A legtöbben közöttetek kiszabadultatok a vallásból és elfogadták Isten utolsó napokbeli munkáját. Naponta eszitek és isszátok Isten jelen szavait, részt vesztek a Bárány menyegzői lakomáján, és megalapozódtatok az igaz úton. Őszintén feláldozzátok magatokat Istenért, és elnyertétek az Ő jóváhagyását. Most milyen ismeretetek és megbecsülésetek van az Istenbe vetett hit fogalmát illetően? Miben különbözik ez attól, amit a valláson belül tudtatok az Istenbe vett hitről? Vajon mostanra tényleg értitek, hogy valójában mi a vallásba, illetve az Istenbe vetett hit? Van-e különbség a vallásba, illetve az Istenbe vetett hit között? Miben rejlik a különbség? Mélyükre hatoltatok-e ezeknek a kérdéseknek? Milyen ember a szokásos hívő, aki a vallásban hisz? Mire összpontosít? Hogyan kellene definiálnunk a vallásba vetett hitet? A vallásba vetett hit annak elismerése, hogy van Isten, és a vallásban hívők bizonyos változtatásokat eszközölnek a viselkedésükben: nem ütnek meg vagy szidnak embereket, nem tesznek másoknak ártó rossz dolgokat, nem követnek el különböző bűntetteket és nem szegik meg a törvényt. Vasárnaponként gyülekezetbe mennek. A vallásban hisznek. Ez azt jelenti, hogy ha jól viselkednek és gyakran járnak gyülekezetbe, az azt bizonyítja, hogy valaki a vallásban hisz. Amikor valaki a vallásban hisz, elismeri, hogy van Isten, és azt gondolja, hogy Istenben hinni annyit tesz, hogy jó emberek vagyunk; amennyiben nem követ el bűnt és nem tesz rossz dolgokat, akkor képes lesz a mennybe jutni, amikor meghal, és jó sorsa lesz. A hite lelki szinten táplálja őt. Ilyetén a vallásba vetett hit az alábbiak szerint is definiálható: A vallásban hinni azt jelenti, hogy valaki elismeri a szívében, hogy van Isten; hiszi, hogy a mennybe juthat, amikor meghal; hogy lelki tartóoszlop van a szívében; némileg megváltoztatja a viselkedését; és jó ember. Ez minden. Ami pedig azt illeti, hogy az Isten, akiben hisznek, létezik-e vagy sem, ki tudja-e fejezni az igazságot, mi az, amit kér tőlük – erről fogalmuk sincs. Mindezt a Biblia tanításai alapján következtetik ki és képzelik el. Ez a vallásba vetett hit. A vallásba vetett hit elsősorban a viselkedésbeli változásokra és a lelki támaszra való törekvés. Az ösvény azonban, amelyen az ilyen emberek járnak – az áldásokra való törekvés ösvénye – nem változott. Hibás nézeteik, elképzeléseik és képzelgéseik az Istenbe vetett hitről nem változtak. Létük alapzata, a célok és az irány, ami felé az életükben törekednek, a hagyományos kultúra elképzelésein és véleményein alapszik, és egyáltalán nem változott. Ilyen az állapota mindenkinek, aki a vallásban hisz. Akkor hát mi az Istenbe vetett hit? Isten hogyan definiálja az Istenbe vetett hitet? (Az Isten szuverenitásába vetett hitként.) Az Isten létezésébe és szuverenitásába vetett hit – ez a legalapvetőbb. Istenben hinni annyit tesz, mint megszívlelni Isten szavait, úgy létezni, élni, teljesíteni a saját kötelességét, és merülni bele a normális emberi mivolt összes tevékenységébe, ahogyan azt Isten szavai megkövetelik. Ebből az következik, hogy Istenben hinni annyit tesz, mint Istent követni, megtenni, amit Isten kér, úgy élni, ahogyan azt Ő kéri; Istenben hinni annyit tesz, mint követni Isten útját. Vajon az Istenben hívő emberek céljai és az életük iránya nem tér-e el teljesen azokétól, akik a vallásban hisznek? Mi tartozik hozzá az Istenbe vetett hithez? Hozzá tartozik, hogy az emberek képesek-e hallgatni Isten szavaira, elfogadni az igazságot, levetni a romlott beállítottságokat, mindent eldobni Isten követéséért, és hűnek lenni a kötelességeikben. Ezek a dolgok közvetlen összefüggésben vannak azzal, hogy meg lehet-e menteni őket. Most már tudjátok, mi az Istenbe vetett hit meghatározása. Akkor vajon hogyan gyakoroljuk az Istenbe vetett hitet? Mit követel meg Isten az Őbenne hívőktől? (Azt, hogy becsületes emberek legyenek és törekedjenek az igazságra, a beállítottságbeli átalakulásra és Isten ismeretére.) Milyen követelményeket támaszt Isten az emberek külső viselkedését illetően? (Megköveteli, hogy az emberek legyenek ájtatosak, nem pedig kicsapongók, és éljék meg a normális emberi mivoltot.) Az emberekben legyen meg a szentek alapvető méltóságteljes viselkedése, és éljék meg a normális emberi mivoltot. Mivel kell hát rendelkeznie valakinek ahhoz, hogy normális emberi mivolta legyen? Ez sok olyan igazsághoz kapcsolódik, amelyet az embernek hívőként gyakorolnia kell. Csak mindezen igazságvalóságokkal rendelkezve van az illetőnek normális emberi mivolta. Vajon hisz valaki Istenben, ha nem gyakorolja az igazságot? Milyen következményei vannak annak, ha nem gyakorolja az igazságot? Hogyan higgyen valaki Istenben ahhoz, hogy üdvösséget nyerjen, és alávesse magát Istennek, valamint hódoljon Neki? Mindezen dolgok Isten szavainak a gyakorlásához és számos igazság gyakorlásához kapcsolódnak. Így hát az embernek Isten szavai és az Ő követelményei szerint kell hinnie Istenben, és az Ő követelményei szerint kell gyakorolnia; csak ez az Istenbe vetett igaz hit. Ez elvisz a dolog gyökeréhez. Gyakorolni az igazságot, követni Isten szavait, és Isten szavai szerint élni – ez az emberi élet helyes módja; az Istenbe vetett hit az emberi élet ösvényéhez kapcsolódik. Az Istenbe vetett hit számos igazsághoz kapcsolódik, és Isten követőinek meg kell érteniük ezeket az