Egy átlagos családba születtem, nem voltunk jómódúak. Apám egy naplopó volt, akinek nem volt rendes munkája, és szerencsejátékozott is. A falunkban az emberek lenéztek minket, alsóbbrendűnek éreztem magam. Kiskoromtól egy titkos célt tűztem ki: amikor felnövök, ki fogok tűnni a tömegből, és mindenki újdonsült tisztelettel fog rám nézni. Csak így leszek képes emelt fővel járni, és elérni, hogy ne nézzenek le.

Az iskolában mindig nagyon jók voltak a jegyeim, de később az emelt szintű osztályban a nyomás miatt gyakran fájt a fejem, és a jegyeim romlani kezdtek. Később abbahagytam az iskolát. A családom mindig azt mondta: „Ha megtanulsz egy szakmát, nyithatsz egy üzletet, és a saját főnököd lehetsz, és ugyanolyan sikeres lehetsz így is.” Magamban azt gondoltam: „bár a tanulással nem tudom elnyerni az emberek megbecsülését, Kínában van egy mondás: »háromszázhatvan mesterség van, és minden mesterségnek megvan a maga mestere«. Ha keményen tanulok, hogy elsajátítsak egy készséget, akkor a jövőben nyithatok egy üzletet, és lehetek a saját magam főnöke. Akkor a rokonaim és a barátaim biztosan újdonsült tisztelettel fognak rám nézni.” Később sminkelési technikákat tanultam. Amikor dolgozni kezdtem, csak kezdő asszisztens lehettem, mert nem volt gyakorlati tapasztalatom. Lótifuti és alkalmi munkákat csináltam mindennap, a sminkoktató kiabált velem, és parancsolgatott nekem. Ezzel nem tudtam megbékélni. Annak érdekében, hogy minél több technikát megtanuljak és tapasztalatot gyűjtsek, hogy minél hamarabb sminkmester lehessek, szinte mindennap reggel 6-tól este 10-ig dolgoztam. A kemény munka időszaka után végül sminkmester lettem. Soha nem gondoltam volna, hogy az életem ezután még fájdalmasabb lesz. Minden nap, miután befejeztem a munkámat, túlóráznom kellett, hogy jó teljesítményt érjek el. Testileg és lelkileg is kimerültem. De aztán arra gondoltam: „»A legnagyobb nehézségeket kell elviselnünk ahhoz, hogy a legnagyobb emberré váljunk.« Ha kitartok és fejlesztem a készségeimet, akkor több esélyem lesz arra, hogy kiérdemeljem a dicséretet.” Így már nem éreztem magam olyan nyomorultul.

Később sminkmesterként dolgoztam egy másik stúdióban, ahol több évig maradtam. Nagy erőfeszítések árán a részlegem fő oszlopa lettem. Gyakorlatilag minden hónapban az első helyen végeztem a készségek és a teljesítmény tekintetében. A főnök gyakran dicsérte a képességeimet a munkatársaim előtt, és arra kérte őket, hogy tanuljanak tőlem. Ez elképesztően legyezgette a hiúságomat. Különösen az, hogy sok olyan ügyfél, akivel korábban még soha nem találkoztam, mondott olyat: „Rengeteget hallottunk rólad! A barátaim mind azt mondják, hogy nemcsak magasan képzett vagy, de nagyszerű ember is. Kifejezetten miattad jöttünk ide.” Amikor ilyen dolgokat hallottam, a hírnév és a nyereség utáni vágyam még nagyobb lett. Gyakran hallottam, hogy az ismerőseim arról beszélnek, hogy ez vagy az az illető, bár nagyon fiatal, már megnyitotta a saját üzletét, a saját vállalkozását vezeti, és nagyon ügyes. Mikor ezt hallottam, rendkívül irigykedtem. Úgy gondoltam, hogy nekem is jó képességeim vannak, csak még nincsenek meg a megfelelő anyagi feltételek. Még csak a húszas éveim elején jártam, és ha keményen dolgozom, és minden ügyfelet komolyan veszek, jó hírnevet építek ki, akkor előbb-utóbb esélyem lesz arra, hogy üzletet nyissak, és a saját magam főnöke lehessek. Valahányszor erre gondoltam, úgy éreztem, hogy végtelen energiaáramlás járja át a testemet, mintha a vérem felpezsdült volna. Folyamatosan azon gondolkodtam, hogyan fejleszthetném a képességeimet és a teljesítményemet, és gyakran követtem a különböző internetes platformokon a sminkvideókat, hogy tanuljak belőlük. A munkatársaim mind azon igyekeztek, hogy hamarabb végezzenek, de