Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Amióta az emberiség feltalálta a társadalomtudományokat, a tudomány és a tudás foglalja le az ember elméjét. A tudomány és a tudás az emberiség feletti uralkodás eszköze lett, és már nincs elegendő hely arra, hogy Istennek hódoljon az ember, már nincsenek kedvező feltételek Isten hódolatához. Az ember szívében egyre alacsonyabbra süllyedt Isten helye. Ha Isten nincs ott a szívében, akkor az ember belső világa sötét, reménytelen és üres. Ebből következően sok társadalomtudós, történész és politikus állt elő társadalomtudományi elméletek kifejezésre juttatásával, az emberi evolúció elméletével és egyéb olyan elméletekkel, amelyek ellentmondanak annak az igazságnak, miszerint Isten teremtette az embert, hogy betöltse az emberiség szívét és elméjét. Ily módon egyre kevesebben lettek az abban hívők, hogy mindent Isten teremtett, és egyre csak nőtt azok száma, akik az evolúció elméletében hisznek. Egyre többen kezelik mítoszként és legendaként Istennek az Ószövetség korában feljegyzett munkálkodását és szavait. Az emberek közönyössé váltak a szívükben Isten méltóságára és nagyságára, annak tanára, hogy Isten létezik és mindenek felett uralmat gyakorol. Már nem fontos számukra az emberiség túlélése és az országok, valamint a nemzetek sorsa, és az ember egy olyan sekélyes világban él, amely csupán az evéssel, az ivással és az élvezethajszolással van elfoglalva... Kevesen vállalják fel annak felkutatását, hogy hol munkálkodik ma Isten, vagy néznek utána annak, hogy miként elnököl az ember rendeltetési helye felett, illetve hogyan rendezi azt. Ily módon aztán az ember tudta nélkül az emberi civilizáció egyre kevésbé tud megfelelni az ember kívánalmainak, és sokan vannak, akik úgy érzik, hogy ilyen világban élve kevésbé boldogok azoknál, akik már elhunytak. Még az egykor rendkívül civilizált országok népei is sérelmezik ezt. Mert Isten útmutatása nélkül nem számít, mennyire törik a fejüket az uralkodók és a szociológusok az emberi civilizáció megőrzésén, hiába teszik. Senki nem tudja betölteni az ember szívében lévő ürességet, mert senki nem lehet az ember élete, és egyetlen társadalmi elmélet sem tudja megszabadítani az embert az őt sújtó ürességtől. A tudomány, az ismeretek, a szabadság, a demokrácia, a kényelem, a jólét – ezek mind csupán időleges vigaszt nyújtanak az embernek. Az ember még ezen dolgokkal is elkerülhetetlenül követ el bűnt, és a társadalom igazságtalanságain kesereg. Ezek a dolgok nem tudják féken tartani az ember sóvárgását és felfedezési vágyát. Ez azért van, mert az embert Isten teremtette, és az ember értelmetlen áldozatai és kutakodása csupán további kínlódáshoz vezethet, mígnem az ember az állandó félelem állapotában létezik, nem tudván, hogyan nézzen szembe az emberiség jövőjével, valamint az előtte futó ösvénnyel. Az ember félni kezdi a tudományt és az ismereteket is, és még jobban féli az üresség érzését. Függetlenül attól, hogy szabad országban élsz vagy emberi jogokat nélkülözőben, ezen a világon semmiképp sem menekülhetsz meg az emberiség sorsától. Legyél te az uralkodó vagy uralkodjanak rajtad, teljességgel képtelen vagy rá, hogy megmenekülj az emberiség sorsa, rejtelmei és rendeltetési helye felfedezésének vágyától, arra pedig még kevésbé vagy képes, hogy az üresség zavarba ejtő érzetétől megmenekülj. Ezeket a jelenségeket, amelyek az egész emberiséget jellemzik, társadalmi jelenségeknek nevezik a szociológusok, azonban nincsen olyan nagy ember, aki elő tudna állni, hogy megoldja ezeket a problémákat. Az ember végső soron csak ember, és Isten helyét és életét egyetlen ember sem pótolhatja. Az emberiség nem csupán olyan igazságos társadalmat igényel, amelyben mindenki jól táplált, egyenlő és szabad; az emberiségnek Isten üdvösségére van szüksége, valamint arra, hogy életet adjon nekik. Az ember szükségletei, felfedezés utáni sóvárgása és lelki üressége csak akkor oldódhat meg, ha az ember befogadja Isten életadó gondoskodását és az Ő üdvösségét. Ha egy ország vagy nemzet népe képtelen befogadni Isten üdvösségét és törődését, akkor ezen ország vagy nemzet a pusztulás útjára lép, a sötétség felé halad, és Isten meg fogja semmisíteni.

