2023 novemberében kezdtem el a prédikációk értékelésének és kiválasztásának kötelességét végezni. Arra gondolva, hogy korábban, amikor vezető voltam, elbocsátottak, mert gyenge volt a képességem, és nem tudtam tényleges munkát végezni, tudtam, hogy Isten felemelése és kegyelme, hogy végezhetem ezt a szövegalapú kötelességet. Még a gyenge képességem ellenére is hajlandó voltam minden tőlem telhetőt megtenni az együttműködésért, így ezt követően proaktívan tanulmányoztam az alapelveket. Láttam, hogy a többi testvér mind tudta alkalmazni a tanult alapelveket a kötelességében, és egy idő után mindannyian fejlődtek. Nagyon irigyeltem őket. De aztán magamra néztem: tanulmányozás közben értettem az alapelveket, de amikor a tényleges alkalmazásra került a sor, nem tudtam összefüggéseiben látni a dolgokat, vagy rugalmasan alkalmazni az alapelveket. Az általam kiválasztott prédikációkban mindig voltak eltérések és problémák. Azt gondoltam magamban: „Egyszerűen túl gyenge a képességem. Úgy tűnik, csak azok tudják jól végezni ezt a kötelességet, akiknek jó a képességük és gyors a felfogásuk. A múltban vezetőként több munkaterületért is feleltem, de a gyenge képességem és a munkaképességem hiánya miatt nem értem el eredményeket a kötelességemben. Most csak ezt az egy feladatot, a prédikációk értékelését tanulmányoztam, és még mindig nem értem el semmilyen eredményt. Ha még ezt a kötelességet sem tudom jól végezni, attól tartok, elveszítem az esélyemet az üdvösség elnyerésére.” Amint erre gondoltam, elment minden kedvem a tanulástól. Úgy éreztem, a gyenge képességem miatt értelmetlen a tanulás. Ezután csak felületesen végeztem a kötelességemet, és nem akartam többé erőfeszítést fektetni az alapelvekbe; az általam kiválasztott prédikációkkal is gyakran voltak problémák. Később a vezető elrendezte, hogy Csao Jing nővér segítsen nekem. Komolyan akartam tanulni tőle, és minél hamarabb el akartam sajátítani az alapelveket, hogy jól végezzem a kötelességemet. De amikor láttam, milyen jó Csao Jing képessége, milyen gyors a felfogása, képes gyakorlatba ültetni az alapelveket, és jó eredményeket ér el a kötelességében, majd magamra néztem – gyenge képesség, lassú felfogás, és gyenge eredmények a kötelességemben –, azt gondoltam magamban: „Ilyen képességgel, mint az enyém, tényleg jól tudom végezni ezt a kötelességet? Ha nem, és kirekesztenek, vajon nem veszítem el az esélyemet az üdvösség elnyerésére?” Ennél a gondolatnál elkezdtem zúgolódni magamban: „Istenem, Te teremtettél mindannyiunkat. Miért adtál másoknak ilyen jó képességet, nekem pedig ilyen gyengét?” Minél többet gondolkodtam így, annál sötétebb lett a szívem. Felismerve, hogy panaszkodom Istenre, nem mertem tovább gondolni erre, és könyörögtem Istennek, hogy óvja meg a szívemet. Később Csao Jing elbeszélgetett velem a prédikációértékeléseimben lévő eltérésekről. Amikor sorra rámutatott a hiányosságaimra, még csüggedtebb lettem. Úgy éreztem, hogy már több hónapja végzem ezt a kötelességet, de még mindig annyi problémám van benne. A képességem tényleg nem volt megfelelő. Miközben az alapelveket tanulmányoztuk, Csao Jing megkért, hogy vállaljak közösséget, de úgy gondoltam, hogy a képességemmel még ha közösséget is vállalok, később nem tudom majd alkalmazni, így csak mondtam néhány felületes szót. Ennek eredményeként semmit sem nyertem a két nap tanulásból. Rájöttem, hogy az állapotom nem megfelelő, ezért imádkoztam Istenhez: „Istenem, mindig úgy érzem, hogy gyenge a képességem, és