Hol kezdje az ember, amikor az első lépést teszi meg az életbe való belépés útján? Minek kell birtokában lennie ahhoz, hogy elérje az életbe való belépést? Melyek a leglényegesebb és legfontosabb dolgok, amelyekre törekednie kell és amelyeket meg kell szereznie az igazságvalóságokba történő belépéshez? Elgondolkodtatok már valaha is ezeken a kérdéseken? Mi az életbe való belépés? Az életbe való belépés az ember mindennapi életének, cselekedeteinek, az élete irányának, valamint a törekvése céljának a megváltozása. Míg a múltban az ember ostoba és tudatlan volt, és folyton csak a test gondolatai, elképzelései és képzelődései szerint cselekedett, most – Isten kinyilatkoztatásai, öntözése és ellátása által – talán már érti, hogy Isten szavai szerint kell cselekednie. Azonkívül, ez az ember – Isten szavainak eredményeképpen – változáson ment keresztül a mindennapi életben – mind a nézetei és a viselkedésmódja, mind pedig az élete iránya és az életcéljai tekintetében. Ez az életbe való belépés. Min alapul az életbe való belépés? (Isten szavain.) Így van. Az életbe való belépés elválaszthatatlan Isten szavaitól; elválaszthatatlan az igazságtól; minden Isten által kimondott szó maga az igazság. Mi látható azoknál az embereknél, akik elérték az életbe való belépést? (Képesek Isten szavaira hagyatkozva élni.) Így van. Képesek Isten szavaira hagyatkozva élni. Cselekedeteik, beszédük, a problémákkal kapcsolatos gondolataik, a nézőpontjaik, az álláspontjaik és a perspektíváik mind Isten szavaira és az igazságra támaszkodnak. Ebben nyilvánul meg, ha valaki elérte az életbe való belépést. Mihez kapcsolódik tehát elsősorban az életbe való belépés? (Isten szavaihoz.) Isten szavaihoz és az igazsághoz kapcsolódik. Akkor tehát mondhatjuk azt, hogy aki belépett az életbe, az az igazságra törekszik, aki pedig igazán törekszik az igazságra, az belépett az életbe? (Igen.) Mi a célja a dolgok ilyesfajta definiálásának? Milyen irányba kellene haladnia a beszélgetésünknek? (Az igazságra törekvés felé.) Az igazságra törekvés a fő téma, amelyről ma beszélni akarok. Jelenleg nem látjátok valami világosan az életbe való belépés és az igazságra törekvés közti kapcsolatot, vagyis nem igazán evidens számotokra. Mindig az életbe való belépésről és a beállítottságbeli változásokról beszélek, és Pál útját taglalom. Melyik az a fő téma, amelyhez ez az egész elvezet? Az igazságra törekvés. Nem számít, hogy Pál útját taglalom vagy a tökéletesedéshez vezető útról beszélek, amelyet Péter követett – bármiről beszélek is, végső soron mit akarok elérni, hogy melyik utat kövesse mindenki? (Az igazságra törekvés útját.) Amikor az emberek képesek az igazságra törekedni, belépni az igazságvalóságokba, Isten szavai szerint élni, megérteni Isten szándékait és Isten szavainak alapelvei szerint tenni dolgokat, nem világos-e, hogy milyen célokra törekednek, és milyen utakat követnek? (De igen.) Az igazságra törekvés olyan téma, amelyet lehetetlen kikerülniük azoknak, akik hisznek Istenben, keresik a módját, hogy miként változgassanak a beállítottságukon és törekednek az üdvösségre. Csak azok az igaz hívők, és csak azok érhetik el az üdvösséget, akik törekednek az igazságra. Egyesek szenvedélyesek és készek feláldozni magukat Istenért, de nem feltétlenül olyan emberek, akik törekednek az igazságra. Noha mindenki kész az igazságra törekedni, egyesek gyenge képességűek, híján vannak a felfogóképességnek és nem tudják megérteni az igazságot. Egyesek nem értik a szellemi dolgokat; bárhogy is hallgatják a prédikációkat, sosem értik meg, és Isten szavait sem értik, amikor olvassák. Mindig torzított módon értelmezik a dolgokat, és szabályokat próbálnak alkalmazni. Ezek azok az emberek, akik nem értik a szellemi dolgokat. Vannak emberek az egyházban, akik értik a szellemi dolgokat, és vannak, akik nem értik a szellemi dolgokat; vannak gyenge képességűek, akiknek nincs felfogóképességük, és vannak jó képességűek, akik tisztán értik Isten szavait; vannak, akik törekednek az igazságra, és vannak, akik nem. Ezeknek a különböző típusú embereknek különféle állapotaik és megnyilvánulásaik vannak, és világosan meg kell tudnotok különböztetni őket egymástól.

Beszéljünk először az első embertípusról: azokról, akik nem értik a szellemi dolgokat. Amikor például az igazság egyik aspektusáról beszélgetünk, miután befejeztük a beszélgetésünket az igazságnak erről az aspektusáról és az emberek állapotairól, hozzáállásairól, szándékairól és megnyilvánulásairól, vannak némelyek, akik nem értik, miről volt szó, nem értik, hogy miről folyt a beszélgetés, nem tudják összevetni magukat azzal, és nem tudják, milyen kapcsolat van az ő viselkedésük és megnyilvánulásaik, az ő romlott beállítottságuk és az ő természetlényegük, valamint a között az igazság között, amelyről beszélgettünk. Azt sem tudják, hogy mi köze ennek azokhoz a dolgokhoz, amelyekre az életükben törekednek, vagy hogy miért hangzott el ez a prédikáció – csak egy doktrínát értenek meg belőle, és szabályokat látnak benne. Amikor megkérdezi őket valaki, hogy mit értettek meg, ezt felelik: „Habár sok témáról beszélgettünk ma, ugyanaz volt a lényeg: Ha történik valami, imádkozz többet!” Mások ezt mondják: „Megértettem. Isten azt akarja, hogy az emberek legyenek jók, ne tegyenek rossz dolgokat, és vigyenek véghez sok jó cselekedetet. Ez tetszik Istennek.” Megint mások ezt mondják: „Isten azt mondja az embereknek, hogy fel kell áldozniuk magukat Istenért, és sokat oda kell adniuk magukból.” Megértették ezek az emberek Isten szavait? (Nem.) Ezek az emberek mind azt gondolják, hogy megértették az Ő szavait, de valójában a sötétben tapogatóznak, és mindössze egyetlen mondatot ragadnak ki a szavaiból. Egyoldalú a megértésük, és egyáltalán nem értik, mire is gondolt Isten. Akik nem értik Isten szavait, azoknak nem számít, mennyi mindent mond Isten, mindössze szabályokat, doktrínát, egyféle elméletet, egyféle perspektívát és egyféle közlést látnak. Hogyan ültetik gyakorlatba, amikor arra kerül a sor? Amikor például az Istennek való alávetettség igazságáról beszélünk, meghallgatják, majd ezt mondják: „Megteszem, amit csak mond nekem Isten. Ezt jelenti hallgatni az Ő szavaira és alávetni magam Neki.” Vajon ez nem túlzott leegyszerűsítés? Ez minden, amit értenek. Nem értik, miként kell gyakorolnia az embernek Isten szavait ahhoz, hogy azzal igazán alávesse magát Neki, hogyan kell keresnie Isten szándékait és elérnie az Istennek való alávetettséget, hogyan kell alávetnie magát a Szentlélek vezetésének, és hogy miként kell Isten szavai szerint gyakorolnia az igazságot, arról nem is beszélve, hogy miként kell Isten oldalán állnia és óvnia az egyház munkáját. Minél inkább köze van valaminek az Istennek való alávetettség szempontjából kulcsfontosságú igazságokhoz, annál képtelenebbek azt megérteni. Nem tudnak egyebet, mint szabályokat követni. Ezt jelenti, amikor valaki nem érti a szellemi dolgokat. A szellemi dolgokat nem értő emberek amellett, hogy szabályokat követnek és megrekednek a saját gondolkodásuk kerékvágásában, az észérveknek is ellenállnak. Mi az elsődleges megnyilvánulása azoknak, akik nem értik a szellemi dolgokat? (A szabálykövetés.) A szabálykövetés. Gyakran vesznek egy mondatot vagy egy eseményt, majd szabálynak vagy követendő viselkedésmódnak titulálják. Ezek az emberek vajon ugyanígy kezelik az igazságot is? (Igen.) Azok, akik nem értik a szellemi dolgokat, megjegyeznek egy aspektust az igazság azon megnyilatkozásai közül, amelyekről ma beszéltél; gyakorlandó szabályoknak titulálják ezeket a szavakat és viselkedéseket, és hibátlanul emlékeznek mindegyikre. Legközelebb, amikor egy másik helyzettel találkoznak, ha senki sem beszél, azokat a korábbi módszereket és szabályokat fogják válogatás nélkül alkalmazni és gyakorlatba ültetni. Ez az egyik konkrét megnyilatkozásuk azoknak az embereknek, akik nem értik a szellemi dolgokat. Mit éreznek az ilyen emberek, amikor szabályokat követnek? (Fáradtságot.) Nem fáradságot éreznek; ha így lenne, felhagynának vele. Azt érzik, hogy az igazságot gyakorolják; nem azt érzik, hogy szabályoknak engedelmeskednek, és azt sem érzik, hogy nem értik a szellemi dolgokat. Még kevésbé érzik, hogy nem értették meg az igazságot, vagy hogy semmit sem értenek az igazságalapelvek mibenlétéről. Éppen ellenkezőleg: úgy érzik, hogy megértették az igazság gyakorlati oldalát, valamint az igazság adott aspektusának az alapelveit is; ugyanakkor azt hiszik, hogy megértették Isten szándékait, és hogy ha képesek a szabályaiknak megfelelően cselekedni, akkor azzal beléptek az igazságvalóság adott aspektusába, eleget tettek Isten szándékainak, és gyakorlatba ültették az igazságot. Hát nem ezt gondolják azok az emberek, akik nem értik a szellemi dolgokat? (De igen.) Összhangban van-e ez a fajta gondolkodás az Isten által megkövetelt normákkal? Ha valaki a szabályokat követve gyakorol, az vajon az igazságra törekvés megnyilvánulása? (Nem, nem az.) Miért nem? (Azért nem, mert amikor történik valami, az illető nem keresi az igazságot, és nem tesz erőfeszítést a dolog átgondolása érdekében; egyszerűen csak makacsul ragaszkodik ahhoz, ahogy mindig is tette a dolgokat.) Így cselekednek az olyan emberek, akik nem értik a szellemi dolgokat – makacsul ragaszkodnak a régi módszerekhez, lusták, nem keresik az igazságot, amikor történik valami, nem gondolkodnak el a dolgokon és nem vizsgálódnak. És még ha vizsgálódnak is, képesek-e megérteni, hogy mit jelent az igazság? (Nem.) Miért nem értik meg? (Azért nem, mert nem értik a szellemi dolgokat.) Így van. Mindebből az szűrhető le, hogy az ilyen emberek nem értik a szellemi dolgokat, és sosem fogják megérteni az igazságot.

Valójában azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, készek a szívükben az igazságra törekedni, de rossz módon látnak hozzá. Pontosabban fogalmazva: főként az előírások követésére, a határok között mozgásra és a doktrínához igazodásra hagyatkoznak, vagy azt próbálják alkalmazni, ahogyan mások cselekednek és az ő szavaikat másolják. Mi az ilyesfajta emberek lényege? Miért kezelik úgy az előírások követését, mintha az lenne az igazság gyakorlása, és miért gondolják, hogy ha így gyakorolnak, akkor az igazságra törekednek? Miért áll elő ez a probléma? Van egy gyökere – látjátok, hogy mi az? (A nézeteiket, elképzeléseiket és képzelődéseiket kezelik igazságként. Nem értik Isten szavait, és valójában nem értették meg Isten szándékait.) Ez is a része. És még mi? (Arrogánsak és önelégültek, és nem keresik az igazságot, amikor történik valami. Az általuk helyesnek vélt dolgokat kezelik igazságként.) Ilyenek némelyek, akiknek nincs lelki megértése, de nem ez a probléma gyökere. Mi miatt nyilvánulnak meg így az ilyen emberek? Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük és előírásokat szeretnek követni, nagyon komolyan hallgatják a prédikációkat, különösen, ha azok a gyakorlásukkal kapcsolatosak. Például azzal, hogy miként hajtsák végre a kötelességeiket, és hogy miként tegyék azokat a dolgokat, amelyeket jól kell végezniük. Figyelnek, de a központi probléma az, hogy képtelenek összevetni az állapotukat a prédikációban hallottakkal. Például ha az emberek lázadó mivoltáról szól a prédikáció, meghallgatják, majd így gondolkodnak: „Lázadó? Én aztán nem! Ha nem szabad lázadónak lenniük az embereknek, akkor, ha ilyen helyzettel találkozom a jövőben, nem szabad felszólalnom. Egyszerűen el kell viselnem, és olvasnom kell az emberek hanghordozásában és megnyilvánulásaiban. Megnézem majd, hogy mit mondanak és mit hogyan tesznek a körülöttem lévők, és én is követem a példájukat. Akkor nem leszek lázadó, igaz?” Miután meghallgatnak egy prédikációt, mindössze a saját logikájuk és gyakorlási módjaik szerint vonnak le következtetéseket. Sehogyan nem reagálnak a prédikációban leleplezett állapotokra, és nem tudják összevetni magukat azzal, amiről hallottak. Zavaros az elméjük. Mit értek az alatt, hogy „zavaros”? Nem tudják, miről is szól valójában a prédikáció. Ezt gondolják magukban: „Miről szól a beszélgetés? Miért nincs egyszerűbben megfogalmazva? Ma erről a dologról beszélgetünk, holnap pedig valami más lesz a téma.” Az ő szemszögükből nézve könnyű az igazságot gyakorolni: Csak tedd, amire megkérnek. Képtelenek összevetni magukat azokkal az állapotokkal és romlott beállítottságokkal, amelyeket a prédikáció leleplez. Homályos és üres fejjel hallgatják, hogy milyen gondolatokat, elgondolásokat és különféle romlott beállítottságokat mutatnak az emberek a különféle körülmények között az életbe való belépés során. Nem tudnak különbséget tenni a dolgok között, és nem tudják összevetni magukat a hallottakkal. Hogyan éreznek az igazság meghallgatása után azok az emberek, akik képtelenek összevetni magukat a hallottakkal? (Azt gondolják, hogy az másokról szól, és hogy semmi köze hozzájuk.) Így van. Ez a fő jellemvonásuk; nem tudják összevetni magukat azzal, amit hallottak. Amikor az emberek romlott állapotait leleplező szavakat látnak, azt hiszik róluk, hogy csak másokról szólnak. Azt el tudják ismerni, amikor az emberek átlagos vagy közös problémái kerülnek leleplezésre, ám a romlott beállítottságokra vagy az emberek lényegére vonatkozó szavakat kategorikusan elutasítják; semmilyen körülmények között nem ismerik el azokat – mintha az elismerés a kárhoztatásukat jelentené. Ez a közös problémája mindazoknak, akiknek nincs lelki megértésük. Amikor azzal találkoznak, hogy Isten leleplezi az emberek különféle állapotait, megnyilvánulásait és a természetlényegük megnyilatkozásait, semmit sem fogadnak el belőle, nem vetik össze vele magukat és nem is gondolkodnak el rajta. Ehelyett gyakran veszik ezeket a szavakat és problémákat, majd másokra vetítik ki azokat, azt gondolván, hogy hozzájuk semmi közük. Az ilyen emberek nem csupán az igazságot nem fogadják el, hanem a gondolkodási folyamataik sem normálisak, szavaik kitérőek és megkerülik a dolgokat, és nem arra a kérdésre válaszolnak, amit feltettél nekik. Ha például azt kérdezed tőlük, hogy ettek-e már, azt mondják, hogy nem kérnek vizet; ha azt kérdezed, hogy álmosak-e, azt mondják, hogy nem szomjasok. Gyakran vannak ilyen zavart állapotban és gyakran ilyen zavaros a gondolkodásmódjuk. Így nyilvánulnak meg azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük. Minden gyülekezetben vannak olyanok, akik nem értik a szellemi dolgokat. Habár vannak közös problémáik, apró különbségek is vannak közöttük. Vannak olyanok, akik teljességgel híján vannak a lelki megértésnek? (Igen.) Azok, akik kevesebb mint három éve hisznek Istenben, nagyon homályosan látnak olyan témákban, mint az Istenben való hit, az életbe való belépés, az igazságra törekvés, a beállítottságaik megváltozására törekvés és a tökéletesítés. Mindössze szenvedélyből teszik a kötelességüket, megtesznek ezt vagy azt Istenért, s az erőfeszítés és a munkavégzés szintjén tartanak. Nem értik az életbe való belépéssel kapcsolatos dolgokat, és egyáltalán nincs semmi fogalmuk az életbe való belépésről és az igazságra törekvésről. Egyszerűen csak szeretnek olyan dolgokat tenni, amelyek kívülről is láthatók, és a szenvedélyükre hagyatkozva teszik azokat. Ezek az emberek teljességgel híján vannak a lelki megértésnek. Lehet ezen a szinten úgy minősíteni valakit, aki teljességgel híján van a lelki megértésnek, hogy nem törekszik az igazságra? (Nem.) Az ilyen emberek nem hisznek még elég ideje Istenben, így aztán sehogyan sem minősíthetők. Mivel még a szenvedélyesség szintjén vannak, semmit sem értenek Isten irányítási tervének céljaiból, az emberek üdvösséghez vezető útjából, vagy abból, hogy milyen különböző utakat követnek a különféle típusú emberek, így megbocsátható, hogy híján vannak a lelki megértésnek; ez normális dolog. Mi a helyzet azonban azokkal, akik már értik, hogy mi az életbe való belépés, és elkezdték megismerni az életbe való belépéssel és a beállítottságok megváltozásával kapcsolatos igazságokat? Közöttük vannak-e olyanok, akik teljességgel híján vannak a lelki megértésének? (Igen, vannak.) Még mindig vannak ilyenek. Még ha hajlandó is a szívében az igazságra törekedni valaki, aki híján van a lelki megértésnek, akkor sem képes elérni, ezért bizonyossággal állítható, hogy akik teljességgel híján vannak a lelki megértésnek, semmiképpen sem az igazságra törekvő emberek, és kizárt, hogy olyan megnyilvánulásaik legyenek, mint annak, aki az igazságra törekszik.

Milyen különböző módokon nyilvánulnak meg azok az emberek, akiknek van lelki megértésük és azok, akiknek nincs lelki megértésük? Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, alapvetően tudatlanok és ismeret nélkül valók mindazon igazságokat illetően, amelyekről Isten beszélt, továbbá az Ő szavainak állapotait, kontextusát és utalásait illetően is, és nem tudják magukat összevetni vele. Azok, akiknek van lelki megértésük, éppen az ellenkezői ennek. Ha például az emberek lázadó mivoltáról, valamint arról beszélek, hogy e lázadó mivolt hajthatatlanságot, önzést, makacs ostobaságot, valamint Istennel kapcsolatos félreértéseket, illetve Istennek való ellenállást és szembeszegülést rejt magában, amikor olyan állapotokról beszélek, amelyek e témával kapcsolatosak, akkor mindegy, hogy példát hozok, az igazság egyik aspektusáról beszélek, a szívedben lévő egyik állapotra térek ki vagy az igazságalapelvekkel kapcsolatos témákról beszélek: ha igazán megérti a szíved, amit hallasz, akkor olyan ember vagy, akinek van lelki megértése. Ha megérted, amit hallasz, és képes vagy azt a gyakorlatba ültetni, akkor olyasvalaki vagy, aki gyakorolja az igazságot. Amikor a lelki megértéssel rendelkező emberek hallják Isten szavait, képesek a tiszta felfogásra és még az igazság megértésére is. Bármiről is beszéljen Isten, képesek követni azt, valamint összevetni az állapotukat Isten szavaival, és utat találni a gyakorlásra. Ez a lelki megértés megnyilvánulása. Azoknak, akiknek van lelki megértése, felderül a szíve Isten szavának olvasása után, és nyernek valamit belőle. Különösen szabad a lelkük, és érzik, hogy van egy út, amelyet követhetnek. Ezért aztán valahányszor meghallgatnak egy prédikációt, nyernek belőle valamit, és valahányszor olvassák Isten szavait, gazdagabbá lesznek. Így nyilvánul meg a lelki megértés. Bármiről beszéljen Isten, a lelki megértéssel rendelkező emberek elméjében képek idéződnek fel annak hallatán, és amikor Isten leleplezi az emberek állapotait, össze tudják vetni magukat azokkal. Amikor Istennel kapcsolatos félreértésekről beszél, a maguk állapotára alkalmazzák és felismerik: „Ez az igényem és ezek a képzelődéseim valójában félreértések Istennel kapcsolatban.” Ez azt jelenti, hogy összekapcsolták magukban egymással a dolgokat. Amikor Isten a Vele való ellenállásról és szembeszegülésről beszél, akkor – ha ugyanezek az érzéseik, ha ugyanilyen állapotban élnek, és ha bennük is ilyen beállítottság és lényeg lakozik – képesek összevetést végezni. Mi mindent használhatnak az összevetéshez? Gondolatokat, elképzeléseket vagy az általuk tanúsított cselekedeteket és viselkedésformákat; ezek mindegyike használható az összevetéshez. Amikor az emberek képesek megérteni, amit Isten mond, és értik, hogy pontosan miről beszél, és tudják, hogy mely magatartásformáik, kinyilatkoztatásaik, állapotaik és lényegeik felelnek meg azoknak az állaptoknak, amelyeket Isten leleplezett, és amelyről a prédikációkban szó volt, akkor azzal lelki megértésről tettek bizonyságot. Meg tudjátok mondani, hogy van-e lelki megértésetek vagy sem? (Néha van, néha nincs.) Ezen lehet segíteni, de ha egyáltalán nincs, akkor baj van. Ha a legtöbbször tudod, hogy miről szólnak Isten szavai, még ha nem is tudod összevetni magad velük, de tudod, hogy vannak efféle állapotaid, vagy észrevetted azokat másokban, és ismered az igazságnak ezt az aspektusát, valamint azt is, hogy miként lépj bele, akkor az már lelki megértésének számít. De vajon minden alkalommal képesek az ilyen emberek lelki megértésről tanúságot tenni, amikor prédikációt hallanak? Nem, néha van lelki megértésük, máskor pedig nincs, mivel az életbe való belépés az igazság sok területét érinti. Vannak igazságok, amelyeket értesz, és amelyekbe már beléptél, és vannak mások, amelyeket nem értesz, és amelyekbe még nem léptél be. Vannak igazságok, amelyekkel még egyáltalán nem találkoztál, és amelyekről még csak nem is hallottál. Most hallottad, de nehéz megmondani, hogy képes vagy-e felfogni vagy sem, valamint elképzeléseid és félreértéseid is lehetnek vele kapcsolatban. Ez azonban normális. Ha vannak olyan aspektusai az igazságnak, amelyeket értesz, akkor azokról az aspektusokról van lelki megértésed; ha vannak olyan aspektusai az igazságnak, amelyeket nem értesz, akkor azokról az aspektusokról nincs lelki megértésed; ha vannak olyan aspektusai az igazságnak, amelyekről még sosem hallottál, és amelyek még mindig elég idegenek a számodra, vagy amelyekkel kapcsolatban még elképzeléseid is vannak, akkor ezen aspektusok tekintetében még inkább híján vagy a lelki megértésnek. Keresztül kell menned a tapasztalatszerzés időszakán, míg meg nem érted az igazságot, és csak azután tehetsz szert lelki megértésre ezen aspektusokat illetően. Egyesekben például félreértések élnek Istennel kapcsolatban, de mégis ezt gondolják: „Nem értettem félre Istent; soha nem értettem félre Istent. Nem is szerethetném Istent ennél jobban! Hogy érthetném akkor félre Őt?” Így beszélnek azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük. Ha ezt mondod: „Az emberek gyakran félreértik Istent, de nem tudnak úrrá lenni a félreértések felett; bárhol és bármikor felüthetik a fejüket. Jelenleg azonban nem igazán tudok róla, hogy bármely tekintetben is félreértettem volna Istent, vagy ellentmondásban lettem volna Vele. Át kell fésülnöm a dolgokat egy sűrű fogú fésűvel, tapasztalatokat kell szereznem, imádkozom kell Istenhez és meg kell kérnem Őt, hogy vezényelje úgy a helyzeteket, hogy feltáruljanak számomra ezek a dolgok.” Ez az ideális. Ilyen vágynak kellene lennie az elmédben – folyamatosan törekedned kell a javulásra. Ha valaki ezt mondja: „Sosem értettem félre Istent. Más emberekről van itt szó”, akkor az a tény, hogy ilyen abszurd kijelentésre képes, azt mutatja, hogy nincs lelki megértése. Elsősorban milyen beállítottságok láthatók azoknál az embereknél, akiknek nincs lelki megértése? Arrogancia és makacs ostobaság. Mi az a makacs ostobaság? Azt jelenti, hogy ostobák és makacsok is. Ez konkrétan miben mutatkozik meg? (Nincsenek tudatában olyan romlott beállítottságoknak, amelyeket mindenki más lát, és azt hiszik, hogy nincsenek ilyen beállítottságaik. Azonkívül rendkívül önelégültek, és azt hiszik, hogy teljesen jó úton járnak.) Nem csupán azt gondolják, hogy nincs ilyen beállítottságuk, hanem még azt is gondolják, hogy minden rendben velük. Az arrogáns beállítottságuk uralja a bensőjüket, és azt hiszik, sosem tennének ilyesmit. Bármit mondjanak is mások, ha nem ők maguk ismernek fel, látnak meg vagy tapasztalnak valamit, szükségtelennek találják, hogy elgondolkodjanak rajta, megértsék vagy elfogadják. Ez a makacs ostobaság. Hogyan lehetne másként leírni a makacs ostobaságot? Azt jelenti, amikor ellenállsz az észérveknek. Lehet-e még másnak is nevezni? (Butaságnak.) Igen, a makacs ostobaság nagyban összefügg a butasággal – az ilyen emberek ostobák és makacsok is. Például mások ezt mondják nekik: „Vigyáznod kellene. Ha mindig hideg vizet iszol, az lassítja az emésztésed, és megfájdulhat a hasad.” Mire ők így felelnek: „Kiváló egészségnek örvend a testem. Nincs semmi bajom. Fölöslegesen aggódsz.” Nem makacs ostobaság ez vajon? (De igen.) Nagyon makacsnak és ostobának tűnnek, mert még nem tapasztaltak meg valamit, és mégis ennyire önelégültek. Miért mondom, hogy makacsok és ostobák? Azért, mert bár nincs semmi tapasztalatuk, mégis ellenkezni mernek azzal, amit egy tapasztalt illető mond. Nem erősítik meg e szavak helytállóságát és tanulni sem tanulnak belőlük, hanem azt hiszik, nekik van igazuk, és nem fogadják el, amit mások mondanak. Ez makacs és ostoba, valamint arrogáns és önelégült viselkedés. Péter képes volt tanulni mások hibáiból, amikor belépett az életbe. Mit mondanak Isten szavai? (Isten azt mondja, hogy Péter „elsajátította a jót az elmúlt időkből, és elutasította a rosszat” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerjük meg a valóságot?).) A makacs és ostoba emberek még azokat a dolgokat sem képesek elfogadni, amelyek egyenesen a szemük előtt történnek, és nem tanulnak belőlük. Az emberek butaságnak látják ezt, de valójában a beállítottságukkal van probléma – arrogáns beállítottság okozza.