igazságokat. Hogyan követhetnék Istent, ha nem értik meg és fogadják el az igazságot? A vallásban hívő emberek csupán elismerik, hogy van Isten, és bíznak benne, hogy van Isten, azonban nem értik meg és nem is fogadják el ezeket az igazságokat, így hát a vallásban hívő emberek nem Isten követői. A vallásban való hithez elegendő csupán külsőleg jól viselkedni, visszafogottnak lenni, követni az előírásokat, és lelki támasszal rendelkezni. Ha valaki jól viselkedik és a lelkének van tartóoszlopa, valamint támasza, akkor vajon megváltozik az ösvénye az életében? (Nem.) Némelyek azt mondják, hogy a vallásba vetett hit és az Istenbe vetett hit ugyanaz. Vajon ezek az emberek akkor Istent követik? Vajon az Ő követelményei szerint hisznek Istenben? Elfogadták-e az igazságot? Ha valaki ezen dolgok egyikét sem teszi meg, akkor nem hisz Istenben és nem követi Őt. A vallásba vetett hit abban nyilvánul meg a legszembetűnőbben, hogy az illető nem fogadja el Isten jelenlegi munkáját és az Őáltala kifejezésre juttatott igazságot. Ez a vallásban hívők fő jellemvonása; ők egyáltalán nem Isten követői. A vallásba vetett hit csupán viselkedésbeli változásra és lelki támaszra törekvés; semmi igazság nincs benne. A vallásban hívőknek tehát nem fog megváltozni az életfelfogásuk, az igazságot sem fogják gyakorolni, és nem lesznek képesek Isten szavainak a meghallgatására és arra, hogy alávessék magukat Őneki. Ez eldönti azt, hogy igazi tudásuk sem lesz Istenről. Ha valaki a vallásban hisz, legyen bármilyen jó a viselkedése, ismerje el bármily határozottan Istent, és legyen bármily magasztos az Őbelé vetett hit teóriája, az illető nem Isten követője. Akkor hát kit követ? Még mindig a Sátánt követi. Mi az alapja annak, amit megél, amire törekszik és áhítozik, és amit gyakorol? Mitől függ a létezése? Biztosan nem az Isten szavaiban lévő igazságtól. Továbbra is a Sátán romlott természete szerint él, a Sátán logikája és filozófiája szerint viselkedve. Minden, amit mond, hazugság, csöppnyi igazság sincs benne. Egyáltalán nem változott meg a sátáni beállítottsága, és még mindig a Sátánt követi. Az életszemlélete, az értékei, a világgal való bánásmódja, valamint a viselkedési alapelvei mind-mind a Sátán természetének a megmutatkozásai. Csak a külső viselkedése változott némileg, azonban az életének az ösvénye, a létezésének a módja, a dolgokat illető szemlélete egyáltalán nem változott meg. Ha valaki igazán hisz Istenben, akkor mi változhat meg benne néhány év leforgása alatt? (Megváltozik az életszemlélete és az értékei.) Meg fog változni az illető létének az egész alapzata. Ha megváltozik a létének az alapzata, akkor mi lesz az életének az alapja? (Az élete Isten szavára és az igazságra lesz alapozva.) Vajon akkor ti minden egyes napon Isten szavai szerint éltek a beszédetekben és a cselekedeteitekben? Például többé már nem hazudsz. Miért van ez? Mi az alapod erre? (Isten követelménye, miszerint legyünk becsületes emberek.) Amikor abbahagyod a hazudozást és a megtévesztésben való részvételt, az Isten szavain alapszik, annak követelményén, hogy legyél becsületes ember, valamint az igazságon. És akkor az ösvény, amelyen az életben jársz, vajon nem más?

Foglaljuk hát össze: Mi a vallásba vetett hit? Mi az Istenbe vetett hit? Melyek a kettő közötti fő különbségek? A vallásba vetett hit a vallásba vetett meggyőződés, az előírásainak a követése, mások és a Sátán követése, valamint a Sátán hatalma alatt élés. Az Istenbe vetett hit az Ő szavainak az elfogadása, az igazság elfogadása, az Ő munkájának való alávetettség, valamint a kötelesség végzése az igazságalapelvek szerint. Ez Isten követése. Ezek a fő különbségek a vallásba, illetve az Istenbe vetett hit között. Amikor Isten házában teljesítitek a kötelességeiteket, némelyek közületek elfogadják az igazságot és egy kicsit megváltoznak, míg mások nem fogadják el az igazságot és nem változnak meg. Különbséget tudtok hát tenni e kétféle ember között: azok között, akik a vallásban hisznek, és azok között, akik Istenben hisznek? A kulcsa ennek az, hogy megnézzétek, vajon az illető az igazságra törekszik-e, és hogyan dönt, milyen ösvényen fog járni. Ha jó viselkedésre, lelki támaszra és az előírások betartására törekszel, és ha személyes nyereségre áhítozol a törekvésedben, úgy, hogy egyáltalán nem törekszel az igazságra, csupán a jó ember külsőségeire, akiben van némi jó viselkedés, azonban nincs meg benne az igazságvalóság – vajon ténylegesen mennyire lehet jó valaki, aki hozzád hasonlít? Az ilyen ember romlott beállítottsága és természetlényege egyáltalán nem változott meg. Lehet, hogy szépen beszél, de ha próbatételekkel szembesül, akkor nem tud szilárdan megállni. Az is lehet, hogy panaszkodik Istenre és elárulja Őt. Ilyen a vallásban hívő. Az Istenben hívők az összes olyan igazságot el tudják fogadni, amelyet Ő kifejezésre juttat. Önvizsgálatot tudnak tartani és az igazság szerint meg tudják ismerni magukat, őszintén meg tudják bánni a bűneiket, és végül gyakorolni az igazságot, alávetni magukat Istennek és Isten szavai szerint élni. Amikor próbatételekkel és gyötrelmekkel néznek szembe, szilárdan meg tudnak állni, csodálatos bizonyságot tudnak tenni, és hűen mindvégig követik Istent. Ők az igazi Istenhívők. Ez a különbség azok között, akik a vallásban hisznek, és azok között, akiknek Istenbe vetett hitük van.

