Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Több ezer évnyi romlottság után az ember elfásult és eltompult; démonná vált, amely szembeszáll Istennel, olyannyira, hogy az ember Isten ellen lázadó mivoltát megörökítette a történetírás, és még maga az ember is képtelen teljesen számot adni lázadó magatartásáról – mivel az embert a Sátán mélységesen megrontotta, és a Sátán annyira félrevezette, hogy nem tudja, hová forduljon. Az ember még ma is elárulja Istent: amikor az ember látja Istent, elárulja Őt, és amikor nem látja Istent, akkor is elárulja Őt. Még olyanok is vannak, akik azután is elárulják Istent, hogy tanúi voltak átkainak és haragjának. Ezért mondom, hogy az ember értelme elvesztette eredeti funkcióját, és az ember lelkiismerete is elvesztette eredeti funkcióját. Az ember, akire tekintek, emberi ruhába öltözött vadállat, egy mérges kígyó, és bármilyen szánandónak is próbál tűnni a szememben, soha nem leszek irgalmas hozzá, mert az ember nem érti a különbséget fekete és fehér között, sem a különbséget igazság és igaztalanság között. Az ember értelme annyira fásult, mégis áldásokat akar nyerni; emberi mivolta annyira alantas, mégis egy király szuverenitását akarja birtokolni. Kinek lehetne a királya ilyen értelemmel? Hogyan ülhetne trónon ilyen emberi mivolttal? Az ember valóban szégyentelen! Egy öntelt nyomorult! Azoknak közületek, akik áldásokban szeretnétek részesülni, azt javaslom, hogy először keressetek egy tükröt, és nézzétek meg saját csúnya tükörképeteket – megvan benned, ami ahhoz kell, hogy király légy? Olyan az arcod, mint aki áldásokban részesülhetne? A legcsekélyebb változás sem történt a beállítottságodban, és az igazságból semmit sem ültettél a gyakorlatba, mégis csodálatos holnapra áhítozol. Ámítod önmagadat! Az ilyen mocskos földre született embert jelentős mértékben megfertőzte a társadalom, befolyásolta a feudális etika, és „felsőoktatási intézményekben” tanították. Az elmaradott gondolkodás, a romlott erkölcs, az aljas életszemlélet, a világi ügyekre vonatkozó megvetendő filozófia, a teljesen értéktelen lét, a züllött életmód és szokások – mindezek súlyosan betolakodtak az ember szívébe, és súlyosan aláásták és megtámadták a lelkiismeretét. Ennek eredményeképpen az ember egyre távolabb kerül Istentől, és egyre inkább Ellene szegül. Az ember beállítottsága napról napra ádázabbá válik, és nincs egyetlen ember sem, aki készségesen feladna bármit is Istenért, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen alávetné magát Istennek, sőt, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen keresné Isten megjelenését. Ehelyett a Sátán hatalma alatt az ember nem tesz mást, csak az élvezetekre törekszik, és átadja magát a hús-vér test romlottságának a sár földjén. Még amikor hallják az igazságot, a sötétségben élők akkor sem gondolnak arra, hogy azt a gyakorlatba ültessék, és nem hajlandók felkeresni Istent, még akkor sem, ha látták az Ő megjelenését. Hogy lehet egy ennyire züllött emberiségnek esélye az üdvösségre? Hogy élhetne egy ennyire dekadens emberiség a fényben?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

Az ember Istennel szembeni ellenszegülésének és lázadó mivoltának forrása az ember Sátán általi megrontása. A Sátán általi megrontás miatt az ember lelkiismerete eltompult; az ember erkölcstelen, gondolatai elfajzottak, és elmaradott szellemi szemléletmóddal rendelkezik. Mielőtt a Sátán megrontotta volna, az ember természetes módon alávetette magát Istennek, és alávetette magát az Ő szavainak, miután hallotta őket. Természetből fakadóan józan ésszel és lelkiismerettel, valamint normális emberi mivolttal rendelkezett. Miután a Sátán megrontotta, az ember eredeti értelme, lelkiismerete és emberi mivolta eltompult, a Sátán meggyengítette azokat. Így elvesztette Isten iránti alávetettségét és szeretetét. Az ember értelme eltévelyedett, beállítottsága az állatokéhoz vált hasonlóvá, és Isten elleni lázadása egyre gyakoribb és súlyosabb lett. Az ember azonban ezt még mindig nem tudja és nem ismeri fel, csupán kitartóan ellenkezik és lázad. Az ember beállítottsága az értelme, éleslátása és lelkiismerete kifejeződéseiben mutatkozik meg; mivel az értelme és az éleslátása nem egészséges, a lelkiismerete pedig rendkívül eltompult, ezért a beállítottsága lázad Isten ellen. Ha az ember értelme és éleslátása nem tud változni, akkor a beállítottságában bekövetkező változások, valamint az Isten szándékaival való összhangba kerülés szóba se jöhetnek. Ha az ember értelme nem egészséges, akkor nem tudja Istent szolgálni, és alkalmatlan arra, hogy Isten használja őt. A „normális értelem” az Istennek való alávetettségre és hűségre, az Isten utáni vágyakozásra, az Isten iránti abszolút viszonyulásra és az Istennel szembeni lelkiismeretre utal. Arra utal, hogy az ember egy szívvel és egy gondolkodással van Isten iránt, és nem helyezkedik szándékosan szembe Istennel. Az eltévelyedett értelem nem ilyen. Amióta az embert megrontotta a Sátán, azóta elképzeléseket gyártott Istenről, és nem hűséges Istenhez, nem vágyakozik Utána, nem is beszélve az Istennel szembeni lelkiismeretről. Az ember szándékosan szembeszáll Istennel, és ítéletet mond Róla, sőt, a háta mögött szidalmakat zúdít Rá. Az ember a háta mögött ítélkezik Isten felett, miközben tisztában van azzal, hogy Ő Isten; az embernek esze ágában sincs alávetni magát Istennek, csupán folyton követel és kér Tőle. Az ilyen emberek – az eltévelyedett értelemmel rendelkező emberek – képtelenek felismerni saját aljas viselkedésüket, vagy megbánni lázadó mivoltukat. Ha az emberek képesek önmaguk megismerésére, akkor már visszanyertek valamennyit az értelmükből; minél inkább lázadnak Isten ellen az önmagukat még megismerni nem tudó emberek, annál kevésbé egészséges az értelmük.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

