2024 júliusában a gyülekezetben a szövegalapú munka felügyelője voltam. Mivel egy vezetőt letartóztattak, a társammal együtt környezeti kockázatokkal néztünk szembe, ezért otthon kellett maradnunk, és levelek útján kellett nyomon követnünk a munkát. Kezdetben még képes voltam aktívan nyomon követni a munkát és leveleket írni, hogy megbeszéljem a csapatban felmerülő problémákat. Képes voltam arra is, hogy Isten szavait megkeresve megoldást találjak a csapattagok bármilyen állapotára, és ha volt olyan munka, amit el kellett végezni, siettem, hogy megvalósítsam. Bár egy kicsit elfoglalt voltam, a szívem nem érezte magát annyira fáradtnak. Ahogy a munkaterhem nőtt, és több csoportnak is megoldandó problémái adódtak, arra gondoltam magamban: „Ha minden feladatot nyomon kell követni és részletesen meg kell beszélni, akkor az mennyi gondolkodásba és szellemi erőfeszítésbe fog kerülni? Ráadásul túl sok lenne ennyi munka minden részletét nyomon követni!” Eszembe jutott, hogy az egyik csoportban a testvérek már évek óta végeznek szövegalapú kötelességeket, elsajátítottak néhány alapelvet, és elértek bizonyos eredményeket a kötelességeikben. Úgy éreztem, hogy nem kell annyit aggódnom amiatt a csoport miatt, így ezután már nem is fordítottam sok figyelmet a munkájukra. Néha eszembe jutott, hogy részletesen utánanézzek, vannak-e nehézségeik a kötelességeik elvégzése során, de aztán arra gondoltam: „Sok erőfeszítésbe és gondolkodásba kerülne, hogy megértsem ezeket a részleteket. Felejtsd el. Ezeknek az embereknek elég jó szakmai készségeik és némi munkatapasztalatuk van, hadd csinálják maguk.” Ezután már nem vizsgáltam meg és nem követtem nyomon részletesen annak a csoportnak a munkáját. Egy idő után láttam, hogy ez a csoport napok óta nem küldött be egyetlen prédikációt sem, ezért gyorsan írtam nekik, hogy megtudjam, mi történik. A csoportvezető arról számolt be, hogy az utóbbi időben kapott prédikációk minősége gyenge volt, és nem sokat tudtak beküldeni. Látva, hogy a munka eredményei gyengék, egy kissé csüggedt állapotban volt. Röviden beszélgettem a csoportvezetővel, és arra kértem, hogy vegyen magára terhet, és vezesse az eltérések összegzésében a többieket. Eredetileg részletesebben szerettem volna megvizsgálni ennek a csoportnak a munkáját, de aztán arra gondoltam: „Még van más dolgom is. Sok gondolkodásba és erőfeszítésbe fog kerülni, hogy megértsem és megoldjam ezeket a problémákat. A csoportvezető ismer néhány alapelvet, és a vezetők is összegezték a beküldött prédikációkban lévő problémákat. Az út, amit megbeszéltek, nagyon világos volt, így hagyhatom, hogy maguk tanulmányozzák és mélyedjenek el benne.” Így csak továbbítottam a vezetők leveleit a csoportnak, és nem összegeztem velük a problémákat és eltéréseket. Nem kérdeztem rá a munka részleteire, például arra, hogy hogyan tanulmányoznak, és hogy tudják-e alkalmazni a tanultakat.

