2001-ben elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. 2020-ban agyinfarktust és szívbetegséget diagnosztizáltak nálam. Ez idő tájt sürgősen pénzre volt szükségem az orvosi kezelésemre, és véletlenül éppen akkor küldött a fiam 5000 jüant. Arra gondoltam: „A fiam az, akire mindig támaszkodhatok. Ha megöregszem, akkor is a fiamra kell majd támaszkodnom.” 2022-ben a fiam megnősült, és önerőből vett egy házat és egy autót is. Később a menyem vett nekem egy több mint ezer jüan értékű aranygyűrűt. Azt is hozzátette: „Nem kérünk tőled semmi mást, de amikor a jövőben gyerekeink lesznek, nagyszerű lenne, ha segítenél vigyázni rájuk.” Látva, milyen kedves hozzám a fiam és a menyem, arra gondoltam: „Ő az egyetlen fiam. Jól ki kell jönnöm a vele és a menyemmel, hiszen ha megöregszem, rájuk kell majd támaszkodnom, hogy gondoskodjanak rólam. Az egészségem évről évre romlik. Ha segítek nekik vigyázni a gyerekeikre, amíg még tudok, akkor ők is gondoskodni fognak rólam, ha megöregszem.” Miután ezt végiggondoltam, beleegyeztem: „Rendben. Ha gyerekeitek lesznek, vigyázni fogok rájuk.” Később, a biztonságomat fenyegető kockázatok miatt, nem volt más választásom, mint elhagyni az otthonomat, hogy a gyülekezetben végezzem a kötelességemet, máskülönben letartóztatott volna a KKP.

2024 áprilisában egy nap megtudtam, hogy a menyem terhes, és a családom arra kért, hogy menjek haza gondoskodni róla. Sietve hazamentem. Azonban, amint hazaértem, a falusi tisztviselők eljöttek ellenőrizni a lakcímbejelentésemet. Arra gondolva, hogy a KKP-nak megvan a fényképem, és évek óta keresnek, nem mertem otthon maradni, és gyorsan elmentem. Miután visszatértem a gyülekezetbe, nagyon szomorú voltam, és arra gondoltam: „A fiam egy másik városban dolgozik, és nincs ideje gondoskodni a menyemről. Ha én, az anyósa, nem gondoskodom róla, mit fog gondolni rólam a családja? Azt sem tudom, hogy van most a menyem.” Miután ezt végiggondoltam, folyton az adósuknak éreztem magam. A szívemben lévő gyötrődés miatt az agyinfarktusom kiújult. Még jobban aggódni kezdtem, és arra gondoltam: „Egyre idősebb leszek, és az egészségem is egyre rosszabb. Hát a jövőben nem lesz szükségem a fiam és a menyem gondoskodására? Nem gondoskodtam a menyemről, amikor a legnagyobb szüksége volt rám. Ha egy nap öreg és beteg leszek, és vissza kell mennem hozzájuk, vajon így is befogadnak és gondoskodnak rólam időskoromban?” Valahányszor erre gondoltam, az állapotom rosszabbra fordult. Teltek a napok, és hamarosan eljött a szülés ideje. De még mindig nem tudtam hazamenni, hogy gondoskodjak a menyemről, és csak tehetetlenül sóhajtoztam. Akkoriban az újonnan érkezettek öntözésének kötelességét végeztem. Bár mindennap végeztem a kötelességemet, a szívemet gyakran megzavarta ez az ügy, és nem követtem nyomon a munkát, és nem oldottam meg időben az újonnan érkezettek problémáit. Ennek eredményeként néhány újonnan érkezett problémája nem oldódott meg azonnal, és negativitásban és gyengeségben éltek. Amikor láttam, hogy nem végeztem jól a kötelességeimet, nem azon gondolkodtam, hogyan oldjam meg és hozzam helyre a dolgokat. Hanem inkább arra gondoltam: „Ha nincs eredmény, hát nincs. Ha elbocsátanak, akkor talán visszamehetek a fiamhoz, és segíthetek neki vigyázni a babára.” Mivel helytelen állapotban éltem, a Szentlélek vezetése nélkül