Az emberiséget olyan mélyen megrontotta a Sátán, hogy mindannyian sátáni természetűek és arrogáns beállítottságúak; még a bolondok és az ostobák is arrogánsak, azt gondolják, hogy jobbak másoknál, és nem hajlandóak engedelmeskedni nekik. Tisztán látszik, hogy az emberiség annyira mélyen megromlott, és hogy nagyon nehéz alávetnie magát Istennek. Arroganciájuk és önelégültségük miatt az emberek olyanok lettek, akikből teljesen hiányzik az értelem; nem engedelmeskednek senkinek – még akkor sem engedelmeskednek másoknak, ha amit azok mondanak, az helyes és megfelel az igazságnak. Az arrogancia miatt merik az emberek megítélni Istent, elítélni Istent és ellenállni Istennek. Hogyan oldható meg tehát az arrogáns beállítottság? Megoldható-e az emberi önuralomra támaszkodva? Megoldható-e pusztán a felismerése és elismerése által? Semmiképpen sem. Csak egyetlen mód van egy arrogáns beállítottság megoldására, mégpedig az, hogy elfogadjuk Isten ítéletét és fenyítését. Csak azok tudják fokozatosan levetkőzni arrogáns beállítottságaikat, akik képesek elfogadni az igazságot; akik nem fogadják el az igazságot, soha nem lesznek képesek megoldani arrogáns beállítottságaikat. Sok olyan embert látok, aki hagyja, hogy a fejébe szálljon, ha némi tehetséget tanúsít a kötelességében. Amikor kimutatja, hogy vannak bizonyos képességei, azt gondolja, hogy azok nagyon lenyűgözőek, majd ezekből a képességekből él, és nem tör előbbre. Bármit is mondanak mások, nem hallgat rájuk, azt gondolja, hogy a saját kis dolgai az igazság, és hogy ő a felsőbbrendű. Vajon milyen beállítottság ez? Arrogáns beállítottság. Túlságosan hiányzik belőle az értelem. Vajon jól tudja végezni valaki a kötelességét, ha arrogáns beállítottságú? Képes alávetni magát Istennek, és a végsőkig követni Istent? Ez még nehezebb. Az arrogáns beállítottság megjavításához meg kell tanulnia azt, hogy kötelessége végrehajtása során hogyan tapasztalja meg Isten munkáját, ítéletét és fenyítését. Csak így ismerheti meg igazán önmagát. Csak akkor ismerhetitek meg igazán a természetlényegeteket, ha tisztán látjátok romlott lényegeteket, ha tisztán látjátok arroganciátok gyökerét, majd pedig felismeritek és ízekre szeditek azt. Ki kell ásnotok az összes bennetek lévő romlott dolgot, szembe kell állítanotok azokat az igazsággal, és meg kell ismernetek azokat az igazság alapján, akkor meg fogjátok tudni, hogy mik vagytok. Nemcsak hogy tele vagytok romlott beállítottsággal, és nemcsak hogy hiányzik belőletek az értelem és az alávetettség, hanem meglátjátok majd, hogy túl sok minden hiányzik belőletek, hogy nem rendelkeztek igazságvalósággal, és hogy milyen szánalmasak vagytok. Akkor képtelenek lesztek majd az arroganciára. Ha nem boncolgatjátok és ismeritek meg magatokat ily módon, akkor kötelességetek végrehajtása során nem fogjátok tudni, hogy hol a helyetek a világegyetemben. Azt gondoljátok majd, hogy minden tekintetben nagyszerűek vagytok, hogy mások mindenben rosszak, és hogy csak ti vagytok a legjobbak. Aztán majd állandóan hivalkodtok mindenki előtt, hogy felnézzenek rátok, és imádjanak benneteket. Ez az öntudatosság teljes hiánya. Vannak, akik folyton hivalkodnak. Amikor mások ezt visszatetszőnek találják, megbírálják őket, hogy arrogánsak. Ezt azonban nem fogadják el; továbbra is tehetségesnek és ügyesnek tartják magukat. Vajon milyen beállítottság ez? Túlságosan arrogánsak és önelégültek. Képesek-e az ilyen arrogáns és önelégült emberek szomjazni az igazságra? Képesek-e törekedni az igazságra? Ha soha nem képesek megismerni önmagukat, és nem vetik le romlott beállítottságukat, akkor vajon jól tudják-e végezni a kötelességüket? Egész biztosan nem.

Sokan úgy végzik a kötelességüket, ahogyan nekik tetszik, és soha nem hallgatnak mások javaslataira. Ha valaki ad nekik egy tervet, akkor azt lejegyzik, és beleegyeznek, hogy megteszik, utána azonban nem is gondolnak rá, és továbbra is azt csinálják, amit csak akarnak. Miféle beállítottság ez? (Önelégült és arrogáns beállítottság.) Van-e ebben valami hajthatatlanság? (Igen.) A hajthatatlanság és az arrogancia mindenkiben megtalálható. Amikor az emberek hallják, hogy másvalaki olyasmit mond, ami helyes és ésszerű, ha lelkiismeretesen és értelmesen közelítenék meg a kérdést, akkor azt gondolnák, hogy el kellene fogadniuk, de vajon képesek lennének-e a gyakorlatba ültetni azt? (Nem feltétlenül.) Milyen hozzáállás szükséges ahhoz, hogy gyakorolják azt? Mindenekelőtt helyes hozzáállással kell rendelkezniük. El kell engedniük saját képzelődéseiket, ítéleteiket és téves megértéseiket, majd mérlegelniük kell az illető jó javaslatát, és keresniük kell az igazságot, ha pedig megállapítják, hogy a javaslat helyes, és megfelel az igazságalapelveknek, akkor el kell fogadniuk, és engedelmeskedniük kell annak. Vajon nem ilyen hozzáállással kellene rendelkezniük? Van-e ebben a hozzáállásban bármiféle arrogancia? Nincs benne semmiféle arrogancia; ez egy komoly, felelősségteljes hozzáállás, az igazságot elfogadó hozzáállás, valamint a pozitív dolgokat szeretető hozzáállás. Ha olyankor, amikor halljátok, hogy másvalaki egy jó javaslatot tesz, egy olyan javaslatot, amelyről úgy gondoljátok, hogy megfelel az igazságalapelveknek, azt mondjátok, hogy elfogadjátok azt, hogy ne szégyenüljetek meg, vagy azért, mert pillanatnyilag megértettétek, amikor azonban eljön az idő, hogy tegyetek valamit, akkor csak a saját akaratotok szerint cselekedtek, azt teszitek, amit csak akartok, és mellőzitek azt a javaslatot, amelyet a szívetek helyesnek ismert el, akkor milyen emberek vagytok? Vajon az igazságot elfogadó hozzáállás ez? Miféle beállítottság ez? Arrogancia és lázadó mivolt, az igazság el nem fogadása, az ember saját akaratának előtérbe helyezése, és hagyni, hogy az ember saját véleményei és elgondolásai domináljanak, valamint az igazságalapelveknek, a pozitív dolgoknak és Isten szavának háttérbe szorítása az elmében. Vannak olyanok is, akik személyesen szép ígéreteket tesznek, amikor azonban valami történik, nem hajlandóak teljesíteni azokat, és saját számításaik vannak: „Ha ezt az alapelvek szerint teszem, akkor világosan kell beszélnem az igazságról, és meg kell változtatnom az emberek elképzeléseit, az pedig nagyon nehéz lesz. Sokat kell majd beszélnem, és attól tartok, hogy talán nem fogok világosan fogalmazni, ami idő- és energiapocsékolás, valamint túl fáradságos lesz! Így kell csinálnom, hogy megkönnyítsem a dolgomat, és mindenkinek hallgatnia kell rám, még ha nem is ért egyet, az enyém lesz az utolsó szó.” Vajon milyen hozzáállás ez? Ez egy alattomos hozzáállás. Amikor ígéreteket tesznek, akkor őszintének, hűségesnek, engedelmesnek és istenfélőnek tűnnek, olyanoknak, akik képesek elfogadni mások véleményét és az igazságot, amikor azonban eljön a cselekvés ideje, teljesen másak, és megváltozik a hozzáállásuk. Miért változik meg? Miért tesz 180 fokos fordulatot a hozzáállásuk? Mi idézi ezt elő? Úgy érzik, hogy ha így cselekszenek, az fizikailag túlságosan megterhelő és túlságosan fáradságos, ezért vonakodnak, és nem hajlandóak elszenvedni ezt a nehézséget. A korábban tett fogadalmak és ígéretek már nem számítanak nekik, és az sem, hogy a dolgokat az igazságalapelvek szerint kezeljék. Számukra a legfontosabb a hús-vér testük kielégítése, ez az első, Isten megbízatását pedig háttérbe szorítják, és nem veszik komolyan. Felelősségteljes ember-e az ilyen? Tisztességes ember-e? Olyan ember, aki szereti az igazságot? Nem. Vannak olyanok is, akik, amikor szemtől szemben állnak másokkal, megígérik nekik, hogy megfelelően foglalkoznak majd egy üggyel, és teljesen megnyugtatják őket, amikor azonban az üggyel foglalkozva nehézségekbe ütköznek, akkor egyszerűen félreteszik azt, és feladják. Megbízható ember az ilyen? Vajon az alapelvek szerint jár el? Különösen akkor, amikor a kötelességét végzi, és Isten házáért tesz valamit, még inkább ragaszkodnia kell az igazságalapelvekhez, és meg kell védenie Isten házának érdekeit, még akkor is, ha ez néha veszteség és megaláztatás elszenvedését jelenti, és soha nem szabad hagynia, hogy a gyülekezeti munka kárt valljon. Akik ezt teszik, azok becsületesek, tekintettel vannak Isten szándékaira, és minduntalan Isten házára gondolnak. Azok, akik csalárdak, kötelességük végrehajtása közben állandóan a saját érdekeikre gondolnak, és soha nem hajlandóak a legkisebb veszteséget sem elszenvedni bármiben is, amit tesznek; inkább hagyják, hogy Isten házának érdekei szenvedjenek, minthogy ők maguk veszítsenek. Isten tudja, hogy valaki az igazságalapelveknek megfelelően végzi-e a kötelességét vagy sem – Isten átvizsgálja az emberek gondolatait és ötleteit. Ha Isten azt észleli, hogy valakinek a szíve csalárd és elvetemült, hogy testi érdekeiért mohóságból cselekszik, hogy nem szereti az igazságot, és idegenkedik attól, akkor Ő lemond arról az emberről, amint ezeket átvizsgálta. Akkor vajon az az ember maga is képes lesz mindezt érzékelni? (Nem.) Miért nem lesz képes érzékelni? (Mert ha az ember természete irányítja a cselekedeteit, akkor mindaddig, amíg testi érdekei kielégülnek, nem fog önvizsgálatot gyakorolni. Következésképpen nem fogja érzékelni, hogy ha így végzi a dolgokat, az nincs összhangban az igazsággal.) Tehát, mi az, amitől az ember belsőleg életben marad? A Sátán romlott természete. Az ember lényege a Sátán lényege, és az ember a sátáni beállítottsága szerint él, csak a saját hiúságát, büszkeségét és testi érdekeit védelmezve. Az emberek természetévé vált az ilyen önző és aljas gondolkodásmód, ezért úgy érzik, hogy nagyon nehéz és fáradságos gyakorolni az igazságot, alávetni magukat Istennek, feltétlenül hallgatni Isten szavaira, valamint az igazságalapelvek és Isten mércéi szerint cselekedni. Vajon mi itt a probléma? Az, hogy az embert sátáni beállítottság kötözi meg, és irányítja, valamint túl sok negatív dolog van a szívében, így az igazság gyakorlása túl fárasztónak és nehéznek tűnik. Ha az emberek romlott beállítottságai megtisztulnak, és képesek megérteni az igazságot, valamint tekintettel lenni Isten szándékaira, akkor az igazság gyakorlása során nem fognak akadályokba vagy nehézségekbe ütközni, és nem fogják fáradságosnak érezni azt.

