Tizenhat éves koromban trombocitopéniás purpurát állapítottak meg nálam, a következő évben pedig szisztémás lupus erythematosust. Ez a típusú betegség gyógyíthatatlan, és csak gyógyszerekkel kezelhető. Ettől a pillanattól kezdve árnyék vetült az életemre. Szinte minden évben kórházi kezelésre szorultam. Később a végtagjaimban lévő ízületek elkezdtek dagadni és fájni, és a fájdalom néha olyan erős volt, hogy alig bírtam járni, és még a hajamat sem tudtam felkötni. Látva magamat ilyen állapotban ilyen fiatalon, fájdalmat és tehetetlenséget éreztem, és azon tűnődtem, miért kellett ilyen betegséget kapnom. Időnként olyan erős volt a fájdalom, hogy meg akartam halni, de nem vitt rá a lélek, amikor láttam, hogy a családom milyen keményen dolgozik, és mennyit fáradozik értem. Csak egyik napról a másikra éltem.

2012 szeptemberében valaki hirdette nekem Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Amikor hallottam, hogy az Istenbe vetett hit elhozhatja az Ő gondviselését és oltalmát, az egy halvány reménysugarat adott a kétségbeesésemben, így örömmel elfogadtam. Egy évvel később az egészségi állapotom sokat javult. Szívemben nagyon hálás voltam Istennek, és reméltem, hogy egy nap a betegségem teljesen meggyógyul, hogy úgy élhessek, mint egy normális ember. Ám 2014 áprilisában egy napon az orrom hirtelen megállíthatatlanul vérezni kezdett. A vér csak ömlött, és semmi sem tudta elállítani. Folyton törölgettem zsebkendővel, és hamarosan véráztatta zsebkendők borították a padlót. Akkor éppen egyedül voltam otthon. A félelem hulláma söpört végig rajtam, és sírva fakadtam, rettegtem, és nem tudtam, mit tegyek. Ebben a pillanatban Istenre gondoltam, és Hozzá kiáltottam: „Mindenható Isten, kérlek, ments meg...” Folyamatosan Istenhez kiáltottam, de az orrvérzés nem állt el. Kétségbeesetten bámultam a plafont, és először éreztem úgy, hogy a halál nagyon közel van. Azt gondoltam magamban: „Ha meg kell halnom, hát legyen. Úgysem menekülhetek előle, a halál pedig megváltás lenne...” Később a szüleim hazasiettek és gyorsan bevittek a kórházba. A kórházi tartózkodásom alatt azt gondoltam magamban: „Az Istenbe vetett hit nem arról szól, hogy biztonságban legyünk? Én most hiszek Istenben, akkor hogyan történhetett velem mégis ilyesmi? Ha Isten valóban létezik, csodát kellett volna tennie, és el kellett volna állítania az orrvérzésemet, amikor Hozzá kiáltottam. De miért nem gyógyított meg Isten? Miért hagyta, hogy kiújuljon a betegségem? Akkor mi értelme van annak, hogy hiszek Istenben? Ennyi erővel akár nem is hihetnék.” Miután kiengedtek és hazatértem, visszaadtam az Isten szavait tartalmazó könyveket a vezetőnek és úgy döntöttem, hogy nem hiszek többé Istenben.

