Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

A kort lezáró végső munkájában Isten természetét a fenyítés és az ítélet jellemzi, amelyben feltárja mindazt, ami igazságtalan, hogy nyilvánosan megítéljen minden embert, és tökéletessé tegye azokat, akik őszintén szeretik Őt. Csak egy ilyen természet képes véget vetni a kornak. Az utolsó napok már elérkeztek. Minden dolog fajtája szerint lesz elkülönítve és különböző minőségei alapján lesz különböző osztályokba sorolva. Ez pontosan az az idő, amikor Isten feltárja az emberek sorsát és rendeltetési helyét. Ha az emberek nem tapasztalják meg a fenyítést és az ítéletet, akkor nem lesz mód arra, hogy lázadó mivoltuk és igazságtalanságuk lelepleződjön. Csak a fenyítés és az ítélet révén tárulhat fel mindennek a sorsa. Az emberek csak akkor mutatják meg valódi arcukat, amikor megfenyítik és megítélik őket. A gonosz a gonosz mellé, a jó a jó mellé kerül, és minden ember fajtája szerint lesz különválasztva. A fenyítés és az ítélet által tárul fel mindennek a sorsa, hogy a rossz megbűnhődjön, a jó pedig jutalmat kapjon, és minden ember megadja magát Isten uralmának. Mindezt a munkát igazságos fenyítés és ítélet révén kell elérni. Mivel az ember romlottsága elérte a csúcspontját, és lázadó mivolta rendkívül súlyossá vált, csak Isten igazságos természete – amely főként fenyítésből és ítéletből áll, és amely az utolsó napokban tárul fel – képes az embereket teljesen átalakítani és teljessé tenni, és ez képes feltárni a gonoszságot, és így az igazságtalanok szigorúan meg lesznek büntetve. Ezért az ilyen természet a kor jelentőségével van átitatva. Isten természete az egyes új korszakok munkája érdekében tárul fel és mutatkozik meg. Nem arról van szó, hogy Isten önkényesen és értelmetlenül fedi fel természetét. Tegyük fel, hogy Isten az utolsó napokban az emberek sorsának felfedése során még mindig végtelen irgalommal és szerető kedvességgel szereti az embereket, és továbbra is szeretetteljes marad velük szemben, nem vetve alá őket az igazságos ítéletnek, hanem inkább toleranciát, türelmet és megbocsátást tanúsítva irántuk, és megbocsátva nekik, bármilyen súlyosak is legyenek a bűneik, egy jottányi igazságos ítélet nélkül. Mikor érne hát véget valaha is Isten egész irányítása? Mikor lenne képes egy ilyen természet arra, hogy elvezesse az embereket az emberiség megfelelő rendeltetési helyére? Vegyünk például egy bírót, aki az emberek felé mindig szeretetteljes, egy szeretetteljes, kedves arcú és szelíd szívű bírót. Szereti az embereket, bármilyen bűncselekményeket is követtek el, és szeretetteljes és elnéző az emberekkel, bárkik is legyenek. Ebben az esetben mikor lesz képes valaha is igazságos ítéletet hozni? Az utolsó napokban csak az igazságos ítélet sorolhatja osztályokba az embereket fajtájuk szerint, és viheti el őket egy új birodalomba. Ily módon Isten ítélő és fenyítő igazságos természet az egész kornak véget vet.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkájának látomása (3.))

Én vagyok Maga az egyedülálló Isten, sőt, Én vagyok Isten egyetlen és egyedüli személye. Még inkább, Én, a test egésze, Isten teljes megnyilvánulása vagyok. Bárki, aki mer nem félni Engem, aki csak ellenállást mer tanúsítani a szemében, és aki az ellenszegülés szavait meri szólni Velem szemben, az biztosan meghal az Én átkaimtól és haragomtól (átkozás lesz az Én haragom miatt). Továbbá, aki mer nem hűséges vagy engedelmes lenni Felém, és aki csak meg meri próbálni, hogy becsapjon Engem, az biztosan meghal az Én gyűlöletemtől. Az Én becsületességem, fenségem és ítéletem örökkön-örökké megmarad. Eleinte szerető és irgalmas voltam, de ez nem az Én teljes isteni mivoltom természete; az igazságosság, a fenség és az ítélet csupán az Én természetemet alkotják, Magát a teljes Istent. A Kegyelem Korában szerető és irgalmas voltam. A munka miatt, amelyet be kellett fejeznem, birtokoltam a szerető kedvességet és az irgalmat; utána viszont már nem volt szükség ilyen dolgokra (és azóta sincs). Ez mind igazságosság, fenség és ítélet, és ez az Én normális emberi mivoltom teljes természete teljes isteni mivoltommal párosulva.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 79. fejezet)

Megbüntetem a gonoszokat és megjutalmazom a jókat, valamint érvényesítem igazságos mivoltomat és végrehajtom ítéletemet. Szavaimat fogom használni, hogy mindent megvalósítsak, minden emberrel és minden dologgal megtapasztaltatva fenyítő kezemet, és minden embernek megmutatom teljes dicsőségemet, teljes bölcsességemet és teljes bőségemet. Senki sem mer majd ítéletre kelni, mert Bennem minden megvalósult; és itt mindenki lássa teljes méltóságomat, és ízlelje meg teljes győzelmemet, mert Bennem minden dolog megnyilvánul. Ebből látható az Én nagy erőm és tekintélyem. Senki sem mer megsérteni Engem, és senki sem mer akadályozni Engem. Bennem minden nyitva áll. Ki merne eltitkolni bármit is? Biztos vagyok benne, hogy nem irgalmazok ennek a személynek! Az ilyen nyomorultaknak meg kell kapniuk súlyos büntetésemet, és az ilyen söpredéket el kell távolítani a szemem elől. Vasrúddal fogok uralkodni felettük, és hatalmamat használva ítélkezem felettük, a legcsekélyebb irgalmasság nélkül és egyáltalán nem kímélve az érzéseiket, mert Én Maga Isten vagyok, akinek nincsenek hús-vér testi érzései, aki fenséges, és akit nem lehet megsérteni. Ezt mindenkinek meg kell értenie és látnia kell, nehogy „ok és indok nélkül” leverjem és megsemmisítsem őket, mert az Én rudam lesújt mindenkire, aki megsért Engem. Nem érdekel, hogy ismerik-e adminisztratív rendeleteimet; ennek semmi jelentősége nem lesz Számomra, mivel az Én személyem nem tűri, hogy bárki megsértse. Emiatt mondják, hogy oroszlán vagyok; akihez hozzányúlok, azt lesújtom. Ezért mondják, hogy ma már istenkáromlás azt állítani, hogy Én vagyok a könyörület és a szerető kedvesség Istene. Lényegében nem bárány vagyok, hanem oroszlán. Senki sem mer megsérteni Engem; aki megsért Engem, azt halállal büntetem, azonnal és irgalom nélkül.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 120. fejezet)

