Meglehetősen hosszú ideig beszélgettetek Isten szavainak azon szakaszáról, melynek címe: „A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember.” Milyen témákat tárgyal, és mely igazságokkal foglalkozik? (Azokkal az utakkal foglalkozik, amelyeken az ember hívőként jár.) A téma főként a Péter és Pál által járt utak körül forog, igazam van? Miután ilyen hosszú ideig beszélgettünk, biztos vagyok benne, hogy nyertetek valamit belőle – bizonyára sok mindent. Össze kell foglalnotok a prédikációk lényegét, amelyeket hallgattatok ezen időszak alatt, majd ki kell válogatnotok a fő szálakat belőle, aztán ezzel a gondolkodásmódnak, valamint az általatok összefoglalt fontos dolgoknak és szálaknak megfelelően kell tapasztalnotok. Ez segíteni fog nektek abban, hogyan tapasztaljátok meg Isten munkáját, hogyan teljesítsétek megfelelően a kötelességeteket, és hogyan tanúskodjatok helyesen a való életben. Remélem, hogy miután befejeztétek az összefoglalást, az életbe való belépésetek és a szellemi érettségetek hatalmasat fog előre lépni. Tehát amikor összefoglaljátok azokat az igaságvalóságokat, amelyeket meg kellett volna értenetek abból a fejezetből, Pál tapasztalásával fogjátok kezdeni, vagy Péterével? (Páléval.) Miért? (Ha Pál kudarcának okai alapján gondolkodunk el magunkon, tudni fogjuk, hogy Pál útján járunk-e. Majd megnézzük, Péter milyen úton járt, hogy legyen célunk és irányunk, amelyet követhetünk.) Tulajdonképpen ennek így kell lennie. Vonjatok le tanulságokat és összegezzetek tapasztalatokat mindenből, amin Pál keresztül ment, valamint abból az útból, amelyet követett. Értsétek meg, milyen úton járt, miért követeli meg Isten a hívőktől, hogy a helyes utat kövessék, és mi is a helyes út. Ha képes vagy követni az igazságra törekvés útját, akkor el fogod tudni kerülni, hogy tévútra tévedj a valós élethelyzetekben, ahogyan akkor is, amikor megtapasztalod Isten munkáját a kötelességed teljesítése közben. Arra is képes leszel, hogy elkerüld Isten munkájának megszakítását, helytelenül rossz útra térve, illetve végül odáig jutva, hogy büntetést hozol magadra, ahogyan Pál tette.

Most foglaljuk össze Pál tapasztalatainak fényében az általa bejárt út jellegzetességeit, azt a módot, ahogyan Istenben hitt, valamint a célokat és az irányt, amelyre törekedett. Először Pál emberi mivoltának minőségét és az ő beállítottságát fogjuk szemügyre venni ezekből a szempontokból. Pál életéből és a vele történtekről szóló történetekből ítélve, beállítottságának van néhány aspektusa: arrogancia, önelégültség, csalárdság, az igazság gyűlölete, elvetemültség és kegyetlenség. Nem számít, hogy Pál beállítottságának hány fő aspektusát képesek az emberek meglátni vagy összefoglalni, ha csupán beállítottságának ezen aspektusairól beszélsz, akkor valószínűleg meglehetősen üresnek fogod érezni. Igazam van? Amikor beállítottságának eme aspektusait említed, vajon ezek a törekvéséhez, élete irányához, és hívőként követett útjához kötődnek? Amikor az arroganciájáról beszélsz, alá tudod támasztani ezt bármilyen ténnyel? Mitől látod őt arrogánsnak? Mitől látod őt csalárdnak? Mitől látod őt úgy, hogy gyűlöli az igazságot? Ha csupán összefoglalod beállítottsága ezen aspektusainak a lényegét, és nem beszélsz a törekvéseiről, élete irányáról és a hívőként követett útjáról, akkor ezek üres szavak, és nem lesz semmilyen pozitív vagy jótékony haszna most az embereknek. Jobb Pál törekvéseinek és útjának szemszögéből beszélni. Nem egyszerű dolog megérteni egy ember lényegét. Egy ember természetlényegét nem lehet kikövetkeztetni, ha nem csinál semmit, vagy csak néhány jelentéktelen dolgot tesz. Meg kell nézned, hogyan fedi fel magát rendszeresen, valamint a cselekedetei mögötti szándékot és motivációt, vagyis meg kell nézned a törekvéseit, vágyait, és az utat, amelyet követ. Még fontosabb aspektus azt megnézni, hogyan kezeli egy ember, ha olyan helyzettel találkozik, amelyet Isten tervezett el számára, vagy amikor Isten személyesen tesz vele valamit, mint például próbára teszi, finomítja és megmetszi, vagy amikor Isten személyen világítja meg és vezeti őt. Isten főként ezeket az aspektusokat nézi. Mire vonatkoznak ezek az aspektusok? Azokra az alapelvekre vonatkoznak, amelyek által egy ember cselekszik, él, viselkedik és érintkezik a világgal, valamint azokra a célokra és irányokra, amelyekre törekszik, az útra, amelyet követ, arra, ahogyan él, ami élteti, és a létezésének alapjára. Ezekre vonatkoznak. Ezért mondom, hogy ha elkerüljük mindezen dolgokat és csak Pál természetlényegéről beszélünk, bármennyit mondunk is vagy bármennyire kitérünk is minden részletre, ezek csupán üres szavak. Ha Pál lényegét annak minden aspektusából meg akarjuk nézni, hogy ki is ő, és segíteni akarunk a mai embereknek, illetve tükröt tartani eléjük, amelyben láthatják magukat, akkor először össze kell foglalnunk azt az utat, amelyet Pál követett, a célokat, amelyekre törekedett, létezése alapját, valamint Istenhez való hozzáállását. Ha beállítottságának minden aspektusát ezekből a szempontokból megközelítve elemezzük, akkor vajon nincs alapunk? Részben azért beszélgetünk és összegzünk ily módon, hogy képes legyél tisztábban látni Pált, de főként azért, hogy amikor a mai emberek szembesülnek Isten üdvösségével és szuverenitásával, tudhassák, hogyan közelítsék meg, és hogyan kellene az igazságra törekedniük, hogy elkerülhessék, hogy Pál nyomdokaiba lépjenek, és elkerülhessék, hogy úgy végezzék, mint ő, megbüntetve. Ez a leghatékonyabb módszer.

Amikor megnézed mindazon módokat, amelyeken Pál megmutatkozott, képesnek kell lenned meglátni az ő természetlényegét, és teljesen képesnek kell lenned arra a következtetésre jutni, hogy törekvéseinek iránya, céljai, forrása és motivációja helytelenek voltak, valamint hogy ezek a dolgok lázadók és Istennek ellenszegülők voltak, nem tetszettek Neki, és Isten utálta ezeket. Mi az első fő módja annak, ahogyan Pál megmutatkozott? (Koronáért cserébe fáradozott és munkálkodott.) Miből láttátok, hogy így mutatkozott, illetve hogy ebben az állapotban volt? (A szavaiból.) A híres mondásaiból. Általában a híres mondások pozitívak, hasznosak és előnyösek azok számára, akik elszántsággal, reménnyel és törekvéssel rendelkeznek, bátorítani és motiválni tudják az ilyen embereket; de mi volt Pál híres mondásainak a funkciója? Sok volt neki. Tudtok idézni egyet a leghíresebb mondásai közül? („Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája” (2Timóteus 4:7-8).) Természetlényegének mely aspektusait képviselik ezek a szavak? Hogyan kellene az igazság szerint meghatároznunk? (Arrogáns, önelégült, és Istennel alkudozó.) Arrogáns természete késztette arra, hogy e szavakat szólja – nem végezné el a futását, nem dolgozna, sőt még csak nem is hinne Istenben, ha nem lenne a végén korona. Oly sok prédikáció meghallgatása után az embereknek most képesnek kellene lenniük arra, hogy felismerjék ezt a megnyilvánulást és ezt az állapotot, amit Pál felfedett, de vajon meg tudjátok határozni? Amikor azt mondjuk, „összefoglalni”, úgy értjük, hogy meghatározni valamit; a szavak, amelyeket arra használtok, hogy meghatározzatok valamit, az igazi megértés. Amikor pontosan meg tudsz határozni valamit, az azt bizonyítja, hogy tisztán látod a dolgot, amikor nem tudsz meghatározni valamit és csak más emberek meghatározásait másolod, azt bizonyítja, hogy nem érted igazán. Milyen gondolkodásmód vagy állapot késztette Pált arra, hogy kimondja azokat a szavakat abban a pillanatban? Milyen szándék késztette erre? Mi a törekvéseinek lényege, amelyet ezek a szavak megmutatnak neked? (Az áldások elnyerése.) Keményen futott, feláldozta magát és oly sokat adott magából, mivel a szándéka az áldások elnyerése volt. Ez volt a természetlényege, és az, ami szíve legbelső rejtekén lakozott. Az imént, mialatt boncolgattátok a témát, azt mondtátok, hogy Pál alkudozott Istennel. Milyen hozzáállást képvisel ez Pálban? Épp most próbáljuk összefoglalni, hogy mi volt Pál legigazibb hozzáállása a koronához, az áldások megszerzéséhez, és az Istenbe vetett hithez; nem azt próbáljuk összefoglalni, hogy vajon Pál alkudozott-e Istennel, és vajon igaz hívő volt-e. Mondjátok el Nekem újra. (Nem szerette az igazságot és kevély volt.) Ez nem egy hozzáállás, ez része a beállítottságának. Jelenleg a hozzáállásáról beszélünk. (Kapzsi volt.) Ez természetlényegének egy aspektusa, épp úgy, mint az áldások elnyerésére való szándéka és vágya. Mi a hozzáállás? Például azt mondom, hogy a fűszeres ételek fogyasztása rosszat tesz a gyomornak, valaki pedig azt válaszolja: „Tudom, hogy fűszeres ételeket enni rossz dolog, de szeretek fűszeres ételeket enni! Mit ehetek, ha nem eszek fűszeres ételeket?” Azt felelem: „Az egészséged érdekében, ameddig nem eszel fűszeres dolgokat, adok neked öt dollárt minden étkezésnél, hogy valami más ennivalót vegyél.” Ekkor nagyon boldog és azt mondja: „Oké, akkor nem fogok fűszeres ételeket enni!” Az alku megköttetett és tartja is magát hozzá. De vajon miért képes arra, hogy megtartóztassa magát a fűszeres ételek fogyasztásától? Valójában a pénz miatt. Ha nem adnék neki pénzt, nem lenne képes uralkodni magán, továbbra is fűszeres ételeket enne, mint azelőtt. Csak azért hagyta abba a fűszeres ételek fogyasztását, mert valamit nyerhet belőle – pénzt. Ez a hozzáállása. Ez az, ami a szíve mélyén rejtőzik. Vajon azért hagyta abba a fűszeres ételek fogyasztását, mert gyakorolja az igazságot, azt teszi, amit mondtak neki, illetve azért teszi, hogy tetsszen Istennek? (Nem.) Nem, ezen okok közül egyikért sem. Nem azért tartózkodott a fűszeres ételek fogyasztásától, mert az igazságot gyakorolja, sem az egészségére való tekintettel, a hozzáállása felületes és felszínes, úgy tekint rá, mint egy ügyletre, és azért teszi, hogy szívességet kapjon. Ha nem éri el a célját és nem kapja meg a pénzt, újra azt eszi majd, amit csak akar, sőt még talán többet is eszik, mint azelőtt. Talán nem ez a legjobban ideillő példa, de milyen hasonlatosságok vannak, amikor Pálhoz hasonlítjuk? (Ez ahhoz hasonlít, ahogyan Pált az áldások elnyerése motiválva és alkut kötött Istennel.) Pál úgy tekintett a nemes harc megharcolására, a futása elvégzésére, a munkára, az önfeláldozására, sőt még a gyülekezet öntözésére is, mint zsetonokra, amelyeket felhasználhatott cserébe az igazság koronájáért, valamint az oda vezető utakra. Tehát nem számít, hogy szenvedett-e, feláldozta-e magát vagy elvégezte-e a futását, nem számít, mennyit szenvedett, egyetlen cél lebegett a szeme előtt, hogy megszerezze az igazság koronáját. Úgy kezelte az igazság koronájára és az áldásokra való törekvést, mint az Istenbe vetett hit helyes célját, a szenvedést, önmaga feláldozását, a munkát és a futás elvégzését pedig úgy, mint az oda vezető utakat. Minden külső jó magatartása csak a látszat kedvéért volt, azért tette, hogy cserébe áldásokat kapjon a legvégén. Ez az első Pál fő bűnei közül.

Mindabból, amit Pál mondott és tett, amit felfedett, mind munkájának, mind futásának szándéka és célja, valamint hozzáállása mindkettőhöz – összhangban van-e az igazsággal bármi ezekből a dolgokból? (Nem, nincs semmi.) Semmi nincs Pálban, ami megfelelne az igazságnak, és semmi, amit tett, nem volt összhangban azzal, amire az Úr Jézus utasította az embereket, hogy megtegyék, de vajon elgondolkodott ezen? (Nem, nem gondolkodott el.) Soha nem gondolkodott el ezen egyáltalán, nem is kutakodott, tehát milyen alapon feltételezte, hogy a gondolkodása helyes? (Az elképzelései és képzelgései alapján.) Van ezzel egy probléma: hogyan tehetett olyasvalamit az egész élete törekvésének céljává, amit elképzelt? Fontolóra vette-e valaha is ezt, vagy feltette-e magának a kérdést: „Helyes az, amit gondolok? Más emberek nem így gondolkodnak, csak én. Vajon ez probléma?” Nemcsak hogy nem voltak ilyen kételyei, hanem még le is írta a gondolatait levelekben, és elküldte őket az összes gyülekezetnek, hogy mindenki elolvashassa azokat. Milyen természetű a viselkedése? Van ezzel egy probléma: Miért nem kérdőjelezte meg soha, hogy gondolkodása összhangban van-e az igazsággal, miért nem kereste az igazságot vagy hasonlította össze azzal, amit az Úr Jézus mondott? Ehelyett azt kezelte követendő célként, amiket elképzelt, és amiket az elképzeléseiben helyesnek gondolt. Mi itt a probléma? Igazságként és követendő célként kezelte azokat, amiket elképzelt, és amiket helyesnek gondolt. Vajon ez nem rendkívül arrogáns és önelégült dolog? Volt még Istennek helye a szívében? Képes volt még Isten szavait az igazságként kezelni? Ha képtelen Isten szavait az igazságként kezelni, akkor mi lehet a hozzáállása Istenhez? Isten is akart lenni? Ha nem, akkor nem kezelné követendő célokként azokat, amiket elképzelt saját gondolataiban és elképzeléseiben, és nem is követné úgy az elképzeléseit, vagy amit elképzelt, mintha azok lennének az igazság. Hitte, hogy amit gondolt, az az igazság, és hogy az összhangban van az igazsággal és Isten szándékaival. Meg is osztotta a gyülekezetekben a testvérekkel, amit helyesnek gondolt, és beléjük csepegtette, hogy mindenki betartsa azokat a nevetséges dolgokat, amelyeket mondott; az Úr Jézus szavait a sajátjaival helyettesítette, és ezeket a nevetséges szavait használta arra, hogy tanúskodjon arról, hogy neki az élet krisztus. Talán nem ez Pál második fő bűne? Ez a probléma rendkívül súlyos!

Az idők során sok olyan ember volt, aki hasonlított Pálra, akkor miért Pált használjuk klasszikus példaként? Mert ő fel van jegyezve a Bibliában, és az eretnekségek és téveszmék, amiket mondott, valamint saját maga is, óriási hatást gyakorolnak az összes keresztényre. Mondhatnád, hogy a kár, amit okozott, túlságosan nagy. Oly sok ember van, akiket félrevezetett és megmérgezett. Nem csak sok generációnyi embert mérgezett meg, de a méreg mélyre hatol. Mennyire mélyre? (Minden keresztény példaképként tekint rá és őt utánozza, úgy gyakorolják a szavait, mintha azok Istenéi lennének.) Ha Krisztus szavairól és Isten szavairól beszélsz, senki nem csinál nagy ügyet belőle. De amikor Pál szavairól beszélsz, azonnal felülnek és figyelnek. Mit jelent ez? (Azt, hogy úgy kezelik Pált, mint krisztust.) Ha az emberek úgy kezelik Pált, mint krisztust, akkor elfoglalta az Úr Jézus Krisztus helyét a szívükben. Ez nem egy extrém mértékű bűn? (De az.) Pál a legnagyobb antikrisztus a történelemben! Szavainak szándéka rendkívül nyilvánvaló, céljai és alattomossága világosan látható, lényege rendkívül alattomos és mérgező. Ennek természete súlyosan problémás! Ezért is kellett ezt felhoznom és boncolgatnom. Ha nem tettem volna, az embereket továbbra is félrevezetné. Azonban, ha Pál dolgait akarnám boncolgatni, egy jobb célt szolgáltatnék vele a mai embereknek, egy példát arra, hogy mit ne tegyenek. Az imént foglaltuk össze Pál két bűnét. Mi volt az első? (Pál úgy kezelte a munkát és a futását, mint zsetonokat, amiket koronára cserélhet. Az áldások és a korona megszerzésére úgy tekintett, mint helyes célra, amelyre törekednie kell.) Helyes. Pál legnagyobb problémája az volt, hogy olyan célként kezelte ezeket a dolgokat, mint amelyekre törekednie kell. Kezdettől fogva ez egy olyan ügylet volt, amely lázadó mivoltot és elvetemült természetet hordozott magában, de Pál helyénvaló követendő célként kezelte. Ez a legsúlyosabb probléma. Mi volt a második? (Pál úgy kezelte az általa elképzelt dolgokat, valamint azokat, amelyeket elképzeléseiben helyesnek gondolt, mint az igazságot. Soha nem gondolkodott el ezen és nem is kutakodott ezzel kapcsolatban, ehelyett félrevezette az embereket, és rávette a testvéreket, hogy szavaihoz és abszurd elméleteihez ragaszkodjanak, hogy úgy kezeljék őt az emberek, mint krisztust.) Ez különösen komoly dolog. Készíts pontos jegyzeteket ezekről a dolgokról, miután befejeztük az összefoglalásukat, össze kell hasonlítanod magadat velük. Amikor megtárgyalunk egy témát, először az igazság adott aspektusáról kell beszélnünk, majd összehasonlításokat tennünk. Annak elemzése, hogy Pál hogyan mutatkozott meg, figyelmeztetésül szolgál mindenkinek, valamint elmondja az embereknek, hogy a helyes utat kell választaniuk, majd találniuk kell egy pontos gyakorlási utat és el kell kerülniük, hogy Pál nyomdokaiba lépjenek. Ezután teljesen hatékony leszel.

Pálnak van egy másik súlyos bűne is, mégpedig az, hogy teljességgel a mentális képességére, tudományos ismereteire, teológiai tudásra és elméletére alapozva végezte a munkáját. Ez olyasvalami, ami a természetlényegéhez tartozik. Össze kellene foglalnotok ezt, majd megvizsgálni, milyen a hozzáállása ezekhez a dolgokhoz. Ez egy nagyon lényeges és fontos bűn, olyasmi, amit az embereknek meg kell érteniük. Gondolkodj el egy pillanatra azon, hogy Pál mely megnyilvánulása tartalmazza ezt a bűnt, nézd meg, mi a természetlényege ezeken a megnyilvánulásokon keresztül, és nyerj tiszta képet arról, hogy mit tart fontosnak mélyen legbelül, mik a céljai. Szándéka és céljai a gyökere annak, amiért elindult a rossz úton. Ezek a legfontosabb dolgok, amelyeket világosan meg kell értened. Milyen ajándékai voltak Pálnak? (Pálnak jól értett sok bibliai ismeretet a Törvény Korából.) Csak az Ószövetség létezett akkoriban. Pál ismerte ezeket az írásokat, és nagy tudása volt róluk, akárcsak a teológia tanároknak, lelkipásztoroknak, prédikátoroknak és atyáknak napjainkban. Teológiai tudása talán még az övéknél is átfogóbb volt, ám azt azután tanulta, hogy a világra született. Mit birtokolt Pál születése óta? (A veleszületett képességeit.) Pál természettől fogva okos volt, jól beszélt, jól fejezte ki magát, és nem volt lámpalázas. Összpontosítsunk most arra, hogy a veleszületett képességeiről, ajándékairól, intelligenciájáról, adottságairól, valamint az élete során elsajátított tudásáról beszéljünk. Mit jelent az a tény, hogy jó volt a beszédben? Milyen módon fedte fel és adta elő magát? Szeretett magasztos elméletekről fecsegni, folyamatosan mély szellemi doktrínákról, elméletekről és tudásról beszélt, valamint a híres szövegeiről és mondásairól, amelyeket az emberek gyakran emlegetnek. Mi az az egy szó, amely összefoglalja Pál szavait? (Üres.) Vajon az üres szavak építő jellegűek az emberek számára? Amikor meghalják azokat a szavakat, felbátorodnak, de egy idő után a kedvük elszáll. Azok a dolgok, amelyekről Pál beszélt, üresek és illuzórikusak voltak, olyan dolgok, amelyeket nem igazán tudsz konkrétan megfogalmazni. Azokban az elméletekben, amelyekről beszélt, nem találhatsz semmilyen utat vagy irányt a gyakorlásra; semmit sem találhatsz, amit pontosan alkalmazhatnál a valós életre – akár elméletek, akár alapok, egyik sem alkalmazható a valós életre. Ezért mondom, hogy a vallásos elméletek és szellemi doktrínák, amelyekről beszélt, üresek voltak, gyakorlatiatlan szavak. Mi volt Pál célja azzal, hogy ezekről a dolgokról beszélt? Egyesek azt mondják: „Azért beszélt mindig ezekről a dolgokról, mert több embert akart beszippantani, és rávenni őket, hogy tiszteljék és felnézzenek rá. El akarta foglalni az Úr Jézus helyét, és több embert akart megnyerni, azért, hogy áldott lehessen.” Erről a témáról akarunk ma beszélni? (Nem, nem erről.) Nagyon is normális egy olyan ember számára – aki nem volt megmetszve, akit nem ítéltek vagy fenyítettek meg, aki nem ment keresztül megpróbáltatásokon vagy finomításokon, akinek ilyen ajándékai vannak, mint neki, és egy antikrisztus természetlényegével rendelkezik – hogy úgy hivalkodjon, és olyan viselkedést tanúsítson, mint ő, ezért nem fogunk elmélyedni ebben a dologban. Miben fogunk elmélyedni? E problémájának a lényegében, abban a gyökérokban és motivációban, amely a mögött áll, hogy ezeket a dolgokat tette, és abban, ami arra késztette, hogy így cselekedjen. Mindegy, hogy az emberek ma mindazt, amiről beszélt, doktrínáknak, elméleteknek, teológiai tudásnak, veleszületett ajándékoknak, vagy a dolgokról alkotott saját magyarázatának tekintik-e, általánosságban szólva, Pál legnagyobb problémája az volt, hogy az igazságként kezelte azokat a dolgokat, amelyek emberi akaratból származtak. Ezért volt mersze ezeket a teológiai elméleteket ellentmondást nem tűrően, bátran és nyíltan használni, hogy beszippantsa és tanítsa az embereket. Ez a probléma lényege. Ez egy komoly probléma? (Igen, az.) Milyen dolgokat kezelt igazságként? Az ajándékokat, amelyekkel született, ahogyan a tudást és a teológiai ismereteket is, amelyeket az élete során elsajátított. A teológiai elméleteit tanítóktól tanulta, az írások olvasásából, valamint abból is származtak, amiket megértett és elképzelt. Emberi megértésének elképzeléseit és képzelgéseit az igazságként kezelte, de nem ez volt a legkomolyabb probléma, volt egy ennél még nagyobb is. Az igazságként kezelte azokat a dolgokat, de elgondolkozott-e azon akkor, hogy azok a dolgok voltak-e az igazság? Volt fogalma arról, hogy mi az igazság? (Nem, nem volt.) Akkor miként kezelte azokat a dolgokat? (Életként.) Mindazon dolgokat életként kezelte. Azt gondolta, hogy minél több prédikációt tud elmondani, vagy minél magasztosabbakat, annál nagyszerűbb lesz az élete. Életként kezelte azokat a dolgokat. Súlyos dolog ez? (Igen, súlyos.) Milyen hatása volt ennek? (Hatással volt arra az útra, amelyet követett.) Ez az egyik oldala. Mi van még? (Azt gondolta, hogy e dolgok megszerzése üdvösséget fog hozni neki és lehetővé teszi, hogy bemenjen a mennyek országába.) Ennek még mindig az áldások megszerzéséhez van köze, azt gondolta, minél nagyszerűbb az élete, annál nagyobb az esélye, hogy bemenjen a mennyek országába és mennybe emelkedjen. Hogyan lehet másképp mondani, hogy „mennybe emelkedni”? (Uralkodni és hatalmat gyakorolni Isten oldalán.) A mennyek országába való belépéssel az volt a célja, hogy uralkodjon és hatalmat gyakoroljon Isten oldalán, ám nem ez volt a végső célja, volt még egy. Beszélt róla. Hogy fogalmazta meg? („Mert nekem az élet krisztus, és a meghalás nyereség” (Filippi 1:21).) Azt mondta, neki az élet krisztus, és a meghalás nyereség. Mit jelent ez? Azt, hogy istenné fog válni, miután meghal? Az ambíciói nem ismernek határokat! Annyira súlyos a problémája! Nos, helytelen, hogy Pál esetét boncolgatjuk? Egyáltalán nem az. Soha nem szabadott volna az ajándékait és a megszerzett tudását életként kezelnie. Ez a harmadik fő bűne. E három bűn bármelyikében láthatjátok Pál természetlényegét. E bűnök mindegyikében lelepleződnek természetlényegének jellegzetességei, semmi sincs elrejtve vagy kihagyva. A természetlényege mindegyikben jelen van.

