Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Isten Maga az igazság, és minden igazság az Övé. Isten az igazság forrása. Minden pozitív dolog és minden igazság Istentől származik. Ő ítélkezhet minden dolog és minden esemény helyességéről és helytelenségéről; Ő ítélkezhet a már megtörtént dolgokról, a most történő dolgokról és az ember számára még ismeretlen jövőbeli dolgokról. Isten az egyetlen Bíró, aki ítélkezhet minden dolog helyességéről és helytelenségéről, és ez azt jelenti, hogy minden dolog helyességét és helytelenségét csak Isten ítélheti meg. Ő ismeri minden dolog kritériumait. Bármikor és bárhol kifejezésre tud juttatni igazságokat. Isten az igazság megtestesítője, ami azt jelenti, hogy Ő maga rendelkezik az igazság lényegével. Még ha sok igazságot meg is ért az ember, és Isten tökéletessé is teszi, akkor vajon van-e bármi köze az igazság megtestesítéséhez? Nincs. Ez bizonyosság. Amikor az ember tökéletessé válik, tekintettel Isten jelenlegi munkájára és az Isten által az embertől megkövetelt különféle mércékre, akkor pontos ítélőképességgel és gyakorlási módszerekkel fog rendelkezni, és teljesen meg fogja érteni Isten akaratát. Különbséget tud tenni aközött, hogy mi jön Istentől és mi jön az embertől, mi a helyes és mi a helytelen. Vannak azonban olyan dolgok, amelyek elérhetetlenek és tisztázatlanok maradnak az ember számára, olyan dolgok, amelyeket csak akkor tudhat meg, miután Isten elmondja neki. Tudhat-e vagy megjósolhat-e az ember még ismeretlen dolgokat, amelyeket Isten még nem mondott el neki? Egyáltalán nem. Sőt, még ha az ember meg is szerezné az igazságot Istentől, és birtokában lenne az igazságvalóságnak, és sok igazság lényegét ismerné, továbbá képes lenne különbséget tenni helyes és helytelen között, vajon képes lenne minden dolgot irányítani és uralni? Nem lenne meg benne ez a képesség. Ez a különbség Isten és az ember között. A teremtett lények mindig csak az igazság forrásától szerezhetik meg az igazságot. Embertől megszerezhetik az igazságot? Az ember az igazság? Ember adhat-e igazságot? Nem, és ebben rejlik a különbség. Te csak megkaphatod az igazságot, de nem adhatod azt. Nevezhetünk-e téged olyan embernek, aki birtokában van az igazságnak? Nevezhető vagy-e az igazság megtestesítőjének? Egyáltalán nem! Pontosan mi az igazság megtestesítésének lényege? A forrás, amely az igazságot átadja, a minden dolgok feletti kormányzás és szuverenitás forrása, és egyben az egyetlen kritérium és mérce, amely alapján minden dolog és minden esemény megítéltetik. Ez az igazság megtestesítése.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Harmadik rész))

Az igazság kimondásakor Isten kifejezésre juttatja az Ő természetét és lényegét; az igazság Általa történő kifejezése nem azokon a különféle pozitív dolgokon és kijelentéseken alapul, amelyekben az emberek hisznek, és amelyeket az emberiség összefoglalt. Isten szavai Isten szavai; Isten szavai az igazság. Az egyetlen alap és törvény, amely szerint az emberiség létezik, mindazok az úgynevezett dogmák pedig, amelyek az embertől származnak, helytelenek, abszurdak, és Isten elítéli őket. Nem felelnek meg az Ő jóváhagyásának, és még kevésbé képezik az Ő kijelentéseinek eredetét vagy alapját. Isten a szavain keresztül fejezi ki az Ő természetét és lényegét. Minden Isten által kimondott szó igazság, mert Ő rendelkezik Isten lényegével, és Ő minden pozitív dolog valósága. Függetlenül attól, hogy ez a romlott emberiség hogyan pozicionálja vagy határozza meg Isten szavait, illetve hogyan tekint rájuk vagy értelmezi azokat, Isten szavai örökké az igazság, és ez egy olyan tény, amely soha nem változik. Nem számít, Isten hány szava hangzott el, és nem számít, hogy ez a romlott, elvetemült emberiség mennyire ítéli és utasítja el őket, egy tény örökre változatlan marad: Isten szavai mindig az igazságot jelentik, és az ember ezt soha nem változtathatja meg. Végül az embernek el kell ismernie, hogy Isten szavai az igazság, és hogy az emberiség által nagyra becsült hagyományos kultúra és tudományos ismeretek soha nem válhatnak pozitív dolgokká, és soha nem válhatnak az igazsággá. Ez teljes mértékben így van. Az emberiség hagyományos kultúrája és túlélési stratégiái nem válnak igazsággá a változások vagy az idő múlása miatt, és Isten szavai sem válnak az ember szavaivá az emberiség elítélése vagy feledékenysége miatt. Az igazság mindig igazság; ez a lényeg soha nem fog megváltozni. Milyen tény rejlik ebben? Az, hogy ezek a közkeletű szólások, amelyeket az emberiség összefoglalt, a Sátánban és az emberi képzelődésekben és elképzelésekben találják meg a forrásukat, vagy az emberi forrófejűségből és az emberek romlott beállítottságából erednek, és egyáltalán semmi közük a pozitív dolgokhoz. Isten szavai viszont Isten lényegét és identitását fejezik ki. Milyen okból juttatja kifejezésre ezeket a szavakat? Miért mondom, hogy ezek jelentik az igazságot? Azért, mert Isten szuverén minden dolog minden törvényei, szabályai, gyökere, lényege, valódisága és titkai felett. Az Ő kezében vannak. Ezért csak Isten ismeri minden dolog szabályait, valódiságát, tényeit és titkait. Isten ismeri minden dolog eredetét, és Isten tudja, hogy pontosan mi képezi minden dolog gyökerét. Minden dolognak kizárólag az Isten szavaiban szereplő meghatározása a legpontosabb, és csak Isten szavai adják meg az emberi lények életének mércéit és alapelveit, valamint azokat az igazságokat és kritériumokat, amelyek szerint az emberek élhetnek, ugyanakkor azok a sátáni törvények és elméletek, amelyekre az ember azóta támaszkodik, hogy a Sátán megrontotta, egyszerre ellentétesek azzal a ténnyel, hogy Isten szuverén minden dolog felett, és azzal a ténnyel, hogy Ő szuverén minden dolog törvényei és szabályai felett. Az ember összes sátáni elmélete az ember elképzeléseiből és képzelődéseiből fakad, és ezek a Sátántól erednek. Miféle szerepet játszik a Sátán? Először is, igazságként tünteti fel magát; azután megzavarja, lerombolja és lábbal tiporja az Isten által teremtett valamennyi dolog összes törvényét és szabályát. Ennélfogva az, ami a Sátántól ered, túlságosan is összhangban van a Sátán lényegével, és tele van a Sátán elvetemült szándékával, hamisságával és színlelésével, valamint a Sátán soha nem lankadó ambíciójával. Nem számít, hogy a romlott emberek képesek-e felismerni ezeket a Sátántól eredő filozófiákat és elméleteket, és nem számít, hogy hány ember hirdeti, népszerűsíti és követi ezeket a dolgokat, és nem számít, hogy a romlott emberiség ezeket hány éven és hány koron át csodálta, imádta és prédikált róluk, ezek nem válnak igazsággá. Mivel lényegük, eredetük és forrásuk a Sátán, aki ellenséges Istennel szemben és ellenséges az igazsággal szemben, ezek a dolgok ezért soha nem fognak igazsággá válni – mindig negatív dolgok lesznek. Ha nincs igazság, amellyel összevethetők lennének, akkor jó és pozitív dolgoknak tűnhetnek, de ha az igazság segítségével leleplezik és boncolgatják őket, akkor nem csalhatatlanok, nem állják ki a vizsgálódást, és olyan dolgok, amelyeket gyorsan elítélnek és elutasítanak. Az Isten által kifejezett igazság pontosan egybeesik az Isten által teremtett emberiség normális emberi mivoltának szükségleteivel, míg a Sátán által az emberekbe oltott dolgok szöges ellentétben állnak az emberiség normális emberi mivoltának szükségleteivel. Ezek a normális embert abnormálissá, szélsőségessé, szűklátókörűvé, arrogánssá, ostobává, elvetemültté, hajthatatlanná, ádázzá, sőt elviselhetetlenül gőgössé teszik. Van egy pont, amikor ez már annyira súlyossá válik, hogy az emberek megháborodnak, és már azt sem tudják, kik ők. Nem akarnak normál vagy hétköznapi emberek lenni, ehelyett ragaszkodnak ahhoz, hogy emberfelettiek, különleges képességekkel rendelkező emberek vagy magas szintű emberi lények legyenek – ezek a dolgok eltorzították az emberek emberi mivoltát és eltorzították az ösztöneiket. Az igazság képessé teszi az embereket arra, hogy ösztönösebben létezzenek a normális emberi mivolt szabályai és törvényei szerint, és mindezen Isten által meghatározott szabályok szerint, míg ezek az úgynevezett közkeletű szállóigék és félrevezető mondások pontosan arra késztetik az embereket, hogy szembeforduljanak az emberi ösztönökkel, és megkerüljék az Isten által elrendelt és megalkotott törvényeket, olyannyira, hogy az emberek letérjenek a normális emberi mivoltuk pályájáról, és olyan szélsőséges dolgokat tegyenek, amelyeket normális embereknek nem szabadna megtenniük, sem gondolniuk rájuk. Ezek a sátáni törvények nemcsak eltorzítják az emberek emberi mivoltát, hanem elérik azt is, hogy az emberek elveszítsék normális emberi mivoltukat és normális emberi ösztönüket.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész))

Amióta az emberiség feltalálta a társadalomtudományokat, a tudomány és a tudás foglalja le az ember elméjét. A tudomány és a tudás aztán az emberiség feletti uralkodás eszköze lett, és már nincs elegendő hely arra, hogy Istennek hódoljon az ember, már nincsenek kedvező feltételek Isten imádatához. Az ember szívében egyre alacsonyabbra süllyedt Isten helye. Ha Isten nincs a szívében, akkor az ember belső világa sötét, reménytelen és üres. Ebből következően sok társadalomtudós, történész és politikus állt elő társadalomtudományi elméletek kifejezésre juttatásával, az emberi evolúció elméletével és egyéb olyan elméletekkel, amelyek ellentmondanak annak az igazságnak, miszerint Isten teremtette az embert, hogy betöltse az emberiség szívét és elméjét. Ily módon egyre kevesebben lettek az abban hívők, hogy mindent Isten teremtett, és egyre csak nőtt azok száma, akik az evolúció elméletében hisznek. Egyre többen kezelik mítoszként és legendaként az Isten munkájáról szóló feljegyzéseket és Ószövetség korabeli szavait. A szívükben közönyössé válnak Isten méltóságával és nagyságával szemben, Isten létezésével szemben, és azzal a tannal szemben, hogy Isten mindenek felett szuverenitást gyakorol. Már nem fontos számukra az emberiség túlélése és az országok, valamint a nemzetek sorsa, és az ember egy olyan üres világban él, amely csupán az evéssel, az ivással és az élvezethajszolással van elfoglalva... Kevesen vállalják fel annak felkutatását, hogy hol munkálkodik ma Isten, vagy néznek utána annak, hogy miként elnököl az ember rendeltetési helye felett, illetve hogyan rendezi azt. Ily módon aztán az ember tudta nélkül az emberi civilizáció egyre kevésbé tud megfelelni az ember kívánalmainak, és sokan vannak, akik úgy érzik, hogy ilyen világban élve kevésbé boldogok azoknál, akik már elhunytak. Még az egykor rendkívül civilizált országok népei is sérelmezik ezt. Mert Isten útmutatása nélkül, még ha az uralkodók és a szociológusok törik is a fejüket az emberi civilizáció megőrzésén, hiába teszik. Senki nem tudja betölteni az ember szívében lévő ürességet, mert senki nem lehet az ember élete, és egyetlen társadalmi elmélet sem tudja megszabadítani az embert az üresség gondjaitól. A tudomány, az ismeretek, a szabadság, a demokrácia, az élvezet és a kényelem csupán időleges vigaszt nyújtanak az embernek. Az ember még ezen dolgokkal is elkerülhetetlenül követ el bűnt, és a társadalom méltánytalanságai miatt panaszkodik. Az, hogy rendelkezik e dolgokkal, nem tudja megakadályozni az ember felfedezés utáni sóvárgását és vágyát. Ez azért van, mert az embert Isten alkotta, és az ember értelmetlen áldozatai és kutakodásai csupán egyre növekvő gyötrelmet hozhatnak rá, és azt okozhatják, hogy az ember állandóan a szorongás állapotában legyen, nem tudva, hogyan nézzen szembe az emberiség jövőjével, vagy hogyan nézzen szembe az előtte futó ösvénnyel, olyannyira, hogy az ember a tudománytól és az ismeretektől még meg is ijed, és még jobban megijed az üresség érzésétől. Függetlenül attól, hogy szabad országban élsz vagy egy emberi jogokat nélkülözőben, ezen a világon semmiképp sem menekülhetsz meg az emberiség sorsától. Legyél te az uralkodó vagy uralkodjanak rajtad, teljességgel képtelen vagy rá, hogy megmenekülj az emberiség sorsa, misztériumai és rendeltetési helye felderítésének vágyától, arra pedig még kevésbé vagy képes, hogy az üresség zavarba ejtő érzetétől megmenekülj. Ezeket a jelenségeket, amelyek az egész emberiséget jellemzik, társadalmi jelenségeknek nevezik a szociológusok, azonban egyetlen nagy ember sem tudna előállni, hogy megoldja ezeket a problémákat. Az ember végső soron csak ember, Isten státuszát és életét pedig egyetlen ember sem pótolhatja. Amire az emberiségnek szüksége van, az nem csupán egy igazságos társadalom, amelyben mindenki jól táplált, egyenlő, és szabad; az emberiségnek Isten üdvösségére van szüksége, valamint arra, hogy Ő ellássa élettel az embert. Az ember szükségletei, felderítés utáni vágya és szívének üressége csak akkor oldódhat meg, amikor megkapja az élettel való ellátást Istentől és az Ő üdvösségét. Ha egy ország vagy nemzet népe képtelen megkapni Isten üdvösségét és őrködését, akkor az ilyen ország vagy nemzet a hanyatlás felé indul el, a sötétség felé, és ennek eredményeként Isten meg fogja semmisíteni.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett)

Az ősi kultúra ismerete észrevétlenül ellopta az embert Isten jelenlétéből, és kiszolgáltatta az ördögök királyának és utódainak. A „Négy könyv és öt klasszikus”^[a] a lázadás egy másik korába juttatta az ember gondolkodását és elképzeléseit, ami miatt még a korábbinál is nagyobb hízelgéssel fordul azok felé, akik a könyveket/klasszikus dokumentumokat összeállították, és ennek eredményeként tovább súlyosbítja az Istenről alkotott elképzeléseit. Az ember tudta nélkül az ördögök királya könyörtelenül kivetette Istent a szívéből, aztán diadalmas vigyorral maga foglalta el a helyét. Azóta az ember lelke rút, arca pedig az ördögök királyának ábrázata. A keblét eltöltötte az Isten iránti gyűlölet, és az ördögök királyának gonosz rosszindulata napról napra terjedt benne, míg végül teljesen felemésztette. Az embernek többé egy csepp szabadsága sem maradt, és nem volt módja arra, hogy kitörjön az ördögök királyának béklyóiból. Nem volt más választása, mint engedni, hogy ott helyben foglyul ejtsék, letenni a fegyvert és megadóan földre borulni annak színe előtt. Régen, amikor az ember szíve és lelke még gyermekkorát élte, az ördögök királya elültette benne az ateizmus rákos daganatának magját, ilyen hamisságokat tanítva neki: „Tanulj tudományt és technológiát! Valósítsd meg a Négy Modernizációt! A világban nem létezik olyan, hogy Isten.” Ha ez nem volna elég, minden adandó alkalommal így kiált: „Támaszkodjunk szorgalmas munkánkra, és építsünk gyönyörű országot!” – és minden egyes embertől azt kéri, hogy gyermekkorától kezdve arra készüljön, hogy hűségesen szolgálja hazáját. Az ember tudtán kívül az ő színe elé került, ahol az habozás nélkül magának tulajdonított minden érdemet (azokat az érdemeket, amelyek Istent illetik meg azért, hogy az egész emberiséget a tenyerén hordozza). Soha nem volt benne semmi szégyenérzet. Sőt, mi több, szégyentelenül elragadta Isten népét és a saját házába hurcolta, ahol egér módjára felugrott az asztalra, és Istenként imádtatta magát az emberrel. Micsoda elvetemült gonosztevő! Olyan botrányos, megdöbbentő dolgokat kiáltozik, mint például: „A világban nem létezik olyan, hogy Isten. A szél a természeti törvényeknek megfelelő átalakulások során keletkezik. Az eső úgy jön létre, hogy a vízpára hideg hőmérsékleten vízcseppekké csapódik ki, amelyek a földre hullanak. A földrengés a föld felszínének geológiai változások miatti megrázkódása. A szárazság attól van, hogy a nap felszínén létrejövő magfizikai zavarok miatt száraz lesz a levegő. Ezek természeti jelenségek. Hol van mindebben Isten cselekedete?” Még olyanok is vannak, akik olyan állításokat hangoztatnak, mint a következő, olyan állításokat, amelyeknek nem volna szabad hangot adni: „Az ember majmokból fejlődött ki az ősidőkben, a mai világ pedig egymást követő primitív társadalmakból alakult ki körülbelül egy világkorszak alatt. Hogy egy ország virágzik vagy hanyatlik, az teljes mértékben az ország népén múlik.” A háttérben pedig ráveszi az embert, hogy akassza őt a falra vagy tegye az asztalra, hogy tisztelettel és felajánlásokkal adózzon neki. Miközben így kiált: „Nincs Isten!” – saját magát teszi meg Istennek, faragatlan módon kitaszítva Istent a föld határai közül, miközben ő maga Isten helyére áll, és magára ölti az ördögök királyának szerepét. Mennyire elrugaszkodott a józan észtől! [...]

A Sátán tetejétől az aljáig, kezdettől végig megzavarja Isten munkáját és Ellene cselekszik. Mindez a sok beszéd az „ősi kulturális örökségről”, az „ősi kultúra értékes ismeretéről”, „a taoizmus és konfucianizmus tanításairól” és „a konfuciuszi klasszikusokról és feudális rítusokról” a pokolra juttatta az embert. Sem a modern kor haladó tudománya és technológiája, sem a magasan fejlett ipar, mezőgazdaság és üzleti élet nincs sehol. Ehelyett a Sátán nem tesz semmi mást, csak az ősi „majmok” által terjesztett feudális rítusokat hangsúlyozza, hogy szántszándékkal megzavarja, ellehetetlenítse és lebontsa Isten munkáját. Nemcsak folyamatosan sújtja az embert mindmáig, hanem egyenesen egészben el akarja nyelni^[1]. A feudalizmus erkölcsi és etikai tanításainak átadása és az ősi kultúra ismeretének továbbhagyományozása már régen megfertőzte az emberiséget, kisebb-nagyobb ördögökké változtatva őket. Kevesen vannak, akik örömmel fogadnák Istent, akik ujjongva köszöntenék érkezését. Az egész emberiség arcán gyilkos szándék tükröződik, és mindenütt gyilkos lehelet járja át a levegőt. Azon igyekeznek, hogy kiűzzék Istent ebből az országból; késsel és karddal a kezükben harci alakzatba állnak, hogy „megsemmisítsék” Istent.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (7.))

Lábjegyzetek:

1. Az „elnyelni” az ördögök királyának gonosz viselkedésére utal, amely teljes egészében tönkreteszi az embert.

a. A „Négy könyv és öt klasszikus” a konfucianizmus meghatározó gyűjteménye Kínában.

A tudásod jelenlegi szintjétől vagy attól függetlenül, hogy milyen magas végzettséged vagy tudományos minősítésed van, most az emberiség tudásra vonatkozó nézeteiről, valamint az Én tudásra vonatkozó nézeteimről beszélek. Tudjátok, mit gondol Isten a tudásról? Valaki talán azt mondja, hogy Isten fejlett tudományt szán az emberiségnek, és azt, hogy még több tudományos ismeretet megértsenek, mivel nem akarja, hogy az ember túlságosan elmaradott, tudatlan és értetlen legyen. Ez így van, azonban Isten arra használja ezeket a dolgokat, hogy szolgálatot végezzen, és nem helyesli ezeket. Nem számít, mily csodálatosak ezek a dolgok az ember szemében, ezek nem az igazság, és nem is helyettesítik az igazságot, tehát Isten kifejezésre juttatja az igazságot, hogy megváltoztassa az embereket és a beállítottságaikat. Bár Isten szavai alkalmanként érinthetnek nézeteket vagy a tudásra vonatkozó szemléleteket, amilyen a konfucianizmus vagy a társadalomtudományok, az ilyen nézeteket csupán reprezentálják. Isten szavainak a sorai között olvasva meg kell látnunk, hogy Ő megveti az emberi tudást. Az emberi tudás nem csupán alapvető tételeket és egyszerű doktrínákat foglal magában, hanem gondolatokat és nézeteket is, valamint emberi abszurditást, előítéleteket, valamint sátáni mérgeket. Van olyan tudás is, amely félre tudja vezetni és meg tudja rontani az embereket – ez a Sátán mérge és daganata, és amint valaki elfogadta ezt a tudást és megérti azt, akkor a Sátán mérge daganattá nő a szívében. Ez a daganat az egész testében elterjed, elkerülhetetlenül halált eredményezve, amennyiben nem gyógyítják meg Isten szavai és az igazság. Vagyis minél több tudást nyernek az emberek, minél többet fognak fel, annál kevésbé valószínű, hogy higgyenek Isten létezésében. Tulajdonképpen inkább megtagadják Őt és ellenállnak Neki, mivel a tudás olyan valami, amit látni és érinteni tudnak, és leginkább az életükben lévő dolgokhoz kapcsolódik. Az emberek tanulhatnak és sok tudást szerezhetnek az iskolában, azonban vakok a tudás forrására és annak kapcsolatára a szellemi birodalommal. Az emberek által elsajátított és felfogott tudás nagy része ellenkezik Isten szavainak igazságával, különösen a filozófiai materializmus és az evolúció tartozik az ateizmus eretnekségeihez és téveszméihez. Kétségkívül olyan téveszmék halmaza ez, amelyek ellenállnak Istennek. Mit nyersz azzal, ha történelemkönyveket, ismert szerzők műveit, vagy nagy emberek életrajzait olvasod, vagy esetleg bizonyos tudományos vagy technikai aspektusokat tanulmányozol? Például a fizikát tanulmányozva elsajátítasz néhány fizikai alapelvet, Newton törvényét vagy egyéb doktrínákat, azonban miután megtanulod és megszívleled ezeket a dolgokat, átveszik az irányítást az elméd felett és eluralják a gondolkozásodat. Aztán Isten szavait olvasva azt fogod gondolni: „Hogy lehet, hogy Isten nem említi a tömegvonzást? Miért nincs szó az űrről? Miért nem beszél Isten arról, hogy van-e légköre a holdnak, és hogy mennyi oxigén van a földön? Istennek közzé kellene tennie ezeket a dolgokat, mert ezek olyan dolgok, amelyeket tényleg ismertetni kell és el kell mondani az emberiségnek.” Ha ilyen gondolatokat dédelgetsz a szívedben, akkor másodlagosnak fogod tartani az igazságot és Isten szavait ahelyett, hogy minden tudásod és elméleted elé helyeznéd azokat. Így fogod kezelni Isten szavát. Mindenesetre ezek az intellektuális dolgok rossz ötletet adnak az embereknek és eltérítik őket Istentől. Nem számít, hogy elhiszitek-e ezt vagy sem, vagy hogy ma el tudjátok-e fogadni – el fog jönni a nap, amikor be fogjátok ismerni ennek tényét. Vajon valóban értitek, hogyan vezetheti a tudás az embereket pusztulásba és a pokolba? Vannak, akik esetleg nem hajlandók elfogadni ezt, mert vannak közöttetek magasan képzett és nagyon tájékozott emberek. Nem gúnyolódom rajtatok és nem vagyok szarkasztikus, csupán megállapítok egy tényt. Nem is azt kérem tőletek, hogy fogadjátok el itt és most, hanem azt, hogy fokozatosan értsétek meg ezt az aspektust. A tudás révén az elméddel és az intellektusoddal elemzed és kezeled mindazt, amit Isten tesz. Ez akadályozni és gátolni fogja azt, hogy megismerd Istent és megtapasztald az Ő munkáját, és eltérít téged Istentől, emiatt ellen fogsz állni Neki. Azonban most rendelkezel tudással, akkor hát mihez kezdj? Különbséget kell tenned a gyakorlati tudás és azon tudás között, amely a Sátántól ered, és az eretnekség, a tévhitek körébe tartozik. Ha csupán ateista, abszurd tudást fogadsz el, akkor az akadályozza az Istenbe vetett hitedet, megzavarja a Hozzá fűződő normális kapcsolatodat és az igazság elfogadását, valamint gátolja az életbe való belépésedet. Ezt tudnod kell, és így helyes tenni.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A gyakorlás útja az ember természetének megváltoztatása felé)