ha nem tudom jól végezni ezt a kötelességet, akkor elbocsátanak és kirekesztenek. Megrekedtem ezekben a negatív érzelmekben, és nem tudok kitörni belőlük. Drága Istenem, könyörgök Hozzád, világosíts meg és adj útmutatást nekem!” Később eszembe jutottak Isten szavai: „A kötelesség végzésének képessége nem csupán az illető képességén múlik, hanem elsősorban a kötelessége iránti hozzáállásán, a jellemén, hogy jó vagy rossz az emberi mivolta, és hogy el tudja-e fogadni az igazságot. Ezek a fő kérdések” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő végzése összehangolt együttműködést kíván). Isten azt mondja, hogy az, hogy valaki jól tudja-e végezni a kötelességét, nem teljes mértékben a képességétől függ, hanem főleg a kötelességéhez való hozzáállásától, és attól, hogy el tudja-e fogadni az igazságot. Hogy milyen képessége van egy embernek, azt Isten eleve elrendelte. Amíg minden tőle telhetőt megtesz, és az alapelvek szerint cselekszik a kötelességében, addig összhangban lesz Isten szándékaival. De aztán megvizsgáltam a saját hozzáállásomat a kötelességemhez: Amikor a prédikációértékeléseimben sok eltérés volt, nem törtem a fejem azon, hogyan küzdjem le a nehézségeket. Ehelyett negatív lettem, és ítéletet mondtam magam felett. Azt gondoltam, hogy mivel már megtanultam, amit kellett, a képességemmel sosem fogom elsajátítani az alapelveket, és nem fogom jól végezni a kötelességemet, akárhogy is igyekszem. Így nem akartam többé igyekezni. Belegondolva, ezek nem egy olyan ember megnyilvánulásai voltak, aki elfogadja az igazságot. Ha nem igyekszem, a Szentlélek nem tud munkálkodni, hogy vezéreljen engem, és biztosan nem tudom majd jól végezni a kötelességemet.

Ezután olvastam Isten szavait, és jobban megértettem a problémámat. Mindenható Isten azt mondja: „Vannak, akik úgy érzik, hogy túl szerény képességgel rendelkeznek, és hogy nincs felfogóképességük, ezért ítéleteket mondanak magukról, és úgy érzik, hogy bármennyire is törekednek az igazságra, nem lesznek képesek megfelelni Isten követelményeinek. Azt gondolják, hogy bármennyire is igyekeznek, annak semmi haszna, és ennyi az egész, ezért mindig negatívak, és emiatt még évekig tartó istenhitük után sem nyertek semmi igazságot. Anélkül, hogy keményen dolgoznál az igazságra való törekvésen, azt mondod, hogy szerény képességgel rendelkezel, lemondasz önmagadról, és mindig negatív állapotban élsz. Ennek következtében nem érted meg az igazságot, amit meg kellene értened, vagy nem gyakorlod az igazságot a képességeid szerint – vajon nem te vagy saját magad akadálya? Ha mindig azt mondod, hogy a képességed nem elég jó, akkor ez vajon nem kitérés és kibújás a felelősség alól? Ha képes vagy szenvedni, megfizetni az árat és elnyerni a Szentlélek munkáját, akkor elkerülhetetlen, hogy képes légy megérteni bizonyos igazságokat és belépni bizonyos valóságokba. Ha nem tekintesz Istenre, vagy nem bízod magad Rá, és feladod önmagad anélkül, hogy erőfeszítéseket tennél, vagy megfizetnéd az árat, és egyszerűen csak megadod magad, akkor egy semmirekellő alak vagy, és hiányzik belőled a lelkiismeret és a józan ész szikrája is. Nem számít, hogy szerény vagy kiemelkedő képességgel rendelkezel, ha van egy kis lelkiismereted és józan eszed, akkor megfelelően végig kell csinálnod azt, amit tenned kell, a küldetésedet: dezertőrnek lenni rettenetes dolog és Isten elárulása. Jóvátehetetlen. Az igazságra való törekvés szilárd akaratot igényel, és a túl negatív vagy gyönge emberek semmit sem