Ezután Pál leglényegibb és legsúlyosabb problémáit fogjuk megnézni, amelyek legjobban jellemzik őt. Milyen szavakat használt gyakran Pál a levelekben, amelyeket írt? Nézd meg, mit mond a Biblia eredeti szövege; ezt fogjuk elemezni és boncolgatni. Lásd meg, mi járt valójában a fejében, és hogy miért utálta és gyűlölte őt Isten. Miért végezte büntetéssel olyasvalaki, aki olyan híres volt és a korai gyülekezetek munkájában annyira fontos szerepet játszott, mint Pál? Hogyan értékelte Pált Isten a Maga szemével? Hogyan látta őt Isten? Miért így értékelte őt Isten, és miért hozta azt az ítéletet, amelyet meghozott? Végül milyen alapon határozta meg Isten Pált, és döntött a sorsáról? Sorold fel mindezen dolgokat, hogy az emberek láthassák azokat a tényeket, ahogyan ellenállt Istennek, hogy ne gondolják azt, hogy igazságtalanul lett elítélve. Amikor az emberek nem értik az igazságot, akkor hajlamosak leginkább arra, hogy az embereket a külsőségek alapján határozzák meg. Milyen alapon határoznak meg az emberek másokat a külső megjelenésük alapján? Egyrészt a tradicionális kultúra és a társadalmi tanítások alapján. Másrészt az otthoni neveltetés, a fekete-fehér eszmék és koncepciók, valamint a helyesről és helytelenről alkotott elgondolások és fogalmak alapján. Harmadrészt pedig az iskolai oktatás alapján. Ezek a dolgok együttesen egy teljesen sátáni oktatási rendszert képeznek. Annak következménye, hogy a Sátán ezeket a dolgokat az emberekbe oltja, az, hogy az emberek saját elképzeléseik és preferenciáik szerint ezt jónak, azt rossznak, ezt helyesnek, azt helytelennek értelmezik. Mi az alapja mindezen meghatározásoknak, amelyekkel az emberek rendelkeznek? Valójában sátáni elméleteken és filozófiákon alapulnak; az emberek ezen alapja egyáltalán nem Istentől vagy az igazságból származik. Ezért van az, hogy a romlott emberek tévednek, bárhogy is határoznak meg egy személyt vagy eseményt – annak nincs köze az igazsághoz, és nincs összhangban Isten szándékaival; semmi köze Istenhez vagy az Ő szavaihoz. Isten az Ő természete és lényege alapján hoz ítéletet az emberekről és eseményekről. Mi Isten természete és lényege? Az igazság. Az igazság minden pozitív dolognak a kifejeződése, és minden pozitív dolognak a valósága. Isten az igazságnak megfelelően hoz ítéletet minden létező felett, valamint minden ember, minden esemény és minden olyan dolog felett, amelyekkel az emberek kapcsolatba kerülnek. Isten az emberek természetlényege alapján hoz ítéletet az emberekről, az alapján, hogy mik motiválják a cselekedeteiket, milyen úton járnak, valamint a pozitív dolgokhoz és az igazsághoz való hozzáállásuk alapján. Ez az alapja Isten következtetéseinek. Isten ítélete minden dologról összhangban van az igazsággal. A Sátán vajon mi alapján határoz meg minden dolgot? (Saját logikája alapján.) Sátáni filozófia és logika alapján, amelyek teljesen ellentétesek az igazsággal. A Sátán az egész emberiséget megrontotta. Az emberek nem rendelkeznek az igazsággal; a Sátánt képviselik és testesítik meg. Minden dolgot sátáni filozófiákkal és logikával összhangban határoznak meg. Ezért milyen következtetésekre jutnak, amikor meghatároznak dolgokat? Olyan következtetésekre, amelyek teljesen ellentétesek az igazsággal, és szemben állnak vele. Megtaláltátok azokat a szavakat, amelyeket Pál gyakran használt a leveleiben? Olvassátok fel őket. („Pál, krisztus Jézusnak isten akaratából elhívott apostola” (1Korinthus 1:1).) Látjátok? Pál így rangsorolja Istent és Krisztust: „Pál, krisztus Jézusnak isten akaratából elhívott apostola.” Hol helyezkedik el Pál ebben a rangsorban? (Harmadik.) Pál szemében ki az első? (Isten.) És a második? (Az Úr Jézus.) Jézus Krisztus. Ki a harmadik? (Pál maga.) Saját maga. „Pál, krisztus Jézusnak isten akaratából elhívott apostola.” Pál gyakran használta ezt a kifejezést, és ez kifejezés sok mindent magában hordoz. Egyelőre, azt tudjuk, hogy Pál az Úr Jézus Krisztus apostola. Pál szemszögéből ki tehát az Úr Jézus Krisztus? Ő az ember Fia, és a második Isten után a mennyben. Nem számít, hogy az Úr Jézus Krisztust Mesternek vagy Úrnak hívta-e, Pál szemszögéből Krisztus a földön nem Isten volt, hanem inkább ember, aki képes volt tanítani az embereket és rávenni őket, hogy kövessék Őt. Mi volt Pál szerepe apostolként egy ilyen ember számára? Az evangélium terjesztése, gyülekezetek látogatása, prédikációk tartása, és levelek írása. Úgy hitte, hogy ezeket a dolgokat az Úr Jézus Krisztus nevében teszi. Szívében ezt gondolta: „Segítek neked azzal, hogy elmegyek oda, ahová te nem tudsz elmenni, és megnézem helyetted azokat a helyeket, ahová te nem akarsz elmenni.” Ez volt Pál elképzelése egy apostolról. Szerinte a rangsor az volt, hogy mind ő, mind pedig az Úr Jézus hétköznapi emberek. Egyenrangúnak látta magát és az Úr Jézus Krisztust, emberi lényeknek. Szemében nem volt lényegi különbség a pozíciójuk között, sem az identitásukban, a szolgálatukról nem is beszélve. Csak nevük, koruk, családi körülményeik és hátterük különbözött, és különböző külső ajándékokkal és tudással rendelkeztek. Pál szerint minden más tekintetben ugyanaz volt, mint az Úr Jézus Krisztus, és őt is lehetett volna az ember Fiának nevezni. Az egyetlen ok, amiért a második volt az Úr Jézus Krisztushoz képest, az volt, hogy az Úr Jézus apostola volt; gyakorolta az Úr Jézus Krisztus erejét, valamint az Úr Jézus Krisztus elküldte gyülekezeteket látogatni és gyülekezeti munkát végezni. Pál ezt hitte a pozíciójának és ez volt az identitása apostolként – így értelmezte ezt. Valamint a mondatban is az „elhívott” szó szerepel: „Pál, krisztus Jézusnak [...] elhívott apostola.” Ebből a szóból láthatjuk Pál gondolkodásmódját. Miért használta ezt a három szót: „isten akaratából elhívott”? Nem azt gondolta, hogy az Úr Jézus Krisztus hívta el, hogy legyen az Ő apostola, hanem azt: „Az úr Jézus krisztusnak nincs meg a hatalma ahhoz, hogy bármit is megparancsoljon nekem. Nem cselekszem úgy, ahogyan ő parancsolta; semmit nem teszek érte. Inkább a mennyei isten akaratból teszem meg ezeket a dolgokat. Ugyanaz vagyok, mint az úr Jézus krisztus.” Ez egy másik dolgot jelez – Pál azt gondolta, hogy az Úr Jézus Krisztus is az ember fia, akárcsak ő. E három szó: „isten akaratából elhívott” felfedi, hogy Pál a szíve mélyén hogyan tagadta meg és vonta kétségbe az Úr Jézus Krisztus kilétét. Pál azt mondta, hogy ő az Úr Jézus Krisztus apostola Isten akaratából, hogy ezt Isten mondta neki, hogy ezt Isten rendelte el és alakította így, és azért vált az Úr Jézus Krisztus apostolává, mert Isten hívta el és akarta ezt. Pál szerint ez volt a kapcsolat közte és az Úr Jézus Krisztus között. Azonban nem éppen ez a legrosszabb része a dolognak. Mi a legrosszabb része? Az, hogy Pál azt gondolta, Isten akaratából volt az Úr Jézus Krisztus apostola, nem pedig az Úr Jézus Krisztus akaratából, hogy nem az Úr Jézus Krisztus hívta el, hanem a mennyei Isten tette ezt vele. Azt gondolta, hogy senkinek sincs hatalma vagy jogosultsága arra, hogy az Úr Jézus Krisztus apostolává tegye, csak Istennek a mennyben van erre hatalma, valamint azt, hogy közvetlenül a mennyei Isten vezeti őt. Tehát mit mutat ez? Azt, hogy Pál a szíve mélyén azt hitte, hogy Isten a mennyben az első, ő maga pedig a második. Hová helyezte tehát az Úr Jézus Krisztust? (Önmagával azonos pozícióba.) Ez a probléma. Szájával hirdette, hogy az Úr Jézus a Krisztus, de nem ismerte fel, hogy Krisztus lényege Isten lényege volt; nem értette a kapcsolatot Krisztus és Isten között. A megértés hiánya okozta ezt a súlyos problémát. Milyen tekintetben volt súlyos? (Nem ismerte el, hogy az Úr Jézus a megtestesült Isten volt. Megtagadta az Úr Jézust.) Igen, ez tényleg súlyos. Tagadta, hogy az Úr Jézus Krisztus a hús-vér testté lett Isten volt, hogy az Úr Jézus Krisztus volt Isten hús-vér teste, amikor lejött a mennyből a földre, és hogy az Úr Jézus volt Isten megtestesült teste. Vajon ebből nem az következik, hogy Pál tagadta Isten létezését a földön? (De igen.) Ha tagadta Isten létezését a földön, akkor vajon el tudta ismerni az Úr Jézus szavait? (Nem, nem tudta.) Ha nem ismerte el az Ő szavait, akkor el tudta-e fogadni? (Nem, nem tudta.) Nem fogadta el az Úr Jézus Krisztus szavait, tanításait, illetve kilétét, akkor vajon el tudta fogadni az Úr Jézus Krisztus munkáját? (Nem, nem tudta.) Nem fogadta el azt a munkát, amit Úr Jézus Krisztus tett, sem azt a tényt, hogy az Úr Jézus Krisztus Isten volt, mégsem ez volt a legrosszabb. Mi volt a legrosszabb? Kétezer évvel ezelőtt az Úr Jézus Krisztus azért jött a földre, hogy elvégezze a legnagyobb munkát mindenek közül – a megváltás munkáját a Kegyelem Korában, amelyben Ő testet öltött és a bűnös testhez hasonló formává lett, és az egész emberiségért vétekáldozatként a keresztre szögezték. Nagy munka volt ez? (Igen, az volt.) Ez az egész emberiség megváltásának munkája volt, és Maga Isten tette, Pál mégis makacsul tagadta ezt. Tagadta, hogy a megváltás munkáját – amelyet az Úr Jézus Krisztus véghez vitt – Maga Isten végezte el, ezáltal tagadta azt a tényt, hogy Isten már beteljesítette a megváltás munkáját. Vajon ez egy súlyos probléma? Rendkívül súlyos! Nem elég, hogy Pál nem próbálta megérteni az Úr Jézus Krisztus keresztre feszítésének tényét, de nem is ismerte el; nem elismerni pedig annyi, mint tagadni. Nem ismerte el, hogy Isten volt az, akit keresztre feszítettek, és aki megváltotta az egész emberiséget; azt sem ismerte el, hogy Isten szolgált vétekáldozatként az egész emberiség számára. Ez azt mutatja, hogy nem ismerte el, hogy az egész emberiség meg lett váltva, miután Isten elvégezte a munkáját, sem azt, hogy a bűneik megbocsátást nyertek. Ugyanakkor azt gondolta, hogy az ő bűnei nem lettek megbocsátva. Nem ismerte el azt a tényt, hogy az Úr Jézus megváltotta az emberiséget. Az ő álláspontjából az egész el lett törölve. Ez a legsúlyosabb dolog. Az imént említettem, hogy Pál volt a legnagyobb antikrisztus az elmúlt kétezer évben; ez a tény már feltárult. Ha ezek a tények nem lettek volna a Bibliában rögzítve, és Isten azt mondaná, hogy Pál ellenszegült Istennek és antikrisztus volt, vajon elhinnék az emberek? Egyáltalán nem. Szerencsére a Biblia megőrizte Pál leveleit, és tényszerű bizonyíték van itt azokban a levelekben; máskülönben semmi nem lenne, amivel alá lehetne támasztani azt, amit mondok, és talán nem fogadnátok el. Most, amikor előhozzuk Pál szavait és felolvassuk őket, hogyan tekintett Pál mindazokra, amiket az Úr Jézus mondott? Úgy gondolta, hogy azok a dolgok, amelyeket az Úr Jézus mondott, még Pál valamely saját vallásos doktrínájával sem értek fel. Miután tehát az Úr Jézus Krisztus elhagyta ezt a világot, Pál hirdette ugyan az evangéliumot, munkálkodott, prédikált, és pásztorolt gyülekezeteket, ám soha nem prédikálta az Úr Jézus szavait, nemhogy gyakorolta vagy megtapasztalta volna azokat. Ehelyett saját értelmezését prédikálta az Ószövetségről, amely idejétmúlt volt és üres szavakból állt. Az elmúlt kétezer évben azok, akik hisznek az Úrban, a Bibliával összhangban teszik ezt, és mindaz, amit elfogadnak, csupán Pál üres elméletei. Ennek eredményeképpen az emberek kétezer éve sötétségben vannak. Ha ma vallásos emberek egy csoportjának azt mondod, hogy Pál tévedett, tiltakozni fognak és nem fogják elfogadni, mivel mindannyian felnéznek Pálra. Pál a bálványuk és az alapító atyjuk, ők pedig Pál gyermekei és leszármazottai. Milyen mértékben lettek félrevezetve? Már ugyanazon az oldalon állnak, mint Pál, szemben Istennel; ugyanazok a nézeteik, mint Pálnak, ugyanaz a természetlényegük, valamint ugyanaz a törekvési módszerük. Alaposan igazodtak Pálhoz. Ez Pál negyedik fő bűne. Pál tagadta az Úr Jézus Krisztus kilétét, és tagadta azt a munkát, amelyet Isten a Kegyelem Korában, a Törvény Kora után végzett. Ez a legkomolyabb dolog. A másik súlyos dolog, hogy egy kalap alá vette magát az Úr Jézus Krisztussal. Abban a korban, amelyben Pál élt, találkozott az Úr Jézus Krisztussal, de nem tekintette Őt Istennek; ehelyett közönséges emberként kezelte az Úr Jézus Krisztust, mintha csak az emberi faj egy másik tagja lenne; olyan emberként, akinek ugyanaz a természetlényege, mint a romlott embereknek. Pál semmilyen módon nem kezelte Krisztusként az Úr Jézust, nemhogy Istenként. Ez egy nagyon súlyos dolog. Miért tett volna ilyet Pál? (Nem ismerte fel, hogy Isten megtestesülése Isten lényegével rendelkezett, ezért nem Istenként bánt az Úr Jézus Krisztussal.) (Nem úgy tekintett az Úr Jézus szavaira, mint az igazságra, azt sem látta, hogy az Úr Jézus Krisztus volt az igazság megtestesítője.) (A felszínen Pál azt vallotta, hogy hisz az Úr Jézusban, de amiben valójában hitt, az a homályos isten volt a mennyben.) (Nem kereste az igazságot, így képtelen volt felismerni, hogy Krisztus volt az igazság és az élet.) Folytassuk. (Pál azt mondta, neki az élet krisztus. Istenné akart válni és az Úr Jézus helyébe lépni.) Minden, amit mondtál, egybevág a tényekkel. Pál minden egyes megnyilvánulási formája és minden egyes bűne súlyosabb volt, mint az azt megelőző.

