2021 novemberében történt. Megválasztottak gyülekezetvezetőnek. Eleinte aktívan tanultam a társaimtól, és részt vettem a különböző feladatokban, és bár ez egy kicsit mozgalmas és fárasztó volt, nagyon elégedettnek éreztem magam. Egy idő után rájöttem, hogy a gyülekezeti munka különböző területein felmerülő problémáknak utána kell járnom, nyomon kell követnem azokat, és részt kell vennem a megoldásukban, ami sok időt és energiát igényel. Ha ténylegesen részt vennék minden feladatban, nem lennék még elfoglaltabb és fáradtabb? Eredetileg én felügyeltem az evangelizációs munkát, de sok mindent nem értettem, amikor elkezdtem, és ahhoz, hogy jól végezzem, több időt és energiát kellett fordítanom a tanulásra és a keresésre. Úgy gondoltam, hogy mivel Mo Lit éppen elbocsátották, nem jelenthet számára gondot, hogy ő felügyelje az evangelizációs munkát. Elvégre korábban is volt már vezető, és nálam jobban kell értenie, hogyan kell megvalósítani és nyomon követni az evangelizációs munkát. Úgy éreztem, hogy ha egy tapasztalt személy irányítja a munkát, a dolgok sokkal könnyebbek lesznek számomra. Ezután egy ideig engedtem, hogy Mo Li felügyelje az evangelizációs munkát, és minden egyes összejövetelen megkérdeztem tőle, hogyan halad az evangelizációs munka. Meghallgattam, ahogy elmondja, hogy a szükséges munkát végrehajtották, azt hittem, a dolgok jól mennek, és csak azt mondtam neki, hogy továbbra is legyen a helyzet magaslatán. Tudtam, hogy vezetőként nyomon kell követnem a munka részleteit, de nem akartam túlságosan kifárasztani magam. Úgy gondoltam, ez így rendben van, hogy Mo Li a felelős, ezért ritkán érdeklődtem az evangelizációs munka felől. Egészen addig volt ez így, amíg a felsőbb vezetők nem küldtek egy levelet, amelyben azt kérdezték, hogy az evangélium mely potenciális befogadóinak lehet prédikálni, és melyeknek nem. Megdöbbentem, mivel nem értettem ezeket a konkrét részleteket. Később megkérdeztem erről Mo Lit, de kiderült, hogy neki csak általános megértése van erről, és hogy ő sem ismeri az evangélium potenciális befogadóival kapcsolatos részleteket, és valójában nem is követi nyomon ezeket. Elállt a szavam, és erre gondoltam. „Te felügyeled az evangelizációs munkát, és mégsem érted meg annak részleteit! Nem végzel tényleges munkát!” Később utánanéztem a részleteknek, és csak ekkor jöttem rá, hogy Mo Li szokásos módja az evangelizációs munkarendek megvalósítására csak annyi volt, hogy átolvasta azokat, és hogy nem végzett semmilyen részletes közösségvállalást vagy előkészítést. Amikor hallottam, hogy a testvérek erről beszámoltak, nyugtalanságot éreztem. Hogyan végezhette Mo Li ilyen felületesen a kötelességét? Felismertem, hogy a fő probléma velem van. Általában csak az összejövetelek során szerveztem a munkát, és bár mondtam a testvéreknek, hogy több energiát fordítsanak a kötelességeikre, és támaszkodjanak Istenre, amikor nehézségekkel kell szembenézniük, valójában csak doktrínákban és szlogenekben beszéltem, és ritkán érdeklődtem a munka részleteiről, ami olyan volt, mintha mosnám a kezeimet az ügyben. Éppen úgy, mint az evangelizációs munka esetében, miután kiosztottam a feladatokat, csak vártam, hogy Mo Li elvégezze a munkát, míg én csak hátradőltem, és learattam a hasznot. Hogyan tudnám így jól végezni a kötelességeimet? A munkával kapcsolatos problémákat mind az okozta, hogy elmerültem a kényelemben, és felületes voltam. Emlékszem, hogy akkoriban az evangéliumnak két potenciális befogadója volt, de mivel nem néztem utánuk, és nem követtem nyomon őket időben, késett az evangélium hirdetése számukra. Később a prédikátor figyelmeztetett engem: „Egy hónapja vagy vezető – miért nem érted még mindig ezeket a feladatokat? Tényleg el kellene gondolkodnod magadon.”

