Nos, vannak olyan emberek, akik hajnaltól estig dolgoznak, és elfelejtenek enni vagy aludni, amikor a kötelességüket teljesítik, képesek legyőzni a hús-vér testet, fellázadni a fizikai megpróbáltatások ellen, még akkor is képesek dolgozni, amikor betegek. Bár rendelkeznek ezekkel a megváltó tulajdonságokkal, és jó és helyes emberek, mégis vannak a szívükben olyan dolgok, amelyeket nem képesek félretenni: hírnév, nyereség, státusz és hiúság. Ha soha nem teszik félre ezeket a dolgokat, akkor vajon olyan emberek ők, akik az igazságra törekszenek? A válasz magától értetődő. Az Istenbe vetett hit legnehezebb része az, hogy elérjük a beállítottság megváltozását. Talán képes vagy rá, hogy egész életedben ne házasodj meg, vagy soha ne egyél tápláló ételeket, vagy viselj szép ruhákat; sőt, van, aki azt mondja: „Nem számít, ha egész életemben szenvedek, vagy ha egész életemben magányos vagyok, el tudom viselni – Istennel az oldalamon ezek a dolgok semmit sem jelentenek.” Könnyű legyőzni és megoldani az ilyen fizikai fájdalmakat és nehézségeket. Mit nem könnyű legyőzni? Az ember romlott beállítottságait. A romlott beállítottságokat nem lehet pusztán önuralommal megoldani. Az emberek képesek elviselni a fizikai szenvedést, hogy megfelelően teljesítsék kötelességeiket, hogy eleget tegyenek Isten szándékainak, és hogy a jövőben beléphessenek a királyságba – de vajon az, hogy képesek szenvedni és megfizetni az árat, azt jelenti, hogy megváltozott a beállítottságuk? Nem. Annak mérésére, hogy megváltozott-e valakinek a beállítottsága, ne azt nézzük, hogy mennyi szenvedést képes elviselni, vagy hogy a felszínen mennyi jó magatartást tanúsít. Az egyetlen mód annak pontos mérésére, hogy megváltozott-e egy személy beállítottsága, ha megnézzük a cselekedetei mögött álló célokat, indítékokat és szándékokat, az elveket, amelyek szerint viselkedik és intézi ügyeit, valamint az igazsághoz való hozzáállását.

Miután eljutottak az Istenben való hitre, némelyek már nem követik a világi trendeket, vagy nem figyelnek a ruhájukra és a megjelenésükre. Képesek szenvedni és keményen dolgozni, és képesek leigázni a hús-vér testet és fellázadni ellene. Ám amikor a kötelességüket teljesítik, másokkal érintkeznek és dolgokat kezelnek, ritkán becsületesek. Nem szeretnek becsületesek lenni, mindig ki akarnak tűnni és megkülönböztetni magukat, és minden mögött, amit mondanak és tesznek, szándékosság van. Fáradságos, aprólékos számításokat végeznek annak érdekében, hogy megmutassák az embereknek, milyen jók, hogy megnyerjék az emberek szívét, és hogy az emberek kedveljék őket és hódoljanak nekik, olyannyira, hogy az emberek odajönnek hozzájuk és tőlük várnak segítséget, ha valami történik velük. Ezzel felvágnak. Milyen beállítottságot fednek fel? Ez egy sátáni beállítottság. Sok ilyen ember van? Mindenki ilyen. Külsőleg minden előírást betartanak, képesek egy kicsit szenvedni, és valamennyire hajlandóak önmagukat feláldozni. Képesek elengedni néhány világi dolgot, van bennük egy kis elszántság és hajlandóság az igazság keresésére, és megalapozták az Istenbe vetett hit útját. Csakhogy a romlott beállítottságuk megmarad. Egyáltalán nem változtak meg. Még ha meg is értik az igazságot, nem tudják azt a gyakorlatba átültetni. Ezt jelenti az, hogy egyáltalán nem változtak meg. Önfejűen viselkednek mindenben – ilyen azoknak a magatartása, akik sátáni beállítottságokkal élnek. Amikor a cselekedeteik mögött álló szándék rossz, nem imádkoznak Istenhez vagy tagadják meg saját akaratukat, nem keresik az igazság alapelveit, nem fordulnak másokhoz, és nem kommunikálnak velük. Azt teszik, amit akarnak, amire éppen vágynak; meggondolatlanul és féktelenül cselekednek. Lehet, hogy külsőleg nem tesznek rosszat, de az igazságot sem gyakorolják. Tetteikben a saját akaratukat követik, és sátáni beállítottságban élnek. Ez azt jelenti, hogy nincs bennük szeretet az igazság iránt, sem vagy Istent félő szív, és nem Isten előtt élnek. Néhányan közülük talán még meg is értik Isten szavait és az igazságot, de nem tudják azokat a gyakorlatba átültetni. Ez azért van, mert nem tudják legyőzni saját vágyaikat és ambícióikat. Világosan tudják, hogy amit tesznek, az helytelen, hogy zavart és fennakadást okoz, hogy Istennek undorító, mégis újra és újra megteszik, azt gondolván: „Az Istenben való hit nem arról szól, hogy áldásokat nyerjünk? Mi a baj azzal, ha áldásokra törekszem? Elég sokat szenvedtem azokban az években, amióta hiszek Istenben; elengedtem a munkámat és feladtam a kilátásaimat a világban, hogy elnyerjem Isten jóváhagyását és áldásait. Csak az összes szenvedés alapján, amit elviseltem, Istennek meg kellene emlékeznie rólam. Meg kellene áldania és szerencsével kellene megajándékoznia engem.” Ezek a szavak megfelelnek az emberi ízlésnek. Mindenki, aki hisz Istenben, így gondolkodik – úgy érzi, hogy az áldások megszerzésének szándéka miatt egy kicsit beszennyeződni nem is olyan nagy baj. De ha alaposan átgondolod ezeket a szavakat, vajon bármelyikük megfelel-e az igazságnak, vagy része az igazság valóságának? Mindez a lemondás és szenvedés csak egyfajta jó emberi viselkedés. Ezeket a cselekedeteket az