Az emberek nem mások, mint az Én ellenségeim. Az emberek a gonoszok, akik Ellenem szegülnek és lázadoznak Ellenem. Az emberek nem mások, mint az általam elátkozott gonosz ivadékai. Az emberek nem mások, mint az Engem eláruló arkangyal leszármazottai. Az emberek nem mások, mint az ördög hagyatékai, akit réges-régen visszautasítottam, és aki azóta is kibékíthetetlen ellenségem. Mert az egész emberiség fölött az ég homályos és sötét, a világosság legcsekélyebb nyoma nélkül, és az emberi világ koromsötétbe merül – úgyhogy aki benne él, még a kinyújtott kezét sem látja az arca előtt, sem a napot, amikor felemeli a fejét. A lába alatt kanyargó, sáros és kátyúkkal teli út tekervényesen kanyarog; az egész földet holttestek borítják. A sötét sarkok tele vannak a holtak maradványaival, a hűvös és árnyékos zugokban pedig démonok tömegei telepedtek meg. Az emberek világában pedig mindenütt hordákban jönnek és mennek a démonok. Mindenféle fenevadak utódai mocsokba burkolózva vívnak egymással ádáz küzdelmet, melynek hangja rémületet kelt a szívekben. Ilyen időkben, egy ilyen világban, egy ilyen „földi paradicsomban” hol keresse az ember az élet boldogságát? Hová mehetne, hogy megtalálja élete célját? Az emberiség, amelyet Sátán már rég lábbal tipor, kezdettől fogva a Sátán képmását felvevő szereplő – mi több, az emberiség Sátán megtestesülése, és bizonyítékként szolgál, amely hangosan és tisztán tanúskodik Sátán mellett. Hogyan tud egy ilyen emberi faj, egy ilyen degenerált söpredék, egy ilyen romlott emberi nemzetség ivadéka tanúságot tenni Istenről? Honnan származik az Én dicsőségem? Hol lehetne egyáltalán az Én bizonyságtételemről beszélni? Az ellenség ugyanis, amely megrontva az emberiséget, velem szemben áll, már elragadta az emberiséget – az emberiséget, amelyet régen teremtettem, amely telve volt dicsőségemmel és jelenlétemmel –, és bemocskolta őket. Elragadta dicsőségemet; és mindaz, amivel az embert átitatta, méreg, amelyet erősen átjárt a Sátán ocsmánysága, valamint a jó és a gonosz tudásának a fájáról származó gyümölcs nedve.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit jelent igazi embernek lenni?)

Az ember természete nagyban különbözik az Én lényegemtől, mert az ember romlott természete teljes mértékben a Sátántól ered; az ember természetét befolyásolta és megrontotta a Sátán. Ez annyit tesz, hogy az ember az ő gonoszságának és csúfságának a befolyása alatt él. Az ember nem az igazság világában vagy szent környezetben növekszik, és még kevésbé él a világosságban. Ezért senki nem birtokolhatja az igazságot a természetében születése pillanatától fogva, és még kevésbé születhet bárki Istent félő és Istennek alávetett lényeggel. Ellenkezőleg – az emberek Istennek ellenálló, Isten ellen lázadozó természettel bírnak, amely nem szereti az igazságot. Ez a természet az a probléma, amelyet ki szeretnék fejteni – az árulás.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (2.))

Az ember romlott beállítottságának feltárulása nem másból fakad, mint az ember eltompult lelkiismeretéből, rosszindulatú természetéből és egészségtelen értelméből; ha lelkiismerete és értelme képes lesz újra normálissá válni, akkor az ember alkalmas lesz arra, hogy Isten használja őt. Az ember egyszerűen azért lázad egyre inkább Isten ellen – olyannyira, hogy még Jézust is a keresztre szögezte, nem engedi be otthonába Isten utolsó napokbeli megtestesülését, elítéli Isten hús-vér testét, és alantasnak látja Isten hús-vér testét –, mert az ember lelkiismerete mindig is fásult volt, és mert az ember értelme, amely soha nem volt ép, egyre tompul. Ha az emberben csak egy kis emberi mivolt lenne, nem bánna ilyen kegyetlenül Isten megtestesülésével; ha csak egy kis esze lenne, nem bánna ilyen ádázul Isten megtestesülésével; ha csak egy kis lelkiismerete lenne, nem ilyen módon „adna hálát” a megtestesült Istennek. Az ember a testet öltött Isten korában él, mégis képtelen megköszönni Istennek, hogy Ő ilyen jó lehetőséget adott neki, ehelyett átkozza Isten eljövetelét, vagy teljesen figyelmen kívül hagyja Isten megtestesülésének tényét, valamint láthatólag ellene van és idegenkedik tőle. Függetlenül attól, hogy az ember hogyan viszonyul Isten eljöveteléhez, Isten, röviden szólva, mindig türelmesen folytatta munkáját – annak ellenére, hogy az ember a legkevésbé sem volt szívélyes Vele szemben, és csak vakon kéreget Tőle. Az ember beállítottsága rendkívül ádázzá vált, értelme rendkívül eltompult, lelkiismeretét pedig teljesen eltiporta a gonosz, és már régen megszűnt az ember eredendő lelkiismeretének lenni. Az ember nemcsak hálátlan a megtestesült Istennel szemben, amiért annyi életet és kegyelmet ajándékozott az emberiségnek, hanem még neheztelni is kezdett Istenre, amiért neki adta az igazságot; az ember azért kezdett neheztelni Istenre, mert a legcsekélyebb érdeklődést sem tanúsítja az igazság iránt. Az ember nemcsak arra képtelen, hogy életét adja a megtestesült Istenért, hanem még kegyeket is megpróbál kicsikarni Tőle, továbbá olyan érdekeket követel magának, amelyek több tucatszorosan nagyobbak, mint amit az ember Istennek adott. Az ilyen lelkiismerettel és értelemmel bíró emberek úgy gondolják, hogy ez nem nagy ügy, és még mindig azt hiszik, hogy ők nagyon sokat áldoztak magukból Istenért, Isten pedig túl keveset adott nekik. Vannak emberek, akik, miután adtak Nekem egy tál vizet, kinyújtják a kezüket, és azt követelik, hogy két tál tejet fizessek ki nekik, vagy, miután adtak Nekem egy szobát egy éjszakára, azt követelik, hogy többért fizessek nekik bérleti díjat. Ilyen emberi mivolttal és ilyen lelkiismerettel hogyan akartok még mindig életet nyerni? Micsoda megvetendő nyomorultak vagytok! Ez a fajta emberi mivolt és ez a fajta emberi lelkiismeret az, ami miatt a megtestesült Isten vándorol a földön, és sehol nem talál menedéket. Akikben valóban megvan a lelkiismeret és az emberi mivolt, azoknak nem azért kell imádniuk és teljes szívvel szolgálniuk a megtestesült Istent, mert annyi munkát végzett, hanem még akkor is ezt kellene tenniük, ha egyáltalán nem akarna munkálkodni. Ezt kellene tennie azoknak, akiknek egészséges értelmük van, és ez az ember kötelessége.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