Igaz vagyok, megbízható vagyok, és Én vagyok az Isten, aki átvizsgálja az ember szívének legmélyét! Azonnal felfedem, hogy ki igaz és ki hamis. Ne ijedjetek meg; minden az Én időm szerint működik. Ki akar Engem őszintén, és ki nem – meg fogom mondani nektek, egyenként. Ti csak ügyeljetek arra, hogy egyetek, igyatok, és közeledjetek Hozzám, amikor jelenlétembe léptek, és Én Magam fogom elvégezni a munkámat. Ne törekedjetek túlságosan gyors eredményekre; a munkám nem olyan, amit egyszerre el lehet végezni. Benne vannak az Én lépéseim és az Én bölcsességem, és ezért lehet felfedni a bölcsességemet. Hagyni fogom, hogy lássátok, mit teszek a kezeimmel – a gonosz megbüntetését és a jó megjutalmazását. Én biztosan nem kedvezek senkinek. Te, aki őszintén szeretsz Engem, Én őszintén szeretni foglak téged, és akik nem őszintén szeretnek Engem, haragom mindig velük lesz, hogy örökké emlékezzenek arra, hogy Én vagyok az igaz Isten, az Isten, aki átvizsgálja az ember szívének legmélyét. Ne viselkedj egyfajta módon mások előtt, de másként a hátuk mögött; tisztán látok mindent, amit teszel, és bár becsaphatsz másokat, Engem nem tudsz becsapni. Tisztán látom az egészet. Lehetetlen, hogy bármit is eltitkolj; minden az Én kezemben van. Ne gondold magad annyira okosnak attól, hogy az előnyödre hoztad ki a kicsinyes kis számításaidat. Mondom neked: Bármilyen sok tervet is forralnak ki az emberek, legyen az ezer vagy tízezer, a végén nem menekülhetnek ki a tenyeremből. Minden dolgot és minden tárgyat az Én kezeim irányítanak, nem is beszélve az egyénről! Ne próbálj elkerülni Engem vagy elrejtőzni, ne próbálj hízelkedni vagy titkolózni. Lehetséges, hogy még mindig nem látod, hogy nyilvánosan feltárult ragyogó tekintetem, a haragom és az ítéletem? Aki nem őszintén akar Engem, azt azonnal és könyörület nélkül megítélem. A szánalmamnak vége szakadt; nincs több belőle. Ne legyetek többé képmutatók, és vessetek véget vad és vakmerő szokásaitoknak.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 44. fejezet)

Isten igazságos természetének megértéséhez először is Isten érzelmeit kell megérteni: mit gyűlöl, mit utál, mit szeret, kivel szemben toleráns és irgalmas, és milyen típusú embereket ajándékoz meg irgalmával. Ez az egyik legfőbb dolog. Azt is meg kell érteni, hogy Isten, bármennyire szeretetteljes is, bármennyi irgalom és szeretet van is Benne az emberek iránt, mégsem tűri el, hogy bárki megsértse az Ő identitását és pozícióját, és azt sem tűri el, hogy bárki megsértse az Ő méltóságát. Isten szereti ugyan az embereket, de nem kényezteti őket. Ő megadja az embereknek szeretetét, irgalmát és toleranciáját, de sohasem dédelgette őket; Istennek megvannak az elvei és a korlátai. Bármennyit éreztél is meg Isten szeretetéből, bármilyen mély is lehet ez a szeretet, sohasem kezelheted Istent úgy, ahogy egy másik személyt kezelnél. Bár igaz, hogy Isten a legmélyebb intimitással bánik az emberekkel, de ha egy ember csak úgy tekint Istenre, mint egy másik személyre, mint egy személyre, aki egy teremtett lénnyel egyenértékű, vagy mint egy barátra vagy az imádat egy tárgyára, akkor Isten elrejti az Ő arcát előle, és elhagyja őt. Ez az Ő természete, és ezt a problémát az embereknek nem szabad félvállról venniük. Így gyakran láthatunk ehhez hasonló szavakat, amelyeket Isten az Ő természetéről mondott: nem számít, hány utat jártál végig, mennyi munkát végeztél, vagy mennyi szenvedést viseltél el: ha egyszer megsérted Isten természetét, Ő mindegyikőtöknek megfizet aszerint, amit tettetek. Ez azt jelenti, hogy Isten a legmélyebb intimitással kezeli az embereket, az emberek azonban nem kezelhetik úgy Istent, mint egy barátjukat vagy rokonukat. Ne nevezd Istent a „haverodnak”. Bármennyi szeretetet kaptál is Tőle, bármennyi toleranciával fordult is Ő feléd, sohasem kezelheted úgy Istent, mint barátodat. Ez Isten igazságos természete.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VII.)

