Írta: Szu Jen, Kína

2023 novemberében kezdtem el a prédikációk értékelésének és kiválasztásának kötelességét végezni. Arra gondolva, hogy korábban, amikor vezető voltam, elbocsátottak, mert gyenge volt a képességem, és nem tudtam tényleges munkát végezni, tudtam, hogy Isten felemelése és kegyelme, hogy végezhetem ezt a szövegalapú kötelességet. Még a gyenge képességem ellenére is hajlandó voltam minden tőlem telhetőt megtenni az együttműködésért, így ezt követően proaktívan tanulmányoztam az alapelveket. Láttam, hogy a többi testvér mind tudta alkalmazni a tanult alapelveket a kötelességében, és egy idő után mindannyian fejlődtek. Nagyon irigyeltem őket. De aztán magamra néztem: tanulmányozás közben értettem az alapelveket, de amikor a tényleges alkalmazásra került a sor, nem tudtam összefüggéseiben látni a dolgokat, vagy rugalmasan alkalmazni az alapelveket. Az általam kiválasztott prédikációkban mindig voltak eltérések és problémák. Azt gondoltam magamban: „Egyszerűen túl gyenge a képességem. Úgy tűnik, csak azok tudják jól végezni ezt a kötelességet, akiknek jó a képességük és gyors a felfogásuk. A múltban vezetőként több munkaterületért is feleltem, de a gyenge képességem és a munkaképességem hiánya miatt nem értem el eredményeket a kötelességemben. Most csak ezt az egy feladatot, a prédikációk értékelését tanulmányoztam, és még mindig nem értem el semmilyen eredményt. Ha még ezt a kötelességet sem tudom jól végezni, attól tartok, elveszítem az esélyemet az üdvösség elnyerésére.” Amint erre gondoltam, elment minden kedvem a tanulástól. Úgy éreztem, a gyenge képességem miatt értelmetlen a tanulás. Ezután csak felületesen végeztem a kötelességemet, és nem akartam többé erőfeszítést fektetni az alapelvekbe; az általam kiválasztott prédikációkkal is gyakran voltak problémák. Később a vezető elrendezte, hogy Csao Jing nővér segítsen nekem. Komolyan akartam tanulni tőle, és minél hamarabb el akartam sajátítani az alapelveket, hogy jól végezzem a kötelességemet. De amikor láttam, milyen jó Csao Jing képessége, milyen gyors a felfogása, képes gyakorlatba ültetni az alapelveket, és jó eredményeket ér el a kötelességében, majd magamra néztem – gyenge képesség, lassú felfogás, és gyenge eredmények a kötelességemben –, azt gondoltam magamban: „Ilyen képességgel, mint az enyém, tényleg jól tudom végezni ezt a kötelességet? Ha nem, és kirekesztenek, vajon nem veszítem el az esélyemet az üdvösség elnyerésére?” Ennél a gondolatnál elkezdtem zúgolódni magamban: „Istenem, Te teremtettél mindannyiunkat. Miért adtál másoknak ilyen jó képességet, nekem pedig ilyen gyengét?” Minél többet gondolkodtam így, annál sötétebb lett a szívem. Felismerve, hogy panaszkodom Istenre, nem mertem tovább gondolni erre, és könyörögtem Istennek, hogy óvja meg a szívemet. Később Csao Jing elbeszélgetett velem a prédikációértékeléseimben lévő eltérésekről. Amikor sorra rámutatott a hiányosságaimra, még csüggedtebb lettem. Úgy éreztem, hogy már több hónapja végzem ezt a kötelességet, de még mindig annyi problémám van benne. A képességem tényleg nem volt megfelelő. Miközben az alapelveket tanulmányoztuk, Csao Jing megkért, hogy vállaljak közösséget, de úgy gondoltam, hogy a képességemmel még ha közösséget is vállalok, később nem tudom majd alkalmazni, így csak mondtam néhány felületes szót. Ennek eredményeként semmit sem nyertem a két nap tanulásból. Rájöttem, hogy az állapotom nem megfelelő, ezért imádkoztam Istenhez: „Istenem, mindig úgy érzem, hogy