Lehet, hogy jelenleg virágzik az országod, ám ha engeded, hogy a néped elkóboroljon Istentől, azon veszi majd észre magát, hogy egyre inkább megfosztották Isten áldásaitól. Egyre inkább lábbal tiporják országod civilizációját, és nem kell hozzá sok idő, hogy a nép felkeljen Isten ellen és átkozza a Mennyet. És így megy tönkre az ember tudta nélkül egy ország sorsa. Isten erős országokat támaszt, hogy elbánjanak azon országokkal, amelyeket Isten megátkozott, és akár el is törli őket a föld színéről. Egy ország vagy nemzet felemelkedése, illetve bukása attól függ, hogy az uralkodói Istennek hódolnak-e, és arra vezetik-e népüket, hogy közelebb kerüljenek Istenhez és Őneki hódoljanak. Ámbár ebben az utolsó korban, mivel egyre kevesebben vannak azok, akik valóban keresik Istent és Őneki hódolnak, Isten különleges kegyet áraszt ki azon országokra, ahol államvallás a kereszténység. Egybegyűjti ezeket az országokat, hogy megalkossa a világ viszonylag igaz táborát, míg az ateista országok és azok, amelyek nem az igaz Istennek hódolnak, az igaz tábor ellenfeleivé válnak. Ily módon Istennek nem csupán az emberiség között van helye, hogy végezze munkáját, hanem olyan országokat is nyer, amelyek igaz hatalmat tudnak gyakorolni, szankciókat és korlátozásokat vetve ki azon országokra, amelyek ellenállnak Őneki. Ennek ellenére mégsem lép elő több nép, hogy Istennek hódoljon, mert az ember túlságosan messzire kóborolt Őtőle, és túlságosan régóta elfeledkezett Istenről. Csak olyan országok maradnak a földön, amelyek igazságot gyakorolnak, illetve ellenállnak az igazságtalanságnak. Ez azonban távol áll Isten kívánalmaitól, mert egyetlen ország uralkodói sem engedik, hogy Isten elnököljön a népük felett, és egyetlen politikai párt sem gyűjti össze az embereit azért, hogy Istennek hódoljanak. Isten minden ország, nemzet, kormányzó párt, sőt, minden ember szívében elveszítette az Őt megillető helyet. Bár léteznek ezen a világon igaz erők, törékeny az olyan uralom, ahol Istennek nincs helye az ember szívében. Isten áldása nélkül zűrzavarba torkollik a politikai színtér, és egyetlen csapásnak sem tud majd ellenállni. Ami az emberiséget illeti, Isten áldása nélkül lenni olyan számára, mint a nap nélkül lenni. Nem számít, mily kitartóan adakoznak népüknek az uralkodók, hány igaz eszmecserét tart együtt az emberiség, ezek egyike sem fogja visszafordítani a dolgok menetét, illetve megváltoztatni az emberiség sorsát. Az ember úgy hiszi, hogy az olyan ország, amelyben a nép élelmet és ruhát kap, ahol békében élnek együtt, az jó ország, jó vezetőséggel. Isten azonban nem így gondolja. Ő úgy gondolja, hogy az olyan ország, amelyben senki nem hódol Őneki, az, amelyet meg kell semmisítenie. Az ember gondolkodásmódja túlságosan is eltér Istenétől. Így hát, amikor egy ország feje nem hódol Istennek, akkor ennek az országnak tragikus lesz a sorsa, és az országnak nem lesz rendeltetési helye.

Isten nem vesz részt az emberi politikában, azonban egy ország vagy nemzet sorsa Isten kezében van. Isten irányítja ezt a világot és a világegyetem egészét. Az ember sorsa és Isten terve közvetlenül összekapcsolódik, és egyetlen ember, ország vagy nemzet sem vonhatja ki magát Isten szuverenitása alól. Ha az ember tudni szeretné a sorsát, Isten elé kell járulnia. Isten felvirágoztatja azokat, akik Őt követik és Neki hódolnak, és hanyatlást, valamint kipusztulást hoz azokra, akik ellenállnak Neki és elutasítják Őt.

Idézd fel azt a jelenetet a Bibliából, amikor Isten pusztulást hozott Szodomára, és gondolj bele abba is, hogyan vált sóbálvánnyá Lót felesége. Gondolj vissza rá, hogyan bánta meg zsákruhában és hamuban bűneit Ninive népe, és idézd fel, mi következett azután, hogy 2000 éve a zsidók keresztre szegezték Jézust. A zsidókat kiűzték Izráelből, és más országokba menekültek szerte a világon. Sokukat megölték, és az egész zsidó nemzet elszenvedte az országuk megsemmisülésével járó példa nélküli fájdalmat. Keresztre szegezték Istent – förtelmes bűnt követve el ezzel – és kihívták Isten természetét. Meg kellett fizetniük azért, amit tettek, és tetteik összes következményét viselniük kellett. Megbélyegezték és elutasították Istent, így nem lehetett más a sorsuk: Isten megbüntette őket. Ez volt az a keserű következmény és csapás, amelyet uralkodóik hoztak országukra és nemzetükre.

