Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Az „önkényesen és diktatórikusan cselekedni” kifejezés szó szerinti jelentése alapján az „önkényes” azt jelenti, hogy egyedül hoz döntéseket, ő mondja ki a végső szót; a „zsarnoki” pedig azt jelenti, hogy miután saját maga ítéletet vagy döntést hozott, mindenki másnak anélkül kell azt végrehajtania, hogy joga lenne eltérő véleményen lenni, eltérő kijelentést tenni, vagy akár csak kérdéseket feltenni. Az önkényesség és a zsarnokiság azt jelenti, hogy amikor egy adott helyzettel néz szembe az antikrisztus, akkor azt saját maga latolgatja és veszi fontolóra, mielőtt döntene arról, hogy mit tegyen. Önállóan, mások közreműködése nélkül hoznak döntéseket a színfalak mögött arról, hogy mit miként kell tenni; még a saját munkatársaik, partnereik és a magasabb szintű vezetőik sem avatkozhatnak közbe – ezt jelenti önkényesnek és zsarnokinak lenni. Bármilyen helyzettel nézzenek is szembe, akik ily módon cselekednek, következetesen úgy járnak el, hogy magukban meghányják-vetik a dolgokat és megfontoltan törik a fejüket, sosem tanácskozva másokkal. Mindenféle dolgok járnak a fejükben, de hogy ténylegesen mit gondolnak, azt senki sem tudja. Miért nem tudja senki? Azért, mert nem mondják meg. Némelyek azt gondolhatják, hogy ez csak azért van, mert nem beszédesek, de valóban ez lenne a helyzet? Ez nem személyiség kérdése; szándékos döntés, hogy sötétségben akarnak tartani másokat. Maguk akarják megtenni a dolgokat, megvannak a maguk számításai. Mit számítgatnak? A saját érdekeik, státuszuk, hírnevük, nyereségük és presztízsük körül forognak a számításaik. Azt latolgatják, hogy miként cselekedjenek a saját javukra, miként védjék meg a státuszukat és hírnevüket attól, hogy kár érje azokat, hogyan cselekedjenek anélkül, hogy hagynák másoknak, hogy átlássanak rajtuk, és – ami kulcsfontosságú – hogyan rejtsék el cselekedeteiket a Fennvaló elől, abban a reményben, hogy végül anélkül részesülnek majd előnyökben, hogy bárki előtt feltárnák bármilyen hibájukat. Ezt gondolják: „Ha egy pillanatra megbotlom és valami rosszat mondok, mindenki át fog látni rajtam. Ha valakinek eljár a szája és jelent engem a fennvalónak, lehet, hogy a fennvaló elbocsát, én pedig elveszítem a státuszomat. Azonkívül, ha folyton másokkal beszélgetek, nem válnak vajon nyilvánvalóvá a korlátozott képességeim mindenki számára? Nem lehet, hogy akkor lenéznek majd a többiek?” Mondjátok meg most Nekem: ha csakugyan átlátnának rajtuk, az jó vagy rossz lenne? Valójában azoknak, akik az igazságra törekednek, vagyis a becsületes embereknek nem sokat számít, ha átlátnak rajtuk, és ha veszítenek valamennyit a presztízsükből vagy a hírnevükből. Nem úgy tűnik, mintha nagyon érdekelnék őket ezek a dolgok; úgy tűnik, kevésbé vannak nyilvánvalóan tudatában ezeknek, és nem tulajdonítanak nekik túl nagy jelentőséget. Az antikrisztusok azonban a szöges ellentéteik; nem törekednek az igazságra, és magánál az életnél is fontosabbnak tartják a státuszukat, valamint azt, hogy mások miként ítélik meg őket és hogyan viszonyulnak hozzájuk.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik tétel)

Vannak, akik egyedül szeretnek csinálni dolgokat, anélkül, hogy bárkivel megbeszélnék, vagy bárkinek elmondanák. Egyszerűen úgy csinálják a dolgokat, ahogy akarják, függetlenül attól, mások hogyan vélekednek róluk. Azt gondolják: „Én vagyok a vezető, ti pedig Isten választottai vagytok, tehát követnetek kell, amit csinálok. Tegyétek pontosan azt, amit mondok – ennek így kell lennie.” Nem értesítenek másokat, amikor cselekszenek, és cselekedeteik nem átláthatóak. Mindig egymagukban erőlködnek, és titokban cselekszenek. Csakúgy, mint a nagy vörös sárkány, amely fenntartja egypárti hatalmi monopóliumát, mindig át akarnak verni és irányítani másokat, akiket jelentéktelennek és értéktelennek látnak. Mindig ők akarják kimondani az utolsó szót az ügyekben, anélkül, hogy megvitatnák vagy kommunikálnának másokkal, és soha nem kérik ki mások véleményét. Mit gondolsz erről a megközelítésmódról? Rendelkezik-e normális emberi mivolttal? (Nem.) Vajon nem a nagy vörös sárkány természete ez? A nagy vörös sárkány diktatórikus, és szeret önkényesen viselkedni. Az ilyen típusú romlott beállítottsággal rendelkező emberek nem a nagy vörös sárkány leszármazottai? Így kellene az embereknek ismerniük magukat. Képesek vagytok így cselekedni? (Igen.) Amikor így viselkedtek, tudatában vagytok ennek? Ha igen, akkor van még remény számotokra, de ha nem, akkor biztosan bajban vagytok, és ebben az esetben nem vagytok pusztulásra ítélve? Mi a teendő, ha nem vagytok tudatában annak, hogy így viselkedtek? (Szükségünk van a testvéreinkre, hogy rámutassanak erre, és megmetsszenek minket.) Ha először azt mondod másoknak: „Én olyan ember vagyok, aki természeténél fogva szeret másokat vezetni, és ezt előre megmondom nektek, tehát ha és amikor megtörténik, ne vegyétek zokon. Türelemmel kell lennetek velem. Tudom, hogy ez nem túl jó, és azon dolgozom, hogy fokozatosan változtassak rajta, ezért remélem, hogy toleránsak lesztek velem. Amikor ilyen dolgok történnek, legyetek türelemmel velem, működjetek együtt velem, és törekedjünk együtt az összehangolt együttműködésre.” Elfogadható ilyen módon tenni a dolgokat? (Nem. Ez értelmetlen.) Miért mondod, hogy ez értelmetlen? Aki ezt mondja, annak nem áll szándékában az igazságot keresni. Nagyon jól tudja, hogy így tenni a dolgokat helytelen, de kitart mellette, miközben másokat korlátoz, együttműködésüket és támogatásukat követelve. Nincs vágy a szándékukban arra, hogy gyakorolják az igazságot. Szándékosan szembemennek az igazsággal. Tudatos megszegés – Isten ezt utálja a legjobban. A gonosz embereken és az antikrisztusokon kívül senki sem képes ilyesmit tenni, és pontosan így cselekszenek az antikrisztusok. Az ember veszélyben van, ha szándékosan szembemegy az igazsággal, és ellenáll Istennek. Ez az antikrisztusok útján járás.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az összehangolt együttműködésről)

Az antikrisztusok képtelenek bárkivel is együttműködni; mindig egyeduralom felállítására vágynak. Ennek a megnyilvánulásnak a jellemzője az „egyedül”. Miért használjuk az „egyedül” szót ennek a leírására? Mert mielőtt cselekednének, nem járulnak Isten elé imádságban, az igazság alapelveit sem keresik, még kevésbé keresnek valakit, akivel közösséget vállalnának, és akitől megkérdeznék: „Ez a megfelelő irány? Mit írnak elő a munkarendek? Hogyan kell az ilyesmit kezelni?” Soha nem vitatják meg a dolgokat, és soha nem próbálnak konszenzusra jutni a kollégáikkal és a társaikkal – csak egyedül mérlegelik a dolgokat és tervezgetnek, a saját terveiken és intézkedéseiken dolgoznak. Isten házának munkarendjeit csupán felületesen átolvasva azt hiszik, hogy megértették őket, majd vakon megszervezik a munkát. Mire pedig mások tudomást szereznek erről, a munkát már el is rendezték. Lehetetlen, hogy bárki is előzetesen a saját szájukból hallja a nézeteiket vagy véleményeiket, mivel soha senkivel nem közlik a bennük rejlő gondolatokat és nézeteket. Valaki megkérdezheti: „Nincsenek minden vezetőnek és dolgozónak társai?” Lehet, hogy névlegesen van társuk, de amikor a munkára kerül a sor, már nincs – egyedül csinálják a dolgokat. Bár a vezetőknek és a dolgozóknak vannak társaik, és mindenkinek, aki bármilyen kötelességet