fognak elérni. Nem lesznek képesek mindvégig hinni Istenben, és ha el akarják érni az igazságot, és meg akarják változtatni a beállítottságukat, akkor pedig még kevesebb reményük van. Csak azok nyerhetik el az igazságot és tökéletesedhetnek Isten által, akik törekednek az igazságra és van bennük elszántság” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Amit Isten leleplezett, az pontosan az én állapotom volt. Láttam, hogy a testvérek alkalmazzák a tanult alapelveket, és jó eredményeket érnek el a kötelességeikben. De miután én tanultam, nemhogy nem fejlődtem, de folyamatosan eltérések és problémák is felmerültek nálam. Emiatt azt az ítéletet mondtam magamról, hogy gyenge képességű és lassú felfogású vagyok, negatív érzelmek között éltem, és nem voltam hajlandó erőfeszítést fektetni az alapelvekbe. A vezető elrendezte, hogy Csao Jing útmutatást adjon nekem, ami mind nekem, mind a munkának előnyös volt. De amikor láttam, hogy jó a képessége, gyorsan felfogja az alapelveket, és eredményeket ér el a kötelességében, nem tanultam az erősségeiből, hogy pótoljam a saját hiányosságaimat. Ehelyett Istent hibáztattam, amiért nem adott nekem jó képességet, és azt az ítéletet mondtam magamról, hogy a gyenge képességem miatt képtelen vagyok bármit is jól csinálni. Elvesztettem a motivációmat a kötelességem iránt, és már nem voltam hajlandó erőfeszítést fektetni abba, hogy az alapelveken töprengjek. Láttam, hogy túl törékeny vagyok, és hiányzik belőlem a kitartás – haszontalan és gyenge vagyok. A jó emberi mivolttal rendelkező emberek tekintettel vannak Isten szándékaira, és felelősségérzettel viseltetnek a kötelességük iránt. Még ha nehézségekkel néznek is szembe, nem válnak negatívvá, nem lazsálnak, és nem mondanak le magukról. Nem a kötelességükön vezetik le a frusztrációjukat, és még kevésbé vitáznak Istennel, vagy értik félre Őt. Én viszont ítéletet mondtam magam felett, meggyőződve arról, hogy gyenge képességemmel sosem tudom jól végezni a kötelességemet, akárhogy is igyekszem. Nem voltam hajlandó tanulmányozni sem az alapelveket, és csak a látszatnak eleget téve, felületesen végeztem a kötelességemet. Ez sok eltéréshez és problémához vezetett a prédikációértékeléseimben, ami hátráltatta a munkát. Isten annyi igazsággal látott el, és elrendezte, hogy a testvérek segítsenek nekem, de én félvállról vettem a dolgokat, és felelőtlen voltam a kötelességemben. Amikor nehézségekbe ütköztem, dezertőrként viselkedtem. Igazán méltatlan voltam arra, hogy egyem és igyam Isten szavait, és élvezzem azokat. Ha így folytatom, tényleg kirekesztenek. Ezen elgondolkodva rájöttem, hogy nem kezelhetem tovább ilyen negatívan és passzívan a kötelességemet: minden tőlem telhetőt meg kell tennem, hogy jól végezzem. Fokozatosan kezdtem némi utat találni a kötelességemben, és sikerült elérnem néhány eredményt.

Egy nap olvastam Isten szavait, és némi megértést nyertem Isten szándékairól. Mindenható Isten azt mondja: „»Bár képességem gyenge, a szívem őszinte.