gyenge a képességem, és ha nem tudom jól végezni ezt a kötelességet, akkor elbocsátanak és kirekesztenek. Megrekedtem ezekben a negatív érzelmekben, és nem tudok kitörni belőlük. Drága Istenem, könyörgök Hozzád, világosíts meg és adj útmutatást nekem!” Később eszembe jutottak Isten szavai: „Hogy az ember jól végre tudja-e hajtani a kötelességét, nem kizárólag a képességétől függ, hanem elsősorban a kötelessége végrehajtása közbeni hozzáállásától, a jellemétől, hogy jó vagy rossz az emberi mivolta, és hogy el tudja-e fogadni az igazságot. Ezek az alapvető problémák” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő végzése összehangolt együttműködést kíván). Isten azt mondja, hogy az, hogy valaki jól tudja-e végezni a kötelességét, nem teljes mértékben a képességétől függ, hanem főleg a kötelességéhez való hozzáállásától, és attól, hogy el tudja-e fogadni az igazságot. Hogy milyen képessége van egy embernek, azt Isten előre elrendelte. Amíg minden tőle telhetőt megtesz, és az alapelvek szerint cselekszik a kötelességében, addig összhangban lesz Isten szándékaival. De aztán megvizsgáltam a saját hozzáállásomat a kötelességemhez: Amikor a prédikációértékeléseimben sok eltérés volt, nem törtem a fejem azon, hogyan küzdjem le a nehézségeket. Ehelyett negatív lettem, és ítéletet mondtam magam felett. Azt gondoltam, hogy mivel már megtanultam, amit kellett, a képességemmel sosem fogom elsajátítani az alapelveket, és nem fogom jól végezni a kötelességemet, akárhogy is igyekszem. Így nem akartam többé igyekezni. Belegondolva, ezek nem egy olyan ember megnyilvánulásai voltak, aki elfogadja az igazságot. Ha nem igyekszem, a Szentlélek nem tud munkálkodni, hogy vezéreljen engem, és biztosan nem tudom majd jól végezni a kötelességemet.

Ezután olvastam Isten szavait, és jobban megértettem a problémámat. Mindenható Isten azt mondja: „Egyesek úgy érzik, hogy a képességük túl szegényes és nincs felfogóképességük, ezért ítéleteket mondanak maguk felett. Úgy érzik, hogy bármennyire is törekednek az igazságra, nem lesznek képesek megfelelni Isten követelményeinek, és bármennyire is igyekeznek, ők már csak ilyenek. Mindig negatívak. Ennek eredményeként még évekig tartó Istenbe vetett hit után sem nyertek el semmi igazságot. Anélkül, hogy erőfeszítést tennél az igazságra való törekvés érdekében, azt mondod, hogy a képességed túl szegényes, lemondasz magadról, és mindig negatív állapotban élsz. Ennek eredményeként nem érted meg az igazságot, amelyet meg kellene értened, és nem gyakorlod az igazságot, amelyet képes vagy gyakorolni – hát nem te tartod vissza saját magad? Mindig azt mondod, hogy a képességed szegényes és nem üti meg a mércét – hát nem a felelősség elkerülése és hárítása ez? Ha tudsz szenvedni, megfizetni az árat, és elnyerni a Szentlélek munkáját, akkor biztosan képes leszel megérteni néhány igazságot és belépni némi valóságba. Ha nem tekintesz Istenre vagy nem hagyatkozol Rá, és lemondasz magadról anélkül, hogy bármilyen erőfeszítést tennél vagy megfizetnéd az árat, és egyszerűen megadod magad, akkor semmirekellő vagy, és egy szikrányi lelkiismeret és józan ész sincs benned. Függetlenül a képességedtől, amíg van benned egy kis lelkiismeret és józan ész, szorgalmasan jól kell végezned a kötelességedet, és véghez kell vinned a küldetésedet. Szökevénynek lenni szörnyű lázadó cselekedet; amikor egy ember elárulta Istent, az menthetetlen. Az igazságra való törekvés szilárd akaratot követel, és azok az emberek, akik túl törékenyek