2022-ben megválasztottak a kerületi döntéshozó csoport tagjának, és több gyülekezet munkájáért lettem felelős. Mivel beszélek miao és kínai nyelven is, gyakran segítettem a testvéreknek fordítani, ezért nem sok időm maradt a gyülekezeti munka nyomon követésére. Nagyon aggódtam. Néhány gyülekezetvezető még csak a képzés elején tartott, és nem tudta, hogyan végezze a munkáját. Ha nem gondozom a gyülekezetvezetőket a lehető leghamarabb, a munka nagy részét nekem kell majd elvégeznem, ami nagyon megterhelő és fárasztó lenne. Nagy ellenállást éreztem. Amikor bárki fordítást kért tőlem, legszívesebben figyelmen kívül hagytam volna, ha nem azoknak a gyülekezeteknek a munkájáról volt szó, amelyekért én feleltem.

2022 végén választások voltak a kerületi döntéshozó csoport vezetői és helyettesi pozícióira. Arra gondoltam: „Már így is sok a dolgom azzal, hogy ezekért a gyülekezetekért felelek. Ha megválasztanak csoportvezetőnek, a felelősségi köröm még nagyobb lesz, és akkor nem lesz még megterhelőbb a munkám? Jó lenne, ha nem választanának meg. Akkor nem kellene annyit aggódnom, és a testem sem fáradna el annyira.” Azonban a szavazatok kihirdetésekor engem választottak meg a kerületi döntéshozó csoport vezetőjének. Gyorsan kifogásokat kerestem: „Én egy olyan ember vagyok, aki nem visel terhet. Lusta vagyok, és nem végzek valódi munkát. Ráadásul meglehetősen csalárd is vagyok.” Még példákat is hoztam arra, hogyan voltam csalárd. Aztán azt mondtam: „Fiatal és ingatag vagyok, nem vagyok alkalmas csoportvezetőnek. Csinálja inkább egy másik testvér vagy nővér!” Egy nővér azt mondta: „Még el sem kezdted a kötelességedet, de máris alkudozol. Már most korlátoz és megköt a hús-vér tested.” Szíven talált, amit a nővér mondott. Az összejövetel után nagyon szomorú voltam. Tudtam, hogy a kötelesség alóli kibúvás lázadás Isten ellen, és azt jelenti, hogy nincs bennem Neki alávetett szív. Később elgondolkodtam magamon. Eszembe jutott Isten szavainak egy részlete. Mindenható Isten azt mondja: „Egy becsületes ember legfontosabb megnyilvánulása az, hogy mindenben keresi az igazságot és gyakorolja azt – ez létfontosságú. Azt mondod, hogy becsületes vagy, de mindig háttérbe szorítod Isten szavait, és csak azt teszed, amit akarsz. Ez vajon a becsületes ember megnyilvánulása? Azt mondod: »Bár a képességem gyenge, de a szívem becsületes.« És mégis, amikor rád hárul egy kötelesség, félsz a szenvedéstől és a felelősségvállalástól, ha nem jól teszed meg, így kifogásokat keresel, hogy kibújj a kötelességed alól, vagy azt javasolod, hogy tegye meg valaki más. Ez vajon a becsületes ember megnyilvánulása? Egyértelműen nem. Hogyan kell tehát egy becsületes embernek viselkednie? Alá kell vetnie magát Isten intézkedéseinek, odaadónak kell lennie az elvégzendő kötelessége iránt, és törekednie kell arra, hogy eleget tegyen Isten szándékainak. Ez többféleképpen is megnyilvánul. Az egyik az, hogy becsületes szívvel vállalod a kötelességedet, nem gondolva a testi érdekeidre, nem félgőzzel csinálod, és nem a saját hasznod miatt végzel cselszövést. Ezek a becsületesség megnyilvánulásai. A másik az, hogy teljes szívedet és erődet beleadod, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, hogy megfelelően