Nem sokkal később levelet kaptam a vezetőktől, amelyben az állt, hogy a prédikációs csapat munkája lassan halad, és a beküldött prédikációk minősége gyenge. Arra kértek, hogy sürgősen derítsem ki az okát. Amikor elolvastam ezt a levelet, önvádat éreztem a szívemben, és csak ekkor kezdtem el magamon elgondolkodni. Láttam Isten szavait: „A hamis vezetők munkájának fő jellemzője a doktrínáról való fecsegés és a szlogenek szajkózása. Miután kiadják a parancsaikat, egyszerűen mossák kezeiket az ügyben. Nem kérdeznek a munka későbbi előrehaladásáról; nem kérdezik meg, hogy felmerültek-e problémák, eltérések vagy nehézségek. Amint kiosztják a munkát, késznek tekintik a feladatukat. [...] Ha nem kíséred figyelemmel a munkát, nem teszel semmi többet, miután a munka kiosztásra került, mosod a kezeidet – a hamis vezetők teszik így a dolgokat. Az, hogy valaki nem követi nyomon a munkát, illetve nem nyújt eligazítást azzal kapcsolatban, nem érdeklődik a felmerülő problémákról, illetve nem oldja meg azokat, valamint nem fogja fel a munka előrehaladását és hatékonyságát – ezek szintén hamis vezetők megnyilvánulásai” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). „A hamis vezetők képtelenek valódi munkát végezni – bármit tesznek is, az erős kezdettel indul, de a végére kifullad. A szerepük olyan, mint a ceremóniák megnyitóié: szlogeneket kántálnak és doktrínákat prédikálnak, amikor pedig kiadták a munkát másoknak és rendelkeztek róla, hogy ki legyen a felelős érte, azzal végeztek is. Hasonlóak az üvöltő hangosbemondókhoz, amelyeket Kína vidéki területein találni – ennyi a szerepük. Csupán egy kis előzetes munkát végeznek; a munka hátralévő részében sehol sem látni őket. Ami a konkrét kérdéseket illeti – például, hogy a munka egyes elemei hogy mennek, hogy összhangban vannak-e az alapelvekkel, és hogy hatékonyak-e –, nem tudják rájuk a válaszokat. Soha nem érintkeznek mélyrehatóan az átlagemberekkel, és nem látogatnak el a munkahelyre, hogy megértsék és felfogják minden egyes munkaelem előrehaladását és részleteit. Éppen ezért lehet, hogy a hamis vezetőknek nem az a szándékuk, hogy elkezdjenek bomlasztásokat és zavarásokat okozni vagy különféle gonoszságokat művelni a vezetői megbízatásuk ideje alatt, valójában azonban megbénítják a munkát, késleltetik a gyülekezeti munka minden egyes elemének az előrehaladását, Isten választott népe számára pedig ellehetetlenítik, hogy jól végezze a kötelességeit és belépést nyerjen az életbe. Ha így dolgoznak, ugyan miként vezethetnék el Isten választott népét az Istenben való hit helyes kerékvágásába? Ez azt mutatja, hogy a hamis vezetők semmilyen valódi munkát nem végeznek. Nem követik nyomon a munkát, amelyért felelősnek kellene lenniük, és nem szolgálnak útmutatással és felügyelettel arra vonatkozóan a gyülekezeti munka normális előrehaladásának biztosítása végett; nem végzik el a vezetőknek és dolgozóknak szánt feladatokat, és nem tesznek eleget sem a hűség követelményének, sem a felelősségeiknek. Ez azt igazolja, hogy a hamis vezetők nem végzik hűségesen a kötelességeiket, és hogy felületesek csupán; Isten választott népét és Magát Istent egyaránt becsapják, valamint befolyásolják és akadályozzák az Ő akaratának a végrehajtását. Ez a tény mindenki számára látható” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). Amikor Istennek a hamis vezetőket leleplező szavait olvastam, nagyon megítélve