Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Ádám és Éva, akiket Isten teremtett, kezdetben szent emberek voltak, vagyis amíg az Édenkertben voltak, szentek voltak, romlatlanok. Jahvéhoz is hűségesek voltak, és semmit sem tudtak Jahve elárulásáról. Ez azért van így, mert nem álltak a Sátán befolyásának zavaró hatása alatt, nem mérgezte meg őket a Sátán, és ők voltak a legtisztábbak az egész emberiségben. Az Édenkertben éltek, mindenféle szennytől mentesen, a test uralmától mentesen, és Jahve félelmében. Később, amikor a Sátán megkísértette őket, megmérgezte őket a kígyó és Jahve elárulásának vágya, és a Sátán befolyása alatt éltek. Kezdetben szentek voltak, és félték Jahvét; csak ebben az állapotban voltak emberek. Később, miután a Sátán megkísértette őket, ettek a jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből, és a Sátán befolyása alatt éltek. A Sátán fokozatosan megrontotta őket, és elvesztették eredeti emberi képmásukat. Kezdetben az emberben ott volt Jahve lehelete, a legkevésbé sem volt engedetlen, és nem volt gonoszság a szívében. Abban az időben az ember valóban ember volt. Miután a Sátán megrontotta, az ember bestiává vált. Gondolatai tele voltak gonoszsággal és mocsokkal, jóság és szentség nélkül. Vajon ez nem a Sátán?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

Amióta az emberiség feltalálta a társadalomtudományokat, a tudomány és a tudás foglalja le az ember elméjét. A tudomány és a tudás az emberiség feletti uralkodás eszköze lett, és már nincs elegendő hely arra, hogy Istennek hódoljon az ember, már nincsenek kedvező feltételek Isten hódolatához. Az ember szívében egyre alacsonyabbra süllyedt Isten helye. Ha Isten nincs ott a szívében, akkor az ember belső világa sötét, reménytelen és üres. Ebből következően sok társadalomtudós, történész és politikus állt elő társadalomtudományi elméletek kifejezésre juttatásával, az emberi evolúció elméletével és egyéb olyan elméletekkel, amelyek ellentmondanak annak az igazságnak, miszerint Isten teremtette az embert, hogy betöltse az emberiség szívét és elméjét. Ily módon egyre kevesebben lettek az abban hívők, hogy mindent Isten teremtett, és egyre csak nőtt azok száma, akik az evolúció elméletében hisznek. Egyre többen kezelik mítoszként és legendaként Istennek az Ószövetség korában feljegyzett munkálkodását és szavait. Az emberek közönyössé váltak a szívükben Isten méltóságára és nagyságára, annak tanára, hogy Isten létezik és mindenek felett uralmat gyakorol. Már nem fontos számukra az emberiség túlélése és az országok, valamint a nemzetek sorsa, és az ember egy olyan sekélyes világban él, amely csupán az evéssel, az ivással és az élvezethajszolással van elfoglalva... Kevesen vállalják fel annak felkutatását, hogy hol munkálkodik ma Isten, vagy néznek utána annak, hogy miként elnököl az ember rendeltetési helye felett, illetve hogyan rendezi azt. Ily módon aztán az ember tudta nélkül az emberi civilizáció egyre kevésbé tud megfelelni az ember kívánalmainak, és sokan vannak, akik úgy érzik, hogy ilyen világban élve kevésbé boldogok azoknál, akik már elhunytak. Még az egykor rendkívül civilizált országok népei is sérelmezik ezt. Mert Isten útmutatása nélkül nem számít, mennyire törik a fejüket az uralkodók és a szociológusok az emberi civilizáció megőrzésén, hiába teszik. Senki nem tudja betölteni az ember szívében lévő ürességet, mert senki nem lehet az ember élete, és egyetlen társadalmi elmélet sem tudja megszabadítani az embert az őt sújtó ürességtől. A tudomány, az ismeretek, a szabadság, a demokrácia, a kényelem, a jólét – ezek mind csupán időleges vigaszt nyújtanak az embernek. Az ember még ezen dolgokkal is elkerülhetetlenül követ el bűnt, és a társadalom igazságtalanságain kesereg. Ezek a dolgok nem tudják féken tartani az ember sóvárgását és felfedezési vágyát. Ez azért van, mert az embert Isten teremtette, és az ember értelmetlen áldozatai és kutakodása csupán további kínlódáshoz vezethet, mígnem az ember az állandó félelem állapotában létezik, nem tudván, hogyan nézzen szembe az emberiség jövőjével, valamint az előtte futó ösvénnyel. Az ember félni kezdi a tudományt