végezd az Isten háza által rád bízott feladatokat, valamint a szívedet és a szeretetedet is beleadod a kötelességedbe, hogy eleget tegyél Istennek. Ezek azok a megnyilvánulások, amelyekkel egy becsületes embernek a kötelességei teljesítése során rendelkeznie kell. Ha érted és tudod, mi a teendő, ám nem teszed, akkor nem adod bele a teljes szívedet és erődet a kötelességedbe. Hanem inkább sunyi vagy, és lazsálsz. Vajon becsületesek azok az emberek, akik így teljesítik a kötelességeiket? Egyáltalán nem. Isten nem használja az ilyen ravaszkodó és csalárd embereket; ki kell őket iktatni. Isten a kötelességek végzésére csak becsületes embereket használ. Még a hűséges munkásoknak is becsületesnek kell lenniük. Azok, akik rendszeresen felületesek és sunyik és lazsálnak, mind csalárdak, és ők mind démonok. Egyikük sem hisz igazán Istenben, és mindannyian ki lesznek iktatva. Vannak, akik azt gondolják: »Becsületes embernek lenni valóban könnyű. Csak azt jelenti, hogy igazat mondunk és nem hazudunk.« Mit gondoltok erről a véleményről? Vajon ennyire korlátozott érvényű az, ha becsületes ember valaki? Egyáltalán nem. Fel kell tárnod a szívedet, és át kell adnod azt Istennek; ez az a hozzáállás, amellyel egy becsületes embernek rendelkeznie kell. Éppen ezért nagyon értékes a becsületes szív. Mit is jelent ez? Azt, hogy egy becsületes szív képes kormányozni a viselkedésedet, és képes megváltoztatni az állapotodat. Képes rávezetni a helyes döntések meghozatalára, és arra, hogy alávesd magad Istennek, és elnyerd az Ő jóváhagyását. Valóban értékes egy ilyen szív. Ha ilyen becsületes szíved van, akkor ilyen állapotban kell élned, így kell viselkedned, és így kell adnod magadból” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból láttam, hogy egy becsületes ember, mindegy, milyen kötelességre hívják, mindegy, hogy az előnyös-e neki vagy sem, vagy hogy mennyit fog szenvedni a hús-vér teste, becsületes szívvel elfogadja azt. Aztán mindent belead, hogy megtegyen minden tőle telhetőt anélkül, hogy a saját érdekeit nézné, és csak arra gondol, hogyan tegyen eleget Istennek. Csak az ilyen ember az, akit Isten becsületes emberként szeret. Menekülni akartam, és kivonni magam a választás alól, mert nem akartam szenvedni vagy árat fizetni. Miután megválasztottak csoportvezetőnek, nem volt kedvem hozzálátni, mert tudtam, hogy ez egy nagyon fontos kötelesség, és sok feladatért leszek felelős, és ahhoz, hogy jól végezzem, a testemnek sokat kell szenvednie, és sokat kell majd aggódnom. Aztán megpróbáltam kibújni alóla, kifogásként használva a fiatalságomat, az ingatagságomat és a csalárd beállítottságomat, mondván, hogy alkalmatlan vagyok a csoportvezetői posztra. Isten háza nagyon régóta gondozott engem, de a kritikus pillanatban kibújtam a kötelességem alól. Tényleg hiányzott belőlem minden lelkiismeret és józan ész. Igazán önző és csalárd voltam! Teremtett lényként még azt a kötelességet sem akartam elvégezni, amit kellett volna. Mi értelme van így élni? Ekkor eszembe jutott néhány sor egy himnuszból: „Az emberek a legcsekélyebb vigaszt sem adják Istennek, és a mai napig nem kapott igaz szeretetet az emberiségtől.” Potyogtak a könnyeim, és megkerestem ezt az Isten szavaiból készült himnuszt.