végez, vannak társai, az antikrisztusok úgy hiszik, hogy jó képességűek és jobbak, mint az átlagemberek, ezért az átlagemberek nem méltóak arra, hogy a társaik legyenek, és mindannyian alacsonyabb rendűek náluk. Ezért szeretnek az antikrisztusok mindenről dönteni, és nem szeretik megbeszélni a dolgokat senki mással. Úgy gondolják, hogy ha így tesznek, akkor alkalmatlan semmirekellőnek tűnnek. Miféle nézőpont ez? Miféle beállítottság ez? Arrogáns beállítottság? Úgy gondolják, hogy másokkal együttműködni és megbeszélni dolgokat, érdeklődni és kérdezni tőlük méltatlan és megalázó, az önbecsülésük megsértése. Ezért pedig, hogy megóvják az önbecsülésüket, nem engednek átláthatóságot semmiben, amit tesznek, és nem is beszélnek róla másoknak, nemhogy megbeszélnék velük. Úgy gondolják, hogy ha másokkal megbeszélik a dolgokat, azzal alkalmatlannak mutatják magukat: hogy ha mindig kikérik mások véleményét, az azt jelenti, hogy ostobák és képtelenek önállóan gondolkodni; hogy ha másokkal együttműködnek egy feladat elvégzésében vagy valamilyen probléma megoldásában, haszontalannak tűnnek. Ez vajon nem az ő arrogáns és abszurd mentalitásuk? Nem a romlott beállítottságuk? A bennük lévő arrogancia és önelégültség túlságosan is nyilvánvaló: elvesztettek minden normális emberi értelmet, és nincs minden rendben a fejükben. Mindig úgy gondolják, hogy vannak képességeik, egyedül is be tudnak fejezni dolgokat és nincs szükségük arra, hogy másokkal együttműködjenek. Mivel ilyen romlott beállítottságaik vannak, képtelenek a harmonikus együttműködés elérésére. Úgy hiszik, hogy a másokkal folytatott együttműködés a saját hatalmuk felhígulását és széttöredezését jelenti, hogy ha a munkát megosztják másokkal, akkor a saját hatalmuk csökken és nem dönthetnek mindenről saját maguk, vagyis nincs valóságos hatalmuk, ami óriási veszteség a számukra. Így aztán bármi történjék is velük, ha úgy hiszik, hogy értik és tudják, hogyan lehet megfelelően kezelni, akkor nem beszélik meg senki mással, és ők döntenek el mindent. Inkább hibáznak, mint hogy másokat beavassanak. Inkább tévednek, mint hogy megosszák a hatalmat valaki mással, és inkább az elbocsátást részesítik előnyben, mint hogy hagyják, hogy mások beavatkozzanak a munkájukba. Ilyen egy antikrisztus. Inkább árt Isten háza érdekeinek, inkább kockára teszi Isten háza érdekeit, minthogy a hatalmát bárki mással megossza. Azt gondolja, hogy amikor munkát végez vagy valamilyen dolgot kezel, az nem kötelességvégzés, hanem lehetőség arra, hogy megmutassa önmagát és kitűnjön mások közül, lehetőség arra, hogy hatalmat gyakoroljon. Ezért bár azt mondja, hogy harmonikusan együttműködik másokkal, és ha felmerül egy dolog, akkor közösen megbeszéli másokkal, az igazság az, hogy a szíve mélyén nem hajlandó lemondani a hatalmáról vagy a státuszáról. Úgy gondolja, hogy amíg megért néhány doktrínát, és saját maga is képes elvégezni a dolgokat, addig nincs szüksége arra, hogy bárki mással együttműködjön. Úgy gondolja, hogy egyedül kell végrehajtania és elvégeznie a dolgot, és hogy csak ez teszi kompetenssé. Helyes ez a nézet? Nem tudja, hogy ha megszegi az alapelveket, akkor nem teszi a kötelességeit, nem képes Isten megbízatását végrehajtani, és pusztán csak munkát végez. Ahelyett, hogy az igazság alapelveit keresné, amikor a kötelességét végzi, a gondolatai és szándékai szerint gyakorolja a hatalmat, hivalkodik és kérkedik magával. Bárki is legyen a társa és bármit is tegyen az illető, ő soha nem akarja megbeszélni a dolgokat, mindig egyedül akar cselekedni és mindig övé kell, hogy legyen az utolsó szó. Nyilvánvalóan a hatalommal játszik és a hatalmat használja ki, hogy véghezvigye a dolgokat. Az antikrisztusok mind szeretik a hatalmat, és amikor státuszuk van, akkor még több hatalmat akarnak. Amikor hatalommal rendelkeznek, az antikrisztusok hajlamosak arra használni a státuszukat, hogy felvágjanak és kérkedjenek magukkal, hogy ezáltal mások felnézzenek rájuk és elérjék azon céljukat, hogy kitűnjenek a tömegből. Az antikrisztusok így ragaszkodnak a hatalomhoz és a státuszhoz, és soha, de soha nem mondanak le a hatalmukról.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész))

A felszínen úgy tűnhet, hogy egyes antikrisztusoknak vannak segítőik vagy társaik, de valójában amikor valami történik, akkor bármennyire is igazuk van másoknak, az antikrisztusok soha nem hallgatják meg, amit mondani akarnak. Még csak figyelembe sem veszik, nemhogy megbeszélnék vagy közösséget vállalnának róla. Egyáltalán nem figyelnek oda, mintha mások akár ott sem lennének. Amikor az antikrisztusok meghallgatják mások mondanivalóját, akkor csupán látszatcselekvést végeznek, vagy előadnak egy színjátékot, hogy mások a tanúi lehessenek. De amikor aztán eljön a végső döntés ideje, akkor az antikrisztusoké az utolsó szó. Ha bárki más beszél, csak a levegőt vesztegeti, egyáltalán nem számít. Ha például két ember felelős valamiért, és az egyikükben megvan az antikrisztus lényege, akkor mi mutatkozik meg ebben az emberben? Bármiről van szó, ő és csakis ő az, aki elindítja a dolgot, aki felteszi a kérdéseket, aki elrendezi a dolgokat és aki megoldást talál. És a legtöbbször teljes sötétségben tartják a társukat. Mi a társuk az ő szemükben? Nem a helyettesük, hanem egyszerűen csak kirakatbábu. Az antikrisztus szemében a társuk egyszerűen nem létezik. Amikor valamilyen probléma merül fel, az antikrisztus átgondolja, és ha már eldöntötte, hogyan kell cselekedni, mindenkit tájékoztat arról, hogy ezt így kell csinálni, és ezt senki sem kérdőjelezheti meg. Mi a lényege a másokkal való együttműködésének? Alapvetően az, hogy az övé a végső szó, hogy soha nem vitatja meg a problémákat senki mással, egyedül vállalja a felelősséget a munkáért és a társait kirakatbábuvá változtatja. Mindig egyedül cselekszik és soha senkivel nem működik együtt. Soha nem beszéli meg a munkáját és nem kommunikál róla senki mással. Gyakran egyedül hozza meg a döntéseket és egyedül foglalkozik a problémákkal, és sok dologban a többiek csak utólag tudják meg, hogyan végezte el vagy kezelte a dolgokat. Mások azt mondják neki: „Minden problémát velünk kell megbeszélni. Mikor kezelted ezt az ember? Hogyan kezelted? Hogyhogy nem tudtunk róla?” Nem ad magyarázatot, és nem is figyel. Számára a társainak semmi haszna, csak díszletek vagy kirakatbábuk. Amikor valami történik, átgondolja, saját maga dönt, és úgy cselekszik, ahogyan csak akar. Bármennyi ember van körülötte, mintha ezek az emberek nem is lennének ott. Az antikrisztus számára akár levegő is lehetnének. Ezt figyelembe véve van-e valamilyen valóságos aspektusa a másokkal való együttműködésének? Egyáltalán nem. Csak látszatcselekvést végez és szerepet játszik. Mások azt mondják neki: „Miért nem vállalsz közösséget mindenki mással, amikor problémával találkozol?” Ő erre azt feleli: „Mit tudnak ők? Én vagyok a csapatvezető. Az én dolgom, hogy döntsek.” A többiek azt mondják: „És miért nem vállaltál közösséget a társaddal?” Azt feleli: „Megmondtam neki, és nem volt véleménye.” Kifogásként használja fel, hogy másoknak nincs véleményük vagy hogy nem tudnak önállóan gondolkodni. Így elfedi azt a tényt, hogy csak a saját fejét követi. És ezt a legcsekélyebb önvizsgálat sem követi. Az ilyen ember számára lehetetlen lenne elfogadni az igazságot. Ez a probléma az antikrisztus természetével kapcsolatos.