Ha valaki egyáltalán nem sóvárog az igazság után, és nem akarja elfogadni azt, akkor semmi érdem nincs benne, és valahányszor történik vele valami, csak a Sátán filozófiái szerint fog élni, hihetetlenül silánynak, szánalmasnak és vaknak tűnve. Más szóval, nincstelen, és semmi sincs benne; nincs képessége a bűn legyőzésére, nincs képessége a saját hús-vér teste elleni lázadásra, nincs motivációja gyakorolni az igazságot, nem szánta el magát a saját nézetei megváltoztatására, és nem határozta el, hogy teljesen aláveti magát Istennek. Egyszerűen silány, szánalmas és vak, és ő egy semmi. Amikor szándékos ámokfutásról van szó, hatalmas energiával rendelkezik, de képtelen Isten követelményei és az igazságalapelvek szerint cselekedni. Ha megnézzük, hogy milyennek mutatkoznak, vannak köztük olyanok, akik világosan beszélnek, műveltek, van néhány adottságuk és erősségük, rátermettek, akkor vajon miért mondom, hogy silányak és szánalmasak? Hogyan mérhető ez? Aki egyáltalán nem rendelkezik igazsággal, az silány és szánalmas. Vajon a műveltség és a tudás, vagy az adottságok és a tehetségek helyettesíthetik-e az igazságot? Tudnak-e segíteni valakinek abban, hogy megértse az igazságot, és átvészelje a nehéz időket? Képessé tehetik-e arra, hogy bizonyságtételében szilárdan megálljon, és elnyerje Isten elismerését? Semmiképpen sem. Az emberek, bármit is tesznek, szeretnek a saját preferenciáik, vágyaik, elképzeléseik és képzelődéseik szerint cselekedni, és így nagyon boldognak, elégedettnek és nyugodtnak érzik magukat ezzel kapcsolatban. Ha gyakorolnák az igazságot és alávetnék magukat Istennek, akkor közben mégis erőtlennek és teljesen érdektelennek, sőt, bénultak éreznék magukat. Mi folyik itt? Vajon hol van a szívük? Kit szolgálnak? Miért van az, hogy amikor az emberek az adottságaikat és tudásukat felhasználva, jó szándékaik és preferenciáik szerint cselekszenek, akkor nagyon ügyesek, sok trükkjük van, és egyszerűen végtelen energiával rendelkeznek, amikor azonban arra kérik őket, hogy gyakorolják az igazságot, lépjenek be az igazságvalóságba, és az igazságalapelvek szerint tegyék a dolgokat, akkor, bármilyen kiemelkedő személyiségek is, tehetetlenné és erőtlenné válnak? Mi képezi ennek a gyökerét? Miért van az, hogy az igazság gyakorlásában és az igazságalapelvek keresésében az emberek olyanok, mint a bolondok, annyira silányak és szánalmasak, mégis dicsekednek és kérkednek, és azt gondolják, hogy mindenkinél jobbak, és nem hajlandóak engedelmeskedni senkinek? Miért van ez így? (Az emberek nem ismerik önmagukat.) Az, hogy nem ismerik önmagukat, ennek egyik aspektusa – a fő ok az, hogy romlott beállítottságaik vannak. Mielőtt megértenék az igazságot, ilyen az ő rút állapotuk, jellemük és szánalmas megjelenésük – ők semmik. Akik nem rendelkeznek az igazsággal, mind ilyenek; nem számít, hogy milyen magas szintű a tudásuk vagy a státuszuk, csak rút állapotukat és szegényes megjelenésüket mutatják. Isten és az igazság előtt ilyen silány és szánalmas az ember, semmit sem birtokol, és ő egy semmi. Kapcsolatba kerültem néhány emberrel, és amikor beszélgetünk és dolgozom velük, látom a fásult, nehéz felfogás, silány és szánalmas megjelenésüket. Képesek beszélni egy keveset külső dolgokról, ha azonban valami az igazságalapelveket érinti, akkor nézeteik vagy balra vagy jobbra tolódnak, vagy egyáltalán nincs is véleményük arról. Ha valaki már olyan régóta hisz Istenben, olyan sokat olvasott Isten szavából, annyi prédikációt hallgatott, és minden nap lelki életet él, akkor hogyan lehet ilyen fásult, nehéz felfogású, silány és szánalmas? Amikor valami történik, miért nincs meg a helyes nézőpontja? Miért nem változik soha a dolgokról kialakult szemlélete? (Nem fogadta el, és nem gyakorolta az igazságot.) Így van. Rengeteg prédikációt hallgatott, de csak doktrínákat hallott; elég sokat olvasott Isten szavából, de csak doktrínákat értett meg belőle; elég sok összejövetelen részt vett, de csak néhány szó szerinti dolgot és előírást szerzett. Mivel van összefüggésben ez? Miért ezeket a dolgokat szerzi meg? Amit Isten ad az embernek, az az igazság, az élet és az igazságvalóság, akkor miért ilyen gyümölcsök teremnek ezekben az emberekben? Elgondolkodtatok-e már valaha is ezen a kérdésen? Ez egy súlyos probléma, óriási probléma. Hogyan lehet tehát megoldani ezt a problémát? Enned és innod kell Isten szavát, be kell fogadnod a szívedbe, és hagynod kell, hogy a valóságoddá váljon; meg kell változtatnod a belső állapotodat és helyzetedet, valamint helyes szemlélettel és helyes hozzáállással kell viszonyulnod mindenhez, amivel szembesülsz. Vajon nem ezt az utat kellene gyakorolnod? Nem ezt az irányt kellene keresned? Gondoljatok bele, vajon hogyan léphetnétek rá erre az útra? Mit gondoltok? (Istenem, úgy érzem, hogy amikor valami ér, el kell gondolkodnom saját szándékaimon, indítékaimon és romlott beállítottságom feltárulásain, majd tudatosan lázadnom kell rossz szándékaim és romlottságom feltárulásai ellen, és az Isten szavában lévő igazság szerint kell cselekednem.) Ez a helyes út, a megvalósítása során azonban képes vagy-e felfedezni a saját problémáidat? (Néha fel tudom fedezni őket, néha pedig nem.) Ehhez az szükséges, hogy imádkozz Istenhez, tarts önvizsgálatot, és gyakran vizsgáld meg saját tetteidet. A Szentlélek megvilágosítja az embereket azokkal a dolgokkal kapcsolatosan, amiket nem értenek, és ha egyszer a Szentlélek megvilágosítja őket, akkor vajon nem oldódnak-e meg a problémáik? Ha valaki Istenre támaszkodik, nincsenek megoldhatatlan problémák.