én, hogy még több élményt nyújtsak az ügyfeleimnek, plusz időt töltöttem azzal, hogy fényképeket és videókat készítettem róluk. Megkértem őket, hogy posztolják ezeket a közösségi média-profiljukban, így segítve a népszerűsítésemet, és amikor láttam a sok like-ot és a dicsérő kommenteket, rendkívül elégedett voltam magammal. Gyakran én fejeztem be utoljára a munkát, és még a hazaérkezésem után is cseteltem az ügyfelekkel, hogy ápoljam velük a kapcsolatomat. Az ügyfelek megtartása érdekében olyan volt, mintha folyton álarcot viselnék, és hamis, kellemesen hangzó szavakat mondtam. Ha egy ügyfél egyértelműen kövér és önbizalomhiányos volt, akkor így bókoltam neki: „Tökéletesen formás vagy! Ilyen alak kell ahhoz, hogy a ruháid a legjobban mutassanak.” Néhány ügyfél nem volt túl szép, de én erősen kerestem a pozitívumokat, amiket megdicsérhettem, és hízelegtem nekik, hogy boldoggá tegyem őket. Voltak olyan ügyfelek, akiknek nehéz volt a kedvükben járni, és bár belül elegem volt belőlük, mosolyt erőltettem magamra addig, amíg elégedettek nem lettek. Igazából nem akartam az érzéseimmel ellentétes dolgokat mondani, de a hírnév és a haszon érdekében muszáj volt. Bár dicséretet és csodálatot kaptam a környezetemtől, amint ez a rövid boldogság elmúlt, a szívemben még több depresszió és kimerültség maradt. Gyakran így gondolkodtam: azért, hogy elnyerjem az emberek megbecsülését, mindennap úgy dolgozom, mint egy gép. A munkán kívül csak még több munka vár. Mikor lesz már vége ezeknek a napoknak? Egyszerűen csak így fog elmúlni az életem? Zavarodottnak és tehetetlennek éreztem magam. Aztán eszembe jutott, hogy édesanyám már gyerekkoromban is azt mondta, hogy hívjam Istent, ha nehézségekbe ütközöm. Abban az időben gyakran fordultam Istenhez a nehézségeimmel, és így imádkoztam: „Édes Istenem! Össze vagyok zavarodva, és nagy a nyomás a munkámban. Sőt, úgy érzem, hogy az életemnek nincs értelme. Kérlek, segíts nekem!”

2021 májusában a cég, aminek az év ezen időszakában mindig sok munkája volt, nyugodt szezont élt meg. Gyakran volt lehetőségem otthon pihenni. Azáltal, hogy a nővérek felolvasták nekem Isten szavait, és beszélgettek velem, a szívemben lévő gyötrelem és elnyomottság enyhült valamelyest. Hivatalosan elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját, és elkezdtem gyülekezeti életet élni. Az összejövetelek során mindenki egyszerűen megnyílt, és közösséget vállalt a tapasztalati megértéséről. Mindenki beszélt, hogy segítsen annak, aki nehézségekbe ütközött. Senki sem nézett le senkit. Amikor összegyűltem a testvéreimmel, a szívem megnyugvást és békét talált, és végre felfedeztem, hogy az emberek élhetnek ilyen nyugodt és felszabadult módon. Később azonban, mivel gyakran vettem ki szabadságot, hogy részt vegyek az összejöveteleken, a főnököm aggódni kezdett, hogy átmegyek egy másik céghez, és megkérte a munkatársaimat, hogy derítsék ki, mi van velem. Arra gondoltam, hogy milyen szorgalmas voltam a munkában az elmúlt években, hogyan nyertem el a főnököm elismerését, és hogy én voltam a cég képzésének egyik fő célpontja. Idővel, ha a főnök azt látja, hogy állandóan szabadságot veszek ki, vajon rossz véleménnyel lesz rólam, és nem fog többé a képzésemre koncentrálni? Kezdtem megbánni, hogy gyakran szabadságot vettem ki az összejövetelek miatt, és úgy döntöttem, hogy ezután csak néhány összejövetelen veszek részt, feltéve, hogy azok nem ütköznek a munkával. De aztán arra gondoltam, hogy testvéreim összegyűlnek, hogy beszéljenek Isten szavairól, és hogy a szívem felszabadult, és nem volt elnyomott, így legbelül még mindig részt akartam venni az összejöveteleken. Minden alkalommal, amikor az összejövetelek és a munka ütköztek, úgy éreztem, mintha a szívem kétfelé akarna szakadni.

