Írta: Caj-li, Kína

2024 januárjában a körzeti vezető írt nekem, és megkért, hogy legyek az öntöző csapat vezetője. Kicsit vívódtam, és arra gondoltam: „Az öntöző csapat vezetőjeként körülbelül egy tucat gyülekezet öntözési munkájáért lennék felelős. Az rengeteg munkával és fáradtsággal járna! Most csak két gyülekezetért felelek, így nem túl fárasztó. Ez így jó. Ráadásul nyaki meszesedésem van. Korábban nyaki porckorongsérvem volt, ami nyomta az idegeimet, és a testem felének zsibbadását, elégtelen agyi vérellátást, gyakori szédülést, álmatlanságot és szívpanaszokat okozott. Bár most jobban érzem magam, mennyi aggodalommal járna, ha ennyi gyülekezetben felelnék az öntözési munkáért! A múltban kialakult néhány betegségem a gyakori éjszakázás miatt. Egy öntöző csoportvezető kötelessége nagy munkaterheléssel jár. Mi lesz, ha belebetegszem a túlhajszoltságba? Nem, okosnak kell lennem. Nem szabad túl buzgón végeznem a kötelességeimet.” Amikor erre gondoltam, azt mondtam a vezetőnek: „Gyenge a munkaképességem, és nem tudok ennyi munkát vállalni. Jobb lenne keresni valakit, aki alkalmasabb.” Pár nap múlva a vezető újra írt, hogy beszélgessen velem, és azt mondta: „Te is látod, hogy az öntözési munkánk eredményei nem jók. Sok öntöző épp most kezdte a képzést. Nem jártasak a munkában, és még gondozásra szorulnak. Te már régóta végzed ezt a kötelességet, és van benne némi tapasztalatod. Most tekintettel kell lenned Isten szándékára, és fel kell vállalnod ezt a terhet. Isten követelményei velünk szemben nem magasak. Amíg mindent beleadunk, Ő elégedett lesz.” Miután elolvastam a nővér levelét, nagyon bűnösnek éreztem magam. Sok újonnan érkezett csatlakozott a gyülekezethez, és nagy szükségünk volt emberekre, hogy végezzék az öntözési munkát. El kellett volna engednem a saját hús-vér testi érdekeimet, és el kellett volna vállalnom ezt a kötelességet.

Arra gondoltam, miként beszélgetett Isten Noéról és arról a hozzáállásról, amelyet az Istentől kapott megbízatása iránt tanúsított, ezért megkerestem azt a részt, hogy elolvassam. Mindenható Isten azt mondja: „Az első dolog, amivel szembe kellett néznie Nóénak a bárkaépítés során, az volt, hogy a családja nem értette meg őt. Nyaggatták, panaszkodtak, sőt még becsmérelték is őt. A második nehézség az volt, hogy a körülötte élők – a rokonai, a barátai és mindenféle más emberek – rágalmazták, kigúnyolták és megítélték őt. Nóénak azonban csak egyetlen hozzáállása volt, mégpedig az, hogy engedelmeskedik Isten szavainak, a végsőkig végrehajtja azokat, és soha nem inog meg ebben. Mit határozott el Nóé? »Amíg élek, amíg tudok mozogni, nem hagyhatom el Isten megbízatását.« Ez volt a motivációja ahhoz, hogy végrehajtsa a bárka megépítésének e hatalmas vállalkozását. Ez volt a hozzáállása, amikor szembesült Isten parancsaival, és miután meghallotta Isten szavait. A felmerülő mindenféle probléma, nehéz helyzet és kihívás ellenére Nóé nem hátrált meg. Még akkor is, amikor Nóé egyes nehezebb mérnöki feladatai gyakran kudarcba fulladtak és egyes dolgok megsérültek, habár zaklatott volt és aggódott is a szívében, ha ilyenkor Isten szavaira gondolt, amikor mindazokra a szavakra gondolt, amiket Isten parancsolt neki, és hogy Isten felemelte őt, gyakran rendkívüli motivációt érzett: »Nem adhatom fel, nem dobhatom félre azt, amit Isten parancsolt és rám bízott. Ez Isten megbízatása, és mivel elfogadtam, mivel hallottam Isten szavait és Isten hangját, és mivel Istentől fogadtam el ezt, teljes mértékben alá kell vetnem magam; ez az, amit egy emberi lénynek el kell érnie.