Isten türelmetlensége a sértéssel szemben az Ő egyedülálló lényege; Isten haragja az Ő egyedülálló természete, Isten fensége az Ő egyedülálló lényege. Az alapelv Isten haragja mögött az Ő identitásának és státuszának megjelenítése, amellyel kizárólag Ő rendelkezik. Mondani sem kell, hogy ez az alapelv Magának az egyedülálló Istennek a lényegét is szimbolizálja. Isten természete az Ő eredendő lényege, amely egyáltalán nem változik az idő múlásával, és a földrajzi hely változásai sem módosítják. Az Ő eredendő természete az Ő benső lényege. Bárkin végzi is el munkáját, az Ő lényege nem változik, sem az Ő igazságos természete. Amikor valaki megharagítja Istent, Isten az Ő eredendő természetét küldi ki; ekkor az Ő haragja mögötti alapelv nem változik, sem az Ő egyedülálló identitása és státusza. Ő nem azért gerjed haragra, mert az Ő lényegében változás állt be, vagy mert az Ő természetéből különböző elemek támadnak fel, hanem mert az ember ellenállása Vele szemben megsérti az Ő természetét. Az ember égbekiáltó provokációja Istennel szemben komoly kihívás Isten saját identitására és státuszára nézve. Isten nézőpontjából, amikor az ember kihívást intéz Hozzá, az ember megkérdőjelezi Őt és kísérti az Ő haragját. Amikor az ember szembeszegül Istennel, amikor az ember kétségbe vonja Istent, amikor az ember folyamatosan kísérti Isten haragját – ez pedig olyankor történik, amikor elszabadul a bűn –, Isten haragja természetes módon feltárul és megjelenik. Ezért amikor Isten kifejezésre juttatja haragját, az azt szimbolizálja, hogy minden elvetemült erő megszűnik létezni, és azt szimbolizálja, hogy minden ellenséges erő el fog pusztulni. Ez Isten igazságos természetének és Isten haragjának egyedülálló volta. Amikor Isten méltóságát és szentségét megkérdőjelezik, amikor az igazságosság erői akadályoztatva vannak, és az ember számára láthatatlanok, akkor Isten elküldi az Ő haragját. Isten lényege miatt mindazon erők a földön, amelyek megkérdőjelezik Istent, szembeszegülnek Vele és vetélkednek Vele, elvetemültek, romlottak és igazságtalanok; a Sátántól erednek, és hozzá tartoznak. Mivel Isten igazságos, a fényből való és makulátlanul szent, ezért minden elvetemült, romlott és a Sátánhoz tartozó dolog semmivé lesz, amikor Isten haragja elszabadul.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Amikor Isten elküldi dühét, az elvetemült erők megállásra kényszerülnek és az elvetemült dolgok elpusztulnak, míg az igazságos és pozitív dolgok Isten gondviselésében és védelmében részesülnek, és folytatódhatnak. Isten azért küldi el haragját, mert igazságtalan, negatív és elvetemült dolgok akadályozzák, zavarják vagy teszik tönkre az igazságos és pozitív dolgok normális tevékenységét és fejlődését. Isten haragjának célja nem saját státuszának és identitásának védelme, hanem az igazságos, pozitív, szép és jó dolgok létezésének, az emberiség normális túlélési törvényeinek és szabályainak védelme. Ez Isten haragjának legmélyebb oka. Isten dühe az Ő természetének nagyon is helyénvaló, természetes és igaz kinyilatkoztatása. Az Ő dühében nincsenek hátsó szándékok, nincs csalárdság vagy cselszövés, még kevésbé vágyak, ravaszság, rosszindulat, erőszak, elvetemültség vagy a romlott emberiség bármely más közös vonása. Mielőtt Isten elküldi az Ő dühét, Ő már mindennek a lényegét tisztán és teljes mértékben észlelte, és már megfogalmazta pontos, világos definícióit és következtetéseit. Így Isten célkitűzése mindenben, amit tesz, kristálytiszta, éppúgy, mint az Ő hozzáállása. Ő nem zavaros fejű, vak, megfontolatlan vagy gondatlan, és semmiképpen sem elvtelen. Ez Isten haragjának gyakorlati aspektusa, és Isten haragjának e gyakorlati aspektusa miatt érte el normális létezését az emberiség. Isten haragja nélkül az emberiség abnormális életkörülmények közé süllyedne, és minden igazságos, szép és jó dolog elpusztulna és megszűnne létezni. Isten haragja nélkül a teremtett lények létezésének törvényeit és szabályait megszegnék, sőt fenekestül felforgatnák. Az ember megteremtése óta Isten folyamatosan használja az Ő igazságos természetét az emberiség normális létezésének biztosítására és fenntartására. Minthogy az Ő igazságos természete haragot és fenséget foglal magában, minden elvetemült ember, dolog és tárgy, valamint minden, ami megzavarja és károsítja az emberiség normális létezését, büntetésben részesül, visszaszorul és megsemmisül az Ő haragjának eredményeként. Az elmúlt évezredek során Isten folyamatosan használta az Ő igazságos természetét, hogy lesújtson és elpusztítson mindenféle tisztátalan ördögöt és gonosz szellemet, amely szembeszegül Istennel és a Sátán cinkosaként és talpnyalójaként cselekszik Istennek az emberiséget irányító munkájában. Így Isten munkája az ember üdvösségéért mindig is az Ő terve szerint haladt. Vagyis mondhatjuk, hogy Isten haragjának létezése miatt nem pusztultak el soha a legigazabb ügyek az emberiség körében.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten bánásmódja az emberiség egészével, bármilyen ostoba és tudatlan is az emberiség, elsősorban az irgalomra és hosszútűrésre épül. Az Ő haragja azonban az idő és az események legnagyobb részében rejtve marad, és ismeretlen az ember előtt. Ebből következik, hogy az embernek nehéz meglátnia, amint Isten kifejezi az Ő haragját, és szintén nehéz az Ő haragját megértenie. Így aztán az ember nem veszi komolyan Isten haragját. Amikor az ember Isten ember iránti hosszútűrésének és megbocsátásának végső munkájával és lépésével szembesül – vagyis amikor Isten irgalmának utolsó megnyilvánulása és az Ő végső figyelmeztetése elérkezik az emberiség számára –, ha az emberek továbbra is ugyanazokkal a módszerekkel szegülnek szembe Istennel, és nem tesznek semmiféle erőfeszítést, hogy bűnbánatot tartsanak, jó útra térjenek és elfogadják az Ő irgalmát, akkor Isten többé nem ajándékozza meg őket hosszútűrésével és türelmével. Ellenkezőleg, Isten ezúttal visszavonja az Ő irgalmát. Ezt követően Ő már csak a haragját bocsátja ki. Ő különböző módokon tudja kifejezni haragját, ahogy az embereket is különböző módszerekkel tudja megbüntetni és elpusztítani.