és az ismereteket is, és még jobban féli az üresség érzését. Függetlenül attól, hogy szabad országban élsz vagy emberi jogokat nélkülözőben, ezen a világon semmiképp sem menekülhetsz meg az emberiség sorsától. Legyél te az uralkodó vagy uralkodjanak rajtad, teljességgel képtelen vagy rá, hogy megmenekülj az emberiség sorsa, rejtelmei és rendeltetési helye felfedezésének vágyától, arra pedig még kevésbé vagy képes, hogy az üresség zavarba ejtő érzetétől megmenekülj. Ezeket a jelenségeket, amelyek az egész emberiséget jellemzik, társadalmi jelenségeknek nevezik a szociológusok, azonban nincsen olyan nagy ember, aki elő tudna állni, hogy megoldja ezeket a problémákat. Az ember végső soron csak ember, és Isten helyét és életét egyetlen ember sem pótolhatja. Az emberiség nem csupán olyan igazságos társadalmat igényel, amelyben mindenki jól táplált, egyenlő és szabad; az emberiségnek Isten üdvösségére van szüksége, valamint arra, hogy életet adjon nekik. Az ember szükségletei, felfedezés utáni sóvárgása és lelki üressége csak akkor oldódhat meg, ha az ember befogadja Isten életadó gondoskodását és az Ő üdvösségét. Ha egy ország vagy nemzet népe képtelen befogadni Isten üdvösségét és törődését, akkor ezen ország vagy nemzet a pusztulás útjára lép, a sötétség felé halad, és Isten meg fogja semmisíteni.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett)

A Sátán tetejétől az aljáig, kezdettől végig megzavarja Isten munkáját és Ellene cselekszik. Mindez a sok beszéd az „ősi kulturális örökségről”, az „ősi kultúra értékes ismeretéről”, „a taoizmus és konfucianizmus tanításairól” és „a konfuciuszi klasszikusokról és feudális rítusokról” a pokolra juttatta az embert. Sem a modern kor haladó tudománya és technológiája, sem a magasan fejlett ipar, mezőgazdaság és üzleti élet nincs sehol. Ehelyett a Sátán nem tesz semmi mást, csak az ősi „majmok” által terjesztett feudális rítusokat hangsúlyozza, hogy szántszándékkal megzavarja, ellehetetlenítse és lebontsa Isten munkáját. Nemcsak folyamatosan sújtja az embert mindmáig, hanem egyenesen egészben el akarja nyelni^[1]. A feudalizmus erkölcsi és etikai tanításainak átadása és az ősi kultúra ismeretének továbbhagyományozása már régen megfertőzte az emberiséget, kisebb-nagyobb ördögökké változtatva őket. Kevesen vannak, akik örömmel fogadnák Istent, akik ujjongva köszöntenék érkezését. Az egész emberiség arcán gyilkos szándék tükröződik, és mindenütt gyilkos lehelet járja át a levegőt. Azon igyekeznek, hogy kiűzzék Istent ebből az országból; késsel és karddal a kezükben harci alakzatba állnak, hogy „megsemmisítsék” Istent. Szerte az ördög ezen országában, ahol az embert folyamatosan arra tanítják, hogy nincs Isten, terjednek a bálványok, és odafent a levegőt átjárja az égő papír és tömjén émelyítő, fojtóan tömény szaga. Olyan, mint a szennyvíziszap bűze, amely felszáll, amikor a mérgeskígyó megvonaglik, és annyira büdös, hogy az ember nem tudja megállni, hogy ne hányjon. Emellett halkan felsejlik az írásokat kántáló gonosz démonok hangja, amely mintha messziről, a pokolból jönne, olyannyira, hogy az ember beleborzong. Ezen a földön mindenhová bálványokat helyeznek, a szivárvány minden színében, az országot az érzéki élvezetek világává változtatva, miközben az ördögök királya egyfolytában gonoszul kacag, mintha aljas terve sikerült volna. Mindeközben az ember erről mit sem tud, és fogalma sincs arról, hogy az ördög már annyira megrontotta őt, hogy öntudatát vesztette, és már csak a fejét lógatja legyőzött módjára. Az ördög egy csapásra ki akar törölni mindent, ami Istennel kapcsolatos, és ismét be akarja mocskolni és meg akarja gyilkolni Őt; feltett szándéka, hogy lerombolja és megzavarja az Ő munkáját. Hogyan engedhetné, hogy Istennek vele egyenlő státusza legyen? Hogyan tűrhetné, hogy Isten „beleavatkozik” az ő munkájába, amelyet az emberek között végez a földön? Hogyan engedhetné, hogy Isten lerántsa a maszkot az ő ocsmány ábrázatáról? Hogyan engedhetné, hogy Isten felforgassa az ő munkáját? Hogyan engedhetné ez a dühében tomboló ördög, hogy Isten átvegye az irányítást az ő császári udvara fölött a földön? Hogyan