Ma, amikor arra törekedtek, hogy szeressétek és megismerjétek Istent, egyfelől nehézségeket és finomítást kell eltűrnötök, másfelől meg kell fizetnetek az árát. Nincs mélyebb értelmű lecke, mint az Isten iránti szeretet leckéje, és mondhatni, hogy a hitben leélt életen keresztül megtanult lecke az, hogy szeresd Istent. Ez annyit tesz, hogy ha hiszel Istenben, szeretned kell Istent. Ha csak hiszel Istenben, de nem szereted Őt, és nem érted el Isten ismeretét, és sohasem szeretted Istent a szívedből fakadó igaz szeretettel, akkor Istenbe vetett hited hiábavaló; ha istenhitedben nem szereted Istent, akkor hiába élsz, és egész életed a legalacsonyabb rendű minden élet közül. Ha egész életedben sohasem szeretted Istent, és sohasem tettél eleget Neki, akkor minek élsz? És mi értelme annak, hogy hiszel Istenben? Nem elpazarolt erőfeszítés ez? Vagyis ha az emberek hinni akarnak Istenben, és szeretni akarják Őt, meg kell fizetniük az árát. Ahelyett, hogy igyekeznének külsőleg egy bizonyos módon cselekedni, igazi betekintést kell keresniük a szívük mélyén. Ha nagy energiával tudsz énekelni és táncolni, de képtelen vagy átültetni az igazságot a gyakorlatba, elmondható rólad, hogy szereted Istent? Az Isten iránti szeretethez az kell, hogy Isten szándékait keresd mindenben, és hogy mélyen megvizsgáld bensődet, valahányszor történik veled valami, megpróbálva felfogni Isten szándékait és meglátni, hogy mik azok ezekben a dolgokban, minek az elérését kéri tőled Isten, és hogyan legyél tekintettel az Ő szándékaira. Például: történik valami, ami szenvedést kíván tőled, aminek során meg kell értened, hogy mi Isten szándéka, és hogyan legyél tekintettel az Ő szándékára. Nem magadnak kell megfelelned: először is engedd el önmagadat! Nincs szánalmasabb, mint a test. Keresned kell, hogy eleget tegyél Istennek, és teljesítened kell kötelességedet. Ilyen gondolatok mellett Isten külön meg fog világosítani ezt az ügyet illetően, és a szíved is vigaszra talál. Ha valami történik veled, akár nagy, akár kis dolog, először is el kell engedned önmagadat, és úgy kell tekintened a testre, mint a legalacsonyabb rendű dologra. Minél inkább kielégíted a testet, az annál többet kíván; ha most kielégíted, legközelebb már többet követel. Ahogy ez folytatódik, még inkább megszereted a testet. A testnek mindig féktelen vágyai vannak; mindig azt kéri, hogy elégítsd ki, és járj a kedvében belülről, akár abban, amit eszel, amit viselsz, vagy abban, hogy elveszíted az önuralmadat, vagy hogy saját gyengeségeidnek és lustaságodnak kedvezel... Minél inkább eleget teszel a testednek, annál fékezhetetlenebbek lesznek a vágyai, és annál zabolátlanabb ő maga, míg végül odáig fajul a dolog, hogy a tested még mélyebb elképzeléseket dédelget, lázadozik Isten ellen, felmagasztalja önmagát, és kétségei támadnak Isten munkájával kapcsolatban. Minél inkább kielégíted a testet, annál nagyobbak a test gyengeségei; mindig úgy fogod érezni, hogy senki sincs tekintettel gyengeségeidre, mindig azt fogod hinni, hogy Isten túl messzire ment, és ezt mondod majd: „Hogy lehetett Isten ilyen kemény? Miért nem hagy már nyugtot az embereknek?” Amikor az emberek kielégítik és túlságosan dédelgetik a testet, saját magukat teszik tönkre. Ha igazán szereted Istent, és nem elégíted ki a testet, akkor meglátod, hogy minden, amit Isten tesz, nagyon is helyes és jó, és hogy jogosan átkozza meg lázadó mivoltodat és ítéli meg igazságtalanságodat. Lesznek idők, amikor Isten megfenyít