áldások megszerzésének szándéka vezérli, és mindez nem az igazság gyakorlása. Ha az ember erkölcsi mércéjével mérnénk ezeknek az embereknek a viselkedését, akkor szorgalmasnak és takarékosnak, dolgosnak és keménynek tartanánk őket. Időnként annyira belefeledkeznek a munkájukba, hogy elfelejtenek enni és aludni, és némelyikük még arra is hajlandó, hogy visszaadja az elveszett tárgyakat a tulajdonosuknak, hogy segítőkész és jótékony legyen, hogy megértéssel és nagylelkűen bánjon másokkal, hogy ne legyen fukar vagy finnyás, és hogy még azt is elajándékozza másoknak, amit a legjobban szeret. Mindezeket a viselkedéseket az ember dicséri, és aki így tesz, azt jó emberként ismeri el. Az ilyen emberek dicsőségesnek, csodálatra és elismerésre méltónak tűnnek; cselekedeteikben lelkiismeretesen erkölcsösek, igazságosak és észszerűek. Viszonozzák mások kedvességét, és törődnek a testvériséggel, olyannyira, hogy bármelyik barátjukért feláldoznák magukat, és a szenvedést is elviselnék és a világ végére is elmennének a hozzájuk legközelebb állókért. Bár talán sokan dicsérik az ilyen jó embereket, vajon ezek az emberek valóban el tudják-e fogadni az igazságot és gyakorolni tudják-e azt? Valóban feláldoznák az életüket, hogy Istent magasztalják és tanúságot tegyenek Róla? Nem feltétlenül. Nevezhetjük-e őket akkor jó embernek? Ha azt próbáljuk megítélni, hogy valaki féli-e Istent és kerüli-e a rosszat, vagy hogy megvan-e benne az igazság valósága, pontos lenne-e, ha mindig az emberi elképzelések, képzelgések, etika és erkölcs alapján értékelnénk őket? Ez megfelelne az igazságnak? Ha az emberi elképzelések, képzelgések, etika és erkölcs lenne az igazság, akkor Istennek nem kellene kifejeznie az igazságot, és nem kellene elvégeznie az ítélet és a fenyítés munkáját. Világosan kell látnod, hogy a világ és az emberiség sötét és gonosz, hogy teljesen nélkülözi az igazságot, és hogy a romlott emberiségnek szüksége van Isten megváltására. Világosan kell látnod, hogy egyedül Isten az igazság, hogy csak Isten szavai tisztíthatják meg az embert, hogy csak Isten mentheti meg az embert, és hogy bármilyen jó is egy ember viselkedése, az nem az igazság valósága, és még inkább elmarad magától az igazságtól. Bár ezek a jó magatartásformák elterjedtek és elismertek az emberek között, ezek nem az igazság, és soha nem is lesznek az, és nem tudnak semmit sem megváltoztatni. Egy olyan embert, aki feláldozná magát a barátaiért, és a világ végére is elmenne értük, rá tudnál venni, hogy elfogadja Istent és az igazságot? Abszolút nem, mivel ez a személy ateista. Rá tudnál venni egy olyan személyt, aki tele van elképzelésekkel és képzelgésekkel Istenről, hogy elérje a Neki való valódi alávetettséget? Abszolút nem, mivel ha valaki tele van elképzelésekkel, akkor nagyon nehéz elfogadnia az igazságot és alávetnie magát neki. Képessé tehet-e bármilyen sok jó viselkedés egy személyt arra, hogy valóban alávesse magát Istennek? Tudja-e Őt igazán szeretni? Tudja-e Őt magasztalni és bizonyságot tenni Róla? Egyáltalán nem. Tudod garantálni, hogy mindenki, aki az Úrért prédikál és dolgozik, igazán istenszerető emberré válik? Ez teljességgel lehetetlen lenne. Tehát mindegy, hogy egy ember mennyi jó magatartást tanúsít, ez nem jelenti azt, hogy valóban bűnbánatot tartott és megváltozott, és még kevésbé jelenti azt, hogy az életfelfogása megváltozott.

Meg kell tanulnotok megkülönböztetni, hogy mi a jó viselkedés és mi az igazság gyakorlása, valamint a változás elérése a beállítottságotokban. A beállítottságotok megváltoztatása magában foglalja az igazság gyakorlását, Isten szavainak hallgatását, a Neki való alávetettséget, valamint az Ő szavai szerinti életet. Akkor hát mit tegyen valaki azért, hogy Isten szavait gyakorolja és azok szerint éljen? Tegyük fel például, hogy van két ember, akik nagyon jó barátok. A múltban már kisegítették egymást, nehéz időket vészeltek át együtt, és feláldoznák az életüket egymás megmentéséért. Ez vajon az igazság gyakorlása? Ez a testvériesség, amikor feláldozod magad másokért, ez jó viselkedés, de egyáltalán nem az igazság gyakorlása. Az igazság gyakorlása abból áll, hogy Isten szavai és követelményei szerint cselekszel; aláveted magad Istennek és eleget teszel Neki. A jó viselkedés teljes mértékben a hús-vér test kapcsolatainak megvalósításáról és az érzelmi kötelékek megőrzéséről szól. Vagyis a testvériesség, a kapcsolatok megvédése, a segítségnyújtás, a másik tolerálása és kielégítése – ezek mind privát, személyes dolgok, és semmi közük sincs az igazság gyakorlásához. Akkor hát mit követel meg Isten, hogyan bánjunk másokkal? (Isten megköveteli, hogy alapelvek szerint bánjunk egymással. Ha valaki valami rosszat tesz, olyasmit, ami nincs összhangban az igazságalapelvekkel, akkor mi nem hallgathatunk rá, még akkor sem, ha a saját anyánkról vagy apánkról van szó. Ragaszkodnunk kell az igazságalapelvekhez, és óvnunk kell Isten házának az érdekeit.) (Isten megköveteli, hogy a testvérek segítsék egymást. Ha azt látjuk, hogy valakinek problémája van, akkor rá kell mutatnunk, közölnünk kell azt, és a megoldásához közösen keresnünk kell az igazságalapelveket. Csak ezáltal