Az, hogy Isten tűzzel pusztította el Szodoma városát, az Ő leggyorsabb módszere arra, hogy gyökerestül megsemmisítsen egy emberiséget vagy bármi egyebet. A szodomaiak elégetése nem csupán fizikai testük elpusztítása volt, hanem inkább a szellemük, a lelkük és a testük teljes egészének elpusztítása, biztosítva, hogy a városbeliek megszűnjenek létezni mind az anyagi világban, mind abban a világban, amely az ember számára láthatatlan. Ez az egyik módja annak, ahogyan Isten felfedi és kifejezi az Ő haragját. A kinyilatkoztatásnak és kifejezésnek ez a módja Isten haragja lényegének egyik aspektusa, ahogy természetesen Isten igazságos természetének kinyilatkoztatása is. Amikor Isten elküldi az Ő haragját, többé nem nyilvánít ki irgalmat vagy szeretetteljes jóságot, és nem mutat többet türelméből vagy hosszútűréséből; nincs olyan személy, dolog vagy ok, amely rávehetné Őt arra, hogy tovább tűrjön, adja meg újra irgalmát, ajándékozza oda hosszútűrését még egyszer. Ezek helyett Isten pillanatnyi habozás nélkül kibocsátja haragját és fenségét, és megteszi, amire vágyik. Mindezt gyorsan és tisztán, saját kívánságainak megfelelően hajtja végre. Így küldi el Isten az Ő haragját és fenségét, amelyet embernek megsértenie nem szabad, és ez egyúttal az Ő igazságos természete egyik aspektusának kifejeződése. Amikor az emberek tanúi lesznek annak, hogy Isten törődést és szeretetet mutat az ember iránt, nem képesek érzékelni az Ő haragját, látni az Ő fenségét vagy érezni az Ő türelmetlenségét a sértés iránt. Ezek miatt az emberek mindig azt hitték tévesen, hogy Isten igazságos természete kizárólag irgalomból, hosszútűrésből és szeretetből áll. Amikor azonban azt látja valaki, hogy Isten elpusztít egy várost vagy gyűlöl egy emberiséget, az Ő dühe az ember elpusztításában és az Ő fensége lehetővé teszik, hogy az emberek megpillantsák az Ő igazságos természetének másik oldalát is, ami Isten türelmetlensége a sértéssel szemben. Isten természete, amely sérelmet nem tűr, meghaladja minden teremtett lény képzeletét, a teremtetlen lények közül pedig senki nem képes beleavatkozni vagy befolyásolni azt; még kevésbé lehet utánozni vagy megszemélyesíteni. Így Isten természetének ez az aspektusa az, amelyet az emberiségnek a legjobban kellene ismernie. Csak Maga Isten rendelkezik ezzel a fajta természettel, és egyedül Magában Istenben van meg ez a fajta természet. Isten azért rendelkezik ezzel a fajta igazságos természettel, mert gyűlöli a gonoszságot, a sötétséget, a lázadó mivoltot és a Sátán elvetemült tetteit – az emberiség megrontását és felfalását –, mert Ő gyűlöl minden bűnös, Neki ellenszegülő cselekedetet, valamint az Ő szent és makulátlan lényege miatt. Ezért nem tűri Ő, hogy bármely teremtett vagy teremtetlen lény nyíltan szembeszegüljön vagy vetélkedjen Vele. Még egy olyan egyénnek is, aki felé Ő egyszer már irgalmat mutatott, vagy akit Ő kiválasztott, csak provokálnia kell az Ő természetét és vétenie az Ő türelmének és hosszútűrésének alapelvei ellen, és Isten máris szemernyi irgalom vagy habozás nélkül rászabadítja és feltárja igazságos, sérelmet nem tűrő természetét.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Amikor Isten minden egyes cselekedetével foglalkozol, először is abban kell bizonyosnak lenned, hogy Isten igazságos természete mentes minden más elemtől, szent és makulátlan. Ezen cselekedetek közé tartozik az, amikor Isten lesújtja, megbünteti és elpusztítja az emberiséget. Istennek kivétel nélkül minden cselekedete szigorúan megfelel az Ő eredendő természetének és az Ő tervének, és semmit nem tartalmaz az emberiség tudásából, hagyományából és filozófiájából. Isten minden egyes cselekedete az Ő természetének és lényegének kifejeződése, amely nem kapcsolódik semmihez, ami a romlott emberiséghez tartozik. Az emberiségnek van egy olyan elképzelése, hogy csak Isten emberiség iránti szeretete, irgalma és hosszútűrése hibátlan, hamisítatlan és szent, és senki nem tud arról, hogy Isten dühe és haragja szintén torzítatlan; továbbá senki nem vett még fontolóra olyan kérdéseket, mint hogy Isten miért nem tűr el semmilyen sérelmet, vagy hogy miért olyan nagy az Ő dühe. Ellenkezőleg, egyesek összetévesztik Isten haragját a romlott emberiségre jellemző rossz temperamentummal, és Isten felindulását ugyanolyan dühként értelmezik félre, mint amilyen a romlott emberiség dühe. Még azzal a hibás feltételezéssel is élnek, hogy Isten dühe épp olyan, mint az emberiség romlott beállítottságának természetes feltárulása, és hogy Isten haragjának kibocsátása épp olyan, mint a romlott emberek haragja, amikor valami kedvezőtlen helyzettel kerülnek szembe, és azt hiszik, Isten haragjának kibocsátása az Ő hangulatának kifejeződése. [...] Isten igazságos természete Isten saját igaz lényege. Nem olyasmi, amit az ember ír vagy formál. Az Ő igazságos természete az Ő igazságos természete, és semmiféle kapcsolatban vagy összeköttetésben nem áll egyetlen teremtett lénnyel sem. Maga Isten Maga Isten. Ő soha nem fog teremtett lénnyé válni, és még ha a teremtett lények egyikévé válik is, az Ő eredendő természete és lényege nem változik. Ezért Isten ismerete nem ugyanaz, mint egy tárgy ismerete; Isten ismerete nem azt jelenti, hogy valamit ízekre szedünk, és nem is ugyanaz, mint megérteni egy személyt. Ha az ember azzal a koncepciójával vagy módszerével próbálja megismerni Istent, amellyel megismer egy tárgyat vagy megért egy személyt, akkor soha nem lesz képes eljutni Isten ismeretére. Isten ismerete nem a tapasztalaton vagy a képzeleten alapul, ezért soha nem erőltetheted rá Istenre a tapasztalatodat vagy a képzeletedet; legyen bármilyen gazdag a tapasztalatod vagy a képzeleted, akkor is behatárolt. Sőt, mi több: a képzeleted nem tényeknek felel meg, még kevésbé az igazságnak, és nem összeegyeztethető Isten igazi természetével és lényegével. Ha a képzeletedre hagyatkozol, hogy megértsd Isten lényegét, soha nem fog sikerülni. Ez az egyetlen út: fogadj el mindent, ami Istentől jön, majd fokozatosan tapasztald meg és értsd meg. Eljön a nap, amikor Isten megvilágosít téged, hogy valóban megértsd és megismerd Őt, amiért együttműködsz Vele, és amiért éhezed és szomjazod az igazságot.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Amikor Isten szíve megváltozott Ninive népe iránt, az Ő irgalma és hosszútűrése vajon csak álca volt? Természetesen nem! Akkor mit mutatott meg az átmenet Isten természetének e két aspektusa között, mialatt Isten ezt az egy helyzetet kezelte? Isten természete teljes egész – egyáltalán nem megosztott. Akár haragját, akár irgalmát és hosszútűrését fejezi ki az emberek iránt, ezek mind az Ő igazságos természetének kifejeződései. Isten természete létfontosságú és élénken szembetűnő, és Ő aszerint váltogatja gondolatait és hozzáállásait, ahogyan a dolgok alakulnak. Az Ő hozzáállásának átalakulása a niniveiek iránt azt mondja el az emberiségnek, hogy Neki megvannak a Maga gondolatai és eszméi; Ő nem robot vagy agyagfigura, hanem Maga az élő Isten. Képes volt haragudni Ninive népére, ahogy arra is képes volt, hogy hozzáállásuk miatt megbocsássa nekik múltjukat. Képes volt úgy dönteni, hogy balszerencsét hoz a niniveiekre, de ezt a döntését bűnbánatuk miatt képes volt meg is változtatni. Az emberek szeretik rugalmatlanul alkalmazni a szabályokat, és ezekkel a szabályokkal behatárolni és meghatározni Istent, ahogy képleteket is szeretnek használni, hogy így próbálják megérteni Isten természetét. Ezért, ami az emberi gondolkodás birodalmát illeti, Isten nem gondolkodik, és lényegi eszméi sincsenek. Valójában azonban Isten gondolatai a folyamatos átalakulás állapotában vannak a dolgok és környezetek változásainak megfelelően. Miközben ezek a gondolatok átalakulnak, Isten lényegének különböző aspektusai tárulnak fel. Ezen átalakulási folyamat közben, pontosan abban a pillanatban, amikor Isten meggondolja Magát, az emberiség számára az Ő életének valóságos létezését mutatja meg, valamint azt, hogy az Ő igazságos természete tele van dinamikus életerővel. Ugyanakkor Isten a saját igaz kinyilatkoztatásai segítségével bizonyítja be az emberiség számára az Ő haragja, irgalma, szerető jósága és hosszútűrése létezésének igazságát. Az Ő lényege bármikor és bárhol feltárulhat a dolgok alakulásának megfelelően. Őbenne megvan egy oroszlán haragja és egy édesanya irgalma és hosszútűrése. Az Ő igazságos természete nem engedi, hogy bárki megkérdőjelezze, megsértse, megváltoztassa vagy eltorzítsa. Minden ügy és minden dolog közepette Isten igazságos természete – azaz Isten haragja és Isten irgalma – bármikor és bárhol megnyilvánulhat. Ő létfontosságú kifejezést ad ezeknek az aspektusoknak az egész teremtett világ minden szegletében, és minden egyes pillanatban életerővel valósítja meg őket. Isten igazságos természetét nem korlátozza tér vagy idő; más szóval Isten igazságos természete nem mechanikusan, a tér vagy idő korlátainak megfelelően fejeződik ki vagy nyilvánul meg, hanem tökéletes könnyedséggel, bárhol és bármikor. Amikor látod, hogy Isten meggondolja Magát, nem fejezi ki többé haragját és nem pusztítja el Ninive városát, mondhatod-e, hogy Isten kizárólag irgalmas és szeretetteljes? Mondhatod-e, hogy Isten haragja csak üres szavakban merül ki? Amikor Isten vad haraggal tombol és visszavonja irgalmát, mondhatod-e, hogy nem érez igaz szeretetet az emberiség iránt? Ezt a vad haragot Isten az emberek gonosz cselekedeteire válaszul juttatja kifejezésre; az Ő haragja nem tökéletlen. Isten szíve megindul az emberek bűnbánatára, és ez a bűnbánat éri el, hogy Ő meggondolja Magát. Amikor Ő meghatódik, amikor meggondolja Magát, és amikor irgalmát és hosszútűrését mutatja az ember iránt, mindezek teljesen hibátlanok; tiszták, vegyítetlenek, makulátlanok és hamisítatlanok. Isten hosszútűrése pontosan ez: hosszútűrés, ahogy az Ő irgalma is irgalom, semmi más. Az Ő természete az ember bűnbánatának és az ember magatartásában beálló változásoknak megfelelően tárja fel haragját vagy irgalmát és hosszútűrését. Bármit is fed fel és fejez ki Ő, az mind tiszta és közvetlen; lényege különbözik minden teremtett lény lényegétől. Amikor Isten kifejezi az Ő cselekedetei mögött meghúzódó elveket, azok mentesek minden hibától és tökéletlenségtől, éppúgy, mint az Ő gondolatai, eszméi, minden egyes döntése és minden egyes cselekedete. Minthogy Isten így döntött, és minthogy így cselekedett, így viszi véghez vállalkozásait. Az Ő vállalásainak eredményei éppen azért helyesek és hibátlanok, mert forrásuk is makulátlan és kifogástalan. Isten haragja hibátlan. Ugyanígy Isten irgalma és hosszútűrése – amelyekkel a teremtett lények közül senki nem rendelkezik – szintén szent és hibátlan, és képes kiállni a gondos mérlegelés és tapasztalat próbáját.