hajolhatna meg önként az Ő felsőbbrendű hatalma előtt? Rút ábrázata teljes valójában lelepleződött, így az ember nem is tudja, nevessen-e vagy sírjon, és valóban nehéz erről beszélni. Hát nem ez az ő lényege? Rút lélek létére még mindig hihetetlenül szépnek hiszi magát. Ez a cinkosok^[2] bandája! Lejönnek a halandók birodalmába, hogy átadják magukat az élvezeteknek és felfordulást okozzanak, annyira felkavarva a dolgokat, hogy a világ megbízhatatlan és változékony hellyé válik, az ember szíve pedig megtelik pánikkal és nyugtalansággal, és annyit játszadoztak az emberrel, hogy annak megjelenése olyanná vált, mint egy embertelen mezei vadállaté, rendkívül rút lett, és az eredeti szent ember utolsó nyoma is elveszett belőle. Ezenkívül még át is akarják venni a szuverén hatalmat a földön. Annyira akadályozzák Isten munkáját, hogy az alig képes araszolva előrehaladni, és olyan szorosan elzárják az embert, mint valami érc- és acélfalak. Miután oly sok szörnyű bűnt követtek el és oly sok katasztrófát okoztak, számítanak még bármi másra, mint fenyítésre? Démonok és gonosz szellemek tombolnak a földön már egy ideje, és olyan szorosan elzárták Isten akaratát és fáradságos erőfeszítését egyaránt, hogy azok hozzáférhetetlenek. Ez valóban halálos bűn! Hogyne aggódna Isten? Hogyne haragudna Isten? Súlyosan hátráltatták Isten munkáját és ellenszegültek neki. Micsoda lázadás!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (7.))

Lábjegyzetek:

1. Az „elnyelni” az ördögök királyának gonosz viselkedésére utal, amely teljes egészében tönkreteszi az embert.

2. A „cinkosokat” ugyanolyan fából faragták, mint a „huligánbandát”.

A Sátán a nemzeti kormányok, valamint a híres és nagy emberek befolyása és nevelése révén rontja meg az embereket. Ördögi szavaik az ember életévé és természetévé váltak. „Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót” – ez egy jól ismert sátáni mondás, amelyet mindenkibe beleneveltek, és ez az ember életévé vált. Vannak más életre vonatkozó filozófiák, amelyek szintén ilyenek. A Sátán minden nemzet hagyományos kultúráját felhasználja az emberek nevelésére, megtévesztésére és megrontására, aminek következtében az emberiség a pusztulás feneketlen mélységébe zuhan, amely elnyeli, és végül az embereket Isten azért pusztítja el, mert a Sátánt szolgálják, és ellenállnak Istennek. Vannak, akik évtizedek óta köztisztviselőként szolgálnak a társadalomban. Képzeljük el, hogy feltesszük nekik a következő kérdést: „Ön olyan jól teljesített ebben a minőségében, melyek a legfontosabb híres mondások, amelyek szerint él?” Talán azt mondanák: „Az egyetlen dolog, amit értek, a következő: »A hivatalnokok nem akadékoskodnak azokkal, akik ajándékot hoznak, azok pedig, akik nem hízelegnek, semmit sem érnek el.«” Ez az a sátáni filozófia, amelyre a karrierjük épül. Nem jellemzőek-e ezek a szavak az ilyen emberek természetére? Bármilyen eszköz gátlástalan felhasználása a pozíció megszerzéséhez a természetükké vált, céljuk a hivatalnokság és a sikeres karrier. Még mindig sok sátáni méreg van az emberek életében, magatartásában és viselkedésében. Például az életre vonatkozó filozófiájuk, a cselekvésmódjuk és a jelmondataik mind tele vannak a nagy vörös sárkány mérgével, és ezek mind a Sátántól származnak. Így minden, ami az emberek csontján és vérén átáramlik, a Sátántól való. Mindazoknak a hivatalnokoknak, a hatalmon lévőknek és az érvényesülőknek megvan a maguk útja és titka a sikerhez. Az ilyen titkok nem tökéletesen jellemzik-e a természetüket? Oly nagy dolgokat vittek véghez a világban, és senki sem lát át a mögöttük húzódó cselszövéseken és intrikákon. Ez mutatja, hogy mennyire alattomos és mérgező a természetük. Az emberiséget mélyen megrontotta a Sátán. A Sátán mérge ott folyik minden ember vérében, és elmondható, hogy az ember természete romlott, gonosz, ellenséges és Istennel szemben álló, tele van a Sátán filozófiáival és mérgeivel, és elmerült azokban. Teljesen a Sátán természetlényegévé vált. Ez az oka annak, hogy az emberek ellenállnak Istennek és szemben állnak Istennel.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerjük meg az ember természetét?)