Ma Isten visszatért a világra, hogy elvégezze munkáját. Az első állomása a diktatórikus uralkodás mintapéldánya: Kína, az ateizmus szilárd bástyája. Isten az Ő bölcsessége és ereje által megnyert magának egy embercsoportot. Ebben az időszakban minden eszközzel üldözte és nagy szenvedésnek tette ki Őt Kína kormányzópártja. Nem volt, ahol nyugalomra hajtsa a fejét, és nem lelhetett menedékre. Ennek ellenére Isten még mindig folytatja a munkát, amelyet szándékában áll elvégezni – hallatja a szavát és terjeszti az evangéliumot. Senki nem tudja kifürkészni Isten mindenhatóságát. Kínában, egy olyan országban, amely ellenségnek tartja Istent, Isten soha nem hagyta abba a munkáját. Sőt, többen fogadták el a munkáját és a szavát, mert Isten a lehető legnagyobb mértékben megmenti az emberiség minden egyes tagját. Bízunk abban, hogy egyetlen ország vagy hatalom sem állhat útjában annak, amit Isten elérni szándékozik. Akik akadályt gördítenek Isten munkája elé, ellenállnak Isten szavának, és megzavarják, illetve csorbítják Isten tervét, azokat Isten végül meg fogja büntetni. Aki dacol Isten munkájával, a pokolra küldetik. Amelyik ország dacol Isten munkájával, az elpusztul. Bármely nemzet, amelyik felkel, hogy szembeszálljon Isten munkájával, eltöröltetik erről a földről, és megszűnik létezni.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett)