Elemezzük ezt a mondatot, amit Pál mondott: „Eltétetett nekem az igazság koronája” Ezek mély benyomást keltő szavak. Nézd meg a szavakat, amelyeket választott: „az igazság koronája”. Általában már önmagában a „korona” szó használata is elég merész dolog, de ki merné jelzőként használni az „igazság” szót a korona meghatározására? Csak Pál merészelte ezt a szót használni. Miért használta ezt? Ennek a szónak eredete van, és gondosan lett megválasztva; mély másodlagos jelentések húzódnak a szavai mögött! Milyen másodlagos jelentések? (Megpróbálta kényszeríteni Istent ezzel a szóval.) Az, hogy Istent akarta kényszeríteni, az egyik aspektusa ennek. Szándéka egyértelműen egy csereügylet lebonyolítása volt, és van ebben egy olyan összetevő, hogy megpróbálta Istent is feltételek elé állítani. Volt-e valami mögöttes cél is emellett, amiért folyton az igazság eme koronájáról prédikált? (Félre akarta vezetni az embereket, és elhitetni velük, hogy ha ő nem kap koronát, akkor Isten nem igazságos.) Van egy uszító és félrevezető jellege annak, ahogy erről prédikált, és ez Pál vágyaival és ambícióival kapcsolatos. Azért, hogy végül megvalósítsa és beteljesítse az igazság koronájának megszerzésére irányuló vágyát, azt a taktikát használta, hogy mindenhol erről prédikált. E szavak prédikálásával részben az volt a célja, hogy felbujtsa és félrevezesse az embereket; továbbá, hogy egy bizonyos gondolatot sugalmazzon azoknak, akik hallgatják, mégpedig: „Olyasvalaki, mint én, aki ennyi áldozatot hoz, aki annyit utazik körbe, és arra az útra törekszik, amelyre én, képes lesz arra, hogy megkapja az igazság koronáját.” Az emberek, miután ezt meghallották, természetesen azt érezték, hogy Isten csak akkor lehet igazságos, ha egy olyan ember, mint Pál, koronát kap. Úgy érezték, úgy kell törekedniük, körbe utazniuk, és feláldozniuk magukat, ahogyan Pál tette, hogy nem hallgathatnak az Úr Jézusra, és hogy Pál a mérce, ő az úr, és ő az irány és a cél, amely felé az embereknek menniük kell. Azt is gondolták, hogy ha az emberek úgy tennék a dolgokat, ahogyan Pál tette, akkor ugyanazt a koronát, sorsot és rendeltetési helyet kapnák, mint ő. Egy tekintetben Pál felbujtotta és félrevezette az embereket. Egy másik tekintetben pedig egy igen sötét célja volt. Szíve mélyén azt gondolta: „Azon valószínűtlen körülmények között, ha nem kapok koronát, ha kiderül, hogy ez csak saját képzelődésem és vágyálmom volt, ez azt fogja jelenteni, hogy mindenki, aki krisztusban hisz, magamat is beleértve, félre lett vezetve a hitében. Ez azt fogja jelenteni, hogy a földön nem létezik isten, és tagadni fogom a te létezésedet a mennyben is, istenem, te pedig semmit sem tehetsz majd ez ellen!” Ezzel arra utalt: „Ha nem kapom meg ezt a koronát, nemcsak a testvérek fognak megtagadni téged, de azt is megakadályozom majd, hogy megnyerd mindazokat az embereket, akiket felbujtottam, és akik ismerik ezeket a szavakat. Azt is meg fogom akadályozni, hogy megnyerjenek téged, és ugyanakkor meg fogom tagadni az istenként való létezésedet a mennyben. Nem vagy igazságos. Ha én, Pál, nem kaphatok koronát, akkor senki sem!” Ez volt Pál sötét része. Vajon nem egy antikrisztus viselkedése ez? Ez egy antikrisztus démon viselkedése: az emberek felbujtása, félrevezetése és elcsábítása, valamint nyílt lármázás Isten ellen és a szembeszegülés Vele. Szíve mélyén Pál azt gondolta: „Ha én nem kapok koronát, isten nem igaz. Ha kapok koronát, csakis akkor az igazság koronája az, és csakis akkor igaz valóban isten igazsága.” Ez Pál „igazság koronájának” az eredete. Mit tett ezáltal? Nyíltan felbujtotta és félrevezette azokat, akik Istent követték. Ugyanakkor ezeket a módszereket arra használta, hogy nyíltan lármázzon és szembeszegüljön Istennel. Más szóval, a viselkedése lázadás volt. Mi volt ennek a természete? A felszínen a szavak, amelyeket Pál használt, előkelőnek és megfelelőnek tűntek, és úgy tűnik, semmi baj sincs velük – ki ne hinne Istenben, hogy megkapja az igazság koronáját és áldott legyen? Még a képesség nélküli emberek is a legkevesebb, hogy hisznek Istenben, azért, hogy a mennybe jussanak. Még akkor is boldogok lennének, ha azt kérnék tőlük, hogy az utcákat seperjék, vagy egy kaput őrizzenek ott. Ha valakinek az Istenbe vetett hitében ilyen szándék és cél van, az helyesnek és érthetőnek tekinthető. Azonban nem ez volt Pál egyetlen célja. Rengeteg erőfeszítést, energiát fektetett bele és nagy felhajtást csinált, amikor arra került sor, hogy az igazság koronájáról prédikáljon. Azok a dolgok, amelyeket Pál mondott, leleplezték rosszindulatú természetét, valamint a mélyen benne lakozó rejtett, sötét dolgokat. Abban az időben Pál nagy nevet szerzett magának és sokan bálványozták. Mindenfelé elment és prédikálta ezeket az elméleteket és hangzatos eszméket, az elképzeléseit és képzelődéseit, valamint azokat a dolgokat, amelyeket tanulmányai során tanult, és azokat, amelyekre az eszét használva következtetett. Amikor Pál ezeket a dolgokat prédikálta mindenhol, vajon milyen nagy hatással lehettek ezek az emberekre akkoriban, és milyen súlyosan árthattak és mérgezhették meg őket a szívük mélyén? Valamint milyen nagy hatással lehetett a későbbi generációk embereire, akik ezeket a dolgokat a leveleiből tanulták meg? Azok az emberek, akik olvasták a szavait, nem tudtak megszabadulni ezektől a dolgoktól, bármeddig is próbálkoztak – túl mélyen megmérgezték őket! Milyen mélyen? Megjelent egy jelenség, amelyet „Pál-effektusnak” neveznek. Mi az a Pál-effektus? Van a vallásban egy jelenség, ahol az embereket Pál gondolatai, nézetei, érvei és az általa feltárt romlott beállítottságok befolyásolják. Ez különösen azokat az embereket érinti, akiknek a családja több generáció óta hisz Istenben – olyan családokat, amelyek évtizedek óta követik Krisztust. Azt mondják: „A mi családunk generációk óta hisz az úrban, és nem követ világi irányzatokat. Elhatárolódtunk a szekuláris világtól, feladtuk a családunkat és karrierünket, hogy feláldozzuk magunkat istenért. Minden, amit teszünk, ugyanaz, mint amit Pál tett. Ha nem kapunk koronákat vagy nem jutunk be a mennybe, elszámolnivalónk lesz istennel, amikor eljön.” Nem így érvelnek az emberek? (De igen.) És ez az irányzat igen jelentős. Honnan jön ez az irányzat? (Abból, amiket Pál prédikált.) Ez a rosszindulatú eredménye a Pál által beültetett tumornak. Ha Pál nem bujtotta volna fel így az embereket, és nem mondta volna mindig, hogy „eltétetett nekem az igazság koronája” és „nekem az élet krisztus”, akkor annak a történelmi korszaknak a háttere nélkül az embereknek most nem lenne semmi ismeretük erről. Még ha így is gondolkodnának, nem lenne meg bennük Pál rosszindulata. Ez az egész Pál buzdításának és felbujtásának volt köszönhető. Ha eljön a nap, amikor nem részesülnek áldásban, ezeknek az embereknek lesz bátorságuk nyíltan kérdőre vonni az Úr Jézust, és még a harmadik mennybe is fel akarnak majd menetelni, hogy megvitassák ezt az ügyet az Úrral. Vajon ez nem a vallásos világ lázadása az Úr Jézus ellen? Világos, hogy Pál a vallásos világot komolyan befolyásolta! Most, hogy ennyit beszéltem, ki tudjátok már következtetni, hogy mi volt Pál ötödik bűne? Amikor az „igazság koronája” eredetének összefoglalására kerül sor, amelyről Pál beszélt, a hangsúly az „igazság” szón van. Miért említette az „igazságot”? A földön azért, mert fel akarta bujtani és félre akarta vezetni Isten választott népét, hogy úgy gondolkodjanak, ahogyan ő. A mennyben Istent akarta kényszeríteni ezzel a szóval, és lármázni akart Ellene. Ez volt Pál célja. Habár soha nem adott hangot ennek, az „igazság” szó már teljesen elárulta célját és hajlandóságát arra, hogy Isten ellen lármázzon. Ez már nyilvánosságra került; ezek mind tények. E tényekre alapozva, össze lehet-e foglalni Pál természetlényegét egyszerűen úgy, hogy arrogáns, öntelt, csalárd, és hogy nem szereti az igazságot? (Nem.) Ezek a kifejezések nem tudják összefoglalni. Azáltal, hogy Én felhozom ezeket a tényeket, boncolgatom, elemzem és meghatározom őket, világosabban és alaposabban kell látnotok Pál természetlényegét. Ezt a hatást érjük el egy lényeg tények alapján történő elemzésével. Amikor Pál Isten ellen lármázott, nem egy apróbb érzelmes pillanatról, egy kisebbfajta lázadó beállítottságról, vagy az alávetésre való képtelenségről volt szó, titokban. Ez nem egy romlott beállítottság feltárulásából adódó átlagos probléma volt; hanem odáig fajult, hogy nyíltan, mindenféle módszerrel felbujtotta és félrevezette az embereket levelek által és nyilvános helyeken, hogy mindenki haragra gerjedjen, szembeszálljon Istennel és lármázzon Ellene. Pál nemcsak lármázott Isten ellen, hanem mindenki mást is felbujtott, hogy jöjjön Isten ellen lármázni – nem csak arrogáns volt, hanem ördög is! Ez a bűn még súlyosabb, mint a legutóbbi. Jó vagy rossz dolog, hogy egyre súlyosabb bűnökről beszélünk? (Ez jó.) Miért jó? (Mert tisztábban látjuk Pált.) Mikor tisztábban látod, képes leszel alaposan feltárni és világosan látni Pál különféle megnyilvánulásait, romlott kinyilatkoztatásait és a valódi arcát. Ezzel elértétek a célunkat? (Nem, nem értük el.) Venned kell Pál összes megnyilvánulását, amelyeket összefoglaltunk, ahogyan a fő tartalmukat, témáikat és lényegüket is, és össze kell kapcsolnod őket magaddal és a körülötted lévőkkel. Amikor már tisztán látod, pontosan milyen nagy különbség van az általad járt út és saját lényeged között Pálhoz viszonyítva, akkor érted el teljesen az eredményeket, és akkor érted el célunkat Pál taglalásával. Egyesek azt mondják: „Bennem nincs semmi Pál azon megnyilvánulásából, hogy az igazság koronájára törekszik.” A te megnyilvánulásaid és lényeged talán nem olyan súlyosak, mint Páléi, de van némi átfedés a lényegetek között. Ő ilyen megnyilvánulásokkal rendelkezett, te pedig ilyen állapotokkal rendelkezel. Elmondható, hogy Pál megnyilvánulásai 10-esek vagy 12-esek voltak egy skálán. Nos, mi a helyzet a tiéddel? (Én egy hetes vagy egy nyolcas vagyok.) Pál mindenkor ezeket a dolgokat fedte fel, és mindenkor ezekkel a dolgokkal volt eltelve. Noha talán nem állandóan feded fel ezeket a dolgokat, mégis gyakran felfeded őket. Valószínűleg fél életedet ezekkel a dolgokkal töltöd, és ezekben az állapotokban élsz. Különösen, amikor Isten próbák elé állít téged, amikor Isten munkája nem illik az elképzeléseidhez, amikor megmetsz téged, és amikor a környezetek, amelyekbe irányít téged, nem felelnek meg az elvárásaidnak, talán ilyesfajta állapotokat idézhet elő benned; talán lármázol Isten ellen és Ellene szegülsz. Az ilyen alkalmakkor hasznos lehet számodra az elemzésünk arról, hogy Pál hogyan bujtotta fel és vezette félre az embereket. Miért? Mert most már tudatában vagy annak, hogy Pál megnyilvánulásai mennyire súlyos természetűek voltak; nem a romlott beállítottság egyszerű megnyilvánulásai, hanem inkább egy ördögi természetlényeg, amely szemben áll Istennel. Amikor ilyen állapotok alakulnak ki benned, tudni fogod, hogy mennyire súlyos is a probléma. Ekkor vissza kell fordulnod, bűnbánatot kell tartanod és el kell hagynod ezt a helytelen állapotot. El kell menned tőle, keresned kell az igazságot és keresned kell az Istennek való alávetettség ösvényét. Ez az igaz út, amelyet az embereknek követniük kellene, és a törvény, amelyhez a teremtett lényeknek ragaszkodniuk kellene. Ez a közlés segít az embereknek.

Pálnak van egy másik híres mondása is – melyik az? („Mert nekem az élet krisztus, és a meghalás nyereség” (Filippi 1:21).) Nem ismerte el az Úr Jézus Krisztus kilétét, azt, hogy az Úr Jézus Krisztus volt a földön élő, megtestesült Isten, sem azt a tényt, hogy az Úr Jézus Krisztus volt Isten megtestesülése. Ellenkezőleg, Pál magát látta krisztusként. Hát nem felháborító? (De az.) Felháborító, és e probléma lényege nagyon súlyos. Pál szerint ki volt pontosan Krisztus? Mi volt az Ő identitása? Hogyan lehetett Pál annyira megszállottja annak, hogy krisztus legyen? Ha Pál szerint Krisztus egy közönséges ember volt, romlott beállítottságokkal, vagy egy jelentéktelen ember, aki jelentéktelen szerepet játszott, akinek nem volt ereje, sem nemesi identitása, sem olyan képességei vagy adottságai, amelyek meghaladták a közönséges emberekét, vajon Pál akkor is krisztus akart volna lenni? (Nem, nem akart volna.) Biztosan nem akart volna. Jól képzettnek gondolta magát, és nem akart közönséges ember lenni, hanem emberfeletti, nagy ember akart lenni, és felül akart múlni másokat – hogyan kívánhatta, hogy Krisztus legyen, akit mások szerénynek és jelentéktelennek tartottak? Mindezek alapján, milyen státusza és szerepe volt Krisztusnak Pál szívében? Milyen identitással és státusszal kell rendelkeznie valakinek, milyen hatalmat, erőt, és tartást kell mutatnia ahhoz, hogy krisztus legyen? Ez leleplezi, hogy Pál milyennek képzelte Krisztust, és mit tudott Krisztusról, azaz hogyan határozta meg Krisztust. Ezért volt Pálnak olyan ambíciója és vágya, hogy krisztus legyen. Van egy bizonyos oka annak, amiért Pál krisztus akart lenni, és ez részben feltárul a leveleiben. Elemezzünk néhány kérdést. Amikor az Úr Jézus munkálkodott, tett néhány olyan dolgot, amelyek az Ő krisztusi kilétét képviselték. Ezek a dolgok olyan szimbólumok és fogalmak, amelyekkel Pál szerint Krisztus identitása rendelkezik. Mely dolgok voltak ezek? (Jeleket és csodákat tett.) Pontosan. Ezek a dolgok: Krisztus kigyógyította az embereket a betegségükből, démonokat űzött ki, jeleket és csodákat tett. Habár Pál elismerte, hogy az Úr Jézus Krisztus, ez csak azok miatt a jelek és csodák miatt volt, amelyeket tett. Ezért amikor Pál az Úr Jézus evangéliumát terjesztette, soha nem beszélt azokról a szavakról, amelyekről az Úr Jézus, sem arról, amit Ő prédikált. Az álhívő Pál szemében az a tény, hogy Krisztus olyan sok dolgot tudott mondani, annyit tudott prédikálni, olyan sok munkát tudott elvégezni, és olyan sok embert tudott rábírni a követésére, bizonyos tiszteletet kölcsönzött az Úr Jézus személyiségének és státuszának; határtalan dicsősége és nemessége volt, ami az Úr Jézus státuszát különösen naggyá és kiemelkedővé tette az emberek között. Ezt látta Pál. Abból, amit munkálkodása alatt az Úr Jézus Krisztus kinyilvánított és feltárt, valamint az identitásából és lényegéből, amit Pál látott, az nem Isten lényege, igazsága, útja vagy élete volt, sem Isten szeretetreméltósága vagy bölcsessége. Mit látott Pál? Egy modern szófordulattal élve, amit látott, az a hírnév csillogása volt, és az Úr Jézus rajongója akart lenni. Amikor az Úr Jézus beszélt vagy munkálkodott, oly sok ember hallgatta – milyen dicsőséges is lehetett ez! Ez olyasmi volt, amire Pál régóta várt, ennek a pillanatnak az eljötte után sóvárgott. Vágyott arra a napra, amikor vég nélkül prédikálhatott, mint az Úr Jézus, akit annyi ember nézett feszült figyelemmel, szemében csodálattal és vágyódással, követni akarván Őt. Pál meghökkent az Úr Jézus lenyűgöző tartásától. Valójában nem igazán hökkent meg tőle, inkább irigyelte, hogy olyan identitása és tartása van, amelyre az emberek felnéznek, amire figyelnek, amit bálványoznak és nagyra tartanak. Ez az, amit irigyelt. Tehát hogyan érhette ezt el? Nem hitte, hogy az Úr Jézus Krisztus az Ő lényege és identitása által érte el ezeket a dolgokat, hanem azt hitte, hogy az Ő titulusa miatt. Ezért Pál arra vágyott, hogy valaki legyen, és olyan szerepe legyen, amelyben a Krisztus nevet tudná viselni. Pál sok erőfeszítést fordított arra, hogy egy ilyen szerepbe kerüljön, ugye? (Igen.) Milyen erőfeszítéseket tett? Az egész környéken prédikált, és még csodákat is tett. Végül egy olyan mondással határozta meg magát, amely eleget tett a belső vágyainak és ambícióinak. Melyik mondással határozta meg magát? („Mert nekem az élet krisztus, és a meghalás nyereség.”) Élet – krisztus. Ez a fő dolog, amit el akart érni; legfőbb vágya az volt, hogy krisztus legyen. Milyen kapcsolata van ennek a vágynak személyes törekvéseivel és az úttal, amelyen járt? (Tisztelte az erőt, és arra törekedett, hogy az emberek felnézzenek rá.) Ez egy elmélet; beszélned kellene néhány tényről is. Pál arra irányuló vágyát, hogy krisztus legyen, gyakorlatias módokon nyilvánította ki; az Én meghatározásom róla nem csak egy általa mondott egyszerű mondaton alapul. Tetteinek stílusából, módszereiből és alapelveiből láthatjuk, hogy minden, amit tett, azon célja körül forgott, hogy krisztussá váljon. Ez a gyökere és lényege annak, hogy Pál miért mondott és tett olyan sok mindent. Pál krisztus akart lenni, és ez befolyásolta törekvéseit, útját az életben és hitét. Milyen módokon nyilvánult meg ez a befolyás? (Pál minden munkájában és prédikációjában kérkedett, és magáról tanúskodott.) Ez az egyik mód; Pál lépten-nyomon kérkedett. Nyilvánvalóvá tette az emberek számára, hogy miként szenvedett, hogyan tett dolgokat, és mik voltak a szándékai, hogy amikor az emberek ezeket hallják, azt gondolják, hogy teljesen hasonlít krisztusra, és tényleg krisztusnak akarják nevezni. Ez volt a célja. Ha az emberek tényleg krisztusnak hívták volna, vajon megtagadta volna ezt? Visszautasította volna ezt? (Nem, nem tette volna.) Biztosan nem tette volna – bizonyára megmámorosodott volna. Ez egyik módja annak, ahogy ez a befolyás megnyilvánult törekvéseiben. Milyen más módok voltak még? (Leveleket írt.) Igen, írt néhány levelet, hogy tovább öröklődjenek a korszakokon keresztül. Leveleiben, munkájában és a gyülekezetek pásztorolásának folyamata során egyszer sem említette az Úr Jézus Krisztus nevét, az Úr Jézus Krisztus nevében sem tett dolgokat, és az Úr Jézus Krisztus nevét sem magasztalta. Milyen negatív hatása volt annak, hogy mindig így dolgozott és így beszélt? Hogyan befolyásolta azokat, akik az Úr Jézust követték? Ez arra késztette az embereket, hogy megtagadják az Úr Jézus Krisztust, Pál pedig elfoglalta az Ő helyét. Arra vágyott, hogy azt kérdezzék az emberek: „Ki az az úr Jézus krisztus? Soha nem hallottam róla. Mi Pálban, a krisztusban hiszünk.” Így boldog lenne. Ez volt a célja, és az egyik olyan dolog, amit hajszolt. Egyik mód, ahogyan ez a befolyás megnyilvánult, az volt, ahogyan dolgozott; hamis eszmékről fecsegett, és üres elméletekről beszélt véget nem érően, hogy az emberek lássák, milyen alkalmas és lenyűgöző a munkájában, mennyit segít az embereknek, és hogy van egy bizonyos tartása, mintha az Úr Jézus Krisztus jelent volna meg újra. A másik mód, ahogyan ez a befolyás megnyilvánult, az, hogy soha nem magasztalta az Úr Jézus Krisztust, és bizonyosan nem magasztalta az Ő nevét, sem tanúságot nem tett az Úr Jézus Krisztus szavai és munkája mellett, vagy amellett, hogyan váltak az emberek javára ezek. Prédikált-e arról Pál, hogy hogyan kellene az embereknek megtérniük? Bizonyosan nem tette. Pál soha nem prédikált arról a munkáról, amelyet az Úr Jézus Krisztus véghez vitt, a szavakról, amelyeket szólt, vagy mindazokról az igazságokról, amelyre az embereket tanította – Pál megtagadta ezeket a dolgokat a szívében. Nemcsak hogy megtagadta Pál azokat a szavakat, amelyeket az Úr Jézus Krisztus mondott, és az igazságokat, amelyekre az embereket tanította, hanem saját szavait, munkáját és tanításait kezelte úgy, mint az igazságot. Ezekkel a dolgokkal helyettesítette az Úr Jézus szavait, és rávette az embereket, hogy az ő szavait gyakorolják, és azokhoz ragaszkodjanak, mintha azok lennének az igazság. Mi váltotta ki ezeket a megnyilvánulásokat és kijelentéseket? (Az a vágya, hogy krisztus legyen.) Abbéli szándéka, vágya és ambíciója sugallta ezeket, hogy krisztus legyen. Ez szorosan kapcsolódott gyakorlásához és törekvéseihez. Ez Pál hatodik bűne. Súlyos bűn ez? (Igen, az.) Valójában az összes bűne súlyos. Mind a halált jelentik.