és megfegyelmez téged, és olyan körülményeket támaszt, amelyek megedzenek téged, arra kényszerítve, hogy Elé járulj – és mindig úgy fogod érezni, hogy amit Isten tesz, csodálatos. Így hát úgy fogod érezni, mintha nem is lenne sok a fájdalom, és hogy Isten annyira szeretetre méltó. Ha a test gyengeségeinek kedvezel, és azt mondod, hogy Isten túl messzire megy, akkor úgy fogod érezni, hogy mindig fájdalomban vagy és mindig bánkódsz, bizonytalan leszel Isten minden munkájával kapcsolatban, mintha Isten egyáltalán nem érezne együtt az ember gyengeségével, és nem lenne tudatában az ember nehézségeinek. Így mindig nyomorultul és egyedül érzed majd magad, mintha nagy igazságtalanság ért volna, és ekkor elkezdesz panaszkodni. Minél inkább kedvezel ily módon a test gyengeségeinek, annál inkább úgy fogod érezni, hogy Isten túl messzire megy, míg végül olyan rosszra fordul a helyzet, hogy megtagadod Isten munkáját, elkezdesz szembefordulni Istennel, és megtelsz lázadó mivolttal. Ezért lázadnod kell a test ellen, nem pedig kedvezned neki: „Az én férjem (feleségem), gyermekeim, kilátásaim, házasságom, családom – ez mind nem számít! Az én szívemben csak Isten van, és mindent meg kell tennem azért, hogy Istennek feleljek meg, és ne a testet elégítsem ki.” Ennek az elhatározásnak meg kell lennie benned. Ha mindig birtokában vagy ennek az elhatározásnak, akkor valahányszor gyakorlatba ülteted az igazságot, és elengeded önmagadat, ez csak egy kis erőfeszítésedbe kerül majd. Azt mondják, volt egyszer egy gazda, aki meglátott az úton egy megdermedt kígyót. A gazda felvette, és a keblére ölelte, a kígyó pedig, miután feléledt, halálra marta a gazdát. Az ember teste olyan, mint a kígyó: lényege, hogy ártson az ember életének. Amikor teljesen a tested vágyai szerint élsz, oda az életed. A test a Sátántól való. Mindig féktelen vágyakat hordoz magában, mindig magára gondol, és mindig a kényelemre vágyik, és el akar merülni a kényelemben, nincs benne nyugtalanság, illetve sürgető érzés, tétlenségben dagonyázik. Ha egy bizonyos pontig eleget teszel neki, végül felfal téged. Vagyis ha most kielégíted, legközelebb megint azt fogja kérni, hogy elégítsd ki. Mindig vannak féktelen vágyai és új követelései, és kihasználja, ha kényezteted a testet, eléri, hogy még inkább dédelgesd, és kényelmében élj – és ha soha nem tudod legyőzni, végül tönkreteszed magad. Hogy életet nyerhetsz-e Isten előtt, és hogy mi lesz a végső sorsod, az attól függ, hogyan gyakorlod a lázadást a test ellen. Isten megmentett, kiválasztott és eleve elrendelt téged, de ha ma vonakodsz eleget tenni Neki, vonakodsz átültetni az igazságot a gyakorlatba, és vonakodsz fellázadni saját tested ellen őszinte, Istent szerető szívvel, végül tönkreteszed magad, és így rendkívüli szenvedést viselsz majd el. Ha mindig a testnek kedvezel, a Sátán fokozatosan elnyel, otthagyva téged élet nélkül és a Lélek érintése nélkül, míg eljön a nap, amikor már teljesen sötét vagy belül. Amikor sötétségben élsz, már foglyul ejtett a Sátán, többé nincs ott a szívedben Isten, és akkor tagadni fogod Isten létezését, és elhagyod Őt. Így, ha az emberek szeretni akarják Istent, fájdalommal és szenvedéssel kell megfizetniük az árát. Nem külsődleges buzgóságra és nehézségekre, mint például több olvasásra és futkosásra van szükség; hanem a bennük lévő dolgokat kell elengedniük: a féktelen gondolatokat, a személyes érdekeket, a saját terveiket, elképzeléseiket és szándékaikat. Ez Isten szándéka.