Hogyan kell magyarázni és gyakorolni az „együttműködés” fogalmát? (A dolgok megvitatása, amikor felmerülnek.) Igen, ez az egyik módja a gyakorlásának. És még? (Az ember gyengeségeinek ellensúlyozása a másik erősségeivel, egymást felügyelve.) Ez teljesen illik rá: az ilyen módon való gyakorlás harmonikus együttműködés. Van még más is? Kikérni a másik véleményét, amikor dolgok történnek – ez nem együttműködés? (De igen.) Ha az egyik ember közli a véleményét, majd a másik is a sajátját, és végül csak az első ember közléséhez tartják magukat, akkor minek ez a látszatcselekvés? Ez nem együttműködés: ez nincs összhangban az alapelvekkel és nem hozza meg az együttműködés eredményeit. Ha csak beszélsz és beszélsz, mint egy gépfegyver, ha nem adsz lehetőséget másoknak, akik beszélni szeretnének, és ha nem hallgatsz meg másokat még azután sem, hogy minden ötletedet elmondtad, akkor az megbeszélés-e? Közlés-e? Csak látszatcselekvés – nem együttműködés. Akkor mi az együttműködés? Az, amikor – miután elmondtad az elképzeléseidet és döntéseidet – képes vagy kikérni a másik véleményeit és nézeteit, majd összehasonlítani a saját állításaidat és nézeteidet az övéivel, úgy, hogy néhány ember közösen tisztánlátást gyakorol velük kapcsolatban és keresi az alapelveket, ezáltal pedig közös megértésre jutnak és meghatározzák a gyakorlás helyes útját. Ezt jelenti megvitatni és közösségben lenni – ezt jelenti az „együttműködés”. Vannak, akik vezetőként nem látnak át valamilyen dolgot, de addig nem vitatják meg másokkal, amíg ki nem merülnek a lehetőségeik. Ekkor azt mondják a csoportnak: „Nem tudom autokratikusan kezelni ezt a dolgot: mindenkivel harmonikusan együtt kell működnöm. Hagyom, hogy mindannyian kifejtsétek a véleményeteket róla, hogy megbeszéljük, hogy eldöntsük, hogyan kell helyesen cselekednünk.” Miután mindenki megszólalt és elmondta a véleményét, megkérdezik a vezetőt, hogy mit gondol róla. Azt mondja: „Amit mindenki akar, az ugyanaz, mint amit én akarok – én is erre gondoltam. Kezdettől fogva ezt terveztem, ezzel a megbeszéléssel pedig garantált az egyhangúság.” Őszinte-e ez a megjegyzés? Van egy árnyoldala. Egyáltalán nem látja át a dolgot, és a mondanivalójával az a szándéka, hogy félrevezessen és becsapjon másokat: az a célja vele, hogy az emberek megbecsüljék. Az, hogy mindenki véleményét kikéri, csak formaság, amivel azt akarja elérni, hogy mindenki azt mondja, hogy ő nem diktatórikus vagy önkényeskedő. Ezt a módszert alkalmazza a dolgok elfedésére, hogy elkerülje ezt a címkét. Valójában miközben mindenki beszél, ő egyáltalán nem figyel és egyáltalán szívleli meg, amit mondanak. Abban sem őszinte, hogy mindenkit hagy beszélni. Látszatra engedi, hogy mindenki közösséget vállaljon és megbeszélje a dolgokat, de valójában csak azért engedi, hogy mindenki beszéljen, hogy megtalálja azt a módszert, amely összhangban van a saját szándékaival. Amikor pedig meghatározta a megfelelő módszert a dolog megközelítésére, akkor rákényszeríti az embereket, hogy fogadják el, amit tenni szándékozik, akár helyes az, akár nem, és mindenkivel elhiteti, hogy az ő módszere a helyes, hogy mindenki ezt akarja. Végül pedig erőszakkal hajtja végre. Ezt neveznéd te együttműködésnek? Nem – akkor minek neveznéd? Diktatórikusan viselkedik. Akár igaza van, akár nincs, azt akarja, hogy övé legyen az egyetlen, utolsó szó. Ráadásul ha valami történik és nem látja át, akkor a többieket szólaltatja meg először. Miután a többiek szóltak, összefoglalja a véleményüket és keres bennük egy olyan módszert, ami tetszik neki, amit megfelelőnek talál, és mindenkivel elfogadtatja. Az együttműködés látszatát kelti, ami azt eredményezi, hogy továbbra is úgy cselekszik, ahogyan akar – továbbra is övé az egyetlen és utolsó szó. Hibát talál és beleköt mindenbe, amit a többiek mondanak, kommentál és meghatározza a hangnemet, majd mindezt egyetlen teljes, pontos állítássá szintetizálja, amellyel meghozza a döntését és mindenkinek megmutatja, hogy ő emelkedettebb, mint a többiek. Kívülről úgy tűnik, mintha mindenki mondanivalóját meghallgatta volna, és valóban mindenkit hagy beszélni. Tény azonban, hogy a döntést végül egyedül ő hozza meg. A döntés valójában mindenki meglátásaiból és nézeteiből áll, csak ő foglalja össze őket kicsit teljesebb és pontosabb formában. Vannak, akik ezt nem látják át, és ezért úgy hiszik, hogy ő az, aki emelkedett. Mi a jellege annak, amikor így cselekszik? Nem rendkívüli ravaszság? Összefoglalja mindenki mondanivalóját és a sajátjaként állítja be, hogy az emberek hódoljanak és engedelmeskedjenek neki, végül pedig mindenki úgy cselekszik, ahogyan ő akarja. Ez harmonikus együttműködés lenne? Ez arrogancia és önelégültség, diktatúra – minden érdemet kisajátít. Az ilyen emberek rendkívül álságosak, rendkívül arrogánsak és önelégültek a másokkal való együttműködésben, az emberek pedig ezt meg fogják látni, ha elég időt kapnak.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész))