A több ezer éven átívelő ősi kultúra és történelem ismerete olyan szorosan lezárta az ember gondolkodását, elképzeléseit és mentális szemléletét, hogy azok áthatolhatatlanná váltak, és soha többé le nem bomlanak^[1]. Az emberek a pokol tizennyolcadik körzetében élnek, ahol, mintha Isten a katakombák mélyére száműzte volna őket, soha nem láthatják meg a fényt. A feudális gondolkodás annyira elnyomta az embereket, hogy alig kapnak levegőt és fuldokolnak. Egy csepp erejük sincs az ellenállásra, csak csendben tűrnek és tűrnek... Soha senki nem mert küzdeni vagy kiállni az igazság és igazságosság mellett; az emberek egyszerűen az állatoknál is rosszabb életet élnek, a feudális etika csapásai és visszaélései alatt sínylődve napról napra, évről évre. Soha nem is gondoltak arra, hogy Istent keressék, hogy boldogságban legyen részük az emberi világban. Mintha az embereket már annyira megtörték volna, hogy olyanok lettek, mint a lehullott őszi levelek: fonnyadtak, szárazak, sárgásbarnák. Az emberek már rég elveszítették emlékezetüket; tehetetlenül élnek a pokolban, amelynek neve emberi világ, az utolsó nap eljövetelére várva, hogy ezzel a pokollal együtt ők is elpusztulhassanak, mintha az utolsó nap, amelyre sóvárognak, az a nap lenne, amelyen az ember békében nyugodhat. A feudális etika az „alvilágba” juttatta az ember életét, tovább gyengítve az ember erejét az ellenállásra. Az embert mindenféle elnyomás tolja lépésről lépésre egyre mélyebbre az alvilágba, Istentől egyre messzebbre, míg mára teljesen elidegenedett Istentől, és igyekszik elkerülni Őt, amikor találkoznak. Az ember nem figyel Rá, hagyja, hogy magányosan álldogáljon oldalt, mintha az ember soha nem ismerte volna, soha nem látta volna még Őt. [...] Az ősi kultúra ismerete észrevétlenül ellopta az embert Isten jelenlétéből, és kiszolgáltatta az ördögök királyának és utódainak. A „Négy könyv és öt klasszikus”^[a] a lázadás egy másik korába juttatta az ember gondolkodását és elképzeléseit, ami miatt még a korábbinál is nagyobb hízelgéssel fordul azok felé, akik a könyveket/klasszikus dokumentumokat összeállították, és ennek eredményeként tovább súlyosbítja az Istenről alkotott elképzeléseit. Az ember tudta nélkül az ördögök királya könyörtelenül kivetette Istent a szívéből, aztán diadalmas vigyorral maga foglalta el a helyét. Azóta az ember lelke rút és aljas, arca pedig az ördögök királyának ábrázata. A keblét eltöltötte az Isten iránti gyűlölet, és az ördögök királyának gonosz rosszindulata napról napra terjedt benne, míg végül teljesen felemésztette. Az embernek többé egy csepp szabadsága sem maradt, és nem volt módja arra, hogy kitörjön az ördögök királyának béklyóiból. Nem volt más választása, mint engedni, hogy ott helyben foglyul ejtsék, letenni a fegyvert és megadóan földre borulni annak színe előtt. Régen, amikor az ember szíve és lelke még gyermekkorát élte, az ördögök királya elültette benne az ateizmus rákos daganatának magját, ilyen hamisságokat tanítva neki: „Tanulj tudományt és technológiát! Valósítsd meg a Négy Modernizációt! A világban nem létezik olyan, hogy Isten.” Ha ez nem volna elég, minden adandó alkalommal így kiált: „Támaszkodjunk szorgalmas munkánkra, és építsünk gyönyörű országot!” – és minden egyes embertől azt kéri, hogy gyermekkorától kezdve arra készüljön, hogy hűségesen szolgálja hazáját. Az ember tudtán kívül az ő színe elé került, ahol az habozás nélkül magának tulajdonított minden érdemet (azokat az érdemeket, amelyek Istent illetik meg azért, hogy az egész emberiséget a tenyerén hordozza). Soha nem volt benne semmi szégyenérzet. Sőt, mi több, szégyentelenül elragadta Isten népét és a saját házába hurcolta, ahol egér módjára felugrott az asztalra, és Istenként imádtatta magát az emberrel. Micsoda elvetemült gonosztevő! Olyan botrányos, megdöbbentő dolgokat kiáltozik, mint például: „A világban nem létezik olyan, hogy Isten. A szél a természeti törvényeknek megfelelő átalakulások során keletkezik. Az eső úgy jön létre, hogy a vízpára hideg hőmérsékleten vízcseppekké csapódik ki, amelyek a földre hullanak. A földrengés a föld felszínének geológiai változások miatti megrázkódása. A szárazság attól van, hogy a nap felszínén létrejövő magfizikai zavarok miatt száraz lesz a levegő. Ezek természeti jelenségek. Hol van mindebben Isten cselekedete?” Még olyanok is vannak, akik olyan állításokat hangoztatnak, mint a következő, olyan állításokat, amelyeknek nem volna szabad hangot adni: „Az ember majmokból fejlődött ki az ősidőkben, a mai világ pedig egymást követő primitív társadalmakból alakult ki körülbelül egy világkorszak alatt. Hogy egy ország virágzik vagy hanyatlik, az teljes mértékben az ország népén múlik.” A háttérben pedig ráveszi az embert, hogy akassza őt a falra vagy tegye az asztalra, hogy tisztelettel és felajánlásokkal adózzon neki. Miközben így kiált: „Nincs Isten!” – saját magát teszi meg Istennek, faragatlan módon kitaszítva Istent a föld határai közül, miközben ő maga Isten helyére áll, és magára ölti az ördögök királyának szerepét. Mennyire elrugaszkodott a józan észtől! Mélységes gyűlöletet kelt saját maga iránt. Úgy tűnik, Isten és ő esküdt ellenségek, és a kettő nem létezhet egymás mellett. Miközben szabadon jár-kel, a törvény hatókörén kívül^[2], azon mesterkedik, hogy elűzze Istent. Ilyen az ördögök királya! Hogyan lehetne eltűrni a létezését? Addig nem nyugszik, amíg a feje tetejére nem állította és teljesen fel nem forgatta^[3] Isten munkáját, mintha az lenne a szándéka, hogy a végsőkig ellenszegül Istennek, amíg vagy a hal el nem pusztul, vagy a háló el nem szakad, szántszándékkal szembeszáll Istennel és egyre közelebb nyomul. Miután ocsmány arca már rég teljesen lelepleződött, most már viharvert és szánalmas állapotban van, tele zúzódásokkal,^[4] de még mindig nem enged Isten elleni gyűlöletéből, mintha csak úgy könnyíthetne a szívében felhalmozódott gyűlöleten, ha egy falásra felfalná Istent. Hogyan tűrhetjük őt, Istennek ezt az ellenségét? Csak a gyökeres és teljes kiirtása juttathatná el életünk kívánságát odáig, hogy gyümölcsöt hozzon. Hogyan engedhetjük meg, hogy tovább folytassa ámokfutását? Oly mértékben megrontotta az embert, hogy az ember már nem is ismeri a mennynapot, eltompult és érzéketlenné vált. Az ember elvesztette normális emberi értelmét. Miért nem ajánljuk fel teljes lényünket, hogy elpusztítsuk és elégessük őt, hogy minden aggodalmat megszüntessünk a jövőre nézve, és lehetővé tegyük, hogy Isten munkája hamarabb érje el példátlan ragyogását? Ez a bűnbanda eljött az emberek világába és zűrzavarba taszította azt. Az egész emberiséget a szakadék szélére juttatták, titkon azt tervezve, hogy belelökik őket, majd miután azok darabokra zúzták magukat, felfalják a holttestüket. Hiú reményeket táplálnak, hogy meghiúsíthatják Isten tervét és kiállhatnak Ellene, mindent egyetlen kockadobásra téve fel.^[5] Ez azért egyáltalán nem olyan egyszerű! Végtére is már elkészült a kereszt az ördögök királya számára, aki a legfelháborítóbb bűnökben vétkes. Istennek nem a kereszten van a helye. Ő már félredobta azt, az ördög számára. Isten már régen győztesként került ki a küzdelemből, és többé nem szomorkodik az emberiség bűnei miatt, hanem üdvösséget hoz az egész emberiségnek.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (7.))

Lábjegyzetek:

1. „Soha többé le nem bomlanak” – szatirikus célzás arra, hogy az emberek milyen merevek tudásukban, kultúrájukban és lelki szemléletükben.

2. „Szabadon jár-kel, a törvény hatókörén kívül” – ez arra utal, hogy az ördög megvadul és ámokfutást rendez.

3. „Teljesen felforgatta” – ez arra utal, hogy az ördög erőszakos magatartása elviselhetetlen látvány.

4. „Tele zúzódásokkal” – ez az ördögök királyának rút arcára utal.