Térjünk vissza ahhoz a témához, hogy miként nyilvánulnak meg azok az emberek, akiknek van lelki megértésük, és miként azok, akiknek nincs lelki megértésük. Mit mondtam az imént, hogy mi a legfőbb megnyilvánulása azoknak, akiknek van lelki megértésük? Mondjátok meg Nekem! (Azok, akiknek van lelki megértése, képesek megérteni, hogy milyen emberi állapotokat lepleznek le Isten szavai, valamint összevetni azokat a saját gondolataikkal, elképzeléseikkel, cselekedeteikkel és viselkedésükkel a mindennapi életükben. Meg tudják érteni, hogy mit mond Isten.) Érintettétek a főbb pontok többségét. Amikor a lelki megértéssel rendelkező emberek elolvassák Isten feltáró erejű szavait, képesek összevetni magukat azokkal, és tudják, hogy mely igazságokról beszélnek Isten szavai, mibe kellene bemenniük az embereknek, valamint hogy mely emberi beállítottságokat, illetve mely emberi állapotokat és megnyilatkozásokat leplezik le az Ő szavai. Képesek összevetni magukat mindezekkel a dolgokkal, és tudatában lenni azoknak. Így nyilvánul meg a lelki megértés. Korábban, amikor arról beszéltem, hogy miként nyilvánulnak meg az olyan emberek, akiknek van lelki megértése, felvetettünk egy kérdést, amely az volt, hogy a lelki megértéssel rendelkező embereknek minden dologban van-e lelki megértésük. Van nekik? (Nincs. Bizonyos dolgokban képesek összevetni magukat azokkal az állapotokkal, amelyeket Isten szavai lelepleznek, és így lelki megértést tanúsítanak; ugyanakkor azokban a dolgokban, amelyeket még nem tapasztaltak meg, nem képesek összevetést végezni magukkal, így nincs lelki megértésük.) Ha még nem tapasztaltak meg valamit, és nem képesek összevetést végezni magukkal, akkor nincs lelki megértésük. És mi van akkor, ha vannak dolgok, amelyeket megtapasztaltak, de nem értik a bennük foglalt igazságokat, és így nem fogadják el vagy nem ismerik el igazságként azokat – lelki megértésnek számít ez? (Nem.) Ez sem lelki megértés. Mi van, ha nem értik, hogy az, amit hallanak, az igazság – lelki megértésnek számít ez? (Nincs.) Közületek szokott-e bárki is így megnyilvánulni? Amikor például az alávetettséggel kapcsolatos igazságokról van szó, némelyek ezt mondják: „Alávetettnek kell lennünk ebben a dologban. Nincs mivel dicsekedniük az embereknek, s kötelességük és kötelezettségük alávetettnek lenni.” Ennek hallatán így gondolkozol magadban: „Miféle igazság ez? Vajon ebben a dologban is alávetettnek kell lenni? Én úgy látom, itt nincs szükség alávetettségre!” Nem vagy híján a lelki megértésnek ebben a dologban? (De igen.) Valójában ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyire mélyek vagy sekélyesek a tapasztalataid; pusztán csak attól függ, hogy van-e lelki megértésed vagy nincs. Mondok egy példát. Mit mondott Jób, amikor próbára lett téve? („Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” (Jób 1:21).) Képesek-e megérteni az emberek a Jób szavaiban rejlő igazságot, amikor hallják azokat? (Nem.) Van tehát az embereknek lelki megértésük ebben a dologban? (Nincs.) Nem, nincsen. Minden ember meg tudja tapasztalni ezt a két dolgot: amikor Isten ad, és amikor elvesz, nem igaz? (De igen.) Ti is megtapasztaltátok már ezeket, de nem értitek a bennük foglalt igazságot, akkor hát van lelki megértésetek e dolgokat illetően? (Nincs.) Nem, nincsen. Milyen igazság rejlik Jób szavaiban? (Az, hogy Isten szuverén és mindenek felett uralkodik.) Az, hogy Isten minden dolog felett szuverén, és az Ő döntése, hogy ad vagy elvesz. Mit kellene tehát az embereknek gyakorolniuk? (Alávetettséget.) Így van. Alá kellene vetniük magukat, el kellene fogadniuk és dicsőíteniük kellene Isten szuverenitását. Amikor az emberek megértik ezeket a szavakat és a bennük rejlő igazságot, akkor van lelki megértésük ebben a dologban. Ha az emberek nem értik az igazságot, amely e szavakban rejlik, akkor nincs lelki megértésük ebben a dologban. Jelenleg van-e lelki megértésetek Jób szavait illetően? (Nincs.) Ha doktrína, amit értesz, ezt mondod: „Jóbnak volt egy jó tapasztalata. Isten azt mondta róla, hogy igaz ember, ezért bizonyos, hogy minden cselekedete összhangban volt az igazsággal és eleget tudott tenni Isten szándékainak.” A doktrínát érted. És mikor fog ez a doktrína az igazságvalóságoddá válni? (Akkor, amikor Isten ténylegesen úgy vezényli a körülményeket, hogy elvesznek tőlem bizonyos dolgokat, én pedig képes vagyok hálát adni és dicsőíteni érte Istent, alávetni magam Istennek és nem panaszkodni, s ezáltal az igazság ezen aspektusát gyakorolni.) Képes vagy gyakorolni, de vajon előírások követéséről és mások utánzásáról szól-e a gyakorlásod, vagy pedig Isten szuverenitásának valódi megértéséről a szíved mélyén? Különbség van a kettő között, nem igaz? Melyik a belépés az igazságvalóságba? Sok ember van, aki Jób példáját látva maga is el tudja mondani ugyanazokat a dolgokat, mint Jób, de vajon csak másolják Jóbot, amikor így tesznek, vagy pedig – hozzá hasonlóan – azért mondják ki e szavakat, mert – néhány évtized tapasztalatát követően – felismerték azt az igazságot és tényt, hogy Isten szuverén úr az emberiség felett? Melyik az igazságvalóság ezek közül? (Az a valóság, amelyik tapasztalatból ered.) Csak azok a dolgok nevezhetők igazságvalóságnak, amelyeket tapasztalat által érzel át és értesz meg; lemásolni dolgokat, amiket mások mondanak, nem valóság. Jób mondatának volt valóságtartalma, de amikor olyanok mondják ki ugyanezt a mondatot, akik csak másolják Jób szavait, akkor szlogenné válik, amellyel spirituális embereknek próbálják kiadni és álcázni magukat. Ezek az emberek vallásos csalók. Némelyek, akiket vezetőnek választanak a gyülekezetben, és akik felelősséggel és státusszal bírnak, gyakran beszélgetnek a testvérekkel azokról a szavakról, amelyeket Jób mondott: „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” Vajon mit éreznek az őket hallgatók? A következőt érzik: „Istentől valók ezek a szavak. A Szentlélek megvilágosodása és Isten vezetése által hangzottak el. Rendkívül gyakorlatiasak.” Egy év sem telik bele, amikor elbocsátják azokat a vezetőket, mivel nem végeztek valódi munkát, hátráltatták Isten választottainak az életbe való belépését és az egyház munkájának előrehaladását, mire ők negatívvá válnak és panaszkodnak. Az ilyen emberek ugyanazokat a szavakat szólják, mint egykor Jób, de nem tapasztalták meg mindazt, amit Jób, s nem értik mélyen, nem tapasztalták meg, és nem képesek felfogni e szavakat. Másolnak tehát, amikor beszélnek, vagy őszintén szólnak? (Másolnak.) Hogy mit gondolnak mélyen legbelül, miközben szólnak? Őszinték a szavaik, és személyes érzések vannak bennük. Van egy vágyuk, mégpedig az, hogy amikor ad nekik Isten dolgokat, mindig képesek legyenek dicsérni Őt és hálát adni Neki a tőle kapott áldásokért és ajándékokért, és hogy amikor elvesz tőlük dolgokat Isten, egyáltalán ne panaszkodjanak, hanem legyenek képesek dicsérni Istent, miként Jób is tette, s hálát adni Neki a vezetéséért és szuverenitásáért. Ez azonban vágy csupán, nem pedig olyasvalami, amit már megtapasztaltak volna. Vajon a pozíciójuk és titulusuk elvesztése esetén, átlagos hívőként is úgy tesznek majd, ahogy beszéltek? (Nem.) Azt nem mondhatom, hogy egyáltalán ne tartanák magukat a szavukhoz; ez attól függ, hogy milyen típusú emberek. Az igazságra törekvő emberek a saját viselkedésük értékelésére és a tapasztalásuk iránytűjeként használják e szavakat, és képesek összevetni azokat magukkal, valamint megtalálni bennük a gyakorlás útját. Nem túlságosan dühösek vagy negatívak, és képesek normálisan végezni a kötelességüket. Ezzel szemben azok az emberek, akik nem törekednek az igazságra, hanem szlogeneket ismételgetnek helyette, bajban vannak; ők másként nyilvánulnak meg. Mit láttatok, hogyan fedik fel magukat a legnyilvánvalóbban az ilyen típusú emberek? (Egyes vezetők az elbocsátásukat követően nem tartanak önvizsgálatot, és nem vetik alá magukat. Igazságtalannak érzik az elbocsátásukat, negatívvá válnak és panaszkodnak. Amikor eljön az újabb választás ideje, küzdenek azért, hogy ismét hatalomra kerüljenek, végül pedig antikrisztussá válnak, és kizárják őket.) Ez a legsúlyosabb eset. Milyen egyéb megnyilvánulások léteznek? (Némelyek csak egy rendes munkahelyen dolgoznak, miután elbocsátották őket, és nem végeznek kötelességet.) Miféle emberek az ilyenek? Miért dicsekedtek és hangoztattak szlogeneket előtte? Azért mondogattak dolgokat, hogy mások hallják őket, és önmaguk jobb színben való feltüntetésére, mások megnyerésére, valamint az emberek tiszteletének kivívására használták ezeket a szlogeneket, doktrínákat és jól csengő szavakat. Ez volt a céljuk. Milyen megnyilvánulások vannak még? (Némely vezetők az elbocsátásuk előtt külsőre úgy tűnnek, mintha nagyon törekednének, és mondogatják, hogy „Jahve adta, Jahve vette el”, ám miután elbocsátják őket, negatívak lesznek, nem tudják összeszedni magukat, s még ki is kelnek és meg is haragszanak másokra, azt gondolván, hogy hiábavaló volt minden korábbi áldozatuk és odaadásuk, mintha csak tartozna nekik Isten háza.) Súlyos problémájuk van azoknak, akik ilyeneket mondanak és így cselekszenek. Először is, fel kell tudni ismerni, hogy milyen természetűek, akik ezeket a dolgokat mondják. Nem törekednek az igazságra; másolják Jób szavait; szép koronát készítenek a saját fejükre; valamint spirituális embereknek adják ki magukat azért, hogy felvágjanak és félrevezessék az embereket. Nem az igazsággal való játszadozás és az istenkáromlás megnyilvánulása ez? Mondjátok csak, milyen típusú emberek azok, akik, amikor elveszítik a hírnevüket, a nyereségüket és a státuszukat, rendkívül nagy ügyet csinálnak belőle, fejest ugranak a negativitásba, felhagynak a kötelességük végzésével, rontanak egy rossz helyzeten azzal, hogy veszett ügynek titulálva leírják magukat, és még csak hinni sem hisznek tovább? (Szegényes emberi mivoltú és gonosz emberek.) Így van. A szegényes emberi mivoltú és gonosz emberek természetesen nem olyan emberek, akik törekednének az igazságra, de vajon a jó emberi mivolttal bíró emberek is így nyilatvánulnak meg, ha nem törekednek az igazságra? Egész biztosan. A gonosz emberek ilyen megnyilvánulása mellett van egy másik helyzet is, amelyik közvetlenül kapcsolatos azzal, hogy mire törekednek az emberek, és hogy melyik úton járnak. Még ha a felszínen úgy tűnik is, mintha az igazságot nem szerető embereknek is lenne némi emberi mivoltuk, semmi jó nem származik belőle; mindannyian gonosz lényegűek, képesek megszegni az igazságot és ellene szegülni Istennek, ha pedig státusszal bírnak, gonosz dolgokat is képesek cselekedni. Van egy másik, még súlyosabb probléma, mégpedig az, hogy az ilyen emberek különös előszeretettel törekednek státuszra. Ha nem engedik meg nekik, hogy státuszuk legyen, vagy hogy vezetők legyenek, az olyan, mintha az életüktől fosztanák meg őket. Vajon el tudják ezt fogadni? Ha van státuszuk, nem számít, mennyi szenvedést vagy rossz bánásmódot kell elviselniük, hajlandóak rá. Ám csak azért, mert hajlandóak erre, vagy mert szenvedésben van részük és árat fizetnek, még nem lehet azt mondani, hogy olyan emberek, akik az igazságra törekednek. Ez tévedés volna. Hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek; a státuszból fakadó előnyökre törekednek. Mennyiben hasonló ez Pálhoz? (Pál koronára törekedett.) Így igaz. Koronára törekedett, mégpedig az igazság koronájára. Erre törekednek a Pálhoz hasonló emberek – helyes törekvésnek és az igazságra törekvésnek tartják, hogy koronára törekednek. Ezek után fel tudjátok valamennyire ismerni az efféle embereket? (Igen.) Tegyük fel, hogy egy illető kikel magából és megharagszik másokra, miután elbocsátották és elveszítette a státuszát; nem figyel a testvérekre, akikkel találkozik, vagy nem beszél velük, amikor pedig felkérik az evangélium terjesztésre, ezt mondja: „Nem fogom terjeszteni az evangéliumot. Nem fogok szolgálatot végezni Érted! Ha szükséged van rám, eszedbe jutok, de amikor nincs, egyszerűen félrelöksz és elbocsátasz. Nem vagyok ilyen ostoba!” Miféle szavak ezek? Könnyen felismerhetőek az ilyen emberek? Mennyire nevezhetők hívőknek? Semennyire sem igazi hívők, és nem jó emberek. Milyen típusú emberek csinálják a legnagyobb ügyet abból, ha elbocsátják őket? (Azok, akik hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek.) Az imént azt mondtátok, hogy az ilyen típusú emberek szegényes emberi mivolttal bírnak, illetve hogy nem törekednek az igazságra és az életbe való belépésre. Összefügg ez ennek a problémának a lényegével? (Nem.) Lehet valami abban, amit mondotok, de nincs kapcsolatban ennek a problémának a lényegével. Ennek a problémának nem ez a lényege. Az imént azt mondtátok, hogy a szegényes emberi mivolt az oka annak, hogy egyesek panaszkodnak és leírják magukat, miután elbocsátották őket. Miért mondom azt, hogy ez egy doktrína? Azért, mert némelyek meglehetősen jó emberi mivolttal bírnak, és őszintén odaadják és feláldozzák magukat, csak éppen nem törekednek az igazságra, hanem folyton a hírnévre és a státuszra törekednek. Ezért aztán nagy jelenetet rendeznek, amikor végül elbocsátják őket. Ez azt mutatja, hogy a megnyilvánulásaik nem csupán a szegényes emberi mivoltból eredő problémák, hanem a beállítottságaikkal kapcsolatos problémák – ilyen súlyosan romlott a beállítottságuk! Némelyek egyetlen mondatban foglalják össze ezt, mondván: „Mindennek az oka az, hogy ez az ember nem törekszik az igazságra.” Túlságosan tág értelmű ez a kijelentés. Sokféleképpen megnyilvánulhat az igazságra való törekvés hiánya: például panaszkodásban, abban, hogy nem végzed hűségesen a kötelességed, stb. Nem lehet minden problémát azzal az egyetlen frázissal magyarázni, hogy „nem törekszik az igazságra” az illető. Ez túlságosan tág és nem elég konkrét. Ez egy doktrínán alapuló magyarázat.