végeztem a kötelességemet, és negatív és nyomorult lettem. Aztán Istenhez imádkoztam: „Drága Istenem, folyton haza akarok menni, hogy gondoskodjak a menyemről és az unokámról. Félek, hogy ha most nem megyek vissza, senki sem fog gondoskodni rólam, amikor megöregszem. Tudom, hogy helytelen ebben az állapotban élni. Világosíts meg és vezess, hogy megértsem az igazságot, és megismerjem a saját problémáimat!” Ima után eszembe jutottak Isten szavai: „Miért kötelességtudóak a gyerekek a szüleikkel szemben? Miért dédelgetik a szülők a gyermekeiket? Valójában milyen szándékok rejlenek az emberekben? Nem az a szándékuk, hogy saját terveiket és önző vágyaikat kielégítsék? Valóban Isten irányítási terve érdekében akarnak cselekedni? Valóban Isten munkája érdekében cselekszenek? Az a szándékuk, hogy teljesítsék egy teremtett lény kötelességeit?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba). Isten leleplezi, hogy egyáltalán nincs valódi szeretet és gondoskodás az emberek között. Mindenki a saját szándékait dédelgeti, a saját nyereségét keresi. Pontosan olyan voltam, ahogy azt Isten leleplezte. Nem azért gondoltam folyamatosan a menyem terhességére, mert őszintén gondoskodni akartam róla, hanem a saját szándékaim miatt. Úgy éreztem, az egészségem az elmúlt években megromlott, és időskoromban még mindig a fiamra kell majd támaszkodnom, hogy gondoskodjon rólam. Ezért akartam segíteni nekik vigyázni a gyermekükre, amíg még tudok, hogy cserébe a fiam gondoskodjon rólam időskoromban. De amikor a kötelességem és a biztonsági kockázatok miatt nem tudtam visszamenni, a szívemet gyötrelem töltötte el, és már semmilyen terherérzetem sem volt a kötelességem iránt. Láttam, hogy csak a hús-vér testem érdekeit vettem figyelembe.

Később az igazságot kerestem, hogy megoldjam a problémáimat. Isten szavait olvastam: „Amikor az emberek nem képesek átlátni, megérteni és elfogadni az Isten által elrendezett körülményeket és az Ő szuverenitását, vagy alávetni magukat ezeknek, és amikor az emberek különböző nehézségekkel szembesülnek a mindennapi életükben, vagy amikor ezek a nehézségek meghaladják azt, amit normális ember el tud viselni, akkor tudat alatt mindenféle aggodalmat és szorongást, sőt gyötrelmet éreznek. Nem tudják, hogy milyen lesz a holnap, vagy a holnapután, vagy hogy mi lesz néhány év múlva, vagy hogy milyen lesz a jövőjük, ezért gyötrődnek, szoronganak és aggódnak mindenféle dolog miatt. Milyen kontextusban gyötrődnek, szoronganak és aggódnak az emberek mindenféle dolog miatt? Amikor nem hisznek Isten szuverenitásában – azaz képtelenek hinni Isten szuverenitásában és átlátni azt. Még ha a saját szemükkel látnák is, akkor sem értenék meg, vagy nem hinnék el azt. Nem hiszik el, hogy Isten szuverén úr a sorsuk felett, nem hiszik el, hogy az életük Isten kezében van, ezért bizalmatlanság támad a szívükben Isten szuverenitásával és intézkedéseivel szemben, azután pedig hibáztatás merül fel, és képtelenek lesznek az alávetettségre” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (3.)). Amit Isten leleplezett, az pontosan az én állapotom volt. Miután először rátaláltam Istenre, és amikor egészséges voltam, tudtam a kötelességeimre összpontosítani, de ahogy idősödtem, az egészségügyi problémáim fokozatosan nőttek. Agyinfarktusom lett, és a szívem sem volt jó állapotban. Észrevétlenül