Adok egy példát, hogy mindannyian elemezzétek, és lássátok, hogy tudjátok-e, hogyan tartsatok önvizsgálatot, és hogy képesek vagytok-e felismerni mások problémáin keresztül a saját problémáitokat. Egyszer együtt töltöttem egy kis időt valakivel, és eleinte figyelmes és körültekintő volt, megkérdezte, hogy mik a szándékaim, amikor teszek valamit, és bármit mondtam, bólogatott, hajlongott és figyelmesen hallgatta. Volt benne egy belső határ: „Te vagy Isten, nem sérthetlek meg, nem léphetem át ezt a határt, hallgatni fogok arra, amit mondasz, megteszek bármit, amit csak mondasz.” Alapvetően semmi probléma nem látszott rajta. De miután együtt töltöttünk egy bizonyos időt, és volt néhány beszélgetésünk, megszokta a beszédmódomat és a hangnememet – ismerőssé vált számára, és azt gondolta: „Bár nem vagyunk egyenrangúak, és nem azonos az identitásunk és a státuszunk sem, mégis jól érzem magam, ha Veled beszélgetek, nem kell semmit sem titkolnom, azt mondhatok, amit csak akarok.” Idővel megszakadt a kapcsolat az ember és Isten között, ő pedig azt gondolta: „Tudom, hogy milyen a Te jellemed, tudom, hogy milyen személy vagy. Tudom, hogy mi nem fog felbosszantani Téged és arra késztetni, hogy megmetssz, és kerülni fogom, hogy megtegyem azokat a dolgokat, amik miatt meg fogsz metszeni. Még ha meg is teszem őket, nem hagyom, hogy Te meglásd vagy megtudd azt. Annak érdekében, hogy ne jöjj rá, még a Hozzád közel álló embereknek sem fogom elmondani, hogy mit teszek a hátad mögött. Így nem fogsz tudomást szerezni róla, igaz? Ha nem jössz rá, nem fogsz megmetszeni, ugye? Ugye, nem kell megszégyenülnöm és szenvednem miatta? Ez nagyszerű! Bármit megteszek, amit csak mondasz nekem, és alávetem magam, de viszonylagos szabadságra van szükségem.” Vajon nem merült fel itt egy probléma? (De igen.) Milyen probléma merült fel? Nem az emberi szív csalárdságáról van-e itt szó? (De igen.) Akár más emberek, akár Isten előtt, az emberek mindig megpróbálják elrejteni a szívük mélyén lévő dolgokat, amiket nem akarnak elmondani másoknak, ez az elmeállapot és beállítottság pedig a csalárdság elmeállapota és beállítottsága, amely minden emberben megvan. Van itt egy másik beállítottság is – az arrogancia. Hol nyilvánul meg itt az arrogancia? Ez az ember azt gondolta magában: „Szóval, Te is így csevegsz és beszélsz. Nincs semmi lenyűgöző abban, ahogyan beszélsz, csak úgy kimondhatod ezeket a dolgokat, és ha jobban megismerlek Téged, akkor én még Nálad is jobban ki tudom majd mondani azokat. Te így öltözködsz? Nekem jobb érzékem van az öltözködéshez, mint Neked, vonzóbb vagyok Nálad, csak Te több igazsággal rendelkezel, mint én. Így idővel, miután jobban megismerlek Téged, ki merem majd bökni, amit csak akarok, és nem fogom elszólni magam.” Hát nem arrogancia ez? (De igen.) Ez két beállítottság. Van még egy rejtett beállítottság, felfedeztétek már? Amikor valaki arroganciát, csalárdságot és képmutatást tár fel Isten előtt, vajon szíve mélyén tudatában van-e ennek? (Igen.) Ha tudatában van, mit kezd vele? Visszafogja magát? Tartózkodik? Önvizsgálatot tart? (Nem.) Miféle beállítottság az, ha valaki tudja, hogy arrogáns beállítottságot tárt fel, de mégsem gondolkodik el önmagáról, és nem próbálja megismerni önmagát, ha pedig valaki rámutat erre, akkor sem fogadja el, hanem inkább próbálja megvédeni magát? (Hajthatatlanság.) Így van, ez hajthatatlanság. Függetlenül attól, hogy ez a fajta hajthatatlan beállítottság hogyan nyilvánul meg mások előtt, és függetlenül attól, hogy milyen kontextusban tárul fel ez a hozzáállás, ő egy hajthatatlan beállítottságú ember. Bármilyen ravaszak is az emberek és bárhogy is álcázzák magukat, ez a hajthatatlan beállítottság könnyen lelepleződik. Mivel nem légüres térben élnek, és akár mások előtt vannak, akár nem, mindenki Isten előtt él, és mindenki Isten átvizsgálása alatt áll. Ha valaki általában akaratos, kicsapongó, féktelen, és ilyen hajlamok, valamint romlottság tárul fel belőle, és ha nem fordul vissza még akkor sem, amikor ezt érzékeli, és amikor felismeri, nem tanúsít megbánást, nem nyílik meg a közösségre, és nem keresi az igazságot, hogy megoldja ezt a problémát, akkor ez hajthatatlanság. A hajthatatlanság megnyilvánulásainak szempontjából annak két különböző fajtája létezik: „önfejűség” és „keménység”^[a]. Az „önfejűség” azt jelenti, hogy valaki nagyon makacs, nem változtat az útirányán, és nem engedékeny. A „keménység” azt jelenti, hogy mások nem mernek hozzáérni, és fájdalmat éreznek, ha ezt megteszik. Általában az emberek nem szívesen érintkeznek azokkal, akik hajthatatlan beállítottságúak, ahogyan nem szívesen érintenek meg kemény dolgokat sem, és kényelmetlenül érzik magukat, ha azt megteszik; szeretik a puha dolgokat, a puha dolgok textúrája kellemes érzéssel tölti el őket, és örömet okoz nekik, míg a hajthatatlanság éppen az ellenkezője. A hajthatatlanság egy bizonyos magatartásra készteti őket, ez a magatartás pedig a csökönyösség és a makacsság. Milyen beállítottságról van itt szó? Ez a hajthatatlan beállítottság. Ez azt jelenti, hogy amikor az ember szembesül valamivel, bár tisztában van azzal, vagy homályosan érzi, hogy ez a hozzáállása nem jó és nem helyes, hajthatatlan beállítottsága arra készteti, hogy azt gondolja: „Na és ha valaki rájön? Én már csak ilyen vagyok!” Miféle hozzáállás ez? Tagadja a problémát, nem gondolja úgy, hogy ez a magatartás rossz, vagy lázadó Isten ellen, hogy a Sátántól származik, vagy hogy a Sátán természetének megnyilvánulása; nem érzékeli, vagy nem veszi észre, hogy Isten hogyan tekint erre, és hogy Isten mennyire megveti ezt – ez a probléma súlyossága. Vajon jó vagy rossz a hajthatatlan beállítottság? (Rossz.) Ez egy sátáni beállítottság. Megnehezíti az embereknek az igazság elfogadását, és még nehezebbé teszi számukra a megbánást. Minden sátáni beállítottság negatív dolog, Isten mindegyiket gyűlöli, és egyik sem pozitív közülük.