Most Pál hetedik bűnéről fogok beszélni. Ez még súlyosabb. Mielőtt az Úr elhívta, Pál a judaizmus híve volt. A judaizmus a Jahve Istenben való hit. Milyen elképzelésük van Istenről azoknak, akik Jahve Istenben hisznek? Olyanok, amelyeket az elődeik tapasztaltak, amikor Jahve Isten kivezette őket Egyiptomból Kánaán jó földjére: ahogyan Jahve Isten megjelent Mózesnek, ahogyan tíz csapást mért Egyiptomra, ahogyan felhőoszlopokkal és tűzzel vezette az izraelitákat, ahogyan a parancsolatait adta nekik, és így tovább. Vajon azok, akik akkor a judaizmusban hittek, azt gondolták, hogy ezek mind csak fantáziák, elképzelések és legendák, vagy azt, hogy tények? Akkoriban Isten választott népe és azok, akik igaz követők voltak, hitték és elismerték, hogy Isten a mennyben létezik, és valóságos. Azt gondolták: „Az a tény, hogy Isten teremtette az emberiséget, igaz. Bármilyen régen történt is, ez a tény igaz marad. Nem csak hinnünk kell ebben, hanem bizonyosnak is kell lennünk, és meg kell osztanunk másokkal ezt a tényt. Ez a felelősségünk és kötelezettségünk.” Emberek egy másik csoportja azonban, akik álhívők voltak, úgy érezték, hogy ezek a dolgok valószínűleg csak legendák. Senki sem próbálta ellenőrizni a történeteket, vagy kutatni, vajon valósak vagy kitaláltak voltak, csupán félig-meddig hittek bennük. Amikor szükségük volt Istenre, remélték, hogy Ő valóságos és biztosítani tudja nekik, amire törekszenek, amiért imádkoznak, és ami után sóvárognak; amikor imádkoztak Istenhez, reménykedve, hogy kapnak valamit, és remélték, hogy létezik ez az Isten. Ezáltal Istent csak lelkitámaszként kezelték. Nem látták azt a tényt, hogy Isten megmenti az embert, sem azokat az igazságokat nem fogadták el, amelyeket Isten kifejezett. Ez nem igaz hit volt Istenben; már álhívők voltak. Hogyan nyilvánult meg a legalsóbbrendű embertípus? Mindössze annyit tettek, hogy szolgálták Istent a gyülekezetben, felajánlásokat tettek Neki, követték az összes szertartást, és még mindenféle legendában is hittek. Isten azonban nem volt a szívükben, az elképzeléseik és képzelődéseik szerinti isten pedig homályos és üres volt. Miben hitt az ilyen ember? A materializmusban. Csak olyan dolgokban hitt, amelyeket látni tudott. Szemében nem léteztek legendák, homályos dolgok és semmi a szellemi birodalomban, amit nem tudott kezével megérinteni, szemével látni vagy fülével hallani. Egyesek azt kérdik: „Vajon akkor hisznek az olyan dolgok, például a mikroorganizmusok létezésében, amelyeket nem láthatnak?” Teljes mértékben hisznek azokban a dolgokban. Teljes mértékben hisznek a tudományban, az elektronokban, a mikrobiológiában és a kémiában. Az álhívők mindennél jobban hiszik, hogy azok a dolgok igazak. Igazi materialisták. Azért beszélünk erről, hogy elemezzük ezt a három embertípust: az igaz hívőket, azokat, akik félig hisznek, valamint a materialistákat, akik egyáltalán nem hisznek Isten létezésében. Egyesek azt mondják: „Tényleg van isten? Hol van? Hogy néz ki? Azt hallottam, hogy isten a harmadik égben van. Tehát, milyen magasan van a harmadik ég? Milyen messze van, és mekkora? Az emberek azt is mondják, hogy van menny, és hogy arany téglákkal és jádekő csempékkel van kikövezve, és a falak is aranyból vannak. Hogy létezhet egy ilyen csodálatos hely? Ez képtelenség! Azt hallottam, hogy a Törvény Korában isten a törvényeit a választott népének adta, és hogy a törvénytáblák még mindig léteznek. Mindez bizonyára csak legenda, olyasvalami, amit az uralkodó osztály arra használ, hogy irányítsa a tömegeket.” Vajon ennek az embercsoportnak igaz hite van Istenben? (Nem, nincs.) Nem hiszik, hogy Isten valóban létezik, sem azt a tényt, hogy Ő teremtette az embereket, és Ő vezette az emberiséget egészen a mai napig. Akkor miért szolgálnak még mindig a gyülekezetben? (Azért, mert úgy kezelik Isten szolgálatát, mint egy munkát és egy ebédjegyet.) Így van. Munkának és ebédjegynek tekintik. Pál tehát melyik típusú ember volt? (A harmadik típus.) Ez a természetlényegéhez kapcsolódik. Pál szeretett üres elméletekről fecsegni. Szerette az üres, homályos dolgokat és a fantazmagóriákat. Szerette a mély és nehezen felfogható dolgokat, és amelyeket nem lehet konkrétan kifejezni. Szeretett túlgondolni dolgokat, előítéletes volt, makacs, a megértése pedig torz. Az ilyen emberek nem emberiek. Ilyen fajta ember volt ő. Pál beállítottságát, természetlényegét, valamint preferenciáit, reményeit, törekvéseit és vágyódásait tekintve, habár a templomban szolgált és egy híres tanító tanítványa volt, az a tudás, amelyet elsajátított, csak eszköz volt számára, hogy eleget tegyen saját vágyainak, ambícióinak és hívságainak, valamint hogy ebédjegyet, státuszt és társadalmi pozíciót szerezzen magának. Ha megnézzük Pál természetlényegét és törekvéseit, vajon mennyi hite volt Jahvéban? A hite nem ígéret volt, csupán üres szavak. Egy álhívő volt, ateista és materialista. Egyesek megkérdezik: „Ha Pál álhívő volt, miért lett az Úr Jézus Krisztus apostola, és miért terjesztette a Kegyelem Korának evangéliumát?” Mondd meg Nekem, hogyan volt képes ezen az úton járni? Mi ösztönözte őt? Mi volt számára az a fordulópont, ami miatt felvette ezt a szerepet, és ami miatt képessé vált egy ilyen álhívő, mint ő, ilyen úton járni és fordulatot tenni? Mire utalok, amikor fordulatról beszélek? Arra, amikor Pál a földre esett a damaszkuszi úton – ez volt életének fordulópontja. Kétféle fordulatot tapasztalt meg: Az egyik, hogy Istenben nem hívőből eljutott oda, hogy hitte, Isten minden bizonnyal létezik, mert az Úr Jézus, akit eredetileg üldözött, megjelent neki a damaszkuszi úton. Pál így kiáltott: „Ki vagy, uram?” Valójában mélyen legbelül Pál nem hitte, hogy ez az Úr és ez az Isten létezik, de nem tehetett mást, mint felkiáltott: „Ki vagy, uram?” Mit mondott az Úr Jézus? („Én vagyok Jézus, akit te üldözöl” (Cselekedetek 9:5).) Abban a pillanatban, amikor az Úr Jézus kimondta ezt, Pál meggyőződött egy tényről: megjelent egy Úr, akit soha nem látott korábban, akit képtelen volt elképzelni, és aki hatalmasabb volt, mint ahogy azt el tudta volna képzelni. Hogyan győződött meg arról, hogy az Úr hatalmasabb, mint ahogy el tudta képzelni? Úgy, hogy amikor Pál legkevésbé számított rá, megjelent közvetlenül előtte az a Jézus, akiről egyáltalán nem hitte, hogy Isten. Mennyire erőteljes az Úr Jézus? Pál meggyőződött az Ő erejének nagyságáról, amikor az Ő fénye megvakította a szemeit. Akkor vajon meg lehetett-e győződve arról, hogy az Úr Jézus Isten? (Nem.) Miért nem? (Mert Pál eleve nem hitt Isten létezésében.) Így van, mert egyáltalán nem hitt Isten létezésében. Jelenleg mindannyiótoknak van hite és alapja a szívében, szóval, ha Isten megjelenne neked, még ha csak a hangja vagy a háta lenne is, és ha beszélne hozzád vagy neveden szólítana téged, akkor meg lennél győződve egy tényről: „Ez az az Isten, akiben hiszek. Láttam és hallottam Őt. Isten közeledett hozzám.” Meg lennél győződve, mivel van hit a szívedben, álmodtál erről a pillanatról, és nem félsz. De vajon Pál is ezt gondolta? (Nem.) Soha nem volt hit a szívében. Mi volt az első gondolata? (Félelem.) Félt, mivel ez a lény képes volt lesújtani rá és megölni őt! Ez jobban megijesztette és megrémítette, mint a pokol, amelyet nem látott. Halálra rémült. Szívében egyáltalán nem volt hit Isten iránt – mondhatnád, hogy fogalma sem volt Istenről. Ezért, amikor az Úr Jézus munkálkodott, akár jeleket vagy csodákat tett, akár prédikált, bármennyi ember követte is, bármennyire lenyűgöző volt is, vagy bármilyen nagy jelenet is volt, Pál szerint az Úr Jézus nem volt semmi több, mint egy közönséges ember. Lenézte az Úr Jézust, és nem volt Rá tekintettel. De most, a közönséges Emberfia, akit lenézett, ott állt közvetlenül előtte, többé már nem közönséges ember testében, és nem csak hanggal, hanem fényoszloppal! Számára ez egy olyan pillanat volt, amelyet egymillió év alatt sem feledett volna el. A fény vakító volt! Hogyan sújtott le Isten Pálra? Amikor Isten Pálhoz közelített, Pál egy pillanat alatt megvakult és a földre esett. Mi történt? Önként és önszántából esett el, vagy már felkészült rá? (Nem, egyszerűen csak nem tudta elviselni.) Az ember teste csak test; nem tudja elviselni. Amikor Isten igazán közeledik hozzád, nem közönséges fizikai testben lesz, amelyben az Úr Jézust láttad – olyan barátságos és megközelíthető, olyan szerény és hétköznapi, húsból és vérből való, olyasvalaki, aki jelentéktelennek tűnik számodra, és akire nem is gondolsz többet. Amikor Isten igazán közeledik hozzád, még ha nem is sújt le rád, nem leszel képes elviselni azt! Az első dolog, amit Pál a szíve mélyén érzett, ez volt: „Megközelített engem az úr Jézus, akit azelőtt üldöztem és lenéztem. Ez a fény olyan erőteljes!” Mondta-e neki Isten, hogy boruljon le? Vajon mondta Ő, hogy „le kell borulnod”? (Nem, nem mondta.) Akkor miért volt Pál arccal lefelé a földön? (Rettegett.) Nem. Az emberiséget Isten teremtette, az emberek pedig olyan kicsik és gyengék, hogy amikor Isten fénye megérinti a testüket, nem tehetnek mást, mint a földre esnek. Isten túl nagy és erős; túl sok a befogadóképességüknek és az idegeiknek, hogy megbirkózzanak vele. Pál nem ismerte el az Úr Jézust, mint Istent, vagy mint Urat, akkor tehát miért borulna le saját akaratából? Az arcára esett, teljesen tehetetlen és bénult lett. A kezdeti gőgje, arroganciája, arcátlansága, önelégültsége és elbizakodottsága abban a pillanatban eltűnt. Isten még csak nem is tényleges személyében jelent meg Pálnak; csupán az Ő fénye volt az, amely rá ragyogott, és amikor Pál ezt meglátta, ez volt az eredmény; ekkora hatással volt rá. Ez volt Pál fordulata. Ha nem volna semmi egyedi összefüggés e fordulat mögött, vagy ha ez nem egy speciális eset volna, akkor ez jó dolog lenne egy közönséges, lelkiismerettel és emberi mivolttal rendelkező ember számára, aki a pozitív dolgokra és az igazságra törekszik, mivel amikor valaki meglátja Istent, az befolyásolja az egész életének törekvését. Jób hallotta Istent egy forgószélből szólni hozzá, miután próbára tette őt. Abból ítélve, ami a Bibliában rögzítve van, ritkaság volt az évszázadok során, ha egy ember hallotta Istent szólni. Jób egész életét azzal töltötte, hogy igyekezett alávetni magát Isten elrendezéseinek és megérteni Isten szuverenitását, ám Jób egyszer sem látta Istent hetven éves koráig, csak a szuverenitását tapasztalta meg, Jóbnak mégis megvolt a hite. Amikor saját fülével hallotta Istent szólni hozzá, vajon ez nem volt hatalmas fordulat a hitében? (De az volt.) Ez a fordulat felemelkedés volt, egy olyan pont, ahol a hite még jobban növekedett. Ez még jobban megerősítette abban, hogy mindaz a munka, amelyet az az Isten végzett az emberekben, akiben hitt, és akinek alávetette magát, helyes és jó, és hogy az embereknek alá kell vetniük magukat Neki. Ez nem egy kicsi fordulat volt, mint amilyet az átlagember tapasztal, amikor a kételkedő hitből fokozatosan eljut a kétségek nélküli igaz hitre. Ez inkább egy felemelkedés volt, amely által hite magasabb szintre jutott. Pál esetében Isten megjelenésének milyen fordulatot kellett volna hoznia, amint lesújtott rá? Bizonyára nem felemelkedést, mivel ő azelőtt soha nem hitt Istenben, így ezt nem lehetett felemelkedésnek nevezni. Tehát, milyen hatást gyakorolt rá? Ez ismét a törekvéseivel kapcsolatos. Mondd meg Nekem. (Azért, hogy megőrizze életét, Pál az evangélium terjesztésével akart fáradozni, hogy vezekeljen bűneiért.) Pontosan így van. A haláltól is félt, és nagyon ingadozó volt. Amikor rájött, hogy az a Jézus, akit üldözött, valójában Isten, halálra rémült, és azt gondolta: „Mit kellene tennem? Mindössze annyit tehetek, hogy figyelek az úr utasításaira, máskülönben meg fogok halni!” Innentől kezdve elfogadta Isten megbízatását és fáradozni kezdett az evangélium terjesztésével, hogy vezekeljen bűneiért. Azt gondolta: „Ha valóban sikeres vagyok az evangélium terjesztésében és az úr Jézus elégedett, még talán koronát és jutalmat is kapok!” Ilyen számítások voltak a szíve mélyén. Azt gondolta, végre talált egy jobb lehetőséget az áldások megszerzésére. Pál azért fogadta el az Úr megbízatását, hogy vezekeljen bűneiért és megmentse életét; ez volt a szándék és cél amögött, hogy hitt az Úrban, és elfogadta Őt. Onnantól, hogy találkozott az Úr Jézussal a damaszkuszi úton és a földre esett, olyan fordulatot tett, amely egy új kezdetet jelölt ki törekvései, valamint Istenben való hitélete számára. Vajon ez az új kezdet pozitív vagy negatív volt? (Negatív volt.) Nem ismerte el Isten igazságát, az Úr Jézus megbízatását pedig egy még alattomosabb, kimondhatatlanabb és alantasabb csereügylet módszerével fogadta el, csak mert félt Isten fenségétől és attól, hogy lesújt rá. Ez még gusztustalanabb. Azonban mai közlésemnek nem ez a lényege. Pál fordulásából, miután találkozott Isten nagy fényével, valamint a különböző megnyilvánulási módjaiból tisztán láthatjuk, milyen úton járt Pál, és természetlényege milyen fajta embernek mutatta meg őt. Ezek a dolgok teljesen világosak.

Onnantól, hogy a földre kényszerült, Pál elhitte, hogy az Úr Jézus Krisztus létezik, és hogy az Úr Jézus Krisztus Isten. Az az Isten, akiben hitt, a mennyei Istenről nyomban átváltott az Úr Jézus Krisztusra – átváltott a földi Istenre. Attól a pillanattól fogva nem utasíthatta el az Úr Jézus Krisztus megbízatását, és hajthatatlanul fáradozni kezdett a megtestesült Istennek – az Úr Jézusnak. Természetesen fáradozásának célja részben az volt, hogy felmentse magát bűnei alól, de részben az is, hogy eleget tegyen áldások utáni vágyának, valamint elérje azt a rendeltetési helyet, amelyet akart. Amikor Pál azt mondta: „isten akaratából”, akkor az „isten” Jahvét vagy Jézust jelenti? Egy kicsit összezavarodott, és azt gondolta: „Jahvéban hiszek, akkor miért Jézus kényszerített a földre? Jahve miért nem állította meg Jézust, amikor a földre kényszerített? Pontosan melyikük is isten?” Nem tudott rájönni. Akárhogy is, az Úr Jézust soha nem tekintené istenének. Még ha szóban el is ismerte Őt, szívében még mindig ott volt a kétség. Ahogy múlt az idő, fokozatosan visszatért ahhoz a hitéhez, hogy „csak Jahve az isten”, így Pál minden ezt követő levelében, amikor azt írta, hogy „isten akaratából”, az „isten” valószínűleg főként Jahve Istent jelenti. Mivel Pál soha nem állította egyértelműen, hogy az Úr Jézus Jahve, mindig Isten Fiaként tekintett az Úr Jézusra, úgy utalt Rá, mint a Fiúra, és soha nem mondott semmi olyasmit, hogy „a Fiú és az Atya egy”, ez azt bizonyítja, hogy Pál soha nem ismerte el az Úr Jézust, mint az egy igaz Istent; kételkedett, és csak félig hitt. Látva, hogy ilyen képe volt Istenről, valamint a törekvési módszerét, Pál nem olyasvalaki volt, aki az igazságra törekedett. Soha nem értette a megtestesülés misztériumát, és soha nem ismerte el az Úr Jézust, mint az egyetlen igaz Istent. Ebből nem nehéz megmondani, hogy Pál olyasvalaki volt, aki a hatalmat imádta, minden hájjal megkent és ravasz volt. Mit árul el nekünk az a tény, hogy Pál az elvetemültséget, a hatalmat és a státuszt imádta arról, hogy mi volt a hite? Volt igaz hite? (Nem.) Nem volt igaz hite, tehát létezett-e valójában az az Isten, akit a szívében meghatározott? (Nem.) Akkor mégis miért utazott körbe, miért áldozta fel magát és miért munkálkodott az Úr Jézus Krisztusért? (Az a szándéka irányította, hogy áldott legyen.) (Félt a büntetéstől.) Ismét visszakanyarodtunk ehhez a ponthoz. Mivel félt attól, hogy büntetést kap, és mert volt egy tövis a testében, amit nem tudott eltávolítani, ezért kellett folyton körbe utazgatnia és munkálkodnia, nehogy a tövis a testében jobban fájjon annál, mint amit el tudott viselni. Ezekből a megnyilvánulásaiból, szavaiból, a damaszkuszi úton történtekre adott reakciójából, valamint abból, hogy milyen hatással volt rá utólag az a tény, hogy a damaszkuszi úton a földre kényszerült, láthatjuk, hogy szívében nem volt hit; többé kevésbé biztosak lehetünk abban, hogy álhívő volt és ateista. Ez volt a szemlélete: „Akinek hatalma van, abban hiszek. Akinek hatalma van és le tud győzni engem, azért fogok megbízatásokat teljesíteni és minden tőlem telhetőt megtenni. Aki rendeltetési helyet tud nekem adni, koronát, és megelégíteni az áldottság iránti vágyamat, azt fogom követni. A végsőkig fogom követni.” Ki volt az isten a szívében? Bárki lehetett az istene, feltéve, hogy hatalmasabb volt nála és le tudta őt győzni. Nem ez volt Pál természetlényege? (De igen.) Szóval, ki volt az a lény, akiben végül hitt, aki képes volt földre kényszeríteni őt a damaszkuszi úton? (Az Úr Jézus Krisztus.) „Az Úr Jézus Krisztus” nevet használta, ám az a lény, akiben tényleg hitt, a szívében lévő isten volt. Hol van az ő istene? Ha megkérdeznéd tőle: „Hol van a te Istened? Ő a mennyekben van? Ő minden teremtett dolog közt van? Ő Az, aki szuverén az egész emberiség fölött?”, azt mondaná: „Nem, az én istenem a damaszkuszi úton van.” Ez volt valójában az ő istene. Annak oka, hogy Pál képes volt áttérni az Úr Jézus Krisztus üldözéséről a munkálkodásra, önfeláldozásra, sőt még élete feláldozására is az Úr Jézus Krisztusért – az ok, amiért képes volt ilyen nagy fordulatot tenni – vajon az volt, hogy hitében változás következett be? Azért volt, mert felébredt a lelkiismerete? (Nem.) Akkor mi okozta? Mi változott? Megváltozott a lelkitámasza. Azelőtt lelkitámasza a mennyekben volt; egy üres, homályos dolog volt. Ha az Úr Jézus Krisztus lépne a helyére, Pál azt gondolná, hogy Ő túl jelentéktelen – Jézus csak egy átlagos ember volt, Ő nem lehetett lelkitámasz – Pál pedig még kevésbé vette figyelembe a híres vallásos alakokat. Pál csak találni akart valakit, akire támaszkodhatott, aki képes volt leigázni őt és áldottá tenni. Úgy gondolta, hogy az a lény, akivel a damaszkuszi úton találkozott, a leghatalmasabb, és hogy benne kell hinnie. Lelkitámasza ugyanabban az időben változott meg, amikor a hite. Ez alapján, Pál valóban hitt Istenben, vagy sem? (Nem hitt.) Foglaljuk össze most egy mondatban, mi befolyásolta Pál törekvéseit és azt az utat, amelyen járt? (A lelkitámasza.) Akkor hogyan kellene meghatároznunk Pál hetedik bűnét? Pál hite minden tekintetben lelkitámasz volt; üres volt és homályos. Ízig-vérig álhívő és ateista volt. Miért nem hagyta hátra a vallásos világot egy ilyen ateista és álhívő? Az egyik dolog, hogy homályos képzeletében ott volt a rendeltetési hely kérdése. A másik pedig annak a kérdése, hogy legyen az életben ebédjegye. Ebben az életben a hírnévre, a nyereségre, a státuszra és az ebédjegyre törekedett, annak gondolata pedig, hogy az eljövendő világban lesz egy rendeltetési helye, vígaszt jelentett számára. Ezek a dolgok alkotják mindannak gyökerét és mankóját, amire az ilyen emberek törekednek és amit felfednek, valamint azét az útét, amelyen járnak. Ebből a szempontból mi volt Pál? (Egy álhívő. Egy homályos istenben hit.) (Egy ateista.) Pontos, ha azt mondjuk, hogy ateista volt, valamint álhívő és opportunista, aki a kereszténységben lapult meg. Ha csak farizeusnak nevezed, az vajon nem enyhe kifejezés? Ha megnézed a Pál által írt leveleket, látod, hogy a felszínen az áll bennük, hogy „isten akaratából”. Azt feltételezheted, hogy Pál a mennyei Istent tekintette a leghatalmasabbnak, és csupán az emberek elképzelései miatt, vagy azért osztották három szintre Istent – az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre – mert tudatlanok voltak és nem értették Istent, továbbá azt, hogy ez csak az emberek ostobasága, és nem egy nagyon komoly probléma, mivel az egész vallásos világ szintén így vélekedik. Azonban most, miután elemeztük ezt, erről van szó? (Nem.) Pál még Isten létezését sem ismerte el. Az ilyen ateista és álhívő, és ugyanazon kalap alá kellene venni őt, mint az ateistákat és a nem hívőket.

Befejeztem Pál hét bűnének összefoglalását. Adjatok nekem egy rövid összefoglalót arról, hogy melyek ezek. (Az első bűn, hogy Pál az igazság koronájára való törekvést és az áldásokra való törekvést megfelelő célként kezelte. A második, hogy Pál a képzelődéseit és azokat a dolgokat, amelyeket elképzeléseiben helyesnek tartott, az igazságként kezelte, és mindenütt prédikálta őket, félrevezetve az embereket. A harmadik, hogy Pál az ajándékait és tudását életként kezelte. A negyedik, hogy Pál tagadta az Úr Jézus identitását és lényegét, valamint tagadta az Úr Jézus megváltási munkáját. Az ötödik, hogy Pál azt prédikálta: „Eltétetett nekem az igazság koronája”, és nyíltan bujtogatta és félrevezette az embereket, arra késztetve őket, hogy megpróbálják Isten kezét kényszeríteni, lármázni Ellene és szembeszállni Vele. A hatodik, hogy Pál azt hitte, neki az élet krisztus. Tagadta azokat az igazságokat, amelyeket az Úr Jézus kifejezett, az Úr Jézus szavait a sajátjaival helyettesítette, és arra késztette az embereket, hogy azokat gyakorolják, és azokhoz ragaszkodjanak. Pál hetedik bűne, hogy az Istenben való hitet lelkitámaszként kezelte, és ízig-vérig ateista és álhívő volt.) Elemzésünk Pál eme dolgairól annyira részletes, hogy mindenkit észhez téríthet, aki Pált imádja. Ez jelentőségteljes. Ezekből a beállítottságokból és lényegekből, amelyeket Pál felfedett és kinyilvánított, valamint személyes törekvési módszereiből, melyeknek van nyilvánvaló kapcsolódása hozzátok? (Mindegyiknek.) Az első bűn az igazság koronájára való törekvést és az áldásokra való törekvést megfelelő célként kezelni. Miért mondom vajon, hogy ez helytelen, és hogy az embereknek el kellene gondolkodniuk és változtatniuk ezen? Amikor Pál az igazság koronájára törekedett, áldásokra törekedett, és a mennyek országába való belépést kereste, helyénvalónak tartotta ezen előnyök hajszolását. Tehát milyen feltárulásaitok vannak a való életben, amelyek megfelelnek ennek az állapotnak? (Néha fontos munkát próbálok végezni és adakozok Isten házának. Úgy gondolom, hogy ha ezekre a dolgokra törekszem, akkor Isten végül tökéletesíteni fog engem. Úgy kezelem a munkát, amelyet végzek, és a kötelességeket, amelyeket teljesítek, mint az elért eredményeim listáját.) Ez az egyik része. A teljesítendő kötelességeidet eredménylistaként kezelni ugyanaz, mint az igazság koronájára törekedni; ugyanolyan dolog; ugyanaz az állapot. Ez az, amiért dolgozol és szenvedsz. Ez irányítja a szenvedésed forrását, valamint a motivációt a szenvedésedre. Ha ezek a dolgok nem irányítanának téged, semmi energiád nem lenne, kifejezetten kimerült lennél. Van valakinek bármi más ötlete? (Személyes tőkeként, valamint az áldások elnyerésére szolgáló alapként és okként kezelem azokat a múltbéli eseteket, amikor feladtam dolgokat, feláldoztam magam, szenvedtem, letartóztattak és börtönben ültem, valamint az ehhez hasonló dolgokat.) Ez csak egy leírás. Mi itt az alapállapot? Milyen helyzet sodor ebbe az állapotba? Ok nélkül nem gondolkodnál így. Kizárt, hogy mindig így gondolkodnál, amikor eszel, alszol vagy a mindennapi teendőket végzed. Tudnod kell, milyen hátterek és helyzetek vittek ebbe az állapotba. Mondd meg Nekem. (Amikor kicsit hatékony vagyok a kötelességeimben, azt hiszem, hogy mindent megtettem Istenért, feláldoztam magam Érte, fáradoztam és sok dolgot tettem Érte. Épp úgy, mint Pál, azt gondolom, megvívtam a jó harcot Istenért, és megtettem a magamét. Ilyenkor ütik fel fejüket a vágyaim és az ambícióim.) Valójában eredetileg sem voltál ambíciók és vágyak nélkül; kezdettől fogva ott rejtőztek a szívedben, most pedig felszínre jönnek és felfedik magukat. Amikor ez történik, már nem vagy szerény, a szavaid nem közvetettek, és elbizakodottá válsz. Pál helytelen nézetei ott voltak minden tette gyökerénél. Mivel az Istenbe vetett hite mögött meghúzódó nézetei helytelenek voltak, ez biztosította, hogy cselekedeteinek gyökerei is helytelenek legyenek. Azonban nem ismerte ezt fel, sőt helyénvalónak tartotta, ezért helytelen irányba törekedett. Ez azt eredményezte, hogy törekvéseinek az eredménye az ellenkezője lett annak, amit szándékozott; nem hoztak jó eredményt, és nem nyerte el az igazságot. Az emberek most ugyanígy vannak. Ha a törekvésedet vezető nézetek és az irány mindig helytelenek, de mégis úgy kezeled őket, mint helyes törekvési módszereket, akkor végül mit fogsz nyerni? Valószínűleg csalódást fog okozni, vagy felfuvalkodottá teszi a természetedet. Például, ha Isten megáld egy különleges módon, vagy csak egyedül neked ajándékoz valamit, azt fogod gondolni: „Nézd csak, Isten kegyes hozzám. Ez azt bizonyítja, hogy Isten jóváhagyja mindazt, amit tettem. Isten elfogadta. Áldozataim és erőfeszítésem nem voltak hiába. Isten nem bánik igazságtalanul az emberekkel.” Így érted azt, hogy Isten nem bánik igazságtalanul az emberekkel, az áldásait és elfogadását, ám ez a megértés téves és torz. A kulcs most az, hogy hogyan változtatod ezeket a téves és torz szándékokat, nézeteket és törekvéseket helyes és tiszta nézetekké és gondolatokká. Csakis a helyes gondolatok és nézetek szerinti cselekvés jelenti az igazság gyakorlását, és ez az egyetlen mód, ahogy elnyerheted az igazságot. Ez a kulcs.