„Önkényesek és zsarnokiak, sosem beszélgetnek másokkal és kényszerítenek másokat, hogy engedelmeskedjenek nekik” – mit jelez elsősorban az antikrisztusok e viselkedésének lényege? Elvetemült és ádáz a beállítottságuk, és kivételesen erős vágy van bennük mások irányítására, ami túlmegy a normális emberi racionalitás határain. Azonkívül mi a megértésük és nézetük az általuk végzett kötelességet illetően, és hogyan állnak hozzá? Miben különbözik ez azoktól, akik őszintén végzik a kötelességüket? Azok, akik őszintén végzik a kötelességüket, alapelveket keresnek ahhoz, amit tesznek, ami egy alapvető követelmény. De hogyan fogják fel az antikrisztusok az általuk végzett kötelességet? Milyen beállítottság és lényeg tárul fel a kötelességvégzésükön keresztül? Magas pozícióban vannak, és leereszkedőek az alattuk lévőkkel. Ha vezetésre választják ki őket, státusszal és identitással bíró egyénekként kezdik látni magukat. Nem Istentől fogadják el a kötelességüket. Ha megkapnak egy bizonyos pozíciót, úgy érzik, hogy fontos a státuszuk, nagy a hatalmuk és egyedi az identitásuk, ami lehetővé teszi számukra, hogy a magas pozíciójukból lenézzenek másokat. Ugyanakkor azt is gondolják, hogy parancsokat adhatnak ki és saját gondolataik szerint cselekedhetnek, és hogy nem is szükséges, hogy bármiféle kétségeik legyenek ezzel kapcsolatban. Azt gondolják, hogy a kötelességvégzés lehetőségét arra használhatják, hogy kielégítsék a hatalom utáni sóvárgásukat, valamint azt a vágyukat és ambíciójukat, hogy erővel irányítsanak és vezessenek másokat. Azt lehet mondani, hogy úgy érzik, végre van esélyük arra, hogy senki ne kérdőjelezze meg a hatalmukat. Egyesek ezt mondják: „Az antikrisztusok megnyilvánulásai közé tartozik, hogy önkényesek és zsarnokiak, és hogy sosem beszélgetnek másokkal. Habár a vezetőnk is rendelkezik antikrisztusi beállítottsággal és feltárulásokkal, ő gyakran beszélget velünk!” Vajon ez azt jelenti, hogy ő nem antikrisztus? Az antikrisztusok néha képesek színlelni; miután egy körben mindenkivel beszélgettek és mindenki gondolatait megértették és felfogták – és beazonosították, hogy ki igazodik hozzájuk és ki nem –, kategorizálják az embereket. A jövőbeni dolgokat illetően csak azokkal kommunikálnak, akikkel jó kapcsolatban vannak, és akik összeillenek velük. Azokat, akik nincsenek velük összhangban, gyakran sötétségben tartják a legtöbb dologgal kapcsolatban, és még Isten szavait tartalmazó könyveket is visszatarthatnak tőlük. Cselekedtetek így valaha is, önkényesen és zsarnokian, sosem beszélgetve másokkal? Az önkényesség és a zsarnokiság biztosan előfordul, de az, hogy soha nem beszélgetnétek másokkal, nem feltétlenül áll fenn; alkalmanként talán beszélgettek. Azonban miután beszélgettetek, még mindig úgy mennek tovább a dolgok, ahogy mondtad. Némelyek ezt gondolják: „A beszélgetésünk ellenére valójában már rég létrehoztam egy fix tervet. Csak formalitásból beszélgetek veled, csak azért, hogy tudassam veled, hogy megvannak az alapelveim abban, amit teszek. Azt hiszed, nem tudom, hogy bánhatok el veled? Végül mégiscsak hallgatnod kell majd rám, és az én utamat kell követned.” Valójában már régen döntöttek a szívükben. Így hiszik: „Aranyszájú vagyok, és bármilyen érvelést a magam javára tudok fordítani; senki sem képes túlbeszélni engem, így természetszerűleg én fogom diktálni az irányvonalat” Jóval előre elvégezték már a számításaikat. Létezik ez a fajta helyzet? Az önkényesség és a zsarnokiság nem olyan viselkedés, amely véletlenszerűen tárul fel alkalmanként, hanem egy bizonyos beállítottság irányítja. Abból, ahogy beszélnek és cselekednek, talán nem tűnnek önkényesnek és zsarnokinak, de a beállítottságukból és a cselekedeteik természetéből látszik, hogy igenis azok. Elvégzik a formalitásokat és „hallgatnak” mások véleményére, hagyják, hogy mások beszéljenek, ismertetik velük egy adott szituáció részleteit, megbeszélik, hogy mit követel meg Isten szava – ám egy bizonyos retorikát vagy megfogalmazást használva arra vezetnek másokat, hogy egyetértésre jussanak velük. És mi a végeredmény? Minden az ő tervük szerint alakul. Ez az ő alattomos aspektusuk; úgy is nevezik ezt, hogy kényszerítenek másokat, hogy engedelmeskedjenek nekik; ez egyfajta „finom” erőszak.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik tétel)

Mi az antikrisztusok önkényességének és zsarnokiságának egy másik megnyilvánulása? Sohasem beszélnek az igazságról a testvérekkel, és az emberek valós problémáit sem oldják meg. Helyette csupán szavakat és doktrínákat prédikálnak mások okítása végett, sőt, arra kényszerítenek másokat, hogy engedelmeskedjenek nekik. Mi a helyzet a Fennvalóhoz és Istenhez való hozzáállásukkal és viszonyulásukkal? Csalárdság és kétszínűség az egész, semmi más. Függetlenül a gyülekezeten belüli problémáktól, soha nem jelentenek semmit a Fennvalónak. Bármit tesznek is, sosem érdeklődnek a Fennvalónál. Úgy tűnik, mintha semmilyen problémájuk nem lenne, amelyben a Fennvaló közlésére vagy utasítására van szükség – minden, amit tesznek, rejtett, titokzatos és a színfalak mögött zajlik. Ezt alattomos manipulációnak nevezik, amikor arra vágynak, hogy az övék legyen az utolsó szó, és hogy ők legyenek a döntéshozók. Néha azonban álcázzák is magukat és triviális kérdéseket vetnek fel, hogy azokról a Fennvalónál érdeklődjenek; az igazságra törekvő embereknek mutatják magukat, minek következtében a Fennvaló tévesen azt hiszi róluk, hogy mindenben a legnagyobb gondossággal keresik az igazságot. Valójában soha nem keresnek útmutatást semmilyen jelentős dologban, hanem egyoldalú döntéseket hoznak és sötétségben tartják a Fennvalót. Ha bármilyen probléma merül fel, még kisebb valószínűséggel jelentik, attól félve, hogy az kihathat a hatalmukra, státuszukra vagy hírnevükre. Az antikrisztusok önkényes és zsarnoki módon cselekednek; sosem beszélgetnek másokkal, és kényszerítenek másokat, hogy azok engedelmeskedjenek nekik. Nyíltan fogalmazva a következők ennek a magatartásnak az elsődleges megnyilvánulásai: személyes vállalkozásban való részvétel; a befolyásuk, személyes klikkjük és kapcsolataik ápolása; a saját vállalkozásaikra törekvés. Azután pedig azt teszik, amit éppen akarnak, olyan dolgokat, amelyek a saját javukat szolgálja, és átláthatatlanul cselekednek. Az antikrisztusokban különösen erős az a kívánság és vágy, hogy mások alávessék magukat nekik; elvárják, hogy engedelmeskedjenek nekik az emberek, ahogyan egy vadász is engedelmességre készteti a kutyáját; nem hagyják nekik, hogy ők ítéljék meg, mi a jó és a rossz, és ragaszkodnak az abszolút megfeleléshez és alávetettséghez.