segítünk neki igazán.) Azt akarja, hogy az emberek egymás iránti magatartása az igazságalapelvek alapzatára épüljön, legyen szó bármilyen kapcsolatról. Ami ezen alapelveken kívül esik, az nem számít az igazság gyakorlásának. Például valaki csinál valamit, ami kárt tesz a gyülekezet munkájában, amit mindenki leleplez és tiltakozik ellene. A barátja azt mondja: „Nem kell lelepleznetek őt csupán azért, mert hibát követett el! Én a barátja vagyok, elsősorban megértőnek kell lennem vele szemben, toleránsnak lenni vele és segíteni neki. Nem leplezhetem le úgy, ahogy azt ti tettétek. Vigasztalnom kell, nem pedig bántanom, és elmondanom neki, hogy ez a hiba nem nagy ügy. Ha bármelyikőtök újra leleplezi őt és zaklatja emiatt, akkor velem kell majd számolnia. Senki nem áll nálam közelebb hozzá. Jó barátok vagyunk. Ki fogok állni mellette, ha kell.” Vajon ez az igazság gyakorlása? (Nem, ez egy világi ügyekre vonatkozó filozófia.) Az illető mentalitása szintén más elméleti alapon nyugszik – úgy gondolja, hogy „a barátom kisegített engem az életem legkeményebb, legfájdalmasabb időszakában. Mindenki magamra hagyott, csak ő gondoskodott rólam és segített nekem. Most ő van bajban, és én vagyok soron, hogy segítsek neki. Úgy érzem, ezt jelenti a lelkiismeret és az emberi mivolt megléte. Hogyan nevezhetnéd magad embernek, ha hiszel Istenben, ám még ilyen kis mértékben sincs lelkiismereted? Nem teszi ez üres szavakká az Istenbe vetett hitedet és az igazság gyakorlását?” Úgy hangzik, mintha ezek a szavak helytállóak lennének. A legtöbben nem ismerik fel az igaz valójukat – még az sem, aki mondta, és azt gondolja, hogy a tettei mögötti motiváció összhangban van az igazsággal. De vajon helyesek a cselekedetei? Valójában nem. Nézd meg közelebbről, minden általa kimondott szó emberi etikából, erkölcsből és lelkiismeretből születik. Ha valaki az emberi etika alapján ítélné meg, akkor van lelkiismerete és hűséges. Jó emberré teszi az, hogy így kiáll a barátja mellett. De tudja valaki, hogy milyen beállítottság és lényeg rejlik e „jó ember” mögött? Nem Isten igaz hívője ő. Először is, amikor valami történik, nem Isten szavai szerint tekint a helyzetre. Nem keresi az igazságot Isten szavaiban, inkább úgy dönt, hogy a nem hívők erkölcse, etikája és életelvei szerint tekint a dologra. A Sátán eretnekségeit és téveszméit tekinti igazságnak, Isten szavait pedig félrelöki, figyelmen kívül hagyva, mit mondanak Isten szavai. Ezáltal kigúnyolja az igazságot. Ebből az derül ki, hogy nem szereti az igazságot. Sátáni életelvekkel, valamint az ember elképzeléseivel, etikájával és erkölcsével helyettesíti az igazságot, és sátáni filozófiák szerint cselekszik. Sőt, magabiztosan állítja, hogy ez az igazság gyakorlása és ezzel eleget tesz Isten szándékainak, hogy ez a cselekvés igazságos módja. Vajon nem az igazság áthágására használja az igazságosság emez álcáját? Vajon nem gyakori-e az ilyen helyzet, amikor arról van szó, hogy miként viselik magukat az emberek és kezelnek ügyeket? Amikor mindig a szavakat és doktrínákat mondod, tudatában vagy annak, hogy híján vagy az igazságnak, és valójában az igazságról szóló beszélgetésnek van értéke, és azt is tudod, hogy ebben a sötét és gonosz világban csak azok életének van reménysége és értéke, akik elnyerték az igazságot. Mégis, amikor olyan lényegi esemény történik, amely megköveteli, hogy szembenézz vele és döntéseket hozz, úgy fogod érezni, hogy a Sátán filozófiái, erkölcse és etikája az, ami az igazság és ami hasznos. Ekkor az Isten szavaiban rejlő igazság, amelyre törekedni kívánsz, bizony nem hasznos. Milyen probléma ez? Ha el tudod ismerni, hogy Isten szava az igazság, akkor miért nem tudod átülteni a gyakorlatba? Miért nem mered átültetni a gyakorlatba az igazságot? Mitől félsz? Mások rágalmazásától és ítélkezésétől félsz, a világi kilátásaid elvesztésétől és a személyes érdekeid megkárosításától. Amikor nem gyakorlod az igazságot, amikor dezertőrré válasz, és kritikus helyzetben megtagadod az Isten szavaiban lévő igazság értékét, akkor ez elegendő annak bizonyítására, hogy nem olyan valaki vagy, aki szereti az igazságot, és hogy inkább a Sátán filozófiáit, eretnekségeit és téveszméit szereted, hogy világi kilátásokra törekszel, a hús-vér tested érdekeire, valamint a hírnevedre és a státuszodra. Mégis azt állítod, hogy szereted az igazságot – ez álszentség. Mindez elegendő annak kimutatására, hogy soha nem fogadtad el az igazságot, illetve ültetted át az igazságot a gyakorlatba az Istenbe vetett hitedben. Ha ez a helyzet, akkor vajon van Istent félő szíved? Van hely Isten számára a szívedben? Mindamellett, hogy rendszerint elismered, hogy Isten szavai az igazság, ha valami történik, akkor Isten nem lesz ott a szívedben, és mindenek felett állónak tartod majd magad, és az igazságként bánsz az emberi kapcsolatokkal, a világi ügyekre vonatkozó filozófiákkal, az etikai szabályokkal és előírásokkal, valamint a lelkiismereti normákkal és az erkölccsel. Ezek a Sátánhoz tartozó dolgok már felváltották az igazságot a szívedben – akkor vajon nem fajzottál már el? Mostanra teljes mértékben elárultad Istent és egészen a sötétségbe zuhantál.