és túl sok bennük a negativitás, semmit sem fognak elérni. Nem lesznek képesek mindvégig hinni Istenben, és még kevesebb remény van számukra, hogy elnyerjék az igazságot, és elérjék a beállítottságbeli átalakulást. Csak azok nyerhetik el azt és lehetnek Isten által tökéletesítve, akik törekszenek az igazságra, és van bennük eltökéltség” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Amit Isten leleplezett, az pontosan az én állapotom volt. Láttam, hogy a testvérek alkalmazzák a tanult alapelveket, és jó eredményeket érnek el a kötelességeikben. De miután én tanultam, nemhogy nem fejlődtem, de folyamatosan eltérések és problémák is felmerültek nálam. Emiatt azt az ítéletet mondtam magamról, hogy gyenge képességű és lassú felfogású vagyok, negatív érzelmek között éltem, és nem voltam hajlandó erőfeszítést fektetni az alapelvekbe. A vezető elrendezte, hogy Csao Jing útmutatást adjon nekem, ami mind nekem, mind a munkának előnyös volt. De amikor láttam, hogy jó a képessége, gyorsan felfogja az alapelveket, és eredményeket ér el a kötelességében, nem tanultam az erősségeiből, hogy pótoljam a saját hiányosságaimat. Ehelyett Istent hibáztattam, amiért nem adott nekem jó képességet, és azt az ítéletet mondtam magamról, hogy a gyenge képességem miatt képtelen vagyok bármit is jól csinálni. Elvesztettem a motivációmat a kötelességem iránt, és már nem voltam hajlandó erőfeszítést fektetni abba, hogy az alapelveken töprengjek. Láttam, hogy túl törékeny vagyok, és hiányzik belőlem a kitartás – haszontalan és gyenge vagyok. A jó emberi mivolttal rendelkező emberek tekintettel vannak Isten szándékaira, és felelősségérzettel viseltetnek a kötelességük iránt. Még ha nehézségekkel néznek is szembe, nem válnak negatívvá, nem lazsálnak, és nem mondanak le magukról. Nem a kötelességükön vezetik le a frusztrációjukat, és még kevésbé vitáznak Istennel, vagy értik félre Őt. Én viszont ítéletet mondtam magam felett, meggyőződve arról, hogy gyenge képességemmel sosem tudom jól végezni a kötelességemet, akárhogy is igyekszem. Nem voltam hajlandó tanulmányozni sem az alapelveket, és csak gépiesen, felületesen végeztem a kötelességemet. Ez sok eltéréshez és problémához vezetett a prédikációértékeléseimben, ami hátráltatta a munkát. Isten annyi igazsággal látott el, és elrendezte, hogy a testvérek segítsenek nekem, de én félvállról vettem a dolgokat, és felelőtlen voltam a kötelességemben. Amikor nehézségekbe ütköztem, dezertőrként viselkedtem. Igazán méltatlan voltam arra, hogy egyem és igyam Isten szavait, és élvezzem azokat. Ha így folytatom, tényleg kirekesztenek. Ezen elgondolkodva rájöttem, hogy nem kezelhetem tovább ilyen negatívan és passzívan a kötelességemet: minden tőlem telhetőt meg kell tennem, hogy jól végezzem. Fokozatosan kezdtem némi utat találni a kötelességemben, és sikerült elérnem néhány eredményt.

Egy nap olvastam Isten szavait, és némi megértést nyertem Isten szándékairól. Mindenható Isten azt mondja: „»Bár képességem szegényes, a szívem becsületes.