A következő élethelyzetben az antikrisztusok önkényességének és zsarnokiságának egy másik megnyilvánulása figyelhető meg. Ha például egy bizonyos gyülekezet vezetője antikrisztus, és ha magasabb szintű vezetőknek és dolgozóknak szándékában áll megismerni annak a gyülekezetnek a munkáját és bele akarnak avatkozni abba, vajon beleegyezne ez az antikrisztus? Egyáltalán nem. Milyen mértékig irányítja a gyülekezetet? Olyan, mint egy áthatolhatatlan erőd, amelybe egy tűt sem lehet beleszúrni, és víz sem szivároghat be, senki másnak nem engedi, hogy bekapcsolódjon vagy érdeklődjön. Amikor megtudja, hogy vezetők és dolgozók jönnek, hogy megismerjék a munkát, ezt mondja a testvéreknek: „Nem tudom, milyen céllal jönnek ezek az emberek. Nem értik a gyülekezetünk tényleges helyzetét. Ha közbeavatkoznak, azzal megzavarhatják a gyülekezetünk munkáját.” Így vezeti félre a testvéreket. Amikor megérkeznek a vezetők és a dolgozók, különféle okokat és kifogásokat talál, hogy megakadályozza a testvérek kapcsolatfelvételét velük, miközben képmutató módon vendégül látja a vezetőket és a dolgozókat, a biztonságuk garantálását színlelve elkülönített helyen tartja őket, valójában azonban azért teszi ezt, hogy ne találkozzanak a testvérekkel, és nehogy megtudjanak tőlük valamit a helyzetről. Amikor a vezetők és dolgozók a munka helyzetéről érdeklődnek, az antikrisztus hamis képet mutatva megtévesztésbe kezd: becsapja a fölötte állókat, és elrejti az igazságot az alatta levők elől; terjengős kijelentéseket tesz, és eltúlozza a munka hatékonyságát, hogy becsapja őket. Amikor a vezetők és a dolgozók felvetik a gyülekezeti testvérekkel való találkozást, ő így felel: „Még nem szerveztem le semmit! Nem értesítettetek az érkezésetek előtt. Ha szóltatok volna, megszerveztem volna, hogy találkozzon veletek néhány testvér. A jelenlegi ellenséges környezetben azonban biztonsági okokból jobb, ha nem találkoztok a testvérekkel.” Noha észszerűen hangoznak a szavai, aki tisztán lát, az észre tudja venni a problémát: „Nem akarja, hogy a vezetők és a dolgozók találkozzanak a testvérekkel, mert attól fél, hogy le lesz leplezve, fél, hogy fel lesznek fedve a munkáján belüli hibák és elhajlások.” Az antikrisztus szoros irányítása alatt tartja a gyülekezeti testvéreket. Ha a vezetők és a dolgozók nem felelősségteljesek, könnyen becsaphatja és rászedheti őket az antikrisztus. A gyülekezeti testvérek tényleges helyzetéről, a megoldatlanul maradó nehézségeikről, arról, hogy a Fennvaló közlései és prédikációi, valamint az Isten szavait tartalmazó könyvek időben eljutnak-e a testvérekhez, hogy haladnak-e előre a gyülekezet különféle munkaprojektjei, hogy vannak-e elhajlások vagy problémák – mindezekről a vezetők és a dolgozók nem fognak tudni. A testvérek sem tudnak Isten házának semmilyen új munkarendjéről; így teljes mértékben az antikrisztus irányítja a gyülekezetet, kizárólagosan magához ragadja a hatalmat, és az övé az utolsó szó minden kérdésben. A gyülekezeti testvéreknek nincs lehetőségük kapcsolatba lépni a felső szintű vezetőkkel és dolgozókkal, és mivel nem ismerik a tényszerű igazságot, az antikrisztus félrevezeti és irányítja őket. Ezek a vizsgálattal megbízott vezetők és dolgozók, bárhogy beszéljen is az antikrisztus, híján vannak az ítélőképességnek, még mindig azt gondolják, hogy az antikrisztus jó munkát végez, és teljesen belé vetik a bizalmukat. Ez egyenértékű azzal, mintha az antikrisztus gondjára bíznák Isten választott népét. Ha a vezetők és a dolgozók nem képesek tisztán látni, amikor az antikrisztus félrevezeti az embereket, ha felelőtlenek és nem tudják, miként kezeljék, az vajon nem akadályozza a gyülekezet munkáját, és nem árt Isten választott népének? Az ilyen vezetők és dolgozók nem hamis vezetők és dolgozók vajon? Egy antikrisztus által irányított gyülekezet esetében a vezetőknek és a dolgozóknak be kell avatkozniuk és érdeklődniük kell, valamint haladéktalanul kezelniük kell az antikrisztust és meg kell szabadulniuk tőle – ez nem is lehet kérdés. Ha vannak hamis vezetők, akik nem végeznek valós munkát és figyelmen kívül hagyják, hogy az antikrisztus félrevezeti Isten választott népét, a választott népnek le kell lepleznie ezeket a hamis vezetőket és dolgozókat, jelentenie kell őket, el kell távolítania őket a pozícióikból, és helyükre jó vezetőket kell állítania. Egyedül így lehet alaposan megoldani az embereket félrevezető antikrisztus ügyét. Némelyek talán ezt mondják: „Lehetséges, hogy az ilyen vezetők és dolgozók gyenge képességűek és híján vannak az ítélőképességnek, ezért nem kezelték és oldották meg az antikrisztus ügyét. Nem szándékosan csinálják; nem kellene még egy esélyt adni nekik?” Az ilyen zavaros fejű vezetőknek nem kell több esélyt adni. Ha még egy esélyt kapnak, akkor csak tovább ártanak Isten választott népének. Azért van ez, mivel nem az igazságra törekvő emberek; híján vannak a lelkiismeretnek és a józan észnek, és elvek nélkül cselekszenek – megvetendő emberek, akiket ki kell rekeszteni!

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik tétel)

Ma egyrészt az antikrisztusok önkényes és zsarnoki viselkedésének a megnyilvánulásait boncolgattuk. Másrészt, ezeknek a megnyilvánulásoknak a boncolgatásán keresztül mindenkiben tudatosult, hogy még ha nem is vagy antikrisztus, az ilyen megnyilvánulások az antikrisztusok jellegéhez kapcsolnak téged. Vajon az önkényes és zsarnoki módon való cselekvés a normális emberi mivolt megnyilvánulása? Egyáltalán nem; világos, hogy ez egy romlott beállítottság megmutatkozása. Nem számít, mennyire magas a státuszod, vagy hány kötelességet tudsz végrehajtani: ha meg tudsz tanulni másokkal beszélgetni, akkor betartod az igazság alapelveit, ami egy minimumkövetelmény. Miért mondjuk, hogy a másokkal való beszélgetés megtanulása egyenlő az alapelvek betartásával? Ha meg tudsz tanulni beszélgetni, az azt bizonyítja, hogy nem kezeled aranytojást tojó tyúkként a státuszodat, és nem is veszed túl komolyan. Bármennyire magas is a státuszod, a kötelességedet hajtod végre. A kötelességed végrehajtása érdekében viszed véghez a cselekedeteidet, nem pedig a státuszért. Ugyanakkor mit bizonyít az, ha meg tudsz tanulni beszélgetni, amikor problémákkal találkozol, és – akár hétköznapi testvérekről, akár azokról van szó, akikkel együttműködsz – képes vagy keresni és beszélgetni velük? Azt mutatja, hogy az igazságot kereső és az igazságnak alávetett hozzáállásod van, ami először is az Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásodat tükrözi. Azonkívül a kötelességed végrehajtása a te felelősséged, és az igazság keresése a munkád során az az út, amelyet követned kell. Az, hogy mások miként reagálnak a döntéseidre, hogy képesek-e alávetni, illetve miként vetik alá magukat, az ő dolguk; az viszont, hogy képes vagy-e megfelelően végrehajtani a kötelességedet és megfelelő színvonalúnak lenned, a tiéd. Meg kell értened a kötelességvégzés alapelveit, hogy az nem valamiféle személynek, hanem az igazságalapelveknek való alávetettséget jelent. Ha úgy érzed, hogy érted az igazságalapelveket, és hogy azáltal, hogy mindenkivel beszélgetsz, olyan megegyezésre jutsz, amelynek helyénvalóságával mindenki egyetért, de vannak néhányan, akik ellenszegülnek és bajt akarnak okozni, vajon mit kell tenni egy ilyen helyzetben? Ebben az esetben a kisebbségnek követnie kell a többséget. Mivel a legtöbben megegyezésre jutottak, ők miért állnak elő, hogy gondot okozzanak? Vajon szándékosan próbálnak pusztítást okozni? Kimondhatják a véleményüket, hogy mindenki felismerhesse őket, és ha mindenki azt mondja, hogy a véleményük nem felel meg az alapelveknek és nem állja meg a helyét, akkor nekik fel kell adniuk a nézőpontjukat, és nem ragaszkodhatnak tovább hozzá. Milyen alapelv szerint kezelendő ez a dolog? Az embernek támogatnia kell azt, ami helyes, és nem kényszeríthet másokat arra, hogy olyasvalaminek engedelmeskedjenek, ami helytelen. Megértetted?