« Így hát bármekkora nehézségekkel is szembesült, bármilyen gúnyolódás vagy rágalom is érte, bármennyire is kimerült a teste, bármennyire is elfáradt, nem hagyott fel azzal, amit Isten rábízott, és folyamatosan észben tartotta minden egyes szavát annak, amit Isten mondott és parancsolt. Bárhogyan is változott a környezete, bármekkora nehézséggel is kellett szembenéznie, bízott benne, hogy az nem tart örökké, hogy egyedül Isten szavai nem múlnak el, és csak az valósul meg biztosan, amit Isten parancsolt. Nóéban megvolt az Istenbe vetett igaz hit és a kellő alávetettség, és folytatta a bárkaépítést, amit Isten kért tőle. Nóé napról napra, évről évre öregedett, a hite azonban nem gyengült, és nem változott a hozzáállása és az elszántsága aziránt, hogy teljesítse Isten megbízatását. Bár voltak időszakok, amikor a teste elfáradt és kimerült, megbetegedett, és a szívében gyengének érezte magát, az elszántsága és a kitartása nem csökkent Isten megbízatásának teljesítésével és az Isten szavainak való alávetettséggel kapcsolatban. A bárka építésének évei alatt Nóé gyakorolta az Isten szavaira való odafigyelést, és hogy alávesse magát azoknak, és gyakorolta azt a fontos igazságot is, hogy egy teremtett lénynek és hétköznapi embernek teljesítenie kell Isten megbízatását” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik exkurzus: Hogyan engedelmeskedett Nóé és Ábrahám Isten szavainak, és hogyan vetették alá magukat Neki (Második rész)). Noé tapasztalata igazán megindított. Láttam, hogy amikor Isten megparancsolta Noénak, hogy építse meg a bárkát, Noé szíve ártatlan volt. Hallgatott Isten szavaira és alávetette magát Istennek. Még amikor a bárkaépítés hatalmas feladatával szembesült, akkor sem utasította vissza, vagy nem próbált kibújni alóla, és soha nem mondta, hogy túl öreg a bárkaépítéshez. Ehelyett észszerűen elengedte az éppen folyó munkáját, és elkezdte előkészíteni a különféle anyagokat a bárka megépítéséhez. Noé sok nehézséggel találkozott a bárka építése közben. Ráadásul egyre öregebb lett. Elfáradt és kimerült, amikor sokat dolgozott, és betegségtől is szenvedett, de a bárka megépítésére vonatkozó elhatározása soha nem ingott meg. Mindig szem előtt tartotta Isten megbízatását, és Istenre támaszkodva végül befejezte a bárkát. Összehasonlítva magamat vele, igazán szégyelltem magam, és bűntudatom volt. Istennek olyan sok szavát hallgattam már, és a gyülekezet már évek óta gondozott engem. Az öntözési munka eredményei nem voltak jók, és a vezető megkért, hogy vállaljam érte a felelősséget, de én nem akartam elfogadni. Aggódtam, hogy a testem nem bírná a stresszt és a nagy munkaterheléssel járó szellemi kimerültséget, és hogy a betegségeim súlyosbodnának, ezért különféle kifogásokat kerestem az elutasításra. Ha lett volna bennem bármiféle józan ész, feltételek vagy okok megvitatása nélkül vállaltam volna ezt a kötelességet. Azonban tehernek tekintettem a kötelességet, és nem akartam aggódni vagy szellemi erőfeszítést tenni, attól félve, hogy kimerítem magam. Egyáltalán nem volt bennem Istennek alávetett szív, nemhogy bármiféle tekintettel lettem volna a szándékára. Tényleg messze elmaradtam Noétól! Miután megértettem Isten szándékát, hajlandó voltam alávetni magam, fellázadni a hús-vér test ellen, és jól végezni a kötelességemet. Ezután visszaírtam a vezetőnek, hogy hajlandó vagyok végezni ezt a kötelességet.