Isten emberiség iránti szeretete igaz és valós

1  Isten emberiség iránti szeretete főként abban nyilvánul meg, hogy testté lett, hogy elvégezze a munkáját és személyesen mentse meg az embereket – szemtől szemben beszélve az emberekkel, és szemtől szemben élve velük. Nincs a legcsekélyebb távolság sem, és nincs semmi hamis; ez teljesen valóságos. Az emberiséget megmentő munkája során még odáig is elment, hogy testté lett, és fájdalmas éveket töltött az emberekkel a világban, ami teljes mértékben az emberiség iránti szeretetének és irgalmának köszönhető.

2  Isten emberiség iránti szeretete feltétel nélküli, és nem követel semmit viszonzásul. Mit is nyerhetne az embertől? Az emberek hidegek Istennel szemben. Ki tudja Istent Istenként kezelni? Az emberek a legcsekélyebb vigaszt sem adják Istennek, és a mai napig nem kapott igaz szeretetet az emberiségtől. Isten egyszerűen csak önzetlenül ad és önzetlenül ellát.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Ismered Isten emberiség iránti szeretetét?)

Miután meghallgattam a himnuszt, nagyon megindultam, és egy kicsit bűntudatom is volt. A könnyeim megállíthatatlanul folytak. Isten szeretete annyira igaz és valóságos! Isten annyira fenséges, szent és nagy, mégis, hogy megmentse az emberiséget, személyesen testet öltött, hogy eljöjjön az emberi világba, együtt éljen a romlott emberiséggel, kifejezze az igazságot, hogy ellássa és vezesse az embereket, és különféle környezeteket alakítson ki, hogy finomítsa és megtisztítsa az embereket. Isten teljes szívvel viseltetik az ember iránt. Én azonban nem voltam hajlandó nehéz terhet viselni a kötelességemben, és nem voltam hajlandó még egy kis árat sem fizetni, vagy a legcsekélyebb mértékben sem szenvedni. Annyira Isten adósának éreztem magam! Isten annyi mindent adott nekem, de én nem vettem figyelembe az Ő szándékát, és csak a saját érdekeimet néztem, kibújva a kötelességem alól, mert aggódtam, hogy a testem szenvedni fog. Tényleg teljesen hiányzott belőlem a lelkiismeret!

Olvastam egy másik részletet Isten szavaiból. Mindenható Isten azt mondja: „Bármiféle kötelességet végzel, és bármiféle megbízatást fogadsz el Istentől, a veled szemben támasztott követelményei nem változnak. Amint megértetted – és ahogyan érted – Isten követelményeit, azok szerint kell gyakorolnod és végezned a kötelességedet, valamint végrehajtanod az Istentől kapott megbízatásodat, függetlenül attól, hogy Isten melletted van-e, vagy éppen vizsgál-e téged. Csakis ily módon válhatsz valóban minden dolog urává, akiben Isten megbízik, aki megfelelő színvonalú és aki méltó az Ő megbízatására. [...] Csak Isten szavaira és követelményeire koncentrálj, és juss el odáig, hogy az igazságra törekedj, végezd jól a kötelességedet, tégy eleget Isten szándékainak, és légy méltó Isten hatezer éves várakozásához és az Ő hatezer éves reményéhez. Nyújts némi vigaszt Istennek, hadd lásson reményt benned, és hadd teljesüljenek benned az Ő kívánságai. Mondd csak, vajon Isten igazságtalanul fog-e bánni veled, ha ezt teszed? Biztosan nem” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Miért kell az embernek az igazságra törekednie). Isten szavaiból megéreztem, hogy Isten szándéka az, hogy törekedjünk az igazságra, jól végezzük a kötelességeinket, vessük alá magunkat Istennek, bízzuk Istenre a szívünket, legyünk egy gondolaton Vele, és váljunk Isten mércéje szerinti teremtett lényekké. Ezt szeretné Isten a legjobban látni. Amikor megválasztottak a kerületi döntéshozó csoport vezetőjének, Isten azt remélte tőlem, hogy keresni fogom az igazságot a kötelességem végzése közben, és gyakorolni fogom az igazságról való közlést a problémák megoldása érdekében. Emellett azt is remélte, hogy szívügyemnek tekintem a munkát és vállalom a felelősséget, hogy végül képes legyek jól végezni a kötelességemet, elnyerjem az igazságot, és Isten megmentsen. Amikor ezt megértettem, mély önvádat éreztem. Sajnáltam, hogy nem becsültem meg a lehetőséget, amit Isten adott, és hogy nem fogadtam el a kötelességemet. Mennyire reméltem, hogy Isten ad még egy esélyt! Elhatároztam, hogy ha kapok még egy esélyt, mindenképpen alávetem magam, és soha többé nem lázadok így Isten ellen. Ezért imádkoztam Istenhez: „Drága Istenem, hajlandó vagyok alávetni magam minden elrendezésednek. A jövőben hajlandó vagyok bármilyen kötelességet elfogadni és jól végezni.” Később a felsőbb vezetők nem fogadták el a lemondásomat, és továbbra is én maradtam a csoportvezető. Elmondhatatlanul boldog voltam. Isten ismerte a szívemet, és adott még egy esélyt – ezt meg kellett becsülnöm! Ezután elkezdtem aktívan nyomon követni a munkát, és minden este az összejövetelek után a döntéshozó csoportban lévő testvérekkel összefoglaltuk a munkában felmerült problémákat. Bár néha sok munka volt, és a testem egy kicsit elfáradt, nem bújtam ki a kötelességem alól, mint korábban.