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik tétel)

Milyen norma alapján dönthető el, hogy megfelelően teljesítette-e valaki a kötelességét? Ha helyes a kötelességteljesítés útja, ha helyes az irány, és helyes a szándék, ha helyes az eredet, és helyesek az alapelvek – tehát ha ezek az aspektusok helyesek, akkor megfelelő az illető által teljesített kötelesség. Sokan értik ezt elméletben, de összezavarodnak, amikor ténylegesen történik velük valami. Összefoglalásul mondok nektek egy alapelvet: Ne cselekedjetek önkényesen és egyoldalúan, amikor helyzetekkel szembesültök Miért nem cselekedhettek önkényesen és egyoldalúan? Egyrészt az efféle cselekvés nincs összhangban a kötelességteljesítés alapelveivel. Másrészt a kötelesség nem a magánügyed; nem magadért csinálod, nem a saját vállalkozásodat folytatod, nem a saját személyes üzleted. Bármit tégy is Isten házában, nem a saját vállalkozásoddal foglalkozol; ez Isten házának a munkája, ez Isten munkája. Állandóan észben kell tartanod ezt a tudást és felismerést, és ezt kell mondanod: „Ez nem a saját ügyem; a kötelességem végzem és a felelősségemnek teszek eleget. Az egyház munkáját végzem. Olyan feladat ez, amit Isten bízott rám, és Érte teszem. Ez a kötelességem, nem pedig a magánügyem.” Ez az első dolog, amit meg kell érteniük az embereknek. Ha úgy kezelsz egy kötelességet, mint a saját személyes ügyeidet, ha nem keresed az igazságalapelveket, amikor cselekszel, és a saját indítékaid, nézeteid és terved szerint végzed el, akkor nagy valószínűséggel fogsz hibákat elkövetni. Miként kell hát cselekedned, ha nagyon világos különbséget teszel a kötelességed és a saját, személyes ügyeid között, valamint tisztában vagy azzal, hogy ez egy kötelesség? (Keresni kell, hogy Isten mit kér, és keresni az alapelveket.) Így van. Ha valami történik veled és nem érted az igazságot, és van valamilyen elképzelésed, de még mindig nem világosak számodra a dolgok, akkor találnod kell az igazságot értő testvéreket, akikkel beszélgethetsz; ez az igazság keresése, és minden egyéb előtt ez a hozzáállás, amelyet a kötelességed irányában tanúsítanod kell. Nem szabad annak alapján döntened dolgokról, hogy mit gondolsz megfelelőnek, majd lecsapnod a bírói kalapácsot és azt mondanod, hogy az ügy le van zárva – ez könnyen vezet problémákhoz. Egy kötelesség nem a saját, személyes ügyed; Isten házának a dolgai – akár kicsik, akár nagyok – senkinek sem a személyes ügyei. Ha kötelességgel kapcsolatos egy dolog, akkor az nem a magánügyed, nem a személyes dolgod – az igazságot érinti, és alapelvet érint. Mi tehát az első dolog, amit meg kell tennetek? Keresnetek kell az igazságot, és keresnetek kell az alapelveket. És ha nem értitek az igazságot, akkor az alapelveket kell először keresnetek; ha már éritek az igazságot, akkor könnyű lesz azonosítani az alapelveket. Mit kell tenned, ha nem érted az alapelveket? Van egy lehetőséged: Beszélgethetsz azokkal, akik értik. Ne gondold mindig, hogy te mindent értesz és mindig igazad van; könnyű így hibákat elkövetni. Milyen beállítottság az, amikor mindig azt akarod, hogy a tiéd legyen az utolsó szó? Ez arrogancia és önelégültség, önkényes és egyoldalú cselekvés. Némelyek így gondolkodnak: „Főiskolát végeztem, műveltebb vagyok nálatok, van felfogóképességem, ti pedig mindannyian éretlenek vagytok és nem értitek az igazságot, úgyhogy bármit mondok, figyeljetek rám! Egyedül én tudok döntéseket hozni!” Milyen szemlélet ez? Ilyen szemléletmóddal bajba fogsz jutni; sosem fogod jól teljesíteni a kötelességeidet. Hogyan teljesíthetnéd jól a kötelességeidet, ha mindig azt akarod, hogy a tiéd legyen az utolsó szó, harmonikus együttműködés nélkül? Ha így teljesíted a kötelességeidet, egyáltalán nem fogod megütni a mércét. Miért mondom ezt? Mindig korlátozni akarsz másokat és azt akarod, hogy hallgassanak rád; semmit nem fogadsz el, bármit mondjon is valaki más. Ez előítéletes és makacs viselkedés, valamint arrogancia és önelégültség is. Így nem csupán a kötelességeidet nem fogod jól teljesíteni, hanem másokat is akadályozni fogsz abban, hogy jól teljesítsék a kötelességeiket. Ez az arrogáns beállítottság következménye. [...] Egyesek arrogáns és önelégült beállítottságúak; nem hajlandóak beszélgetni az igazságról, és mindig azt akarják, hogy az övék legyen az utolsó szó. Képes lehet egy ilyen arrogáns és önelégült ember harmonikusan együttműködni másokkal? Isten megköveteli az emberektől, hogy harmonikusan működjenek együtt a kötelességeik teljesítése során azért, hogy megoldják romlott beállítottságaikat, hogy segítsen nekik Isten munkája iránti alávetettséget tanulni a kötelességeik teljesítése során, és hogy levessék a romlott beállítottságaikat, s ezáltal eljussanak a kötelességeik megfelelő teljesítéséig. Megtagadni a másokkal való együttműködést, önkényes és egyoldalú cselekvésre törekedni, azt akarni, hogy mindenki rád hallgasson – vajon így kell hozzáállnod a kötelességedhez? A kötelességed teljesítéséhez való hozzáállásod összefügg az életbe való belépéseddel. Istent nem érdekli, hogy mi minden történik veled egy-egy napon, hogy mennyi munkát végzel el, hogy mennyi erőfeszítést teszel bele – Ő azt nézi, hogy milyen a hozzáállásod ezekhez a dolgokhoz. És mivel függ össze a hozzáállás, amellyel ezeket a dolgokat teszed, és ahogyan teszed azokat? Azzal, hogy törekszel-e az igazságra vagy sem, valamint az életbe való belépéseddel is. Isten az életbe való belépésedet nézi, az utat, amelyen jársz. Ha az igazságra törekvés útján jársz, és van belépésed az életbe, akkor képes leszel harmonikusan együttműködni másokkal, amikor a kötelességeidet teljesíted, és könnyedén fogod úgy teljesíteni a kötelességeidet, ami megfelelő. Ha azonban a kötelességeid teljesítése közben állandóan azt hangsúlyozod, hogy neked tőkéd van, hogy értesz a szakterületedhez, hogy tapasztalt vagy, s hogy tekintettel vagy Isten szándékaira, és mindenki másnál jobban törekszel az igazságra, majd azt hiszed, hogy mindezek miatt téged illet meg az utolsó szó joga, semmit nem beszélsz meg senki mással, állandóan úgy viselkedsz, mint aki a maga ura, a saját vállalkozásodat folytatod, és folyton csak egyedül akarsz tündökölni, akkor vajon az életbe való belépés útján jársz? Nem – ez státuszra törekvés, a Pál útján járás, nem pedig az életbe való belépés útja.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi a kötelesség megfelelő végzése?)