Ha a saját fogalmaitokat használjátok Isten megmérésére és körülhatárolására, mintha Isten egy változatlan agyagszobor lenne, és Istent teljesen beszorítjátok a Biblia paraméterei közé, és tevékenységi körét lekorlátozzátok, akkor ez azt bizonyítja, hogy megbélyegeztétek Istent. Mivel a zsidók az Ószövetség korában Istent egy változatlan formájú bálványnak tekintették, amelyet a szívükben tartottak, mintha Istent csak Messiásnak lehetne nevezni, és csak az lehetne Isten, akit Messiásnak hívnak, és mivel az ember úgy szolgálta és imádta Istent, mintha Ő egy (élettelen) agyagszobor lenne, ezért az akkori Jézust keresztre szegezték, halálbüntetést szabva ki Rá – a bűntelen Jézust így halálra ítélték. Isten ártatlan volt minden bűntettben, az ember mégsem könyörült meg rajta, és ragaszkodott ahhoz, hogy halálra ítélje Őt, így Jézust keresztre feszítették. Az ember mindig azt hiszi, hogy Isten változatlan, és egyetlen könyv, a Biblia alapján határozza meg Őt, mintha az ember tökéletesen értené Isten irányítását, mintha az ember a kezében tartaná mindazt, amit Isten tesz. Az emberek a végletekig abszurdak, a végletekig arrogánsak, és hajlanak a túlzásokra. Bármilyen nagy is az Istenről való tudásod, én akkor is azt mondom, hogy nem ismered Istent, hogy te vagy az, aki a legjobban szembeszállsz Istennel, és elítélted Istent, mert teljesen képtelen vagy arra, hogy alávesd magad Isten munkájának, és az Isten általi tökéletessé válás útján járj. Miért nem elégedett soha Isten az ember tetteivel? Mert az ember nem ismeri Istent, mert túl sok képzete van, és az Istenről alkotott ismeretei semmilyen szempontból nem egyeznek a valósággal, helyette monoton módon, változatlanul ugyanazt a témát ismétlik, és minden helyzetben ugyanazt a megközelítést alkalmazzák. És így, miután ma eljött a földre, Istent az ember újra keresztre szegezi. Kegyetlen emberiség! Az intrika és mesterkedés, az egymástól való elragadás és megkaparintás, a versengés a hírnévért és vagyonért, a kölcsönös mészárlás – mikor lesz ennek valaha is vége? Annak ellenére, hogy Isten több százezer szót szólt, senki sem tért még észhez. Az emberek a családjuk, fiaik és lányaik, karrierjük, jövőbeli kilátásaik, pozíciójuk, hiúságuk és pénzük, ételük, ruházatuk és testük kedvéért cselekszenek. De vajon van-e valaki, akinek a cselekedetei valóban Isten kedvéért valók? Még azok között is, akik Istenért cselekszenek, csak kevesen vannak, akik ismerik Istent. Hányan vannak, akik nem a saját érdekükből cselekszenek? Hányan vannak, akik nem nyomnak el vagy közösítenek ki másokat azért, hogy megvédjék saját pozíciójukat? Így hát Istent számtalanszor erővel halálra ítélték, és számtalan barbár bíró elítélte Istent, és újra keresztre szegezték Őt. Hányan nevezhetők igaznak, mert valóban Isten kedvéért cselekszenek?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A gonosz biztosan elnyeri büntetését)

Tudjátok meg, hogy azért álltok ellen Isten munkájának, vagy azért használjátok a saját elképzeléseiteket a mai munka mérésére, mert nem ismeritek Isten munkájának alapelveit, és elhamarkodottan kezelitek a Szentlélek munkáját. Az Istennel szembeni ellenállásotokat és a Szentlélek munkájának akadályozását az elképzeléseitek és eredendő arroganciátok okozzák. Ez nem azért van, mert Isten munkája rossz, hanem mert természeteteknél fogva túlságosan lázadók vagytok. Miután megtalálták az Istenbe vetett hitüket, egyesek még azt sem tudják biztosan megmondani, honnan származik az ember, mégis nyilvános beszédeket mernek tartani, értékelve a Szentlélek munkájának jó és rossz részeit. Még az apostolokat is kioktatják, akik a Szentlélek új munkáját végzik, megjegyzéseket fűznek hozzájuk, és soron kívül beszélnek; emberi mivoltuk túlságosan alacsonyrendű, és a legcsekélyebb értelem sincs bennük. Vajon nem jön el az a nap, amikor az ilyen embereket visszautasítja a Szentlélek munkája, és a pokol tüze megégeti őket? Nem ismerik Isten munkáját, ehelyett megítélik azt, és még utasítani is próbálják Istent, hogyan munkálkodjon. Hogyan ismerhetik az ilyen oktalan emberek Istent? Az ember a keresés és megtapasztalás folyamata során ismeri meg Istent; az Istenről való tudást nem a Szentlélek megvilágosítása által nyeri el önkényes ítélkezése során. Minél pontosabbá válik az emberek tudása Istenről, annál kevésbé ellenkeznek Vele. Ezzel szemben minél kevesebbet tudnak az emberek Istenről, annál valószínűbb, hogy ellene fordulnak. Az elképzeléseid, a régi természeted és az emberi mivoltod, jellemed és erkölcsi felfogásod az a tőke, amellyel ellenállsz Istennek, és minél romlottabb az erkölcsöd, minél utálatosabbak a tulajdonságaid és minél alacsonyabb rendű az emberi mivoltod, annál inkább Isten ellensége vagy. Azok, akik erős elképzelésekkel rendelkeznek és öntelt beállítottságúak, még inkább ellenségesek a megtestesült Istennel szemben; az ilyen emberek az antikrisztusok. Ha az elképzeléseid nem kerülnek helyreigazításra, akkor mindig Isten ellen valók lesznek; soha nem leszel összeegyeztethető Istennel, és mindig távol leszel tőle.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Megismerni Isten munkájának három szakaszát az Isten megismeréséhez vezető út)