« Ezek a szavak eléggé őszintén hangzanak, és egy olyan követelményt tartalmaznak, amelyet Isten az emberekkel szemben támaszt. Mi ez a követelmény? Hogy nem nagy dolog, ha valakinek szegényes a képessége, de az embernek becsületes szívvel kell rendelkeznie, és ha az megvan, akkor képes lesz elnyerni Isten jóváhagyását. A helyzetedtől vagy a hátteredtől függetlenül becsületes embernek kell lenned, őszintén kell beszélned, becsületesen kell cselekedned, képesnek kell lenned teljes szívedből és elmédből teljesíteni a kötelességedet, odaadónak kell lenned a kötelességed iránt, nem szabad ravaszul viselkedned, nem szabad sunyi és csalárd embernek lenned, nem szabad hazudnod vagy csalnod, és nem szabad köntörfalaznod. Az igazságnak megfelelően kell cselekedned, és olyan valakinek kell lenned, aki törekszik az igazságra. Sokan úgy gondolják, hogy gyenge képességűek, és hogy soha nem teszik jól vagy megfelelő színvonalon a kötelességüket. Beleteszik a szívüket és az erejüket abba, amit tesznek, de soha nem képesek felfogni az alapelveket, és még mindig nem tudnak nagyon jó eredményeket produkálni. Végső soron csak arra képesek, hogy panaszkodjanak, hogy túlságosan szegényes a képességük, és negatívvá válnak. Nos, vajon nincs előre vezető út, ha valaki gyenge képességű? A gyenge képesség nem halálos betegség, és Isten soha nem mondta azt, hogy nem menti meg a gyenge képességű embereket. Isten korábban azt mondta, hogy Ő bánkódik azok miatt, akik becsületesek, de tudatlanok. Mit jelent tudatlannak lenni? A tudatlanság sok esetben a gyenge képességből fakad. Az ilyen emberek szegényes képességűek, és sekélyes a megértésük az igazságról; nem elég konkrét vagy gyakorlati, és gyakran megmarad felszínes vagy szó szerinti megértésnek, a doktrína és előírások megértésének. Ezért sok problémát nem tudnak tisztán látni, és a kötelességeik végrehajtása során soha nem képesek felfogni az alapelveket, illetve nem tudják jól végezni a kötelességeiket. Akkor vajon Isten nem akarja a gyenge képességű embereket? (De igen.) Vajon milyen utat és irányt mutat Isten az embereknek? (Azt, hogy becsületes emberek legyenek.) Vajon lehetsz-e becsületes ember, ha csak beszélsz róla? (Nem, a becsületes ember megnyilvánulásaival kell rendelkeznünk.) Melyek a becsületes ember megnyilvánulásai? Először is az, hogy nem kételkedik Isten szavaiban. Ez a becsületes ember egyik megnyilvánulása. Ezenkívül a legfontosabb megnyilvánulás az, hogy mindenben keresi az igazságot és gyakorolja azt – ez létfontosságú” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megértettem, hogy a gyenge képesség nem végzetes hiba. Isten soha nem mondta, hogy a gyenge képességű emberek nem nyerhetik el az üdvösséget. Istennek eltérő elvárásai vannak az emberekkel szemben a különböző képességük alapján. Amíg valaki becsületes szívvel áll hozzá a kötelességéhez, annyit gyakorol az igazságból, amennyit megért, és minden tőle telhetőt megtesz a kötelességében, Isten nem fogja kirekeszteni. Tény, hogy gyenge a képességem, hogy nem tudok következtetéseket levonni az alapelvekkel kapcsolatban, és hogy a felfogóképességem nem olyan jó, mint a nővéré. De nem arról van szó, hogy egyáltalán nem tudok felfogni egyetlen alapelvet sem, csak egy kicsit lassabb vagyok. Így többet kell imádkoznom Istenhez, és több erőfeszítést kell fektetnem abba, hogy az Ő szavain töprengjek. Amikor a nővérem rámutat a problémákra a prédikációértékeléseimben, ezekre a kérdésekre kell összpontosítanom, és tanulmányoznom kell az alapelveket, hogy pótoljam a hiányosságaimat. Ez a gyors fejlődés útja. Ez Isten szeretete, egy különleges kegy, csak nekem! Miután megértettem Isten szándékait, már nem voltam negatív, és nem tervezgettem a saját jövőmet. Hajlandóvá váltam átvenni a testvérek jó gyakorlási módjait, hogy a valóság talaján tanulmányozzam az alapelveket, hogy ne legyek csalárd, ne fogjak vissza semmit, és minden tőlem telhetőt megtegyek, hogy jól végezzem a kötelességemet.