2023-ban néhány gyülekezet átszervezése miatt vezetői és diakónusi választások voltak, és a munkaterhem jelentősen megnőtt. Mindennap késő estig elfoglalt voltam. Abban az időben úgy éreztem, hogy ez túl sok vesződséggel jár és túl fárasztó. Nem sokkal később a gyülekezet újabb választási fordulót tartott, és én meg akartam ragadni ezt a lehetőséget, hogy lemondjak a kerületi döntéshozó csoportban betöltött pozíciómról, és helyette egy könnyebb kötelességet végezzek. Ekkor rájöttem, hogy megint a hús-vér testemre akarok tekintettel lenni, és a szívemben Istenhez fohászkodtam, hogy vezessen engem, hogy gyakorolhassam az igazságot. Ekkor Isten szavainak két himnusza jutott eszembe.

Isten nagy becsben tartja azokat, akik hallgatnak Rá és alávetik magukat Neki

Isten szemében, legyen bár egy ember nagy vagy jelentéktelen, amíg képes hallgatni Rá, aláveti magát az utasításainak és megbízatásának, továbbá képes együttműködni az Ő munkájával, akaratával és tervével, hogy az Ő akarata és terve zavartalanul megvalósulhasson és beteljesülhessen, addig az ilyen magatartás méltó arra, hogy Ő emlékezzen rá, és arra, hogy megkapja az Ő áldását. Isten nagyra becsüli az ilyen embereket, és becsben tartja az ilyen viselkedést; dédelgeti az embereknek ezt a ragaszkodását Hozzá és ezt a szívet, amelyet Iránta tanúsítanak. Ez Isten hozzáállása.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.)

Ami Istennek fontos, az az ember szíve

Amikor egy ember elfogadja Isten megbízatását, Istennek van egy normája, amivel meg tudja ítélni, hogy a cselekedetei jók-e vagy rosszak, hogy az illetőben van-e alávetettség, hogy eleget tett-e Isten szándékainak, továbbá, hogy a tettei és a viselkedése megfelelő színvonalú-e. Isten az ember szívét értékeli, nem pedig a külsőséges cselekedeteit. Nem arról van szó, hogy Istennek meg kellene áldania valakit, amennyiben az megtesz valamit, függetlenül attól, hogy hogyan teszi. Ez egy félreértés az emberek részéről Istennel kapcsolatban. Isten nemcsak a végeredményt nézi; hanem nagy hangsúlyt fektet arra, hogy milyen az ember szíve, és hogy milyen a hozzáállása a dolgok alakulása során, és azt nézi, hogy van-e a szívében alávetettség, törődés és hajlandóság, hogy eleget tegyen Istennek.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.)