Mialatt az ember ismereteket sajátít el, a Sátán mindenféle módszert bevet, legyen az történetmesélés, vagy egyszerűen egy-egy egyedi ismeret átadása, vagy annak lehetővé tétele, hogy kielégítsék saját vágyaikat vagy ambícióikat. Milyen úton akar téged vezetni a Sátán? Az emberek úgy vélik, semmi baj azzal, ha ismereteket szereznek, ez teljesen természetes dolog. Hogy megnyerően fogalmazzunk: fennkölt eszményeket dédelgetni vagy ambiciózusnak lenni azt jelenti, hogy van, ami hajt minket, és ez kellene, hogy legyen a helyes út az életben. Hát nem dicsőségesebb életmód az, ha az emberek megvalósítják saját eszményeiket, vagy sikeresen megalapoznak egy karriert? Ha valaki így tesz, azzal nem csupán az őseit tisztelheti, hanem arra is lehetősége van, hogy nyomot hagyjon a történelemben – talán ez nem jó dolog? Ez jó dolog a világi emberek szemében, és számukra ez helyes és pozitív dolog kell, hogy legyen. A Sátán azonban baljós szándékaival vajon csak rávezeti az embereket erre az útra, és ezzel vége is? Természetesen nem. Valójában nem számít, mennyire magasztosak az ember ideáljai, lehetnek bármilyen realisztikusak vagy helyénvalóak az ember vágyai, mindaz, amit az ember el akar érni, mindaz, amire törekszik, kibogozhatatlanul kapcsolódik két szóhoz. E két szó életbevágóan fontos minden ember életét tekintve, és ezeket akarja a Sátán belenevelni az emberbe. Melyik két szóról van szó? A „hírnév” és a „nyereség”. A Sátán egy igen körmönfont módszert használ, egy olyan metódust, amely nagyon is összhangban van az emberek elképzeléseivel, és a legkevésbé sem radikális, mely által eléri, hogy az emberek tudtukon kívül elfogadják az ő életmódját, az ő szabályait, hogy azok szerint éljenek, és hogy életcélokat és az életük számára irányt tűzzenek ki, miközben pedig ezt teszik, szintén tudtukon kívül ambícióik is kialakulnak az életben. Bármilyen nagyszabásúnak tűnnek ezek az életambíciók, kibogozhatatlanul kötődnek a „hírnévhez” és a „nyereséghez”. Minden, amit bármely nagyszerű vagy híres ember – valójában minden ember – követ az életben, csak ezzel a két szóval kapcsolatos: „hírnév” és „nyereség”. Azt hiszik az emberek, hogy amint hírnévre és nyereségre tesznek szert, tőkét kovácsolhatnak ezekből, hogy magas státusznak és hatalmas vagyonnak örvendhessenek, és élvezhessék az életet. Szerintük a hírnév és a nyereség olyan tőkét jelentenek, amely által gyönyörkereső és a test buja élvezkedéséről szóló életre tehetnek szert. Ennek az emberiség által olyannyira sóvárgott hírnévnek és nyereségnek a kedvéért az emberek önként, bár tudtukon kívül, átadják a testüket, elméjüket, mindenüket, a jövőjüket és sorsukat a Sátánnak. Pillanatnyi habozás nélkül teszik ezt, és mindvégig nincs tudomásuk arról, hogy szükséges lenne visszaszerezni mindazt, amit átadtak. Meg tudnak tartani az emberek bármilyen irányítást önmaguk felett, miután ily módon menedéket találtak a Sátánban, és hűségesek lettek hozzá? Biztosan nem. Teljesen és maradéktalanul a Sátán irányítja őket. Teljesen és maradéktalanul ingoványba süllyedtek, és képtelenek kiszabadítani magukat. Amint valaki a hírnév és nyereség mocsarába süllyedt, többé nem