Vannak-e köztetek olyanok, akik a szívükben csupán a homályos mennyei Istenben hisznek, azonban mindig vannak elképzeléseik a megtestesült Istenről? Ha tényleg vannak ilyen emberek, akkor ők a vallásban hisznek. A vallásban hívők nem ismerik el a szívükben a megtestesült Istent, ám ha meg is teszik ezt, mindig vannak Őrá vonatkozó elképzeléseik, és soha nem képesek rá, hogy alávessék magukat. Nem így van? Szigorú értelemben véve az ilyen emberek nem istenhívők. Lehet, hogy azt állítják, hogy hisznek Istenben, ám valójában nem nagyon különböznek a vallásban hívőktől. A szívükben mindössze a homályos Istenben hisznek; ők a vallási elképzelések és előírások követői. Vagyis bárki, aki nem törekszik az igazságra, aki csupán a jó viselkedésre és az előírások betartására összpontosít, aki nem gyakorolja az igazságot, és akinek cseppet sem változik a beállítottsága, az azt teszi, hogy a vallásban hisz. Milyen jellegzetesség különbözteti meg azokat, akik vallásban hisznek? (Kizárólag külső gyakorlatokra összpontosítanak és arra, hogy úgy tűnjön, jól viselkednek.) Melyek a cselekedeteik elvei és mi azok alapja? (Világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák.) Milyen világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák és sátáni, romlott beállítottságok vannak? Elvetemültség és csalárdság; öntörvényűség; arrogancia és önhittség; hogy mindenben enyém legyen az utolsó szó; soha nem keresni az igazságot vagy nem vállalni közösséget a testvérekkel és a nővérekkel; és amikor az ember intézkedik, mindig a saját érdekeire, a saját büszkeségére és státuszára gondol – ez mind a sátáni természeten alapuló cselekvés. Ez a Sátán követése. Ha valaki hisz Istenben, de nem szívleli meg az Ő szavait, nem fogadja el az igazságot, vagy nem veti alá magát az Ő intézkedéseinek és vezénylésének; ha csak bizonyos jó viselkedéseket tanúsít, azonban képtelen fellázadni a test ellen, és semmit nem ad fel a büszkeségéből vagy az érdekeiből; ha látszatra ugyan teljesíti a kötelességét, azonban még mindig a sátáni beállítottságai szerint él, és egyáltalán nem adta fel vagy változtatta meg a sátáni filozófiáit és létezési módjait, akkor hogyan tudna egyáltalán hinni Istenben? Ez a vallásba vetett hit. Az ilyen emberek felületesen elhagynak dolgokat és feláldozzák magukat, azonban nézzük meg az ösvényt, amelyen járnak, és mindannak eredetét és kiindulópontját, amit tesznek, ezeket a dolgokat nem Isten szavaira vagy az igazságra alapozzák, hanem továbbra is a saját elképzeléseik és képzelgéseik, a szubjektív feltételezéseik, az ambícióik és a vágyaik szerint cselekednek. Még mindig a Sátán filozófiái és természete szolgálnak létük és cselekedeteik alapjaként. Olyan dolgokban, amelyeknél nem értik az igazságot, nem keresik azt; olyan dolgokban pedig, ahol értik az igazságot, nem gyakorolják azt, nem tisztelik Isten nagyságát vagy nem tartják becsben az igazságot. Névlegesen és verbálisan hisznek Istenben és elismerik Őt, és bár úgy tűnik, képesek kötelességet teljesíteni és Istent követni, mindenben a sátáni beállítottságuk szerint élnek, amit csak mondanak és tesznek. Az általuk mondott és tett dolgok mind romlott beállítottság feltárulásai. Nem látjátok, amint gyakorolják vagy megtapasztalják Isten szavait, még kevésbé annak megnyilvánulását, hogy minden dologban keresik az igazságot és alávetik magukat annak. A cselekedeteikben először a saját érdekeiket veszik fontolóra, és először a saját vágyaikat és szándékaikat teljesítik. Olyan emberek-e ők, akik Istent követik? (Nem.) És azok, akik nem követik Istent, vajon tudnak-e változást elérni a beállítottságaikban? (Nem.) És ha nem tudnak változást elérni a beállítottságaikban, akkor vajon nem szánalmasak? Hallották és megértették Isten szavait, azonban amikor cselekednek, akkor egyszerűen túl erősek a saját kívánságaik; képtelenek Isten szavai vagy az igazság szerint gyakorolni, alapelvek szerint pedig még annyira sem. Sok évnyi Istenbe vetett hit elteltével úgy tűnik, sokkal irányíthatóbbak és jólneveltebbek. Sok jó viselkedésük van, és elég normális a lelki életük. Nincs nagy gond azzal, ahogyan másokkal érintkeznek, és némi eredménnyel elvégeznek pár kötelességet – azonban van egy problémájuk, és ez a legkomolyabb mind között. Hol található ez a probléma? Az elméjükben. Nem számít, hány éve hisznek, nem alakítottak ki normális kapcsolatot Istennel. Nem számít, mit tesznek vagy mi történik velük, az első gondolatuk ez: „Mi az, amit meg akarok tenni; mi áll az érdekemben és mi nem; mi történne, ha ezt meg ezt tenném” – először ezeket a dolgokat fontolják meg. Egyáltalán nem veszik fontolóra, hogy milyen gyakorlat dicsőítené Istent és tenne tanúságot Róla, vagy tenne eleget Isten szándékainak, és nem is imádkoznak azért, hogy megnézzék, melyek Isten követelményei és mit mondanak az Ő szavai. Soha nem figyelnek oda arra, hogy melyek Isten szándékai, vagy melyek a követelményei, és hogyan kell gyakorolniuk az embereknek ahhoz, hogy eleget tegyenek Istennek. Bár időnként imádkoznak Isten előtt és beszélgetnek Vele, csupán csak magukban beszélnek, nem keresik őszintén az igazságot. Amikor Istenhez imádkoznak és az Ő szavait olvassák, nem vonatkoztatják azokat azokra a dolgokra, amelyekkel a való életben találkoznak. Akkor vajon az Isten által elrendezett környezetben hogyan kezelik az Ő szuverenitását, intézkedéseit és vezénylését? Amikor olyan dolgokkal szembesülnek, amelyek nem elégítik ki a saját vágyaikat, akkor elkerülik ezeket és a szívükben ellenállnak nekik. Amikor olyan dolgokkal szembesülnek, amelyek megnyirbálják az érdekeiket vagy megakadályozzák az érdekeik kielégítését, akkor mindent bevetnek azért, hogy kiutat találjanak, igyekezve maximalizálni a saját hasznukat és harcolva a veszteségek elkerüléséért. Nem Isten szándékainak szeretnének eleget tenni, hanem csak a saját vágyaiknak. Vajon ez Istenbe vetett hit? Van-e az ilyen embereknek kapcsolatuk Istennel? Nem, nincs. Alávaló, hitvány, hajthatatlan és ocsmány módon élnek. Nem csupán nincs kapcsolatuk Istennel, hanem lépten-nyomon Isten szuverenitása és intézkedései ellen is mennek. Gyakran azt mondják: „Bárcsak Isten gyakorolna szuverenitást minden felett és Ő kormányozna mindent az életemben! Hajlandó vagyok engedni, hogy Isten vegye át a trónt, uralkodjon a szívemben és kormányozzon. Hajlandó vagyok alávetni magam Isten intézkedéseinek és