Most arról fogok beszélni, hogy miként mutatkozik meg a lelki megértés hiánya. Hogyan viszonyulnak az igazsághoz azok, akiknek nincs lelki megértése? Hogyan viszonyulnak a saját állapotukhoz, megnyilvánulásaikhoz és az általuk felfedett romlottsághoz? Képesek vajon olyan megnyilvánulásokra, mint azok, akik az igazságra törekednek? (Nem.) Mi itt a legnagyobb probléma? (Nem értik, mely emberi állapotokat vagy megnyilvánulásokat leplezik le Isten szavai, és képtelenek összevetni velük magukat.) Főként az, hogy nem tudják összevetni magukat azzal, amit hallottak. Lehet azt mondani rájuk, hogy értik az igazságot, ha nem képesek az összevetésre? (Nem.) Beszélsz valamiről, de ők mindig pontosan az ellenkezőjéről beszélnek; folyton ellenkeznek és vitáznak veled. Sosem ugyanarra fókuszáltok, amikor vitatkozol velük valamiről, és nem ugyanarról van szó, ám ők attól még azt hiszik, igazuk van. Így nyilvánulnak meg azok, akiknek nincs lelki megértésük. Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, nem képesek megérteni az igazságot. Képesek vajon az igazságra törekedni? (Nem.) Ez bizony probléma. Ha nem képesek az igazságra törekedni, képesek vajon belépni az életbe? (Nem.) Azoknak, akik nem törekednek az igazságra, nem lehet belépésük az életbe; ez teljességgel biztos. Ha valaki már több éve hisz Istenben, de egyáltalán nem érti az igazságot, akkor olyan ember, aki az igazságra törekszik? Biztosan nem. Némelyek ezt mondják: „Ez nem mindig van így. Habár egyesek nem értik az igazságot, nagyon szenvedélyesek, és mindenről lemondanak azért, hogy feláldozzák magukat Istenért. Hogy ne lennének akkor olyan emberek, akik az igazságra törekednek?” Vajon helyes ez a nézet? Annak értékeléséhez, hogy az igazságra törekszik-e valaki, nem elég csupán azt megnézni, hogy lemond-e mindenről azért, hogy feláldozza magát Istenért. A legfontosabb dolog, amit meg kell figyelni, az, hogy a szívükben minek tulajdonítanak fontosságot az emberek. Ha az igazság gyakorlásának, az igazságba való belépésnek és az igazság elnyerésének tulajdonít fontosságot a szívük, és hatékonyak az életbe való belépés terén, akkor el lehet róluk mondani, hogy az igazságra törekednek. Ha azért mondanak le dolgokról és áldozzák fel magukat, hogy koronát és jutalmat nyerjenek, és ha sok éve gyakorolják már a lemondást és az önfeláldozást, ha sokat szenvedtek, de eddig még nem voltak képesek megérteni az igazságot és belépni a valóságba, valamint Istent sem sikerült megérteniük, akkor vajon valóban igazságra törekvés a lemondásuk és az áldozathozataluk? Nyilvánvaló, hogy nem olyan emberek, akik az igazságra törekednek, mivel a lemondásuk és az önfeláldozásuk nem vezetett el náluk az igazság megértéséhez és az igazságvalóságokba történő belépéshez. Ezért aztán a lemondásuk és az áldozathozataluk ténye nem jelenti azt, hogy az igazságra törekednének. Az ilyen emberek pontosan olyanok, mint Pál. Pál a fél életét azzal töltötte, hogy az Úr nevében prédikált és dolgozott, de nem nyerte el az igazságot, és nem nyerte el az Urat sem. Mondhatod-e tehát, hogy Pál olyasvalaki volt, aki az igazságra törekedett? Annak megítéléséhez, hogy törekszik-e valaki az igazságra, kulcsfontosságú megnézni, hogy a cél, amelyre törekszik, valamint a szándéka az igazság elnyerésének tulajdonít-e fontosságot. Csakis akkor mondható el róla, hogy az igazságra törekszik, ha ténylegesen az igazságért tett erőfeszítéseknek tulajdonít fontosságot, és ha hatékonynak bizonyult olyan dolgokban, mint az igazság gyakorlása és a valóságba történő belépés. Mindenki, aki valóban az igazságra törekszik, képes gyakorolni az igazságot, és csak az igazság gyakorlóinak van belépésük az életbe. Ha egyesek azt állítják magukról, hogy az igazságra törekednek, de nem gyakorolják az igazságot, vajon mondhatjátok róluk, hogy van belépésük az életbe? Biztosan nem. Hogyan lehetne valakinek belépése az életbe, aki nem gyakorolja az igazságot? Ez teljességgel lehetetlen. Ha azt gondolják magukról, hogy az igazságra törekednek és van belépésük az életbe, akkor kérdezd meg tőlük: „Mi a bizonyítéka az életbe való belépésednek?” Nem elég csupán a szavukra hagyatkozni. Ha nincs bizonyíték, nem fogadható el, amit mondanak. Ha azt mondod, hogy az igazságra törekvő ember vagy, hány igazságot értesz? Hány igazságot ültettél már gyakorlatba? Az igazságvalóságok mely aspektusaiba léptél be? Tudsz-e a tapasztalati tanúságtételedről beszélni? Ha nem tudsz a tapasztalati tanúságtételedről beszélni, akkor becsapod és félrevezeted az embereket, amikor azt mondod, hogy az igazságra törekvő ember vagy. Miért mondom, hogy Pál nem olyasvalaki volt, aki az igazságra törekedett? Azért, mert az általa írt levelek egyáltalán nem tartalmaznak élettapasztalatról szóló tanúságtételeket; Pál nem volt képes Isten igazi megértéséről beszélni, az Úr Jézus iránti szeretetről és alávetettségéről pedig még kevésbé. Még a saját romlott beállítottságát sem értette. Csak mondta, hogy ő a legrosszabb bűnös. Azon tény alapján mondta ezt, hogy büntetést kapott, amiért ellene szegült az Úr Jézusnak. Azzal, hogy a legrosszabb bűnösnek mondta magát, egyszerűen csak elismerte azt a tényt, hogy vétkezett, amikor fanatikusan ellene szegült az Úr Jézusnak. Azt jelenti ez, hogy igazán megértette a saját romlott beállítottságát és lényegét? (Nem.) Ezért mondom, hogy annak alapján kell eldönteni, mit is jelent az igazságra törekvés, és hogy miféle embereknek van belépésük az életbe, hogy értik-e az igazságot és gyakorolják-e az igazságot, nem pedig pusztán annak alapján, amit ők maguk mondanak. Értitek, amit most mondok? Miért beszélgetünk erről ilyen részletekbe menően? Szükséges ez? (Igen.) Miért szükséges? Azért beszélgetek így veletek, hogy kielemezzem a megtévesztő nézeteiteket, hogy kiigazítsak dolgokat, amelyeket – tévesen – helyesnek gondoltok, hogy segítsetek nektek kiutat találni, elengedni azokat a dolgokat, amelyeket – tévesen – helyesnek gondoltok, azután pedig rálépni a valódi igazságra törekvés útjára. Ekkor igazán belépésük lesz az embereknek az életbe, és képesek lesznek elérni a valódi törekvést az igazságra. Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, az életbe való belépéssel és a beállítottságok megváltozásával kapcsolatos dolgokat sem értik. Azt gondolják, hogy már sok mindent megváltoztattak magukban és elérték az életbe való belépést. Változtattak például néhány rossz szokáson: nem esznek túl sokat, nem alszanak túl sokat, nem lusták, és szorgalmasabbak, mint korábban voltak, ami szerintük azt jelenti, hogy van belépésük az életbe. Mások arról gondolkodnak, hogy egykor folyton szidták az embereket, most viszont már nem; tudnak kedves és építő dolgokat mondani az embereknek, és olykor még segíteni is tudnak nekik. Mivel képesek mindezekre, azt hiszik, hogy már az igazságot gyakorolják és keresztülmentek változáson. Némelyek azért hiszik, hogy van belépésük az életbe, mert le tudnak mondani a hírnévre, nyereségre, státuszra és testi gyönyörökre való törekvésről. Minden emberre jellemző ez a probléma. Azt gyakorolják, amit megértettek, amit az elképzeléseik szerint helyesnek és jónak gondolnak, és a hús-vér test sok rossz szokásával és problémás vonásával megbirkóztak már, vagy változtattak az életmódjukon az Istenben való hit és az igazságra törekvés miatt. Ezzel egyidejűleg számos testi előnyről lemondtak, lemondtak a családjukról és a munkájukról, s elhagyták a házasságukat és a világot. Azt gondolják magukról, hogy megváltoztak és megmenekültek, s ezt mondják: „Vajon le tudtam volna mondani mindezekről, ha nem hinnék Istenben? Történhetett volna nálam ilyen nagy változás?” Nem ez-e a legnagyobb félreértés a hívők körében? (De igen.) Akár van lelki megértésük az embereknek, akár nincs, mindannyian ebben a félreértésben vannak. Miért mondom, hogy ez egy félreértés? Miért mondom, hogy itt súlyos probléma van? Főleg azért, mert az emberek hisznek Istenben, de nem értik az Ő szándékát, ami azt jelenti, hogy nem értik, mit követel pontosan az emberektől. Ehelyett emberi elképzelések és képzelődések szerint gondolkodnak, s azt hiszik, hogy ha képesek elengedni a családjukat, a munkájukat, az érzéseiket, a világot, a hús-vér testi kötelékeket és még a vagyonukat is, az azt jelenti, hogy van belépésük az életbe. Ez egy félreértés. Valójában Isten szándéka az, hogy a Benne hívők hozzák rendbe a romlott beállítottságukat, hozzák rendbe az Istennel való szembeszegülésük problémáját és oldják meg az általuk elkövetett bűnök gyökerét. Ehhez meg kell érteniük az igazságot, és meg kell érteniük Isten természetét, s csak azután lesznek képesek levetni a romlott beállítottságukat és elérni az Istennek való igazi alávetettséget. Ez az, amit Isten – és az emberek megmentéséért végzett munkája is – megkövetel az emberektől. Az emberek semmit sem tudnak Isten munkájáról; nem látják a célt és a hatást, amelyet el akar érni e munkán keresztül, ezért emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel helyettesítik az igazságot, s az emberek törekvéseit és az emberek által elérhető dolgokat tekintik Isten szándékának és az emberekkel szemben támasztott követelményének. Ebben a félreértésben vannak az emberek, miközben hisznek Istenben. Ezek a dolgok, amelyeket képesek elérni, mindössze a szenvedélyüket bizonyítják, és amikor lemondanak dolgokról, valójában üzletelni akarnak Istennel: azért teszik, hogy jutalmat vagy koronát kapjanak cserébe. Azt hiszik, nagyon megéri az efféle ügylet, és hogy jó üzletet kötnek vele. Mindenről ezért mondanak le. A dolgokról való lemondás nem jelenti azt, hogy birtokában lennének az igazságvalóságoknak, és azt sem, hogy képesek lennének alávetni magukat Istennek. Vajon csakugyan értik az igazságot, miközben lemondanak dolgokról és áldozatokat hoznak? (Nem, nem értik.) Ha nem értik az igazságot, nem szennyezett-e a lemondásuk és az önfeláldozásuk? De igen, egész biztosan. Pontosan mire törekednek hát, amikor így feláldozzák magukat és szenvednek? Az ilyen embereket sosem érdekelte, hogy mi az igazság, vagy hogy mi mindent követel Isten; rendre azt gondolják, hogy hozzájuk semmi közük ezeknek a dolgoknak. Azt gyakorolják, amit helyesnek gondolnak, jónak gondolnak és az életbe való belépésnek gondolnak a szívükben, majd a gyakorlását követően azt hiszik, hogy Isten megjegyezte magának. Beváltható zsetonokként és tőkeként kezelik ezeket a dolgokat. Vajon az igazságra törekvés megnyilvánulásai ezek? (Nem.) Olyan emberek megnyilvánulása ez, akik nem törekednek az igazságra. Az életbe való belépést félreértelmező emberek magyarázzák így a dolgokat. Hogyan lehet tehát megállapítani és bebizonyítani, hogy ezek a dolgok nem az igazságra törekvésüket mutatják, és hogy nincs belépésük az életbe? Milyen tényekkel igazolható, hogy hamis, amit mondanak? (Az igazságalapelvek nélkül cselekednek.) Ez is hozzá tartozik. Annak alapján cselekednek, amit elképzelnek. Kívülről igazi hívőknek látszanak; képesek lemondani dolgokról és feláldozni magukat, de elvtelenül cselekednek. Miért elvtelenek? Azért, mert nem törekednek az igazságra. Még mindig ugyanazon elképzelések és képzelődések perspektívájából szemlélik a dolgokat, mint az elején. Egy különösen nagy problémája van az ilyen embereknek: Alávetik-e magukat az Isten által vezényelt körülményeknek? Értik-e, hogy miért vezényelte Isten ezeket a körülményeket? (Nem.) Elég ez vajon annak bizonyításához, hogy nincs igazi belépésük az életbe? (Igen.) Sokat változtattak a rossz szokásaikon és a problémás vonásaikon, és sok áldozatot hoztak. Végül azután, amikor próbatételre kerül sor, kiderül: nem csak Isten szándékát nem értik, hanem ráadásul panaszkodni is képesek, és nem tudják alávetni magukat. Mi itt a probléma? Az, hogy nincs belépésük az életbe. Azok, akiknek nincs belépésük az életbe, az igazságvalóságok nélkül valók, nem igaz? (De igen.) Amikor történnek dolgok, teljességgel a maguk elképzeléseire, képzelődéseire és természetes preferenciáikra hagyatkoznak. Amikor igazán komolyan szólsz hozzájuk és megkéred őket, hogy vessék alá magukat, egyáltalán nem vetik alá magukat; csupán emberi indokokra, kifogásokra és képzelődésekre hagyatkoznak, és különféle módokat keresnek, hogy védjék magukat, s hogy elérjék céljukat, hogy ne vessék alá magukat Istennek, és megtagadják Isten munkáját. Némelyek olyan súlyos helyzetben vannak, hogy nem csupán képtelenek alávetni magukat, hanem különféle módokat igyekeznek keresni és kigondolni annak bizonyítására, hogy helytállóak az elképzeléseik és képzelődéseik, hogy helyes módokon és utakon gondolkodnak, s hogy Isten cselekedetei és irányításai nem feltétlenül helyesek. Ez felfedi, hogy nincs belépésük az életbe; bármit tesznek, bármit adnak oda magukból, és bármin változtatnak magukban, az nem belépés az életbe, hanem mindössze bizonyos gonosz szokások, melyek nem léteznek többé. Valamelyest megváltoztak az egyéni szokásaik, az életmódjuk és az életvitelük, s némelyeknek talán még a temperamentuma is megváltozott; finomabban és kulturáltabban beszélnek, és talán jobban igazodik a normához a külső viselkedésük, de nem az igazságvalóság birtokában cselekszenek, és soha nem Isten szavainak vagy az igazságnak megfelelően teszik a dolgokat, hanem mindent a saját, személyes képzelődéseik és vágyaik szerint. Nincs valódi megértésük Istenről; mindössze némi spirituális elméletről tudnak beszélni, s megrekedtek az emberi elképzelésekben, képzelődésekben és érzésekben. Mit gondoltok, szánalomra méltók ezek az emberek? (Igen.) És sok ilyen ember van? (Igen.) Honnan tudjátok, hogy sokan vannak? (Mert én is egy vagyok közülük.) Magatokra ismertek, igaz? Beszéljünk akkor az ezzel kapcsolatos tapasztalataitokról! (Megosztok egy tapasztalatot. Az egyik testvér sok másik előtt mutatott rá a hiányosságaimra, amitől úgy éreztem, megaláztak. Hogy visszanyerjem a büszkeségemet, megpróbáltam megvédeni és igazolni magam. Nem fogadtam el a testvér megjegyzéseit.) A büszkeséged korlátozott téged. Miért korlátozza az embereket mindig a büszkeség? Azért, mert akinek van méltósága, az mindig sértődékeny? (Nem.) Valójában azért teszik ezt az emberek, mert tökéletes képet akarnak fenntartani magukról mások szemében. Fontos számukra a státuszuk, és egészen tökéletesnek és hiba nélkülinek akarják láttatni magukat. Tökéletes benyomást akarnak kelteni másokban, és nem akarják, hogy a tényleges valójukban lássák őket az emberek. Ez az arrogáns beállítottság következménye. Megoldódott mostanra ez a probléma? (Még nem. Még mindig gyakran jelentkezik.) Azok számára, akik képesek elgondolkodni önmagukon és felismerni romlott beállítottságukat, könnyen megy a változás. Ha nem gondolkodnak el magukon, képtelenek felismerni romlott beállítottságukat, érzéketlenek a problémáikra és nincs tudomásuk azokról, akkor nehéz lesz megváltozniuk. Ha már tudomást szereztek róluk, s úgy érzik, hogy súlyos az arrogáns beállítottságuk, hogy elferdültek a törekvéseik, és hogy még mindig távol vannak az igazságra törekvéstől, de amikor megmetszik őket, néhány napig negatívak, és minden helyzetben azt keresik, hogy miként nyerhetnék vissza a büszkeségüket, vajon megváltozhatnak még? Nehéz megváltozniuk. Hogyan kellene tehát megoldaniuk ezt a problémát? Ha csupán elfogadják az igazságot és elgondolkodnak magukon, még mindig van rá remény, hogy rendbe tudják hozni a problémát. Ha nem tudják elfogadni az igazságot, akkor semmiképpen nem hozhatják rendbe a problémát. A kulcs az, hogy lennie kell az emberekben elszántságnak és vágynak az igazságra való törekvésre. Ha erősen szomjazik az igazságra a szívük, akkor képesek lesznek szeretni és elfogadni az igazságot, és lesz erejük gyakorolni az igazságot és fellázadni a test ellen. Csakis az igazság elfogadásával hozhatják rendbe az emberek teljességgel a romlott beállítottság problémáját, és miután rendbe lett hozva a romlott beállítottságuk problémája, képesek lesznek gyakorolni az igazságot, azután pedig lesz belépésük az életbe.

Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, és akik mindig félreértelmezik az igazságot és az életbe való belépést, azt gondolják, hogy könnyű az igazságra törekedni, hogy mindössze néhány rossz szokás vagy problémás tulajdonság megváltoztatásáról, esetleg – alkalmanként – néhány a saját érdeküket szolgáló dolog feladásáról szól az egész, hogy ha nem követnek el gonoszságot és mindvégig kitartanak a hitükben, akkor életet nyertek, és Istentől jövő jutalmakra és áldásokra válthatják mindezeket a dolgokat. Vajon az igazságra törekvő emberek azok, akik efféle nézetekre alapozzák az Istenbe vetett hitüket? (Nem.) Lehet belépésük az életbe azoknak, akik nem törekszenek az igazságra? (Nem.) Sokan vannak, akik egyáltalán nem látják tisztán, hogy miről is szól az életbe való belépés. Azt gondolják, mindössze annyival elérhető az életbe való belépés, ha tesz némi erőfeszítést az ember, ha elvégez néhány kötelességet, változtat néhány rossz szokáson és problémás tulajdonságon, megteszi, amit mondanak neki és aláveti magát egy kicsit. Rendkívül leegyszerűsítve látják az életbe való belépést. Megváltoztatják vajon az életfelfogásukat azzal, ha így hisznek Istenben? (Nem, csupán kívülről változtatnak magukon, a lényegük nem változik.) Ti már változtatok egy keveset, de a külső viselkedésetekben történtek változások, vagy az életfelfogásotokban? Találtatok kiutat az életbe való belépéssel kapcsolatos helytelen nézeteitekből, és elkezdtetek belépést nyerni az életbe? Képesek vagytok felmérni, hogy mely részeitek változtak meg, és melyek nem? Ha korábban rád bíztak egy kötelességet, hogy hajtsd végre azt, de nem voltál képes alávetni magad, most mennyire tudod alávetni magad? Ha például testvér vagy, és megkérnének, hogy készíts naponta ételt más testvéreknek és mosogass el utánuk, alávetnéd magad? (Azt hiszem, igen.) Rövid távon talán képes lennél rá, de vajon akkor is alávetnéd magad, ha arra kérnének, hogy hosszú távon végezd ezt a kötelességet? (Alkalmanként alá tudnám magam vetni, de az idő múlásával talán nem lennék rá képes.) Ez azt jelenti, hogy nem vetetted alá magad. Mi miatt nem vetik alá magukat az emberek? (Azért, mert hagyományos elképzelések vannak a szívükben. Azt gondolják, hogy a férfiaknak a házon kívül kellene dolgozniuk, és a nőknek kellene intézniük a házi munkát, hogy a főzés a nők dolga, és egy férfi elveszíti a tekintélyét a főzéssel. Ezért nem könnyű alávetni magukat.) Így van. Nemi előítéletek befolyásolják a munkamegosztást. A férfiak ezt gondolják: „Nekünk, férfiaknak odakint kell megélhetést teremtenünk. A főzéshez és a mosáshoz hasonló dolgokat a nőknek kell végezniük, és nem szabad, hogy velünk végeztessék azokat.” Ezek azonban különleges körülmények, és ha téged kérnek meg rá, mit csinálsz? Milyen gátlásokon kell felülkerekedned ahhoz, hogy alá tudd magad vetni? Ez a dolog lényege. A nemi előítéleteden kell felülkerekedned. Nincs olyan munka, amit mindenképpen a férfiaknak kellene végezniük, és olyan sincs, amelyet mindenképpen a nőknek. Ne így oszd fel a munkákat! Azt, hogy mely kötelességet kell végezniük az embereknek, nem a nemük szerint kell meghatározni. A saját otthonodban és hétköznapi életedben feloszthatod így a munkákat, de most a kötelességedről van szó. Hogyan kell tehát értelmezned? Be kell fogadnod és el kell fogadnod Istentől ezt a kötelességet, és változtatnod kell a benned lévő helytelen nézeteken. Ezt kell mondanod: „Igaz, hogy férfi vagyok, de Isten szemében az egyház tagja és teremtett lény vagyok. Bármit megteszek, amit rám bíz az egyház; nem a nemek szerint oszlanak meg a dolgok.” Először is el kell engedned a helytelen nézeteidet, azután pedig el kell fogadnod a kötelességedet. A kötelességed elfogadása igazi alávetettség? (Nem.) Ha a következő napokban azt mondja valaki, hogy túl sós az ételed, vagy hogy nem elég ízletes, esetleg hogy nem jót készítettél, és nem akarja megenni, vagy azt mondja, hogy készíts valami újat, képes leszel vajon elfogadni? Kényelmetlenül fogod ekkor érezni magad és ezt gondolod: „Olyan ember vagyok, aki tartja magát valamire, és már eddig is lealacsonyodtam, hogy ételt készítsek ezeknek a testvéreknek, de ők mégis ezeket a problémákat emelik ki. Nem maradt semmi büszkeségem.” Ekkor már nem fogod alávetni magad, vagy mégis? (Nem.) Ez nehézség. Valahányszor nem tudod alávetni magad, az amiatt van, hogy egy romlott beállítottságod megmutatkozik, gondot okoz és képtelenné tesz az igazság gyakorlására és az Istennek való alávetettségre. Ekkor viszály lesz a szívedben – a gondolataid fognak irányítani, s elhitetik veled, hogy elvesztetted a tekintélyedet, te pedig feldúlt leszel belül. Mit kell ekkor tenned? (Keresni az igazságot.) Hogyan keresed az igazságot? Így kell imádkoznod: „Istenem! Nem számít, mit kérnek tőlem mások, a kötelességemként fogom kezelni. Nem számít, hogy külsőleg kit szolgálok, illetve kiért teszek dolgokat; Istentől jövő dologként fogadok el mindent. Ez a kötelességem, és alá kell vetnem magam; nincs szükségem a büszkeségemre. Isten házában nem lehet megkülönböztetni magasztos és alantas, magas státuszú és alacsony státuszú, férfiaknak való és nőknek való, vagy éppen időseknek való és fiataloknak való kötelességeket. Egyszerűen csak jól és nem jól, illetve hűséggel és anélkül végzett kötelességek vannak.” Miután elengedted a büszkeségedet, a státuszodat, a pozíciódat és a méltóságodat, vajon teljes egészében elengedted önmagad? (Nem.) Még mindig reagálni fogsz. Az emberek néha nem fognak tisztelni, ostobának fognak tartani és alacsonyabb rendűként fognak kezelni téged, ezt mondván: „Semmit sem ér az olyan férfi, aki boldogan főz! Én soha nem csinálnám ezt.” A rossz irányba fognak vezetni téged, helytelen elgondolásokat és elképzeléseket ültetnek el benned, és befolyásolják a gyakorlásodat. A megaláztatás egyik formájának tekintik az olyan pozitív dolgokat, mint hogy hangsúlyt fektetsz az életbe való belépésre, arra, hogy normális ember légy és hogy hűséget tanúsíts a kötelességed iránt, és ezért alacsonyabb rendűként kezelnek és elítélnek téged. Ha nem tudod ezt elviselni, akkor azonnal negativitásba esel, és azt gondolod, hogy ez a kötelesség mindig tekintélyvesztéssel jár majd számodra mások előtt: alacsonyabb rendűként fognak kezelni miatta és parancsolgatni fognak neked az emberek. Akkor miért is vetetted alá magad, nem igaz? Amikor senki sem kezel alacsonyabb rendűként és nem ítél el téged, azt gondolod, hogy már képes vagy alávetni magad, van belépésed az életbe, s hogy van némi igazságvalóságod és érettséged. Helyes ez a gondolkodásmód? Akkor miért válsz negatívvá és gondolod ezt, amikor valaki elítél téged és kétségbe vonja az érettségedet: „Meddig kell még főznöm, mielőtt vége lesz ennek? Ez az ember állandóan lenéz engem. Nem helyes, hogy lenéznek, és én ezt nem tudom elfogadni!”? Ez megint csak gondot jelent. Amikor nem tudod elfogadni, panaszkodsz is ezzel egyidejűleg és mondasz ilyesmit: „Hogyan tudott ilyen kötelességet rám bízni a vezető? Miért pont engem választottak ki ahelyett, hogy valaki mást választottak volna? Úgy nézek ki, mint akit könnyű piszkálni? Az emberek piszkálnak, a vezető nem néz jó szemmel rám, és Isten nem véd meg engem”? Ismét felütötte a fejét a lázadó beállítottságod. Mi itt a probléma? Talán az, hogy igen csekély az érettséged? Még ezt az apró sértést sem tudod elviselni, és még emiatt is negatívvá válsz és panaszkodni kezdesz. Ilyen az, amikor valaki igazságvalóságoknak van birtokában? Te egyáltalán nem vagy igazságvalóságok birtokában. Van egy nagyon egyszerű módszer e probléma megoldására: Ezt kell gondolnod a szívedben: „Nem számít, ki néz le engem vagy néz megvetően rám, tennem kell a kötelességemet. Nem hagyhatom el Isten megbízatását. Nem másokért teszem, és nem is azért, hogy tartsanak valamire mások – mi haszna, ha tartanak valamire? Azért kell végrehajtanom a kötelességemet, hogy eleget tegyek Istennek.” Így kell gondolkodnod a szívedben. Ha így főzöl, nem érzel-e magabiztosságot? Akkor meg van oldva a probléma? Valójában nincs teljesen megoldva. Végül is állandó konfliktusban vagy, állandóan gyengeségbe és negativitásba zuhansz, azután pedig újra összeszeded magad; folyamatosan edződsz. Megvizsgáltál minden állapotot, és nem vagy hajlandó mindig ilyen megterhelő módon élni. Nem akarod, hogy örökké ezek a nehézségek gyötörjenek, zavarjanak és korlátozzanak. Könnyen egyszerűen, és jól akarod végezni a kötelességedet. No és hogyan éred el ezt? Állandóan keresned kell az igazságot, állandóan ragaszkodnod kell a meggyőződésedhez, és úgy helyes, ha mindig Isten szavainak megfelelően gyakorolsz. Ezt mondod: „Senki sem zavarhat meg engem. Ez a kötelességem; ez az Istentől kapott megbízatásom; ez a felelősségem és a kötelezettségem. Bárki legyen is, aki gúnyt űz belőlem, el akar bizonytalanítani magammal kapcsolatban vagy megkísért, mind hiábavaló. Megtiszteltetés számomra, hogy végezhetem a kötelességemet, és ha boldogulok vele, Istené minden dicsőség. Ha nem boldogulok vele, akkor magamra hoztam szégyent. Aki kinevet engem és lenézi ezt a kötelességet, nem törekszik az igazságra.” Ez tény, nem igaz? (De igen.) Ez tény. Amikor Jób próbára lett téve, megzavarta és megkísértette őt a Sátán, de vajon kételkedett Jób? (Nem.) Nem, mert ott volt a szívében az igazság, Isten szava és Isten útja. Amikor különféle körülményekkel és próbatételekkel találkozol, az, hogy képes vagy-e tartani magad az igazsághoz és az Istentől kapott megbízatáshoz, attól függ, hogy mennyire ismered, érted és fogadod el az igazságot. Egyesek folyton kételkednek az igazságban, és nem tudnak bizonyosságra jutni vele kapcsolatban, vagy a kötelességüket illetően sosem biztosak benne, hogy miként kellene tenniük valamit, és hogy úgy helyes-e, ahogyan teszik. Sosem képesek kitartani a helyes dolgok mellett; folyton megzavarják őket különféle emberek, események és dolgok, és amikor rossz emberek, gonosz emberek, démonok vagy Sátánok szegődnek melléjük és kísértő vagy zavaró dolgokat mondanak nekik, elgyöngülnek és hagyják magukat félrevezetni. Azt jelenti ez, hogy éretlenek? (Igen.) Könnyű orvosolni az éretlenséget? Elméletben igen. Attól függ, bizonyos tudsz-e lenni afelől, hogy Isten vezérli-e azt az utat, amelyen vagy. Amikor a kötelességedet végzed, az igazságot kell gyakorolnod és el kell fogadnod Isten megbízatását. Ez kulcsfontosságú. Az egyetlen dolog, amitől tartani kell, az, hogy a szívedben előítélettel tekintesz a kötelességedre, és azt gondolod, hogy semmitérő a kötelességed, és elveszíted miatta a tekintélyedet. Ha előítéleteid vannak, és a tetejébe még mások is megzavarnak, akkor az még inkább problémás lesz. Amikor teljesen össze van zavarodva a szíved, nem vagy képes jól végezni a kötelességedet. Amikor Jób próbára lett téve, sokan voltak körülötte, akik megzavarták. Mit is mondott a felesége? („Átkozd meg istent, és halj meg!” (Jób 2:9).) Ami alatt ezt értette: „Ne higgy! Ha valóban isten lenne, amiben hiszel, miért történnének veled ezek a dolgok?” És mit mondott Jób? („Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni!” (Jób 2:10).) Jób elítélte a feleségét, mert ő már biztos volt abban, hogy Isten az igaz Isten, hogy Isten tette ezt, hogy ez az Ő szuverenitása és Isten keze munkája volt. Ha Jób ennyire biztos volt a dolgában, akkor ma vajon miért nem tudnak az emberek ragaszkodni az igaz úthoz és szilárdan megállni a bizonyságtételükben, miután megértették az igazságot? Azért, mert túlságosan beszennyeződött a szívük; nem csupán nem értik az igazságot, hanem az igazságot szerető vagy kereső embereknek sem nevezhetők. Ezért nem számít, hány szóról és doktrínáról képesek beszélni vagy hány hangzatos szlogent tudnak ismételgetni az emberek, végül nem képesek szilárdan megállni. Amint egy kissé különböző dolgot mond valaki a gyülekezetben, vagy olyat, ami zavaró és félrevezető, esetleg elítélő és megalázó, azt hiszik, őket gúnyolják és alázzák meg, és egészen összetörnek. Ha így nyilvánulnak meg, állandó belső konfliktust élnek át és folytonosan kiigazítják nézeteiket az emberek, ám ezzel egyidejűleg mindig elfogadják Isten szuverenitását és rendeléseit, folytatják az igazság megértését, fokozatosan belépnek az igazság különböző aspektusaiba, belépnek minden igazságba, és végül képessé válnak annak elkerülésére, hogy bármiféle ember, esemény és dolog megzavarhassa, érinthesse vagy irányíthassa őket, valamint szilárdan hiszik, hogy helyesek az általuk gyakorolt igazságalapelvek, akkor megváltoztatták a beállítottságukat.