Később, amikor a gyülekezetből a testvérek tudomást szereztek az állapotomról, eljöttek, hogy segítsenek és támogassanak, és felolvastak nekem egy részletet Isten szavaiból: „Amikor Jób próbatételeken ment keresztül, Isten és a Sátán fogadtak egymással, és Isten megengedte a Sátánnak, hogy sanyargassa Jóbot. Bár Isten tette próbára Jóbot, valójában a Sátánnal volt dolga. A Sátán számára ez Jób próbára tétele volt, Jób viszont Isten oldalán állt. Ha ez nem így lett volna, akkor Jób kísértésbe esett volna. Amint az emberek kísértésbe esnek, veszélybe kerülnek. Mondhatjuk, hogy a finomításon való átesés Isten általi próbatétel, de ha nem vagy jó állapotban, akkor azt lehet mondani, hogy a Sátán általi megkísértés. Ha nem vagy tisztában a látomással, a Sátán megvádol majd és elhomályosít téged a látomás tekintetében. Kísértésbe esel, mielőtt észrevennéd” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Akik tökéletessé lesznek téve, azoknak finomításon kell átesniük). Az egyik nővér így beszélgetett: „Ma Isten eljött, hogy elvégezze megmentésünk munkáját, de a Sátán folyamatosan zavar minket, és azt okozza, hogy rossz dolgok történjenek velünk. Az a célja, hogy panaszkodjunk Istenre, vagy akár megtagadjuk és elhagyjuk Őt, hogy végül elnyelhessen minket. Át kell látnunk a Sátán mesterkedésein. Pontosan olyan ez, mint amikor Jób szembesült a próbatételeivel. A Sátán vádolta Jóbot a szellemi birodalomban, azt állítva, hogy Jób csak azért féli Istent, mert Isten túl sok áldást adott neki, és ha mindenét elpusztítanák, biztosan elhagyná Istent. Ezután a Sátán minden tőle telhetőt megtett, hogy ártson Jóbnak: elvette gyermekeit és hatalmas vagyonát, sőt még fájdalmas fekélyekkel is beborította, mindezt azért, hogy megkísérelje rávenni Jóbot Isten elhagyására. De Jób kitartott az Istenbe vetett hitében, nem panaszkodott, sőt dicsérte Isten nevét, és szilárdan megállt az Isten melletti bizonyságtételében. Végül a Sátán megszégyenülve meghátrált. Ez azt mutatja, hogy a Sátán szeret játszani az emberekkel és ártani nekik, a célja pedig az, hogy az emberek eltávolodjanak Istentől és elárulják Őt. Ma te felhagytál az Istenbe vetett hittel, csak mert kiújult a betegséged. Nem egyenesen a Sátán csapdájába zuhansz éppen?” Miután meghallgattam a nővér közlését, összeállt bennem a kép. Rájöttem, hogy ez a betegség próbatétel volt számomra, hogy kiderüljön, Isten vagy a Sátán oldalára állok-e. Ha valóban felhagynék a hittel, akkor a Sátán mesterkedése sikerrel járt volna. Erre gondolva elhatároztam, hogy továbbra is hiszek Istenben. Így hát kértem a gyülekezettől egy példányt Az Ige testet ölt című könyvből, és elkezdtem otthon minden nap komolyan olvasni Isten szavait. Isten szavainak olvasása által megértettem az ember betegségének és fájdalmának eredetét. Kezdetben Isten megteremtette Ádámot és Évát, és ők boldogan éltek az Édenkertben. De a Sátán kísértése miatt ettek a jó és a gonosz tudása fájának gyümölcséből. Attól kezdve bűnben éltek, és így jött létre a születés, az öregedés, a betegség és a halál. Ahogy a Sátán egyre mélyebben megrontotta az emberiséget, az emberek egyre messzebb sodródtak Istentől, betegségeik és fájdalmaik súlyosbodtak, életük pedig egyre nyomorúságosabbá vált. Ezúttal Isten személyesen testet öltött, hogy elvégezze az ítélet és fenyítés munkáját, kifejezze az igazságot, hogy megtisztítsa az ember romlottságát, teljesen megmentse az embert a Sátán hatalmától, helyreállítsa az ember eredeti hasonlatosságát, és elvigye az embert egy gyönyörű rendeltetési helyre. A jövőben nem lesz több fájdalom és nem lesz több könny. Mindezek megértése mélyen megérintett. Éreztem, hogy Isten szeretete az ember iránt oly nagy, és elhatároztam, hogy komolyan törekszem az igazságra, és megtapasztalom Isten munkáját.