keresi azt, ami fényes, ami igazságos, sem azokat a dolgokat, amelyek szépek és jók. Ez azért van, mert a hírnév és nyereség túlságosan nagy vonzerővel bírnak az emberek számára; olyan dolgokká válnak, amelyeket az emberek egész életükben, sőt még az egész örökkévalóságon át is vég nélkül keresnek. Nem így van ez? Néhányan azt mondják, hogy ismeretekre szert tenni nem más, mint könyveket olvasni vagy megtanulni pár dolgot, amit még nem tudnak, hogy ne maradjanak le a kortól, vagy ne hagyja őket maga mögött a világ. Csak azért szereznek ismereteket, hogy ételt tehessenek az asztalra, a saját jövőjük miatt, vagy hogy gondoskodjanak az alapvető szükségleteikről. Van bárki, aki egy évtizeden keresztül keményen tanulna csupán az alapvető szükségletek miatt, csak azért, hogy megoldja az élelmezést? Nem, nincs ilyen ember. Akkor hát miért szenvedi el valaki ezeket a nehézséget oly sok éven át? A hírnévért és nyereségért. A hírnév és a nyereség vár rájuk a távolban, hívogatja őket, ők pedig úgy hiszik, hogy csak saját szorgalmuk, nehézségeik és küzdelmeik révén követhetik az utat, amely a hírnév és nyereség eléréséhez vezeti majd őket. Az ilyen embernek el kell szenvednie e nehézségeket a saját jövőbeni útja miatt, jövőbeni élvezeteiért és azért, hogy egy jobb életet nyerjen. Meg tudjátok mondani Nekem, hogy mi a csuda ez a tudás? Vajon nem a Sátán által az emberbe csepegtetett életszabályok és -filozófiák, mint például az, hogy „szeresd a Pártot, szeresd az országot, és szeresd vallásodat” és „a bölcs ember enged a körülményeknek”? Vajon nem az élet „magasztos eszményei” ezek, amelyeket a Sátán az emberbe nevelt? Vegyük például a nagy emberek ideáit, a hős alakok híres vagy bátor szellemének feddhetetlenségét, vagy a harcművészeti regények főhőseinek és kardvívóinak lovagiasságát és jószívűségét – vajon a Sátán nem használja-e mindezeket arra, hogy ezeket az eszményeket sugalmazza? Ezek az eszmék befolyásolják egyik generációt a másik után, és minden generáció tagjaival elfogadtatják ezeket az eszméket. Folyamatosan küzdenek a „magasztos eszményeket” hajszolva, amelyekért még az életüket is feláldozzák. Ez az az eszköz és megközelítés, amely által a Sátán megrontja az embereket a tudással. Tehát miután a Sátán erre az útra tereli az embereket, vajon képesek Istennek engedelmeskedni és Őt imádni? Képesek elfogadni Isten szavait és az igazságot keresni? Egyáltalán nem, mivel a Sátán tévútra vezette őket. Nézzük meg még egyszer a Sátán által az emberbe ültetett tudást, gondolatokat és véleményeket: Tartalmazzák ezek a dolgok az Isten iránti engedelmességnek és Isten imádásának igazságait? Jelen vannak Isten félelmének és a gonosz kerülésének igazságai? Jelen van egy is Isten szavai közül? Van bennük bármi, ami az igazságra vonatkozik? Egyáltalán nincs – ezek a dolgok teljes mértékben hiányoznak. Teljesen bizonyosak lehettek abban, hogy a Sátán által az emberbe nevelt dolgok egyáltalán nem tartalmaznak igazságot? Nincs hozzá bátorságotok – de nem számít. Mindaddig, amíg felismered, hogy a „hírnév” és a „nyereség” a két kulcsszó, amelyekkel a Sátán az embereket a gonosz ösvényére csábítja, ennyi elegendő.