éreztem magam. A hamis vezetők a testi kényelemnek adják át magukat, és felületesek a kötelességeikben. Amikor munkát végeznek, megelégszenek azzal, hogy továbbadják a parancsokat és kiadják az utasításokat; valójában nem felügyelik és nem követik nyomon a munka részleteit, és nem értik meg és nem fogják fel a munkában lévő problémákat. Még ha fel is fedeznek problémákat, nem oldják meg őket azonnal, súlyosan késleltetve a munka előrehaladását. Az én viselkedésem nem pont ugyanilyen volt? Folyamatosan attól féltem, hogy erőfeszítést kell tennem és kimerülök, és egyáltalán nem volt bennem felelősségtudat a kötelességemben. Amikor láttam, hogy az egyik csoportban a prédikációs munka nem hoz eredményeket, csak a látszat kedvéért kérdeztem rá a munkára, és kértem a csapatvezetőt, hogy vezesse a csoporttagokat az eltérések és problémák összegzésében. Még amikor később rájöttem, hogy a csoporttagok továbbra is nehézségek között élnek, akkor sem akartam több erőfeszítést tenni vagy nagyobb árat fizetni a megoldásért. Csak továbbítottam nekik a vezetők leveleit, és arra kértem őket, hogy maguk tanulmányozzanak és mélyedjenek el a dolgokban, anélkül, hogy ténylegesen megoldottam volna a munkában lévő problémákat. Láttam, hogy pont olyan vagyok, mint egy hamis vezető – felelőtlen a kötelességemben, és csak felületesen cselekszem, anélkül, hogy tényleges munkát végeznék. Nem oldottam meg a kötelességemben lévő valós nehézségeket, ami azt jelentette, hogy senki sem kapott utat a kötelességeihez, és a munka holtpontra jutott. Mindez annak a következménye volt, hogy nem végeztem tényleges munkát. Istennek az volt a szándéka azzal, hogy felügyelői kötelességet bízott rám, hogy nyomon kövessem, felügyeljem és beleássam magam a csapat munkájának részleteibe, valamint, hogy megvizsgáljam és megértsem a csapattagok állapotait, felfedezzem a kötelességeikben lévő eltéréseket és problémákat, és képes legyek időben közölni az igazságot, hogy ezeket megoldjam, lehetővé téve a munka normális haladását. Én azonban nem tettem eleget a felelősségeimnek. A kötelességemben megelégedtem a parancsok puszta továbbításával, és azt gondoltam, hogy amíg a munka el van végezve, addig minden rendben van. Azt is gondoltam, hogy mivel annak a csoportnak a tagjai már évek óta végeztek szövegalapú kötelességeket és elsajátítottak néhány alapelvet, nekem nem kell több gondolatot vagy erőfeszítést fordítanom rájuk. Minden munkát rájuk hárítottam, mintha ez magától értetődő lenne, és olyan vezetővé váltam, aki nem avatkozik bele a dolgokba. Belegondolva, bár volt némi tapasztalatuk a kötelességeikben, mindenkinek vannak eltérései és hiányosságai, és néha romlott beállítottságokban élhetnek, ezért folyamatosan vizsgálnom kellett volna a kötelességeikhez való hozzáállásukat, képben kellett volna lennem a munkában lévő problémákkal és nehézségekkel, és ezeket időben meg kellett volna oldanom. Ezek az én felelősségeim voltak. Én azonban mindig csak azt vettem figyelembe, hogyan csökkenthetem a hús-vér testem szenvedését. Egyáltalán nem voltam tekintettel Isten szándékára! Bár kevesebb szellemi erőfeszítést tettem, és a hús-vér estem nem fáradt el annyira, a hús-vér testemre való tekintettel és a kötelességem felületes elvégzésével késleltettem a munka előrehaladását, és vétket követtem el Isten előtt. Amikor erre gondoltam, mély megbánást éreztem és azt, hogy adósa vagyok Istennek.