Isten szavai nagyon megérintettek, különösen, amikor ezt olvastam: „Isten nemcsak a végeredményt nézi; hanem nagy hangsúlyt fektet arra, hogy milyen az ember szíve, és hogy milyen a hozzáállása a dolgok alakulása során, és azt nézi, hogy van-e a szívében alávetettség, törődés és hajlandóság, hogy eleget tegyen Istennek.” Megértettem, hogy Isten az ember szívével törődik. Amikor bármi történik, Isten azt szeretné látni, hogy az emberek szíve aláveti-e magát Istennek, és tekintettel van-e Rá, és hogy képesek-e elengedni saját érdekeiket azért, hogy Isten kedvében járjanak. Amikor fontos munka hárult rám, vagy választásokkal szembesültem, nem azon gondolkodtam, hogyan tegyek eleget Isten szándékainak, csak azon, hogyan kerüljem el a testi szenvedést, és hogyan vállaljak kevesebb felelősséget. Annyira hiányzott belőlem a lelkiismeret, annyira önző és aljas voltam! Most a gyülekezet új választásokat tartott, nekem pedig legalább alávetett hozzáállást kellett tanúsítanom. Ha megválasztanak, az Isten felemelése számomra. Ha nem választanak meg, abból is lesz mit tanulnom. Mindenesetre alá kell vetnem magam. Amikor erre gondoltam, a szívem nagyon megnyugodott, és részt vettem a választáson. Végül megválasztottak a kerületi döntéshozó csoport tagjának, és a szívem képes volt alávetni magát.

