Az ötödik napon a változatos és különféle formákban megjelenő élet különböző módokon láttatja a Teremtő hatalmát
Ezt mondja az Írás: „Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt! És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle úszó élőlényeket és a különféle madarakat. És látta Isten, hogy ez jó” (1Mózes 1:20-21). Az Írás világosan elmondja nekünk, hogy ezen a napon Isten megteremtette a vizekben élő teremtményeket és a levegő madarait, ami annyit tesz, hogy megteremtette a különféle halakat és madarakat, és mindegyiküket fajtája szerint osztályozta. Ily módon a föld, az egek és a vizek Isten teremtésével gazdagodtak...
Ahogy Isten szavai elhangzottak, azonnal friss új élet elevenedett meg a Teremtő szavai közepette, mindegyik különböző formában. Helyükért tülekedve, ugrándozva, örömükben hancúrozva érkeztek a világba... Mindenféle alakú és méretű halak szelték a vizet; mindenféle kagylók nőttek ki a homokból; pikkelyes, páncélos és gerinctelen teremtmények sarjadtak sietve különféle formákban, nagyok és kicsik, hosszúak és rövidek. Ugyanígy a hínár különféle fajtái is élénk növekedésnek indultak, a változatos vízi élet ritmusára himbálózva, hullámozva, felpezsdítve az állóvizeket, mintha ezt mondanák nekik: „Gyerünk már! Hozd a barátaidat is! Hiszen soha többé nem leszel egyedül!” Attól a pillanattól, hogy az Isten által megteremtett különféle élő teremtmények megjelentek a vízben, minden friss új élet vitalitást hozott a vizekbe, amelyek oly sokáig nyugalomban voltak, és új korszakot vezetett be... Ettől a ponttól kezdve összebújtak, együtt maradtak, és nem tartottak távolságot maguk között. A víz a benne élő teremtményekért létezett, táplálva az ölelésében lakozó minden életformát, és minden élet a víz kedvéért, gondoskodása miatt létezett. Mindegyik élettel ruházta fel a másikat, ugyanakkor mindegyik ugyanúgy bizonyságot tett a Teremtő teremtésének csodálatos és nagyszerű voltáról és a Teremtő hatalmának felülmúlhatatlan erejéről...
Ahogy a tenger nem volt néma többé, úgy az egeket is elkezdte betölteni az élet. Egymás után röppentek fel kisebb-nagyobb madarak a földről az égre. A tengeri teremtményektől eltérően nekik szárnyaik voltak, karcsú és kecses testüket pedig tollak borították. Szárnyaikkal csapkodtak, büszkén, gőgösen mutogatták csodaszép tollazatukat és a Teremtőtől kapott különleges képességeiket és funkcióikat. Szabadon szárnyaltak, ügyesen siklottak menny és föld között, füves síkságokon és erdőkön keresztül... A levegő kedvencei, minden dolog kedvencei voltak. Hamarosan ők lettek a kapocs menny és föld között, és ők továbbították az üzeneteket minden dolognak... Énekeltek, vidáman le-lecsaptak, ujjongást, nevetést és élénkséget hoztak az egykor még üres világba... Tiszta, dallamos énekükkel, a szívükben rejlő szavakkal dicsőítették a Teremtőt az életért, amelyet Tőle kaptak. Vígan táncoltak, hogy megmutassák a Teremtő teremtésének tökéletességet és csodálatos voltát, és egész életüket annak szentelik majd, hogy bizonyságot tegyenek a Teremtő hatalmáról az Általa rájuk ruházott különleges élet révén...
Akár a vízben voltak, akár az égen, a Teremtő parancsára az élőlényeknek ez a bősége az élet különféle konfigurációiban létezett, és a Teremtő parancsára fajuk szerint gyűltek össze – és ezen a törvényen, ezen a szabályon egy teremtmény sem változtathatott. Sohasem merészelték áthágni a Teremtő által számukra szabott határokat, és nem is voltak képesek erre. Ahogy a Teremtő elrendelte, éltek és szaporodtak, szigorúan ragaszkodtak a Teremtő által számukra megszabott életpályához és törvényekhez, és tudatosan betartották az Ő kimondatlan parancsait, mennyei rendeleteit és utasításait, amelyeket nekik adott, egészen a mai napig. A maguk különleges módján társalogtak a Teremtővel, eljutottak odáig, hogy értékeljék a Teremtő szándékát, és engedelmeskedtek az Ő parancsainak. Soha egyikük sem vétett a Teremtő hatalma ellen, Ő pedig gondolataiban gyakorolta fölöttük uralmát és parancsolt nekik; nem ejtett ki szavakat, de a Teremtő egyedülálló hatalma irányította az összes néma dolgot, amely nem rendelkezett nyelvi funkcióval, és különbözött az emberiségtől. Az Ő hatalmának e különleges módon való gyakorlása arra késztette az embert, hogy új tudást nyerjen és új értelmezést alkosson meg a Teremtő egyedülálló hatalmáról. Itt el kell mondanom nektek, hogy ezen az új napon a Teremtő hatalmának gyakorlása ismét megmutatta a Teremtő egyediségét.