Ezután elgondolkodtam magamon. Miért voltam a kötelességemben vonakodó több erőfeszítést tenni, és miért voltam folyamatosan felületes és felelőtlen? Olvastam Isten szavait: „Van a hamis vezetőknek egy másik típusa is, amelyikről gyakran beszéltünk, amikor »a vezetők és a dolgozók felelősségének« témájáról beszéltünk. Az ilyen típusú hamis vezetők rendelkeznek némi képességgel, nem nehéz felfogásúak, vannak módjaik, módszereik és terveik a problémák megoldására a munkájuk terén, és amikor valamilyen munkát kapnak, az elvárthoz közeli színvonalon képesek azt megvalósítani. A munka során felmerülő bármilyen problémát fel tudnak fedezni, és némelyiket meg is tudják oldani; amikor hallják a problémákat, amelyeket egyes emberek jelentenek, vagy megfigyelik némelyek viselkedését, megnyilvánulásait, beszédét és cselekedeteit, reagálnak rájuk a szívükben, és megvan a maguk véleménye és hozzáállása. Természetesen ha ezek az emberek törekednek az igazságra és van teherérzetük, akkor ezek a problémák mind megoldhatók. Az olyan típusú emberek felelősségi körébe tartozó munkák során azonban, akikről ma beszélünk, a problémák váratlanul megoldatlanok maradnak. Miért van ez? Azért, mert ezek az emberek nem végeznek valódi munkát. Szeretik a lazaságot és gyűlölik a kemény munkát, csupán felületes erőfeszítéseket tesznek a felszínen, szeretnek tétlenkedni és élvezni a státusz előnyeit, szeretnek parancsolgatni az embereknek, és mindössze jártatják egy kicsit a szájukat, és tesznek néhány javaslatot, s ezzel elvégzettnek tekintik a munkájukat. Semmit sem viselnek a szívükön a gyülekezet valódi munkájából, sem az Isten által rájuk bízott kritikus fontosságú munkákból – nincs meg ez a teherérzetük, és még ha újra meg újra hangsúlyozza is ezeket a dolgokat Isten háza, akkor sem viselik azokat a szívükön. Például nem akarnak beavatkozni Isten házának a filmgyártó és szövegalapú munkájába, sem tudakozódni felőlük, és azt sem akarják megvizsgálni, hogy miként haladnak ezek a fajta munkák, és hogy milyen eredményeket érnek el. Mindössze közvetett módon tudakozódnak valamelyest, és ha már tudják, hogy az emberek el vannak foglalva ezzel a munkával és végzik ezt a munkát, nem törődnek vele tovább. Még ha tökéletesen jól tudják is, hogy problémák vannak a munkában, akkor sem akarnak beszélgetni róluk, és megoldani őket, és nem is tudakozódnak afelől, valamint meg sem vizsgálják, hogy miként végzik az emberek a kötelességeiket. Miért nem tudakozódnak, és miért nem vizsgálják meg ezeket a dolgokat? Azt gondolják, hogy ha megvizsgálják őket, akkor sok problémát kell majd megoldaniuk, ez pedig túlságosan aggasztó lesz. Túlságosan kimerítő lesz az élet, ha állandóan problémákat kell megoldaniuk! Ha túlságosan aggódnak, nem fog többé ízleni nekik az étel, és nem tudnak majd jól aludni, testileg fáradtnak fogják érezni magukat, és akkor nyomorúságos lesz az élet. Ezért van az, hogy amikor látnak egy problémát, kikerülik és figyelmen kívül hagyják, ha tehetik. Mi a probléma az ilyen típusú emberekkel? (Túlságosan lusták.) Mondjátok meg Nekem, kiknek van súlyos problémájuk: a lusta embereknek vagy a gyenge képességű embereknek? (A lusta embereknek.) Miért van súlyos problémájuk a lusta embereknek? (A gyenge képességű emberek nem lehetnek vezetők vagy dolgozók, de valamennyire hatékonyak lehetnek, amikor a képességeik körébe eső kötelességet végeznek. A lusták ezzel szemben semmit sem tudnak elvégezni; még ha vannak is képességeik, az mit sem ér.) A lusta emberek semmit sem tudnak csinálni. Két szóval összefoglalva: hasznavehetetlen emberek; másodosztályú fogyatékosságuk van. Nem számít, mennyire