Ezután még többet olvastam Isten szavait, és némi megértést nyertem a negativitásom gyökeréről. Isten azt mondja: „A legszomorúbb dolog az emberiség Istenbe vetett hitében az, hogy az ember a saját vállalkozásával foglalkozik Isten munkája közepette, és mégsem törődik Isten irányításával. Az emberiség Istenbe vetett hitének legnagyobb kudarca az, hogy miközben arra törekszik, hogy alávesse magát Istennek és imádja Istent, egyidejűleg felépíti saját álmát egy vágyott rendeltetési helyről, és azt tervezi, hogyan nyerje el a legnagyobb áldást és a legjobb rendeltetési helyet. Még ha az emberek értik is, milyen szánalmasak, gyűlöletesek és sajnálatra méltóak, hányan tudják készségesen feladni becsvágyaikat és reményeiket? És ki képes megállítani saját lépteit, és felhagyni azzal, hogy a saját érdekében terveket szőjön? Istennek olyanokra van szüksége, akik szorosan együttműködnek Vele, hogy befejezzék az Ő irányítását. Olyanokra van szüksége, akik egész elméjüket és testüket odaszánják az Ő irányítási munkájának, hogy alávessék magukat Neki. Nincs szüksége olyan emberekre, akik mindennap kinyújtják a kezüket, hogy kolduljanak Tőle, még kevésbé azokra, akik hoznak egy kis áldozatot Érte, majd várják, hogy viszonzást követeljenek Tőle. Isten gyűlöli azokat, akik csekély hozzájárulást tesznek, majd ülnek a babérjaikon. Gyűlöli azokat a hideg szívű embereket, akik ellenszenvvel viseltetnek az Ő irányítási munkája iránt, és csak arról akarnak beszélni, hogy a mennybe jutnak és áldásokat nyernek. Még nagyobb gyűlöletet érez azok iránt, akik saját javukra használják ki az Ő üdvösségmunkája által kínált lehetőséget. Ez azért van, mert ezek az emberek soha nem törődtek azzal, mit akar Isten elérni és megnyerni az Ő irányítási munkája révén. Csak azzal foglalkoznak, hogyan használhatják fel az Isten munkája által biztosított lehetőséget áldások szerzésére. Egyáltalán nincsenek tekintettel Isten szívére, és teljes mértékben a saját kilátásaik és sorsuk foglalja le őket. Azok, akik ellenszenvvel viseltetnek Isten irányítási munkája iránt, és akik a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatják az iránt, hogyan menti meg Isten az emberiséget, valamint az Ő szándékai iránt, mind olyan dolgokat tesznek, amelyeket Isten irányítási munkájának körén kívül szeretnek csinálni. Cselekedeteikre Isten nem emlékszik, és nem is hagyja jóvá azokat, még kevésbé tekint rájuk kedvezően” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. 3. függelék: Az ember csak Isten irányításának közepette menthető meg). „Az antikrisztusok fontosabbnak látják azt, hogy áldottak legyenek, mint a mennyet, mint az életet, mint az igazságra, a beállítottság megváltozására vagy a személyes üdvösségre való törekvést, és annál is, hogy jól végezzék a kötelességüket és megfelelő színvonalú teremtett lények legyenek. Azt gondolják, hogy megfelelő színvonalú teremtett lénynek lenni, jól végezni a kötelességüket és megmentve lenni csupa jelentéktelen, említésre és megjegyzésre is alig méltó dolog, miközben az áldások elnyerése az egyetlen dolog az egész életükben, amelyet sosem lehet elfelejteni. Bármivel találkoznak is, legyen az bármily nagy vagy kicsi dolog, az áldottsággal kötik össze; rendkívül óvatosak és figyelmesek, és mindig hagynak maguknak menekülőutat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk vagy nincs reményük az áldások elnyerésére). Isten szavainak leleplezéséből láttam, hogy az antikrisztusok azért hisznek Istenben, hogy saját maguk áldásokat és előnyöket kapjanak. Nem törekszenek az igazságra, hogy beállítottságbeli változást érjenek el, és eleget tegyenek Istennek; ehelyett megpróbálják elcserélni a kötelességeikben tett erőfeszítéseiket és áldozataikat Isten áldásaira. Kihasználják Istent, és megpróbálnak alkudozni Vele. Fontosabbnak tartják az áldások elnyerését, mint az igazságra való törekvést vagy a beállítottságbeli változást. Láttam, hogy a saját megnyilvánulásaim pont olyanok, mint egy antikrisztusé. Amióta hinni kezdtem Istenben, mindig hajlandó