vezénylésének.” Azonban amikor a saját érdekeiket sértő dolgokkal szembesülnek, akkor nem tudják alávetni magukat. Ahelyett, hogy az igazságot keresnék az Isten által elrendezett környezetben, azon vannak, hogy megforduljanak és megszökjenek ebből a környezetből. Nem akarják alávetni magukat Isten intézkedéseinek és vezénylésének, hanem a saját akaratuk szerint akarják tenni a dolgokat, és csak annyira, hogy az érdekeik ne sérüljenek. Teljesen figyelmen kívül hagyják Isten szándékait, csak a saját érdekeikkel, a saját körülményeikkel, valamint a saját hangulataikkal és érzéseikkel törődnek. Vajon Istenbe vetett hit ez? (Nem.) A szívükben micsoda nekik Isten? Nem egyfajta legenda? Nem egyfajta lelki támasz? Isten kívülálló és idegen a számukra. Amikor minden jól van, Isten az Uralkodójuk, a mindenük. Ám ha nem válik hasznukra az, amit Isten tesz, vagy kárt tesz az érdekeikben, illetve a méltóságukban, azt okozva, hogy megmetsszék őket, vagy próbatételeknek és szenvedéseknek teszi ki őket, akkor vajon hogyan fognak reagálni? Elmenekülnek, ellenállnak, elutasítják azt, sőt még panaszkodnak is. Némelyek talán nem mondják ki hangosan, de fájdalmat, kellemetlenséget és negativitást éreznek a szívükben. Mit jelent negatívnak lenni? Azt jelenti, hogy nem fogadják el az igazságot a szívükben, mindig ellenállnak Istennek és lázadoznak Őellene. Némelyek nem fogadják el a próbatételeket és a finomítást, azt gondolva, hogy nem helyes, ha Isten ilyen dolgokat tesz. A nagy vörös sárkány általi elfogatás és üldöztetés bármely nehézségével szembesülve némelyek arról panaszkodnak maguknak, hogy Isten igazságtalan velük. Mit gondoltok erről a gondolkodásmódról? Ha ily nyíltan hangot tudnak adni az Isten elleni panaszaiknak, amikor szenvedést okoz nekik az, amit Ő tesz, akkor vajon lehet Ő még mindig az az Isten, akiben hisznek? Ha képtelenek alávetni magukat, akkor Ő nem az ő Istenük, ezért ellen mernek szegülni Neki. Azt kívánják, bárcsak lenne egy Istentől eltérő másik isten, ezt gondolva: „Csak ha valóra váltja, amit gondolok és teszek, pontosan az én preferenciáim szerint – csak akkor lehet ő isten; csak az lehet az ő intézkedése és vezénylése. Ha isten nem szegődik az én akaratom mellé, hanem mindig szembe megy azzal, ami nekem tetszik és amit elképzelek, akkor én nem tudom alávetni magam neki, és ő nem az én istenem. Ha ő isten, akkor tegyen eleget az embereknek. Mivel az emberek isten szeme fénye, isten tegyen meg mindent a megóvásukért és a dédelgetésükért. Hogyan engedhetné meg, hogy nehézségeken, próbatételeken és kudarcokon menjenek át?” Vajon nem ilyen a legtöbb ember hozzáállása Istenhez a szívében? Ez bizony így van. A legtöbb ember, ha nincs problémája, ha minden simán megy neki, akkor úgy érzi, hogy Isten hatalmas, igaz és szeretetre méltó. Amikor Isten próbára teszi őket, megmetszi őket, fenyítésben részesíti és fegyelmezi őket, amikor arra kéri őket, hogy tegyék félre a saját érdekeiket, lázadjanak fel a hús-vér test ellen és gyakorolják az igazságot, amikor Isten munkálkodik rajtuk, vezényli és uralja a sorsukat és az életüket, akkor felszínre tör a lázadó szellemük, akkor megosztottság lesz köztük és Isten között, ami összetűzést és szakadékot teremt köztük és Isten között. Ilyenkor Isten egy cseppet sem szeretetre méltó a szívükben; egyáltalán nem hatalmas, mert amit tesz, az nem teljesíti a kívánságaikat. Isten elszomorítja őket; felzaklatja őket; fájdalmat és szenvedést hoz rájuk; feszengenek Őmiatta. Ennélfogva egyáltalán nem vetik alá magukat Istennek, hanem fellázadnak Ellene és kerülik Őt. Ezt téve vajon az igazságot gyakorolják? Isten útját követik? Istent követik? Nem. Nem számít, milyen sok elképzelésed vagy képzelgésed van Isten munkájáról, és nem számít, korábban hogyan cselekedtél a saját akaratod szerint és lázadtál fel Isten ellen, ha valóban az igazságra törekszel, és elfogadod Isten szavainak az ítéletét és fenyítését és az azok általi metszést; ha mindenben, amit Ő rendez, képes vagy követni Isten útját, megszívlelni a szavait, megtanulni felfogni az Ő szándékait, az Ő szavai és vágyai szerint gyakorolni, és képes vagy keresés által alávetni magad; és ha képes vagy teljes egészében elengedni a saját akaratod, vágyaid, megfontolásaid és szándékaid, és nem konfrontálódni Istennel, akkor Istent követed. Mondhatod azt, hogy Istent követed, ám ha mindent a saját akaratod, a saját céljaid és a saját terveid szerint teszel, nem hagyva rá azt Istenre, akkor vajon Isten még mindig a te Istened? Nem, nem az. Ha Isten nem a te Istened, akkor vajon nem üres szavakat szólsz, amikor azt mondod, hogy Istent követed? Vajon az ilyen szavakkal nem az embereket próbálod megtéveszteni? Mondhatod azt, hogy Istent követed, ám ha az összes cselekedeted és tetted, az életszemléleted és az értékeid, a hozzáállásod, valamint a dolgok megközelítésének és kezelésének az alapelvei mind a Sátántól erednek – ha mindezt teljes mértékben a Sátán törvényei és logikája szerint kezeled, akkor vajon Isten követője vagy? (Nem.) Nos, amikor az Úr Jézus elmondta a tanítványainak, hogy sok nehézséget fog elszenvedni, megölik és harmadnap feltámad, Péter így szólt az Úr Jézushoz: „Isten mentsen, Uram, Ez nem történhet meg veled!” (Máté 16:22). Mit válaszolt az Úr Péternek? („Távozz tőlem, Sátán” (Máté 16:23).) Mi volt az Úr Jézus meghatározása arra, amit Péter ekkor tett? (A Sátán munkája.) Miért mondta, hogy ez a Sátán munkája? Péter vajon a Sátán? Péter nem értette meg az Úr Jézus cselekedeteinek jelentőségét, és nem ismerte fel az Ő kilétét. Ennélfogva a Sátán szószólója lett, az ő nevében szólt, arra törekedett, hogy visszatartsa az Úr Jézust Isten akaratának követésétől. Isten szempontjából Péter a Sátán szószólójává vált. Ha valakiről csupán külsőleg tűnik úgy, hogy mindent elhagyott és végezte a kötelességét; látszólag Istent követi, azonban az összes gondolata és tette a Sátán logikájának és filozófiájának felel meg, vajon az illető valóban Isten követője? (Nem.) Nem, mert állandóan lázadozik Isten ellen, nem gyakorolja az igazságot és nem veti alá magát Istennek. Akkor hát miért hisz Istenben? Valójában mit szeretne elnyerni? Ezt képtelenség felfogni. Vajon őszintén hisz Istenben? Nem. Kicsit szebben fogalmazva a vallásban hisz. Állíthatja azt, hogy Istenben hisz, azonban Isten nem ismeri el őt. Isten gonosztevőnek fogja tartani, és nem fogja megmenteni az ilyen embert.