A prédikációk gyakori hallgatása által az emberek most elkezdenek elgondolkodni magukon, és összehasonlítani magukat Isten szavaival. Elkezdik felismerni a kötelességük végzése során felmerülő problémákat, és képesek felfedezni magukban az abnormális állapotokat, túlzó vágyakat és a romlottság feltárulásait. Nem teljesen figyelmetlenek. Az egyetlen probléma az, hogy amikor felfedezik, hogy rossz állapotban vannak, vagy romlottságot tárnak fel, nincs meg a képességük, hogy féken tartsák azt, és nem keresik az igazságot annak megoldására. Néha sátáni filozófiák szerint élnek, senkit sem bántanak, és azt gondolják, hogy egész jók. Azonban valójában nem változtak meg, összezavarodtak a napjaik elvesztegetésével, és ennek eredményeképpen nincs valódi tapasztalati tanúságtételük, amiről beszélhetnének, még akkor sem, ha már egy évtizede hisznek is Istenben, és szégyenkeznek. A kulcsprobléma az, amelyet meg kell most oldani, hogy hogyan változtasd meg a törekvésed helytelen irányát. Világos számodra, hogy az igazságra való törekvés útja a helyes, mégis ragaszkodsz a hírnév, nyereség és státusz hajszolásához. Hogyan fordulhatna meg ez a probléma, hogy képessé válj az igazságra való törekvés útjára lépni? Ez egy valós probléma, amelyet a hívőknek meg kell oldaniuk. Gyakran kell beszélgetnetek arról, hogy hogyan tapasztaljátok meg Isten munkáját, és megnézni, kinek van tapasztalati tanúságtétele az igazságra való törekvésről, és kinek jó a tapasztalati tanúságtétele, majd elfogadni azt és hasonlóan cselekedni, hogy hasznodra váljon, és szabaddá válj a romlott beállítottságod kényszereiből. Nem könnyű dolog az igazságra törekvés útját járni – meg kell értened magad, és nem csak a vétkeidet kell megértened; a legfontosabb dolog, hogy megértsd a romlott beállítottságodat, hogy mi a baj a preferenciáiddal és törekvéseiddel, és milyen következményekkel járhatnak azok. Ez a leglényegesebb dolog. Az emberek többsége hírnevet, nyereséget és státuszt hajszol. Minden nap azon gondolkodnak, hogyan váljanak vezetőkké, hogyan érjék el, hogy más emberek felnézzenek rájuk, hogyan tudnak felvágni, és hogyan éljenek méltóságteljes életet. Ha az emberek képtelenek elgondolkodni ezeken a dolgokon, nem látják tisztán az ilyen életmód lényegét, és folyamatosan sodródnak tovább, amíg ki tudja hány évvel később falba ütköznek, megbotlanak és végre észhez térnek, vajon nem fogja ez késleltetni életük növekedésének fontos kérdését? Csak akkor léphetnek az emberek az igazságra való törekvés útjára, ha tisztán szemlélik saját romlott beállítottságukat és azt az utat, amelyet választottak. Ha ezt a hatást akarják elérni, vajon nem nélkülözhetetlen megérteni magukat? Egyesek a legkevésbé sem értik magukat, mégis kristálytiszta rálátásuk van mások dolgának legapróbb részleteire is, és meglehetősen éleslátók. Tehát, amikor másokat megkülönböztetnek, miért nem használják ezt tükörként arra, hogy magukat vizsgálják? Ha mindig azt mondod, hogy mások arrogánsak, önteltek, csalárdak és nem vetik alá magukat az igazságnak, de nem látod, hogy te is ugyanolyan vagy, akkor bajban vagy. Ha soha nem érzékeled a saját problémáidat, és bármennyi prédikációt hallasz is az igazságról, megérted ugyan, amit hallasz, de nem hasonlítod magadat hozzá, nem vagy hajlandó megvizsgálni az állapotodat, és képtelen vagy komolyan kezelni és megoldani saját problémáidat, akkor nem lesz belépésed az életbe. Ha az emberek soha nem képesek bemenni az igazságvalóságokba, akkor vajon nem lesz majd ürességérzés a szívükben? Nem fogják érzékelni, hogy Isten milyen munkát végzett bennük, mintha nem is lenne érzékelésük. Mindig egyfajta ködös állapotban lesznek, és törekvésük nem a megfelelő cél vagy irány felé irányulnak majd. Csupán saját preferenciáikra fognak törekedni, és a saját útjukat fogják járni. Ez pont olyan, mint Pál, aki csak a jutalmakra és a koronára való törekvésre helyezte hangsúlyt, és egyáltalán nem fogadta el vagy gyakorolta az igazságot. Ha az elméd mindig homályos állapotban van, és nem rendelkezel megfelelő úttal a törekvésre, akkor semmilyen hatást nem értél el, miután évekig prédikációkat hallgattál, az igaz út pedig soha nem vert gyökeret a szívedben. Habár talán tudod, hogyan beszélj sok doktrínáról, ez egyáltalán nem képes megoldani a negatív állapotodat vagy romlott beállítottságodat. Ha bármilyen fajta nehézséggel találkozol, az a doktrína, amelyet értesz, nem fog segíteni neked legyőzni azt, vagy simán keresztülmenni rajta; nem segít majd megváltoztatni vagy kijavítani az állapotodat, nem engedi, hogy lelkiismeretesen élj, nem fog szabadságot adni és felszabadítani, vagy megakadályozni, hogy bármi is kényszerítsen. Soha azelőtt nem voltál ilyen állapotban, tehát azt bizonyítja, hogy alapvetően nem léptél be az igazságvalóságokba. Ha be akarsz menni az igazságvalóságokba, megérteni Isten szavait, igaz hitre jutni Istenben, megismerni Istent, és megbizonyosodni arról, hogy Isten valóban létezik, akkor Isten szavaihoz kell hasonítanod az állapotodat, majd találnod kell egy utat a gyakorlásra és Isten szavaiba való belépésre. Egyesek olvassák Isten szavait, és hozzájuk akarják hasonlítani magukat, de bármilyen keményen próbálkoznak is, nem képesek rá. Például, amikor Isten leleplezi, hogy az ember beállítottsága túl arrogáns, azt gondolják: „Én nagyon szerény vagyok, és a háttérben maradok. Nem vagyok arrogáns.” Mi ez az arrogancia, amelyről Isten beszél? Ez egyfajta beállítottság, nem egy gőgös személyiség megnyilvánulása, és nem is a hangos vagy különösen nagyképű beszéd. Ehelyett inkább a beállítottságodban utal valamire – olyan beállítottság ez, ahol nem engedsz semminek, megvető és lenéző vagy, és semmivel sem törődsz. Arrogáns, beképzelt, önelégült vagy, mindig azt gondolod, hogy rátermett vagy, és senkire sem hallgatsz. Még ha hallod is az igazság szavait, semmit nem törődsz velük és az igazságot lényegtelennek tartod. Nem tartod problémának, ha romlott beállítottságot társz fel, sőt még azt is gondolod, hogy senki sem érhet fel hozzád, mindig azt gondolod, hogy jobb vagy mindenkinél, és megköveteled, hogy mások hallgassanak rád. Ilyen egy arrogáns, önelégült ember. Az ilyen embereknek nincs belépésük az életbe és nincs igazságvalóságuk.

Hogyan kellene megítélni azt, hogy valaki rendelkezik-e az igazságvalóságokkal? Egy pontos értékelésnek természetesen Isten szavai szerint kell történnie. Először is nézd meg, vajon igazán érted-e magadat, és vajon valóban érted-e a romlott beállítottságodat. Például arrogáns a beállítottságod? Arrogáns beállítottságot társz fel, amikor cselekszel? Ha nem tudod, akkor olyasvalaki vagy, aki nem érti önmagát. Ha valaki nem látja világosan az állapotát, a leghalványabb megértése sincs az általa feltárt romlottságról, nem az igazságra alapozza a szavait és tetteit, nem látja tisztán a helyzeteket, amelyekkel találkozik, és vakon alkalmazza az előírásokat, amikor bármilyen ügyet szemügyre vesz, de nem tudja, hogy az helyes vagy helytelen, akkor olyasvalaki, aki nem érti az igazságot. Ha érted az igazságot, képes leszel megérteni magadat, tudni fogod, hogy arrogáns beállítottsággal rendelkezel, képes leszel megkülönböztetni a valódi állapotodat, képes leszel igazi bűnbánatra és megváltozni, valamint tudni fogod, hogyan gyakorold az igazságot. Azonban ha nem törekszel az igazságra, nincs megértésed Isten szavai igazságának gyakorlati oldaláról, nem gondolkodsz el az emberek romlott lényegén, amelyet Isten leleplez, vagy nem hasonlítod magadat hozzájuk, akkor örökre zavaros fejű ember leszel. Csak az igazság által tudsz tisztán látni, és általa lehetsz képes különbséget tenni helyes és helytelen, fekete és fehér között; csakis az igazság tud okossá és racionálissá tenni, bölcsességet adni, és megadni neked a képességet, hogy világosan megkülönböztesd, hogy mik a pozitív és mik a negatív dolgok. Ha nem tudsz világosan különbséget tenni e dolgok között, akkor örökké zavaros fejű ember leszel; mindig zavaros, tanácstalan, és összezavart állapotban leszel. Az ilyen embereknek nincs módjuk az igazság megértésére, és nem számít, hány éve hisznek Istenben, még mindig képtelenek bemenni az igazságvalóságokba. Ha a munkavégzésük nem felel meg a színvonalnak, akkor nem marad más számukra, mint hogy kiiktassák őket. Például egy igen nevezetes ember tesz valamit, és a legtöbb ember ezt jó dolognak tekinti, ha azonban olyasvalaki szemléli, aki érti az igazságot, akkor neki lesz tisztánlátása, és megállapítja, hogy gonosz szándékok rejlenek a cselekedeteiben – hogy ez hamis jóság, trükk és csalás, és hogy csakis egy gonosz ember vagy egy ördögkirály tehet ilyesmit. Mi alapján mondja ezt? Ennek a „jó dolognak” a lényege az igazság szerint lett meghatározva. Bármit is mondanak más emberek, csakis az igazsággal történő értékelés által láthatod tisztán ennek lényegét: Ha jó, akkor jó; ha rossz, akkor rossz. Ha Isten szavai által értékelünk, az teljesen pontos lesz. Azonban ha nem érted az igazságot, elképzelések támadnak majd benned, és azt fogod mondani: „Miért leplezték le és ítélték el őt azért, mert valami jót tett? Nem bántak vele igazságosan!” Így fogod értékelni ezt. Nem az igazság alapján értékelsz ebben a dologban, hanem inkább a fejedben elképzelt dolgok alapján. Ha mindig az emberi elképzelések és képzelődések alapján tekintesz a dolgokra, soha nem leszel képes tisztán látni a problémák lényegét; csak a külsőségek fognak félrevezetni. Ha nem rendelkezel az igazsággal, mindegy, mire nézel, a tekinteted mindig zavart, homályos, ködös lesz, nem pedig világos, mégis azt hiszed, hogy van rálátásod és gondolati mélységed. Ez az önismeret hiánya. Például ha Isten azt mondja, hogy egy ember gonosz, és meg kell büntetni, de azt mondod, hogy az illető jó ember és jó dolgokat tett, nincsenek-e szavaid szöges ellentétben Isten szavaival és nem pont az ellenkezői az Övéinek? Ez történik, amikor az emberek nem értik az igazságot és nincs tisztánlátásuk. Egyesek évek óta hisznek Istenben, de nem értik az igazságot. Semmilyen kérdésben nem aprólékosak, és sok dolog van, amit nem látnak tisztán. Könnyen félrevezetik őket a hamis vezetők és az antikrisztusok; bármilyen helyzet adódik is, ameddig egy gonosz ember zavarást okoz, addig mindannyian összezavarodnak, és úgy beszélnek, ahogy a gonosz ember beszélne, anélkül, hogy észrevennék azt. Csak akkor térnek észhez, amikor a gonosz embert leleplezik és felfedik. Az ilyen emberek gyakran tanácstalan tudatállapotban élnek, a lényegük pedig egy zavaros fejű emberé. Az ilyen embereknek egy cseppnyi képességük nincs, nemcsak hogy nem értik az igazságot, de bármikor félre lehet őket vezetni, így nincs módjuk bemenni az igazságvalóságokba. Minden gyülekezetben vannak ilyen emberek – amikor egy hamis vezető munkálkodik, őt követik; amikor egy antikrisztus félrevezeti az embereket, őt követik. Röviden, a vezetőt követik, bárki legyen is az illető; olyanok, mint egy asszony, aki követi a férjét, bármit is tesz. Ha a vezető jó ember, akkor jó embert követnek; ha a vezető rossz ember, akkor rossz embert követnek. Nincs saját véleményük vagy álláspontjuk. Ezért ne várd, hogy az ilyen ember képes legyen megérteni az igazságot vagy bemenni a valóságba. Már az is jó, ha egy kicsi munkát tud végezni. A Szentlélek olyan emberekben munkálkodik, akik szeretik az igazságot. Azok az emberek, akik szeretik az igazságot, mind képességgel rendelkező emberek, akik legalább képesek megérteni Isten szavait, és megértik Isten házának prédikációit és közlését. Nem számít, mennyi eretnekséget vagy tévtant hint el és terjeszt a vallásos világ, az sem számít, hogy az antikrisztusok elvetemült hatalma hogyan rágalmazza, ítéli el és üldözi az egyházat, azok az emberek, akik szeretik az igazságot, mégis meg vannak győződve arról, hogy Isten szavai az igazság, és hiszik, hogy Isten házának prédikációi, közlései és tapasztalati tanúságtételei összhangban vannak az igazsággal és valódi tanúságtételek. Ezt jelenti a felfogóképesség. Ha felismered, hogy minden szó, amit Isten szól, az igazság, és olyan életvalóságok, amelyekkel az embereknek rendelkezniük kellene, akkor ez a felismerés azt bizonyítja neked, hogy már érted az igazság egy részét. Ha megérted, hogy minden igazság, amit Isten kifejez, pozitív dolog és igazságvalóságok, és biztos vagy abban, hogy ez a helyzet, és százszázalékig elismered, hogy ez így van, akkor van megértésed Isten munkájáról. Nem könnyű dolog megérteni az igazságot; olyasmi ez, amit csak a Szentlélek által megvilágosított emberek érthetnek meg. Azok, akik valóban értik az igazságot, szívük mélyén már elismerik, hogy minden, amit Isten tett, pozitív, hogy az mind igazság, és hogy mindez annyira értékes az emberiségnek. Azok az emberek, akik valóban értik az igazságot, képesek tisztán látni, hogy a nem hívők világában minden negatív, és ellenkezik az igazsággal. Nem számít, milyen jól hangzanak az elméleteik, félrevezetik az embereket és ártanak nekik. Minden, amit Isten tesz, pozitív, az igazság és üdvösség az emberek számára. Minden, amit a Sátán és az ördögök tesznek, negatív, hibás, abszurd, félrevezeti és árt az embereknek; szöges ellentéte annak, amit Isten tesz. Ha teljesen világos ez számodra, akkor van tisztánlátásod. Ha arra is képes vagy, hogy az igazságra törekedj, ha elfogadod Isten szavainak ítéletét és fenyítését, megérted magadat Isten szavain keresztül és hozzájuk hasonlítod magadat, olyannak látod romlottságodat, amilyen az valójában, ha minden helyzetben, amelyet Isten teremt számodra, feloldod az általad feltárt romlott beállítottságokat, végső soron pedig képes vagy nem csak magadat megérteni, hanem másokat is tisztán látni, és meg tudod különböztetni, ki hisz igazán Istenben és ki az álhívő, ki hamis vezető, ki antikrisztus, és ki vezeti félre az embereket – ha képes vagy pontosan értékelni és tisztán látni ezeket a dolgokat – akkor ez azt jelenti, hogy érted az igazságot, és rendelkezel némi valósággal. Tegyük fel például, hogy rokonaid vagy szüleid Isten hívői, és kitakarítják őket, mert rosszat tettek, zavart keltettek vagy nem fogadták el az igazságot. Azonban nem látod őket tisztán, nem tudod miért tették ki őket, rendkívül dühös vagy és folyamatosan panaszkodsz, hogy Isten házában nincs szeretet, és nem tisztességes az emberekkel. Imádkoznod kell Istenhez és keresned az igazságot, majd Isten szavaira alapozva értékelned, milyen emberek ezek a rokonok. Ha valóban megérted az igazságot, képes leszel pontosan meghatározni őket, valamint látni fogod, hogy minden, amit Isten tesz, az helyes, Ő pedig igaz Isten. Akkor nem lesznek panaszaid, képes leszel alávetni magad Isten intézkedéseinek és nem próbálod majd megvédeni a rokonaidat vagy szüleidet. Itt a lényeg nem az, hogy szakíts a rokonságoddal, csak hogy meghatározd, milyen emberek ők, tisztán lásd őket, és tudd, miért lettek kiiktatva. Ha ezek a dolgok valóban világosak a szívedben, nézeteid pedig helyesek és összhangban vannak az igazsággal, akkor képes leszel egy oldalon állni Istennel, nézeteid a kérdésről pedig teljes mértékben összeegyeztethetők lesznek Isten szavaival. Ha nem vagy képes elfogadni az igazságot, vagy Isten szavai szerint nézni az embereket, és még mindig a testi kapcsolatok és szempontok oldalán állsz, amikor az embereket nézed, akkor soha nem leszel képes levetni ezt a testi kapcsolatot, és még mindig rokonaidként fogod kezelni ezeket az embereket – közelebbiként, mint gyülekezetbéli testvéreidet. Ez esetben ellentmondás lesz Isten szava és a családod irányában képviselt nézeteid között ebben a kérdésben – sőt konfliktus, és ilyen körülmények között lehetetlen lesz számodra Isten oldalára állni, és elképzeléseid és félreértéseid lesznek Istenről. Így, ha az emberek el akarják érni az Istennel való összeegyeztethetőséget, először is, a dolgokról alkotott nézeteiknek összhangban kell lenniük Isten szavaival; képesnek kell lenniük az embereket és a dolgokat Isten szavai alapján szemlélni, elfogadni, hogy Isten szavai az igazság, és képesnek kell lenniük félretenni az ember hagyományos elképzeléseit. Függetlenül attól, hogy milyen emberrel vagy helyzettel állsz szemben, képesnek kell lenned ugyanazokat a nézőpontokat és nézeteket fenntartani, mint Isten, és nézőpontjaidnak és nézeteidnek az igazsággal egyetértésben kell lenniük. Ily módon nézeteid és az a mód, ahogyan megközelíted az embereket, nem lesz ellenséges Istennel, és képes leszel az Istennek való alávetettségre és Istennel való összeegyeztethetőségre. Az ilyen emberek soha többé nem tudnak ellenállni Istennek, pontosan ők azok az emberek, akiket Isten meg akar nyerni.