jó képessége van a lusta embereknek, az nem egyéb, mint puszta kirakat; még ha jó képességűek is, semmi haszna. Túlságosan lusták – tudják, hogy mit kellene tenniük, de nem teszik, és még ha tudják is, hogy probléma valami, nem keresik az igazságot a megoldása végett, és noha tudják, hogy milyen nehézségeket kellene elszenvedniük azért, hogy hatékony legyen a munka, mégsem hajlandóak ilyen érdemleges szenvedést elviselni – így aztán nem nyerhetnek el semmilyen igazságot, és nem végezhetnek valóságos munkát. Nem szeretnék elviselni azokat a nehézségeket, amelyeket viselniük kellene az embereknek; csak a kényelemben való elmerülést, az örömteli idők és a szabadidő élvezetét, valamint a szabad és nyugodt élet élvezetét ismerik. Hát nem hasznavehetetlenek? Azok az emberek, akik nem tudnak nehézséget elviselni, nem érdemlik meg az életet. Akik folyton csak parazitaként akarnak élni, lelkiismeret és józan ész nélkül valók; vadállatok, és az ilyen emberek még munkavégzésre is alkalmatlanok. Mivel nem tudnak nehézséget elviselni, még ha végeznek is munkát, nem képesek jól végezni azt, és ha el szeretnék nyerni az igazságot, erre még kevesebb remény van. Az, aki nem tud szenvedni és nem szereti az igazságot, hasznavehetetlen ember; még munkavégzésre sem alkalmas. Vadállat, és szemernyi emberi mivolt sincs benne. Az ilyen embereket ki kell iktatni; csakis ez felel meg Isten szándékainak” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.)). „A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, azt valójában saját magukért teszik – és így mindannyian önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet teljességgel a romlott emberiség létezésének alapzatává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?). Isten azt mondja: „Nem számít, mennyire jó képessége van a lusta embereknek, az nem egyéb, mint puszta kirakat; még ha jó képességűek is, semmi haszna.” „még munkavégzésre sem alkalmas. Vadállat, és szemernyi emberi mivolt sincs benne.” és „ki kell iktatni”. Láttam, hogy Isten mennyire gyűlöli a hamis vezetőket. Bármilyen jó is egy hamis vezető képessége, mivel túlságosan lusták, felelőtlenek a kötelességükben, és nem felügyelik vagy követik nyomon a munka részleteit, még arra is alkalmatlanok, hogy munkát végezzenek, és kivívják Isten gyűlöletét és utálatát. Ezeket a szavakat olvasva úgy éreztem, mintha Isten szemtől szemben ítélne meg, és minden sora a szívembe hasított. Belegondolva, az volt az oka annak, hogy nem voltam hajlandó több szellemi erőfeszítést tenni, hogy túlságosan lusta voltam és túlságosan is átadtam magam a kényelemnek. Mielőtt megtaláltam Istent, gyakran hallottam embereket ilyeneket mondani: „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „Élvezni a bort és a zenét, mennyi időt is kínál valójában az élet?” és „Ragadd meg a napot, és ne törődj a helyes és helytelen dolgokkal.” A Sátán által belém ültetett ezen abszurd elképzelések formáltak és megmérgeztek, ezért szerettem a hús-vér test kényelmében élni, és egy szabad és kényelmes életre törekedtem. Úgy éreztem, hogy az ember csak a jó testi élvezetekkel élhet szabad és könnyed életet. E sátáni túlélési nézetek szerint éltem, és amikor a kötelességem zsúfolt és fárasztó lett, elkezdtem a hús-vér testemre való tekintettel tervezni, és még azokat a dolgokat sem végeztem el, amelyek a képességeimen belül lettek volna. Jól tudtam, hogy a munka lassan halad, és hogy annak a csoportnak a tagjai nehézségekbe ütköztek a kötelességeikben, de nem akartam árat fizetni ezeknek a problémáknak a megoldásáért. Csak arra gondoltam, hogyan dolgozhatnék és szenvedhetnék kevesebbet. A természetem