Ha valaki valami olyasmit mond, ami bántja vagy sérti őket, akkor gyűlölni fogják az illetőt, és azon fognak gondolkodni, hogy miként támadhatnák és miként torolhatnák meg. Nem számít, miként közlik velük az igazságot vagy miként metszik meg őket, nem fogadják el azt. Előbb meghalnának, mintsem bűnbánatot tartsanak, és folytatják a gyülekezeti élet megzavarását. Ez azt bizonyítja, hogy gonosz emberek. Nem tűrhetjük tovább az ilyen gonosz embereket. Ki kell takarítani őket a gyülekezetből az igazságalapelvekkel összhangban. Ez a probléma alapos megoldásának az egyetlen módja. Bármilyen hibát vagy rossz dolgokat követtek is el, az ádáz beállítottságú emberek senkinek sem fogják engedni, hogy leleplezze vagy megmetssze őket. Ha valaki esetleg leleplezi és megsérti őket, feldühödnek, bosszút állnak és soha nem hagyják annyiban a dolgot. Nincs bennük türelem és tolerancia mások iránt, és nem tanúsítanak elnézést velük szemben. Milyen alapelvre épül a magatartásuk? „Inkább lennék áruló, mint elárult.” Más szóval: nem tűrik, hogy bárki is megsértse őket. Hát nem a gonosz emberek logikája ez? Ez pontosan a gonosz emberek logikája. Senkinek sem szabad megsértenie őket. Számukra elfogadhatatlan, hogy bárki a legcsekélyebb mértékben is megpiszkálja őket, és minden embert gyűlölnek, aki megteszi. Járni fognak az illető után és sosem hagyják annyiban az ügyet – a gonosz emberek ilyenek. A gonosz embereket el kell szigetelni, illetve ki kell takarítani, amint rájöttök, hogy gonosz emberek lényege lakozik bennük, mielőtt bármilyen nagy gonoszságot el tudnának követni. Ez minimálisra fogja csökkenteni az általuk okozott kárt; ez a bölcs döntés. Ha a vezetők és a dolgozók addig várnak a kezelésével, amíg egy gonosz ember valamiféle katasztrófát nem okoz, akkor passzívak. Ez azt bizonyítaná, hogy a vezetők és a dolgozók nagyon ostobák, a tetteik mögött pedig nincsenek alapelvek. Vannak olyan vezetők és dolgozók, akik egyszerűen ilyen ostobák és tudatlanok. Mielőtt kezelnék a gonosz embereket, ragaszkodnak hozzá, hogy megvárják, amíg meggyőző bizonyíték nincs a kezükben, ugyanis úgy vélik, hogy a lelkük csak ily módon lesz nyugodt. Valójában azonban nincs szükség meggyőző bizonyítékra ahhoz, hogy biztos lehess valaki gonoszságában. Megmondhatod a mindennapi szavaiból és tetteiből. Amint bizonyos vagy benne, hogy gonosz, kezdheted a korlátozásával vagy az elszigetelésével. Ez biztosítja majd, hogy sem a gyülekezet munkája, sem Isten választott népének életbe való belépése nem sérül. Egyes vezetők és dolgozók nem képesek felismerni, hogy ki gonosz, és nem is tudják időben kezelni a gonosz embereket. Következésképp a gyülekezet munkája és a gyülekezeti élet érintett, Isten választott népének életbe való belépése pedig akadályoztatott. Ez igen ostoba dolog. A hamis vezetők így végzik a munkát. Egyrészt híján vannak a tisztánlátásnak, másrészt talpnyalók, akik félnek attól, hogy megsértenek másokat. Amikor vezetőként szolgálnak, az efféle emberek először is nem képesek valódi munkát végezni; másrészt pedig ártanak Isten választott népének. Még a gonosz emberek okozta zavarások problémáját sem tudják azonnal megoldani, sem a testvéreket nem tudják megóvni; az ilyen emberek nem alkalmasak arra, hogy vezetők és dolgozók legyenek. Mondjátok meg Nekem, ha valakit gonosz emberként jellemeznek, vajon akkor is szükséges közölni vele az igazságot, hogy segítsenek neki? (Nem.) Nem szükséges esélyt adni neki. Egyesekben túl sok a „szeretet”, folyton lehetőséget adnak a gonosz embereknek a bűnbánatra, de el tud ez érni bármilyen hatást? Megfelel ez Isten szavai alapelveinek? Láttál már olyan gonosz embert, aki képes valódi bűnbánatot tartani? Olyat még senki sem látott. Abban reménykedni, hogy gonosz emberek bűnbánatot tartanak olyan, mintha megszánnád a mérges kígyókat; mintha fenevadakat sajnálnál. Ez azért van, mert a gonosz emberek lényege alapján eldönthető, hogy a gonosz emberek sosem fogják szeretni a pozitív dolgokat, soha nem fogják