Ninive történetéről alkotott megértésetek révén látjátok-e most már, milyen a másik oldala Isten igazságos természete lényegének? Látjátok Isten egyedülálló igazságos természetének másik oldalát? Az emberek közül rendelkezik bárki ilyen beállítottsággal? Rendelkezik bárki ilyen haraggal, Isten haragjával? Rendelkezik bárki olyan irgalommal és hosszútűréssel, mint amilyennel Isten rendelkezik? A teremtett lények közül ki képes ilyen nagy haragot megidézni és úgy dönteni, hogy elpusztítja az emberiséget, vagy katasztrófát hoz rá? És ki alkalmas arra, hogy irgalommal ajándékozza meg az embert, hogy hosszantűrő legyen és megbocsásson, és ezáltal megváltoztassa korábbi döntését, miszerint elpusztítja az embert? A Teremtő az Ő egyedülálló módszerei és alapelvei révén fejezi ki igazságos természetét, és nincs alávetve emberek, események vagy dolgok által ráerőltetett ellenőrzésnek vagy korlátozásoknak. Az Ő egyedülálló természetére való tekintettel senki nem képes megváltoztatni az Ő gondolatait és eszméit, és senki nem képes meggyőzni Őt és megváltoztatni bármelyik döntését. A teremtett lényekben létező minden magatartás és gondolat az Ő igazságos természetének ítélete alatt létezik. Senki nem irányíthatja, hogy Ő haragját vagy irgalmát gyakorolja-e; csak a Teremtő lényege – vagy más szóval a Teremtő igazságos természete – dönthet erről. Ilyen a Teremtő igazságos természetének egyedülálló jellege!

Annak elemzése és megértése révén, hogyan alakult át Isten hozzáállása Ninive népe iránt, képesek vagytok az „egyedülálló” szóval leírni az Isten igazságos természetében található irgalmat? Korábban azt mondtuk, hogy Isten haragja az Ő egyedülálló igazságos természete lényegének egy aspektusa. Most két aspektust fogok az Ő igazságos természeteként meghatározni: Isten haragját és Isten irgalmát. Isten igazságos természete szent; nem tűri a sértést, sem hogy bárki is megkérdőjelezze; olyasmi ez, amivel a teremtett és teremtetlen lények közül senki nem rendelkezik. Egyedülálló és egyúttal kizárólag Istenre jellemző. Ez azt jelenti, hogy Isten haragja szent és sérthetetlen. Ugyanígy Isten igazságos természetének másik aspektusa, Isten irgalma is szent és meg nem sérthető. A teremtett vagy nem teremtett lények egyike sem helyettesítheti vagy képviselheti Istent annak elvégzésében, amit megvalósítani szándékozik, és senki sem léphetett volna az Ő helyébe vagy képviselhette volna Őt Szodoma elpusztítása vagy Ninive megmentése során. Ez Isten egyedülálló igazságos természetének igaz kifejeződése.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)

Isten irgalma és toleranciája valóban létezik, de Isten szentsége és igazságossága, amikor szabadjára engedi a haragját, megmutatja az embernek Isten azon oldalát is, amely nem tűri a sértést. Amikor az ember teljes mértékben képes engedelmeskedni Isten parancsainak és Isten követelményeinek megfelelően cselekszik, Isten bőségesen irgalmas az emberrel szemben; amikor az ember tele van romlottsággal, gyűlölettel és ellenségeskedéssel Vele szemben, akkor Isten mélységesen haragszik. Mennyire mélységes a haragja? Isten haragja addig tart, amíg nem látja többé az ember ellenállását és gonosz tetteit, amíg nem kerülnek többé a szeme elé. Csak akkor fog eltűnni Isten haragja. Más szóval, nem számít, hogy ki az illető, ha a szíve eltávolodott Istentől és elfordult Tőle, hogy soha többé ne térjen vissza, akkor függetlenül attól, hogy minden látszat szerint vagy szubjektív vágyai szerint hogyan akarja Istent imádni, követni és alávetni magát Neki testében vagy gondolkodásában, mihelyt a szíve elfordul Istentől, Isten haragja szüntelenül árad. Olyan lesz ez, hogy amikor Isten alaposan szabadjára engedi a haragját – miután bőven adott lehetőséget az embernek –, és az egyszer elszabadul, nem lesz rá mód, hogy visszavonja, és soha többé nem lesz irgalmas és toleráns egy ilyen emberiséggel szemben. Ez az egyik oldala Isten természetének, amely nem tűri a sértést. [...] A kedves, szép és jó dolgokkal szemben toleráns és irgalmas; a rossz, bűnös és gonosz dolgokkal szemben mélységesen haragvó, úgy, hogy haragja nem szűnik. Ez a két legfőbb és legkiemelkedőbb aspektusa Isten természetének, ráadásul Isten a kezdetektől a végsőkig kinyilatkoztatta őket: a bőséges irgalom és a mélységes harag.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)