E gonosz és romlott emberiség soraiban a vallásban hívők olyan emberek, akik elismerik Isten létezését, akit szeretnének jó emberek lenni, jól viselkedni és kerülni a rossz dolgok megtételét. Félnek a megtorlástól, ha tán túl sok rossz dolgot tesznek, hogy akkor a pokolra jutnak, meg lesznek büntetve és örökre ez lesz a vesztük. Azt gondolják, hogy békességet eredményez az, ha valaki jó ember, és ahogy a nem hívők között tartja a mondás: „A jóknak békés az életük.” Az ilyesfajta gondolkozás hatására és az ilyen gondolatáramlatok által megfertőzve jó dolognak tartják a vallásba vetett hitüket; jobbnak gondolják magukat azoknál, akik nem hisznek, akiknek lelki támaszuk sincs, még kevésbé korlátaik. Akik nem hisznek, azok bármit megtesznek, amit csak szeretnének, és mindenféle gonosztettet képesek elkövetni a saját céljaik elérése végett. Az ilyen embereknek nincs említésre méltó rendeltetési helyük, és a halál után a pokolban fogják végezni. Ezek a vallásban hívők azt is gondolják, hogy „a nem hívők nem hisznek az élet és a halál körforgásában, sem abban, hogy megtorlás jár a gonosztettért, hogy akik ilyeneket tesznek, a pokolra jutnak és meg lesznek büntetve. Nem hisznek Isten mindenek feletti szuverenitásában. Ám minket, akik a vallásban hiszünk, megáld Isten, és a halál után el fogjuk nyerni az örök életet.” Előkelő embereknek tartják magukat, az emberiség többi részétől elkülönített szent népnek. Bár a viselkedési és a gondolkozási mintázataik átmehetnek némi változáson, az igazságot egyszerűen nem fogadják el. Ezt jelenti a vallásban hinni. Hogyan válthat át valaki a vallásba vetett hitről az Istenbe vetett hitre? Ez nem egyszerű. Akik éppen csak eljutottak az Istenbe vetett hithez, azok nem értik az igazságokat. Csak azt tudják, hogy a vallásba vetett hit jó, hogy azt jeleni, hogy jó emberek legyünk. Egyáltalán nem tudnak különbséget tenni a vallásba vetett hit és az Istenbe vetett hit között. Ennélfogva a vallásba vetett hit és az Istenbe vetett hit közötti átmenethez szükséges átmenni egy fázison, amíg meg nem értenek néhány igazságot, ami lehetővé tesz némi tisztánlátást. Ha öt vagy hat, illetve hét vagy nyolc évnyi Istenbe vetett hit után még mindig a sátáni természeted szerint élsz, még mindig a Sátánt követed, egyáltalán nem fogadod el az igazságot, kudarcot vallasz még az általad megértett igazság gyakorlásában is, elutasítod Isten munkáját, és nem vagy hajlandó elfogadni az Ő metszését, az Ő ítéletét és fenyítését, valamint az Ő szuverenitását és intézkedéseit, akkor az Istenbe vetett hited elveszítette a jelentését és az értékét. Az Istenbe vetett hit legegyszerűbben úgy írható le, hogy bízol abban, hogy van Isten, és ennek alapján követed Őt, aláveted magad Neki, elfogadod az Ő szuverenitását, irányítását és intézkedéseit, megszívleled a szavait, az Ő szavai szerint élsz, mindent az Ő szavai szerint teszel, valódi teremtett lény vagy, féled Őt és kerülöd a rosszat – csak ez az Istenbe vetett igaz hit. Ezt jelenti Isten követése. Ha azt mondod, hogy Istent követed, azonban a szívedben nem fogadod el Isten szavait, és ezeket illetően kétkedő hozzáállást tartasz fent, ha nem fogadod el az Ő szuverenitását, vezénylését és intézkedéseit, mindig elképzelések és félreértések vannak benned azzal kapcsolatban, amit Ő tesz, és panaszkodsz ezekre, mindig elégedetlenkedve; ha mindig a saját elképzeléseiddel és képzelgéseiddel méricskéled és közelíted meg azt, amit Ő tesz; és ha mindig megvannak a saját gondolataid és értelmezéseid – akkor ez gondot fog okozni. Ez nem Isten munkájának a megtapasztalása, és semmiképp nem az Ő valódi követése. Ez nem Istenbe vetett hit.