Bárki, aki nem érti meg Isten munkájának célját, az ellenáll Neki, aki pedig megértette Isten munkájának célját, mégsem törekszik arra, hogy megfeleljen Istennek, az még inkább Istennel szembeni ellenállónak tekintendő. Vannak olyanok, akik nagy templomokban olvassák a Bibliát, és egész nap azt szavalják, de közülük egy sem érti Isten munkájának célját. Közülük egyik sem képes megismerni Istent; még kevésbé képes közülük bárki is összhangba kerülni Isten szándékaival. Ők mind értéktelen, hitvány emberek, akik mindannyian magas lóról oktatják ki „Istent”. Olyanok ők, akik Isten zászlaját viszik, mégis szándékosan ellenállnak Neki. Istenbe vetett hitüket tűzik zászlajukra, mégis az ember húsát eszik és vérét isszák. Minden ilyen ember ördög, aki felfalja az ember lelkét, fő démon, aki szándékosan megzavarja azokat, akik a helyes útra próbálnak lépni, és botránykő, ami akadályozza az Istent keresőket. Lehet, hogy „szilárd alkatnak” tűnnek, de honnan tudhatják követőik, hogy ők nem mások, mint antikrisztusok, akik arra vezetik az embereket, hogy ellenálljanak Neki? Honnan tudhatják a követőik, hogy ők eleven ördögök, akik az emberi lelkek felfalásának szentelik magukat? Azok, akik Isten jelenlétében nagyra tartják magukat, a legszánalmasabb emberek, míg azok, akik egyszerűnek tartják magukat, a leginkább megbecsültek. És azok, akik azt hiszik, hogy ismerik Isten munkáját, ráadásul képesek nagy harsánysággal hirdetni másoknak Isten munkáját, még akkor is, ha közvetlenül Őrá tekintenek – ők a legtudatlanabb emberek. Az ilyen emberek nincsenek birtokában Isten bizonyságtételének, arrogánsak és önhittek. Akik azt hiszik, hogy túl keveset tudnak Istenről, annak ellenére, hogy tényleges tapasztalattal és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek Róla – ők azok, akiket Ő a legjobban szeret. Csak az ilyen emberek vannak valóban birtokában a bizonyságtételnek, és igazán csak ők képesek Isten által tökéletesedni. Akik nem értik Isten szándékait, azok ellenállnak Istennek; akik értik Isten szándékait, de nem gyakorolják az igazságot, azok ellenállnak Istennek; akik eszik és isszák Isten szavait, mégis szembe mennek Isten szavainak lényegével, azok ellenállnak Istennek; akiknek elképzeléseik vannak a megtestesült Istenről, ráadásul hajlanak a lázadásra, azok Isten ellenfelei; akik ítéletet mondanak Isten felett, azok ellenállnak Istennek; és aki nem képes megismerni Istent vagy tanúságot tenni Róla, az ellenáll Istennek. Ezért nógatlak benneteket: ha tényleg hisztek abban, hogy képesek vagytok ezen az úton járni, akkor kövessétek tovább. De ha képtelenek vagytok tartózkodni az Istennek való ellenállástól, akkor jobb, ha elsétáltok, mielőtt túl késő lenne. Ellenkező esetben rendkívül nagy az esélye annak, hogy a dolgok rosszul alakulnak számotokra, mert a természetetek egyszerűen túlságosan romlott. Hűségből vagy alávetettségből, igazságra és igazságosságra szomjazó szívből vagy Isten iránti szeretetből egy fikarcnyival sem rendelkeztek. Azt lehet mondani, hogy a helyzetetek Isten előtt egy romhalmaz. Nem tudjátok betartani azt, amit be kellene tartanotok, és képtelenek vagytok kimondani azt, amit ki kellene mondani. Amit a gyakorlatba kellene ültetnetek, azt nem sikerült megvalósítanotok; és azt a feladatot, amit be kellene töltenetek, képtelenek voltatok betölteni. Nincs meg bennetek az a hűség, lelkiismeret, alávetettség és elszántság, aminek meg kellene lennie. Nem viseltétek el azt a szenvedést, amit el kellene viselnetek, és nincs meg bennetek az a hit, aminek meg kellene lennie. Egész egyszerűen teljes mértékben nélkülöztök minden érdemet: nem szégyellitek magatokat, hogy tovább éltek? Hadd győzzelek meg titeket arról, hogy jobb lenne, ha örök nyugalomra hajtanátok fejeteket, így megkímélnétek Istent attól, hogy miattatok aggódjon és szenvedjen. Hisztek Istenben, mégsem ismeritek az Ő szándékait; eszitek és isszátok Isten szavait, mégis képtelenek vagytok betartani azt, amit Isten megkövetel az embertől. Hisztek Istenben, mégsem ismeritek Őt, és életben maradtok cél nélkül, amelyre törekedhettek, értékek nélkül, értelem nélkül. Emberi lényként éltek, mégis a legcsekélyebb mértékben sincs lelkiismeretetek, tisztességetek vagy hitelességetek – vajon emberi lényeknek nevezhetitek még magatokat? Hisztek Istenben, mégis becsapjátok Őt; sőt mi több, elveszitek Isten pénzét, és felfaljátok a Neki szánt áldozatokat. És végül mégsem mutatjátok a legcsekélyebb tiszteletet sem Isten érzései iránt, vagy a leghalványabb lelkiismeret-furdalást sem tanúsítjátok Iránta. Isten legcsekélyebb elvárásait sem tudjátok teljesíteni. Vajon nevezhetitek még magatokat emberi lénynek? Megeszitek az ételt, amit Isten ad nektek, és belélegzitek az oxigént, amit ad nektek, élvezitek az Ő kegyelmét, de végül a legcsekélyebb tudással sem rendelkeztek Istenről. Éppen ellenkezőleg, semmirekellőkké váltatok, akik ellenállnak Istennek. Nem tesz ez titeket még a kutyánál is alacsonyabb rendű vadállattá? Vajon van az állatok között olyan, amelyik rosszindulatúbb nálatok?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindazon emberek, akik nem ismerik Istent, ellenállnak Istennek)

Az emberrel az a legnagyobb probléma, hogy csak olyan dolgokat szeret, amelyeket nem láthat vagy érinthet, olyan dolgokat, amelyek rendkívül titokzatosak és csodálatosak, és amelyek az ember számára elképzelhetetlenek és az egyszerű halandók számára elérhetetlenek. Minél valószerűtlenebbek ezek a dolgok, annál inkább elemzik őket az emberek, sőt minden mást figyelmen kívül hagyva hajszolják őket, és megpróbálják megszerezni őket. Minél irreálisabbak, az emberek annál alaposabban vizsgálják és elemzik őket, sőt, egészen odáig mennek, hogy megalkotják saját kimerítő elképzeléseiket róluk. Ezzel szemben viszont, minél valószerűbbek a dolgok, az emberek annál elutasítóbbak velük szemben; egyszerűen lenézik, sőt megvetik őket. Vajon nem pontosan ez-e a ti hozzáállásotok ahhoz a valós munkához, amit ma végzek? Minél reálisabbak az ilyen dolgok, annál előítéletesebbek vagytok velük szemben. Nem szántok időt a vizsgálatukra, hanem egyszerűen figyelmen kívül hagyjátok őket; lenézitek ezeket a valós, alacsony szintű követelményeket, sőt számos elképzelést tápláltok erről az Istenről, aki a leggyakorlatiasabb, és egyszerűen képtelenek vagytok elfogadni az Ő gyakorlatiasságát és normalitását. Ily módon nem egy homályos hithez ragaszkodtok-e? Rendíthetetlen a hitetek a múlt idők homályos Istenében, és nem érdekel benneteket a mai gyakorlati Isten. Vajon ez nem azért van, mert a tegnap Istene és a ma Istene két különböző korszakból származik? Valamint nem azért, mert a tegnap Istene a mennyek magasztos Istene, míg a ma Istene egy apró földi ember? Továbbá nem azért-e, mert az ember által imádott Isten az, akit az ő elképzelései hoztak létre, míg a mai Isten kézzelfogható hús-vér testből való, és a földön termett? Mindent összevetve, vajon nem a mai Isten túlságosan is reális volta miatt nem követi Őt az ember? Mert amit a mai Isten az emberektől kér, az pontosan az, amit az emberek a legkevésbé sem akarnak megtenni, és ami miatt szégyellik magukat. Nem ez nehezíti-e meg a dolgokat az emberek számára? Nem fedi-e ez fel az emberek sebhelyeit? Ily módon sokan nem a reális Istenre, a gyakorlati Istenre törekednek, és így a megtestesült Isten ellenségeivé, vagyis antikrisztusokká válnak. Vajon nem nyilvánvaló ez a tény? A múltban, amikor Isten még nem öltött testet, te talán vallásos személy vagy odaadó hívő lehettél. Miután Isten testet öltött, sok ilyen áhítatos hívő akaratlanul is antikrisztussá vált. Tudod, hogy mi folyik itt? Az Istenben való hitedben nem a valóságra koncentrálsz, és nem az igazságra törekszel, hanem a koholmányok megszállottja vagy – nem éppen ez a megtestesült Istennel szembeni ellenségeskedésed legegyértelműbb forrása?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tudnak megfelelni Istennek, akik ismerik Istent és az Ő munkáját)