Az a háromféle beállítottság, amelyeket az imént említettem, a csalárdság, az arrogancia és a hajthatatlanság mind halálos dolgok. Ha arroganciát, csalárdságot vagy hajthatatlanságot társz fel más emberek előtt, akkor csak rossz beállítottságod vagy silány emberi mivoltod van; ha arroganciát, csalárdságot vagy hajthatatlanságot társz fel Isten előtt, az az Istennel szembeni ellenállás megnyilvánulása, és hajlamos arra, hogy megsértse az Ő természetét – ha nem tanúsítasz megbánást, akkor ez nagyon veszélyes lesz. Ha mások előtt tárod fel ezeket a beállítottságokat, nem veszik komolyan; ha Isten előtt tárod fel ugyanúgy ezeket a romlott beállítottságokat, akkor ellenállsz Istennek, és megsérted az Ő természetét. Habár ez nem lesz szándékos vagy tudatos, de a sátáni természeted uralma alatt akaratlanul meg fogod tenni. Ezért, amikor romlott beállítottságod feltárul, ha nem tudsz önvizsgálatot tartani és az igazsággal megoldani azt, akkor előbb-utóbb megbetegszel, és ha egyszer ez a régi betegség kiújul, az nagyon kellemetlen lesz. Ha ismételten megsérted Isten természetét, akkor biztosan ki leszel rekesztve.

Milyen más beállítottságot mutat meg az imént említett példámban az az ember? (Idegenkedik az igazságtól.) Melyik rész jelzi azt, hogy idegenkedik az igazságtól? Látszólag szereti az igazságot, úgy érzi, hogy kötelessége megtenni bármit, amit Isten megkövetel, ami a kötelessége, és ami csak a gyülekezeti munka körébe tartozik, hogyan mondhatnánk tehát azt, hogy idegenkedik az igazságtól? (Soha nem kereste az igazságot.) Soha nem kereste az igazságot; ez egyértelmű bizonyíték. Tehát a részleteket tekintve milyen megnyilvánulások jelzik, hogy idegenkedik az igazságtól? (Amikor az, amit Isten megkövetelt, ellentétben állt a saját akaratával, akkor a saját akaratának követését választotta ahelyett, hogy Isten akaratát kereste volna.) Ezek a részletek. Hogyan nyilvánul meg leginkább az emberekben az a beállítottság, hogy idegenkednek az igazságtól? Amikor egy pozitív dolgot látnak, nem az igazsággal mérik azt – mivel mérik? A Sátán logikáját használják a méréshez és ahhoz, hogy megnézzék, hogy ez a dolog stílusosan van-e elkészítve, milyen a formája, és mennyire lenyűgöző. Mindent azokkal a módszerekkel mérnek, amelyeket a Sátán használ az emberek értékeléséhez, vagyis azokkal az alapelvekkel és módszerekkel, amelyeket a nem hívők használnak, hogy értékeljék az embereket. Nem keresik az igazságot, amikor cselekszenek, és minden tettük abból indul ki, hogy a saját képzelődéseik és nézőpontjaik, valamint az általuk felfogott világi ügyekre vonatkozó filozófiák és tudás alapján mérik azokat, félredobva az igazságot – így tesznek mindent. Emberi szempontokat és a Sátán logikáját használják mércéjükként, és miután méregettek, rájönnek, hogy a szemükben senki más nem olyan jó, mint ők – ők a legjobbak. Vajon a szívükben hordozzák Istennek az emberiséggel szemben támasztott követelményeit? Vannak-e ott bármilyen igazságalapelvek? Nem, nincsenek. Nem látják Istennek az emberiséggel szemben támasztott követelményeit, nem látják, hogy az igazság minden pozitív dolog valósága, nem látják, hogy az igazság mindenek felett áll, ezért természetesen lenézik a megtestesült Istent, és mindig elképzeléseik vannak Isten megtestesülésének öltözködési módjáról, beszédéről és viselkedéséről. És így, hosszabb kapcsolat után azt gondolják: „Te nem vagy olyan méltóságteljes, fenséges és mély, mint ahogyan elképzeltem, és még annyi stílusod sincs, mint nekem. Amint itt állok, nem olyan-e a stílusom, mint egy nagy egyéniségnek? Bár az igazságot mondod, nem látok Benned semmi olyat, ami Istenre hasonlítana. Mindig az igazságról beszélsz, mindig a valóságba való belépésről beszélsz, miért nem fedsz fel néhány rejtélyt? Miért nem beszélsz egy kicsit a harmadik ég nyelvén?” Miféle logika és nézőpont ez? (Ez a Sátán nézőpontja.) A Sátántól származik. Mit gondoltok, hogyan közelítem meg ezeket a dolgokat? (Gyűlölöd az ilyen embereket, és nem vagy hajlandó kapcsolatba lépni velük.) Tévedtek. Éppen ellenkezőleg, ha találkozom egy ilyen emberrel, közeledni fogok hozzá, és normálisan beszélgetek vele, ellátom azzal, amivel tudom, és segítek, ahogyan tudok. Ha makacs és önfejű, akkor nem csak képes vagyok normálisan kijönni vele, hanem amennyire lehet, meg is vitatom vele a dolgokat. Azt kérdezem majd: „Szerinted működik az, hogy így intézed a dolgokat? Alkalmazd ezek közül a módszerek közül bármelyiket, amelyet megfelelőnek érzel, ha pedig úgy érzed, hogy egyik sem megfelelő, találj ki saját módszert a probléma megoldására.” Minél nagyszerűbbnek gondolja magát az ilyen ember, annál jobban kijövök így vele; nem fogok senki előtt felvágni. Ha van két szék, egy magasabb és egy alacsonyabb, akkor hagyom, hogy a magasra üljön, Én pedig az alacsonyra ülök. Felszegett fejjel beszélgetek majd vele, és elérem, hogy végül szégyellje magát, apránként pedig ráébresztem arra, hogy semmilyen igazságnak nincs a birtokában, hogy elszegényedett és szánalmas, eltompult és nehéz felfogású. Mi a véleményed erről a módszerről? (Ez jó.) Tehát, ha elutasítanám őt, az jót tenne neki? Tulajdonképpen nincs azzal semmi baj, azonban nem tenne jót neki. Ha valamennyire is őszintén hisz Istenben, van némi emberi mivolta, és megmenthető, akkor rendben van Számomra, hogy kapcsolatba lépjek vele. Végül, egy napon, ha megérti az igazságot, ő maga dönt majd úgy, hogy az alacsonyabb székre ül, és nem lesz többé gőgös. Ha elutasítom, akkor örökre ilyen tudatlan és ostoba marad, butaságokat mond és tesz, mindig ostoba ember marad, elszegényedett és szánalmas – ilyen az igazságra nem törekvők rút állapota. Az emberek lenézik és megvetik a pozitív dolgokat, ha pedig látnak valakit, aki becsületes, szeretetteljes, és mindig gyakorolja az igazságot, de néha hiányzik belőle a bölcsesség, akkor szívből megvetik azt. Azt gondolják, hogy az ilyen ember haszontalan és semmirekellő, míg ők maguk éles eszűek, ügyesen számolnak, értenek a cselszövéshez és intrikához, vannak eszközeik és adottságaik, rátermettek és választékosan beszélnek. Azt gondolják, hogy ez teszi őket Isten üdvösségének tárgyává, de valójában éppen az ellenkezője történik – ez az a fajta ember, akitől Isten iszonyodik. Ez az igazságot nem kedvelő és attól idegenkedő beállítottság.