« Ezek a szavak nagyon is valóságosan hangzanak, és egy olyan követelményről szólnak, amelyet Isten az emberekkel szemben támaszt. Vajon mi ez a követelmény? Hogy ha az emberek híján vannak a képességnek, az még nem a világ vége, de becsületes szívvel kell rendelkezniük, és ha az megvan, akkor képesek lesznek elnyerni Isten jóváhagyását. A helyzetedtől vagy a hátteredtől függetlenül becsületes embernek kell lenned, őszintén kell beszélned, becsületesen kell cselekedned, képesnek kell lenned teljes szívedből és elmédből teljesíteni a kötelességedet, odaadónak kell lenned a kötelességed iránt, nem szabad trükköznöd, nem szabad megbízhatatlan és csalárd embernek lenned, nem szabad hazudnod vagy csalnod, és nem szabad köntörfalaznod. Az igazságnak megfelelően kell cselekedned, és olyan valakinek kell lenned, aki törekszik az igazságra. Sokan úgy gondolják, hogy gyenge képességűek, és hogy soha nem teljesítik jól vagy megfelelő színvonalon a kötelességüket. A tőlük telhető legjobbat nyújtják abban, amit tesznek, de soha nem képesek felfogni az alapelveket, és még nem tudnak nagyon jó eredményeket produkálni. Végső soron csak arra képesek, hogy panaszkodjanak, hogy túlságosan gyenge képességűek, és negatívvá válnak. Nos, vajon nincs előre vezető út, ha valaki gyenge képességű? A gyenge képesség nem halálos betegség, és Isten soha nem mondta azt, hogy nem üdvözíti a gyenge képességű embereket. Amint Isten korábban megmondta, Ő azok miatt bánkódik, akik becsületesek, de tudatlanok. Mit jelent tudatlannak lenni? A tudatlanság sok esetben a gyenge képességből fakad. Ha az emberek gyenge képességűek, akkor sekélyes a megértésük az igazságról. Nem elég konkrét vagy gyakorlati, és sokszor csak felszínes vagy szó szerinti megértésre korlátozódik – a doktrínára és előírásokra korlátozódik. Ezért sok problémát nem tudnak tisztán látni, és a kötelességük teljesítése során soha nem képesek felfogni az alapelveket, illetve nem tudják jól végezni a kötelességüket. Akkor vajon Isten nem akarja a gyenge képességű embereket? (De igen.) Vajon milyen utat és irányt mutat Isten az embereknek? (Azt, hogy becsületes emberek legyenek.) Vajon lehetsz-e becsületes ember, ha csak beszélsz róla? (Nem, a becsületes ember megnyilvánulásaival kell rendelkezned.) Melyek a becsületes ember megnyilvánulásai? Először is az, hogy nem kételkedik Isten szavaiban. Ez a becsületes ember egyik megnyilvánulása. Ezenkívül a legfontosabb megnyilvánulás az, hogy mindenben keresi az igazságot és gyakorolja azt – ez létfontosságú” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megértettem, hogy a gyenge képesség nem végzetes hiba. Isten soha nem mondta, hogy a gyenge képességű emberek nem nyerhetik el az üdvösséget. Istennek eltérő elvárásai vannak az emberekkel szemben a különböző képességük alapján. Amíg valaki becsületes szívvel áll hozzá a kötelességéhez, annyit gyakorol az igazságból, amennyit megért, és minden tőle telhetőt megtesz a kötelességében, Isten nem fogja kirekeszteni. Tény, hogy gyenge a képességem, hogy nem tudok következtetéseket levonni az alapelvekkel kapcsolatban, és hogy a felfogóképességem nem olyan jó, mint a nővéremé. De nem arról van szó, hogy egyáltalán nem tudok felfogni egyetlen alapelvet sem, csak egy kicsit lassabb vagyok. Így többet kell imádkoznom Istenhez, és több erőfeszítést kell fektetnem abba, hogy az Ő szavain töprengjek. Amikor a nővéreim rámutatnak a problémákra a prédikációértékeléseimben, ezekre a kérdésekre kell összpontosítanom, és tanulmányoznom kell az alapelveket, hogy pótoljam a hiányosságaimat. Ez a gyors fejlődés útja. Ez Isten szeretete, egy különleges kegy, csak nekem! Miután megértettem Isten szándékait, már nem voltam negatív, és nem tervezgettem a saját jövőmet. Hajlandóvá váltam átvenni a testvérek jó gyakorlási módjait, hogy a valóság talaján tanulmányozzam az alapelveket, hogy ne legyek csalárd, ne fogjak vissza semmit, és minden tőlem telhetőt megtegyek, hogy jól végezzem a kötelességemet.