Tudás, tapasztalat és megtanult leckék – ezek egyike sem egyenlő az igazsággal, egyáltalán semmi közük sincs az igazsághoz. Ezek ráadásul az igazsággal szembemenő és Istentől elítélt dolgok. Vegyük például a tudást: a történelem vajon a tudás egyik formájának számít? (Igen.) Hogyan jött létre az emberi történelemről szóló tudás és a történelemkönyvek sora, bizonyos országok vagy etnikai csoportok történelme, a modern kori történelem, az ókori történelem vagy akár bizonyos nem hivatalos történelmek? (Emberek írták le őket.) Akkor hát az emberek által leírt dolgok megegyeznek az igazi történelemmel? Nem állnak vajon ellentétben az emberek elgondolásai és nézetei Isten cselekedeteinek az alapelveivel, módjaival és eszközeivel? Kapcsolatban vannak vajon az igazi történelemmel ezek az emberek által mondott szavak? (Nem.) Semmilyen kapcsolat nincs közöttük. Éppen ezért, függetlenül attól, hogy mennyire pontosak a történelemkönyvekben található feljegyzések, azok mindössze tudásnak tekinthetők. Függetlenül attól, hogy mennyire ékesszólóak azok a történészek, és hogy mennyire logikusan és világosan beszélik el ezeket a történéseket, milyen következtetésre jutsz, miután meghallgattad őket? (Tudni fogunk azokról az eseményekről.) Igen, tudni fogtok azokról az eseményekről. De vajon csakis azért beszélik el ezeket a történéseket, hogy információval szolgáljanak azokról az eseményekről? Van egy bizonyos elgondolásuk, amelyet beléd akarnak sulykolni. És mi áll ennek a belesulykolásnak a fókuszában? Ez az, amit elemeznünk és boncolgatnunk kell. Hadd adjak egy példát, hogy megérthessétek, mit is szeretnének belesulykolni az emberekbe. Az emberek az ókori időktől a jelenig tartó történelem áttekintését követően végül előálltak egy mondással; megfigyeltek egy tényt az emberi történelemből, amely a következő: „A győzteseket királyként ünneplik, míg a veszteseket törvényen kívülinek bélyegzik.” Ez tudás? (Igen.) Ez történelmi tényeken alapuló tudás. Van bármi köze ennek a mondásnak ahhoz, ahogyan és amilyen eszközökkel Isten szuverenitást gyakorol minden dolog felett? (Nincs.) Valójában éppen ellenkezőleg: ellentmond neki és szembemegy vele. Tehát beléd sulykolták ezt a mondást, és ha nem érted az igazságot, vagy ha nem hívő vagy, mit gondolhatsz, miután hallottad? Hogyan fogod fel ezt a mondást? Mindenekelőtt ezek a történészek, illetve történelemkönyvek minden ilyesfajta eseményt felsorolnak, elegendő bizonyítékkal, valamint történelmi eseményekkel támasztva alá a mondás pontosságát. Először talán csak egy könyvből tanultad ezt a mondást, és mindössze magát a mondást ismered. Lehet, hogy csupán egy szinten vagy csak egy bizonyos mértékig érted, amíg tudomást nem szerzel ezekről az eseményekről. De amint meghallod ezeket a történelmi tényeket, mélyebben el fogod ismerni és el fogod fogadni ezt a mondást. Egyáltalán nem fogod ezt mondani: „Bizonyos dolgok nem így vannak.” Helyette ezt fogod mondani: „Így vannak a dolgok; ha megnézzük a történelmet az ókortól a jelenig, így fejlődött az emberiség – a győzteseket királyként ünneplik, míg a veszteseket törvényen kívülinek bélyegzik.” Amikor így fogod fel a kérdést, milyen nézetekkel és hozzáállással viszonyulsz a magatartásodhoz, a karrieredhez és a mindennapi életedhez, valamint a körülötted lévő emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz? Meg fogja változtatni ez a felfogás a hozzáállásodat? (Igen.) Igen, mindenek felett. No és hogyan fogja megváltoztatni a hozzáállásodat? Megszabja és megváltoztatja majd az életed irányát és a világi ügyeknél alkalmazott módszereidet? Korábban talán azt hitted, hogy „a harmónia kincs; a türelem drágakő”, és hogy „a jóknak békés az életük”. Most ezt fogd gondolni: „Mivel »a győzteseket királyként ünneplik, míg a veszteseket törvényen kívülinek bélyegzik«, ha hivatalnok akarok lenni, akkor alaposan el kell gondolkoznom X. Y.-on. Nem az én oldalamon áll, úgyhogy nem léptethetem elő – még akkor sem, ha megérdemli, hogy előléptessék.” Ahogy így gondolkodsz ezeken a dolgokon, meg fog változni a hozzáállásod – mégpedig gyorsan fog megváltozni. Hogyan fog megtörténni ez a változás? Azért következik be, mert elfogadtad azt az elgondolást és nézőpontot, miszerint: „ A győzteseket királyként ünneplik, míg a veszteseket törvényen kívülinek bélyegzik.” Ha sok tényt hallasz, az csak tovább erősíti benned ennek a nézetnek a valóságos emberi életben való helytállóságát. Mélyen hinni fogod, hogy ezt a nézőpontot kell alkalmaznod a saját cselekedeteidre és magatartásodra a jövőbeni életed és kilátásaid előmozdítása végett. Akkor vajon nem változtat meg téged ez az elgondolás és nézőpont? (De igen.) És miközben megváltoztat, meg is ront téged. Ez így történik. Az efféle tudás megváltoztat és megront téged. Ha tehát megnézzük e dolog gyökerét, függetlenül attól, hogy mennyire pontosan vannak bemutatva ezek a történések, végső soron ebben a mondásban vannak összefoglalva, és beléd sulykolják ezt az elgondolást. Ez a tudás vajon az igazság vagy a Sátán logikájának a megtestesülése? (A Sátán logikájáé.) Így igaz. Elég részletesen elmagyaráztam ezt? (Igen.) Most tehát világos. Ha nem hiszel Istenben, akkor még két emberöltőt követően sem fogod megérteni ezt – minél tovább élsz, annál inkább azt fogod érezni, hogy ostoba vagy, és azt fogod gondolni, hogy nem vagy elég könyörtelen, valamint hogy könyörtelenebbnek, ravaszabbnak, baljósabbnak, rosszabbnak és gonoszabbnak kellene lenned. Ezt fogod gondolni magadban: „Ha ő tud ölni, akkor nekem gyújtogatnom kell. Ha ő megöl egy embert, akkor nekem tízet kell megölnöm. Ha ő anélkül öl, hogy nyomot hagyna, akkor én anélkül fogok ártani embereknek, hogy tudnának róla – gondoskodom róla, hogy a leszármazottaik harmadíziglen köszönetet mondjanak nekem!” Ez a Sátán filozófiájának, tudásának, tapasztalatának és leckéinek az emberiségre gyakorolt hatása. A valóságban csak bántalmazás és romlottság az egész. Éppen ezért nem számít, hogy milyen tudást prédikálnak vagy népszerűsítenek ezen a világon, az beléd fog sulykolni egy elgondolást vagy nézőpontot. Ha nem tudod ezt felismerni, akkor meg leszel mérgezve. Mindent egybevetve, egy dolog biztos: mindegy, hogy közönséges embertől vagy hivatalos forrásból származik ez a tudás, mindegy, hogy egy kisebbség becsüli nagyra vagy a többség – egyik sem releváns az igazság szempontjából. Az igazság minden pozitív dolog valósága. Helytállóságát nem az azt elismerő emberek száma határozza meg. A pozitív dolgok valósága maga az igazság. Senki sem tudja ezt megváltoztatni, és tagadni sem tudja senki. Az igazság mindig az igazság lesz.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Harmadik rész))

Akik az ördögtől valók, mind önmagukért élnek. Életszemléletük és jelmondataik főként a Sátán mondásaiból származnak, mint például: „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „Az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért”, és más hasonló téveszmék. Az ember valóságos életévé váltak mindezek a szavak, amelyeket az ördögi királyok, hatalmasok és filozófusok mondtak. Különösen a kínaiak által „bölcsként” emlegetett Konfucius szavainak nagy része vált az ember életévé. Aztán ott vannak a buddhizmus és a taoizmus híres közmondásai, valamint különböző híres személyiségek gyakran idézett klasszikus mondásai is. Ez mind a sátáni filozófiák és a Sátán természetének összegzése. Ezek egyúttal a Sátán természetének legjobb illusztrációi és magyarázatai is. Mindezek az ember szívébe oltott mérgek a Sátántól származnak, és a legkisebb cseppjük sem Istentől való. Az ilyen ördögi szavak is szöges ellentétben állnak Isten szavával. Teljesen világos, hogy minden pozitív dolog valóságai Istentől származnak, és minden negatív dolog, ami megmérgezi az embert, az a Sátántól való. Ezért valakinek az életszemléletét és értékrendjét megvizsgálva megállapíthatjuk az illető természetét, és azt, hogy kihez tartozik. A Sátán a nemzeti kormányok, valamint a híres és a nagy emberek befolyása és nevelése révén rontja meg az embereket. Ördögi szavaik az ember életévé és természetévé váltak. „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” – ez egy jól ismert sátáni mondás, amelyet mindenkibe beleneveltek, és ez az ember életévé vált. Vannak más világi ügyekre vonatkozó filozófiák, amelyek szintén ilyenek. A Sátán minden nemzet hagyományos kultúráját felhasználja az emberek nevelésére, félrevezetésére és megrontására, aminek következtében az emberiség a pusztulás feneketlen mélységébe zuhan, amely elnyeli, és végül az embereket Isten azért pusztítja el, mert a Sátánt szolgálják, és ellenállnak Istennek. Vannak, akik évtizedek óta köztisztviselőként szolgálnak a társadalomban. Képzeljük el, hogy feltesszük nekik a következő kérdést: „Ön olyan jól teljesített ebben a minőségében, melyek a legfontosabb híres mondások, amelyek szerint él?” Talán azt mondanák: „Az egyetlen dolog, amit értek, a következő: »A hivatalnokok nem nehezítik meg azok dolgát, akik ajándékokat hoznak, azok pedig, akik nem hízelegnek, semmit sem érnek el.«” Ez az a sátáni filozófia, amelyre a karrierjük épül. Nem jellemzőek-e ezek a szavak az ilyen emberek természetére? Bármilyen eszköz gátlástalan felhasználása a pozíció megszerzéséhez a természetükké vált, céljuk a hivatalnokság és a sikeres karrier. Még mindig sok sátáni méreg van az emberek életében, magatartásában és viselkedésében. Például a világi ügyekre vonatkozó filozófiájuk, a cselekvésmódjuk és a jelmondataik mind tele vannak a nagy vörös sárkány mérgével, és ezek mind a Sátántól származnak. Így minden, ami az emberek csontján és vérén átáramlik, a Sátántól való. Mindazoknak a hivatalnokoknak, a hatalmon lévőknek és az érvényesülőknek megvan a maguk útja és titka a sikerhez. Az ilyen titkok nem tökéletesen jellemzik-e a természetüket? Oly nagy dolgokat vittek véghez a világban, és senki sem lát át a mögöttük húzódó cselszövéseken és intrikákon. Ez mutatja, hogy mennyire alattomos és mérgező a természetük. Az emberiséget mélyen megrontotta a Sátán. A Sátán mérge ott folyik minden ember vérében, és elmondható, hogy az ember természete romlott, elvetemült, ellenséges és Istennel szemben álló, tele van a Sátán filozófiáival és mérgeivel, és elmerült azokban. Teljesen a Sátán természetlényegévé vált. Ez az oka annak, hogy az emberek ellenállnak Istennek és szemben állnak Istennel.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?)

Az, hogy „a pénz mozgatja a világot”, a Sátán filozófiája. Ez uralkodik az egész emberiség körében, minden emberi társadalomban; mondhatnánk, hogy ez egy irányzat. Ez azért van, mert minden olyan ember szívébe beleivódott, aki először nem fogadta el ezt a mondást, de aztán hallgatólagosan elfogadta, amikor kapcsolatba került a valós élettel, és azt kezdte érezni, hogy ezek a szavak valójában igazak. Ez vajon nem az a folyamat, amely során a Sátán megrontja az embert? Lehet, hogy az emberek nem ugyanolyan mértékig értik ezt a mondást, de mindenkinek megvan a maga értelmezési és elfogadási szintje – ami ezt a mondást illeti – a körülötte történt dolgok és a saját személyes tapasztalatai alapján. Nem így van? Függetlenül attól, hogy valakinek mennyi tapasztalata van ezzel a mondással kapcsolatban, milyen negatív hatása lehet valakinek a szívére? Valami feltárul a jelen világban élő emberek emberi beállítottságán keresztül, mindegyikőtöket beleértve. Mi az? A pénz imádata. Vajon nehéz ezt eltávolítani valakinek a szívéből? Nagyon nehéz! Úgy tűnik, hogy a Sátán valóban mélyen megrontotta az embert! A Sátán a pénzt használja arra, hogy az embereket kísértse, és megrontja őket, hogy imádják a pénzt és tiszteljék az anyagi dolgokat. S hogyan nyilvánul meg ez a pénzimádat az emberekben? Úgy érzitek, hogy pénz nélkül nem tudnátok életben maradni ebben a világban, hogy akár egyetlen nap is lehetetlen lenne pénz nélkül? Az emberek státusza azon alapul, hogy mennyi pénzük van, akárcsak a tisztelet, amit kivívnak. A szegények háta szégyenteljesen meggörnyed, míg a gazdagok élvezik a magas státuszukat. Büszkén kihúzzák magukat, hangosan beszélnek és arrogánsan élnek. Milyen hozadéka van ennek a mondásnak és irányzatnak az emberek számára? Nem úgy van-e, hogy sokan bármilyen áldozatot meghoznak azért, hogy pénzt szerezzenek? Nem veszítik-e el sokan a méltóságukat és a tisztességüket a még több pénz utáni hajszában? Nem veszítik-e el sokan a pénz miatt a lehetőséget, hogy teljesítsék kötelességüket és kövessék Istent? Nem az-e a legnagyobb veszteség az emberek számára, ha elveszítik az esélyt az igazság elnyerésére és az üdvösségre? Nem gonosz-e a Sátán, hogy ezt a módszert és ezt a mondást használja arra, hogy az embert ilyen mértékben megrontsa? Hát nem egy aljas csel ez? Ahogy e népszerű közmondás elleni tiltakozástól a felé haladsz, hogy végül igazságként fogadod el, a szíved teljesen a Sátán markába kerül, ezért akaratlanul is a közmondás szerint kezdesz élni. Milyen mértékben befolyásolt téged ez a mondás? Lehet, hogy ismered az igaz utat, és lehet, hogy ismered az igazságot, de nincs erőd törekedni arra. Lehet, hogy világosan tudod, hogy Isten szava az igazság, de nem vagy hajlandó megfizetni az árat, vagy szenvedni az igazság elnyeréséért. Ehelyett inkább feláldoznád a saját jövődet és sorsodat, hogy a végsőkig ellenállj Istennek. Nem számít, mit mond Isten, nem számít, mit tesz Isten, nem számít, milyen mély és milyen nagy Isten szeretete irántad, amennyiben képes vagy azt megérteni, makacsul ragaszkodsz a saját utadhoz, és megfizeted ennek a mondásnak az árát. Azaz, ez a mondás már félrevezette és ellenőrzése alatt tartja a gondolataidat, már a viselkedésedet is ez szabályozza, és inkább hagyod, hogy ez irányítsa a sorsodat, minthogy félretedd a gazdagság utáni törekvésedet. Az, hogy az emberek képesek így cselekedni, hogy a Sátán szavai által irányíthatóak és manipulálhatóak – nem azt jelenti-e, hogy a Sátán félrevezette és megrontotta őket? Vajon nem vert-e gyökeret a szívedben a Sátán filozófiája és gondolkodásmódja, valamint a Sátán természete? Vajon amikor vakon hajszolod a gazdagságot, és felhagysz az igazságra való törekvéssel, akkor nem érte-e el a Sátán a célját, hogy félrevezessen téged? Pontosan ez a helyzet. Érzed-e tehát, amikor a Sátán félrevezet és megront téged? Nem érezheted. Ha nem látod, hogy a Sátán közvetlenül előtted áll, vagy nem érzed, hogy a Sátán az, aki titokban tevékenykedik, hogyan lennél képes látni a Sátán gonoszságát? Felismernéd-e, hogyan rontja meg a Sátán az emberiséget? A Sátán mindenkor és mindenhol megrontja az embert. A Sátán lehetetlenné teszi az ember számára, hogy védekezzen ez ellen a romlás ellen, és tehetetlenné teszi az embert ezzel szemben. A Sátán rávesz arra, hogy elfogadd a gondolatait, a nézőpontjait és a tőle származó elvetemült dolgokat olyan helyzetekben, amikor tudatlan vagy, és amikor nem veszed észre, hogy mi történik veled. Az emberek elfogadják ezeket a dolgokat, és nem tesznek kivételt. Dédelgetik és kincsként ragaszkodnak ezekhez a dolgokhoz, hagyják, hogy ezek a dolgok manipulálják és játszadozzanak velük; így élnek az emberek a Sátán hatalma alatt, és öntudatlanul engedelmeskednek a Sátánnak, a Sátán pedig egyre mélyebben megrontja az embert.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)

Vannak egyesek, akik úgy hiszik, hogy a „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” mondás gyakorlatias és helyes. Van az ilyen embereknek tisztánlátása? Értik az igazságot? Van probléma az ilyen emberek gondolataival és nézeteivel? Ha a gyülekezeten belül valaki ezt a mondást terjeszti, akkor azt indítékkal teszi, megpróbál másokat félrevezetni. Megpróbálja felhasználni a „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” mondást, hogy eloszlassa mások vele kapcsolatos gyanakvását vagy kételyeit. Ez burkoltan azt jelenti, hogy azt akarja, mások bízzanak abban, hogy tud munkát végezni, bízzanak abban, hogy ő olyan, akinek hasznát lehet venni. Nem ez a szándéka és célja? Biztosan ez. Azt gondolja magában: „Soha nem bíztok bennem, és mindig kételkedtek bennem. Valószínűleg egyszer majd találtok valami apró problémát velem kapcsolatban, és elbocsátotok. Hogy is tudnék dolgozni, ha mindig ez jár a fejemben?” Tehát azért terjeszti ezt a nézetet, hogy Isten háza kétségek nélkül megbízzon benne, és hagyja őt szabadon dolgozni, ezáltal elérve célját. Ha valaki valóban az igazságra törekszik, akkor megfelelően kell kezelnie Isten házának felügyeletét a munkája felett, amikor észleli azt, tudva, hogy ez a saját védelmét szolgálja, és ami még fontosabb, hogy ez felelősségvállalás is Isten házának munkájáért. Bár lehet, hogy felfedi romlottságát, imádkozhat Istenhez, kérve, hogy Isten vizsgálja át és védje meg őt, vagy meg is esküdhet Istennek, hogy elfogadja az Ő büntetését, ha gonoszságot tesz. Nem nyugtatná ez meg? Miért terjeszt egy téveszmét az emberek félrevezetése és a saját céljai elérése érdekében? Egyes vezetők és dolgozók mindig ellenállást tanúsítanak Isten választott népének felügyelete, vagy a felsőbb vezetők és dolgozók azon erőfeszítései iránt, hogy a munkájukról tájékozódjanak. Mit gondolnak? „»Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« Miért felügyeltek mindig engem? Miért vesztek igénybe, ha nem bíztok bennem?” Ha a munkájukról kérdezed őket, vagy annak előrehaladásáról érdeklődsz, majd a személyes állapotukról kérdezel, akkor még védekezőbbé válnak: „Ez a munka rám lett bízva; az én hatáskörömbe tartozik. Miért avatkoztok bele a munkámba?” Bár nyíltan nem merik kimondani, célozgatni azért fognak: „Ahogy a mondás tartja, »ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz«. Miért vagy ilyen kétkedő?” Még el is ítélnek és megbélyegeznek. És mi volna, ha nem értenéd az igazságot, és nem lenne tisztánlátásod? A célozgatásukat hallván, azt mondanád: „Kétkedő vagyok? Akkor tévedek. Csalárd vagyok! Igazad van: ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Nem vezettek félre ezzel? Vajon megfelel az igazságnak a mondás, hogy „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”? Nem, ez badarság! Ezek az elvetemült emberek alattomosak és csalárdak; igazságként állítják be ezt a mondást, hogy félrevezessék a zavaros fejű embereket. Ezt a mondást hallva egy zavaros fejű ember igazán tévútra kerül és összezavarodik, ezt gondolva: „Igaza van, rosszat tettem ezzel az emberrel. Ő maga mondta: »ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz«. Hogyan is kételkedhettem volna benne? Így nem lehet munkát végezni. Bátorítanom kell őt anélkül, hogy beleártanám magam a munkájába. Mivel hasznát veszem, bíznom kell benne és hagynom kell, hogy szabadon dolgozzon, anélkül, hogy korlátoznám. Teret kell adnom neki, hogy teljesíthessen. Megvan hozzá a képessége, hogy elvégezze a munkát. És még ha nincs is meg a képessége, a Szentlélek akkor is ott munkálkodik!” Miféle logika ez? Megfelel ebből bármi is az igazságnak? (Nem.) Ezek a szavak mind helyesnek hangzanak. „Nem korlátozhatunk másokat.” „Az emberek nem tehetnek semmit; mindent a Szentlélek tesz. A Szentlélek mindent átvizsgál. Nem kell kételkednünk, mert Isten teljesen uralja a helyzetet.” De miféle szavak ezek? Nem zavaros fejűek azok az emberek, akik ezeket mondják? Még ennyit sem látnak át, és egyetlen mondattal félrevezetik őket. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legtöbb ember igazságnak tekinti a „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” frázist, és ez félrevezeti és gúzsba köti őket. Megzavarja és befolyásolja őket, amikor kiválasztják az embereket, vagy amikor alkalmazzák őket, sőt hagyják, hogy ez diktálja a cselekedeteiket. Ennek eredményeképpen sok vezetőnek és dolgozónak mindig nehézségei és kételyei vannak, amikor ellenőrzik a gyülekezeti munkát, és amikor embereket léptetnek elő és alkalmaznak. Végső soron csak annyira képesek, hogy megnyugtassák magukat ezekkel a szavakkal: „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Valahányszor ellenőrzik a munkát vagy érdeklődnek róla, azt gondolják: „»Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz«. Bíznom kell a testvéreimben, és végül is a Szentlélek átvizsgálja az embereket, ezért nem szabadna mindig kételkednem másokban és felügyelnem őket.” Ugye befolyásolta őket ez a frázis? Milyen következményekkel jár ennek a mondatnak a befolyása? Először is, ha valaki a „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” eszmét vallja, akkor vajon fogja-e ellenőrizni és utasítani mások munkáját? Fogja-e felügyelni és nyomon követni az emberek munkáját? Ha ez a személy mindenkiben megbízik, akit alkalmaz, és soha nem ellenőrzi vagy utasítja őket a munkájuk során, és soha nem felügyeli őket, akkor vajon hűen végzi a kötelességét? Képes-e hozzáértő módon végezni a gyülekezeti munkát és betölteni Isten megbízatását? Hűséges-e Isten megbízatásához? Másodszor, ez nem pusztán Isten szavának és a kötelességeidnek a be nem tartása, ez a Sátán mesterkedéseinek és világi ügyekre vonatkozó filozófiájának igazságként való elfogadása, valamint ezek követése és gyakorlása. A Sátánnak engedelmeskedsz és sátáni filozófia szerint élsz, nem igaz? Nem olyan ember vagy, aki aláveti magát Istennek, még kevésbé olyan ember, aki betartja Isten szavait. Egy igazi gazember vagy. Isten szavait félretenni, és helyette venni egy sátáni frázist és azt gyakorolni igazságként az igazság és Isten elárulása! Isten házában dolgozol, mégis a sátáni logika és a világi ügyekre vonatkozó filozófia képezi a cselekedeteid alapelveit, miféle ember vagy akkor? Olyasvalaki, aki elárulja és súlyosan megszégyeníti Istent. Mi ennek a cselekedetnek a lényege? Isten nyílt elítélése és az igazság nyílt tagadása. Talán nem ez a lényege? (De igen.) Amellett, hogy nem követed Isten akaratát, azt is megengeded, hogy a Sátán ördögi mondásai és a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák egyike elszabaduljon a gyülekezetben. Ezzel a Sátán bűntársává leszel és támogatod a Sátánt abban, hogy véghez vigye tevékenységeit a gyülekezetben, hogy megzavarja és akadályozza a gyülekezeti munkát. Nagyon súlyos ennek a problémának a lényege, nem igaz?