elfogadni az igazságot és soha nem fognak bűnbánatot tartani. A szótárjukban nem fogod megtalálni a „bűnbánat” szót. Bárhogyan is közlöd velük az igazságot, nem fogják félretenni a saját indítékaikat és érdekeiket, különféle okokat és kifogásokat fognak találni az önigazolásra, és senki sem tudja meggyőzni őket. Ha veszteséget szenvednek, az elviselhetetlen számukra, és vég nélkül gyötörni fognak másokat emiatt. Hogyan tudnának valódi bűnbánatot tartani az olyan emberek, akik semmilyen veszteséget nem hajlandóak elszenvedni? Rendkívül önző emberek azok, akik a saját érdekeiket mindenek fölé helyezik; gonosz emberek és soha nem fognak bűnbánatot tartani. Ha már alaposan felfogtad, hogy az ilyen ember gonosz, és mégis esélyt adsz neki a bűnbánatra, az nem ostobaság vajon? Azzal egyenértékű, mintha egy fagyott kígyót melengetnél a kebleden, hogy aztán később megmarjon. Csak egy bolond tenne efféle butaságot. A gyülekezetben normális jelenség az, hogy Isten választottjai gyűlölik a gonosz embereket, mivel a gonosz emberek híján vannak az emberi mivoltnak és folyton erkölcstelen dolgokat tesznek. A gonosz emberek gyűlölése a helyes gondolkodásmód. Része annak, aminek az emberek normális emberi mivoltában meg kell lennie.

Mondjátok meg Nekem, miféle ember az, akiben semmiféle szeretet nincs a testvérek iránt? Miért nincs még csak egy szemernyi normális emberi kapcsolata sem a testvérekkel? Bárkivel is érintkezik, az efféle ember csak érdekekhez és ügyletekhez köti ezeket a kapcsolatokat; ha nincsenek benne érdekek vagy ügyletek, nem fog törődni az emberekkel. Hát nem gonosz ez a fajta ember? Egyesek nem törekednek az igazságra és csak érzések szerint élnek; aki jól bánik velük, ahhoz közelednek, és aki segít nekik, arra jóként gondolnak. Az ilyen embereknek normális emberi kapcsolataik sincsenek. Csupán érzésekre alapozva élnek, képesek tehát vajon méltányosan és igazságosan bánni a testvérekkel? Ez teljesen elérhetetlen. Ezért bárki, akinek nincs normális emberi kapcsolata a testvérekkel, illetve azokkal, akik őszintén hisznek Istenben, lelkiismeret és józan ész, normális emberi mivolt nélküli ember, és biztosan nem olyasvalaki, aki szereti az igazságot. Ezek az egyének nem különböznek a pitiáner csőcseléktől a nem hívők között; kapcsolatot tartanak bárkivel, aki hasznukra van, és figyelmen kívül hagyják azokat, akik nincsenek. Sőt, amikor látnak valakit, aki törekszik az igazságra, vagy valakit, aki tapasztalati tanúságtételeket tud megosztani – olyasvalakit, akit mindenki csodál és kedvel – féltékennyé és gyűlölködővé válnak, és mindent megpróbálnak, hogy muníciót gyűjtsenek, amivel megítélhetik és elítélhetik ezeket az igazságra törekvő embereket. Hát nem ezt teszik a gonosz emberek? Az efféle emberekből hiányzik a lelkiismeret és a józan ész – rosszabbak a fenevadaknál. Nem tudnak helyesen bánni az emberekkel, nem tudnak normálisan kijönni másokkal, képtelenek normális emberi kapcsolatokat építeni Isten választott népével, és ráadásul képesek gyűlölni azokat, akik az igazságra törekednek. Az ilyen emberek biztosan nagyon egyedül érzik magukat és magányosak a szívükben, folyton a Mennyre és más emberekre panaszkodva. Mi öröm vagy értelem van az életükben? Ezeknek az embereknek ádáz a beállítottsága, és bárkivel is érintkeznek, jelentéktelen ügyek miatt gyűlölet tud ébredni bennük, elítélve őt és bosszút forralva ellene, csapásokat hozva rá. Az efféle gonosz egyének ízig-vérig ördögök, minden egyes nappal csapást hoznak a gyülekezetre, amíg maradnak. Ha hosszú időn át maradnak, a csapások végtelenek lesznek. A csapások csak azzal háríthatók el, ha kitakarítják őket a gyülekezetből. Továbbá vannak olyanok, akik kívülről civilizáltnak tűnnek, ám különösen odavannak az előnyökért, ezért az Istenbe vetett hitük is az előnyökre való törekvést szolgálja. Ha egy ideje nem szereztek valamilyen indokolatlan előnyt, az arcukat ború fátyolozza, mintha valaki sok pénzzel tartozna nekik. Érzelmileg azonnal megérinti azt, aki