Az, ahogy Isten az emberek külső beállítottságát megmetszi, szintén az Ő munkájának egyik része; például ahogy megmetszi az emberek külső, abnormális emberi mivoltát vagy életmódjukat és szokásait, berögződéseiket és hagyományait, valamint külsődleges gyakorlataikat és buzgóságukat. De amikor Ő azt kéri, hogy az emberek ültessék át a gyakorlatba az igazságot, és változtassák meg beállítottságukat, akkor elsősorban a bennük rejlő szándékokat és elképzeléseket metszi meg. A külsődleges beállítottságodat megmetszeni önmagában véve nem nehéz; olyan, mintha arra kérne valaki, hogy ne edd azt, amit szeretsz, ez pedig könnyű dolog. Ami azonban a benned rejlő elképzeléseket illeti, azokat nem könnyű elengedni. Ez azt követeli meg az emberektől, hogy lázadjanak a test ellen, fizessék meg az árat, és szenvedjenek Isten előtt. Ez különösen igaz az emberek szándékaira. Amióta az emberek hinni kezdtek Istenben, sok helytelen szándékot dédelgetnek. Amikor az igazságot nem ülteted át a gyakorlatba, úgy érzed, hogy minden szándékod helyes, de amikor történik veled valami, meglátod, hogy sok helytelen szándék van benned. Így, amikor Isten tökéletessé teszi az embereket, ráébreszti őket arra, hogy sok elképzelés van bennük, amely gátolja istenismeretüket. Amikor felismered, hogy a szándékaid helytelenek, ha el tudod kerülni az elképzeléseid és szándékaid szerinti gyakorlást, és képes vagy tanúságot tenni Isten mellett és szilárdan helytállni mindenben, ami történik veled, ez azt bizonyítja, hogy fellázadtál a test ellen. Amikor fellázadsz a test ellen, elkerülhetetlenül csata dúl majd benned. A Sátán megpróbál majd rávenni, hogy őt kövesd, megpróbál majd rávenni, hogy a test elképzeléseit kövesd, és a test érdekeit óvd – Isten szavai azonban belülről fognak megvilágosítani és megvilágítani, és ekkor rajtad áll a döntés, hogy Istent vagy a Sátánt követed. Amikor Isten azt kéri az emberektől, hogy ültessék gyakorlatba az igazságot, az elsősorban azért van, hogy megmetssze a bennük lévő dolgokat, és megmetssze azokat a gondolataikat és elképzeléseiket, amelyek nincsenek összhangban Isten szándékaival – a Szentlélek megérinti őket a szívükben, megvilágosítja és megvilágítja őket. Így minden történés hátterében csata dúl: minden alkalommal, amikor az emberek gyakorlatba ültetik az igazságot, vagy az Isten iránti szeretetet gyakorolják, nagy csata zajlik, és bár úgy tűnhet, hogy a testükkel minden rendben van, szívük mélyén valójában élet-halál harc zajlik – és csak ez után az ádáz csata után, rengeteg elmélkedés után születhet döntés a győzelemről vagy vereségről. Az ember azt sem tudja, nevessen-e vagy sírjon. Mivel az emberekben sok szándék helytelen, illetve mivel Isten munkájának nagy része nem igazodik az elképzeléseikhez, amikor az emberek átültetik az igazságot a gyakorlatba, a színfalak mögött nagy csata zajlik. Miután átültették ezt az igazságot a gyakorlatba, a színfalak mögött az emberek a szomorúság számtalan könnyét ontják majd, mielőtt végre elhatározzák magukat amellett, hogy megfelelnek Istennek. E miatt a csata miatt élnek át az emberek szenvedést és finomítást; ez az igazi szenvedés. Amikor a csata rád köszönt, ha képes vagy igazán Isten oldalára állni, képes leszel megfelelni Istennek. Miközben az ember az igazságot gyakorolja, elkerülhetetlen, hogy belül szenvedést éljen át; ha az emberekben minden rendben volna, amikor az igazságot átültetik a gyakorlatba, akkor nem volna szükség arra, hogy Isten tegye őket tökéletessé, csata sem