Egy nap olvastam egy részt Isten szavaiból, és nyertem némi megértést a hitemben lévő tisztátalanságokról, nevezetesen az áldásokra való törekvésem szándékáról. Mindenható Isten azt mondja: „Nagyon sokan csak azért hisznek Bennem, hogy meggyógyíthassam őket. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy hatalmammal kiűzhessem a tisztátalan szellemeket a testükből, és oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy békét és örömöt kapjanak Tőlem. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy még több anyagi gazdagságot követeljenek Tőlem. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy békében töltsék ezt az életet, és hogy az eljövendő világban épségben és biztonságban legyenek. Nagyon sokan hisznek Bennem azért, hogy elkerüljék a pokol szenvedéseit, és megkapják a menny áldásait. Oly sokan csak az átmeneti kényelemért hisznek Bennem, de nem törekszenek arra, hogy az eljövendő világban bármit is nyerjenek. Amikor a dühömet nyújtom az embereknek, és elragadom minden örömüket és békéjüket, amivel egykor rendelkeztek, kételkedni kezdenek. Amikor a pokol szenvedéseit nyújtom az embereknek és visszaveszem a menny áldásait, haragra gerjednek. Amikor az emberek arra kérnek Engem, hogy gyógyítsam meg őket, nem törődöm velük és undort érzek irántuk, elszakadnak Tőlem, hogy ehelyett a gonosz orvoslás és a varázslás útját keressék. Amikor megvonom mindazt, amit az emberek igényeltek Tőlem, mind nyomtalanul eltűnnek. Ezért azt mondom, hogy az emberek azért hisznek Bennem, mert a kegyelmem túl bőséges, és túlságosan sok előnyre lehet szert tenni” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit tudsz a hitről?). Miután elolvastam Isten szavait, úgy éreztem, hogy Isten valóban átvizsgálja a szívünk legmélyét. Teljesen leleplezte azt a szándékomat, hogy a hitemben áldásokra törekedjek. Kizárólag azért hittem Istenben, hogy kegyelmet kapjak Tőle, és hogy meggyógyítsa a betegségemet. Kezdetben örömmel fogadtam el Isten utolsó napokbeli munkáját a gyógyulás érdekében. Amikor Isten békét és áldásokat adományozott nekem, és javult az egészségem, tele voltam hálával és dicsérettel Iránta. De amikor a betegségem kiújult, és az orrvérzésem még azután sem állt el, hogy Hozzá kiáltottam, panaszkodtam, hogy Isten nem oltalmaz engem, és kételkedni kezdtem Benne, sőt eljutottam arra a pontra, hogy fel akartam hagyni a hittel. Láttam, hogy egyáltalán nem hiszek igazán Istenben; a hitem csak az áldások elnyeréséről szólt. Istent orvosként kezeltem, és a kötelességemben való fáradozásaim is arra irányultak, hogy Isten meggyógyítson. Ez pusztán arra irányuló próbálkozás volt, hogy alkudozzak Istennel; ez Isten becsapása volt! Az embereket Isten teremtette, és hinniük kellene Benne, és imádniuk kellene Őt anélkül, hogy üzletelni próbálnának vagy követeléseket támasztanának. Én mégis azt hittem, hogy mivel hiszek Benne, Istennek meg kellene gyógyítania engem. Így abban a pillanatban, hogy a betegségem kiújult, panaszkodtam Rá, sőt elárultam és elhagytam Őt. Hogy lehettem ennyire híján a lelkiismeretnek és a józan észnek! Ha Isten nem használta volna a testvéreket arra, hogy segítsenek és támogassanak, a Sátán ártott volna nekem és elnyelt volna. Hála Istennek, amiért megmentett engem! Ezt felismerve bűnbánatot tartottam Isten előtt és megvallottam bűneimet. Eldöntöttem, hogy többé nem az áldások elnyerésének szándékával hiszek Istenben, és hajlandóvá váltam a betegségemet Isten kezébe helyezni, és alávetni magam az Ő vezényléseinek és elrendezéseinek.