Az ember nem hajlandó Isten felé törekedni, nem hajlandó a vagyonát Istenért feláldozni, és nem hajlandó egy egész élet erőfeszítéseit Istennek szentelni; ehelyett azt mondja, hogy Isten túl messzire ment, hogy Istennel kapcsolatban túl sok minden ellentétes az ember elképzeléseivel. Ilyen emberi mivolttal még akkor sem tudnátok megnyerni Isten elismerését, ha fáradhatatlanul törekednétek rá, nem is beszélve arról, hogy nem is keresitek Istent. Nem tudjátok, hogy ti az emberiség selejtes árui vagytok? Nem tudjátok, hogy nincs a tiéteknél alacsonyabb rendű emberi mivolt? Nem tudjátok, hogy mások milyen megszólítással tisztelnek meg titeket? Azok, akik igazán szeretik Istent, a farkas apjának, a farkas anyjának, a farkas fiának és a farkas unokájának neveznek titeket; a farkas leszármazottai vagytok, a farkas népe; ismernetek kell saját identitásotokat, és soha nem szabad azt elfelejtenetek. Ne higgyétek, hogy valamiféle felsőbbrendű figurák vagytok: ti vagytok a nem-emberek legádázabb csoportja az emberiség körében. Nem tudtok erről semmit? Tudjátok, mekkora kockázatot vállalok azzal, hogy köztetek munkálkodom? Ha az értelmetek nem tud újra normálissá válni, és a lelkiismeretetek nem tud normálisan működni, akkor soha nem fogjátok levetni magatokról a „farkas” elnevezést, soha nem fogtok megmenekülni az átok napjától, és soha nem fogtok megmenekülni a büntetésetek napjától. Alsóbbrendűnek születtetek, értéktelen dolognak. Természeteteknél fogva éhes farkasfalka vagytok, egy rakás törmelék és szemét, és Én veletek ellentétben nem azért munkálkodom rajtatok, hogy elnyerjem a kegyeiteket, hanem azért, mert szükség van a munkára. Ha továbbra is ilyen lázadók lesztek, akkor felhagyok a munkámmal, és soha többé nem fogok rajtatok munkálkodni; ellenkezőleg, átadom a munkámat egy másik, Nekem tetsző csoportnak, és ezzel örökre elhagylak benneteket, mert nem vagyok hajlandó azokra tekinteni, akik ellenségeskednek Velem.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

A hitetek nagyon szép; azt mondjátok, hogy egész életeteket hajlandók vagytok munkámra fordítani, és hogy hajlandóak vagytok életeteket feláldozni érte, de beállítottságotok nem sokat változott. Csak arrogánsan beszéltek, annak ellenére, hogy a tényleges viselkedésetek nagyon is hitvány. Olyan, mintha az emberek nyelve és ajka a mennyben lenne, de a lábuk messze lent a földön, és ennek következtében a szavaik és a tetteik, valamint a hírnevük még mindig darabokban és romokban hever. A hírnevetek tönkrement, a modorotok aljas, a beszédmódotok alantas, és az életetek megvetendő; még az emberi mivoltotok teljessége is alantas hitványságba süllyedt. Kicsinyesek vagytok másokkal szemben, és minden apróságon alkudoztok. A saját hírnevetek és státuszotok miatt veszekedtek, olyannyira, hogy még a pokolba és a tűz tavába is hajlandóak vagytok leszállni. A jelenlegi szavaitok és tetteitek elegendőek Nekem ahhoz, hogy megállapítsam, hogy bűnösök vagytok. A munkámhoz való hozzáállásotok elég ahhoz, hogy megállapítsam, hogy igaztalanok vagytok, és az összes beállítottságotok elégséges ahhoz, hogy rámutassak, hogy mocskos lelkek vagytok, akik tele vannak ocsmányságokkal. A megnyilvánulásaitok és az, amit feltártok, elegendőek ahhoz, hogy kimondjam, hogy olyan emberek vagytok, akik megitták a magukét a tisztátalan lelkek véréből. Amikor a királyságba való belépésről van szó, nem feditek fel az érzéseiteket. Azt hiszitek, hogy amilyenek most vagytok, elegendő ahhoz, hogy át tudjatok lépni mennyei királyságom kapuján? Azt hiszitek, hogy belépést nyerhettek a munkám és szavaim szent földjére anélkül, hogy saját szavaitokat és tetteiteket előbb próbára tenném? Ki tudna port hinteni a szemembe? Hogyan kerülhetnék el megvetendő, alantas viselkedéseitek és beszélgetéseitek tekintetemet? Az életeteket úgy határoztam meg, hogy olyan élet legyen, amelyben e tisztátalan szellemek vérét isszátok és húsát eszitek, mert minden nap Előttem utánozzátok őket. Viselkedésetek különösen rossz volt Előttem, így hogyan ne találhatnálak benneteket undorítónak? Szavaitok a tisztátalan szellemek szennyeit tartalmazzák: ugyanúgy hízelegtek, titkolóztok és áltattok, mint azok, akik boszorkánysággal foglalkoznak, és mint azok, akik csalárdak és az igaztalanok vérét isszák. Az ember minden megnyilvánulása rendkívül igaztalan, hogyan kerülhetne tehát valamennyi ember a szent földre, ahol az igazak vannak? Azt hiszed, hogy a megvetendő viselkedésed szentként megkülönböztethet téged azokhoz az igaztalanokhoz képest? A kígyószerű nyelved végül tönkreteszi majd ezt a testedet, amely pusztítást végez és ocsmányságokat követ el, a kezeid pedig, amelyeket tisztátalan lelkek vére borít, végül szintén a pokolba fogják húzni a lelkedet. Miért nem ragadod meg hát ezt a lehetőséget, hogy megtisztítsd a mocsokkal borított kezeidet? És miért nem használod ki ezt a lehetőséget, hogy kivágd azt az igaztalan szavakat beszélő nyelvedet? Lehet, hogy hajlandó vagy a pokol lángjaiban szenvedni a kezeid, a nyelved és az ajkad kedvéért? Két szememmel őrködöm mindenki szíve felett, mert már jóval azelőtt, hogy megteremtettem volna az emberiséget, kezembe szorítottam a szívüket. Már régen átláttam az emberek szívén, így hogyan kerülhetnék el gondolataik a tekintetemet? Hogyne lenne túl késő megmenekülniük attól, hogy Lelkem megégesse őket?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindannyian annyira hitvány jellemek vagytok!)