Később elgondolkodtam magamon, és azt kérdeztem: „Folyamatosan a saját hús-vér testemre voltam tekintettel, és még a kötelességemet is visszautasítottam, szóval milyen romlott beállítottság irányított engem?” Éppen ekkor küldött nekem a vezető egy részt Isten szavaiból: „Azok a gondolatok, amelyekre az emberek túlélésük érdekében támaszkodtak, sok éven át emésztették a szívüket, míg végül álnokok, gyávák és megvetendőek lettek. Nemcsak akaraterővel és elszántsággal nem rendelkeznek, hanem mohókká, arrogánsakká és akaratosakká is váltak. Teljesen hiányzik belőlük az énjük meghaladására irányuló elhatározás, sőt mi több, egy csipetnyi bátorság sincs bennük, hogy lerázzák magukról e sötét befolyások korlátjait. Az emberek gondolatai és élete annyira romlott, hogy az Istenbe vetett hitük mögött álló szempontjaik még mindig elviselhetetlenül ocsmányak, sőt kifejezetten bántják a fület. Az emberek mind gyávák, erőtlenek, megvetésre méltók és törékenyek. Nem gyűlölik a sötétség erőit, és nem éreznek szeretetet a világosság és az igazság iránt; ehelyett mindent megtesznek, hogy elűzzék azokat” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Miért nem akarsz ellenpont lenni?). Isten leleplezi, hogy miután az embereket megrontotta a Sátán, tele vannak különféle sátáni mérgekkel. Cselekedeteikben és magatartásukban a Sátán által beléjük plántált gondolatokra támaszkodnak, mint például: „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „bánj jól magaddal”, és így tovább. Mivel e sátáni túlélési szabályok szerint éltem, egyre önzőbbé és megvetendőbbé váltam, a szavaimban és tetteimben pedig csak a saját érdekeimet vettem figyelembe. Jól tudtam, hogy nincsenek alkalmas emberek az öntözők gondozására, és az újonnan érkezettek problémáit nem lehetett azonnal megoldani, ami súlyosan érintette az öntözési munkát. Azonban én csak a könnyű feladatokat akartam kiválasztani, és kibújni a nehéz munka alól, és nem akartam felvállalni ezt a terhet. Mindig könnyű kötelességek végzését akartam választani. Úgy éreztem, beteg emberként figyelnem kell az egészségem megőrzésére, és nem hajszolhatom túl magam többé. Még azt is megbántam, hogy a múltbeli éjszakázások miatt maradt néhány betegségem. Most okosabbnak kellett lennem, és nem lehettem túl buzgó a kötelességeim végzésében. Lépten-nyomon a saját hús-vér testemet vettem figyelembe; csalárd módon kifogások halmazát is felhoztam, hogy kibújjak a kötelességem alól, a legkevésbé sem vettem figyelembe a gyülekezet munkáját, és egyáltalán nem voltam tekintettel Isten szándékaira. Igazán önző és megvetendő voltam, minden emberi mivolt nélkül! A múltban még imádkoztam is és elhatároztam, hogy mindig jól végzem a kötelességemet, és mindig eleget teszek Istennek. Most azonban, amikor egy kis betegség és fájdalom ért, tekintettel voltam a hús-vér testre, és elvesztettem a munkára való elszántságomat. Rájöttem, hogy minden, amit Istennek mondtam, hazugság és megtévesztés volt, és nem mutattam hűséget Isten iránt. A múltban még beszélgettem is az újonnan érkezettekkel a kötelességvégzés jelentőségéről, mondván: „A kötelességed végzése létfontosságú. Elnyerheted az igazságot és üdvözülhetsz. Megéri szenvedni azért, hogy jól végezd a kötelességedet!” Ám amikor a kötelesség hívott, a hús-vér testre voltam tekintettel, és nem akartam szenvedni. Vajon az újonnan érkezetteknek szóló közlésem nem csupán szavak és doktrínák voltak? Hogy egy magamfajta ember, aki a legcsekélyebb valósággal sem rendelkezik, mégis azt akarja, hogy Isten megmentse és megkapja Isten áldását, teljesen szégyentelen dolog volt! Amikor ezt megértettem, adósnak éreztem magam Isten felé, ezért így imádkoztam Hozzá: „Istenem, nem akarom többé megbántani a szívedet. Hajlandó vagyok a kezedbe tenni a betegségeimet, anélkül, hogy figyelembe venném, mi történik a jövőben. Hajlandó vagyok beleadni a szívemet a kötelességembe és vállalni a munkát.”