Pontosan mi is az Istenbe vetett hit? A vallásba vetett hit vajon egyenlő az Istenbe vetett hittel? A vallásba vetett hit a Sátán követése; az Istenbe vetett hit Isten követése – és kizárólag azok hisznek valóban Istenben, akik Krisztust követik. Aki cseppet sem fogadja el Isten szavait az életeként, az nem őszinte Istenhívő. Az ilyen ember álhívő, és nem számít, hány éve hisz Istenben, ez nincs hasznára. Ha valaki, aki hisz Istenben, csupán vallási rítusokban vesz részt, ám nem gyakorolja az igazságot, akkor az illető nem istenhívő, és Isten nem ismeri el. Mivel kell rendelkezned, hogy Isten elismerjen téged az Ő követőjeként? Vajon tudod, hogy Isten milyen mércével méri az embert? Isten kiértékeli, hogy mindent az Ő követelményei szerint teszel-e, hogy az Ő szavai alapján gyakorlod-e az igazságot és veted-e alá magad annak. Ez az a mérce, amivel Isten méri az embert. Isten mérése nem azon alapszik, hogy hány éve hiszel Őbenne, milyen messze jutottál, hány jó viselkedésed van, vagy hány szót és doktrínát értesz meg. Ő annak alapján mér, hogy törekszel-e az igazságra és milyen ösvényt választasz. A legtöbben verbálisan hisznek Istenben és dicsérik Őt, azonban a szívükben nem szeretik az Isten által mondott szavakat. Nem érdekli őket az igazság. Állandóan úgy hiszik, hogy a Sátán filozófiái, avagy különböző világi teóriák szerinti élet az, amit a normális emberek tesznek, hogy ily módon védi meg magát az ember, és hogy ily módon él értékkel a világban. Hát olyan emberek ezek, akik hisznek Istenben és követik Őt? Nem. A nagy és ismert emberek szavai különösen eszesnek hangzanak és könnyedén félrevezethetnek másokat. Lehet, hogy igazságként vagy betartandó jelmondatokként ragaszkodsz a szavaikhoz. Azonban ami Isten szavait, az Ő emberekre vonatkozó hétköznapi követelményét illeti, például, hogy legyenek tisztességes emberek, vagy szófogadóan és lelkiismeretesen maradjanak a helyükön, teremtett lényként teljesítsék a kötelességüket, és legyen kiegyensúlyozott és becsületes a magatartásuk, ha ezeket a szavakat nem tudod gyakorlatba ültetni, és nem tartod ezeket igazságnak, akkor nem vagy Isten követője. Azt állítod, hogy az igazságot gyakorlod, ám ha Isten ezt kérdezi tőled: „Vajon az általad gyakorolt »igazságok« Isten szavai? Vajon az általad fenntartott alapelvek Isten szavain alapszanak?” – akkor hogy adnál számot magadról? Ha nem Isten szavai jelentik számodra az alapot, akkor a Sátán szavai. A Sátán szavait éled meg, mégis azt állítod, hogy az igazságot gyakorlod és Istennek teszel eleget. Vajon nem Isten káromlása ez? Isten például azt az utasítást adja az embereknek, hogy legyenek becsületesek, azonban némelyek nem tűnődnek el azon, hogy valóban mivel jár az, ha valaki becsületes ember, hogyan gyakorolja valaki azt, hogy becsületes legyen, vajon mely általuk megélt és felfedett dolgok becstelenek, vagy hogy milyen általuk megélt és felfedett dolgok becsületesek. Az Isten szavaiban rejlő igazság lényegének átgondolása helyett a nem hívők könyveihez fordulnak. Azt gondolják: „A nem hívők mondásai is és elég jók – ezek is arra tanítják az embereket, hogy legyenek jók! Például: »A jóknak békés az életük«, »A jámbor emberek mindig győzedelmeskednek«, »Másoknak megbocsátani nem ostobaság, utólag előnyökkel jár«. Ezek a megállapítások is igazak és megfelelnek az igazságnak!” Így hát ragaszkodnak ezekhez a szavakhoz. Vajon milyen emberként tudnak élni úgy, ha betartják a nem hívők e mondásait? Meg tudják-e élni az igazságvalóságot? (Nem, nem tudják.) Hát nem sok ilyen ember van? Szert tesznek némi tudásra; olvastak néhány könyvet és néhány híres művet; nyertek némi perspektívát, és hallottak néhány híres mondást és közmondást, aztán ezeket igazságnak veszik, e szavak szerint cselekednek és végzik a kötelességüket, istenhívőkként alkalmazzák ezeket az életükben, és azt gondolják, hogy eleget tesznek Isten szívének. Vajon nem az igazság hamissággal történő helyettesítése ez? Vajon nem megtévesztésben cselekvés? Isten számára ez káromlás! Ezek a dolgok mindenkiben megnyilvánulnak, nem is kevéssé. Aki fenntartandó igazságként kezeli ezeket az emberek közül érkező tetszetős szavakat és helytálló doktrínákat, miközben félreteszi és figyelmen kívül hagyja Isten szavait, nem téve azokat a magáévá, függetlenül attól, hogy hányszor olvassák, és nem tartja igazságnak Isten szavait, vajon hisz Istenben? Istent követi? (Nem.) Az ilyen emberek a vallásban hisznek; még mindig a Sátánt követik. Azt hiszik, hogy a Sátán által mondott szavak filozofikusak, hogy ezek nagyon is mélyrehatóak és klasszikusak. A legnagyobb igazsággal bíró híres mondásoknak tartják ezeket. Nem számít, mi másról mondanak le, ezeket a szavakat nem tudják elengedni. E szavak feladása olyan lenne, mintha elveszítenék az életük alapját, mintha kiürítenék a szívüket. Milyen emberek ők? A Sátán követői, és ezért fogadják el igazságként a Sátán híres mondásait. Képesek vagytok-e más-más kontextusban boncolgatni és felismerni azokat az állapotokat, amelyekben találjátok magatokat? Például némelyek hisznek Istenben és gyakran olvassák a szavait, azonban amikor dolgok történnek velük, mindig azt mondják, hogy „anyám azt mondta”, „nagyapám azt mondta”, „ez-és-ez a híres ember egyszer azt mondta” vagy „ez-és-ez a könyv azt mondja”. Soha nem mondják, hogy „Isten szava azt mondja”, „Isten ilyen követelményeket támaszt nekünk”, „Isten ezt mondja”. Soha nem mondják ki ezeket a szavakat. Istent követik? (Nem, nem követik Őt.) Vajon könnyű az emberek számára felismerni ezeket az állapotokat? Nem, azonban az, hogy ezek ott vannak az emberekben, nagyon is káros a számukra. Lehet, hogy már három, öt, nyolc vagy tíz éve hiszel Istenben, azonban még mindig nem tudod, hogyan vesd magad alá Istennek vagy gyakorold Isten szavait. Nem számít, mi történik veled, még mindig sátáni szavakat veszel alapul; még mindig a hagyományos kultúrában keresed az alapot. Vajon Istenbe vetett hit ez? Vajon nem a Sátánt követed? Sátáni szavak és sátáni beállítottságok szerint élsz, tehát nem szegülsz-e ellen Istennek? Mivel nem gyakorlod Isten szavát és nem élsz aszerint, nem követed Isten lépteit, nem szívleled meg azt, amit Isten mond, és bárhogyan irányít vagy, vagy bármit követel, nem tudod alávetni magad, ezért nem Istent követed. Még mindig a Sátánt követed. Hol van a Sátán? A Sátán az emberek szívében van. A Sátán filozófiái, logikája és szabályai, valamint különböző ördögi szavai már régen gyökeret vertek az emberek szívében. Ez a legkomolyabb probléma. Ha az Istenbe vetett hitedben nem tudod megoldani ezt a problémát, akkor nem lesz lehetséges számodra, hogy Isten megmentsen. Ezért gyakran össze kell vetnetek Isten szavaival mindazt, amit tesztek, a gondolataitokat és a nézeteiteket, annak alapját, amiért a dolgokat teszitek, és gondolatban boncolgatni a dolgokat. Tudnotok kell, hogy a bennetek lévő dolgok közül melyek világi ügyekre vonatkozó filozófiák, népszerű szállóigék, mi hagyományos kultúra, valamint melyek származnak intellektuális ismeretekből. Tudnotok kell, hogy ezek közül melyeket tartotok mindig helyesnek és az igazságnak megfelelőnek, melyekhez ragaszkodtok úgy, mintha az igazságot jelentenék, és melyeknek engeditek meg, hogy az igazság helyébe lépjenek. Boncolgatnotok kell ezeket a dolgokat. Különösen akkor, ha úgy kezeled az általad hitt dolgokat, mint ami helyes és oly becses, akár az igazság, akkor nem könnyű átlátni ezeken – ám ha átlátsz rajtuk, akkor lényegi akadályt romboltál le. Ezek a dolgok akadályozzák azt, hogy az emberek megértsék Isten szavait, gyakorolják az igazságot és alávessék magukat Istennek. Ha egész nap zavarodott vagy és nem tudod, mihez kezdj, és nem veszed fontolóra ezeket a dolgokat, vagy nem koncentrálsz e problémák megoldására, akkor ez a rossz közérzeted gyökere, méreg a szívedben. Ha nem távolítod el őket, akkor képtelen leszel valóban követni Istent, képtelen leszel gyakorolni az igazságot vagy alávetni magad Istennek, és semmiképp nem nyerhetsz üdvösséget.