valóban önző és aljas volt, és egyáltalán nem volt bennem semmi emberi mivolt! Isten testet öltött és a földre jött, hogy dolgozzon és megmentse az embereket. Ő soha nem hangoztat jelszavakat, hanem gyakorlatiasan fejezi ki az igazságot, hogy ellássa az embereket aszerint, amiben hiányt szenvednek. Bármilyen nehézségeink és problémáink is vannak nekünk, embereknek, Krisztus fáradhatatlanul és türelmesen beszélget velünk róluk, gyakorlatiasan megoldva a kötelességeinkben felmerülő különféle problémákat és nehézségeket. Láttam, hogy Krisztus nagyon szorgalmas és felelősségteljes a cselekedeteiben. Aztán újra magamra néztem. A kötelességeimben, ahol csak lehetett, felületes voltam, és megpróbáltam a lehető legkevesebbet szenvedni. Annyira lusta és dekadens voltam, és minden integritás és méltóság nékül étem. Ha nem tartok bűnbánatot, végül Isten visszautasít és kiiktat, és tönkreteszem a megmenekülésem esélyét, és amikor Isten munkája véget ér, az lesz az én büntetésem ideje is. Amikor erre gondoltam, rendkívül feldúltnak és bűnösnek éreztem magam. Imádkoztam Istenhez: „Istenem, a kötelességemben állandóan a hús-vér testemre vagyok tekintettel, és nem akarok több erőfeszítést tenni. Csak jelszavakat hangoztatok, és nem végzek tényleges munkát. Kárt okoztam a kötelességemben, és kivívtam a Te utálatodat. Istenem, hajlandó vagyok bűnbánatot tartani. A jövőben hajlandó vagyok fellázadni a hús-vér testem ellen, és gyakorlatias módon megoldani a csapatban lévő valós problémákat, jól végezve a kötelességemet, hogy eleget tegyek Neked.”

Később még többet olvastam Isten szavaiból. Isten azt mondja: „Isten megfelelő képességet és kivételes feltételeket adott neked, lehetővé téve, hogy tisztán láss néhány dolgot, és alkalmas legyél erre a munkára. Neked azonban nem jó a hozzáállásod, hiányzik belőled az odaadás és az őszinteség, és nem akarsz minden tőled telhetőt megpróbálni, hogy jól végezd azt. Ez nagy csalódást okoz Istennek. Ha tehát lusta vagy és mindig úgy érzed, hogy a számodra kijelölt munka problémás és nem akarod azt megtenni, valamint magadban zsémbeskedsz: »Miért engem kérnek meg erre, nem pedig valaki mást?« – akkor az egy ostoba gondolat. Ha egy kötelesség rád esik, az nem szerencsétlen esemény, az megtiszteltetés, neked pedig örömmel el kellene fogadnod; nem fogod kimeríteni magad azzal, ha azt a kötelességet végzed, amit végezned kell. Ezzel szemben, ha jól végzed a kötelességedet, megérted az igazságot és megoldod a problémákat, békésnek és nyugodtnak fogod érezni magad a szívedben, és nem okozol majd csalódást Istennek. Isten előtt hited lesz, és képes leszel emelt fővel viselni magad” (Az Ige, VII. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (11.)). „Nem fogunk valami nagy küldetés, kötelesség vagy felelősség teljesítéséről beszélni, de legalább valamit el kell érned. Az egyházban például egyesek minden erőfeszítésüket az evangélium prédikálásának kötelességébe fektetik, ennek szentelik egész életük energiáját, nagy árat fizetnek érte és sok embert megnyernek. Emiatt úgy érzik, hogy nem hiába élték az életüket, és hogy az értéket és vigaszt tartogat számukra. Amikor betegséggel és halállal néznek szembe, vagy amikor összegezik az egész életüket, visszagondolnak mindenre, amit valaha tettek, az útra, amelyet bejártak, és vigaszt találnak a szívükben; mentesek az önvádtól és a megbánástól. Egyesek nem kímélik az erejüket, miközben gyülekezetvezetőként szolgálnak, vagy a munka egy bizonyos aspektusáért felelősek. Megtesznek minden tőlük telhetőt, minden erejüket beadva, szívük minden vérét feláldozva és megfizetve az árat az általuk végzett