Az igazságvalóságokba való belépés első lépése az, hogy elgondolkozol önmagadon Isten szavai alapján, és összehasonlítod az összes különböző állapotodat az Ő szavaival. Ha mélyebbre akarsz menni, akkor mélyebben kell elemezned és megértened a romlott beállítottságodat. Mit kell tenned, miután megértetted? Találnod kell egy utat a gyakorlásra és a belépésre, és azon kell gondolkodnod, hogyan gyakorold az igazságot és hogyan vetkőzd le a romlott beállítottságodat; ez a helyes út. Egyesek negatívvá válnak, miután megértik önmagukat; sírnak és zokognak, hogy kiiktatták őket, hogy szolgálattevők és ellenpontok, és még a kötelességeiket sem akarják tenni. Milyen emberek ők? Abszurd emberek, és hisztérikák. Tehát mi a legjobb módja annak, hogy helyrehozzák ezt? A legkevesebb, hogy ne sírjanak, és ne csináljanak jelenetet, ami pedig még fontosabb, ne adják fel, és ne panaszkodjanak Istenre. A legfontosabb dolgok, amiket tenniük kell, az igazság keresése és annak megértése, hogy mi valójában Isten szándéka, melyik cselekvési iránynak van a legtöbb értelme, és milyen utat kell választaniuk; ezek a legfontosabb dolgok. Az embereknek akkor veszítik el a legkönnyebben az eszüket, amikor folyamatosan az áldottá válás szándéka irányítja őket. Az értelem nélküli emberek a legszánalmasabbak, akik pedig mindenben az Istennek való alávetettséget választják és csak arra törekednek, hogy eleget tegyenek Istennek, azok rendelkeznek a legtöbb értelemmel, és nekik a legnagyobb a lelkiismeretük. Amikor Isten leleplez egy embert, hogyan kell kezelnie ezt, és milyen döntést kellene hoznia? Az igazságot kell keresnie, és semmilyen körülmények között sem szabad zavaros fejűvé válnia. Jót tesz neked, ha megtapasztalod Isten ítéletét és fenyítését, és olyannak látod a romlottságodat, amilyen valójában, akkor hát miért vagy negatív? Isten azért leplez le téged, hogy megértsd önmagadat, és hogy megmentsen. Valójában a romlott hajlam, amelyet feltársz, a természetedből fakad. Nem arról van szó, hogy Isten le akar téged leplezni, de ha nem teszi, akkor nem fogod továbbra is feltárni azt? Mielőtt hittél volna Istenben, Ő még nem leplezett le téged, tehát nem volt-e minden sátáni, romlott beállítottság, amit megéltél? Olyasvalaki vagy, aki sátáni beállítottság szerint él. Ne legyél annyira megdöbbenve ezeken a dolgokon. Amikor egy kis romlottságot társz fel, halálra rémülsz ettől, és azt hiszed, számodra vége, Isten nem akar téged, és minden, amit tettél, hiábavaló volt. Ne reagáld túl. Isten romlott embereket ment meg, nem robotokat. Mit értek az alatt, hogy romlott ember? Olyan embereket, akik sátáni, romlott beállítottságot tárnak fel, akik arrogánsak és önelégültek, nem fogadják el az igazságot, akik képesek arra, hogy ellenálljanak Istennek és fellázadjanak Ellene, ellenségesek legyenek Vele szemben, és akik képesek arra, hogy Pál nyomdokaiba lépjenek. Isten az ilyen embereket menti meg. Ha el akarod fogadni Isten üdvösségét és el akarod érni az üdvösséget, akkor szembe kell nézned a szívedben lévő romlott beállítottsággal, szembe kell nézned a romlott beállítottsággal, amelyet mindennap feltársz, és minden nap az igazságot kell keresned, gondolkodnod kell önmagadon, össze kell hasonlítanod magadat Isten szavaival, fel kell ismerned és elemezned kell a romlott beállítottságot, amelyet feltársz, és meg kell küzdened vele. Egyesek többször is megküzdenek vele, de veszítenek, és azt mondják: „Én miért tárok fel mindig arroganciát? Mások miért nem?” Valójában mindenki tár fel arroganciát. Amikor mások tárják fel, te nem tudod, de ők tudják. Vagy lehet, hogy ők maguk sem tudják, hogy arroganciát tárnak fel, Isten azonban tudja. Emellett van még egy dolog, amit az embereknek észben kell tartaniuk: Isten az emberek romlott beállítottságát javítja meg; nem pedig azt, ahogyan a dolgokat végzik. Isten nem a pillanatnyi szándékodat gyűlöli, amikor valamit csinálsz, vagy egy bizonyos cselekvési módot, vagy azt, ha alkalmanként lusta vagy, és nem fizetsz árat; nem ezek azok a dolgok, amelyeket Isten gyűlöl. Amit Isten gyűlöl, az a romlott beállítottságod. Valahányszor úgy érzed, hogy romlott beállítottságot társz fel, azt magadtól kell észrevenned, mielőtt Isten megfegyelmezne. Ne azt találgasd, hogy Isten gyűlöl-e téged vagy kiiktatott-e; légy tisztában a problémáddal, majd keresd a módját, hogy bűnbánatot tanúsíts, és azt, hogy az igazság gyakorlásának mely módja hoz változást. Ez a normális értelem egyik megnyilvánulása. Először a következőt kell észrevenned: „Ezek a szavaim nem észszerűek, és arroganciát tárnak fel. Nem vagyok képes elvégezni ezt a feladatot, mégis feldicsérem magam, és azt mondom, hogy képes vagyok rá, szóval ez az egész nem csupán nagyotmondás? A nagyotmondás és az öndicséret azt mutatja, hogy arrogáns beállítottsággal rendelkezem.” Isten nem marasztal el téged a nagyotmondásért, de ez jelenti-e azt, hogy csak úgy el tudod engedni? Nem, nem tudod elengedni. Ki kell elemezned, és azt kell mondanod: „Miért vagyok olyan jó az öndicséretben és a nagyotmondásban? Miért hencegek olyan dolgokkal, amiket nem tudok megtenni, vagy amikről nem is tudom, hogy meg tudom-e tenni? Miért van bennem ez a gyarlóság?” Ez nem gyarlóság. A gyarlóság egy felszíni rossz szokás. A nagyotmondás az egyik módja annak, ahogyan az arrogáns beállítottság feltárul; a sátáni beállítottságod az, ami arra késztet téged, hogy ilyen állapotban élj – teljesen a beállítottságod által vezérelve. Ha képes vagy elnyomni azt, és nem társz fel arrogáns beállítottságot, vajon az azt jelenti, hogy többé nem rendelkezel arrogáns beállítottsággal? Vagy azt, hogy ki lett javítva? Ez korántsem ilyen egyszerű. Az, hogy megváltoztatod, hogyan cselekszel, hogy külsőleg szabálykövető és jól nevelt vagy, hogy nem vagy beképzelt, és kulturáltan viselkedsz, önmagában még nem teszi semmissé az arroganciád. Ezek csak álarcok, és új problémákkal tetézik az arroganciádat, az eredmény pedig még problémásabb lesz. Ha ki akarod javítani az arroganciádat, és mindenféle romlott beállítottságod, akkor az igazságot kell keresned ezek kijavításához, miközben megteszed a kötelességeidet. Ez a helyes út. Tegyük fel például, hogy a vezető elrendeli, hogy tegyél meg egy bizonyos kötelességet, és miután meghallgattad, könnyedén azt mondod: „Ilyen kötelességeket már korábban is végeztem. Ez gyerekjáték lesz!” De rögtön utána rájössz, hogy arroganciát tártál fel, és hogy ez a gondolkodásmód helytelen volt, gyorsan imádkozol és kiigazítod a gondolkodásodat, mondván: „Ó, Istenem! Már megint arroganciát tártam fel. Kérlek, metssz meg engem; hajlandó vagyok jól tenni a kötelességemet”, ez az első dolog, amit tenned kell. Aztán hogyan kell kezelned a kötelességedet? Azt gondolod: „Ezt Istenért teszem, és az Ő jelenlétében teszem, tehát óvatosan kell bánnom vele. Nem ronthatom el. Ha mégis, az nagyon kínos lesz!” Aztán tovább töprengsz, és azt mondod: „Nem, ez nem helyes. Miért kellene félnem attól, hogy kínos helyzetbe hozom magam?” Ez az állapot sem helyes; elkezdtél letérni az útról. Hogyan korrigálhatnád ezt? Melyik irány a helyes út? Ismételten arról van szó, hogy az igazság gyakorlásával kell helyrehozni a problémákat. Azt kell gondolnod: „Nem félek attól, hogy kínos helyzetbe hozom magam. A lényeg az, hogy ne legyek ártalmas a gyülekezet munkájára”, és az állapotod megváltozik. De ha ezután azt gondolod: „Mi van, ha ártalmas vagyok a gyülekezet munkájára, és megmetszenek engem? Oda lesz a büszkeségem”, akkor az állapotod ismét helytelen lesz. Hogyan lehet ezt megjavítani? A szívedben azt kell gondolnod: „Soha nem tulajdonítok jelentőséget a kötelességemnek, lusta vagyok megtenni azt, és olyan arrogáns vagyok. Megérdemlem, hogy megmetsszenek. Imádkoznom kell Istenhez, és hagynom kell, hogy Ő munkálkodjon. Nehéz eset vagyok, de Isten mindenható, és számára semmi sem lehetetlen, tehát Istenre támaszkodom.” Ez helyes; ez a gyakorlás helyes módja. Isten bizonyos tehetségeket adott neked és megengedte, hogy némi tudásra tegyél szert, ám ennek a tudásnak az elsajátítása nem jelenti szükségszerűen azt, hogy jól tudod tenni a kötelességedet. Hát nem tény ez? (De igen.) Hogyan jut valaki erre a következtetésre? (Tapasztalat útján.) Ez a tapasztalat megtanított egy leckére, és rálátást adott neked. Nevezetesen azt, hogy amit Isten ad az embereknek, az nem olyasvalami, amivel eredendően rendelkeznek, nem is az alaptőkéjük; Isten bármikor elveheti, amit nekik adott. Ha Isten le akar leplezni téged, bármennyire tehetséges is vagy valamiben, el fogod felejteni azt és képtelen leszel használni – semmi leszel. Ha ekkor így imádkozol: „Istenem, semmi vagyok. Csak azért van ez a képességem, mert Te adtad nekem. Könyörgöm, adj nekem erőt! Kérlek, áldj meg engem és vezess, hogy ne legyek ártalmas a Te munkád számára.” Ez a helyes módja az imádkozásnak? (Nem, nem ez.) Milyen változtatásokat kellene végrehajtanod ezen a ponton? Azt mondod: „Ó, Istenem! Hajlandó vagyok alávetni magam az intézkedéseidnek. Nem gondolhatom mindig azt, hogy igazam van. Habár tudok néhány dolgot erről a munkaterületről és van némi jártasságom benne, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy jól el tudom végezni a feladatot. Mivel a romlott beállítottságom egy zavarás, hajlamos vagyok felületesen és hanyagul végezni a dolgokat, és nem veszem komolyan a kötelességemet. Képtelen vagyok kontrollálni magam, nem tudok uralkodni magamon. Könyörgöm, védj meg és vezess engem. Hajlandó vagyok alávetni magam Neked, megtenni a tőlem telhető legjobbat, és Neked adni a dicsőséget.” Ha jól teszed a kötelességedet, és az elismerés nyolcvan százalékát Istennek adod, húszat pedig magadnak, az megfelelő? (Nem, nem az.) Nem észszerű így felosztani a dolgokat. Ha Isten nem munkálkodna, vajon jól tudnád tenni a kötelességedet? Egyáltalán nem, mivel nem csak az igazságnak vagy híján, hanem romlott beállítottságod is van. Bármilyen romlott állapot van is jelen az emberek szívében, mindig el kell gondolkodniuk önmagukon és keresniük kell az igazságot, hogy helyrehozzák azt. Amint a romlott beállítottságuk megtisztult, az állapotuk normális lesz.

Időnként egy rossz gondolat vagy ötlet jelenik meg az ember szívében, és megzavarja a szívét. Megreked abban az állapotban, és képtelen kiemelkedni belőle egy-két napig. Mit kellene tennie ilyenkor az embernek? Az igazságot kellene keresned, hogy helyrehozd a helyzetet. Először is tisztába kell kerülnöd azzal, hogyan keletkezett a rossz gondolat vagy ötlet, hogyan kerített hatalmába, hogyan tett negatívvá és depresszióssá, és hogyan késztetett arra, hogy mindenféle lázadó mivoltot és csúf viselkedésmódot tárj fel. Majd amikor észreveszed, hogy ezeket a dolgokat a romlott beállítottságod diktálta, és hogy Isten utálja, el kell csendesítened magad Isten előtt és imádkoznod kell: „Istenem, fegyelmezz meg engem és engedd, hogy megtanuljam a leckét, amit meg kell tanulnom. Nem félek attól, hogy feltárnak, és attól sem tartok, hogy megszégyenülök vagy elvesztem a tekintélyemet. Mindössze attól tartok, hogy a tetteim megszegik a Te adminisztratív rendeleteidet, és nem tetszenek Neked.” Ez a helyes út, de megvan-e hozzá az érettséged, hogy azon járj? (Nincs.) Ha nincs meg az érettséged, ez azt jelenti, hogy nem tudsz ebbe az irányba imádkozni? Mivel ez a helyes út, ebbe az irányba kell imádkoznod. Nos, az emberek érettsége csekély, gyakran kell Isten elé járulniuk, Istenre kell támaszkodniuk és meg kell engedniük Istennek, hogy jobban megóvja és megfegyelmezze őket. Amikor nagyobb érettségre tesznek szert, terhet tudnak vállalni és több feladatot tudnak elvégezni, Istennek nem kell majd olyan sokat aggódnia, és nem szükséges folyamatosan megóvnia, fegyelmeznie, próbára tennie vagy figyelnie őket. Ez a szív dolga, és Isten az emberek szívét nézi. Istent nem érdekli, hogy kívülről milyen jól viselkedsz, illetve mennyire vagy engedelmes; Ő a hozzáállásodat nézi. Talán egész nap semmit nem mondasz, de milyen a szíved hozzáállása? „Megkaptam ezt a kötelességet, tehát felelősségem jól végezni, de szokásom féktelennek lenni, és mindig azt teszem, ami nekem tetszik. Tudom, hogy van ez a problémám, de nem tudok uralkodni magamon. Isten vezényelje a környezetemet, és távolítsa el azokat a körülöttem lévő embereket, eseményeket és dolgokat, amelyek megzavarhatnának engem, befolyásolhatnák a kötelességem végzését vagy azt, hogy gyakoroljam az igazságot, azért, hogy ne essek kísértésbe, hogy el tudjam fogadni Isten próbatételeit és el tudjam fogadni az Ő fegyelmezését.” Alávetésre hajlandó szívvel kell rendelkezned. Amikor ezek a gondolatok vannak a szívedben, akkor hogyan ne látná őket Isten? Hogyan ne figyelhetne rájuk? Isten tehát cselekszik. Néha, amikor egyszer-kétszer így imádkozol, Isten nem figyel rád. Amikor teszteli az ember munkáját vagy őszinteségét, nem fog szólni semmit, ám ez nem jelenti azt, hogy amit tettél, az rossz volt. Semmilyen körülmények között ne tedd próbára Istent. Ha folyton próbára teszed Istent és azt kérdezed: „Jól csinálom ezt? Láttad ezt, Istenem?”, akkor bajban vagy. Ez egy helytelen állapot. Csak a cselekvésre összpontosíts. Nem számít, hogy Isten fegyelmez, vezet, próbára tesz vagy kalauzol téged, ne törődj vele. Csak arra összpontosíts, hogy erőfeszítést tegyél arra az igazságra, amit értesz, és arra, hogy Isten szándékaival összhangban cselekedj. Ez elég. Hogy mi lesz az eredmény, az sokszor nem a te felelősséged. Mi az, amiért felelősséget kellene vállalnod? Azért, hogy tedd a kötelességet, amit tenned kell, töltsd el a kellő időt, és fizesd meg az árat, amit meg kell fizetned. Ez elég. Mindent meg kell vizsgálni, ami érinti az igazságot, és erőfeszítést kell tenni annak megértésére. A meghatározó dolog az, hogy azt az utat járják az emberek, amelyet járniuk kell. Ez elég. Ezt kellene tenniük az embereknek. Ami az érettséged szintjét illeti és azt, hogy milyen megpróbáltatásokon kellene keresztül menned, milyen fegyelmezést kellene megtapasztalnod, milyen helyzeteket kellene megtapasztalnod, valamint azt, hogy Isten hogyan gyakorol szuverenitást – ezekre a dolgokra nem szükséges figyelned. Isten majd megteszi. Azt mondod: „Csekély az érettségem. Istenem, ne kelljen megpróbáltatásoknak alávetni engem, félek!” Vajon Isten megtenné ezt? (Nem, nem tenné meg.) Nincs szükség arra, hogy aggódj. Azt mondod: „Olyan érett vagyok, és elegendő hitem van. Istenem, miért nem teszel ki engem néhány megpróbáltatásnak? Tégy próbára engem, ahogyan Jóbbal is tetted, és vedd el mindenemet!” Isten nem tenné ezt meg. Nem ismered a saját érettségedet, ám Isten jól ismeri és nagyon is tisztában van vele; Ő látja minden ember szívét. Láthatják az emberek Isten szívét? (Nem, nem láthatják.) Az emberek nem láthatják Isten szívét, tehát hogyan értik meg Istent és működnek együtt Vele? (Az Ő szavain keresztül.) Az által, hogy megértik az Ő szavait, jól teszik a kötelességüket, és ragaszkodnak a helyükhöz emberként. Mi az emberek kötelessége? Az a munka, amit az embereknek tenniük kell, és amit képesek megtenni. Isten ezeket a feladatokat adta neked. Mit tartalmaznak azok a feladatok, amiket kaptál? Azt a munkaterületet, amelyet ismersz, azokat a feladatokat, amelyeket a gyülekezet ad neked, azokat a feladatokat, amelyeket meg kellene tenned, és azokat a feladatokat, amelyeket képes vagy elvégezni. Ez egy része. A másik része az életbe való belépés kérdéséhez kapcsolódik. Képesnek kell lenned gyakorolni az igazságot és alávetni magad Istennek. Csak összpontosíts arra, hogy gyakorold az igazságot és bemenj abba. Ne figyelj arra, hogy mások hogyan értékelnek, vagy arra, hogy Isten hogyan lát téged. Ezekre a dolgokra nem kell figyelned, és nem is szükséges figyelned ezekre a dolgokra – nem ezek a dolgok azok, amelyekkel foglalkoznod kellene. Az embereknek nincs beleszólásuk a jószerencséjükbe, a balszerencséjükbe, a hosszú életükbe, mindabba, amit életük során tapasztalnak, szerencséjükbe, vagy az életükbe; senki sem tudja ezeket a dolgokat megváltoztatni. Tisztában kell lenned ezzel. Isten szuverén minden dolog felett. Az embereknek teljesen világosan fel kell ismerniük és meg kell érteniük ezt a szívükben. Ne foglalkozz semmivel Isten helyett; ne próbáld meg eldönteni, mit akar tenni Isten. Csak összpontosíts arra, hogy hatékonyan kezeld azt, amit tenned kell, amibe be kell menned, és azt az utat, amelyen lenned kell. Ez elég. Van bármi beleszólásod abba, hogy mi lesz a jövőbeli rendeltetési helyed? (Nincs.) Akkor hogyan tudod megoldani ezt a problémát? Egyrészt úgy, hogy mindazt, amit tenned kell, minden nap jól végzed, és teljesíted emberként a kötelességedet. Isten ezt a megbízatást adja mindenkinek. Erre a világra jöttél, és Isten vezetett téged egész idő alatt – nem számít, hogy adott-e neked különböző fajta ajándékokat, táplált-e, illetve adott-e tehetséget vagy képességet, ez azt mutatja, hogy Isten megbízatásokat adott neked. Nagyon is nyilvánvaló, hogy milyen megbízatást adott neked Isten, és nem szükséges, hogy közvetlenül Isten mondja el neked. Például, ha tudsz angolul, akkor Istennek minden bizonnyal ezen a területen vannak követelményei veled szemben. Ez a te kötelességed. Nem szükséges, hogy Isten leszóljon a mennyből és közvetlenül azt mondja neked: „A te kötelességed a fordítás, és ha nem csinálod, meg foglak büntetni.” Nincs szükség arra, hogy ezt mondja. Ez már nagyon világos számodra, hiszen Isten normális racionalitást, gondolkodási folyamatokat és gondolkodást adott neked, valamint e nyelv megértésének a képességét. Ez elég. Amit Isten adott neked, arra mondja, hogy tedd meg, és ezzel nagyon is tisztában vagy a szívedben. A kötelességeid végzése, valamint Isten megbízatásának elfogadásának során mindent el kell fogadnod, amit Isten tesz veled, beleértve a pozitív útmutatást, öntözést és gondoskodást, amit neked adott. Például úgy, hogy gyakran eszed és iszod Isten szavait, prédikációkat hallgatsz, gyülekezeti életet élsz, beszélgetsz az igazságról és harmonikusan együttműködsz másokkal, miközben teljesíted a kötelességedet. A másik része ennek az egyéni életbe való belépés által történik – ez a legfontosabb. Egyesek mindig tudni akarják, hogy van-e életük és hogy hatékonyak-e. Rendben van, ha futólagosan elgondolkodsz ezeken a dolgokon, de ne ezekre összpontosíts. Olyan ez, mint minden évben elvetni a terményt – a gazdák közül egyik sem mondja, hogy mennyi termésnek kell lennie abban az évben, és hogy ha nem érik el az eredményt, akkor meg fognak halni. Ők nem ilyen ostobák. Mindannyian elvetik a magokat, amikor ideje van, majd öntözik, trágyázzák és normálisan gondozzák azokat. Aztán majd a megfelelő évszakban garantált az aratás. Ilyen hitednek kell lennie; ez az igazi hit Istenben. Ne légy olyan számító Istennel, hogy azt mondod: „Múltkoriban tettem némi erőfeszítést, meg fog vajon jutalmazni Isten?” Nem elfogadható folyton jutalmakat kérni, ahogy egy irodai dolgozó kéri a bérét a hónap végén. Nem elfogadható folyton a fizetséget kérni. Az emberek hite túl gyenge, és nincs valódi hitük Istenben. Amint világosan látod, hogy Isten követésének útja az üdvösségre vezető út, és a valódi élet, hogy ez a helyes út, amelyet az embereknek követniük kell, és az az élet, amellyel a teremtett lényeknek rendelkezniük kell, akkor csak arra összpontosíts, hogy törekedj az igazságra és keresd a valóságba való belépést, figyelj Isten szavaira, járj és cselekedj abba az irányba, amerre Isten irányít téged. Ez így helyes. Ne kérdezd mindig Istent: „Istenem, meddig tart még, amíg az út végéig nem követtelek Téged? Mikor fogok üdvözülni? Mikor leszek megjutalmazva és kapok koronát? Mikor érkezik el Isten napja?” Ezek mind olyan állapotok, amelyekkel az emberek rendelkeznek, de vajon attól ez helyes is? (Nem.) Egyesek azt mondják: „Ha mindenki törvényszegő, a törvényt nem lehet betartatni”, ám ez a mondás tévhit, nem állja meg a helyét és nincs összhangban az igazsággal. Az a tény, hogy mindenkinek vannak ilyen állapotai, azt bizonyítja, hogy mindenkinek van romlott beállítottsága, így mindannyiuknak orvosolniuk kell ezt a problémát és túl kell jutniuk ezen az akadályon. Mindig magadat kell vizsgálnod a szívedben, ne arra összpontosíts, hogy azt nézed, mások hogy vannak; mialatt pedig magadat vizsgálod, ki kell javítanod, bármilyen romlott állapotod van is. Az emberek elméje dinamikus, és mindig aktívan gondolkodik – az egyik pillanatban balra hajlanak, majd a másikban jobbra hajlanak; gondolkodásmódjuk egy kicsit mindig téves. Nem a megfelelő úton járnak. Ragaszkodnak mások követéséhez, a világban lévő elvetemült irányzatok követéséhez és ahhoz, hogy a rossz úton járjanak. Ez az emberek természetlényege, és nem tudják irányítani, még ha akarják sem. Ha nem tudod irányítani, akkor ne irányítsd. Ha felszínre jön egy helytelen szándék vagy nézet, akkor javítsd ki. Ily módon az általad feltárt romlottság fokozatosan csökkenni fog. Tehát hogyan tudod helyre hozni? Imádkozás által és azáltal, hogy folyamatosan megértést nyersz és megfordítod a dolgokat. Néha bárhogyan is próbálod megfordítani a dolgokat, azok a dolgok felszínre jönnek, ezért ne figyelj rájuk, és csak tedd azt, amit tenned kell. Ez a legkönnyebb módszer. Szóval mi is az, amit az embereknek tenniük kell? Jól teljesíteni a kötelességüket és tartani magukat a kötelességükhöz. Nem utasíthatod el azt a megbízatást, amelyet Isten adott neked; jól kell elvégezned azt. Ezt leszámítva, ami az egyéni életbe való belépést illeti, mindent meg kell tenned, hogy törekedj az igazságra, miközben a kötelességedet teszed, és dolgozz keményen, hogy elérd azt a szintű belépést, amelyet el tudsz érni. Azt, hogy végül megfelelsz-e, Isten fogja eldönteni. Az emberek saját érzései és ítéletei használhatatlanok. Az emberek nem dönthetik el saját sorsukat, és képtelenek értékelni viselkedésüket, vagy meghatározni, hogy mi lesz a végleges sorsuk. Csak Isten tudja ezeket a dolgokat megítélni és eldönteni. Bíznod kell abban, hogy Isten igaz. A nem hívők szavaival élve, merned kell cselekedni, merned kell felelősségre vonhatónak lenni a cselekedeteidért, merned kell szembenézni a tényekkel, és képesnek kell lenned felelősséget vállalni. Azoknak az embereknek, akiknek van lelkiismeretük és értelmük, jól kellene teljesíteniük a kötelességüket és felelősséget kellene vállalniuk.