5. „Mindent egyetlen kockadobásra téve fel” – ez azt jelenti, hogy valaki minden pénzét egyetlen fogadásra teszi fel, remélve, hogy végül megnyeri. Ez az ördög baljós és galád cselszövéseinek metaforája. A kifejezés gúnyos értelemben értendő.

a. A „Négy könyv és öt klasszikus” a konfucianizmus meghatározó gyűjteménye Kínában.

Több ezer évnyi romlottság után az ember elfásult és eltompult; démonná vált, amely szembeszáll Istennel, olyannyira, hogy az ember Isten ellen lázadó mivoltát megörökítették a történelmi könyvek, és még maga az ember is képtelen teljesen számot adni lázadó magatartásáról – mivel az embert a Sátán mélységesen megrontotta, és a Sátán annyira félrevezette, hogy nem tudja, hová forduljon. Az ember még ma is elárulja Istent: amikor az ember látja Istent, elárulja Őt, és amikor nem látja Istent, akkor is elárulja Őt. Még olyanok is vannak, akik azután is elárulják Istent, hogy látták átkait és haragját. Ezért mondom, hogy az ember értelme elvesztette eredeti funkcióját, és az ember lelkiismerete is elvesztette eredeti funkcióját. Az ember, akire tekintek, emberi ruhába öltözött vadállat, egy mérges kígyó, és bármilyen szánandónak is próbál tűnni a szememben, soha nem leszek irgalmas hozzá, mert az ember nem érti a különbséget fekete és fehér között, és a különbséget igazság és igaztalanság között. Az ember értelme annyira fásult, mégis áldásokat akar elnyerni; emberi mivolta annyira alantas, mégis egy király fennségét akarja birtokolni. Kinek lehetne királya ilyen értelemmel? Hogyan ülhetne trónon ilyen emberi mivolttal? Az ember valóban szégyentelen! Egy öntelt nyomorult! Azoknak közületek, akik áldásban szeretnétek részesülni, azt javaslom, hogy először keressetek egy tükröt, és nézzétek meg saját csúnya tükörképeteket – megvan benned, ami ahhoz kell, hogy király légy? Olyan az arcod, mint aki áldásban részesülhetne? A legcsekélyebb változás sem történt a beállítottságodban, és az igazságból semmit sem ültettél a gyakorlatba, mégis csodálatos holnapra áhítozol. Ámítod önmagadat! Az ilyen mocskos földre született embert súlyosan megrontotta a társadalom, befolyásolta a feudális etika, és „felsőoktatási intézményekben” tanították. Az elmaradott gondolkodás, a romlott erkölcs, az aljas életszemlélet, a megvetendő életfilozófia, a teljesen értéktelen lét, a züllött életmód és szokások – mindezek súlyosan beférkőztek az ember szívébe, és súlyosan aláásták és megtámadták a lelkiismeretét. Ennek eredményeképpen az ember egyre távolabb kerül Istentől, és egyre inkább Ellene szegül. Az ember beállítottsága napról napra gonoszabbá válik, és nincs egyetlen ember sem, aki készségesen feladna bármit is Istenért, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen engedelmeskedne Istennek, sőt, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen keresné Isten megjelenését. Ehelyett a Sátán hatalma alatt az ember nem tesz mást, mint az hajszolja az élvezeteket és átadja magát a test romlottságának a sár földjén. Még ha hallják is az igazságot, a sötétségben élők nem gondolnak arra, hogy azt a gyakorlatba ültessék, és nem hajlandók Istent keresni, még akkor sem, ha látták az Ő megjelenését. Hogy lehet egy ennyire romlott emberiségnek esélye az üdvösségre? Hogy élhetne egy ennyire dekadens emberiség a fényben?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