voltam szenvedni és megfizetni az árat az együttműködésért, akár úgy rendezte a gyülekezet, hogy az újonnan érkezetteket öntözzem, akár úgy, hogy vezető vagy dolgozó legyek. Ez azért volt, mert tudtam, hogy ha több kötelességet végzek, és több jótettet készítek elő, elnyerhetem az üdvösséget, és beléphetek a mennyek országába. De amikor láttam, hogy a gyenge képességem megakadályoz a vezetői kötelesség végzésében, és hogy nem tudom alkalmazni az alapelveket a prédikációk értékelésekor, aggódtam, hogy semmilyen kötelességet nem tudok majd jól végezni, és kirekesztenek, és hogy az üdvösség elnyerésébe vetett reményem elvész. Amikor éreztem, hogy az áldások iránti vágyam szertefoszlott, negatív lettem, ítéletet mondtam magam felett, és lemondtam magamról; a kötelességemben csak a látszatnak tettem eleget, és felületes voltam. Láttam, hogy az Istenbe vetett hitemben és a kötelességemben csak alkudozni próbálok Istennel. Becsapom és kihasználom Istent: egy aljas ember vagyok, akinek a haszon az első. Azzal a szándékkal végeztem a kötelességemet, hogy megpróbáljak alkudozni, ahelyett, hogy a beállítottságom megváltoztatására törekedtem volna. Ha ez így folytatódik, nemcsak hogy nem nyerhetem el az üdvösséget, hanem kirekesztenek, és Isten megbüntet. Amikor erre rájöttem a töprengéseimből, hihetetlen bűntudatot éreztem, ezért letérdeltem, és imádkoztam: „Drága Istenem, Te megajándékoztál a lehetőségével, hogy végezzem a kötelességemet, én mégis folyton ragaszkodom az áldásokra való vágyamhoz. Olyan önző és aljas vagyok! Ó, Istenem, hajlandó vagyok bűnbánatot tartani.”

Később Isten szavain keresztül világosabban megértettem Isten szándékait és elvárásait. Mindenható Isten azt mondja: „Isten kívánsága az, hogy minden ember tökéletességre jusson, hogy végül megnyerje őket, hogy teljesen megtisztuljanak Általa, és olyan emberré váljanak, akiket Ő szeret. Mindegy, hogy azt mondom-e nektek, hogy elmaradottak vagy gyenge képességűek vagytok, ez mind tény. Ugyanakkor az, hogy ezt mondom, nem bizonyítja, hogy szándékomban áll elhagyni titeket, hogy elvesztettem a belétek vetett reményt, még kevésbé azt, hogy nem vagyok hajlandó megmenteni titeket. Ma azért jöttem, hogy elvégezzem az üdvösségetek munkáját, ami azt jelenti, hogy az Általam végzett munka az üdvösség munkájának folytatása. Minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve: ha hajlandó vagy rá, ha törekszel rá, akkor végül képes leszel elérni ezt az eredményt, és egyikőtök sem lesz elhagyatva. Ha gyenge képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a gyenge képességeddel lesznek összhangban; ha jó képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a jó képességeddel lesznek összhangban; ha balga és írástudatlan vagy, a veled szemben támasztott követelményeim ezzel lesznek összhangban; ha írástudó vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudásoddal lesznek összhangban; ha idős vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a koroddal lesznek összhangban; ha képes vagy a vendéglátás kötelességét végezni, a veled szemben támasztott követelményeim ezzel lesznek összhangban; ha azt mondod, hogy nem tudod a vendéglátás kötelességét végezni, és csak egy bizonyos feladatot tudsz ellátni, legyen az az evangélium hirdetése, vagy a gyülekezet gondozása, vagy más általános ügyek intézése, az Általam rajtad végzett tökéletesítés azzal a funkcióval lesz összhangban, amit végzel. Hűségesnek lenni, a végsőkig alávetni magad, és igyekezni a legnagyobb mértékben szeretni Istent – ezek azok, amiket meg kell valósítanod, csak ez a három dolog, és ezek a legjobb gyakorlatok. Végső soron az embereknek ezt a három dolgot kell elérniük, és azok, akik el tudják érni, tökéletességre jutnak. Ám mindenekelőtt őszintén törekedned kell, aktívan előre és felfelé kell nyomulnod, és nem szabad passzívnak lenned ebben az ügyben. Elmondtam, hogy minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletességre jusson, és mind képes arra, hogy tökéletességre jusson, ez igaz is, de te nem