munkáért. Öntözésük, vezetésük, segítségük és támogatásuk révén sokan, akik a negativitás és gyengeség közepette vannak, erőssé válnak és szilárdan megállnak, nem hátrálnak meg, hanem visszatérnek Isten jelenlétébe, és végül még bizonyságot is tesznek Mellette. Ezen túlmenően vezetésük ideje alatt számos jelentős feladatot megvalósítanak, nem kevés gonosz embert kitakarítanak, Isten választottai közül sokat megvédenek, valamint számos jelentős veszteséget helyrehoznak. Ez mind és még több is az ő vezetésük alatt történik. Visszatekintve az általuk bejárt útra, felidézve az elvégzett munkájukat és az évek során fizetett árat, nem éreznek megbánást vagy lelkiismeretfurdalást. Nem éreznek lelkifurdalást, amiért ezeket a dolgokat tették, és azt hiszik, értékes életet élnek, és békében vannak és megvigasztalódtak a szívükben. Milyen csodálatos ez! Hát nem ezt a gyümölcsöt nyerték? (De igen.) Ez a békesség és vigaszérzés, valamint a megbánás hiánya az eredménye és a gyümölcse a pozitív dolgokra és az igazságra való törekvésnek. Ne mérjük magas mércével az embereket. Vegyünk egy olyan helyzetet, amikor egy ember szembekerül egy olyan feladattal, amelyet el kellene végeznie, vagy amelyet hajlandó elvégezni az élete során. Miután megtalálta a helyét, szilárdan megáll a pozíciójában, megtartja azt, szívének minden vérét és minden erejét feláldozza, és jól végzi és befejezi azt, amin dolgoznia kell, és amit véghez kell vinnie. Amikor végül Isten elé áll számot adni, viszonylag elégedettnek érzi magát, a szívében nincs lelkiismeretfurdalás vagy megbánás. Vigaszt érez és úgy érzi, hogy nyert valamit, hogy értékes életet élt” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (6.)). Isten szavain elmélkedve megértettem Isten szándékát. Isten ajándékokkal és képességgel áldott meg, és lehetőséget adott nekem, hogy felügyelő legyek, abban a reményben, hogy árat fizetek a kötelességemben, komoly és felelősségteljes leszek a cselekedeteimben, és teljes szívemből jól végzem a kötelességemet. Csak így lehet értelme az életemnek. Ha a kötelességemben állandóan lusta vagyok és a kényelemnek adom át magam, akkor bár a hús-vér testem nem fog túl sokat szenvedni, kárt okozok a munkában. Ez olyasmi, ami kivívja Isten utálatát. Most Isten munkája elérte az utolsó kritikus pillanatát. Ha továbbra is a hús-vér testemre leszek tekintettel, és nem fordítom az időmet és energiámat a kötelességemre, akkor amikor Isten munkája befejeződik, örök megbánással maradok. Meg kellett változtatnom a kötelességemhez való hozzáállásomat, komolynak és felelősségteljesnek kellett lennem, és teljes szívemmel és erőmmel jól kellett végeznem a kötelességemet; amikor problémákat fedezek fel, Istenre kell támaszkodnom és az igazságot kell keresnem a megoldásukhoz, és gyakorlatias módon kell valódi munkát végeznem. Ezt követően valóban utánajártam és kivizsgáltam a prédikációk gyenge minőségének okát. Elsősorban azért volt, mert a testvérek nem értették meg megfelelően a prédikációk szűrésének alapelveit, és nem tudták alkalmazni, amit tanultak. E problémákra reagálva átnéztem néhány prédikációt, és velük együtt tanulmányoztam az alapelveket, és amikor problémákat és eltéréseket fedeztünk fel, azonnal beszélgettünk róluk és kijavítottuk őket. Elértünk bizonyos eredményeket a kötelességeinkben. Bár több időbe és energiába került, és a hús-vér testem egy kicsit többet szenvedett, a szívem békésnek és nyugodtnak érezte magát. Ugyanakkor azáltal, hogy a csapattagokkal együtt tanulmányoztam az alapelveket, én is jobban megértettem őket. Mindezeket az eredményeket a munkában való tényleges részvétel révén értük el.