Ezután a vezető megkért, hogy foglaljam össze az öntözők kötelességeiben felmerülő problémákat és eltéréseket, és ugyanakkor gyűjtsem össze az újonnan érkezettek problémáit, és találjak Isten szavaiból olyanokat, amelyek megoldják azokat. Hirtelen annyi minden tornyosult előttem, és ráadásul még az evangélium hirdetéséhez használt prédikációkat is írnom kellett. Egyre nagyobb nyomást éreztem, és a szívem minden nap feszült volt. Amint befejeztem egy munkát, máris ott volt egy másik elvégzendő munka, és aggódni kezdtem: „Ez a sok munka időt és szellemi erőfeszítést igényel. Ha mindezt jól csinálom, akkor nem sok időm marad a pihenésre. Ha ez így megy tovább, bírni fogja a testem? Súlyosbodni fognak a betegségeim?” Ekkor rájöttem, hogy nem megfelelő az állapotom, és újra tekintettel akarok lenni a hús-vér testre és ki akarok bújni a kötelességeim alól. Ezzel nem voltam hűséges Istenhez! Arra gondoltam, hogy Isten követelményei velünk szemben nem magasak. Amíg az emberek megteszik a tőlük telhetőt a fizikai képességeiken belül, az elég. Isten nem kéri, hogy az emberek kimerítsék magukat, vagy halálra dolgozzák magukat Érte. Eszembe jutottak Isten szavai: „Isten nem kérte, hogy emberfeletti legyél vagy egy nagyszerű alak, és szárnyakat sem adott neked, hogy a magasban repülj. Csak két kezet és két lábat adott neked, amelyek segítségével lépésről lépésre haladhatsz a földön, szükség esetén pedig futhatsz is. A belső szerveid, amelyeket Isten teremtett számodra, arra hivatottak, hogy megemésszék és felszívják az élelmet, és tápanyagokkal lássák el az egész testedet, ezért ragaszkodnod kell a napi három étkezés szokásához. Isten szabad akaratot adott neked, a normális emberi mivolt gondolkodását, valamint lelkiismeretet és józan észt, amelyekkel egy emberi lénynek rendelkeznie kell. Ha mindezt jól és helyesen használod, követed a fizikai test túlélésének törvényeit, rendesen vigyázol az egészségedre, állhatatosan megteszed, amit Isten kér tőled, és eléred, aminek az elérését Isten megköveteli tőled, az elég, és nagyon egyszerű. Kért tőled Isten olyasmit, hogy hajolj bele a feladatba, és törekedj arra, hogy minden tőled telhetőt megtegyél halálod napjáig? Kért tőled olyasmit, hogy gyötörd magad? (Nem.) Isten nem követel ilyesmiket. Az embereknek nem kell gyötörniük magukat, de kell, hogy legyen józan eszük, és megfelelően ki kell elégíteniük a testük különféle szükségleteit. Igyál vizet, amikor szomjas vagy, fogyassz ételt, amikor éhes vagy, pihenj, amikor