Az áhítataim alatt Isten szavait olvastam: „A hamis vezetők munkájának fő jellemzője a doktrínáról való fecsegés és szlogenek szajkózása. Miután kiadják a parancsaikat, egyszerűen mossák kezeiket az ügyben. Nem kérdeznek a munka későbbi előrehaladásáról; nem kérdezik meg, hogy felmerültek-e problémák, eltérések vagy nehézségek. Amint kiosztják a munkát, késznek tekintik a feladatukat. Ami azt illeti, vezetőként – miután elrendezted a munkát – figyelemmel kell kísérned a munka előrehaladását. Még ha nem is ismerős számodra az adott munkaterület – még ha semmilyen ismereted nincs is róla – meg tudod találni a módját, hogy elvégezd a munkádat. Kereshetsz valakit, aki valóban felfogja, aki érti a szóban forgó szakmát, hogy elvégezze az felülvizsgálatot és javaslatokat tegyen. A javaslataiból meghatározhatod a megfelelő alapelveket, és így figyelemmel tudod majd kísérni a munkát. Akár ismerős számodra a szóban forgó szakma, illetve akár érted azt, akár sem, legalább felügyelned kell a munkát, figyelemmel kell kísérned, és folyamatosan tudakozódnod és kérdezősködnöd kell az előrehaladásáról. Fenn kell tartanod az ilyen ügyek megértését; ez a felelősséged, a munkád része. Ha nem kíséred figyelemmel a munkát, nem teszel semmi többet, miután a munka kiosztásra került, mosod a kezeidet – a hamis vezetők teszik így a dolgokat. Az, hogy valaki nem követi nyomon a munkát, illetve nem nyújt iránymutatást azzal kapcsolatban, nem érdeklődik a felmerülő problémákról, illetve nem oldja meg azokat, valamint nem fogja fel a munka előrehaladását és hatékonyságát – ezek szintén hamis vezetők megnyilvánulásai” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). „Mivel a hamis vezetők nem tájékozódnak a munka előrehaladásáról, és mivel képtelenek azonnal felismerni a felmerülő problémákat, nemhogy megoldani azokat, ez gyakran ismétlődő késedelmekhez vezet. Bizonyos munkáknál, mivel az emberek nem fogják fel az alapelveket, és senki sem alkalmas arra, hogy felelősséget vállaljon érte vagy uralja azt, a munkát végzők gyakran negatív, passzív és várakozó állapotban vannak, ami súlyosan befolyásolja a munka előrehaladását. Ha a vezetők megfelelően teljesítették volna a feladataikat – ha uralták volna a munkát, előremozdították volna, felügyelték volna, és találtak volna valakit, aki érti az adott területet, hogy vezesse a munkát, akkor a munka gyorsabban haladt volna, ahelyett, hogy ismétlődő késedelmeket szenvedett volna. A vezetők számára tehát létfontosságú, hogy megértsék és felfogják a munka állapotát. Természetesen az is nagyon szükséges, hogy a vezetők megértsék és felfogják, hogyan halad a munka, mivel az előrehaladás a munka hatékonyságával és az elérendő eredményekkel függ össze. Ha a vezetők és a dolgozók nem fogják fel, hogyan halad a gyülekezet munkája, és nem követik nyomon vagy felügyelik a dolgokat, akkor a gyülekezet munkájának előrehaladása biztosan lassú lesz. Ez annak a ténynek köszönhető, hogy a kötelességeket végző emberek többsége súlyosan hitvány, nincs benne felelősségérzet, és gyakran negatív, passzív és felületes. Ha nincs olyan felelősségérzettel és munkaképességgel rendelkező ember, aki ténylegesen felelősséget vállalna a munkáért, időben tájékozódna a munka előrehaladásáról, valamint irányítaná, felügyelné, fegyelmezné és megmetszené a kötelességeket végző személyzetet, akkor természetesen a munka hatékonysága nagyon alacsony lesz, a munka eredményei pedig nagyon gyengék lesznek. Ha a vezetők és a dolgozók még ezt sem látják tisztán, akkor ostobák és vakok. Így a vezetőknek és a dolgozóknak azonnal meg kell vizsgálniuk, nyomon kell követniük és fel kell fogniuk a munka előrehaladását, meg kell vizsgálniuk, hogy a kötelességeket végző embereknek milyen megoldandó problémáik vannak, valamint meg kell érteniük, mely problémákat kell megoldani a jobb eredmények elérése érdekében. Ezek a dolgok mind rendkívül fontosak, egy vezetőként tevékenykedő embernek tisztában