Az ajkad kedvesebb, mint a galamboké, de a szíved alattomosabb, mint a régi kígyó. Az ajkaid olyan gyönyörűek, akár a libanoni nők, de a szíved nem kedvesebb, mint az övék, és semmiképpen sem hasonlítható a kánaániak szépségéhez. A szíved oly csalárd! Amit utálok, az csak az igaztalanok ajka és a szívük, és az emberekkel szemben támasztott követelményeim egyáltalán nem magasabbak annál, mint amit a szentektől elvárok; csak éppen ellenszenvet érzek az igaztalanok gonosz tettei iránt, és remélem, hogy képesek lesznek levetni a mocskosságukat és kiszabadulni a jelenlegi szorult helyzetükből, hogy kitűnjenek az igaztalanok közül, és együtt éljenek és legyenek szentek azokkal, akik igazak. Ti ugyanolyan körülmények között vagytok, mint Én, mégis elborít benneteket a mocsok; még a legcsekélyebb mértékben sem rendelkeztek a kezdetben teremtett emberek eredeti hasonlatosságával. Sőt, mivel minden nap azon tisztátalan szellemek hasonlatosságát utánozzátok, azt teszitek, amit ők tesznek, és azt mondjátok, amit ők mondanak, minden részetek – még a nyelvetek és ajkatok is – átitatódott az ő szennyes vizükkel, olyannyira, hogy teljesen beborítanak benneteket az ilyen foltok, és egyetlen részetek sem használható az Én munkámra. Ez olyan szívszaggató! Ti a lovak és a marhák efféle világában éltek, de valójában nem érzitek magatokat zaklatottnak; tele vagytok örömmel, és szabadon és könnyedén éltek. Ebben a szennyes vízben úszkáltok, de valójában észre sem veszitek, hogy ilyen helyzetbe kerültetek. Minden nap tisztátalan szellemekkel társalogtok, és „ürülékkel” érintkeztek. Az életetek meglehetősen közönséges, de valójában nem vagy tudatában annak, hogy egyáltalán nem létezel az emberi világban, és hogy nem vagy önmagad ura. Hát nem tudod, hogy az életedet régen eltaposták azok a tisztátalan szellemek, vagy hogy a jellemedet régen bemocskolta a szennyes víz? Azt hiszed, hogy egy földi paradicsomban élsz, és hogy a boldogság közepette vagy? Nem tudod, hogy tisztátalan szellemek mellett éltél, és hogy te mindazzal léteztél együtt, amit ők készítettek neked? Hogyan lehetne bármilyen értelme annak, ahogyan élsz? Hogyan lehetne az életednek bármilyen értéke? A szüleid után szaladgáltál, a tisztátalan szellemek szülei után, de valójában fogalmad sincs arról, hogy akik téged csapdába ejtettek, azok a tisztátalan szellemek szülei, akik a világra hoztak és felneveltek téged. Sőt, azzal sem vagy tisztában, hogy minden szennyedet valójában ők adták neked; te csak annyit tudsz, hogy ők tudnak neked „örömet” szerezni, nem fenyítenek meg téged, nem ítélkeznek feletted, és főleg nem átkoznak meg téged. Soha nem kaptak tőled dührohamot, hanem gyengédséggel és kedvességgel bánnak veled. A szavaik táplálják a szívedet és rabul ejtenek téged, hogy összezavarodj, és anélkül, hogy észrevennéd, beszippantottak és te készséggel szolgálod őket, így válsz a kivezető útjukká és szolgájukká. Nincs semmiféle panaszod, de hajlandó vagy dolgozni nekik, mint a kutyák, mint a lovak; ők félrevezetnek téged. Emiatt egyáltalán nincs semmilyen reakciód arra a munkára, amit én végzek. Nem csoda, hogy titokban mindig ki akarsz csúszni az ujjaim közül, és nem csoda, hogy mindig édes szavakat akarsz használni, hogy csalárd módon jóindulatot csikarj ki Tőlem. Mint kiderült, neked már volt egy másik terved, egy másik megállapodásod. Láthatsz egy kicsit abból, amit Én a Mindenhatóként cselekszem, de a legkevésbé sem ismered ítéletemet és fenyítésemet. Fogalmad sincs arról, hogy mikor kezdődött az Én fenyítésem; csak azt tudod, hogyan csapj be Engem – de azt nem tudod, hogy nem fogok eltűrni semmilyen kihágást az embertől. Mivel már elhatároztad, hogy Engem szolgálsz, nem foglak elengedni téged. Olyan Isten vagyok, aki irtózik a gonosztól, és olyan Isten vagyok, aki féltékeny az emberiségre. Mivel már az oltárra helyezted a szavaidat, nem tűröm, hogy a szemem láttára elszökj, és azt sem tűröm, hogy két urat szolgálj. Azt gondoltad, hogy lehet egy második szerelmed, miután szavaidat oltáromra és szemeim elé helyezted? Hogyan engedhetném meg, hogy az emberek ennyire bolondot csináljanak Belőlem? Azt hitted, hogy könnyelműen fogadalmakat és esküket tehetsz Nekem a nyelveddel? Hogyan tehettél esküket az Én trónomnál, az Én trónomnál, aki a Legmagasságosabb vagyok? Azt hitted, hogy esküid már elmúltak? Hadd mondjam el nektek: még ha a testetek el is múlik, az esküitek nem múlhatnak el. A végén esküitek alapján foglak elítélni titeket. Ti azonban azt hiszitek, hogy felületesen is meg tudtok birkózni Velem, hogy szavaitokat Elém helyezitek, és hogy szívetek tisztátalan szellemeket és gonosz szellemeket szolgálhat. Hogyan is tűrhetné haragom ezeket a kutyaszerű, disznószerű embereket, akik becsapnak Engem? Végre kell hajtanom adminisztratív rendeleteimet, és vissza kell szereznem a tisztátalan szellemek kezéből mindazokat a kimért, „jámbor” embereket, akik hisznek Bennem, hogy fegyelmezetten „várakozhassanak” Rám, legyenek az Én ökreim, legyenek az Én lovaim, és az Én öldöklésem által legyenek vezényelve. Ráveszlek majd, hogy vedd fel a korábbi elszántságodat és újra Engem szolgálj. Nem tűrök el egyetlen olyan teremtett lényt sem, amely becsap Engem. Azt hitted, hogy csak úgy önkényesen kéréseket fogalmazhatsz meg és hazudozhatsz előttem? Azt hitted, hogy nem hallottam vagy nem láttam a szavaidat és tetteidet? Hogy ne lettek volna a szavaid és tetteid az Én szemem előtt? Hogyan engedhetném meg valaha is, hogy az emberek így becsapjanak Engem?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindannyian annyira hitvány jellemek vagytok!)