fáradt vagy, mozogj egy kicsit, ha sokat ültél, menj orvoshoz, ha beteg vagy, legyen meg a napi három étkezésed, és tartsd fenn a normális emberi mivolt életét. Természetesen a kötelességeidet is normálisan folytatnod kell. Ha a kötelességeidhez valamilyen szaktudás kell, amihez nem értesz, bele kell tanulnod és gyakorolnod kell. Ez a normális élet” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (12.)). Isten azt mondja nekünk, hogy legyen józan eszünk az életben, és kezeljük helyesen a testünk szükségleteit. Ennünk kell, amikor éhesek vagyunk, és pihennünk, amikor fáradtak vagyunk; amikor hosszú ideig ülünk a kötelességünk végzése közben és kényelmetlenül érezzük magunkat, fel kell állnunk tornázni egyet; amikor betegek vagyunk, orvoshoz kell fordulnunk. Amikor Istenben hiszünk, nem lehetünk homályosak a hitünkben, és nem szeghetjük meg a test természeti törvényeit. A múltban mindig azt hittem, hogy azért van annyi bajom, mert nagy a munkaterhelésem, és sokat kell aggódnom a kötelességem végzése közben. A valóságban azonban Isten nem akarja, hogy az emberek belehajoljanak egy feladatba, és arra törekedjenek, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek haláluk napjáig. Ehelyett azt akarja, hogy az emberek megtalálják az egyensúlyt a munka és a pihenés között a kötelességeik végzése során. Korábban nem tudtam, hogyan tervezzem meg észszerűen a munka- és pihenőidőmet. Mindig halogattam a dolgokat, és nem voltam hatékony a munkámban, és folyamatosan sokáig maradtam fenn éjszaka, megszegve a test természeti törvényeit, és megbetegedtem. Ezt a saját ostobaságom okozta, és nem az volt az oka, hogy kimerített a kötelességeim végzése. Most már észszerűen be tudom osztani az időmet. Napközben igyekeztem a lehető legjobban javítani a munkám hatékonyságán, és nem maradni fenn késő estig. Ezután fontossági sorrendbe állítottam a feladataimat, és egyenként elvégeztem őket. Egy hónap elteltével sikerült megszoknom ezt a kötelességet. Egyrészt gondoztam az öntözőket; másrészt ténylegesen öntöztem néhány újonnan érkezettet, és megoldottam a problémáikat. A fennmaradó időben prédikációkat és tapasztalati tanúságtétel-cikkeket írtam. Néha, amikor kényelmetlenül éreztem magam, miután hosszú ideig ültem a számítógép előtt, tornáztam egy kicsit. Bár kicsit fárasztó volt így végezni a kötelességemet, az állapotom nem romlott, és képes voltam megfelelően végezni a kötelességemet. Minden nap nagyon tartalmas volt, a szívem pedig békés és nyugodt.