kell lennie ezekkel a dolgokkal. Ahhoz, hogy jól végezd a kötelességedet, nem szabad olyannak lenned, mint egy hamis vezető, aki végez némi felszínes munkát, majd úgy gondolja, hogy jól végezte a kötelességét. A hamis vezetők gondatlanok és nemtörődömök a munkájukban, nincs felelősségérzetük, nem oldják meg a problémákat, amikor azok felmerülnek, és bármilyen munkát végeznek is, csak a felszínét súrolják és felületesen közelítenek hozzá; csupán hangzatos szavakat szólnak, doktrínákat és üres beszédet szajkóznak, és ímmel-ámmal végzik a munkájukat. Általában ilyen az állapota annak, ahogyan a hamis vezetők végeznek munkát. Bár az antikrisztusokkal összevetve a hamis vezetők semmiféle nyílt gonoszságot nem tesznek és nem követnek el szándékosan gonoszságot, amikor a munkájuk hatékonyságát nézed, joggal lehet felületesként jellemezni őket, olyanként, aki nem visel terhet, felelőtlen és nem hű a munkájához” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). Isten szavai rámutattak arra a hozzáállásra, amellyel egy vezetőnek és dolgozónak a munkája során rendelkeznie kell, nevezetesen, hogy aktívan nyomon kövesse a munka előrehaladását, érdeklődjön róla, és járjon utána annak, és hogy megoldja a különböző problémákat és nehézségeket, biztosítva a munka zökkenőmentes előrehaladását. Ezek a vezető feladatai. Még ha valaki tapasztalatlan is, akkor is kereshet olyanokat, akik értenek a szakmához, és ezen keresztül megtalálhatja a gyakorlás alapelveit, hogy képes legyen a munka nyomon követésére. De egy hamis vezető nem fogja fel a munka aktuális feltételeit vagy előrehaladását, és nem érti, hogy az egyes feladatoknak milyen eredményeket kell hozniuk, és mi van az emberekkel. Felszínesen és felületesen dolgozik, csak rutinszerűen cselekszik, és nem végez tényleges munkát, ami miatt a munka nem halad előre. Amit Isten leleplezett, az pontosan az én viselkedésem volt. Az evangelizációs munkában a kezdeti értetlenségemet ürügyként használtam fel, és átadtam a munkát Mo Linek, hogy felügyelje. Azt gondoltam, hogy mivel ő már volt vezető, és ismeri az evangelizációs munkát, képesnek kell lennie arra, hogy vállalja, de később nem követtem nyomon azt, és nem érdeklődtem arról, hogy az evangéliumnak hány potenciális befogadója van, akinek prédikálni lehetne, vagy arról, hogy a testvéreknek milyen problémáik vagy nehézségeik vannak a kötelességeikben. Sőt, azt hittem, hogy mivel Mo Li szerint a munkát már végrehajtották, és ő nem említett semmilyen nehézséget, nincs sok okom az aggodalomra, ezért nem vettem részt az evangelizációs munkában. Vezetőként az én feladatom lett volna, hogy nyomon kövessem, átnézzem, és felügyeljem a munka minden elemének előrehaladását és állapotát, és még ha a nővérre bíztam is az evangelizációs munka felügyeletét, nekem kellett volna nyomon követnem, felügyelnem, és átnéznem a részleteket. Ha a munka nem hozott eredményeket, nekem kellett volna megtalálnom és időben megoldanom a problémákat és nehézségeket. De a munkámat másokra toltam rá, és elkezdtem felvenni egy nemtörődöm hozzáállást, és ennek eredményeként az evangelizációs munka késedelmet szenvedett. A felszínen úgy tűnt, hogy végzem a kötelességemet anélkül, hogy bármi gonoszságot tennék, de mint vezető, a hús-vér testet szolgáltam ki, és nem végeztem tényleges munkát, ami ahhoz vezetett, hogy az evangelizációs munka nem hozott eredményt. Hamis vezető voltam, és teljesen érdemtelen erre a kötelességre. Erre gondolva mélységes megbánást éreztem. Nem tudtam tovább így folytatni, és gyorsan meg kellett változtatnom a kötelességeimhez való hozzáállásomat. Ezután elkezdtem ténylegesen nyomon követni az evangelizációs munkát, és amikor problémákat fedeztem fel a munkában, közösséget vállaltam, hogy megoldjam azokat. Az evangelizációs munka fokozatosan kezdett eredményeket hozni. Miután egy ideig dolgoztam, azt hittem, hogy egy kicsit megváltoztam, de meglepetésemre nem sokkal később ismét feltárultam.