törekedsz felfelé. Végül azokat is kivetik majd, akik nem érik el ezt a három kritériumot” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten különböző képességet ad az embereknek, és a velük szemben támasztott elvárásai is különbözőek. Azokra, akiknek jó a képességük, a rájuk vonatkozó elvárások érvényesek; és ugyanez igaz azokra is, akiknek gyenge a képességük. Függetlenül attól, hogy jók vagy rosszak a képességeid, amíg fel tudod ajánlani az odaadásodat, gyakorolod az igazságot és eleget teszel Istennek, addig esélyed van az üdvösség elnyerésére. De nem értettem Isten gondos szándékait az emberiség megmentésében. Azt hittem, hogy gyenge képességemmel nem menekülhetek meg, és hogy csak azoknak van reményük, akiknek jó a képességük és gyors a felfogásuk. A nézetem annyira eltorzult volt! Az, hogy valaki elnyerheti-e az üdvösséget, azon alapul, hogy törekszik-e az igazságra, megváltozik-e a beállítottsága, és mutat-e odaadást és alávetettséget a kötelességében. Eszembe jutott egy körzeti vezető, akit ismertem, és aki rendelkezett némi intelligenciával és képességgel. A testvérek mind nagyra tartották őt. De amikor a kötelességét végezte, nem tudott harmonikusan együttműködni másokkal. Diktatórikusan viselkedett, akadályozta és megzavarta a gyülekezet munkáját. Amikor a testvérek elbeszélgettek vele, nem fogadta el, és makacsul nem volt hajlandó bűnbánatot tartani. Végül kiközösítették. Másrészről egy másik nővérnek kicsit gyenge volt a képessége, de meglehetősen becsületes volt. Amikor nehézségekbe ütközött a kötelességében, imádkozott Istenhez, és az igazság keresésére összpontosított, hogy megoldja a saját romlottságát, és képes volt elérni néhány eredményt a kötelességében. Ezekből a tényekből megértettem, hogy még ha valakinek jó is a képessége és gyors a felfogása, nem nyerheti el az üdvösséget, ha nem törekszik az igazságra, és nem változik meg a beállítottsága. Bár gyenge a képességem, mégis gyakorolnom kell minden igazságalapelvet, amit fel tudok fogni, és teljes erőbedobással kell végeznem a kötelességemet. Így, még ha egy napon tényleg nem is leszek alkalmas rá, és elbocsátanak, nem lesz bennem megbánás. Arra is rájöttem, hogy Isten szándéka húzódik meg amögött, hogy nem adott nekem jó képességet és adottságokat. Arrogáns beállítottságom van. Nyilvánvalóan semmi vagyok, de amikor együttműködtem a kötelességeimben a testvérekkel, mégis arrogáns és önelégült voltam, és nem tudtam harmonikusan együttműködni velük. Most a gyenge képességem miatt folyton kudarcokba ütközöm a kötelességemben, így nem lehetek többé arrogáns. Képes vagyok csupán alázatosan végezni a kötelességemet. Amikor van valami, amit nem tudok vagy nem értek, tudok keresni, és el tudom fogadni a testvéreim javaslatait. Ez abban is megakadályoz, hogy a romlott beállítottságommal akadályozást és zavarást okozzak. A gyenge képességem megóv engem!

Ezután imádkoztam Istenhez, és több időt töltöttem azzal, hogy az alapelveken és Isten szavain töprengtem. Egy idő után fejlődtem a kötelességemben, és elértem benne néhány eredményt. Egy nap egy nővérrel beszélgettem a tapasztalataimról, és ő azt mondta: „Tényleg fejlődtél mostanában a korábbiakhoz képest. Nem számít, hogy gyenge a képességed. Amíg hajlandóak vagyunk gyakorolni az igazságot, és el tudjuk nyerni a Szentlélek munkáját, Isten pótolja a gyenge képességből fakadó hiányosságot.” Igazán egyetértettem ezzel, és megértettem azt, amit Isten mond: „Lehet, hogy szegényes a képességetek Isten szavának felfogására, de azáltal, hogy gyakoroljátok az Ő szavát, Ő orvosolni tudja ezt a hiányosságot” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Ha egyszer megértetted az igazságot, a gyakorlatba kell ültetned azt). Megértettem, hogy Isten nem az ember képességét nézi, hanem azt, hogy tudja-e gyakorolni az igazságot, miután megértette azt. Amikor egy ember gyakorolja az igazságot, Isten az eredendő képessége alapján világosítja meg és vezérli őt, lehetővé téve számára, hogy utat találjon a kötelességében. Hála Istennek!