volna, és nem szenvednének. Mivel az emberekben sok olyasmi van, ami az Isten általi használatra alkalmatlan, és mivel sok van bennük a test lázadó beállítottságából, az embereknek mélyebben el kell sajátítaniuk a test elleni lázadás leckéjét. Isten ezt nevezi annak a szenvedésnek, amelyre kéri az embert, hogy Vele élje át. Amikor problémákba ütközöl, siess, és imádkozz Istenhez: „Istenem! Szeretnék eleget tenni Neked, szeretném elviselni a végső szenvedést, hogy eleget tegyek a Te szívednek, és tekintet nélkül arra, milyen nagy kudarcok érnek, mégis eleget kell tennem Neked. Még ha fel is kell adnom az életemet, akkor is eleget kell tennem Neked!” Ezzel az elhatározással, amikor így imádkozol, képes leszel szilárdan állni bizonyságtételedben. Valahányszor az igazságot gyakorlatba ültetik, valahányszor finomításon mennek keresztül, valahányszor próbatételen esnek át, és valahányszor utoléri őket Isten munkája, az embereknek rendkívüli fájdalmat kell eltűrniük. Mindez próba az emberek számára, ezért mindegyikükben csata dúl. Valójában ez az ár, amelyet megfizetnek. Az is egyfajta ár, ha többet olvassák Isten szavait, és többet futkosnak. Ezt kell az embereknek tenniük, ez a kötelességük és a felelősségük, amelynek eleget kell tenniük, de az embereknek el kell engedniük magukban mindazt, amit el kell engedni. Ha nem teszed meg, akkor bármekkora is a külső szenvedésed, bármennyit lótsz-futsz is, mind hiábavaló! Vagyis csak a benned végbemenő változások határozhatják meg, van-e értéke a külső szenvedésednek. Amikor benső beállítottságod megváltozott, és átültetted a gyakorlatba az igazságot, akkor minden külső szenvedésed elnyeri Isten jóváhagyását; ha nem történt változás benső beállítottságodban, akkor bármilyen nagy szenvedést élsz is át, bármennyit lótsz-futsz is kívülről nézve, nem kapsz Istentől elismerést – és az Isten által meg nem erősített szenvedés hiábavaló. Így azt, hogy az általad megfizetett árat Isten elismeri-e, az határozza meg, hogy történt-e benned változás vagy sem, átülteted-e az igazságot a gyakorlatba vagy sem, lázadsz-e saját szándékaid és elképzeléseid ellen, hogy elérd az Isten szándékainak való megfelelést, Isten ismeretét és az Istenhez való hűséget. Akármennyit lótsz-futsz, ha soha nem fordult meg a fejedben, hogy lázadj saját szándékaid ellen, ha csak a külsődleges tettekre és a külsődleges buzgóságra törekszel, és soha nem figyelsz az életedre, akkor a szenvedésed hiábavaló volt. Ha bizonyos körülmények között van valami mondanivalód, de belül érzed, hogy nem helyes ezt mondani, hogy ha kimondod, az nem szolgálja testvéreid épülését, viszont megbánthatja őket, akkor nem mondod ki, vállalva inkább a belső fájdalmat, mert ezek a szavak nem képesek eleget tenni Isten szándékainak. Ekkor csata dúl majd benned, de te hajlandó leszel elszenvedni a fájdalmat és feladni, amit szeretsz. Hajlandó leszel eltűrni ezt a szenvedést, hogy eleget tegyél Istennek, és bár belül fájdalom gyötör majd, nem kedvezel a testnek, és Isten szíve elégedett lesz, így te is megvigasztalódsz bensődben. Ez az ár igazi megfizetése, és erre az árra vágyik Isten. Ha ezt gyakorlod, Isten biztosan megáld téged; ha ezt nem tudod elérni, akkor bármennyit értesz is, bármilyen jól beszélsz is, mind nem ér majd semmit! Ha az Isten iránti szeretet felé vezető úton képes vagy Isten oldalán állni, amikor megvívja csatáját a Sátánnal, és nem állsz át újra a Sátánhoz, akkor elérted az Isten iránti szeretetet, és szilárdan megálltál bizonyságtételedben.