Sokan annyira elfoglaltak a sok-sok év alatt, amióta hisznek Istenben, akkor hát miért nem rendelkeznek az igazságvalósággal? Lényegében a probléma gyökere az, hogy ezek az emberek nem szeretik az igazságot. Sértve érzik magukat, ha azt mondod nekik, hogy nem szeretik az igazságot, valójában azonban vajon indokolt a felháborodásuk? Nem, nem az. Nem számít, hány prédikációt hallottak már ezek az emberek, vagy hány doktrínát értettek meg, amikor eljön az ideje, nem gyakorolják az igazságot; nem az igazságalapelvek szerint cselekednek, kezelnek ügyeket, vagy állnak hozzá a körülöttük lévő emberekhez, az eseményekhez és dolgokhoz, és mindig megvan a saját véleményük. Amikor valaki Hozzám beszél, ezek az emberek mindig azt mondják: „Hallgass meg, hadd fejtsem ki a nézőpontomat; ez az én nézőpontom, ezt értem alatta”, valamint „ily módon akarok cselekedni, hallgatni fogsz rám?” Anélkül is tudom, mire gondolsz, hogy kimondanád; nem kell mindig arról beszélned, hogy mit értesz alatta, ez nem az igazság, és ha egyértelműen megfogalmazod, attól még nem lesz belőle igazság. Ha úgy gondolod, hogy születésed óta birtokában vagy az igazságnak, akkor miért hiszel még Istenben? Ha ösztönösen megértesz minden olyan igazságot, amelyet Isten kifejezésre juttatott – mintha minden igazságot fel tudnál fogni, és te magad lennél az igazság, és minden problémát meg tudnál oldani –, akkor miért hiszel még Istenben? Némelyek azt mondják: „Miért van Neked mindig igazad, és miért hozhatod meg Te az összes döntést? Rám miért nem hallgatsz?” Milyen szavak ezek? Már sok-sok éve hallgatlak téged, de még nem hallottam egyetlen helytálló vagy az igazságnak megfelelő szót sem, akkor vajon miért hallgassak rád? Szeretnék hallani néhány viszonylag helytálló nézetet az embertől. Ez megtakarítana nekem némi gondolkodást és energiát, de egyet sem hallok. Csupán téveszméket és lázadó szavakat, morgolódást és negatív beszédet hallok; ez mind szemben áll az igazsággal, akkor hát miért hallgassam? Ha mindenkinek rád kellene hallgatnia, akkor fellázadnának Isten ellen, ellenállnának Istennek, és ellenkeznének a Mennyel – mindannyian a Sátánt követnék és végső soron elvesznének. Ha az Én szavaimra hallgatsz és eltűnődsz rajtuk, akkor meg fogod érteni az igazságot, Isten elé tudsz járulni és rátérni az üdvösség felé vezető útra. Csupán Isten szavai tudják megmenteni az embereket, és csak az igazság megértése, az igazság gyakorlása, valamint az Istennek való alávetettség elérése által nyerhetik el az emberek Isten üdvösségét. Az embereknek nem könnyű elfogadni az igazságot. Amikor emberek között vagyok, hallani akarom, hogyan mentek be a testvérek mostanában az igazságba; hogyan jutottak előre az emberek, események és dolgok felismerésében, valamint az igazság gyakorlatba való átültetésében; milyen állapotban vannak; vajon visszafordultak és visszaváltoztak-e a helytelen állapotukba; mennyire ismerik a saját romlott beállítottságaikat; mennyire értették meg magukat a romlott beállítottságaik feltárulásaiból; mennyi félreértésüket oszlatták el Istent illetően; és mennyire bővültek az Istenre vonatkozó ismereteik. Szeretnék hallani ezekről a tapasztalatokról és tudásról, de sajnos a legtöbb ember nem tud ilyesfajta tapasztalati bizonyságtétellel előállni. Híján vannak az igazságvalóságnak, és csupán üres szavakat és doktrínákat mondanak; eltorzult, előítéletes szavakat és panaszokat; avagy olyan szavakat, amelyekkel fel akarnak vágni, érdemet szerezni vagy jutalomra törekedni. Mit gondoltok, milyen érzés nekem őket hallgatni? Jó lesz tőlük a hangulatom? (Nem.) Az emberek nagyon ritkán mondanak bármit is gyakorlati tapasztalataikról vagy az igazságra vonatkozó meglátásaikról – olyan szavakat, amelyek hallatán az emberek jobban érzik magukat. Márpedig ilyen szavak nélkül, amit az emberek mondanak, az vagy babérok learatása és jutalomra törekvés, vagy jelentéktelen, üres szó. Muszáj, hogy ezekről az üres doktrínákról beszéljetek Nekem? Még a tudatlan embereket is alig tudod félrevezetni azzal, hogy ezekről a doktrínákról beszélsz, akkor hát nem értelmetlen Nekem beszélned róluk? Némelyek velem cseverészve mindig hamis lelki doktrínákról beszélnek, és amikor megvitatnak valamit, mindig azt mondják: „Minden Isten kezében van, mindent Isten rendelt el.” Azt gondolják, hogy nem lelki dolog külső ügyekről beszélni, és csupán az lelki, ha tudják, hogyan beszéljenek lelki doktrínákról. Amikor gyakorlatias szavakat szólok hozzájuk az élet részleteire vonatkozóan, akkor azt nem fogják fel; csupán hangzatos prédikációkat és nagyszabású lelki doktrínákat akarnak hallani. Vajon az ilyen emberek rendelkeznek a valósággal? Nem csupán a valóságnak vannak híján, hanem az értelemnek is teljesen híján vannak. Valóban öntelt és tudatlan emberek ők.