Néhány hónappal később áthelyeztek egy másik gyülekezetbe, hogy felügyeljem a munkát, ahol az elsődleges feladatom a gyülekezet megtisztítási munkájának felügyelete volt. Láttam, hogy néhány anyag hiányos, ezért beszélgettem a megtisztítási munkát végző testvérekkel. Mivel azonban ők csak most kezdték meg a képzést, nem fogták fel az alapelveket, és nem tudtak megbirkózni a legfontosabb szempontokkal, ami azt eredményezte, hogy az általuk kiegészített anyagok hiányosak voltak, és folyton át kellett dolgozniuk őket. Egyszer láttam, hogy az általuk kiegészített anyagokból még mindig hiányoznak a részletek, és ezt gondoltam magamban: „Többször is beszéltem már ezekről az alapelvekről. Bár elméletben értik őket, amikor a gyakorlatban különböző helyzetekkel szembesülnek, nem tudják, mit tegyenek.” Ez nem azt jelentette, hogy ténylegesen végig kellett volna vezetned őket néhány anyag összeállításán, hogy fel tudjanak zárkózni? Hogy így hatékonyabban végezzék a kötelességeiket. Én is így gondoltam, de aztán újból megfontoltam ezt, és erre gondoltam: „Ha segítek nekik összeállítani az anyagokat, az sok időt és energiát vesz igénybe. Már így is nagyon elfoglalt vagyok a kötelességeimmel, szóval ki tudja, milyen kimerítő lenne ez? Ráadásul én nem hanyagolom el ezeket a feladatokat – gyakorolniuk kell, és nem lesz gond, ha csak felügyelem és ellenőrzöm őket. Így majd némi előrehaladást érnek el.” Ezeket a dolgokat szem előtt tartva, csak közösséget és elemzést adtam nekik, és hagytam, hogy ők maguk egészítsék ki ezeket az anyagokat. Még mindig voltak hiányosságok, és rengeteg anyagot kellett átdolgozni, ami komolyan hátráltatta az előrehaladást. Később egy összejövetelen a felsőbb vezetők értesültek arról, hogy a megtisztítási munka hogyan halad, és jelezték nekem: „Bár a testvéreknek közösséget és elemzést adtál ezekről a feladatokról, mindegyik anyagot többször ki kellett egészíteniük, és ez nagyon késleltette az előrehaladást. Most velük kell tartanod az anyagok összegyűjtésében és rendszerezésében, ténylegesen képezned kell őket, és javítanod kell a kötelességeik hatékonyságát. Ez is feladata egy vezetőnek és dolgozónak.” Amikor a vezetők jelezték ezt nekem, némileg bűntudatom támadt. Ha ténylegesen részt vettem volna ebben a feladatban, akkor a munka nem késett volna olyan sokáig.