2021 októberében egyre több munkám lett. Különösen a zsúfolt időszakban volt olyan, hogy egy teljes hónapig nem mentem el egy összejövetelre sem. Akkoriban valamiféle lelkiismeret-furdalást éreztem, de nem mertem szabadságot kivenni, amikor láttam, hogy milyen sok munkája van a cégnek. A cég előre lefoglalta az ügyfeleknek a sminkmestert, így egyszerűen lehetetlen volt találni valakit, aki átvállalta volna a munkámat. Néhány ügyfél még külön ide is utazott más vidékről, így semmiképp sem utasíthattam vissza őket. Ha most szabadságot kérnék, a főnököm biztosan elégedetlen lenne. És ha elégedetlen lenne velem, akkor lehet, hogy kirúgna. Miután átgondoltam a dolgot, úgy döntöttem, hogy jelenleg a munka a fontosabb. Akkoriban annyira sok munkám volt, hogy egy teljes hónapig meg sem álltam. Amikor munka után volt egy kis időm, anyám felolvasta nekem Isten szavait. Nem tudtam lenyugtatni a szívem, és alig pár mondat után elszenderedtem. Hogy megpróbáljam enyhíteni a munka nyomását, néha elmentem enni, inni, szórakozni a barátaimmal, videókat és tévésorozatokat néztem, hogy elkábítsam magam. Bár akkor rövid ideig némi boldogságot éreztem, a szívem rendkívül elnyomott volt, testileg és lelkileg kimerültem. Ezután csak akkor mentem el az összejövetelekre, amikor már nem volt olyan sok munka.

Egy nővér hallott az állapotomról, és megkereste Isten szavának egy passzusát, hogy olvassam el. Mindenható Isten azt mondja: „A Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy kontrollálja az ember gondolatait, amíg az emberek másra sem tudnak gondolni, mint a hírnévre és nyereségre. A hírnévért és nyereségért küszködnek, a hírnévért és nyereségért szenvednek el nehézségeket, a hírnévért és nyereségért tűrnek el megaláztatást, a hírnévért és nyereségért áldozzák fel mindenüket, és minden ítéletet vagy döntést a hírnév és nyereség kedvéért hoznak meg. Ily módon a Sátán láthatatlan béklyókkal kötözi meg az embereket, és ezeket a béklyőkat viselve nekik sem erejük, sem bátorságuk nincs ledobni azokat magukról. Tudtukon kívül viselik ezeket a béklyókat, és nagy nehézségek árán vánszorognak egyre előre. E hírnév és nyereség kedvéért az emberiség kerüli Istent és elárulja Őt, és egyre elvetemültebbé válik. Így aztán egyik generáció a másik után pusztul el a Sátán hírneve és nyeresége közepette. Ha most a Sátán cselekedeteire tekintünk, baljós szándékai nem végképp megvetendőek-e? Lehet, hogy ma még mindig nem láttok át a Sátán gonosz indítékain, mert úgy vélitek, hogy nem lehet hírnév és nyereség nélkül élni. Azt hiszitek, hogy ha az emberek maguk mögött hagyják a hírnevet és a nyereséget, akkor többé nem látják majd az előttük lévő utat, többé nem látják majd a céljaikat, hogy a jövőjük elsötétül, homályos és borús lesz. De lassanként, egy nap mindannyian felismeritek majd, hogy a hírnév és a nyereség hatalmas béklyók, amelyekkel a Sátán megkötözi az embert. Amikor az a nap eljön, teljes mértékben ellen fogsz állni a Sátán irányításának, és teljesen ellen fogsz majd állni azoknak a béklyóknak, amelyekkel a Sátán megkötöz. Amikor eljön az ideje, hogy le akarod vetni mindazokat a dolgokat, amiket a Sátán beléd nevelt, akkor majd teljesen szakítasz a Sátánnal, és igazán utálni fogod mindazt, amit a Sátán hozott neked. Az emberiség csak akkor fogja igazán szeretni Istent és igazán sóvárogni Utána” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). Miután egy hónapig nem jártam összejövetelekre, végül rájöttem, hogy a Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy megkötözze az embereket, és rávegye őket, hogy kerüljék Istent. A családom szegénységére gondoltam, amiben felnőttem, és arra, hogy a körülöttem élő emberek mennyire lenéztek engem. Célomul tűztem ki, hogy nagy dolgokat érjek el, és kitűnjek a tömegből, hogy mindenki újdonsült tisztelettel nézzen rám. Bár édesanyám gyakran beszélt nekem az Istenbe vetett hitről, soha nem