A beállítottság megváltoztatására való törekvés megköveteli először is annak megértését, hogy mely dolgok nem kapcsolódnak a beállítottság változásához és nem esnek a beállítottság változásának hatáskörébe, hanem inkább külsődleges jó viselkedések; valamint annak megértését, hogy mit jelent a beállítottság azon változása, amelyről Isten beszél, és mit akar Isten megváltoztatni az emberben. Az embereknek meg kell érteniük ezeket a dolgokat. Amit az ember a beállítottság változásának gondol, az csupán viselkedésbeli változás, ami eltér a beállítottság azon változásáról, amiről Isten beszél, és más az ösvénye. Vajon az, amit az ember a beállítottság változásának gondol, biztosítani tudja azt, hogy az emberek ne lázadjanak Isten ellen, ne álljanak ellen Istennek és ne árulják el Őt? Képes előidézni azt, hogy végső soron szilárdan megálljanak a bizonyságtételükben és eleget tegyenek Isten szándékainak? A beállítottság azon változása, amelyről Isten beszél, azt jelenti, hogy az igazság gyakorlása által, az Ő ítéletének és fenyítésének a megtapasztalása által, az Ő foglalkozása, megmetszése, próbatétele és finomítása által az emberek megértik Isten szándékait és az igazságalapelveket, aztán pedig az igazságalapelvek szerint élnek, olyan szívre téve szert, amely aláveti magát Istennek és féli Őt, Isten bármely félreértése nélkül, Isten igaz ismeretével és igaz hódolatával. Isten az ember beállítottságában lezajló változásról beszél, de vajon mire utal a beállítottságnak az a változása, amelyről az ember beszél? Jobb viselkedésre utal, arra, ha valaki jó magaviseletűnek és nyugodnak tűnik, és nem arrogáns. Azt jelenti, hogy kifinomultan és fegyelmezetten beszél, nem csintalan és nem huncut, és mind a beszédében, mind a viselkedésében jelen van a lelkiismeretesség, az értelem, valamint az erkölcsi normák. Van bármi különbség a beállítottság azon változása között, amelyről az ember beszél, és a beállítottság azon változása között, amelyet Isten megkövetel? Mi a különbség? A beállítottság azon változása, amelyről az ember beszél, a külső viselkedés változása, olyan változás, amely emberi elképzelésekhez és képzelődésekhez idomul. A beállítottság azon változása, amelyet Isten megkövetel, a romlott beállítottság levetése, az életfelfogásban beálló olyan változás, amelyet az igazság megértése idéz elő, annak megváltozása, hogy valaki milyen szempontból nézi a dolgokat, az életszemlélet és az értékek megváltozása. Van különbség. Foglalkozz bár emberekkel vagy dolgokkal, a motivációidnak, a tetteid alapelveinek, valamint a mércéidnek mind összhangban kell lenniük az igazsággal, és az igazságalapelveket kell keresned; ez az egyetlen módja annak, hogy változást érj el valamely beállítottságban. Ha mindig viselkedési normák alapján méred fel magad, ha mindig a külső magatartásod változásaira összpontosítasz, és azt gondolod, hogy megéled az emberi hasonlatosságot és rendelkezel Isten jóváhagyásával csupán azért, mert van benned némi jó viselkedés, akkor teljes mértékben tévedsz. Mivel romlott beállítottságaid vannak, szembe tudsz szegülni Istennel, és fennáll annak veszélye, hogy elárulod Istent, ezért ha nem keresed az igazságot a saját romlott beállítottságod megoldására, akkor nem számít, mennyire jó a külső magatartásod, nem leszel képes Isten iránt valós alávetettséget elérni, és nem leszel képes rá, hogy féld Istent és kerüld a rosszat. Vajon a puszta külső jó magatartás létre tud hozni Istent félő szívet? Elő tudja idézni, hogy valaki félje Istent és kerülje a rosszat? Ha az emberek nem tudják félni Istent és kerülni a rosszat, akkor semmilyen mennyiségű jó viselkedés sem jelzi azt, hogy Isten iránt valódi alávetettség van bennük. Ennélfogva semmilyen mennyiségű jó viselkedés sem jelez változást a beállítottságban. Némelyek nagyon kifinomult módon beszélnek, soha nem trágárkodnak, a tudósokhoz hasonlóan úgy áradnak ki szájukból a szavak, akárcsak az irodalmárokhoz vagy szónokokhoz hasonló mesterek tollából. Ezeket a felszínen lévő viselkedéseket és megnyilvánulásokat nézve nem látszik semmilyen probléma, akkor hát hogyan tudod megállapítani, hogy van-e probléma a beállítottságukban? Hogyan tudod felmérni, hogy történt-e változás a beállítottságukban? Hogyan lehet átlátni ezen? (Úgy, hogy megnézzük az igazsághoz való hozzáállásukat.) Ez e dolog felmérésének az egyik mutatója. Vannak más mutatók is? (Nézzük meg, milyen alapelvek szerint tesznek dolgokat, valamint a dolgokat illető nézeteiket.) Ez ragadja meg a lényeget. Ne a beszédmódjukat nézd, hogy az elegáns, közönséges vagy intellektuális-e – ne a felszínt nézd. Némelyek nagyon hosszadalmasan beszélnek, nem tudják, hogyan fejezzék ki magukat, és amikor idegesek, babrálnak valamivel – vajon ez összefügg a beállítottságukkal? (Nem.) Ez csupán külső magatartás, leginkább a személyiségükkel függ össze vagy a neveltetésükkel a családjukban, nem pedig a beállítottságukkal. Akkor hát hogyan tudod megnézni, milyen a beállítottságuk, hogy megváltozott-e a beállítottságuk, hogy olyan emberek-e, akik gyakorolják az igazságot? Úgy, hogy megnézed a mondandójuk tartalmát. Ha minden szó igaz, és a szívük mélyéről jön, nincs bennük vágyakozás vagy ambíció, illetve mögöttes szándék, ha csupán nyílt és őszinte szavakat mondanak, és képesek rá, hogy megnyíljanak másoknak a saját nehézségeiket és gyengeségeiket illetően, és közöljék, valamint megosszák másokkal az általuk kapott világosságot és megvilágosodást, ha őszinték azzal kapcsolatban, hogy mit akarnak csinálni, lecsupaszítva és megnyitva teljes énjüket, akkor vajon nem az igazságra törekvő emberek ők? Egyelőre ne beszéljünk arról, hogy megváltozott-e a beállítottságuk, vagy hogy mennyire változott meg, azonban e feltárulásokból és megnyilvánulásokból ítélve ezek olyan emberek, akik gyakorolják az igazságot. Most nézzük meg, hogyan bánnak másokkal. Képesek rá, hogy méltányosan bánjanak az emberekkel és ne nyomják el őket, támogatják és segítik a gyenge testvéreket, és nem csúfolják ki őket. Továbbá hűségesek és figyelembe veszik