A kórházból való elbocsátásom után a vérlemezkeszámom majdnem visszatért a normális szintre, de a heti ellenőrzések során folyamatosan csökkent, és apró zúzódások kezdtek megjelenni a testemen. Az orvos a maximális dózisra emelte a gyógyszeremet, de az állapotom mégsem javult, így újra be kellett feküdnöm a kórházba. Nagyon gyengének és gondterheltnek éreztem magam, és azt gondoltam: „Most próbálok megfelelően hinni Istenben, akkor miért nem hagyja, hogy emelkedjen a vérlemezkeszámom?” Rájöttem, hogy követeléseket támasztok Istennel szemben, ezért némán imádkoztam: „Ó, Istenem! Tudom, hogy nem szabadna követeléseket támasztanom Veled szemben, de az érettségem olyan kicsi, és soha nem vagyok képes teljesen alávetni magam Neked. Istenem, imádkozom, hogy vezess engem, és adj nekem hitet!” Akkor eszembe jutottak Isten szavai: „Ne aggódj amiatt, hogy milyen lesz a holnap, vagy hogy milyen lesz a jövő. Amíg Rám bízod magad mindennapi életedben, addig biztosan vezetni foglak téged” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 28. fejezet). „A hit olyan, mint egy egyetlen fatörzsből álló híd. Azok, akik gyáván ragaszkodnak az élethez, nehezen fognak átkelni rajta, de azok, akik készek odaadni az életüket, biztos lábbal és gond nélkül átkelhetnek. Ha az ember bátortalan és félénk gondolatokat rejteget, az azért van, mert a Sátán bolonddá teszi őt, attól félve, hogy átmegyünk a hit hídján, hogy belépjünk Istenbe. A Sátán minden lehetséges módon megpróbálja elküldeni nekünk a gondolatait. Minden pillanatban imádkoznunk kell Istenhez, hogy világítson meg és világosítson meg bennünket, minden pillanatban bíznunk kell Istenben, hogy megtisztítson bennünket a Sátán mérgétől, minden pillanatban gyakorolnunk kell a mi lelkünkben, hogyan kerüljünk közel Istenhez, és hagynunk kell, hogy Isten uralkodjon egész lényünk felett” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 6. fejezet). Isten szavai segítettek megérteni, hogy az aggodalom és félelem e gondolatai mind a Sátántól származnak, és csak úgy tudom levetni a gyávaságomat és legyőzni a Sátánt, ha mindenkor Istenre támaszkodom, és megvan bennem az akarat, hogy kockára tegyem az életemet. Isten szavai hitet adtak nekem. Isten szuverenitást gyakorol minden dolog felett, és mindent Ő kormányoz. A betegségem az Ő kezében van. Bármi történjék is, hajlandó vagyok Istenre támaszkodni a megtapasztalásában. Istennel az oldalamon nincs mitől félnem. Az, hogy egy olyan jelentéktelen, betegséggel küszködő ember, mint én, ma Isten elé járulhat és élvezheti a szavait, már önmagában az Ő kegyelme és felemelése. Még ha egy nap meg is halnék, az életem nem volt hiábavaló. Ezt felismerve a szívem már nem volt annyira gondterhelt vagy rémült. Hajlandóvá váltam alávetni magam Isten szuverenitásának, és továbbra is a szokásos módon olvastam Isten szavait minden nap. Ezután az orvos csökkentette a gyógyszeradagomat, és meglepetésemre a vérlemezkeszámom ténylegesen emelkedett. Nem sokkal ezután kiengedtek a kórházból. Végtelenül hálát adtam Istennek a szívemben. Láttam, hogy mindenben Istené az utolsó szó, és a Belé vetett hitem növekedett. Ezt követően a vérlemezkeszámom hónapról hónapra emelkedett, és néhány hónappal később teljesen visszatért a normális szintre. Nem győztem csodálni Isten mindenhatóságát, és mélyen átéreztem, hogy Isten szuverenitást gyakorol minden felett. Szívem végtelen hálával telt meg Iránta.