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Első exkurzus: Mi az igazság)

Mit jelent tehát a soha fel nem adás? Azt, amikor valaki kudarcot vall, akadályokba ütközik, vagy a rossz útra téved, de ezt nem ismeri be. Konokul csak megy tovább. Kudarcot vall, de nem csügged, kudarcot vall, de nem ismeri be a hibáit. Nem számít, hányan dorgálják meg vagy ítélik el, nem fordul vissza. Ragaszkodik ahhoz, hogy a maga által kitűzött irányban és a saját céljai érdekében harcoljon, dolgozzon és törekedjen, és nem törődik azzal, hogy mi lesz ennek az ára. Erre a fajta mentalitásra utal. Elég jó ez a mentalitás az emberek lelkesítésére, nem igaz? Milyen helyzetekben szokták használni a mondást, miszerint „soha ne add fel”? Mindenféle helyzetben. Ahol csak romlott emberek léteznek, ott létezik ez a frázis, létezik ez a mentalitás. Akkor mire találták ki ezt a mondást a Sátán fajtájából való emberek? Arra, hogy az emberek soha ne értsék meg önmagukat, ne ismerjék fel a saját hibáikat, és ne fogadják el a saját hibáikat. Hogy az emberek ne csak a saját törékeny, erőtlen és alkalmatlan oldalukat lássák, hanem ehelyett lássák a rátermett oldalukat, és azt az oldalukat, amelyik hatalmas és elszánt, hogy ne becsüljék alá magukat, hanem kompetensnek tartsák magukat. Ha azt hiszed, hogy képes vagy rá, akkor képes is vagy rá; ha azt hiszed, hogy sikeres lehetsz, nem vallsz kudarcot, és a legkiválóbbá válhatsz, akkor így is lesz. Ha megvan benned ez az elszántság és elhatározás, ez vágy és vad ambíció, akkor mindazt elérheted. Az emberek nem jelentéktelenek, hanem hatalmasok. A nem hívőknek van egy mondásuk: „A színpadod pontosan akkora, mint a szíved.” Egyeseknek azonnal megtetszik ez a mondás, amint meghallják: „Hűha, én egy tízkarátos gyémántot akarok, akkor ez azt jelenti, hogy meg fogom kapni? Én egy Mercedes-Benz-t akarok, akkor ez azt jelenti, hogy meg fogom kapni?” Vajon megfelel majd a szíved vágya terjedelmének az, amit kapsz? (Nem.) Ez a mondás egy téveszme. Őszintén szólva nem ismer határokat azok arroganciája, akik elhiszik és elismerik a „soha ne add fel” frázist. Isten mely szavainak mond közvetlenül ellent ezeknek az embereknek a gondolkodásmódja? Isten megköveteli az emberektől, hogy megértsék önmagukat, és gyakorlatiasan viseljék magukat. Az emberek romlott beállítottságokkal rendelkeznek; vannak hiányosságaik, és van egy olyan beállítottságuk, amely ellenáll Istennek. Az emberek között nincsenek tökéletesek; senki sem tökéletes; ők csak átlagos emberek. Milyen magatartásra intette Isten az embereket? (Jólnevelt viselkedésre.) Hogy jólnevelten viseljék magukat, és szilárdan ragaszkodjanak a helyükhöz teremtett lényként, gyakorlatias módon. Megkövetelte-e Isten valaha is az emberektől, hogy soha ne adják fel? (Nem.) Nem. Akkor mit mond Isten azokról az emberekről, akik a rossz utat követik, vagy romlott beállítottságot tárnak fel? (Azt mondja, hogy ismerjék el és fogadják el.) Ismerjék el és fogadják el, majd értsék meg, legyenek képesek megváltozni, és érjék el az igazság gyakorlását. Ezzel szemben a soha fel nem adás az, amikor az emberek nem értik meg a saját problémáikat, nem értik meg a hibáikat, nem fogadják el a hibáikat, nem változnak meg semmiképpen, és nem bánják meg semmiképpen, nemhogy elfogadnák Isten szuverenitását vagy intézkedéseit. Nemcsak, hogy nem kutatják, hogy pontosan mi az emberek sorsa, vagy, hogy mik Isten vezénylései és intézkedései – nemcsak, hogy nem kutatják ezeket a dolgokat, hanem ehelyett a saját kezükbe veszik a sorsukat; azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó. Továbbá Isten azt is megköveteli az emberektől, hogy megértsék önmagukat, pontosan mérjék fel és minősítsék önmagukat, valamint, hogy gyakorlatiasan és jól nevelten, teljes szívükkel, elméjükkel és lelkükkel csinálják azt, amit jól tudnak csinálni, míg a Sátán arra készteti az embereket, hogy teljes mértékben kihasználják arrogáns beállítottságukat, és teljes mértékben engedjenek arrogáns beállítottságuknak. Arra készteti az embereket, hogy emberfelettivé váljanak, nagyszerűek legyenek, sőt, szuperképességekkel rendelkezzenek – arra készteti az embereket, hogy olyasmik legyenek, amik nem lehetnek. Mi tehát a Sátán filozófiája? Az, hogy még ha tévedsz is, nem tévedsz, és hogy amíg a vereséget el nem ismerő mentalitással rendelkezel, és amíg a soha fel nem adás mentalitásával rendelkezel, előbb-utóbb eljön a nap, amikor te leszel a legkiválóbb, és előbb-utóbb eljön a nap, amikor megvalósulnak a vágyaid és a céljaid. Tehát van egy olyan értelmezése a soha fel nem adásnak, hogy bármilyen eszközt fel fogsz használni valaminek az eléréséhez? Ahhoz, hogy elérd a céljaidat, nem szabad beismerned, hogy képes vagy kudarcot vallani, nem szabad elhinned, hogy átlagos ember vagy, és nem szabad elhinned, hogy képes vagy a rossz utat követni. Emellett mindenféle módszert vagy titkos cselszövést be kell vetned gátlástalanul, hogy megvalósítsd a vágyaidat és a vad ambícióidat. Van bármi olyan a soha fel nem adásban, hogy az emberek várakozó és alávető hozzáállással közelítenek a sorsukhoz? (Nincs.) Nincs. Az emberek ragaszkodnak ahhoz, hogy sorsukat teljes mértékben a saját kezükbe vegyék; ők irányítani akarják a saját sorsukat. Mindegy, hogy arról van-e szó, hogy merre fognak menni, hogy áldásban részesülnek-e, vagy, hogy milyen életük lesz, mindenben az övéknek kell lennie az utolsó szónak.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Első exkurzus: Mi az igazság)

A „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben”, ahogyan a „ne tedd zsebre az utcán talált pénzt” és a „leld örömödet abban, hogy segítesz másokon” mondások mind a hagyományos kultúrának az emberek erkölcsi magatartását illetően támasztott követelései közé tartoznak. Ugyanezen az alapon, függetlenül attól, hogy valaki el tudja-e érni vagy gyakorolni tudja-e ezt az erkölcsi magatartást, az akkor sem az emberi mivolta mérésére szolgáló mérce vagy norma. Lehetséges, hogy tényleg képes vagy szigorúnak lenni magaddal és toleránsnak másokkal szemben, és hogy különösen magas mércéhez tartod magad. Lehet, hogy patyolattiszta vagy és mindig másokra gondolsz, figyelmes vagy velük, anélkül, hogy önző lennél és a saját érdekeidre törekednél. Rendkívül nagylelkűnek és önzetlennek tűnhetsz, akiben erős a társadalmi felelősségtudat és a társadalmi morál. A nemes személyiséged és tulajdonságaid jól láthatóak lehetnek a hozzád közelállók és azok számára, akikkel találkozol és kapcsolatba kerülsz. Lehetséges, hogy a viselkedésed soha nem ad okot másoknak arra, hogy hibáztassanak vagy kritizáljanak; ehelyett bőséges dicséretet, sőt csodálatot vált ki. Lehet, hogy az emberek olyasvalakinek tartanak, aki valóban szigorú önmagával és toleráns másokkal szemben. Ezek azonban semmivel sem többek külsőséges viselkedésformáknál. A szíved mélyén rejlő gondolatok és kívánságok megegyeznek vajon ezekkel a külsőséges viselkedésformákkal, ezekkel a kívül megélt cselekedetekkel? A válasz az, hogy nem egyeznek meg. Annak oka, amiért így tudsz cselekedni az, hogy egy indíték áll mögötte. Pontosan mi ez az indíték? El tudnád viselni, hogy ez az indíték napvilágot lásson? Biztosan nem. Ez azt bizonyítja, hogy ez az indíték valami kimondhatatlan, valami sötét és gonosz. Nos, miért kimondhatatlan és gonosz ez az indíték? Azért, mert az emberek emberi mivoltát romlott beállítottságaik uralják és mozgatják. Az emberi mivolt minden gondolatát, függetlenül attól, hogy az emberek szavakba öntik-e vagy hagyják-e megnyilvánulni, tagadhatatlanul a romlott beállítottságaik uralják, irányítják és manipulálják. Ennek eredményeképp az emberek indítékai és szándékai mind ártóak és gonoszok. Függetlenül attól, hogy az emberek képesek-e szigorúnak lenni önmagukkal és toleránsnak másokkal szemben, illetve, hogy kifelé tökéletesen kifejezik-e ezt az erkölcsöt vagy sem, szükségszerű, hogy ez az erkölcs semmilyen módon nem irányítja és befolyásolja az emberi mivoltukat. Mi irányítja tehát az emberek emberi mivoltát? A romlott beállítottságuk, az emberi mivoltuk lényege, amely a „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben” erkölcse alatt rejtőzik – ez a valódi természetük. Egy ember valódi természete az ő emberi mivoltának lényege. És mi alkotja az emberi mivoltának lényegét? Főként a preferenciái, a törekvése, az életszemlélete és az értékrendszere, valamint az igazsághoz és Istenhez való hozzáállása és a többi. Az emberek emberi mivoltának lényegét csak ezek a dolgok képviselik igazán. Bizonyossággal mondhatjuk, hogy azok többsége, akik megkövetelik maguktól a „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben” erkölcsének teljesítését, a státusz megszállottjai. Romlott beállítottságuktól hajtva nem tudják megállni, hogy ne törekedjenek tekintélyre az emberek között, társadalmi kiemelkedésre és státuszra mások szemében. Mindezek a státusz iránti vágyukhoz kapcsolódnak, és a jó erkölcsi magatartásuk leple alatt törekednek rájuk. És hogyan jönnek létre ezek a törekvéseik? Teljességgel a romlott beállítottságaikból erednek és azok mozgatják őket. Tehát nem számít, hogy valaki teljesíti-e a „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben” erkölcsét vagy sem, vagy hogy ezt a tökéletességig műveli-e vagy sem, ez egyáltalán nem képes megváltoztatni emberi mivoltának lényegét. Ez közvetve azt jelenti, hogy semmilyen módon nem képes változtatni az életszemléletén és az értékrendjén, illetve képtelen a hozzáállását és a különböző emberekről, eseményekről és dolgokról alkotott szemléletét vezérelni. Nem ez a helyzet? (De ez.) Minél inkább képes valaki szigorúnak lenni önmagával és toleránsnak lenni másokkal szemben, annál ügyesebben játszik szerepet, álcázza magát és vezet félre másokat a jó viselkedéssel és a kedves szavakkal, és természeténél fogva annál csalárdabb és elvetemültebb. Minél inkább ilyen típusú személyiség, annál mélyebbé válik a szeretete és a törekvése a státusz és a hatalom iránt. Bármilyen nagyszerűnek, dicsőségesnek és helyesnek tűnik is a külsőséges erkölcsi magatartása és bármennyire is jóleső ezt látniuk az embereknek, a szíve mélyén rejtőző kimondatlan törekvés, valamint a természetlényege, sőt akár az ambíciói is bármikor előtörhetnek belőle. Ezért aztán bármennyire jó is az erkölcsi magatartása, az nem tudja leplezni a belső emberi mivoltának lényegét, sem az ambícióit és a vágyait. Nem tudja elrejteni a förtelmes természetlényegét, amely nem szereti a pozitív dolgokat, valamint gyűlöli az igazságot és idegenkedik tőle. Amint ezek a tények mutatják, a mondás, miszerint „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben”, több mint egyszerűen képtelenség – leleplezi azokat a törekvő típusokat, akik ilyen mondásokat és viselkedéseket igyekeznek használni kimondhatatlan ambícióik és vágyaik leplezésére. Összevethetitek ezt egyes antikrisztusokkal és gonosz emberekkel a gyülekezetben. Gyülekezetbeli státuszuk és hatalmuk megszilárdítása, valamint annak érdekében, hogy jobb hírnevet szerezzenek a többi tag között, képesek szenvedést átélni és megfizetni az árat kötelességeik teljesítése közben, sőt még akár a munkájukról és a családjukról is lemondhatnak és eladhatják mindenüket, hogy Istenért áldozzák magukat. Egyes esetekben az általuk fizetett ár és az átélt szenvedésük azért, hogy Istenért áldozzák magukat, meghaladja azt, amit egy átlagember képes kiállni; státuszuk fenntartása érdekében képesek a szélsőséges önmegtagadás szellemiségét megtestesíteni. Ugyanakkor nem számít, mennyit szenvednek, vagy milyen árat fizetnek, egyikük sem védelmezi Isten bizonyságát és Isten házának érdekeit, és nem is gyakorolnak Isten szavai szerint. Az általuk követett cél csak a státusz, a hatalom és Isten jutalmainak elérése. Semmi, amit tesznek, a legcsekélyebb kapcsolatban sincs az igazsággal. Függetlenül attól, hogy mennyire szigorúak önmagukkal és mennyire toleránsak másokkal szemben, mi lesz a végső sorsuk? Mit fog Isten gondolni róluk? Vajon az általuk megélt külsőséges jó viselkedések alapján fogja meghatározni a sorsukat? Biztosan nem. Az emberek az említett viselkedések és megnyilvánulások alapján szemlélnek és ítélnek meg másokat, és mivel nem látnak bele mások lényegébe, azok végül becsapják őket. Istent azonban ember soha nem csapja be. Ő egyáltalán nem fogja dicsérni az emberek erkölcsi magatartását, sem megemlékezni arról azért, mert képesek voltak szigorúnak lenni önmagukkal és toleránsnak másokkal szemben, hanem elítéli őket az ambícióikért és az útért, amelyet a státuszra való törekvésük során választottak. Ezért azoknak, akik az igazságra törekszenek, tisztán kellene látniuk ezt az emberek megítélésére szolgáló mércét. Mindenestül meg kellene tagadniuk és elhagyniuk ezt a képtelen normát, és Isten szavai, valamint az igazságalapelvek szerint kellene megkülönböztetniük az embereket. Főként azt kellene nézniük, hogy valaki szereti-e a pozitív dolgokat, képes-e elfogadni az igazságot, és hogy alá tudja-e vetni magát Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, valamint az utat, amelyet választ és jár, majd ezek alapján besorolni az illetőt, hogy milyen ember és milyen az emberi mivolta. Egyszerűen túl könnyen állnak elő tévedések és hibák, ha az emberek a „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben” mércéje alapján ítélnek meg másokat. Ha helytelenül az embertől származó alapelvek és mondások alapján különböztetsz meg és szemlélsz valakit, akkor ebben a dologban megsérted az igazságot és ellenállsz Istennek. Miért van ez? Az ok az, hogy az emberekről alkotott szemléleted alapja helytelen és nem összeegyeztethető Isten szavaival és az igazsággal – sőt akár ellentétben és szemben is állhat velük. Isten nem az erkölcsi magatartásról szóló állítás – „légy szigorú magaddal és toleráns másokkal szemben” – alapján ítéli meg az emberek emberi mivoltát, tehát ha továbbra is ahhoz ragaszkodsz, hogy e mérce szerint ítéld meg az emberek erkölcsiségét és határozd meg, hogy miféle emberek, akkor teljességgel megsértetted az igazságalapelveket, és biztosan tévedsz, valamint hibákat és eltéréseket okozol. Nem erről van szó? (De igen.)

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (6.))

A világi ügyekre vonatkozó filozófiák egyik tétele így szól: „A hosszú és jó barátság titka, hogy ne tedd szóvá a barátaid hibáit.” Ez azt jelenti, hogy egy baráti kapcsolat fenntartása érdekében az embernek hallgatnia kell a barátja problémáiról, még akkor is, ha világosan látja őket – hogy be kell tartania azokat az elveket, miszerint nem üt arcul másokat, és nem kritizálja a hiányosságaikat. Meg kell téveszteniük egymást, rejtőzködniük kell egymás elől, cselt kell szőniük egymás ellen, és bár kristálytisztán tudják, miféle ember a másik, nem mondják ki nyíltan, hanem ravasz módszereket használnak, hogy megőrizzék barátságos viszonyukat. Miért akarna valaki ilyen kapcsolatokat megőrizni? Ez arról szól, hogy az ember nem akar ellenségeket szerezni ebben a társadalomban, a csoportján belül, ez ugyanis azt jelentené, hogy gyakran sodorja magát veszélyes helyzetekbe. Annak tudatában, hogy miután valakinek a hiányosságait szóvá tetted, vagy megbántottad az illetőt, az az ellenséged lesz és ártani fog neked, és nem akarván ilyen helyzetbe hozni magadat, a világi ügyekre vonatkozó filozófiáknak azt a tételét alkalmazod, amely így szól: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.” Ennek fényében, ha két ember ilyen kapcsolatban van egymással, azok igazi barátoknak tekinthetők? (Nem.) Nem igazi barátok, még kevésbé egymás bizalmasai. Akkor hát pontosan miféle kapcsolat is ez? Nem egy alapvető társas kapcsolat? (De.) Az ilyen társas kapcsolatokban az emberek nem mutathatják ki az érzelmeiket, nem folytathatnak mélyreható eszmecseréket, és nem beszélhetnek bármiről, amiről csak szeretnének. Nem mondhatják ki hangosan, ami a szívükben rejlik, vagy hogy milyen problémákat látnak a másik emberben, vagy azokat a szavakat, amelyek a másiknak hasznára lennének. Ehelyett kiválogatják a kedves mondanivalókat, hogy megtartsák a másik ember jóindulatát. Nem merik kimondani az igazságot vagy betartani az alapelveket, nehogy ellenséges érzületet keltsen másokban irántuk. Amikor valakit senki nem fenyeget, az az ember nem él viszonylagos békében és nyugalomban? Nem ez az emberek célja, amikor ezt a mondást népszerűsítik: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”? (De.) Világos, hogy ez a létezésnek egy ravasz, megtévesztő módja, egy kis védekezéssel, amelynek a célja az önfenntartás. Akik így élnek, azoknak nincsenek bizalmasaik, nincsenek közeli barátaik, akiknek a társaságában bármit mondhatnak, amit csak szeretnének. Védekeznek egymással szemben, kölcsönösen kihasználva és kijátszva egymást, és a kapcsolatból mindegyikük elveszi, amire szüksége van. Nem így van? Alapvetően annak a mondásnak, hogy „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, az a célja, hogy az ember ne sértsen meg másokat és ne szerezzen ellenségeket, hanem védje magát azzal, hogy nem bánt meg senkit. Ez egy technika és módszer, amit azért alkalmaz valaki, hogy ő maga ne sérüljön. Ha a lényegének ezt a többféle vetületét nézzük, akkor vajon az a követelmény az emberek erkölcsi magatartásával szemben, hogy „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, nemes követelmény? Pozitív? (Nem.) Akkor mit tanít az embereknek? Hogy ne sérts meg senkit, ne bánts meg senkit, különben a végén te fogod megjárni; továbbá, hogy ne bízz senkiben. Ha megbántod bármelyik jó barátodat, a barátság csendben változni kezd. Közeli jó barátodból idegen vagy az ellenséged lesz. Milyen problémákat oldhat meg az, ha arra tanítják az embereket, hogy így cselekedjenek? Még ha azáltal, hogy így cselekszel, nem is szerzel ellenségeket, sőt, elveszítesz néhányat, ettől majd csodálnak és elfogadnak az emberek, és mindig megtartanak barátjukként? Ez teljesen megvalósítja az erkölcsi magatartás normáját? Ez a legjobb esetben sem több, mint a világi ügyekre vonatkozó filozófia. Ha valaki ehhez a kijelentéshez és gyakorlathoz tartja magát, az jó erkölcsi magatartásnak tekinthető? Egyáltalán nem. Egyes szülők így nevelik a gyermekeiket. Ha a gyermeküket összeverik odakint, azt mondják neki: „Puhány vagy. Miért nem ütöttél vissza? Ha megüt, rúgj bele!” Ez a dolog helyes módja? (Nem.) Minek nevezik ezt? Uszításnak nevezik. Mi az uszítás célja? A veszteségek elkerülése és mások kihasználása. Ha valaki megüt, legfeljebb néhány napig fog fájni; ha te erre belerúgsz, vajon nem lesznek súlyosabb következmények? És ki lesz ezért a felelős? (A szülők az uszításukkal.) Nos, annak a kijelentésnek a jellege, hogy „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, nem hasonlít erre egy kissé? Helyes e szerint a kijelentés szerint viszonyulni az emberekhez? (Nem.) Nem, nem az. Ha ebből az irányból nézzük, ez nem az emberek uszításának egy módja? (De igen, az.) Arra tanítja az embereket, hogy legyenek bölcsek, amikor másokkal interakcióba lépnek, hogy legyenek képesek különbséget tenni az emberek között, hogy a megfelelő módon lássák az embereket és dolgokat, és hogy bölcsen folytassák az interakcióikat az emberekkel? Arra tanít, hogy ha jó emberekkel, emberi mivolttal rendelkező emberekkel találkozol, bánj velük őszintén, nyújts nekik segítséget, ha tudsz, ha pedig nem tudsz, akkor legalább légy toleráns és bánj velük megfelelően, tanuld meg elviselni a hiányosságaikat, bírd ki, ha félreértenek és megítélnek téged, és tanulj az erősségeikből és jó tulajdonságaikból? Erre tanítja az embereket? (Nem.) Akkor hát mi lesz annak a vége, amire ez a mondás tanítja az embereket? Becsületesebbé vagy csalárdabbá teszi az embereket? Az lesz a következménye, hogy az emberek csalárdabbak lesznek, az emberek szíve jobban eltávolodik egymástól, az emberek közötti távolság megnő, és az emberek kapcsolatai bonyolulttá válnak; az emberek társas kapcsolatainak bonyolódásával egyenértékű. Az emberek között elvész a kommunikáció lélektől lélekig, és mindkét fél részéről zárkózott gondolkodásmód lép a helyébe. Lehetnek még így normálisak az emberek kapcsolatai? Javulni fog a társadalmi légkör? (Nem.) Hát ezért nyilvánvalóan hamis ez a mondás: „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld.” Ha erre tanítják az embereket, azzal nem lehet elérni, hogy normális emberi mivoltukat éljék meg; továbbá nem tudja az embereket hitelessé, egyenessé vagy őszintévé tenni. Egyáltalán semmi pozitívat nem képes elérni.

A mondás, miszerint „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, két cselekedetet említ: az egyik az ütés, a másik a kritizálás. Az emberek másokkal folytatott normális interakciói során helyes vagy helytelen valakit megütni? (Helytelen.) Megütni valakit a normális emberi mivolt kimutatása és ahhoz illő viselkedés az ember másokkal való interakcióiban? (Nem.) Másokat megütni határozottan helytelen, akár arcra, akár máshová célzott ütésről van szó. Tehát a kijelentés, miszerint „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd”, eredendően helytelen. E mondás szerint láthatólag nem helyes arcul ütni valakit, de máshová ütni helyes, mert egy pofontól az arc bepirosodik, megdagad és megsérül. Ettől az illető rosszul és szalonképtelenül néz ki, és azt is megmutatja, hogy rendkívül tiszteletlen, faragatlan és nemtelen módon bánsz az emberekkel. Tehát nemes dolog másutt megütni embereket? Nem, az sem nemes. Valójában ennek a mondásnak a középpontjában nem az áll, hogy hol üssünk meg valakit, hanem maga az „ütés” szó. Amikor másokkal interakciót folytatsz, ha mindig az a módszered a felelősségre vonásra és a problémák kezelésére, hogy megütsz másokat, akkor maga a módszered helytelen. Ez indulatosságból fakad, nem az emberi mivolt lelkiismeretén és józan eszén alapul, és természetesen még kevésbé jelenti az igazság gyakorlását vagy az igazságalapelvek betartását. Egyesek nem támadják meg mások méltóságát a jelenlétükben – gondosan megválogatják, hogy mit mondanak, és tartózkodnak attól, hogy arcul üssék a másikat, a háta mögött azonban mindig mocskos trükköket alkalmaznak, az asztal fölött kezet ráznak a másikkal, míg az asztal alatt belerúgnak, szemtől szemben jó dolgokat mondanak neki, a háta mögött pedig összeesküvést szőnek ellene, fogást keresnek rajta, lesik az alkalmat, hogy bosszút álljanak, rágalmaznak és cselt szőnek, pletykákat terjesztenek, vagy épp konfliktusokat szítanak és más embereket használnak fel, hogy ártsanak neki. Mennyivel jobbak ezek az aljas módszerek az arculütésnél? Akár még súlyosabbak is, mint arcul ütni valakit, nem igaz? Hát nem alattomosabbak, elvetemültebbek és embertelenebbek? (De igen.) Tehát a kijelentés, miszerint „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd”, eredendően értelmetlen. Ez a nézőpont már önmagában véve hibás, némi színleléssel megfűszerezve. Képmutató módszer, és ettől még visszataszítóbb, gusztustalanabb és utálatosabb. Most már tisztáztuk, hogy maga az, ha valaki megüt másokat, indulatosságból történik. Milyen alapon ütsz meg valakit? Törvény engedélyezi, vagy talán Isten adta jogod van hozzá? Egyik sem. Akkor hát miért ütsz meg másokat? Ha valakivel normális viszonyban vagy, akkor a vele való kapcsolat és interakció helyes módjait használhatod. Ha nem tudsz kijönni valakivel, elválhattok egymástól anélkül, hogy indulatosan kellene cselekedned vagy ölre mennél. Az emberi mivolt lelkiismeretének és értelmének keretein belül ezt kellene tenni. Mihelyt indulatosan cselekszel, még akkor is, ha nem arcul ütöd a másikat, hanem másutt ütöd meg, az súlyos probléma. Ez nem az interakció normális módja. Ez az ellenségek interakciója, nem az emberek közötti normális interakció. Ez túlmegy az emberiesség határán. Abban a mondásban, hogy „ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, a „kritizálás” jó vagy rossz? A „kritizálni” kifejezésnek van egy olyan szintje, amelyen arra utal, hogy emberek Isten szavain belül lelepleződnek vagy feltárulnak? (Nincs.) Ahogy Én értem a „kritizálni” kifejezést, amint az az emberi nyelvben létezik, nem ezt jelenti. A lényege a leleplezés némiképp rosszindulatú formája; azt jelenti, leleplezni mások problémáit és hiányosságait, vagy mások számára ismeretlen dolgokat és viselkedésformákat, vagy a háttérben működő cselszövést, eszméket vagy nézeteket. Ez a „kritizálni” kifejezés jelentése ebben a mondásban: „ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”. Ha két ember jól kijön és bizalmas viszonyban van egymással, nincsenek közöttük korlátok, és mindketten remélik, hogy a másiknak hasznára és segítségére vannak, akkor az lenne a legjobb, ha összeülnének, és nyíltan, őszintén feltárnák egymás problémáit. Ez helyénvaló, és ez nem mások hiányosságainak kritizálása. Ha felfedezed valaki más problémáit, de látod, hogy az illető még nem képes elfogadni a tanácsodat, akkor egyszerűen ne mondj semmit, hogy elkerüld a veszekedést vagy a konfliktust. Ha segíteni akarsz rajta, megtudakolhatod a véleményét, és először is megkérdezheted tőle: „Látom, hogy problémád van, és reményeim szerint tudok neked tanácsot adni. Nem tudom, képes leszel-e elfogadni. Ha igen, elmondom. Ha nem, egyelőre megtartom magamnak, és nem mondok semmit.” Ha azt mondja: „Bízom benned. Bármi is a mondanivalód, nem fog túllépni a határon; el tudom fogadni” – ez azt jelenti, hogy engedélyt kaptál, és ezután egyenként közölheted vele a problémáit. Ő nemcsak teljes mértékben elfogadja majd, amit mondasz, de hasznát is veszi, és ti ketten továbbra is képesek lesztek normális kapcsolatban maradni. Nem így kell őszintén bánni egymással? (De.) Ez a másokkal való interakció helyes módszere, nem pedig az, hogy kritizáljuk mások hiányosságait. Mit jelent nem „kritizálni mások hiányosságait”, ahogy az említett mondás szól? Azt jelenti, hogy ne beszéljünk mások hiányosságairól, ne beszéljünk a leginkább tabunak számító problémáikról, ne leplezzük le a problémáik lényegét, és ne legyünk olyan szókimondók annak kritizálásában. Azt jelenti, hogy csak felszínes megjegyzéseket tegyünk, olyasmiket mondjunk, amiket mindenki más is mondani szokott, vagy amiket az illető már maga is képes észlelni, és ne tárjunk fel az illető által korábban elkövetett hibákat vagy érzékeny kérdéseket. Mit használ a másiknak, ha így cselekszel? Talán nem sérted meg vagy nem fordítod magad ellen őt, de amit tettél, sehogy sem segít rajta és nem használ neki. Ezért az a kifejezés, hogy „ne kritizáld mások hiányosságait”, önmagában véve kitérő jellegű, egyfajta trükközés, amely nem engedi, hogy az emberek őszintén bánjanak egymással. Azt lehetne mondani, hogy így cselekedni annyit tesz, mint gonosz szándékokat dédelgetni; ez nem az egymással való interakció helyes módja. Sőt, a nem hívők szemében az, hogy „ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, olyasmi, amit egy nemes erkölcsökkel rendelkező embernek tennie kell. Világos, hogy ez a másokkal való interakció csalárd módja, amelyet az emberek azért tesznek magukévá, hogy saját magukat védjék; egyáltalán nem az interakció megfelelő módja.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (8.))