Döntő fontosságú, hogy az emberek gyakran önvizsgálatot tartsanak, és döntő fontosságú, hogy az emberek elfogadják, hogy Isten átvizsgálja őket. Az is döntő fontosságú, hogy az emberek keressék az igazságot, megfordítsák állapotaikat és nézeteiket, és kiemelkedjenek belőlük, amikor vizsgálják önmagukat és úgy találják, hogy helytelen állapotaik vagy nézeteik vannak. Így anélkül, hogy észrevennéd, egyre kevesebb helytelen állapotot fogsz megtapasztalni, és egyre tisztábban fogod látni azokat. Miután megváltoztatod helytelen állapotaidat, a benned lévő pozitív dolgok növekedni fognak, és egyre nagyobb tisztasággal fogod tenni a kötelességedet. Habár kívülről a beszédmódod és a személyiséged ugyanaz lesz, mint azelőtt, az életfelfogásod megváltozik. Milyen módokon lesz ez látható? Képes leszel követni az igazságalapelveket, amikor dolgokat teszel és a kötelességedet teljesíted, és képes leszel felelősséget vállalni ezekben a dolgokban; amikor azt látod, hogy mások felületesen tesznek dolgokat, dühös leszel, és amikor elvetemült jelenségeket látsz, valamint passzív, negatív, helytelen és elvetemült gyakorlatokat, amelyek romlott beállítottságokat fednek fel, meg fogod vetni azokat. Minél többet szemléled ezeket a dolgokat, annál nagyobb undort érzel majd, és egyre kritikusabb leszel irányukban. Amikor olyan embereket látsz, akik nagyon hosszú ideje hisznek Istenben, és akik nagyon világosan beszélnek szavakról és doktrínákról, de semmilyen gyakorlati munkát nem végeznek, és nincsenek alapelveik, dühös leszel és gyűlölni fogod azt. Különösen, amikor vezetőket és dolgozókat látsz, akik nem végeznek valódi munkát, akik mindig csak szavakról és doktrínákról beszélnek, és akik évek óta hisznek Istenben, de nem változtak meg, akkor tisztán fogod látni őket, képes leszel leleplezni és jelenteni őket, és igazságérzettel fogsz rendelkezni. Nem csak magadat fogod utálni, de azt is, amikor ezek az elvetemült és igazságtalan dolgok történnek. Ez azt fogja bizonyítani, hogy változás történt benned. Képes leszel az igazság szemszögéből, Isten oldaláról és a pozitív dolgok szemszögéből szemlélni a problémákat, és kezelni a körülötted lévő embereket, eseményeket és dolgokat – ez fogja mutatni, hogy változás zajlott le benned. Vajon még mindig szükséged lesz arra, hogy Isten értékeljen téged? Nem – képes leszel magad is érzékelni ezt. Például azelőtt, ha azt láttad, hogy valaki felületesen teszi a dolgokat, azt gondoltad: „Ez normális. Én is ugyanilyen vagyok. Ha nem így csinálná a dolgokat, akkor úgy tűnne, mintha én csinálnám felületesen a dolgokat.” Mindenki felületesen csinálta a dolgokat, ezért úgy érezted, egész jól csináltad. Akkor többé már nem így fogsz gondolkodni. Azt fogod gondolni: „Elfogadhatatlan felületesen csinálni a dolgokat. Isten házának munkája fontos. Elég lázadó volt az is, hogy én felületes módon tettem dolgokat – miért vagytok olyanok, mint én voltam, és miért teszitek ti is így a dolgokat?” Azt fogod gondolni, hogy annyira tudatlan és éretlen voltál azelőtt, hogy az a mód, ahogyan a dolgokat láttad, annyira megvetendő és szégyenletes volt, és semmiképpen nem tudnál számot adni róla Istennek, és a lelkiismereted nem lesz képes felülkerekedni ezen. Az a tény, hogy képes leszel arra, hogy ilyen gondolataid és érzéseid legyenek, azt fogja bizonyítani, hogy az igazság és Isten szavai már gyökeret eresztettek és kicsíráztak benned. Az a nézőpont, amelyből a dolgokat szemléled, valamint azok a mércék, amelyek alapján értékeled a dolgokat, megváltoztak. Már egy teljesen más ember leszel, mint azelőtt, amikor a romlott beállítottságaid közepette éltél. Már valóban megváltoztál. Mostanra változtatok már egy kicsit? (Egy kicsit.) Most már változtatok egy keveset, és időnként, amikor azt látjátok, hogy az emberek felületesen csinálnak dolgokat, nem akarják gyakorolni az igazságot, és mindig a test kényelmébe merülnek, akkor nem gondoljátok, hogy ez jó dolog. Azonban ha arra kérnének, hogy menj, segíts nekik és támogasd őket, a sátáni filozófiák még mindig korlátoznának téged. Habár felismered ezt a problémát az emberekben, nem mersz semmit mondani, mert attól félsz, hogy megbántod őket, sőt még azt is gondolod: „Senki sem választott meg engem csoportvezetőnek, úgyhogy nem szükséges beleütnöm az orromat mások dolgába.” Amikor ezekkel az igazságtalan és negatív dolgokkal találkozol, beszédedben és tetteidben képtelen vagy kiállni az igazság oldalán, vagy felelősséget vállalni; egyszerűen szemet hunysz, és úgy gondolod, nagyszerű így viselkedni, elhatárolódni a vitáktól. Azt gondolod: „Ha valami rosszul sikerül, annak semmi köze nem lesz hozzám. Kitérek a golyó elől.” Ha még mindig vannak ilyen nézeteid, akkor vajon képes leszel gyakorolni az igazságot? Lesz életbe való belépésed? Ilyen nézetekkel a szívedben álhívő vagy, és képtelen vagy elfogadni az igazságot. Ez az oka annak, hogy az ilyen nézetek nem maradhatnak kijavítatlanul. Ha azt akarod, hogy legyen életbe való belépésed, egyrészt képesnek kell lenned ellenőrizni magadat. Másrészt pedig elsősorban Isten átvizsgálását kell elfogadnod. Ha azt veszed észre, hogy szemrehányás van a szívedben, akkor el kell gondolkodnod magadon, és ki kell találnod, honnan származik ez a szemrehányás. Ha érzed, hogy Isten átvizsgál téged, és hiszed, hogy Isten átvizsgál téged, akkor el kell fogadnod az Ő átvizsgálását. Csak az által lesz motivációd az igazság gyakorlására és arra, hogy bemenj az igazságba, ha gyakran érzel bűnbánatot, nyugtalanságot a szívedben, és azt, hogy tartozol Istennek azért, mert azokban az állapotokban vagy. Az igazságvalóságokba való belépésnek vannak bizonyos normái és gyakorlati megnyilvánulásai. Jelenleg milyen mértékben mentetek be ezekbe? (Amikor egy helyzet felmerül, sok hiányosságot látok magamban, de sok időt töltök megrekedve abban az állapotban. Nem tudom, hogyan tegyem magamévá az igazság nézőpontját, hogy elemezzem vagy megértsem, milyen problémáim vannak, nincs tisztánlátásom magammal szemben; nem látom tisztán magamat, és gyakran más emberek állapotát sem tudom tisztán látni.) Ha magadat nem látod tisztán, akkor másokat sem tudsz tisztán látni. Ez az állítás helyes. Amikor másoknak problémája van, azt gondolod, annak semmi köze hozzád, de valójában az állapotok következetesek és ugyanazok. Ha nem látod tisztán a saját állapotodat, akkor a saját problémáidat sem leszel képes megoldani, nemhogy másokét. Amint megoldottad a problémáidat, képes leszel mások problémáit nagyon tisztán látni, és azonnal helyrehozni azokat. Ha azt akarod, hogy legyen életbe való belépésed, a következő két dologhoz kell tartanod magad: az egyik, hogy jól kell tenned a kötelességedet, a másik pedig, hogy mialatt a kötelességedet teljesíted, gyakran kell önvizsgálatot tartanod, keresned kell az igazságot, hogy visszafordítsd különböző helytelen nézeteidet, gondolataidat, álláspontjaidat, szándékaidat és állapotaidat, és ki kell lépned mindenfajta helytelen állapotból. Ha megvan az erőd ahhoz, hogy kilépj belőlük, akkor le fogod győzni a Sátánt és leveted romlott beállítottságaidat. Ekkor megfordultál. Kiemelkedtél a passzív és negatív állapotaidból, és ezek az állapotok nem fognak kényszeríteni vagy irányítani. Ez önmagában is előrelépés. Először ezt a problémát kell megoldanotok. Milyen negatív vagy passzív állapotaitok vannak? Egyesek úgy gondolják: „Én már csak ilyen vagyok. Semmit nem tudok tenni azért, hogy helyrehozzam az arrogáns beállítottságomat. Mindenesetre Isten tud róla, és úgy vélem, már besorolt engem. Olyan sokszor próbáltam megváltozni, de még mindig ugyanaz vagyok. Egyszerűen ilyen vagyok.” Rossz véleménnyel vagy magadról, ám ez egy negatív állapot; ez kicsit olyan gondolkodásmód, hogy átadod magad a kétségbeesésnek. Nem kerested az igazságot, hogy megoldd ezt a problémát, akkor miért gondolod, hogy reménytelen vagy? Az emberek gyakorta élnek ilyen állapotokban; a romlottság egy pillanatnyi kinyilatkoztatása, és azt hiszik, hogy már besorolták őket, és hogy ők már csak ilyen típusú emberek. Ez egy negatív állapot; ezt vissza kellene fordítani, és ki kellene emelkedned belőle. Milyen más negatív vagy passzív állapotaitok vannak még? (Gyakran élek olyan állapotban, amelyben az adottságaim vagy képességem alapján teszek dolgokat, és nincs életbe való belépésem. Ez az állapot nagyon súlyos.) Amikor az emberek az adottságaikra vagy a képességükre alapozva tesznek dolgokat, akkor mindig szeretnek másokkal versengeni, ezt gondolva: „Hogy lehet az, hogy te képes vagy elvégezni ezt a feladatot, de én nem? Keményen kell dolgoznom és erőfeszítést kell tennem erre a feladatra, hogy megpróbáljam jobban csinálni nálad!” Ebben kibontakozott az ördögi természeted. Mit kellene tenni ezzel? Ha ilyen motivációd vagy kiindulópontod van, amikor csinálsz valamit, ne törődj vele. Ez egy pillanatnyi megnyilatkozás, vagy egy pillanatnyi tudatlan gondolat. Ne eszerint cselekedj, és rendben leszel. A dolgokat praktikus módon kell csinálnod, és úgy, ahogy tenni kell azokat. Ha nehézséggel találkozol, ragadd magadhoz a kezdeményezést és nézd meg, mások hogyan kezelték azt. Ha jól kezelték, akkor beszélj velük és tanulj tőlük. Így visszafordítod majd a helytelen állapotaidat. Ha vannak ilyen gondolataid, és romlottságot társz fel magadban, de nem úgy cselekszel, akkor a romlott beállítottságaid semmissé válnak. Azonban, ha vannak ilyen gondolataid és úgy is cselekszel, a tetteid pedig még súlyosabbak, mint a gondolataid, akkor ez bajt jelent, és összekuszálja a dolgokat. Az emberek romlott beállítottsága az, amit Isten a legjobban gyűlöl.

Isten hozzáállása a romlott beállítottságaidhoz nem az, hogy rejtsd el, takard el, vagy álcázd azokat. Inkább megengedi, hogy felfedd azokat, leleplez téged és arra késztet, hogy tudomást szerezz róluk. És ha tudomást szereztél róluk, akkor kész is? Nem. Miután tudomásod van róluk, és tudod, hogy helytelen a romlott beállítottságaid szerint tenni a dolgokat, és hogy ez az út zsákutca, Isten elé kell járulnod, imádkoznod kell Hozzá és keresned kell az igazságot, hogy feloldd a romlott beállítottságaidat. Isten meg fog világosítani téged és helyes utat ad neked a gyakorlásra. Isten szavai elmondják, hogy mit kellene tenniük az embereknek, ám az embereknek romlott beállítottságaik vannak, és néha nem akarnak úgy tenni, ahogy Isten mondja; a maguk módján akarják tenni a dolgokat. Tehát mit tesz Isten? Isten szabadságot ad neked és megengedi, hogy egyelőre így cselekedj. Ahogy továbbra is így cselekszel, falba fogsz ütközni és úgy érzed majd, hogy elszúrtad. Akkor vissza fogsz menni Istenhez és megkérdezed, hogy mit kellene tenned. Isten azt fogja mondani: „A szívedben érted az Én követelményeimet. Akkor hát miért nem hallgatsz Rám?” Te pedig azt fogod felelni: „Akkor fegyelmezz meg engem, Istenem.” Isten megfegyelmez majd és ez fájni fog, így azt fogod gondolni: „Isten nem szeret engem. Hogy lehet ilyen kegyetlen velem? Ő olyan szívtelen.” Isten azt fogja mondani: „Rendben, akkor nem teszem ezt többé. Folytasd csak tovább a dolgokat úgy, ahogy szándékozod”, és visszakerülsz ugyanarra az útra, ahol korábban voltál. Tenni fogod a dolgokat, újra falnak ütközöl és eltöprengsz: „Valami nem stimmel azzal, amit csinálok. Vissza kell mennem és meg kell vallanom a bűneimet. Tartozom Istennek.” Újra vissza fogsz menni Istenhez, imádkozol és keresel, megérted, hogy amit Isten mond, az helyes, majd úgy teszel, ahogy Isten mondja. De amikor ezt teszed, azt gondolod majd: „Ha ezt teszem, az sérti a büszkeségem. Először talán a büszkeségemmel kell törődnöm.” Akkor ismét bajban leszel, és megint alul maradsz. Idővel így fogsz újra és újra oda-vissza járkálni. Ha az emberek képesek elgondolkodni magukon, ha mindig felismerik magukban az elhajlásokat, ha elgondolkodnak a romlott beállítottságaikon és megértik azokat, majd keresik az igazságot, hogy feloldják azokat, akkor ezzel a tapasztalattal az érettségük is folyamatosan növekedni fog. Azok az emberek, akiknek van szívük, akik hajlandóak gyakorolni az igazságot és szeretik a pozitív dolgokat, fokozatosan egyre kevesebb visszaesést és kudarcot fognak megtapasztalni; azok a részeik, amelyek alávetettek Istennek, növekedni fognak, és azok a részeik, amelyek szeretik az igazságot, növekedni fognak. Ezért engedi meg Isten neked, hogy elbukj és lázadj, mialatt megtapasztalod és gyakorlod az igazságot; Ő nem nézi ezeket a dolgokat. Nem arról van szó, hogy Isten többé nem fog akarni téged, vagy arról, hogy a pokolba fog küldeni vagy halálra ítél, amiért egy alkalommal nem hallgattál Rá. Isten nem tesz ilyet. Miért mondják azt, hogy Isten szeretete rendkívül hatalmas, amikor megmenti az embereket? Ebben nyilvánul meg Isten szeretete. Az emberek iránti toleranciájában és türelmében nyilvánul meg. Folyamatosan elvisel, de nem kényeztet el téged. Isten türelme arról szól, hogy Ő ismeri az emberek érettségét, ismeri veleszületett befogadóképességüket, tudja, hogy az emberek bizonyos körülmények között mit tárnak fel és mit tudnak elérni érettségük alapján, valamint megengedi, hogy felfedd ezeket a dolgokat, bizonyos teret adva neked, és elfogadva téged, amikor visszatérsz Hozzá és őszintén megbánod, miközben elismeri a bűnbánatod őszinteségét is. Ezért amikor visszatérsz és megkérdezed Istent, hogy helyes-e így cselekedni, Isten továbbra is elmondja és válaszol neked. Isten türelmesen el fogja neked mondani, hogy helyes így cselekedni, és megerősítést ad neked. De ha ismét meggondolod magad, és azt mondod: „Istenem, nem akarom ezt tenni. Ez nem előnyös számomra, boldogtalanná tesz és kényelmetlenül érzem magam tőle – még mindig úgy gondolom, hogy a magam módján kell tennem a dolgokat, így nem szégyenülök meg, finom és simulékony leszek, és minden tekintetben képes leszek eleget tenni magamnak – először az egyéni vágyaimat fogom kielégíteni.” Isten azt fogja mondani: „Lemaradhatsz, de ezzel te vagy az, aki végül veszíteni fog, nem Én.” Amikor Isten megment téged, néha megengedi neked, hogy ilyen akaratos legyél; ez az Ő toleranciája és az az irgalom, amelyet tanúsít az emberek iránt. Az emberek azonban nem lehetnek elnézőek önmagukkal szemben, amikor látják az Ő irgalmát, és nem kezelhetik egyfajta gyengeségként az Ő türelmét és toleranciáját, illetve nem tekinthetik azokat ürügynek az Ellene való lázadásra és arra, hogy ne figyeljenek az Ő szavaira. Ez lázadó mivolt és gonoszság az emberek részéről. Az embereknek ezt világosan kell látniuk. Az a tolerancia és türelem, amelyet Isten tanúsít irántad, határtalan. Ha képes vagy érzékelni Isten komoly szándékait, az jó dolog. Nem arról van szó, hogy Isten képtelen szélsőséges intézkedésekkel megmenteni téged – meg kell értened, hogy Isten cselekedetei mögött alapelvek vannak. Ő sokféleképpen tesz dolgokat, de nem használ szélsőséges intézkedéseket. Miért van ez? Isten megengedi neked, hogy megtapasztalj mindenféle viszontagságot, csalódottságot, megpróbáltatást, valamint sok kudarcot és visszaesést. Végső soron azáltal, hogy megengedi, hogy megtapasztald ezeket a dolgokat, Isten felismerteti veled, hogy minden, amit Ő mondott, helyes és az igazság. Ugyanakkor ráébreszt, hogy az, amit gondolsz és képzelsz, valamint saját elképzeléseid, tudásod, filozófiai elméleteid, filozófiáid és azok a dolgok, amelyeket a világban tanultál, és amelyeket a szüleid tanítottak neked, mind tévesek, és hogy ezek a dolgok nem tudnak téged a helyes útra vezetni az életben, és nem tudnak az igazság megértésére elvezetni, sem arra, hogy Isten elé járulj. Ha még mindig e dolgok szerint élsz, akkor a bukás útját járod, valamint az Istennek való ellenállás és Isten elárulásának útját. A végén Isten világossá teszi majd ezt számodra. Ez a folyamat olyasvalami, amit meg kell tapasztalnod, és csak így érhetők el eredmények, ám ezt Isten számára is fájdalmas látni. Az emberek lázadóak és romlott beállítottságaik vannak, ezért szenvedniük kell egy kicsit, és meg kell tapasztalniuk ezeket a visszaeséseket. E szenvedés nélkül semmiképpen nem tisztulhatnának meg. Ha valakinek tényleg olyan szíve van, amely szereti az igazságot, és igazán hajlandó elfogadni Isten különböző módszereit az üdvösségre és megfizetni az árat, akkor nem szükséges olyan sokat szenvednie. Isten valójában nem akarja, hogy annyit szenvedjenek az emberek, és nem akar olyan sok visszaesést és kudarcot megtapasztaltatni velük. Azonban az emberek túlságosan lázadóak; nem hajlandóak úgy csinálni, ahogy mondják nekik, nem hajlandóak alávetni magukat, és képtelenek a helyes úton járni vagy a rövidebb utat választani; csak a maguk útját járják, lázadnak Isten ellen és ellenállnak Neki. Az emberek romlott dolgok. Isten mindössze annyit tehet, hogy átadja őket a Sátánnak, és különböző helyzetekbe helyezi őket, hogy folyamatosan eddze őket, így lehetővé téve számukra, hogy mindenféle tapasztalatra szert tegyenek és mindenféle leckét megtanuljanak, valamint hogy mindenféle elvetemült dolog lényegét megértsék. Utána, amikor az emberek visszatérnek, és újra megnézik, fel fogják ismerni, hogy Isten szavai az igazság, elismerik, hogy Isten szavai az igazság, és elismerik, hogy Isten minden pozitív dolog valósága, és Ő az, aki igazán szeret, aggódik, és aki meg tudja menteni az embereket. Isten nem akarja, hogy az emberek annyit szenvedjenek, de az emberek túlságosan lázadóak, a rossz utat akarják választani, és keresztül akarnak menni ezen a szenvedésen. Istennek nincs más választása, mint hogy különböző helyzeteknek tegye ki az embereket, hogy folyamatosan eddze őket. Milyen mértékig vannak az emberek végső soron megedzve? Addig a mértékig, amikor azt mondod: „Mindenféle helyzetet megtapasztaltam, és most végre értem, hogy Istenen kívül nincs olyan személy, esemény vagy dolog, amely meg tudná értetni velem az igazságot, amely rávehetne, hogy élvezzem az igazságot, vagy rávehetne, hogy belépjek az igazságvalóságokba. Ha engedelmesen gyakorlok Isten szavai szerint, ha engedelmesen megmaradok az ember helyén, ha fenntartom teremtett lényként való státuszomat és kötelességemet, ha engedelmesen elfogadom Isten szuverenitását és intézkedéseit, ha nem panaszkodom tovább, és nem is kívánok túlzó dolgokat Istentől, és igazán alá tudom vetni magam a Teremtő előtt, csak akkor leszek olyasvalaki, aki igazán aláveti magát Istennek.” Amikor az emberek elérnek erre a szintre, akkor igazán meghajolnak Isten előtt, és Istennek nem kell több helyzetet kialakítania számukra, hogy megtapasztalják. Nos, melyik utat kívánjátok választani? Szubjektív vágyai szerint senki nem akar szenvedni, és senki sem akar visszaeséseket, kudarcot, nehézségeket és csalódásokat, vagy csapásokat megtapasztalni, de nincs más út. Az embereknek sátáni természete van; túlságosan lázadóak, gondolataik és nézeteik pedig túlságosan bonyolultak. Szíved minden nap állandó ellentmondásban, küzdelemben és zűrzavarban van. Kevés igazságot értesz, az életbe való belépésed sekélyes, és nincs erőd legyőzni a test elképzeléseit, képzelődéseit és romlott beállítottságait. Mindössze annyit tehetsz, hogy felveszed az ember szokásos megközelítését: folyamatosan kudarcot és csalódást tapasztalsz, folyamatosan elesel, nehézségek sújtanak, és fetrengsz a mocsokban, amíg el nem jön az a nap, mikor ezt mondod: „Belefáradtam. Elegem van. Nem akarok így élni. Nem akarom ezeket a kudarcokat megtapasztalni. Hajlandó vagyok a Teremtő elé járulni engedelmességben; hallgatni fogok arra, amit Isten mond, és azt teszem, amit Ő mond. Csak ez a helyes út az életben.” Csak azon a napon leszel képes Isten elé járulni, amikor teljesen meggyőződtél és elismered a vereséget. Megértettetek ebből valamit Isten természetéről? Mi Isten hozzáállása az emberekhez? Bármit is tesz Isten, a legjobbat akarja az embereknek. Mindegy, milyen helyzeteket állít fel, vagy mire kér téged, mindig a legjobb eredményt szeretné látni. Tegyük fel, hogy keresztülmész valamin, és visszaesésekkel és kudarccal szembesülsz. Isten nem szeretné látni, hogy elbátortalanodsz, amikor kudarcot vallasz, hogy azt hiszed, véged van, és megkaparintott a Sátán, majd lemondasz magadról, soha többé nem állsz talpra, és csüggedésbe zuhansz – Isten nem ezt a végeredményt szeretné látni. Mit szeretne látni Isten? Azt, hogy habár esetleg kudarcot vallottál ebben az ügyben, képes vagy keresni az igazságot és elgondolkodni magadon, megtalálni a kudarcod okát, elfogadni a leckét, amit ez a kudarc tanított neked, emlékezni arra a jövőben, tudni, hogy rossz így cselekedni, és hogy csak az Isten szavai szerinti gyakorlás a helyes, valamint felismerni: „Rossz ember vagyok. Romlott sátáni beállítottsággal rendelkezem. Lázadó mivolt lakozik bennem. Messze vagyok azoktól az igaz emberektől, akikről Isten beszél, és nincs Istent félő szívem.” Tisztán láttad ezt a tényt; eljutottál az ügy igazságának felismerésére, és e visszaesés, e kudarc által nyertél egy kis értelmet és megértél. Ezt akarja látni Isten. Mit jelent megérni? Azt jelenti, hogy Isten képes megnyerni téged, hogy képes vagy az üdvözülésre, hogy képes vagy bemenni az igazságvalóságokba, és hogy ráléptél az istenfélelem és a gonosz kerülésének útjára. Isten azt reméli, hogy az emberek a helyes utat választják. Isten komoly szándékokkal tesz dolgokat, és mindez az Ő rejtett szeretete, ám az emberek gyakran nem képesek ezt érzékelni. Az emberek szűklátókörűek és rendkívül kicsinyesek. Abban a pillanatban, hogy nem élvezhetik Isten kegyelmét és áldásait, panaszkodnak Istenre, negatívvá válnak és dühből cselekszenek, Isten azonban nem rója fel ezt nekik. Egyszerűen úgy kezeli őket, mint a tudatlan gyerekeket és nem akadékoskodik velük. Olyan körülményeket teremt az emberek számára, amelyekből megtudhatják, hogyan érhető el a kegyelem és az áldások, megérteti velük, hogy mit jelent a kegyelem az ember számára, és mit tud levonni belőle az ember. Tegyük fel, hogy szeretsz olyasmit enni, amire Isten azt mondja, hogy rossz az egészségednek, ha mértéktelenül fogyasztod. Nem hallgatsz Rá, és ragaszkodsz ahhoz, hogy azt edd, Isten pedig lehetővé teszi, hogy szabadon így dönts. Ennek eredményeképp beteg leszel. Miután több ízben megtapasztaltad ezt, felismered, hogy a szavak, amelyeket Isten szól, valóban igazak, hogy amit Ő mond, az igaz, hogy az Ő szavai szerint kell gyakorolnod, és hogy ez a helyes út. Mi következik tehát ezekből a visszaesésekből, kudarcokból és szenvedésből, amelyeket megtapasztalsz? Az egyik dolog, hogy érzékelheted Isten komoly szándékait. A másik, hogy általuk elhiheted és biztosan érezheted, hogy Isten szavai helyesek, és hogy mind gyakorlati, a hited pedig növekszik Istenben. Ráadásul azáltal, hogy megtapasztaltad ezt a kudarccal teli időszakot, rájössz Isten szavainak igaz voltára és pontosságára, látod, hogy Isten szavai az igazság, és megérted az igazság gyakorlásának alapelvét. Így pedig jó, ha megtapasztalod a kudarcot – habár ez egyben olyasvalami is, ami szenvedést okoz, és megedz téged. Ám ha az ily módon való megedzés végül arra késztet, hogy visszatérj Isten elé, hogy megértsd az Ő szavait és az igazságként a szívedbe fogadd azokat, valamint arra, hogy megismerd Istent, akkor a megedzés, a visszaesések és a kudarcok, amelyeket átéltél, nem voltak hiába. Isten ezt az eredményt kívánja látni. Egyesek azonban azt mondják: „Mivel Isten olyan toleráns az emberekkel, én egyszerűen elengedem magam, úgy teszem a dolgokat, ahogy jónak látom, és úgy élek, ahogy akarok.” Rendben van ez? (Nem, nincs rendben.) Amit a teremtett lényeknek tenniük kellene, az az, hogy a szerint a helyes út szerint gyakoroljanak, amely felé Isten irányította őket, és ne térjenek le róla. Ha képtelenek teljes mértékben összhangban lenni Isten szándékaival, akkor addig, amíg nem sértik meg az igazságot, és el tudják fogadni, hogy Isten átvizsgálja őket, ez rendben van. Ez a minimális norma. Ha eltévelyedsz az igazságtól, nem imádkozol, nem keresel, akkor túl messzire kóboroltál Istentől, és már veszélyes területre léptél. Amikor túl messzire vagy Istentől, nem teszed a kötelességedet a gyülekezetben, és már elhagytad azt a teret, ahol Isten az emberek megmentésén munkálkodik, a Szentlélek abbahagyja a rajtad való munkálkodást, és nem lesz esélyed, sem üdvösség, amiről beszélni lehetne. Számodra Isten szeretete csak üres szavak.