Hogyan kezeljétek a kötelességetek végzése közben felmerülő nehézségeket? A legjobb az, ha mindenki együtt keresi az igazságot, hogy megoldják a problémát és megegyezésre jussanak. Ha értitek az alapelveket, akkor tudni fogjátok, mi a teendő. Ez a problémák megoldásának az optimális módja. Ha a probléma megoldásához nem keresitek az igazságot, hanem csupán a saját személyes elképzeléseitek és képzelgésetek szerint cselekedtek, akkor nem végzitek a kötelességeteket. Mi a különbség eközött és aközött, hogy a nem hívők társadalmában, avagy a Sátán világában dolgoztok? Isten házát az igazság, valamint Isten kormányozza. Nem számít, milyen probléma merül fel, az igazságot kell keresni a megoldásához. Függetlenül attól, hogy hány különböző vélemény van, vagy ezek mennyire különböznek, mindegyiket fel kell vetni és közölni kell. Majd miután megegyezésre jutottatok, az alapelvek szerint kell intézkedni. Ily módon nem csupán a problémát tudjátok megoldani, hanem az igazságot is tudjátok gyakorolni és megfelelően teljesíteni a kötelességeteket. A probléma megoldásának folyamata során is összehangolt együttműködést érhettek el. Ha a kötelességüket végzők mind szeretik az igazságot, akkor könnyű számukra elfogadni az igazságot és alávetni magukat annak; ha viszont arrogánsak és önelégültek, akkor nem könnyű elfogadniuk az igazságot, akkor sem, ha az emberek közlik azt. Vannak, akik nem értik meg az igazságot, azonban mindig azt akarják, hogy mások hallgassanak rájuk. Az ilyen emberek csupán megzavarják a kötelességüket végzőket. Ez a probléma gyökere, és meg kell oldani, mielőtt valaki megfelelően teljesíthetné a kötelességét. Ha valaki a kötelessége végzésében mindig arrogáns és akaratos, mindig önkényes, egyoldalú módon cselekszik, mindent nemtörődöm módon, kedve szerint tesz anélkül, hogy együttműködne másokkal vagy megbeszélné velük a dolgokat, és az igazságalapelvek keresése nélkül – miféle hozzáállás ez az illető kötelességéhez? Vajon teljesíthető ily módon megfelelően az illető kötelessége? Ha az ilyen ember soha nem fogadja el azt, hogy megmetszik, ha egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és továbbra is a maga módján teszi a dolgokat, elhamarkodottan és a kedve szerint, megbánás és változtatás nélkül, akkor ez nem csupán hozzáállásbeli probléma, hanem az emberi mivolt és a jellem problémája is. Olyan valaki ez, akiben nincs emberi mivolt. Tudja valaki emberi mivolt nélkül megfelelően teljesíteni a kötelességét? Természetesen nem. Ha valaki a kötelessége teljesítése közben mindenféle felháborító dolgot tesz és megzavarja az egyház munkáját, akkor az illető gonosz ember. Az ilyen emberek nem alkalmasak a kötelességük végzésére. A kötelességük elvégzése csupán zavart és kárt eredményez, és többet ártanak, mint használnak, ezért ki kell zárni őket a kötelességük végzéséből, és meg kell tisztítani tőlük az egyházat. Ezért van az, hogy a kötelesség teljesítésének képessége nem csupán az illető képességén múlik, hanem elsősorban a kötelessége iránti hozzáállásán, a jellemén, hogy jó vagy rossz az emberi mivolta, és hogy el tudja-e fogadni az igazságot. Ezek a fő kérdések.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő teljesítése összehangolt együttműködést kíván)

Meg kell tanulnunk kezelni azt, amikor az embereknek problémáik vannak a kötelességük során a másokkal való együttműködéssel. Milyen alapelv szerint kezeljük ezt? Milyen hatást kell elérnünk? Tanuljatok meg mindenkivel összehangoltan dolgozni, és az igazság szerint, Isten szava és az alapelvek szerint, nem pedig érzések vagy lobbanékonyság szerint bánni másokkal. Ily módon vajon nem az igazság fog uralkodni az egyházban? Ameddig az igazság uralkodik, nem lesznek-e igazságos és észszerű módon kezelve a dolgok? Nem gondoljátok, hogy a harmonikus együttműködés mindenki javára válik? (Dehogynem.) Ha ily módon tesszük a dolgokat, az nagyon is a javatokra válik. Először is, ez mindenképp felemelő és értékes számotokra a kötelességeitek teljesítése során. Ráadásul megóv attól, hogy hibákat kövessetek el, megszakításokat és zavarokat keltsetek és az antikrisztusok útjára lépjetek. Féltek attól, hogy az antikrisztusok útján járjatok? (Igen.) Önmagában véve hasznos a félelem? Nem – a félelem önmagában nem tudja megoldani a problémát. Normális félni attól, hogy az antikrisztusok útján járjatok. Azt jelzi, hogy az illető szereti az igazságot, hajlandó az igazság felé igyekezni és hajlandó törekedni rá. Ha féltek a szívetekben, akkor keressétek az igazságot és találjatok rá a gyakorlat ösvényére. Azzal kell kezdenetek, hogy megtanultok összehangoltan együttműködni másokkal. Ha probléma merül fel, oldjátok meg közösséget vállalva és megbeszéléssel, hogy mindenki megismerhesse az alapelveket, valamint a megoldásra vonatkozó konkrét érvelést és programot. Vajon ez nem tart vissza attól, hogy önkényes, egyoldalú módon cselekedj? Ha emellett Istent félő szívvel rendelkezel, akkor ösztönösen képes leszel Isten alapos vizsgálatának a fogadására, azonban meg kell tanulnod elfogadni Isten kiválasztott embereinek a felügyeletét is, ami megköveteli, hogy toleráns és elfogadó legyél. Ha azt látod, hogy valaki a tudtodon kívül felügyel téged, megvizsgálja a munkádat vagy utánad néz, és te forrófejűvé válsz, ellenségedként kezeled és megveted az illetőt, sőt rátámadsz és árulóként bánsz vele, azt kívánva, bárcsak eltűnne, akkor bajban vagy. Vajon nem rendkívül hitvány dolog ez? Mi a különbség e között és az ördögi király között? Igazságos bánásmód ez? Ha a helyes úton jársz és a helyes módon cselekszel, akkor mi félnivalód van attól, hogy az emberek utánad néznek? Ha megrémülsz, az arról árulkodik, hogy valami lappang a szívedben. Ha a szívedben tudod, hogy problémád van, akkor fogadd el Isten ítéletét és fenyítését. Ez észszerű. Ha tudod, hogy problémád van, de nem engeded meg senkinek, hogy felügyeljen, megvizsgálja a munkádat vagy utánajárjon a problémádnak, akkor rendkívül esztelen vagy, fellázadsz és ellenállsz Istennek, és ez esetben még komolyabb a problémád. Ha Isten kiválasztott emberei észreveszik, hogy gonosz ember vagy, illetve álhívő, akkor még nyugtalanítóbbak lesznek a következmények. Így hát, akik el tudják fogadni a felügyeletet, a vizsgálatot és az ellenőrzést másoktól, azok a leginkább észszerűek, ők toleránsak és normális az emberi mivoltuk. Amikor felfedezed, hogy valamit rosszul teszel vagy romlott beállítottságot fedsz fel, ha képes vagy megnyílni és kommunikálni az emberekkel, akkor ez segíteni fog a körülötted lévőknek, hogy rajtad tartsák a szemüket. Minden bizonnyal szükséges a felügyelet elfogadása, ám a lényeg az, hogy imádkozz Istenhez, támaszkodj Őrá, és tarts folyamatos önvizsgálatot. Különösen akkor, amikor tévútra mentél vagy valami rosszat tettél, vagy amikor arra készülsz, hogy önkényes, egyoldalú módon cselekedj, és valaki a közeledben megemlíti ezt és felhívja rá a figyelmedet, akkor el kell fogadnod ezt, magadba tekinteni, elismerni a hibádat és kijavítani. Ez vissza tud tartani téged attól, hogy az antikrisztusok ösvényére lépj. Ha van valaki, aki ily módon segít és éberségre int, akkor a tudtodon kívül vajon nem a megóvásodat szolgálja ez? De igen – ez a te megóvásod. Ezért hát ne óvakodj állandóan a testvéreidtől, illetve a körülötted lévőktől. Ne álcázd és leplezd magad folyton, nem engedve másoknak azt, hogy megértsenek vagy lássák, ki vagy. Ha a szíved állandóan óvakodik másoktól, az hatással lesz az igazságkeresésedre, és könnyen lemaradhatsz a Szentlélek munkájáról, valamint a tökéletességre jutás számos lehetőségéről.