Az összejövetel során Isten szavait olvastuk. „Van a hamis vezetőknek egy másik típusa is, amelyikről gyakran beszéltünk, amikor »a vezetők és dolgozók felelősségeinek« témájáról beszélgettünk. Az ilyen típusú hamis vezetők rendelkeznek némi képességgel, nem nehéz felfogásúak, vannak módjaik, módszereik és terveik a problémák megoldására a munkájuk terén, és amikor valamilyen munkát kapnak, az elvárthoz közeli színvonalon képesek azt megvalósítani. A munka során felmerülő bármilyen problémát fel tudnak ismerni, és némelyiket meg is tudják oldani; amikor hallják a problémákat, amelyeket egyes emberek jelentenek, vagy megfigyelik némelyek viselkedését, megnyilvánulásait beszédét és cselekedeteit, reagálnak rájuk a szívükben, és megvan a maguk véleménye és hozzáállása. Természetesen, ha ezek az emberek törekednek az igazságra és van teherérzetük, akkor ezek a problémák mind megoldhatók. Az olyan típusú emberek felelősségi körébe tartozó munkák során azonban, akikről ma beszélgetünk, a problémák váratlanul megoldatlanok maradnak. Miért van ez? Azért, mert ezek az emberek nem végeznek valódi munkát. Szeretik a lazaságot és gyűlölik a kemény munkát, csupán felületes erőfeszítéseket tesznek a felszínen, szeretnek tétlenkedni és élvezni a státuszból fakadó előnyöket, szeretnek parancsolgatni az embereknek, és mindössze jártatják egy kicsit a szájukat és tesznek néhány javaslatot, s ezzel elvégzettnek tekintik a munkájukat. Semmit sem viselnek a szívükön a gyülekezet valódi munkájából, sem az Isten által rájuk bízott kritikus fontosságú munkákból – nincs meg ez a teherérzetük, és még ha újra meg újra hangsúlyozza is ezeket a dolgokat Isten háza, akkor sem viselik azokat a szívükön. Például nem akarnak beavatkozni Isten házának a filmgyártó vagy szövegalapú munkájába sem tudakozódni felőlük, és azt sem akarják megvizsgálni, hogy miként haladnak ezek a fajta munkák, és hogy milyen eredményeket érnek el. Mindössze közvetett módon tudakozódnak valamelyest, és ha már tudják, hogy az emberek el vannak foglalva ezzel a munkával és végzik ezt a munkát, nem törődnek vele tovább. Még ha tökéletesen jól tudják is, hogy problémák vannak a munkában, akkor sem akarnak beszélgetni róluk és megoldani őket, és nem is tudakozódnak afelől, valamint meg sem vizsgálják, hogy miként végzik az emberek a kötelességeiket. Miért nem tudakozódnak, és miért nem vizsgálják meg ezeket a dolgokat? Azt gondolják, hogy ha megvizsgálják őket, akkor sok problémát kell majd megoldaniuk, ez pedig túlságosan aggasztó lesz. Túlságosan kimerítő lesz az élet, ha állandóan problémákat kell megoldaniuk! Ha túlságosan aggódnak, nem fog többé ízleni nekik az étel, és nem tudnak majd jól aludni, testileg fáradtnak fogják érezni magukat, és akkor nyomorúságos lesz az élet. Ezért van az, hogy amikor látnak egy problémát, kikerülik és figyelmen kívül hagyják, ha tehetik. Mi a probléma az ilyen típusú emberekkel? (Túlságosan lusták.) Mondjátok meg Nekem, kiknek van súlyos problémájuk: a lusta embereknek vagy a gyenge képességű embereknek? (A lusta embereknek.) Miért van súlyos problémájuk a lusta embereknek? (A gyenge képességű emberek nem lehetnek vezetők vagy dolgozók, de valamennyire hatékonyak lehetnek, amikor a képességeik körébe eső kötelességet végeznek. A lusták ezzel szemben semmit sem tudnak elvégezni; még ha vannak is képességeik, az mit sem ér.) A lusta emberek semmit sem tudnak csinálni. Két szóval összefoglalva: hasznavehetetlen emberek; másodrendű fogyatékosságuk van. Nem számít, mennyire jó képessége van a lusta embereknek, az nem egyéb, mint puszta kirakat; még ha jó képességűek is, semmi haszna. Túlságosan lusták – tudják, hogy mit kellene tenniük, de nem teszik, és még ha tudják is, hogy probléma valami, nem keresik az igazságot az eloszlatása végett, és noha tudják, hogy milyen nehézségeket kellene elszenvedniük azért, hogy hatékony legyen a munka, mégsem hajlandóak ilyen érdemleges szenvedést elviselni – így aztán nem