gyötrelemben és szorongásban kezdtem élni, aggódva amiatt, hogy mit csinálok, ha az egészségem megromlik, és senki sem lesz, aki gondoskodjon rólam. Amikor a fiamnak és a menyemnek szüksége volt rám, nem mentem vissza gondoskodni róluk, szóval vajon ők gondoskodnának-e rólam, amikor megöregszem, és gondozásra szorulok? Amikor erre gondoltam, negatív érzelmekbe kezdtem süllyedni, elvesztettem a kötelességem iránti teherérzetemet, és még a gyülekezetben sem voltam hajlandó elvégezni a kötelességemet. Csak haza akartam menni, hogy gondoskodjak a menyemről. Bár gyakran mondtam, hogy minden Isten kezében van, amikor szembesültem a dolgokkal, elvesztettem a hitemet Isten szuverenitásában, és csak másokra akartam támaszkodni. Láttam, hogy egyáltalán nincs hitem Istenben. Visszagondolva, mi értelme volt, hogy ezek miatt aggódtam? Isten már elrendezte, milyen lesz a jövőbeli életem, és csak alá kellett vetnem magam Isten szuverenitásának és elrendezéseinek, és természetesen kellett megélnem a dolgokat.

Elolvastam még egy szakaszt Isten szavaiból. Isten azt mondja: „A szülők már élvezték és elnyerték ezeket a dolgokat a gyermekeiktől, ami nagy vigasz és jutalom a számukra. Valójában már a gyermekek megszülése és felnevelése által sokat nyertél tőlük. Az, hogy a gyermekeid kötelességtudóak lesznek-e veled szemben, hogy támaszkodhatsz-e rájuk halálod előtt, és hogy mit szerezhetsz meg tőlük, ezek a dolgok azon múlnak, hogy együttélésre vagytok-e rendelve, ez pedig Isten elrendelésétől függ. Más szempontból az is Isten elrendelésén múlik, hogy a gyermekeid milyen környezetben élnek, milyenek az életkörülményeik, olyanok-e a körülményeik, hogy gondoskodni tudnak rólad, hogy anyagilag kényelmesen élnek-e, és van-e plusz pénzük arra, hogy anyagi örömet és segítséget nyújtsanak neked. Ráadásul, szubjektíven szülőként az is Isten elrendelésétől függ, hogy az-e sorsod, hogy a gyermekeidtől kapott anyagi javakat, pénzt vagy érzelmi kényelmet élvezd. Nem így van talán? (De igen.) Ezek nem olyan dolgok, amelyeket az emberek kérelmezhetnek. Látod, néhány gyermeket nem szeretnek a szüleik, és a szüleik nem hajlandóak velük élni, Isten azonban úgy rendelte, hogy a szüleikkel éljenek, ezért nem tudnak messzire utazni vagy elhagyni a szüleiket. Egész életükre ott ragadnak a szüleikkel – akkor sem tudnád elhajtani őket, ha megpróbálnád. Másrészt vannak olyan gyerekek, akiknek a szülei nagyon szívesen vannak velük; elválaszthatatlanok, mindig hiányoznak egymásnak, különböző okokból azonban nem tudnak a szüleikkel azonos városban, vagy akár azonos országban lakni. Nehezen tudnak találkozni és beszélni egymással; habár már olyan fejlettek a kommunikációs módszerek, és lehetőség van videócsevegésre, az mégsem ugyanaz, mint nap mint nap együtt élni. A gyermekeik valamilyen okból kifolyólag külföldre mennek, máshol dolgoznak vagy élnek, miután megházasodtak, és így tovább, a szülőktől pedig nagy-nagy távolság választja el őket. Nem könnyű akár csak egyszer is találkozni, egy telefon- vagy videóhívás lebonyolítása pedig az időponttól függ. Az időeltolódás vagy más kellemetlenségek miatt nem túl gyakran tudnak kommunikálni a szüleikkel. Mivel kapcsolatosak ezek a fő szempontok? Nem Isten elrendeléséhez kapcsolódnak ezek mind? (De igen.) Ez nem olyasvalami, amit el lehet dönteni bármely szülő vagy