Ezt követően a többi csapat munkáját is nyomon követtem, miközben a prédikációs csapat munkájára is figyeltem. Részletesen, egyenként megbeszéltem a testvérekkel a vezetők által bevezetett alapelveket, és időben megbeszéltük és megoldottuk a munkában talált eltéréseket. Egyszer a vezetők rámutattak, hogy bár a prédikációs csapat sok prédikációt küldött be, a minőségük gyenge volt, és arra kértek, hogy azonnal beszélgessek velük, hogy megfordítsam a helyzetet. Azt gondoltam magamban: „Még van néhány feladatom, amit el kell végeznem. Ha levelet írok a prédikációs csapatnak, hogy megbeszéljem velük ezt, az több időbe és energiába fog kerülni, és a hús-vér testem többet fog szenvedni. Miért nem csak röviden közlöm velük a dolgot, a vezetők levelét is belevéve, és megkérem őket, hogy a jövőben jobban figyeljenek?” Azonban ezután elolvastam Isten szavait: „Amikor felületes akarsz lenni, bármikor, amikor sunnyogni akarsz és lustálkodni, és bármikor, amikor elterelődik a figyelmed vagy szórakozni akarsz, meg kellene fontolnod: »Ha így viselkedem, ez azt jelenti, hogy megbízhatatlan vagyok? Beleadom a szívemet kötelességem végzésébe? Azáltal, hogy ezt teszem, kudarcot vallok abban, hogy odaadó legyek? Megbuktam abban, hogy eleget tegyek a megbízásnak, amellyel Isten megbízott?« Így kellene elgondolkodnod önmagadon. Ha megtudod, hogy mindig felületes vagy a kötelességedben, hogy nem vagy odaadó, és hogy fájdalmat okoztál Istennek, mit kellene tenned? Azt kellene mondanod: »Akkor éreztem, hogy itt valami baj van, de nem kezeltem problémaként; csak hanyagul elsiklottam felette. Mostanáig nem vettem észre, hogy tényleg felületes voltam, hogy nem tettem eleget a felelősségemnek. Valóban nincs lelkiismeretem és józan eszem!« Megtaláltad a problémát és egy kicsit megismerted magadat – tehát most meg kell változnod! A hozzáállásod a kötelességed végzéséhez rossz volt. Úgy kezelted, mint egy plusz feladatot és csak felületes erőfeszítést tettél, és nem adtad bele a szívedet. Ha újra ilyen felületes vagy, imádkoznod kell Istenhez és hagynod kell, hogy megfegyelmezzen és fenyítsen. Csak akkor tudsz igazán bűnbánatot tartani, ha ilyen elszántsággal rendelkezel a kötelességed végrehajtásában. Csak akkor változtál meg, amikor a lelkiismereted tiszta, és a kötelességed végzéséhez való hozzáállásod megváltozott” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak Isten szavainak gyakori olvasása és az igazságról való elmélkedés révén lehet követendő út). Isten szavain elmélkedve arra gondoltam, hogy a múltban túlságosan lusta voltam a kötelességem elvégzésében, és nem voltam hajlandó szenvedni vagy sok szellemi erőfeszítést tenni, ami késleltette a munkát. Meg kellett változtatnom a kötelességemhez való hozzáállásomat, és nem merülhettem el állandóan a kényelemben, mint a múltban. Fel kellett lázadnom a húsv-vér test ellen, és teljesítenem kellett azokat a felelősségeket, amelyeket teljesítenem kellett. Ezt követően írtam egy levelet, hogy közösséget tartsak az eltéréseikről, és részletesen rámutassak egy előremutató útra. Egy idő után a beküldött prédikációik minősége javult. Most, bár a munkateher még mindig nagy és megterhelő, a kötelességemhez való hozzáállásom megváltozott, és megfelelően rangsorolom a munkámat, ténylegesen részt veszek, felügyelem és nyomon követem a csapat munkájának részleteit. Amikor nehézségekbe ütközünk, keresem az igazságot, és a testvérekkel együtt megoldjuk őket, és a munka lassan javulni kezdett. Bár nagyobb árat fizetek, és a hús-vér testem egy kicsit többet szenved, a szívem békésnek és nyugodtnak érzi magát. Hálát adok Istennek, hogy elvezetett ehhez az átalakuláshoz.