Az erkölcsi magatartásról szóló mondás: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”, amely a hagyományos kínai kultúra része, olyan doktrína, amely korlátozza és felvilágosítja az embereket. Csak kisebb vitákat és triviális konfliktusokat képes feloldani, de olyan emberekre, akikben mély gyűlölet lakik, semmiféle hatása nincs. Vajon azok az emberek, akik ezt a követelményt hozzák fel, valóban értik az ember emberi mivoltát? Azt mondhatnánk, hogy azok, akik ezzel a követelménnyel előállnak, egyáltalán nem tudatlanok azzal kapcsolatban, hogy mekkora az emberi lelkiismeret és józan ész tűréshatára. Csak éppen, ha felhozzák ezt az elméletet, attól kifinomultnak és nemesnek látszanak, így elnyerik az emberek dicséretét és hízelgését. Valójában nagyon is jól tudják, hogy ha valaki megsérti egy másik ember méltóságát, jellemét vagy érdekeit, vagy akár ha rossz hatással van jövőbeli kilátásaira és az egész életére, akkor az emberi mivolt szempontjából a sértett félnek vissza kell vágnia. Akármennyi lelkiismerete és józan esze van is, ezt nem fogja tétlenül nézni. Legfeljebb a bosszú súlyossága és módszere lehet változó. [...]

Miért képesek az emberek elengedni a gyűlöletet? Melyek ennek a fő okai? Egyfelől ez az erkölcsi magatartásról szóló mondás befolyásolja őket: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Másfelől aggasztja őket az a gondolat, hogy ha kicsinyes sérelmeken lovagolnak, folyamatosan gyűlölnek másokat és türelmetlenek másokkal szemben, nem lesznek képesek megvetni a lábukat a társadalomban, a közvélemény elítéli, az emberek pedig kinevetik őket, és így duzzogva, vonakodva lenyelik a mérgüket. Egyfelől, az emberi ösztönt tekintve, az e világban élő emberek nem bírják elviselni mindezt a sok elnyomást, értelmetlen bántást és méltánytalan bánásmódot. Vagyis az emberek emberi mivoltához nem tartozik hozzá, hogy képesek legyenek ezeket a dolgokat elviselni. Ezért tisztességtelen és embertelen bárkivel szemben ezt a követelményt támasztani: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Másrészt nyilvánvaló, hogy az ilyen eszmék és nézetek hatással is vannak az emberek nézeteire és perspektíváira ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, vagy el is torzítják azokat, úgyhogy képtelenek az ilyen dolgokat megfelelően kezelni, és ehelyett helyes és pozitív dolgoknak tekintik az olyan mondásokat, hogy: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Amikor az emberek méltánytalan bánásmódban részesülnek, ha el akarják kerülni, hogy a közvélemény elítélje őket, nincs más választásuk, mint magukban tartani az általuk elszenvedett sérelmeket és egyenlőtlen bánásmódot, és várni az alkalomra, amikor bosszút állhatnak. Bár ilyen szép szólamokat hangoztatnak: „»Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.« Oly mindegy, semmi értelme bosszút állni, spongyát rá!” – az emberi ösztön nem engedi, hogy valaha is elfeledjék a kárt, amelyet az incidens okozott nekik, vagyis a kár, amelyet az a testükben és elméjükben tett, soha nem törölhető ki, és soha nem halványul el. Amikor az emberek így beszélnek: „Felejtsük el a gyűlölködést, ez már a múlté, spongyát rá” – az csak látszat, amelyet kizárólag az olyan eszmék és nézetek korlátozó hatása és befolyása formált, mint ez: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak.” Természetesen az embereket fogságban is tartják az ilyen eszmék és nézetek, amennyiben úgy gondolják, hogy ha nem sikerül ezeket gyakorlatba ültetniük, ha nem elég jószívűek vagy nagylelkűek ahhoz, hogy kíméletesek legyenek, amikor csak lehet, akkor mindenki lenézi és megveti majd őket, a társadalomban vagy a közösségükben pedig még több diszkrimináció éri majd őket. Mi a következménye annak, ha valaki diszkrimináció áldozata? Az, hogy amikor emberekkel lépsz kapcsolatba, és intézed az ügyeidet, az emberek azt mondják rólad: „Ez a fickó kicsinyes és bosszúálló. Légy óvatos, ha vele van dolgod!” Gyakorlatilag egy további akadályt gördít eléd, amikor a közösségen belül a dolgaidat intézed. Miért van ez a további akadály? Mert a társadalmat a maga egészében olyan eszmék és nézetek befolyásolják, mint a „légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak”. A társadalom mint egész erkölcsisége tiszteli ezt a gondolkodásmódot, amely az egész társadalmat korlátozza, befolyásolja és irányítja, így ha nem tudod gyakorlatba ültetni, nehéz lesz megvetni a lábadat a társadalomban és életben maradnod a közösségeden belül. Ezért egyeseknek nincs más választásuk, mint alávetni magukat ezeknek a társadalmi erkölcsöknek, olyan mondásokat és nézeteket követni, mint a „légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” – és szánalmas életet élni. E jelenségek fényében vajon azoknak az úgynevezett moralistáknak nem voltak bizonyos céljaik és szándékaik azzal, hogy ilyen mondásokkal álltak elő az erkölcsi vonatkozású eszmékről és nézetekről? Azért tették, hogy az emberek szabadabban élhessenek, testük, elméjük és lelkük felszabadultabb legyen? Vagy azért, hogy az emberek boldogabb életet élhessenek? Eléggé nyilvánvaló, hogy nem. Ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások egyáltalán nem szolgálják az emberek normális emberi mivoltának érdekeit, és a legkevésbé sem azért születtek, hogy az emberek megélhessék a normális emberi mivoltukat a segítségükkel. Ehelyett teljes mértékben az uralkodó osztály ambícióit szolgálják ki, hogy irányítsák az embereket és megszilárdítsák saját hatalmukat. Az uralkodó osztálynak tesznek szolgálatot, és azért terjesztették el őket, hogy az uralkodó osztály képes legyen ellenőrzése alatt tartani a társadalom rendjét és erkölcseit, ezeknek a dolgoknak a segítségével korlátozva minden embert, minden családot, minden egyént, minden közösséget, minden csoportot és az összes különféle csoportból álló társadalmat. Az ilyen társadalmakban, az ilyen erkölcsi eszmék és nézetek átnevelő hatása, befolyása és sulykolása alatt alakulnak ki és formálódnak a fősodor erkölcsi nézetei és eszméi. A társadalmi erkölcsök és erkölcsiség e formálódása nem segíti elő jobban az emberi faj túlélését, sem az emberi gondolkodás fejlődését és megtisztulását, sem pedig az emberi mivolt gyarapodását. Épp ellenkezőleg, ezeknek az erkölcsi eszméknek és nézeteknek a megjelenése miatt korlátozódik az emberi gondolkodás egy ellenőrizhető tartományon belülre. Tehát kinek van ebből haszna végül? Az emberi fajnak? Vagy az uralkodó osztálynak? (Az uralkodó osztálynak.) Így van, végül az uralkodó osztály látja ennek hasznát. Úgy, hogy ezek az erkölcsi témájú írások alkotják gondolkodásuk és erkölcsi magatartásuk alapját, az emberek fölött könnyebb uralkodni, könnyebben lesznek engedelmes polgárok, könnyebben manipulálhatók, könnyebben irányítják őket az erkölcsi tárgyú írásokban található különféle mondások minden cselekedetükben, és könnyebben irányítják őket a társadalmi rendszerek, a társadalmi erkölcsök és erkölcsiség, valamint a közvélemény. Így bizonyos mértékig az ugyanazon társadalmi rendszereknek, erkölcsi környezetnek és társadalmi erkölcsöknek alárendelt embereknek alapvetően egyező eszméi és nézetei vannak, valamint egy közös nevezőjük azzal kapcsolatban, hogyan viselkedjenek, mert az eszméik és nézeteik az úgynevezett moralisták, gondolkodók és népnevelők általi feldolgozáson és szabványosításon mentek át. Mit jelent az a szó, hogy „egyező”? Azt, hogy mindazokat, akik fölött uralkodnak – beleértve a gondolataikat és a normális emberi mivoltukat –, az erkölcsi tárgyú írások e mondásai asszimilálták és behatárolták. Az emberek gondolatai korlátozottak, ugyanakkor a szájuk és az agyuk is korlátozott. Mindenki rákényszerül, hogy elfogadja a hagyományos kultúrának ezeket az erkölcsi eszméit és nézeteit, és egyfelől ezek alapján ítélje meg és korlátozza saját viselkedését, másfelől pedig ezek alapján ítéljen meg másokat és ezt a társadalmat. Ugyanakkor természetesen a közvélemény is irányítja őket, amely az erkölcsi tárgyú írások ezen mondásai köré fonódik. Ha úgy gondolod, hogy az, ahogy te csinálod a dolgokat, ellentmond a mondásnak: „Légy kíméletes, ahol csak lehet: a kivégzéstől csak a fejek hullanak” – akkor rendkívül zaklatottnak és nyugtalannak érzed magad, és hamarosan felmerül benned a gondolat: „Ha nem sikerül kíméletesnek lennem, ahol csak lehet, ha olyan kicsinyes és szűkkeblű vagyok, mint valami szemellenzős liliputi, és a legenyhébb gyűlöletet sem tudom elengedni, hanem örökké magammal hordozom, ki fognak nevetni? Diszkriminálni fognak a kollégáim és barátaim?” Így hát különösen nagylelkűnek kell tettetned magad. Ha az emberekben megvannak ezek a viselkedésformák, az azt jelenti, hogy a közvélemény irányítja őket? (Igen.) Objektíven szólva, a szíved mélyén láthatatlan béklyók vannak, vagyis a közvélemény és a társadalom egészének ítélete olyanok számodra, mint láthatatlan béklyók.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (9.))

Ez a mondás: „Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, azt implikálja, hogy csak olyan dolgokat adj vagy biztosíts másoknak, amiket te magad szeretsz és örömödet leled bennük. De mit szeretnek a romlott emberek, és miben lelik örömüket? Romlott dolgokban, ostobaságokban és túlzó vágyakban. Ha ezeket a negatív dolgokat adod és biztosítod az embereknek, nem lesz az egész emberiség egyre romlottabb? Egyre kevesebb lesz a pozitív dolog. Ez nem tény? Tény, hogy az emberiség mélységesen romlott. A romlott emberek a hírnevet, nyereséget, státuszt és a hús-vér test gyönyöreit szeretik hajszolni; híresek, hatalmasak és emberfelettiek szeretnének lenni. Kényelmes életre vágynak, a kemény munka taszítja őket; azt akarják, hogy a szájukba repüljön a sült galamb. Közülük nagyon kevesen szeretik az igazságot és a pozitív dolgokat. Ha az emberek a saját romlottságukat és ízlésüket adják tovább és biztosítják másoknak, mi fog történni? Pontosan az, amit képzelnétek: az emberiség csak egyre romlottabbá válik. Azok, akik ezt az eszmét helyeslik: „Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, azt kérik, hogy az emberek a saját romlottságukat, ízlésüket és túlzó vágyaikat adják és biztosítsák másoknak, így elérve, hogy mások is a gonoszt, a kényelmet, a pénzt és az előrejutást keressék. Ez az élet helyes útja? Világosan látható, hogy az, hogy „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, rendkívül problémás mondás. A benne lévő hézagok és hibák ordítóan egyértelműek, nem is érdemes boncolgatni és taglalni. A legcsekélyebb vizsgálat nyomán is világosan láthatóak a hibái és nevetséges volta. Mégis sokan vannak köztetek, akiket ez a mondás könnyen meggyőz és befolyásol, és akik gondolkodás nélkül elfogadják azt. Amikor másokkal érintkezel, gyakran használod ezt a mondást, hogy figyelmeztesd magadat és buzdíts másokat. Emiatt úgy gondolod, hogy a jellemed különösen nemes, a viselkedésed pedig nagyon észszerű. De, bár észre sem veszed, ezek a szavak felfedték az alapelvet, amely szerint élsz, és az ügyekkel kapcsolatos állásfoglalásodat. Ugyanakkor félrevezettél és tévútra vittél másokat, hogy az embereket és körülményeket ugyanazzal a szemlélettel és alapállással közelítsék meg, mint te. Igazi kétkulacsos módon cselekedtél, és teljes mértékben a középútra tértél. Azt mondod: „Bármi is a probléma, nem kell komolyan venni. Ne nehezítsd meg a magad vagy mások dolgát. Ha megnehezíted mások dolgát, akkor a magad dolgát is megnehezíted. Másokhoz jónak lenni annyi, mint magadhoz jónak lenni. Ha másokkal szemben kemény vagy, akkor magaddal szemben vagy kemény. Miért hoznád magad nehéz helyzetbe? Nem erőltetni másokra azt, amire te magad nem vágysz, a legjobb és legfigyelmesebb dolog, amit megtehetsz magadért.” Ez a hozzáállás nyilvánvalóan arról szól, hogy semmiben ne legyünk alaposak. Semmilyen problémával kapcsolatban nincs helyes alapállásod vagy perspektívád; mindenről csak zavaros nézeteid vannak. Nem vagy alapos, egyszerűen csak szemet hunysz dolgok felett. Amikor a végén Isten színe előtt állsz, és számot adsz önmagadról, egy nagy katyvasz lesz az egész. Miért van ez? Mert mindig azt mondod: ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz. Ez nagy kényelem- és örömérzettel tölt el téged, ugyanakkor azonban nagy bajt is okoz neked, mert ennek eredményeként sok mindenről nem lehet világos véleményed vagy álláspontod. Természetesen ennek következtében arra is képtelen leszel, hogy világosan megértsd, melyek Isten követelményei és mércéi veled szemben, amikor ilyen helyzetekkel találkozol, vagy hogy milyen kimenetelt kellene elérned. Mindez azért történik, mert semmiben nem vagy alapos; mindezt zavaros hozzáállásod és szemléleted okozza. Az, hogy nem erőlteted másokra azt, amire te magad nem vágysz, vajon az a toleráns hozzáállás, amellyel az emberekhez és dolgokhoz viszonyulnod kell? Nem, nem az. Csupán egy elmélet, amely kívülről nézve helyesnek, nemesnek és jóindulatúnak tűnik, de valójában mélységesen negatív dolog. Nyilvánvalóan még kevésbé nevezhető igazságalapelvnek, amelyet az embereknek be kell tartaniuk. Isten nem követeli meg, hogy az emberek ne erőltessék másokra azt, amire ők maguk nem vágynak, hanem azt kéri az emberektől, hogy legyenek tisztában azzal, milyen alapelveket kell szem előtt tartaniuk különféle helyzetek kezelése során. Ha ez helyes, és összhangban van az Isten szavaiban foglalt igazsággal, akkor ragaszkodnod kell hozzá. És nemcsak ragaszkodnod kell hozzá, hanem másokat is figyelmeztetned kell, meg kell győznöd, és kommunikálnod kell velük erről, hogy pontosan megértsék, mik Isten szándékai, és mik az igazságalapelvek. Ez a te felelősséged és kötelezettséged. Isten nem azt kéri tőled, hogy válaszd a középutat, és még kevésbé, hogy azzal hivalkodj, milyen nagy a szíved. Azokhoz a dolgokhoz ragaszkodj, amelyekre Isten figyelmeztetett és tanított, és amiről Isten az Ő szavaiban beszél: a követelményekhez, a kritériumokhoz és az igazságalapelvekhez, amelyeket az embereknek be kell tartaniuk. Nemcsak ragaszkodnod kell ezekhez és örökre beléjük kell kapaszkodnod, hanem ezeket az igazságalapelveket gyakorolnod is kell azáltal, hogy példát mutatsz, valamint meggyőzöl, felügyelsz, segítesz és vezérelsz másokat abban, hogy ezekhez ugyanúgy ragaszkodjanak, ugyanúgy betartsák és gyakorolják őket, ahogy te teszed. Isten azt követeli, hogy ezt tedd – Ő ezt bízza rád. Nem teheted meg, hogy csak magaddal szemben támasztasz követelményeket, miközben másokkal nem törődsz. Isten azt követeli, hogy problémákkal kapcsolatban helyezkedj a helyes álláspontra, ragaszkodj a helyes kritériumokhoz, és pontosan tudd, melyek az Isten szavaiban foglalt kritériumok, valamint, hogy pontosan tisztázd, mik az igazságalapelvek. Még ha nem is tudod ezt megvalósítani, még ha nem is vagy hajlandó, ha nem is fűlik hozzá a fogad, ha elképzeléseid vannak, vagy ha ellenállsz neki, akkor is a felelősségedként és a kötelezettségedként kell kezelned. Kommunikálnod kell az emberekkel az Istentől származó pozitív dolgokról, a jó és helyes dolgokról, és ezek segítségével kell segítened, befolyásolnod és vezérelned másokat, hogy az embereknek mindez hasznára váljon és épüljenek általa, és az élet helyes útján járhassanak. Ez a te felelősséged, és jobb, ha nem ragaszkodsz makacsul ahhoz az eszméhez, hogy „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, amelyet a Sátán ültetett el az elmédben. Isten szemében ez a mondás csak egy világi ügyekre vonatkozó filozófia; egy gondolkodásmód, amelyben a Sátán trükkjei rejlenek; egyáltalán nem a helyes út, és nem is pozitív dolog. Isten mindössze annyit követel meg tőled, hogy légy egyenes ember, aki világosan érti, mit tegyen és mit ne. Nem arra hív el téged, hogy megfelelési kényszerben szenvedj vagy kétkulacsos politikát folytass; nem arra hívott el, hogy a középutat válaszd. Amikor valami az igazságalapelveket érinti, mondd ki, amit ki kell mondani, és értsd meg, amit meg kell érteni. Ha valaki nem ért valamit, te azonban igen, így rá tudod vezetni és segíteni tudsz neki, akkor mindenképpen teljesítened kell ezt a feladatot és kötelezettséget. Nem szabad kiállnod a pálya szélére és tétlenül nézned, még kevésbé azokhoz a filozófiákhoz ragaszkodnod, amelyeket a Sátán ültetett az elmédbe, például, hogy ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz. Érted? (Igen.) Ami helyes és pozitív, az akkor is helyes és pozitív, ha neked nem tetszik, nem vagy hajlandó csinálni, nem vagy képes megtenni és megvalósítani, ellenállsz neki, vagy vele ellentétes elképzeléseid támadnak. Isten szavainak és az igazságnak a lényege nem változik csak azért, mert az emberiségnek romlott beállítottságai és bizonyos érzelmei, érzései, vágyai, elképzelései vannak. Isten szavainak és az igazságnak a lényege soha, de soha nem változik. Attól kezdve, hogy tudod, érted, megtapasztalod és eléred Isten szavait és az igazságot, kötelességed, hogy kommunikáld mások felé a tapasztalati tanúságtételeidet. Ez még több ember számára lehetővé teszi majd, hogy megértsék Isten szándékait, felfogják és elérjék az igazságot, megértsék Isten követeléseit és normáit, és megragadják az igazságalapelveket. Azáltal, hogy így tesznek, ezek az emberek elnyerik a gyakorlás egy útját, amikor mindennapi életük során problémákba ütköznek, és a Sátán különféle eszméi és nézetei nem zavarják össze és nem verik láncra őket. Ez az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás: „Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, valójában tényleg a Sátán ravasz cselszövése az emberek elméjének irányítására. Ha továbbra is támogatod ezt, akkor olyasvalaki vagy, aki sátáni filozófiák szerint él; olyan ember, aki teljesen sátáni beállítottságban él.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (10.))

Bármelyik korszakban vagy etnikai csoportban is használják, az az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás, hogy „egy barátért bevállalnék egy golyót”, egészen jól megállja a helyét. Vagyis meglehetősen jól egybevág az emberi mivolt lelkiismeretével és józan eszével. Pontosabban ez a mondás egybevág a „testvériesség” fogalmával, amelyhez az emberek lelkiismeretükben tartják magukat. Azok az emberek, akik nagyra értékelik a testvériességet, hajlandóak lennének egy barátért bevállalni egy golyót. Bármilyen nehéz és veszélyes is a helyzet, amelybe a barátjuk került, ők előlépnének, és bevállalnának érte egy golyót. Ez ugyanaz a szellemiség, mint feláldozni a saját érdekeinket mások kedvéért. Ez az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás – „Egy barátért bevállalnék egy golyót” – alapvetően a testvériesség értékelését ülteti el az emberekben. A norma, amelynek betartását megköveteli az emberiségtől, abban áll, hogy az embernek értékelnie kell a testvériességet. Ez a mondás lényege. [...]