vettem komolyan. Azt gondoltam, hogy fiatal vagyok, és ez annak az ideje, hogy a karrierembe fektessek energiát. Azon törtem a fejem, hogyan javíthatnám a képességeimet és a teljesítményemet, és gyakran hízelegtem az ügyfeleknek, hogy boldoggá tegyem őket, hogy javíthassam a teljesítményemet a munkában. Annak érdekében, hogy jól végezzem a munkámat, és minél több ember megbecsülését elnyerjem, mindig utolsónak távoztam a cégtől, és munka után is, a maradék kis időmben, segítettem az ügyfeleknek a fotók és videók szerkesztésében, hogy reklámozzam magam. Néha még álmodtam is a munkámmal kapcsolatos tennivalókról. A szívemet már régóta szorosan gúzsba kötötte a hírnév és a nyereség. Amikor a munka és az összejövetelek ütköztek, aggódtam, hogy ha túl sok szabadságot vennék ki, akkor elégedetlen lenne a főnököm, és ez hatással lenne a karrierem további alakulására, ezért egy teljes hónapig nem mentem összejövetelre, és nem olvastam Isten szavait. Kimerült voltam testben és lélekben, és úgy próbáltam enyhíteni a stresszt, hogy tévésorozatokat és videókat néztem az interneten. Ez azt eredményezte, hogy a szívem egyre távolabb sodródott Istentől. A szívem üresebb volt, és még inkább gyötrődött. Láttam, hogy a Sátán a hírnevet és a nyereséget használja fel arra, hogy irányítson engem. Arra kényszerített, hogy teljes szívemből a munkámnak szenteljem magam, megakadályozott abban, hogy összejövetelekre járjak, és végezzem a kötelességemet, és fokozatosan rávett, hogy kerüljem Istent, eláruljam Istent, és elveszítsem az üdvösségre való esélyemet. Át kellett látnom a Sátán cselszövésén. Bár a munkámat nem tudtam azonnal elengedni, minél több összejövetelen kellett részt vennem. Ezért imádkoztam Istenhez, hogy segítsen nekem.

A nyugodt időszakban meg tudtam szervezni úgy a munkámat, hogy el tudjak járni az összejövetelekre, de a főszezonban, amikor sok munka volt, gyakran kellett szabadságot kérnem, ami nem tetszett a főnökömnek. Éreztem, hogy nem megoldás, hogy állandóan mindenféle ürügyet keresve szabadságot veszek ki, de ha munkahelyet váltanék, akkor elveszíteném az esélyt, hogy valóra váltsam az álmomat, hogy kitűnjek a tömegből. Amint arra gondoltam, hogy elengedem, nem bírtam megtenni. De ha így folytatnám, akkor csak egyre távolabb és távolabb kerülnék Istentől, és végül elveszíteném az esélyemet az üdvösségre. Mindennap úgy éreztem, hogy ketté akar szakadni a szívem. Gyötrődtem, szenvedtem, és nem tudtam, hogyan döntsek. Édesanyám tudomást szerzett a helyzetemről, és felolvasott nekem egy passzust Isten szavaiból. „Ha el akarjátok nyerni az igazságot és életet, akkor Isten szavaira kell alapoznotok. Ez lehetővé teszi, hogy elinduljatok az igazságra való törekvés útján, amely egymagában az élet célja és iránya. Csak akkor vagy valóban Isten kiválasztottjai és eleve elrendeltjei közül való, ha engeded, hogy az Ő szavai és az igazság alapot vessenek a szívedben. Most az alapjaitok még ingatagok. Még ha csak egy apró kísértés érne benneteket a Sátán részéről, akkor is megremegnétek és elbuknátok, egy nagy katasztrófáról vagy próbatételről nem is szólva. Ez az alap hiánya, ami nagyon veszélyes! Sok ember elbukik és elárulja Istent, amikor utoléri őt az üldöztetés vagy egyéb viszontagság. Egyesek meggondolatlanul kezdenek cselekedni, miután némi státuszra tettek szert, azután pedig felfedik és kivetik őket. Ti ezeket mindannyian nagyon is világosan látjátok. Ezért most először is meg kell határoznotok az irányt és célt, amely felé törekednetek kell az életben, valamint az utat, amelyen járnotok kell, aztán el kell csendesítenetek az elméteket és keményen kell dolgoznotok, fel kell áldoznotok magatokat, erőfeszítést kell tennetek és meg kell fizetnetek az árat ezért a célért. Egyelőre tegyetek félre minden mást – ha továbbra is ezeken töröd a fejed, az hatással lesz a kötelességed végzésére, valamint az igazságra való törekvésed