Most, miután közösséget vállaltunk e dolgok vonatkozásában, gondoltatok-e a bennetek lévő állapotokra, elképzelésekre és elfogult álláspontra, amelyek ellentmondanak Isten vágyainak, Isten követelményeinek és az igazságnak, bár ti ezeket igazságnak tartottátok, és ilyen minőségben gyakoroltátok és tartottátok fenn őket? (Nekem az volt a nézetem, hogy az ember igyekezzen jónak lenni, olyan valakinek, akit mindenki kedvel és a társaságában szeretne lenni. Amikor még nem értettem az igazságot, ezt a törekvést jogosnak és helyesnek gondoltam. Most azonban az igazsággal összemérve felismerem, hogy az ilyen ember másoknak tetszeleg. Különösen Isten leleplezését olvasva a csalárd emberekről felismertem, hogy ezt csalárd szándékkal tettem, amikor mindenben megpróbáltam fenntartani a saját hírnevem és státuszom azzal, hogy másoknak kedveskedtem, hamis benyomásokat keltettem bennük és félrevezettem őket. Időnként még Isten házának az érdekeit is feláldoztam azért, hogy másoknak tetszelegjek. Egyáltalán nem voltam jó ember, és nem rendelkeztem a hiteles ember hasonlatosságával. Amikor felfedeztem ezeket a dolgokat, az igazság keresésére vágytam, arra, hogy Isten követelményei szerint becsületes ember legyek, nem pedig talpnyaló. Olyan valaki akartam lenni, aki tényszerűen és őszintén beszél, aki mindenben egyenes, mert ez felel meg Isten szándékainak.) (Ezen időszak alatt észrevettem, hogy a külső viselkedésben beállt változásokra összpontosítottam. Például amikor néhány testvér vagy nővér azt mondta nekem, hogy arrogáns vagyok és nem könnyű együttműködni velem, akkor megpróbáltam alkalmazkodó lenni, és szelíd, barátságos módon megbeszélni velük a dolgokat. Azt tettem, amit csak mondtak nekem, és ha láttam, amint valaki hibát követ el a kötelessége végzése közben, akkor nem mutattam rá arra, hanem inkább fenntartottam a békességet és az összhangot. Most Isten közlését hallgatva látom, hogy nem Isten szavai szerint cselekedtem. A Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiái szerint cselekedtem. A külsőleg jó viselkedésemet mások félrevezetésére használtam, pedig valójában nem vetettem le a romlott beállítottságom. Nem olyan valaki voltam, aki törekszik az igazságra, és rengeteg időt elpocsékoltam.) Most már észre tudtok fenni és fel tudtok ismerni néhány helytelen álláspontot és gyakorlatot a múltból, azonban amikor az igazságot gyakoroljátok, az kimerítő a számotokra. E dolgokat észrevéve és felismerve milyen gondolataitok és érzéseitek vannak a romlott emberiség helyzetéről? Érzékeltétek-e, hogy ez a romlott emberiség szilárdan és szorosan Isten irányítása alatt áll? Tudomást szereztetek erről? (Igen.) Mikor szereztetek róla tudomást? (Amikor az igazságot akartam gyakorolni, a Sátán természete irányított és börtönzött be belülről. A szívemben küszködtem, de nem tudtam gyakorolni az igazságot, mintha valamilyen béklyót viselnék. Gyötrelmes volt.) Éreztétek-e ekkor azt, hogy a Sátán rendkívül gyűlöletes? Vagy idővel érzéketlenné váltatok, és már nem tudtatok gyűlöletet szítani magatokban? (Éreztem, hogy a Sátán gyűlöletes.) Felismertétek-e Isten emberiséget megmentő munkájának rendkívüli szükségességét? Észre tudjátok-e venni, hogy az Isten által kifejezésre juttatott szavak és igazságok, beleértve azokat is, amelyek leleplezik az emberiséget, mind valóságok, hogy nincs egyetlen frázisuk sem, amely ne lenne valós, hogy mind teljes mértékben megfelelnek a tényeknek, és ezek azok a szavak, amelyekre az emberiségnek leginkább szükségük van ahhoz, hogy megkapják az igazságot és meg legyenek mentve? Az emberiségnek égetően szüksége van Isten üdvösségére! Ha Isten nem öltött volna testet, hogy elvégezze az Ő munkáját, ha Isten nem juttatott volna kifejezésre oly sok igazságot, akkor hol találhatna rá az emberiség az üdvösséghez vezető ösvényre? A Sátánra, valamint a gonosz lelkekre hagyatkozás jelek és csodák végett mind pusztulásba visz. Azok az emberek, akik a Sátán filozófiái, logikája és törvényei szerint élnek, mindannyian a pusztítás céltáblái. Most már tudatában vagytok ennek? Ha csupán tudatában vagytok, az nem elegendő. Ez még csak a szív sóvárgása Isten üdvösségére. El tudjátok-e fogadni az igazságot, el tudjátok-e fogadni az ítéletet és a fenyítést, és le tudjátok-e vetni a romlott beállítottságotokat? Ezek a döntő fontosságú kérdések. Akik hisznek Istenben, azoknak szeretniük kell az igazságot és a pozitív dolgokat, valamint gyűlölniük kell a gonoszt és mindent, ami a Sátántól jő. Az önreflexióra és saját maguk megértésére kell összpontosítaniuk, valamint a saját romlott beállítottságuk megmutatkozásának felismerésére. Világosan látniuk kell, hogy a természetlényegük igenis förtelmes és elvetemült, Isten ellen való és Isten által utált, és képesnek kell lenniük arra, hogy visszataszítónak találják és szívből utálják magukat. Csak ekkor lehet meg az ahhoz szükséges elszántságuk és erejük, hogy kitörjenek a Sátán természetének fogságából és korlátai közül, levessék ezeket, és az igazságot gyakorolják, valamint alávessék magukat Istennek. Ezen elszántság hiányában nehéznek fogod találni az igazság gyakorlását, még akkor is, ha ez megköveteltetik tőled. Az embereknek a rabság, a manipuláció, a gyötrelem, a rombolás és a romlott beállítottságukkal való visszaélés állapotai közepette félholtra