Később olvastam még két részt Isten szavaiból, és új megértést nyertem a problémáimról. Mindenható Isten azt mondja: „Az emberek elképzelései szerint Istennek mindig jeleket és csodákat kell felmutatnia, mindig meg kell gyógyítania a betegeket, ki kell űznie a démonokat, és mindig olyannak kell lennie, mint Jézus. Ezúttal azonban Isten egyáltalán nem ilyen. Ha az utolsó napokban Isten még mindig jeleket és csodákat mutatna be, még mindig démonokat űzne ki és betegeket gyógyítana – ha pontosan ugyanazt tenné, mint Jézus –, akkor Isten ugyanazt a munkát ismételné meg, és Jézus munkájának nem lenne jelentősége és értéke. [...] Miért különbözik ma Isten munkája Jézus munkájától? Miért nem mutat ma Isten jeleket és csodákat, miért nem űzi ki a démonokat, és miért nem gyógyítja meg a betegeket? Ha Jézus munkája ugyanaz lenne, mint a Törvény Korában végzett munka, akkor képviselhette volna a Kegyelem Korának Istenét? Véghez vihette volna a keresztre feszítés művét? Ha úgy, mint a Törvény Korában, Jézus bement volna a templomba, és megtartotta volna a sabbatot, akkor senki sem üldözte volna, és mindenki befogadta volna. Ha így lett volna, megfeszíthették volna Őt? Véghez vihette volna a megváltás művét? Mi értelme lenne, ha az utolsó napok testet öltött Istene jeleket és csodákat mutatna be, mint ahogy Jézus tette? Ha Isten az utolsó napokban munkájának egy másik részét végzi, amely irányítási tervének egy részét képviseli, csak akkor szerezhet az ember mélyebb ismeretet Istenről, és csak akkor teljesedhet be Isten irányítási terve” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten jelenleg végzett munkájának ismerete). „Ma már mindannyiótok számára világosnak kell lennie, hogy az utolsó napokban Isten elsősorban azt a tényt valósítja meg, hogy »az Ige testté lesz«. A földön végzett tényleges munkája által éri el, hogy az ember megismerje Őt, és kapcsolatba kerüljön Vele, valamint lássa az Ő gyakorlati cselekedeteit. Világosan láthatóvá teszi az ember számára, hogy Ő képes jeleket és csodákat tenni, de vannak olyan időszakok is, amikor nem képes erre; ez a kortól függ. Ebből láthatod, hogy Isten nem képtelen arra, hogy jeleket és csodákat tegyen, hanem az elvégzendő munkának és a kornak megfelelően változtatja munkamódszerét. A munka jelenlegi szakaszában nem tesz jeleket és csodákat; az, hogy Jézus korában tett jeleket és csodákat, az azért volt, mert abban a korban más volt a munkája. Isten ma nem ezt a munkát végzi, és egyesek úgy gondolják, hogy képtelen jeleket és csodákat tenni, vagy pedig azt gondolják, hogy ha nem tesz jeleket és csodákat, akkor Ő nem is Isten. Nem tévedés ez? Isten képes jeleket és csodákat tenni, de Ő egy másik korban munkálkodik, ezért nem végez ilyen munkát. Mivel ez egy másik korszak, és ez Isten munkájának egy másik szakasza, az Isten által felfedett cselekedetek is mások. Az ember Istenbe vetett hite nem a jelekbe és a csodákba vetett hit, hanem az új korszakban végzett, gyakorlati munkájába vetett hit. Az ember azáltal ismeri meg Istent, ahogyan Isten munkálkodik, és ez a megismerés az emberben az Istenbe vetett hitet, vagyis az Isten munkájába és tetteibe vetett hitet idézi elő. [...] Isten minden korban különféle cselekedeteket fed fel. Minden korban tetteinek egy részét fedi fel, és minden kor munkája Isten természetének és Isten tetteinek egy részét képviseli. A cselekedetek, amelyeket felfed, attól függően változnak, hogy milyen korban munkálkodik, de mindegyik Isten mélyebb ismeretét és igazabb és szilárdabb istenhitet ad az embernek. Az ember Isten összes cselekedete miatt hisz Istenben, mert Isten oly csodálatos, oly hatalmas, és mert mindenható és kifürkészhetetlen” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten jelenleg végzett