nyerhetnek el semmilyen igazságot, és nem végezhetnek valóságos munkát. Nem szeretnék elviselni azokat a nehézségeket, amelyeket viselniük kellene az embereknek; csak a kényelemben való elmerülést, az örömteli idők és a szabadidő élvezetét, valamint a szabad és nyugodt élet élvezetét ismerik. Hát nem hasznavehetetlenek? Azok az emberek, akik nem tudnak nehézséget elviselni, nem érdemlik meg az életet. Akik folyton csak parazitaként akarnak élni, lelkiismeret és józan ész nélkül valók; vadállatok, és az ilyen emberek még munkavégzésre is alkalmatlanok. Mivel nem tudnak nehézséget elviselni, még ha végeznek is munkát, nem képesek jól végezni azt, és ha el szeretnék nyerni az igazságot, erre még kevesebb remény van. Az, aki nem tud szenvedni és nem szereti az igazságot, hasznavehetetlen ember; még munkavégzésre sem alkalmas. Vadállat, és szemernyi emberi mivolt sincs benne. Az ilyen embereket ki kell iktatni; csakis ez felel meg Isten szándékainak” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.)). Isten leleplezi, hogy a fő ok, amiért a hamis vezetők nem végeznek tényleges munkát, az a lustaság. Elmerülnek a testi kényelemben, szeretnek parancsolgatni az embereknek, és nem akarják megoldani a problémákat, még akkor sem, ha látják azokat. Nem viselnek terhet, és nincs felelősségérzetük a kötelességeikben, és bármennyire is jó képességűek, mégis haszontalanok. Úgy éreztem, mintha a hamis vezetők különböző viselkedésformái, amelyeket Isten leleplezett, a saját viselkedésem leírásai lennének. Az utóbbi időkben a kötelességem csak abból állt, hogy parancsolgattam az embereknek. Csak beszéltem, és mindig csak alapszinten érdeklődtem arról, hogyan mennek a dolgok. Nem kerestem eredményeket, és nem oldottam meg problémákat, és lényegében nem végeztem tényleges munkát, csak élveztem a státuszomból fakadó előnyöket. Láttam, hogy Isten szerint a lusta embereknek jellemhibáik vannak, hogy nem hajlandóak szenvedni, és áldozatot hozni a kötelességeikben, hiányzik belőlük a lelkiismeret és a józan ész, hogy még a munkájuk sem megfelelő színvonalú, és hogy Isten igazán utálja az ilyen embereket. Ez nagyon felzaklatott. Nem teljesítettem a feladataimat a kötelességemben, és soha nem számítottam arra, hogy olyan emberré válok, akit Isten utál. Az, hogy vezetői kötelességet végezhettem, már nagy felemelés volt Isten részéről, olyan lehetőség, amelyet Isten azért adott, hogy képezzem magam. Mindent meg kell tennem, hogy jól végezzem ezt a kötelességet, és ez az életben való növekedésemnek is hasznára válna. Világos volt számomra, hogy az emberek megtisztításához szükséges anyagokat rendszerező testvérek éppen csak elkezdték a betanulást, és hogy nem fogták fel az alapelveket, és még többszöri kiegészítés után is hiányosak voltak az anyagok. Ha ez így folytatódna, az késleltetné a munkát. Alaposabban át kellett volna gondolnom ezt a kérdést, és részletes útmutatást kellett volna adnom nekik. Személyesen vezetnem kellett volna őket néhány anyag összeállításában, hogy minél hamarabb fel tudják fogni az alapelveket. De úgy éreztem, hogy sok időt és energiát emésztene fel, ha személyesen vezetném őket az anyagok összeállításában, ami testi szenvedést és fáradtságot jelentene, ezért nem akartam ténylegesen megoldani ezt a kérdést. Még kifogásokat is találtam, mondván, hogy saját maguknak kell gyakorolniuk, hogy fejlődjenek. Ennek eredményeként több anyag sokáig nem került kiegészítésre. Valójában ezeket a problémákat meg lehetett volna oldani, ha jobban átgondolom a dolgot, és áldozatot hozok, de túl lusta voltam, csak a hús-vér testemre gondoltam a kötelességeimben. Felületes volt a hozzáállásom, nem viseltem terhet, és nem volt felelősségérzetem a munkában, ennek következtében a megtisztítási munka késedelmet szenvedett. Ha így folytatnám, Isten kirekesztene engem. Nem folytathatom azt, amit eddig tettem. Vállalnom kell a feladataimat, és jól kell végeznem a kötelességeimet Isten követelményei szerint.