[...] Tehát a Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy kontrollálja az ember gondolatait, amíg az ember másra sem tud gondolni, mint a hírnévre és nyereségre. A hírnévért és nyereségért küszködnek, a hírnévért és nyereségért szenvednek el nehézségeket, a hírnévért és nyereségért tűrnek el megaláztatást, a hírnévért és nyereségért áldozzák fel mindenüket, és minden ítéletet vagy döntést a hírnév és nyereség kedvéért hoznak meg. Ily módon a Sátán láthatatlan béklyókkal kötözi meg az embereket, akiknek sem erejük, sem bátorságuk nincs ledobni azokat magukról. Tudtukon kívül viselik ezeket a béklyókat, és minduntalan nagy nehézségek árán vánszorognak előre. E hírnév és nyereség kedvéért az emberiség kerüli Istent és elárulja Őt, és egyre gonoszabbá válik. Ezért aztán egyik generáció a másik után pusztul el a Sátán hírneve és nyeresége közepette.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)

Hogyan használja a Sátán a tudományt az emberek megrontására? [...] A tudomány csupán arra szolgál, hogy az emberek láthassák a fizikai világ tárgyait, és kielégítse az ember kíváncsiságát, ám nem teszi lehetővé, hogy az ember meglássa azokat a törvényeket, amelyek által Isten uralkodik minden dolog felett. Úgy tűnik, hogy az ember válaszokat talál a tudományban, de azok a válaszok zavarba ejtőek, és csak ideiglenes elégedettséget hoznak, olyan elégedettséget, amely csak arra jó, hogy az ember szívét az anyagi világra korlátozza. Az ember úgy érzi, hogy válaszokat kapott a tudománytól, ezért bármilyen kérdés merül fel, a tudományos nézeteire alapozva bizonyítja és fogadja el azt. Az ember szívét annyira elcsábítja és megszállja a tudomány, hogy az ember már nem akarja megismerni Istent, imádni Istent és hinni, hogy minden dolog Istentől származik, és hogy az embernek Hozzá kell fordulnia válaszokért. Nem így van? Minél inkább hisz valaki a tudományban, annál abszurdabbá válik, miközben azt hiszi, hogy mindenre van tudományos megoldás, hogy a kutatás bármit meg tud oldani. Az ilyenek nem keresik Istent, és nem hisznek abban, hogy Ő létezik. Sokan vannak, akik hosszú távon hisznek Istenben, de ha bármilyen problémával szembesülnek, akkor a számítógépet használják, hogy utánanézzenek a dolgoknak, és válaszokat keressenek; ők csak a tudományos ismeretekben hisznek. Nem hiszik, hogy Isten szava az igazság, nem hiszik, hogy Isten szavai képesek megoldani az emberiség minden problémáját, nem az igazság szemszögéből szemlélik az emberiség számtalan problémáját. Bármilyen problémával is találkoznak, soha nem imádkoznak Istenhez, és nem keresik a megoldást úgy, hogy Isten szavaiban kutatnák az igazságot. Sok esetben szívesebben hiszik azt, hogy az ismeret képes megoldani a problémát; számukra a tudomány a végső válasz. Isten teljességgel hiányzik az ilyen emberek szívéből. Ők hitetlenek, és az Istenbe vetett hitről alkotott nézeteik nem különböznek sok kiváló akadémikus és tudós nézeteitől, akik mindig tudományos módszereket alkalmazva próbálják vizsgálni Istent. Például sok vallási szakértő van, aki elment arra a hegyre, ahol a bárka megállapodott, és így bebizonyították a bárka létezését. A bárka megjelenésében azonban nem látják Isten létezését. Ők csak a történetekben és a történelemben hisznek; ez az eredménye az ő tudományos kutatásuknak és az anyagi világ tanulmányozásának. Ha az anyagi dolgokat kutatod, legyen szó mikrobiológiáról, csillagászatról vagy földrajzról, soha nem kapsz olyan eredményt, amely megállapítja, hogy Isten létezik, vagy hogy Ő mindenek felett uralkodik. Mit tesz tehát a tudomány az emberért? Nem távolítja-e el az embert Istentől? Nem készteti-e az embereket arra, hogy Istent vizsgálatoknak vessék alá? Nem teszi-e az embereket még inkább kételkedővé Isten létezését és szuverenitását illetően, és így megtagadják és elárulják Istent? Ez a következmény. Amikor tehát a Sátán a tudományt használja az ember megrontására, milyen célt próbál elérni? Tudományos következtetéseket akar használni arra, hogy megtévessze az embereket, és tompává tegye őket, és kétértelmű válaszokat használ, hogy az emberek szívét visszatartsa, hogy ne keressék Isten létezését, és ne higgyenek abban Ezért mondom tehát, hogy a tudomány az egyik módja annak, ahogyan a Sátán megrontja az embereket.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.)