munkájának ismerete). Miután elolvastam Isten szavait, rájöttem, hogy az az elképzelés, amely a betegségem alatt feltárult bennem, pontosan ez volt: az a hit, hogy ha Ő Isten, akkor jeleket és csodákat kell tennie, betegeket kell gyógyítania és démonokat kell űznie, ha pedig nem teszi, akkor Ő nem Isten. A nézőpontom annyira nevetséges és abszurd volt! A Sátán és a gonosz szellemek is utánozhatják Istent azzal, hogy jeleket és csodákat tesznek, hogy embereket gyógyítsanak. Azt jelenti ez, hogy Istennek nevezhetjük őket? Nem istenkáromlás ez Istennel szemben? Isten a Teremtő, aki uralkodik és szuverenitást gyakorol minden dolog felett, és képes vezetni és megmenteni az emberiséget. Az utolsó napokban Isten testet öltött, hogy kifejezze az igazságot, hogy teljesen megmentse az emberiséget. Mindenható Isten szavai ítéletének és fenyítésének elfogadásával az emberek levethetik sátáni romlott beállítottságukat, elérhetik az üdvösséget és tökéletességre juthatnak. Ez a fajta munka és ezek a fajta szavak messze felülmúlják azt a hatalmat és erőt, amellyel Isten jeleket és csodákat tesz a betegek gyógyítására és démonok kiűzésére. Ez olyasmi, amit sem teremtett ember, sem a Sátán vagy bármely gonosz szellem nem tud elérni. Arra gondoltam, hogy manapság hány ember állapítja meg valakiről az alapján, hogy tud-e betegeket gyógyítani vagy csodákat tenni, hogy Isten-e. Amikor a Sátán és a gonosz szellemek adnak nekik néhány előnyt vagy tesznek néhány csodát, imádják őket, a Sátánt az igaz Istenként kezelik, miközben becsukják az ajtót az igaz Isten előtt, aki kifejezi az igazságot és meg tudja menteni az emberiséget. Ennek eredményeként elveszítik az esélyüket az üdvösségre. Egy ilyen nézet igazán abszurd és pusztító! Isten szavaiból azt is megértettem, hogy a betegek gyógyítása, a démonok kiűzése, valamint a jelek és csodák véghez vitele az a munka volt, amit Isten a Kegyelem Korában végzett. Ha Isten újra megtenné ezt az utolsó napokban, az ismétlődő lenne. Ha Isten mindig betegeket gyógyítana, démonokat űzne és csodákat tenne, akkor mindenki csak azért hinne Istenben és követné Őt, mert meggyógyult a betegségéből, vagy mert látott egy csodát. Ez lehetetlenné tenné annak felfedését, hogy ki hisz igazán, és kinek van hamis hite, nem is beszélve arról, hogy mindegyik a maga fajtája szerint legyen osztályozva. Ezúttal Isten egyetlen jelet vagy csodát sem tesz munkájában, ami jobban felfedheti az emberek romlott beállítottságait, és jobban elősegíti átformálásukat és megtisztításukat. Vegyün például engem. Ha Isten tényleg teljesítette volna minden kérésemet és teljesen meggyógyította volna a betegségemet, soha nem gondolkodtam volna el a hittel kapcsolatos téves nézeteimen, vagy azon a megvetendő szándékomon, hogy alkudozni próbáljak Istennel. Továbbra is behatároltam volna Istent a saját elképzeléseim és képzelődéseim alapján. Ilyen hittel soha nem nyertem volna el az igazságot és az életet, romlott beállítottságom nem változott volna meg, és végül kivetettek volna. Bár elszenvedtem némi fizikai fájdalmat e betegség során, azáltal, hogy szenvedésem közepette imádoztam és Istenre támaszkodtam, Isten megvilágosított és vezetett engem szavaival, megszabadítva engem a betegségem korlátaitól és attól, hogy fájdalomban és félelemben éljek. Istenben is nyertem némi hitet. Ezek olyan nyereségek voltak, amelyeket kényelmes környezetben soha nem szerezhettem volna meg. Igazán éreztem, hogy Isten munkája, hogy szavait használja az emberiség megmentésére, oly gyakorlati és oly bölcs! Ezt megértve némán imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem, bármi történjék is a betegségemmel a jövőben, hajlandó vagyok mindenemet Rád bízni, komolyan törekedni az igazságra, és jól végezni a kötelességemet.”