gyermek szubjektív kívánsága alapján; ez leginkább Isten elrendelésétől függ” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (19.)). Isten szavaiból megértettem, hogy minden szülő reméli, hogy a gyerekei gondoskodnak majd róla, ha megöregszik. De ez tényleg nem olyasmi, ami az emberen múlik, hanem Isten szuverenitása és elrendelése határozza meg. Eszembe jutott egy idős nővér, akit ismertem. Miután a gyermekei saját családot alapítottak, ő továbbra is a gyülekezetben végezte a kötelességét, és nem volt ideje segíteni az unokáira vigyázni. De miután betöltötte a 60. évét, a lánya magától gondoskodni kezdett róla, és a lánya otthonából továbbra is végezni tudta a kötelességeit. Egy másik esetben ismertem valakit, aki azért dolgozott, hogy pénzt keressen a fia családjának, és segített neki gondoskodni a gyermekeiről, de a végén a menye kirúgta. Arra is gondoltam, amikor 2020-ban beteg voltam, és nagyon kellett a pénz. Bár nem mondtam semmit a fiamnak, ő éppen akkor adott nekem 5000 jüant. Hát nem Isten szuverenitásának és elrendezésének volt mindez az eredménye? Amikor ezt megértettem, nagyon elszégyelltem magam. Annyi éve hittem Istenben, annyit ettem és ittam Isten szavait, de amint megbetegedtem, feltárult a valóm. Nem Istenre támaszkodtam, magamtól próbáltam kiutakat találni, és folyton a fiamhoz akartam futni támogatásért. Milyen módon voltam én Isten hívője? Isten szavait olvasva megértettem, hogy ha Isten eleve elrendelte, hogy valakinek a gyermekei nem fognak gondoskodni róla idős korában, akkor bármennyire is igyekszik fenntartani a kapcsolatát a gyermekeivel, minden hiábavaló lesz. Ha Isten eleve elrendelte, hogy a gyermekeim gondoskodni fognak rólam, akkor Isten el fogja rendezni a dolgokat, amikor eljön az ideje. Ha egy nap az egészségem miatt már nem tudnám végezni a kötelességemet, akkor ezt úgy élném meg, hogy alávetem magam Isten vezénylésének és elrendezéseinek. Hittem, hogy vannak tanulságok, amelyeket le kell vonni, és igazságok, amelyeket el kell nyerni. Ezek után már nem aggódtam amiatt, hogy nem tudok gondoskodni a menyemről, le tudtam csendesíteni a szívemet és végezni a kötelességemet.

Később olvastam, hogy Isten leleplezi, hogyan használja a Sátán a hagyományos kultúrát az emberek megrontására, és némi felismerésre jutottam a bennem lévő helytelen nézetekkel kapcsolatban. Mindenható Isten azt mondja: „A hagyományos kínai kultúrát tekintve, a kínai nép különösen hangsúlyozza a gyermeki jámborságot. Az ősidőktől fogva napjainkig ezt mindig is az emberi mivolt részeként, valamint annak mércéjeként vitatták és hangsúlyozták az emberek, hogy valaki jó-e, avagy rossz. A társadalomban természetesen létezik az az elterjedt gyakorlat és közvélemény is, hogy ha a gyermekek nem hűségesek, akkor a szüleik is szégyenkeznek, a gyermekek pedig úgy érzik majd, hogy képtelenek elviselni ezt a bélyeget a hírnevükön. Különféle tényezők befolyása alatt a szülőket is mélyen megmérgezi ez a tradicionális gondolkodásmód, amely gondolkodás vagy megkülönböztetés nélkül azt követeli, hogy a gyermekeik gyermekhez illően hűségesek legyenek. Mi a gyermeknevelés célja? Nem a saját céljaid érdekében történik, hanem ez olyan felelősség és kötelezettség, amelyet Isten adott neked. Az egyik szempont az, hogy a gyermeknevelés az emberi ösztönhöz tartozik, míg más szempontból