Később tovább olvastam Isten szavait, és nyertem némi iránymutatást arról, hogy a vezetők és dolgozók hogyan végeznek tényleges munkát. Mindenható Isten azt mondja: „Egy feladatra vonatkozó kezdeti útmutatás nyújtása során – a különleges helyzetekre felajánlott konkrét megvalósítási tervek mellett – az átlagos képességű és viszonylag szegényes munkaképességű vezetőknek és dolgozóknak konkrétabb és részletesebb útmutatást kell adni. Bár ezek az emberek a doktrína tekintetében talán értik a feladatra vonatkozó alapelveket és konkrét megvalósítási terveket, mégsem tudják azt, hogy miként kell a gyakorlatba ültetni őket, amikor a tényleges megvalósításra kerül sor. Miként kell bánni azzal a kevés vezetővel és dolgozóval, akik szegényes képességűek és híján vannak a munkaképességnek? [...] Teljesítened kell a szükséges feladatokat; figyelembe kell venned azokat a gyülekezeteket, ahol viszonylag gyenge és viszonylag szegényes munkaképességgel bíró emberek irányítanak. A vezetőknek és a dolgozóknak különleges figyelmet kell szentelniük ezeknek a dolgoknak és különleges útmutatást kell nyújtaniuk ezekben. Mire vonatkozik a különleges útmutatás? Az igazság közlése mellett konkrétabb és részletesebb iránymutatást és segítséget is kell nyújtanod, ami a kommunikáció tekintetében több erőfeszítést igényel. Ha elmagyarázod nekik a munkát és ők még mindig nem értik, és nem tudják, miként kell azt megvalósítani, vagy még ha a doktrína tekintetében értik is, és úgy tűnik, tudják, miként kell megvalósítani, de továbbra is bizonytalan vagy és aggódsz egy kicsit amiatt, hogy miként zajlik majd a tényleges megvalósítás, akkor mit kell tenned? Személyesen kell mélyen behatolnod a helyi gyülekezetbe, hogy vezesd őket és velük együtt valósítsd meg a feladatot. Miközben a munkarend követelményei szerint elvégzendő feladatokat illető konkrét intézkedéseket megteszed, mondd el nekik az alapelveket, mint például azt, hogy mit kell elsőként, majd azután elvégezni, és hogyan kell megfelelően elosztani az embereket – szervezd meg rendesen mindezeket a dolgokat. Ez gyakorlatilag annyit tesz, hogy vezeted őket a munkájukban, szemben azzal, hogy csak szlogeneket kiabálsz, illetve véletlenszerű parancsokat osztogatsz és kioktatod őket néhány doktrínával, majd elvégzettnek tekinted a munkádat – ez nem konkrét munka végzésének a megnyilvánulása, szlogeneket kiabálni és dirigálni az embereknek pedig nem a vezetők és a dolgozók feladata. A vezető vagy a dolgozó csak akkor távozhat, amikor a helyi gyülekezetvezetők vagy felügyelők vállalni tudják a munkát, a munka pedig a helyes útra lépett, és alapvetően nincsenek lényeges problémák. Ez az első konkrét feladat, amely említésre kerül a vezetőknek és a dolgozóknak a megvalósítását illető kilencedik felelősségében – az útmutatás nyújtása. Nos, pontosan miként kell útmutatást nyújtani? A vezetőknek és a dolgozóknak először a munkarendről való elmélkedést és beszélgetést kell gyakorolniuk, tájékozódniuk kell a munkarend különféle konkrét követelményeiről és át kell látniuk azokat, valamint meg kell érteniük és fel kell fogniuk az alapelveket a munkarenden belül. Ezután a vezetők és a dolgozók minden szintjén beszélniük kell velük a munkarend megvalósítását illető konkrét tervekről. Emellett konkrét megvalósítási terveket kell biztosítaniuk a különleges helyzetekre vonatkozóan, végül pedig részletesebb és konkrétabb segítséget és iránymutatást kell nyújtaniuk a viszonylag