Minden Isten által végzett munka helyénvaló. Tudja, mit és hogyan kell csinálni, és biztosan nem fogja az embereket olyasmire késztetni, amit ösztönösen ne tudnának megtenni. Isten minden embert azon az alapon kezel, hogy milyen az illető aktuális körülményeinek és hátterének tényleges helyzete, milyenek a cselekedetei, a viselkedése és a természetlényege. Isten soha senkivel nem fog rosszul bánni. Ez Isten igazságosságának egyik oldala. Például a kígyó bűnre csábította Évát, hogy egye meg a gyümölcsöt a jó és rossz tudásának fájáról, de Jahve nem tett neki szemrehányást azzal, hogy: „Megmondtam, hogy ne egyél a gyümölcsből! Mégis miért tetted? Meg kellett volna értened! Tudnod kellett volna, hogy a kígyó csak azért mondta, hogy bűnbe vigyen téged.” Jahve nem feddte meg így Évát. Mivel az emberek Isten teremtményei, Ő tudja, hogy milyenek az ösztöneik, mire képesek ezek az ösztönök, milyen mértékben tudnak az emberek uralkodni magukon, és meddig mehetnek el. Isten mindezt egészen világosan tudja. Ahogy Isten kezeli az embert, az nem olyan egyszerű, mint azt az emberek képzelik. Amikor utálattal vagy ellenérzéssel viszonyul egy személyhez, vagy ha arról van szó, hogy az illető mit mond egy adott helyzetben, akkor Ő jól érti az állapotát. Ez azért van, mert Isten átvizsgálja az ember szívét és lényegét. Az emberek mindig azt gondolják: „Istennek csak az Ő isteni mivolta van. Ő igaz, és nem tűr sértést az embertől. Nem veszi figyelembe az ember nehézségeit, és nem képzeli magát az emberek helyébe. Ha valaki ellenáll Istennek, akkor Ő meg fogja büntetni.” A dolgok egyáltalán nem így állnak. Ha valaki így érti az Ő igazságát, az Ő munkáját és az emberekkel való bánásmódját, akkor súlyosan téved. Isten döntése az egyes emberek sorsáról nem az illető elképzelésein és képzelgésein alapszik, hanem Isten igazságos természetén. Ő mindenkinek a tettei alapján fog megfizetni. Isten igazságos, és előbb vagy utóbb gondoskodni fog arról, hogy minden ember teljesen meggyőződjön.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Az emberek azt mondják, hogy Isten igazságos Isten, és amíg az ember a végsőkig követi Őt, addig biztosan pártatlan lesz az emberrel szemben, mivel Ő a legigazságosabb. Ha az ember a végsőkig követi Őt, vajon félresöpörheti az embert? Minden emberrel szemben pártatlan vagyok, és minden embert igazságos természetemmel ítélek meg, mégis vannak megfelelő feltételek az emberrel szemben támasztott követelményeimhez, és amit megkövetelek, azt minden embernek teljesítenie kell, függetlenül attól, hogy ki az illető. Nem érdekel, hogy milyen képesítésed van, vagy mióta birtoklod azt; csak az érdekel, hogy az Én utamat követed-e, és hogy szereted-e az igazságot, és szomjazol-e rá. Ha nélkülözöd az igazságot, és helyette szégyent hozol a nevemre, és nem az én utam szerint cselekszel, csak tessék-lássék módon követed, akkor majd lesújtok rád és megbüntetlek téged a gonoszságodért, vajon akkor mit fogsz mondani? Képes leszel azt mondani, hogy Isten nem igazságos? Ha eleget tettél a ma mondott szavaimnak, akkor olyan ember vagy, akit elismerek. Azt mondod, hogy mindig szenvedtél, miközben Istent követted, hogy követted Őt a viharokon át és osztoztál Vele jóban és rosszban, de nem az Isten által mondott szavak szerint éltél, csak Istenért akarsz szaladgálni, és minden nap Istennek áldozni magad, és soha nem gondoltál arra, hogy értelmes életet élj. Azt is mondod: „Mindenesetre hiszem, hogy Isten igazságos. Szenvedtem érte, rohangáltam érte, Neki áldoztam magam és keményen dolgoztam annak ellenére, hogy nem kaptam semmilyen elismerést; Ő biztosan megemlékezik rólam.” Igaz, hogy Isten igazságos, de ezt az igazságosságot nem szennyezi be semmiféle tisztátalanság: Nincs benne emberi akarat, és nem szennyezi be a test, sem emberi ügyletek. Mindazok, akik lázadnak és ellenszegülnek, mindazok, akik nem tartják be az Ő útját, meg lesznek büntetve; senki nem nyer bocsánatot, és senki sem lesz megkímélve! Egyesek azt mondják: „Ma Érted szaladgálok; amikor eljön a vég, tudsz engem némi áldásban részesíteni?” Ezért kérdezem tőled: „Eleget tettél a szavaimnak?” Az igazságosság, amiről beszélsz, egy ügyleten alapul. Te csak azt gondolod, hogy igazságos és pártatlan vagyok minden emberrel szemben, és hogy mindazok, akik a végsőkig követnek Engem, biztosan üdvözülnek és elnyerik áldásaimat. Szavaimnak, miszerint „mindazok, akik a végsőkig követnek Engem, biztosan üdvözülnek”, belső jelentése van: akik a végsőkig követnek Engem, ők azok, akiket teljesen elnyerek, ők azok, akik, miután meghódítottam őket, keresik az igazságot és tökéletessé válnak. Milyen feltételeket teljesítettél? Csak azt érted el, hogy a végsőkig követtél Engem, de mi mást? Eleget tettél a szavaimnak? Öt követelményem közül egyet teljesítettél, de a maradék négyet nem áll szándékodban teljesíteni. Egyszerűen csak megtaláltad és követted a legegyszerűbb, legkönnyebb utat, azzal a hozzáállással, hogy csak bíztál a szerencsédben. Az olyan emberrel szemben, mint te, az Én igazságos természetem a fenyítés és az ítélet, az igazságos megtorlás, és az igazságos büntetés minden gonosztevővel szemben; mindazok, akik nem az Én utamat követik, biztosan megbűnhődnek, még ha a végsőkig követnek is. Ez Isten igazságossága. Amikor ez az igazságos természet az ember büntetésében jut kifejezésre, az ember megdöbben, és megbánja, hogy miközben Istent követte, nem az Ő útját követte. „Abban az időben, mikor Istent követtem, de nem az Ő útját követtem, csak egy kicsit szenvedtem. Milyen mentségek vannak? Nincs más lehetőség, mint a fenyítés!” Mégis, az elméjében azt gondolja: „Különben is, én a végsőkig követtelek, így ha meg is fenyítesz engem, az nem lehet túlságosan súlyos fenyítés, és miután ezt a fenyítést elvégezted, továbbra is akarni fogsz engem. Tudom, hogy igazságos vagy, és nem fogsz velem örökké így bánni. Végül is nem vagyok olyan, mint azok, akik sorsa pusztulás; akiknek pusztulás lesz a része, azok súlyos fenyítést kapnak, míg az én fenyítésem enyhébb lesz.” Az igazságos természet nem olyan, ahogy te mondod. Nem arról van szó, hogy azokkal, akik ügyesen megvallják bűneiket, elnézően bánnak. Az igazságosság szentség, és olyan természet, amely nem tűri el az ember által elkövetett sértéseket, és minden, ami mocskos és ami nem változott meg, Isten utálatának a célpontja. Isten igazságos természete nem törvény, hanem adminisztratív rendelet: adminisztratív rendelet a királyságon belül, és ez az adminisztratív rendelet az igazságos büntetése mindazoknak, akik nincsenek az igazság birtokában, akik nem változtak meg, és nincs lehetőségük az üdvösségre. Mert amikor minden embert fajtája szerint osztályoznak, a jót megjutalmazzák, a rosszat pedig megbüntetik. Ekkor válik világossá az ember rendeltetési helye; ekkor ér véget az üdvösség munkája, ezt követően az ember megmentésének munkája véget ér, és minden egyes gonosztevőt utolér a megtorlás.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