Isten szándékait a kötelességeikben, és függetlenül attól, hogy milyen nehézségekkel találkoznak, nem dobják be a törülközőt, és képesek megvédeni Isten házának az érdekeit. Vajon nem ezek az igazságot gyakorló emberek megnyilvánulásai? (De igen.) Az ilyen emberek viszonylag egyenes derekúak és aránylag nagy mértékben szeretik az igazságot. Előfordulhat, hogy némelyek nagyon kifinomult módon beszélnek, nagyon odaillően öltöznek és kívülről nagyon ájtatosnak látszanak, azonban mi a mondandójuk tartalma? Azt mondják: „Egykor ezzel és ezzel a vezetővel voltam párban, akinek beszédhibája volt, ezért nekem kellett többet beszélnem, amikor a közösség ideje volt az összejöveteleken – mindig a rátermettebbnek kell többet dolgoznia, ugye? Ennek eredményeképp a testvérek elkezdtek bálványozni engem, én pedig nem tehettem erről, folytatnom kellett a közösségvállalást. Miután személyesen öntöztem őket, sok testvér elég közel került hozzám, így hát amikor bármelyiküknek problémája volt, általában meg tudtam oldani. Amikor némelyek elgyengültek, nekem csupán közösséget kellett vállalnom velük, és visszanyerték az erejüket. Nincs más hiányosságom, a legnagyobb hibám a lágy szívem. Ki nem állhatom, hogy másokat szenvedni lássak; ha valaki szenved, az nyugtalanít engem, és azt kívánom, bárcsak én szenvedhetnék helyette.” Mi a jelentése ezeknek a szavaknak? Ezek a szavak nem hangzanak problémásnak, azonban vajon van-e probléma a mondandó motivációival? (Igen, saját magukat magasztalják és magukról tanúskodnak.) Mi az ilyen ember beállítottsága? Arrogáns és csalárd a beállítottsága, arra akarja felhasználni ezt a módszert és mindezen szavakat, hogy valamilyen hatást keltsen, hogy némileg valami mást sugalljon, hogy mások felnézzenek rá és hódoljanak neki. Ez a szavai szándéka és célja. A zavarodott emberek, akikben nincs tisztánlátás, meghallgatják őt és azt gondolják: „Ő tényleg nagyszerű ember, nem csoda, hogy vezető, mert jobb nálunk, vezetői anyagból gyúrták.” Ez a zavarodott ember gondolatmenete, aki nem tud átlátni a dolgokon. Akik tisztán látnak, azok érteni fogják: „Annyira sokat beszélt arról, hogy milyen jó ő, mennyire keményen dolgozik és milyen szolgálatokat végzett, hogyan vált javára a testvéreknek, és hogyan segítette őket, hogy az emberek felnéznek rá, miközben saját elmondása szerint nem akarja, hogy az emberek felnézzenek rá. Tulajdonképpen fáradhatatlanul rohangál és nyüzsög, hogy az emberek felnézzenek rá és hódoljanak neki. Nem csupán arrogáns, de rendkívül csalárd is! Meg akarja nyerni az emberek szívét, Istennel akar versengeni státuszért, és az emberek félrevezetésére használja ezt a módszert. Vajon nem pont olyan, mint Pál? Ő egy ördög! Olyan hosszan beszélt anélkül, hogy említést tett volna bármely hibájáról vagy hiányosságáról, mintha nem lennének romlott beállítottságai; csak olyan hibákról beszélt, amelyekért az emberek irigylik és roppant módon csodálják őt, magukat pedig alkalmatlannak érzik. Bár közvetlenül nem követel meg hódolatot és magasztalást az emberektől, a szavai mégis azt a hatást váltják ki, hogy az emberek magasztalják őt és hódoljanak neki. Megnyeri magának az embereket és ellopja a szívüket, és félrevezeti a zavarodott embereket, valamint azokat, akik tudatlanok és éretlenek. Vajon nem az emberek félrevezetése ez? A szavai mögött meghúzódó motivációk rendkívül alattomosak és vészjóslók. Ez az ember beleillik az antikrisztusok kategóriájába, ezt könnyű felismerni.” Egyértelmű különbség van az emberek e két fajtája között. Az egyikük nagyon világos és hétköznapi módon beszél, azonban hiteles, igazat szól és a szívéből mondja azt; bármit is mond, az emberek nem fognak hódolni neki, csak a szívükben kedvelik őt. Az ilyen ember nem fogja ellopni az emberek szívét, nem foglal el helyet a szívükben, és egyenlőként tud bánni az emberekkel; nem fogja korlátozni, manipulálni vagy kontrollálni az embereket. Az ilyen valaki valóban jó ember. A beszédében, a viselkedésmódjában és a dolgok kezelésében semmi nem fed fel ambíciókat vagy vágyakat, és semmi nem mutatja azt, hogy kontrollálni szeretné az embereket vagy helyet elfoglalni a szívükben; nincs meg benne ez a beállítottság, olyan valaki ő, aki emberi mivolttal rendelkezik. Az elvetemült emberek, akik mindig ambiciózusok és kontrollálni akarnak másokat, valójában a hatalmat és a státuszt tisztelik, ezért gyakran mondanak olyan dolgokat, amivel hivalkodnak és magukról tesznek tanúságot, valamint tesznek olyan dolgokat, amivel félrevezetik és kontrollálják az embereket. Ez nyilvánvalóan sátáni beállítottság; ezek az emberek emberi mivolt nélkül valók. Némelyeknek nincs tehetségük, erősségeik és képességeik, és kívülről jó magatartásúnak és egyszerűnek tűnnek. Embercsoportokban mintha terrorizálnák és kiközösítenék őket, és szorgalmasan dolgoznak a homályban. Vajon ez azt jelenti, hogy az igazságra törekednek? Vannak ambícióik? (Igen.) Miért mondjuk, hogy az ilyen embernek is vannak ambíciói? (Mert minden embernek vannak romlott beállítottságai.) Így van, van romlott beállítottságuk, így hát vannak ambícióik, azonban egyszerűen nem kapnak teret ezen ambíciók megvalósítására. Senki nem ad nekik erre lehetőséget, ők maguk pedig nem tudnak lehetőséget találni, így rejtve vannak az ambícióik. Amint az ilyen ember lehetőséget kap az ambíciói megvalósítására, megfelelő körülmények között, megfelelő időben, az ambíciói lelepleződnek. Akkor észre fogod venni, hogy ez a jó magatartású és egyszerű ember, aki alig tud bármit is világosan megfogalmazni, nem mentes a romlott beállítottságtól. Látni fogod, hogy nem ambíció nélkül való, és még annyira sincs benne jó emberi mivolt, illetve kevesebb romlottság. Ha nem derítettem volna fényt erre, akkor az ilyen ember még mindig azt gondolná: „Jó ember vagyok, nem kell megváltoztatnom a beállítottságomat, értem az igazságot, olyan valaki vagyok, aki aláveti magát Istennek, már régen rendelkezem az igazságvalósággal. Nektek mind romlott beállítottságaitok vannak, szükségetek van rá, hogy