Kívülről Isten embereken végzett munkájának minden lépése úgy tűnik, mintha emberek közti interakciókról lenne szó, mintha emberi elrendezésből vagy emberek általi zavarásból születne. Pedig a munka minden lépése és minden történés mögött egy-egy fogadás van, amelyet a Sátán tesz Isten előtt, és ezek megkövetelik, hogy az emberek szilárdan álljanak az Isten melletti bizonyságtételükben. Vegyük például Jób próbatételét: a színfalak mögött a Sátán fogadást kötött Istennel, és Jób az emberek tetteivel és zavarásaival szembesült. Isten rajtatok végzett munkájának minden egyes lépése mögött ott van a Sátán fogadása Istennel – a hátterében csata dúl. Például ha előítélettel fordulsz a testvéreid felé, ki akarsz majd mondani bizonyos szavakat – olyan szavakat, amelyekről érzed, hogy Istennek nem tetszenek –, de ha nem mondod ki őket, belső kényelmetlenséget élsz át, és abban a pillanatban csata kezdődik benned: „Kimondjam vagy ne?” Erről szól a csata. Így mindenben, amivel találkozol, ott a csata. Amikor csata dúl benned, Isten munkálkodik rajtad a tényleges együttműködésed és tényleges szenvedésed által, és végül képes leszel elengedni magadban a dolgot, és a haragod természetes módon ki fog hunyni. Ez is az Istennel való együttműködésed eredménye. Minden, amit az emberek tesznek, egy bizonyos mennyiséget igényel a szívük véréből. Tényleges szenvedés nélkül nem felelhetnek meg Istennek; meg sem közelítik azt, hogy megfeleljenek Istennek, csak üres szlogenekkel dobálóznak! Kielégíthetik Istent ezek az üres szlogenek? Amikor Isten és a Sátán a szellemi birodalomban vívják csatájukat, hogyan kellene eleget tenned Istennek, és hogyan kellene szilárdan megállnod a Mellette való bizonyságtételedben? Tudnod kell, hogy mindaz, ami veled történik, egy nagy próbatétel és olyan alkalom, amikor Istennek szüksége van a te tanúságtételedre. Bár kívülről talán jelentéktelennek tűnnek, de amikor ezek a dolgok megtörténnek, megmutatják, szereted-e Istent vagy sem. Ha igen, képes leszel szilárdan állni a Mellette való bizonyságtételedben, ha pedig nem gyakoroltad az Isten iránti szeretetet, az azt mutatja, hogy nem vagy olyasvalaki, aki gyakorlatba ülteti az igazságot, hogy nélkülözöd az igazságot és az életet, és pelyva vagy! Mindenben, ami az emberekkel történik, Istennek szüksége van arra, hogy szilárdan álljanak a Mellette szóló bizonyságtételükben. Bár pillanatnyilag semmi nagyszabású nem történik veled, és nem teszel nagyszerű bizonyságot, a hétköznapi életed összes részlete az Istennek tett bizonysághoz kapcsolódik. Ha képes vagy elnyerni testvéreid, családtagjaid és minden körülötted lévő ember csodálatát; ha egy nap eljönnek a nem hívők, és csodálják mindazt, amit teszel, és látják, hogy minden, amit Isten tesz, csodálatos, akkor ez lesz a bizonyságtételed. Bár nincs betekintésed, és képességed gyenge, azáltal, hogy Isten tökéletessé tesz téged, képes vagy megfelelni Neki és tekintettel lenni az Ő szándékaira, megmutatva másoknak, milyen nagyszerű munkát végzett Ő a leggyengébb képességű embereken. Amikor az emberek megismerik Istent, és a Sátán előtt győztesekké, Istenhez nagymértékben hűségesekké válnak, akkor nincs ennél az embercsoportnál gerincesebb, és ez a legnagyszerűbb bizonyságtétel. Bár nem vagy képes nagyszerű munkát végezni, arra képes vagy, hogy eleget tegyél Istennek. Mások nem tudják elengedni az elképzeléseiket, de te igen; mások nem tudnak tanúságot tenni Isten mellett a tényleges tapasztalataik során, te azonban képes vagy tényleges érettséged és cselekedeteid révén meghálálni Isten szeretetét és zengő tanúságot tenni Mellette. Csak ez számít Isten tényleges szeretetének. Ha erre képtelen vagy, akkor