Olvastam egy részt Isten szavaiból is, és rájöttem, hogyan kell élned ahhoz, hogy az életednek értelme legyen. Mindenható Isten azt mondja: „Mi az értéke egy ember életének? Pusztán a testi örömök, például az evés, ivás és a szórakozás? (Nem.) Akkor mi? Osszátok meg a gondolataitokat! (Egy embernek legalább annyit kell elérnie az életében, hogy jól végezze egy teremtett lény kötelességét.) Úgy van. Mondd meg Nekem, ha valakinek a mindennapi gondolatai és cselekedetei egész életében csakis a betegség és a halál elkerülésére, a testi egészség és a betegségektől való mentesség megőrzésére, valamint a hosszú életre való törekvésre irányulnak, van bármilyen értéke, bármilyen értelme annak, hogy így él? (Nincsen.) Nincs értéke annak, ha így él valaki. Akkor milyen értéket kell hordoznia egy ember életének? Épp most említette valaki, hogy jól kell végezni teremtett lény kötelességét, ami egy sajátos aspektus. Van valami más is? Mondjátok el Nekem, hogy milyen vágyaitok szoktak lenni, amikor imádkoztok vagy elhatározást tesztek. (Hogy alávessük magunkat Isten ránk vonatkozó elrendezéseinek és vezényléseinek.) (Hogy jól játsszuk a szerepet, amelyet Isten előre elrendelt számunkra, és betöltsük küldetésünket és felelősségünket.) Még valami? Egy tekintetben a teremtett lény kötelességének megfelelő végzéséről van szó. Más tekintetben arról, hogy tegyetek mindent jól, amire képesek vagytok és amit meg tudtok valósítani, legalább odáig jussatok el, ahol a lelkiismeretetek nem vádol titeket, ahol megbékéltek a saját lelkiismeretetekkel, és ahol mások szemében elfogadhatónak találtattok. Egy lépéssel továbbhaladva, egész életed során, függetlenül attól, hogy milyen családba születtél, milyen a tanulmányi háttered vagy a képességed, el kell gondolkodnod azon, hogy melyek a legfontosabb igazságok, amelyeket az embereknek meg kell érteniük az életben – például, hogy az embereknek milyen úton kellene járniuk, valamint hogyan kellene élniük ahhoz, hogy értelmes életük legyen. Legalább egy kicsit fel kellene fedezned az élet igazi értékét; nem élheted ezt az életet hiába, és nem jöhetsz hiába erre a földre. Más tekintetben, életed során teljesítened kell a küldetésedet; ez a legfontosabb. Nem fogunk valami nagy küldetés, kötelesség vagy felelősség teljesítéséről beszélni, de legalább valamit el kell érned. [...] Ne mérjük magas mércével az embereket. Vegyünk egy olyan helyzetet, amikor egy ember szembekerül egy olyan feladattal, amelyet el kellene végeznie, vagy amelyet hajlandó elvégezni az élete során. Miután megtalálta a helyét, szilárdan megáll a pozíciójában, megtartja azt, szívének minden vérét és minden erejét feláldozza, és jól végzi és befejezi azt, amin dolgoznia kell, és amit véghez kell vinnie. Amikor végül Isten elé áll számot adni, viszonylag elégedettnek érzi magát, a szívében nincs lelkiismeretfurdalás vagy megbánás. Vigaszt érez és úgy érzi, hogy nyert valamit, hogy értékes életet élt” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (6.)). Ahogy Isten szavain elmélkedtem, megértettem, hogy az ember életének értéke és értelme az, hogy teremtett lényként jól végezd a kötelességedet Istennek az emberiséget megmentő munkája során, hogy tanúságot tegyél Isten munkájáról és szavairól a tőled telhető mértékben, és több embert hozz Isten elé, hogy elfogadják Isten üdvösségét. Ez az, ami a legjobban tetszik Istennek. Bár a kötelességed végzése néha okozhat némi szenvedést a hús-vér testednek, az igazságra való törekvés révén a folyamat során sok igazságalapelvet megérthetsz, és sok dolgon átláthatsz; saját romlottságodat és hiányosságaidat is megértheted, fokozatosan elérheted az átformálódást, és végül