Jelenleg előfordulhat még veletek a kötelességeitek végzése során, hogy mindenféle személy, esemény és dolog korlátozzon benneteket? Képesek vagytok ragaszkodni az igazsághoz és az alapelveknek megfelelően tenni a dolgokat? (Nem.) És milyen nehézségeitek adódnak általában? (Néha, amikor azt látom, hogy olyan dolgokat tesznek mások, amelyek ártanak Isten háza érdekeinek, szóvá teszem, de ha azt látom, hogy nem fogadják el, vagy hogy rossz a hozzáállásuk, nem merek vitát kezdeni, ezért kompromisszumot kötök.) Jó vagy rossz dolog a kompromisszum? (Rossz, de attól tartok, hogy ha erőltetem a dolgot, vita lesz belőle, és tönkreteszi a békét, és akkor nem lesz jó benyomásuk rólam az embereknek.) Ha el akarod kerülni a vitákat, annak a kompromisszumkötés az egyetlen módja? Milyen helyzetekben köthetsz kompromisszumot? Ha kis dolgokkal, például az önös érdekeddel vagy a büszkeségeddel kapcsolatos, akkor szükségtelen vitatkozni róla. Dönthetsz úgy, hogy toleráns leszel vagy kompromisszumot kötsz. Ám az olyan dolgokban, amelyek kihatással lehetnek az egyház munkájára és árthatnak Isten háza érdekeinek, muszáj ragaszkodnod az alapelvekhez. Ha nem tartod magad ehhez, akkor nem vagy hűséges Istenhez. Nem önző és aljas dolog vajon, ha úgy döntesz, hogy kompromisszumot kötsz és feladod az igazságalapelveket, csak hogy megőrizd a tekintélyed és fenntartsd az emberi kapcsolataidat? Nem annak a jele, hogy felelőtlenül végzed a kötelességedet és hűtlenné lettél Istenhez? (De igen.) Ha tehát eljönne az az idő a kötelességed végzése során, amikor senki nem ért egyet veled, miként kellene gyakorolnod? Megoldja vajon a problémát, ha minden erődet bevetve vitatkozol? (Nem.) Akkor hát hogyan kell megoldanod a problémát? Ebben a helyzetben a probléma megoldása érdekében elő kell állnia valakinek, aki érti az igazságot, és fel kell vetnie a témát, hogy mindkét oldal elmondhassa a magáét. Azután mindannyiuknak együtt kell keresniük az igazságot, majd, miután imádkoztak Istenhez, ki kell emelniük Isten szavaiból a releváns igazságot, hogy beszélgethessenek róla. Miután beszélgettek az igazságalapelvekről és világosságot nyertek, mindkét oldal képes lesz alávetni magát. Meg kell tanulniuk alávetni magukat az igazságnak. Ha az emberek többsége képes alávetni magát az igazságnak, de akadnak néhányan, akik nem vetik alá magukat az igazságnak, vagy akiket nem lehet jobb belátásra téríteni, akkor ők olyan emberek, akik nem fogadják el az igazságot, gonosz emberekre jellemző a természetük, és Isten választott népe könnyen felismeri őket. Így lehet a leginkább megoldani a gyülekezetben támadó vitákat. Az igazság felhasználása a problémák megoldására fontos alapelv, és nem köthet az ember elvtelen kompromisszumokat. Ha képes vagy feláldozni Isten házának érdekeit azért, hogy megőrizd a személyes kapcsolataidat, a büszkeségedet és az önös érdekeidet, akkor a Sátánnal kötsz kompromisszumot. Ez elvtelen dolog és Isten iránti hűtlenség. Ha minden ember azért küzd, hogy megőrizze a tekintélyét és a maga érveit hangsúlyozza, az vajon az igazságot kereső hozzáállás? Ilyen hozzáállást kell tanúsítaniuk a kötelességeik iránt? (Nem.) Ha valaki hűséggel akarja végezni a kötelességét, nem szabad hírnév vagy önös érdek miatt harcolnia, hagynia kell, hogy Istené legyen a tekintély, és hogy az igazság legyen a mestere; Isten házának az érdekei a legfontosabbak, és a hatékony munka a legfontosabb. Ugye, helytálló ez az alapelv? (Igen.) Ha mindannyian képesek vagytok betartani ezt az alapelvet, mi egyében lehet vitatkozni az emberekkel? Nem lesznek viták. Azok, akik a saját érdekeiket védik és egyáltalán nem gyakorolják az igazságot, nem jó emberek, azok pedig náluk is rosszabbak, akik folyton kiárusítják Isten házának az érdekeit, hogy elnyerjék mások kegyét. Az ilyen emberek álhívők, és olyanok, akik elárulják Istent. Ha valaki azért kerül konfliktusba és száll vitába másokkal, hogy Isten házának az érdekeit és az egyház munkájának hatékonyságát védje, és egy kissé hajthatatlan a hozzáállásuk, az szerintetek probléma? (Nem.) Nem az, mivel helyes a szándékuk: Isten házának az érdekeit akarják megóvni. Az ilyen ember Isten oldalán áll és ragaszkodik az igazságalapelvekhez; olyasvalaki, akiben örömét leli Isten. Ha valaki erős és eltökélt hozzáállással védi Isten házának az érdekeit, az annak a jele, hogy szilárdan áll és ragaszkodik az alapelvekhez, Isten pedig helyesli ezt. Az emberek úgy érezhetik, hogy gond van ezzel a hozzáállással, ám az nem nagy probléma; nem romlott beállítottság megnyilvánulásával kapcsolatos. Ne feledjétek: az igazságalapelvekhez való ragaszkodás az, ami a legfontosabb.

Az életbe való belépés a leglényegesebb dolog. Elsősorban mivel függ össze életbe való belépés? (Az igazságra törekvéssel.) Így van. Elsősorban az igazságra törekvéssel függ össze. Csak azoknak van belépésük az életbe, akik törekszenek az igazságra. Ha az emberek be akarnak lépni az életbe, akkor az az igazság gyakorlását érinti. Hogyan ismerhető fel, hogy törekszik-e valaki az igazságra? Mely típusú ember nem törekszik az igazságra? Tudjátok-e? Elsőként arról az embertípusról beszéltem, akinek nincs lelki megértése. Mi a lényege azoknak az embereknek, akiknek nincs lelki megértésük? (Miután az emberek romlott beállítottságait leleplező szavakat olvastak Istentől, képtelenek észrevenni a kapcsolatot Isten szavai és a saját állapotaik és megnyilvánulásaik között; azt gondolják, hogy másokról beszél Isten.) Főként arról van szó, hogy képtelenek összevetni magukat Isten szavaival, de vajon tudják ezt? (Nem.) Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, nem képesek felismerni ezeket a dolgokat. Még mindig derűs a szívük; azt hiszik, sokat értenek Isten szavai közül, ám valójában minden egyes szó előírás csupán a számukra. Ezt gondolják: „Ha Isten azt akarja, hogy tegyek meg valamit, megteszem. Ha azt akarja, hogy mondjak le valamiről, lemondok; ha azt akarja, hogy hozzak áldozatot, akkor így fogok tenni. Azáltal, hogy így alávetettem magam Istennek, megmenekülök.” Miután már több éve így hisznek, azt gondolják, hogy egyfajta tőkével rendelkeznek, ahogyan Pál is mondta: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája” (2Timóteus 4:7-8). Bárhogy fogalmazd is meg: Pál híján volt a lelki megértésnek. Ez igazán szomorú dolog. Már az is gond volt, hogy nem volt lelki megértése, de ennek tetejébe nem is törekedett az igazságra. Úgy kezelte a maga doktrínáját, szlogenjeit, képzelődéseit, elképzeléseit, ismereteit és filozófiáit, mintha azok jelentették volna az igazságot, és ezeket használta alapul, hogy kiterjessze saját törekvéseit. Ennek eredményeként aztán bármit tett is, nem az igazságvalóságokat élte meg, és bármit tett is, az nem igazodott Isten szándékaihoz. Súlyos volt ez a problémája! Pál viszi a pálmát a lelki megértés hiánya terén, nem igaz? (De igen.) Szeretik vajon az igazságot azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük? Egyáltalán nem, mert azok, akiknek nincs lelki megértésük, képtelenek felfogni az igazságot, és ha nem fogják fel az igazságot, semmiképpen sem tudják szeretni azt. Hogyan nyilvánulnak meg azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük? Az elsődleges megnyilvánulásuk az, hogy bárhogyan beszélgessenek is velük mások Isten szavairól, ők akkor sem értik, és bármily világosan beszélgessenek is velük az igazságról, még mindig képtelenek felfogni. Ez közvetlen kapcsolatban áll a túlságosan gyenge képességükkel. Képesek vajon az igazságra törekedni azok az emberek, akiknek nincs lelki megértése? Akkor sem tudnának, ha akarnának. Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, nem képesek megérteni, hogy miről beszél Isten, nem tudják, hogy milyen állapotokat leplez le Isten, és nem tudják azokkal összevetni magukat. Előírásként, frázisént, szlogenként és doktrínaként kezelik Isten valamennyi szavát, és soha nem tudják, hogy Isten szavai az igazság. Mi itt a probléma? Az, hogy túl gyenge képességűek, egyáltalán nem rendelkeznek felfogóképességgel, és a lelki megértés hiányáról tesznek tanúságot.

A második típusba azok az emberek tartoznak, akiknek van lelki megértésük. A lelki megértéssel rendelkező emberek képesek megérteni az igazságot, összevetni magukat Isten szavaival, amikor eszik és isszák azokat, és megérteni, mit lepleznek le Isten szavai, mely igazságok rejlenek Isten szavaiban, és mit követel Isten. A megértés képessége egyenlő vajon a belépéssel? (Nem.) Akkor mire utal, amikor azt mondom, hogy ezek az emberek képesek a megértésre? Miről van itt szó? (Össze tudják vetni magukat Isten szavaival.) Az összevetés képessége is hozzátartozik. Elismerik az ember romlott beállítottságait és mindenféle állapotot, amelyet Isten leleplez. Tudhatják tehát, hogy mit követel Isten? Egy bizonyos mértékű tudással biztosan rendelkeznek – ismerik Isten követelményeit, tudják, mely alapelvekről szólnak Isten szavai, és hogy mik az Ő szándékai. Világosan látják és értik ezeket a dolgokat; ezért nevezzük őket olyan embereknek, akiknek van lelki megértésük. Amikor a lelki megértéssel rendelkező emberek eszik és isszák Isten szavait, képesek rá, hogy összevessék magukat azokkal, megértsék, mire utalnak Isten szavai, és hogy melyek az Ő követelményei. Ez azt mutatja, hogy az ilyen típusú ember birtokában van az igazság megértéséhez szükséges képességnek. Ha tehát valaki birtokában van ennek a képességnek, az szükségszerűen azt is jelenti, hogy van belépése az életbe? (Nem.) Több különböző forgatókönyv is létezik. Egyesek értik Isten szavait és rendelkeznek a szavai megértéséhez szükséges képességgel, de soha nem vetették össze azokkal magukat. Mindössze másokat vetnek össze Isten szavaival: hibát keresnek másokban, orruk alá dörgölik a hiányosságaikat, kritizálják az állapotaikat, és megpróbálnak olvasni a gondolataikban, mintha nyomozók lennének. Amikor nincs más dolguk, azon morfondíroznak, hogy mit gondolnak mások, megpróbálnak rájönni, hogy miről gondolkodnak a szívükben, hogy miféle gondolatok és elképzelések vannak a szívükben, hogy mi a szándékuk, mi a céljuk, mi az indítékuk, miben reménykednek, és milyen romlott beállítottságokat mutatnak, miközben különféle dolgokat tesznek. Mi céllal akarják kideríteni mindezt? Azért, hogy összevessenek másokat Isten szavaival, és azután megoldják a problémáikat. Tisztán látják például, hogy milyen környezetben él „Kovács úr”, hogy milyen a családi háttere, hány éve hisz Istenben, milyen problémái vannak általában, milyen gyengeségei vannak, amikor a beállítottsága megváltoztatására törekszik, milyen nehézségei adódnak gyakran, amikor különféle dolgok történnek vele, mely helyzetekben válik könnyen negatívvá, mennyire végzi jól a kötelességét, hogyan viszonyul Isten szavaihoz, és hogy normális-e a lelki élete. Nagyon intelligensek, de sajnos nem a megfelelő helyeken használják az intelligenciájukat. Mások problémáit megoldják, de ők maguk nem gyakorolják az igazságot. Az ilyen típusú ember gyakran vezető, dolgozó vagy valamilyen mértékű felelősséggel bíró személy. Problémás az ilyen típusú ember törekvésének módja? (Igen.) Problémás ez a törekvési mód, mégpedig súlyos probléma van vele. Mennyire súlyos? Beszélgessünk erről! Az ilyen típusú embereknek van lelki megértése, megértik Isten szavait és tudják, miként végezzenek összevetést Isten szavaival, de önmagukat még sosem vetették össze Isten szavaival, hanem mindig csak másokat. Mi céllal vetnek össze másokat Isten szavaival? (Azért, hogy felvágjanak.) Így van. Azért vágnak fel, hogy kielégítsék a vágyaikat és ambíciókat, hogy még jobban bebiztosítsák a státuszukat, és hogy még inkább képesek legyenek rabul ejteni az emberek szívét. Az, hogy képesek ilyesmire, a természetükkel és közvetlenül azzal függ össze, hogy Istenben híve mire törekednek. Ha annak alapján ítélné meg őket valaki, hogy teljes szívükkel teszik a dolgokat, és maximálisan elvégzik a munkájukat, valamint hogy nagyon jól fel tudják fogni mások különféle állapotait, vajon azt mondhatná rájuk, hogy az igazságra törekvő emberek? Nem feltétlenül. Akkor miből lehet megállapítani az emberekről, hogy az igazságra törekednek-e? Ha különösképp felelősségteljesen állnak hozzá a testvérek életbe való belépéséhez, szívvel-lélekkel teszik a dolgokat, remekül végzik a munkájukat, gyakran keresik az igazságot a testvérek különféle állapotait illetőleg, azután pedig megoldják a problémákat azáltal, hogy képesek így végrehajtani a kötelességüket, akkor vajon hozzáértő vezetők? Biztosan megállapítható-e róluk e megnyilvánulásaik alapján, hogy az igazságra törekvő emberek? (Nem feltétlenül.) Miért nem? (Meg tudják oldani mások problémáit, de önmagukat még soha nem vetették össze Isten szavaival.) Ha a maguk problémáit még sosem oldották meg, akkor hogyan oldják meg mások problémáit? (Szavakra és doktrínákra hagyatkozva.) Értenek néhány szót és doktrínát, van némi eszük, jó a memóriájuk, gyorsan reagálnak dolgokra, és miután meghallgattak egy prédikációt, képesek azt mindjárt másoknak is továbbadni és felvágni vele előttük. Ezekből a dolgokból ítélve van-e vajon belépésük az életbe? (Nincs.) Az, hogy mások nehézségeit megoldják, de a saját nehézségeiket sohasem, nem az igazságra törekvés megnyilvánulása. Csupán a doktrínát és Isten szavait, valamint a különféle taktikákat és módszereket használják mások meggyőzésére és rábeszélésére; az általuk megértett szavakat és doktrínákat használják vagy élettapasztalatból eredő szavakat imitálnak és másolnak azért, hogy kisegítsék az embereket a nehézségből. Ezeket a módszereket használják mások nehézségeinek a megoldása érdekében ahelyett, hogy azt használnák, amin személy szerint keresztülmentek és amit valóban megtapasztaltak. Ez azt bizonyítja, hogy az ilyen ember nem olyasvalaki, aki törekedne az igazságra. Mit nyújt másoknak? (Doktrínát.) Miért mondjuk rá, hogy doktrína? Azért, mert nem a saját tapasztalataiból ered, nem olyasvalami, amin csakugyan keresztülment, és nem az igazi megértésük. Valójában mivel öntöznek másokat? Doktrínával, frázisokkal és az embereket rábeszélő és vigasztaló szavakkal. Emberi módszereket, taktikákat és furfangokat is bevetnek, és bármiről is legyen szó, azt hiszik, problémamegoldás és munkavégzés az emberek kérdéseinek megválaszolása. Megnyilvánulásaikból és abból ítélve, amit másoknak nyújtanak, ahogyan dolgoznak, és amilyen úton haladnak, vajon olyasvalakik ők, akik az igazságra törekednek? (Nem.) Nem olyasvalakik, akik az igazságra törekednek. Nem álságos dolog kissé problémák megoldására használni az igazságot úgy, hogy nekik maguknak nincs belépésük? (De igen.) Ez álságos dolog; képmutatás, amely megtéveszt másokat. Képesek vajon az ilyen emberek jól végezni a kötelességeiket? (Nem.) Miért nem? Azért nem, mert nem törekednek az igazságra, és mert nincs közvetlen kapcsolat az ember kötelességének jól teljesítése és az igazság megértése között. Például, az embernek értenie kell az igazságot a gyülekezet öntözéséhez; értenie kell az igazságot a problémák megoldásához; a problémák kezeléséhez is érteni kell az igazságot; még inkább szükséges az igazság megértése az emberekkel kapcsolatos tisztánlátásához. Az egyházi munka valamennyi vetületének köze van az igazsághoz; akik nem értik az igazságot, nem fogják jól végezni az egyház alapvető munkáját, hanem csak tűrhető szinten tudnak majd elvégezni általános feladatokat. Ezért aztán, ha a vezetők nem törekednek az igazságra, nem számít, mennyire elfoglaltak, mennyit talpalnak vagy mennyit szenvednek: nem fognak jó munkát végezni és képtelenek lesznek a munka és a feladatok maximális mértékéig teljesíteni a kötelességüket. Amikor dolgoznak, ok nélkül futkosnak körbe-körbe, egyik helyről a másikra, hogy lássák, hol vannak problémák, majd leegyszerűsített módon orvosolják azokat. Ha valamiféle nehézsége támad valakinek, doktrínáról beszélgetnek vele egy keveset, ha pedig negatív és gyenge valaki, bátorítják és buzdítják az illetőt; ezeket a dolgokat teszik. Azt gondolják magukról, hogy ha szemmel tartják az általuk vezetett embereket, és ha mindenki el van foglalva és nem tétlenkedik, akkor jól végzik a munkájukat, valamint hogy ha körbejárva mindenütt felügyelni és irányítani tudják a munkát, ha senki sem jelenti fel vagy leplezi le őket, ha képesek prédikálni és beszélni, amerre csak járnak, és ha minden simán és akadálytalanul megy, akkor azzal jól elvégzik a feladataikat és a kötelességüket. Ez a státuszra hagyatkozó munkavégzés, nem pedig az igazság gyakorlati értelemben vett felhasználása a problémák megoldása végett. Az ilyen emberek fontosságot tulajdonítanak a munkavégzésnek, és miközben fontosságot tulajdonítanak a munkának, talán semmit nem a státuszukért tesznek – nem tesznek egyebet, mint hogy egyszerűen a doktrína és a szlogenek használatával buzdítják az egyik embert vagy bátorítják a másikat, és egyszerűen csak ezzel a munkával foglalatoskodnak. Azt gondolják, hogy amennyiben nem tétlenek, minden rendben van. Az első dolog, hogy nem lazsálhatnak; a második, hogy szorgalmasnak kell lenniük; a harmadik pedig, hogy ki kell bírniuk a szenvedést. Egész nap sürögnek-forognak – ha probléma van valahol, azt az első adandó alkalommal meg kell oldani, és muszáj folyton körbekérdezniük, hogy van-e bárkinek bármi problémája. Azt gondolják, hogy ez az igazságra törekvés. Mi a helyzet valójában: ha ilyen megnyilvánulásai vannak valakinek, az feltétlenül azt jelenti, hogy az igazságra törekszik? Feltétlenül azt jelenti, hogy van belépése az életbe? Ez továbbra is kérdéses. Ez az első megnyilvánulása azoknak, akiknek van lelki megértésük, de nem törekednek az igazságra.