megítéljenek, megfenyítsenek, megmetsszenek benneteket, mert mélységesen romlottak vagytok; mindannyiótoknak van képessége, és különösen arrogánsak vagytok.” Vajon nem eltorzult ez az önigazolás, amit találnak maguknak? Ez egy másfajta arrogancia. Az embereknek romlott beállítottságaik vannak, és az arrogancia sok különböző módon és alakban megnyilvánul, ami megnehezíti az emberek számára a felismerést, és szinte lehetetlen számukra védekezni ellene. Vajon ezeknek a semmirekellő és lassú észjárású embereknek nincs arrogáns beállítottságuk? Nincsenek romlott beállítottságaik? Nekik is vannak ilyen beállítottságaik; még a bolondok is arrogánsak. Akik egy kevés tudással bírnak, azok nem csupán arrogánsak, hanem azt is megtanulták, hogyan álcázzák magukat, és jobban megy nekik az emberek félrevezetése – ezt nem könnyű észrevenni. A nem hívők mások felmérésekor csak a hagyományos kultúra erkölcsi normái szerint tesznek különbséget jó és rossz emberek között, és csupán az illető viselkedése és megnyilvánulásai alapján ítélkeznek. Vajon ez lehetővé teszi számukra azt, hogy átlássanak rajtuk, meglátva az illető természetlényegét? (Nem.) Akkor hát pontosan hogyan tudod felmérni az embereket? Minek alapján tudod helytállóan felmérni az embereket és átlátni rajtuk? Nem kétséges, hogy az embereket csupán az igazság és Isten szava alapján lehet helytállóan felmérni, ez egészen biztos. Némelyek csupán úgy mérnek fel másokat, hogy emberi elképzelésekhez, képzelődésekhez és a hagyományos erkölcshöz hasonlítják a viselkedésüket; vajon lehetséges ily módon átlátni az embereken? Semmiképp sem. Elengedhetetlen az általuk felfedett gondolatok, nézőpontok és szándékok megfigyelése, Isten szava alapján; elengedhetetlen az emberek szavai és tettei motivációinak és céljainak a megvizsgálása – ez az egyetlen módja annak, hogy felfedezzük, valójában melyek a romlott beállítottságaik és mi a természetük. Bárki legyen is az illető, ha sok nézetet fed fel a dolgok vonatkozásában, és mindenről képes kifejteni a saját véleményét, akkor nagyon könnyű felismerni a romlott beállítottságát, valamint a természetlényegét. Ha a nézetei és a véleménye teljes mértékben elüt az igazságtól, akkor vajon nem lepleződik le teljesen a romlott beállítottsága és a sátáni természete? Vagyis ameddig Isten szava és az igazság szerint méred fel az embereket, képes leszel meglátni, hogy minden embernek vannak romlott beállítottságai és sátáni természete, és mindannyiuknak szüksége van Isten üdvösségére.

Akik megértik az igazságot, azok könnyen át tudnak látni dolgokon és fel tudják mérni az embereket. Tudjátok, hogyan mérjétek fel az embereket? Tudjátok, hogyan figyeljetek meg mindenféle embert, eseményt és dolgot az életetekben? Ha nem, akkor ez azt mutatja, hogy valójában még mindig nem érted az igazságot. Ahhoz, hogy fel tudd mérni az embereket, először is képesnek kell lenned annak felmérésére, hogy amit mondasz, az összhangban van-e az igazsággal, és amit teszel, annak vannak-e alapelvei. Ha már tudod, hogyan mérd fel a saját szavaid és tetteid, és észre tudod venni a problémákat, valamint megoldani azokat, akkor képes leszel az emberek felmérésére. Nem könnyű tudni, hogyan mérj fel mindenféle embereket, eseményeket és dolgokat; nem olyasvalami ez, ami elérhető csupán azáltal, hogy tudod, hogyan mondj pár szót és doktrínát. Sok dolgot meg kell tapasztalnod, és mindenképp meg kell tapasztalnod számos kudarcot és balszerencsét. Csak akkor leszel képes saját magad megismerésére. Kezdj el gyakorolni azáltal, hogy megismered saját magadat, és lassanként megtanulsz majd felmérni mindenféle embert, eseményt és dolgot. Először tanuld meg felmérni magad, legyél képes rá, hogy egyértelműen felmérd a saját viselkedésed, a saját romlott beállítottságod, valamint a saját elhajlásaidat, állapotaidat és hiányosságaidat, át tudj látni ezeken, rálátva e dolgok lényegére – ezt jelenti a tisztánlátás. Ha teljes mértékben fel tudod mérni magad, akkor mások felmérésére is képes leszel; ha nem tudod alaposan felmérni a saját dolgaidat, akkor nem feltétlenül lesz pontos az, ahogyan másokat felmérsz. Némelyek nagyon tisztán észre tudják venni mások problémáit, de nem ismerik be, hogy nekik is vannak problémáik, amikor ugyanazokat a hibákat követik el. Mi itt a probléma? Vajon nem a beállítottságukkal van probléma? Rendes körülmények között mások felmérése lényegében ugyanaz, mint saját magad felmérése. Ha alaposan fel tudsz mérni másokat, de nem tartasz önreflexiót és nem ismered magad, sőt, erősebbnek gondolod magad másoknál, akkor bajban vagy – helytelen szándékaid vannak és probléma van a beállítottságoddal. Némelyek zseniálisak mások felmérésében, és minden, amit mondanak, világos és logikus, azonban a saját problémáikat nem tudják felismerni. Így van? Ez megtévesztő külső, ez csalárd. Tulajdonképpen nem arról van szó, hogy ezek az emberek híján vannak a képességnek; tisztán látják magukat, ám nem beszélnek erről őszintén. A szívükben tudják, mi történik, de nem öntik szavakba. Az ilyen ember kétszínű és nagyon becstelen; aki becstelenséget szól, az nem becsületes ember, hanem elvetemült és csalárd ember, aki hazudozik. Ha valaki világosan fel tudja mérni magát, és mások érdekében ízekre tudja szedni és le tudja csupaszítani magát, az olyan valaki, aki valóban megérti az igazságot, akinek egyenes és becsületes a jelleme, és aki tisztán megnyílik. Ez nem egyszerű; az ilyen ember át tudja ültetni az igazságot a gyakorlatba, amint megérti azt, és egészen biztosan olyan valaki, aki az igazságra törekszik, valamint olyan ember, akiben Isten az örömét leli. Ahhoz, hogy átültesd az igazságot a gyakorlatba, amint megérted azt, először is jó jelleműnek kell lenned, valamint becsületes embernek. Bár mindenki hajlandó törekedni az igazságra, az igazságvalóságba való bemenetel nem egyszerű dolog. A kulcs az igazság keresésére való összpontosítás és az igazság átültetése a gyakorlatba. Mindennap el kell töprengened ezeken a dolgokon a szívedben. Bármilyen problémákkal vagy nehézségekkel is találkozol, ne