és az üdvösséged létfontosságú ügyére is. Ha azon kell gondolkodnod, hogy miként fogsz munkát találni, sok pénzt keresni, meggazdagodni, szilárdan megvetni a lábadat a társadalomban és megtalálni a helyedet, ha a házasságon és a párkeresésen kell gondolkodnod, hogy vállalod-e egy család eltartásának felelősségét, hogy jó életet biztosíts nekik, és ha még új készségeket is el akarsz sajátítani, ki akarsz tűnni és jobb lenni, mint mások – hát nem lenne kimerítő mindezeken gondolkodni? Hány dolog fér az elmédbe? Mennyi energiája van egy embernek az élete során? Hány jó éve van valakinek? Ebben az életben az embereknek húsz-és negyvenéves koruk között van a legtöbb energiájuk. Ez idő alatt kell elsajátítanotok azokat az igazságokat, amelyeket az Istenben hívőknek meg kell érteniük, aztán be kell lépnetek az igazságvalóságba, el kell fogadnotok Isten ítéletét és fenyítését, valamint finomítását és próbatételeit, és el kell jutnotok odáig, hogy semmilyen körülmények között nem tagadjátok meg Istent. Ez a legalapvetőbb dolog” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Nagy jelentőségű, hogy megfizessük az árat az igazság elnyeréséért). Édesanyám közösséget vállalt velem: „Isten azt akarja, hogy életünknek értéke és értelme legyen. Fiatal vagy, tele energiával, és nem várom el tőled, hogy te legyél a család kenyérkeresője. Csak azt remélem, hogy megfelelően fogsz hinni Istenben, és a legjobb éveidet arra használod fel, hogy higgy Istenben, és az igazságra törekedj. Ezek a legfontosabb dolgok az életedben! Az Istenbe vetett hiten kívül minden más üres. Ha nem hiszel nekem, akkor próbáld ki, és meglátod: még ha minden energiádat a munkádba ölöd is, akkor sem leszel boldog, amikor eléred a sikert és a hírnevet. Manapság sok ember gazdag és híres, de vajon valóban boldogok? Az emberek vágyai soha nem elégíthetők ki. Csak Isten szavai mutathatnak utat az embereknek, és tehetik az életüket nyugodttá és boldoggá mindennap.” Azt gondoltam magamban: „Az emberek vágyai végtelenek. Pont, mint amikor elkezdtem dolgozni. Nem volt tapasztalatom, a fizetésem alacsony volt, és nem becsültek meg. De folyamatos erőfeszítések után végül a részlegem fő oszlopa lettem. Megbecsülést szereztem a környezetemben, és a fizetésem is egyre jobb lett, de még mindig nem voltam elégedett. Folyton azt tervezgettem, hogyan fejlesszem a képességeimet és hogyan gyűjtsem a kapcsolataimat, hogy saját karriert csinálhassak, és még több ember megbecsülését nyerjem el. Folyamatosan a hírnévért és a haszonért áldoztam fel az időmet és az erőfeszítéseimet. Ez azonban nem tett boldoggá, hanem inkább növelte a fájdalmamat.” Kicsit tovább gondolkodtam, és rájöttem, hogy a szívemet nyugalom és béke tölti el, miután olvastam Isten szavait, és megértettem, hogy egy cseppnyi igazságot sem lehet venni semmilyen pénzért, hírnévért vagy haszonért. Csak ha végezzük a kötelességünket, úgy kaphatunk több lehetőséget Isten munkájának megtapasztalására, és csak ha folyamatosan Isten előtt élünk, Isten szavait esszük és isszuk, és Istenhez imádkozunk, miközben a kötelességünket végezzük, úgy lesz gyorsabb az életünk növekedése. A nővéreim, akik velem egy időben kezdtek el hinni Istenben, most mindannyian kötelességeket végeztek, és az életük növekedése nagyon gyors volt. Egyre világosabban megértették az igazságot is. De aztán, amikor magamra néztem, azt láttam, hogy mindennap sokat dolgozok. Nem járok összejövetelekre, és nem olvasom Isten szavait. Nem sok különbség van köztem és az álhívők között. Ha így folytatom, soha nem fogom elnyerni az igazságot! Pont, ahogy Isten mondja, mennyi energiája lehet egy embernek? Ha az egyik dolgot akarja, de nem hajlandó elengedni a másik dolgot, az olyan, mintha mindkét lábával egy-egy csónakban próbálna állni; a végén beleesik a vízbe. Ha nem tudom meghozni a helyes döntést, akkor valóban el fogom veszíteni az esélyemet az üdvösségre.