A lelki megértéssel rendelkező, de az igazságra nem törekvő emberek második megnyilvánulása az, hogy képesek megérteni Isten szavait, értik a gyakorlati oldalát annak, amit az Ő szavai mondanak, és képesek összevetni azt önmagukkal, de sosem ültetik át a gyakorlatba. Az ilyen típusú emberek nem Isten szavai vagy az igazságalapelvek szerint teszik a dolgokat, és nem fogják vissza magukat. Amikor történik valami, azt akarják csupán, hogy az emberek vessék alá magukat nekik és hallgassanak rájuk, de ők nem akarják alávetni magukat az igazságnak. Mások felelősségeként, kötelezettségeként, kötelességeként és akként kezelik az igazság gyakorlását és az igazságnak való alávetettséget, mintha azt másoknak kellene csak megtenniük. Úgy kezelik magukat, mintha különállóak lennének. Nem számít, mennyit értenek, vagy hogy hányat tudnak Isten szavai közül kapcsolatba hozni magukkal, azt gondolják, hogy amit Isten mond, az mind másoknak szól, és hozzájuk semmi köze. Mit tesznek tehát? Ők is nagyon elfoglaltak. Elmennek a gyülekezetbe, hogy lássák, ki illeti őket kritikával, és jól megjegyzik maguknak, majd azon kezdik törni a fejüket, hogy miként is lehetne „helyrehozni” a dolgot. Ezt mondják: „Beszélgessünk őszintén! Nem számít, mit gondolsz belül, milyen véleménnyel vagy rólam, és milyen kritikával illetsz engem, mondd csak el, én pedig minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy megváltozzak és másként tegyem a dolgokat.” Milyen céllal akarnak megváltozni? Azért, hogy megkedveltessék magukat az emberekkel. Azonkívül, látják, hogy ki áll kritikusan hozzájuk, és ki nem veti alá magát nekik, majd megkeresik Isten szavaiban a vonatkozó részeket, amelyekkel „helyrehozhatják” a dolgot. Ezt mondják: „Amikor Isten háza vezetőket és dolgozókat választ, Isten az úr. Isten házában az igazság a hatalom. Bárkit választanak is vezetőnek a testvérek, az az, ahogyan Isten szerette volna, és nektek alá kell vetnetek magatokat. Nem nekem veted alá magadat, hanem a Szentlélek vezetésének és az igazságnak. Ha nem veted alá magadat, meg leszel büntetve!” Ennek hallatán némelyek tudják, hogy a vezető félreértelmezi Isten szavait és kiforgatja a tényeket az emberek félrevezetése végett, és nem hallgatnak rá. Amikor a vezető látja, hogy valaki nem igazán vetik alá magát neki, ezt gondolja: „Nem vagy hajlandó alávetni magad nekem, igaz? Másképp is tudok foglalkozni veled. Nem fogok kesztyűs kézzel bánni veled!” Ezt kérdezi a vezető attól, aki nem veti alá magát neki: „Végeztél a feladattal, amit adtam neked?” Mire az így felel: „Nemsokára kész, már csak egy kevés van hátra belőle. Nem fogok késedelmet okozni.” A vezető ezt mondja rá: „Hogy ne okoznál késedelmet, ha van még belőle hátra valami? A kevés sok Isten szemében. Ez a hűtlenség jele! És ezt még kötelességvégzésnek nevezed?” Tényleg ez az, amit mondani akar a vezető? Milyen cél van a szívében? Alávetettségre akarja kényszeríteni, le akarja győzni és le akarja alacsonyítani az embereket, de ezt nyíltan nem mondhatja ki. Ha így tenne, átlátnának rajta és lelepleznék őt a testvérek, ezért valamilyen elfogadható okot és kifogást kell találnia a cselekedeteire; „tiszteletreméltó és észszerű” módon kell elnyomnia az embereket, hogy mások számára ne legyen nyilvánvaló az elnyomás, hogy a szóban fogó személyeket engedelmességre késztesse, és hogy a vezető elérje vele a célját: pozíciójának megerősítését és státuszának megszilárdítását. Milyen beállítottság ez? (Alattomos és cselszövő.) Az ilyen vezető alattomos, cselszövő, rosszindulatú és a státusz érdekében teszi a dolgokat. A státuszát nem érintő dolgokra ügyet sem vet, és azokat a legkevésbé sem teszi szívvel-lélekkel, ám ha olyasmiről van szó, ami érinti a hírnevét, nyereségét, státuszát, büszkeségét és az egyházon belüli pozícióját, megragadja, nem ereszti és véresen komolyan veszi. Amikor a szokásos összejövetelein az igazságról beszélget, néha magára ismer, összeveti magát Isten szavaival, és leleplezi saját romlott beállítottságát, de egy cél, egy szándék van e mögött: csak azért csinálja, hogy mások felnézzenek rá, hogy irigyeljék és tiszteljék őt, valamint hogy megszilárdítsa a státuszát. Ambíciói vannak, és célja van. Egy szót sem szól és semmit sem tesz, ha az nem szolgálja a státuszát és annak biztosítását – mindent a státusza érdekében tesz. A státusz érdekében töri magát, de ha a gyülekezeti munkáról van szó, más a helyzet: ha problémát észlel, nem oldja meg, ha mások számolnak be problémákról, nem foglalkozik azokkal, és a kisujját se mozdítja semmiért; látja, amint mások serényen végzik a kötelességeiket, de ő az égvilágon semmit sem tesz. Miféle ember az ilyen? (Alantas és hitvány, aki csak a hírnévnek, a nyereségnek és a státusznak él.) Vajon az igazságra törekszik az, aki csak a státusznak él? Képes az igazságra törekedni? (Nem.) Nehéz megmondani. Ha egy kicsit is működik a lelkiismerete, van szégyenérzete, van méltósága és jelleme, és ha képes elfogadni az igazságot, miután megtapasztalt némi fenyítést és ítéletet, s része volt metszésben, illetve próbatételben és finomításban, akkor lehetséges, hogy meg tudja fordítani a dolgokat. Ám ha érzéketlen, tompaelméjű, hajthatatlan és egyáltalán nem fogadja el az igazságot, akkor nem számít, mennyit ért, lesz-e bármi haszna? (Nem.) Nem számít, mennyit ért, az nem fogja tudni megmozdítani a szívét. Nem számít, mennyire tűnnek elfoglaltnak kívülről, mennyi időt töltenek az utcákon futkosva, mennyi mindent áldoznak és adnak fel, vajon az igazságra törekvőknek tekinthetők azok a fajta emberek, akik mindig csak a státusz érdekében beszélnek és cselekednek? Egyáltalán nem. A státuszért bármilyen árat megfizetnek. A státuszért bármilyen nehézséget elviselnek. Ha a státuszról van szó, semmi sem állíthatja meg őket. Igyekeznek hibát találni másokban, bemártani őket, megnehezíteni a dolgukat: lábbal tipornak más embereket. Nem félnek a büntetés és a megtorlás kockázatától sem; úgy cselekednek a státusz érdekében, hogy bele sem gondolnak a következményekbe. Mire törekednek az efféle emberek? (Státuszra.) Miben hasonlítanak Pálra? (A koronára törekvésben.) Az igazság koronájára törekednek, státuszra, hírnévre és nyereségre törekednek, és a státuszra, hírnévre és nyereségre törekvést kezelik jogos törekvésként az igazságra törekvés helyett. Mi az ilyen emberek legfőbb jellemzője? Az, hogy minden tekintetben a státusz, a hírnév és a nyereség végett cselekednek. Ez a hírnév, nyereség és státusz érdekében cselekvő embertípus ért a legjobban mások félrevezetéséhez. Amikor először találkozol velük, nem tudsz átlátni rajtuk. Jól hangzik a doktrína, amelyről beszélnek, gyakorlatiasnak tűnik, amit mondanak, nagyon is megfelelően szervezik a munkát, és úgy látszik, vannak képességeik, te pedig csodálod őket egy kicsit. Az ilyen típusú emberek készek árat is fizetni, amikor a kötelességüket végzik. Minden nap keményen dolgoznak, de sosem panaszkodnak fáradtságra. Egy szemernyi törékenység sincs bennük. Amikor mások gyengék, ők nem azok. Nem vágynak testi kényelemre, és nem válogatnak az asztalnál. Ha valami különleges étket készít nekik a vendéglátó család, visszautasítják és nem hajlandók megenni. Kizárólag hétköznapi étkeket esznek. Aki csak látja, csodálja őket. Hogyan lehet akkor megállapítani róluk, hogy vajon a státusz érdekében teszik-e, amit tesznek? Először is, meg kell nézni, hogy olyan emberek-e, akik az igazságra törekednek. Ez miből látszik? (A szándékukból és a cselekedeteik kiindulópontjából.) Részben ebből is. Elsősorban abból látszik, hogy milyen célra törekednek. Ha az igazság elnyerése érdekében cselekednek, akkor fontosnak fogják tartani, hogy gyakran olvassák Isten szavait, hogy megértsék az igazságot és hogy megismerjék magukat Isten szavain keresztül. Ha gyakran beszélgetnek önmaguk megismeréséről, képesek lesznek felismerni, hogy nagyon sok mindennek híján vannak és nincsenek az igazság birtokában, s akkor ösztönösen igyekezni fognak az igazságra törekedni. Minél nagyobb önismerettel rendelkeznek az emberek, annál inkább képesek az igazságra törekedni. Azok, akik folyton csak a státusz érdekében mondanak és teszek dolgokat, nyilvánvalóan nem az igazságra törekvő emberek. Nem fogadják el, amikor megmetszik őket – nagyon félnek attól, hogy csorba esik a hírnevükön. Képesek tehát elfogadni Isten ítélő és fenyítő szavait és elgondolkodni önmagukon? Igazán meg tudják érteni, hol térnek el a saját tapasztalataik? Ha e megnyilvánulások egyike sem jellemző rájuk, akkor bizonyosak lehetünk afelől, hogy nem az igazságra törekvő emberek. Mondjátok csak, milyen egyéb megnyilvánulásaik vannak azoknak, akik nem szeretik az igazságot és a státuszra törekednek! (Nem fogadják el, amikor kritikával illetik őket, hanem helyette védekező állásba helyezkednek, magukat igazolják és magyarázkodnak. Azért beszélnek, hogy megőrizzék a büszkeségüket és fenntartsák a státuszukat. Ha valaki nem támogatja őket, rátámadnak és ítélkeznek felette.) Amikor egyesek támadnak és elítélnek másokat, és saját büszkeségük érdekében beszélnek és védekeznek, nyilvánvalóan helytelen szándék és cél húzódik a cselekedeteik mögött, és teljes egészében a státuszért élnek. Képesek vajon tekintettel lenni Isten szándékaira azok a fajta emberek, akik mindent a státusz érdekében mondanak és tesznek? El tudják fogadni az igazságot? Egyáltalán nem. Azt gondolják, hogy ha tekintettel vannak Isten szándékaira, akkor gyakorolniuk kell az igazságot, ha pedig gyakorolják az igazságot, akkor szenvedniük kell és árat kell fizetniük. Akkor aztán elveszítik a státusszal járó örömöket, és nem tudják majd élvezni a státuszból fakadó előnyöket. Éppen ezért elhatározzák, hogy inkább csak a hírnévre, nyereségre és státuszra, valamint arra fognak törekedni, hogy jutalmat nyerjenek. Milyen egyéb módokon nyilvánulnak még meg a státuszra törekvő emberek? Mi mást tesznek még? (Ha tehetséges egyéneket látnak maguk körül, akik komolyabban veszik az igazságra törekvést, akik megérdemlik, hogy táplálják őket, és akiknek a támogatására jobban hajlanak a testvérek, akkor – attól való félelmükben, hogy ezek felállnak majd, a helyükre lépnek és fenyegetik a státuszukat – kigondolják, hogy miként nyomhatnák el e tehetséges egyéneket, és mindenféle okot és kifogást találnak a lejáratásukra. Többnyire felettébb arrogánsnak, önelégültnek és másokat folyton korlátozónak bélyegzik őket, elhitetik az emberekkel, hogy ez mind igaz, és nem hagyják, hogy Isten háza támogassa vagy táplálja ezeket a személyeket.) Ez a leggyakoribb megnyilvánulásuk. Szeretnétek még hozzátenni valamit? (Szeretnek folyton maguk mellett tanúságot tenni és felvágni. Csupa csodálatos dologról beszélnek magukkal kapcsolatban; soha nem beszélnek a rút oldalukról, és ha valami rosszat tesznek, nem gondolkodnak el a cselekedeteiken és nem elemzik azokat.) Mindig arról beszélnek, hogy miként szenvednek és fizetnek árat, hogy Isten hogyan vezeti őket, és az elvégzett munkájukat mutogatják. Ezzel is a státuszukat próbálják védeni és megszilárdítani. Van egy másik – mindennél szembetűnőbb – jellemvonása is azoknak az embereknek, akik az igazságra törekednek és a státusz érdekében tesznek dolgokat, mégpedig az, hogy bármi történjék is, az övék kell, hogy legyen az utolsó szó. Azért törekednek státuszra, mert azt akarják, hogy az övék legyen az utolsó szó. Azt akarják, hogy ők diktálhassanak, és egyedül nekik legyen hatalmuk. Bármilyen helyzet álljon is elő, rájuk kelljen hallgatnia mindenkinek, és bárkinek adódjék is problémája, hozzájuk kelljen jönnie és tőlük kelljen útmutatást kérnie. Ezeket a státuszból fakadó előnyöket akarják élvezni. Nem számít, milyen helyzetről van szó, az övék kell, hogy legyen az utolsó szó. Nem számít, hogy igazuk van-e vagy sem – ha nincs igazuk, akkor is az övék kell, hogy legyen az utolsó szó, s muszáj elérniük, hogy a többiek hallgassanak rájuk és engedelmeskedjenek nekik. Ez súlyos probléma. Nem számít, milyen helyzetről van szó, az övék kell, hogy legyen az utolsó szó; nem számít, hogy értik-e az adott helyzetet vagy sem, bele kell ütniük az orrukat és az övék kell, hogy legyen az utolsó szó. Bármilyen témáról beszélgessenek is a vezetők és a dolgozók, nekik kell meghozniuk a döntést, és másoknak nem lehet beleszólásuk. Bármilyen megoldást javasoljanak is, muszáj mindenkivel elfogadtatniuk, ha pedig mások nem fogadják el, megharagudnak rájuk és megmetszik őket. Ha kritika vagy vélemény merülne fel bárkiben, még ha az jogos és az igazsággal egyező is, muszáj mindenféle módot találniuk arra, hogy ellentmondjanak neki. Különösen jók a bölcselkedésben, mások ügyes szavakkal történő meggyőzésében, mígnem végül az ő elképzelésük szerint cselekednek. Mindenben az övék kell, hogy legyen az utolsó szó. Soha semmit nem beszélnek meg a munkatársaikkal és a partnereikkel; nem demokratikusak. Ez önmagában is elegendő annak bizonyításához, hogy felettébb arrogánsak és önelégültek, hogy egyáltalán nem képesek elfogadni az igazságot, és hogy egyáltalán nem vetik alá magukat az igazságnak. Ha valami nagy dolog történik, vagy olyasvalami, ami döntő fontosságú, ők pedig képesek mindenkinek lehetőséget adni az adott helyzet megítélésére és saját véleményének megfogalmazására, majd végül a többség véleményének megfelelő gyakorlási módban megállapodni, valamint biztosítani, hogy az ne ártson Isten háza munkájának, hanem összességében hasznára legyen a munkának – ha ilyen a hozzáállásuk, akkor olyan emberek, akik óvják Isten házának munkáját, és akik el tudják fogadni az igazságot, mivel alapelvek szerint cselekednek így. De vajon így tennék-e a dolgokat, akik státuszra törekednek? (Nem.) Akkor hogyan? Őket nem érdekelné mások tanácsa, ha történne valami. Már jóval azelőtt megszületne a fejükben a megoldás és a döntés, hogy az emberek megoszthatnák a tanácsaikat. Már korábban eldöntenék a szívükben, hogy mit fognak tenni. Bármit mondanának is ekkor az emberek, ügyet sem vetnének rá. Egyáltalán nem törődnének azzal sem, ha valaki megfeddené őket. Az ilyen emberek nem figyelnek az alapelvekre, sem arra, hogy javára válik-e valami az egyház munkájának, vagy hogy el tudják-e azt fogadni a testvérek. Ezekre a dolgokra nem terjed ki a figyelmük. Akkor mire terjed ki? Arra, hogy az övék legyen az utolsó szó; arra, hogy ők legyenek a döntéshozók az adott kérdésben; arra, hogy az ő elképzelésük szerint legyen elvégezve az adott dolog; arra, hogy az előnyös-e a státuszukra nézve vagy sem. Ebből a szemszögből nézik a dolgokat. Olyasvalaki az ilyen ember, aki az igazságra törekszik? (Nem.) Amikor az igazságra nem törekvő emberek különféle dolgokat tesznek, mindig a saját státuszukra, hírnevükre és nyereségükre figyelnek; mindig arra figyelnek, hogy nekik mennyiben származik azokból előnyük. Cselekedeteikben ez a kiindulópont a számukra.

Egyeseknek van lelki megértésük, de nem törekednek az igazságra. Bizony vannak ilyen emberek. Fő megnyilvánulásaik közül az az első, hogy magáért a cselekvés kedvéért tesznek dolgokat; szívesen dolgoznak és nem tudnak nyugton ülni. Amíg el vannak foglalva valamivel, boldogok, sikerélményük van, és valóságosnak érzik magukat. A második fajta megnyilvánulásuk az, hogy a státusz érdekében tesznek dolgokat. Az ilyen típusú embereknek különösen erős ambícióik és vágyaik vannak. Állandóan irányítani akarják és meg akarják nyerni az embereket, és mindig arra vágynak, hogy Isten helyébe léphessenek. Pál melyik törekvése kapcsolatos az Isten helyébe lépés vágyával? (Az a törekvése, hogy Krisztussá váljon.) Nem csupán azzal a céllal törekednek státuszra, hogy olyasvalakik legyenek, akik kiemelkednek a többiek közül, és akiket mások tisztelnek a státuszuk miatt. Az emberek megnyerése és irányítása a végső céljuk – az, hogy tiszteljék és Istenként kezeljék őket mások, hogy mindenki kövesse őket, alávessee magát nekik és higgyen bennük. Mit sugall mindez? Azt, hogy Istenné szeretnének válni az emberek szívében. Ez nem az igazságra törekvés, hanem a Sátán törekvése. A státuszra törekvés nyilvánvalóan nem igazságra törekvés, és a munkára vagy a hírnévre törekvés sem az. Milyen megnyilvánulásaik vannak még? (Áldásokra törekednek.) Így van. Árat fizetnek, feláldozzák magukat, szenvednek, és lemondanak a saját érdekükről a legkülönbözőbb dolgokban, de azért teszik ezt, hogy áldottak legyenek. Csupán annak érdekében nyilvánulnak meg így, hogy áldottak legyenek és jó rendeltetési helyük legyen. Ez sem az igazságra törekvés. Ez a harmadik módja annak, ahogyan a lelki megértéssel rendelkező, de az igazságra nem törekvő emberek megnyilvánulnak. Akárcsak Pál, az áldások és a rendeltetési helyük végett szenvednek és tesznek dolgokat, nem törődve azzal, hogy mibe is kerül. Világos céllal cselekszenek: bármi legyen is a legfontosabb és leglényegesebb az áldások elnyeréséhez, ők kizárólag annak a megcselekvésére összpontosítanak. Amíg a testvérektől jóváhagyást és támogatást kapnak, addig minden rendben van. Egyedül arra figyelnek, hogy miként látják őket mások, miként látja őket a Fennvaló, és hogy ott vannak-e Isten szívében. Amíg biztos, hogy áldást és jutalmat nyernek, minden rendben van. Ugyanakkor sosem használják az igazságot a cselekedeteik értékelésére, és sosem adják fel azt a vágyat, hogy áldottak legyenek; nem vetik alá magukat Isten vezényléseinek és intézkedéseinek. Ha gyengén végeznek el valamit, és ezért megmetszik őket, ha nincs megelégedve velük a Fennvaló, és ha azt látják, hogy nincs reményük az áldásokra, vagy talán arra, hogy jó rendeltetési helyet kapjanak, negatívvá lesznek, feladják, és nem akarják végezni a kötelességüket. Még olyanok is vannak, akik egyszerűen nem akarnak hinni; azt gondolják, nincs értelme hinni Istenben. A fenti három törekvési mód mindegyike olyan út, amelyet azok követnek, akik nem törekednek az igazságra. Minden gyülekezetben szép számmal akadnak ilyen típusú emberek, és egyikük sem szereti az igazságot. Bármilyen kötelességet végeznek is, mindig a saját, önös érdekükkel, az áldásnyeréssel és a jutalmak szerzésével kötik össze, és soha nem az életbe való belépésükkel, az igazság megértésével vagy a beállítottságuk megváltoztatásával. Mindegy, hány éve hisznek Istenben, vagy hogy hány éve végeznek kötelességeket, sohasem törekedtek az önismeretre, sohasem törekedtek az életbe való belépésre, és sohasem törekedtek arra, hogy szeressék Istent és alávessék magukat Istennek. Bármit tesznek is, nem keresik az igazságot. Nem számít, milyen romlottságot fednek fel, nem kapcsolják össze az Isten szavaiban rejlő igazsággal. Bármit tesznek is, önzők és alantasak a szándékaik, s csak áldásokat és személyes nyereséget akarnak biztosítani vele maguknak. Nem számít, hogyan metszik meg őket, nem gondolkodnak el önmagukon, hanem továbbra is azt gondolják, hogy minden rendben van velük. Az ilyen típusú emberek ritkán negatívak. Semmilyen mértékű szenvedéstől nem félnek, ha az áldást és a királyságba való belépést jelent a számukra. Van kitartásuk, annyi biztos, de az igazságot nagyon nehezen tudják elfogadni. Inkább meghalnának, mint hogy elgondolkodjanak magukról és megismerjék magukat, és azt gondolják, hogy elég jól teljesítenek. Van egy másik megnyilvánulása is azoknak, akiknek van lelki megértésük, de nem törekednek az igazságra: Némelyek sok prédikációt meghallgattak, de nem érdeklik őket az Isten által közölt igazságok, sem Istennek azok a szavai, amelyek az emberek különféle állapotait leplezik le. Még ha értik is ezeket a dolgokat, nem érdeklik őket. Akkor hát miért hisznek még mindig Istenben, ha egyszer nem mutatnak érdeklődést? Egész biztos, hogy valamiféle homályos és valószerűtlen gondolat van a szívükben. Ezt mondják: „Nem tudom, mire képes a földön lévő Isten. Nem tudom megmondani. Úgy tűnik, hogy főként beszélgetni tud az igazságról. Nem igazán értem ezeket az úgynevezett igazságokat, de mindenesetre elég jó dolgokat mond, és a helyes utat követik miatta az emberek. Ugyanakkor nem tudom megmondani Róla, hogy ténylegesen Isten-e.” Ha egyszer ilyen nagyon kételkednek Istenben, miért maradnak Isten házában ahelyett, hogy elmennének? Azért, mert van egy bizonytalan nézet és elképzelés a szívükben. Ezt gondolják: „Ha továbbra is elütöm itt az időt, végül talán megmenekülök a haláltól, legvégül pedig bemegyek a mennybe és nagy áldásokban részesülök.” Amíg mások a beállítottságuk megváltoztatására törekednek, és elfogadják, amikor megmetszik őket, ők így imádkoznak a mennyben lévő Istenhez: „Ó, Istenem! Vezess át ezeken a nehézségeken, és tégy rá képessé, hogy el tudjam fogadni, amikor megmetszenek! Hajlandó vagyok alávetni magam a Te irányításaidnak és intézkedéseidnek.” Hallod, hogy nem rossz szavakkal imádkoznak, de soha nem ismerik be a romlott beállítottságukat és a tévedésüket. Csak a mennyben lévő Istent ismerik el a szívükben. Ami a földön lévő Istent – a megtestesült Istent – és Isten ítélő szavait illeti, velük nem törődnek, mintha semmi közük nem lenne hozzájuk ezeknek a dolgoknak. Ilyen egyszerű és üres az Istenbe vetett hitük. Bárhogy beszélnek is mások az emberek romlott beállítottságáról és a megváltoztatására való törekvés szükségességéről, ők így morfondíroznak: „Hogy lehet az, hogy ti mind ennyire romlottak vagytok, én pedig nem?” Azt gondolják magukról, hogy tökéletesek és hibátlanok, s hogy nekik nincs romlott beállítottságuk. Olykor előítéletesek vagy lenéznek másokat, de ezt normálisnak tartják, azt gondolván, hogy csupán egy rossz gondolat, amely elmúlik majd, ha elfojtják. Vagy, amikor azt látják, hogy mások lázadnak Isten ellen, ezt gondolják: „Én soha nem lázadtam Isten ellen. Soha nem ingott meg a szívemben az Iránta való szeretet.” Csak úgy mondják e néhány mondatot, és nem gondolkodnak el önmagukon, s nem tudják, miként kell az alapelvekkel összhangban cselekedni. Olyan emberek vajon ők, akik törekednek az igazságra? (Nem.) Akkor miért hiszik még mindig olyan jónak magukat és miért gondolják, hogy nincs abban semmi rossz, ha így hisznek Istenben? Mi történik itt? Ez azt mutatja, hogy nem szeretik az igazságot. Az emberi elképzelések szerint miféle emberek ők? Milyen módokon nyilvánulnak meg? Ékesszólóak, ravaszok, tanulékonyak és jó képességük van a dolgok megértéséhez. Amint kiejtesz valamit a szádon, máris tudják, miről beszélsz, és különösen gyorsan megértik a doktrínát. De akármit értsenek is, az áldásszerzésre való törekvésük iránya és célja változatlan marad. Ráadásul teológiai elméletként, illetve egyfajta dogmaként vagy tanításként kezelik a megértett igazságokat. Nem tartják igazságnak, és ezért nem is gyakorolják és nem is tapasztalják meg azokat, az életükre való alkalmazásukról nem is beszélve. Csak azokat a doktrínákat fogadják el és prédikálják, amelyek a tetszésükre vannak és megfelelnek az elképzeléseiknek és képzelődéseiknek, miközben azt hiszik, nyertek valamit. Az a legnagyobb dolog, amit az Istenben való hitükből nyernek, hogy képesek doktrínákról prédikálni és sok emberre benyomást tenni. Triviális, csekély jelentőségű dolognak tartják, hogy gyakorolják-e az igazságot vagy hogy van-e bármi önismeretük, és azt hiszik, az a legfontosabb, hogy képesek szellemi doktrínákról prédikálni, kérdéseket megválaszolni és kivívni mások csodálatát, s hogy ezek jogosítják fel őket a státuszból fakadó előnyök élvezetére. Éppen ezért egyáltalán nem figyelnek az igazság gyakorlására, nem gondolkodnak el önmagukon, és beérik annyival, hogy magasztos prédikációkat tudnak elmondani. Viszonylag súlyos ez a probléma, és még annál is súlyosabb azok esetében, akiknek nincs lelki megértésük, mivel világosan tudják, hogy ez az igazság, mégsem gyakorolják és nem tapasztalják. Az ilyen ember játszadozik az igazsággal, és idegenkedik tőle. Ugye milyen súlyos természetű ez a probléma?