Ezután olvastam még Isten szavaiból, és megismertem, mi az Istenbe vetett igaz hit. Mindenható Isten azt mondja: „Az »Istenbe vetett hit« azt jelenti: hinni, hogy van Isten; ez az Istenben való hit legegyszerűbb fogalma. Hogy ezt egy lépéssel továbbvigyük, hinni abban, hogy van Isten, nem ugyanaz, mint valóban hinni Istenben; inkább egyfajta egyszerű hit, erős vallási felhangokkal. Az Istenbe vetett igazi hit a következőt jelenti: Annak a hitnek az alapján, hogy Isten minden dolog felett szuverenitást gyakorol, az ember megtapasztalja a szavait és munkáját, és ezáltal leveti romlott beállítottságait, eleget tesz Isten szándékainak, és megismeri Istent. Csak egy ilyen folyamatot lehet »Istenbe vetett hitnek« nevezni” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Előszó). „Talán azt gondolod, hogy az Istenben való hit a szenvedésről szól, vagy arról, hogy mindenféle dolgot tegyél Érte; talán azt gondolod, hogy az Istenben való hit célja az, hogy a tested békében legyen, vagy hogy minden simán menjen az életedben, vagy mindenben kényelmed és nyugalmad legyen. Ezek közül azonban egyik sem olyan cél, amelyet az embereknek az Istenbe vetett hitükhöz kellene kötniük. Ha ilyen célokból hiszel, akkor a nézőpontod helytelen, és egyszerűen lehetetlen, hogy tökéletességre juss. Isten cselekedetei, Isten igazságos természete, bölcsessége, szavai, csodálatossága és kifürkészhetetlensége mind olyan dolgok, amelyeket az embereknek meg kellene érteniük. Ha ezt megértetted, arra kell használnod, hogy megszabadítsd a szívedet minden személyes követeléstől, reménytől és elképzeléstől. Csak ezeknek a dolgoknak a kiküszöbölésével tudsz megfelelni az Isten által megkövetelt feltételeknek, és csak ezáltal lehet életed és tehetsz eleget Istennek. Az Istenben való hit célja az, hogy eleget tégy Neki, és az Általa megkövetelt beállítottság szerint élj, hogy az Ő cselekedetei és dicsősége megnyilatkozhasson ezen az érdemtelen emberekből álló csoporton keresztül. Ez az Istenbe vetett hit helyes perspektívája, és ez az a cél is, amelyre törekedned kell. Helyes nézőponttal kell rendelkezned az Istenben való hitről, és törekedned kell arra, hogy megszerezd Isten szavait. Enned és innod kell Isten szavait, és képesnek kell lenned megélni az igazságot, továbbá különösen képesnek kell lenned meglátni az Ő gyakorlati cselekedeteit, az Ő csodálatos tetteit az egész világegyetemben, valamint azt a gyakorlati munkát, amit a testben végez. Az emberek gyakorlati tapasztalataikon keresztül értékelhetik, hogy Isten miként munkálkodik rajtuk, és melyek az Ő szándékai velük kapcsolatban. Mindennek az a célja, hogy felszámolja az emberek romlott, sátáni beállítottságát” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Akik tökéletessé lesznek téve, azoknak finomításon kell átesniük). „Most már értitek, hogy mi az Istenbe vetett hit? Vajon az Istenben való hit azt jelenti, hogy jeleket és csodákat látunk? Azt jelenti, hogy felemelkedünk a mennybe? Istenben hinni a legkevésbé sem könnyű. Ezektől a vallási gyakorlatoktól meg kell szabadulni; a betegek gyógyítására és a démonok kiűzésére való törekvés, a jelekre és csodákra való összpontosítás, az Isten kegyelmének, békéjének és örömének