ez az emberi felelősség része. Ösztönből és felelősségérzetből döntesz amellett, hogy gyermekeket hozol a világra, nem pedig amiatt, hogy felkészülj az öregkorra, és gondoskodjanak rólad, amikor idős vagy. Nem ez a helyes álláspont? (De igen.) A gyermektelen emberek vajon elkerülhetik az öregedést? Az öregedés feltétlenül azt jelenti vajon, hogy az ember nyomorult lesz? Nem feltétlenül, igaz? A gyermektelen emberek attól még megélhetik az öregkort, néhányan közülük pedig még egészségesek is, élvezik a kései éveiket, és békében mennek a sírba. Vajon a gyermekesek egész biztosan boldogan és egészségben élvezhetik a kései éveiket? (Nem feltétlenül.) Ezért hát az öregkort megérő szülők egészségének, boldogságának és élethelyzetének, valamint az anyagi életük minőségének valójában kevés köze van ahhoz, hogy gyermekeik gyermeki hűséggel viseltetnek-e irántuk, és a kettő között nincs közvetlen kapcsolat. A te időskori élethelyzeted, életminőséged és fizikai állapotod azzal kapcsolatos, amit Isten rendelt el a számodra, valamint azzal az életkörnyezettel, amelyet Ő rendez el számodra, és ezek nem állnak közvetlen kapcsolatban azzal, hogy a gyermekeid gyermeki hűséget tanúsítanak-e vagy sem. A gyerekeid nem kötelesek felelősséget vállalni a te élethelyzetedért a kései években” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (19.)). Isten szavait olvasva megértettem, hogy a gyermeknevelés célja nem az, hogy gondoskodjanak rólad idős korodban, és hogy mindenkinek megvan a saját küldetése és felelősségei. Azonban, miután a Sátán megrontott, elfogadtam az általa belém nevelt gondolatokat és nézeteket, mint például: „legyen kire támaszkodnod idős korodban”, „legyen, aki gondoskodik rólad idős korodban” és „azért nevelj gyermeket, hogy idős korodban gondoskodjon rólad”. Azt hittem, egyszerűen nem lehet, hogy valakinek ne legyenek gyermekei, akik idős korában gondoskodjanak róla. Amikor idősebb lettem, és különféle egészségügyi problémáim lettek, csak azért akartam jó kapcsolatot fenntartani a fiammal és a menyemmel, hogy a jövőben gondoskodjanak rólam. Amikor a kockázatok miatt nem tudtam visszamenni gondoskodni a terhes menyemről, még a kötelességvégzéshez sem volt kedvem. Ez azt jelentette, hogy az újonnan érkezettek problémái soha nem oldódtak meg, és az életbe való belépésük késett. De még mindig nem tartottam bűnbánatot, sőt reméltem, hogy áthelyeznek, hogy hazamehessek, és gondoskodhassak a menyemről. Arra gondoltam, hogy sok éve hiszek Istenben, és annyiszor élveztem, hogy Isten ellátott az igazsággal. Nemcsak hogy nem végeztem rendesen a kötelességemet, hogy ezt visszafizessem Istennek, de még arra is képes voltam, hogy feladjam a kötelességemet, hogy a fiam és a menyem kedvében járjak. Amikor a dolgok rám szakadtak, csak a saját kiutamra gondoltam. A legcsekélyebb odaadást sem mutattam a kötelességem iránt. Milyen módon volt nekem bármilyen emberi mivoltom? Rájöttem, hogy az olyan nézetek, mint „legyen kire támaszkodnod idős korodban”, „legyen, aki gondoskodik rólad idős korodban” és „azért nevelj gyermeket, hogy idős korodban gondoskodjon rólad”, a Sátán trükkjei, amikkel irányítja az embereket. Az, hogy ilyen nézetek szerint éltem, oda vezetett, hogy nem hittem Isten szuverenitásában, fellázadtam Isten ellen, nem vetettem alá magam Neki, és hiányzott belőlem minden teherérzet a kötelességem iránt. Majdnem elvesztettem a lehetőséget, hogy a kötelességemet végezzem. Ha továbbra is ragaszkodnék ezekhez a nézetekhez, elveszteném az esélyemet az üdvösségre, és tényleg tönkretenném magam. Aztán visszagondoltam a betegségekkel kapcsolatos tapasztalataimra az elmúlt években. 