üdvözülhetsz. Milyen nagyszerű dolog ez! Ha csak arra gondolnék, hogyan tartsam fenn vagy őrizzem meg az egészségemet különféle módokon, mint egy nem hívő, akkor hiába lenne a testem tele életerővel és egészséggel, a végén minden üres lenne, ha nem végezném jól a kötelességemet. Az életemnek egyáltalán nem lenne említésre méltó értéke. Eszembe jutottak Isten szavai: „Az emberek egész élete Isten kezében van, és ha nem lenne Isten előtti elhatározásuk, ki akarna hiába élni ebben az üres emberi világban? Miért fáradoznának? Sietve jönnek és sietve távoznak a világból, ha nem tesznek semmit Istenért, nem veszett-e kárba az egész életük? Még ha Isten nem is tartja említésre méltónak a tetteidet, nem fogsz-e megelégedetten mosolyogni halálod pillanatában? Pozitív irányba kell előre haladnod, nem pedig visszaesni egy negatív irányba – nem ez a jobb gyakorlat?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak kinyilatkoztatásai 39. fejezet). Ez igaz. Az embereknek tenniük kell valamit Istenért, amíg élnek. Nem élhetnek hiába. Ha a hús-vér testben élsz, eszel, iszol és jól érzed magad, akkor bármilyen jól is gondoskodsz magadról, az mind hiábavaló. Nem ismered a Teremtőt, és nem végezted jól egy teremtett lény kötelességét. Nincs értelme így élni. Most a csapások egyre súlyosabbá válnak, Isten munkája pedig a végéhez közeledik. Nem sok lehetőség maradt a kötelességem végzésére, ezért meg kell becsülnöm a lehetőséget, hogy most végezhetem a kötelességemet. Meg kell osztanom az általam megértett igazságalapelveket az öntözőkkel, hogy megérthessék az igazságot, megragadhassák az alapelveket, és hatékonyabban öntözhessék az újonnan érkezetteket. Törekednem kell arra, hogy mindent megtegyek, amit csak tudok, hogy ne legyen bennem megbánás. Még ha a jövőben a betegségeim valóban súlyosbodnak is, meg kell tanulnom alávetni magam, és Isten kezébe helyezni a betegségeimet, alávetve magam az Ő vezénylésének és elrendezéseinek.

Ezután elolvastam egy másik részt Isten szavaiból, amely eloszlatta a betegséggel kapcsolatos aggályaimat és aggodalmaimat. Mindenható Isten azt mondja: „Ha valóban hiszed, hogy minden Isten kezében van, akkor el kell hinned, hogy mindezek a dolgok – akár a súlyos betegségek, a komoly betegségek, az enyhébb betegségek és hogy milyen valakinek a fizikális állapota – Isten szuverenitása és intézkedései alá tartoznak, illetve hogy egy súlyos betegség megjelenése és az, hogy egy embernek milyen az egészsége egy bizonyos életkorban, nem véletlenül történik. Ez egyfajta pozitív és pontos megértés. Összhangban van ez az igazsággal? (Igen.) Ez összhangban van az igazsággal, ez az igazság. Ezt el kell fogadnod, és az ezzel kapcsolatos hozzáállásodnak és nézeteidnek meg kell változniuk. És mi oszlik el azzal, hogy ezek a dolgok megváltoznak? Vajon a gyötrelem, a szorongás és az aggodalom érzései nem oszlanak el? Kognitív szinten legalább a betegség miatti gyötrelem, szorongás és aggodalom negatív érzelmei eloszlanak. Mivel ez az igazság átalakította a gondolataidat és a nézeteidet, ez eloszlatja a negatív érzelmeidet. Ez az egyik aspektus: Az, hogy valaki megbetegszik-e, hogy milyen súlyos betegség éri el, és milyen az egészsége az élet egyes szakaszaiban, nem változtatható meg az ember akaratával, mindezeket Isten előre elrendelte. [...] Most [...] beszéljünk a betegségről; ez olyasmi, amit a legtöbb ember tapasztal élete során. Tehát az, hogy egy embernek milyen betegséget kell megtapasztalnia, valamint hogy egy bizonyos időben vagy bizonyos korban milyen lesz az egészsége, mind olyan dolgok, amelyeket Isten rendezett el, az emberek nem dönthetik el ezeket önmaguk számára; ahogyan azt sem döntheti el valaki, hogy