Következőként nézzük meg az Írás e szakaszának utolsó mondatát: „Látta Isten, hogy ez jó.” Szerintetek mit jelent ez? Ezek a szavak Isten érzelmeit tartalmazzák. Isten figyelte, hogyan jön létre és áll szilárdan az Ő szavainak köszönhetően minden, amit megteremtett, és hogyan kezd fokozatosan változni. Isten ekkor elégedett volt a szavai által létrehozott különféle dolgokkal és a különféle cselekedetekkel, amelyeket véghezvitt? A válasz az, hogy „látta Isten, hogy ez jó”. Mit láttok itt? Mit jelent az, hogy „látta Isten, hogy ez jó”? Mit jelképez? Azt jelenti, hogy Istennek megvolt az ereje és bölcsessége megvalósítani azt, amit eltervezett és előírt, megvalósítani a célokat, amelyeknek megvalósításába belekezdett. Amikor Isten végzett az egyes feladatokkal, megbánást érzett? A válasz továbbra is az, hogy „látta Isten, hogy ez jó”. Más szavakkal: nemcsak hogy megbánást nem érzett, de egyenesen elégedett volt. Mit jelent az, hogy nem érzett megbánást? Azt jelenti, hogy Isten terve tökéletes, hogy az Ő ereje és bölcsessége tökéletes, és hogy egyedül az Ő hatalma által lehet megvalósítani ezt a tökéletességet. Amikor az ember teljesít egy feladatot, Istenhez hasonlóan ő is láthatja, hogy az jó? Elérheti a tökéletességet mindaz, amit az ember tesz? Elvégezhet az ember valamit egyszer s mindenkorra? Ahogy az emberek mondják: „semmi nem tökéletes, csak jobb” – semmi, amit az ember tesz, nem érheti el a tökéletességet. Amikor Isten látta, hogy minden, amit tett és elért, jó, mindent, amit Isten készített, az Ő szavai véglegesítettek, vagyis amikor „látta Isten, hogy ez jó”, minden, amit Ő készített, maradandó formát öltött, fajtája szerint osztályozódott, és egyszer s mindenkorra rögzített pozíciót, célt és funkciót kapott. Továbbá a szerepüket minden dolog között és az utat, amelyet meg kell tenniük Isten minden dologra kiterjedő irányítása folyamán, Isten már megváltoztathatatlanul elrendelte. Ezt a mennyei törvényt adta a Teremtő minden dolognak.
„Látta Isten, hogy ez jó” – ezek az egyszerű, alulértékelt, oly sokszor figyelmen kívül hagyott szavak az Isten által minden teremtménynek adott mennyei törvény és mennyei rendelet szavai. Ezek a Teremtő hatalmának egy másik, gyakorlatiasabb és mélyebb megtestesülése. Szavai által a Teremtő nemcsak képes volt megnyerni mindazt, aminek megnyerésébe belekezdett, és megvalósítani mindazt, aminek megvalósításába belekezdett, hanem kezében is tudta tartani mindazt, amit megteremtett, és hatalma alatt uralni minden dolgot, amelyet készített, sőt, mi több, minden rendszeres és szabályos volt. Minden dolog szintén az Ő szava által szaporodott, létezett és pusztult el, sőt az Ő hatalma révén létezett az Őáltala megszabott törvény közepette, és egy sem volt kivétel ez alól! Ez a törvény abban a pillanatban lépett érvénybe, amikor „látta Isten, hogy ez jó”, és Isten irányítási tervéért létezni, folytatódni és működni fog mindaddig a napig, amíg a Teremtő vissza nem vonja! A Teremtő egyedülálló hatalma nemcsak abban nyilvánult meg, hogy Ő képes volt minden dolgot megteremteni és megparancsolni létrejöttüket, hanem abban is, hogy képes minden dolgot kormányozni és uralmat gyakorolni fölöttük, életet és vitalitást adományozni minden dolognak, mi több, abban is, hogy képes egyszer s mindenkorra elérni, hogy mindaz, amit az Ő terve keretében meg fog teremteni, tökéletes formában, tökéletes életfelépítésben és tökéletes szerepben jelenjen meg és létezzen az Őáltala alkotott világban. Így abban is megnyilvánult, hogy a Teremtő gondolatai nem voltak alávetve semmiféle korlátozásnak, nem határolta be őket az idő, a tér vagy a földrajzi adottságok. Amint az Ő hatalma, úgy a Teremtő egyedülálló identitása is változatlan marad örökkévalóságtól örökkévalóságig. Az Ő hatalma mindig is az Ő egyedülálló identitásának képviselője és szimbóluma lesz, az Ő hatalma és identitása pedig mindig is egymás mellett fognak létezni!
(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)