Vannak, akik már régóta kapcsolatban vannak Velem, és jobban ismernek Engem, és bár nem úgy kezelnek, mint a haverjukat, vagy mint valakit, aki egyenrangú velük, egyáltalán nem érzik korlátozva magukat, és ahogy telik az idő, egyre bátrabbak lesznek, a szívükben lévő határok pedig fokozatosan eltűnnek. Mindig azt gondolják, hogy mindent felfognak, és gyakran elmondják Nekem azt, amit értenek, azt gondolva, hogy rajtuk kívül senki sem ért semmit. Milyen beállítottság ez? (Arrogancia.) Ez arrogancia. Ezeket a külső dolgokat egy szempillantás alatt meg lehet érteni, és ezek az emberek mégis nagyon okosnak tartják magukat, ami visszataszító. Ha valakinek az arrogáns beállítottsága eléri azt a pontot, amikor elveszíti a józan eszét, akkor ez gonoszságra késztetheti, arrogáns beállítottsága pedig rosszindulatú beállítottsággá válik. Ha valaki agyafúrt, ha a szavai és tettei mindig tele vannak cselszövésekkel, ha félelmetes személyiség, és amikor vele vagy, mindig korlátozni és irányítani akar, akkor vajon hogy érzed, hogy ez az ember jószívű vagy rosszindulatú? (Rosszindulatú.) Félsz tőle, és azt gondolod: „Ez az ember állandóan irányítani akar engem. El kell távolodnom tőle, amilyen gyorsan csak tudok. Ha nem teszem azt, amit mond, kieszeli, hogy hogyan álljon bosszút rajtam, és ki tudja, milyen módszerekkel fog megbüntetni.” Ugye, érzékeled, hogy rosszindulatú a beállítottsága? (Igen.) Hogyan tudod ezt érzékelni? (Mindig ráveszi az embereket, hogy a saját követelései és elképzelései szerint cselekedjenek.) Vajon helytelen megkövetelnie másoktól, hogy egy bizonyos módon cselekedjenek? Feltétlenül rossz az, ha mások követeléseket támasztanak veled szemben? Helyes ez a logika? Összhangban van az igazsággal? (Nincs.) A módszereik vagy a beállítottságuk miatt érzed kényelmetlenül magad? (A beállítottságuk miatt.) Így van, a beállítottságuk miatt érzed kényelmetlenül magad. Olyan érzést vált ki belőled, hogy ez a beállítottság a Sátántól származik, hogy nincs összhangban az igazsággal, és hogy megzavar, irányít és megkötöz téged. Nemcsak kényelmetlenül érzed magad miatta, hanem félsz is, mert azt gondolod, hogy ha nem teszed azt, amit mondanak, akkor fennáll a lehetősége annak, hogy megbüntethetnek. Annyira rosszindulatú a beállítottsága az ilyen embereknek! Nem csak úgy véletlenül mondanak valamit – irányítani akarnak téged. Nagyon komoly követeléseket támasztanak veled szemben, hogy tegyél meg dolgokat, és megkövetelik, hogy egy bizonyos módon tedd meg azokat, ez pedig egy bizonyos típusú beállítottságot hordoz magában. Nem csupán azt követelik, hogy tegyél meg valamit, hanem irányítani akarnak téged. Ha irányítanak téged, akkor a bábjukká válsz, egy báb leszel a kezükben. Ha maradéktalanul rájuk hallgatsz mindenben, amit mondasz, amit teszel, és ahogyan teszed azt, akkor boldogok lesznek. Mit érzel a szíved mélyén, amikor ezt a beállítottságot érzékeled? (Félelmet.) És amikor félelmet érzel, hogyan definiálod ezt a beállítottságukat? Felelősségteljes, jószívű vagy rosszindulatú? Úgy érzed, hogy rosszindulatú. Amikor úgy érzékeled, hogy valakinek a beállítottsága rosszindulatú, akkor örülsz-e, vagy undort, irtózást és félelmet érzel? (Undort, irtózást és félelmet érzek.) Ezek a rossz érzések támadnak benned. Amikor undort, irtózást és félelmet érzel, akkor felszabadultnak és szabadnak, vagy megkötözöttnek érzed magad? (Megkötözöttnek.) Vajon honnan származnak ezek az érzelmek és érzések? A Sátántól származnak. És milyen örömteli érzéseik vannak az embereknek azoktól a dolgoktól, amelyek Istentől származnak? (Felszabadultság és szabadság.) A szíved nagyon felszabadult és szabad. Még akkor is, ha megmetszenek, megdorgálnak, fegyelmeznek, vagy megítélnek és megfenyítenek, milyen érzelem és érzés az? (Szívem mélyén lekötelezettséget és bűntudatot érzek és azt, hogy valami rosszat tettem, és akkor képes vagyok valódi megbánást tanúsítani, és elindulni a helyes irányba. Bár érzek egy kis fájdalmat a szívemben, a lelkem élvezi Isten szeretetét, békéjét és örömét.) Az elért eredmény pozitív, és ez Isten műve. Milyen következményei vannak a Sátán tetteinek? (Fogságba ejti az embereket, és nem tudnak kiszabadulni. Szenvednek a szívük mélyén, és nem tudják, hogyan szabaduljanak meg.) Korlátozza az embereket, megmagyarázhatatlan, furcsa félelemmel tölti el őket, megkötözi és korlátozza a szívüket. Amint megpróbálnak cselekedni, kezüket-lábukat megkötözi, és halálra rémíti őket. Ez a Sátán műve, és a Sátántól származik. Vajon milyen beállítottság tárul fel, amikor a Sátán és az antikrisztusok így cselekednek? Egy rosszindulatú beállítottság.

Azok, akiknek rosszindulatú a beállítottsága, mindig irányítani akarnak másokat. Mit jelent irányítani az embereket? Vajon csak azt, hogy megtiltják, hogy kimondj bizonyos szavakat? Csak azt, hogy megtiltják, hogy egy bizonyos módon gondolkodj? Egész biztosan nem – nem egy szóval vagy egy gondolattal van probléma, hanem azzal, hogy rosszindulatú a beállítottságuk. A „rosszindulatú” szó alapján milyen dolgokat tehet valaki, amikor ez a beállítottsága feltárul? Először is, manipulálni akarja majd az embereket. Mit jelent az, hogy manipulálni? Azt jelenti, hogy bármi történjék is a gyülekezetben, be akar majd avatkozni, bele akar szólni, és intézkedni akar. Ő állít majd fel szabályt számodra, neked pedig be kell tartanod azt. Ha nem tartod be, akkor dühös lesz. Manipulálni akar téged. Ha azt mondja, hogy menj keletre, akkor keletre kell menned, ha pedig azt mondja, hogy nyugatra, akkor nyugatra kell menned. Megvan benne ez a vágy, és aztán így cselekszik – ezt hívják manipulációnak. Ezek az emberek át akarják venni az irányítást mások sorsa felett, át akarják venni az irányítást és ellenőrizni akarják mások életét, elméjét, viselkedését és preferenciáit, hogy az illetők elméje, elképzelései, preferenciái és vágyai azzal legyenek összhangban, amit ők mondanak és amit ők akarnak, nem pedig azzal, amit Isten mond – ezt hívják manipulációnak. Mindig el akarják intézni, hogy az emberek az ő saját akaratuk szerint tegyék ezt vagy azt, nem az alapelvek, hanem a saját szándékaik és preferenciáik szerint cselekszenek. Nem érdekli őket, hogy mit érzel, erőszakkal parancsolnak neked, és meg kell tenned, bármit is mondanak neked; ha nem az ő akaratuk szerint cselekszel, akkor elbánnak veled, és éreztetik, hogy tényleg nincs választásod, és hogy semmit sem tehetsz. Szíved mélyén tudod, hogy becsapnak, és irányítanak, de még mindig nem tudod, hogyan ismerd fel, nemhogy ellenállni merészelnél. Vajon cselekedeteik nem a Sátán viselkedése? (De igen.) Ez a Sátán viselkedése. Így teszi lóvá, és így irányítja a Sátán az embereket, ezért úgy nyilvánul meg bennük a sátáni beállítottság, hogy mindig megpróbálnak irányítani és manipulálni másokat. Függetlenül attól, hogy el tudják-e érni azt a célt, hogy irányítsanak és manipuláljanak másokat, ez a fajta beállítottság mindenkiben megvan. Mi is ez a beállítottság? (A rosszindulat.) Ez a rosszindulat. Vajon miért hívják rosszindulatnak? Melyek ennek a beállítottságnak a világos megnyilvánulásai? Magában hordozza a kényszerítés érzését? (Igen.) Magában hordoz egyfajta kényszerítés érzetet, ami azt jelenti, hogy függetlenül attól, hogy figyelsz-e vagy sem, függetlenül attól, hogy mit érzel, hogy élvezed-e vagy megérted-e azt, erőszakkal megkövetelik, hogy hallgass rájuk, és minden vita nélkül tedd, amit mondanak, anélkül, hogy lehetőséget adnának arra, hogy beszélj, és anélkül, hogy bármiféle szabadságot is biztosítanának neked – vajon nincs ilyen rejtett jelentése? (De igen.) Ezt „kegyetlenségnek” hívják, ami a rosszindulat egyik aspektusa.^[b] A rosszindulat másik aspektusa a „gonoszság”^[c], vajon mire utal a „gonoszság”? Arra utal, hogy az emberek a kényszerítő indoktrináció és az elnyomás módszereit alkalmazzák, hogy elérjék azt, hogy irányítsanak téged, és rávegyenek, hogy hallgass a manipulációjukra, és így elégedettek legyenek. Ezt hívják „gonoszságnak”. Tetteivel a Sátán meg akarja akadályozni, hogy szabad akaratod legyen, hogy megtanulj mérlegelni és különbséget tenni, hogy megértsd az igazságot, hogy az életed éretté válhasson. A Sátán nem engedi, hogy ezeket megtedd, és irányítani akar téged. A Sátán nem engedi, hogy keresd az igazságot és megértsd Isten szándékait, nem Isten elé visz, hanem maga elé, és arra kényszerít, hogy rá hallgass, mintha ő lenne az igazság, és bármit is mond, az helyes, mintha ő lenne a középpontja mindennek, így hallgatnod kell rá, és nem szabad megpróbálnod elemezni, hogy a szavai helyesek-e vagy helytelenek. Az emberek viselkedését és elméjét kényszerrel és erőszakkal manipuláló és irányító beállítottságot rosszindulatnak hívják. Vajon a mindennapi életedben nem látod-e gyakran ezeket a megnyilvánulásokat? (De igen.) Amikor kapcsolatba kerültök azokkal, felismeritek-e, hogy egy rosszindulatú beállítottság megnyilvánulásai? (Korábban nem ismertem fel, de most már értem.) Ha mások ilyesmit tesznek veletek, és ilyen beállítottságot tárnak fel, akkor képesek vagytok érzékelni és felismerni azt, ha azonban ti magatok tesztek ilyesmit, és tártok fel ilyen beállítottságot, akkor vajon fel fogjátok-e ismerni, hogy ez probléma? Fel fogjátok-e ismerni, hogy „Ez a fajta beállítottság rosszindulatú! Nagyon komoly dolog így cselekedni! Nem helyes az az állandó vágy és törekvés, hogy uralkodjak másokon, hogy erőszakkal irányítsam őket, ez a Sátántól való, ez egy sátáni beállítottság. Nem viselkedhetek így, meg kell találnom az emberekkel való bánásmódnak és együttműködésnek egy olyan útját, amely megfelel az igazságnak.”? Vajon el fogtok jutni erre a felismerésre? (Nem.) Ha képtelenek vagytok ezt felismerni, és gyakran tárjátok fel ezt a beállítottságot, akkor vajon mik lesznek a következmények? Tudjátok-e? (A testvérek nem lesznek hajlandóak majd időt tölteni velem, és elutasítanak.) Ez az egyik következmény. Az ilyen ember nem képes harmonikusan kijönni másokkal, és az emberek nagyon irtózni fognak majd tőle. Olyan, mint a pestis; amint megjelenik, mindenkinek távoznia kell, és vajon mi az oka ennek? Senki sem akarja, hogy ő irányítsa. Az emberek hisznek Istenben, Őt akarják követni, nem pedig a Sátánt, az ilyen ember mégis mindig irányítani akar másokat, hát hogyne utasítanák el őt az emberek? Először is, gyakran elutasítják őt a testvérek, és elérik, hogy az emberek irtózzanak tőle. Ha nem tud megbánást tanúsítani, akkor az ilyen ember talán még a kötelességét sem képes megfelelően és hosszú távon végezni, mivel nem tud harmonikusan együttműködni másokkal. Ezért ki kell őt rekeszteni. Ezen kívül még milyen más következmények vannak? (Megzavarja a gyülekezet életét.) Ez egy másik következmény. Az illető fekete báránnyá válik a testvérek körében, és megzavarja a gyülekezet életét. Vajon milyen személyes vesztesége származik ebből? (Képtelen lesz növekedni az életben.) Egész biztosan nem lesz képes növekedni az életben, így vajon mi lesz a végeredmény? Minden bizonnyal megbüntetik és kirekesztik majd. Hogyan fog bánni Isten valakivel, akit mindig elutasítanak a testvérei, aki soha nem növekedik az életben, és aki mindig irányítani akarja az embereket, rávenni őket, hogy rá hallgassanak, átvenni Isten helyét a szívükben, míg végül elszigetelődik, és aki még ekkor sem tanúsít megbánást, és soha nem változik? Mondjátok csak meg Nekem, Isten az emberi lényeket vagy a nem emberi lényeket menti meg? (Az emberi lényeket.) Hogyan definiál Isten egy ilyen embert? (Mint nem embert.) Isten az ilyen embert nem-emberként definiálja, és nem menti meg. Akkor nem megpecsételődött-e a sorsa? Az ilyen embernek nincs reménye, nincs értéke az életben. Ha valakit Isten nem-emberként definiál, az annyira szánalmas!