Miután egy ideig szívem mélyén vívódtam magammal, benyújtottam a felmondásomat a cégnél. Többször is benyújtottam, de minden alkalommal elutasították. A főnök többször is beszélt velem: „A cég nem akar elveszíteni egy ilyen kiváló alkalmazottat, mint te. Ha bármilyen kérésed van, kérlek, mondd el, és mi mindent megteszünk, hogy teljesítsük. Biztosan nehéz lehetett eddig magadban tartani.” Azt is megígérte, hogy megemeli a fizetésemet, előléptet technikai igazgatóvá, és az eredeti fizetésemen felül 1000 jüan támogatást is ad. Bár visszautasítottam, a szívem nehezen engedte el. Ha maradnék, akkor nemcsak magasabb fizetést kapnék, hanem előléptetnének technikai igazgatóvá is. Nem lennék-e akkor közelebb az álmomhoz, hogy kitűnjek a tömegből? Ez megingatta az elhatározásomat, amely eleve nem volt annyira szilárd. Ebben az időszakban folyamatosan különböző kísértésekkel szembesültem. Például a munkatársaim gyakran mondogatták: „Olyan régóta vagy ebben az állásban, miért akarsz elmenni? Ha a helyedben lennék, akkor nem mennék el, bármi is történjen. A cég igazán megbecsül, és nagyon sok ügyfél megkedvelt téged. Hogy hagyhatod ott mindezt csak úgy?” Amikor ezt hallottam, a szívem tétovázott és megingott. De aztán arra gondoltam, hogy ha ezt az életet választom, az azt jelenti, hogy egyáltalán nem lesz lehetőségem összejövetelekre járni vagy a kötelességemet végezni. Eszembe jutottak az összejövetelek a testvéreimmel. Mindenki megnyitotta a szívét és közösséget vállalt, függetlenül attól, hogy fájdalmat, szenvedést vagy örömöt érzett. A léleknek ezt a fajta felszabadulását csak Isten házában lehet megtalálni.

Később egy nővér beszélgetett velem, és együtt olvastunk el egy passzust Isten szavaiból. „Isten nem csupán a születésüktől a jelenig tartó évtizedekben fizeti meg az árat minden egyes emberért. Ahogy Isten látja, te számtalanszor érkeztél meg ebbe a világba, és számtalanszor reinkarnálódtál. Ki irányítja ezt? Isten irányítja ezt. Te minderről semmiképp nem tudhatsz. Valahányszor ebbe a világba érkezel, Isten személyesen rendezi el számodra a dolgokat: Ő rendezi el, hány évig fogsz élni, miféle családba fogsz születni, mikor építesz majd otthont és karriert, valamint hogy mit fogsz csinálni ebben a világban, és hogyan keresed majd a kenyeredet. Isten elrendez számodra egy megélhetési módot, hogy akadálytalanul teljesíthesd küldetésedet ebben az életben. Ami pedig azt illeti, hogy mit tegyél a következő újjászületésedben, Isten aszerint rendezi el és adja át neked azt az életet, hogy mivel kell rendelkezned és mit kell megkapnod... Isten sokszor elrendezte már számodra ezeket a dolgokat, míg végül megszülettél az utolsó napok korszakába, a jelenlegi családodba. Isten elrendezett számodra egy környezetet, amelyben hihetsz Benne, lehetővé tette, hogy meghalld az Ő hangját és visszatérj az Ő színe elé, hogy követni tudd Őt és kötelességet végezz az Ő házában. Csakis Istennek ezzel az útmutatásával éltél a mai napig. Nem tudod, hányszor születtél már meg az emberek között, sem azt, hányszor változott a külsőd, hány családod volt, hány korszakot és dinasztiát éltél végig – Isten keze azonban egész idő alatt támogatott téged, és mindvégig Ő őrködött fölötted. Mennyit fáradozik Isten egy ember kedvéért! Egyesek azt mondják: »Hatvanéves vagyok. Isten hatvan éve őrködik fölöttem, oltalmaz és vezérel engem. Ha öreg fejjel már nem tudok kötelességet végezni és semmit sem tudok csinálni, Isten akkor is törődik majd velem?« Hát nem butaság ilyet mondani? Istennek nem csupán egy életen át van szuverenitása az ember sorsa fölött, és nem csak ennyi ideig őrködik fölötte és oltalmazza őt. Ha csak egyetlen élet idejéről lenne szó, az nem bizonyítaná, hogy Isten mindenható és minden fölött szuverenitással rendelkezik. A munka, amelyet Isten végez, és az ár, amelyet egy-egy emberért fizet, nem pusztán abban áll, hogy elrendezi, mit csinálnak ebben az életben, hanem azt, hogy ezt számtalan életen át teszi. Isten teljes felelősséget vállal minden újból testet öltött lélekért. Figyelmesen dolgozik, élete árát fizetve, vezérelve minden embert és elrendezve minden egyes életüket. Isten így fáradozik és így fizeti meg az árat az emberért, és mindezeket az