A Sátán társadalmi irányzatokon keresztül rontja meg és irányítja az embert. A társadalmi irányzatok sok szempontot lefednek, változatos területeket, mint például híres és nagy emberek, filmes és zenei bálványok imádását, celebek imádását, online játékokat stb. – ezek mind a társadalmi irányzatok közé tartoznak, és nem szükséges belemenni ennek részleteibe. Csak azokról a képzetekről fogunk beszélni, amelyeket a társadalmi trendek idéznek elő az emberekben, hogy milyen viselkedésre késztetik őket a világban, és hogy milyen életcélokat és szemléletet hoznak létre bennük. Ezek nagyon fontosak; képesek irányítani és befolyásolni az emberek gondolatait és véleményét. Egyik ilyen irányzat jön a másik után, és mind gonosz befolyást hordoznak, amely folyamatosan lealacsonyítja az emberiséget, az emberek elveszítik miatta a lelkiismeretüket, az emberi mivoltukat és értelmüket, még inkább gyengülnek az erkölcseik és a jellemük minősége, oly mértékben, hogy még azt is elmondhatjuk: ma az emberek többségében nincs tisztesség, nincs emberi mivolt, és egyáltalán nincs lelkiismeretük, még kevésbé józan eszük. Mik tehát ezek a társadalmi irányzatok? Olyan trendek, amelyeket nem látsz szabad szemmel. Amikor egy új irányzat végigsöpör a világon, talán csak néhány ember van az élvonalban, akik betöltik a divatdiktátor szerepét. Belekezdenek valami új dologba, majd elfogadnak valamilyen ötletet vagy nézőpontot. Azonban az emberek többségét ez az irányzat tudat alatt folyamatosan fertőzi, vonzza és magába olvasztja őket, amíg tudtukon kívül és önkéntelenül mind elfogadják azt, elmerülnek benne, és az irányítása alá kerülnek. Az ilyen egymás után felbukkanó irányzatok elérik, hogy azok, akiknek nem ép a teste és elméje, akik nem tudják, hogy mi az igazság, és nem tudnak különbséget tenni pozitív és negatív dolgok között, örömmel elfogadják őket, akárcsak a Sátántól jövő életszemléleteket és értékrendeket. Elfogadják, amit a Sátán mond nekik arról, hogy hogyan viszonyuljanak az élethez, elfogadják azt az életmódot, amelyet a Sátán „adományoz” nekik, és nincs erejük, sem képességük, még kevésbé tudatosságuk az ellenálláshoz. [...]

Ha ezekre a társadalmi irányzatokra nézel, mondanád, hogy nagy hatással vannak az emberekre? Mélyen ártalmas hatást gyakorolnak az emberekre? Igen, mélységesen káros hatást gyakorolnak az emberekre. Az ember mely aspektusainak megrontására használja a Sátán minden egyes ilyen irányzatot? A Sátán legfőként az ember lelkiismeretét, értelmét, emberi mivoltát, erkölcseit és életkilátásait rontja meg. Ezek a társadalmi trendek vajon nem alacsonyítják le és rontják meg az embert fokozatosan? A Sátán ezeket a társadalmi irányzatokat használja fel, hogy az embereket lépésenként az ördögök fészkébe csalogassa, hogy azok, akik a társadalmi irányzatokba belebonyolódnak, tudtukon kívül a pénzt és anyagias kívánságokat, a gonoszságot és az erőszakot pártolják. Ha egyszer ezek a dolgok beléptek az ember szívébe, mivé válik akkor az ember? Az ember az ördöggé, a Sátánná válik! Miért? Azért, mert milyen lélektani hajlam is lakozik az ember szívében? Mit tisztel az ember? Az ember elkezdi örömét lelni a gonoszságban és az erőszakban, a szépség vagy jóság iránt egyáltalán nem tanúsítva szeretetet, még kevésbé a békesség iránt. Az emberek nem hajlandóak a normális emberi mivolt egyszerű életét élni, hanem helyette magas rangot és nagy vagyont akarnak élvezni, tobzódni a test gyönyöreiben, fáradságot nem kímélve kielégíteni a saját testüket, korlátozások nélkül, visszatartó kötelékek nélkül; más szóval, azt tenni, amit csak kívánnak. Amikor tehát az ember elmerült az ilyen áramlatokban, a megszerzett tudás segíthet kiszabadítani magad? A hagyományos kultúra és babonák megértése segíthet neked kimenekülni