Később olvastam egy részletet Isten szavaiból, és megértettem, miért voltam állandóan tekintettel a testemre, és miért bújtam ki a kötelességem alól. Mindenható Isten azt mondja: „Ami a testet illeti, minél jobban bánsz vele, annál mohóbb lesz. Helyénvaló, hogy a test elviseljen egy kis szenvedést, és amikor egy ember így tesz, könnyű a helyes úton járni és az embernek a megfelelő munkájával törődnie. Ha egy ember jó családi környezetben nő fel, mindig kényelmet élvez és soha nem szenved sokat, törékennyé válik, és még egy kis szenvedést is képtelen elviselni. Az ilyen embereknek nehéz bármit is elérniük, sőt, lehet, hogy végül semmit sem érnek el. Az ilyen embereknek az is nehéz, hogy elnyerjék az igazságot az Istenbe vetett hitükben. Ha természeti vagy ember okozta csapásokkal találkoznak, az Eget és mindenki mást vádolnak magukon kívül, panaszkodnak Istenre és megtagadják Őt, és esztelenekké és észszerűtlenekké válnak. Ahogy telik az idő, csak egyre züllöttebbé válnak. Sok példa van erre? Láthatod a nem hívő világban a sok énekest és filmsztárt, akik igencsak képesek voltak nehézségeket elviselni, és a munkájuknak szentelték magukat, mielőtt híressé váltak volna. De ahogy hírnevet szereznek, és elkezdenek sok pénzt keresni, letérnek a helyes útról. Néhányan közülük kábítószereznek, mások öngyilkosok lesznek, és fiatalon meghalnak. Mi okozza ezt? Az anyagi örömök túlzásába esnek, túlságosan elkényelmesednek, és azt sem tudják, hogyan jussanak nagyobb örömhöz vagy nagyobb izgalomhoz. Némelyek közülük magasabb fokú izgalmat és élvezetet keresve kábítószerekhez fordulnak, majd miután hosszú ideje élnek velük, képtelenek leállni. Vannak, akik a drog túladagolása miatt meghalnak, mások pedig nem tudják, hogyan szabaduljanak ki belőle, és végül egyszerűen öngyilkosok lesznek. Nagyon sok példa van erre. Nem számít, milyen jól étkezel, milyen jól öltözöl, milyen szép házad van, milyen jól szórakozol, vagy milyen kényelmes az életed, és nem számít, mennyire elégíted ki a vágyaidat, végül ebből sokszoros üresség lesz, és az eredménye a pusztulás. A boldogság, amelyre a nem hívők törekednek, vajon igazi boldogság? Valójában ez nem a boldogság. Ez emberi képzelődés, a züllöttség egy módja és olyan út, amely az embereket elzülleszti. Ez az úgynevezett boldogság, amire az emberek törekednek, hamis. Ez valójában szenvedés. Nem erre a célra kellene törekednie az embereknek, és nem is ez az, ahol az élet értéke van. A Sátán egyes útjai és módszerei, amelyekkel megrontja az embereket, arra veszik rá őket, hogy a hús-vér test kielégülése és a bujaságban való elmerülés váljon céljukká. Ezzel az eszközzel a Sátán elkábítja, elcsábítja és megrontja az embereket, hogy úgy érezzék, hogy az a boldogság, és e cél hajszolásába vezeti őket. Az emberek azt hiszik, hogy ezeket megszerezve boldogságot nyernek, ezért minden tőlük telhetőt megtesznek erre a célra törekedve. Aztán, miután megszerezték, nem boldogságot éreznek, hanem ürességet és fájdalmat. Ez azt bizonyítja, hogy ez nem a helyes út; ez a halálhoz vezető út” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megértettem, hogy azért áhítoztam állandóan a kényelemre, mert a gondolataimmal és a nézeteimmel volt a baj. Fiatalkoromtól kezdve mélyen befolyásolt és kondicionált a társadalom és a családom, és azt hittem, hogy a testi kényelemre való törekvéssel jól bánok magammal. Gyakran hallottam embereket ezt mondani: „Az embernek önmagáért kell élnie, hogy a teste