Ahhoz, hogy az ember az életbe való belépésre törekedjen, mindennapi életének minden ügyében meg kell vizsgálnia szavait, tetteit, gondolatait és elképzeléseit, fel kell fognia saját állapotát, majd összehasonlítás céljából szembe kell állítania azt Isten szavával, keresnie kell az igazságot, és meg kell valósítania belőle annyit, amennyit csak megért. A gyakorlás és a megtapasztalás folyamata során állandóan meg kell vizsgálnia saját állapotát is, meg kell néznie, hogy milyen más negatív állapotok és dolgok maradtak a szívében, amelyek megakadályozzák az igazság gyakorlásában, miután pedig kiássa azokat, imádkoznia kell Istenhez, és kérnie kell Őt, hogy oldja meg ezeket a rendellenes állapotokat – ez biztosítja majd azt, hogy gyakorlatba tudja ültetni az általa megértett igazságokat. A negatív állapotok, elképzelések és képzelődések folyamatos megoldása az egyetlen mód annak biztosítására, hogy az ember gyakorlatba tudja ültetni az igazságot. Függetlenül attól, hogy az igazság melyik aspektusát ülteti gyakorlatba, lesznek bizonyos nehézségek, amikor pedig a környezet és a kontextus változik, új nehézségek fognak felmerülni. Továbbá, az emberek különböző elképzelései, képzelődései és hamis szándékai megakadályozhatják az igazság gyakorlásában, ezért gyakran kell megnyílnia és beszélgetnie azokkal, akik megértik az igazságot, és keresnie kell egy utat az igazságvalóságba való belépéshez, valamint keresnie kell az igazságalapelveket annak biztosítása érdekében, hogy a különböző környezetekben és kontextusokban, valamint mindenféle ügyben képes legyen az igazságalapelvekkel összhangban gyakorolni az igazságot. Az igazságvalóságba való belépést csak úgy lehet elérni, ha ily módon keresi és gyakorolja a belépést. Ha az emberek nem tartanak gyakran önvizsgálatot, akkor nem lesznek képesek felfogni saját állapotukat, és nem fogják tudni, hogy hol rejlenek a nehézségek az igazság gyakorlásában, és annak milyen hatalmas akadályai vannak, így nem lesznek képesek biztosítani azt, hogy gyakorlatba tudják ültetni igazságot. Csak azok tudnak Istenre támaszkodni, Rá tekinteni, és könnyedén gyakorlatba ültetni az igazságot, akik ismerik önmagukat, és felfogják saját állapotukat. Akik nem ismerik önmagukat, azok mindig az elképzeléseiken és képzelődéseiken alapuló előírásokat követik, így számos akadályba ütköznek, és hatalmasak a nehézségeik. Valójában a legnagyobb nehézség, amellyel az emberek szembesülnek, a romlott beállítottságukban rejlik, ezt követi az, hogy nem értik a gyakorlás alapelveit. Amint ez a két probléma megoldódott, könnyű számukra gyakorlatba ültetni az igazságot. Ahhoz, hogy valaki olyan emberré váljon, aki aláveti magát Istennek, és belépjen az igazságvalóságba, először az igazság gyakorlatba ültetésén kell dolgoznia; ha valaki képes az igazság több aspektusát is gyakorlatba ültetni a különböző ügyekben, amelyekkel naponta szembesül, akkor már belépett az igazságvalóságba. Ha folyamatosan így gyakorlatozol, és önvizsgálatot tartasz, valamint gyakorlási utat találsz Isten szavában, akkor fokozatosan képes leszel megoldani saját romlott állapotodat, és lesz utad a gyakorlásra és az igazságba való belépésre. Ugyanakkor egy alapvető megértést szerzel az igazság minden aspektusának gyakorlatba való ültetésére vonatkozó alapelvekről. Amikor az ember valóban megérti ezeket az állapotokat és az igazság minden aspektusát, a szíve beteljesedést érez, és egyre gazdagabbá válik; többé már nem tűnik eltompultnak és nehéz felfogásúnak, vagy silánynak és szánalmasnak. Manapság a legtöbb ember tud beszélni egy keveset a külső dolgokról, amikor azonban arra kérik, hogy fejtsen ki pontos álláspontokat a helyes és helytelen dolgokról, valamint beszéljen arról, hogy milyen megértése van ezekről, és arról is, hogyan kezeli és milyen utakon gyakorolja őket, a legtöbb embernek nincs világos megértése, és bensőjében teljesen üres. Egyesek talán azt mondják: „Tévedsz, nem vagyunk teljesen üresek belül. Tudjuk, hogy Isten szuverenitást gyakorol az eső felett, hogy Isten intézi, hogy tavasszal a fák rügyezzenek, hogy Isten által elrendelt törvények határozzák meg, hogy a madarak mikor raknak fészket, és hogy a különféle virágok miért különbözőek, és miért olyan sokféle színűek, és hogy miért zöldek a fák levelei – ezek Isten minden dolgot megalkotó teremtésének törvényei, és ezeket Isten rendelte el. Tudjuk, hogy az Isten által elrendelt törvények szerint kell élnünk, reggel felkelni, este lefeküdni, naponta háromszor étkezni, és azt is tudjuk, hogy léteznek törvények az emberi lények születésére, öregedésére, betegségére és halálára vonatkozóan is, és ezeket senki sem szegheti meg. Sőt, nem panaszkodunk Istenre – hálát adunk Neki, hogy ma élhetünk, és ugyanígy hálát adnánk, ha holnap meg kellene halnunk. Nem vagyunk nincstelenek, eltompultak és nehéz felfogásúak.” Vajon ezeknek a doktrínáknak a puszta megértése ugyanaz-e, mint az igazság megértése? Az igazságvalóságba való belépés-e? (Nem.) Ezeknek a megértése csak az első lépés, és ezek is olyan dolgok, amelyeket az embereknek meg kell érteniük, de amit leginkább meg kell érteniük az az, hogy hogyan kellene élniük, mi szerint kellene élniük, és milyen kötelességeket kellene végezniük. Ha nem vagy képes keresni az igazságot, hogy romlott beállítottságaidat megoldd, akkor nem lesz életbe való belépésed, és nem fogod elnyerni az igazságot és az életet, vajon nem üres-e ez a fajta Istenbe vetett hit? Ez jelenti azt, hogy belül teljesen üres vagy. Mások azt mondják: „Régebben csekély érettségű voltam, és nem tudtam, hogy Isten irányít mindent, ami velem történik, nem tudtam, hogyan tekintsek ezekre a dolgokra, és hogyan birkózzam meg velük, amikor pedig megtörténtek, elbizonytalanodtam, és emberi módszerekkel kezeltem azokat. Most már megértem, hogy a mindennapi történéseket, bármilyen jelentéktelenek is, mind Isten irányítja, hogy mindent Isten rendel el, és azt mondom: »Istenem, köszönöm Neked a szuverenitásodat, hajlandó vagyok sorsomat a Te kezedbe helyezni, és a Te irányításodra bízni; nem akarok lázadni, hallgatni akarok a Te szavaidra, és biztosan jól fogom végezni a kötelességemet, hűséggel és minden erőfeszítésemet beleadva!« Mindezt megértem, hogyan lehetnék hát még mindig silány és szánalmas?” Valójában silányak és szánalmasak. Miért mondom ezt? (Mert nem ismerik sátáni beállítottságukat és természetlényegüket; oly sok szellemi doktrínáról tudnak beszélni, de amikor valami történik, még mindig sátáni beállítottságuk szerint élnek, életfelfogásuk pedig egy cseppet sem változott, miután évekig hittek Istenben.) Amit megértenek, az csupán egy hamis lelki palást, amit viselnek; úgy tűnik, hogy megvan bennük az Istenben hívő ember hasonlatossága és a szentek illendősége, és hogy elsajátítottak néhány mély és szellemi teológiai elméletet, de amit megértenek, az nem az igazság, hanem csupán egyfajta teológiai elmélet. Nem képes megváltoztatni egy ember életének irányát, sem a dolgokról alkotott nézeteit vagy a világi ügyekre vonatkozó alapelveit, nemhogy meg tudná változtatni a romlott beállítottságát. Ezek a teológiai elméletek, ezek a szellemi doktrínák egyáltalán nem tudják normálissá tenni az ember Istennel való kapcsolatát, vagy képessé tenni őt arra, hogy felismerje saját romlott beállítottságait, vagy elérni, hogy levetkőzze ezeket a romlott beállítottságokat, még kevésbé tudják képessé tenni arra, hogy Isten munkájának megtapasztalásán keresztül eljusson oda, hogy megismerje Istent és alávesse magát Neki. Következésképpen, ezek az úgynevezett szellemi szavak és doktrínák a legkevésbé sem válnak az emberek hasznára, hanem csak arrogánssá és önhitté, valamint egyre lázadóbbá és Istennel szemben ellenállóbbá teszik őket, mert ezeknek a romlott dolgoknak semmi közük az igazsághoz, és mind képmutatás, amiről teljesen le kellene mondani, és amit meg kellene tagadni.