igazságokat és ezt az életet az embernek ajándékozza. Ha az emberek nem végzik a teremtett lények kötelességét ezekben a végső napokban, és nem térnek vissza a Teremtő színe elé – ha végül, akárhány életet és generációt éltek végig, mégsem végzik jól a kötelességeiket, és nem felelnek meg Isten követelményeinek –, nem lenne akkor túl nagy a tartozásuk Isten felé? Nem lennének méltatlanok mindarra az árra, amelyet Isten fizetett? Teljesen hiányozna belőlük a lelkiismeret, meg sem érdemelnék az ember nevet, mert az Istennel szembeni tartozásuk túl nagy lenne. Ezért ebben az életben – nem az előző életeidről beszélek, hanem ebben az életben –, ha nem vagy képes a küldetésed kedvéért feladni a dolgokat, amelyeket szeretsz, vagy olyan külsődleges dolgokat, amilyenek az anyagi élvezetek vagy a család szeretete és öröme – ha nem adod fel a hús-vér test örömeit azon árak kedvéért, amelyeket Isten fizet érted, vagy hogy viszonozd Isten szeretetét, akkor valóban elvetemült vagy! Valójában minden árat, amelyet Istenért fizetsz, érdemes megfizetni. Ahhoz az árhoz képest, amelyet Isten fizet érted, mit számít az a kis összeg, amelyet te felajánlasz vagy feláldozol? Mit számít az a kis szenvedés, amelyet eltűrsz? Tudod, Isten mennyit szenvedett? Az a kevés, amit te szenvedsz, említésre sem méltó ahhoz képest, amit Isten szenvedett. Ráadásul azáltal, hogy most elvégzed a kötelességedet, megszerzed az igazságot és az életet, végül pedig életben maradsz és belépsz Isten királyságába. Mekkora hatalmas áldás ez!” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Nagy jelentőségű, hogy megfizessük az árat az igazság elnyeréséért). Isten hatalmas áldozatot hozott a kiválasztottak és előre elrendeltek mindegyikéért, megvédve a biztonságukat, hogy ne nyeljék el őket a különböző gonosz irányzatok. Ha életünkben nem tudjuk végezni a kötelességünket, akkor igazán adósai vagyunk Istennek! Isten fáradságos áldozatot hozott értem. Gyermekkorom óta hallgattam, ahogy anyám az Istenbe vetett hitről beszél. Isten rendezte nekem ezt a családot, és mindig vigyázott rám, és megóvott. Amikor belesüllyedtem a pénzbe, a hírnévbe és a haszonba, és nem tudtam kihúzni magam, szenvedtem és tehetetlennek éreztem magam, Isten keze volt az, ami megmentett, és a testvéreimet használta fel arra, hogy Isten elé vigyenek. Az összejövetelek és Isten szavainak olvasása által megtanultam elfogadni a dolgokat Istentől, amikor különböző problémákkal szembesültem, és nem voltam többé elégedetlen a sorsommal, mint korábban. Sokkal nyugodtabban és felszabadultabban éltem. Amikor nem tudtam normális módon részt venni az összejöveteleken, akkor, akármilyen késő is volt, a nővér újra és újra megvárt, hogy befejezzem a munkát, és közösséget vállalt velem Isten szándékairól. Néha még leveleket is írt, hogy közölje velem Isten szavait. Nem Isten rendezte ezt az egészet? Isten nem tudta elviselni, hogy a hírnévre és a nyereségre való törekvésben elveszítsem magam, és végül a Sátán elnyeljen. Újra és újra olyan embereket, eseményeket és dolgokat hozott elém, amelyek támogattak engem, és segítettek nekem, csendben várva, hogy megváltozzak. Ha továbbra sem viszonoznám Isten szeretetét, akkor túlságosan hiányozna belőlem az emberi mivolt. Isten munkája hamarosan véget ér, és láthatjuk, hogy a katasztrófák egyre súlyosabbak. Ha továbbra is makacsul megtagadtam volna, hogy észhez térjek, akkor mi hasznom lett volna a pénzből, bármennyit is kerestem volna belőle? Az megmenthetné az életemet? Még ha mások szemében erős nővé is válnék, mit számítana az? Az megmenthetne engem? Eszembe jutott valami, amit az Úr Jézus mondott: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” (Máté 16:26). Visszagondolva azokra az évekre, amikor minden energiámat a munkámnak szenteltem, sok lehetőséget elvesztettem arra, hogy végezzem a kötelességemet és elnyerjem az igazságot. Ma, hála Isten szavainak, megértettem Isten jó szándékait az emberek megmentésében. Csak ha végzem a kötelességemet, és teljesen levetem a Sátán által rám rakott béklyókat és nyomorúságot, akkor lesz lehetőségem megmenekülni és túlélni. Ezután naponta imádkoztam Istenhez ebben a kérdésben, és kértem, hogy óvja meg a szívemet, és ne engedje meginogni.