add fel az igazság gyakorlását; meg kell tanulnod, hogyan keresd az igazságot és tarts önreflexiót, végül pedig hogyan gyakorold az igazságot. Ez a legeslegmeghatározóbb dolog. Semmiképp sem szabad megpróbálnod a saját érdekeidet védeni, és ha a saját érdekeidet teszed előre, akkor nem leszel képes az igazság gyakorlására. Nézd meg ezeket az önös érdelű embereket – melyikük tudja gyakorolni az igazságot? Egyikük sem. Akik az igazságot gyakorolják, azok mind becsületesek, igazságszeretők, és jóságos szívű emberek. Mindannyian lelkiismerettel és értelemmel bíró emberek, akik el tudják engedni a saját érdekeiket, hiúságukat és kevélységüket, és akik fel tudnak lázadni a hús-vér test ellen. Ezek azok az emberek, akik át tudják ültetni a gyakorlatba az igazságot. Az első dolog, amit meg kell oldanod az igazság gyakorlásához, a saját önzésed és a saját önös érdekű beállítottságod; e probléma megoldása után nem lesz semmilyen jelentős nehézséged. Amennyiben el tudod fogadni az igazságot, ismered a saját romlott beállítottságod, és az igazságot keresed a megoldásához, addig képes leszel az igazság gyakorlására. Ha nem fogadod el az igazságot, akkor nem leszel képes megoldani a saját romlott beállítottságod problémáját, és ily módon nem leszel képes az igazság gyakorlására. A legnagyobb nehézség az igazság gyakorlásában a romlott beállítottság, főként az önző, megvetendő és önös érdekű beállítottság. Amennyiben meg van oldva a romlott beállítottságod problémája, más nehézségek egyáltalán nem jelentenek majd számodra problémát. Természetesen az ok, amiért némelyek nem tudják gyakorolni az igazságot, az, hogy még mindig van bennük egyfajta romlott beállítottság, méghozzá az arrogáns és önelégült beállítottság. Ha valaki állandóan önhitt, és mindig úgy gondolja, hogy a saját nézetei helyesek, mindig a saját módján akarja tenni a dolgokat, akkor ez arrogancia és önelégültség, valamint az igazság elfogadására való képtelenség. Ez a legnagyobb nehézség, amellyel ezek az emberek az igazság gyakorlásában szembenéznek. Ha tudják az igazságot keresni e nehézség megoldása végett, akkor nem lesznek jelentős problémáik az igazság gyakorlása terén. Más problémák vonatkozásában, amennyiben önreflexiót tudnak tartani, ismerik a saját állapotaikat, keresik az igazságot, és találnak néhány odaillő részt Isten szavában, amelyen eltöprenghetnek és amelyről beszélhetnek, akkor bármilyen probléma könnyedén megoldható. Akik az igazságra törekednek, azoknak mindennap el kell töprengeniük és keresniük kell az igazságot a problémáik megoldása végett, mert a kötelességeik végzésén kívül az emberek mindennap sok mindennel találkozhatnak, ami közvetlenül kapcsolódik az igazság gyakorlásához; még ha nem is mennek ki, illetve kerülnek kapcsolatba másokkal, akkor is előkerülhetnek az igazság gyakorlásával kapcsolatos dolgok. Például hogyan élsz aznap, főként mire összpontosítsd aznap az életed, hogyan rendezd el, milyen kötelességeket végezz, hogyan keresd az igazságot azon nehézségek megoldása végett, amelyekkel a kötelességedben találkozol, milyen romlott dolgok léteznek a szívedben, amelyeken el kell tűnődnöd, amelyeket meg kell értened és meg kell oldanod – mindezen dolgok az igazság vonatkozásait érintik, és ha nem keresed az igazságot a megoldásukhoz, akkor lehet, hogy nem leszel képes aznap jól végezni a kötelességed – és ez vajon nem valós probléma? Ha minden, amire a rendelkezésre álló óráidban nap mint nap gondolsz, azzal van kapcsolatban, hogy miként oldd meg a romlott beállítottságod, hogyan gyakorold az igazságot, és hogyan értsd meg az igazságalapelveket, akkor meg fogod tanulni, hogy Isten szavai szerint használd az igazságot a problémáid megoldására. Így el fogod nyerni annak képességét, hogy önállóan élj, lesz belépésed az életbe, és nem szembesülsz majd nagy nehézségekkel Isten követésében. Fokozatosan be fogsz menni az igazságvalóságba. Ha a szívedben még mindig a presztízsre és a státuszra összpontosítasz, ha azzal vagy elfoglalva, hogy hivalkodj és mások felnézzenek rád, akkor nem olyan valaki vagy, aki az igazságra törekszik, és rossz ösvényre tértél. Amire törekszel, az nem az igazság, és nem is az élet, hanem az általad szeretett dolgok: a hírnév, a nyereség és a státusz – ez esetben amit teszel, abból semmi nem kapcsolódik az igazsághoz, mind gaztett és munkavégzés. Ha a szívedben szereted az igazságot, és mindig az igazságra törekszel, ha változásra törekszel a beállítottságodban, ha képes vagy elérni az Istennek való valódi alávetettséget, félni Istent és kerülni a rosszat, és ha visszafogott vagy mindenben, amit teszel, és képes vagy elfogadni Isten átvizsgálását, akkor az állapotod folyamatosan javulni fog, és olyan valaki leszel, aki Isten előtt él. Azok az emberek, akik szeretik az igazságot, más ösvényen járnak, mint azok, akik nem. Azok az emberek, akik nem szeretik az igazságot, mindig arra összpontosítanak, hogy a Sátán filozófiái szerint éljenek, megelégszenek a jó magatartás és a jámborság külső megnyilvánulásaival, azonban a szívükben még mindig vannak ambíciók és vágyak, és még mindig hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek, még mindig szeretnének áldottak lenni és bemenni a királyságba – azonban mivel nem törekednek az igazságra és nem vetették le a romlott beállítottságaikat, mindig a Sátán hatalma alatt élnek. Akik szeretik az igazságot, azok mindenben keresik azt, önreflexiót tartanak és megpróbálják megismerni magukat, az igazság gyakorlására összpontosítanak, mindig Istennnek alávetett szívük van, és Isten félelme van a szívükben. Ha Istennel kapcsolatban bármilyen elképzelés vagy félreértés támad bennük, akkor azonnal imádkoznak Istenhez és az igazságot keresik ezek megoldásához. Arra összpontosítanak, hogy jól végezzék a kötelességeiket, oly módon, hogy az eleget tegyen Isten szándékainak; az igazság felé és Isten ismeretére törekednek, eljutnak oda, hogy Istent félő szívük legyen, és kerülnek minden gonosz tettet. Ezek azok az emberek, akik mindig Isten előtt élnek.

2018. február 1.