2018-ban az idegeket nyomó nyaki spondylosis miatt nem tudtam kinyújtani a karomat. A nővér, aki vendégül látott, vett nekem gyógyszert, és később végül újra ki tudtam nyújtani a karomat. Aztán 2020-ban agyinfarktusom lett, és az orvosok azt mondták, hogy a betegségem nehezen kezelhető. Váratlanul egy idősebb nővér adott nekem négy doboz gyógyszert agyinfarktusra. A gyógyszer bevétele után az egészségem fokozatosan javult. Az elmúlt években egyik betegségemből sem a fiamra támaszkodva gyógyultam ki: Isten volt az, aki újra és újra elrendezett embereket, eseményeket és dolgokat, hogy meggyógyulhassak. Isten oltalma miatt vagyok még ma is életben! El kellett engednem a Sátán olyan téveszméit, mint „legyen kire támaszkodnod idős korodban” és „legyen, aki gondoskodik rólad idős korodban”, és Istenre kellett bíznom magam, a hátralévő időmet arra használva, hogy rendesen végezzem a kötelességemet, hogy eleget tegyek Neki.

Később még egy szakaszt elolvastam Isten szavaiból. Isten azt mondja: „A szülőknek nem szabadna megkövetelniük, hogy a gyerekeik hűségesek legyenek, gondot viseljenek róluk idős korukban, és viseljék a szülők későbbi életének terhét – erre nincs szükség. Egyrészt a szülőknek így kell hozzáállniuk a gyerekeikhez, másrészt pedig ilyen méltósága kell legyen a szülőknek. Természetesen van egy fontosabb szempont is: az az alapelv, amely szerint a szülőknek mint teremtett lényeknek bánniuk kell a gyermekeikkel. Ha a gyermekeid figyelmesek, hűségesek, és hajlandóak gondot viselni rólad, akkor nem kell elutasítanod őket; ha nem hajlandóak úgy tenni, akkor nem kell egész nap sóhajtoznod és morgolódnod, kényelmetlenül és elégedetlenül érezned magad a szívedben, vagy neheztelned a gyermekeidre. Felelősséget kell vállalnod és viselned kell a terhet a saját életedért és túlélésedért mindaddig, amíg képes vagy rá, és nem szabadna ezt másokra hárítanod, legkevésbé a gyermekeidre. Proaktívan és helyesen kell szembenézned az élettel a gyermekeid társasága és segítsége nélkül, és még ha távol is vagy a gyermekeidtől, akkor is képes vagy egyedül szembenézni mindazzal, amit csak hoz az élet. Természetesen, ha alapvető segítségre van szükséged a gyermekeidtől, megkérheted őket, de ennek nem szabad azon az elképzelésen alapulnia, hogy a gyermekeidnek gyermeki hűséggel kell lenniük irántad, vagy hogy neked rájuk kell támaszkodnod. Ehelyett mindkét fél a felelősségei teljesítése szempontjából közelítse meg azt, hogy megtesznek dolgokat egymásért, hogy így racionálisan kezeljék a szülő és a gyermek közötti kapcsolatot. Ha mindkét fél racionális, ha teret adnak egymásnak és tisztelik egymást, akkor természetesen végül biztosan képesek lesznek jobban és harmonikusabban kijönni egymással, becsülni ezt a családi ragaszkodást, valamint megbecsülni az egymás iránti törődésüket, gondoskodásukat és szeretetüket. Ha a kölcsönös tisztelet és megértés alapján tesszük ezeket a dolgokat, az természetesen sokkal humánusabb és megfelelőbb” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (19.)). Isten