Most már ugye fel tudjátok ismerni azokat, akiknek van lelki megértésük, de nem törekednek az igazságra? Ti magatok szoktatok-e bármilyen formában úgy megnyilvánulni, mint ez az embertípus? (Igen, főként azáltal, hogy a státusz érdekében teszek dolgokat.) A státusz érdekében mondani dolgokat és a státusz érdekében tenni dolgokat – minden a státusz körül forog; ez probléma. Lehetséges-e így az igazságra törekedni? Milyen megnyilvánulásokkal jár, ha valaki a státusz érdekében tesz dolgokat? Először is hozzátartozik, hogy az illető a saját tekintélyére, imázsára és méltóságára, valamint arra a státuszra összpontosít, amelyet mások szívében betölt – arra, hogy felnéznek-e rá és tisztelik-e őt a többiek. Bármit tesznek is, csak ezekre a dolgokra figyelnek, és sosem Isten magasztalják, sosem róla tanúskodnak. Amikor például valaki, aki nem törekszik az igazságra, találkozik egy új hívővel, ezt gondolja a szívében: „Te még csak néhány éve hiszel Istenben, nem értesz semmit”, és lenézi az illetőt. Ha az új hívő keresni akarja az igazságot, előbbi azt mérlegeli először, hogy milyen és mennyire tetszésére való az új hívő megjelenése és beszédmódja. Ha az új hívő gyenge képességű, a másik nem lesz hajlandó beszélgetni vele az igazságról; mindössze néhány szóban bátorítja, majd annyiban hagyja az egészet. Mi itt a probléma? (Az ilyen ember azt gondolja, hogy tőkét jelent számára, hogy már sok éve hisz, és a rangidős voltával dobálózik.) Ez a tőke a státuszának való érvényszerzés egyik megnyilvánulása. Mivel van tőkéje, feljogosítva érzi magát arra, hogy a státusz pozícióból beszéljen – olyan pozícióból, amellyel nem mások ruházták fel, hanem ő saját magát. Vajon az igazságra törekednek azok az emberek, akik így beszélnek és dolgoznak? (Nem.) Ti meg szoktatok így nyilvánulni? Ezt mondod: „Tíz éve hiszek Istenben. Nem sértés vajon rám nézve, ha olyanokkal raknak össze, akik még csak két éve hisznek? Beszélni sem akarok velük. Egyetlen szó is kifáraszt. Nem értenek semmit!” Ez abból ered, amikor arrogáns beállítottság uralkodik el valaki felett. Ha nem olyan szíved lenne, amely a státuszt értékeli, ha nem a tapasztalatuk vagy a rangidősségük szerint rendeznéd sorba az embereket, és ha nem gondolnád azt, hogy tőkével rendelkezel, vajon bánnál így bárkivel is? Világos, hogy mivel romlott beállítottság lakozik benned, nem szolgálják mások javát azok a megnyilvánulások, ahogyan az emberekkel bánsz, ez pedig leleplezi a romlott beállítottságodat, a törekvéseidet, és hogy mi rejlik a szíved mélyén. Van egy másik megnyilvánulása is annak, amikor a státusz érdekében cselekszik valaki. Egyesek például szaktudásra tettek szert, vagy egy bizonyos terület szakértői. Amikor azonban e terület megbeszélésekor mások szólalnak meg először, felháborodnak és ezt gondolják: „Hogy beszélhettek értelmetlenül? Akkor sem értenétek, miről van szó, ha kiverné a szemeteket!” Ezt mondják: „Én erre a tárgyra szakosodtam az egyetemen, és ezeknek a kérdéseknek szenteltem minden kutatásomat. Miután lediplomáztam, éveken át dolgoztam ezen a területen. Már több mint tíz éve feladtam ezt a szakmámat, amióta hinni kezdtem Istenben, de ha behunyom a szemem, mindenre emlékszem vele kapcsolatban. Nem szeretek beszélni róla, mert úgy tűnik, mintha felvágnék vele.” Mit gondoltok ezekről a szavakról? A nem hívő akadémikusok beszélnek így, sátáni filozófiák alapján, amitől tájékozottnak tűnnek és kiérdemlik mindenki elismerését. Azt állítják, hogy nem akarnak felvágni, de valójában pontosan ezt teszik, csak rafináltabb módon. Megemlítik, hogy milyen tőkével rendelkeznek, például hogy hány éven át tanulták az adott szakmát és hogy mire jutottak, és azt az üzenetet közvetítik ezzel a módszerrel, hogy szakértők annak a területnek. Ha szakértője valaki egy területnek, az feltétlenül azt jelenti, hogy meg is érti azt? Vajon ilyen hozzáállást kell tanúsítanod, ha szakértője vagy az Isten házában végzett munkának? (Nem.) Akkor hát mit kell tenned? (Keresni az igazságot; megbeszélni a dolgokat és együtt keresni a testvérekkel.) Mindenkinek együtt kell keresnie. Ezt mondod: „Becsületesnek kell lennem. Több éven át dolgoztam ebben a szakmában és tudok róla egy keveset, de nem tudom, mely alapelvek szerint veszi a hasznát Isten háza hasznát ennek a szakmának. Nem tudom, hogy hasznos-e a tudásom Isten háza számára – közösen megbeszélhetjük. Mesélek nektek egy keveset az alapvető tudnivalókról e területtel kapcsolatban.” Ez racionális beszédmód. Akik így beszélnek, ismerik a szakmát, de alázatosak és nem gőgösek. Nem csak színlelik, hanem valóban jó munkát akarnak végezni, és szeretnék mindenkivel megosztani, amit tanultak és amit tudnak, semmit sem tartva meg maguknak. Teljes egészében annak érdekében teszik ezt, hogy jól végezhessék a kötelességüket, függetlenül attól, hogy mások miként látják vagy kezelik őket. Teljes egészében azért végzik a kötelességüket, hogy eleget tegyenek Istennek, valamint hogy elnyerjék az igazságot és emberi hasonlatosságot éljenek meg. Éppen ezért, kötelességvégzésük minden vonatkozásában figyelembe veszik Isten házának az érdekeit, és szem előtt tartják a testvérek belépését az életbe. Bármit tesznek is, először mindenkivel beszélgetnek, azután közösen megvitatják az elhangzottakat, hogy megegyezésre jussanak, engedve, hogy a testvérek is hozzájáruljanak a maguk gondolataival és erőfeszítésével, és mindannyian egységben igyekeznek jól elvégezni a feladatot. Mit gondoltok erről a hozzáállásról? Csak azok tennének így, akik törekednek az igazságra. Noha mindannyian egyformán hisznek Istenben, másként nyilvánulnak meg, akik törekednek az igazságra, és másként, akik nem. Miféle emberek undorítóak? (Azok az emberek undorítóak, akik nem törekednek az igazságra.) Szükségtelen felvágni, ha tudsz egy keveset valamelyik szakmáról, és lekicsinyleni vagy korlátozni is szükségtelen emiatt másokat. Egyesek magas lóra szállnak, amikor vezetők vagy dolgozók lesznek, nagyképűen járnak és beszélnek, és hivataloskodni kezdenek. Ez a fajta viselkedés még undorítóbb. Még ha van is valamilyen státuszod, felesleges hivalkodnod vele vagy fennhéjáznod. Felelősségteljesen kell cselekedned, hogy elvezesd a testvéreidet a kötelességük jó végrehajtására. Ez a felelősséged, és ez az, amit el kell végezned. Azonkívül, ha van emberi mivoltod és hűséges vagy, felelősséget kell vállalnod, amikor különféle dolgokat teszel. Hogyan kell felelősséget vállalnod? Ha világosan beszélsz azokról a területekről, amelyeket nem értenek az emberek, vagy ahol hajlamosak hibákat elkövetni vagy félrevezetés áldozatául esni, és kiigazítod a felmerülő tévedéseket és elhajlásokat, azzal biztosítod, hogy mindenki képes legyen a helyes módszert alkalmazva tenni a dolgokat, hogy többé ne kövessenek el hibákat, illetve ne korlátozhassák őket mások. Ily módon elmondhatod majd, hogy teljesítetted a felelősségedet. Ezt jelenti a kötelességeddel kapcsolatos felelősségvállalás és hűség. Miután ezt elérted, mondhatnák-e még rád mások, hogy státuszra törekszel? Nem, nem mondhatnák. Már helyes alapelveket gyakorolsz, és az utad is helyes. Ezek az igazságra törekvő emberek megnyilvánulásai; így kell gyakorolniuk azoknak, akik az igazságra törekednek. Az ellentéte nem egyéb ennek, mint gyalázatos viselkedésmódok sokasága. Amikor egyesek fel akarnak vágni és azt akarják, hogy nagyra tartsák őket, és ezzel együtt meg akarják tartani maguknak és el akarják titkolni, amit tudnak, attól tartva, hogy ha mások is tudni fogják ezeket a dolgokat, akkor ők többé nem lesznek képesek mutogatni magukat vagy mások nagyrabecsülését élvezni – ez olyan lázadó dolog! Figyelmen kívül hagyják Isten házának az érdekeit, sőt, csak úgy magunkban kuncogva álldogálnak és figyelnek: „Lássuk, el tudja-e valaki világosan magyarázni ezt a dolgot, ha én nem beszélek! Ha mondok is valamit, nem fogok mindent elmondani. Elárulok egy keveset ma, aztán egy keveset holnap is, de még akkor sem mondom el nektek az igazságot. Hagyom, hadd töprengjetek rajta egyedül. Nem olyan könnyű bármit is kihúzni belőlem! Ha mindent elmondok nektek, amit értek, és ezáltal ti is megértitek, akkor nem marad semmim, ti pedig jobbak lesztek nálam. Akkor aztán hogy fogtok tekinteni rám?” Miféle teremtmény gondolkodna így? Csupa rosszindulat az ilyen ember! Nincs benne semmi jó. Becsületes vajon? (Nem.) Közületek tett már valaki ilyet? (Én igen. Különösen azután éreztem, hogy van némi erősségem és tőkém, miután már hosszú ideje terjesztettem az evangéliumot és elértem eredményeket. Nemmel feleltem, amikor mások megkérdeztek, hogy ismerek-e jó módszereket, vagy hogy meg tudnék-e osztani jó tapasztalatokat. A Sátán mérgező mondása szerint éltem: „Amikor egy tanítvány mindent megtanul, amit a mester tud, a mester el fogja veszteni a megélhetését.” Féltem, hogy mások fölülmúlnak majd, és akkor elveszítem a státuszomat.) Nem könnyű legyőzni az attól való félelmet, hogy mások ellopják a dicsőségedet. A hírnév és az önérdek olyan célok, amelyekért egész életükön át képesek küzdeni az emberek, ám ugyanakkor tőr is mindkettő a szívben – az életedbe fognak kerülni!

Egyesek, miután tettek valamit, ami javára válik a gyülekezet munkájának és a testvéreknek, hozzájárulásként gondolnak a tetteikre, és azt hiszik, van valamiféle státuszuk a gyülekezeten belül. Mások előtt minduntalan felemlegetik ezeket a jótetteiket, hogy mindenki egészen új képet kapjon róluk és másként tekintsen rájuk: a tőkéjükre és a státuszukra, valamint a gyülekezeten belüli hírnevükre és helyükre. Miért teszik ezt? (Azért, hogy felvágjanak és kérkedjenek.) És mi a kérkedés célja? Az, hogy megalapozzák a pozíciójukat. És ezzel mit érnek el? (Azt, hogy felnéznek rájuk a többiek.) Felnéznek rájuk, felmagasztalják és hódolva tisztelik őket az emberek. Hogy éreznek legbelül, miután elérték mindezeket? (Élvezik.) Élvezik a státuszból fakadó előnyöket. Ti is ezekre a dolgokra törekedtek? Mi okoz az embereknél ilyesfajta gondolatokat, elképzeléseket és gondolkodásmódot? Miből erednek ezek? Mi a forrásuk? Az ember romlott beállítottsága a forrásuk. A romlott beállítottság miatt nyilvánulnak meg így az emberek, és ebből fakadnak az efféle törekvések. Egyesek gyakran felsőbbrendűnek érzik magukat Isten házában. Milyen módon? És mi viszi rá őket, hogy felsőbbrendűnek érezzék magukat? Vannak például, akik beszélnek egy idegen nyelvet, és emiatt tehetségesnek és képzettnek gondolják magukat, s azt hiszik, nélkülük nagyon nehezen tudná terjeszteni a munkáját Isten háza. Ezért aztán azt akarják, hogy mindenütt felnézzenek rájuk az emberek, ahová csak mennek. Milyen módszert alkalmaznak az ilyen típusú emberek, amikor másokkal találkoznak? Rangsorolják a szívükben az embereket, akik különféle kötelességeket végeznek Isten házában. A vezetők kerülnek legfelülre, a különleges tehetséggel rendelkezők állnak a második helyen, azután következnek az átlagos tehetséggel bírók, legalul pedig azok, akik mindenféle támogató jellegű kötelességet végeznek. Némelyek úgy kezelik a fontos kötelességek és különleges kötelességek végzésére való képességet, mintha az tőke lenne, és az igazságvalóságok birtoklását jelentené. Mi itt a probléma? Hát nem abszurd ez? Ezek az emberek arrogánsak és fennhéjázók lesznek attól, hogy valamilyen különleges kötelességet végeznek, és mindenki mást lenéznek. Ha találkoznak valakivel, először mindig azt kérdezik meg az illetőtől, hogy milyen kötelességet végez. Ha átlagos kötelességet végez, lenézik miatta és azt gondolják, nem méltó a figyelmükre. Amikor beszélgetni akar velük az illető, látszólag beleegyeznek, de magukban ezt gondolják: „Te akarsz beszélgetni velem? Te csak egy senki vagy. Nézd csak meg, milyen kötelességet végzel – hogy lennél méltó rá, hogy velem beszélgess?” Ha az övékénél fontosabb kötelességet végez a másik, hízelegnek neki és irigykednek rá. Amikor vezetőkkel vagy dolgozókkal találkoznak, alázatoskodnak és hízelegnek. Vajon elvszerűen bánnak az emberekkel? (Nem. Aszerint bánnak velük, hogy milyen kötelességet végeznek, és hogy ők maguk hogyan rangsorolták őket.) A tapasztalatuk és rangidősségük, valamint a tehetségük és adottságaik szerint sorolják be az embereket. Milyen tény tárul fel abból, hogy így rangsorolják az embereket? Az illető törekvéseire, az életbe való belépésére, természetlényegére és emberi mivoltának minőségére. Vannak emberek, akik biccentenek, enyhén meghajolnak és udvariasan viselkednek, amikor egy náluk feljebb való vezetővel találkoznak. Különösképp udvariasan beszélnek, ha olyasvalakivel találkoznak, aki rendelkezik bizonyos képességekkel, aki tehetséges, aki jól beszél, aki fontos kötelességeket végzett Isten házában, vagy akit a Fennvaló előléptetett és fontosnak tart. Amikor olyasvalakivel találkoznak, akinek gyengék a képességei, vagy aki átlagos kötelességet végez lenézik és levegőnek nézik – vagyis egészen másként bánnak vele. Mit gondolnak legbelül? „A magadfajta akkor is alacsony osztálybeli marad, ha hisz Istenben, de te mégis úgy akarsz beszélni, mintha egy szinten lennél velem, és az életbe való belépésről és a becsületességről akarsz társalogni velem? Nem vagy rá alkalmas!” Milyen beállítottság ez? Arrogancia, rosszindulat és elvetemültség. Sok ilyen típusú ember van az egyházban? (Igen.) Ti is ilyen típusú emberek vagytok? (Igen.) Különbözőképp bánni az emberekkel a kilétük alapján – az ilyen megnyilvánulások nem jellemzőek azokra, akik az igazságra törekednek. Mire törekednek az ilyen emberek? (Státuszra.) Az emberek viselkedéséből, megnyilvánulásaiból és szokásos megnyilatkozásaiból jól láthatóak a gondolataik, nézeteik, szándékaik és törekvéseik, és az is, hogy melyik úton járnak. Arra törekszik az ember, amit felfed magából és ahogy rendszerint megnyilvánul – ezek leplezik le a törekvését. Noha az ilyen típusú embereknek nincs lelki megértésük, és bár képesek megérteni Isten szavait, kapcsolódni az Ő szavaihoz, és összevetni azokat a saját állapotaikkal, semmi esetre sem keresik az igazságot, és nem úgy közelítenek hozzá, hogy közben Isten szavainak igazsága lenne az alapelvük. Ehelyett a saját elképzeléseik, képzelődéseik, szándékaik, céljaik és vágyaik, valamint önnön preferenciáik alapján közelítik meg és cselekszenek. Vajon be tudnak lépni az ilyen emberek az igazságvalóságokba? (Nem.) Még mindig azokat az elveket és módszereket hordozzák a szívükben, amelyek szerint a nem hívők kezelik a világot; még mindig a tapasztalatuk és rangidősségük szerint sorolják be az embereket, és különféle rangokkal ruházzák fel az Isten házához tartozókat. Nem az igazság alapján értékelik őket, hanem a nem hívők nézetei és normái szerint. Igazságra törekvés ez vajon? (Nem az.) Noha az igazságot értő embereknek tűnnek, amikor beszélnek és prédikálnak, látható vajon egy szemernyi igazság is abban, ahogyan a kötelességeiket végzik? (Nem látható.) Olyan emberek ők akkor, akiknek van belépésük az életbe? (Nem olyanok.) Túl sok romlott dolog van bennük, és túlságosan elmaradnak a céltól az üdvösség követelményeinek teljesítése tekintetében. Ha mindig tőkeként kezelik ezeket a dolgokat, akkor vajon mennyit tudnak a gyakorlatba ültetni abból, amit Isten szavaiból megértettek? Valóban ott van az igazság, és ott vannak Isten szavai a szívükben? Mekkora súlya van számukra az életbe való belépésnek és a beállítottságuk megváltoztatásának? Mi az pontosan, ami gyökeret vert a szívükben? Minden bizonnyal csupa sátáni filozófia és embertől örökölt dolog, valamint az Istenbe vetett hittel kapcsolatos elképzeléseik és képzelődéseik. Akiknek a szívében túlságosan mély gyökeret vernek ezek a dolgok, rendkívül nehezen fogadják el az igazságot. Mindig azt mérlegelik, hogy miként látja őket a Fennvaló, hogy vajon nagyra becsüli-e őket, hogy ott vannak-e Isten szívében, és hogy ismeri-e őket Isten. Ugyanígy tekintenek másokra is: azt nézik, hogy nagyra becsüli-e őket a Fennvaló, és hogy elégedett-e velük Isten – különbözőképpen kezelik az embereket annak alapján, hogy kicsodák. Ha folyton ezeknek a dolgoknak tulajdonít fontosságot a szívük, vajon mekkora hatást tud gyakorolni rájuk az igazság? Mire törekednek valójában azok az emberek, akik ezekben az állapotokban és a világi ügyekre vonatkozóezen filozófiák szerint élnek? Be tudnak-e menni az igazságvalóságokba? (Nem.) Akkor mi szerint élik az életüket? (Világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák szerint.) Sátáni filozófiák szerint élnek, és mégis azt gondolják, hogy van tudásuk, hogy tanultak és bölcsek, és igencsak meg vannak elégedve magukkal. Minek látják Isten házát? (Társaságnak.) Társaságnak látják. Még mindig nem hagytak fel ezzel a szemlélettel. No és hogyan oldják meg ezeket a problémákat? Nem elég hozzá, ha elolvassák Isten szavait és képesek elismerni az Isten által feltárt tényeket. Továbbá meg kell tapasztalniuk a metszést, a próbatételeket és a finomítást is. Az is szükséges, hogy megismerjék a természetlényegüket, hogy tisztán lássák a tőke, az ajándékok, az ismeret és a képesítések lényegét, hogy elengedjék ezeket a dolgokat, hogy elfogadják az Isten szavaiban rejlő igazságokat és hogy az igazság szerint éljenek. Csakis ezután orvosolható a romlott természet problémája.

Nem könnyű dolog az igazságra törekvés. Meg kell tanulniuk az embereknek Isten szavai szerint látni a dolgokat. Sok téves nézetük volt a múltban. Ha nem keresik az igazságot, akkor nem fogják felismerni e téves nézeteket, és úgy folytatják, ahogy azelőtt: azt hiszik majd, igazuk van, arrogánsak és önelégültek lesznek, és még akkor sem ismerik be a tévedésüket, ha megmetszed őket. Nagyon nehéz változtatni azon a perspektíván, amelyből az igazságra nem törekvő emberek szemlélik a dolgokat. Amikor például egyesek azt látják, hogy van valaki a gyülekezetben, aki valaha egy vállalatot vezetett, feltámad a szívükben a tisztelet és a csodálat érzése. Irigylik és csodálják az ilyen embert, felnéznek rá, sőt, hódolva tisztelik. Státusza van a szívükben az illetőnek. Mi a teendő ebben a helyzetben? Meg kell vizsgálnod ezt az embert, az igazságalapelveknek megfelelően kell kezelned, és látnod kell, hogy szereti-e az igazságot, törekszik-e az igazságra, és méltó-e a tiszteletre. Ha azután, hogy beszéltél vele és megvizsgáltad, arra jössz rá, hogy nem ilyesfajta ember, akkor többé nem nézhetsz fel rá a szívedben, és nem tarthatod őt nagyra. Rendes módon kell kezelned és beszélned vele. Mit jelent rendes módon kezelni az illetőt? Azt jelenti, hogy képes vagy őt megfelelően kezelni. Az emberek szíve telve van a saját preferenciáikkal, vágyaikkal és törekvéseikkel, és sok apró viselkedésformából feltárul, hogy mit tekintenek értéknek. Ha tisztelnek valakit, akkor különösen tapintatos és udvarias szavakkal beszélnek róla, és rendkívül tisztelettudó módon utalnak rá. Vajon ez mit jelez? Azt, hogy státusza van a szívükben az illetőnek, és felnéznek rá. Más dolgokat is szoktak még mondani, például gyakran ezt: „Ez az ember tisztviselő volt. Nem lenne helyénvaló átlagemberként kezelni, ha eljön Isten házába.” Azt gondolják magukban, hogy Isten háza nem tulajdonít fontosságot a tehetséges egyéneknek. Egy ilyen kiválóság képes volt megalázkodni és eljönni Isten házába, hívővé lenni és kötelességet végezni, de senki sem nézett fel rá, nem léptette elő, és a Fennvaló sem fektetett különösebb hangsúlyt arra, hogy bemutassa őt a testvéreknek. Ha megkérdezed, hogy állnak az illető kötelességei, ezt felelik: „Ennek az embernek vállalata volt, és több ezer ember dolgozott alatta. Semmiség neki ez a kis munka. Nincs nála jobb képességű isten házában. Igazi kiválóság. Isten házában nincsenek kiválóságok.” Miféle beszéd ez? Azt gondolják, a világban vannak kiválóságok, Isten házában viszont nincsenek. Az Isten házában lévő emberek az igazság birtokosai – vajon a világi emberek is azok? Azt mondod, a világban kiválóságok vannak, akkor hát miért nem hiszel a kiválóságokban? Miért jöttél ide, hogy Istenben higgy? Elképzeléseid vannak Istenről, és vissza kellene sietned a világba. Nem azt jelenti vajon, ha képesek ilyen dolgokat mondani, hogy ez a Sátán hangja? Ez a Sátán hangja. Istenben hisznek és Isten házába jönnek, de a Sátánt magasztalják. Épphogy csak ezt nem mondják: „Ha ez és ez a híresség hinni fog istenben, ő lesz a legkiválóbb képességű. Ha őt nem lehet tökéletesíteni, akkor számunkra, többiek számára semmi remény. Hozzájuk képest semmik vagyunk.” Az ő szívükben és szemükben nem olyan jók az Istenben hívő emberek, mint a világi hírességek, vállalkozók és tisztviselők. Csak ez utóbbiak a kiválóságok, és csak nekik van jelentőségük. Ha olvasol a sorok között, miközben hallgatod őket, mit állapítasz meg róluk: vajon az igazságra törekednek? (Nem.) Nem számít, hány prédikációt hallgatnak meg, nem változnak a nézeteik és a gondolataik, sem a világról alkotott véleményük, vagy a híres emberekkel és a kiválóságokkal kapcsolatos nézeteik és véleményeik. Elnyerték-e az igazságot? Van-e belépésük az életbe? (Nincs.) Mik ezek az emberek? (Álhívők.) Valóban álhívők. Júdások és árulók! Az ő elgondolásuk szerint nem Isten a legfeljebb való, és nem az igazság a legfeljebb való, hanem a világi hatalom, a presztízs, a hírnév és a nyereség a legfeljebb való dolgok. Az ilyen ember áruló. Júdás gondolatai és nézetei ezek. Ezek a Sátán gondolatai, és ez a Sátán logikája. Még ha képesek is ezek az emberek az igazság megértésére, a gondolataik és a nézeteik nem változnak. Hírnévre, státuszra és hatalomra törekednek. Amikor egy ilyen személy társaságában vagy, nem helyes a kifejezésmód, ahogyan hozzád beszél, és az az érzésed támad, hogy nehezen megközelíthető, és levegőnek nézi az átlagembert. Ezért képes rá, hogy ennyi elképzelése legyen Istennel kapcsolatban. Akárhány igazságot közölhet Isten az ilyen emberekkel, mindig lesz egy gát a szívükben köztük és Isten között. Szokványosnak gondolják a megtestesült Isten normális emberi mivoltát, nem pedig nagynak vagy hatalmasnak. Ezért képesek hódolva tisztelni a tudást és a tehetséget, és bálványozni a nagy embereket. Amikor az efféle arrogáns, elbizakodott és beképzelt emberek, akik sátáni beállítottsággal teljesek, látják Krisztust, akinek normális emberi mivolta van, és aki az igazsággal teljes, hogyan tudnak meghajolni Előtte és imádni Őt? Ezt gondolják magukban: „Te isten vagy. Csak az igazság van nálad, ismereted nincs. Nekem ajándékaim vannak; többet tudok nálad; tehetségesebb vagyok, mint te; jobban tudom kezelni a dolgokat, mint te; és nálad jobban beszélek a külvilággal.” Ha valamilyen munkát is végeznek a gyülekezetben, ha van némi tőkéjük, vagy fel tudnak mutatni valamilyen hozzájárulást, még kevesebbre tartják Istent. Vajon az igazságra törekednek az ilyen emberek? (Nem.) Az igazságra nem törekvő emberek tömérdek rút magatartásformát tanúsítanak, és egy szemernyi értelem sem szorult beléjük. Így az ilyen emberek gyakran fennakadnak az emberek, események és dolgok külsőségein: az egyik pillanatban azt gondolják, igaza van Istennek, a másikban azt, hogy téved; az egyik pillanatban azt gondolják, hogy van Isten, a másikban azt, hogy nincs; az egyik pillanatban azt gondolják, hogy Isten a menny és a föld és minden dolog szuverén Ura, a másikban kétségbe vonják szuverenitását a menny és a föld és minden dolog felett. Szüntelenül harc és csata dúl a szívükben. Noha a második embertípushoz tartozóknak van lelki megértésük és a szó legsekélyesebb értelmében az igazságot is értik – ami a puszta szavakat és doktrínát jelenti, de ami mégis némi felfogóképességnek tekinthető –, miközben értenek bizonyos igazságokat, soha nem ültetik azokat gyakorlatba. Melyek a megnyilvánulásaik? A munkára törekvés, az áldásokra törekvés, a saját bizonytalan hitük megelégítésére és a lelkük fenntartására való törekvés, valamint a hírnévre és státuszra törekvés. Ez a második embertípus.