kényelemben és nyugalomban legyen. Nem szabad másokért élnie. Így lehet okos.” A szüleim is gyakran mondták: „Bármit is teszünk, azért tesszük, hogy kényelmes életet élvezhessünk, szenvedés és fáradtság nélkül. Az élet célja nem az, hogy élvezzük az életet?” Lassan elfogadtam ezeket a téves nézeteket. Ezek lettek a cselekedeteim alapelvei és a törekvéseim céljai. Amikor iskolába jártam, csak egyszerű dolgokat akartam tanulni. Nem akartam olyasmit tanulni, ami agymunkát igényel. Például nagyon vonakodtam olyan tantárgyakat tanulni, mint a matematika, amit szellemileg kihívásnak találtam. Miután hinni kezdtem Istenben, bár a kötelességeimet a gyülekezetben elláttam, továbbra is a testi kényelemre törekedtem. Nem voltam hajlandó nehéz terhet viselni a kötelességemben, és nem akartam olyan kötelességeket végezni, amelyek szellemi erőfeszítést vagy testi szenvedést igényeltek. Csak könnyű és egyszerű kötelességeket akartam végezni. Amint nehéz vagy nagy munkateherrel járó kötelességek merültek fel, ki akartam bújni alóluk. Például, amikor először választottak meg a kerületi döntéshozó csoport vezetőjének, mivel attól féltem, hogy a csoportvezetői pozíció sok munkával jár és testileg elfáradok, sok kifogást találtam ki, és szándékosan megemlítettem a romlottságomat és a hiányosságaimat, hogy mindenki egyetértsen azzal, hogy ne én legyek a csoportvezető. A következő választáson még mindig a testemre voltam tekintettel, és még a döntéshozó csoportban betöltött pozíciómtól is vissza akartam lépni. Csak a saját testi érdekeimre gondoltam, soha nem vettem figyelembe Isten szándékait, és állandóan kibújtam a kötelességem alól, hogy a testem ne szenvedjen. Ez a viselkedés lázadás volt Isten ellen és Isten elárulása. Ha nem tartok bűnbánatot, végül nemcsak hogy nem nyerem el az igazságot, és nem változtatom meg a romlott beállítottságomat, hanem csak katasztrófába sodródhatnék és elpusztulnék. Ahogy Isten mondta: „A Sátán egyes útjai és módszerei, amelyekkel megrontja az embereket, arra veszik rá őket, hogy a hús-vér test kielégülése és a bujaságban való elmerülés váljon céljukká. Ezzel az eszközzel a Sátán elkábítja, elcsábítja és megrontja az embereket, hogy úgy érezzék, hogy az a boldogság, és e cél hajszolásába vezeti őket. Az emberek azt hiszik, hogy ezeket megszerezve boldogságot nyernek, ezért minden tőlük telhetőt megtesznek erre a célra törekedve. Aztán, miután megszerezték, nem boldogságot éreznek, hanem ürességet és fájdalmat. Ez azt bizonyítja, hogy ez nem a helyes út; ez a halálhoz vezető út.” A Sátán a testi kényelemre való törekvéssel kísérti és rontja meg az embereket, elhitetve velük, hogy csak a hús-vér test kielégítése hozhat boldogságot. Valójában, bármennyire is kényelmesen él valaki, vagy bármennyire is élvezi a testet, a szívük mélyén mégis üresnek és nyomorultnak érzik magukat. Én mindig a testi kényelemre törekedtem, és nem akartam olyan kötelességeket végezni, amelyek nagy munkaterheléssel jártak. Azt hittem, hogy így több időm lesz pihenni vagy olyan dolgokat csinálni, amiket élvezek. Azonban miután kibújtam a kötelességem alól, a szívem nem volt nyugodt, sőt, mély nyomorúságba és önvádba estem. Ezt az érzést nem lehet szavakkal leírni. Tudtam, hogy mivel fellázadtam Isten ellen, elvesztettem az Ő jelenlétét. Megtapasztaltam, hogy a testi kényelemre való törekvés nem helyes út, és csak oda vezet, hogy az emberek egyre romlottabbak lesznek, és egyre jobban ellenállnak Istennek.