meglátja a neheztelő és csüggedt arcukat. Mit gondoltok, milyen hatása lenne egy ilyen arc feltűnésének a gyülekezeti életben? Isten választott népének többsége biztosan kényelmetlenül érezné magát ennek láttán, és különböző mértékben megzavarná és befolyásolná azt, ahogyan Isten szavait olvassák és az igazságról beszélgetnek. Különösen ami azokat illeti, akik nem gyökereztek meg az igaz útban – ha gyakran látnák ezt az állandóan borús arcot a gyülekezeti életben, az igen könnyen hatással lenne rájuk! A gyülekezetben több vidám személyiségű emberre van szükség, akik egyszerűen és nyíltan beszélnek, valamint több olyan emberre, akiknek a szívét béke és öröm tölti meg, és akiknek a szelleme szabad és felszabadult. Ez örömtelivé tenné a gyülekezeti életet. Azok az állandóan borús besavanyodott alakok imádkozzanak otthon Istenhez, és igazítsanak a gondolkodásmódjukon, mielőtt összejövetelekre jönnek. Így jó hangulatban lesznek és nyerni fognak valamit az összejövetelből, ráadásul ez másoknak is hasznára válik majd; legalábbis nem fogják zavarni őket. Biztosítandó, hogy Isten választott népe normális gyülekezeti életet tudjon élni, a vezetőknek és a dolgozóknak meg kell tanulniuk közölni az igazságot a problémák megoldásához. Ha valaki borús arccal érkezik az összejövetelre, a vezetőknek és a dolgozóknak elő kell lépniük és megkérdezni: „Segítségre van szükséged?” Ezt nevezzük mások szeretetből fakadó, proaktív segítésének. Ha a vezetők és a dolgozók azt látják, hogy valakinek problémája van és nem törődnek vele, kerülik ezeket a savanyú alakokat és távol tartják magukat tőlük, anélkül, hogy beszélnének velük az igazságról, hogy felvidítsák a napjukat, akkor nem végeznek tényleges munkát. A gyülekezeti munka hatékony végzéséhez a vezetőknek és a dolgozóknak mindenekelőtt azt kell megtanulniuk, hogy Isten választott népének bizalmasai legyenek, ahhoz hasonlóak, amit a nem hívők törődő kormányzati tisztviselőnek neveznek. Egyesek nem hajlandóak ilyen szerepet játszani, mindig szívesebben lesznek szemlélődők – ily módon miként vezethetik hát Isten választott népét arra, hogy jó gyülekezeti életet éljenek? Valójában az, hogy valakinek van-e probléma a szívében, bizonyos mértékig kiül az arckifejezésére. Ha valakinek mindig komor az arca, az bizonyára azt jelenti, hogy sötét a szíve, egy cseppnyi világosság nélkül. Mosolyoghat vajon még az arca, ha egész nap a helyesről és a helytelenről folyó vitákba merül? Ezeknek az embereknek az arcát mindig sötét felhők borítják, pillanatnyi napsütés nélkül, és ez a kötelességük végzésére is kihat. Ha a vezetők és a dolgozók lassan reagálnak és oldják meg ezt a problémát, és emiatt a testvérek állandó zavarástól és kimondhatatlan nyomorúságtól szenvednek, az azt bizonyítja, hogy a vezetők és a dolgozók képtelenek tényleges munkát végezni, képtelenek problémákat megoldani az igazsággal, és teljességgel értéktelenek. Ha a vezetők és a dolgozók értik az igazságot és képesek felismerni a testvérek problémáit, valamint időben tudnak támogatást és segítséget nyújtani, nem csupán arra képesek, hogy segítsenek megoldani az emberek problémáit, hanem abban is tudnak segíteni, hogy az emberek megértsék az igazságalapelveket és eleget tegyenek a kötelességeiknek, akkor hatékony lesz a kötelességvégzésük és az ügyintézésük, a gyülekezeti munka pedig nem lesz érintett. Ha a vezetők és a dolgozók nem tudják azonnal felismerni és megoldani a problémákat, az hatással van a gyülekezet munkájára. Ha a vezetők és a dolgozók nem tudják felismerni és kezelni a problémákat, és ezzel kárt okoznak a gyülekezet munkájának és akadályozzák Isten választott népének életbe való belépését, akkor nem hagyták vajon cserben Istent és az Ő választott népét? Nincsenek híján az alapelveknek a dolgok kezelésében? A problémák azonnali és habozás nélküli kezelése, miután átlátják a lényegüket – ezt hívják felelősségteljességnek és hűségnek, és ez jelenti azt, hogy az ember a megfelelő színvonalon végzi a kötelességét.