hajszolása, a test kilátásainak és kényelmének hajszolása – ezek vallási gyakorlatok, és az ilyen vallási gyakorlatok a hit egy homályos fajtáját jelentik. Mit jelent ma az igazi istenhit? Isten szavának elfogadása életvalóságodként, és Isten megismerése az Ő szavából, hogy elérd, hogy igazán szeresd Őt. Hogy világos legyen: az Istenben való hit azért van, hogy alá tudd magad vetni Istennek, szeresd Istent, és elvégezd azt a kötelességet, amelyet egy teremtett lénynek el kell végeznie. Ez a célja az Istenben való hitnek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Minden Isten szava által teljesül be). Isten szavaiból megtudtam, hogy az Istenbe vetett hitnek nem a testi békéért kellene lennie, és nem is az áldásokért. Ehelyett arról kellene szólnia, hogy az ember többet eszik és iszik Isten szavaiból és megtapasztalja az Ő munkáját, hogy levesse sátáni romlott beállítottságát, Isten szavai szerint éljen, és képes legyen megismerni és félni Istent, valamint alávetni magát Neki; csak így mentheti meg végül Isten. De a hittel kapcsolatos nézőpontom a kezdetektől fogva téves volt. Azt akartam, hogy Isten gyógyítson meg és adjon testi békét. Ez a fajta hit egy homályos vallásos hit, és Isten egyáltalán nem ismeri el. Jób jutott eszembe. Ő nem keresett testi békét a hitében. Ehelyett arra összpontosított, hogy megbecsülje Isten szuverenitását és megismerje cselekedeteit a mindennapi életében, és törekedett arra, hogy félje Istent és kerülje a rosszat. Amikor testi betegség sújtotta, nem vétkezett ajkaival. Inkább elviselte a rendkívüli fájdalmat, mintsem panaszkodjon Istenre vagy hibáztassa Őt, és még mindig dicsérte Isten nevét. Hite elnyerte Isten jóváhagyását. De én nem törekedtem az igazságra a hitemben; csak testi békét kerestem. Amikor a betegségem kiújult, a szívem tele volt panasszal Isten ellen, és még meg is tagadtam és elárultam Őt. A nyomába sem érhettem Jóbnak. Ezt az életemet Isten adta. Az a tény, hogy az életem nem volt veszélyben a megállíthatatlan orrvérzés alatt, már önmagában Isten gondviselése és oltalma volt. Mégsem köszöntem meg Istennek; ehelyett panaszkodtam Rá és elárultam Őt. Igazán annyira híján voltam a lelkiismeretnek és a józan észnek! Ezenkívül, már azelőtt megkaptam ezt a betegséget, hogy hittem volna Istenben. Még ha nem is hittem volna, akkor is lettek volna fellángolások. A visszaesésemnek semmi köze nem volt ahhoz, hogy hiszek-e Istenben vagy sem. Nem lett volna szabad panaszkodnom Rá. Ekkor megértettem, mi az Istenbe vetett igaz hit, és hajlandóvá váltam komolyan törekedni az igazságra az Ő követelményei szerint, és megtapasztalni Isten munkáját.

Később, valahányszor betegséget tapasztaltam, arra összpontosítottam, hogy elgondolkodjam az általam felfedett romlott beállítottságon és keressem az igazságot annak megoldására. Így gyakorolva már nem korlátozott annyira a betegségem. Hála Istennek, hogy felhasználta ezt a betegséget, hogy adjon némi megértést a hittel kapcsolatos téves nézeteimről, és segítsen megtalálni az Istenbe vetett hit helyes útját. Bármi történjék is a testemmel a jövőben, vagy hogy meggyógyulhat-e a betegségem, követni fogom Istent, és az igazságra való törekvés útján fogok járni. Hála Istennek!