2024 áprilisában, a munka szükségletei miatt, a felelősségi körömbe tartozó egyik prédikátort áthelyezték egy másik helyre, hogy ott végezze a kötelességét. Ideiglenesen nekem kellett nyomon követnem a munkát, amiért ő volt felelős, és egy kicsit aggódtam. Rengeteg munka volt – ez annyira fárasztó lesz! Rájöttem, hogy megint a testemre akarok tekintettel lenni, és csendben imádkoztam Istenhez, hogy vezessen engem, hogy képes legyek alávetni magam. Később olvastam egy részletet Isten szavaiból, és találtam egy utat a gyakorláshoz. Mindenható Isten azt mondja: „Minden felnőttnek vállalnia kell a felnőttekre háruló felelősséget, függetlenül attól, hogy mekkora nyomás nehezedik rájuk, mint például a megpróbáltatások, betegségek, vagy akár a különféle nehézségek. Ezeket a dolgokat mindenkinek meg kell tapasztalnia és el kell viselnie; ilyen egy normális ember élete. Ha nem tudod elviselni a nyomást, eltűrni a szenvedést és ellenállni az ütéseknek, az azt jelenti, hogy nincs kitartásod és elszántságod, és túlságosan törékeny és haszontalan vagy. Mindenkinek – akár a társadalomban, akár Isten házában – el kell viselnie ezt a szenvedést az életében. Ez az a felelősség, amelyet minden felnőttnek viselnie kell, a teher, amelyet vállalnia kell, és senki sem kerülheti el, ezért neked sem szabad megpróbálnod kibújni alóla. Ha mindig el akarsz menekülni vagy meg akarsz szabadulni ettől a sok szenvedéstől, akkor előjön belőled az elfojtás érzelme, és mindig gúzsba fog kötni téged. Ha azonban mindezt megfelelően meg tudod érteni és el tudod fogadni, és úgy tekintesz rá, mint életed és létezésed szükséges részére, akkor többé nem fognak negatív érzelmek kialakulni benned ezek miatt a problémák miatt. Egyrészt meg kell tanulnod, hogy vállald azokat a felelősségeket és kötelezettségeket, amelyeket a felnőtteknek viselniük és vállalniuk kellene. Másrészt meg kell tanulnod, hogy harmonikusan, a normális emberi mivolt keretei között tudj együtt élni másokkal az élet- és munkakörnyezetedben. Ne egyszerűen azt tedd, ami neked tetszik. Mi a harmonikus együttélés célja? Ez azért van, hogy jobban eleget tegyél a munkának, a kötelezettségeknek és a felelősségeknek, amelyeket felnőttként teljesítened kell. Bármilyen munkát vagy kötelességet végzel, amikor veszéllyel nézel szembe, amikor a Sátán erői okozta zavarásokkal és károkkal nézel szembe, képesnek kell lenned minimalizálni a veszteségeket, hogy a munkád és a kötelességed eredményei egy kicsit jobbak legyenek. Ezt kell elérnie egy eltökélt embernek. Ha rendelkezel normális emberi mivolttal, akkor ezt kellene megvalósítanod, amikor dolgozol. Ami a munkából eredő nyomást illeti, akár a Fennvalótól, akár Isten házából jön, akár a testvérek helyezik rád a nyomást, el kell viselned. Nem mondhatod, hogy »Nem fogom megcsinálni a nyomás miatt. Én csak pihenésre, gondtalanságra, boldogságra és kényelemre törekszem a kötelességem végzésében és az Isten házában végzett munkában.« Ez nem fog működni, és ez nem egy olyan gondolat, aminek egy normális felnőttben fel szabadna merülnie, és Isten háza nem az a hely, ahol átadhatod magad a kényelemnek. Minden ember vállal bizonyos mértékű nyomást és kockázatot az életében és a munkájában. Bármilyen munkában, különösen az Isten házában végzett kötelességedben optimális eredményekre kell törekedned. Nagyobb léptékben ez Isten tanítása és követelménye. Kisebb léptékben ez az a hozzáállás, nézőpont, mérce és alapelv, amellyel minden embernek rendelkeznie kell a magatartásában és a tetteiben. Amikor kötelességet végzel Isten házában, meg kell tanulnod betartani Isten házának előírásait és rendszereit, és meg kell tanulnod megfelelni a szabályoknak, jól viselkedve. Ez az ember magatartásának alapvető része” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (5.)). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy felnőttként mindannyiunknak megvannak a saját felelősségei és kötelezettségei, akár Isten házában, akár a nem hívő világban. Ezt kell egy normális embernek vállalnia. A kötelesség végzése során, bár a testnek szenvednie kell, árat kell fizetnie, és némi nyomást el kell viselnie, mindezek azok a felelősségek, amelyeket a felnőtteknek vállalniuk kell. Nem félhetek a szenvedéstől, és nem bújhatok ki a kötelességek alól, ha látom, hogy nehezek. Ez az emberi mivolt és a lelkiismeret teljes hiányára vallana. Ezért tudatosan imádkoztam Istenhez, hogy lázadjak fel a hús-vér test ellen, és lassan képes voltam alávetni magam.

Ezen tapasztalat által megértettem, hogy bár a testem szenved és fáradtnak érzi magát, amikor a gyülekezetben munkát vállalok, sokat nyertem. Rájöttem, hogy amikor helyzetekkel szembesülök, keresnem kell az igazságalapelveket, és az emberi mivoltom is sokat érett, attól kezdve, hogy az elején mindig másokra támaszkodtam, mostanra megtanultam önállóan dolgozni. Amikor a testvéreknek nehézségeik vagy elképzeléseik vannak, én is megtalálom a megfelelő igazságokat, hogy beszélgessek velük azokról, és megoldjam a problémáikat. Bár a munkaterhem nehezebb, mint korábban, sokat is kaptam és nyertem ezáltal. Mindez Isten különleges kegyelme. Hála Istennek!