Ezután még többet olvastam Isten szavait, és némi megértést nyertem a negativitásom gyökeréről. Isten azt mondja: „Az emberiség Istenbe vetett hitével kapcsolatban az a legszomorúbb, hogy az ember Isten munkája közepette intézi a saját irányítását, és mégsem törődik Isten irányításával. Az ember legnagyobb kudarca abban áll, hogy miközben igyekszik alávetni magát Istennek és Őt imádni, az ember a saját ideális rendeltetési helyét építgeti, és azt tervezgeti, hogyan kaphatná meg a legnagyszerűbb áldást és a legjobb rendeltetési helyet. Még ha valaki fel is fogja, hogy ő mennyire szánalmas, megvetésre méltó és kisszerű, hányan lennének készek elhagyni saját ideáljaikat és reményeiket? És ki képes megállítani saját lépteit és többé nem saját magának terveket készíteni? Istennek azokra van szüksége, akik hajlandók szorosan együttműködni Vele, hogy beteljesítsék az Ő irányítását. Azokra van szüksége, akik készek alávetni magukat Neki azáltal, hogy teljes elméjüket és testüket az Ő irányítási munkájának szentelik. Olyan emberekre nincs szüksége, akik mindennap csak a markukat tartják, hogy kolduljanak Tőle, olyanokra pedig még kevésbé, akik adnak egy keveset, aztán várják a jutalmat. Isten megveti azokat, akik egy apró hozzájárulás után csak ülnek a babérjaikon. Gyűlöli azokat a hidegvérű embereket, akik nehezményezik az Ő irányítási munkáját, és csak arról hajlandók beszélni, hogyan jutnak a mennybe és nyernek áldásokat. Még nagyobb utálat él Benne azok iránt, akik kihasználják a lehetőséget, amelyet az emberiség megmentéséért végzett munkája jelent. Ez azért van, mert ezek az emberek sohasem törődtek azzal, hogy Isten mit kíván megvalósítani és megszerezni az Ő irányítási munkája révén. Csakis az érdekli őket, hogyan használhatják ki az Isten munkája által teremtett alkalmat arra, hogy áldásokat nyerjenek. Nincsenek tekintettel Isten szívére, teljesen lefoglalják őket a saját kilátásaik és a saját sorsuk. Azok, akik nehezteléssel tekintenek Isten irányítási munkájára, és hiányzik belőlük a legcsekélyebb érdeklődés is az iránt, hogy Isten hogyan menti meg az emberiséget, és mik az Ő szándékai, csak azt csinálják, ami nekik örömet szerez, oly módon, aminek semmi köze Isten irányítási munkájához. Az ő viselkedésükről Isten nem emlékezik meg, nem helyesli azt – és még kevésbé tekint rá kegyesen” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. 3. függelék: Az ember csak Isten irányításának közepette menthető meg). „Az antikrisztusok fontosabbnak látják azt, hogy áldottak legyenek, mint a mennyet, mint az életet, mint az igazságra, a beállítottság megváltozására vagy a személyes üdvösségre való törekvést, és annál is, hogy jól végezzék a kötelességüket és megfelelő színvonalú teremtett lények legyenek. Azt gondolják, hogy megfelelő színvonalú teremtett lénynek lenni, jól végezni a kötelességüket és megmentve lenni csupa jelentéktelen, említésre és megjegyzésre is alig méltó dolog, miközben az áldások elnyerése az egyetlen dolog az egész életükben, amelyet sosem lehet elfelejteni. Bármivel találkoznak is, legyen az bármily nagy vagy kicsi dolog, az áldottsággal kötik össze; rendkívül óvatosak és figyelmesek, és mindig hagynak maguknak menekülőutat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk vagy nincs reményük az áldások elnyerésére). Isten szavainak leleplezéséből láttam, hogy az antikrisztusok azért hisznek Istenben, hogy saját maguk áldásokat és előnyöket kapjanak. Nem törekszenek az igazságra, hogy beállítottságbeli változást érjenek el, és eleget tegyenek Istennek; ehelyett megpróbálják elcserélni a kötelességeikben tett erőfeszítéseiket és áldozataikat Isten áldásaira. Kihasználják Istent, és megpróbálnak alkudozni Vele. Fontosabbnak tartják az áldások elnyerését, mint az igazságra való törekvést vagy a beállítottságbeli változást. Láttam, hogy a saját megnyilvánulásaim pont olyanok, mint egy antikrisztusé. Amióta hinni kezdtem Istenben, mindig hajlandó voltam szenvedni és megfizetni az árat az