mikor születik meg. Tehát nem ostobaság-e, ha gyötrődsz, szorongsz és aggódsz olyan dolgok miatt, amiket nem dönthetsz el te magad? (De igen.) Az embereknek hozzá kell látniuk, hogy megoldják azokat a dolgokat, amelyeket ők maguk meg tudnak oldani, azokban a dolgokban pedig, amelyeket nem tudnak megtenni, várniuk kell Istenre; az embereknek csendben alá kell vetniük magukat, és kérniük kell Istent, hogy óvja meg őket – ilyen gondolkodásmódjuk kell, hogy legyen. Amikor a betegség valóban lesújt és a halál tényleg közel van, az embernek alá kell vetnie magát és nem szabad panaszkodnia, lázadnia Isten ellen, vagy nem szabad olyan dolgokat mondania, amelyek káromolják vagy támadják Istent. Az embernek ehelyett teremtett lényként el kell foglalnia az őt megillető helyet, meg kell tapasztalnia és át kell éreznie mindazt, ami Istentől származik – nem szabad próbálkoznia azzal, hogy maga válassza ki a dolgokat. Ez egy különleges tapasztalat lehet, ami gazdagítja az életedet, és ez nem feltétlenül rossz dolog, ugye? Ezért amikor betegségről van szó, amikor az embereknek a betegség eredetével kapcsolatos téves gondolataik és nézeteik mindenekelőtt eloszlanak, nem fognak aggódni emiatt. Továbbá az embereknek nincs hatalmuk az ismert vagy ismeretlen dolgok irányítására, és nem is képesek irányítani azokat, mivel mindezek Isten szuverenitása alatt állnak. Az emberek hozzáállása és gyakorlási alapelve a várakozás és az alávetettség kell, hogy legyen. A megértéstől a gyakorlásig mindent az igazságalapelvekkel összhangban kell tenni – ez az igazságra való törekvés” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (4.)). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten szuverenitást gyakorol az ember egészsége felett élete minden szakaszában, és Ő rendeli el, milyen betegségeket kap el, és hogy ezek a betegségek súlyossá válnak-e. Ezek közül egyik sem olyan dolog, amit az emberek irányíthatnak, az aggodalmak és aggályok pedig haszontalanok. Amikor betegségek érnek, meg kell tanulnod helyesen kezelni őket, és alávetni magad Isten szuverenitásának és elrendezéseinek. A múltban gyakran aggódtam és gyötrődtem a betegségeim miatt, és negatív érzelmek között éltem. Ez azért volt, mert nem értettem Isten szuverenitását. Amit tennem kell, az az, hogy normálisan élek, és Isten követelményeinek megfelelően normálisan végzem a kötelességemet. Az pedig, hogy romlik-e az állapotom, Istenen múlik. Az aggodalmaim és aggályaim feleslegesek, és az ostobaság és tudatlanság megnyilvánulásai. Még ha egy napon valóban romlik is az állapotom, az Isten engedélyével történik, és alá kell vetnem magam Isten szuverenitásának és elrendezéseinek. Arra gondoltam, hogy amikor Jób próbatételekkel szembesült, és testét fájdalmas fekélyek borították, képes volt elfogadni azt Istentől, és nem panaszkodott Istenre. Képes volt nyugodtan szembenézni vele, és végül szilárdan megállni az Isten melletti bizonyságtételében. Amikor erre gondoltam, nagyon elszégyelltem magam, és hajlandó voltam elengedni a saját aggodalmaimat és aggályaimat, Isten kezébe bízni a betegségeimet, és a szívemet a kötelességemnek szentelni. Kezeltetem magam, amikor szükségem van rá, és szabadidőmben tornázom. Amikor így gyakorolok, a szívem sokkal nyugodtabb és felszabadultabb, a betegségeim pedig már nincsenek rám túl nagy hatással.

A kötelességem ezen átszervezése révén sok leckét megtanultam, és rájöttem, hogy teremtett lényként mindig ragaszkodnom kell a kötelességeimhez. Ugyanakkor azt is megértettem, hogy az emberi élet értéke Isten szavainak követésében és a kötelesség odaadó végzésében rejlik. Csak így élve lehetsz nyíltszívű és egyenes, és élhetsz megbánás nélkül.