nem teszel tanúságot családtagjaid között, testvéreid között, sem a világ népe előtt. Ha nem tudsz tanúságot tenni a Sátán előtt, a Sátán ki fog nevetni, úgy fog tekinteni téged, mint valami viccet vagy játékszert, gyakran bolondot csinál majd belőled, és rendetlenségbe taszítja az elmédet. A jövőben nagy megpróbáltatások érhetnek utol téged – ma azonban, ha igaz szívvel szereted Istent, és ha, függetlenül attól, milyen nagy próbatételek állnak előtted, tekintet nélkül arra, ami történik veled, képes vagy szilárdan állni bizonyságtételedben, és képes vagy eleget tenni Istennek, akkor a szíved megvigasztalódik, és nem fogsz félni, bármilyen nagy próbatételekkel is találkozol a jövőben. Nem láthatjátok, mi fog történni a jövőben; csak a mai körülmények között tehettek eleget Istennek. Nem vagytok képesek nagyszerű munkát végezni – arra kell összpontosítanotok, hogy megfeleljetek Istennek azáltal, hogy a való életben megtapasztaljátok az Ő szavait, erős és zengő tanúságot kell tennetek, és így szégyent kell hoznotok a Sátánra. Bár a tested nem talált kielégülést, és szenvedésen ment át, te akkor már megfeleltél Istennek, és szégyent hoztál a Sátánra. Ha mindig ezt gyakorlod, Isten utat nyit előtted. Egy napon, amikor nagy próbatétel jön, mások elbuknak majd, de te még mindig képes leszel szilárdan állni: az ár miatt, amelyet megfizettél, Isten megóv majd téged, hogy szilárdan állhass, és el ne bukj. Ha általában képes vagy átültetni az igazságot a gyakorlatba, és megfelelni Istennek egy őszinte, Istent szerető szívvel, akkor Isten biztosan megóv téged a jövendő megpróbáltatások idején. Bár esztelen vagy, érettséged csekély, képességed gyenge, Isten nem lesz részrehajló veled szemben. Attól függ, helyesek-e a szándékaid. Tegyük fel, hogy ma képes vagy megfelelni Istennek – még a legapróbb részletekben is szigorúnak lenni, és mindenben eleget tenni Istennek –, őszinte, Istent szerető szíved van, igaz szívedet adod Istennek, és bár van néhány dolog, amit nem láthatsz tisztán, Isten elé járulhatsz, hogy helyesbítsd szándékaidat, és Isten szándékait keresd, és megteszel mindent, hogy eleget tegyél Istennek. És bár a testvéreid elutasíthatnak, a szíved eleget tesz Istennek, és nem áhítozol a test gyönyörei után. Ha mindig ezt gyakorlod, Isten meg fog óvni, amikor nagy megpróbáltatások köszöntenek rád.

Az emberek milyen belső állapotát célozzák meg a próbatételek? Az emberekben rejlő lázadó beállítottságokra irányulnak, amelyek megakadályozzák, hogy eleget tegyenek Istennek. Sok tisztátalanság és sok képmutatás van az emberekben, ezért Isten próbatételeknek veti alá az embereket, hogy megtisztítsa őket. De ha ma képes vagy megfelelni Istennek, akkor a jövőbeli próbatételek számodra a tökéletesítést jelentik. Ha ma nem vagy képes megfelelni Istennek, akkor a jövőbeli próbatételek megkísértenek, te pedig akaratlanul is elbuksz, és abban az időben nem fogsz tudni segíteni magadon, mert nem fogsz tudni lépést tartani Isten munkájával, és nem rendelkezel majd valódi érettséggel. Ezért, ha arra vágysz, hogy képes légy szilárdan állni a jövőben, jobban megfelelni Istennek és mindvégig követni Őt, ennek erős alapját ma kell megvetned. Meg kell felelned Istennek azáltal, hogy mindenben átülteted az igazságot a gyakorlatba, és tekintettel vagy az Ő szándékaira. Ha mindig ezt gyakorlod, meglesz benned az alap, és Isten olyan szívet serkent benned, amely szereti Őt, és Ő hitet ad neked. Egy napon, amikor valóban próbatétel ér, meglehet, hogy elszenvedsz némi fájdalmat, egy bizonyos fokig szomorúnak érzed magad, és megsemmisítő gyászt élsz át, mintha meghaltál volna – de az Istent szerető szíved nem fog változni, sőt még