Mi a baj az olyan eszmékkel és nézetekkel, mint az, hogy „egy barátért bevállalnék egy golyót”? Ez a kérdés valójában egészen egyszerű, nem bonyolult. Senki, aki a világon él, nem a sziklák repedéseiből ugrik elő. Mindenkinek vannak szülei és gyermekei, mindenkinek vannak rokonai, senki nem függetlenül létezik ebben az emberi világban. Mit értek ezalatt? Azt, hogy itt élsz ebben az emberi világban, és megvannak a magad kötelezettségei, amelyeket teljesítened kell. Először is támogatnod kell a szüleidet, másodszor pedig fel kell nevelned a gyermekeidet. Ezek a családon belüli feladataid. Vannak továbbá társadalmi feladataid és kötelezettségeid is, amelyeket a társadalomban teljesítened kell. Be kell töltened egy szerepet a társadalmon belül, például mint munkás, paraszt, üzletember, tanuló vagy értelmiségi. A családtól a társadalomig számos feladatnak és kötelezettségnek kell eleget tenned. Vagyis az élelmezésed, ruházkodásod, lakhatásod és közlekedésed mellett még sok más dolgot is meg kell tenned, továbbá sok dolgot tanácsos megtenned, és számos kötelezettséget kell teljesítened. Nem beszélve az Istenbe vetett hitnek erről a helyes útjáról, amelyen az emberek járnak, neked mint egyénnek sok családi feladatot és társadalmi kötelezettséget kell teljesítened. Nem függetlenül létezel. A válladon nyugvó felelősség nem csak abban áll, hogy barátokat szerezz és jól érezd magad, vagy hogy találj valakit, akivel szót válthatsz és aki ki tud segíteni. A feladataid nagy – és éppen a legfontosabb – része a családoddal és a társadalommal kapcsolatos. Emberként való életed csak akkor tekinthető teljesnek és tökéletesnek, ha jól teljesíted a családi feladataidat és társadalmi kötelezettségeidet. Nos tehát, mik tartoznak a családon belül vállalandó feladataid közé? Gyermekként tisztelned és támogatnod kell a szüleidet. Amikor a szüleid betegek vagy nehézségekkel küzdenek, neked minden tőled telhetőt meg kell tenned. Szülőként izzadnod és gürcölnöd kell, keményen kell dolgoznod és nehézségeket kell elviselned, hogy gondoskodj az egész családodról, és vállalnod kell a szülői szerep súlyos felelősségét, hogy felneveld a gyermekeidet, arra neveld őket, hogy a helyes úton járjanak, és megértesd velük a viselkedés alapelveit. Így tehát számos feladatod van a családodon belül. Támogatnod kell a szüleidet, és vállalnod kell a gyermekeid felnevelésével járó felelősséget. Sok ilyen dolog van, amit meg kell tenni. És melyek a társadalmon belüli feladataid? Be kell tartanod a törvényeket és szabályozásokat, kell, hogy legyenek alapelveid, amelyek szerint másokkal bánsz, a munkában tőled telhetően a legjobbat kell nyújtanod, és jól kell irányítanod a karrieredet. Az időd és energiád 80-90%-át ezekre a dolgokra kell fordítanod. Vagyis bármilyen szerepet is töltesz be a családodban vagy a társadalomban, bármilyen úton is jársz, bármilyen törekvéseid és vágyaid is vannak, minden embernek vannak felelősségei, amelyeket viselnie kell, amelyek számukra személy szerint nagyon fontosak, és amelyek szinte az összes idejüket és energiájukat lekötik. A családi és társadalmi feladatok szemszögéből miben áll az értéked neked mint embernek és a te életednek, amikor erre az emberi világra jössz? Abban, hogy teljesítsd a Menny által neked adott feladatokat és küldetéseket. Az életed nem egyedül a tiéd, és természetesen nem is másoké. Az életed a küldetéseidért és a feladataidért van, valamint azokért a feladatokért, kötelezettségekért és küldetésekért, amelyeket ebben az emberi világban teljesítened kell. Az életed nem a szüleidé, nem is a feleségedé vagy férjedé, és természetesen nem is a gyermekeidé. Még kevésbé a leszármazottaidé. Akkor hát kié az életed? A világban élő ember szempontjából szólva az életed az Isten által neked adott feladatoké és küldetéseké. A hívő szempontjából azonban az életed Istené kell, hogy legyen, mivel Ő rendez el mindent veled kapcsolatban, és Övé a szuverenitás ezeket illetően. Ezért te mint a világban élő ember ne ígérd oda meggondolatlanul másoknak az életedet, és ne áldozd fel meggondolatlanul az életedet senkiért a testvériesség kedvéért. Vagyis ne kicsinyeld le a saját életedet. A te életed mindenki más számára értéktelen, különösen a Sátán, a társadalom és a romlott emberi faj számára, de a szüleid és rokonaid számára a te életed a legfontosabb, mivel a te feladataid és az ő életben maradásuk között elválaszthatatlan kapcsolat áll fenn. Természetesen, ami még ennél is fontosabb, szintén elválaszthatatlan kapcsolat áll fenn a te életed és azon tény között, hogy Isten szuverenitást gyakorol minden dolog és az egész emberi faj fölött. Az életed nélkülözhetetlen a sok élet között, amelyek fölött Isten szuverenitást gyakorol. Te talán nem értékeled ilyen nagyra az életedet, és talán nem is kell ilyen nagyra értékelned az életedet, de az tény, hogy az életed nagyon fontos a szüleid és rokonaid számára, akikhez szoros kötelék és elválaszthatatlan kapcsolat fűz. Miért mondom ezt? Mert felelősséggel tartozol nekik, ők is felelősséggel tartoznak neked, felelősséggel tartozol ennek a társadalomnak, és a társadalom iránti felelősségeid a társadalomban betöltött szerepedhez kötődnek. Minden ember szerepe és minden élő entitás nélkülözhetetlen Isten számára, és mindannyian nélkülözhetetlen elemei Isten szuverenitásának az emberiség, e világ, e föld és e világegyetem fölött. Isten szemében minden élet jelentéktelenebb még egy homokszemnél is, megvetendőbb még egy hangyánál is; mégis, mivel minden ember egy-egy élet, élő, lélegző élet, ezért Isten szuverenitásán belül még akkor is, ha az illető által játszott szerep nem kulcsfontosságú, ő is nélkülözhetetlen. Tehát ezekből a szempontokból nézve, ha valaki készségesen bevállalna egy golyót egy barátért, és nemcsak gondol arra, hogy ezt megtegye, hanem fel van készülve rá, hogy bármely pillanatban valóban így tegyen, odaadva az életét, tekintet nélkül a családjával szembeni felelősségére, a társadalmi feladataira, sőt, a vállán nyugvó, Isten adta küldetésekre és kötelességekre, az talán nem helytelen? (De igen.) Ez árulás! Ez a lehelet, amelyet életnek nevezünk, a legdrágább dolog, amit Isten az embernek ajándékoz. Ha könnyelműen odaígéred az életedet egy barátodnak, akire szerinted rábízhatod, az nem árulás Istennel szemben? Nem az élettel szembeni tiszteletlenség ez? Nem az Isten elleni lázadás cselekedete? Nem Isten elárulásának cselekedete? (De igen.) Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy lemondasz a feladataidról, amelyeket a családodban és a társadalomban teljesítened kell, és kivonod magad a küldetések alól, amelyeket Isten adott neked. Ez árulás. Egy ember életében a legfontosabb dolgok nem egyebek, mint a feladatok, amelyeket az embernek fel kell vállalnia ebben az életben – családi feladatok, társadalmi feladatok és az Isten által neked adott küldetések. A legfontosabb dolgok ezek a feladatok és küldetések. Ha elveszíted az életedet, mert könnyelműen lemondasz róla valaki másért a testvériesség múló érzése és egy pillanatnyi hevesség miatt, a feladataid továbbra is fennmaradnak? Hogyan beszélhetsz akkor küldetésekről? Te nyilvánvalóan nem becsülöd az Isten által neked ajándékozott életet a legdrágább dologként, hanem könnyelműen odaígéred másoknak, feladod az életedet másokért, teljesen figyelmen kívül hagyva vagy elhanyagolva a családoddal és a társadalommal szembeni feladataidat, ami erkölcstelen és tisztességtelen. Tehát mit is próbálok elmondani nektek? Ne mondjatok le könnyelműen az életetekről, és ne ígérjétek oda másoknak. Egyesek azt kérdezik: „A szüleimnek odaígérhetem? No és ha a kedvesemnek ígérem oda, az rendben van?” Nincs rendben. Miért nincs rendben? Isten élettel ajándékoz meg téged, és megengedi, hogy az életed folytatódjon, hogy eleget tehess a családod és a társadalom iránti feladataidnak, és teljesíthesd az Isten által rád bízott küldetéseket. Nem kezelheted úgy az életedet, mint valami viccet, könnyelműen odaígérve azt másoknak, átadva azt másoknak, feláldozva azt másokért, és másoknak szentelve azt. Ha valaki elveszíti az életét, az képes-e még teljesíteni a családi és társadalmi feladatait és a küldetéseit? Meg lehet ezt még tenni? (Nem.) És amikor valakinek nincsenek többé családi és társadalmi feladatai, továbbra is léteznek az általa betöltött társadalmi szerepek? (Nem.) Amikor egy személy által betöltött társadalmi szerepek nincsenek többé, léteznek még az illető küldetései? Nem, nem léteznek. Amikor valakinek a küldetései és társadalmi szerepei nincsenek többé, létezik még az, ami fölött Isten szuverén hatalommal uralkodik? Ami fölött Isten szuverén hatalommal uralkodik, azok az élő dolgok, az élő emberi lények, és amikor az ő társadalmi feladataik és életük nincs többé, és társadalmi szerepeik mind újra semmivé lesznek, az olyan-e, mint megpróbálni elérni, hogy az emberiség, amely fölött Isten szuverén hatalommal uralkodik, és Isten irányítási terve visszatérjen a semmibe? Ha így teszel, az nem árulás? (De igen.) Ez bizony árulás. Az életed csakis a feladataid és küldetéseid érdekében létezik, és az életed értéke csak a feladataidban és küldetéseidben tükröződhet. Továbbá egy barátért bevállalni egy golyót nem tartozik a feladataid és küldetéseid közé. Amit neked mint Isten által élettel felruházott személynek tenned kell, az az, hogy teljesíted az Isten által rád bízott feladatokat és küldetéseket. Ezzel szemben egy barátért bevállalni egy golyót nem olyan feladat vagy küldetés, amellyel Isten megajándékozott. Inkább csak a testvériesség érzése szerint való cselekedeted, a saját vágyálmod, a saját felelőtlen gondolkodásod az életről, és természetesen az a fajta gondolkodás, amelyet a Sátán ültet el az emberekben, hogy kigúnyolja és megtapossa az életüket.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (10.))

Ebben a társadalomban az emberek alapelveit a világ kezeléséhez, élet- és létmódjaikat, sőt a vallást és a hitet illető hozzáállásaikat és elképzeléseiket, valamint az emberekre és a dolgokra irányuló különféle elképzeléseiket és nézeteiket – ezeket mind – szükségszerűen a család kondicionálja. Mielőtt az emberek eljutnak az igazság megértéséig – nem számít, hány évesek, milyen neműek, illetve milyen foglalkozást űznek vagy milyen a hozzáállásuk mindenhez (legyen az szélsőséges vagy racionális) – röviden, az emberek gondolatait és nézeteit, valamint a dolgokhoz való hozzáállásukat mindenféle dologban nagyban befolyásolja a család. Vagyis a család egyénre gyakorolt különféle kondicionáló hatásai nagymértékben meghatározzák az illető hozzáállását a dolgokhoz, valamint azt a módszert, ahogyan azokat kezeli, ahogyan a létszemléletét is, sőt, még a hitére is hatással vannak. Mivel a család ily jelentősen kondicionálja és befolyásolja az embereket, a család elkerülhetetlenül gyökerét képezi azoknak a módszereknek és alapelveknek, amelyek szerint az emberek a dolgokat kezelik, a létszemléletük és a hitről alkotott nézeteik mellett. Mivel a családi otthon maga nem az a hely, ahol az igazság fakad, és nem is az igazság forrása, gyakorlatilag egyetlen motiváló erő, illetve cél létezik, amely arra készteti a családodat, hogy bármilyen eszmét, nézőpontot vagy létmódot beléd ültessen – mégpedig, hogy a te érdekeidet szolgálja. Ezek a te érdekeidet szolgáló dolgok, bárhonnan származnak is – legyenek azok a szüleid, a nagyszüleid vagy az őseid –, röviden fogalmazva mind azt célozzák, hogy képessé tegyenek arra, hogy megvédd a saját érdekeidet a társadalomban és mások körében, hogy megakadályozzák, hogy megfélemlítsenek, és képessé tegyenek kötetlenebb és diplomatikusabb módon élni az emberek között, úgy, hogy az a lehető legnagyobb mértékben óvja a saját érdekeidet. A családodtól kapott kondicionálás célja, hogy megvédjen téged, hogy elkerüld, hogy megfélemlítsenek vagy megaláztatást szenvedj, és hogy olyasvalakivé tegyen, aki felsőbbrendű, még ha ez mások megfélemlítésével vagy bántásával jár is, mindaddig, amíg neked nem esik bántódásod. Ez néhány ama legfontosabb dolgok közül, amelyeket a családod ültet beléd, és egyúttal a beléd ültetett összes eszme mögött rejlő lényeg és fő cél. Vajon nem ez a helyzet? (De igen.) Ha belegondolsz a családod által beléd ültetett összes dolog céljába és lényegébe, van ott bármi, ami összhangban áll az igazsággal? Még ha ezek a dolgok egyeznek is az erkölccsel vagy az emberiség legitim jogaival és érdekeivel, van-e bármi közük az igazsághoz? Ezek vajon az igazság? (Nem.) Teljes bizonyossággal elmondható, hogy ezek határozottan nem az igazság. Mindegy mennyire pozitívnak, jogszerűnek, humánusnak és erkölcsösnek hiszi az ember a családod által beléd ültetett dolgokat, ezek nem az igazság, nem is tudják képviselni az igazságot, és természetesen nem léphetnek az igazság helyébe. Ezért amikor a család témájára kerül sor, ezek a dolgok egy másik olyan aspekust jelentenek, amelyeket az embereknek el kell engedniük. Pontosan mi ez az aspektus? A család által rád gyakorolt kondicionáló hatások – ez a második aspektus, amelyet el kell engedned, amikor a család témájáról van szó. Mivel a család által rád gyakorolt kondicionáló hatásokat tárgyaljuk, elsőként beszéljünk arról, hogy pontosan mik ezek a kondicionáló hatások. Ha az emberek jóról és rosszról alkotott fogalma szerint különböztetjük meg őket, akkor némelyek viszonylag helyesek, pozitívak, szalonképesek és nyíltan lehet beszélni róluk, míg némelyek viszonylag önzők, megvetendők, aljasak, viszonylag negatívak, és semmi több. Mindenesetre ezek a családtól eredő kondicionáló hatások olyanok, mint egy védőruha-réteg, amely együttesen védi az ember testi érdekeit, megőrzi a méltóságát mások körében és megakadályozza, hogy megfélemlítsék. Talán nem így van? (De igen.) Beszéljünk hát arról, hogy milyen kondicionáló hatásokat gyakorol rád a családod. Például, amikor a család vénjei gyakran mondják neked, hogy „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”, azzal azt akarják elérni, hogy jelentőséget tulajdoníts annak, hogy jó hírneved legyen, büszke életet élj, és ne tegyél olyasmit, ami szégyent hoz rád. Nos, vajon pozitív vagy negatív irányba tereli az embereket ez a szólás? El tud vezetni az igazsághoz? El tud vezetni az igazság megértéséhez? (Nem, nem tud.) Teljes bizonyossággal mondhatod: „Nem, nem tud!” Gondolj bele: Isten azt mondja, hogy az emberek viselkedjenek becsületes emberekként. Amikor vétkeztél vagy valami rosszat, illetve olyasmit tettél, ami lázad Isten ellen és szembemegy az igazsággal, be kell ismerned a hibádat, megértést kell nyerned önmagadról, és folyamatosan boncolgatnod kell magad, hogy valódi bűnbánatot érj el, és ezek után Isten szavaival összhangban cselekedj. Ha tehát az emberek becsületes emberekként viselkednek, az vajon ütközik azzal a szólással, miszerint „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”? (Igen.) Hogyan ütközik? A szólásnak, hogy „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”, az a célja, hogy arra késztesse az embereket, hogy jelentőséget tulajdonítsanak a ragyogó és színes oldaluk megélésének és annak, hogy több olyan dolgot tegyenek, amitől jól festenek – ahelyett, hogy rossz vagy becstelen dolgokat tennének vagy lelepleznék a rút oldalukat –, illetve, hogy megakadályozza őket abban, hogy büszkeség és méltóság nélkül éljenek. Az ember a jó hírneve, a büszkeség és a becsület kedvéért nem hordhat össze mindenfélét magáról, arról nem is beszélve, hogy a sötét oldaláról és a szégyenteljes aspektusairól beszéljen másoknak, hiszen az embernek büszkeséggel és méltósággal kell élnie. Ahhoz, hogy méltósága legyen, az embernek jó hírnévre van szüksége, a jó hírnévhez pedig színlelnie kell, és jelmezt kell öltenie. Vajon ez nem áll ellentétben a becsületes emberként való viselkedéssel? (De igen.) Amikor becsületes emberként viselkedsz, az, amit teszel, szöges ellentétben áll a szólással, miszerint „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”. Ha becsületes emberként akarsz viselkedni, ne tulajdoníts jelentőséget a büszkeségnek; az ember büszkesége fabatkát sem ér. Az igazsággal szembesülve az embernek le kell lepleznie magát, nem pedig színlelnie vagy hamis képet festenie. Az ember fel kell tárja Istennek a valódi gondolatait, az általa elkövetett hibákat, az igazságalapelveket sértő aspektusokat és így tovább, és a testvéreinek is fel kell fednie ezeket a dolgokat. Nem arról van szó, hogy az ember a hírneve kedvéért éljen, hanem inkább azért, hogy becsületes emberként viselkedjen, az igazságra való törekvés kedvéért éljen, azért éljen, hogy valódi teremtett lény legyen, valamint azért, hogy eleget tegyen Istennek és megmeneküljön. Ha azonban nem érted ezt az igazságot és nem érted Isten szándékait, jellemzően a családod által beléd ültetett dolgok dominálnak. Tehát, amikor valami rosszat teszel, leplezed azt és színlelsz, arra gondolván: „Nem beszélhetek erről, és azt sem engedem, hogy bárki más, aki tud róla, bármit is mondjon. Ha bármelyikőtök mond bármit, nem hagyom, hogy egykönnyen megússza. A hírnevem az első. Az élet mit sem ér, ha nem a hírnévért élünk, az ugyanis minden másnál fontosabb. Ha az ember elveszíti a jó hírnevét, az összes méltóságát elveszíti. Tehát nem mondhatod el úgy, ahogy van, színlelned kell, el kell fedned a dolgokat, különben elveszíted a jó hírnevedet és a méltóságodat, az életed pedig értéktelenné válik. Ha senki sem tisztel, akkor csak értéktelen, olcsó szemét vagy.” Azzal, hogy így gyakorolsz, vajon lehetséges becsületes emberként viselkedned? Lehetséges, hogy teljesen nyílt légy és boncolgasd magad? (Nem, nem az.) Azzal, hogy így teszel, nyilvánvalóan ahhoz a szóláshoz tartod magad, miszerint „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg” – amit a családod ültetett beléd. Ha azonban elengeded ezt a szólást annak érdekében, hogy az igazságra törekedj és gyakorold az igazságot, akkor az megszűnik hatással lenni rád, és nem lesz többé a mottód, sem az alapelved a dolgok végzéséhez, hanem amit teszel, az pontosan az ellentéte lesz annak a szólásnak, hogy „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”. Nem a hírnevedért, és nem is a méltóságodért fogsz élni, hanem az igazságra való törekvés és annak kedvéért, hogy becsületes emberként viselkedj, valamint, hogy igyekezz eleget tenni Istennek és valódi teremtett lényként élni. Ha ehhez az alapelvhez tartod magad, akkor elengedted a családod által rád gyakorolt kondicionáló hatásokat.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (12.))

A család nem csupán egy-két szólással kondicionálja az embereket, hanem egy egész sereg jól ismert idézettel és aforizmával. Gyakran emlegetik például a családod idősebb tagjai és a szüleid azt a szólást, hogy „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”? (Igen.) Azt mondják neked, hogy: „Az embereknek a hírnevükért kell élniük. Az emberek semmi másra nem törekszenek az életük során, csak hogy jó hírnevet szerezzenek mások körében és jó benyomást keltsenek. Bárhová is mész, légy nagylelkűbb a köszöntésekben, a kedveskedésben és a dicséretekben, és mondj több kedves szót. Ne sértsd meg az embereket, hanem tegyél több jót és kedves cselekedetet.” Ez a család által gyakorolt konkrét kondicionáló hatás bizonyos befolyással van az emberek viselkedésére és magatartásuk alapelveire, azzal az szükségszerű következménnyel, hogy nagy jelentőséget tulajdonítanak a hírnévnek és a nyereségnek. Vagyis, nagy jelentőséget tulajdonítanak a saját hírnevüknek, tekintélyüknek, az általuk az emberek elméjében keltett benyomásnak, valamint annak, hogy mások megbecsüljenek mindent, amit tesznek, illetve minden általuk kifejezett véleményt. Azzal, hogy nagy jelentőséget tulajdonítasz a hírnévnek és a nyereségnek, akaratlanul is kevés jelentőséget tulajdonítasz annak, hogy az általad végrehajtott kötelesség vajon összhangban áll-e az igazsággal és az alapelvekkel, hogy eleget teszel-e Istennek vagy sem, valamint, hogy megfelelően végzed-e a kötelességedet. Kevésbé fontosként és alacsonyabb prioritásúként tekintesz ezekre a dolgokra, miközben a családod által beléd ültetett szólás, miszerint „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”, rendkívül fontossá válik számodra. Arra késztet, hogy szentelj nagy figyelmet annak, hogy az éned minden egyes részlete milyennek tűnik az emberek fejében. Egyesek különösen odafigyelnek arra, hogy mások valójában mit gondolnak róluk a hátuk mögött, olyannyira, hogy falakon keresztül hallgatóznak, félig nyitott ajtókon keresztül figyelnek, sőt, még arra is vetnek egy lopott pillantást, hogy mások mit írnak róluk. Amint valaki a nevüket említi, erre gondolnak: „Sietnem kell, és meg kell hallgatnom, mit mondanak rólam, és hogy vajon jó véleménnyel vannak-e rólam. Ó, jaj, azt mondták, hogy lusta vagyok és szeretek finom ételeket enni. Így hát meg kell változnom, a jövőben nem lehetek lusta, szorgalmasnak kell lennem.” Miután egy ideig szorgosak voltak, ezt gondolják magukban: „Figyeltem, hogy vajon mindenki azt mondja-e, hogy lusta vagyok, és úgy tűnik, hogy mostanában senki sem mondta ezt.” Ennek ellenére továbbra is nyugtalanok, így aztán az őket körülvevőkkel folytatott beszélgetésekben lazán megemlítik, mondván: „Kicsit lusta vagyok.” Mások pedig így válaszolnak: „Nem vagy lusta, most sokkal szorgalmasabb vagy, mint amilyen egykor voltál.” Ekkor azonnal megnyugszanak, nagyon örülnek és megvigasztalódnak. „Látod, mindenkinek megváltozott a véleménye rólam. Úgy tűnik, mindenki észrevette a fejlődést a viselkedésemben.” Mindaz, amit teszel, nem az igazság gyakorlásáért történik, nem annak érdekében, hogy eleget tegyél Istennek, hanem a saját hírneved miatt. Ily módon ténylegesen mivé lett minden, amit teszel? Ténylegesen vallásos cselekedetté lett. Mivé lett a lényeged? Egy farizeus archetípusává váltál. Mivé lett az utad? Az antikrisztusok útjává lett. Isten így definiálja ezt. Tehát mindannak a lényege, amit teszel, szennyezetté vált, többé nem ugyanaz; nem gyakorlod az igazságot és nem törekszel rá, hanem helyette hírnévre és nyereségre törekszel. Végső soron, ami Istent illeti, a kötelességed végrehajtása – egyszóval – elégtelen. Miért van ez? Azért, mert csak a saját hírnevednek szenteled magad, nem pedig annak, amit Isten rád bízott, sem pedig a teremtett lényi kötelességednek. Mit érzel a szívedben, amikor Isten ilyen meghatározással áll elő? Hogy az Istenbe vetett hited ennyi éven át hiábavaló volt? Azt jelenti ez tehát, hogy egyáltalán nem törekedtél az igazságra? Nem törekedtél az igazságra, hanem helyette a saját hírnevednek szenteltél különös figyelmet, ennek a gyökerében pedig a családodtól eredő kondicionáló hatások állnak. Melyik a legdominánsabb szólás, amellyel kondicionáltak? A szólás, miszerint „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”, mély gyökeret vert a szívedben és a mottóddá vált. Fiatal korod óta befolyásol és kondicionál ez a szólás, és még miután felnőttél, akkor is gyakran ismételgeted ezt a szólást, hogy befolyásold családod következő nemzedékét és a körülötted lévő embereket. Ami pedig természetesen még súlyosabb, az az, hogy a viselkedésed, valamint a dolgok kezelésének módszereként és alapelveként, sőt azon célként és irányként fogadtad el, amelyre az életben törekszel. A célod és az irányod hibás, így aztán a végeredmény is bizonyosan negatív lesz. Mert mindannak a lényege, amit teszel, kizárólag a hírnevedet és kizárólag azt szolgálja, hogy a gyakorlatba ültesd a szólást, miszerint „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”. Nem törekszel az igazságra, és ezt még te magad sem tudod. Szerinted nincs semmi baj ezzel a szólással, mert hát nem a hírnevükért kellene élniük az embereknek? Ahogy a közismert szólás mondja: „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”. Ez a szólás igen pozitívnak és helyénvalónak tűnik, így öntudatlanul elfogadod annak kondicionáló hatását, és pozitív dolognak tekinted. Ha egyszer pozitív dolognak tekinted ezt a szólást, akkor tudtodon kívül törekszel rá és a gyakorlatba ülteted. Ugyanakkor tudtodon kívül és zavarodottan félreértelmezed, mintha az igazság és az igazság kritériuma lenne. Ha az igazság kritériumaként tekinted, többé nem figyelsz oda arra, amit Isten mond, és nem is érted azt. Vakon ezt a mottót ülteted a gyakorlatba, hogy „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”, és azzal összhangban cselekszel; amit pedig végül ebből nyersz, az a jó hírnév. Elnyerted, amit el akartál nyerni, ezzel azonban megsértetted és elhagytad az igazságot, és elveszítetted az esélyt, hogy megmenekülj. Tekintve, hogy ez a végeredmény, el kell engedned és el kell hagynod azt az eszmét, mely szerint „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét” – amit a családod ültetett beléd. Ez nem olyasmi, amihez ragaszkodnod kellene, és nem is olyan szólás vagy eszme, amelynek a gyakorlatba ültetésére egy életen át tartó erőfeszítést és energiát kellene fordítanod. Ez az eszme és nézet, amelyet beléd nevelnek és amivel kondicionálnak, téves, ezért el kell engedned. Nemcsak azért kell elengedned, mert ez nem az igazság, hanem azért is, mert tévútra, majd végül a pusztulásodhoz vezet – a következmények tehát igen súlyosak. Számodra ez nem csupán egy egyszerű szólás, hanem rák – az embereket megrontó eszköz és módszer. Mivel Isten szavaiban, az emberekkel szemben támasztott összes követelménye között Isten sohasem kérte arra az embereket, hogy a jó hírnevet hajszolják, vagy hogy tekintélyre törekedjenek, illetve, hogy jó benyomást tegyenek az emberekre, hogy elnyerjék az emberek elismerését, vagy hogy helyeseljenek nekik az emberek, és arra sem kényszerítette az embereket soha, hogy a hírnévért, vagy azért éljenek, hogy jó hírnevet hagyjanak hátra. Isten csak azt akarja az emberektől, hogy jól végezzék a kötelességüket, alávessék magukat Neki és az igazságnak. Ezért aztán ami téged illet, ez a szólás egyfajta kondicionálás a családodtól, amelyet el kell engedned.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (12.))