Az emberek nem mások, mint az Én ellenségeim. Az emberek a gonoszok, akik ellenem szegülnek és engedetlenek Velem szemben. Az emberek nem mások, mint az általam elátkozott gonosz ivadékai. Az emberek nem mások, mint az Engem eláruló arkangyal leszármazottai. Az emberek nem mások, mint az ördög hagyatékai, akit réges-régen elűztem, és aki azóta is kibékíthetetlen ellenségem. Mert az egész emberiség fölött az ég homályos és sötét, a világosság legcsekélyebb nyoma nélkül, és az emberi világ koromsötétbe merül – úgyhogy aki benne él, még a kinyújtott kezét sem látja az arca előtt, sem a napot, amikor felemeli a fejét. A lába alatt kanyargó, sáros és kátyúkkal teli út tekervényesen kanyarog; az egész földet holttestek borítják. A sötét sarkok tele vannak a holtak maradványaival, a hűvös és árnyékos zugokban pedig démonok tömegei telepedtek meg. Az emberek világában pedig mindenütt hordákban jönnek és mennek a démonok. Mindenféle fenevadak utódai mocsokba burkolózva vívnak egymással ádáz küzdelmet, melynek hangja rémületet kelt a szívekben. Ilyen időkben, egy ilyen világban, egy ilyen „földi paradicsomban” hol keresse az ember az élet boldogságát? Hová mehetne, hogy megtalálja élete célját? Az emberiség, amelyet Sátán már rég lábbal tipor, kezdettől fogva a Sátán képmását felvevő szereplő – mi több, az emberiség Sátán megtestesülése, és bizonyítékként szolgál, amely hangosan és tisztán tanúskodik Sátán mellett. Hogyan tud egy ilyen emberi faj, egy ilyen degenerált söpredék, egy ilyen romlott emberi nemzetség ivadéka tanúságot tenni Istenről? Honnan származik az Én dicsőségem? Hol lehetne egyáltalán az Én bizonyságtételemről beszélni? Az ellenség ugyanis, amely megrontva az emberiséget, velem szemben áll, már elragadta az emberiséget – az emberiséget, amelyet régen teremtettem, amely telve volt dicsőségemmel és jelenlétemmel –, és bemocskolta őket. Elragadta dicsőségemet; és mindaz, amivel az embert átitatta méreg, amelyet erősen átjárt Sátán ocsmánysága, valamint a jó és a gonosz tudásának a fájáról származó gyümölcs nedve. Kezdetben megteremtettem az emberiséget, vagyis az emberiség ősét, Ádámot. Őt formával és képmással ruháztam fel, telve volt energiával, telve életerővel, és ráadásul dicsőségem közelében volt. Ez volt az a dicsőséges nap, amikor az embert teremtettem. Ezután Ádám testéből Éva is létrejött, és ő is az ember őse volt, és így az emberek, akiket teremtettem, telve voltak az Én leheletemmel, és tele voltak az Én dicsőségemmel. Ádám eredetileg az Én kezemből született, és az Én képmásomat képviselte. Így „Ádám” eredeti jelentése Általam teremtett lény volt, amelyet átjárt az Én életenergiám, átjárt az Én dicsőségem, és amelynek alakja és képe, szelleme és lehelete volt. Ő volt az egyetlen teremtett lény, aki szellemmel rendelkezett, aki képes volt Engem képviselni, képmásomat hordozni és leheletemet befogadni. Kezdetben Éva volt a második emberi lény, akit lélegzettel láttam el, akinek a teremtését Én rendeltem el, így „Éva” eredeti jelentése egy olyan teremtett lény volt, aki folytatja dicsőségemet, tele van az Én életerőmmel, és ráadásul fel van ruházva dicsőségemmel. Éva Ádámtól származott, tehát ő is az Én képmásomat hordozta, mivel ő volt a második ember, aki az Én képmásomra lett teremtve. „Éva” eredeti jelentése egy élő emberi lény volt, lélekkel, hússal és csonttal, az Én második tanúságtételem, valamint az Én második képmásom az emberiség között. Ők voltak az emberiség ősei, az ember tiszta és értékes kincsei, kezdettől fogva szellemmel felruházott élőlények. A gonosz azonban eltiporta és foglyul ejtette az emberiség őseinek utódait, teljes sötétségbe taszítva az emberi világot, és elérve, hogy az utódok többé ne higgyenek az Én létezésemben. Még gyalázatosabb, hogy miközben a gonosz megrontja az embereket és eltiporja őket, kegyetlenül elragadja dicsőségemet, tanúságtételemet, az életerőt, amelyet adtam nekik, a leheletet és az életet, amelyet beléjük leheltem, minden dicsőségemet az emberi világban, és a szívem összes vérét, amelyet az emberiségre áldoztam. Az emberiség már nincs a világosságban, az emberek elvesztettek mindent, amit adományoztam, és elvetették a dicsőséget, amit nekik adtam. Hogyan ismerhetik el, hogy én vagyok minden teremtett lény Ura? Hogyan tudnak továbbra is hinni az Én mennyei létezésemben? Hogyan fedezhetik fel dicsőségem megnyilvánulását a földön? Hogyan tudják ezek az unokák fogadni azt az Istent, akit saját őseik az őket teremtő Úrként féltek? Ezek a szánalmas unokák nagylelkűen „felajánlották” a gonosznak a dicsőséget, a képmást és a tanúságot, amelyet Ádámnak és Évának adományoztam, valamint az életet, amelyet az emberiségnek adtam, és amelytől a létezésük függ; és ők egyáltalán nem törődnek a gonosz jelenlétével, és minden dicsőségemet neki adják. Nem ez a „söpredék” kifejezés eredete? Hogy lehet az Én dicsőségem ilyen emberiség, ilyen gonosz démonok, ilyen két lábon járó hullák, a Sátán ilyen alakjai – az ellenségeim – birtokában? Visszaszerzem dicsőségemet, visszaszerzem az emberek között létező tanúbizonyságomat és mindazt, ami egykor Hozzám tartozott, és amit régen az emberiségnek adtam. Teljesen meghódítom az emberiséget. Tudnod kell azonban, hogy az általam teremtett emberek szentek voltak, akik képmásomat és dicsőségemet hordozták. Nem a Sátánhoz tartoztak, és nem is voltak kitéve az ő eltiprásának, hanem tisztán az Én megnyilvánulásaim voltak, a Sátán mérgének a legcsekélyebb nyomától is mentesen. Ezért tájékoztatom az emberiséget, hogy csak azt akarom, amit az Én kezem teremtett, a szenteket, akiket szeretek, és akik nem tartoznak más entitáshoz. Továbbá gyönyörködni fogok bennük, és az Én dicsőségemnek tekintem majd őket. Azonban nem a Sátánhoz tartozó, a Sátán által megrontott emberiséget akarom, amely már nem az Én eredeti teremtésem. Mivel szándékomban áll visszaszerezni az emberi világban létező dicsőségemet, teljesen meghódítom a túlélőket az emberiség körében, bizonyítékul a Sátán legyőzésével szerzett dicsőségemre. Én csak a tanúbizonyságomat tekintem Önmagam kikristályosodásának, örömöm tárgyának. Ez az Én akaratom.