gyenge és viszonylag szegényes képességgel bíró vezetőknek és dolgozóknak. Ha egyes vezetők és dolgozók teljességgel képtelenek a feladat megvalósítására, ilyen helyzetekben mi a teendő? A felsőbb szintű vezetőknek és dolgozóknak mélyen be kell hatolniuk a gyülekezetbe, és személyesen kell részt venniük a feladatban, az igazság közlése révén megoldva az aktuális problémákat, és megtanítani nekik annak módját, hogy miként kell a munkát végezni és miként kell megvalósítani a munkát az alapelvekkel összhangban” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (10.)). Azoknak a testvéreknek, akik nem fogják fel az alapelveket, és gyenge munkaképességgel rendelkeznek, részletesebb és konkrétabb segítséget és útmutatást kell adnunk. Ezt követeli meg Isten a vezetőktől és dolgozóktól. Ezeknek a testvéreknek, akik éppen csak elkezdtek beletanulni a megtisztítási munkába, és még nem fogták fel az alapelveket, részletes, konkrét útmutatást kellett volna adnom, és személyesen kellett volna tanítanom őket a való világbeli forgatókönyvek alapján. De én a hús-vér testemre figyeltem, és nem végeztem el a tényleges munkát, amit kellett volna, és ezzel késleltettem a munkát. Ez súlyos kötelességmulasztás volt részemről. A gyülekezet megtisztítási munkáját felügyeltem, ezért meg kellett tisztítanom a gyülekezetet az álhívőktől, valamint a gonosz emberektől és az antikrisztusoktól, akik akadályozzák és megzavarják a gyülekezet életét, lehetővé kellett tennem a testvéreknek, hogy jó gyülekezeti életet éljenek, jobban viszonyuljanak az igazsághoz, és fejlődjenek az életben. Mivel nem végeztem tényleges munkát, nem lehetett időben foglalkozni azokkal az emberekkel, akiktől meg kellett volna tisztítani a gyülekezetet, ami ártott Isten háza munkájának. Ezzel lényegében gonoszságot követtem el. Ettől kezdve jól akartam végezni a kötelességemet Isten követelményei szerint, és azonnal közösséget és útmutatást akartam adni a testvéreknek, hogy gyorsan felfogják az alapelveket, és végezzék kötelességeiket.

2022 júliusában a felsőbb vezetők visszaküldtek néhány, az emberek kitakarításával kapcsolatos anyagot, amelyeket sürgősen ki kellett egészíteni. Arra gondoltam, hogy kiosztom ezeket a testvérek között, de rájöttem, hogy ők még mindig nem fogják fel az alapelveket, és ha nekik kellene kiegészíteniük ezeket az anyagokat, az kétségtelenül késleltetné az előrehaladást. Így hát elmentem hozzájuk, és közösen elemeztük és beszéltük meg az alapelveket. Ezúttal úgy intéztem, hogy először a saját véleményüket osszák meg a vezetők által jelzett problémák alapján, és utána az alapelvekből merítettem, hogy közösséget vállaljak velük a hiányosságaikról, lehetővé téve számukra, hogy felfogjanak néhány alapelvet. Azt is tapasztaltam, hogy amikor jól akarom végezni a kötelességemet, nem érzem magam olyan fáradtnak, és a testvérek is előrehaladnak a kötelességeikben. Az ilyen módon való gyakorlás megnyugvást adott nekem. A testvérekkel együtt elemezve az anyagokat, többet értettem meg az emberek felismerésének alapelveiről is. Mindezeket az eredményeket tényleges együttműködéssel értük el.

A tapasztalat révén rájöttem, hogy nagyon fontos, hogy a vezetők és dolgozók tényleges munkát végezzenek, mivel ez közvetlenül befolyásolja a gyülekezet munkájának előrehaladását. Felismertem azt is, hogy amikor az emberek valóban Isten követelményeinek megfelelően végzik a kötelességeiket, akkor eredményeket érhetnek el. Hála Istennek!