ebből az iszonyú helyzetből? Az emberek által ismert tradicionális erkölcsök és szertartások segíthetnek nekik önuralmat gyakorolni? Vedd például az Analektát és a Tao Te Kinget. Segíthetnek az embereknek kikecmeregni e gonosz irányzatok ingoványából? Egyáltalán nem. Így az ember egyre gonoszabbá, arrogánsabbá, lekezelőbbé, önzőbbé és rosszindulatúbbá válik. Nincs többé gyengédség az emberek között, nincs többé szeretet a családtagok között, nincs többé megértés a rokonok és barátok között; az erőszak vált az az emberi kapcsolatok jellemzőjévé. Minden egyes ember arra törekszik, hogy erőszakos módszerekkel éljen embertársai között; erőszakkal szerzik meg a mindennapi kenyerüket; erőszakkal nyerik el pozíciójukat és jutnak haszonhoz, továbbá erőszakos és gonosz módokon tesznek meg bármit, amit akarnak. Hát nem elborzasztó ez az emberi mivolt? Nagyon is az: nem csupán keresztre feszítették Istent, de mindazokat is lemészárolnák, akik követik Őt – mert az ember túlságosan gonosz.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)

A Sátán az emberek megtévesztése révén építi saját hírnevét, és gyakran az igazságosság élharcosaként és szerepmodelljeként tünteti fel magát. Az igazságosság védelmének hamis ürügyén árt az embereknek, felfalja a lelküket, és mindenféle eszközzel eltompítja, megtéveszti és felingerli az embert. Célja az, hogy az ember jóváhagyja és elfogadja az ő gonosz magatartását, hogy az ember csatlakozzon hozzá az Isten hatalmával és szuverenitásával szembeni ellenállásban. Amikor azonban valaki átlát a cselszövésein és ármánykodásain, meglátja ezek mögött az ő hitvány tulajdonságait, és amikor valaki többé nem hajlandó hagyni, hogy a Sátán megtapossa, elbolondítsa, nem akar többé a rabszolgája lenni, nem akar vele együtt bűnhődni és elpusztulni, akkor a Sátán lecseréli korábbi szenteskedő vonásait, letépi hamis maszkját, hogy felfedje igazi arcát, amely gonosz, aljas, rút és könyörtelen. Semmit nem szeretne jobban, mint kiirtani mindazokat, akik nem hajlandók követni őt, és akik ellenszegülnek gonosz erőinek. Ezen a ponton a Sátán többé nem képes megbízható úriember ábrázatát ölteni; ehelyett a báránybőr alatt feltárulnak igazi, rút és ördögi vonásai. Mihelyt a Sátán cselszövései napvilágra kerülnek, és igazi vonásai lelepleződnek, dühbe gurul, és felfedi barbárságát. Ezek után csak fokozódik a vágya arra, hogy embereknek ártson és felfalja őket. Azért van ez így, mert feldühödik, amikor az ember ráébred az igazságra, és hatalmas bosszúvágy támad benne az ember ellen, amiért az vágyakozni merészel a szabadságra, a fényre és a börtönéből való szabadulásra. Dühének célja gonoszságának megvédelmezése és fenntartása, és ez egyúttal kegyetlen természetének hiteles kinyilatkoztatása is.

A Sátán magatartása mindenben leleplezi gonosz természetét. Minden gonosz tett közül, amelyet a Sátán az emberen véghezvitt – korai erőfeszítéseitől kezdve, hogy csellel rábírja az embert, hogy kövesse őt, az ember kizsákmányolásán keresztül, amellyel belerángatja az embert gonosz tetteibe, egészen bosszúvágyáig az ember iránt, miután igazi vonásai napvilágra kerültek, az ember pedig felismerte azokat és elhagyta őt –, ezen cselekedetek között nincs, amely ne leplezné le a Sátán gonosz lényegét, és amely ne bizonyítaná azt a tényt, hogy a Sátánnak semmiféle kapcsolata nincs pozitív dolgokkal, viszont minden gonosz dolognak ő a forrása. Minden egyes cselekedete a gonoszságát biztosítja, gonosz tetteinek folyamatosságát tartja fenn, szembemegy az igazságos és pozitív dolgokkal, és tönkreteszi az emberiség normális létezésének rendjét és törvényeit. A Sátán ezen cselekedetei ellenségesek Istennel szemben, és Isten haragja elpusztítja őket.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)