Több tízezer évnyi történelem kellett ahhoz, hogy az emberiség oda jusson, ahol ma van, de az az emberiség, amelyet kezdetben teremtettem, már régen elfajult. Az emberiség már nem az az emberiség, amelyre vágyom, így az én szememben az emberek már nem érdemlik meg az emberiség nevet. Ők inkább az emberiség söpredéke, amelyet a Sátán foglyul ejtett – a rothadó, két lábon járó hullák, amelyekben a Sátán lakik, és amelyekbe a Sátán öltözik. Az emberek nem bíznak az Én létezésemben, és nem is üdvözlik az Én eljövetelemet. Az emberiség csak vonakodva tesz eleget kéréseimnek, ideiglenesen engedve nekik, és nem osztozik Velem őszintén az élet örömeiben és bánataiban. Mivel az emberek kifürkészhetetlennek tekintenek Engem, kelletlenül mosolyognak Rám, és a magatartásuk olyan, mintha egy hatalmon lévőnek kedveskednének, mivel az emberek nem ismerik az Én munkámat, még kevésbé a jelenlegi akaratomat. Őszinte leszek veletek: Amikor eljön az a nap, könnyebb lesz elviselni a szenvedést annak, aki imád Engem, mint a tiéteket. A ti Belém vetett hitetek mértéke valójában nem haladja meg Jóbét – még a zsidó farizeusok hite is meghaladja a tiéteket –, ezért, ha elérkezik a tűz napja, a ti szenvedésetek súlyosabb lesz, mint a farizeusoké, amikor Jézus megdorgálta őket, súlyosabb, mint a 250 vezetőé, akik Mózessel szembeszálltak, és súlyosabb, mint Sodoma szenvedése a megsemmisülés perzselő lángjai alatt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit jelent igazi embernek lenni?)

Akik az ördögtől valók, mind önmagukért élnek. Életszemléletük és jelmondataik főként a Sátán mondásaiból származnak, mint például: „Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót”, „Az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért”, és más hasonló téveszmék. Az ember valóságos életévé váltak mindezek a szavak, amelyeket az ördögi királyok, hatalmasok és filozófusok mondtak. Különösen a kínaiak által „bölcsként” emlegetett Konfucius szavainak nagy része vált az ember életévé. Aztán ott vannak a buddhizmus és a taoizmus híres közmondásai, valamint különböző híres személyiségek gyakran idézett klasszikus mondásai is. Ez mind a sátáni filozófiák és a Sátán természetének összegzése. Ezek egyúttal a Sátán természetének legjobb illusztrációi és magyarázatai is. Mindezek az ember szívébe oltott mérgek a Sátántól származnak, és a legkisebb cseppjük sem Istentől való. Az ilyen ördögi szavak is szöges ellentétben állnak Isten szavával. Teljesen világos, hogy minden pozitív dolog valóságai Istentől származnak, és minden negatív dolog, ami megmérgezi az embert, az a Sátántól való. Ezért valakinek az életszemléletét és értékrendjét megvizsgálva megállapíthatjuk az illető természetét, és azt, hogy kihez tartozik. A Sátán a nemzeti kormányok, valamint a híres és nagy emberek befolyása és nevelése révén rontja meg az embereket. Ördögi szavaik az ember életévé és természetévé váltak. „Aki bírja, marja, ördög vigye az utolsót” – ez egy jól ismert sátáni mondás, amelyet mindenkibe beleneveltek, és ez az ember életévé vált. Vannak más életre vonatkozó filozófiák, amelyek szintén ilyenek. A Sátán minden nemzet hagyományos kultúráját felhasználja az emberek nevelésére, megtévesztésére és megrontására, aminek következtében az emberiség a pusztulás feneketlen mélységébe zuhan, amely elnyeli, és végül az embereket Isten azért pusztítja el, mert a Sátánt szolgálják, és ellenállnak Istennek.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerjük meg az ember természetét?)