jobban elmélyül. Ilyenek Isten áldásai. Ha képes vagy alávetett szívvel elfogadni mindazt, amit ma Isten mond és tesz, akkor Isten biztosan megáld téged, és így olyasvalaki leszel, aki örökli az Ő áldásait és ígéreteit. Ha ma nem gyakorlod ezt, akkor egy nap, amikor megpróbáltatások érnek, nem lesz benned hit és szerető szív, és abban az időben a próbatétel kísértéssé válik; csapdába fog ejteni a Sátán kísértése, és nem lesz módod a megmenekülésre. Ma talán képes vagy szilárdan megállni, amikor egy csekély próbatétellel szembesülsz, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ha egy nap komolyabb megpróbáltatással nézel szembe, szilárdan meg tudsz majd állni. Vannak, akik igen elégedettek önmagukkal, és úgy gondolják, hogy már nem is lehetnének jobbak. Ha ilyenkor nem hatolsz mélyebbre, és önelégült maradsz, akkor veszélyben leszel. Ma Isten nem a nagyobb próbatételek munkáját végzi, és úgy tűnik, minden tekintetben jól helytállsz, de amikor Isten próbára tesz téged, fel fogod fedezni, hogy túlságosan hiányos vagy, mert érettséged túl csekély, és képtelen vagy nagy próbatételeket kiállni. Ha olyan maradsz, amilyen vagy, és megelégszel azzal, hogy nem törekszel előre, akkor, amikor eljönnek a próbatételek, el fogsz bukni. Gyakran bele kell gondolnotok, milyen csekély az érettségetek; csak így haladhattok előre. Ha csak a próbatételek idején látod meg, hogy az érettséged nagyon csekély, hogy az akaraterőd nagyon gyenge, hogy túl kevés benned a valóságos, és hogy nem vagy megfelelő Isten szándékainak – ha csak akkor ébredsz rá minderre, akkor már túl késő lesz.

Ha nem ismered Isten természetét, akkor elkerülhetetlen a bukásod a próbatételek idején, mert nem vagy tisztában azzal, hogyan teszi Isten tökéletessé az embereket, milyen eszközökkel teszi őket tökéletessé, és amikor Isten próbatételei rád köszöntenek, és nem felelnek meg az elképzeléseidnek, nem leszel képes szilárdan állni. Isten igaz szeretete az Ő teljes természete, és amikor Isten teljes természete feltárul az embereknek, mit hoz az az ő testük számára? Amikor Isten igazságos természete feltárul az embereknek, a testük elkerülhetetlenül nagy fájdalmat fog elszenvedni. Ha nem szenveded el ezt a fájdalmat, akkor nem vagy Isten által tökéletessé tehető, és nem leszel képes igaz szeretetet szentelni Istennek. Ha Isten tökéletessé tesz téged, akkor fel kell, hogy fedje neked az Ő teljes természetét. A teremtés idejétől mindmáig Isten sohasem fedte fel az embernek az Ő teljes természetét – de az utolsó napokban felfedi azt ennek az embercsoportnak, akiket eleve elrendelt és kiválasztott, és azáltal, hogy embereket tökéletessé tesz, felfedi saját természetét, amely révén teljessé tesz egy embercsoportot. Ilyen Isten igaz szeretete az emberek iránt. Isten igaz szeretetének megtapasztalásához az szükséges, hogy az emberek rendkívüli fájdalmat viseljenek el, és nagy árat fizessenek. Csak így nyerheti meg végül Isten az embereket, és csak így lesznek végül képesek igaz szeretetüket viszonzásul Istennek adni, és Isten szíve csak ekkor elégszik meg. Ha az emberek azt kívánják, hogy Isten tökéletessé tegye őket, és ha követni akarják az Ő akaratát, és teljes mértékben fel akarják ajánlani igaz szeretetüket Istennek, akkor sok fájdalmat és sok gyötrelmet kell megtapasztalniuk a körülményeikből fakadóan, és így olyan kínokon kell keresztülmenniük, mintha a halál szélére sodródtak volna, ami végül arra kényszeríti őket, hogy visszaadják igaz szívüket Istennek. Az, hogy valaki igazán szereti-e Istent, a szenvedés és a finomítás során tárul fel. Az emberek szeretetének Isten általi megtisztítása szintén csak a szenvedés és a finomítás révén valósul meg.