együttműködésért, akár úgy rendezte a gyülekezet, hogy az újonnan érkezetteket öntözzem, akár úgy, hogy vezető vagy dolgozó legyek. Ez azért volt, mert tudtam, hogy ha több kötelességet végzek, és több jótettet készítek elő, elnyerhetem az üdvösséget, és beléphetek a mennyek országába. De amikor láttam, hogy a gyenge képességem megakadályoz a vezetői kötelesség végzésében, és hogy nem tudom alkalmazni az alapelveket a prédikációk értékelésekor, aggódtam, hogy semmilyen kötelességet nem tudok majd jól végezni, és kirekesztenek, és hogy az üdvösség elnyerésébe vetett reményem elvész. Amikor éreztem, hogy az áldások iránti vágyam szertefoszlott, negatív lettem, ítéletet mondtam magam felett, és lemondtam magamról; a kötelességemben csak a látszatnak tettem eleget, és felületes voltam. Láttam, hogy az Istenbe vetett hitemben és a kötelességemben csak alkudozni próbálok Istennel. Becsapom és kihasználom Istent: egy aljas ember vagyok, akinek a haszon az első. Azzal a szándékkal végeztem a kötelességemet, hogy megpróbáljak alkudozni, ahelyett, hogy a beállítottságom megváltoztatására törekedtem volna. Ha ez így folytatódik, nemcsak hogy nem nyerhetem el az üdvösséget, hanem kirekesztenek, és Isten megbüntet. Amikor erre rájöttem a töprengéseimből, hihetetlen bűntudatot éreztem, ezért letérdeltem, és imádkoztam: „Drága Istenem, Te megajándékoztál a lehetőségével, hogy végezzem a kötelességemet, én mégis folyton ragaszkodom az áldásokra való vágyamhoz. Olyan önző és aljas vagyok! Ó, Istenem, hajlandó vagyok bűnbánatot tartani.”

Később Isten szavain keresztül világosabban megértettem Isten szándékait és elvárásait. Mindenható Isten azt mondja: „Isten kívánsága az, hogy minden ember tökéletessé váljon, hogy végül megnyerje őket, hogy teljesen megtisztuljanak általa, és olyan emberré váljanak, akiket Ő szeret. Mindegy, hogy azt mondom-e nektek, hogy elmaradottak vagy gyenge képességűek vagytok, ez mind tény. Az, hogy ezt mondom, nem bizonyítja, hogy szándékomban áll elhagyni titeket, hogy elvesztettem a belétek vetett reményt, még kevésbé azt, hogy nem vagyok hajlandó megmenteni titeket. Ma azért jöttem, hogy elvégezzem az üdvösségetek munkáját, ami azt jelenti, hogy az általam végzett munka az üdvösség munkájának folytatása. Minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve: ha hajlandó vagy rá, ha törekszel rá, akkor végül képes leszel elérni ezt az eredményt, és egyikőtök sem lesz elhagyatva. Ha gyenge képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a gyenge képességeddel lesznek összhangban; ha jó képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a jó képességeddel lesznek összhangban; ha balga és írástudatlan vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudatlanságoddal lesznek összhangban; ha írástudó vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudásoddal lesznek összhangban; ha idős vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a koroddal lesznek összhangban; ha képes vagy vendégszeretetre, a veled szemben támasztott követelményeim ezzel a képességeddel lesznek összhangban; ha azt mondod, hogy nem tudsz vendégszerető lenni, és csak egy bizonyos feladatot tudsz ellátni, legyen az az evangélium terjesztése, vagy a gyülekezet gondozása, vagy más általános ügyek intézése, az Általam rajtad végzett tökéletesítés azzal a funkcióval lesz összhangban, amit végzel. Hűségesnek lenni, a végsőkig alávetni magad, és az Isten iránti legfőbb szeretetre törekedni – ezt kell megvalósítanod, és nincs jobb gyakorlat, mint ez a három dolog. Végső soron az embernek ezt a három dolgot kell elérnie, és ha el tudja érni, akkor tökéletessé válik. Ám mindenekelőtt valóban törekedned kell, aktívan előre és felfelé kell nyomulnod, és nem szabad passzívnak lenned e tekintetben. Elmondtam, hogy minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve, és mind képesek arra, hogy tökéletesedjenek, ez igaz is, de te nem próbálsz meg jobbá válni a törekvésedben. Ha nem éred el ezt a három