A mai beszélgetés témája a hatodik probléma – a helytelen kapcsolatok kialakítása. Ennek a típusnak a gyülekezeti életben felmerülő problémái alapvetően a következők: helytelen kapcsolatok a nemek között, azonos nemű kapcsolatok, anyagi érdekeltségen alapuló kapcsolatok és az egyének közötti gyűlölet. Akár testi vágyon, testi érdekeken vagy érzelgős testi összefonódásokon alapuló kapcsolatokról van szó, azok mind a helytelen kapcsolatok kategóriájába tartoznak, ugyanis túllépnek a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész körén. Ezeknek a helytelen kapcsolatoknak a létezése bizonyos mértékig felkavarhatja az embereket. Súlyosabb esetben megzavarhatja az emberek belépését az életbe, az igazságra való törekvésüket, valamint abbéli törekvésüket, hogy megismerjék Istent. A helytelen kapcsolatoknak ezek a különböző fajtái nem a lelkiismeretből vagy a józan észből erednek, és ellentmondanak a normális emberi mivoltnak. Az emberek számára nehéz elfogadni és gyakorolni az igazságot, amikor ezekben az abnormális kapcsolatokban élnek, és ez megzavarja őket a gyülekezeti élet folytatásában és az életben való növekedésre törekvésben is, valamint a gyülekezeti élet rendjét is zavarja. Ez hátrányos Isten választott népének életbe való belépésére nézve, és a gyülekezet munkájának is árthat. Mindezek miatt elengedhetetlen, hogy a vezetők és a dolgozók haladéktalanul felismerjék és kezeljék ezeket a problémákat.

Ami a helytelen kapcsolatokat illeti, már felsoroltunk különböző helyzeteket és csoportosítottuk őket. Tudtok néhány példát mondani a tisztánlátás gyakorlására? Mi a tisztánlátás elsajátításának célja? Az, hogy képessé tegyen arra, hogy felismerjétek és meghatározzátok az emberek, események és dolgok lényegét, hogy pontos ítéletet hozzatok, majd az alapleveknek megfelelően kezeljétek őket. Ez a végeredmény. Kérdezte valaki ezt: „Egész nap csak a helyes és a helytelen kérdéseiről, ezekről a hétköznapi ügyekről beszélsz – nem vagyunk többé hajlandóak ezeket hallgatni; már összejövetelekre sem akarunk járni. Hát nem az igazságról kellene beszélned? Minek kell mindig ezekről a helyzetekről beszélni?”? Láttatok ilyen embereket? Miféle emberek ők? (Olyan emberek, akiknek nincs lelki megértésük.) Ily módon beszélgetünk, és ők mégis képtelenek megérteni az igazságot – nem érik el egy normális ember intelligenciaszintjét; az efféle emberek teljesen haszontalanok. Kellene vajon még mindig prédikációkat hallgattatni azzal az emberrel, akinek az intelligenciaszintje nem éri el egy emberét? Talán ezt javasolná: „Az összejövetelek folyton az igazság közléséről szólnak, mindig afféle dolgokról beszélnek, mint az igazság gyakorlása – elegem van abból, hogy ezt hallgassam. Többé nem vagyok hajlandó összejövetelekre jönni.” Ha valóban ilyen nézetet vall, akkor olyasvalaki, aki idegenkedik az igazságtól. Ami az ilyen embereket illeti: Isten háza nem ragaszkodik a részvételükhöz; gyorsan küldjétek el őket. Ha ők maguk nem hajlandóak összejövetelekre jönni, és nem fogékonyak arra, amit megvitatnak velük, mi nem ragaszkodunk hozzá – nem akarjuk zavarni őket. Az efféle emberek – még ha egy életen át hisznek is Istenben – nem fogják megérteni az igazságot és nem fognak belépni a valóságba; ez elfecsérelt erőfeszítés. Ha teológiai ismereteket szeretnek hallgatni, akkor hadd menjenek és tanulmányozzák a teológiai ismereteket; egy napon, amikor nem jutnak hozzá az igazsághoz mint élethez, megbánják majd.

2021. május 29.