Isten szeretetét és igazságát alaposan meg kell érteni, és Isten szavaira és igazságára alapozva kell magyarázni és felfogni. Továbbá, valódi tapasztalatot is meg kell élni, és elérni Isten megvilágosítását annak érdekében, hogy igazán megismerjük Isten szeretetét és igazságát. Az Ő szeretetének és igazságának az értékelése nem alapulhat az ember elképzelésein és képzelgésein. Az emberi elképzelések szerint a jót megjutalmazzák, a gonoszt pedig megbüntetik, a jó embereket jóval jutalmazzák, a gonoszok pedig gonoszságot kapnak vissza, és mindazokat, akik nem tesznek gonoszságot, jóval kell jutalmazni és áldásokat kell kapniuk. Úgy tűnne, hogy minden olyan esetben, ahol az emberek nem gonoszok, jóval kellene jutalmazni őket; csak ez Isten igazsága. Vajon nem ez az emberek elképzelése? De mi van akkor, ha mégsem jutalmazzák meg őket? Akkor azt mondanád, hogy Isten nem igazságos? Például, Noé idejében Isten ezt mondta Noénak: „Elhatároztam, hogy véget vetek minden élőlénynek, mert megtelt erőszakossággal miattuk a föld. Elpusztítom hát őket a földdel együtt” (1Mózes 6:13). Ezután megparancsolta Noénak, hogy építse meg a bárkát. Miután Noé elfogadta Isten megbízatását és megépítette a bárkát, hatalmas felhőszakadás zúdult a földre negyven napon és éjszakán át, az egész világot elárasztotta az özönvíz, és Noé, valamint hét családtagja kivételével Isten elpusztította annak a kornak az összes emberét. Mi erről a véleményed? Mondanád, hogy Isten nem szeretetteljes? Ami az embert illeti, lehet bármennyire romlott az emberiség, amint azonban Isten elpusztítja az emberiséget, az azt jelenti, hogy Ő nem szeretetteljes – vajon helyesen hiszik ezt? Nem abszurd ez a hit? Isten nem szerette azokat, akiket elpusztított, de őszintén ki tudod jelenteni, hogy nem szerette azokat, akik túléltek és elnyerték az Ő üdvösségét? Péter a végsőkig szerette Istent, és Isten szerette Pétert – tényleg azt tudod mondani, hogy Isten nem szeretetteljes? Isten szereti azokat, akik igazán szeretik Őt, és gyűlöli és megátkozza azokat, akik ellenállnak Neki és visszautasítják a megtérést. Istenben egyaránt ott a szeretet és a gyűlölet, ez az igazság. Az embereknek nem kellene beskatulyázni vagy elítélni Istent az elképzeléseik és képzelgéseik szerint, mivel az emberiség elképzeléseiben és képzelgéseiben, amelyek a látásmódjukat alkotják, egyáltalán nincs igazság. Istent az emberhez való hozzáállása, az Ő természete és lényege alapján kell megismerni. Semmiképpen nem szabad azzal próbálkozni, hogy azon dolgok külsőségei alapján határozzuk meg Isten lényegét, amelyeket Ő tesz, és amikkel foglalkozik. A Sátán oly mélyen megrontotta az emberiséget; nem ismerik a romlott emberiség természetlényegét, még kevésbé azt, hogy mi a romlott emberiség Isten előtt, sem azt, hogyan kellene velük bánni az Ő igaz természete szerint. Gondoljatok Jóbra, ő egy igaz ember volt, és Isten megáldotta. Ez volt Isten igazsága. A Sátán fogadást kötött Jahvéval: „Megvan rá az oka, azért féli az istent! Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még téged!” (Jób 1:9-11). Jahve Isten azt mondta, „Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet!” (Jób 1:12). Így a Sátán elment Jóbhoz, és megtámadta és megkísértette Jóbot, és Jób megpróbáltatásokkal találkozott. Mindenétől megfosztották – elvesztette a gyermekeit és a vagyonát, és az egész testét kelések borították. Nos, vajon Jób megpróbáltatásai magunkban hordozták Isten igaz természetét? Nem tudjátok világosan megmondani, ugye? Még ha igaz ember vagy is, Istennek megvan a joga ahhoz, hogy megpróbáltatásoknak tegyen ki téged és lehetővé tegye, hogy tanúságot tegyél Mellette. Isten természete igaz, Ő mindenkivel egyenlően bánik. Nem arról van szó, hogy akkor az igaz embereknek nem szükséges megpróbáltatásokon keresztülmenniük, még akkor sem, ha le tudják küzdeni azokat, illetve, hogy meg kell védeni őket: nem ez a helyzet. Istennek megvan a joga, hogy megpróbáltatásoknak tegye ki az igaz embereket. Ez Isten igaz természetének a kinyilatkoztatása. Végül, miután Jób átesett a megpróbáltatásokon, és tanúságot tett Jahvéról, Jahve még többel áldotta meg, mint azelőtt, még jobban, mint azelőtt, és kétszer annyi áldást adott neki. Továbbá, Jahve megjelent neki és szólt hozzá a szélből, és Jób mintha szemtől szembe látta volna Őt. Ezt az áldást adta neki Isten. Ez volt Isten igazsága. Mi lett volna, ha miután Jób megpróbáltatásai véget értek, és Jahve látta, hogyan tett Róla Jób tanúságot a Sátán jelenlétében és hogyan szégyenítette meg a Sátánt, Jahve elfordult volna és elment volna, figyelmen kívül hagyva őt, és Jób nem kapott volna áldásokat ezután – ebben ott lett volna Isten igazsága? Függetlenül attól, hogy Jób kapott-e áldást a megpróbáltatások után vagy sem, valamint, hogy Jahve megjelent-e neki vagy sem, mindebben ott van Isten jóakarata. Isten igazsága lett volna, ha megjelenik Jóbnak, és szintén Isten igazsága lett volna az is, ha nem jelenik meg neki. Milyen alapon követelsz te – egy teremtett lény – Istentől? Az emberek nem jogosultak arra, hogy követeljenek Istentől. Nincs semmi észszerűtlenebb, mint követeléseket támasztani Istennel szemben. Azt fogja tenni, amit tennie kell, és az Ő természete igazságos. Az igazságosság semmi esetre sem méltányosság vagy észszerűség; nem puszta egyenlő elbírálás, és nem arról szól, hogy az elvégzett munkádnak megfelelően kiosztják neked, amit érdemelsz, vagy fizetnek neked az elvégzett munkádért, illetve megkapod a járandóságodat aszerint, amekkora erőfeszítést teszel. Ez nem igazságosság, ez csupán korrektség és észszerűség. Nagyon kevés ember képes megismerni Isten igazságos természetét. Tegyük fel, hogy Isten megsemmisítette volna Jóbot, miután Jób tanúságot tett Mellette: Ez igazságos lenne? Valójában az lenne. Miért hívják ezt igazságosságnak? Hogyan tekintenek az emberek az igazságosságra? Ha valami összhangban van az emberek elképzeléseivel, akkor nagyon könnyű azt mondaniuk, hogy Isten igazságos; azonban, ha úgy látják, az a dolog nincs összhangban az elképzeléseikkel – ha ez olyasvalami, amit képtelenek megérteni – akkor nehéz lenne azt mondaniuk, hogy Isten igazságos. Ha Isten annak idején elpusztította volna Jóbot, az emberek nem mondták volna, hogy Ő igazságos. Valójában azonban, akár romlottak az emberek, akár nem, és akár mélységesen romlottak, akár nem, kell Istennek igazolnia Magát, amikor elpusztítja őket? Meg kellene magyaráznia az embereknek, hogy milyen alapon cselekszik így? El kell-e Istennek mondania az embereknek azokat a szabályokat, melyeket Ő rendelt el? Nincs rá szükség. Isten szemében, aki romlott, és aki hajlamos Istennel szembefordulni, nem ér semmit; akárhogy is kezeli Isten őket, az helyénvaló lesz, és minden Isten elrendezése. Ha nem tetszenél Istennek, és azt mondaná, hogy nem veszi hasznodat a tanúságtételed után, és ezért elpusztítana téged, ez is az Ő igazságossága lenne? Az lenne. Talán most még nem vagy képes felismerni ezt a tényekből, de a doktrínában meg kell értened. Mit mondanátok – az, hogy Isten elpusztítja a Sátánt, az Ő igazságosságának egy kifejeződése? (Igen.) Mi lenne akkor, ha Ő megengedné a Sátánnak, hogy megmaradjon? Nem meritek ezt mondani, igaz? Isten lényege az igazságosság. Habár nem könnyű felfogni, amit Ő tesz, minden, amit Ő tesz, az igazságos; egyszerűen arról van szó, hogy az emberek nem értik. Amikor Isten átadta Pétert a Sátánnak, hogyan reagált Péter? „Az emberiség képtelen kifürkészni azt, amit Te teszel, de mindenben, amit teszel, ott van a Te jóakaratod; igazságosság van mindben. Hogyan ne mondanék dicséretet a Te bölcsességedért és cselekedeteidért?” Most már látnod kell, hogy Isten azért nem pusztítja el a Sátánt akkor, amikor üdvözíti az embert, hogy az emberek világosan láthassák, hogyan rontotta meg őket a Sátán, valamint annak mértékét, amennyire megrontotta őket, és azt, hogy Isten hogyan tisztítja és menti meg őket. Végül, amikor az emberek megértették az igazságot és tisztán látták a Sátán gyűlöletes képét, és észrevették a Sátán gyalázatos bűnét az ő megrontásukban, Isten el fogja pusztítani a Sátánt, megmutatva nekik az Ő igazságosságát. Az időzítés, amikor Isten elpusztítja a Sátánt, teli van Isten természetével és bölcsességével. Minden, amit Isten tesz, az igazságos. Habár az emberek talán nem képesek érzékelni Isten igazságosságát, nem szabadna tetszés szerint ítéletet mondaniuk. Ha valami, amit Ő tesz, észszerűtlennek tűnik az emberek számára, illetve, ha van róla bármilyen elképzelésük, és ez arra vezeti őket, hogy azt mondják, Ő nem igazságos, akkor ők igen észszerűtlenek. Látod, hogy Péter néhány dolgot felfoghatatlannak talált, de biztos volt benne, hogy Isten bölcsessége volt jelen és az Ő jóakarata volt azokban a dolgokban. Az emberek nem hatolhatnak mindennek a mélyére; oly sok dolog van, amit ők nem foghatnak fel. Ennélfogva, Isten természetét megismerni nem egyszerű dolog.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Irgalmasságom kifejezem azoknak, akik szeretnek Engem, és elengedik önmagukat. A gonoszokat sújtó büntetés eközben pontosan bizonyítja igazságos természetemet, és még inkább tanúskodik haragomról. Amikor eljön a csapás, mindazok, akik Ellenem vannak, sírni fognak, miközben éhínség és dögvész áldozatául esnek. Azok, akik mindenféle gonosz tetteket elkövettek, de sok éven át követtek Engem, nem fogják megúszni, hogy megfizessenek bűneikért; ők is olyan szerencsétlenségbe fognak alámerülni, amelyhez hasonló ritkán volt látható az évmilliók során, és állandó pánik és félelem lesz úrrá rajtuk. Azok a követőim pedig, akik hűséget tanúsítottak Irántam, örvendeni és tapsolni fognak hatalmamnak. Kimondhatatlan elégedettséget fognak tapasztalni, és olyan örömben fognak élni, amilyet azelőtt még soha nem adományoztam az emberiségnek. Mert nagyra becsülöm az emberek jótetteit, és utálom gonosz tetteiket. Amióta elkezdtem vezetni az emberiséget, buzgón reméltem, hogy megnyerhetem az emberek egy olyan csoportját, akik azonos gondolkodásúak Velem. Eközben azokat, akik nem azonos gondolkodásúak Velem, soha nem felejtem el; szívemben mindig gyűlölöm őket, és várom az alkalmat, hogy megválaszoljam gonosz tetteiket, amit élvezettel fogok nézni. Most végre eljött az Én napom, és nem kell tovább várnom!