Van egy másik kondicionáló hatás, amelyet a családod gyakorol rád. Például, amikor a szülők vagy az öregek bátorítanak, gyakran mondják, hogy „nagy szenvedést kell elviselned azért, hogy a csúcsra juss”. Azzal, hogy ezt mondják, az a céljuk, hogy megtanítsanak arra, hogy elviseld a szenvedést, hogy szorgalmas és kitartó legyél, és ne félj a szenvedéstől, bármit is csinálsz, mert csak azok juthatnak a csúcsra, akik elviselik a szenvedést, ellenállnak a nehézségeknek, keményen dolgoznak és harcos szellemmel bírnak. Mit jelent a „csúcsra jutni”? Azt jelenti, hogy nem félemlítenek meg, nem néznek le és nem különböztetnek meg; azt jelenti, hogy nagy tekintéllyel és magas státusszal rendelkezel az emberek között, hatalmadban áll beszélni és meghallgatást nyerni, valamint döntéseket hozni; azt jelenti, hogy jobban és magasabb életszínvonalon élhetsz mások között, valamint az emberek felnéznek rád, csodálnak és irigyelnek. Lényegében azt jelenti, hogy a teljes emberi faj felsőbb körébe tartozol. Mit jelent a „felsőbb kör”? Azt jelenti, hogy sokan hevernek a lábaidnál, és semmiféle rossz bánásmódot nem kell elviselned tőlük – ezt jelenti a „csúcsra jutni”. Annak érdekében, hogy a csúcsra juss, „nagy szenvedést kell elviselned”, ami azt jelenti, hogy képesnek kell lenned elviselni olyan szenvedést, amelyet mások nem tudnak. Mielőtt tehát a csúcsra juthatsz, képesnek kell lenned elviselni az emberek lenéző pillantásait, gúnyos mosolyát, szarkazmusát, rágalmazását, valamint mások meg nem értését, sőt akár megvetését is, és így tovább. A fizikai szenvedés mellett képesnek kell lenned elviselni a közvélemény szarkazmusát és gúnyolódását. Csak akkor emelkedhetsz ki az emberek közül, és szerezhetsz helyet magadnak a társadalomban, ha megtanulsz ilyen ember lenni. E szólás célja alárendelt helyett győztessé tenni az embereket, mert alárendeltnek lenni igen nehéz – el kell viselned a rossz bánásmódot, haszontalannak érzed magad, és sem méltóságod, sem tekintélyed nincs. Ez szintén a családod által rád gyakorolt kondicionáló hatás, azzal a céllal, hogy az érdekeidet szolgálja. A családod azért teszi ezt, hogy neked ne kelljen elviselned, hogy mások rosszul bánjanak veled, és hogy legyen hírneved és hatalmad, jókat egyél és érezd jól magad, és hogy bárhová is mész, senki ne merjen megfélemlíteni, te pedig zsarnokként viselkedhess és dirigálhass, és mindenki hajbókoljon neked. Egyfelől a saját hasznodért teszed, hogy igyekszel mások fölé emelkedni, másfelől pedig azért, hogy emeld a család társadalmi státuszát, és tisztelettel adózz az őseidnek, hogy a szüleid és a családtagjaid szintén profitáljanak abból, hogy kapcsolatban állnak veled, és ne szenvedjenek el rossz bánásmódot. Ha nagy szenvedést viseltél, majd a csúcsra jutottál azzal, hogy magasrangú tisztviselő lettél, akinek szép autója és fényűző háza van, és emberek hada zsong körülötte, a családod hasonlóképp élvezi majd annak hasznát, hogy kapcsolatban áll veled, és a családtagjaid is szép autókat vezethetnek, finomakat ehetnek, és nagyvilági életet élhetnek. Ha akarod, a legdrágább csemegéket eheted, és oda mehetsz, ahová csak tetszik, és mindenki a rendelkezésedre áll, és azt tehetsz, amit akarsz, és makacsul és arrogánsan élhetsz, anélkül, hogy tartózkodnod kellene a feltűnéstől, vagy szégyenkezve kellene élned, és azt tehetsz, amit csak akarsz, még ha az a törvény felett áll is, és merészen és vakmerően élhetsz – ez a családod célja azzal, hogy így kondicionál: meg akarja akadályozni, hogy sérelem érjen, és el akarja érni, hogy a csúcsra juss. Magyarán fogalmazva, az a célja, hogy olyasvalakivé tegyen, aki másokat vezet, irányít másokat és parancsol másoknak, és olyasvalakivé alakítson, aki csak megfélemlíteni képes másokat, de ő maga soha nem áll a másik oldalon, valamint olyasvalakivé tegyen, aki a csúcsra jut, nem pedig olyan ember, akit vezetnek. Vajon nem erről van szó? (De igen.) [...] Mit követel tehát Isten ebben a tekintetben? Vajon azt követeli Isten az emberektől, hogy jussanak a csúcsra, és ne legyenek középszerűek, evilágiak, jelentéktelenek és hétköznapiak, hanem legyenek nagyszerűek, híresek és magasztosak? Vajon ezt követeli Isten az emberektől? (Nem.) Igen világos, hogy a családod által beléd ültetett szólás – „nagy szenvedést kell elviselned azért, hogy a csúcsra juss” – nem pozitív irányba vezet, és persze az igazághoz sincs semmi köze. A családod célja azzal, hogy a szenvedés elviselésére késztessen, a legkevésbé sem ártatlan, cselszövésen alapszik, és így megvetendő és alattomos. Isten azért kényszeríti szenvedés elviselésére az embereket, mert korrupt a beállítottságuk. Ha az emberek meg akarnak tisztulni romlott beállítottságaiktól, szenvedést kell átélniük – ez objektív tény. Ezenfelül Isten azt követeli az emberektől, hogy viseljenek szenvedést: ez az, amit egy teremtett lénynek tennie kell, és az is, amit egy normális személynek el kell viselnie, valamint az a hozzáállás, amellyel egy normális embernek rendelkeznie kell. Isten ugyanakkor nem követeli meg, hogy a csúcsra juss. Csak annyit követel, hogy légy hétköznapi, normális ember, aki érti az igazságot, meghallgatja az Ő szavait, aláveti magát Neki, és ez minden. Isten soha nem követeli, hogy lepd meg Őt, vagy bármi világrengetőt tegyél, és arra sincs szüksége, hogy híresség vagy nagyság legyél. Csak azt igényli, hogy hétköznapi, normális és valós ember legyél, és nem számít, mennyi szenvedést tudsz elviselni, vagy hogy egyáltalán el tudod-e viselni a szenvedést, ha végül képes vagy félni Istent és kerülni a rosszat, akkor ez a legjobb ember, aki lehetsz. Isten nem azt akarja, hogy a csúcsra juss, hanem hogy igazi teremtett lény legyél, olyan ember, aki képes végrehajtani egy teremtett lény kötelességét. Ez az ember jelentéktelen és hétköznapi valaki, akinek normális az emberi mivolta, van lelkiismerete és értelme, nem pedig olyasvalaki, aki magasztos vagy nagyszerű a nem hívők és a romlott emberek szemében. Korábban sokat beszélgettünk erről az aspektusról, most tehát nem vitatjuk tovább. Ez a szólás, mely szerint „nagy szenvedést kell elviselned azért, hogy a csúcsra juss”, egyértelműen olyasmi, amit el kell engedned. Pontosan mi az, amit el kell engedned? Az az irány, amelynek követésére a családod kondicionált. Vagyis, a törekvésed irányán kell változtatnod. Ne tegyél semmit csak azért, hogy a csúcsra juss, kiemelkedj a tömegből és nevezetes legyél, vagy mások csodáljanak. Ehelyett el kell engedned ezeket a szándékokat, célokat és indítékokat, és mindent gyakorlatias módon kell tenned, hogy igazi teremtett lény legyél. Mit értek „gyakorlatias mód” alatt? A legelemibb alapelv az, hogy mindent az Isten által az embereknek tanított módokkal és alapelvekkel összhangban tegyél. Tegyük fel, hogy az, amit teszel, nem bűvöl el és nem nyűgöz le mindenkit, sőt, még csak nem is dicséri és értékeli senki. Ha ez azonban olyasmi, amit tenned kell, akkor ki kell tartanod és folytatnod kell, úgy kezelve azt, mint a kötelességet, amelyet egy teremtett lénynek végre kell hajtania. Ha ezt megteszed, elfogadható teremtett lény leszel Isten szemében – ez ilyen egyszerű. Amin változtatnod kell, az a viselkedésedet és az életszemléletedet illető törekvésed.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (12.))

A család más módokon is kondicionál és befolyásol téged, például azzal a szólással, hogy „a harmónia kincs; a türelem drágakő”. A családtagok gyakran tanítanak arra, hogy „légy kedves és ne vitatkozz másokkal és ne szerezz ellenségeket, mert ha túl sok ellenséget szerzel, képtelen leszel megvetni a lábad a társadalomban, ha pedig túl sokan vannak, akik gyűlölnek és vadásznak rád, akkor nem leszel biztonságban a társadalomban. Mindig fenyegetett leszel, és az aljas emberek mindig veszélyeztetni és akadályozni fogják a túlélésedet, a státuszodat, a családodat, a személyes biztonságodat, sőt, még a szakmabeli előléptetésed kilátásait is. Tehát meg kell tanulnod, hogy »a harmónia kincs; a türelem drágakő«. Légy kedves mindenkihez, ne tedd tönkre a jó kapcsolatokat, ne mondj semmit, amit később nem tudsz visszavonni, kerüld az emberek büszkeségének megsértését, és ne leplezd le a hiányosságaikat. Kerüld, illetve ne mondj többé olyasmiket, amit az emberek nem akarnak hallani. Csak bókolj, mert sosem árt bókolni valakinek. Meg kell tanulnod türelmet mutatni és kompromisszumot kötni nagy és kis ügyekben egyaránt, mert »kompromisszummal könnyebb megoldani a konfliktusokat«.” Gondolj bele, a családod egyszerre két eszmét és szemléletet olt beléd. Egyrészről azt mondja, hogy kedvesnek kell lenned másokhoz; másrészről azt igényli, hogy légy türelmes, ne szólj közbe, és ha mondanivalód van, akkor tégy lakatot a szádra, amíg haza nem érsz, és aztán mondd el a családodnak. Vagy, ennél is jobb, ha még a családodnak sem mondod el, mert a falnak is füle van – ha a titok egyszer kiszivárog, a dolgok nem alakulnak majd jól számodra. Ahhoz, hogy megvessék a lábukat és túléljenek ebben a társadalomban, az embereknek meg kell tanulniuk egy dolgot, nevezetesen: legyenek köntörfalazók. Köznyelvi kifejezéssel élve, simlisnek és ravasznak kell lenned. Nem mondhatod ki csak úgy, amit gondolsz. Ha belevágsz, és kimondod, amit gondolsz, azt buta viselkedésnek nevezik, nem pedig okosnak. Egyesek vakmerők, akik kimondják, amit csak akarnak. Képzelj el egy fickót, aki ezt teszi, és végül megsérti a főnökét. A főnök ezután megnehezíti az életét, visszavonja a prémiumát, és folyton azt keresi, hol köthet bele. Végül nem bír tovább megmaradni a munkahelyén. Ha otthagyja az állását, nem lesz más módja, hogy megéljen. Ha azonban nem mond fel, nem tehet mást, mint hogy elvisel egy olyan munkahelyet, amelyet nem bír tovább. Minek nevezzük azt, amikor két tűz közé kerülsz? „Megrekedésnek”, szorult helyzetnek. A családja azután leszidja az illetőt, mondván: „Megérdemled, hogy rosszul bánjanak veled, emlékezned kellett volna rá, hogy »a harmónia kincs; a türelem drágakő«! Megérdemled, amiért vakmerő voltál, és jártattad a szádat! Mondtuk, hogy légy diplomatikus, és alaposan gondold át, mit mondasz, de te nem akartad, neked menni kellett, és egyenesnek lenni. Azt hitted, ilyen könnyű kekeckedni a főnököddel? Azt hitted, ilyen könnyű túlélni a társadalomban? Te mindig úgy tartod, hogy egyszerűen csak egyenes vagy. Nos, most le kell aratnod a fájdalmas következményeket. Legyen ez egy lecke számodra! A jövőben jól teszed, ha emlékszel a szólásra, miszerint a »a harmónia kincs; a türelem drágakő«”! Miután megtanulta a leckét, emlékszik rá, gondolván: „A szüleimnek igazuk volt, hogy neveltek. Ez egy éleslátó kis élettapasztalat, valódi bölcsesség – többé nem hagyhatom figyelmen kívül. Magamat sodrom veszélybe, ha semmibe veszem az idősebbeket, úgyhogy a jövőben emlékezni fogok rá.” Miután hinni kezd Istenben és csatlakozik Isten házához, még mindig emlékszik erre a szólásra, hogy „a harmónia kincs; a türelem drágakő”, így aztán mindig üdvözli a testvéreket, amikor találkozik velük, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy szépen beszéljen velük. A vezető így szól: „Már egy ideje vezető vagyok, de nincs elegendő munkatapasztalatom.” Így ő egy bókot vet közbe: „Remek munkát végzel. Ha nem vezetnél minket, úgy éreznénk, nincs hová fordulnunk.” Valaki más ezt mondja: „Megértettem önmagam, és azt hiszem, elég csalárd vagyok.” Ezért ő így felel: „Nem vagy csalárd, igazán becsületes vagy, én vagyok az, aki csalárd.” Valaki más egy csúnya megjegyzést tesz neki, ő pedig ezt gondolja magában: „Nem kell félni az efféle csúnya megjegyzésektől, sokkal rosszabbat is el tudok viselni. Nem számít, mennyire csúffá válnak a megjegyzéseid, majd egyszerűen úgy teszek, mintha nem hallottam volna őket, és továbbra is bókolok neked, megpróbálok mindent megtenni, hogy a kegyeidbe férkőzzek, mert sosem árt bókolni neked.” Amikor valaki arra kéri a beszélgetés során, hogy mondja el a véleményét vagy nyíljon meg, nem beszél őszintén, és mindenki előtt fenntartja ezt a vidám és derűs látszatot. Valaki megkérdezi: „Hogy lehet, hogy te mindig ilyen vidám és derűs vagy? Te tényleg egy mosolygó tigris vagy?” Ő pedig ezt gondolja magában: „Évek óta mosolygó tigris vagyok, és mindez idő alatt sosem használtak ki, így ez lett az elsődleges alapelvem, mely szerint a világot kezelem.” Vajon nem olyan ő, mint egy síkos kő? (De igen.) Egyesek sok éve sodródnak így a társadalomban, és azután is így folytatják, hogy Isten házába jönnek. Soha nem szólnak egyetlen őszinte szót sem, sosem beszélnek szívből, és nem beszélnek az önmagukról alkotott megértésükről. Még akkor sem beszélnek nyíltan, amikor egy testvér kitárja a szívét előttük, és senki sem tudja megfejteni, mi jár valójában a fejükben. Soha nem fedik fel, mit gondolnak és milyen nézeteik vannak, igen jó viszonyt tartanak fenn mindenkivel, és nem tudod, miféle emberek vagy milyen személyiségtípusok valójában, illetve, hogy ténylegesen mit gondolnak másokról. Ha valaki megkérdezi tőlük, hogy milyen ember ez és ez, azt válaszolják, hogy az illető több mint tíz éve hívő, és rendben van. Bárkiről is kérdezed őket, azt fogják válaszolni, hogy az illető rendben van vagy egész jó. Ha valaki megkérdezi tőlük, hogy észrevettek-e bármi hiányosságot vagy hibát az illetőben, így válaszolnak: „Még egyet sem találtam, a jövőben majd jobban figyelek.” Mélyen belül azonban erre gondolnak: „Arra kérsz, hogy sértsem meg azt az embert, amit egész biztosan nem fogok megtenni! Ha elmondom neked az igazat, ő pedig megtudja, hát nem válik majd az ellenségemmé? A családom régóta mondja, hogy ne szerezzek ellenségeket, és én nem feledkeztem meg a szavaikról. Azt hiszed, ostoba vagyok? Azt hiszed, megfeledkeznék a családomtól kapott nevelésről és kondicionálásról csak azért, mert te közöltél két mondatot az igazságból? Ez nem fog megtörténni! Ez a két szólás – »a harmónia kincs; a türelem drágakő« és »kompromisszummal könnyebb megoldani a konfliktusokat« – még sosem hagyott cserben, és ezek az én talizmánjaim. Senki hibáiról nem beszélek, és ha valaki provokál, türelmet tanúsítok iránta. Nem láttad a homlokomra írva ezt a jelet? Ez a »türelem« kínai írásjele, amelyet a szív írásjele feletti kés írásjegye alkot. Aki csúf megjegyzéseket tesz, annak türelmet mutatok. Aki megmetsz engem, annak türelmet mutatok. A célom az, hogy mindenkivel jó viszonyban maradjak, hogy ezen a szinten tartsam a kapcsolatokat. Ne ragaszkodj elvekhez, ne légy oly ostoba, ne légy rugalmatlan, meg kell tanulnod a körülmények szerint engedni! Mit gondolsz, miért élnek oly sokáig a teknősök? Azért, mert valahányszor nehezen mennek a dolgok, elbújnak a páncéljuk alatt, nem így van? Ily módon meg tudják védeni magukat és évezredekig élhetnek. Így kell hosszú életet élni, és így kell kezelni a világot.” Az ilyen emberektől nem hallasz semmi igazat és eredetit, a valódi nézőpontjaik és a viselkedésük alapja pedig sosem tárul fel. Csak a szívükben gondolkodnak és elmélkednek ezekről a dolgokról, de senki más nem tud róluk. Az ilyen ember látszólag mindenkivel kedves, jóindulatúnak tűnik, senkit sem bánt meg és senkinek sem árt. Valójában azonban köntörfalazó és síkos kő. Az efféle embert mindig szeretik néhányan a gyülekezetben, mert sosem vét nagy hibát, sosem árulja el magát, és a gyülekezetvezetők, valamint a testvérek értékelése szerint mindenkivel jól kijön. A kötelességét illetően langyos, csak azt teszi, amit kérnek tőle. Különösen engedelmes és jólnevelt, sosem bánt meg másokat a beszélgetés során, vagy amikor ügyeket intéz, és sosem használ ki senkit tisztességtelenül. Soha nem mond rosszat másokról, és sosem ítélkezik az emberek háta mögött. Ugyanakkor senki sem tudja, hogy vajon őszinte-e a kötelessége végzésében, és senki sem tudja, mit gondol másokról, vagy milyen véleménnyel van róluk. Alapos gondolkodás után még érzed is, hogy az ilyen ember tényleg egy kicsit furcsa, és nehéz kifürkészni, valamint, hogy ha megtartod őt, az bajhoz vezethet. Mit kellene tenned? Nehéz döntés, nem igaz? Amikor a kötelességét teszi, láthatod, amint végzi a dolgát, ám sosem törődik azokkal az alapelvekkel, amelyeket Isten háza közölt vele. Úgy csinálja a dolgokat, ahogyan neki tetszik, rutinszerűen, majd annyiban hagyva, és csupán azon igyekszik, hogy semmilyen nagy hibát ne kövessen el. Következésképp nem tudsz hibát találni benne, sem hiányosságokat nem fedezhetsz fel. Tökéletesen végzi a dolgokat, de vajon belül mit gondol? Vajon akarja végezni a kötelességét? Ha nem lennének a gyülekezet adminisztratív rendeletei, illetve a gyülekezetvezető vagy a testvérek nem felügyelnék, vajon társulna ez az ember gonosz emberekkel? Tenne rossz dolgokat és elkövetne gonoszságokat a gonosz emberekkel együtt? Nagyon is lehetséges és képes rá, de még nem tette meg. Az ilyen ember a legbajosabb fajta, és a síkos kő, valamint a ravasz vén róka archetípusa. Senkire sem neheztel. Ha valaki olyasmit mond, ami megbántja, vagy feltár egy romlott beállítottságot, ami sérti a méltóságát, mire gondol? „Türelmet fogok mutatni, nem veszem rossz néven, de eljön a nap, amikor bolondot csinálsz majd magadból!” Amikor pedig tényleg foglalkoznak ezzel az emberrel, vagy bolondot csinál magából, titokban kineveti. Könnyedén kigúnyol másokat, vezetőket és Isten házát, de önmagát nem csúfolja. Egyszerűen nem tudja, hogy neki magának milyen problémái vagy hibái vannak. Az ilyen emberek óvatosak, nehogy feltárjanak bármi olyasmit, ami megbánthat másokat, vagy olyasmit, ami lehetővé teszi mások számára, hogy átlássanak rajtuk, noha a szívükben ezekre a dolgokra gondolnak. Míg, ha olyan dolgokról van szó, amelyek elkábíthatnak vagy megtéveszthetnek félrevezethetnek másokat, szabadon kifejezik őket, és hagyják, hogy az emberek lássák. Az ilyen emberek a legalattomosabbak és nehéz foglalkozni velük. Hogyan viszonyul tehát Isten háza az ilyen emberekhez? Használd őket, ha használhatók, és takarítsd el őket, ha nem azok – ez az alapelv. Miért van ez? Azért, mert az ilyen embereknek nem az a sorsa, hogy az igazságra törekedjenek. Ők álhívők, akik kigúnyolják Isten házát, a testvéreket és a vezetőket, amikor a dolgok rosszra fordulnak. Milyen szerepet játszanak? A Sátán és az ördögök szerepét? (Igen.) Amikor türelmet mutatnak a testvéreik iránt, az sem valódi toleranciát, sem valódi szeretetet nem jelent. Azért teszik, hogy magukat védjék, és elkerüljék, hogy ellenséget vagy veszélyt vonzzanak az útjukba. Nem azért viselik el a testvéreiket, hogy megvédjék őket, és nem is szeretetből teszik, és még kevésbé azért, mert az igazságra törekszenek és az igazságalapelvekkel összhangban gyakorolnak. Az ő hozzáállásuk teljes egészében a sodródásra és mások félrevezetésére összpontosít. Az ilyen emberek köntörfalazók és síkos kövek. Nem szeretik az igazságot és nem törekszenek rá, hanem csak sodródnak. Világos, hogy a kondicionálás, amelyet az ilyen emberek a családjuktól kapnak, nagyban befolyásolja azokat a módszereket, amelyek szerint viselkednek és kezelik a dolgokat. Természetesen azt is el kell mondanunk, hogy a világ kezelésének e módszerei és alapelvei elválaszthatatlanok az emberi mivoltuk lényegétől. Ezenfelül a családjuktól származó kondicionáló hatások csak arra szolgálnak, hogy tetteiket még hangsúlyosabbá és konkrétabbá tegyék, és még teljesebben feltárják természetlényegüket. Ezért amikor a jó és rossz sarkalatos kérdéseivel szembesülnek, valamint olyan ügyekben, amelyek hatással vannak Isten házának érdekeire, ha az ilyen emberek képesek néhány megfelelő döntést hozni, és elengedni a szívükben dédelgetett, világi ügyekre vonatkozó filozófiákat, mint hogy „a harmónia kincs; a türelem drágakő” – azért, hogy fenntartsák Isten házának érdekeit, csökkentsék vétkeiket és enyhítsék gonosz tetteiket Isten előtt –, az vajon hogyan válik a javukra? Az a legkevesebb, hogy amikor a jövőben Isten meghatározza az egyes emberek sorsát, ez enyhíti a büntetésüket és mérsékli Isten fenyítését. Az ilyen embereknek nincs semmi vesztenivalójuk, és csak nyerhetnek, ha így gyakorolnak, nem igaz? Ha arra kényszerítik őket, hogy teljességgel engedjék el a világi ügyekre vonatkozó filozófiáikat, az nem lesz könnyű számukra, mert ez magában foglalja az emberi mivoltuk lényegét, és ezek a síkos kövek és köntörfalazók egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Nem oly egyszerű és könnyű számukra elengedni a családjuk által beléjük ültetett sátáni filozófiákat, mert – még ha félre is tesszük ezeket a családjuktól érkező kondicionáló hatásokat – ők maguk megszállott hívői a sátáni filozófiáknak, és kedvelik a világ kezelésére vonatkozó eme megközelítést, amely egy nagyon individuális, szubjektív megközelítés. Ha azonban az ilyen emberek okosak – ha elengednek néhány ilyen gyakorlatot, hogy megfelelően védelmezzék Isten házának érdekeit, mindaddig, amíg a saját érdekeik nem kerülnek veszélybe és nem sérülnek –, akkor az valójában jó dolog számukra, ugyanis legalább könnyíthet a bűntudatukon, enyhítheti Isten fenyítését, sőt akár fordíthat is a kockán, úgy, hogy a fenyítés helyett Isten megjutalmazza őket és emlékezik rájuk. Milyen csodálatos lenne ez! Hát nem lenne jó dolog? (De igen.)

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (12.))