Némelyek azt kérdezik: „Pontosan mi az emberi lény?” Napjainkban az emberek közül senki sem emberi lény. Ha nem emberi lények, akkor vajon mik? Mondhatjuk azt, hogy állatok, vadak, Sátánok, avagy ördögök, mindenesetre csupán emberi bőr borítja őket, de nem nevezhetők emberi lényeknek, mert nem rendelkeznek a normális emberi mivolttal. Közel jár az igazsághoz az, ha állatoknak nevezzük őket, azonban az embereknek nyelvük, elméjük és gondolataik vannak, tudnak tudománnyal és gyártással foglalkozni, vagyis csak a felsőbbrendű állatokhoz sorolhatók. Azonban az embereket túlságosan mélyen megrontotta a Sátán, már régen elvesztették a lelkiismeretüket és az értelmüket, és egyáltalán nem vetik alá magukat Istennek, illetve félik Őt. Teljesen helyénvaló az, ha ördögöknek és Sátánoknak nevezzük őket. Mivel sátáni a természetük, és sátáni beállítottságokat fednek fel és sátáni nézeteket hangoztatnak, jobban illik rájuk az „ördögök és Sátánok” megnevezés. Az emberek túlságosan mélyen meg lettek rontva, és nincs bennük valami sok emberi hasonlatosság. Olyanok, akár a vadak és az állatok, ördögök ők. Az emberek éppen most se nem ezek, se nemazok; sem emberi lényekre, sem démonokra nem hasonlítanak, és nem rendelkeznek valódi emberi hasonlatossággal. Sok évnyi tapasztalat után a hosszú ideje hívők közül némelyek szert tesznek némi bensőségességre Istennel, és többé-kevésbé némileg meg tudják érteni Istent, és többé-kevésbé aggasztják őket azok a dolgok, amelyek Istent aggasztják, és többé-kevésbé azokon a dolgokon gondolkoznak, amelyeken Isten gondolkozik – ez azt jelenti, hogy van némi emberi megjelenésük, és félig ki vannak alakítva. Az új hívők még nem tapasztaltak meg fenyítést és ítéletet, illetve sok metszést, és az igazságból sem hallottak valami sokat, csupán olvasták Isten szavait, de nem rendelkeznek valódi tapasztalással. Ennek eredményeként messze elmaradnak az elvárástól. Az ember tapasztalatainak mélysége dönti el, hogy mennyire tud megváltozni. Minél kevésbé tapasztalod meg Isten szavait, annál kevésbé fogod érteni az igazságot. Ha egyáltalán nincs tapasztalatod, akkor érintetlen, élő Sátán vagy, akkor simán és egyszerűen csak ördög vagy. Hiszed ezt? Egy napon meg fogod érteni ezeket a szavakat. Vannak most jó emberek? Ha az embereknek nincs emberi megjelenésük, akkor hogyan nevezhetnénk őket emberi lényeknek? Még kevésbé jöhet szóba az, hogy jó embereknek nevezzük őket. Csupán a borításuk emberi, azonban nincs emberi lényegük, nem lenne túlzás emberi ruhába bújt vadállatoknak nevezni őket.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Amíg az emberek meg nem tapasztalták Isten munkáját, és meg nem értették az igazságot, addig a Sátán természete irányítja és uralja őket belülről. Konkrétan mit foglal magában ez a természet? Például miért vagy önző? Miért véded a saját pozíciódat? Miért vannak ilyen erős érzéseid? Miért élvezed ezeket az igaztalan dolgokat? Miért szereted ezeket a gonoszságokat? Mi az alapja annak, hogy ennyire odavagy az ilyesmikért? Honnan jönnek ezek a dolgok? Miért fogadod el őket ilyen boldogan? Mostanára már mind megértettétek, hogy mindezek mögött fő okként az áll, hogy a Sátán mérge ott van az emberben. Tehát mi is a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: „Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?” – azt felelik: „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.” Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet már a romlott emberiség létezésének alapjává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig. Minden, amit a Sátán tesz, a saját vágyai, ambíciói és céljai érdekében történik. Túl akar tenni Istenen, ki akar törni Isten igájából, és meg akarja kaparintani az irányítást minden, Isten által teremtett dolog fölött. Mára ilyen mértékben rontotta meg a Sátán az embereket: mindannyiuk természete sátáni, mindannyian igyekeznek megtagadni Istent és ellenszegülni Neki, maguk akarják irányítani a sorsukat, és megpróbálnak ellenállni Isten vezénylésének és elrendezéseinek. Ambícióik és vágyaik pontosan megegyeznek a Sátánéval. Ezért az ember természete a Sátán természete. Valójában sok ember mottói és aforizmái az emberi természetet képviselik és az emberi romlottság lényegét tükrözik. Az emberek a saját preferenciáik szerint választanak, és választásaik mind az emberek beállítottságát és törekvéseit képviselik. Egy személy minden szavában és tettében, bármilyen jól van is leplezve, a természetét nem tudja elfedni. Például a farizeusok általában elég szépen prédikáltak, de amikor meghallották Jézus beszédeit és az Általa kifejezett igazságokat, elfogadás helyett elítélték azokat. Ez leleplezte a farizeusok természetlényegét, vagyis azt, hogy idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt. Bizonyos emberek egészen szépen beszélnek, és jól álcázzák magukat, mások azonban, miután eltöltöttek némi időt a társaságukban, rájönnek, hogy a természetük mélységesen csalárd és becstelen. Mindenki más leleplezi természetlényegüket, miután hosszú időt töltött velük. Végül a többiek ezt a következtetést vonják le: ezek csalárd emberek, akiknek soha egy igaz szó sem hagyja el a száját. Ez az állítás ezeknek az embereknek a természetét képviseli, és ez természetlényegük legjobb illusztrációja és bizonyítéka. Világi ügyekre vonatkozó filozófiájuk abban áll, hogy senkinek nem mondják el az igazságot, és nem bíznak senkiben. Az ember sátáni természetében sok sátáni filozófia és méreg van. Néha még te magad sem tudsz ezekről, és nem érted őket; mégis életed minden egyes pillanata ezeken a dolgokon alapul. Sőt, mi több, úgy gondolod, hogy ezek nagyon is helyes, észszerű, egyáltalán nem elhibázott dolgok. Ez elég jól mutatja, hogy a Sátán filozófiái az emberek természetévé váltak, és hogy az emberek ezekkel teljes összhangban élnek, a megbánás mindenfajta érzése nélkül, úgy gondolva, hogy ez az életmód jó. Így folyamatosan kimutatják sátáni természetüket, és folyamatosan a Sátán filozófiái szerint élnek. A Sátán természete az emberiség élete és az emberiség természetlényege.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?)

Általánosságban szólva mint emberi lény, aki e világra született, valami olyat fogsz tenni, ami az igazság megsértését jelenti, függetlenül attól, hogy emlékszel-e rá, hogy valaha is tettél olyasmit, amivel elárultál egy másik embert, vagy hogy korábban sokszor elárultál-e másokat. Mivel képes vagy elárulni a szüleidet vagy a barátaidat, ezért képes vagy elárulni másokat is, ezen túlmenően képes vagy elárulni Engem, és olyan dolgokat tenni, amelyeket megvetek. Másként mondva az árulás nem csupán egy felületesen erkölcstelen magatartás, hanem olyasvalami, ami ellentmond az igazságnak. Pontosan ez a forrása az emberiség ellenállásának és Ellenem való lázadozásának. Ezért foglaltam ezt össze a következő állításban: Az árulás az ember természete, és ez a természet a nagy ellensége minden ember Velem való összhangjának.