Vajon most mi a legfontosabb dolog, amire az Istenben hívőknek törekedniük kell? (A beállítottság megváltozása.) A sok doktrínáról való beszélgetés megváltoztathatja-e valakinek a beállítottságát? (Nem.) Pontosan mi is a beállítottság megváltozása? A beállítottság megváltozása azt jelenti-e, hogy megváltozik az illető jelleme, és hihetetlenül lazává válik, könnyen ki lehet jönni vele, és mindenki kedveli? A beállítottság megváltozása azt jelenti-e, hogy hallgataggá válik, és nem szívesen beszél vagy nevet? A beállítottság megváltozása azt jelenti-e, hogy viharedzetté, tapasztalttá és éretté válik? (Nem.) Akkor mi is a beállítottság megváltozása? Mi az első dolog, amit meg kell érteni ahhoz, hogy valakinek megváltozzon a beállítottsága? Mindenekelőtt meg kell értenie, hogy mi az alapja a beállítottságbeli változás elérésének, vagyis először is fel kell ismernie, hogy mivé vált az ember természetlényege és beállítottsága, miután a Sátán megrontotta. Ez lehetővé teszi számára, hogy felismerje saját romlottságának igazságát. Például egyesek különösen csalárdak, és ez a csalárdság a természetük és a beállítottságuk is; egyesek különösen arrogánsak, és ez az arrogancia a természetük és a beállítottságuk is. Mondok egy példát. Tegyük fel, hogy amikor valami történik veled, megvannak a saját szándékaid. Amikor ezek a szándékok felbukkannak, mi az, ami irányít? Először is, biztosan nem a személyiséged az, ami irányít, nem is a családi háttered, és még kevésbé bármely más ember. A szándékaid a beállítottságod irányítása alatt állnak. Tehát először is meg kell vizsgálnod önmagad, hogy kiderítsd, milyen beállítottságról van szó, arroganciáról, gonoszságról, rosszindulatról vagy hajthatatlanságról. Ha ezt megértetted, akkor folytasd önmagad vizsgálatát, hogy felfedezd, milyen állapotokat fog okozni ez a beállítottság. Tegyük fel például, hogy ez a beállítottság a csalárdság. Amikor az emberek csalárdságba bonyolódnak, vajon milyen szándékokból ered? Milyen célt próbálnak elérni? Kivétel nélkül a hírnév, a nyereség és a státusz elérése a cél; egyszóval, a saját érdekeik elérése. És vajon mi rejlik az önérdek hajszolásának gyökerében? Az, hogy az emberek a saját érdekeiket minden egyébnél fontosabbnak tartják. Csalárdságba bonyolódnak, hogy a maguk malmára hajtsák a vizet, és így csalárd beállítottságuk feltárul. Hogyan kellene megoldani ezt a problémát? Először is fel kell ismerned, és meg kell tudnod, hogy mik az érdekek, pontosan mit nyújtanak az embereknek, és milyen következményekkel jár az, ha hajszolod őket. Ha erre nem tudsz rájönni, akkor könnyebb lesz azt mondani, hogy lemondasz róluk, mint megtenni azt. Ha az emberek nem értik meg az igazságot, akkor semmi sem nehezebb számukra, mint lemondani a saját érdekeikről. Ez azért van így, mert az az életfilozófiájuk, hogy „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.” és „Az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért.” Nyilvánvaló, hogy a saját érdekeikért élnek. Azt gondolják, hogy a saját érdekeik nélkül – ha elveszítenék az érdekeiket – nem lennének képesek életben maradni. Mintha az életben maradásuk elválaszthatatlan lenne a saját érdekeiktől, ezért a legtöbb ember semmi mást nem lát, csak a saját érdekeit. A saját érdekeiket mindennél fontosabbnak tekintik, a saját érdekeikért élnek, és ha valaki rá akarja venni őket arra, hogy lemondjanak a saját érdekeikről, az olyan, mintha arra kérnék őket, hogy lemondjanak a saját életükről. Mit kellene tehát tenni ilyen körülmények között? Az embereknek el kell fogadniuk az igazságot. Csak akkor látnak át saját érdekeik lényegén, ha megértik az igazságot; csak akkor kezdhetnek el lemondani azokról és lázadni ellenük, és csak akkor lesznek képesek elviselni azt a fájdalmat, ami annak az elengedésével jár, amit annyira szeretnek. Amikor pedig képes vagy megtenni ezt, és lemondasz a saját érdekeidről, akkor szíved mélyén sokkal nyugodtabbnak és békésebbnek fogod érezni magad, és így legyőzted a hús-vér testet. Ha ragaszkodsz az érdekeidhez, és nem vagy hajlandó feladni azokat, és a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, akkor lehet, hogy a szívedben ezt mondod: „Mi a baj azzal, ha megpróbálom a magam malmára hajtani a vizet, és nem vagyok hajlandó semmilyen veszteséget elszenvedni? Isten nem büntetett meg, az emberek pedig mit tehetnek velem?” Senki sem tehet veled semmit, de ha így hiszel Istenben, akkor végül nem fogod elnyerni az igazságot és az életet. Ez hatalmas veszteség lesz számodra – nem fogod tudni elnyerni az üdvösséget. Vajon van ennél ennél sajnálatosabb dolog? Ez az, ami végső soron a saját érdekeid hajszolásának következménye. Ha az emberek csak a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekszenek – ha csak a saját érdekeiket hajszolják –, akkor soha nem fogják elnyerni az igazságot és az életet, és végül ők lesznek azok, akik veszteséget szenvednek. Isten megmenti azokat, akik az igazságra törekednek. Ha nem fogadod el az igazságot, és ha képtelen vagy elgondolkodni saját romlott beállítottságodon és megismerni azt, akkor nem fogsz valódi megbánást tanúsítani, és nem lesz életbe való belépésed. Az igazság elfogadása és önmagad megismerése vezet az életben való növekedéshez és az üdvösség elnyeréséhez, ez a lehetőség számodra, hogy Isten elé járulj, hogy elfogadd az Ő átvizsgálását, ítéletét és fenyítését, és hogy elnyerd az igazságot és az életet. Ha a hírnév, nyereség, státusz és saját érdekeid hajszolása miatt lemondasz az igazság kereséséről, az egyenértékű azzal, hogy lemondasz arról a lehetőségről, hogy elfogadd Isten ítéletét és fenyítését, és elnyerd az üdvösséget. A hírnevet, a nyereséget, a státuszt és saját érdekeidet választod, amiről azonban lemondasz, az az igazság, és amit elveszítesz, az az élet és az üdvösség esélye. Melyik fontosabb? Vajon nem ostobaság az, ha a saját érdekeidet választod, és lemondasz az igazságról? Hétköznapi nyelven fogalmazva, ez nagy veszteség elszenvedése egy kis előnyért. A hírnév, a nyereség, a státusz, a pénz és az érdekek mind-mind ideiglenesek, mulandóak, míg az igazság és az élet örök és változatlan. Ha az emberek megoldják azokat a romlott beállítottságokat, amelyek a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésre késztetik őket, akkor van reményük az üdvösség elnyerésére. Ráadásul az általuk elnyert igazságok örökkévalóak; sem a Sátán, sem senki más nem tudja elvenni tőlük ezeket az igazságokat. Lemondasz az érdekeidről, viszont amit elnyersz, az az igazság és az üdvösség; ezek a te eredményeid, és te nyered el őket magadnak. Ha az emberek az igazság gyakorlását választják, akkor, még ha el is veszítették az érdekeiket, elnyerik Isten üdvösségét és az örök életet. Az ilyen emberek a legokosabbak. Ha az emberek az érdekeik miatt lemondanak az igazságról, akkor elveszítik az életet és Isten üdvösségét; az ilyen emberek a legostobábbak. Az, hogy valaki melyiket választja – az érdekeit vagy az igazságot – hihetetlenül leleplező. Akik szeretik az igazságot, azok az igazságot választják; azt választják, hogy alávetik magukat Istennek, és követik Őt. Inkább feladják saját érdekeiket, hogy az igazságra törekedjenek. Bármennyit is kell szenvedniük, eltökélték, hogy bizonyságtételükben szilárdan megállnak, hogy eleget tegyenek Istennek. Ez az alapvető útja az igazság gyakorlásának és az igazságvalóságba való belépésnek.