kritériumot, akkor végül is ki kell iktatni téged” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten különböző képességet ad az embereknek, és a velük szemben támasztott elvárásai is különbözőek. Azokra, akiknek jó a képességük, a rájuk vonatkozó elvárások érvényesek; és ugyanez igaz azokra is, akiknek gyenge a képességük. Függetlenül attól, hogy jók vagy rosszak a képességeid, amíg fel tudod ajánlani az odaadásodat, gyakorolod az igazságot és eleget teszel Istennek, addig esélyed van az üdvösség elnyerésére. De nem értettem Isten gondos szándékait az emberiség megmentésében. Azt hittem, hogy gyenge képességemmel nem menekülhetek meg, és hogy csak azoknak van reményük, akiknek jó a képességük és gyors a felfogásuk. A nézetem annyira eltorzult volt! Az, hogy valaki elnyerheti-e az üdvösséget, azon alapul, hogy törekszik-e az igazságra, megváltozik-e a beállítottsága, és mutat-e odaadást és alávetettséget a kötelességében. Eszembe jutott egy körzeti vezető, akit ismertem, és aki rendelkezett némi intelligenciával és képességgel. A testvérek mind nagyra tartották őt. De amikor a kötelességét végezte, nem tudott harmonikusan együttműködni másokkal. Diktatórikusan viselkedett, akadályozta és megzavarta a gyülekezet munkáját. Amikor a testvérek elbeszélgettek vele, nem fogadta el, és makacsul nem volt hajlandó bűnbánatot tartani. Végül kiközösítették. Másrészről egy másik nővérnek kicsit gyenge volt a képessége, de meglehetősen buzgó volt. Amikor nehézségekbe ütközött a kötelességében, imádkozott Istenhez, és az igazság keresésére összpontosított, hogy megoldja a saját romlottságát, és képes volt elérni néhány eredményt a kötelességében. Ezekből a tényekből megértettem, hogy még ha valakinek jó is a képessége és gyors a felfogása, nem nyerheti el az üdvösséget, ha nem törekszik az igazságra, és nem változik meg a beállítottsága. Bár gyenge a képességem, mégis gyakorolnom kell minden igazságalapelvet, amit fel tudok fogni, és teljes erőbedobással kell végeznem a kötelességemet. Így, még ha egy napon tényleg nem is leszek alkalmas rá, és elbocsátanak, nem lesz bennem megbánás. Arra is rájöttem, hogy Isten szándéka húzódik meg amögött, hogy nem adott nekem jó képességet és adottságokat. Arrogáns beállítottságom van. Nyilvánvalóan semmi vagyok, de amikor együttműködtem a kötelességeimben a testvérekkel, mégis arrogáns és önelégült voltam, és nem tudtam harmonikusan együttműködni velük. Most a gyenge képességem miatt folyton kudarcokba ütközöm a kötelességemben, így nem lehetek többé arrogáns. Képes vagyok csupán alázatosan végezni a kötelességemet. Amikor van valami, amit nem tudok vagy nem értek, tudok keresni, és el tudom fogadni a testvéreim javaslatait. Ez abban is megakadályoz, hogy a romlott beállítottságommal akadályozást és zavarást okozzak. A gyenge képességem megóv engem!

Ezután imádkoztam Istenhez, és több időt töltöttem azzal, hogy az alapelveken és Isten szavain töprengtem. Egy idő után fejlődtem a kötelességemben, és elértem benne néhány eredményt. Egy nap egy nővérrel beszélgettem a tapasztalataimról, és ő azt mondta: „Tényleg fejlődtél mostanában a korábbiakhoz képest. Nem számít, hogy gyenge a képességed. Amíg hajlandóak vagyunk gyakorolni az igazságot, és el tudjuk nyerni a Szentlélek munkáját, Isten pótolja a gyenge képességből fakadó hiányosságot.” Igazán egyetértettem ezzel, és becsben tartottam azt, amit Isten mond: „Lehet, hogy szegényes a képességetek Isten igéjének megértésére, de azáltal, hogy gyakoroljátok az Ő szavát, Ő orvosolni tudja ezt a hiányosságot [...]” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Ha egyszer megértetted az igazságot, a gyakorlatba kell ültetned azt). Megértettem, hogy Isten nem az ember képességét nézi, hanem azt, hogy tudja-e gyakorolni az igazságot, miután megértette azt. Amikor egy ember gyakorolja az igazságot, Isten az eredendő képessége alapján világosítja meg és vezérli őt, lehetővé téve számára, hogy utat találjon a kötelességében. Hála Istennek!