azt mondja: „A szülőknek nem szabadna megkövetelniük, hogy a gyerekeik hűségesek legyenek, gondot viseljenek róluk idős korukban, és viseljék a szülők későbbi életének terhét – erre nincs szükség. Egyrészt a szülőknek így kell hozzáállniuk a gyerekeikhez, másrészt pedig ilyen méltósága kell legyen a szülőknek.” Ezek a szavak igazán megérintettek. Isten világosan megmondta nekünk, hogy a szülők és gyermekek közötti kapcsolatnak a kölcsönös gondoskodáson és megértésen kell alapulnia, és nem szabad semmiféle alkut tartalmaznia. Mindenkinek megvan a maga küldetése, és szülőként nem szabad arra kérnünk a gyermekeinket, hogy eltartsanak és gondoskodjanak rólunk. Az időseknek is méltósággal kell élniük, és nem szabad mindig arra támaszkodniuk, hogy a gyermekeik gondoskodjanak róluk. Bár én neveltem fel a fiamat, ő most már felnőtt és független, és már nincs sok köze hozzám. Mindenkinek megvan a maga útja az életben, és önállóan kell szembenéznie azzal, ami az életben történik. Én azonban mindig azt akartam, hogy a fiam gondoskodjon rólam, ha megöregszem, és nem mertem egyedül megtapasztalni azt az életet, amit Isten elrendezett számomra. Ez lett volna a méltósággal élt élet? Azáltal, hogy Isten szavait ettem és ittam, a nézőpontom kissé megváltozott, és sokkal felszabadultabbnak éreztem magam.

Egy nap levelet kaptam otthonról. Azt írták, hogy a menyem már megszült, és arra kértek, hogy menjek haza gondoskodni róla. Kicsit meginogtam, és arra gondoltam: „Most annyira el vagyok foglalva a kötelességemmel. Ha tényleg hazamegyek, nem tudom, mennyi időbe telik, mire újra visszajöhetek ide. Ez késleltetni fogja a gyülekezet munkáját. Ráadásul a KKP folyamatosan le akar tartóztatni. A visszatérés valószínűleg kockázatokkal jár. De ha nem megyek vissza, mi van, ha a fiam és a menyem megszakítják velem a kapcsolatot? Még mindig rájuk kell támaszkodnom, hogy gondoskodjanak rólam idős koromban. Ha tényleg nem megy másképp, akkor egyszerűen vissza kell mennem.” Amikor erre gondoltam, rájöttem, hogy még mindig a fiamra akarok támaszkodni idős koromban, és az igazságot kerestem a problémámmal kapcsolatban. Isten szavait olvastam: „Isten nem csupán a születésüktől a jelenig tartó évtizedekben fizeti meg az árat minden egyes emberért. Ahogy Isten látja, te számtalanszor érkeztél meg ebbe a világba, és számtalanszor reinkarnálódtál. Ki irányítja ezt? Isten irányítja ezt. Te minderről semmiképp nem tudhatsz. [...] Mennyit fáradozik Isten egy ember kedvéért! Egyesek azt mondják: »Hatvanéves vagyok. Isten hatvan éve őrködik fölöttem, oltalmaz és vezérel engem. Ha öreg fejjel már nem tudok kötelességet végezni és semmit sem tudok csinálni, Isten akkor is törődik majd velem?« Hát nem butaság ilyet mondani? Isten nem csupán egy életen át őrködik az ember felett és óvja őt, és van szuverenitása a sorsa fölött, és nem csak ennyi ideig őrködik fölötte és oltalmazza őt. Ha csak egyetlen élet idejéről lenne szó, az nem bizonyítaná, hogy Isten mindenható és minden fölött szuverenitással rendelkezik. A munka, amelyet Isten végez, és az ár, amelyet egy-egy emberért fizet, nem pusztán abban áll, hogy elrendezi, mit csinálnak ebben az életben, hanem azt, hogy ezt számtalan életen át teszi. Isten teljes felelősséget vállal minden újból testet öltött lélekért. Figyelmesen dolgozik, élete árát