A harmadik típusba azok tartoznak, akiknek van lelki megértésük, és törekednek az igazságra. A lelki megértéssel rendelkező emberek képesek megérteni, amit Isten szavai mondanak, összevetni magukkal az Isten szavaiban leleplezett különféle állapotokat, és felismerni, hogy mi problémás a saját állapotukban. Ugyanakkor, ha képes vagy az összevetésre, az még nem jelenti azt, hogy az igazságra törekvő ember vagy. Csak akkor törekszel az igazságra, ha az önmagaddal való összevetést követően gyakorolsz is és be is lépsz. Ha az emberek képesek megérteni Isten szavait, és az Isten szavaiból megértett alapelvekre építkezve igazán belépni, miként nyilvánulnak meg az igazságra törekvés tekintetében? Egyfelől, képesek elfogadni Isten megbízatását és jól végezni a kötelességüket. Másfelől, képesek keresni az igazságot, amikor az Isten által elrendezett körülményekkel szembesülnek, és eljutni az alávetettségre. Azonkívül a mindennapi életük során hangsúlyt fektetnek a különféle állapotaik és megnyilvánulásaik valamennyi oldalának vizsgálatára; ez képessé teszi őket arra, hogy összevessék magukat Isten szavaival, megoldják a problémákat és eljussanak odáig, amikor már elvszerűen közelítenek mindenféle dologhoz, és mindenféle dologban van gyakorlási útjuk. A legutóbb például Pál hét fő bűnéről beszéltem és azokat elemeztem; bizonyára képesek vagytok összevetni magatokat az elhangzottakkal, igazán megérteni és gyakorolni azt, valamint belépni abba. Az összevetés és az életbe való belépés szorosan összekapcsolódnak egymással. Az önmagatokkal való összevetés képessége az életbe való belépés kapuja. Az, hogy miként léptek be, miután átmentetek a kapun, attól függ, hogy értitek-e az igazságnak ezt az aspektusát. Amikor értitek az igazság egyik aspektusát, be tudtok lépni a valóság egyik aspektusába, és amikor két aspektusát értitek az igazságnak, a valóság két aspektusába tudtok belépni. Ha csak a doktrínát értitek és nem vagytok birtokában a belépés alapelveinek, akkor nem lesztek képesek belépni a valóságba. Kulcsfontosságú ezért, hogy mindenekelőtt sok igazságot megértsetek. Hogyan érthettek meg sok igazságot? Sokat kell olvasnotok Isten szavait, elmélkednetek kell az Ő szavain, fel kell ismernetek az összefüggéseket Isten szavai és a való életetek, valamint az általatok végzett kötelességek között, alapelveket kell találnotok a gyakorláshoz, és utat kell találnotok a gyakorláshoz. Akkor azután könnyű lesz belépnetek a valóságba. Ha valódi problémák állnak fenn, össze kell vetnetek azokat Isten szavainak releváns szakaszaival, és meg kell oldanotok azokat. Ha elképzeléseitek vagy félreértéseitek vannak Istennel kapcsolatban, akkor még inkább szükséges összevetést végeznetek Isten szavaival, tisztán látnotok, hogy valójában milyen módon tévesek és milyen természetű problémát jelentenek ezek az elképzelések és félreértések. Tudnotok kell kielemezni ezeket a problémákat, majd keresni a megfelelő igazságokat a megoldásuk érdekében. Ez az életbe való belépéshez vezető út. Pál igen sokat munkálkodott, de volt-e vajon útja az életbe való belépéshez? Egyáltalán nem volt. Mi volt az első Pál hét fő bűne közül? Az, hogy helyes törekvésként kezelte a koronára törekvést és az áldásokra törekvést. Milyen szempontból helytelen az áldásokra törekvést célul kitűzni? Abból, hogy teljesen ellentétes az igazsággal, és nincs összhangban Istennek az emberek megmentésére irányuló szándékával. Ha az áldás elnyerése nem megfelelő cél az emberek számára, akkor milyen célra helyes törekedniük? Az igazságra törekvés, a beállítottság megváltozására való törekvés és az Isten vezényléseinek és rendeléseinek való maradéktalan alávetettség képessége: ezekre a célokra kell törekedniük az embereknek. Mondjuk például, hogy elképzeléseid és félreértéseid támadnak amiatt, hogy megmetszenek, és képtelenné válsz az alávetettségre. Miért nem tudod alávetni magad? Azért nem, mert úgy érzed, bizonytalanná vált a rendeltetési helyed vagy az az álmod, hogy áldást nyersz. Negatív és zaklatott leszel, és megpróbálsz kibújni a kötelességed alól. Mi az oka ennek? Probléma van a törekvéseddel. Hogyan kellene vajon megoldani? Feltétlenül szükséges, hogy azonnal felhagyj ezekkel a téves elképzelésekkel, és hogy azonnal keresd az igazságot romlott beállítottságod problémájának megoldása érdekében. Ezt kell mondanod magadnak: „Nem léphetek ki, továbbra is jól végeznem kell teremtett lényi kötelességemet, és félre kell tennem azt a vágyamat, hogy áldott legyek.” Ha lemondasz az áldás utáni vágyról és az igazságra törekvés útján jársz, lekerül egy teher a válladról. Vajon ekkor is képes leszel még a negativitásra? Noha időnként még mindig negatív vagy, nem engeded, hogy ez korlátozzon téged, és a szívedben folyamatosan imádkozol és harcolsz, miközben törekvésed célját az áldásra és a rendeltetési helyre törekvésről az igazságra törekvésre változtatod és ezt gondolod magadban: „Az igazságra törekvés egy teremtett lény kötelessége. Megérteni ma bizonyos igazságokat – nincs ennél nagyobb aratás, ez a lehető legnagyobb áldás. Még ha Isten nem is akar engem, s ha nincs is jó rendeltetési helyem, és ha szertefoszlott is a reményem azzal kapcsolatban, hogy áldást nyerhetek, akkor is muszáj megfelelően végeznem a kötelességemet. Bármilyen ok adódjék is, az nem fogja befolyásolni a kötelességem végzését, nem fogja befolyásolni Isten megbízatásának a véghezvitelét; e szerint az alapelv szerint fogom viselni magam.” És mindeközben vajon nem emelkedtél-e fölül a hús-vér test korlátain? Némelyek ezt mondják talán: „Nos, mi van, ha még mindig negatív vagyok?” Akkor keresd ismét az igazságot, hogy megoldd! Akárhányszor ess is negativitásba, ha egyre csak keresed az igazságot a megoldás érdekében, és folyamatosan törekszel az igazságra, lassanként ki fogsz jönni a negativitásodból. Egy nap pedig azt fogod majd érezni, hogy nem vágysz többé az áldások elnyerésére, nem korlátoz a rendeltetési helyed és a sorsod, s hogy könnyebben és szabadabban élsz e dolgok nélkül. Azt érzed majd, hogy kimerítő volt a korábbi életed, amelynek minden napját az áldások elnyerését és a rendeltetési helyedet szem előtt tartva élted. Az áldások elnyerése érdekében beszéltél, dolgoztál és törted a fejed minden nap – és végül mi hasznod lett belőle? Mi értéke van az ilyen életnek? Nem az igazságra törekedtél, hanem jelentéktelen dolgokra pazaroltad a legjobb napjaidat. Végül semmilyen igazságot nem nyertél el, és egyetlen tapasztalati tanúságtételről sem tudtál beszélni. Bolondot csináltál magadból, nagy szégyent hoztál a fejedre és kudarcot vallottál. És mindezt miért? Azért, mert túlságosan akartad az áldásokat, és mert túlságosan hatalmába kerítette a szívedet és túl szorosan gúzsba kötött a sorsod és a rendeltetési helyed. Ám ha majd eljön az a nap, amikor kiszabadulsz a kilátásaid és a sorsod fogságából, képes leszel mindent hátrahagyni és Istent követni. Mikor leszel képes teljesen elengedni ezeket a dolgokat? Ahogy szüntelenül mélyül az életbe való belépésed, el fogsz jutni oda, amikor megváltozik a beállítottságod, és ekkor leszel képes teljesen elengedni őket. „Akkor engedem el ezeket a dolgokat, amikor csak akarom” – mondják egyesek. Összhangban van ez a természeti törvénnyel? (Nincs.) Mások ezt mondják: „Rájöttem, hogy is van ez: én egyszerű ember vagyok, nem olyan bonyolult vagy törékeny, mint ti, többiek. Túl nagyok az ambícióitok és vágyaitok, ami azt mutatja, hogy mélyebb a romlottságotok az enyémnél.” Valóban ez volna a helyzet? Nem ez a helyzet. Minden emberben ugyanaz a romlott természet van, és nincs különbség a romlottságuk mélységében. Mindössze abban a tekintetben van köztük különbség, hogy van-e emberi mivoltuk vagy nincsen, és hogy miféle emberek. Azoknak, akik szeretik és elfogadják az igazságot, viszonylag mély és világos tudásuk van a saját romlott beállítottságukról, mások pedig – tévesen – azt hiszik róluk, hogy mélységesen romlottak. Azok, akik nem szeretik vagy nem fogadják el az igazságot, rendre azt gondolják, hogy nincs bennük romlottság, és hogy ha néhány dologban jól viselik magukat, akkor máris szent emberek lesznek. Ez a nézőpont nyilvánvalóan nem állja meg a helyét – valójában nem arról van szó, hogy a romlottságuk felszínes, hanem hogy nem értik az igazságot, és nincs világos tudásuk a romlottságuk lényegéről és igazságáról. Röviden: aki hinni akar Istenben, annak el kell fogadnia az igazságot, gyakorolnia kell az igazságot, be kell lépnie a valóságba, és változtatnia kell az életfelfogásán, s csak ezután lesz képes változtatni a törekvése helytelen irányán és útján, valamint egészen megoldani az áldásokra törekvés és az antikrisztusok útján járás problémáját. Ha így tesz, megmentheti és tökéletesítheti őt Isten. Ezt a célt szolgálja valamennyi igazság, amit Isten az ember megítélése és megtisztítása végett kimond.

Nos, van-e közöttetek olyan, akiben még mindig ott a vágy, hogy Isten legyen? (Nincs.) Vajon azért nem vágytok ezután, mert nem mertek, vagy mert nincs hozzá reményetek, esetleg megfelelő hátteretek és környezetetek? Nehéz megmondani. Először is, annyi bizonyos: senki sem szeretne aktívan törekedni arra, hogy Isten legyen. Ám ha – különleges körülmények esetén – lennének olyanok, akik hódolva tisztelnének, magasztalnának, gyakran dicsérnének és méltatnának téged, akiknek a szívében státuszod lenne, és akikben – tudtukon kívül is – egyfajta tökéletes és hatalmas kép alakulna ki rólad, valamint akik, noha nem tennének tanúságot melletted, mint Isten mellett, és tudnák, hogy ember vagy, mégis úgy tisztelnének, úgy engedelmeskednének neked, és úgy kezelnének téged, mintha Isten lennél – vajon hogyan éreznél akkor legbelül? Nem éreznél talán kivételes örömöt és elégedettséget? (De igen.) Ez elég annak bizonyításához, hogy még mindig megvan benned ez a vágy. Mindenkiben ott a vágy, hogy Isten legyen, akinek romlott a beállítottsága. Egyszerűen arról van szó, hogy ha senki sem kezel téged Istenként, akkor alkalmatlannak érzed magad. Ám ha alkalmasnak érzed magad, ha megfelelő a környezet, és elégségesek a feltételek, te fogod erre a pozícióra emelni magadat. Vagy talán nem emeled fel magadat, de vajon szerény maradsz-e akkor is, ha mások nyíltan így tesznek? „Fenntartások nélkül” elfogadod, hogy felemeljenek. Mi történik itt? A Sátán természete mélyen befészkelte magát az emberbe, ami megoldatlan problémát jelent a számára: soha nem ember, hanem mindig csak Isten akar lenni. Vajon Istenné lehet valaki mindössze azáltal, hogy vágyik rá? A Sátán mindig Isten akart lenni, és mi történt vele? Levettetett a mennyből a földre. Ez lett a Sátán sorsa amiatt, hogy Isten akart lenni. Mondjátok meg Nekem, Én vajon hogyan érzek a saját identitásommal, státuszommal és lényegemmel kapcsolatban? Természetesen nem tudjátok. Nem érzek semmit; minden nagyon normális. A megtestesült Isten különösen gyakorlatias és normális. Nincs Benne semmi természetfeletti, nincsenek különleges érzései. Tudod magadról, hogy mit gondolsz; tudod, mit kedvelsz; tudod, melyik családba születtél, hány éves vagy, és mennyi oktatásban részesültél; tudod, hogy nézel ki. De vajon normális dolog azt is tudni, hogy mi a belső lényeged, vagy az a normális, ha nem tudja az ember? (Az a normális, ha nem tudja.) Az a normális, ha nincsenek az embernek ezzel kapcsolatos érzései. Természetfeletti volna, ha lennének érzései ezzel kapcsolatban. Az nem volna a hús-vér testből eredő dolog, és nem volna normális emberi mivolt. A természetfelettiség abnormális. Azok, akik mindig abnormális módon viselkednek, és akiknek abnormális érzéseik vannak, gonosz lelkek, nem pedig halandó lények. Egyesek azt kérdezik Tőlem, hogy tudom-e, ki vagyok. Mondjátok meg Nekem, tudhatom én ezt? Kellene tudnom? Normális emberi mivolt szerinti logikám és gondolkodásmódom van. Normális gondolataim vannak, és a hús-vér test szerinti, normális, rutinszerű életem. A normális emberi mivoltra jellemző tudatom, racionalitásom és ítélőképességem van, és birtokában vagyok az önuralom, a dolgok kezelése és más normális emberi mivoltúakkal való érintkezés alapelveinek. Ezek a dolgok mind világosak. Amikor arról van szó, hogy miként tegyem a dolgokat, hogyan kezeljem a különböző embereket, hogyan segítsek embereknek, és mely embereknek segítsek: ott vannak számomra ezek az alapelvek. Az, hogy normális emberi mivoltban élek, és teszem azokat a dolgokat, amelyeket tennem kell, normális emberi mivolt. Nincs benne semmi természetfeletti. Isten nem tesz természetfeletti dolgokat. Normális dolog, hogy nem tudom. Ha tudnám, abból gond lenne. Miért lenne gond belőle? Ha tudnám, teher lenne rajtam, túl sok dolog lenne érintett, és ezek ellentétbe kerülnének egymással, mivel az általam ismert rész rész nem a hús-vér testből és nem az anyagi világból való, hanem természetfeletti lenne, és ellentétben állna e világ dolgaival. Éppen úgy, ahogy némelyek képesek meglátni a szellemi birodalomban történő dolgokat. A hús-vér testben és az anyagi világban élnek, mégis látnak egy nem emberi, immateriális világot. Két világot látnak, és furcsa dolgokat tudnak mondani. Ez nem normális. Ez befolyásolni fogja mások gondolatait és munkáját. Ettől függetlenül mégis szükséges, hogy az Istenben hívő és az igazságra törekvő emberek tudjanak valamit a szellemi birodalom dolgairól. Sok minden van, amiről semmiképpen nem tudhatnak az emberek, de valójában nem veszteség a tudás hiánya; tudni és nem tudni egyaránt rendben van. Isten behatárolta azoknak a dolgoknak a körét, amelyeket megérthetnek, tudhatnak és érezhetnek a halandók. Isten egyetlen mondattal sem mond kevesebbet annál, amit tudnod kell – Ő mindent elmond neked, és nem hagyja, hogy bármilyen ismeretnek híján maradj. Amit azonban nem szükséges tudnod, azt alaposan elzárja előled. Nem közli veled és nem zavarja meg a gondolataidat és az elmédet. Egy másik aspektus, hogy a halandók számára afféle titkoknak, furcsa jelenségeknek vagy egy másmilyen világból való dolgoknak tűnnek a szellemi birodalom dolgai. Szívük szerint tudni akarnának róluk az emberek, de mihez tudsz kezdeni az ilyen ismerettel? Képes vagy igazolni? Képes vagy a részévé válni? A szellemi birodalom számos dolga titok, és nem fedhető fel idő előtt. Olyasvalami ez, amiben senki sem vehet részt – elegendő korlátozott tudással rendelkezni. Isten e világ és az emberi faj szuverén ura, és túl sok a misztérium. Isten szavait. Igazságait és szándékait kell megértenünk; be kell lépnünk az igazságvalóságokba, alá kell vetnünk magunkat Isten szuverenitása teljességének, ami csak hozzáférhető az emberek számára, meg kell azt értenünk és el kell ismernünk, majd képessé kell válnunk arra, hogy féljük Istent, Teremtőnkként elismerjük Őt, elismerjük azt a tényt, hogy Isten mindenek felett szuverén Úr, végezetül pedig ki tudjuk mondani azokat a szavakat, amelyeket Jób kimondott: „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” (Jób 1:21). Mit kell megtapasztalniuk az embereknek ahhoz, hogy elérjék ezt az eredményt? Meg kell tapasztalniuk az ítéletet és fenyítést, azt, hogy megmetszik, hogy próbára teszik és finomítják őket, valamint mindazokat a körülményeket, amelyeket Isten elrendez, és azokon keresztül meg kell ismerniük Isten cselekedeteit, meg kell ismerniük az Ő természetét, meg kell érteniük a Teremtő lényegét és képessé kell válniuk arra, összevessék magukat Isten általuk olvasott szavaival vagy az általuk hallott prédikációkkal. Végül azután, bárhogy bánik is velük Isten, akár ad nekik, akár elvesz tőlük, valós és pontos megértésre jutnak Isten cselekedeteit illetően, s a teremtett lények racionalitásához illő módon vetik alá magukat azoknak és fogadják el azokat. Ez az, amit Isten véghez akar vinni.

Térjünk vissza a mai beszélgetésünk témájára! Alapvetően ez a három típusa van az igazságra törekvő és az igazságra nem törekvő emberek megnyilvánulásainak. Részletesen ismertettem a különbségeket e három embertípus között: az első típusba azok tartoznak, akiknek nincs lelki megértésük; a második típusba azok, akiknek van lelki megértésük, de nem törekednek az igazságra; a harmadik típusba pedig azok, akiknek van lelki megértésük, és törekednek az igazságra. Melyiknek van reménye e három embertípus közül az igazságvalóságokba történő bemenetelre és az üdvösség elérésére? (A harmadiknak.) Melyik embertípusnak van reménye az igazságvalóságokba történő bemenetelre, vagyis arra, hogy olyan emberré váljon és alakuljon át, aki birtokában van az igazságvalóságoknak? (A másodiknak.) Ebben az esetben lényegében halálra ítéltetett az első embertípus? Képesek vajon lelki megértéssel rendelkező vagy legalább fél megértéssel rendelkező emberekké válni azok, akiknek nincs lelki megértésük? Egy kevés reményük van a lelki megértéssel nem rendelkezőknek arra, hogy lelki megértéssel rendelkezőkké váljanak; ez jobb valamivel, mint ha egyáltalán nem lenne lelki megértésük. Melyiknek van nagyobb reménye e három embertípus közül az üdvözülésre? (A harmadiknak.) És mi a helyzet a második embertípussal? (Az az egyén törekvésétől függ. Ha képes igazi fordulatot venni, bűnbánatot tartani és az igazságra törekedni, akkor lehet reménye az üdvözülésre.) Hadd legyek őszinte hozzátok: még mindig nem láttok egészen tisztán a második embertípust illetően. Noha a második típusba tartozóknak van lelki megértésük, olyan emberek, akik nem törekednek az igazságra, és ez kritikus. Függetlenül attól, hogy van-e lelki megértésük vagy nincs, amíg nem törekednek az igazságra, semmiképpen sem nyerhetnek üdvösséget. Az első embertípusra szeretnék itt hangsúlyt fektetni: azokra, akiknek nincs lelki megértésük. Mondjuk, hogy nincs lelki megértésük, de jó emberi mivoltuk van, és készségesen feláldozzák magukat Istenért, bármit mond Isten, figyelnek rá, és alávetett szívvel rendelkeznek – arról van csak szó, hogy nincs felfogóképességük az igazságot illetően, arra azonban képesek, hogy megértsenek valamit Isten szavaiból és összevessék velük magukat, majd gyakorolják azokat és belépjenek azokba. Az ilyen embereknek van reményük az üdvözülésre. Azáltal, hogy egy ideig ilyen megtapasztalásban van részük, lassanként kialakul a lelki megértésük. Minél figyelmesebben olvassák Isten szavait, annál inkább megvilágosítja őket a Szentlélek; képesek összevetni a saját állapotukkal, amit Isten szavaiból megértettek, elfogadni, ahogy Isten megmetszi őket, s hasonlóképpen Isten ítéletét és fenyítését, próbatételeit és finomítását is, képesek megfizetni ennek az árát, végül pedig megfelelően változtatni a beállítottságukon. Az ilyen emberek is az igazságra törekvőknek számítanak. Mivel az igazságra törekvőknek minősülnek, van-e reményük az üdvözülésre? (Igen.) Igen, van – így aztán nem lehet halálra ítélni ezeket az embereket. Éppen ellenkezőleg: nehéz megmondani, hogy milyen sors vár az olyasfajta emberekre, akik értik az igazságot és össze is vetik vele magukat, ám soha nem lépnek bele. Mi ennek a problémának a gyökere? (Az igazsághoz való viszonyulásuk.) Az igazsághoz való viszonyulásuk, ami tiszteletlen és megvető. Mit jelent a „megvetés”? Az igazság el nem fogadását, az igazság lenézését jelenti. Azt jelenti, hogy nem ismerik el igazságként és nem veszik komolyan Isten szavait. Nem számít, mennyit értenek abból, amit hallanak, nem gyakorolják az igazságot; és nem számít, mennyire vetik magukat össze az igazsággal, még ha tudják is magukról, hogy miféle emberek, akkor sem térnek meg. Habár tudják, hogy az igazság gyakorlása az Istenben való hit legfontosabb aspektusa, az ilyen emberek számára irreleváns a „gyakorlás” szó. Az ilyen emberek nem könnyen nyernek üdvösséget.