A romlott beállítottságok mélyen gyökereznek mindenkiben, és senki sem romlottabb bárki másnál. Az emberek dolgokról alkotott nézetei, elképzelései, képzelődései és lázadó mivoltuk mértéke nem nagyon különbözik, nagyrészt egyforma. Mindenki a Sátán hatalma alatt él, és mindannyian sátáni beállítottságok szerint élnek. Ami azonos az az, hogy Isten mindenkinek ugyanolyan lehetőséget ad, Isten mindenkihez ugyanúgy viszonyul, és Isten mindenkit ugyanúgy lát el igazsággal és élettel, így Isten mércéi és követelményei is azonosak mindenkivel szemben. Ha úgy gondolod, hogy menthetetlen vagy, hogy romlottabb vagy másoknál, és hogy Isten nem fog megmenteni, mert romlott beállítottságokat tártál fel, amelyeket mások láttak és idegenkednek attól, és reménytelen esetként leírod magad, nem tudsz lelkesedni, és nincs merszed semmit megtenni, úgy gondolod, hogy nincs értelme élni, és hogy jobb lenne meghalni, miféle hozzáállás ez? Ez nem az érettség megnyilvánulása, és Isten nem ezt akarja látni; Isten nem szereti az ilyen embereket és az ilyen hozzáállást. Az igazságra való törekvés során az embereknek sok helytelen állapotot kell megváltoztatniuk, és folyamatosan korrigálniuk kell a törekvésükkel kapcsolatos nézeteiket, folyamatosan Isten elé kell járulniuk, és kérniük kell, hogy vizsgálja át őket, hogy világosítsa meg és vezesse őket. Isten segítséget és kegyelmet ad majd nekik, és Isten határtalan türelemmel, jóindulattal, irgalommal és megbocsátással vezet majd minden egyes embert. Nem szabad tehát kételkedned az emberek helyes hozzáállásában és az igazságra való törekvésre irányuló vágyában, valamint a méltányosság és a világosság utáni vágyakozásában, és abban sem szabad kételkedned, hogy Isten lényege az emberiséget megmentő esszencia, valamint az emberiség iránti irgalom és megbocsátás esszenciája. Nem szabad elfelejtenetek ezeket a szavakat! Mit jelent az, hogy ezeket a szavakat mondjuk az embereknek? Azt jelenti, hogy soha ne adják fel az igazságra való törekvést, hogy ne írják le magukat reménytelen esetként, és ne legyenek negatívak. Amikor negativitásba zuhansz, el kell gondolkodnod magadban. Miért fejezett ki Isten annyi igazságot? Azért, hogy még több embernek segítsen megérteni az igazságot, és megoldani saját valódi problémáit. Nemcsak közvetlenül Isten szavaiból nyersz sokat, hanem akkor is sokat nyersz, ha testvéreiddel az igazságról beszélgetsz – vajon ez nem ugyanaz, mintha Isten látna el téged olyankor? Ha így gondolkodsz, és képes vagy ezt érzékelni, akkor miért akarod feladni? Miért merülnek fel panaszok a szívedben? Miért vonod kétségbe Isten őszinteségét abban, ahogy megment téged? Az emberek lehetnek ostobák, csekély érettségűek és gyengék, de nem veszíthetik el a hitüket, amikor az üdvösségről van szó. Remélem, hogy egy napon, amikor újra beszélgetek veletek, és kapcsolatba kerülünk, azt fogom látni majd, hogy nem tűntök silánynak és szánalmasnak, vagy eltompultnak és nehéz felfogásúnak, hanem hogy megszereztetek és elnyertetek valamit. Sok mindent hallottatok, sok mindent láttatok, sok mindent megértettetek, de hogy elnyertétek-e az igazságot, vagy sem, és hogy tökéletességre juthattok-e, vagy sem, az a ti törekvéseteken múlik. Tény, hogy ha valaki törekszik rá, akkor elnyerheti, ha azonban nem figyel, és nem törekszik rá, akkor soha nem fogja megkapni. Ha valóban törekedtek az igazságra, és törekedtek az Isten iránti szeretetre, valamint a beállítottság megváltoztatására, ahogyan Péter tette, akkor elnyeritek majd Isten elismerését; ez egészen biztos.

2018. február 6.

Lábjegyzetek:

a. Az eredeti szövegben nem szerepel az „annak két különböző fajtája létezik: »önfejűség« és »keménység«” kifejezés.

b. Az eredeti szövegben nem szerepel az „ami a rosszindulat egyik aspektusa” kifejezés.

c. Az eredeti szövegben nem szerepel az „A rosszindulat másik aspektusa a »gonoszság«” kifejezés.