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő teljesítése összehangolt együttműködést kíván)

Mit kell tennie valakinek ahhoz, hogy jól végezze a kötelességét? El kell jutnia oda, hogy teljes szívéből és minden energiájával végzi. A teljes szívéből és minden energiájával azt jelenti, hogy a kötelessége teljesítésére szegezi minden gondolatát, és nem hagyja, hogy más dolgok kössék le azokat, majd a feladatra fordítja az energiáját, minden erejét kifejtve, és a feladatnak szánja a képességeit, az ajándékait, az erősségeit, valamint azon dolgokat, amelyeket megértett. Ha rendelkezel felfogóképességgel és megértéssel, és van egy jó ötleted, akkor erről kommunikálnod kell másokkal. Ezt jelenti az összehangolt együttműködés. Így fogod jól teljesíteni a kötelességed, így éred el a kötelességed kielégítő teljesítését. Ha mindig mindent te akarsz elvállalni, ha mindig egyedül akarsz nagy dolgokat tenni, ha mindig azt akarod, hogy rád és ne másokra irányuljon a figyelem, akkor vajon a kötelességedet teljesíted? Amit teszel, azt önkényuralomnak hívják, műsort adsz elő. Sátáni viselkedés ez, nem pedig a kötelesség teljesítése. Nem számít, milyen erősségei, ajándékai vagy különleges tehetségei vannak, senki nem veheti magára a munka egészét, meg kell tanulnia összehangoltan együttműködni, ha jól akarja végezni az egyház munkáját. Ezért alapelve az összehangolt együttműködés a kötelességvégzés gyakorlatának. Ameddig a teljes szívedet, minden energiádat és teljes hűségedet ráfordítod, és mindent felajánlasz, amit meg tudsz tenni, addig jól teljesíted a kötelességedet. Ha van egy gondolatod vagy ötleted, mondd el másoknak! Ne tartsd vissza vagy dugd el – ha vannak javaslataid, állj elő velük! Akinek az ötlete az igazság szerint való, azt el kell fogadni, annak eleget kell tenni. Tedd ezt, és el fogod érni az összehangolt együttműködést. Ezt jelenti az, hogy valaki hűségesen végzi a kötelességét. A kötelességed végzésekor nem kell mindent magadra venni, és nem kell halálra dolgoznod magad, nem kell magányos harcosnak, „az egyetlen nyíló virágnak” lenned; inkább azt kell megtanulnod, hogyan működj együtt másokkal összehangoltan, és tegyél meg minden tőled telhetőt, teljesítsd a feladataidat, és add bele minden energiádat. Ezt jelenti a kötelességed végzése. A kötelességed végzése a rendelkezésedre álló hatalom és világosság összességének bevetéséből áll annak érdekében, hogy eredményt érj el. Ez elegendő. Ne próbálj mindig hencegni, mindig hangzatos dolgokat mondani, egymagad csinálni a dolgokat. Tanulj meg együttműködni másokkal, és összpontosíts inkább mások javaslatainak a meghallgatására és az erősségeik felfedezésére. Ez megkönnyíti az összehangolt együttműködést. Ha mindig megpróbálsz hencegni és azt keresztülvinni, amit te mondtál, akkor nem működsz együtt összehangoltan. Mit csinálsz? Zavart keltesz és aláaknázol másokat. A zavarkeltés és mások aláaknázása a Sátán szerepének az eljátszása, nem pedig a kötelesség teljesítése. Ha mindig olyan dolgokat teszel, amelyek zavart keltenek és aláaknáznak másokat, akkor nem számít, mennyi erőfeszítést teszel vagy mi mindenre ügyelsz, Isten nem fog emlékezni. Lehet, hogy kevés az erőd, de ha együtt tudsz dolgozni másokkal, és el tudsz fogadni odaillő javaslatokat, ha rendben vannak a motivációid, és védeni tudod Isten házának a munkáját, akkor megfelelő személy vagy. Időnként egyetlen mondattal meg tudsz oldani egy problémát és mindenki hasznára lehetsz; időnként az igazság egyetlen megállapításának a közlése után mindenki előtt megnyílik a gyakorlás útja, és összehangoltan együtt tudnak dolgozni, és mindannyian közös cél felé igyekeznek, ugyanazokon a nézeteken és véleményeken osztoznak, így hát a munka különösen hatékony. Talán senki nem emlékszik rá, hogy te játszottad el ezt a szerepet, és esetleg te sem érzed úgy, hogy nagy erőfeszítést tettél volna, Isten azonban látni fogja, hogy olyan ember vagy, aki az igazságot gyakorolja, aki az alapelvek szerint cselekszik. Isten emlékezni fog arra, hogy így tettél. Ezt nevezik a kötelességed hűséges elvégzésének. Nem számít, milyen nehézségeid vannak a kötelességed végzésében, ezek valójában könnyen megoldhatók. Amennyiben becsületes ember vagy, akinek Isten felé hajlik a szíve, és keresni tudod az igazságot, akkor nincs olyan probléma, amelyet ne lehetne megoldani. Ha nem érted az igazságot, akkor meg kell tanulnod engedelmeskedni. Ha van valaki, aki érti az igazságot, és az igazságnak megfelelően szól, akkor azt el kell fogadnod és be kell tartanod. Semmiképp ne tegyél olyan dolgokat, amelyek zavart keltenek vagy aláaknáznak, és ne cselekedj önkényes, egyoldalú módon. Ily módon nem fogsz gonoszságot cselekedni. Szem előtt kell tartanod, hogy a kötelességed végzése nem a saját vállalkozásodban való részvételedről vagy saját magad irányításáról szól. Ez nem a saját munkád, ez az egyház munkája, és te csupán hozzájárulsz azokkal az erősségekkel, amelyekkel rendelkezel. Amit Isten irányítási munkájában teszel, az csupán az ember együttműködésének egy kis része. Csupán kis szereped van valamely sarokban. Ez az általad felvállalt felelősség. Legyen ott ez az értelem a szívedben. Vagyis nem számít, hányan teljesítik együtt a kötelességüket, vagy milyen nehézségekkel szembesülnek, az első dolga mindenkinek az kell legyen, hogy imádkozzanak Istenhez, közösséget vállaljanak egymással, keressék az igazságot, majd határozzák meg, hogy melyek a gyakorlat alapelvei. Ha ily módon teljesítik a kötelességeiket, akkor megnyílik előttük a gyakorlathoz vezető ösvény.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő teljesítése összehangolt együttműködést kíván)