Az olyan viselkedés, amely nem tudja Nekem teljes mértékben alávetni magát, árulás. Az olyan viselkedés, amely nem tud Hozzám hűséges lenni, árulás. Becsapni és hazugságokkal félrevezetni Engem – árulás. Sok elképzelést magadban tartani és mindenfelé terjeszteni – árulás. Képtelennek lenni tanúbizonyságom és érdekeim fenntartására – árulás. Hamis mosolyokat kínálni, amikor a szíved távol van tőlem – árulás. Ezek a cselekedetek mind árulások, amelyekre mindig is képesek voltatok, és amelyek megszokottak köztetek. Lehet, hogy egyikőtök sem gondol erre problémaként – de Én nem így gondolom. Ha valaki Engem elárul, azt Én nem tudom csekélységként kezelni, és egészen biztosan nem tudom figyelmen kívül hagyni. Most, amikor köztetek dolgozom, ti így viselkedtek. Ha eljön a nap, amikor senki nem vigyáz rátok – nem lesztek-e olyanok, mint a banditák, akik a saját kis hegyeik királyainak nyilvánították magukat? Amikor ez történik, és ti katasztrófát okoztok – ki lesz ott, hogy takarítson utánatok? Azt hiszitek, hogy az árulás bizonyos cselekedetei pusztán alkalmi esetek, nem pedig állandó viselkedésetek, és nem érdemes őket ilyen komolysággal tárgyalni, amely sérti a büszkeségeteket. Ha valóban így gondoljátok, akkor nincs eszetek. Aki így gondolja, az a lázadás mintapéldánya és archetípusa. Az ember természete az élete – egy elv, amelyre a túlélésért támaszkodik, és amelyet nem tud megváltoztatni. Vedd az árulás természetét példaként! Ha képes vagy olyasmit tenni, amivel elárulod egy rokonodat vagy barátodat, az azt bizonyítja, hogy ez életed része és veled született természeted. Ezt senki nem tagadhatja.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (1.))

A Sátán által megrontott összes lélek fogságban van a Sátán hatalmában. Csak azok lettek elkülönítve, menekültek meg a Sátán táborából, és kerültek a mai királyságba, akik hisznek Krisztusban. Ezek az emberek nem élnek többé a Sátán befolyása alatt. Az ember természete még így is az emberi testben gyökerezik; ez azt jelenti, hogy bár lelketek megmenekült, természetetek még mindig olyan, mint volt, és annak az esélye, hogy elárultok Engem, továbbra is száz százalék. Ezért tart olyan sokáig az Én munkám, mivel a természetetek konok. Most mind a legjobb képességeitek szerint mentek keresztül a nehézségeken, miközben kötelességeiteket teszitek, mégis mindegyikőtök képes Engem elárulni, és visszatérni a Sátán hatalmába, az ő táborába, és visszatérni régi életetekhez – ez tagadhatatlan tény. Akkor nem lesz számotokra lehetséges, hogy egy szemernyi emberi mivoltot vagy emberi hasonlóságot mutassatok, ahogy most. A súlyos esetekben el fogtok pusztulni, sőt, mi több, örökre elkárhoztok, komoly büntetésben részesültök, és soha többé nem fogtok reinkarnálódni. Ez az elétek tárt probléma. Így emlékeztetlek benneteket, először is azért, hogy az Én munkám ne legyen hiábavaló, másodszor pedig, hogy ti mindannyian a világosság napjaiban élhessetek. Valójában nem az a fő probléma, hogy hiábavaló-e az Én munkám. Az a kulcsfontosságú, hogy ti képesek legyetek boldogan élni, és csodálatos jövőtök legyen. Az Én munkám az emberek lelkének megmentése. Ha a lelked a Sátán kezébe kerül, tested nem fog békében élni. Ha megvédem a testedet, a lelked is biztosan az Én gondoskodásom alatt lesz. Ha Én valóban gyűlöllek téged, a tested és a lelked azonnal a Sátán kezébe kerül. El tudod képzelni, milyen helyzetben leszel akkor? Ha egy nap az Én szavaim leperegnek rólatok, akkor vagy átadlak mindannyiótokat a Sátánnak, aki gyötrelmes kínzásnak fog benneteket alávetni egészen addig, amíg haragom teljesen el nem párolog, vagy személyesen Én foglak benneteket, menthetetlen embereket megbüntetni, mert szívetek, amely elárul Engem, soha nem fog megváltozni.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (2.))

Az Előttem hosszú éveken keresztül mutatott viselkedésetek példátlan választ adott Nekem, a válaszhoz tartozó kérdés pedig: „Milyen az ember hozzáállása az igazság és az igaz Isten színe előtt?” Az erőfeszítések, amelyeket az embernek szenteltem, azt bizonyítják, hogy az Én lényegem az ember iránti szeretet, és az ember Előttem végrehajtott minden tette azt bizonyítja, hogy az ő lényege az igazsággal szembeni undor és a Velem való szembenállás. Mindenkor aggódom mindazokért, akik követtek Engem – akik követnek Engem, mégsem képesek soha elfogadni szavaimat; még a javaslataimat sem képesek elfogadni. Ez szomorít el Engem a leginkább. Soha senki nem volt képes megérteni Engem, sőt, soha senki nem volt képes elfogadni Engem, bár az Én hozzáállásom őszinte, szavaim pedig gyengédek. Mindenki a saját elképzelései szerint próbálja elvégezni a munkát, amellyel megbíztam; nem keresik az Én szándékaimat, és főleg nem kérdezik meg, mit követelek meg tőlük. Még mindig azt állítják, hogy hűségesen szolgálnak Engem, miközben lázadnak Ellenem. Sokan hiszik azt, hogy azok az igazságok, amelyek számukra elfogadhatatlanok, vagy amelyeket ők nem tudnak gyakorolni, nem is igazságok. Ilyen emberekben az Én igazságaim megtagadott, félredobott dolgokká válnak. Ugyanakkor az emberek szóban elismernek Engem Istennek, másrészt viszont kívülállónak is hisznek Engem – aki nem az igazság, az út és az élet. Senki nem ismeri ezt az igazságot: az Én szavaim az örökké változatlan igazság. Én vagyok az élet ellátása az ember számára, és Én vagyok az emberiség egyetlen vezetője. Szavaim értékét és jelentését nem az határozza meg, hogy elismeri-e és elfogadja-e őket az emberiség, hanem maguknak a szavaknak a lényege. Ha egy személy sem képes elfogadni szavaimat e földön, szavaim értéke és az emberiségnek nyújtott segítségük akkor is felbecsülhetetlen bárki által. Ezért, amikor azzal a sok emberrel kerülök szembe, akik lázadnak szavaim ellen, cáfolják vagy teljes mértékben megvetik őket, csupán ennyi a hozzáállásom: Legyenek tanúim az idő és a tények, és bizonyítsák be, hogy az Én szavaim az igazság, az út és az élet. Bizonyítsák be, hogy minden, amit mondtam, helyes, hogy ezzel kell az embernek rendelkeznie, sőt még inkább ezt kell az embernek elfogadnia. Mindenkivel, aki követ Engem, tudatom ezt a tényt: azok, akik nem tudják teljesen elfogadni szavaimat, akik nem tudják gyakorolni szavaimat, akik nem képesek célt találni szavaimban, és akik nem részesülhetnek az üdvösség kegyelmében szavaim miatt – ők azok, akiket szavaim elítélnek; és még inkább ők azok, akik elveszítették üdvösségem kegyelmét, és pálcám soha nem távozik tőlük.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Meg kell fontolnotok cselekedeteiteket)