fizetve, vezérelve minden embert és elrendezve mindegyikük életét. Isten így fáradozik és így fizeti meg az árat az emberért, és mindezeket az igazságokat és ezt az életet az embernek ajándékozza. Ha az emberek nem végzik a teremtett lények kötelességét ezekben a végső napokban, és nem térnek vissza a Teremtő színe elé – ha végül, akárhány életet és generációt éltek végig, mégsem végzik jól a kötelességeiket, és nem felelnek meg Isten követelményeinek –, nem lenne akkor túl nagy a tartozásuk Isten felé? Nem lennének méltatlanok mindarra az árra, amelyet Isten fizetett? Teljesen hiányozna belőlük a lelkiismeret, meg sem érdemelnék az ember nevet, mert az Istennel szembeni tartozásuk túl nagy lenne. [...] A kegyelem, szeretet és irgalom, amelyet Isten az ember iránt mutat, nem csupán egyfajta hozzáállás – hanem tény is. Milyen tény? Az, hogy Isten beléd ülteti az Ő szavait, megvilágosítva téged, hogy láthasd, mi olyan szeretetre méltó Benne, és miről szól ez a világ, hogy a szíved megteljen világossággal, lehetővé téve, hogy megértsd az Ő szavait és az igazságot. Így, bár nem is tudsz róla, elnyered az igazságot. Isten oly sok munkát végez rajtad, nagyon is valóságos módon, képessé téve téged arra, hogy elnyerd az igazságot. Amikor elnyered az igazságot, amikor elnyered azt a legdrágább dolgot, ami az örök élet, akkor Isten szándékai megelégülnek. Isten, amikor látja, hogy az emberek az igazságra törekednek és hajlandók Vele együttműködni, boldog és elégedett. Ilyenkor egyfajta hozzáállás jellemzi Őt, és amikor ez a hozzáállása, elkezd munkálkodni, az embert pedig jóváhagyja és megáldja. Így szól: »Megjutalmazlak téged azokkal az áldásokkal, amelyeket megérdemelsz.« És ekkor már el is nyerted az igazságot és az életet. Amikor tudással rendelkezel a Teremtőről, és elnyerted az Ő megbecsülését, továbbra is ürességet érzel majd a szívedben? Nem. Beteljesültnek érzed majd magad, és örömérzet tölt el. Hát nem ezt jelenti az, hogy az ember életének értéke van? Ez a legértékesebb és legjelentőségteljesebb élet” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Nagy jelentőségű, hogy megfizessük az árat az igazság elnyeréséért). Isten szavainak olvasása után mélyen meghatódtam. Isten szuverén az egész emberiség sorsa felett, Ő irányítja azt, és egyedül Ő az én támaszom. Arra gondoltam, hogy azokban az években, amíg Istent követtem és a kötelességemet végeztem, Isten mindig vezetett és óvott engem, és sok tettét láttam. Istennel az oldalamon, miért aggódtam még? Ha Isten munkájának ebben a döntő pillanatában továbbra is a családomnak és a hús-vér testnek élnék, nem végezném a kötelességemet, hogy fenntartsam a kapcsolatomat a fiammal, és végül elveszíteném az esélyemet az üdvösségre, az igazán ostobaság lenne! Csak mindent annak akarok szentelni, hogy életem hátralévő részében jól végezzem a kötelességemet. Még ha a fiam nem is gondoskodik rólam időskoromban, nem kell aggódnom. Ezt Istenre támaszkodva fogom megtapasztalni. Most mindennap a kötelességeimmel vagyok elfoglalva, és rendkívül nyugodtnak és felszabadultnak érzem magam.

E tapasztalat után a legmélyebb felismerésem az, hogy Isten az én igazi támaszom. Csak Isten tudja kifejezni az igazságot, megmutatni nekünk a helyes utat az életben, és arra vezetni minket, hogy értelmes életet éljünk. Hála legyen Mindenható Istennek!