Hogyan máshogy kondicionált még a családod? A szüleid például gyakran mondják neked: „Ha nagy a szád és elhamarkodottan beszélsz, az előbb-utóbb bajba sodor! Emlékezned kell arra, hogy »Aki sokat beszél, sokat téved«! Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ha túl sokat beszélsz, a végén biztosan mondasz valami olyat, amivel megbántasz másokat. Bármi is legyen az alkalom, ne beszélj elhamarkodottan – előbb nézd meg, mások mit mondanak, mielőtt bármit szólnál. Ha a többséggel tartasz, rendben leszel. Ha azonban mindig megpróbálsz kitűnni, és állandóan elhamarkodottan szólsz, s anélkül tárod fel a nézőpontodat, hogy tudnád, mit gondol a főnököd, a vezetőd és körülötted mindenki, majd kiderül, hogy a főnököd vagy a vezetőd nem ugyanúgy gondolkodik, akkor megnehezítik majd a dolgodat. Származhat ebből bármi jó? Ostoba gyermek, a jövőben óvatosnak kell lenned. Aki sokat beszél, sokat téved. Csak emlékezz erre, és ne beszélj elhamarkodottan! A szánk evésre és légzésre szolgál, arra, hogy hízelegj a feletteseidnek és próbálj mások kedvére tenni, nem pedig arra, hogy megmondd az igazat. Bölcsen kell megválogatnod a szavaidat, trükköket és módszereket kell alkalmaznod, és használnod kell az eszedet. Még mielőtt a szavak kicsúsznának a szádon, nyeld vissza és gondold át őket újra meg újra, megvárva a megfelelő időt, mielőtt kimondod. Annak, amit ténylegesen mondasz, a helyzettől is függenie kell. Ha elkezded megosztani a véleményedet, de aztán észreveszed, hogy az emberek nem veszik jó néven, illetve a reakciójuk nem túl jó, állj meg azonnal és gondold végig, hogyan mondd úgy, hogy mindenki elégedett legyen, mielőtt folytatnád. Egy okos kölyök ezt tenné. Ha így teszel, elkerülöd a bajt, és mindenki kedvelni fog. Ha pedig mindenki kedvel, az vajon nem fog a javadra válni? Nem fog az több lehetőséget teremteni számodra a jövőben?” A családod nem csak azzal kondicionál, hogy megmondja neked, hogyan szerezz jó hírnevet, hogyan juss a csúcsra, és hogyan vesd meg szilárdan a lábad a többiek között, hanem azt is megmondja, hogy hogyan tévessz meg másokat a külsőségekkel, és ne mondd meg az igazat, és még kevésbé árassz ki mindent, ami a fejedben van. Egyesek, akik pórul jártak, miután megmondták az igazat, visszaemlékeznek arra, amikor a családjuk azt a szólást mondta nekik, hogy „aki sokat beszél, sokat téved”, és levonják a tanulságot. Aztán egyre inkább hajlandóvá válnak gyakorolni ezt a szólást, és a mottójukká teszik. Mások nem jártak pórul, de buzgón elfogadják családjuk kondicionálását e tekintetben, és folyamatosan a gyakorlatba ültetik ezt a szólást, bármely alkalomból. Minél inkább a gyakorlatba ültetik, annál inkább úgy érzik, hogy „a szüleim és a nagyszüleim olyan jók hozzám, teljesen őszinték irántam, és a legjobbat akarják nekem. Olyan szerencsés vagyok, hogy elmondták nekem ezt a szólást, miszerint »aki sokat beszél, sokat téved«. Különben oly sokszor pórul jártam volna a nagy szám miatt, és olyan sokan megnehezítették volna a dolgomat, megvető pillantásokat vetettek volna rám vagy kinevettek és gúnyoltak volna. Ez a szólás olyan hasznos és előnyös!” Igen sok kézzelfogható előnyre tesznek szert e szólás gyakorlatba ültetésével. Amikor aztán Isten elé jönnek, természetesen akkor is azt gondolják, hogy ez a szólás egy igen hasznos és előnyös dolog. Amikor egy testvér nyíltan közösséget vállal a személyes állapotáról, romlottságáról, illetve a tapasztalati tudásáról, ők is közösséget akarnak vállalni, becsületes és nyílt emberként, és ők is őszintén akarnak beszélni arról, hogy mit gondolnak vagy tudnak a szívükben, hogy ideiglenesen könnyítsenek lelkiállapotukon, melyet oly sok éve elfojtottak, illetve, hogy bizonyos fokú szabadságot és feloldást nyerjenek. Amint azonban felidézik, hogy a szüleik mit sulykolnak folyamatosan beléjük, vagyis, hogy „»aki sokat beszél, sokat téved«, ne beszélj elhamarkodottan, inkább hallgass, mint beszélj, és tanulj meg odafigyelni másokra”, lenyelik, amit mondani akartak. Amikor mindenki más befejezi a beszédet, ők semmit sem mondanak, hanem ezt gondolják magukban: „Ez remek, még jó, hogy ezúttal nem szóltam semmit, hiszen ha egyszer elmondtam volna a véleményemet, talán mindenki véleményt formált volna rólam, és talán elveszítettem volna valamit. Nagyszerű nem mondani semmit – ily módon talán mindenki azt fogja gondolni, hogy becsületes vagyok, és nem vagyok oly csalárd, hanem csak egy természeténél fogva szűkszavú személy, és ezért nem olyasvalaki, aki mesterkedik, illetve aki oly romlott, és főleg nem olyasvalaki, akinek elképzelései vannak Istenről, hanem olyan ember, aki egyszerű és nyitott. Nem rossz dolog, ha az emberek így gondolnak rám, miért kellene hát mondanom bármit is? Valójában látom némi eredményét annak, hogy ehhez a szóláshoz tartom magam, miszerint »aki sokat beszél, sokat téved«, úgyhogy továbbra is így teszek.” Kellemes, kielégítő érzést kelt bennük az, hogy tartják magukat ehhez a szóláshoz, így aztán hallgatnak egyszer-kétszer, és így megy ez addig, amíg egy napon, amikor már annyi szó felgyülemlett bennük és meg akarnak nyílni a testvéreiknek, ám úgy érzik, hogy a szájukon pecsét van és lekötött zár, és egyetlen mondat sem jön ki belőlük. Mivel a testvéreiknek nem tudják elmondani, úgy döntenek, hogy helyette megpróbálnak Istenhez beszélni, ezért letérdelnek Elé, és így szólnak: „Istenem, mondanom kell valamit Neked. Én...” Ám, bár a szívükben átgondolták, nem tudják, hogyan mondják el, nem tudják kifejezni, olyan, mintha egészen megnémultak volna. Nem tudják, hogyan válasszák ki a megfelelő szavakat, sőt még azt sem, hogyan fűzzenek össze egy mondatot. A sok éven át felgyülemlett érzések miatt teljesen elfojtva érzik magukat, úgy érzik, hogy sötét és hitvány életet élnek, és amikor elhatározzák, hogy elmondják Istennek, mi van a szívükben és kipakolják az érzéseiket, nem találják a szavakat és nem tudják, hol kezdjék, illetve hogyan mondják. Hát nem nyomorultak? (De igen, azok.) Akkor miért nincs semmi mondanivalójuk Istennek? Csak bemutatkoznak. El akarják mondani Istennek, mi van a szívükben, de nincsenek hozzá szavaik, és végül csak ennyi jön ki: „Istenem, kérlek, add meg nekem a szavakat, amelyeket mondanom kellene!” Isten pedig így válaszol: „Oly sok mindent kellene mondanod, de nem akarod elmondani, és nem mondod el, amikor lehetőséget kapsz rá, úgyhogy visszaveszek mindent, amit adtam neked. Nem adom neked, nem érdemled meg.” Csak ekkor érzik, hogy milyen sokat is veszítettek az elmúlt években. Bár úgy érzik, hogy nagyon méltóságteljes életet éltek, és szorosan beburkolóztak és tökéletesen becsomagolták magukat, amikor azt látják, hogy testvéreik mindez idő alatt gyarapodtak, és amikor azt látják, hogy a testvéreik mindenféle kétely nélkül beszélnek a tapasztalataikról és megnyílnak a romlottságukról, ezek az emberek ráébrednek, hogy ők maguk egyetlen mondatot sem tudnak elmondani, és nem tudják, hogyan tegyék. Oly sok éve hisznek Istenben, és beszélni akarnak az önismeretükről, valamint meg akarják vitatni az Isten szavaival kapcsolatos tapasztalatukat, és akarnak némi megvilágosítást és egy kevés világosságot kapni Istentől, illetve nyerni valamit. Sajnos azonban, mivel mind túl gyakran ragaszkodnak ahhoz a véleményhez, hogy „aki sokat beszél, sokat téved”, ez az eszme pedig gyakran megköti és irányítja őket, oly sok éve élnek e szólásnak, semmiféle megvilágosítást és megvilágítást nem kaptak Istentől, és amikor az életbe való belépésre kerül a sor, még mindig szegények, szánalomra méltók és üres a kezük. A tökéletességig gyakorolták ezt a szólást és eszmét, és szó szerint engedelmeskedtek neki, ám annak ellenére, hogy oly sok éve hisznek Istenben, az igazságból semmit sem nyertek, és szegények és vakok maradnak. Isten adott nekik szájat, de egyáltalán semmiféle képességük nincs arra, hogy beszéljenek az igazságról, és az érzéseikről és a tudásukról sem tudnak beszélni, arról nem is szólva, hogy képesek lennének a testvéreikkel kommunikálni. Ami még szánalmasabb, hogy Istennel sem képesek beszélni, és el is veszítették eme képességüket. Hát nem nyomorultak? (De, igen.) Nyomorultak és szánalmasak. Nem az van, hogy nem szeretsz beszélni? Nem félsz mindig attól, hogy aki sokat beszél, sokat téved? Akkor soha nem kellene semmit mondanod. Beburkolod a legbensőbb gondolataidat és azt, amit Isten adott neked, elnyomod őket, elzárod őket, és megakadályozod, hogy kiszabaduljanak. Állandóan attól félsz, hogy megszégyenülsz, félsz a fenyegetettség érzésétől, félsz, hogy mások átlátnak rajtad, és folyton attól tartasz, hogy többé nem leszel tökéletes, becsületes és jó ember mások szemében, így hát beburkolózol, és semmit sem mondasz a valódi gondolataidról. És végül mi történik? Néma emberré válasz a szó valamennyi értelmében. Ki ártott ennyire neked? Alapvetően a családod általi kondicionálás ártott neked. A saját személyes szemszögedből azonban azért is van ez, mert szeretsz sátáni filozófiák szerint élni, ezért amellett teszel hitet, hogy a családod kondicionálása helyes, és nem hiszed, hogy Isten veled szemben támasztott követelményei pozitívak. Úgy döntesz, hogy a család rád gyakorolt kondicionáló hatását pozitív dolognak tekinted, Isten szavait, követelményeit, valamint az Ő ellátását, segítségét és tanítását pedig olyasmiknek, amelyekkel – mint negatív dolgokkal – szemben védekezni kell. Ezért nem számít, mennyit is ajándékozott neked Isten a kezdetekkor, az ennyi éven át tartó elővigyázatosságod és elutasításod miatt az a végeredmény, hogy Isten mindent visszavesz tőled és semmit sem ad neked, mivel nem vagy rá méltó. Mielőtt tehát ez bekövetkezik, el kellene engedned a családod által rád gyakorolt kondicionáló hatást ebben a tekintetben, és ne fogadd el azt a téveszmét, mely szerint, aki sokat beszél, sokat téved. Ez a szólás zárkózottabbá, alattomosabbá és képmutatóbbá tesz. Ez teljességgel ellentétes és ellenkező Isten abbéli követelményével, hogy az emberek legyenek becsületesek, illetve abbéli követelésével, hogy legyenek őszinték és nyíltak. Istenhívőként és Isten követőjeként teljes elszántsággal kellene törekedned az igazságra. Amikor pedig teljes elszántsággal törekszel az igazságra, teljes elszántsággal el kellene engedned azt, amit a családod által rád gyakorolt jó kondicionáló hatásnak képzelsz – nincs más választás. Nem számít, milyen kondicionáló hatásokat gyakorol rád a családod, nem számít, milyen jók vagy előnyösek azok a számodra, nem számít, mennyire védelmeznek: azok az emberektől és a Sátántól származnak, és el kell engedned őket. Még ha Isten szavai és az emberekkel szemben támasztott követelményei talán ellentétben állnak is a családod kondicionáló hatásaival, vagy akár sértik az érdekeidet és megfosztanak a jogaidtól, és még ha azt gondolod is, hogy nem védelmeznek téged, hanem arra szolgálnak, hogy megszégyenítsenek és bolondot csináljanak belőled, akkor is pozitív dolgoknak kell tekintened őket, hiszen Istentől erednek, ezek az igazság, és el kell fogadnod őket. Ha a családod által beléd ültetett dolgok hatással vannak a gondolkodásodra és a viselkedésedre, a létszemléletedre és az általad választott útra, akkor el kell engedned őket, és nem szabad ragaszkodnod hozzájuk. Ehelyett helyettesítsd őket az Istentől származó megfelelő igazságokkal, és ezáltal folyamatosan meg is kell látnod és fel kell ismerned ezeknek a családod által beléd ültetett dolgoknak az eredendő problémáit és lényegét, majd Isten szavainak pontosabb, gyakorlatiasabb és igazabb követésével kell cselekedned és gyakorolnod. Az Istentől származó eszmék, embereket és dolgokat illető szemléletek és gyakorlati alapelvek elfogadása – ez egy teremtett lény kötelező felelőssége, illetve az, amit egy teremtett lénynek tennie kell, és ez az az eszme és szemlélet is, amellyel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (12.))

A család egy másféle kondicionáló hatást is gyakorol. Például, a családtagjaid folyton azt mondják neked: „Ne légy olyasvalaki, aki túlságosan kitűnik a tömegből, fékezned kell magad, és egy kis visszafogottságot kell gyakorolnod a szavaidban és a tetteidben, valamint a személyes tehetségedben, képességeidben, IQ-dban és így tovább. Ne légy az, aki kitűnik. Ahogyan a szólás mondja: »Azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét« és »A kiálló szarufa korhad el először«. Ha meg akarod védeni magad, és egy hosszú távú és stabil helyet szeretnél abban a csoportban, amelyhez tartozol, ne légy az a madár, amelyik kidugja a fejét, fékezned kell magad, és nem szabad arra törekedned, hogy mindenki fölé emelkedj. Gondolj a villámhárítóra, amely az első dolog, amelyet csapás ér a viharban, ugyanis a villám a legmagasabb pontra csap; amikor pedig szélvihar tombol, a legmagasabb fa kapja először a lökést, és az dől ki; amikor pedig hideg az idő, elsőként a legmagasabb hegyen fagy. Ugyanez van az emberekkel – ha mindig kilógsz a többiek közül és magadra vonod a figyelmet, majd a Párt észrevesz, komolyan fontolóra fogja venni, hogy megbüntessen. Ne légy az a madár, amelyik kidugja a fejét, ne repülj egyedül. A rajban kell maradnod. Ellenkező esetben, ha bármilyen társadalmi tiltakozó mozgalom formálódik körülötted, te leszel az, akit először megbüntetnek, mivel te vagy az a madár, amelyik kidugja a fejét. Ne légy vezető, sem egy csoport vezetője a gyülekezetben. Ellenkező esetben, ha bármilyen munkával kapcsolatos veszteség vagy probléma merül fel Isten házában, akkor vezetőként vagy felügyelőként te leszel az első, akit kiszemelnek. Ne légy tehát az a madár, amelyik kidugja a fejét, mert azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét. Meg kell tanulnod behúzni a fejed, és megbújni, mint egy teknősbéka.” A szüleidtől emlékszel ezekre a szavakra, és amikor eljön a vezetőválasztás ideje, te visszautasítod a pozíciót, mondván: „Ó, én nem tudom csinálni! Családom van, és gyermekeim, túlságosan lekötnek. Nem lehetek vezető. Srácok, nektek kell csinálnotok, ne válasszatok engem.” Tegyük fel, hogy mégis megválasztanak vezetőnek, de te még mindig vonakodsz csinálni. „Attól tartok, le kell mondanom” – szólsz. „Srácok, legyetek ti a vezető, meghagyok nektek minden lehetőséget. Hagyom, hogy elfoglaljátok a pozíciót, én félreállok.” A szívedben így töprengsz: „Hűha! Azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét. Minél magasabbra mászol, annál nagyobbat esel, és magányos odafenn a csúcson. Hagyom, hogy te légy a vezető, majd miután megválasztanak, eljön a nap, amikor nevetségessé teszed magad. Én soha nem akarok vezető lenni, nem akarok felmászni a ranglétrán, ami azt jelenti, hogy nem fogok magasról leesni. Gondolj bele, ezt meg ezt nem bocsátották el a vezetői pozíciójából? Miután elbocsátották, kiutasították – még arra sem kapott esélyt, hogy átlagos hívő legyen. Ez tökéletes példa azokra a szólásokra, hogy »azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét« és »a kiálló szarufa korhad el először«. Hát nincs igazam? Vajon nem büntették meg? Az embereknek meg kell tanulniuk megvédeni magukat, különben mire való az emberek agya? Ha van agy a fejedben, használnod kell, hogy megvédd magad. Egyesek nem látják tisztán ezt a kérdést, de a társadalomban és bármely embercsoportban így van ez – »azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét«. Igen jól megbecsülnek, amíg kidugod a fejed, egészen addig a pillanatig, amíg lelőnek. Akkor rájössz, hogy azok, akik a tűzvonalba állnak, előbb-utóbb megkapják a büntetésüket.” Ezek a szüleid és a családod komoly tanításai, és egyúttal a tapasztalat hangja, életük lepárolt bölcsessége, amit fenntartás nélkül suttognak a füledbe. Mit értek az alatt, hogy a „füledbe suttogják”? Arra gondolok, hogy egy nap az anyád azt mondja a füledbe: „Hadd mondjam el neked, hogy ha van egyetlen dolog, amit megtanultam ebben az életben, az az, hogy »azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét«. Ez azt jelenti, hogy ha valaki túlságosan kilóg vagy túlságosan magára vonja a figyelmet, valószínűleg megbüntetik érte. Nézd meg, apád milyen visszafogott és jámbor most – ez azért van, mert valamilyen elnyomó mozgalomban megbüntették. Az apádnak írói tehetsége van, beszédeket tud írni és mondani, vezetői képességei vannak, ám túlságosan kilógott a tömegből, és végül megbüntették a mozgalomban. Hogyhogy apád azóta sosem beszél arról, hogy kormánytisztviselő és magas rangú személyiség? Emiatt. Szívből szólok hozzád, és az igazat mondom neked. Figyelned kell, és jól megjegyezned. Ne feledd, bárhová is mész, tartsd észben. Ez a legjobb dolog, amit anyádként adhatok neked.” Ezután emlékszel a szavaira, és amikor csak felidézed a szólást, miszerint „azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét”, az apádra emlékeztet, és amikor csak rá gondolsz, erre a szólásra gondolsz. Apád egykor az a madár volt, amelyik kidugta a fejét és lelőtték, most pedig a lehangolt és csüggedt tekintete mély benyomást hagyott az elmédben. Így hát, amikor csak ki akarod dugni a fejed, amikor csak nyíltan akarsz beszélni, amikor csak őszintén akarod teljesíteni a kötelességedet Isten házában, anyád füledbe csengő szívből jövő tanácsa – „azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét” – ismét eszedbe jut. Tehát ismét visszahúzódsz, gondolván: „Nem mutathatok semmiféle tehetséget vagy különleges képességet, vissza kell fognom magam, és el kell fojtanom őket. Ami pedig Isten arra való buzdítását illeti, hogy az emberek teljes szívükkel, lelkükkel és erejükkel végezzék kötelességüket, mértékkel kell gyakorolnom ezeket a szavakat, és nem szabad kitűnnöm azzal, hogy túl keményen próbálkozom. Ha a túl kemény próbálkozással kitűnök, és kidugom a fejem azzal, hogy vezetem a gyülekezet munkáját, mi van akkor, ha valami rosszul alakul Isten házának munkájával, és engem vonnak felelősségre? Hogy viseljem ezt a felelősséget? Eltávolítanak majd? Vajon én leszek a bűnbak, a madár, amelyik kidugta fejét? Isten házában nehéz megmondani, hogyan alakulnak ezek a dolgok. Úgyhogy függetlenül attól, mit teszek, mindenképp hagynom kell magamnak egy menekülési útvonalat, mindenképp meg kell tanulnom megvédeni magam, és gondoskodnom kell arról, hogy mindenre felkészüljek, mielőtt beszélek és cselekszem. Ez a legbölcsebb lépés, mivel, ahogy anyám mondta, »azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét«.” Ez a szólás mélyen a szívedbe ágyazódott, és a mindennapi életedre is nagy hatással van. Ami persze még súlyosabb, hogy ez a kötelességed végrehajtásához való hozzáállásodat is befolyásolja. Hát nincsenek itt súlyos problémák? Ezért aztán amikor a kötelességedet végzed, és őszintén fel akarod áldozni magad, valamint teljes szívvel hasznosítani az összes erődet, ez a szólás – „azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét” – mindig megállít a pályádon, és végül mindig azt választod, hogy hagysz magadnak némi mozgásteret, és csak kimérten teszed a kötelességedet, miután hagytál magadnak menekülési útvonalat. Hát nincs igazam? Vajon a családod kondicionálása e tekintetben a lehető legnagyobb mértékben megvéd attól, hogy leleplezzenek és foglalkozzanak veled? Ez egy másik talizmán számodra, nem igaz? (De igen.)

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (12.))

A családi kondicionálás valószínűleg még sok játékszabályt foglal magában a viselkedésre és a világ kezelésére vonatkozóan. A szülők például gyakran mondják, hogy „Soha ne szándékozz ártani másoknak, ám mindig óvakodj a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neked; túlságosan ostoba és hiszékeny vagy.” A szülők gyakran ismételgetnek efféle szavakat, és még a vének is gyakran zsémbeskednek veled, mondván: „Légy jó ember, ne árts másoknak, de mindig óvakodj a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neked. Minden ember rossz. Talán úgy látod, hogy valaki külsőleg szép dolgokat mond neked, de nem tudod, mit gondol. Az emberek szíve a bőrük alatt rejtőzik, és amikor tigrist rajzolsz, a bőrét megmutatod, de a csontját nem; amikor ismersz egy embert, az arcát ismerheted, de a szívét nem.” Van helyes oldala ezeknek a mondatoknak? Ha szó szerint vesszük mindegyiket, nincs semmi baj az ilyen mondatokkal. Hogy valaki mit gondol valójában mélyen legbelül, hogy a szíve gonosz vagy kedves-e, azt nem lehet tudni. Lehetetlen belelátni az ember lelkébe. Az e mondatok mögötti jelentés látszólag helyes, ám azok csak egyfajta doktrínák. Melyik az az alapelv, amelyet az emberek végső soron ebből a két mondatból levezetnek a világ kezelésére vonatkozóan? Az, hogy „Soha ne szándékozz ártani másoknak, ám mindig óvakodj a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neked.” Ezt mondja az idősebb nemzedék. A szülők és a vének gyakran mondják ezt, és folyamatosan tanáccsal látnak el, mondván: „Légy óvatos, ne légy ostoba, és ne fedj fel mindent, ami a szívedben van. Tanulj meg elővigyázatosnak lenni, és légy éber. Még a jó barátoknak se tárd fel a valódi éned, és ne fedd fel a szíved. Ne kockáztasd értük az életedet.” Vajon helyes a vének ezen intése? (Nem, ez csalárd módokat tanít az embereknek.) Elméletben az elsődleges célja jó: hogy megvédjen, hogy megóvjon attól, hogy veszélyes helyzetekbe kerülj, hogy megóvjon attól, hogy mások ártsanak neked vagy becsapjanak, hogy védje a fizikai érdekeidet, a személyes biztonságodat és az életedet. Arra való, hogy távol tartson a bajtól, a perektől és a kísértésektől, és lehetővé tegye, hogy minden egyes nap békében, zökkenőmentesen és boldogan élj. A szülők és a vének elsődleges célja egyszerűen az, hogy megvédjenek. A mód, ahogyan védelmeznek, az alapelvek, amelyek követését javasolják számodra, és a gondolatok, amelyeket beléd nevelnek, azonban egyáltalán nem helyesek. Bár az elsődleges céljuk helyes, a gondolatok, amelyeket beléd nevelnek, öntudatlanul szélsőséghez vezetnek téged. Az általuk beléd nevelt gondolatok válnak annak alapelvévé és alapjává, ahogyan a világot kezeled. Amikor az osztálytársaiddal, kollégáiddal, munkatársaiddal, feletteseiddel és a társadalomban mindenféle emberrel, mindenféle rendű és rangú emberrel érintkezel, öntudatlanul ezek a szüleid által elültetett védelmező gondolatok válnak a legalapvetőbb talizmánoddá és alapelveddé, amikor emberi kapcsolatokkal járó dolgokkal foglalkozol. Mi ez az alapelv? Az, hogy Nem fogok ártani neked, de mindenkor óvakodnom kell tőled, nehogy megtévessz vagy becsapj, hogy elkerüljem, hogy bajba vagy peres ügybe keveredjek, hogy megakadályozzam, hogy a családi vagyonom elússzon, illetve a családom tagjait elérje a vég, valamint, hogy elkerüljem, hogy börtönben végezzem. Ha ilyen gondolatok és nézőpontok vezérlete alatt, ebben a társadalmi csoportban élsz, ilyen hozzáállással kezelve a világot, csak még levertebbé, még kimerültebbé és még fáradtabbá válhatsz testileg, lelkileg egyaránt. Ezt követően még ellenállóbbá válsz ezzel a világgal és emberiséggel szemben, és még inkább idegenkedsz tőlük, még inkább megvetve őket. Miközben megvetsz másokat, elkezded kevesebbre tartani magad, és úgy érzed, nem emberhez hasonlatos módon élsz, hanem fáradt és lehangolt életet folytatsz. Annak érdekében, hogy elkerüld mások bántását, folyamatosan résen kell lenned, az akaratoddal szembenálló dolgokat cselekedve és mondva. A saját érdekeid és a személyes biztonságod védelmére törekedve az életed minden aspektusában hamis álarcot viselsz és leplezed magad, és soha nem mersz egy igaz szót sem szólni. Ebben a helyzetben, ezek mellett a túlélési feltételek mellett a belső éned nem talál feloldozást és szabadságot. Gyakran szükséged van valakire, aki nem árt neked és soha nem fogja fenyegetni az érdekeidet, valakire, akivel megoszthatod a legbensőbb gondolataidat és akinek kibeszélheted a frusztrációidat, anélkül, hogy bármilyen felelősséget viselnél a szavaidért, nevetség, csípős megjegyzések, gúnyolódás tárgyává válnál, illetve bármilyen következményt kellene vállalnod. Egy olyan helyzetben, ahol a világ kezelésére vonatkozó alapelved az a gondolat és nézőpont, miszerint „Soha ne szándékozz ártani másoknak, ám mindig óvakodj a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neked”, a belső énedet félelem és bizonytalanság tölti el. Természetes, hogy levertnek érzed magad, képtelen vagy a felszabadulásra, és szükséged van valakire, aki vigasztal, akit a bizalmadba avathatsz. Ezért, ezekből az aspektusokból ítélve, bár a szüleid által a világ kezelését illetően tanított alapelvnek – „Soha ne szándékozz ártani másoknak, ám mindig óvakodj a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neked” – sikerülhet megóvnia téged, ez egy kétélű kard. Miközben bizonyos mértékig védi a fizikai érdekeidet és a személyes biztonságodat, lehangolttá és nyomorulttá is tesz, olyanná, aki képtelen feloldozást találni, sőt, még inkább kiábrándulsz ebből a világból és az emberiségből. Ezzel egyidőben mélyen legbelül kezd halványan eleged lenni abból, hogy ilyen gonosz korszakba születtél, ilyen gonosz emberek csoportja közé. Nem érted, miért kell élniük az embereknek, miért olyan kimerítő az élet, miért kell álarcot viselniük és álcázniuk magukat mindenütt, ahová csak mennek, és miért kell neked állandóan óvakodnod másoktól a saját érdekeid kedvéért. Vágysz rá, hogy igazat mondhass, ám a következmények miatt nem teheted. Valódi ember akarsz lenni, nyíltan beszélni és viselkedni, és elkerülni, hogy hitvány ember legyél, illetve titokban aljas és szégyenteljes tetteket hajts végre, kizárólag a sötétségben élve, ám ezek egyikét sem tudod megtenni. Miért nem tudsz egyenes gerinccel élni? Amint a múltbéli tetteiden gondolkodsz, halvány megvetést érzel. Gyűlölöd ezt a gonosz irányzatot és ezt a gonosz világot és irtózol tőlük, ugyanakkor mélyen utálod magad, és megveted azt, akivé lettél. Mégis, semmit sem tehetsz. Bár a szüleid a szavaik és a tetteik révén továbbadták neked ezt a talizmánt, akkor is azt az érzést kelti benned, mintha az életedből hiányozna a boldogság és a biztonságérzet. Amikor a boldogság, biztonság, tisztesség és méltóság e hiányát érzed, egyrészt hálás vagy a szüleidnek, hogy neked adták ezt a talizmánt, másrészt bosszús vagy, amiért rád helyezték ezeket a láncokat. Nem érted, miért mondták a szüleid, hogy így viselkedj, miért kell így viselkedned azért, hogy megvesd a lábad a társadalomban, hogy beilleszkedj ebbe a társadalmi csoportba és hogy megvédd magad. Bár ez egy talizmán, egyfajta béklyó is, ami miatt szeretetet és gyűlöletet is érzel a szívedben. De mit tehetsz? Nincs meg a helyes utad az életben, senki sem mondja meg, hogyan élj vagy hogyan kezeld a dolgokat, amelyek az utadba kerülnek, és senki sem mondja meg, hogy amit teszel, az helyes vagy helytelen-e, illetve hogyan kellene az előtted álló úton járnod. Csak zavartságon, tétovázáson, fájdalmon és nyugtalanságon keresztül tudsz menni. Ezek azoknak a világi ügyekre vonatkozó filozófiáknak a következményei, amelyeket a szüleid és a családod beléd neveltek, ami miatt az a legegyszerűbb kívánságod, hogy egyszerű ember legyél, nevezetesen, az a vágyad, hogy képes legyél tisztességesen viselkedni, anélkül, hogy a világ kezelését illető eme eszközökhöz folyamodnál, nem valósulhat meg. Csak egy lealjasult módon tudsz élni, kompromisszumokat kötve és a saját hírneved kedvéért élve, különösen megkeményítve magad, hogy óvakodj másoktól, úgy téve, mintha vad, nagy és hatalmas, valamint erős és rendkívüli lennél, elkerülendő, hogy megfélemlítsenek. Csak így tudsz élni, akaratod ellenére, ami miatt utálod magad, de nincs választásod. Mivel sem a képességed, sem az utad nincs meg ahhoz, hogy elkerüld a világ kezelésének eme módjait és stratégiáit, csak hagyhatod, hogy ezek a családod és szüleid által beléd ültetett gondolatok manipuláljanak. Eme öntudatlan folyamat során az embereket a családjuk és a szüleik által beléjük nevelt gondolatok bolonddá teszik és irányítják, mivel nem értik az igazságot, sem azt, hogy miként éljene, így hát csak a sorsra bízhatják ezt. Még ha a lelkiismeretükben még mindig van is egy kis érzés, vagy egy kicsit is vágynak arra, hogy emberi hasonlatossággal éljenek, hogy tisztességesen boldoguljanak és versenyezzenek másokkal, bármi is legyen a kívánságuk, nem tudnak elmenekülni a családjuktól származó különféle gondolatok és nézőpontok kondicionálásától és irányításától, és végül csak ahhoz a családjuk által beléjük ültetett gondolathoz és nézőponthoz tudnak visszatérni, miszerint „Soha ne szándékozz ártani másoknak, ám mindig óvakodj a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neked”, ugyanis nincs más útjuk, amelyen mehetnének – nincs választásuk. Mindezt az okozza, hogy az emberek nem értik az igazságot, és nem sikerül megszerezniük az igazságot.

(Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (14.))

Ezek a hagyományos kultúrák miért nem az igazság? Az egész arra vezethető vissza, hogy ezek olyan eszmék, amelyek azután jöttek létre, hogy az emberiséget megrontotta a Sátán. Nem Istentől erednek. Ezeket meghamisította az emberek néhány képzelődése és elképzelése, és ráadásul ezek olyan következmények, amelyeket az emberiség megrontásával ért el a Sátán. A Sátán kihasználja a romlott emberiség eszméit, nézeteit és mindenféle mondásait és érveléseit, hogy gúzsba kösse az emberek gondolkodását és megrontsa az emberek gondolkodását. Ha a Sátán néhány nyilvánvalóan abszurd, esztelen és helytelen dolgot használna az emberek félrevezetésére, akkor azt felismernék az emberek; képesek lennének különbséget tenni helyes és helytelen között, és ezt a tisztánlátást felhasználva megtagadnák és elítélnék azokat a dolgokat. Így ezek a tanítások nem állnák ki az alapos vizsgálatot. Amikor azonban az emberek kondicionálása és befolyásolása érdekében a Sátán olyan eszméket és elméleteket vés az elméjükbe, amelyek megfelelnek az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek, és amelyekről azt gondolja, hogy hangosan kimondva kiállják az alapos vizsgálatot, akkor az emberiség könnyen félrevezethető, és ezeket a mondásokat könnyen elfogadják és terjesztik az emberek, és így ezek a mondások fennmaradnak nemzedékről nemzedékre, egészen napjainkig. Vegyünk például néhány történetet kínai hősökről, például a hazafias történeteket Jüe Fejről, a Jang család tábornokairól és Ven Tienhsziangról. Hogyan lehetséges, hogy ezek az eszmék napjainkig tovább lettek adva? Ha az emberek szemszögéből nézzük, minden korban van olyan fajta személy vagy uralkodó, aki folyamatosan használja ezeket a példákat, és ezeknek a személyiségeknek az eszméit és szellemét használja az emberek tanítására nemzedékről nemzedékre, hogy az emberek engedelmesen és alázatosan elfogadják az uralmát nemzedékről nemzedékre, és így könnyen kormányozhassa az emberek egymást követő nemzedékeit, és stabilabbá tudja tenni az uralmát. Azzal, hogy Jüe Fej és a Jang család tábornokainak szolgai odaadásáról, valamint Ven Tienhsziang és Csü Jüan hazafias szelleméről beszélnek, nevelik az alattvalóikat, és egy szabályt ismertetnek meg velük: hűségesen kell viselkedni – ez az, amivel egy nemes erkölcsű embernek rendelkeznie kell. Milyen mértékű hűséggel? Olyan mértékűvel, hogy „Ha a császár halálba küldi a tisztviselőit, azoknak nincs más választásuk, mint meghalni”, és „Hűséges alattvaló nem szolgálhat két királyt” – ez egy másik mondás, amelyet nagyra becsülnek. Azokat is nagyra becsülik, akik szeretik a hazájukat. A hazaszeretet vajon minek vagy kinek a szeretetét jelenti? A föld szeretetét? Az országban élő emberek szeretetét? És mi az, hogy ország? (Az uralkodók.) Az uralkodók az ország képviselői. Ha azt mondod: „A hazám iránti szeretetem valójában a szülővárosom és a szüleim iránti szeretet. Nem titeket, az uralkodókat szeretlek!” – akkor dühösek lesznek. Ha azt mondod: „A hazám iránti szeretetem az uralkodók iránti, szívem legmélyéből fakadó szeretet”, akkor ezt el fogják fogadni, és helyeselni fogják az ilyen szeretetet; ha viszont megérteted velük, és világossá teszed, hogy nem őket szereted, azt nem fogják helyeselni. Kit képviselnek az uralkodók, amióta világ a világ? (A Sátánt.) A Sátánt képviselik, a Sátán bandájának tagjai, és ördögök ők. Elképzelhetetlen, hogy arra neveljék az embereket, hogy Istent, a Teremtőt imádják. Lehetetlen ezt tenniük. Ehelyett azt mondják az embereknek, hogy az uralkodó a menny fia. Mit jelent az, hogy „a menny fia”? Azt jelenti, hogy a Menny hatalmat ruház valakire, és ezt a személyt aztán „a menny fiának” nevezik, akinek hatalma van uralkodni az összes emberen a menny alatt. Ezt az eszmét az uralkodók oltották az emberekbe? (Igen.) Amikor valaki a menny fia lesz, azt a Menny határozza meg, és vele van a Menny akarata, ezért az embereknek feltétel nélkül el kell fogadniuk az adott személy uralmát, bármilyen uralom is legyen az. Amit az emberekbe ültetnek, az ez az eszme, amely arra késztet, hogy elfogadd azt a személyt a menny fiaként annak alapján, hogy elismered a Menny létezését. Mi a célja annak, hogy elfogadtatják veled ezt a személyt a menny fiaként? Nem az, hogy elismerd a Menny létezését, vagy azt, hogy van Isten, illetve hogy van Teremtő, hanem az, hogy elfogadtassák veled magát a tényt, hogy ez a személy a menny fia, és hogy mivel ő a menny fia, akit a Menny akaratának létezése hozott létre, az embereknek el kell fogadniuk az uralmát – ezek azok a fajta eszmék, amelyeket beoltanak az emberekbe. Az emberiség kezdetétől napjainkig kialakult mindezen eszmék mögött – akár az utalásokat tartalmazó frázisokat és szófordulatokat, akár az utalásokat teljesen nélkülöző népi közmondásokat és közkeletű mondásokat boncolgatjuk –, az emberiségnek a Sátán általi gúzsba kötése és félrevezetése, valamint maguknak ezeknek az eszméknek a romlott emberiség általi megtévesztő meghatározása áll. Milyen hatással van az emberiségre az utóbbi időkben ez a megtévesztő meghatározás? Jó, pozitív vagy negatív? (Negatív.) Alapvetően negatív. Vegyük például a következő mondásokat: „Rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat” és „Titkolja fényét, és gyűjtsön erőt a sötétben” és „A megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása” és „Soha ne add fel”, valamint „Színlelj egy dolgot, miközben egy másikat csinálsz” – vajon mi a hatásuk ezek a mondásoknak az emberiségre az utóbbi időkben? Nevezetesen az, hogy amint elfogadják ezeket a hagyományos kultúrából származó eszméket az emberek, minden egyes következő nemzedékük egyre távolabb kóborol Istentől, és egyre távolabb az emberek Isten általi teremtésétől és megmentésétől, valamint az Ő irányítási tervének munkájától. Amint elfogadják a hagyományos kultúra e téves nézeteit, az emberek egyre inkább úgy érzik, hogy az emberi sorsnak a saját kezükben kell lennie, hogy a boldogságot a saját kezükkel kell megteremteniük, és hogy a lehetőségek azoknak vannak fenntartva, akik felkészültek, ami oda vezet, hogy az emberiség egyre inkább megtagadja Istent, megtagadja Isten szuverenitását, és a Sátán hatalma alatt él. Ha összehasonlítjátok, hogy a modern kor emberei miről szeretnek beszélni, és miről szerettek beszélni az emberek kétezer évvel ezelőtt, akkor az ezen dolgok mögött meghúzódó gondolkodás jelentése valójában azonos. Csak manapság az emberek sokkal konkrétabban és nyíltabban beszélnek ezekről a dolgokról. Nemcsak Isten létezését és szuverenitását tagadják, hanem egyre komolyabb mértékben ellenállók és elítélők Istennel szemben.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész))

Mi a lényegi különbség Isten és az ember szavai, valamint az igazság és a doktrína között? Isten szavai arra késztetik az embereket, hogy növekedjenek józan észben és lelkiismeretben, hogy alapelvekkel cselekedjenek, valamint hogy egyre inkább a pozitív dolgok valósága birtokolja azt, amit megélnek. Ezzel szemben az ember szavai látszólag tökéletesen illeszkedhetnek az emberek ízléséhez és elképzeléseihez, ám azok nem az igazság, tele vannak kelepcékkel, kísértéssel, eretnekségekkel és téveszmékkel, és így, ha az emberek e szavak szerint cselekszenek, akkor az, amit megélnek, egyre inkább eltávolodik Istentől és Isten követelményeitől. Ami még súlyosabb, az emberek életmódja egyre gonoszabbá és a Sátánhoz hasonlóbbá válik. Amikor az emberek teljesen az emberi eretnekségek és téveszmék szerint élnek és cselekszenek, amikor teljes mértékben magukévá teszik ezeket az érveket, akkor úgy élnek, mint a Sátán. Az pedig, hogy Sátánként élnek, vajon nem azt jelenti, hogy ők maguk is Sátánok? (De igen.) Így tehát „sikeresen” élő Sátánokká váltak. Egyesek azt mondják: „Nem hiszem el. Én csupán jámbor ember akarok lenni, akit mások kedvelnek. Olyasvalaki akarok lenni, akit a legtöbb ember jónak tart, és akkor majd meglátom, hogy isten örömét leli-e bennem vagy sem”. Ha nem hiszed el, amit Isten mond, menj és nézd meg – lásd meg, hogy vajon Isten szavai az igazság, vagy az emberek elképzelései az igazság. Ez a lényegi különbség Isten szavai, és az ember szavai között. Ez a lényegi különbség az igazság, valamint az eretnekségek és téveszmék között. Mindegy, hogy az ember eretnekségei és téveszméi látszólag mennyire illeszkednek az emberek ízléséhez, azok soha nem válhatnak az életükké. Eközben, bármennyire egyszerűnek, bármennyire köznyelvinek tűnnek is Isten szavai, bármennyire ellentétesek is az emberek elképzeléseivel, azok lényege az igazság, és ha az, amit az emberek tesznek és megélnek, összhangban van Isten szavainak alapelveivel, akkor végül egy nap valódi, megfelelő színvonalú teremtett lényekké válnak, és képesek lesznek félni Istent és kerülni a rosszat. Ezzel szemben, ha az emberek nem gyakorolnak Isten szavai szerint, és nem Isten követelményei szerint cselekszenek, akkor nem válhatnak megfelelő színvonalú teremtett lényekké. A cselekedeteiket és az általuk járt utat Isten kizárólag visszautasítani fogja; ez tény.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Ötödik rész))

A legtöbben verbálisan hisznek Istenben és dicsérik Őt, azonban a szívükben nem szeretik az Isten által mondott szavakat. Nem érdekli őket az igazság. Állandóan úgy hiszik, hogy a Sátán filozófiái, avagy különböző világi teóriák szerinti élet az, amit a normális emberek tesznek, hogy ily módon védi meg magát az ember, és hogy ily módon él értékkel a világban. Hát olyan emberek ezek, akik hisznek Istenben és követik Őt? Nem. A nagy és ismert emberek szavai különösen eszesnek hangzanak és könnyedén félrevezethetnek másokat. Lehet, hogy igazságként vagy betartandó jelmondatokként ragaszkodsz a szavaikhoz. Azonban ami Isten szavait, az Ő emberekre vonatkozó hétköznapi követelményét illeti, például, hogy legyenek tisztességes emberek, vagy szófogadóan és lelkiismeretesen maradjanak a helyükön, teremtett lényként teljesítsék a kötelességüket, és legyen kiegyensúlyozott és becsületes a magatartásuk, ha ezeket a szavakat nem tudod gyakorlatba ültetni, és nem tartod ezeket igazságnak, akkor nem vagy Isten követője. Azt állítod, hogy az igazságot gyakorlod, ám ha Isten ezt kérdezi tőled: „Vajon az általad gyakorolt »igazságok« Isten szavai? Vajon az általad fenntartott alapelvek Isten szavain alapszanak?” – akkor hogy adnál számot magadról? Ha nem Isten szavai jelentik számodra az alapot, akkor a Sátán szavai. A Sátán szavait éled meg, mégis azt állítod, hogy az igazságot gyakorlod és Istennek teszel eleget. Vajon nem Isten káromlása ez? Isten például azt az utasítást adja az embereknek, hogy legyenek becsületesek, azonban némelyek nem tűnődnek el azon, hogy valóban mivel jár az, ha valaki becsületes ember, hogyan gyakorolja valaki azt, hogy becsületes legyen, vajon mely általuk megélt és felfedett dolgok becstelenek, vagy hogy milyen általuk megélt és felfedett dolgok becsületesek. Az Isten szavaiban rejlő igazság lényegének átgondolása helyett a nem hívők könyveihez fordulnak. Azt gondolják: „A nem hívők mondásai is elég jók – ezek is arra tanítják az embereket, hogy legyenek jók! Például: »A jóknak békés az életük«, »A jámbor emberek mindig győzedelmeskednek«, »Másoknak megbocsátani nem ostobaság, utólag előnyökkel jár«. Ezek a megállapítások is igazak és megfelelnek az igazságnak!” Így hát ragaszkodnak ezekhez a szavakhoz. Vajon milyen emberként tudnak élni úgy, ha betartják a nem hívők e mondásait? Meg tudják-e élni az igazságvalóságot? (Nem, nem tudják.) Hát nem sok ilyen ember van? Szert tesznek némi tudásra; olvastak néhány könyvet és néhány híres művet; nyertek némi perspektívát, és hallottak néhány híres mondást és közmondást, aztán ezeket igazságnak veszik, e szavak szerint cselekednek és végzik a kötelességüket, istenhívőkként alkalmazzák ezeket az életükben, és azt gondolják, hogy eleget tesznek Isten szívének. Vajon nem az igazság hamissággal történő helyettesítése ez? Vajon nem megtévesztésben cselekvés? Isten számára ez káromlás! Ezek a dolgok mindenkiben megnyilvánulnak, nem is kevéssé. Aki fenntartandó igazságként kezeli ezeket az emberek közül érkező tetszetős szavakat és helytálló doktrínákat, miközben félreteszi és figyelmen kívül hagyja Isten szavait, nem téve azokat a magáévá, függetlenül attól, hogy hányszor olvassák, és nem tartja igazságnak Isten szavait, vajon hisz Istenben? Istent követi? (Nem.) Az ilyen emberek a vallásban hisznek; még mindig a Sátánt követik. Azt hiszik, hogy a Sátán által mondott szavak filozofikusak, hogy ezek nagyon is mélyrehatóak és klasszikusak. A legnagyobb igazsággal bíró híres mondásoknak tartják ezeket. Nem számít, mi másról mondanak le, ezeket a szavakat nem tudják elengedni. E szavak feladása olyan lenne, mintha elveszítenék az életük alapját, mintha kiürítenék a szívüket. Milyen emberek ők? A Sátán követői, és ezért fogadják el igazságként a Sátán híres mondásait. Képesek vagytok-e más-más kontextusban boncolgatni és felismerni azokat az állapotokat, amelyekben találjátok magatokat? Például némelyek hisznek Istenben és gyakran olvassák a szavait, azonban amikor dolgok történnek velük, mindig azt mondják, hogy „anyám azt mondta”, „nagyapám azt mondta”, „ez-és-ez a híres ember egyszer azt mondta” vagy „ez-és-ez a könyv azt mondja”. Soha nem mondják, hogy „Isten szava azt mondja”, „Isten ilyen követelményeket támaszt nekünk”, „Isten ezt mondja”. Soha nem mondják ki ezeket a szavakat. Istent követik? (Nem, nem követik Őt.) Vajon könnyű az emberek számára felismerni ezeket az állapotokat? Nem, azonban az, hogy ezek ott vannak az emberekben, nagyon is káros a számukra. Lehet, hogy már három, öt, nyolc vagy tíz éve hiszel Istenben, azonban még mindig nem tudod, hogyan vesd magad alá Istennek vagy gyakorold Isten szavait. Nem számít, mi történik veled, még mindig sátáni szavakat veszel alapul; még mindig a hagyományos kultúrában keresed az alapot. Vajon Istenbe vetett hit ez? Vajon nem a Sátánt követed? Sátáni szavak és sátáni beállítottságok szerint élsz, tehát nem szegülsz-e ellen Istennek? Mivel nem gyakorlod Isten szavát és nem élsz aszerint, nem követed Isten lépteit, nem szívleled meg azt, amit Isten mond, és bárhogyan irányít, vagy bármit követel, nem tudod alávetni magad, ezért nem Istent követed. Még mindig a Sátánt követed. Hol van a Sátán? A Sátán az emberek szívében van. A Sátán filozófiái, logikája és szabályai, valamint különböző ördögi szavai már régen gyökeret vertek az emberek szívében. Ez a legkomolyabb probléma. Ha az Istenbe vetett hitedben nem tudod megoldani ezt a problémát, akkor nem lesz lehetséges számodra, hogy Isten megmentsen. Ezért gyakran össze kell vetnetek Isten szavaival mindazt, amit tesztek, a gondolataitokat és a nézeteiteket, annak alapját, amiért a dolgokat teszitek, és gondolatban boncolgatni a dolgokat. Tudnotok kell, hogy a bennetek lévő dolgok közül melyek világi ügyekre vonatkozó filozófiák, népszerű szállóigék, mi hagyományos kultúra, valamint melyek származnak intellektuális ismeretekből. Tudnotok kell, hogy ezek közül melyeket tartotok mindig helyesnek és az igazságnak megfelelőnek, melyekhez ragaszkodtok úgy, mintha az igazságot jelentenék, és melyeknek engeditek meg, hogy az igazság helyébe lépjenek. Boncolgatnotok kell ezeket a dolgokat. Különösen akkor, ha úgy kezeled az általad hitt dolgokat, mint ami helyes és oly becses, akár az igazság, akkor nem könnyű átlátni ezeken – ám ha átlátsz rajtuk, akkor lényegi akadályt romboltál le. Ezek a dolgok akadályozzák azt, hogy az emberek megértsék Isten szavait, gyakorolják az igazságot és alávessék magukat Istennek. Ha egész nap zavarodott vagy és nem tudod, mihez kezdj, és nem veszed fontolóra ezeket a dolgokat, vagy nem koncentrálsz e problémák megoldására, akkor ez a rossz közérzeted gyökere, méreg a szívedben. Ha nem távolítod el őket, akkor képtelen leszel valóban követni Istent, képtelen leszel gyakorolni az igazságot vagy alávetni magad Istennek, és semmiképp nem nyerhetsz üdvösséget.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember nem üdvözülhet vallásba vetett hit vagy vallásos szertartáson való részvétel által)

Történjék bármi, vajon te sátáni filozófiákra támaszkodsz, és emberi módszereket használsz a megoldásához, vagy az igazságot keresed és Isten szavai szerint oldod meg, vagy valamilyen megalkuvó középutas megközelítést alkalmazol? A döntésed fedi fel a legjobban, hogy olyasvalaki vagy-e, aki szereti az igazságot és törekszik rá. Ha mindig úgy döntesz, hogy sátáni filozófiákra és emberi módszerekre támaszkodva oldod meg a problémákat, akkor annak az lesz a következménye, hogy nem tudsz szert tenni az igazságra, sem a Szentlélek megvilágosodására, megvilágítására és útmutatására. Sőt, mi több, Istenre vonatkozó elképzelések és félreértések támadnak majd benned, Ő pedig végül elutasít és kivet majd téged. Ám ha minden dologban keresni tudod az igazságot és Isten szavai szerint tudod megoldani azokat, akkor képes leszel szert tenni a Szentlélek megvilágosodására, megvilágítására és útmutatására. Egyre világosabban fogod érteni az igazságot, és egyre inkább megismered majd Istent; ily módon képes leszel valóban alávetni magad Istennek és szeretni Őt. Miután egy ideig így gyakoroltál és tapasztaltál, a romlott beállítottságaid egyre inkább megtisztulnak majd, és egyre kevesebb olyan eset lesz, amikor lázadsz Isten ellen, mígnem végül eléred majd a teljes összeegyeztethetőséget Ővele. Ha mindig a kompromisszumos középutas megközelítésmódot választod, akkor valójában még mindig sátáni filozófiákra hagyatkozol a problémák kezelésénél. Ha így élsz, soha nem tudod majd kiérdemelni Isten jóváhagyását, csupán fel fognak fedni és ki fognak vetni. Ha az Istenbe vetett hithez vezető rossz utat választod, a vallásos utat, akkor gyorsan meg kell fordulnod, vissza kell lépned a szakadék széléről, és rá kell térned a helyes útra. Akkor még lehet remény számodra az üdvösség elnyerésére. Ha szert akarsz tenni az Istenbe vetett hit helyes útjára, akkor egyedül kell keresned és tapogatóznod. Akinek van lelki megértése, az némi tapasztalatszerzés után rá fog lelni a helyes ösvényre.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekedve oszlathatja el elképzeléseit és félreértéseit Istenről)

Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek

Valóban nem kell kételkedned az alkalmazottadban?