Hogyan definiáljuk tehát az igazságra törekvést? Pontosan micsoda az igazságra törekvés? Ki tudja megmondani Nekem? (Az, amikor az ember képes elfogadni Isten szavait, önvizsgálatot tartani Isten szavai alapján és összevetni magát Isten szavaival, és amikor belépése is van az életbe. Csak ez számít igazságra törekvésnek.) Így van. Csak azáltal lesz valaki az igazságra törekvő emberré, ha elfogadni és gyakorolni is képes az igazságot. Ha nem fogadja el Isten szavait és nem képes elgondolkodni önmagán, akkor nem lesz belépése az életbe, és nem olyan ember, aki az igazságra törekszik. Éppen ezért közvetlen kapcsolat van az igazságra törekvés és az életbe való belépés között. Ha valaki sok szót és doktrínát el tud mondani, de még sosem gyakorolta az igazságot, nincs igaz hite Istenben, és még ha tisztán látja is valamiről, hogy az Isten szuverenitása, rendelése és Istentől jövő dolog, akkor sem veti alá magát, hanem ellenáll, ítélkezik és egyre csak lázadozik, valamint ha továbbra is sátáni filozófiák szerint él és a saját preferenciái szerint tesz dolgokat, akkor nem az igazságra törekvő ember. Némelyeknek van lelki megértésük és képesek megérteni Isten szavait, de nem szeretik az igazságot, ezért nem is gyakorolják az igazságot – az ilyenek nem igazságra törekvő emberek. Némelyek készek törekedni az igazságra, de túl gyenge képességűek, és képtelenek elérni az igazságot. Így aztán sok éven át hisznek Istenben, de nem tudják megérteni az igazságot. Vajon igazságra törekvők az ilyen emberek? Nem. Melyek a fő megnyilvánulásaik azoknak, akik nem törekednek az igazságra? Elsősorban az, hogy nem olvassák Isten szavait, nem hajlandóak Istenhez imádkozni, és még kevésbé az igazságról beszélgetni, de még összejövetelekre járni és prédikációkat hallgatni sem hajlandóak. Amikor prédikációkat hallgatnak, úgy érzik, mintha minden szó közvetlenül nekik szólna és őket leplezné le, amitől sarokba szorítva és kényelmetlenül érzik magukat. Így aztán valahányszor eljön az ideje, hogy meghallgassanak egy prédikációt, szívesebben aludnának vagy cseverésznének. Jó néhány ilyen ember van. Csak azért hisznek Istenben, hogy áldottak legyenek, nem pedig azért, hogy elfogadják az igazságot, elnyerjék az igazságot, levessék a romlottságukat, emberi hasonlatosságot éljenek meg, vagy hogy üdvösséget nyerjenek Istentől. Elsősorban az a probléma gyökere, hogy nem szeretik az igazságot, és nem érdekli őket az igazság. Csak azért hisznek Istenben, hogy áldást nyerjenek. Egyedül ez áll a vágyaik középpontjában. Képesek munkát végezni és feladni dolgokat az áldások elnyerése érdekében, de az igazságot nem tudják elfogadni, és nem érdekli őket az igazság. Azt gondolják, elég, ha doktrínákat értenek, hogy ha kevesebb gonosz dolgot tesznek, az azt jelenti, hogy megváltoztak, és hogy ha munkát végeznek, feladnak dolgokat, s ha a tetejébe még szenvednek is, akkor az feljogosítja őket az áldásokra. Így látják az Istenben való hitet. Éppen ezért nem számít, hány éven át hisznek, nem számít, hány doktrínát értenek és hányról tudnak prédikálni, és az sem számít, hogy hány szó hagyja el az ajkukat, amely összhangban van az igazsággal: soha nem képesek gyakorolni az igazságot, változatlanul megmutatkoznak akaratos, élvhajhász és féktelen beállítottságaik, lépten-nyomon a maguk büszkeségét és érdekeit védik, rendkívül önzők és alantasak, és hiába intik vagy metszik meg őket, nem tudják elfogadni, és egy szemernyi alávetettséget sem mutatnak. Az ilyen emberek úgy cselekednek, ahogy a kedvük tartja, nem egyeztetnek másokkal, mielőtt cselekednének, vagy ha igen, azt is csak a formalitás kedvéért és csak akkor, amikor nincs más választásuk – nem beszélnek egyenesen, kerülgetik a forró kását, és végül mégiscsak elérik, hogy úgy táncoljanak a többiek, ahogy ők fütyülnek. Milyen beállítottságot fed fel ez a fajta viselkedés? (Csalárdságot.) Nem csupán csalárdság ez, hanem valami még súlyosabb. Bármennyire is megnyerő szavakkal adnak tanácsot másoknak, magyarázzák, hogy ezek Isten házának a rendelkezései és vesznek rá másokat önmaguk alávetésére, ha róluk van szó, ők nem így viselkednek. Helyette hajthatatlanok és lázadók, nem vetik alá magukat és képtelenek alávetni magukat Isten vezényléseinek és rendeléseinek. Ezenkívül hogyan nyilvánulnak még meg, amikor másokkal beszélnek? Világi ügyekre vonatkozó filozófiák szerint cselekszenek, folyton azt keresve, hogy miből származhat előnyük, és a személyes kapcsolataikat védve. Az ilyen típusú emberek különösen alattomos beállítottságúak. Mi áll az alattomosságuk hátterében? Az elvetemültség. Az elvetemült beállítottságot általában nem könnyű felismerni. Amikor az elvetemült beállítottságú emberek másokkal beszélnek, mindig van benne némi próbára tétel és vizsgálódás az információért. Nem mondják ki egyenesen a dolgokat, és ha meg is nyílnak, csak azt akarják elérni vele, hogy kiöntsd nekik a szívedet, miközben ők soha nem közölnek semmi valódit magukról. Némelyek ezt mondják: „Hogy mondhatod, hogy soha nem közölnek semmi valódit magukról? Folyton beszélgetnek az emberekkel a romlott beállítottságaikról.” Mit számít ez a kis beszélgetés? Senkinek sem mondják el, hogy valójában mit gondolnak legbelül. Azonkívül különféle taktikákat és módszereket vetnek be, vagy különféle szófordulatokat használnak azért, hogy mindenáron eltakarják és elfedjék, kik is ők, és hamis képet tárjanak az emberek elé. Ha valaki megtudja róluk, hogy milyenek is valójában és hogy milyen rossz dolgokat követtek el, tettetik magukat, szólnak néhány bűnbánó szót, és félrevezető módszereket alkalmazva igyekeznek elhitetni az emberekkel, hogy megbánták és megváltoztak. Ha ismét valami rosszat tesznek és napvilágra kerülnek a rossz cselekedeteik, minek köszönhetően kiderül róluk, hogy valójában gonosz emberek, törni kezdik a fejüket és minden lehetséges módot számba vesznek, amivel eltitkolhatják ezt a tényt és elérhetik, hogy továbbra is testvérként kezeljék őket a többiek. Milyen beállítottság ez? Elvetemült beállítottság. Az ilyen elvetemült beállítottságú emberek nem csak hogy semmiképpen nem fogadják el az igazságot, hanem a színleléshez is nagyon értenek, és mindig előállnak valamilyen ügyes védekezéssel vagy önigazolással. Képmutató farizeusok. Az ilyen típusú emberek azoktól félnek a leginkább, akik az igazságról beszélgetnek, akik feltárják a szívüket, hogy megismerjék és kielemezzék magukat, vagy éppen leleplezik a valós tényeket egy üggyel kapcsolatban, és ezáltal őket is. Rendkívül bosszúsak lesznek és nem akarnak odafigyelni, valahányszor az igazságról beszél valaki; ellene áll és megriad tőle a szívük. Ez teljességgel leleplezi azt a rút oldalukat, hogy idegenkednek az igazságtól. Egy másik problémája is van az ilyen típusú embereknek azon kívül, hogy értik, de nem gyakorolják az igazságot, éspedig az, hogy ellenállást és megvetést tanúsítanak a pozitív dolgok és a helyes nézetek irányában, és különösen az igazsággal összhangban lévő szavak iránt. Semmilyen pozitív dolgot és az igazsággal egyező szót nem fogadnak el, amennyiben nem felel meg annak, amit ők jónak tartanak, vagy ha valaki más mondta, nem pedig ők. Milyen beállítottság ez? Ostobaság, hajthatatlanság és butaság. Hogyan ítélheted meg, hogy az igazságra törekszik-e valaki? Először is azt kell megnézni, hogy mit fednek fel és hoznak napvilágra a kötelességeik szokásos végrehajtása és a cselekedeteik során. Ebből megláthatod az illető beállítottságát. A beállítottságából pedig látható, hogy elért-e bármi változást vagy nyert-e bármiféle belépést az életbe. Ha valaki romlott beállítottságokon kívül semmi mást nem fed fel a cselekedeteivel, akkor egész biztosan nem az igazságra törekvő ember. Van-e belépésük az életbe azoknak, akik nem törekednek az igazságra? Nem, egész biztosan nincs. Azok a dolgok, amelyeket nap mint nap tesznek, a körbe-körbe futkosásuk, az áldozathozataluk, a szenvedésük, az ár, amit fizetnek – bármit tesznek is, mind csak munkavégzés, ők pedig munkások. Akárhány éve hisz is valaki Istenben, az számít a leginkább, hogy szereti-e az igazságot. Az, hogy mit szeret és mire törekszik valaki, abból látható meg, hogy mit szeret a leginkább csinálni. Ha a legtöbb dolog, amit tesz, megfelel az igazságalapelveknek és Isten követelményeinek, akkor az igazságot szerető és az igazságra törekvő ember. Ha képes gyakorolni az igazságot, és ha a kötelességének végrehajtása körében végez dolgokat nap mint nap, akkor van belépése az életbe és birtokában van az igazságvalóságoknak. Bizonyos dolgokban talán helytelenül jár el, vagy nem érti pontosan az igazságalapelveket, esetleg makacs előítéletei vannak e tekintetben, vagy olykor arrogáns és önelégült, a maga útjaihoz ragaszkodik, és nem fogadja el az igazságot, ám ha később képes megtérni és az igazságot gyakorolni, az kétségkívül azt bizonyítja, hogy van belépése az életbe, és hogy az igazságra törekszik. Ha semmi mást nem fed fel valaki a kötelessége végrehajtása során, mint romlott beállítottságokat, hazugsággal teli szájat, büszkeséget, élvhajhászást, mérhetetlen nagyképűséget, miszerint ő a saját maga törvénye, aki azt tesz, amit csak akar, és így tovább, valamint ha – akárhány éve hisz is Istenben és akárhány prédikációt hallott is – a legcsekélyebb mértékben sem változtak meg e romlott beállítottságai, akkor ez az illető egész biztosan nem olyasvalaki, aki az igazságra törekszik. Azok közül, akik sok éve hisznek már Istenben, sokan nem látszanak gonosz embereknek kívülről, és akár még jó viselkedésformáik is lehetnek. Igen szenvedélyesen hisznek Istenben, de az életfelfogásuk egyáltalán nem mutat változást, és egy kevéske tapasztalati tanúságtételük sincs, amit megoszthatnának. Nem szánalmasak az ilyen emberek? Annyi éve hisznek már Istenben, de a legcsekélyebb tapasztalati tanúságtételről sem beszélhetnek. Az ilyen emberek tisztán csak munkások. Igazán szánalmasak! Röviden: ahhoz, hogy megítélhesd, hogy törekszik-e valaki az igazságra, és van-e belépése az életbe, azt kell megnézned, hogy milyen beállítottságot és lényeget fed fel és juttat kifejezésre, valamint hogy történt-e bármi változás a beállítottságában. Nem tartható fenn sokáig, ha valaki mindig csak szavakról és doktrínákról beszél, sem az örökös álcázás és megtévesztés. Az ilyen ember nem másokat csap be, hanem csak magának árt. Azokat, akik nem szeretik az igazságot, és nem törekednek az igazságra, előbb-utóbb felfedik és kivetik. Csak az nyerhet belépést az életbe és csak annak változhat meg a beállítottsága, aki elfogadja és gyakorolja az igazságot.

Befejeztem a beszélgetést arról, hogy mi az életbe való belépés, mi az igazságra törekvés, valamint az igazságra törekvő emberek különféle megnyilvánulásairól is. Az embereknek össze kell vetniük ezeket a dolgokat önmagukkal, és ha értik az igazságot, gyakorlatba kell ültetniük azt. Mi a legnagyobb nehézség az Istenben hívő emberek többsége számára? Az, hogy értik az igazságot, de nem gyakorolják. Össze tudják ugyan vetni magukat Isten szavaival, miután elolvasták azokat, és képesek némi ismeretet nyerni önmagukkal kapcsolatban, de akkor vajon miért nem tudják gyakorlatba ültetni az igazságot? A legtöbb ember nem talál erre magyarázatot. Például, minden ember arrogáns beállítottságú – valamennyien különösen arrogánsak és önelégültek. Az emberek többsége képes ezt felismerni, de vajon el tudják kerülni, hogy arroganciájuk feltáruljon? Nem könnyű ezt elérni. Noha össze tudják vetni magukat Isten szavaival, amikor olvassák azokat, el tudják ismerni, hogy arrogáns beállítottságúak, és van útjuk a gyakorlásra, a nehézség az, hogy valahányszor tesznek valamit, gyakran a saját preferenciáik, szándékaik és céljaik szerint cselekszenek, és nem látják, hogy ezek mind a romlott beállítottságukkal kapcsolatosak. Meg kell tanulniuk felismerni ezeket a dolgokat, és érteniük kell az igazságot, helyre kell hozniuk, amit helyre kell hozni, és el kell engedniük, amit el kell engedni. Vagyis nem szabad többé a saját szándékaik, vágyaik, büszkeségük, státuszuk és érdekeik miatt tenniük a dolgokat. Megálljt kell parancsolniuk gonosz cselekedeteiknek, és tartózkodniuk attól, hogy a továbbiakban akár csak egyetlen mondatot vagy cselekedetet is a maguk érdekében mondjanak ki vagy hajtsanak végre. Ha ezt teszed, akkor máris bűnbánó szívet nyertél és elkezdtél változtatni a negatív oldaladon. Az azonban még jobb, ha ennél is kezdeményezőbb vagy, s amellett, hogy nem a magad érdekében beszélsz, arra is képes vagy, hogy kielemezd magad, s engeded, hogy a testvérek meglássák arrogáns beállítottságod megnyilatkozását, hadd tanuljanak, vonjanak le bizonyos tanulságokat és profitáljanak belőle, és hadd találjanak rá a gyakorlás valamely útjára. Mi az, ami nehéz? Nehéz elengedni minden szándékodat, célodat, ambíciódat, vágyadat és érdekedet, nem a magad érdekében tenni dolgokat, s nem a magad érdekében foglalatoskodnod és sürgölődnöd. Pál azt mondta, hogy elvégezte a futását. Kiért futott? (Azért futott, hogy áldást nyerjen és koronát kapjon.) Csakhogy Pál híján volt ennek a megértésnek. Vélhetően még mindig azt gondolta, hogy Istenért fut, azért, hogy teljesítse Isten megbízatását, és semmi esetre sem a maga érdekében. Ezért merészelt ilyen hivalkodóan és szégyentelenül felvágni és önmaga mellett tanúskodni. Nyilvánvalóan magát védte és magyarázkodott. Ugyanakkor ez a legjobb bizonyíték arra is, hogy Pál arról tanúskodott, hogy neki az élet krisztus. Nyilvánvalóan maga mellett tanúskodott és ellene állt az igazságnak; káromolta az igazságot. Sokan vannak, akik mélységesen tisztelik Pált, akiknek ambíciókkal és vágyakkal van tele a szívük, akik mind önmaguk mellett akarnak tanúskodni: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája” (2Timóteus 4:7-8). Azzal, hogy így tesznek, nem engednek vajon szabad utat a vágyaiknak és ambícióiknak, hagyva, hogy azok egyre csak duzzadjanak, s minden helyzetben felfedve azokat, hogy felismerhetőek legyenek? Ha nem tudod legyőzni a vágyaidat, akkor számodra mindennek vége; képtelen leszel belépni az igazságvalóságokba. Mi tehát ennek a dolognak a lényege? (Lázadnunk kell a szándékaink ellen.) A szándékaid elleni lázadás negatív módja a gyakorlásnak. Arra is képesnek kell lenned, hogy aktívan leleplezd őket, éppúgy, ahogy más embereket leleplezel. Ha valami ilyesmit mondanál: „Elmondom nektek az igazságot magammal kapcsolatban: Túlzó ambícióim vannak, és arra vágyom, hogy megnyerjelek benneteket. Most éppen feltárulkozom mindannyiótok előtt. Hajlandó vagyok lázadni a test ellen; nem leszek a Sátán bűntársa. Azzal a céllal leplezem le magam így, hogy tisztán lássátok az igazi arcomat, hogy ne tiszteljetek engem mélységesen”, – vajon milyen hatása lenne az efféle gyakorlásnak? Biztosan mindenki csodálna. Nem lenne ez sokkal jobb, mint az az mélységes tisztelet és megbecsülés, amit mindenféle elemi taktikák bevetésével nyernél? (De igen.) Ez legalább pozitív. Noha mindenki érezne némi csodálatot irántad, felnéznének vajon rád? Némelyek talán igen, de meg kell találnod a módját, amivel elérheted, hogy felhagyjanak ezzel a viselkedéssel. Mindig így leplezd le magad: „Lázadó is vagyok, és súlyosabb a lázadó mivoltom, mint a tiétek. Csalárd és elvetemült is vagyok. Amikor ott és akkor beszéltem, egy cél járt az eszemben, még pedig az, hogy felnézzetek rám, és ne nézzetek le engem.” Miután mindenki hallja ezt, nem csak hogy nem fognak lenézni téged a szívükben, hanem csak még inkább tisztelni fognak. Ez egy őszinte módja a gyakorlásnak. Csak az igazságot szerető emberek tesznek így; akik nem szeretik az igazságot, nem képesek így tenni, bármi történjék is. Ha azt gondolod a szívedben, hogy igazán jó dolog és nagy előjog így tenni, hogy ez tetszik Istennek, és ha vágysz így tenni; ha erős vágy van a szívedben, s hiszed, hogy így kell tenned, és hogy ilyesfajta embernek kell lenned – olyan embernek, aki őszinte, aki becsületes, és akinek sosem hagyja el hazugság a száját, olyan embernek, aki egészen fellázad romlott beállítottsága és a Sátán ellen –, csakis akkor leszel olyasfajta ember, aki igazán a világosságban él. És ha vonzódsz az iránt, hogy ilyen ember légy, és szeretsz ilyen embernek lenni, akkor képes leszel szeretni az igazságot, belépni az igazságba és elengedni azokat a dolgokat, amelyek a Sátántól valók. Ám ha még mindig érdekelnek a saját szándékaid, céljaid, ambícióid, vágyaid és érdekeid, és továbbra is vonz a tudásra, hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés, akkor még mindig van helyük a szívedben ezeknek a dolgoknak. Ezt mondod: „Hadd vegyem lazán a dolgokat, amíg megfelelő érettséggel nem rendelkezem, és aztán majd meglátjuk.” Ezt önmagad kényeztetésének és az önmagad elleni teljes lázadásra való képtelenségnek nevezik. Ha így kényezteted magad, lassul az életbe való belépésed, és nem csupán nem lesz megoldva a testi gyönyörök, valamint a státuszból fakadó előnyök utáni sóvárgásod problémája, hanem azok csak még inkább makacsabbá válnak. Ebben az esetben ki lehet vajon alaposan takarítani a szívedből a Sátánhoz tartozó dolgokat? Mélyülhet még az élettapasztalatod, és növekedhet tovább az életed? Elérheted még, hogy Isten tökéletesítsen téged? Már beleestél a testi gyönyörökbe, és szorosan megkötöztek a státuszból fakadó előnyök – vajon képes vagy még megszabadulni tőlük? Nem akarsz megszabadulni tőlük; lassanként olyasvalaki leszel, aki félrevezeti az embereket. Ebből baj lesz, és súlyos lesz a bűnöd. Vajon Pálnál miért végződtek a dolgok úgy, ahogy? Azért, mert egyáltalán nem törekedett az igazságra. Mindig a maga ideáljaira és sóvárgásaira törekedett, irányítani akarta Isten választott népét azért, hogy mindannyian őt kövessék, és ezért tett úgy, ahogyan. Keményen dolgozott és árat fizetett, de ebből tőkét kovácsolva üzletelni akart Istennel, s jutalmat és koronát nyerni. Végül megbüntette őt Isten. Ha valaki pontosan ugyanazt az utat követni, amelyet Pál követett, akkor lehetetlen segíteni rajta, és neki teljességgel befellegzett. Aki ugyanolyan típusú ember, amilyen Pál volt, az mind antikrisztus, aki nem fog megtérni, bármi történjék is. Ha csak néhány jellemző rád Pál állapotaiból, de Pál céljától egy kissé különböző célra törekszel, akkor azonnal bűnbánatot kell tartanod, és talán még időben meg tudod ezt tenni. Ha úgy teszel, ahogyan Pál tett, ha mélységesen tiszteled, és ha pontosan ugyanolyan vagy, mint ő, akkor nem csupán álhívő vagy, hanem Isten és Krisztus akarsz lenni. Nem az Istennel való egyenjogúságra törekszel így? A szívedben a homályos mennyei istent imádod; egyenjogú akarsz lenni Krisztussal, és ráadásul úgy kezeled az ajándékaidat és az ismeretedet, mint az életet, a helytelen törekvéseket pedig helyesként. Az, hogy mely célokra törekszel és a törekvésed módja is mind közelebb és közelebb kerül Páléhoz, és egyre tökéletesebben egyezik Pál törekvéseivel. Ez bajt jelent rád nézve; egészen reménytelen vagy, és nem lehet téged megmenteni. Úgy kell tenned, ahogyan Péter tett, és az igazságra törekvés útját kell követned, teljesen fel kell lázadnod a test ellen, és fel kell lázadnod a Sátántól való dolgok ellen is, és csakis akkor lesz reményed a megmenekülésre. Van most utatok arra, hogy üdvösséget nyerjetek? (Az, hogy folytonosan leleplezzük magunkat és elengedjük magunkat.) Először is el kell engedned a személyes szándékaidat, céljaidat, ambícióidat és vágyaidat. Függetlenül attól, hogy aktívan vagy pedig negatívan és passzívan törekszel-e, el kell engedned ezeket a dolgokat és meg kell tanulnod alávetni magad. Ez a legfontosabb. Amikor történik veled valami, és te eldöntöd, hogy így vagy úgy fogsz cselekedni, először azt kell értékelned, hogy miért is cselekszel így. Ha a büszkeség és a státusz miatt, akkor azonnal állj meg és lassíts a cselekvéshez vezető lépéseiden. Így kell imádkoznod: „Istenem, nem vagyok hajlandó ezt tenni. Lázadni akarok ellene, de nincs hozzá erőm. Kérlek, adj erőt, óvj meg engem, és állítsd meg a gonosz cselekedeteimet!” Akkor, észre sem veszed, és lesz erőd. Néha abból fakad az emberek képessége a bűn legyőzésére, a test elleni lázadásra és a romlott beállítottságuk elleni lázadásra, hogy kívánják, akarják és igyekeznek szeretni az igazságot. Olykor Isten munkájára és Istenre való hagyatkozásra van szükség hozzá – az emberek nem tudják elhagyni Istent. Néha érted az igazságot, van utad, amelyet követsz, és azt hiszed, képes vagy függetlenül élni, de amikor új körülményekkel szembesülsz, nem tudod, miként gyakorolj – Istenhez kell imádkoznod és Rá kell hagyatkoznod. Az emberek élete tele van hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. Elmondható, hogy az emberek soha nem lehetnek Isten nélkül. Akármennyi igazságot értenek is, nem tudják Őt elhagyni. Akárhány negatív pillanatuk vagy akárhány passzív pillanatuk van is, nem hagyhatják el Isten vezetését és útmutatását. Minél többször aláveted magad Istennek, annál inkább gyarapodni fognak az igazságvalóságaid. Az igazságvalóságaid gyarapodása azt jelenti, hogy egyre mélyül az életbe való belépésed. Ahogy mélyül az életbe való belépésed, az azt jelenti, hogy mind inkább megváltozik a beállítottságod. Amikor már sokat változott a beállítottságod, az azt jelenti, hogy érettebb lettél. Az érettséged az életbe való belépésedet tükrözi. Amikor van érettséged, le tudod győzni magad fölött a romlott beállítottságod irányítását és kötelékét, megerősödik a bűn legyőzésére való képességed, és erős lesz a szíved. Nem csupán érzelmi vágy, remény és törekvés lesz benned; nem maradsz ezen a szinten. Helyette felemelkedsz és felnőtté válsz – az igazság birtokában lévő és emberi mivolttal rendelkező emberré leszel. Ez az igazságra törekvés útja, és az igazságra törekvés eredménye is egyben. Látjátok az irányt? Láttok reményt? (Igen.) Az jó dolog.

Az életbe való belépés soha véget nem érő folyamat. Egy egész életet végig kell élni ahhoz, hogy nyerjen belőle és változáson menjen át az ember. Még ha az igazságra törekvés útján jársz is, ha továbbra is testi gyönyörök és a státuszból fakadó előnyök után sóvárogsz, ugyanúgy meg fogsz botlani és el fogsz bukni. Most helyes az utad és megtaláltad az irányodat. Már világosan felismerted azokat a dolgokat, amelyek helytelenek, passzívak, ellenkezőek és negatívak. Van egy határvonal közted és e dolgok között. Ami a pozitív dolgokat illeti, belőlük is elég sokat megértettél és elnyertél, és elég sokat képes vagy már megérteni és elfogadni közülük. E rossz, elvetemült és negatív dolgok és cselekedetek felismerését követően az van már csak hátra, hogy alaposan kiűzd a szívedből ezeket a dolgokat, hogy teljesen elhagyd őket és fellázadj ellenük, majd azután az igazság alapelvei szerint gyakorolj. Ily módon belépésed lesz az életbe. Valójában nem nehéz az életbe való belépés; attól függ csupán, hogy igazán szereted-e az igazságot. Ha igazán szereted az igazságot, akkor nem tudnak legyőzni téged ezek a negatív dolgok. Lehet, hogy egy ideig passzív és gyenge leszel, de akkor is képes leszel tovább haladni előre. Ha nem szereted az igazságot, vagy ha nem szereted annyira erősen az igazságot, s ily módon csak a külső formalitásokra figyelsz, hozol némi áldozatot és odaadsz magadból egy keveset, és képes vagy korán kelni és sokáig fennmaradni azért, hogy végrehajtsd a kötelességedet; ha csak a munkavégzés szintjén vesztegelsz, és nem akarsz eljutni az igazság megértéséig vagy a valóságba történő belépésig, ha beéred azzal, hogy feláldozod magad Istenért és nem követsz el nagy vétkeket, ha stagnálsz és nem haladsz előre, annak vajon mi lesz a következménye? Egyáltalán nem fogod elnyerni Isten jóváhagyását. Ha törekedni akarsz az igazságra azért, hogy sikeres légy, és ha igazán életet akarsz nyerni, az nem egyszerű dolog. El kell engedned a magad érdekeit és el kell hagynod minden helytelen törekvést – így a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekvést, az áldásokra törekvést és a koronára vagy jutalmakra való törekvést. Ezek mindegyikét el kell engedned. Ha igazán szereted az igazságot és élvezed az Isten szavairól való gondolkodást, akkor nem lesz nehéz számodra az életbe való belépés. Ha érted az igazságot, akkor természetszerűleg lesz utad, és nem lesz sok nehézséged.

2018. június 21.