Azon kívül, hogy a tudomány mindenféle különböző felfedezéseit és következtetéseit használja az ember megtévesztésére, a Sátán eszközként használja a tudományt az Isten által az embernek adott élő környezet féktelen elpusztítására és kizsákmányolására is. Ezt azzal az ürüggyel teszi ezt, hogy ha az ember tudományos kutatást folytat, akkor az ember élő környezete és életminősége folyamatosan javulni fog, továbbá, hogy a tudományos fejlődés célja, hogy kiszolgálja az emberek nap mint nap növekvő anyagi szükségleteit és igényüket arra, hogy folyamatosan javítsák az életszínvonalukat. Ez a tudomány Sátán általi fejlődésének elméleti alapja. De mit hozott a tudomány az emberiségnek? Vajon nem szennyeződött be az élő környezetünk – és a teljes emberiség élő környezete? Nem szennyeződött-e be a levegő, amit az ember belélegez? Nem szennyeződött-e be a víz, amit iszunk? Még mindig bio és természetes az élelem, amit fogyasztunk? A legtöbb gabona és zöldség genetikailag módosított, műtrágyával termesztett, és vannak köztük tudományos úton létrehozott variánsok is. A zöldségek és gyümölcsök, amelyeket eszünk, már nem természetesek. Még természetes tojást sem könnyű találni már, és a tojásoknak már nem olyan az íze, mint azelőtt, mert a Sátán úgynevezett tudománya már átdolgozta. Ha a nagy képet nézzük, a teljes légkör elpusztult és beszennyeződött; a hegyeket, tavakat, erdőket, folyókat, óceánokat, valamint mindent a föld felett és alatt tönkretettek az úgynevezett tudományos vívmányok. Röviden, az egész természetes környezetet, az Istentől az embernek adott élő környezetet elpusztította és tönkretette az úgynevezett tudomány. Habár sokan elérték azt, amit az általuk keresett életszínvonal tekintetében mindig is reméltek, kielégítve mind a vágyaikat, mind a testüket, az ember által lakott környezetet lényegében elpusztították és tönkretették a tudomány által létrehozott „vívmányok”. Ma már nincs jogunk ahhoz, hogy egyetlen lélegzetnyi tiszta levegőt is belélegezzünk. Vajon nem ez az emberiség bánata? Beszélhetünk-e még bármilyen boldogságról az emberek számára, amikor ilyen helyen kell élniük? Ezt a helyet és az ember által lakott élő környezetet a kezdetek kezdetétől az ember számára teremtette Isten. A vizet, amit az emberek isznak, a levegő, amit belélegeznek, a különböző ételeket, amelyeket az emberek esznek, ahogy a növényeket és élőlényeket, még a hegyeket, tavakat és óceánokat is – ennek az élő környezetnek minden részét Isten adta az embernek; ez természetes, és az Isten által lefektetett természeti törvénnyel összhangban működik. Tudomány nélkül az emberek még mindig az Isten által rájuk hagyott módszereket követnék, még mindig élvezhetnék mindazt, ami eredeti és természetes, és boldogok lennének. Most azonban mindezt elpusztította és tönkretette a Sátán; az ember alapvető élőhelye többé már nem érintetlen. De senki nem képes felismerni, hogy mi okozta ezt, vagy hogyan történt a dolog, és még többen a Sátán által beléjük nevelt eszméken keresztül közelítik meg és értelmezik a tudományt. Vajon ez nem teljes mértékben megvetendő és szánalmas? Most, hogy a Sátán elfoglalta azt a helyet, amelyben az ember létezik, ahogy az élő környezetüket is, és ebbe az állapotba züllesztette le őket, az emberiség pedig továbbra is ilyen irányba fejlődik, szükséges-e, hogy Isten személyesen pusztítsa el ezeket az embereket? Ha az emberek továbbra is ily módon fejlődnek, milyen irányt fognak venni? (Meg fognak semmisülni.) Hogyan fognak megsemmisülni? Túl azon, hogy mohón keresik a hírnevet és a nyereséget, az emberek folyamatosan tudományos vizsgálatokat folytatnak, és mélyen elmerülnek a kutatásban, majd szüntelenül úgy cselekszenek, hogy kielégítsék saját anyagi szükségleteiket és vágyaikat; akkor milyen következményekkel jár ez az ember számára? Először is, az ökológiai egyensúly felbomlott, és amikor ez történik, az emberek testét és belső szerveit megfertőzi és károsítja ez a kiegyensúlyozatlan környezet, és különböző fertőző betegségek és ragályok terjednek el a földön. Nem igaz-e, hogy ez most egy olyan helyzet, amely fölött az embernek nincs irányítása? Most, hogy ezt értitek, ha az emberiség nem Istent követi, hanem ily módon mindig a Sátánt követi – a tudást arra használva, hogy folyamatosan saját magukat gazdagítsák, a tudományt arra használva, hogy szüntelenül az emberi élet jövőjét kutassák, ezt a fajta módszert használják arra, hogy tovább éljenek – látod már, hogy ez hogyan fog véget érni az emberiség számára? Az emberiség természetes módon ki fog halni: az emberiség lépésről lépésre halad a pusztulás felé, saját maguk elpusztítása felé! Nem pusztulást hoznak-e magukra? És vajon ez nem a tudományos fejlődés következménye? Most úgy tűnik, hogy a tudomány egyfajta varázsital, amit a Sátán készített az embernek, hogy amikor megpróbáljátok megkülönböztetni a dolgokat, homályos ködben teszitek azt; akármilyen erősen néztek, nem látjátok tisztán a dolgokat, és bármilyen keményen próbálkoztok is, képtelenek vagytok megfejteni őket. A Sátán azonban a tudomány nevében gerjeszti az étvágyadat és az orrodnál fogva vezet, egyik lábadat a másik elé rakva, a halál szakadéka felé. És mivel ez a helyzet, az emberek világosan meg fogják érteni, hogy az ember pusztulását valójában a Sátán keze idézi elő – a Sátán a főkolompos.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.)