A végső munkám nemcsak az emberek megbüntetésére szolgál, hanem arra is, hogy elrendezzem az ember rendeltetési helyét. Továbbá arra is, hogy minden ember elismerje tetteimet és cselekedeteimet. Minden egyes emberrel láttatni fogom, hogy minden, amit tettem, helyes, és hogy minden, amit tettem, az Én természetem kifejeződése. Nem az ember cselekedete, még kevésbé a természet hozta létre az emberiséget, hanem Én, aki a teremtésben minden élőlényt táplálok. Az Én létezésem nélkül az emberiség elpusztul csupán, és a csapások ostorától szenved. Egyetlen emberi lény sem fogja többé látni a gyönyörű napot és holdat, vagy a zöldellő világot; az emberiség csak a fagyos éjszakával és a halál árnyékának kérlelhetetlen völgyével találkozik. Én vagyok az emberiség egyetlen üdvössége. Én vagyok az emberiség egyetlen reménye, sőt, Én vagyok az, akin az egész emberiség létezése nyugszik. Nélkülem az emberiség azonnal megtorpan. Nélkülem az emberiség katasztrófát fog elszenvedni, és mindenféle kísértet tiporja majd el, bár senki sem figyel Rám. Olyan munkát végeztem, amelyet senki más nem tud elvégezni, és csak remélem, hogy az emberek néhány jócselekedettel meg tudják ezt hálálni Nekem. Bár csak kevesen tudják meghálálni Nekem, mégis befejezem utazásom az emberi világban, és megkezdem kibontakozó munkám következő lépését, mert az emberek közötti ide-oda rohangálásom e hosszú évek során meghozta gyümölcsét, és nagyon elégedett vagyok. Engem nem az emberek száma érdekel, hanem a jótetteik. Mindenesetre remélem, hogy elegendő jócselekedetet készítetek elő a saját rendeltetési helyetek érdekében. Akkor leszek elégedett; különben egyikőtök sem menekülhet meg a csapástól, amely rátok fog lesújtani. A csapás Tőlem ered, és természetesen Én vezénylem. Ha nem tudtok jónak tűnni a szememben, akkor nem fogtok megmenekülni a csapás elszenvedésétől.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez)

Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek

Isten oly igazságos

Kapcsolódó himnuszok

Isten ítélete teljesen feltárult

Isten igazságos természete egyedülálló

Isten túláradóan irgalmas és mélységesen haragvó