kell tusakodniuk magukat. Csak ha valaki érzi ennek a fájdalmát, akkor tudja gyűlölni a Sátánt és csak akkor lesz benne elhatározás és elszántság, hogy mindezt megváltoztatja. Csak miután elegendő szenvedést viselt már el, akkor tudja kialakítani az elszántságot és a motivációt az igazság keresésére és arra, hogy mindebből kiszabaduljon. Ha úgy érzed, hogy elég jók a Sátán dolgai, hogy ezek ki tudják elégíteni a testet és teljesíteni tudják az emberek elképzeléseit és képzelgéseit, az extravagáns vágyaikat és a különböző preferenciáikat anélkül, hogy bármi fájdalmat éreznének, vagy érzékelnék azt, ahogyan a Sátán az emberekkel kegyetlenkedik, akkor vajon hajlandó vagy mindebből kiszabadulni? (Nem.) Tegyük fel, hogy egy csalárd ember tudja, hogy csalárd, hogy szeret hazudni és nem szeret igazat mondani, és hogy mindig rejteget valamit a másokkal folytatott üzelmeiben, azonban kedvét leli ebben, azt gondolva magában: „Nagyszerű így élni! Állandóan a bolondját járatom másokkal, azonban ők nem tudják velem megtenni ugyanezt. Szinte mindig meg vagyok elégedve, ami a saját érdekeimet, büszkeségemet, státuszomat és hiúságomat illeti. Tökéletesen a terveim szerint alakulnak a dolgok, hibátlanul, zökkenőmentesen, és senki nem lát át rajtuk.” Vajon az ilyen ember hajlandó becsületesnek lenni? Nem. Az ilyen ember intelligenciának és bölcsességnek, pozitív dolgoknak hiszi a csalárdságot és a görbe észjárást. Becsben tartja ezeket a dolgokat, és nem tud meglenni nélkülük. „Ez a tökéletes viselkedési mód és az egyetlen tápláló életmód” – vélekedik. „Ez az egyetlen értékes életmód, az egyetlen olyan életmód, amely révén mások irigyelnek és felnéznek rám. Balgaság és agyalágyultság lenne tőlem, ha nem élnék sátáni filozófiák szerint. Mindig veszítenék – terrorizálnának, diszkriminálnának, és lakájként bánnának velem. A becsületes életnek nem lenne értéke. Soha nem leszek becsületes ember!” Vajon az ilyen ember fel fogja adni csalárd beállítottságát és gyakorolni fogja a becsületességet? Semmiképp sem. Nem számít, mióta hisz Istenben, hány prédikációt hallgatott és hány igazságot értett meg, az ilyen ember soha nem fogja valóban követni Istent. Soha nem fogja szívesen követni Istent, mert úgy fogja érezni, hogy ennek megtételéhez oly sok mindenről kellene lemondania, oly sok mindent kellene elhagynia, és fájdalmat, valamint veszteségeket kellene elszenvednie. Ezért egyszerűen nem fogja elfogadni ezt. Azt gondolja: „Istenben hinni annyit tesz, mint a vallásban hinni. Azt jelenti, hogy csak névlegesen hiszek, van néhány jó viselkedésem, és némi lelki támaszom – ez minden. Nem szükséges megfizetni az árát, szenvedni vagy bármit elhagyni. Amíg valaki hisz a szívében és azt mondja, hogy elismeri istent, akkor az ilyesfajta istenbe vetett hit lehetővé fogja tenni számára, hogy üdvözüljön és belépjen a menny királyságába. Mily nagyszerű az ilyen hit!” Vajon az ilyen emberek végül el fogják nyerni az igazságot? (Nem.) Mi az oka annak, hogy képtelenek lesznek az igazság elnyerésére? Az, hogy nem szeretik a pozitív dolgokat, nem sóvárognak a világosságra, és nem szeretik Isten útját, avagy az igazságot. Világi irányzatokat szeretnek követni, a hírnév, a nyereség és a státusz szerelmesei, imádnak kitűnni a tömegből, a hírnévnek, a nyereségnek és a státusznak hódolnak, a nagyok és a híresek előtt tisztelegnek, de valójában a démonokat és a Sátánokat tisztelik. A szívükben nem az igazságra vagy pozitív dolgokra törekednek; ehelyett a tudást tisztelik. A szívükben nem helyeslik azokat, akik az igazságra törekednek és tanúságot tesznek Istenről; ehelyett azokat az embereket helyeslik és csodálják, akiknek különleges tehetségeik és adottságaik vannak. Az Istenbe vetett hitükben nem az igazságra való törekvés ösvényén járnak, hanem a hírnévre, a nyereségre, a státuszra és a hatalomra törekvés útján; azon vannak, hogy nagyon ravasz emberek legyenek, akik sziporkázó fortélyokkal győznek; integrálódni próbálnak a társadalom felső rétegeibe, hogy nagy és híres emberekké váljanak. Azt akarják, hogy minden eseményen, amelyen csak megjelennek, csodálattal köszöntsék és üdvözöljék őket; az emberek bálványai akarnak lenni. Ilyen emberek akarnak lenni. Miféle út ez? Ez a démonok útja, a gonosz ösvénye. Az Istenben hívő ember nem erre az útra tér. A Sátán filozófiáit, logikáját használják, valamint az összes trükkjét, az összes fortélyát, minden felállásban, hogy személyes bizalmukra építve rászedjék az embereket, hogy azok istenítsék és kövessék őket. Ez nem az az ösvény, amelyen az Istenben hívő embereknek járniuk kell; az ilyen emberek nemcsak, hogy nem üdvözülnek, hanem Isten büntetése is éri őket – ezzel kapcsolatban a leghalványabb kétség sem lehet. Mi az alapja annak, hogy valaki üdvözülhet-e vagy sem? Ez azon alapszik, hogy az illető el tudja-e fogadni az igazságot, alá tudja-e vetni magát Isten munkájának, és az igazságra való törekvés ösvényén tud-e járni. E tényezők alapján dől el. Melyik az az ösvény, amely által valaki hitben elnyerheti Isten üdvösségét? Követnie kell Istent, meg kell szívlelnie az Ő szavait, alá kell vetnie magát az Ő vezénylésének és intézkedéseinek, továbbá az Ő követelményei, valamint az igazság szerint kell élnie. Ez az egyetlen ösvény, amely által valaki elnyerheti az üdvösséget.

2018. január 4.