Ismét benyújtottam a felmondásomat, és a főnök azt mondta: „Tényleg elhatároztad magad? Egy újabb stúdió megnyitására készülünk, és azt akartuk, hogy a legkiválóbb munkatársaink dolgozzanak benne. Te voltál az első, akire gondoltunk. Ha valaki másról lenne szó, nem lennénk nyugodtak. Sok éve a cégnél vagy, és jogosult lettél a részesedésre. Miért nem gondolod át még egyszer? Gondolj csak bele, milyen jó lenne később, ha ilyen fiatalon lenne valami sajátod! A lényeg az, hogy már annyi éve együtt vagyunk, és most már érzelmileg is kötődünk egymáshoz.” Miközben beszélt, szipogott, és sírni kezdett. Olyan feltételeket javasolt, amilyenekre mindig is törekedtem. Ha még egy ideig kitartanék, sikert és hírnevet érnék el, és még többen irigyelnének. Milyen jó benyomást keltenék a rokonaim és barátaim előtt! Miközben a fejemben a csodálatos jövőmről fantáziáltam, hirtelen rájöttem, hogy az elképzeléseim nincsenek összhangban Isten szándékával. Sietve, csendben imádkoztam Istenhez: „Édes Istenem! Tudom, hogy egy újabb kísértés tört rám. A Sátán ismét embereket, eseményeket és dolgokat használ fel arra, hogy megzavarja a szívemet, és rávegyen, hogy hírnévre, nyereségre és státuszra törekedjek. De ezúttal, bármi történjék is, egyszer és mindenkorra szakítok a Sátánnal, és szilárdan megállok a bizonyságtételemben, hogy megvigasztaljam a Te szívedet.” Imádkozás közben eszembe jutott Isten szavainak egy passzusa, amelyet korábban olvastam: „Amikor ismételten megvizsgálod és gondosan boncolgatod az emberek által hajszolt különféle életcélokat, és számtalanféle életmódjukat, azt fogod látni, hogy ezek közül egyik sem felel meg a Teremtő eredeti szándékának, amellyel az emberiséget teremtette. Ezek mindegyike eltávolítja az embereket a Teremtő szuverenitásától és gondoskodásától; mind olyan csapdák, amelyek az embereket züllötté teszik és a pokolba vezetik. Miután ezt felismered, az lesz a feladatod, hogy félretedd a régi életszemléletedet, távol maradj a különböző csapdáktól, hagyd, hogy Isten átvegye az irányítást az életed felett, és megszervezze a dolgaidat; csak próbáld meg alávetni magad Isten vezényléseinek és vezetésének, próbálj egyéni döntés nélkül élni, és olyan emberré válni, aki imádja Istent” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.). A Sátán mindenféle gondolatot és eszmét használ arra, hogy megbénítsa az embereket, és végül mélyen legbelül csapdába ejtse őket, hogy megtagadják Istent, elárulják Istent, és elveszítsenek minden esélyt a megmenekülésre. Ezek a Sátán sötét indítékai. Most a főnök azért kínálta ezeket a feltételeket, hogy elcsábítson engem. Nem csapda volt-e ez, amely a elkorcsosulásba csábított? Hogyan állhattam volna ellen továbbra is makacsul annak, hogy észhez térjek? Isten azt akarja, hogy alávessük magunkat az Ő szuverenitásának, és tegyük egy teremtett lény kötelességeit. Csak így érthetjük meg az igazságot, élhetjük meg az emberi hasonlatosságot, és menthet meg minket Isten! Határozottan azt mondtam a főnökömnek: „Mindenkinek megvannak a maga ambíciói, én pedig új környezetet szeretnék.” A főnököm beleegyezett. Miután elhagytam a céget, sokkal nyugodtabb lett a szívem. Onnantól fogva megfelelően tudtam törekedni az igazságra, akárcsak a testvéreim.

Ez után az élmény után tisztán láttam a Sátán sötét indítékait. A Sátán ráveszi az embereket, hogy hírnévre és haszonra törekedjenek, hogy teljesen a hatalmába kerítse őket, és vele együtt a pokolba szálljanak. Ha az emberek önmagukra hagyatkoznak, egyszerűen nincs módjuk legyőzni a Sátán cselszövéseit. Csak Isten szavainak olvasása és az igazság megértése által láthatnak át a dolgokon, és mondhatnak búcsút a téves utaknak, melyeken a múltban jártak. Csak az igazságra való törekvés által nyerhetjük el Isten üdvösségét. Miután elhagytam a munkámat, bár nem becsült meg több ember, és az anyagi életem némileg hiányos volt, a lelkemben lévő könnyedséget és békét semennyi pénzért nem lehetett megvásárolni. Végre levetettem a hírnév és a haszon rabságát, és végeztem a kötelességemet a gyülekezetben. Hála Istennek az Ő üdvösségéért!