Ha hiszel Istenben, először meg kell értened Istent, meg kell értened az Ő szándékait, és a hozzáállását az emberhez. Ha ezt teszed, tudni fogod, hogy Isten végső soron mely igazságot akarja megértetni veled, és melyikbe akarja, hogy bemenj, és meg fogod érteni, mely utat kell követned. Miután megtudod ezeket a dolgokat, mindent meg kell tenned, hogy együttműködj azzal, amit Isten tenni akar, és azzal, amit meg akar valósítani benned. Ha nem tudsz igazán együttműködni és az energiád és erőd kimerült, akkor ez van; Isten nem fogja kényszeríteni az embereket. Azonban az emberek nem fektetik bele teljes erejüket ezekbe a dolgokba. Ha nem teszed bele minden erődet az igazság gyakorlásába, hanem az áldások és az igazság koronájának megszerzésébe teszed minden erődet, akkor letértél a helyes útról. Erőfeszítést kell tenned az igazság gyakorlására, és arra, hogy együttműködj azokkal a küldetésekkel és kötelességekkel, amelyeket Isten ad neked; önmagadból kell adnod és teljes szívedből fel kell áldoznod magad ezekért a dolgodért. Ekkor összhangban leszel Isten szándékaival. Isten nem törődik az olyan emberekkel, akik nem látják el megfelelően a kötelességeiket, azonban az, hogy nem törődik velük, nem azt jelenti, hogy nincsenek alapelvek az Ő tettei mögött. Amikor Isten nem törődik velük, az azt mutatja, hogy Ő toleráns, elfogadó és türelmes. Tudja, hogy milyen dolgokat kell az embereknek megtapasztalniuk az életükben, minek az elvégzésére képesek ezek a teremtett lények és mire nem, mit tudnak bizonyos típusú emberek elvégezni bizonyos életkorban, és mit nem. Isten a legvilágosabban látja ezeket a dolgokat, sokkal jobban, mint maguk az emberek. Azonban csupán azért, mert Isten tisztában van ezekkel a dolgokkal, nem mondhatod azt, hogy: „Rendben, akkor tégy úgy, ahogy akarsz, Istenem. Semmiről nem kell gondolkodnom. Egész nap csak üldögélhetek és várhatom, hogy a manna lehulljon a mennyből. Rendben van, ha mindent Isten intéz.” Az embereknek minden tőlük telhetőt meg kell tenniük az együttműködésért felelősségeik végrehajtása során, azokat a dolgokat, amelyeket meg kellene tenniük, azokat a dolgokat, amelyekbe be kellene menniük, azokat a dolgokat, amelyeket gyakorolniuk kellene, valamint azokat a dolgokat, amelyek teljesíthetők az ember veleszületett képességein belül. Mit jelent az, hogy megtenni a lehető legtöbbet az együttműködésért? Azt jelenti, hogy időt és energiát kell a kötelességedbe fektetned, szenvedned kell és árat kell fizetned érte. Néha a büszkeségednek, hiúságodnak és önérdekednek veszteséget kell szenvednie, és teljesen el kell engedned sóvárgásodat a rendeltetési hely után, és áldás utáni vágyadat. Ezeket a dolgokat el kell engedni, tehát muszáj elengedned őket. Például Isten azt mondja: „Ne vágyakozz a test kényelmei után, mert nem hasznos az életed növekedése szempontjából.” Képtelen vagy alávetni magad Neki, és miután számos kudarcot átéltél, azt gondolod: „Istennek igaza van. Vajon miért nem tudom gyakorlatba ültetni, és lázadni a test ellen? Képtelen vagyok a változásra? Vajon Isten is így lát engem? Nem fog megmenteni? Veszett ügy vagyok, így csupán munkás leszek, és munkát végzek a végsőkig.” Elfogadható ez? (Nem, nem az.) Az emberek gyakran vannak ebben az állapotban. Vagy csak az áldásokat és a koronát hajszolják, vagy pedig – miután átéltek néhány kudarcot – azt gondolják, nem alkalmasak a feladatra, és hogy Isten szintén ítéletet mondott felettük. Ez tévedés. Ha képes vagy időben megfordítani a dolgokat, megváltoztatni a szívedet és az elmédet, elengedni a kezeid által elkövetett gonoszságot, visszatérni Isten elé, megvallani és megbánni Istennek, elismerni, hogy a tetteid és az út, amelyen jársz, téves, és be tudod ismerni saját kudarcaidat, majd tudsz gyakorolni a szerint az út szerint, amelyet Isten mutatott neked, anélkül, hogy feladnád az igazságra való törekvést, bármennyire szennyezett vagy is, akkor helyesen cselekszel. A beállítottságukban bekövetkező változások és az üdvözülés megtapasztalás során az emberek szükségszerűen sok nehézséggel fognak találkozni. Például azzal, hogy képtelenek alávetni magukat azoknak a helyzeteknek, amelyeket Isten helyezett eléjük; saját különféle gondolataikkal, nézeteikkel, képzelődéseikkel, romlott beállítottságukkal, ismeretükkel és ajándékaikkal, vagy másképp, saját különböző problémáikkal és hibáikkal. Mindenféle nehézséggel meg kell küzdened. Amint leküzdötted ezt a számtalan nehézséget és állapotot, és szívedben véget ért a harc, akkor birtokodban lesznek az igazságvalóságok, többé már nem kötnek meg ezek a dolgok, szabaddá és felszabadulttá válsz majd. Az egyik probléma, amellyel ebben a folyamatban az emberek gyakran találkoznak az, hogy mielőtt felfedezik magukban a problémákat, azt gondolják, jobbak mindenki másnál, és áldottak lesznek akkor is, ha senki más nem, épp úgy, mint Pál. Amikor felfedezik nehézségeiket, semminek gondolják magukat, és azt gondolják, hogy számukra mindennek vége. Mindig két véglet van. Mindkét végletet le kell küzdened, hogy ne térj el sem az egyik, sem a másik irányba. Amikor nehézséggel találkozol, még akkor is, ha már tisztában vagy azzal, hogy a probléma kimondottan nehezen kezelhető és nehéz lesz megoldani, a megfelelő módon kell szembenézned vele, Isten elé kell járulnod és az Ő segítségét kell kérned a helyrehozásához, és az igazság keresése által apránként kell felmorzsolnod azt, ahogyan a hangyák szétrágnak egy csontot, és meg kell fordítanod ezt az állapotot. Bűnbánatot kell tanúsítanod Isten előtt. A bűnbánat bizonyíték arra, hogy olyan szíved van, amely elfogadja az igazságot és alávetett a hozzáállásod, ami azt jelenti, hogy van remény arra, hogy elnyerd majd az igazságot. Ha pedig mindezek közepette bármi további nehézség megjelenne, ne félj. Gyorsan imádkozz Istenhez és támaszkodj Rá; Isten titokban figyel és vár rád, és ameddig nem távolodsz el Isten irányítási munkájának keretétől, áramlásától és hatókörétől, addig van remény a számodra – semmiképpen nem szabad feladnod. Ha mindaz, amit feltársz, egy normális romlott beállítottság, akkor amennyiben képes vagy megérteni ezt és elfogadni az igazságot és gyakorolni az igazságot, el fog jönni a nap, amikor ezek a problémák megoldódnak. Hinned kell ebben. Isten az igazság – miért kell félned attól, hogy ezt a te kis problémádat nem lehet megoldani? Ezt az egészet meg lehet oldani, akkor hát miért vagy negatív? Isten nem mondott le rólad, akkor hát miért mondasz le magadról? Nem szabad feladnod, és nem szabad negatívnak lenned. A megfelelő módon kell szembenézned a problémával. Ismerned kell az életbe való belépés normális törvényeit, és képesnek kell lenned arra, hogy normális dolgoknak tekintsd a romlott beállítottság feltárulását és megnyilvánulását, ahogyan az alkalmankénti negativitást, gyengeséget és zavarodottságot is. A beállítottság megváltoztatásának folyamata hosszú és ismétlődő dolog. Amikor tisztán látod ezt a pontot, akkor képes leszel megfelelően szembenézni a problémákkal. Néha a romlott beállítottságod komolyan tárul fel, és ez undort kelt mindenkiben, aki csak látja, és gyűlölöd magad. Vagy néha túlságosan laza vagy, és Isten megfegyelmez. Ez nem ok a félelemre. Ha Isten fegyelmez téged, ha törődik veled és megóv téged, ha munkálkodik benned, és mindig veled van, akkor ez azt bizonyítja, hogy Isten nem mondott le rólad. Még ha vannak is idők, amikor úgy érzed, Isten elhagyott téged, és elmerültél a sötétségben, ne félj: mindaddig, amíg életben vagy és nem a pokolban, van esélyed. Azonban ha olyan vagy, mint Pál, aki makacsul az antikrisztusi utat járta, és végül arról tanúskodott, hogy neki az élet krisztus, akkor számodra mindennek vége. Ha észhez tudsz térni, akkor még mindig van esélyed. Milyen esélyed van? Az, hogy Isten elé járulhatsz, és még imádkozhatsz Hozzá és kérheted: „Ó Istenem! Kérlek, világosíts meg engem, hogy megérthessem az igazságnak ezt az aspektusát, és a gyakorlás útjának ezt az aspektusát.” Amennyiben egyike vagy Isten követőinek, van reményed az üdvösségre, és eljuthatsz a végsőkig. Elég érthetőek ezek a szavak? Még mindig hajlamosak vagytok a negativitásra? (Nem.) Amikor az emberek értik Isten szándékait, akkor az ő útjuk széles út. Ha nem értik az Ő szándékait, akkor keskeny út, sötétség van a szívükben, és nincs út, amelyen járhatnának. Azok, akik nem értik az igazságot, ilyenek: szűk látókörűek, mindig szőrszálhasogatóak, folyton panaszkodnak Istenre és félreértik Őt. Ennek eredményeképp minél tovább mennek, annál inkább eltűnik az útjuk. Valójában az emberek nem értik Istent. Ha Isten úgy bánna az emberekkel, ahogy ők azt elképzelik, az emberi faj már réges-rég el lett volna pusztítva.

Pál hét bűne a romlott emberi faj tipikus feltárulásait képviseli, de Pál volt a legsúlyosabb eset. Természetlényege már meghatározott volt – ilyen ember, volt ő. Azonban ezek a romlott beállítottságok minden romlott emberben közösek; minden emberben megvannak különböző mértékben. Ezek az állapotok mind romlott beállítottságból erednek. Habár nem ugyanaz a típusú ember vagy, mint Pál, te is rendelkezel ezekkel a romlott beállítottságokkal; csak éppen nem olyan súlyosan nyilvánítod ki őket, mint ő. Jelenleg az ilyen fajta állapotokat, amelyekkel többségetek rendelkezik, Isten a romlott beállítottság feltárulásainak tekinti. Azonban Pál nem csupán romlott beállítottságot tárt fel; az Istennek való ellenállás útján járt és makacsul megtagadta a bűnbánatot. Elítélték és kárhoztatták. Démoni természete volt, és ezen az igazsággyűlölő démoni természeten nem lehetett segíteni. Ezután beszélgetnetek kellene erről a tanításról és össze kellene hasonlítanotok magatokat vele. Ennek célja, hogy felismerjétek ezeknek a Pál által elkövetett hibáknak a súlyosságát, majd felfedjétek mindazokat a romlott állapotaitokat, amelyek olyanok, mint Páléi, és lépésről lépésre kijavítsátok azokat. E romlott beállítottságok kijavításának lényege az, hogy képessé tegye az embereket arra, hogy egyre növekvő emberi mivolthoz való hasonlatossággal, és egyre növekvő Istennel való összeférhetőséggel éljenek. Csak akkor tudnak az emberek igazán Isten elé járulni, összeférhetőek lenni Vele, valódi teremtett lények lenni, és elérni, hogy Isten megelégedettséggel nézzen rájuk, ha kijavítják ezeket a romlott beállítottságokat. Találtok hasonlóságokat magatokkal? (Kicsit hiányosak vagyunk e tekintetben.) Ami a legjobban hiányzik belőletek, az az igazság. Az igazság az, amelybe be kellene mennetek. Most elég sok dolog van bennetek, ám e dolgok többsége romlott és rossz. Van némi nevetséges tudásotok, túl kicsinyesek vagytok, mindig az ügyleteken és a kereskedésen gondolkodtok, túl sok negatív dolgotok van, és negatívvá váltok, ha nem jól csináltok egy feladatot, vagy ha nehézséget észleltek. Ha azt látod, hogy Isten munkája nincs összhangban a kívánságaiddal, akkor negatív érzelmek ébrednek benned, szembeszállsz az Ő munkájával és harcolsz ellene. Amikor elérsz valami kis eredményt a munkádban, a fejedbe száll a dicsőség és megfeledkezel magadról. Arrogánssá válsz, és nem tudod, hol a helyed az univerzumban, azt hiszed, jobb vagy mindenki másnál, és azt akarod, hogy Isten koronát és jutalmat adjon neked cserébe; még ahhoz is van bátorságod, hogy nyilvánosan féktelen legyél. Összefoglalva, ezek az állapotok megegyeznek Pál állapotaival – ugyanazok, és Isten utálja őket.

Összefoglaltuk és meghatároztuk Pál hét fő bűnét. Pál végül elnyerte büntetését. Amikor Isten döntötte Pál sorsáról, csupán egy bűnére alapozva tette ezt? (Nem.) Együttvéve, ez volt az a vég, amit kapnia kellett; ez volt az a mód, ahogy be kellett végeznie. A tények előttetek vannak; nem tagadhatjátok őket. Ha vannak köztetek olyanok, akik az elejétől a végéig olyan úton járnak, mint Pál, akiknél megmutatkozik Pálnak mind a hét bűne, és akik nem képesek keresni az igazságot, hogy megoldják azokat, vajon a ti sorsotok mi lesz végül? (Ugyanaz, mint Pálé.) Antikrisztus-démonná váltok, mint Pál, és meg kell büntetni titeket. Amikor megbüntetnek, ne vádold Istent igazságtalansággal. Ehelyett dicsérned kellene Isten igazságát, és ezt mondani: „Isten igaz! Isten leleplezte Pál hét bűnét, és az Ő szavai elmagyarázták azokat. Én voltam az, aki nem ment be az Ő szavaiba!” Most a dolgok mások, mint kétezer évvel ezelőtt; Isten minden igazságról világosan és átláthatóan beszél az embereknek, és le van írva neked, hogy meghalld és megértsd, valamint meglásd, hogy ez az, ahogy Isten munkálkodik, és ahogyan megvalósítja a dolgokat a való életben is. Ha még mindig képtelen vagy bemenni az igazságba, és nem tudod Isten szavai szerint helyrehozni a romlott beállítottságodat, ne okold Istent azért, hogy megbüntet téged az Ő igaz természete szerint. A Jelenések könyvében Isten azt mondta: „Velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint” (Jelenések 22:12). Isten mindenkinek aszerint fizet meg, amit cselekszik. Ez Isten igaz természete. Azoknak, akik hisznek Istenben, Isten szavainak fényében kellene elgondolkodniuk magukon és megérteniük magukat, valamint Pál hét bűnének a fényében, amelyeket Isten leleplezett, és igaz bűnbánatra kellene jutniuk. Ez az, amit Isten helyesel.

2018. június 14.